1. § A nyilvános gyógy- és betegápolási, ugyszintén szülházi költségeket, mennyiben azokat maguk az ápoltak vagyontalanság miatt megtériteni nem képesek, a következők kötelesek viselni:
a) a szülők gyermekeikért;
b) a gyermekek szülőikért;
c) a hitestársak egymásért;
d) a cselédtartó és állandó munkaadó cselédjeért, illetőleg munkásaért 30 napig; gyárak, nagyobb vállalatok tulajdonosai és a vasutak igazgatóságai munkásaikért, fenmaradván viszkereseti joguk az illető fizetni kötelesek ellen.
2. § Ha a rokonok és hitestársak vagyontalanok és átalában oly egyének, társulatok vagy alapok nem léteznek, melyek ezen költségviselésre kötelezhetők, ugy ez a 4. §-ban felsorolt esetek kivételével azon törvényhatóság által téritendő meg, melynek területéhez az ápoltnak illetőségi községe tartozik.
3. § A törvényhatóságok e czélból külön betegápolási alap létesitéséről gondoskodnak, és szükség esetében az egyenes államadó után pótadót vetnek ki.
4. § Az ápolási költségek következő esetekben az államkincstár által térittetnek meg:
a) az országos bábaképezdében ápoltakért minden esetben;
b) mindenféle kórházban és gyógyintézetben, vagy a hatóság megbizásából házilag ápolt bujasenyvesekért, ha ezek vagyontalanok;
c) az állami, ugy a nyilvánossági jelleggel felruházott kórházakban és gyógyintézetekben ápolt elmebetegekért, ha ezek, valamint az érettök fizetni köteles rokonok vagy hitestársak vagyontalanok;
d) a c) alatt emlitett kórházakban és gyógyintézetekben bármily betegség miatt ápolt oly egyénekért, kiknek illetősége meg nem állapitható.
5. § Magyar alattvalóknak a külföldi és külföldieknek a hazai kórházakban és gyógyintézetekben kölcsönös ápoltatása, a meghaltaknak eltemettetése, valamint a felmerült költség megtéritése körüli eljárás, a fennálló és esetről esetre kötendő államegyezmények vagy a viszonosságon alapuló gyakorlat által szabályoztatik.
6. § Az államkincstár vagy valamely közalap terhére s a vagyontalanok részére kiszolgáltatandó gyógyszerek rendelésének módja a fennálló, illetőleg a belügyminister által kiadandó szabályhoz van kötve, melyet a magánorvosok is megtartani kötelesek.
7. § Minden község saját kebelében az ott illetékes vagyontalan betegek gyógyitásáról és a gyógyithatlanok ápolásáról gondoskodni tartozik, ha az ápolásra az 1. § szerint kötelezettek nem léteznek.
8. § A gyógyithatlannak nyilvánitott, de nem közveszélyes elmebetegek, továbbá az ártalmatlan bárgyuk, buták és hülyék ápolása és eltartása, a mennyiben mindezek vagyontalanok lennének, szintén az illetőségi község kötelessége.
9. § Közkórházakban és gyógyintézetekben ápolt és gyógyithatlanoknak nyilvánitott bármily vagyontalan betegeket az illetőségi község további ápolás és gondozás végett átvenni tartozik.
E kórházakban és gyógyintézetekben ápolandó avagy ápolt betegek, valamint a külföldi ápoldákban tartott egyének szállitásából felmerült költség, a mennyiben ez az ápoltak avagy az azokért fizetni köteles rokonok vagy hitestársak vagyonából ki nem kerül, az illetőségi község által fedezendő.
A 7., 8. és jelen § intézkedései folytán felmerülő költségek fedezésére nézve sem a törvényhatóság, sem az állam segélye igénybe nem vehető.
10. § A járványok alkalmával elrendelt hatósági óv- és gyógyintézkedésekből felmerülő mindennemü költségek azon község terhére esnek, melynek érdekében a kérdéses intézkedések elrendeltettek; a községnek beigazolt vagyontalansága vagy tulterheltetése esetén azonban a törvényhatósági betegápolási alap vagy ennek kimerültével az állam segélye vehető igénybe.
11. § Mihelyt valamely beteg, kiért a gyógyköltség a jelen törvény 1. és 2. § értelmében fizetendő, kórházba vagy gyógyintézetbe felvétetik, tartozik az intézet a beteg okmányai, illetőleg bemondása alapján oly jegyzőkönyvet felvenni, melynek nyomán a beteg illetősége, vagyoni állapota és az érte fizetni kötelezettek megállapithatók legyenek.
A kórház vagy gyógyintézet ezután a beteg felvételéről e jegyzőkönyv alapján kiállitott mintázatnak elküldése mellett, az illetékes törvényhatóságot azonnal értesiti.
12. § A törvényhatóság tárgyalást indit a beteg illetősége, vagyoni állapota s a fizetni kötelesek kinyomozása végett, és az illetőség megállapitása körül a törvény értelmében eljár.
13. § A kórház vagy gyógyintézet, melyben a beteg ápoltatott, ha az ápoltatás 3 hónapig nem tartott, a beteg kilépte vagy halála után azonnal, különben pedig minden 3 hó letelte után a számlát ugyanazon törvényhatóságnak küldi meg, melyet a beteg felvételéről értesitett.
Mindkét esetben a törvényhatóság köteles az ápolási költséget és pedig tekintet nélkül arra, vajjon az ápolt iránt meginditott tárgyalás befejeztetett-e vagy sem? a kórháznak azonnal megküldeni.
Ha a tárgyalások folytán a beteg illetőségére nézve más törvényhatóság állapittatott volna meg, ez esetben az utóbbi törvényhatóság, - ha pedig az illetőség egyáltalában megállapitható nem volt, az államkincstár tériti meg az eljáró törvényhatóságnak a felmerült ápolási költséget.
14. § A kórház vagy gyógyintézet, melyben a bujakóros ápoltatik, ugyszintén a kórház, melybe elmebeteg vétetett fel, megkeresi az illetékes törvényhatóságot a beteg vagyoni állapotának felderitése iránt.
A törvényhatóság értesiti a kórházat a beteg vagyoni állapota felől, esetleg oda szabályszerü szegénységi bizonyitványt küld.
Ha a törvényhatóság 2 hónap alatt a beteg vagyoni állapotáról avagy az ennek megállapitása ellen fenforgó akadályokról a kórházat nem értesitené, tartozik az ezen beteg után felmerült ápolási költséget, melyről a számla a kórház által beküldendő, a törvényhatósági alapból megtériteni, visszkeresete lévén az illető mulasztó ellen.
Az esetre, ha az ápolt elmebeteg vagy bujakóros vagyonnal bir, a kórház a számlát a gyógyköltség beszedése végett a 13. §-ban emlitett időközben a törvényhatóságnak megküldi, s ha a megkeresés a sürgetés daczára két hó lefolyta alatt eredménytelen marad: az ily gyógyköltség állami előlegezése a törvény értelmében a kincstár terhére eső évnegyedenkinti számlák felterjesztése alkalmával igénybe vehető.
15. § A monarchia másik felében illetékes egyének után a hazai kórházakban és gyógyintézetekben felmerült ápolási költségek megtéritése végett ezen intézetek a jelenleg fennálló gyakorlat, illetőleg a koronkint nyerendő utasitás szerint maguk járnak el.
16. § A monarchia másik felében létező kórházakban és gyógyintézetekben ápolt magyarországi betegek után felmerült költségek iránt ugyanazon eljárás követendő, mint a hazai kórházakban és gyógyintézetekben ápoltakra nézve.
17. § Hazai kórházakban és gyógyintézetekben ápolt külföldi betegek után felmerülő költségekre nézve a kórház vagy gyógyintézet a számlákat az iratok kiséretében a belügyministerhez negyedévenkint beküldi; ez a követelést az államkincstárból kifizetteti, s a megtérités iránt az egyes külföldi államokkal fennálló egyezmény értelmében jár el.
18. § Külföldi kórházakban és gyógyintézetekben ápolt magyarországi vagyontalan betegek után az államkincstárból kifizetett ápolási költségek, a 4-ik §-ban felsorolt esetek kivételével, az illető törvényhatóságok által térittetnek meg.
19. § Vagyontalan elmebetegek állami tébolydákba, közköltségen leendő ápoltatás végett, csak a belügyminister engedélye folytán vehetők fel.
20. § Jelen törvény 1875. évi julius hó 1-én lép életbe és végrehajtásával a belügyminister bizatik meg.
