1870. évi XXXVIII. törvénycikk

az alföld-fiumei vasut eszék-sziszek-károlyvárosi részének kiépitése tárgyában * 

1. § Az alföld-fiumei vasut eszék-sziszek-károlyvárosi vonalának azon része, mely Horvát-Szlavonországok polgári kormányzat alatt álló területén megy, államkamatbiztositék mellett, azon része pedig, mely a határőrvidék területére esik, államsegélyezés mellett, engedélyezés utján rendeltetik kiépittetni. Az állami hozzájárulás módozataira nézve a minister külön előterjesztést teend a törvényhozás elé.

2. § Az engedélyezendő vasutnak vonalai a következők:

a) Eszéktől Nasitzon, Pozsegán, Uj-Gradiskán át a Száva bal partján Sziszekig;

b) Sziszektől a Kulpa völgyén át Károly-városig;

c) Uj-Gradiskától Brodon át Mitroviczáig.

3. § Felhatalmaztatik a ministerium, hogy az 1. §-ban kijelölt módozatok alapján az engedélyezési tárgyalásokat szabad verseny utján meginditsa és azoknak eredményét törvényhozási tárgyalás és jóváhagyás végett a törvényhozás elé terjeszsze.

4. § Felhatalmaztatik végre a ministerium, hogy a mennyiben az állam érdeke, nevezetesen az egységes forgalom s az államkincstár csekélyebb terheltetésének czéljai ugy kivánnák, az engedélyezési tárgyalásokat a kiépült zákány-zágrábi, valamint az épités alatt álló károlyváros-fiumei vonalakra is kiterjeszthesse, mely esetben ezen vonalak engedélyezése szintén az 1. § határozmányai alapján fog eszközöltetni.

5. § Jelen törvény végrehajtásával a közmunka- és közlekedési, valamint a pénzügyi ministerek bizatnak meg.