1847. évi erdélyi VII. törvénycikk

a tizedről

1. § A tizedre nézve a földesuraságnak a törvények által biztositott joga épségben hagyatik.

2. § A belső állományról, és ennek kiegészitésére adott földről, továbbá az állományi kaszálókból, vagy ezek pótlására adott szántóföldekben termesztett bármily gabonanemből, tized a földesuraságot nem illeti; ellenben a belső telkek feleslegéről, a szántóföldek pótlására adott kaszálókról, ha szinte az urbéresek által föl nem szántattak, és kaszálóknak használtatnak is, - valamint azon szántóföldből, melyet az urbéres a földesuraság megegyezésével gyümölcsössé, vagy szőlővé átváltoztatott, tekintetbe vétetvén a bevetendő mag neme, - s a rendszerinti termés, ha kivántatnék, az urbéri tábla által eszközlendő egybehasonlitás szerint - a tized az urbéres által a földesurnak kiszolgáltatandó.

3. § A tizedet már kiadott földnek még azon évbeni másodterméséből a földesurat tized nem illeti.

4. § Mihelyt az urbéresek akár az egész határban, akár annak valamelyik dülőjében az aratást bevégzik, és a közönség előljárói jelentést teendenek az iránt a földesuraságnak, vagy tisztjeinek, ezek a jelentéstől számitandó két nap alatt (a közbejött ünnepek kizáratván) tartoznak minden további halasztás nélkül a termésből járó tizedet, vagy hol szokásban lenne kilenczedet, - akár az egész határban, akár annak csak egy dülőjében kivenni, mit ha a határidő alatt elmulasztanának, szabad lesz a szolgáló embereknek a közönség előljárói által a földesurakat illető részt kiszakasztatni, és annak a szántóföldöni hagyása mellett, többi termesztményeiket behordani.

5. § Minden urbéres a tizedet, vagy hol szokásban lenne a kilenczedet, tartozik a maga terméséből az azt termő határnak, a földesur által kimutatandó helyére elhordani; hogy ha pedig a földesurnak azon jószágbeli csürje a megtizedelt határon kivül esnék, az urbéres a tizedet, vagy kilenczedet azon csürekhez is tartozik elhordani, - azonban ezen fuvarban a helység határán kivül jövet és menet teendő uta rendes urbéri szolgálatba föltudandó.

6. § Hol az urbéresek, egyezéseknél vagy emlékezetet felülmuló szokásnál fogva a tizedet, vagy kilenczedet évenként pénzzel, vagy szemül adott bizonyos gabonamennyiséggel, vagy a szolgálat valamely nemével, vagy bármely más módon szokták megváltani, ott a bevett szokás továbbra is fentartandó, hol pedig emberi emlékezettől fogva tized vagy kilenczed nem vétetett, ott az 1819/20-ik évi összeirásban föltett állás megtartandó; minden e szakaszban foglalt esetekre nézve fenmaradván a földesurnak tized iránti jogai rendes törvény utjáni követelése.

7. § A tizednek, vagy hol szokásban lenne, kilenczednek megváltása fölött a földesurak és urbéresek az urbéri tábla közbenjöttével szabadon egyezkedhetnek.

8. § A borból járó tized, vagy hol szokásban lenne kilenczed, azon mértékkel veendő, melylyel a termés beméretett.

9. § Minden azon évben a tenyésztett bárány, gidó, malacz és méhkasbóli tizedet, hol eddig szokásban volt, az urbéresek földesuraiknak megadni ezentul is kötelesek; a bárány, gidó, malacz és méhkasra nézve megjegyeztetvén, hogy a tizes számot meg nem ütő minden bárányért négy, - gidóért három, - malaczért négy, - és méhkasért hat krajczár fizetendő.

Ezen törvénycikkben tett rendelkezések a székelyföldre ki nem terjesztetnek, hol az eddigi gyakorlat előbbi erejében megtartandó.


  Vissza az oldal tetejére