1878. évi XXIV. törvénycikk

a szeszadóról * 

ELSŐ FEJEZET

Alapelvek

1. § Az adó tárgya és kiszabása.

Az égetett szeszes folyadék a termelés alkalmával minden hektoliter és szeszfok után (hektoliterfok) a meghatározott 100 foku szeszmérő szerint tizenegy krajczárnyi fogyasztási adó alá esik. Ugyanazon adó fizetendő azon anyaeczet és eczetgyártás után is, mely nem égetett szeszes, hanem más folyadékokból, például erjedt czefréből, lepárolás utján történik, és pedig azon szeszmennyiség után, melyet ezen folyadék adna, ha szeszfőzésre használtatnék.

2. § Adómentes pálinkafőzés.

Azoknak, kik a szeszes folyadékokkal sem kicsinyben, sem nagyban nem kereskednek, megengedtetik, hogy öntermesztette anyagokból önmaguk és velök egy kenyéren levő háznépük vagy cselédeik részére évenkint (az évet szeptember 1-től augusztus végeig számitva), legfeljebb 50 foku (a száz foku szeszmérő szerint) pálinkát, 1 hektolitert meg nem haladó mennyiségben, adómentesen főzhessenek. Ha tisztes anyagok fordittatnak az adómentes pálinkafőzésre, arra 2 hektoliternél nagyobb ürtartalmu főzőüstöket használni nem szabad.

3. § Adóvisszatérités.

a) a kivitt égetett szeszes folyadék után.

Ha égetett szeszes folyadék az adóvisszatéritési igény fentartásával hordókban, és legalább is 50 liternyi mennyiségben a vámvonalon kivetetik, a meghatározott száz foku szeszmérő segedelmével megállapitott szeszfoktartalom minden hektoliterje (hektoliter szeszfok) után fogyasztási adó fejében tizenegy krajczár térittetik vissza, oly módon, hogy a visszatéritendő adóösszegről utalványok állittatnak ki, melyek ezen folyadéknak a vámvonalon át történt kilépése napjától számitandó hat hónap után válnak esedékessé.

Ha liqueur vitetik ki a vámvonalon és a küldemény legalább is 100 negyed-, fél vagy egylitere palaczkokból áll, a fentemlitett módu utalványok mellett, minden 100 negyedliteres palack után 93 krajczár, minden 100 félliteres palaczk után 1 frt 86 krajczár, és minden 100 egyliteres palaczk után 3 frt 72 kr. térittetik vissza adó fejében. Ugyanazon kedvezményben részesül a liqeur, ha legalább is 25 literes hordókban vitetik ki; ez esetre literenként 3.4 krajczár térittetik vissza adó fejében.

25 literen alóli hordókban vagy 100 palaczkon alul elszállitott mennyiségekért, az adó nem térittetik vissza.

4. § b) bizonyos gyártmányokra forditott szeszért.

A pénzügyi kormány felhatalmaztatik, hogy alkalmas feltételek és elővigyázatok alatt az adót azon szeszért is visszatérithesse, mely az emberi élvezeti czikkek sorába nem tartozó gyártmányokra, p. o. fehér-ólom és ólom-czukor készitésére fordittatik.

5. § A szeszadó iránti illetékesség.

Sem azon kérdés: fizetendő-e a szesz adó vagy sem? sem az adó mérvének meghatározása birósági eljárás tárgya nem lehet.

6. § A szeszadóbeli hátralékok.

A le nem fizetett szeszadó azon módon hajtandó be, mint egyéb állami adók.

7. § A szeszadó osztályozása csőd esetében.

A szeszadó csőd esetében az állami adókkal egy osztályba sorozandó.

8. § A szeszadó elévülése.

A szeszadó elévül, ha annak beszedése vagy biztositása három éven át nem szorgalmaztatott.

MÁSODIK FEJEZET

Általános szabályok az adó biztositása és beszedése iránt

9. § Az üzleti helyiségek leirása és az üzleti műeszközök jegyzéke.

A ki égetett szeszes folyadékot termelni vagy ezt lepárolás utján átalakitani, nemkülönben a ki anyaeczetet nem égetett szeszes, hanem más folyadékból lepárolás utján termelni szándékozik: köteles az üzleti helyiségek leirását és az üzleti műeszközök jegyzékét a kiszabott határidő alatt (30., 53., 61. és 74. §) benyujtani.

10. § A lepároló készülékek bejelentése.

A lepároló készülékek azon birtokosai, kik a 9. §-ban emlitett foglalkozások egyikét sem üzik, és ilynemü lepároló eszközök készitésével vagy eladásával sem foglalkoznak, ezen készülékeket beszerzésüktől számitandó 48 óra alatt az illetékes helybeli vagy legközelebbi pénzügyi közegnek irásban két egyenlő példányban bejelenteni tartoznak. A bejelentés egyik példánya, a megtörtént benyujtásról szóló záradékkal ellátva, a félnek saját fedezésére és igazolására visszaadatik. Ezen bejelentéstől a gyógyszerárusok is csak azon lepároló eszközökre nézve vannak felmentve, melyeknek ürmérete egy liternél nem nagyobb, vagy melyek nem fémből, hanem más anyagból készitvék.

11. § A vállalkozó általános kötelezettségei az iparüzlet tekintetében.

A vállalkozó köteles, az iparüzletet a gyártási helyiségek külső részén könnyen felismerhető felirással megjelelni.

Felelős továbbá az üzleti műeszközökön és műszereken levő hivatalos jelek épségben tartásáért, és főleg köteles ezen jeleknek vagy mások által vagy véletlenül történt megsértését vagy teljes megsemmisitését legfelebb 24 óra alatt azon időponttól számitva, midőn arról tudomása lett, a jelzés megujitása végett a legközelebbi pénzügyi közegnek bejelenteni.

Függetlenül a 30., 61. és 74. §-ban a vállalkozóra rótt abbeli kötelességtől, hogy az üzletvezetőt és a felügyelő személyzetet bejelenteni tartozik, köteles a vállalkozó távolléte idejére az üzleti helyiségben tartozkodó oly egyént is kijelölni, a ki az üzleti helyiség felügyeletével megbizott pénzügyi közegek által kivánt felvilágositásokat az ő nevében megadja.

Ellenkező esetben feltétetik az üzlet vezetőjéről vagy arról, a ki annak távollétében a többi munkásokra felügyel, hogy ő a vállalkozó által ezen felvilágositásoknak a vállalkozó nevében való megadására felhatalmaztatott.

Ha a vállalkozó erre más valakit rendel, ezt az iparüzlet felügyeletével megbizott legközelebbi pénzügyi közegnek irásban tartozik bejelenteni.

Az üzleti helyiségek leirásának, a műeszközök és műszerek jegyzékének, az adóköteles művelet bejelentésének, az üzleti akadályokról tett és más szükségessé vált jelentéseknek a benyujtásukat igazoló hivatalos bizonyitványnyal ellátott példányait az adóbárczával és a vállalat lajstromával együtt az üzleti helyiségben kell tartani oly helyen, hogy azokhoz a pénzügyi közegek könnyen hozzá férhessenek.

Ha a vállalkozó egészen felhagy üzletével, tartozik ezt a most emlitett pénzügyi közegnek irásban bejelenteni, mert azon kötelezettségétől, mely szerint az üzleti helyiségeken, a műeszközökön és edényeken levő hivatalos jelekre vigyázni tartozik, csak is akkor mentetik fel, ha az ezen jelentés benyujtásának megtörténtét igazoló bizonyitvány kezében van.

12. § Az erjesztő kádak nagysága, ürméretük nagyobbitása, a termelési anyagok és a moslék eltartása az edényeknek a földbe való beeresztése a műeszközöknek helyükből való kimozditása, a főzési üzlethez nem tartozó műeszközöknek és edényeknek az üzleti helyiségekben való tartása.

Tilos:

1. a czefre kiömlését az erjesztő kádakon alkalmazott készülék által meggátolni, a kiömlő czefrét erjesztési czélokra be nem jelentett edényekben felfogni vagy általában a czefre készitésére rendelt és bejelentett edényeket a bejelentett ürméreten túl nagyobbitani:

2. az üzleti helyiségekben az adó alá eső műveletre bejelentett anyagokon kivül más szeszfőzésre vagy anyaeczet- és eczetgyártásra alkalmas anyagokat, vagy ezen anyagokat beczefrézett állapotban az üzleti helyiségeken kivül tartani:

3. a moslékot a főzési helyiségben tartani:

4. a czefretartó kivételével bármely más edényt, külön engedély nélkül, a földbe beereszteni;

5. a műeszközöket és edényeket, az anyaélesztő edényeknek, az élesztő edényeknek és élesztő keverő kádaknak kivételével, az üzleti helyiségekben a számokra kijelölt helyről kimozditani, kivéve azon esetet, midőn ez csak rövid időre, azoknak tisztitása czéljából történik;

6. az üzleti helyiségekben az iparvállalat folytatásához nem tartozó üzleti eszközöket és edényeket tartani.

13. § Az edényeknek vagy műeszközöknek más czélokra való használata.

Az iparvállalat teljes megszüntetését kivéve, a czefre készitésére rendelt edényeket és főzőkészülékeket - ha ezek hivatalos zár alá helyezve nem volnának is - sem az üzleti helyiségekből eltávolitani, sem más czélra mint a bejelentettre használni nem szabad, mielőtt a vállalkozó ebbeli szándékát az üzleti helyiség felügyeletével megbizott pénzügyi közegnek bejelentette és ezen bejelentésnek megtörténtét igazoló bizonyitványt kezéhez vette volna.

Azon kisebbszerű szeszfőzdékben, melyek a 20. § II. száma alatt felsorolt főzőkészülékekkel birnak, és melyekben a főzőkészülék, az üstsisak és a hűtőkészülék lepecsételése által tétetik használaton kivül, a főzőkészüléknek más czélra mint pálinkafőzésre való használata bejelentés nélkül is szabad.

14. § Hivatalos felügyelet alatt álló üzleti helyiségek.

A 9. §-ban megjelölt vállalatok üzleti helyisége hivatalos felügyelet alatt áll.

Az üzleti helyiséghez tartoznak:

1. azon helyiségek, melyekben az iparüzlet gyakoroltatik:

2. azon helyiségek, melyekben az ezen üzlethez szükséges nyers anyag, vagy melyekben az azokból készitett termény tartatik:

3. minden az 1. vagy 2. pont alatt felsorolt helyiségek valamelyikével közvetlen összeköttetésben álló helyiség.

15. § A hivatalos zár alkalmazása. Felelősség annak épségben tartásáért.

Az iparüzlet szünetelése alatt a műeszközök hivatalos lepecsételés által vagy más alkalmas módon (hivatalos lezárolás által) használaton kivül helyeztetnek.

Az üzleti időszak alatt az üzlet vezetője, az üzleti időszakon kivül az iparvállalat tulajdonosa vagy bérlője felelős a hivatalos zárlat épségben tartásáért, ha csak be nem bizonyithatná, hogy a megsérülés neki (az üzletvezetőnek, illetőleg vállalkozónak) be nem számitható véletlen eset, vagy felelőssége alatt nem álló idegen személy hibája által történt.

Mi módon helyeztessenek a műeszközök használaton kivül, azt, tekintettel ezen műeszközök minőségére, a pénzügyi közegek határozzák meg.

Műeszközök és műszerek, melyek nem szándékoltatnak használatba vétetni, az iparüzlet folyama alatt is használaton kivül helyeztethetnek hivatalos zár alkalmazása által, ha a pénzügyi közegek szükségesnek találnák.

16. § A hivatalos zár letétele.

Ha azon időpontig, a mikor a bejelentés szerint valamely hivatalos zár alatt levő műeszköznek (edénynek) szabad használatára kerül a sor, a pénzügyi közeg annak levételére meg nem jelenik, a vállalkozó maga veheti le a hivatalos zárt.

17. § Az adó alá eső művelet fogalma. Az üzletvezető felelőssége.

Az iparüzlet azon cselekményei, melyeknek bejelentése a fogyasztási adó megszabása vagy biztositása végett elrendeltetett (41., 55. és 65. §), adó alá eső műveletnek nevezhetnek.

A megtörtént bejelentésről annak megvizsgálása után a vállalkozónak az e czélra rendelt hivatalos lajstromokból nyomtatott bárcza állittatik ki, és abban az adó megtörtént lefizetése, vagy, ha és a mennyiben adóhitelnek van helye, az adó előirása nyugtatványoztatik.

Csak akkor, ha ezen bárcza az üzleti helyiségben és a vállalkozó vagy azon személy kezében van, ki a vállalkozó nevében a kellő felvilágositásokat megadni tartozik, szabad az adó alá eső műveletet a bejelentett időben megkezdeni, és az arra megjelölt műeszközöket és edényeket használatba venni.

Az adó alá eső művelet ugy hajtandó végre, a mint az bejelentett, és a mint azt a kiszolgáltatott bárcza tartalmazza, minden igazolatlan eltérés az illető büntetési szabályok alkalmazását vonja maga után.

Különösen meg van tiltva az adó alá eső műveletre szabályos hivatalos megjelöléssel e nem látott edényeket és műeszközöket használatba venni. Az, a ki az adó alá eső műveletet vezeti, az üzleti helyiségekben való jelenléte alatt foganatba vett s be nem jelentett, vagy a bejelentésről és a bárcza tartalmától eltérő adó alá eső művelet tettesének tekintetik.

18. § Hivatalos szemle.

A szeszadót szabályozó rendeletek végrehajtására hivatott pénzügyi közegek az üzleti helyiségekbe (14. §) nappal - és a bejelentett üzlet folyama alatt éjjel is - szabadon bemehetnek és hivatalos eljárásuk kellő befejezéseig ottan tartózkodhatnak. A vállalkozó kötelese vagy személyesen vagy munkásai által nekik hivatalos eljárásukban kivánságukra segédkezet nyujtani.

Ezen közegek az üzleti helyiségekbe a fentemlitett eseteken kivül is szabadon bemehetnek valamely hatósági személy vagy a községi előljáróság tagjának jelenlétében, és hivatalos eljárásukban őket akadályozni nem szabad.

A kutatásokhoz meghivott hatósági személy, vagy a községi előljáróság tagja, köteles a pénzügyi közeg hivatalos eljárásánál folytonosan jelen lenni: ha netalán kihágás vagy szabályellenesség fedeztetett fel, a felvett tényleirást vagy leletet, a kihallgatási jegyzőkönyveket és a vizsgálathoz tartozó minden egyéb segédiratokat és okmányokat aláirni, és egyáltalában mindenben a törvényekhez képest segédkezet nyujtani. Ha a pénzügyi kihágás miatt vizsgálat létetik, köteles a vállalkozó, illetőleg annak helyettese, az adóbárczákat, lajstromokat és egyéb okmányokat, melyeknek megőrzését a törvény rendeli, vonakodás nélkül előmutatni és szükség esetén a pénzügyi közegeknek téritvény és annak idejében visszaszolgáltatás mellett kézbesiteni.

HARMADIK FEJEZET

Az égetett szeszes folyadék termelésétől járó fogyasztási adó

1. RÉSZ

A megadóztatási módok megjelölése és a szeszfőzdéknek ezek szerinti felosztása

19. § Megadóztatási módok.

Az égetett szeszes folyadék termelésétől járó fogyasztási adó a termelési anyagok különbségéhez, a főzőkészülék minőségéhez és a beczefrézésre szánt ürméret nagyságához képest

I. átalányozás utján és pedig:

a) vagy a beczefrészére szánt ürméret -

b) vagy a főzőkészülék termelő képessége szerint;

II. a szeszfőzővel kötendő szabad egyezkedés (megváltás) utján, a várható szesznyeredék mennyisége és foktartalma szerint;

III. a szeszmérő-gép jelzései alapján a termény mennyisége és foktartalma szerint szedetik be.

20. § A szeszfőzdék felosztása.

E czélra a szeszfőzdék felosztatnak:

I. oly szeszfőzdékre, melyek lisztes anyagokat (azaz gabnaféléket, burgonyát, hüvelyes veteményeket és keményitőt, répát vagy czukorüledéket, melyhez a czukorgyártás hulladékai, szörp és más magasabb czukortartalmu folyadékok is soroztatnak) dolgoznak fel; és vagy

a) czefreedényeik összesen 17 hectolitert meghaladó adó alá eső ürtartalommal birnak (25. §) bármennyi légyen is a főzőkészülékek száma és bármilyen azok minősége: vagy

b) ha ezen ürtartalom 17 hectolitert meg nem halad ugyan, de gőzkészüléket (gőzerőre berendezett főzőkészüléket) vagy több főzőkészüléket közvetlen tüzeléssel, vagy csakis egy főzőkészüléket, de olyat használnak, mely több, vagy más alkatrészszel bir, mint a menynyi vagy mint a melyek II. alatt felsoroltatnak, vagy melynek üstje 2 hectoliternél nagyobb ürtartalommal bir.

II. Oly szeszfőzdékre, melyek lisztes anyagokat, répát vagy czukorüledéket, vagy ezzel egy sorba tartozó anyagokat dolgoznak fel, összes czefreedényeik 17 hectoliternyi adó alá eső ürtartalmat meg nem haladnak, és (25. §) csak egy főzőkészüléket használnak közvetlen tüzeléssel, mely főzőkészülék más alkatrészeket nem bir, mint egyetlen kazánt, keverőkészüléket, kazánsisakot, hütő palaczkot, hütő kigyócsövet, vagy egyenes hütőcsöveket, és az üstsisakot s a hütőkészüléket egybekötő egy csövet, és melynek üstje 2 hectoliternél nem nagyobb ürtartalma.

III. Oly szeszfőzdékre, melyek az I. alatt felsoroltaknál egyéb anyagokat, ugymint gyümölcsöt, törkölyt, bogyós gyümölcsöket, gyökérnövényeket, seprőt és mézes vizet stb. dolgoznak fel.

21. § A beczefrézésre szánt ürméret termelőképessége szerinti átalányozás.

A beczefrézésre szánt ürméret termelőképessége szerinti átalányozás a 20. § I. a) és b) alatt felsorolt szeszfőzdékre alkalmaztatik.

22. § A főzőkészülék termelőképessége szerinti átalányozás.

A főzőkészülék termelőképessége szerinti átalányozás alá a 20. §-ban II. és III. alatt felsorolt szeszfőzdék esnek.

23. § Megváltás.

A 19. §-ban II. alatt emlitett megváltásnak helye van:

1. azon szeszfőzdékben, melyek csak egy főzőkészüléket és pedig olynemüt használnak, mely a 20. §-ban II. alatt felsorolt főzőkészülékek valamelyikének megfelel, ha a vállalkozó földbirtokos, és kizárólag öntermesztette gyümölcsöt, vagy saját bortermeléséből nyert törkölyt, vagy seprüt, vagy bogyógyümölcsöket, vagy gyökér-növényeket, vagy egyéb vadon termő gyümölcsnemüeket használ a szesztermelésre:

2. tekintet nélkül a főzőkészülék minőségére, azon szeszfőzdékben, melyeknek vállalkozói serfőzők, ha ezek csak saját termelésük hulladékait - a romlott sert kivéve - használják fel szesztermelésre.

24. § Terményadó.

A termény mennyisége és foktartalma szerint, a szeszmérő-gép jelzései alapján, adójukat mindazon szeszfőzők fizethetik, kik a jelen törvény 60. §-ában felsorolt feltételeket teljesitik.

2. RÉSZ

A befejezésre szánt ürméret termelőképessége szerinti átalányozasról

25. § Az átalányozás alapja.

A 20. § I. a) és b) alatt emlitett szeszfőzdék napi termelő-képességének megállapitásánál alapul szolgálnak:

1. Feltétlenül:

a) az erjesztő kádaknak,

b) az élesztőosztó kádaknak (előterjesztő kádaknak),

c) az élesztő kádaknak,

d) az anya-élesztő edényeknek,

e) az anya-élesztő hütőbárkáknak,

f) a czefretartályoknak, és élesztővel vegyitett erjedő vagy erjedt czefre felvételére szánt czefreszivattyunak (montejus),

g) valamint egyáltalában mindazon edényeknek összes ürtartalma, melyek erjedő vagy élesztővel már vegyitett czefre befogadására, vagy - a főzőkészülék kivételével - erjedt czefre elhelyezésére szolgálnak.

2. Feltételesen: a 27. §-ban felsorolt edények ürtartalma, és pedig az ezen szakaszban foglalt határozatokhoz képest vagy egészben vagy részben.

Továbbá:

3. az 1. és 2. pont szerint mutatkozó ürtartalom minden hectoliterje után következő szesznyeredék hectoliterfokban, és pedig: répából 4. lisztes anyagokból 5, czukorüledékből és ezzel egy sorba tartozó anyagokból 6 fok.

26. § Kedvezmény a mezőgazdasági szeszfőzdék részére.

Mezőgazdasággal egybekötött szeszfőzdék, azon üzlet után, mely szeptember, október és november hónapokban kezdődő 8 havi időszakon belül esik, a 25. §-ban megállapitott szesznyereményből leengedésben részesülnek, ha a szeszfőző ezen leengedést kéri és kimutatja, hogy

a) a szeszfőzde a mezőgazdaság kiegészitő alkatrészét képezi, és hogy

b) az edényeknek adóztatása alá eső napi ürtartalma és a mezőgazdaság területe (szántóföldek, rétek és legelők) között olyan arány van, hogy ezen ürtartalom egy-egy hectoliterjére legalább 5 hectárnyi (8 69/100 cat. holdnyi) terület esik. Ezen leengedés után szeszfőzdéknél, melyeknek naponként megadóztatandó ürmérete 35 hectolitert meg nem halad, 20%-ot, olyanoknál pedig, melyeknek erj-ürmérete bezárólag 45 hectoliterig terjed, 10%-ot tesz.

27. § Feltételesen adómentes edények.

Azon edények, melyeknek ürtartalma feltételesen, és pedig vagy egészben vagy részben, a napi termelőképességbe beszámitandó, a következők:

1. Azon edények, melyek a szesztermelésre szánt nyers anyagok felforralására szolgálnak (czefrefőző készülékek, a czefrét előre felforraló készülékek, burgonya-pároló készülékek), ha bárminemü hütőkészülékkel, légszivattyuval stb. vannak ellátva, vagy a hütőbárkával csővezeték által vannak összekötve.

2. Gabonát vagy kukoriczát feldolgozó szeszfőzdékben az áztató edények, ha azok az erjesztő kádakkal vagy a főzőkészülékekkel csatornák vagy csövek által közvetlen összeköttetésben állanak vagy gőzvezetékkel birnak.

3. A keverő kádak (czukorképző kádak), czukorüledéket és ezzel egy sorba tartozó anyagokat olvasztó kádak, és a répát áztató edények, ha ezen edények összes ürtartalma sajtolt élesztőt készitő gyárakban a feltétlenül adóköteles edények összes ürtartalmának (25. § 1. sz.) 80%-át, lisztes anyagokat vagy czukorüledéket vagy ezzel egy sorba tartozó anyagokat feldolgozó gyárakban az épen emlitett összes ürtartalom 90%-át, és répát feldolgozó gyárakban ugyanazon ürtartalom 100%-át meghaladja.

4. A hütő-bárkák, ha azok oly helyiségben vannak felállitva, melyben a lég szabad járását szilárd falak, ajtók és ablakok akadályozzák, vagy a melyek 36 centiméternél mélyebbek.

5. A czefrehütő készülékek, ha a czefre 19 czentiméternél nagyobb átmérőjű csöveken folyik át, vagy ha a czefre kihütése nem egészen zárt hengerekben gépileg történik.

6. A czefrevezető csövek, ha átmérőjük 19 centiméternél és a czefrevezető csatornák, ha átmetszetük 250 négyszög centiméternél nagyobb.

7. Az élesztőkeverő kádak (élesztőt előkészitő kádak), ha ezek összes ürtartalma a feltétlenül adó alá eső edények összes ürtartalmát (25. § 1. sz.) sajtolt élesztőt készitő gyárakban 30%-kal, más szeszfőzdékben 20%-kal meghaladja.

8. Az élesztőt mosó edények, élesztő-viztartók, ha azok az erjesztő kádakkal vagy a főzőkészülékekkel, vagy mind a kettővel csövek vagy csatornák által összekötvék.

9. Az élesztőhab-edények, ha azoknak ürtartalma egyenként 50 liternél nagyobb, vagy összes ürtartalmuk a feltétlenül adó alá eső edények összes ürtartalmának (25. § 1. sz.) 1%-t meghaladja.

10. A czefre kifőzésére szolgáló főzőkészülékek (kazánok és czefremelegitők), ha azoknak összes ürtartalma a feltétlenül adó alá eső edények összes ürtartalmának (25. § 1. sz.) 110%-át meghaladja.

11. A czefremelegitő akkor is, ha ürtartalma (azon ürtartalmat leszámitva, melyet az abban netalán találtató alszesztartó, vagy kigyócső elfoglal) közönséges főzőkészülékeknél a legkisebb kazán ürtartalmának 3/4-ét, folytonosan működő főzőkészülékeknél pedig a feltétlenül adó alá eső edények összes ürtartalmának (25 § 1. sz.) 20%-át meghaladja.

A 3-11-ig felsorolt edények és műeszközök közül, ha a megadóztatásukra szükséges feltételek egészen vagy részben megvannak, az előkeverő kádak, olvasztó kádak és a répát áztató edények (3. szám), az élesztőkeverő kádak (7. szám), valamint a főzőkészülékek (10. szám) ürtartalmuk azon többleteivel veendők be a napi termelőképességbe, melyekkel a fentemlitett adómentes százalékokat meghaladják: ellenben a hütőbárkák (4. szám), czefrehütő készülékek (5. szám), czefrevezető csövek és csatornák (6. sz.), az élesztőt mosó edények (8. sz.), az élesztőhab-edények (9. sz.), czefremelegitők (11. sz.) a napi termelőképességbe összes ürtartalmukkal vonandók be.

Azon edények, melyek a szesztermelésre szánt nyers anyagok felforralására szolgálnak (1. sz.), valamint gabonát vagy kukoriczát feldolgozó szeszfőzdékben az áztató edények (2. sz.) azon esetben, ha rájuk nézve az 1., illetőleg a 2. szám alatti feltételek megvannak, keverő kádakul tekintendők és oly elbánásban részesülnek, mint ezek.

Ha a czefremelegitő ürtartalma a napi termelőképességbe beszámittatik, akkor ezen ürtartalom a főzőkészülékek összes ürtartalma netán adó alá eső többletének (10. sz.) kiszámitásánál figyelmen kivül marad.

28. § Adómentes edények.

A termelőképesség megállapitásánál számitásba nem jönnek:

1. a gőzkatlanok, gőzvezető csövek, gőzgépek és minden olyan eszközök, a melyek folyadékok befogadására nem alkalmasak:

2. a viztartók, kénsavas-viz-tartályok, valamint a vizvezető csövek;

3. a gabonaszemek megpuhitására szánt kádak;

4. a burgonyamosó kádak;

5. a czukorüledék és ezzel egy sorba tartozó anyagok eltartására rendelt tartályok (gödrök);

6. azon edények, melyekben hideg vagy langyos vizzel malátatej készittetik;

7. a hütő bárka, mely a forrázott nyers anyag kihütésére szolgál, mielőtt az az előkeverő kádba tétetik;

8. a hütő edények, melyekbe az anyaélesztőedények kihütés végett beállittatnak;

9. a főzőkészülékekkel összekötött hütő készülékek, a főzőkészülékek dephlegmatorai és rectificatorai;

10. a szesz eltételére szolgáló edények és tartályok;

11. a moslék levezetésére és elhelyezésére szolgáló csövek, csatornák és edények.

29. § A törvényben meg nem nevezett új edények vagy műeszközök felállitása.

A 25. és 27. §-ban felsorolt edények és műeszközök, ugy a műeszközök jegyzékében, mint a leleti jegyzőkönyvben (30. §) mindenkor a törvényszerü megnevezéssel veendők fel.

Ha más edények vagy műeszközök felállitása szándékoltatik: azok, a mennyiben az ebbeli szándék már az évi termelő idény megkezdése előtt megvan, a műeszközök jegyzékében, - az üzlet folyama alatt, azonban szándékba vett felállitásuk előtt négy héttel, külön bejelentendők és azoknak a szeszfőzde-helyiségbe való bevitele mindaddig tilos, mig azok feltétlenül vagy feltételes adókötelezettsége, vagy azok adómentessége fölött a pénzügyministerium nem határozott.

Ha ilyen edény vagy műeszköz adómentesnek ismertetik el, vagy feltételesen adó alá esettnek nyilvánittatik ugyan, annak használata által azonban a szeszfőzde napi termelőképessége nem változtatik meg, azon edény vagy eszköz a határozat leérkezte után azonnal használatba vehető.

Ezen esetet kivéve, ily edényt vagy műeszközt csupán csak az üzlet terjedelmének megváltoztatása iránt fennálló szabályok megtartása mellett szabad használni. (33. §)

30. § Az üzleti helyiség leirása, az edények és műeszközök jegyzéke, leleti jegyzőkönyv, változások a szeszfőzde felszerelésében, a felügyelő személyzetben és az üzletvezető személyében.

A szeszfőző köteles a szeptember 1-jétől augusztus végeig terjedő évenkénti termelőidénybe eső üzlet megnyitása előtt legalább négy héttel a szeszfőzde helyét és összeirási számát, az üzlet gyakorlatához tartozó helyiségek pontos leirását a pénzügyigazgatósághoz benyujtani és egyuttal az üzleti helyiségben létező, a szeszgyártásra alkalmas összes műeszközök és edények, nevezetesen a kádak, hütő bárkák, katlanok, kazánok stb. jegyzékét ürtartalmuknak pontos megjelölése mellett két egyenlő példányban beterjeszteni, és a leirásban vagy jegyzékben a munkások felügyeletével megbizott - valamint azon egyént is megnevezni, ki az üzletet folytonosan vagy csak a szeszfőző távollétében vezeti, mely egyének ezen minőségüket saját aláirásuk által megerősiteni tartoznak.

Ugy a leirásban, mint a jegyzékben minden változtatás, törlés vagy vakarás tilos: ellenkező esetben ezen irományok a pénzügyigazgatóság által visszautasitandók.

A leirásnak, valamint a jegyzéknek egy példánya a megtörtént benyujtásról szóló hivatalos záradékkal ellátva, a szeszfőzőnek vagy megbizottjának igazolására visssaadatik.

A pénzügyigazgatóság ezen leirás és jegyzék alapján az emlitett helyiségek, műeszközök és műszerek megvizsgálását, valamint az edények és tartályok ürtartalmának megállapitását elrendeli.

Az ebbeli hivatalos eljárás eredményéről, a szeszfőző vagy megbizott helyettese által aláirandó jegyzőkönyv (lelet-jegyzőkönyv) vétetik fel.

Az emlitett leirás és jegyzék a következő termelési idényekre is érvényes, a mennyiben ezekre nézve változás nem szándékoltatik tétetni.

Az edények és tartályok ürtartalma azonban okvetlen ujolag megállapitandó, ha az az utolsó három termelési idény alatt meg nem történt, vagy ha ezen megállapitás a szeszfőző részéről határozottan kivántatik.

Ha azonban a szeszfőzde berendezésében változás szándékoltatik tétetni, ez az évenkénti termelési idény kezdete előtt legfeljebb tizennégy nappal, és ha ezen változás a termelési idény folyama alatt szándékoltatik (33. §), a czélba vett foganatositás előtt tizennégy nappal a pénzügyigazgatóságnak a kellő hivatalos intézkedés megtétele végett bejelentendő.

A felügyelő-személyzetben, nevezetesen az üzletvezető személyében történt változásokat a szeszfőző, beálltuk után azonnal, irásban tartozik bejelenteni.

Az uj üzletvezetőt illető bejelentés általa is aláirandó.

31. § Az edények ürtartalmának bejelentése és megállapitása.

A 25. és 27. §-ban felsorolt edények és műeszközök a szeszfőző által a műeszközök jegyzékébe valóságos ürtartalmuk szerint hektoliterekben és literekben veendők fel.

Ezen edények és műeszközök a leleti jegyzőkönyvbe is azon ürtartalommal iktatandók be, mely a vizzel történt hivatalos kimérésnél mutatkozott.

A 28. §-ban felsorolt (adómentes) edények ürtartalma ellenben mind az emlitett jegyzékben, mind a lelet-jegyzőkönyvben mindenkor oly módon veendő fel, hogy félhektoliterig terjedő törtrészek félhektoliternek, félhektoliternél nagyobb törtrészek pedig egész hektoliternek számittassanak.

Ha az edények és műeszközök naponként megadóztatandó ürtartalmának főösszegéből egy hektoliternél kisebb törtszám mutatkozik, ezen törtszám hasonlólag egész hektoliterként veendő számitásba.

32. § A termelőképesség megszabása.

A termelőképesség megszabása a hivatalosan megállapitott lelet (30. §) alapján történik és a szeszfőzőnek hivatalos elintézés alakjában adatik tudtul.

Ha az edények és műeszközök hivatalos megjelölése és megmérése azon időpontig, melyben az üzlet megnyitása szándékoltatik, még nem történt volna meg, a termelőképesség, ha a szeszfőző kivánja, az ő általa tett bejelentés alapján szabatik meg, és az ebbeli elintézés utólagos kiigazitás és a szeszfőző felelősségének fentartása mellett (93. § 3. sz. és 95. §) adatik ki.

33. § Átalányozási időszak és hivatalos elintézés.

A termelőképesség megszabása a szeptember 1-étől augusztus végeig terjedő egész évi időszakra eső üzleti időre (termelési idény) történik.

Ezen évi időszak alatt a megállapitott napi termelőképességet nagyobbitani vagy kisebbiteni csak ugy szabad, ha ezen változás legalább tizennégy nappal azon hónap kezdete előtt, melyben a változás megtétele szándékoltatik, a pénzügyigazgatóságnak irásban bejelentetik, és ezen bejelentés alapján szabályos uj hivatalos elintézés adatik ki.

A termelőképességnek mind az egész évi termelési idényre történt eredeti megállapitása, mind annak bármely megváltoztatása a szeszfőzőt legalább három hónapra kötelezi.

Megengedtetik azonban, hogy ha az üzlet kezdete szeptember vagy október hónapokra esik, az üzlet terjedelme a termelési idényben első izben három hó leforgása előtt is megváltoztathassék.

Hasonlóképen, ha a megállapitott napi termelőképesség julius vagy augusztus hó kezdetén változtatik meg, az ujonnan megállapitott termelőképesség csak julius és augusztus, illetőleg augusztus havára terjed ki.

34. § A szeszfőzde felszerelését megváltoztatni a törvényes időszakon kivül tilos.

A 29. és 33. §-ban meghatározott eseteket kivéve, az edények és műeszközök megállapitott állagának, mennyiségének és ürtartalmának bármilyen megváltoztatása az évi termelési idény alatt tilos.

Ezen tilalom akkor is fennáll, ha a szeszfőző személyében történik változás.

35. § Kivételek a fentebbi tilalom alól.

a) Edények és műeszközök kicserélése.

Egyenlő ürméretű és ugyanazon czélokra szánt edények és műeszközök azonban oly feltétel alatt cserélhetők ki, ha erről jelentés tétetik, a használatba veendő edények és műeszközök hivatalosan megjelöltetnek, és valamint az ürtartalom, úgy a használat czéljának egyenlősége hivatalosan megállapittatott.

36. § b) A főzőkészülékek kicserélése.

Ha üzletakadály miatt a főzőkészüléket ki kell cserélni, ezen kicserélés előleges bejelentés mellett azon esetben is megengedhető, ha a használatba veendő új főzőkészülék más összürtartalommal (27. § 10. sz.), bir, mint az, mely üzleten kivül tétetett.

Ha ezáltal azonban a szeszfőzde termelőképessége megnagyobbittatik, az új főzőkészüléket használatba venni mindaddig nem szabad, mig az uj hivatalos elintézés, valamint az adóbárcza azon összegről, mely a magasabb termelőképesség alapján az illető hó még hátralevő részére esik, a szeszfőző birtokában nincsen.

A napi termelőképességnek ily okból való kissebbitése ellenben tilos.

37. § Az edények ürtartalmában hivatalos utánmérések alkalmával mutatkozó különbségek következményei.

Ha azon edények utánmérésekor, melyek a napi termelőképesség megállapitásánál számitásba veendők (25., 27. §), azoknak ürtartalmában az utolsó kimérés ellenében oly fogyatkozások vagy oly többletek mutatkoznak, melyek fémből készült edények és műeszközöknél az utolsó kimérésnél megállapitott ürtartalmat 11/2%-kal, fából készült edények és műeszközöknél pedig 3%-kal meg nem haladják, büntető eljárás nem inditható meg.

Fogyatkozás miatt a már megállapitott termelőképesség semmi esetre sem változtatható meg.

Ellenben az ürtartalomban mutatkozó többlettől a szeszfőző az utolsó kimérés óta bejelentett adózási müvelet után eső adót utánpótolni és az üzleti időszak végén azon részére, melyre nézve a megállapitott termelőképesség még érvényes, a magasabb adót tartozik fizetni.

Az 1 1/2, illetőleg 3%-tólit meghaladó többletek a 93. § 14. és 15. sz. szerint büntetendők.

38. § Adó alá eső művelet.

Az adózás alá eső szeszfőzési üzlet (adó alá eső müvelet), ha lisztes anyagok dolgoztatnak fel, ezen anyagoknak a keverő kádba való átvitelekor: ha czukorüledék vagy ezzel egy sorozatba tartozó anyagok dolgoztatnak fel, az anyagoknak az olvasztókádba való átvitelekor: ha répa dolgoztatik fel, annak az áztató edényekbe való átvitelekor: keverő-, olvasztó- vagy áztató edények nem létében pedig az anyagoknak az erjesztő kádakba való átvitelekor kezdődik, és magában foglalja a czefrezési eljárásnak minden további cselekményeit, a czefre erjedését és annak kifőzését.

Ha czefrefőzőkészülékek vagy gabona- vagy kukoricza-áztató edények keverőkádak gyanánt tekintendők (27. § 1. és 2. sz.), az adó alá eső müvelet a nyers anyagoknak már ezen műeszközökbe való átvitelekor veszi kezdetét.

39. § A szeszfőzési üzletnek havonként való bejelentése.

A szeszfőzési üzlet a szeszfőzde termelőképességét megállapitó hivatalos elintézés alapján (32. §) előre bejelentendő.

A bejelentésnek - az évi termelési idény (33. §) első és utolsó havának kivételével - mindig egész naptári hónapokra kell szólani és legfeljebb 24 órával a hó kezdete előtt, az évi termelési idény első havában pedig legfeljebb 24 órával a hónapnak azon része előtt nyujtandó be, melyben a szeszfőzés szándékoltatik. Minden szeszfőzőnek azonban szabadságában áll az évi termelési idényen belül az üzletet egy vagy több, de mindig egész naptári hónapon át félbeszakitani.

40. § Utólagos bejelentés.

Ha a termelési idény utolsó havára szóló bejelentés benyujtása után oly előre nem látott események állanak be, melyek az üzlet folytatását a bejelentett időn túl is szükségessé teszik, és ezen események igazoltatnak, a mondott hóra pótló bejelentés is elfogadható, ennek azonban az utolsó üzleti bejelentés után kell közvetlenül bekövetkeznie.

41. § A bejelentés tartalma.

A szeszfőzési üzlet azon adóhivatalnál jelentendő be, melyhez a szeszfőzde utaltatott.

A bejelentésnek következőket kell tartalmaznia:

1. a szeszfőző elő- és vezetéknevét, a szeszfőzde helyét és összeirási számát;

2. az adó alá eső szeszfőzési üzlet kezdetének s befejezésének hónapját, napját és óráját;

3. az évi termelési idény első havában, valamint az üzlet egy vagy több havi félbeszakitása esetében (39. §) az élesztőkeverő-kádak használatba vétele kezdetének napját és óráját, és azon szeszfőzdékben, melyekben a 27. § 1. és 2. pontja alatt felsorolt edények és műeszközök keverőkádak gyanánt nem tekintendők, a nyers anyagoknak ezen edényekbe és műeszközökbe való átvitelének napját és óráját;

4. a szeszfőzésre szánt anyagok nemét;

5. a hivatalos elintézés keltét és számát;

6. a naponkénti és a bemondott időszakra eső adóátalányt.

Minden bejelentés az előkészitett hivatalos nyomtatványon három egyenlő példányban, minden igazolás és vakarás kerülésével, tisztán és olvashatólag szerkesztendő, mivel ellenkező esetben az visszautasittatik.

A bejelentésnek, a benyujtás napjának és órájának igazolásával ellátott egyik példánya a félnek az adóbárczával együtt visszaadatik.

42. § Az élesztőkeverő-kádak használatbavételének időpontja.

Az élesztőkeverő-kádak használatbavételének és az adó alá eső müveletnek kezdete között 24 óránál hosszabb időköz nem lehet.

43. § A havi átalány megszabása.

a) átalában.

A havi adóátalány megszabása akként történik, hogy:

a) az illető hó napjai, melyeken át az adó alá eső szeszfőzési üzlet gyakoroltatik,

b) a fentebb emlitett határozatok értelmében hektoliter-fokokban megállapitott napi termelőképességgel, és

c) minden hektoliter-fok után 11 krajczárral megállapitott adóval szoroztatnak.

Egyedül azon esetben, midőn a szeszfőzési üzlet az évi termelési idény első üzleti havának első napján nem kezdődik, vagy a termelési idény utolsó üzleti havának utolsó napjáig nem folytattatik, szabandó meg és fizetendő be az ezen két hóra eső adóátalány csak azon összeggel, mely az első üzleti hónapban ezen hónapnak az adó alá eső müvelet megkezdése után maradó részére, és az utolsó üzleti hónapban ezen hónapnak az adó alá eső müvelet befejezése előtt még fenlevő részére esik.

Ha az évi termelési idény alatt a szeszfőzési üzlet egy vagy több havi félbeszakitás után (39. §) ismét folytattatik, az adóátalány megszabása és befizetése a naptári hónap első napjára nézve, melyben az üzlet ujból kezdetét veszi, ezen napnak azon részére ki nem terjesztendő, mely csak az adó alá eső müvelet előkészitésére (41. § 3. pont) fordittatik.

44. § b) ha különnemű anyagok használtatnak fel.

Ha egy hó folyamában különféle foktartalmu anyagok (25. § 3. pont) dolgoztatnak fel, a havi adóátalány akként szabandó meg és fizetendő be, mintha csak magasabb foktartalmu anyagok dolgoztatnának fel.

45. § Az üzlet megszoritása vagy fennakadása.

A szeszfőzési üzletnek az adóátalány alapjául vett terjedelmen alul bármely okból történt megszoritása vagy kisebbitése az adóátalány elengedésére vagy mérséklésére nem ad igényt.

Ha pedig elhárithatlan esemény következtében az adó alá eső művelet fennakadást szenved, adó-visszatéritésnek, illetőleg adó-leirásnak következő feltételek alatt van helye, és pedig:

1. Az akadály megállapitásának czéljából, irásban és két egyenlő példányban szerkesztett bejelentésben a legközelebbi pénzügyi közegnek azonnal bejelentendő: megengedtetvén, hogy ha a pénzügyi közegnél történt bejelentés kézbesitésétől számitandó 8 óra alatt a pénzügyi tisztviselő meg nem jelenik, a szeszfőző az üzletben előfordult akadályt, valamint az üzlet állapotát a községi előljáróság egy tagja által két elfogulatlan tanu jelenlétében állapithassa meg.

A bejelentés egyik példánya, rávezettetvén a kézbesités napja és órája, valamint az ezt átvevő pénzügyi közeg aláirása és minősége, a szeszfőzőnek saját igazolása végett visszaadatik.

2. A főzőkészüléknek, az akadály megállapitása időpontjától számitandó és szakadatlanul egymásra következő 48 órán át használaton kivül kell lenni, és ezen időköz alatt - a gabona megpuhitásán, a nyers anyagok felforralásán, a gabona vagy a kukoricza áztatásán és az élesztőkeverő-kádakban való keverésén kivül - az üzlet bármely más ágához fogni nem szabad.

Ha ezen feltételek teljesittetnek, az akadály megállapitásának időpontjától számitandó szakadatlan üzletszünetelés tartamára - 24 óra leszámitásával - az adóátalány visszatérittetik, illetőleg leiratik.

3. RÉSZ

A főzőkészülék termelőképessége szerinti átalányozásról

46. § Az átalányozás alapja.

A 20. §-ban II. és III. számok alatt felsorolt szeszfőzdék átalányozásának alapjául vétetik:

a) azon czefremennyiség, mely a főzőkészülék (47. §) napi termelőképességének megfelel;

b) az ezen czefremennyiség minden hektoliterje után a feldolgozásra kerülő anyagok neméhez képest hektoliter-fokokban megállapitott szesznyeredék.

47. § A főzőkészülék termelőképessége, azaz: azon czefremennyiség, mely - a napot 24 órával számitva - az alszesztöltésekkel együtt naponta kifőzhető, következőképen állapittatik meg:

1. oly főzőkészülék, mely más alkatrészekkel nem bir, mint a következőkkel, u. m. közvetlenül tüzelésü egy üsttel, keverő készülékkel, üstsisakka. hütő palaczkka, kigyóalaku hütő csővel vagy egyenes hütő csövekkel és az üstsisakot és a hütőkészüléket egybekötő csővel - az üst hektolierekben vett ürtartalmának háromszoros mennyiségével:

2. oly főzőkészülék, mely az 1. pont alatt felsorolt alkatrészeken kivül még:

a) egy czefremelegitővel: vagy

b) rectidicátorral, alszesztartóval, dephlegmátorral stb. is el van látva, az üst hektoliterekben vett ürtartalmának négyszeres mennyiségével;

3. oly főzőkészülék, mely az 1. és 2. pontban a) és b) alatt felsorolt alkatrészekkel stb. is el van látva, az üst hektoliterekben vett ürtartalmának ötszörös mennyiségével;

4. gőzerőre berendezett főzőkészülék azon kazán hektoliterekben vett ürtartalmának legalább nyolczszoros összegével számittatik, a melybe a gőz beeresztetik.

Ha az utóbb (4 alatt) emlitett főzőkészülékek valamelyikénél nagyobb napi termelőképesség alapossággal vélelmezhető, a termelőképesség a pénzügyi hatóság és szeszfőző között szabad egyezkedés utján, és ha ily egyezkedés létre nem jönne, próbafőzés közbejöttével állapitandó meg.

A termelőképesség megállapitásánál mutatkozó hektoliter-részek, ha ezek félhektolitert meg nem haladnak, félhektoliternek, ha pedig félhektoliternél többet tesznek, egész hektoliternek veendők.

Ha oly főzőkészülékek fordulnának elő, melyeknek termelőképességét ezen § meg nem határozza, azoknak termelőképességét a pénzügyminister állapitja meg.

48. § Ha a főzőkészülékre szeszszel vegyitett törköly kerül, akkor a 47. § szerint megállapitott termelőképességnek négyötöd része vétetik az átalányozás alapjául.

A hektoliter-részek kikerekitése tekintetében itt is a fentidézett § szabályai mérvadók.

49. § Szesznyeredék.

A szesznyeredék, tekintettel a feldolgozásra szánt anyagok nemére, hektoliterenként következőképen állapittatik meg:

a) ha lisztes anyagok, répa, czukorüledék vagy ezzel egy sorba tartozó anyagok dolgoztatnak fel (20. § 1. sz.) 4 fokkal:

b) ha nyári vagy téli szilva, cseresznye, meggy, sárga vagy őszi baraczk, vagy más csontáros gyümölcs (kökény kivételével), bor, borseprő, bor- vagy gyümölcsmust, mézes viz, valamint szőlő dolgoztatik fel, 3. fokkal;

c) ha som, kökény, csipkebogyó, alma, körte és más bogyós gyümölcs, bogyók és gyöknövények, nemkülönben törköly és serfőzési hulladék dolgoztatik fel, 2 fokkal.

50. § Adó alá eső müvelet.

Az adó alá eső művelet a 49. § a) betüje alatt megnevezett anyagokra nézve a szeszfőzésre szánt anyagoknak (czefrének) az erjesztő kádakba való átvitelekor, a 49. § b) betüje alatt megnevezett anyagokra nézve pedig a nyers anyagoknak a főzőkészülékre való átvitelekor kezdődik.

51. § A 49. §-ban a) betü alatt megnevezett anyagok feldolgozásánál használt edények korlátozása.

A 20. §-ban II. szám alatt megnevezett szeszfőzdék tekintetében, különösen még a következők rendeltetnek:

1. Az összes edények használatba vételük előtt hivatalosan megjelzendők és megmérendők:

2. a czefre készitésére és eltartására 3 kádnál többet használni nem szabad, és azoknak összes ürtartalma a főzőkészülék napi termelő képességének (47. §) háromszorosát meg nem haladhatja:

3. az 52. §-ban emlitett eseteket kivéve, a czefre a főző készülékre való átviteléig egy és ugyanazon edényekben készitendő, és az erjedt czefre ezen edényekből közvetlenül a főzőkészülékre felöntendő:

4. oly szeszfőzdékben, melyek az élesztőt mesterséges uton készitik, az e czélra rendelt edények egyike sem haladhatja meg az illető erjesztő kád ürtartalmának tizedrészét, és ezen edények együttvéve az erjesztő kádak összes ürtartalmának tizedrészét meg nem haladhatják.

52. § Keverőkádak stb. használatba vétele iránti engedély.

Keverőkádakat, hütőbárkákat, hütőbocskákat, czefretartályokat és egyáltalában oly edényeket és müeszközöket, melyek az erjedzés kezdete előtt vagy a szeszfőzésre szükséges erjedés után, de a kifőzés előtt bekevert anyagok elhelyezésére és tartására rendeltetvék, csak azon szeszfőzdék használhatnak, melyek a 47. § 3. és 4. pontjában megjelölt tulajdonságokkal biró főzőkészülékeket használnak.

53. § A szeszfőzési üzlet bejelentése, lelet felvétele, a termelőképesség megszabása.

A ki szeszfőzési iparvállalathoz kezd, tartozik az évi termelési idény kezdete előtt (54. §) legalább négy héttel a szeszfőzde helyét és összeirási számát, a főzőkészülék termelőképességének megállapitása czéljából, a szeszfőzdére felügyelő legközelebbi pénzügyi közegnek irásban vagy szóval bejelenteni.

Ezen bejelentés alapján a főzőkészülék minősége és alkatrészei, az üst tartalma és ha a 49. § a) betüje alatt felsorolt anyagok egyike szándékoltatik feldolgoztatni, az ezen anyagok feldolgozására rendelt edények mint: erjesztő kádak stb. ürtartalma hivatalosan megállapittatik, valamint ezen edények és főzőkészülékek hivatalosan megjelöltetnek.

Ezen hivatalos eljárás eredménye a szeszfőző, vagy ha ez irni nem tudnak, két elfogulatlan tanu által aláirandó jegyzékbe foglaltatik, melyben a főzőkészülék termelőképessége (47. §) is kitüntendő.

A főzőkészülék, valamint a czefre előállitására rendelt edények ürtartalmának megállapitása vizfelöntés által eszközlendő.

54. § Átalányozási időszak.

A termelőképesség megállapitása szeptember 1-étől augusztus végéig terjedő egész évi időszakba eső üzleti időre (termelési idény) történik.

A termelési idény alatt a főzőkészüléknek a termelőképességre befolyással biró bármely változtatása tilos.

Ha ily változtatás a következő termelési idényre nézve szándékoltatik, a szeszfőző tartozik ebbeli szándékát ezen termelési idény kezdete előtt legalább tizennégy nappal a fent körülirt módon bejelenteni, mely bejelentés tekintetében a pénzügyi hatóság a fentérintett szabályokhoz képest jár el.

Ezen esetet kivéve, a termelőképességnek ujbóli hivatalos megállapitása, ha a szeszfőző részéről elébb nem kivántatnék, csakis az utolsó hivatalos megállapitástól számitandó három év leforgása után történik.

55. § Bejelentés.

a) Tartalma és módja.

Az adó alá eső müvelet azon adóhivatalnál vagy pénzügyi közegnél jelentendő be, melyhez a szeszfőzde utaltatott.

Ezen bejelentés a 47. § 3. és 4. pontja alatt megnevezett szeszfőzdék részéről irásban, két egyenlő példányban nyujtandó be, a 47. § 1. és 2. pontja alatt megnevezett szeszfőzdéktől azonban szóbeli bejelentések is elfogadhatók, melyek a pénzügyi közeg által két példányban szerkesztendő iratba vétetnek fel.

A bejelentésnek következőket kell tartalmaznia:

a) a szeszfőző elő- és vezetéknevét, a szeszfőzde helyét és összeirási számát;

b) a feldolgozásra szánt anyagok nemét, és a 49. § a) betüje alatt felsorolt anyagoknál a használatba veendő erjesztő és élesztő kádak számát és ürtartalmát;

c) a főzőkészülék számát és a hivatalos jegyzékben megállapitott napi termelőképességét hektoliterekben kifejezve;

d) a nyers anyagoknak a főzőkészülékre leendő átvitele kezdetének napját és óráját;

e) a főzés befejezésének napját és óráját;

f) a d) és c) betü alatt kijelölt időpontok közötti időszakot, azaz: a főzés időtartamát napokban és órákban, a hol az óra egyes részei egész órának veendők.

Az irásbeli bejelentés minden vakarás és törlés kerülésével olvashatólag szerkesztendő és a vállalkozó vagy megbizottja aláirásával vagy kézjegyével ellátandó.

56. § b) A benyujtás ideje.

Az adó alá eső müvelet megkezdése előtt legalább 48 órával bejelentendő, és ha a 49. § a) betüje alatt megnevezett anyagok dolgoztatnak fel, legalább 3 napi, ha pedig a 49. § b) és c) betüje alatt megnevezett anyagok dolgoztatnak fel, legalább is 24 órai szakadatlan időközre kell terjednie.

57. § Az adóátalány megszabása.

A bejelentés alapján az adóhivatal vagy pénzügyi közeg az adóátalányt akként szabja meg, hogy a főzőkészüléknek hektoliterekben megállapitott termelőképességét:

a) a bejelentett főzési időszakkal;

b) a bejelentett anyagnem számára czefre hektoliterenként megállapitott szeszfokok mennyiségével; és

c) a hektoliter-fokonkint 11 krajczárral megállapitott adóilletékkel szorozza.

58. § Az adóátalány megszabása, ha különféle szeszfoktartalmu anyagok dolgoztatnak fel.

Ha különféle szeszfoktartalmu anyagok jelentetnek be szeszfőzésre, az adóátalány megszabása azon anyagnem után történik, a mely után a legmagasabb szesznyeredék van megállapitva.

A 49. § b) és c) betüje alatt felsorolt anyagoknak lisztes anyagokkal, répával vagy czukorüledékkel vagy ezzel egy sorozatba tartozó anyagokkal vegyes feldolgozása csak a 20-dik §-ban II. szám alatt megnevezett szeszfőzdéknek engedtetik meg, és csak az 51. §-ban foglalt szabályok szoros megtartása mellett.

59. § Az adó visszatéritése üzletakadályok folytán.

Az üzleti akadályok adóvisszatéritésre vagy adóleirásra rendszerint igényt nem adnak.

Ha azonban a főzőkészülék üzletbe tétele elemi csapás következtében tökéletesen lehetetlenné válik, az adóvisszatérités vagy adóleirás azon időszakra engedtetik meg, a melyen át a főzőkészüléknek bejelentett üzletbe tétele az elemi csapás folytán lehetetlen volt.

Az üzlet akadály bejelentése és megállapitása tekintetében a 45. § szabályai mérvadók azon egyetlen kivétellel, hogy azon szeszfőzdék, melyek a 47. § 1. és 2. pontja alatt megnevezett főzőkészülékeket használják, jogositva vannak az üzletakadály bejelentését szóval is megtenni, és hogy ily esetben ezen szeszfőzdék a bejelentés tartalmát magában foglaltó és a bejelentés megtörténtét tanusitó hivatalos igazolványt kapnak.

4. RÉSZ

A terményadóról, mely szeszmérőgép alapján szedetik

60. § Feltételek, melyek alatt a termény szerint való adófizetés megengedtetik.

A szeszadónak lefizetése a készitett termény mennyisége és foktartalma szerint a szeszmérőgép jelzései alapján következő feltételek alatt engedtetik meg, és pedig:

1. A szeszfőzdében a létező, külön hütőkészülékkel ellátott minden egyes főzőkészüléket a pénzügyminister rendeletének megfelelő szeszmérőgéppel és a hozzátartozó horganyboritóval kell ellátni, kivétetnek azonban a töményitésre rendelt főzőkészülékek azon esetben, a midőn a 76. § szerint az adómentés töményitésnek a szesztermeléssel való egyesitése meg van engedve.

2. A főzőhelyiség a szükséghez képest a pénzügyi hatóság egyetértésével olykép alakitandó át, hogy a szeszmérőgép abban könnyen hozzáférhető és látható, a főzőkészülék hütőkádjától és a főzőhelyiség mindegyik falától legalább 65-65 czentiméternyi távolságra eső helyen állitathassék fel.

3. A főzőkészülék hütőkádja oly szerkezetü legyen, hogy annak belső berendezése tökéletesen megvizsgáltathassék, és biztossággal hivatalos zár alá helyeztethessék.

4. A főzőkészülékeknek oly berendezéssel kell birniok, hogy azon tartályok, melyekben szesztartalmu párák fordulnak elő, nemcsak egymásközt, hanem a főzőkészülékkel (kazánokkal, főzőüstökkel és a hütőkádakkal, hütő kigyó alaku csővel) is tartós, szilárd és biztos összeköttetésben álljanak.

5. A főzőkészülék azon csöveinek és tartályainak, melyekben szesztartalmu párák, továbbá azon csöveknek és tartályoknak, melyekben (czefrét kivéve) a szeszmérőgépen még át nem folyt szesztartalmu folyadékok vannak, sem megromlott, sem toldott vagy foltozott helyekkel birniok nem szabad, és csakis azon nyilásokkal szabad ellátva lenniök, melyek az üzlethez szükségesek és melyekhez kivülről hozzá lehet férni, ezen nyilásoknak azonban csapokkal kell ellátva lenniök, melyek csupán azon irányban vannak furva, a mely irányban a szesztartalmu páráknak vagy folyadékoknak vezettetni kell; és a mely csapoknak azon czélra való tágitását, kiemelését vagy eltávolitását, hogy a szesztartalmu párák vagy folyadékok szabályos futásoktól elvezettethessenek, hivatalos zár alatt akként lehessen megakadályozni, hogy ily elvezetés ezen zárnak könnyen észrevehető megsértése nélkül lehetséges ne legyen.

Ezen határozat azonban nem alkalmazandó a biztossági szelepekre, ha ezek a főzőkészülék (párolási vagy főzési ürterek) felső fedelére vagy azon gőzvezető csövek legfelsőbb pontjain vannak elhelyezve, melyek a főzőkazánokat egymás között, vagy a rectificátorral, illetőleg dephlegmátorral összekötik.

A pénzügyi igazgatás ezen szelepekre nézve is a visszaélések meggátlására biztositó intézkedéseket követelhet.

6. Azon csöveket, melyek (czefrét kivéve) a szeszmérőgépen még át nem folyt szesztartalmu folyadékoknak vezetésére rendeltetvék, külön festés által kell felismerhetővé tenni, és azoknak minden oldalról könnyen megvizsgálhatónak kell lenniök.

7. A főzőkészülék hütőkádját és a szeszmérőgépet összekötő eső egyenes irányban fusson és 3 méternél hosszabb ne legyen.

Ezen cső pénzügyi közeg jelenlétében sima, mázolatlan horgany-pléhből készitett második (boritó) csővel akként látandó el, hogy a két cső közt mindenütt körülbelül 3 centiméter szélességü ür maradjon; ott, a hol ezen cső valamely falon keresztül vezettetik, ezen csőnek a fal mindegyik oldalától 6 centiméternél kisebb és 8 centiméternél nagyobb távolságban lenni nem szabad.

8. Ha a főzőkészülék oly berendezéssel bir, hogy a szesztartalmu folyadék a főzőkazánba visszavezettethetik, akkor a moslékot leeresztő csövet oly módon kell valamely tartályba vezetni és ennek oly szerkezettel kell birni, hogy szesztartalmu folyadék ezen csövön át le ne eresztethessék a nélkül, hogy az nagyobb mennyiségü moslékkal össze ne vegyüljön, vagy ezen csőnek legalább 8 centiméternyire kell a főzési ürbe függőlegesen felnyulni, vagy ép oly magasságu vizmentesen hozzáillesztett gyürüvel környezve lenni, ugy, hogy a moslékot csupán ezen csövön át soha teljesen le ne lehessen ereszteni, hanem a moslék bizonyos része mindig hátra maradjon.

Ha a főzőkészülék ugynevezett separatorral van összekötve, a separator leeresztő csövének oly berendezéssel kell birnia, hogy a lepárlásból a separatorban összegyült maradék közvetlenül a pöczecsatornába folyjon.

9. A szeszfőzőnek le kell mondani arról, hogy alszeszt termeljen, vagy ha mégis alszeszt akarna termelni, és azt ujra a főzőkészülékre vinni, le kell mondania arról, hogy az a szeszmérőgép jelzéseiből kihasittassék, a végre, hogy ő ezen alszesztermelésért adóvisszatéritést nyerhessen.

10. A szeszfőző a szeszmérőgép biztos felállitására a pénzügyi hatóság részéről szükségesnek ismert minden javitást, igazitást, átalakitást és készületet saját költségén tartozik eszközölni.

61. § Az üzleti helyiség leirása, a müeszközök jegyzéke, a lelet felvétele, a szeszmérőgép felállitása, a termény átlagos foktartalmának megállapitása.

Azon szeszfőző, a ki a 60. §-ban emlitett engedményben részesülni kiván, tartozik az évi termelési idény kezdete előtt legalább 4 héttel és annak folyamában legalább 14 nappal azon hó kezdete előtt, melyben ezen engedménynyel élni kiván, a szeszfőzőhelyiségnek leirását és a müeszközök és edények jegyzékét, nemkülönben az üzletvezető bejelentését (30. §) oly irásbeli nyilatkozat kiséretében benyujtani, a melyben óhajtását jelenti ki, hogy az adót a szeszmérőgép jelzései alapján fizethesse.

A pénzügyi hatóság erre a 30. § szabályai szerint jár el.

Ez esetben azonban csak az erjedő anyagoknak felvételére szolgáló edények ürtartalma állapittatik meg vizfelömlés által.

Ha a 60. §-ban felsorolt feltételek teljesitettek, akkor felállittatik a szeszmérőgép, összeköttetésbe tétetik a főzőkészülékkel és alkalmaztatik a hivatalos zár a főzőkészülékek, hütőkád stb. csapjaira és összeköttetéseire.

A leleti jegyzőkönyvben az alkalmazott zárak mennyisége és minősége, nemkülönben a főzőkészüléknek stb. hivatalos zár alá vett helyei pontosan megjelölendők, és az óra számai, melyeket a felállitott szeszmérőgép hivatalos zár alá tétele után mutat, szavakban és számokban kitüntetendők.

A szeszfőzővel egyetértve, továbbá a termény átlagos foktartalma megállapitandó és a leleti jegyzőkönyvben kitüntetendő. Ezen foktartalom azonban, ha a felállitott szeszmérőgépen nem közvetlenül a foktartalmat, hanem a próbafolyadéknak elkülönitése mellett csak a szeszmennyiséget mutatja ki, 75 foknál (az előirt 100 foku szeszmérő szerint számitva) kevesebb nem lehet.

62. § A leleti jegyzőkönyv érvényességének tartalma, a szeszfőzde berendezésében, a felügyelő személyzetben, az üzletvezető személyében való változások.

Az előző 61. § értelmében felvett leleti jegyzőkönyv a következő termelési idényekre is érvényes, ha azok alatt valamely változtatás nem szándékoltatik.

Az erejedő anyagok tartására rendelt edények ürtartalma azonban mindenesetre megállapitandó, ha az az utolsó 3 termelési idényben nem történt, vagy a szeszfőző azt határozottan kivánja.

Ha a szeszfőzde berendezésében valamely változtatás szándékoltatik, az a változtatás megtétele előtt legalább 14 nappal a pénzügyi igazgatóságnál a szükséges hivatalos eljárás eszközlése czéljából bejelentendő.

A felügyelő-személyzetben vagy az üzletvezető személyében történt változásokat a szeszfőző 24 óra alatt a szeszfőzde felügyeletével megbizott pénzügyőri tisztviselőnek bejelenteni tartozik.

63. § Szeszmérők, czukormérők és hévmérők a pénzügyi közegek használatára.

A szeszfőzési helyiségekben következő müszereknek kell tökéletesen használható állapotban lenni, és pedig:

a) szabályos berendezéssel biró 100 foku szeszmérőnek;

b) a pénzügyi ellenőrzésre berendezett és rendeletileg szabályzott czukormérőnek. Mind a két müszer hitelesitési bizonyitványnyal látandó el;

c) egy Reamur szerinti hévmérőnek.

Ezen müszerek, valahányszor kivántatnak, haladék nélkül a szeszfőzde felügyeletével megbizott pénzügyi közegek rendelkezésére bocsájtandók.

64. § Az adó alá eső müvelet.

a) Kezdete és terjedelme.

Az adó alá eső müvelet kezdete és terjedelme tekintetében a 38. § szabályai mérvadók.

65. § b) Bejelentés.

Az adó alá eső müvelet kezdete előtt legalább 24 órával azon adóhivatalnál irásban bejelentendő, melyhez a szeszfőzde utaltatott.

A bejelentések hivatalos nyomtatványon 3 egyenlő példányban irásban nyujtandók be; olvashatólag legyenek irva és a szeszfőző vagy üzletvezető által sajátkezüleg aláirva: és igazitásokat, törléseket vagy vakarásokat ne tartalmazzanak, mert ellenkező esetben el nem fogadtatnak.

A bejelentésnek a benyujtás igazolásával ellátott egyik példánya a félnek az adóbárczával együtt visszaadatik.

A bejelentéseknek az egy havi időszak alatt gyakoroltatni szándékolt összes adó alá eső müveletre kell kiterjedniök.

Ezen időszak első és utolsó napja a pénzügyi hatóság által minden szeszfőzde számára külön állapittatik meg, és a bejelentések ezen időszakon tul nem mehetnek.

Ha ennélfogva valamely szeszfőzde, melynek havi időszaka, p. o. a hó 18. napjától számitandó, adózási müveletét csak azon hó 25-én kezdi meg, vagy félbeszakitás után ismét folytatja, a bejelentés és az avval összeköttetésben álló leszámolás semmi esetre sem terjedhet a következő hó 24-ig, hanem csak 17-éig.

A bejelentéseknek a következőket kell tartalmazniok:

a) a szeszfőző nevét, a szeszfőzde helyét és összeirási számát;

b) az adó alá eső müvelet kezdetének hónapját, napját és óráját, valamint azon napot, a melyen az adó alá eső müvelet be lesz fejezve; valamint az is bejelentendő, vajjon a főzőkészülék éjjel-nappal, vagy csak nappal fog dolgozni.

Ha a bejelentett időszakon belöl az üzlet megszakittatni szándékoltatik, akkor az adó alá eső müvelet kezdete és befejezése minden üzleti időszakra külön bejelentendő.

Tartalmazniok kell továbbá:

c) a feldolgozandó anyagok mennyiségét, nemét: a mennyiség minden anyagnemre nézve külön és pedig a suly szerint jelentendő be;

d) a használatba venni szándékolt erjesztő és élesztőkádak mennyiségét, számát és ürtartalmát;

e) a készitendő szeszes folyadékoknak körülbelül várható mennyiségét, hektoliterfokokban kifejezve, az előirt 100 foku szeszmérő szerint + 12 Reamur hőfok alapul vétele mellett;

f) a készitendő termény után - szeszfokonként (11) tizenegy krajczárral megállapitott adótétel alapján - járó adóösszeget;

g) a használatba veendő főző készülékeket, valamint az ezekkel összekötött szeszmérő gépek nemét és számát.

Ha azon időpontban, a melyben a termény mennyisége és szesztartalma utáni megadóztatásra szóló bejelentés benyujtatik, a szeszfőzési üzlet félbe van szakitva, vagy ha a közvetlenül megelőző bejelentés más megadóztatási módra szól: az órának jelzései is minden szeszmérőgépre nézve külön, szavakban és számokban kiteendők.

66. § A változtatások bejelentése.

A feldolgozandó anyagok (63. § c) nemét és mennyiségét, ha erről legalább 24 órával előbb a szeszfőzde felügyeletével megbizott pénzügyi közegnek irásban jelentés tétetik, utólagosan is meg lehet változtatni.

Ily előleges bejelentés és annak a szeszfőzde lajstromába való egyuttali bevezetése mellett - a bejelentett erjesztőkádak mennyisége és ürtartalma is megváltoztatható.

Ugyszinte szabad a termény (65. § e) betüje) bejelentett mennyiségét pótbejelentés mellett kevesbiteni vagy pedig nagyobbitani.

67. § A termény bejelentett mennyiségében megengedett büntetésmentes különbségek.

A termény bejelentett mennyiségénél 15 százaléknyi különbség felfelé és lefelé akként engedtetik meg, hogy csak az ezen különbséget haladó oly többlet vagy kevesblet büntettetik szabályellenesség gyanánt, mely a bejelentett mennyiség 15 százalékát meghaladja, ha csak be nincs bizonyitva, hogy az államkincstár megröviditése követtetett el.

Annak megitélésénél, vajjon a 15 százalék különbség nem lett-e meghaladva, mindig csak az egy ugyanazon bejelentésből származott terménymennyiség mérvadó.

68. § A szeszmérőgép rendes menetében előforduló bajok.

a) A baj bejelentése.

Ha használatban álló valamely szeszmérőgép rendes menetében bármi baj tapasztaltatnék, a szeszfőzde vezetője köteles ezt a szeszfőzde felügyeletével megbizott pénzügyi közegnek két egyenlő példányban szerkesztett beadványban azonnal a végre bejelenteni, hogy a baj oka kipuhatoltassék.

A bejelentés egyik példánya, rávezettetvén a benyujtás napja, a szeszfőzőnek saját igazolására visszaadatik.

Ezen bejelentés akkor, a midőn elküldetik, azonnal teljes tartama szerint oly módon vezetendő be a szeszfőzde lajstromába, hogy az irás a lajstrom lapoldalának teljes szélességét elfoglalja.

A szeszmérőgép rendes menetében előforduló oly bajok, melyekről a bejelentés a lajstrom illető helyén nincs bevezetve, vagy be van ugyan vezetve, de nem az emlitett módon, ugy tekintendők, mintha be nem jelentettek volna.

69. § b) Az adóbefizetés módja, a baj tartama alatt.

Ily baj tartama alatt a szeszfőzést csak addig szabad folytatni, a meddig annak folytatása a már meglevő czefre kifőzésére szükséges, és az adó kiszabása ez esetben akkép történik, hogy ezen időközre azon szeszmennyiség vétetik termény gyanánt, mely mutatkozott volna, ha a szeszfőzés ugyanazon terjedelemben folytattatott volna, a melyben az az utolsó szemle, illetőleg leszámolás óta a szeszmérőgép rendes működésének megromlásaig gyakoroltatott.

Ha a készen volt czefre kifőzetett, a szeszfőzést mindaddig meg kell szüntetni, mig a szeszmérőgép rendes használatának akadálya eltávolitva nincsen. Oly szeszfőzdékben, hol a szeszmérőgéppel összekötött több főzőkészülék van, a szeszfőzést azon feltétel alatt lehet folytatni, ha a járásában megromlott mérőgéppel összeköttetésben álló főzőkészülék hivatalosan használhatatlanná tétetik.

Azon szeszfőzdékben egyébiránt, hol csak egy szeszmérőgép van felállitva, a szeszfőző szabadságában áll ezen baj tartama alatt hosszabb üzletszünetelés elkerülése végett az adó átalányozására menni át, s ez esetben azon naptári hónap, melyben ez történik, ugy tekintendő, mint az évi termelési idény első hónapja.

70. § Üzlet-akadályok.

Ha elhárithatlan események következtében a szeszfőzési üzlet fennakadást vagy félbeszakitást szenved, ugy, hogy az adó alá eső műveletet a bejelentés szerint megtenni nem lehet, akkor az üzletvezető tartozik magát az e tekintetben a 45. §-ban foglalt szabályokhoz tartani. A tett bejelentés a 68. §-ban kiszabott módon a szeszfőzde lajstromába bevezetendő. Üzletakadályok, melyek a kiszabott módon a lajstromba be nem vezettettek, ugy tekintendők, mintha be nem jelentettek volna.

Ha az ily szabályszerüleg bejelentett akadály miatt a szeszfőzést az arra bejelentett időn át folytatni nem lehet, akkor a befizetett adó azon mértékben térittetik vissza, illetőleg iratik le, a melyben az az akadály beálltáig termelt szesz mennyisége által kimeritve nincsen.

Ha pedig ily akadály miatt a bejelentés szerint még hátralevő üzleti időre csak az üzlet módjának megváltoztatása válik szükségessé, ez esetben uj bejelentés nyujtandó be, és a még hátralevő időszakra az adó az uj bejelentés szerint szabandó meg.

71. § Havonkénti leszámolás.

A havi bejelentési időszak végén, ha pedig a szeszfőzés ezen időszak előtt szüntettetik be, azonnal az üzlet beszüntetése után a leszámolás akként foganatosittatik, hogy a szeszmérőgép jelzései alapján az előirt 100 foku szeszmérő szerint hektoliterfokokban mutatkozó összes szeszfokmennyiség a raktározás, szállitás stb. által támadt apadás czimén számitandó 5% leszámitása után a fokonként tizenegy (11) krajczárral megállapitott adóilletékkel szoroztatik.

A megadóztatandó szeszfokok mennyiségének megállapitásánál a terményt, ha a szeszmérőgép nem közvetlenül a foktartalmat mutatja, nem lehet kisebb foktartalommal venni számitásba, mint a hogy az a 61. § utolsó bekezdésében megállapittatott.

Ha a bejelentés szerint fizetendő adó az ezen leszámolás alapján mutatkozó adónál kisebb, a hiány, ha a szeszfőző adóhitellel bir (a mennyiben a biztositék még elégséges), a hitelbe betudandó, az adónak netán fedezetlenül maradt része pedig, vagy ha a szeszfőző adóhitellel nem bir, az egész hiány három nap alatt végrehajtás terhe alatt utólagosan befizetendő.

Ha azonban a bejelentés szerint fizetendő adó a leszámolás alapján mutatkozó adónál nagyobb, a többlet a hitelezett adóösszegből leiratik, más esetben pedig visszafizettetik.

72. § Szeszfőzési lajstrom.

Az üzletvezető vagy személyesen vagy helyettese által hivatalos nyomtatványon előkészitett lajstromot tartozik vezetni, melyben az adó alá eső müvelet kezdetétől annak befejezéséig következő adatok tüntetendők ki:

a) minden egyes beczefrezés befejezése előtt az arra forditott nyers anyagok neme és súlymennyisége;

b) azonnal, mihelyest egy erjesztő kád friss czefrével töltetett meg, ezen kádnak száma és az abban foglalt czefrének mennyisége;

c) 12 órától 12 órára a szeszmérőgép órájának jelzései. Ha több szeszmérőgép van használatban, az óra jelzéseinek minden egyes beiktatásánál azon szeszmérőgépnek száma is kiteendő, melyre az illető jelzés vonatkozik;

d) minden egyes beiktatás napja és órája.

Ezen lajstromba a felügyelő pénzügyi közegek is bejegyzik az általuk véghezvitt szemlének eredményét.

Ezen lajstrom havonként a megtett leszámolás után berekesztendő és azt azon pénzügyi közeg, ki a leszámolást tette, a hozzátartozó bejelentéssel és a netán előfordult üzletakadályokról vagy a szeszmérőgépnél előfordult bajokról, vagy hiányokról stb. tett és igazolt bejelentésekkel együtt magához veszi.

NEGYEDIK FEJEZET

A fogyasztási adó az 1. §-ban emlitett anyaeczet- és eczetgyártástól

73. § A jelen törvény 19. § 1. sz. 20., 21., 22., 25-59. §-ban foglalt határozatai az 1. §-ban emlitett anyaeczet- és eczetgyártásra is alkalmazandók.

ÖTÖDIK FEJEZET

Az égetett szeszes folyadékok adómentes töményesitéséről vagy átalakitásáról

74. § A ki égetett szeszes folyadékot magasabb fokra töményit, vagy liqueurt, vagy rozsolist vagy más különféle anyagokkal vegyitett égetett szeszes folyadékot készit: tartozik legalább is 4 héttel a jelen törvény életbeléptetése előtt, és a ki későbben kezd ily iparvállalatot, legfeljebb 4 héttel az üzlet megnyitása előtt, az üzleti helyiség leirását és a műeszközök jegyzékét, valamint az üzletvezetőnek nevét a 30. §-ban kiszabott módon benyujtani, illetőleg bejelenteni. A pénzügyigazgatóság e nyilatkozat benyujtása folytán a lelet felvételét és a műeszközök hivatalos megjelzését elrendeli. Az üzleti helyiség leirásának és a műeszközök jegyzékének egyik példánya, a szemle után, a hivatalos pecsét ráillesztése és a benyujtás idejének feljegyzése mellett, a vállalkozónak azon kötelezettséggel adatik vissza, hogy azt a műhelyben bizonyos arra rendelt és a pénzügyi közegeknek is könnyen hozzáférhető tartályban megőrizze.

A vállalkozó minden változásról, mely az iparvállalat állapotában vagy azon szolgálati személyzetben történik, melynek bejelentésére köteles (11. és 30. §), az iparvállalat felügyeletével megbizott pénzügyi közegnél jelentést tenni tartozik.

75. § Az égetett szeszes folyadék magasabb fokra való töményitésének vagy átalakitásának adómentessége. Az üzlet bejelentése.

A már megadóztatott égetett szeszes folyadéknak (pálinka vagy szesz) magasabb fokra való töményitése, valamint rozsolis liqueurök, és egyéb különféle anyagokkal vegyitett szeszes folyadékoknak már megadóztatott pálinkából vagy szeszből való készitése fogyasztási adó alá nem esik.

A kik azonban ily iparvállalatot üznek, kötelesek legalább 24 órával azelőtt, hogy a főzőkészüléket használni kezdik, az iparvállalat felügyeletével megbizott legközelebbi pénzügyi közegnek:

a) az üzletre szánt főzőkészülék számát;

b) az üzlet kezdetének és befejezésének hónapját, napját és óráját irásban, két egyenlő példányban szerkesztett beadványnyal bejelenteni.

A bejelentés havonként teendő.

A megtörtént bejelentés hivatalos elismerésével ellátott egyik példány a vállakozónak saját igazolására visszaadatik.

E bejelentéstől felmentetnek azon gyógyszerárusok, kik sem szeszes folyadékok termelésével, sem ilyeneknek eladásával nem foglalkoznak, de csak az esetben, ha oly lepároló eszközöket használnak, melyeknek bejelentésére nem kötelezvék (10. §), vagy melyeknek főzőkazánja 25 liternél nem nagyobb ürméretü. Mindazonáltal ily gyógyszerárusok is jövedéki ellenőrzés alatt állanak. (18. §)

Ezen kivül felhatalmaztatik a pénzügyi kormány, hogy nyilvános intézeteket és vegyészeti kisérleti állomásokat a saját czéljaira alkalmazott főzőkészülékek bejelentésétől mentsen fel.

76. § Az égetett szeszes folyadék magasabb fokra való töményitése vagy átalakitása a szeszfőzéssel egy időben bizonyos esetekben tiltatik.

Azon szeszfőzőknek, a kik a szeszadót a főzőkészülék termelőképessége szerint, avagy pedig szabad egyezkedés utján fizetik, a szeszes folyadékoknak magasabb fokra való töményitése, vagy azoknak átalakitása csak azon feltétel alatt engedtetik meg, ha az ezen iparvállalatra rendelt főzőkészülék oly helyiségben van felállitva, mely a szeszfőzdének a czefre készitésére és kifőzésére rendelt helyiségeivel sem ajtók vagy ablakok, sem csatornák vagy csövek által vagy bármely más módon összekötve nincsen.

Azon szeszfőzdéknek, melyek adójukat a készitett termény mennyiséges és foktartalma szerint szeszmérőgép jelzései alapján fizetik, az égetett szeszes folyadékoknak adómentes töményitése (a rosoglio előállitására szükséges vegyitésekkel együtt vagy azok nélkül) következő feltételek mellett engedtetik meg:

1. A töményitő készülékhez tartozó csöveknek, melyek gőz vagy folyadékok vezetésére rendeltetvék, külön festéssel kell ellátva lenniök;

2. a szeszfőzde erjedményei s főzőkészülékei és a töményitő készülék közt közvetlen csőösszeköttetésnek nem szabad lenni;

3. a töményitő készülék töltésére csak egyetlen, szükség esetében biztos zár ráillesztésére alkalmas csővezetéknek szabad közvetlen a szesztartóból vezetni, melynek hitelesitve és megjelezve kell lenni.

A töményitő készülék kiüritésére szinte csak egyetlen, szükség esetében elzárható csővezetéknek szabad szolgálni;

4. a töményitő készüléknek az égetett szeszes folyadékok felvételére szolgáló tartálya (kazánja) egy, a hivatalos zár ráillesztésére alkalmas készülékkel legyen ellátva, mely által ezen edény tartalmából próbák vétethessenek ki.

HATODIK FEJEZET

Az adó esedékessége. - Fizetési és kezességi kötelezettség. - Az adó hitelezése

77. § Az adó esedékességének határideje.

Az égetett szeszes folyadék és az adó alá eső anyaeczet és eczetgyártás után járó fogyasztási adó (1. §) akkor esedékes, mikor a szabályszerü bejelentés benyujtatik és az adónak részletbeni fizetését vagy hitelezését kivéve (79. és 80. §) adóbárcza kiszolgáltatása mellett, teljes összegben azonnal befizetendő.

78. § Személyes fizetési és kezességi kötelezettség.

Ezen adónak fizetése (77. §) az adó alá eső műveletre vállalkozót terheli.

Az adómegrövidités miatt beszedendő illeték befizetésére azonban, ha a vállalkozó az üzletet nem maga vezeti, az üzletvezető, a vállalkozó közvetlen kezessége mellett, köteles.

79. § A szeszadónak részletekben fizetése.

Azon szeszfőzőknek, kik adójukat a czefeürméret (25-26. §) termelőképessége vagy a termény szerint szeszmérőgép használata mellett (60-72. §) fizetik és kiknek fizetési képessége ellen aggály nem forog fenn, megengedtetik, hogy a hónapra eső adót az évi termelési idény tartama alatt azon bejelentések után, melyek egy egész hónapra kiterjednek, két, és ha a 26. §-ban kijelölt szeszfőzdék egyikéről van szó, az adóbeli kedvezmény tartama alatt négy egyenlő előleges részletben azon esetben fizethessék, ha ezen kedvezmény elnyeréseért folyamodnak és a kincstárnak valamely megröviditése miatt jogerejüleg el nem marasztaltattak.

Mindezen esetekben az első részlet mindenkor az adóbárcza váltása alkalmával befizetendő. Ha egy lejárt részlet pontosan le nem fizettetik, ezen mulasztás azt vonja maga után, hogy a szeszfőző az évi termelési idény még hátralevő tartamára ezen kedvezményt elveszti.

80. § Az adó hitelezése.

a) Általános feltételek.

Az adó csak azon vállalkozónak hiteleztetik, kik a szeszégetést, vagy az adó alá eső anyaeczet- vagy eczetgyártást oly nagy terjedelemben űzik, hogy az ezután járó adó a termelési idény alatt legalább hatszáz forintra rug: ezen kedvezményből mindazok kizáratnak:

1. a kik nyereségvágyból eredő bűntett, vétség, vagy más hasonló törvényszegés vagy csempészkedés, vagy az iparvállalatban elkövetett sulyos pénzügyi kihágás miatt már elmarasztalva voltak, vagy a vád terhe alól csak bizonylatok elégtelensége miatt oldattak fel;

2. kiknek vagyonára csőd nyittatott.

81. § b) Az adóhitel tárgya és tartama.

Adóhitel csak az adókötelezett kérelmére nyittatik és a hitelezési idő legfeljebb 6 hónapra terjedhet, azon naptól számitva, melyen az adó befizetendő lett volna.

82. § c) A hitelezett adóösszeg biztositásának módjai.

Az adó, melynek hitelezését a vállalkozó kérelmezi, teljesen biztositandó.

Biztositékot lehet nyujtani:

1. valamely nyilvános pénzintézet kezessége, vagy legalább is három bejegyzett oly kereskedő czégtől egyetemleges kötelezettség mellett kiállitott kötvény letéteményezése által, melyek ellen a hitelezési jogkedvezményt kizáró aggály nem forog fenn;

2. állami vagy a pénzügyi kormány által biztositékra alkalmasoknak nyilvánitott és a tőzsdén jegyzett értékpapirok letéteményezése;

3. ingatlan birtok jelzálogos lekötése által.

Az állami- vagy más értékpapirok, valamint a jelzálogkötvény mindenkor oly nyilatkozat kiséretében teendők le, a melyben kijelentessék, hogy azok a hitelezett adó biztositékául szolgálnak.

A fölött, vajjon az ajánlott biztositék (1-3) elfogadható-e, vagy sem? esetről-esetre a pénzügyi kormány határoz.

83. § d) A hitelezett adó befizetése.

A hitelezett adó a hitelezési határnap leteltével azon pénztárnál vagy hivatalnál, mely a bárczát kiadta, pontosan befizetendő.

Ha a fizetés vasárnapra vagy ünnepnapra esik, akkor az a következő hétköznapon teljesitendő.

84. § Az adóhitel elvesztése és be nem fizetett hitelrészletek behajtása.

A ki valamely esedékes hitelrészlettel adós marad, annak a folyó termelési idény még hátralevő tartamára hitel többé nem engedélyezhető, sőt annak a hitelezés a következő termelési idényre is megtagadható.

Az esedékes, és ha a biztositék kezesség mellett nyujtatott, a még hátralevő hitelezett összes adó, a be nem tartott lejárati határidő napjától számitandó 6 százalékos késedelmi kamatokkal együtt végrehajtás utján szedendő be.

HETEDIK FEJEZET

Büntetési határozatok

1. RÉSZ

Általános büntetési határozatok

85. § A pénzügyi közegek akadályozása hivatalos eljárásukban.

A kik a pénzügyi közegeket azon jogaik gyakorlatában, melyeknél fogva az iparüzők műhelyeibe beléphetnek, az iparüzlet folyama alatt ott jelen lehetnek, vagy a fennálló szabályok korlátain belől kutatást tehetnek, törvényes ok nélkül gátolják és a műhelyekbe való belépésnek, kutatásnak ellenszegülve, az iparüzlet folyama alatti jelenlétüket akadályozzák, vagy pedig a helyiségek és tartályok kivánt felnyitását, az iparkönyvek, adóbárczák vagy más okiratok szabályszerü előmutatását megtagadják, a mennyiben az általános büntetőtörvény szerinti eljárásnak nem volna helye, 10 frttól 100 frtig terjedhető birsággal büntettetnek.

86. § Az adó alá eső tárgyak elsikkasztása vagy megsemmisitése.

A 85. §-ban felsorolt törvényellenes ellenszegülés eseteiben, ha az ellenszegülés és belépés vagy a hivatalos cselekmény teljesitése közti időben, vagy ha ellenszegülés nem történt volna is, de a teljesitett hivatalos eljárás alatt a pénzügyi közegek tudta és beleegyezése nélkül az adótárgyak az emlitett helyiségekből elvitetnek, megsemmisittetnek vagy minőségükre nézve oly módon átalakittatnak, hogy a miatt az adótörvények alkalmazása lehetetlenné válik: ezen cselekmények, sőt azoknak megkisérlése is, az elvitt, megsemmisitett, vagy átalakitott tárgytól járó adónak négyszeres összegétől annak nyolczszoros összegéig terjedhető birsággal, ha pedig a birság alapjául szolgáló adó teljes biztossággal megállapitható nem volna, 5 forinttól 200 forintig terjedhető birsággal sujtatik.

87. § Ki marasztalandó el a birságokban és a pótlólagos adófizetésben.

Az ezen törvényben kiszabott birságokban (a hivatalos zár megsértésére kiszabott birság kivételével) - valamint az ezen törvény szerint a kincstár bárminő megröviditése miatt megszabandó pótadó utáni fizetésekben a vállalkozó közvetlen kezessége mellett az adó alá eső üzlet (adó alá eső művelet) vezetője, ha pedig a vállalkozó maga vezeti az üzletet, ő marasztalandó el.

88. § A hivatalos zár megsértése.

Pecséttel vagy más módon alkalmazott hivatalos zár megsértése kiszabott birságban a közvetlen tettes, és ha ez büntetésre nem vonathatik, a 15. §-ban foglalt határozatok tekintetbe vételével, az üzlet vezetője, illetőleg a vállalkozó marasztalandó el.

89. § A birságok enyhitése.

Az ezen törvényben kiszabott birságokat még azon esetben sem szabad meghatározott legkisebb mértékükön alól enyhiteni, ha a törvényes büntetőeljárás abbanhagyása volna is engedélyezhető.

90. § A büntetések elévülése.

Midőn a birság megszabásának alapját a szeszadó összege képezi, a jelen törvény határozatainak, vagy az arra vonatkozó szabályoknak megszegőit sem vizsgálat, sem büntetés alá vonni nem lehet, ha a kihágás elkövetése óta már egy év elmult a nélkül, hogy ezen idő alatt a tettes ellen bűnvádi kereset indittatott, vagy általa ujabb kihágás követtetett volna el.

Ha pedig ezen idő alatt ujabb pénzügyi kihágás követtetett volna el, a korábbi kihágás már csak két annyi idő alatt évül el, mint a mennyi az utóbbi kihágás elkövetésekor az előbbinek elévüléséből még hátra volt.

91. § A birság biztositása.

Kihágási esetekben, midőn a birság a fogyasztási adó nagyságától függ, a kihágás tárgya a kiszabandó birság biztositására zálogul szolgál, és pedig oly formán, hogy azon esetre, ha a birságot az illető fél le nem fizetné, a kihágás tárgya elárvereztetssék és annak árából a megröviditett adó levonása után mutatkozó többlet a birság fedezésére fordittassék.

92. § A szabályellenességek büntetése.

Ezen törvénybe ütköző és külön büntetéssel nem sujtott minden egyéb cselekmény és mulasztás, mint szabályellenesség 2-500 forintig terjedhető birsággal büntetendő.

2. RÉSZ

Különös büntetési határozatok azon kihágásokra nézve, a melyek a czefreürméret termelőképessége szerinti átalányozás iránt hozott szabályok ellen elkövettetnek

93. § Adómegröviditések.

Adómegröviditiskép büntetendő:

1. Az adó alá eső müvelet megkezdése (38. §), mielőtt a napi termelőképességről kiállitott hivatalos okmány (hivatalos elintézés), valamint az illető havi átalány befizetéséről szóló adóbárcza a szeszfőző birtokában van (17. §).

2. Az adó alá eső müvelet folytatása, a nélkül, hogy az illető havi átalányról szóló adóbárcza a szeszfőző birtokában lenne.

3. Minden valótlanság, mely a 37. § szerint nem büntetésmentes és mely a 32. § második bekezdésében emlitett esetekben az utólagos hivatalos megmérés alkalmával az üzleti műeszközök és műszerek jegyzékében felfedeztetik, a mennyiben ennek folytán a napi termelőképesség a valóságos termelőképességnél kisebbre szabatott meg.

4. A szeszfőzésre alkalmas czefre készitése a bejelentett műhelyen kivül.

5. A szeszfőzésre alkalmas és beczefrézett anyagoknak az erjedés előtt, alatt vagy után a bejelentett műhelyen kivül való tartása.

6. Ha a lisztes anyag vagy czukorüledék, vagy ezzel egy sorba tartozó anyagok oly időszak alatt dolgoztatnak fel, melyre répa jelentetett be.

7. Ha a czukorüledék vagy ezzel egy sorba tartozó anyagok oly időszak alatt dolgoztatnak fel, melyre csak lisztes anyagok jelentettek be.

8. Ha a czefréhez az élesztő szer más edényekben (műeszközökben) adatik, mint a melyek bejelentettek és ha az edények hivatalos megjelölése már megtörtént, más erjesztő kádakban, mint a melyek már hivatalosan megjelöltettek; valamint, ha az élesztőrendszerrel már ellátott czefre más erjesztő kádakban helyeztetik el, mint a melyek bejelentettek, vagy már hivatalosan megjelöltettek.

9. Ha a czefre más edényekben (műeszközökben) erjesztetik, mint a 8. pont alatt megnevezett erjesztő kádakban.

10. Ha az erjedő czefre habár nem további erjesztés czéljából is, más edényekben (műeszközökben) helyeztetik el, mint a melyek erjesztő kádak vagy a főzőkészüléknek a czefre felvételére szolgáló alkatrészei (kazánok, czefremelegitők) gyanánt jelentettek be, és ha a hivatalos megjelzés már megtörtént más edényekben, mint a melyek ezen megjelzéssel el vannak látva.

11. Ha az erjedt czefre más edényekben helyeztetik el, mint a melyek ezen czélra bejelentettek, és ha a hivatalos megjelzés már megtörtént, ezen megjelzéssel el nem látott edényekben (műeszközökben) helyeztetik el.

12. Ha a czefre egyáltalában más edényekben helyeztetik el, mint a melyek a czefre eltartására bejelentettek és ha a hivatalos megjelzés már megtörtént, ezen megjelzéssel el nem látott edényekben (műeszközökben) helyeztetik el.

13. Ha valamely főzőkészülék oly kicserélés folytán, (36. §) mely magasabb adóátalányt feltételez, használatba vétetik, mielőtt a szeszfőző az uj napi termelőképességről hivatalos okmánynak (hivatalos elintézésnek) és az adó pótlólagos befizetéséről szóló adóbárczának birtokába jutott.

14. A napi termelőképességbe beszámitandó feltétlenül adó alá eső edények (25. § 1. pont) ürtartalmában felfedezett és a büntetés alá nem eső mértéket meghaladó minden többlet.

15. A feltételesen adó alá eső edények ürtartalmában felfedezett ilyen különbség, a mennyiben ezen különbség a napi termelőképesség megállapitására befolyással bir.

16. Bármilyen készülék használata, a melynek folytán valamely feltétlenül vagy feltételesen adóköteles edénynek ürtartalma a hivatalosan megállapitott ürtartalmon tul nagyobbittatik. A büntetés következőkép szabandó ki.

Az 1. és 2. pont alatt emlitett esetekben azon adóátalány négyszeresétől annak nyolczszorosáig terjedhető összeggel, mely azon hónapra esik, melyben a kihágás elkövettetett. A 3., 13., 14. és 15. pont alatti esetekben 150 forinttal minden hektolitertől, melylyel az adó alá eső napontai czefre-ürméret a valótlanság eltávolitása vagy a kideritett többlet folytán a napi termelőképességnek alapjául vett ürméretnél nagyobb.

A 4., 5., 8., 9., 10., 11. és 12. pont alatti esetekben 1 forint 50 krajczárral, azon czefremennyiség (beczefrézett anyagok) minden literjétől, mely szabályellenesen készittetett, tartatott vagy elhelyeztetett, vagy a melyhez az élesztő szer szabályellenesen tétetett.

A 6. és 7. pont alatti esetekben azon összeg négyszeresétől annak nyolczszorosáig terjedhető birsággal, melylyel a feldolgozásra került magasabb foktartalmú nyers anyagból járó és az illető hóra eső adóátalány a bejelentettnél nagyobb.

A 16. pont alatt emlitett esetben 3 forinttal minden litertől, a melylyel az edény ürképessége megnagyobbittatott.

A 3., 13., 14. és 15. pont alatti esetekben hektoliterrészek egész hektolitereknek, a 4., 5., 8., 9., 10., 11., 12. és 16. pont alatti esetekben a literrészek egész litereknek veendők.

94. § Az adó alá eső művelet szabályellenes előkészitése.

Addig mig a napi termelőképességről hivatalos okmány (hivatalos elintézés), valamint az illető havi adóátalány befizetéséről szóló adóbárcza a szeszfőző birtokában nincsen, a 41. § 3. pontja értelmében bejelentendő üzleti munka bármely részéhez fogni nem szabad. Minden eltérés ezen szabálytól, mint szabályellenesség 50-200 frtig terjedhető birsággal büntetendő.

95. § Adómegrövitésnek nem tekintendő szabályellenességek büntetése a 32. § alatt emlitett esetekben.

A 93. § 3. pontja alatt nem emlitett egyéb valótlanságok, melyek a 32. §-ban emlitett esetekben, az utólagos megmérés alkalmával, az üzleti műeszközök és müszerekről benyujtott irásbeli bejelentésben felfedeztetnek, a mennyiben ezek a 37. § szerint nem esnek büntetés alá, mint az adó alá eső müveletben előfordult szabályellenességek 2-100 forintig terjedhető birsággal büntetendők.

96. § A hivatalos zár megsértése.

A ki az edények és müeszközökre alkalmazott hivatalos zárt megsérti, 5-50, és ha a zár megsértése sulyos pénzügyi kihágással van összekötve, 10-500 forintig terjedhető birságban marasztaltatik el.

97. § A 93., 95. § határozatainak visszahatása az ezen törvény hatálya előtt elkövetett kihágásokra.

A jelen törvény hatálya előtt elkövetett azon kihágásokra, a melyekre nézve jogérvényes határozat még nem hozatott, a jelen törvényben kiszabott büntetések alkalmazandók, kivévén azon esetet, ha ezen büntetések szigorubbak, az 1868-ik évi XVI. tc. 15. §-a alapján eddig érvényben állott szeszadó-törvény és szabályok hivatalos összeállitásának IX. fejezetében megszabott büntetéseknél: a birságokban, azonban, valamint az azokkal összefüggő adó után visszafizetésekben, mint eddig, a szeszfőző marasztalandó el.

3. RÉSZ

Különös büntetési határozatok azon kihágásokra nézve, a melyek a főzőkészülék termelőképessége szerinti átalányozás iránt hozott szabályok ellen elkövettettek

98. § a) Az adó alá eső müvelet tekintetében.

A megröviditett vagy megrövidités veszélyének kitett adó négyszeres összegétől annak nyolczszoros összegéig terjedhető birságnak van helye:

1. ha az adó alá eső müvelet (50. §) megkezdetik, a nélkül, hogy a szabályszerü bejelentés benyujtatott volna és a szeszfőzde az adóbárcza birtokában lenne;

2. ha az adó alá eső müvelet szabályszerüleg bejelentett és adóbárcza váltatott ugyan, de a czefre a 49. § a) betüje alatt megnevezett anyagokból más edényekben készittetik vagy helyeztetik el (51. §) mint a melyek bejelentettek és hivatalosan megjelöltettek;

b) azon szeszfőzdékben, melyeknek a keverő kádak, hütő bárkák stb. használata megengedtetett, a keverő kádakban vagy hütő bárkákban erjedő vagy erjedt czefre, és az erjedt czefre eltartására rendelt edényekben erjedő vagy fris czefre vagy bekevert anyagok helyeztetnek el, (52. §); vagy

c) az adó alá eső müvelet más anyagokkal eszközöltetik, mint a melyek bejelentettek és a melyektől az adó fizettetett: vagy

d) a szeszfőzésre szánt anyagoknak a főzőkészülékre való átvitele a bejelentett időszak előtt megkezdetik: vagy

e) az adó alá eső müvelet a bejelentett időszakon tul folytattatik: vagy

f) a czefre vagy alszesz más főzőkészülékkel, mint a mely bejelentetett, vagy más helyen, mint a mely bejelentetett, főzetik ki.

Megröviditett vagy megrövidités veszélyének kitett adónak tekintetik: azon esetekben, mikor a czefre vagy a beczefrézett vagy bekevert anyagok szabályellenes készitése vagy elhelyezése forog fen, azon adó, mely a szabályellenesen készitett vagy elhelyezett czefre vagy anyag mennyisége után a 49. §-ban megállapitott szesznyeredék szerint jár, más esetben azon adó, mely az átalányozási szabályokhoz képest megrövidittetett, vagy a megrövidités veszélyének kitétetett, mely tekintetben az f) betü alatt emlitett esetben ugy kell eljárni, mintha bejelentés és adófizetés egyáltalában nem történt volna.

Ha pedig lisztes anyagok, répa, czukorüledék vagy ezzel egy sorba tartozó anyagokból készitett czefre oly égető készülékkel főzetett ki, mely más alkatrészekkel van ellátva, mint a melyek a 20. §-ban II. alatt megneveztettek, jelen törvény 93-95. §-ainak büntetési határozatai alkalmazandók.

99. § b) A hivatalos zár megsértése.

Az edények és müeszközökre alkalmazott hivatalos zár megsértése miatt azon szeszfőző, ki a 47. § 1. és 2. pontja alatt megnevezett főzőkészülékeket használja, 5-20 forintig, ha pedig a zár megsértése sulyos pénzügyi kihágással van összekötve, 10-50 forintig, terjedhető birsággal büntettetik.

Más szeszfőzők a hivatalos zár megsértése miatt a 96. § szerint büntetendők.

4. RÉSZ

Különös büntetési határozatok a terményadó iránti szabályok ellen elkövetett kihágásokra nézve

100. § a) Be nem jelentett adó alá eső müvelet.

Ha az adó alá eső müvelet a kiszabott föltételek teljesitése nélkül eszközöltetik, az be nem jelentettnek tekintendő, és a megröviditett vagy a megrövidités veszélyének kitett adó négyszeres összegétől annak nyolczszoros összegéig terjedhető birsággal büntetendő.

Ha ez alkalommal a szeszes folyadékok termelési a szeszmérőgép szabályszerü használatával történt, az adó 71. § határozata szerint szabandó ki, és ezen eredmény veendő a büntetés kiszabásának alapjául.

Ha pedig a be nem jelentett adó alá eső müvelet a szeszmérőgép használata nélkül eszközöltetett, vagy a szeszmérőgép rendes menetének megromlása vétetett észre, a talált erjesztő kádak összes ürtartalmának minden hektoliterje és a be nem jelentett adó alá eső müvelet minden napja után 5 foknyi szesznyeremény vélelmeztetik és vétetik az adó és büntetés kiszabásának alapjául.

Ha kiderülne, hogy a szeszmérőgép elromlása daczára az annak jelzései szerint fizetendő adó több volna, mint azon adóösszeg, mely 5 foknyi szesznyeremény alapul vételével mutatkoznék, akkor az első összeg veendő a büntetés kiszabás alapjául.

101. § b) A bejelentett adó alá eső müveletnek a bejelentett időpont előtti megkezdése.

A bejelentett adó alá eső müveletnek a bejelentett időpont előtt való megkezdése azon esetben, midőn az a szeszmérőgép használata mellett eszközöltetett és annak rendes menete nem zavartatott meg, csak az adó alá eső müveletben előfordult szabályellenesség gyanánt büntetendő.

Más esetekben a bejelentett adó alá eső müveletnek időelőtti megkezdése ugyanazon birsággal fenyitendő, mint a be nem jelentett adó alá eső müvelet. (100. §)

102. § c) Szesztartalmu folyadékok vagy szesztartalmu párák elvezetése. A szeszmérőgép jelzéseire gyakorolt külhatás. Be nem jelentett főzőkészülékek használata. Uj főzőkészülékek be nem jelentett felállitása. Hütőkádak felfedezése.

500 frttól 5000 frtig terjedhető büntetésnek van helye:

1. ha a szeszmérőgépen át nem folyt szeszes folyadék külső befolyás által, melynek véletlenségét a fél bebizonyitani nem képes, eltávolittatik; vagy

2. ha szesztartalmu pára ily külhatás folytán távolittatik el; vagy

3. ha a szeszmérőgép helyes jelzése a termény mennyiségére és foktartalmára vagy mind a kettőre nézve a szeszfőző által szándékosan megzavartatik; vagy

4. ha bármi okból támadt zavarról haladéktalanul jelentés nem tétetik; vagy

5. ha a bejelentett üzlet tartama alatt be nem jelentett főzőkészülék használtatik; vagy

6. ha előleges bejelentés nélkül a szeszfőzdében valamely főzőkészülék állittatik fel; vagy

7. ha szesztartalmu pára süritésére és az ebből kifejlődő szeszes folyadékok előállitására, alkalmas oly hütőkád találtatik a szeszfőzdében, mely a szeszmérőgéppel összeköttetésben nincsen, kivéve a töményitő készülék hütőkádját, azon esetben, ha a szeszfőzdének és adómentes töményitésnek egyesitése a 76. § értelmében meg van engedve.

Ismétlés esetében a fentemlitett birság megkettőztetendő.

Adómegröviditésnek tekintetik és a fentemlitett birságon felül még a megröviditett adó négyszeres összegétől annak nyolczszoros összegéig terjedhető büntetésnek van helye: ha a szeszes folyadék, mielőtt a szeszmérőgépen átfolyt volna, az adó megfizetése nélkül eltávolittatik. Ezen szeszes folyadékért, amennyiben annak mennyisége megállapitható, az adó, a termények meghatározott átlagos foktartalmára való tekintettel (61. §) szabandó meg és az ekkép mutatkozó összeg veendő a büntetés kiszabásának alapjául.

103. § d) A bejelentett szeszfőzési üzlet szabályellenes folytatása.

500 frttól 5000 frtig terjedhető büntetésnek van helye, ha a bejelentett szeszfőzési üzlet szabályellenesen akkor is folytattatik, mikor a szeszmérőgép rendes menete meg van zavarva.

Ezen birságon kivül a szeszes folyadéknak az adó megröviditésével történt készitése, mint adómegrövidités, a megröviditett adó négyszeres összegétől annak nyolczszoros összegéig terjedhető külön birsággal büntettetik, és a megröviditett adó következő módon puhatoltatik ki, u. m.

Mindenekelőtt megállapittatik:

a) azon adóösszeg, mely a szeszmérőgép tényleges jelzései szerint az ezen szeszmérőgép jelzéseinek megállapitásával összekötött utolsó hivatalos szemle óta lefolyt időszaknak megfelel, akár történt ezen szemle alkalmával leszámolás, akár nem:

b) azon adóösszeg, mely ugyanazon időszakra esik, ha a bejelentett és netán bejelentés nélkül használt erjesztőkádak összes ürtartalmának minden hectoliterje után 5 foknyi naponkénti szesznyeredék vétetik a megadóztatás alapjául.

Az a) alatti adóösszeg azután a b) alatti adóösszeggel összehasonlittatik, és azon összeg, melylyel az utóbbi az elsőnél nagyobb, tekintetik a megröviditett adó összegének.

104. § e) Czefre edények és eszközök tilos használata.

Szabályellenességnek tekintetik és minden egyes esetben 20 frttól 200 frtig terjedhető büntetésnek van helye:

a) ha a keverőkádakban, hütőbárkákban, hütőbocskákban és általában oly edényekben, melyek a tett bejelentés szerint a czefre tartására rendeltetvék - mielőtt annak erjedése elkezdődnék - erjedő vagy erjedt czefre találtatik;

b) ha czefre más erjesztőkádakban találtatik, mint a melyek eleve vagy pótlólag bejelentettek, vagy ha általában oly edényekben találtatik, melyek a leleti jegyzőkönyv szerint czefre tartására nem rendeltetvék.

105. § f) A szeszfőzde lajstromának hiányos vagy valótlan vezetése.

A szeszmérőgép órajelzéseinek vagy a 72. §-ban meghatározott egyéb adatoknak a szeszfőzde lajstromába a kellő időben be nem iktatása, valamint minden ezen lajstromban talált más valótlanság, mint hamis könyvvezetés 5-200 frtig terjedhető büntetés alá esik.

106. § g) A hivatalos zár megsértése.

A hivatalos zár minden megsértése, a menynyiben az a 102. § 1., 2. és 3. pontjában, továbbá a 103. §-ban felsorolt kihágásokkal összekötve nincsen, a 96. § szerint büntetendő.

5. RÉSZ

Különös büntetési határozatok azon kihágásokra nézve, a melyek az anyaeczet- vagy eczetgyártás után járó fogyasztási adó iránt hozott szabályok ellen elkövettetnek

107. § a 93-99. §-ban foglalt büntetési határozatok azon esetekben is érvényesek, a melyekben az ott felsorolt kihágások az adóköteles anyaeczet- és eczetgyártásnál követtetnek el.

6. RÉSZ

Különös büntető határozatok azon kihágásokra nézve, a melyek égetett szeszes folyadéknak fokra való töményitése vagy átalakitása iránt hozott szabályok ellen elköttetnek

108. § 1.500 frttól 5000 frtig terjedhető büntetésnek van helye, ha:

a) oly szeszfőzdében, melynek az égetett szeszes folyadékok adómentes töményitése meg van engedve, más szeszes folyadék (czefre) öntetik a töményitő készülékbe;

b) a töményitő készülék töltésére, illetőleg kiüritésére rendelt és hivatalosan biztositott csővezetéken kivül, más vezeték alkalmaztatik.

Ha e mellett adómegröviditésnek követtetett el, azonkivül az adómegröviditésre kiszabott büntetés is kimondandó.

2. Az égetett szeszes folyadék termelésének és magasabb fokra való töményitésének vagy átalakitásának ugyanazon üzleti helyiségben való egyesitése tekintetében érvényes tilalom áthágása (76. §) minden egyes esetben 5-500 frtig terjedhető büntetés alá esik.

3. 2-100 frtig terjedhető büntetésnek van helye;

a) ha a szesz vagy szeszes folyadék, a nélkül, hogy a szabályszerü bejelentés benyujtatott és az arról szóló hivatalos bizonyitvány az üzletvezető kezében volna, a főzőkészülékre felöntetik;

b) ha szesz vagy szeszes folyadék a főzőkészülékre a bejelentett időn kivül öntetik fel.

7. RÉSZ

Különös büntető határozatok azon kihágásokra nézve, a melyek az égetett szeszes folyadéknak az adóvisszatéritési igény fentartása mellett a határvámvonalon át való kivitele iránt hozott szabályok ellen követtetnek el

109. § a) A kiviteli nyilatkozat és a hivatalos lelet közötti különbségek, melyek adómegröviditéskép büntetendők.

Adómegröviditésnek tekintetik s a birság kiszabása alapjául veendő adó-illeték négyszeresétől annak nyolczszorosáig terjedhető büntetésnek van helye;

1. ha adóvisszatéritésre szóló kiviteli nyilatkozatban a liqueurnél a folyadék mennyisége, más égetett szeszes folyadéknál a szeszfokok mennyisége, miként ez a folyadék mennyiségének a szabályos 100 foku szeszmérő szerint fokokban megállapitott szeszfoktartalommal történt szorozása folytán mutatkozik, a hivatalosan talált mennyiségnél 5 száztólival magasabban tétetett ki, a nélkül, hogy a hiány a szállitás alatt a folyadék mennyiségében, illetőleg annak szesztartalmában netán történt változás szabályszerü bejelentése által igazoltatnék;

2. ha azon esetekben, a midőn:

a) liqueur; vagy

b) más égetett szeszes folyadék adóvisszatéritése mellett kivitelre bejelentetik, az a) betü alatti esetben más folyadék mint liqueur;

a b) betü alatti esetben az égetett szeszes folyadékok közé nem tartozó folyadék, p. o. viz vagy bor találtatik.

A birság kiszabásának alapjául veendő:

az 1. szám alatt felsorolt esetekben azon összeg, melylyel a kiviteli nyilatkozat alapján járó adóvisszatérités a hivatalos lelet szerint járó összegnél magasabb;

a 2. szám alatti esetekben azon teljes összeg, a mely mint adóvisszatérités igazolatlanul vétetett igénybe.

110. § b) A kiviteli nyilatkozat és a hivatalos lelet közötti különbségek, melyek szabályellenességkép büntetendők.

A 109. § 1. szám alatt emlitett olynemü különbségek esetében, melyek 3%-nál többet de 5%-nál kevesebbet tesznek, 2-200 forintig terjedhető büntetésnek van helye.

3%-ot meg nem haladó különbségek esetében büntetési eljárásnak nincsen helye.

NYOLCZADIK FEJEZET

Zár-határozatok

111. § Illetékesség kihágási esetekben.

A jelen törvény megszegései fölött, a mennyiben a rendes büntető eljárás abbahagyása nem engedélyeztetett, a törvényhozás további intézkedéseig az 1871-ik évi LXVI. törvénycikk által megjelölt első folyamodásu törvényszékek és az 1872-ik évi XXXVIII. törvénycikk alapján a királyi tábla mint második és utolsó folyamodásu biróság határoznak. Horvát-Szlavonországban ezen esetekben az 1871. évi LXIV. törvénycikk által a törvényhozás további intézkedéseig fentartott pénzügyi törvényszékek illetékesek.

112. § Jelen törvény az 1878-ik évi szeptember 1-én lép életbe. Ezen naptól kezdve az 1868-ik évi XVI. törvénycikk és az arra vonatkozó szabályok és rendeletek, a mennyiben ezek a jelen törvénybe ütköznek, hatályon kivül helyeztetnek.

113. § Végrehajtási záradék.

Jelen törvény végrehajtásával a pénzügyi és igazságügyi ministerek; Horvát-Szlavonországra nézve a pénzügyminister és Horvát-Szlavon-Dalmátországok bánja bizatnak meg.