1880. évi VI. törvénycikk

Bosznia és Herczegovinának az 1878. évi julius 13-án kelt berlini szerződés által, az osztrák-magyar monarchiára átruházott közigazgatása tekintetében szükséges intézkedésekről * 

1. § A ministerium a monarchia közös ügyeire nézve fennálló törvényeink szellemében felhatalmaztatik, illetőleg utasíttatik, hogy Bosznia és Herczegovinának a közös ministerium által vezetendő ideiglenes közigazgatásába alkotmányos felelősség mellett befolyjon.

2. § A ministerium részt vesz mindazon tanácskozásokban, melyek ezen ideiglenes közigazgatás irányának és elveinek megállapitása, valamint vasutak épitése czéljából, a közös ministeriumban tartatnak.

3. § Ezen tartományok közigazgatása ugy rendezendő be, hogy annak költségei azon tartományok saját jövedelmeiből fedeztessenek.

Ha, és a mennyiben ez azonnal teljes mértékben elérhető nem lenne, - a rendes közigazgatás érdekében fedezendő összegekre vonatkozó előterjesztések a közös ügyekre nézve fennálló törvények értelmében, - a monarchia két felének kormányaival egyetértőleg állapitandók meg.

A mennyiben azonban Bosznia és Herczegovina igazgatása oly állandó beruházásokra venné igénybe a monarchia pénzügyi hozzájárulását, melyek nem a rendes közigazgatás keretébe esnek, u. m.: vasutakra, középitkezésekre, vagy hasonló rendkivüli kiadásokra, - az ily járulékok csak a monarchia mindkét államában összhangzóan hozott törvények alapján engedélyezhetők.

4. § Ugyanezen uton állapitandók meg azon irányelvek, melyek szerint Boszniában és Herczegovinában a következő ügyek szabályozandók és kezelendők, u. m.:

1. a vámintézmények,

2. azon közvetett adók, melyek a monarchia két felében közös egyetértéssel megállapitott hasonlóértelmü törvények szerint kezeltetnek,

3. a pénzrendszer.

5. § Minden változtatásához azon viszonynak, melyben ezen tartományok jelenleg a monarchiához állanak, a monarchia két állama törvényhozásainak egyetértő jóváhagyása szükséges.

6. § Jelen törvény azon feltétel alatt, hogy az annak megfelelő határozmányok a birodalmi tanácsban képviselt királyságokban és országokban is törvényerőre emelkednek s ezen törvénynyel egyidejüleg kihirdettetnek, a kihirdetés napjától kezdve lép életbe.