A magyar büntető eljárás szorosan vádlási formák közt mozog. A vádló az eljárás minden szakában lényeges tényező. A közvád rendszere egészen el lévén fogadva oly közegnek felállitása, mely a közvádat képviselje, mulhatlanul szükséges.
Hazánkban a közvádlói teendőket eddig a törvényhatósági tiszti ügyészek és 1848. év előtt részben az uradalmi ügyészek végezték. De fennállott és részben fennáll most is azon anomália, hogy a vizsgálat és vád, sőt néhol a védelem is ugyan egy kézben foly össze, mert a bünvizsgálatot is a tiszti ügyészek végzik, sőt nekik legtöbb helyütt a magán ügyvédkedés is meg van engedve.
Ezen szervezet merőn ellenkezik az ügyészség hivatásával és a közvádlói rendszerrel.
Általánosan el van ismerve annak szükségessége, hogy a bünvádi perben müködő közegek közt a teendők akként osztassanak fel: hogy a biró, közvádló és védő külön természetü teendői elválasztassanak és egymástól független közegekre bizassanak. Csak is igy lehetséges, hogy feladatának mindegyik tökéletesen megfeleljen.
A bünvádi per három közege mindegyikének fontos hivatása van, és épen e végett elméleti és gyakorlati okok mellőzhetlenné teszik, hogy e teendők külön önálló személyekre ruháztassanak.
Ebben fekszik fő indokolása s igazolása a közügyészi intézménynek, mint oly állandó s külön közegnek, a mely a közvádló hivatásához tartozó teendőket végzi.
Az ügyészség rendezésénél különösen a következő három kérdésre kell tekintettel lenni:
a) kinek közege legyen az ügyészség?
b) hatásköre a közvádlói teendőkön kivül kiterjesztessék-e egyéb ügyekre? és
c) mily alapon szerveztessék az ügyészség?
A javaslat e tekintetben a következő elveket fogadta el:
I. Az ügyészség főteendője: hogy a jogrendnek a büntető törvényekben meghatározott megsértése eseteiben a törvény alkalmazása iránti eljárást meginditsa.
Minthogy a büntető törvények áthágói nemcsak az egyesek magánjogait, hanem magát a jogrendet és igy az összes társadalmat is sértik: tehát azon közeg, a mely a bünvádi eljárás meginditását és a jogsértők megfenyitését eszközölteti, csak az összes társadalmat, az az államot képviselheti; minélfogva a közvádló csak az állam közege lehet.
A közvádlói tisztnek e jellegét szorosan fenn kellett tartani. Ez abban rejlik: hogy tiszte állami tiszt; alkalmazása királyi kinevezés utján történik. E változtatás egyébként természetes következménye azon elvnek, melyet a biróságokra nézve az 1869. IV. tc. elfogadott.
II. Ha az európai államokat tekintjük, észrevehetjük, hogy a királyi ügyészség hatásköre különösen Francziaországban, oly annyira kiterjesztetett, hogy az a birák függetlenségét veszélyezteti.
A javaslat gondosan kerül minden ilyetén tulterjeszkedést, a minő volna például: ha a birák, közjegyzők, sat. fölötti felügyeleti jog a kir. ügyészekre ruháztatnék, s az ügyészségnek a biróságok mellett oly állást biztosit, mely az igazságszolgáltatás czéljait valósitani segiti a nélkül, hogy a biróságok működését legkevésbbé is megakasztaná.
Az ügyészség a törvénykezési szervezet egyik lényeges alkatrészét képezi, és igy az igazságszolgáltatás tökéletesbitéséhez lényegesen járul. A kir. ügyészség, habár a törvénynek egyik őre, de annak végrehajtását csak a biróság által eszközöltetheti; s ezen hivatásának teljesitésében a birák itéleteire nyomást nem gyakorol, hanem mint fél a törvényben meghatározott módon igyekszik a törvénynek érvényt szerezni.
Kétségtelen, hogy a társadalom, a közvádlónak a büntető ügyekben kimért hatáskörén kivül még egyéb ügyekben is lehet érdekelve. Egyrészről tehát teljesen indokolva volna, hogy azon közeg, a mely az államot képviseli, az állam érdekeit őrszemmel kisérje a törvénykezés terén mindenütt; másrészről pedig szintoly kivánatos volna, hogy leemeltessenek a biró vállairól mindazon teendők, a melyek szorosan vett hatáskörén kivül állanak. Azonban ez irányban most még, az alakijog gyökeres átalakitása s a szóbeli eljárás behozatala előtt szabatosan intézkedni nem lehet; s minthogy e szerint azon kérdés eldöntése is, vajjon a polgári ügyekben mily befolyás engedtessék az ügyészségnek a jövő feladataihoz tartozik: a javaslat a hatáskört ezuttal csak oly ügyekre terjesztette ki, a melyek eddig is a tisztiügyészség feladatai közé tartoztak, vagy a melyeknél az állam közérdekének képviseltetése okvetlenül szükséges.
III. Az ügyészség teendői a biróságok hatáskörétől különböző lévén, önkényt következik: hogy az ügyészség a biróságoktól nem függhet s hogy önálló egyenjogositott hatóságot képez, s mint ilyen inditványokat tehet; a biróságok határozatai ellen perorvoslatokkal szabadon élhet sat. Azonban az ügyészség az igazságügyministernek közvetlenül alá van rendelve és ennek utasitásait teljesiteni köteles, sőt a minister a megbizatást egyik vagy másik ügyésztől vissza is vonhatja.
Mindkét intézkedés szükséges. Az első azért: mert azon közeg, a mely az államot képviseli, a biróság rendelkezése alatt állana, ugy mindazon esetekben, a melyekben az állam, mint fél jelenik meg a biróság előtt, biró és fél egy személyben összpontosulna, - a mi a helyes igazságszolgáltatás fogalmaival ellenkeznék. A másik rendelkezés a ministeri felelősség elvéből foly. A minister első sorban lévén köteles az állam-érdekeinek védelméről gondoskodni, kell: hogy közegeit e czélra szabadon választhassa, vagy szükség esetén elmozdithassa. Ezen alárendeltség természetes következménye a megbizás jogának, a melylyel a megbizás visszavonásának joga karöltve jár.
De ezen alárendeltség az igazságszolgáltatás menetére nem veszélyes; mert a birói függetlenséget nem sérti, minthogy az ügyész nem biráskodik s a biróra semminemü nyomást nem gyakorolhat. Azon okok, melyek a birók függetlenségét elkerülhetlenné teszik, az ügyészekre nem alkalmazhatók.
Az ügyészi hatalom nem birói ugyan, de még is közhatalom. Az ily hatalom gyakorlatában az ügyészeket alárendeltség nélkül hagyni és csak azon ellenőrzésre szoritani, mit a büntető-törvények a kötelességfeledő tisztviselő ellen megállapitanak, - annyit tenne, mint a büntető törvénykezést a kir. ügyészek korlátlan tetszésére bizni s a közhatalmat minden ellenőrzés nélkül viszonylag kisebb állásu egyének kezébe, kellő biztositék nélkül átadni. Minden alsóbbrendü közeg, mely közhatalmat gyakorol, egy felsőbb közegnek van alávetve, nemcsak fegyelmileg, de intézkedései érdemére nézve is. Az alárendeltség pedig annál nagyobb biztositékot nyujt az államnak, minél magasabb állásu a felsőbb közeg, minél sokoldalubb és erélyesebb ellenőrködés alatt áll ez utóbbi az ország részéről.
Ekként természetes, hogy az ügyészeket leghelyesebben azon közegnek lehetett és kellett alárendelni, mely az állam-érdekeknek az igazságügy körüli képviseletére legelső sorban van hivatva; mely állásánál fogva leginkább áll a törvényhozás ellenőrködése alatt, mely a közhatalom ezen részének gyakorlatában is felelősségénél fogva több garantiát nyujt, mint a mennyi bármely egyes más állami közegben található lenne. Ellenkező esetben az államtól elvonatnék azon jog, a mely mindegyik magánfelet illeti, t. i. hogy érdekeinek képviselőjét szabadon választhassa és utasitásokkal szabadon elláthassa. Az ügyész a biró előtt szintén mint fél lép fel: valamint a magán ügyvéd a magánfél érdekeit védi: ép ugy védi az ügyész az állam közérdekeit; miért is szükséges, hogy a kormány az általa kirendelt képviselőt szintén szabadon választhassa és utasitásokkal elláthassa.
Ezen általános indokok előre bocsátása után a részletekre nézve a következő főbb intézkedések emeltetnek ki.
A 3. § intézkedése szükséges: mert az ügyészségi tagok a 7. § szerint azon esetben, ha a megbizatás tőlük elvonatik, a birák soraiba lépnek át; - azért az 1869. IV. tc. 3. és 14. §-aiban foglalt rendelkezések reájuk is kiterjesztetnek.
A 6. § az ügyészeknek is biztositja a hivatalviselés állandóságát és nyugdijaztatást, mely intézkedés különösen azért szükséges, hogy az ügyészségi fontos állomásokra képzett és jeles férfiakat lehessen megnyerni. Ugyanazért a 9. § a magasabb rangot és fizetést még azon esetre is biztositja, ha a megbizatás visszavonatik; mert ha fizetésük leszállittatnék: a felek és birák előtt tekintélyüket vesztenék, és a megbizatás elvonása büntetésnek tekintetnék. Azonban az 5. §-ban kimondott alárendeltségi viszonynál fogva az áthelyeztetést, valamint a megbizatás visszavonását is a 6. és 7. §-ban következetesen megengedni kellett.
Az ügyészek önhatalmilag a birák sorába vissza nem léphetnek; mert a ki hivatalt vállal; annak kötelezettségei alól magát önhatalmilag fel nem mentheti.
A 9. § intézkedését indokolja az: hogy Buda-Pest egymás mellett feküdvén, két külön ügyészségnek felállitása szükségtelen. A kisebb törvényszékek mellé költségkimélés tekintetéből és azért, mert előre láthatólag a teendők száma, a kisebb területü és lakosságu törvényszékeknél kevesebb lesz, egy alügyész kirendelése elégségesnek mutatkozik.
Az ügyészség teendői fontosak lévén: a képesitvényi kellékeket is szigoritani kellett a 15. §-ban.
A 16. § a birákra nézve megállapitott incompatibilitási eseteket az ügyészség tagjaira is kiterjeszti; minthogy ugyanazon okok az ügyészeknél is alkalmazhatók. Ennek folytán az ügyészeknek magán ügyvédkedése véglegesen meg fog szüntettetni.
A 17-23. §-okhoz
A 17-23. § a bünvádi ügyekben állapitják meg az ügyészek hatáskörét, a mely intézkedések különösen a végett vétettek fel: mivel büntető perrendtartásunk nincsen, és a biróságok s ügyészek közti viszony meghatározása minden összeütközések elháritása tekintetéből szükséges.
A 24-ik § intézkedése nem uj, mert eddig is védték a tiszti ügyészek hivatalból a házassági köteléket.
A 25. § a birói felelősségi törvényen alapszik.
A 26. §-ban a törvényszéki fogház feletti felügyelet, a bánásmód, rend, tisztaság és fegyelem feletti ellenőrködés bizatik a kir. ügyészekre. A fogházak feletti felügyelet szükségessége nem lehet kérdés tárgya. Kérdés csak az: ki által gyakoroltassék a felügyelet. A törvényszék vagy elnöke alig gyakorolhatja; mert sem hivatásához nem tartozik, sem azzal össze nem fér. Merülhetnek ugyanis esetek fel, melyek következtében a tapasztaltakhoz képest fegyelmi vagy sulyosabb eljárás szükségessége áll elő. Ily esetekben a törvényszék, ha ott egyéb functiókat is - bár megelőzőleg - gyakorolna: mint egy saját eljárása felett volna kénytelen biráskodni.
De különben a hosszabb tartamu fogságra itélt fegyenczek az országos fegyintézetekbe szoktak elhelyeztetni. Ha tehát a felügyelet sulyosabb esetekben nem tartozik a törvényszékek teendőihez; nincs ok, a melynél fogva azt a csekélyebb tartamu fogságra elitéltek irányában, törvényszékekre kellene bizni.
Végre a fogházak feletti felügyelet a börtönrendszernek törvényhozás utján bekövetkező megállapitásaig a fennálló szabályzat szerint kezeltetik, melynek egyöntetü alkalmazása legczélszerübben a kir. ügyészség által érhető el.
A 27. § az árvaügy fontosságában találja indokolását; mert az első folyamodási biróságok szervezéséről szóló törvényjavaslat 31. §-a szerint az árva pénzek kezelése a törvényhozás további intézkedéséig a törvényhatóságoknál hagyatik, azonban a kormány felügyeleti joga törvényszerüleg fennáll.
E jogot a kormány legczélszerübben a kir. ügyész által gyakorolhatja.
A 28-29. §-okhoz
Az ügyészség az állam közérdekeit képviselvén: a kir. ügyészség tagjai fölött a szigoru felügyeletet az állam közérdeke kivánja. Ezt a 28. és 29. § első sorban a főügyészre bizzák, és ennek oly hatáskört szabnak, hogy a főügyész azon belül az igazságszolgáltatás tökéletesbitésére üdvös befolyást gyakorolhat.
A 30-ik § intézkedése azért szükséges: mert a korona-ügyész csak a szóbeli eljárás behozatalánál nyer hatáskört, és azon csekély teendők végett, melyeket a birói felelősségi törvény reája ruház, az ezen állás betöltésével az állam-pénztárra háramló jelentékeny kiadásokat nem lehetne igazolni.
A 32. § végbekezdésének rendelkezése indokolt: mert jövőre a kir. ügyészek magán perek vitelére fel nem jogosittatnak, nehogy a hivatásukhoz tartozó egyéb teendőiktől elvonassanak.
A 33. § intézkedése ugyanazon indokon alapszik, mint a mely végett az 1869:IV. tc. 26. §-a is kivételt állapitott meg.
