1848. évi XVI. törvénycikk

a megyei hatóság ideiglenes gyakorlatáról

A megyei szerkezetnek Magyarhon s kapcsolt részei alkotmányossága védbástyáinak a közszabadsággal öszhangzásba hozatala, egyszersmind a közigazgatásnak időközben is minden megakadástóli megóvása tekintetéből rendeltetik:

1. § A ministerium a megyei szerkezetnek népképviselet alapján rendezéséről a legközelebbi országgyülésnek törvényjavaslatot fog előterjeszteni.

2. § Addig is, míg a jövő törvényhozás ezen rendezést véghezvinné, a megyei hatóság következőleg fog gyakoroltatni:

a) A jelen törvényhozás berekesztése után a lehető legrövidebb idő alatt minden megyében közgyülés fog tartatni.

b) Ezen közgyülésen szavazattal birandnak mindazok, kiket akár törvény, akár egy vagy más megyének eddig is hozott határozatai szavazati joggal felruháztak; a hol pedig semmi illy jogterjesztő határozatok közbe nem jöttek volna, szavazattal birandnak a törvény által jogosítottakon kívül azok, kiket a megyei lakosok községenként ezen közgyülésre képviselőkül utasítandnak.

c) Ezen közgyülésen a jelen országgyülésen hozott törvények kihirdettetvén; egyszersmind tekintettel a megyének kiterjedésére, népességére, a megyei honpolgárok minden osztályaira, s a megyei közigazgatásnak és különösen a jelen országgyülésen hozott törvényeknek sikeresítésére, egy nagyobb számú állandó bizottmány fog, minden születésrei különbség nélkül, a szokott módon választatni.

d) Ezen állandó bizottmány a főispánnak, vagy távollétében az alispánnak elnöklete alatt, a megyei tisztviselőség hozzájárultával annyiszor s addig, a mint s a meddig szükséges leendő, összegyülvén, mindazon hatóságot fogja ideiglenesen gyakorolni, melly törvény s alkotmány szerint a megyei közgyüléseket minden tekintetben illeti.

e) A köztanácskozási nyelv mind a gyüléseken, mind a bizottmányokban Magyarországra nézve egyedül magyar: - a kapcsolt Részekben, saját szabályuk következtében is, anyai nyelvüket használhatják.

f) Az ekép működendő megyei képviselőbizottmány tehát, a „megye közönségének nevében” úgy a ministeriummal egyenes érintkezésben álland, mint törvény értelmében a megyei tisztviselőkkel határozatilag rendelkezendik.

g) A bizottmány, mihelyt a jövő törvényhozás által a megyei szerkezet rendezve lesz, működését bevégezvén, s jegyzőkönyveinek bemutatásával a megye közönségének eljárásáról jelentést tevén, ideiglenes hatóságát a megye kezeibe leteszi.

h) A bizottmány ülései nyilvánosak.