1840. évi törvénycikkek

Befejezés

Mi tehát kegyesen meghallgatván és kegyelmesen elfogadván említett Híveink, a fennevezett Magyarországnak és hozzá kapcsolt részekbeli egyházi főrendű, zászlós, országnagy Urak, Nemesek, úgy egyéb Karok és Rendek alázatos könyörgését és esedezését, mind azon felhivott, Nekünk fennidézettkép benyujtott törvénycikkelyeket ezen levelünkbe szóról-szóra beiktattuk, s azokat, s összesen mint egyenként az azokban foglaltakat helyeseknek, kedveseknek és elfogadottaknak vallván, hozzájok királyi megegyezésünket és jóváhagyásunkat adtuk, királyi hatalmunknál fogva elfogadtuk, helybenhagytuk, helyeslettük és megerősítettük; biztosítván az elülemlített hű Karokat és Rendeket a felől: hogy minden a fenbeiktatott törvénycikkelyekben foglaltakat mind Min Magunk megtartjuk, mind pedig minden más híveink által megtartatjuk, miként is azokat jelen levelünk ereje s tanúsága szerint elfogadjuk, helybenhagyjuk, helyeseljük, és megerősítjük.

Költ a mi valóban kedvelt hívünk tekintetes és nagyságos székhelyi gróf Mailáth Antal kamarásunk, valóságos belső titkos tanácsosunk, magyarországi fő-asztalnokmesterünk, Zemplén vármegyei főispán, Magyarországon udvarunk, egyszersmind szent István apostoli király jeles rende cancellára keze által, sz. kir. Pozsony városunkban Pünkösd hava tizenharmadik napján, az Urnak ezer nyolcz száz negyvenedik, Magyar, Cseh sat. országi uralkodásunknak pedig hatodik évében. Isten szentegyházait főtisztelendő, és tisztelt atyák a Krisztusban: méltóságos Kopácsy József herczeg, esztergomi; klobusiczi Klobusiczky Péter, egyházilag egyesült kalocsai és bácsi; felső-eőri Pyrker János László, egri fő-egyházak érsekei; Tárkovits Gergely, egyesült görög szertartású eperjesi; említett Kopácsy József, veszprémi helytartó; fogarasföldi örökös gróf Nádasdy Paula Ferencz, váczi; Bélik József, szepesi; Belánszky József, beszterczei; Bőle András, szombathelyi; Laicsák Ferencz, nagyváradi deák szertartású; tusnádi Kovács Miklós, erdélyi; Hám János, szathmári; nagykéri Scitovszky János, pécsi; palugyai és bodafalvi Palugyay Imre, nyitrai; barlabasseveczi Ossegovich Imre, zengi és modrusi vagyis korbáviai; Smicziklasz Gábor, egyesült görög szertartású kőrösi; Lonovich József, csanádi; Kukovich József, bosnai vagy-is diakovári, és szerémi; szalai báró Barkóczy László, székesfejérvári; Popovits Vazul, egyesült görög szertartású munkácsi; Haulik György, zágrábi; Sztankovics Keresz. János, győri; ocskai Ocskay Antal, kassai (a nagy-váradi egyesült görög szertartású és a rosnyói székek üresek lévén); Schrott József, felszentelt egyházilag egyesült nándorfejérvári és szendrői; Kollár István, választott tribuniczi; Rajner Károly, választott vovadrai; nádasi Tersztyánszky Imre, választott fárai;

Habel Xav. Ferencz, választott dulmi; Matizovich János, választott rosoni; Dercsik Nep. János, választott prisztinai; bezdédi és kis-bákai báró Bémer László, választott dulczinai; Miskolczy András, választott szerbiai; Sailer György, választott bosoni; Balassa Gábor, választott anzáriai; Karner Antal, választott báczi; Sághy Mihály, választott novi egyházak püspökei szerencsésen kormányozván; - többször említett Magyarországunk főispányságait és tisztségeit pedig fenséges József ausztriai főherczeg Ur, Magyarországunk nádorispána és kir. helytartónk; továbbá tekintetes és nagyságos székhelyi Mailáth György, országbiránk; báró Vlasics Ferencz, Horváth, Dalmát és Tót Országaink bánja; vásáros-naményi báró Eötvös Ignácz, tábornok; fogarasföldi örökös gróf Nádasdy Mihály, fő-kamarás; revisnyei gr. Reviczky Ádám, főudvari; vásonykeői gróf Zichy Ferencz, fő-ajtónálló; német-ujvári örökös gróf Batthyányi Imre, fő-lovász; elébb említett székhelyi gróf Mailáth Antal, fő-asztalnok; buzini gróf Keglevich János, fő-pohárnok mestereink; hajnácskeői gróf Vécsey Auguszt, magyar nemes testőrző seregünk kapitánya, és más többek számosan viselvén; a pozsonyi grófi hivatal pedig üres lévén.