1849. évi II. törvénycikk

a magyar nemzet függetlenségi nyilatkozata * 

Mi, a magyar álladalmat törvényesen képviselő nemzetgyülés, midőn jelen ünnepélyes nyilatkozatunk által, Magyarországot elidegenithetlen természetes jogaiba visszahelyezve minden hozzá tartozó részekkel és tartományokkal egyetemben, az önálló független európai státusok sorába igtatjuk s a hitszegő Habsburg-Lothringeni házat Isten és világ előtt trónvesztettnek nyilatkoztatjuk: erkölcsi kötelességünknek ismerjük ezen elhatározásunk indokait nyilvánitani, miszerint tudva legyen az egész mívelt világ előtt, hogy e lépésre a halálig üldözött magyar nemzetet nem tulzott elbizakodás s nem forradalmi viszketeg, hanem a türelem végső kimerültsége s az önfenntartás kénytelensége vezeté.

Háromszáz esztendeje mult, hogy a magyar nemzet szabad választás által az osztrák házat, kétoldalú kötések alapján, a királyi székbe emelé.

És e három század nem egyéb, mint a folytonos szenvedés három százada.

Isten ez országot a jólét és boldogság minden elemeivel megáldotta. Közel 6000 négyszegmértföldnyi területe sokszerü bőségben van elárasztva a felvirágzás forrásaival, tizenöt milliónyi népe kebelében hordja az ifju erőt s fogékonyságot, hogy Európa keletén a népszabadságnak és civilisationak hatalmas tényezője s Európa békéjének mint hajdan őre volt, ugy jövendőben biztositója legyen.

Soha egy dynastiának háladatosabb feladat nem jutott az Isteni gondviseléstől, mint jutott a Habsburg-Lothringeni háznak Magyarországon.

Elég volt volna nem akadályoznia természetes kifejlődését, s most Magyarország a legvirágzóbb országok között állana.

Elég volt volna nem irigyelnie a mérsékelt alkotmányos szabadságot, mellyet e nemzet egy ezredév viszontagságai között féltékenyen megőrizgetett s királyai iránt a példátlan hűség kegyeletével azonosított - s a Habsburg-Lothringeni ház a magyar nemzetben trónusának rendithetetlen támaszát még sok időig feltalálhatá.

De ezen dynastia, melly egy uralkodót sem mutathat fel, ki népei szabadságában kereste volna erejét és dicsőségét, a magyar nemzet irányában firól fira a hitszegés politicáját követé, s vagy nyilt erőszakkal azon dolgozott, hogy az országot törvényes önállásától s alkotmányos szabadságától megfosztva, a már előbb minden szabadságból kivetkőztetett császári tartományaival egy közös szolgaságba összeolvassza; vagy ha e részben a nemzet törhetlen vigyázata által magát gátolvá érezte, minden igyekezetét oda forditá, hogy Magyarország erejében elzsibbasztvá, kifejlődésében feltartóztatva, a császári tartományoknak gyarmatúl szolgáljon, miszerint azok Magyarországból s annak rovására minél több hasznot húzhassanak s e haszon által képessé tétessenek azon terhek elviselésére, mellyekkel rájok, az alkotmányaiktól megfosztottakra a pazar gazdálkodású császári uralkodás akadály nélkül nehezedett, s nehezedett nem alattvalóinak érdekében, hanem a korlátlan uralkodás Európa-szerte terjesztésének, s a népek szabadsága elnyomásának érdekében.

Több izben történt, hogy e zsarnok rendszer ellenében, mellynek minden lépését vagy nyilt erőszak, vagy bűnös ármány és cselszövény bélyegzé, a magyar nemzet önfenntartása végett fegyveres védelemhez volt nyúlni kénytelen.

És bár diadalmasan harczolta az igazságos védelem harczait, erejének használatában mindig olly mérséklett, a királyi szó iránti hitben mindig olly bizakodó volt, hogy győzelmes fegyverét azonnal létette, mihelyt királyai a nemzet jogait egy ujabb alkukötéssel, egy ujabb esküvel biztosították.

De hiában volt minden ujabb kötés, minden ujabb királyi eskü az uralkodó ház ajkairól egy ujabb hitszegés kezdete volt, s a magyar nemzet országos életének megsemmisitésére intézett politicája soha nem változott háromszáz éven át.

Hiában ontá vérét nemzetünk ezen házért valahányszor az veszélyben forgott; hiában áldozott e dynastiának családi érdekeiért annyit, mennél többet nemzet nem áldozott soha királyaiért; hiában felejté túlzott nagy lelküséggel minden ujabb igéretnél a multak sebeit; hiában ápolt kebelében oly törhetlen hűséget királyai iránt, mely még a szenvedések között is a vallásosságig emelkedett; a Habsburgi s utóbb Habsburg-Lothringeni ház uralkodása Magyarországon utódról utódra a folytonos hitszegés históriája maradt.

És a magyar nemzet mind e mellett tiszteletben tartá a kapcsolatot, mely őt két oldalú kötésekkel ezen dynastiához kötötte, s ha most az önfenntartásnak természetes kötelességénél fogva e hitszegő háznak trónvesztését és számüzetését elhatározza, ezen igazságos itéletre csak azon tapasztalás által volt inditható, hogy a Habsburg-Lothringeni ház kérlelhetetlenül összeesküdött Magyarország statuséletének kiirtására és önmaga tépte szét azon kötelékeket, melyek őt a magyar nemzethez csatolták, mit Európa előtt nyilt kérkedéssel be is vallott.

Több ok van, melly Isten és világ előtt minden nemzetet feljogosít, hogy a felette uralkodott dynastiát trónjáról számüzze. Ilyenek:

ha az ország ellenségeivel, rablókkal, pártütőkkel a nemzet elnyomására szövetkezik;

ha az esküvel szentesített alkotmány s országos statusélet eltörlésére fegyveres erőszakkal támadja meg alattvalóit, kik ellene fel nem lázadtanak;

ha erőszakkal eldarabolja s megcsonkítja az ország területi épségét, mellyel fenntartani megesküdött;

ha idegen fegyveres erőt használ saját alattvalóinak legyilkolására s törvényes szabadságuk elnyomására.

Minden egyes ok elég bűn arra, hogy a dynastia a trónt elveszítse.

A Habsburg-Lothringeni ház példátlan hitszegéssel mind ezen bűnt, együtt és egyszerre követte el, s elkövette a magyar nemzet status élete eltörlésének határozott szándokából, elkövette annyi árulás, annyi rablás, gyujtogatás, öldöklés, kegyetlenség, a népjognak olly lábbaltapodása kiséretében, hogy e bűneinek historiája felett elborzad az emberiség.

Alkalmul ezen hitszegésre az osztrák háznak azon törvények szolgáltak, mellyek az ország alkotmányának biztositására a mult 1848-ik tavasszal hozattak.

Ezen törvények pedig a honpolgárok belső viszonyaira vonatkozó gyökeres reformokkal ujjá teremtették ugyan az országot - mert eltörölték a hűbéri adózásokat s papi tizedet, a népnek nyelvre s vallásra való tekintet nélkül képviseleti jogot adtak az előbb aristocratiai szerkezetű országgyűlésen, letették alapját a jogegyenlőségnek s eltörölték az adómentességek privilegiumát, visszaállitották az erőszakkal elnyomott sajtószabadságot, s visszaéléseinek fékezésére esküttszéki institutiót alakítottak - de, bár a februári franczia forradalom által előidézett szellemi rázkódtatás következtében, az austriai birodalomnak csaknem minden tartománya forradalomban, s a dynastia egészen gyámoltalan volt: a hű magyar nemzet nem igyekezett ezen körülményt arra felhasználni, hogy a király ellenében új meg új jogokat szerezzen a nemzetnek, hanem megelégedett azzal, hogy nemzeti szabadságát, önállását és függetlenségét a ministeri felelősségre alapított közigazgatási rendszer által, ujabb meg ujabb királyi hitszegések ellen biztosította.

De azon önállás és függetlenség, mellyet ez által biztositott, nem volt új szerzemény, hanem régi, s törvény és királyi eskük által folytonosan fenntartott jog, melly még azon jogszerü viszonyon sem változtatott legkevesebbet is, mellyben Magyarország az osztrák császári birodalom irányában állott.

Magyarország ugyanis Erdéllyel s minden egyéb hozzátartozó részekkel és tartományokkal az osztrák császári birodalomba soha bele nem olvadott, hanem mindig önálló, független, szabad ország volt, még azután is, hogy a pragmatica sanctio elfogadásával a magyar királyságra nézve szintazon örökösödési rendet állapította meg, melly az uralkodó háznak egyéb országaira és tartományaira nézve meg volt állapitva.

Világos bizonyság erre magának a pragmatica sanctionak azon törvénybe igtatása, melly által a magyar koronához tartozó országok területi épsége s az ország önállása, függetlensége, alkotmánya és szabadsága határozottan fenntartattak.

Világos bizonysága ennek az, hogy a trónörökösök a pragmatica sanctio után is csak akkor lettek Magyarország törvényes királyal, ha a nemzettel koronázási alkukötésre léptek s annak és az ország alkotmányának és törvényeinek megtartására megesküvén, Szent István koronájával megkoronáztattak.

A koronázási alkukötésekben pedig mindig bennfoglaltatik, hogy a trónörökösödési rend mellett is Magyarországnak minden jogai, szabadságai, törvényei és egész alkotmánya sérthetetlenül fenntartandók.

Egyetlen egy volt a pragmatica sanctio óta a Habsburg-Lothringeni házból eredett trónörökösök között II-ik József, ki ezen alkukötést alá nem irta, az alkotmányra meg nem esküdött s koronázatlanul halt meg. De épen azért a magyar királyok sorában meg sem jelenik s minden tettei és rendeletei érvénytelenek.

Utóda II. Leopold csak illy koronázási alkukötés, eskü és koronázás mellett ülhetett a magyar királyi székbe; mely alkalommal a királyi esküvel szentesitett 1790-ki X. törvényben ujólag világosan kijelentetett, hogy Magyarország szabad ország, egész kormányformájára nézve független és semmi más országnak avagy népnek alá nem rendelt, hanem saját önállással és alkotmányal biró, s ennélfogva saját törvényei és szokásai szerint kormányzandó.

Igy esküdött meg és lett királlyá 1790 után I-ső Ferencz is, ki midőn a római császárság megszüntével az osztrák császári czímet felvette, tömérdek törvényszegései között annyi tartózkodással még is birt, hogy nyiltan elismerné, miként Magyarország a hozzátartozó részekkel és tartományokkal az osztrák császárság részei közé nem tartozik, amint hogy amattól mindig külön vámvonal által el is volt, és van különítve.

Igy esküdött és lett királlyá végre azon V. Ferdinánd is, ki a mult évi törvényeket a pozsonyi országgyülésen szabad akaratból szentesitette, de esküjét mihamar megszegvén, a magyar nemzetnek az önálló nemzetek sorából kitörlésére, családja többi tagjaival összeesküdött.

Pedig a magyar nemzet a hűségnek pietásával ragaszkodott e hitszegőhöz. A mult évi márcziusi napokban is, midőn császári birodalma felbomlásnak indult, midőn Olaszhonban fegyvereit egymást követő veszteség érte, midőn császári lakában minden perczben az elüzetéstől remegett, a magyar e körülmények kedvezései közt sem kivánt egyebet, mint hogy biztosittassék az alkotmány és biztosittassanak azon ősi jogok, mellyekre az osztrák házból 14 király és ő maga is megesküdött, de mindannyian hitöket szegték.

És midőn e régi jogok új biztositékaul a ministeri felelőség törvényét szentesítette és a magyar ministereket kinevezte, a magyar nemzet lelkesedéssel karolta körül ingadozó trónusát.

E vésznapokban is - mint már több izben - az osztrák házat a magyar hűség mentette meg.

De még le sem röppent az eskü ajkairól, már összeesküdött családjával s öröklött absolutizmusi vágyai büntársaival a magyar nemzetet semmivé tenni.

Összeesküdött pedig főleg azért, mert ministeri felelőség institutioja mellett Magyarország önálló alkotmányos kormányzatát a bécsi cabinetnek nullificálnia többé nem lehetett.

Magyarországot előbb egy Budán székelő kormányszék igazgatta, magyar királyi helytartó tanács név alatt, mellynek elnöke a nádor vala, - ennek is világos törvényekkel meghagyott kötelessége volt a magyar alkotmányt, önállást, és törvények szentségét megőriznie, - de mivel collegialis forma mellett a személyes felelőség semmivé leszen, ezen kormányszék kezéből a bécsi cabinet lassankint minden hatalmat kivőn s azt igazgató kormányszéki állásából, a király nevével takarózó udvari önkény postájává sülyesztette.

Igy történt aztán, hogy bár Magyarország törvény szerint önálló kormányzattal birt, még is az ország pénzével s a nép vérével idegen czélokra az absolutisticus bécsi cabinet rendelkezgetett, kereskedelmi érdekeinket a népeket kizsákmányoló császár érdekeinek egyoldalulag alá rendelte, elzárt a világ forgalom érintkezéseitől, s hazánkat gyarmati helyzetbe sülyesztette.

Ez az, mit a ministerialis kormányformának behozatala jövendőre meggátlandó, s a papiroson hervadó országos jogokat s királyi esküt valósággá érlelendő vala.

Ez, és különösen az ország pénzével s a nép véréveli önkényes rendelkezhetés lehetlenitése volt az ok, miért hogy az uralkodó ház hitszegően elhatározá, hogy istentelen bujtogatásokkal Magyarországot vérbe, lángba boritsa, s midőn a belső erő minden kötelékeit e szerint megszaggatnia sikerülend, a belháborúban vérző országot fegyveres erőszakkal eldarabolja, a magyar nemzetet az élő nemzetek sorából kitörülje, s az eldarabolt országot, önállásától megfosztva az osztrák birodalom statushalmazába beolvassza.

E czéljának kivitelét azzal kezdette meg, hogy a ministerium alakitása közben egy osztrák tábornokot, a törvény elleni pártütés zászlójának a magyar koronához tartozó Horvátországban feltüzése végett, azon ország bánjává nevezett.

És pedig azért szemelte ki a pártütés kezdeteül Horvátországot és Slavoniát, mert az oda tartozó határőrvidéki részek, katonai szerkezeténél fogva ott legtöbb kész fegyveres erőt vélt találhatni; s azon vidékek lakósai, hosszu idő óta minden polgári jogokból, alkotmány ellenére kizárva, katonai szolgaságuk megszokása által a császár nevével legkönnyebben valának felbujtogathatók.

És kiszemelte a pártütés kezdeteül Horvátországot és Slavoniát azért, mert az erőoszlatás szándokából ott a magyar nemzet elleni gyülölséget embertelen politicája már évek óta bujtogatás s azt a nemzetiségi szenvedelmeknek felizgatásával s gyalázatos eszközökkeli ápolásával egy pártnál a dühösségig ingerülnie sikerült, mind a mellett, hogy a magyar nemzet a horvát és slavon nemzetiséget nem csak elnyomni soha nem akarta, sőt annak belkormányzatukban is szabad fejlődést engedett, polgári jogokban pedig horvát és slavon testvéreivel nem csak testvériesen megosztozott, hanem nekik még, saját jogainak megcsonkitásával, különös kiváltságokat és szabadalmakat is engedett.

A bán tehát a császár nevében pártot ütött s nyilt lázadást kezdett a magyar király ellen, ki ama császárral azon egy személy vala, s lázadását annyira vitte, hogy Horvátországnak és Slavoniának nyolcz százados kapocs után Magyarországtól elszakasztását s az osztrák birodalomhoz csatolását decretáltatná.

Nem csak a közvélemény, hanem kétségtelen adatok e pártütés meginditásáról a király nagybátyját Lajos főherczeget, Ferencz Károly főherczeget, a király öcscsét, s különösen nejét Sófia herczegnőt vádolák, s mert a bán pártütésében egyenesen a császár iránti hűség leplét használta, a magyar ministerium megkérte az uralkodót, hogy nevének ezen szentségtelenitését s a családjára vetett homályt egy ünnepélyes nyilatkozattal háritsa el.

Akkor még az uralkodóház ügyei Olaszhonban rosszul állottak, s azért az álarczot nyiltan levetni nem merte. Annál fogva a bánt és párthiveit pártütőknek, felségsértőknek és lázadóknak 1848-ik junius 16-ki rendeletében nyilvánitotta. De mig ezt nyiltan kijelentette, a pártütőt és czinkos társait császári udvaránál kegyelmekkel halmozá, s pénzzel, ágyukkal, fegyverrel, lőszerekkel segitette.

A magyar nemzet bizván a királyi nyilatkozatban, nem sietett a pártütőt saját fészkében megtámadni, hanem a polgár vérontást - ha csak lehet - elmellőzendő, a pártütés tovább terjedésének gátlására szoritkozott.

Csakhamar hasonló módon felizgatva, Magyarország délkeleti részein a szerbajkú lakosok lázadtak fel.

A király ezt is lázadásnak nyilatkoztatá, de szintúgy mint amazokat pénzzel, fegyverrel, ágyukkal, lőszerekkel segitette; saját császári tisztjei és tisztviselői gyüjtöttek be a szomszéd Serbiából szerb rabló csoportokat, a rácz pártütók segitségére, s a békés magyar és német lakosok legyilkolására vezérlették, és az egész combinált horvát-rácz lázadás intézése a pártütő horvát vezér kezeibe tétetett.

Következtek a rácz lázadásban iszonyatosságok, mellyeknek hallatára is elborzad az emberi sziv. A békés lakosok legyilkoltattak a kinzásoknak legirtozatosabb nemeivel, egész virágzó városok s falvak elpusztittattak, a gyilkosoktól menekült magyar saját hazájában földönfutó koldussá lőn s az országnak legvirágzóbb vidéke siralom völgyévé tétetett.

A magyar nemzet védelmezni vala kénytelen magát; de nemzeti seregeinek nagy részét az osztrák cabinet már előbb Olaszhonba küldé a Lombard-velenczeiek legyőzésére, s bár saját hazánk ezernyi sebekből vérzett, annak oltalmára haza nem eresztette.

A többi magyar seregek legnagyobb része az osztrák tartományokban volt a törvény ellenére elhelyezve, nálunk pedig az országban többnyire osztrák seregek tanyáztak, melyeknek legnagyobb része inkább a pártütésnek támasza, mint a törvény s belbéke oltalmazója vala.

Sürgettük ezen idegen katonaságnak az örökös tartományokban tanyázó magyar ezredekkel felcserélését. Részint megtagadtatott, részint minden uton késleltetett. S ha vitézeink a haza veszélyének hirére csapatonként haza indultak, üldözőbe vétettek, s ha itt ott a tulnyomó erőnek engedni valának kénytelenek, nem csak lefegyvereztettek, de halállal is büntettettek, mert hazájokat akarák a rablók s pártütők ellen védeni.

A magyar ministerium sürgette a királyt, utasitaná törvény értelmében az országban minden hadsereg és várparancsnokságokat, hogy az alkotmány iránt hűséggel s a magyar ministeriumnak engedelmességgel tartoznak. A parancs köröztetés végett István főherczeg nádor és királyi helytartóhoz Budára leküldetett, a levelek megirattak s postára tétettek, de a király öcscse, a nádor királyi helytartó, annyira vetemedett, hogy a ministerelnök által ellenjegyzett rendeleteket a postákról visszacsempészné, a mint azok később, midőn ő az országból hűtlenül eltávozott, hátrahagyott irományai között feltaláltattak.

A pártütő bán megtámadással fenyegette a magyar tengerpartot, az ország kormánya fegyveres erőt küldött a király megegyezésével Styria felé Fiume megmentésére, s e fegyveres erő útközből Olaszországba menni kényszeritettetett - és Fiumét a pártütők erőszakkal elfoglalták s a magyar koronától elszakitották.

És ezen gyalázatos ármányt a bécsi cabinet tévedésnek nyilatkoztatá, mint tévedésnek mondá azt is, hogy a horvát pártütőknek, fegyvert, pénzt, ágyúkat és lőszert küldött.

Általában titkosan utasitva lettek úgy a pártütők, mint a katonai s várparancsnokok, hogy ha jön is rosszalló, vagy a magyar ministerium iránt engedelmességet rendelő királyi parancs, annak ne engedelmeskedjenek, hanem az osztrák ministerium utasitásait kövessék.

Soha gyalázatosabb játék nemzettel nem űzetett.

A magyar nemzet e szerint pénz, fegyver, hadsereg nélkül, az ellentállásra készületlenül, rendszeres ármánynyal és árulással körülhálózva, önkéntesekkel, nemzetőrökkel, s gyakorlatlan fegyvertelen népfelkeléssel volt magát a kiirtás ellen kénytelen védelmezni s a magyar hadseregnek az országban maradt részeitől segittetve, nyilt csatákban mégis győzött mindenütt, de több absolut szellemű tisztek s vezéreknek ármánykodásai s árulásai miatt a sáncz erősségekbe vonult rácz, szerb, és határőr lázadást hirtelen le nem győzheté.

Uj erő teremtéséről kellett gondoskodnia.

A király, szinleg még mindig engedve az elutasithatatlanul törvényes kivánságoknak, 1848-ki julius 2-kára országgyülést hirdetett, s a nemzet képviselőit felszólitotta, hogy a horvát és rácz lázadásnak legyőzésére az ország békéjének helyreállitására fegyveres erőről s pénzforrásokról gondoskodjanak, egyszersmind maga, s egész királyi családja nevében kinyilatkoztatta, hogy a horvát pártütést s a rácz lázadást a legünnepélyesebben kárhoztatja.

Az országgyülés gondoskodott: 200.000 emberben s 42 millió forintban a szükséges erőt megszavazta s törvényjavaslatait királyi szentesités végett felterjesztette; egyszersmind példátlan hűséggel a királyt, ki akkoron Bécsből Innsbruckba szökött, felszólitotta, jöjjön Budára, segitsen jelenlétével a pártütés lecsillapitásában s támaszkodjék a magyarok hűségére, mely őt és trónusát meg fogja óvni minden veszélytől.

De ezen kérés hasztalan volt. Sőt időközben Radeczky győzvén Olaszországban, a győzelemben elbizakodva, a Habsburg-Lothringeni ház elérkezettnek vélte az időt, hogy az álarczot levesse s nyilt erőszakkal lépjen fel, a belháboruban vérző Magyarország elnyomására.

A horvát bánt, a pártütőt s ő maga a király által is pártütőnek nevezettet most már kedves hívének nyilatkoztatta; pártütéseért megdicsérte s kezdett ösvényének folytatására hivta fel.

Hasonlót nyilatkoztatott a vérben fürdő rácz lázadók iránt.

Ez volt a jelszó, mellyre a pártütő horvát bán időközben királyi pártfogás alatt gyűjtött seregeivel, pusztitva, rabolva a Dráván áttört, mire az országban volt osztrák seregek nagy része hozzá pártolt, az eszéki, aradi, temesvári, gyulafejérvári várparancsnokságok s bánsági és erdélyi hadparancsnokságok hűtelenül elárulták az országot, felső Magyarországba egy, a király által osztrák ezredessé emelt tót pap, a király szemei előtt Bécsben toborzott cseh rablókkal beütött, s a pártütő horvát vezér azon elbizakodással haladt előre a védtelen országban a főváros felé, hogy ellene a magyar hadsereg nem fog küzdeni.

Az országgyülés még most is bizott a királyi esküben, s a király felszólittatott, hogy a pártütést szüntesse meg, de válaszúl az osztrák ministerium egy nyilatkozványára hivatkozást nyert, mellyben az jelentetik ki, hogy a magyar nemzet önálló kormányától, a magyar pénz, had és kereskedelmi ügyek kormányzatát elvonni elhatározott akarata, egyszersmind a király a fegyveres erő és hadi költség iránt, saját felhivására alkotott törvényektől a szentesitést megtagadta.

Erre a magyar ministerium leköszönt, de az uj ministerium alkotására felszólitott ministerelnök által előterjesztett ministeri jelöltek meg nem erősíttettek.

Az országgyülés a nemzet megmentésének kötelességétől ösztönöztetve, a pénzforrásokat határozatilag elrendelé s katonaállitást parancsolt.

A nemzet teljes készséggel engedelmeskedett.

A nemzet képviselői egyszersmind felhivták a király öcscsét István főherczeg nádor királyi helytartót, szálljon, eskü szerinti kötelezettségénél fogva, táborba a pártütők ellen. Elment, nagyszavakban fogadott fényes igéretekkel, de miután a pártütő horvát bánnal küldöttei által üzeneteket váltott és már már ütközetre kerülne a dolog, a tábort titkon elhagyá, sőt az országból is hütlenül eltávozott.

Irományai között pedig feltaláltatott az előre kikoholt terv, miként fog Magyarország Styriából, Austriából, Morvából, Silesiából, Gallicziából és Erdély felől egyszerre kilencz oldalról megtámadtatni.

És az osztrák hadügyminister felfogott levelezéseiből kisült, miként utasitattak a Magyarországot környező osztrák tartományok hadi parancsnokai, Magyarországba beütni s combinált hadi munkálatokkal a pártütőket gyámolítani.

És megtörtént a beütés kilencz oldalról, mig benn a hazában felizgatott népiségek polgárháborúja dühöngött. Mindnyája között legkeservesebb az erdélybeni támadás, mert ezáltal Erdélynek magyarországgali tökéletes egyesülése, melly 1791. esztendő óta sürgetett közhajtás volt, és a melly a mult évben, előbb a magyar s csakhamar az erdélyi országgyüléseken hozott, s az uralkodó által szentesitett törvényeknél fogva úgy lőn valósággá, hogy az 1848-ki julius 2-káni magyar nemzetgyülésen Erdélynek öszves képviselői s köztük a szászok is, megjelentek, - erőszakosan felbontatni megkisértetett, sőt Erdélyben a hitszegő osztrák vezérek nem elégelték a rendes seregekkeli hadviselést, hanem a pártütő szászok által gyámolíttatva fellázították az oláh népességet, melly a törvény által neki ajándékozott szabadság ellen feltámadva, barbár vandalismussal gyilkolta, kínozta a védtelen magyar lakosokat, nem kimélve sem nőt, sem gyermeket, sem gyámoltalan öreget, s rommá égették és felprédálták a legvirágzóbb városokat s falvakat, s köztük N. Enyedet, Erdélyben a tudományok egyik székhelyét.

De a magyar nemzet ennyi árulástól, erőszaktól s veszélytől környezve, bár fegyvertelenül, készületlenül, kétségbe nem esett jövendője felett.

Önkéntesekkel s népfelkeléssel szaporítás csekély rendezett erejét, s az igazságérzetéből meritett hazafiui lelkesedéssel pótolván a gyakorlat hiányát, a pártütő horvát tábort megverte, s miután vezérök az ütközet után nyert fegyverszünetet arra használta, hogy becsület szavát megszegve, vert seregével az éj sötétében megszökött, az országból kikergette. Egy másik több mint 10.000 főnyi serege pedig körül keritve, vezérestől együtt utolsó emberig elfogatott.

A vert sereg Bécs felé futamodott, s V-ik Ferdinánd király annyira vetemedett az erkölcstelenségben, hogy annak vezérét a megvert, megfutamitott pártütőt Magyarországon a királyi hatalom teljhatalmú képvsielőjévé nevezni s magát a lázadás lecsilapítása végett egybehítt országgyülést az 1848-ki törvénynek ellenére, melly az országgyülést csak ministeri ellenjegyzés mellett s igy is a következő évi költségvetés megállapitása után engedi feloszlattatni, jogtalanul eloszlatottnak nyilvánitván alkotmányt és minden alkotmányos institutiókat, hatóságokat, törvényszékeket felfüggesztve, az egész országot haditörvényszék alá, s a polgárok életét, vagyonát, becsületét, azon pártütő zsarnok kényének s korlátlan hatalmának alája veté, ki mint a haza ellensége, fegyveres kézzel támadta meg az országot, a törvényt és alkotmányt.

Sőt a hitszegő osztrák ház még e borzasztó cselekedetnél sem állapodott meg.

A pártütő bánt a Bécset ostromló seregeknek ótalma alá fogadta, s miután Bécset egyesített erejök által ostrommal bevették s meghódították, az egész egyesült sereget Magyarország meghódítására vezették.

A még mindig hü magyar nemzet parlamentairt küldött az ellenséghez. Parlamentaírje elfogattatott, börtönre vettetett, s a magyar nemzet igazságos felkiáltása feleletre sem méltatott hanem mindenki, a ki ártatlan hazáját védeni merné, akasztófával fenyegettetett.

Mielőtt azonban a zsarnok dynastia főserege beütne Magyarországra, az Olmüczi palotában, családi revolutio eszközöltetett, V-dik Ferdinánd lemondott a trónusról, mellyet annyi vérrel, annyi hitszegéssel megfertőztetett; s a király testvéröcsének, az öröködési jogról szintúgy lemondott Ferencz Károlynak fia, az ifju Ferencz József főherczeg kiáltotta ki magát osztrák császárnak, s magyar királynak.

De a magyar nemzet alkotmányos trónjáról, a nemzet nélkül családi pactumok által senki sem rendelkezhetik.

És mégis a magyar nemzet annyira nem óhajtott egyebet, mint törvényeinek fenntartását, s azoknak ótalma alatt a becsületes békét, hogy ha ezen trónváltozásra, a magyar nemzet megegyezése törvényes úton felkéretik, s az ifju herczeg a magyar alkotmány fenntartására esküt tenni ajánlkozik: a magyar nemzet semmit sem késett volna őt, mielőtt kezét polgárvérbe mártotta, diplomaticai kötések alapján királyának fogadni, s Szent István koronájával megkoronázni.

De ő megtagadva mindent a mi Isten s ember előtt szent, nemcsak erre nem ajánlkozott, sőt inkább kivetkőzve az ifju kebel romlatlanságából, első szavával kikiáltotta, hogy Magyarországot - mellyet ő, a lázadó lázadónak mert bélyegezni - fegyverrel hóditandja meg, s hogy élte feladatának ismeri, azt ezredév óta fenntartott önállásából kivetkeztetve, az osztrák birodalomba beolvasztani.

És szavát amennyire teheté, igyekezett is rettenetesen beváltani. Reá küldte Magyarországra Windischgrätz teljhatalmú helyettesének vezérlete alatt álló seregét, s egyúttal Galliczia, és Styria felől az országot külön seregekkel megtámadtatá.

A magyar nemzet védelmezé magát a reá mért halál ellen. De mert ennyi ellenség ellenében, s benn az országban vandal lázadóktól zaklatva még egész védelmi erejét ki nem fejtheté, eleinte hátrálni vala kénytelen; s hogy a fővárost a prágai, s bécsihez hasonló ostrom szerencsétlenségétől megmentse s e jobbra érdemes nemzet sorsát készületlenül egy ütközet koczkájára ne tegye, elhagyta magát a fővárost is, s az országgyülés és nemzeti kormány mult január elején Debreczenbe tétetett át az igazságos Isten segedelmébe s a nemzet erejébe vetett azon biztos reménnyel, hogy a főváros elhagyásával a nemzet nem fog elveszni.

És hála Istennek, nem veszett el!

Azonban még ekkor is megkisérté a békés kiegyenlitést, követeket küldött a hitszegő dynastia fővezéréhez; de ő kevély elbizakodottsággal, az alkudozást elutasitá, a magyar nemzettől feltétlen megadást mert követelni, s az ország békeköveteit az Olmüczbe menetelben meggátolva, letartóztatta, sőt azok egyikét a volt miniszterelnököt, fogságra vetette, s megszállván az elhagyott fővárost, ott a hóhér bárdjával zsarnokoskodott, hadifoglyaink egy részét legyilkoltatta, más részét súlyos börtönre vetteti, s a többieket embertelen éhségre kárhoztatja, vagy az olaszországi seregekbeni szolgálatra kényszeriti.

S hogy semmi se hiányozzék az ausztriai ház bűneinek mértékéből Erdélyben a vitéz magyar hadsereg által megveretve, az orosz czár segitségéhez folyamodott s a szomszéd Oláhországból ugy a magas porta tiltakozása mint az Európai hatalmak Bukaresti consulainak ellenzése daczára, a népjog megsértésével, orosz seregeket hozott be Erdélybe a magyar nemzet legyilkolására.

És végre, hogy ennyi bűneinek gyümölcsét biztositsa, Ferencz József, ki magát magyar királynak meri nevezni, f. é. márc. 4-kei s 6-kai manifestumaiban nyiltan kimondja, hogy a magyar nemzetet kitörli az élő nemzetek sorából; területét öt részre feldarabolja, Erdélyt, Horvátországot, Slavoniát, Fiumét s a magyar tengerpartot Magyarországtól elválasztja; Magyarország belső területéből a rácz rablók számára, külön vajdaságot kiszakit, s átalában az egész országot önállásától, törvényes függetlenségétől, s országos lételétől megfosztva, az osztrák birodalomba beolvasztja.

Ime elszámláltuk egyszerü historiai igazsággal a Habsburg-Lothringeni ház példátlan büneinek hosszu sorát s az örökkévaló Isten itéletére, s a világ közvéleményére hivatkozva mondjuk ki, hogy a hitszegő házzal a kibékülés lehetsége megszünt, s tartozunk Isten törvényének, tartozunk hazánknak, tartozunk a jognak, tartozunk a morálnak, becsületnek, Európának s a civilisatio érdekeinek, hogy e hitszegő dynastiát a magyar királyok trónjáról számüzve, adjuk át Isten itéletének s a közvélemény, morál és becsület utálatának.

Tesszük pedig azt halálra sértett nemzetünk törhetetlen ereje érzetében.

Ime három hónap óta szállotta meg hazánk fővárosát a hitszegő ellenség, és nemzetünket készületlenül lepte meg, de a magyar nép az élethalál harcz közepette nőtt erejében s diadalmas harczok közt szerezte magának a meggyőződést, hogy hazáját megfogja menteni.

Három hónap óta a zsarnok ellenség minden erejével, egy talpalatnyi földet sem nyert, sőt vesztett tért tér után, ütközetet ütközet után.

Három hónap előtt a Tiszáig valánk visszaszoritva s most már igazságos fegyvereink egész Erdélyt visszaszerezték, Kolozsvárt, Nagyszebent, Brassót visszafoglalták, s az osztrák ház seregeit, egy részt Bukovinába űzték, másrészt ugy őket mint a segitségökre jött orosz seregeket tökéletesen megverve, Erdélyből utolsó emberig kiűzve Oláhországba menekülni kényszeritették.

Felső Magyarország nagy részben meg van az ellenségtől tisztitva.

A rácz lázadás megtörve, erősségeik: Szent Tamás és a római sánczok ostrommal bevéve s a Tisza és Duna közti vidék egész Bács-vármegyével egészen Titelig a nemzetnek visszaszerezve.

Maga a hitszegő osztrák ház fővezére pedig minden egyesült erejével öt egymásutáni ütközetben megverve s a Dunáig s részint Dunántulra visszakergetve.

És azért mindezeknek alapján, az örökké való Isten igazságára s a művelt világ itéletére hivatkozva és nemzetünk természetes jogaira úgy, valamint nehéz szenvedések alatt tettleg bebizonyitott erejére támaszkodva, azon kötelességnél fogva, melly minden nemzetet az önfenntartásra ösztönöz, ezennel az általunk törvényesen képviselt nemzet nevében kijelentjük és határozzuk, a mint következik:

1-ör. Magyarország a vele törvényesen egyesült Erdélylyel és hozzátartozó minden részekkel és tartományokkal egyetemben szabad önálló és független európai statusnak nyilvánittatik s ezen egész status területi egysége feloszthatatlannak s épsége sérthetetlennek kijelentetik.

2-or. A Habsburg-Lothringeni ház a magyar nemzet elleni árulása hitszegése és fegyverfogása által, nem különben azon merény által, miszerint az ország területi épségének eldarabolását, Erdélynek, Horvátországnak, Slavoniának, Fiuménak és kerületének, Magyarországtóli elszakitását s az ország önálló statuséletének eltörlését, fegyveres erőszakkal megkisérteni, evégett idegen hatalom fegyveres erejét is a nemzet legyilkolására használni nem iszonyodott, saját kezeivel szaggatván szét úgy a pragmatica sanctiot, mint általában azon kapcsolatot, melly kétoldalu kötések alapján közötte s Magyarország között fennállott, ezen hitszegő Habsburgi s utóbb Habsburg-Lothringeni ház Magyarország, a vele egyesült Erdély és hozzá tartozó minden részek és tartományok feletti uralkodásból ezennel a nemzet nevében örökre kizáratik, kirekesztetik, a magyar koronához tartozó minden cimek használatától megfosztatik s az ország területéről s minden polgári jogok élvezetéből számkivettetik.

A minthogy ezennel trónvesztettnek, kirekesztettnek és számüzöttnek a nemzet nevében nyilvánittatik.

3-or. Midőn a magyar nemzet elidegenithetetlen természetes jogainál fogva az európai statuscsaládba önálló és független szabad statusként belép, egyszersmind kinyilatkoztatja: hogy azon népekkel, mellyek vele ezelőtt egy fejedelem alatt állottak, békét s jó szomszédságokat alapitani, s folytatni, és minden más nemzetekkel barátságos kötésekkel szövetkezni elhatározott akarata.

4-er. Az ország jövendő kormányrendszerét minden részleteiben a nemzetgyűlés fogja megállapitani, addig pedig, míg ez a fentebbi alapelvek nyomán megállapitatnék, az országot egész egyetemes kiterjedésében a nemzetgyűlés minden tagjainak egy ajku felkiáltásával, s közmegegyezésével kinevezett kormányzó-elnök KOSSUTH LAJOS fogja a maga mellé veendő ministerekkel ugy saját magának, mint az általa nevezendő ministereknek személyes felelősségük s számadási kötelezettségök mellett kormányozni.

És e határozatainkat adjuk tudtára a művelt világ minden népeinek, azon erős meggyőződéssel, hogy a magyar nemzetet, mint a független önálló nemzetek sorában egyik testvéröket, azon barátsággal és elismeréssel fogandandják, melly barátságot és elismerést a magyar nemzet nekiek ezennel általunk felajánl.

És adjuk tudtára Magyarország s a véle egyesült Erdély, és hozzátartozó minden részek és tartományok lakosainak azon kijelentéssel, hogy az emlitett egy és oszthatatlan magyar álladalom minden hatóságai, községei, városai, kerületei, megyéi és polgárai, szóval minden egyesek s testületek, a tronvesztett Habsburgi s utóbb Habsburg-Lothringeni ház iránti hüség s engedelmesség kötelességei alól teljesen és tökéletesen feloldva vannak, sőt attól a nemzet nevében eltiltatnak, s. mindaz, ki a nevezett házból netalán a királyi hatalom bitorlójául fellépni merészkedő egyént, tanácscsal, szóval, vagy tettel gyámolitaná, honárulási bűnt követ el.

Melly határozatainknak életbe léptetését s közhirré tételét a magyar álladalom kormányának meghagyván, azt minden e végre szükséges törvényes hatósággal ezennel felruházzuk, s a rendeletel és intézkedései iránti törvényes engedelmességre a nemzet nevében minden honpolgárt kötelezünk.


  Vissza az oldal tetejére