1871. évi XXXVIII. törvénycikk

az 1869. évi VI. tc. s az azzal beczikkelyezett engedély-okmány némely határozatainak módositásáról * 

1. § Az első magyar-gácsországi vasut épitésére s üzletére adott s az 1869. évi VI. tc. által beczikkelyezett engedély-okmány 5-ik §-ának azon határozata, mely szerint e vasut Mezőlaborcztól az ország határáig terjedő szakaszán legfeljebb 1/60-ad emelkedéssel épithető, oda módosittatik, hogy ezen szakasznak Vidránytól az ország határáig terjedő része a következő feltételek alatt 1/40-ed emelkedéssel épittethessék:

a) hogy az engedélyesek helyébe lépett társulat tartozik a Vidránytól a Gácsországban fekvő lubkovi állomásig vezető pályarésznek alépitményét, jelesül a földmunkákat, a vizválasztón levő alagutat, hidak al- és felszerkezetét, átereszeket s egyéb alépitményi műtárgyakat ugy előállitani, hogy az a kettős vágány letételére alkalmas legyen;

b) hogy a második vágány, valamint a kitérő állomás felépitményének költsége fejében a társulat a kormánynak 200,000 frtot akként biztositson, hogy a kormány ez összeg felett a második vágány letétele czéljából a pálya megnyitása után bármikor rendelkezhessék;

c) hogy a társulat az államnak, a pályának 1/40-ed emelkedéssel leendő kiépitése által előidézett üzletköltség-szaporodás egyenértéke fejében, saját részvényében azok névszerinti értékét számitva, 180,000 frtot szolgáltasson át;

d) hogy e szakaszon a megváltoztatott emelkedésnek megfelelő nagyobb erővel biró mozdonyokat alkalmazzon.

Az a) b) c) és d) pontban meghatározott kötelezettségekért, - melyeknek részletei e kormánynyal lesznek megállapitandók - a társulat semminemü kártalanitást nem követelhet s köteles azokat saját költségére teljesiteni.

2. § Ugyanazon tc. 2. §-ában az első magyar-gácsországi vasut mihályi-homonnai szakaszának üzletbe tételére kitüzött határidő folyó évi október 1-éig hosszabbittatik meg.

3. § Megengedtetik, hogy a Homonnától az ország határáig terjedő pályaszakasz az 1872. évi junius hó végéig a közforgalomnak átadassék.

4. § E törvény végrehajtásával a közmunka- és a közlekedési és a pénzügyi ministerek bizatnak meg.