1844. évi törvénycikkek

Előbeszéd

Miután Ausztriai Örökös Császár és Magyarország Apostoli Királya; felséges V-dik Ferdinánd a törvény rendelete teljesülése, s a hív Magyar nemzet iránt viseltető Fejedelmi és atyai indulatából a végett, hogy azok iránt, miket Tőle királyi tiszte, s az ország közjava bővebb gyarapitása kiván, valamint az iránt is: hogy azok, miknek jótékony magvai az utóbbi Országgyülésen vettettek el, üdvös gyümölcsöket hozzanak, tanácskozások és végzetek történjenek: az 1843-dik évi Május hónap 14-dik napjára esett Husvét utáni 4-dik vasárnapra Pozsony sz. kir. városába, az Ország és ahoz csatolt Részek Karait és Rendeit Országgyűlésre egybehivta, s azt ön felséges személyében kinyitotta és vezérlette; az általuk alkotott törvénycikkeket olly biztos reménynyel, hogy a törvény világos rendeletének betöltésével, ő Felsége a közboldogság s hazájok jóléte elővitelét eszközlendő törvények alkotása végett az Országgyülést a törvényben kijelölt határidő alatt, sőt az ország java és szüksége ugy kivánván hamarább is összehivni fogja: ő Felségének alázatosan eleibe terjesztették; esedezvén, hogy azokat elfogadni, királyi hatalmával jóváhagyni, s mind maga megtartani, mind pedig más mindenek által is sértetlenül megtartani méltóztassék.