Az 1878. évi V. és 1879. évi XL. törvénycikkekben a bűntettekről és vétségekről, úgy a kihágásokról szóló magyar büntető törvénykönyvek szentesitést nyertek; azonban az előbb idézett törvénynek 486., az utóbb idézett törvénynek pedig 144. §-ában kimondatott, hogy a megalkotott törvénykönyveknek hatályba lépte és az átmeneti intézkedések iránt külön életbeléptetési törvény fog rendelkezni.
Nem szenved kétséget, hogy ha hosszabb ideig való várakozás nélkül kivihető volna, czélszerűbb lenne a megalkotott büntető törvénykönyveket a még ezután megalkotandó büntető eljárásról szóló törvénynyel egyidejüleg léptetni hatályba.
Ámde bár a büntető eljárást tárgyazó törvényjavaslat előkészitése munkában van és az igazságügyi kormány kiváló gondja közé van sorozva, minden lehető módon oda törekedni, hogy büntető igazságszolgáltatásunk ezen kiváló tényezőjét képező törvényjavaslat mielőbb a képviselőház elé terjeszthető legyen, tekintve mégis, e törvényjavaslat nagy horderejét, legkevésbé sem mutatkozik kivánatosnak, hogy a törvényjavaslat elkészitésének gyorsitása alaposságának rovására történjék; és igy különösen figyelembe véve azt is, hogy épen a kérdés nagy fontosságánál fogva az annak idejében előterjesztendő törvényjavaslatnak bizottsági előzetes, úgy az országgyülés két házában való letárgyalása és mindkét ház által való elfogadása előreláthatólag hosszú időt fog igénybe venni, a büntető eljárást tárgyazó törvénynek rövid idő alatt megalkothatását biztosan reményleni nem lehet, sőt egész biztossággal arra sem lehet számitani, hogy ezen országgyülés tartama alatt ez meg fogna történni.
Ily körülmények között, tekintve azt, hogy a büntettekről és vétségekről szóló büntető törvénykönyv még a mult országgyülés folyama alatt emeltetett törvényerőre, az életbe léptetést a büntető eljárásról szóló törvény megalkotásáig elhalasztani czélszerűnek nem mutatkozik; mert a fentjelzett körülmények kellő figyelembe vétele mellett alig volna indokolható, hogy a büntető igazságszolgáltatás egyik fontos tényezője, a kor kivánalmainak megfelelő s már megalkotott anyagi törvények tétlenül hevertessenek azon bizonytalan időig, mig a büntető eljárás törvényhozási szabályozásában a másik tényező is adva lészen, nem annál kevésbé, mivel az anyagi büntető törvények és a bűnvádi eljárás nincsenek egymással oly szoros összefüggésben, hogy az új anyagi törvényeket az újra alkotandó büntető eljárás nélkül életbeléptetni ne lehetne, sőt példák mutatják, hogy új anyagi büntető törvénykönyv életbeléptethető a nélkül is, hogy a büntető eljárás rendszeresen és újból szabályoztatnék.
A fentebbiekben találja indokolását a jelen törvényjavaslat, melynek czélja a magyar büntető törvénykönyveket életbeléptetni; de éppen, mert ezen életbeléptetés a bűnvádi eljárásnak egyidejű törvényhozási szabályozása nélkül történik; mellőzhetlennek mutatkozott a törvényjavaslatba a szorosabb értelemben vett életbeléptetési és átmeneti intézkedéseken felül némely oly rendelkezéseket is felvenni, melyeknek czélja az, hogy az új büntető törvénykönyvek és a jelenben érvényben levő eljárási szabályok között a szükséges összhang helyreállitva, a hézagok pótolva, s ez által a különben felmerülendett bonyodalmak mellőzve legyenek.
Az utóbb jelzett rendelkezések között kiváló szerepet játszik a birósági hatáskörnek a büntető ügyekben való újabb szabályozása, mely a büntető törvénykönyvek életbeléptetésének mellőzhetlen feltételét képezi.
Az első folyamodású biróságok rendezéséről szóló 1871:XXXI. tc. 16. §-ának a) pontja szerint bűnvádi ügyekben a járásbiróság eljár és itél „azon büntetendő cselekmények esetében, melyek felett a törvények és a törvényes gyakorlat szerint az eddig fennállott egyes biróságok itéltek”, ugyanazon törvény 18. §-ának f) pontja szerint pedig a kir. törvényszékek hatásköréhez tartoznak „mindazon bűnvádi ügyek, melyek a törvények és a törvényes gyakorlat szerint, az eddig fennállott társas biróságokhoz tartoztak”.
Az idézett törvények ezen rendelkezései az egyes és társas biróságok hatásköre között a határvonalat különben is csak a gyakorlat ingatag alapján vonván és vonhatván meg: most midőn az eddigi anyagi jogszabályok helyébe az új büntetőtörvénykönyvek lépnek, mellőzhetlen a birói hatáskör tüzetes szabályozása azért, mert az új büntetőtörvénykönyvek hármas felosztásának határvonalai lényegesen eltérnek úgy a magyar büntetőjogi szabványoknak, a mint az ország némely részeiben érvényben levő osztrák büntető törvénykönyvnek megállapitásaitól, mert büntetendő cselekményeknek minősittetnek olyan cselekmények, a melyek eddig büntető eljárás alá nem tartoztak, mert egyfelől számtalan cselekmény, a mely eddig bűntettet képezett, az új büntető törvénykönyv szerint vétséget fog képezni, másfelől pedig vétségekké lesznek olyan cselekmények, melyek eddig kihágást képeztek; végre, mert a kihágásokról szóló büntető törvénykönyv kihágásnak minősit több oly cselekményt, a mely eddig vagy csak közigazgatási úton, avagy rendőrileg avagy épen nem büntettetett.
Ily gyökeres változásokkal szemben a birósági hatáskör válaszvonalául a régi gyakorlatot meghagyni annyi lenne, mint a büntető igazságszolgáltatást beláthatlan zavaroknak kitenni, és a szünet nélküli illetőségi összeütközéseknek tárt kaput nyitni. Ezért mutatkozott szükségesnek, hogy e törvényjavaslat keretébe a birói hatáskörnek tüzetes szabályozása s némely ezzel kapcsolatos intézkedések felvétessenek.
A törvényjavaslat 1. §-ában a magyar büntetőtörvénykönyvek hatályba léptének napja megállapittatván, ennek folyományául a 2. §-ban kimondatik, hogy ezzel egyidejüleg hatályon kivül helyeztetnek mindazon törvények, szabályok, rendeletek, szabályrendeletek és e szokásjognak mindazon megállapitásai, melyek az új magyar törvénykönyvek intézkedéseinek tárgyát képezik.
Léteznek azonban oly jogszabályok is, melyek büntetést határoznak olyan cselekményekre és mulasztásokra, melyek az új büntető törvénykönyvek intézkedéseinek tárgyát sem képezik. Ezekre nézve a törvényjavaslat 3. §-a szintén azon általános szabályt állitja fel, hogy hatályukat vesztik az új magyar büntető törvénykönyvek életbeléptével mindazon törvények, szabályok, rendeletek és a szokásjognak mindazon megállapitásai, melyek az új büntető törvénykönyvek intézkedéseinek tárgyát nem képező valamely cselekményre vagy mulasztásra büntetést állapitanak meg; csakhogy ezen szabály már nem oly feltétlen érvényű, mint a 2. § megszüntetési záradéka, mert a 3. § megszüntetési általános záradéka alul nevezetes kivételeket kellett megállapitani.
Ily kivételt tartalmaz mindenekelőtt a 4. §, melyben ki van mondva, hogy az új büntető törvénykönyvek hatályba lépte után is hatályban maradnak azon törvények és azon m. kir. ministeri rendeletek, melyekben az új büntető törvénykönyvek tárgyát nem képező valamely cselekmény vagy mulasztásra oly büntetés van szabva, mely nem a kir. biróságok előtti eljárás utján állapitandó meg, vagy a melyek büntetése a kir. biróságok hatáskörébe tartozik ugyan, de nem büntető eljárás utján eszközöltetik.
Ennélfogva hatályban maradnak mindazon törvények és m. kir. ministeri rendeletek, melyek a büntető törvénykönyvek tárgyát nem képező valamely cselekményre vagy mulasztásra közigazgatási uton kiszabandó büntetést állapitanak meg. Ilyenek például az ipartörvényről szóló 1872:VIII. törvénycikk, a méter-mérték behozataláról szóló 1874:VIII. törvénycikk, a keleti marhavész elleni intézkedésekről szóló 1874:XX. törvénycikk, a cselédtartásról szóló 1876:XIII. törvénycikk, a közegészségügy rendezéséről szóló 1876:XIV. törvénycikk rendelkezései, a melyek közigazgatási uton kiszabandó büntetéseket állapitanak meg a büntető törvénykönyvek keretébe nem tartozó oly cselekményekre és mulasztásokra, a melyek minőségüknél fogva ezen külön törvények rendelkezései szerint ezután is büntetendők lesznek.
Hatályban maradnak továbbá azon törvények is, a melyekben a megállapitott büntetés a királyi biróságok által, de nem büntető eljárás utján alkalmaztatik, a kereskedelmi törvény (1875:XXXVII. törvénycikk) 21., 130., 159., 218-222., 246. és több szakaszaiban, úgy a záloglevelek biztositásáról szóló 1876:XXXVI. törvénycikk 32-34. §-aiban megállapitott s a királyi biróságok által, de nem büntető eljárás utján kiszabandó rendbüntetéseket, valamint a fegyelmi büntetéseket tárgyazó törvények; nemkülönben az 1848:III. törvénycikk 32. és következő szakaszainak a ministerek feleletre vonását tárgyazó rendelkezései is.
A 3. és 4. § rendelkezéseinek összefüggéséből kitünik, miszerint a magyar büntető törvénykönyvek életbeléptetésével meg fog szünni büntethetősége mindazon cselekményeknek, melyeknek büntethetősége a törvényen és a magyar királyi ministeri rendeleten kivül másnemű rendeleteken vagy a szokásjog megállapitásain alapul, és pedig akkor is, ha a büntetés alkalmazása nem birói, hanem közigazgatási hatóságok hatásköréhez tartozott. E tekintet alá esnek Erdélyben a visszakapcsolás előtt, a polgárositott határőrvidéken pedig a polgárositás megtörténte előtt kiadott rendeletek szerint büntetendő cselekmények is, melyeknek büntethetőségét a magyar büntető törvénykönyvek életbeléptetése után fentartani nem lehet. A törvényhatóságok és városok szabályrendeleteinek ideiglenes érvényben tartása tárgyában, s megfelelő külön intézkedések a 12. és 13. §-okban foglaltatnak.
Az 5. és 6. §-okban tüzetesen fel vannak sorolva azon törvények, melyek kivételesen hatályban tartatnak, daczára annak, hogy eddig biróság előtti büntető eljárás utján voltak büntetendők. Az itt fentartott törvények oly cselekményekre és mulasztásokra állapitanak meg büntetést, melyek az új büntető törvénykönyvek intézkedéseinek tárgyát nem képezik ugyan, melyeket azonban, minőségükre való tekintettel, nem büntetendőknek nyilvánitani nem lehet.
A 7. és 8. § a mezei rendőrségről, az erdei kihágásokról szóló, úgy az egyenes adók és jövedékek stb. iránt fenálló jogszabályoknak érintetlenül hagyása tárgyában intézkednek; a 9. § pedig az ipartörvényről szóló 1872:VIII. tc. 90. és 92. §-nak intézkedéseit a bűntettekről és vétségekről szóló büntető törvénykönyv 60. §-ának rendelkezésével hozza összhangzásba, ugyanazon törvény 91. §-ának rendelkezését pedig - miután e tárgyban s büntető törvénykönyvek szabatosan intézkednek - egészen hatályon kivül helyezi.
A 4. § szerint fenntartott törvényekben és ministeri rendeletekben megállapitott büntetéseket a büntetőtörvénykönyvek intézkedéseinek megfelelően átidomitani s illetőleg a pénzbüntetéseknek szabadságvesztés-büntetésre való átváltoztatása tárgyában is intézkedni szükségesnek mutatkozván, az idevonatkozó rendelkezéseket a törvényjavaslat 10. és 11. §-ai tartalmazzák; mig a 12. és 13. §-ok a törvényhatóságoknak, a szabad királyi és rendezett tanácsú városoknak most érvényben levő büntető szabályrendeletei tárgyában intézkednek. Miután ezen helyhatósági szabályrendeletek intézkedései, a kihágásokról szóló büntető törvénykönyv által részben feleslegesekké váltak, de különben is azoknak a most emlitett büntető törvénykönyv rendelkezéseivel való összhangzásba hozatala s annak folytán újabb megerősitése és meghirdetése a jogbiztonság szempontjából is kivánatos: a 13. § a most létező helyhatósági büntető szabályrendeletek érvényét, a mennyiben újabb megerősitésük nem kéretik, az új büntető törvénykönyvek hatálybaléptének napjától számitandó félévi időtartamhoz köti.
A 14-18. § az új büntető törvénykönyvek hatályba lépte előtt elkövetett, de ezen törvénykönyvek hatályba lépte után elitélendő cselekményekre kiszabandó szabadságvesztésbüntetés minőségére nézve tartalmazzák a megfelelő átmeneti intézkedéseket, mig a 19-23. § az elitéléssel egybekapcsolt következmények és törvényszerinti joghatályok tárgyában áthidalást képez eddigi törvényeinknek, úgy az új büntető törvénykönyveknek intézkedései között.
A 24. §-ban ki van mondva, hogy a bűntett vagy vétség miatti elitéltetésnek hatása arra nézve, hogy az elitélt mint tanu elfogadható-e, vagy hogy vallomása bizonyitó erővel bir-e, az illető törvények rendelkezései szerint itélendő meg. A mennyiben azonban ezen törvényekben nyereségvágyból elkövetett bűntettről vagy kihágásról tétetik emlités, miután több oly cselekmény, a melyek eddig nyereségvágyból elkövetett kihágást képeztek, az új büntető törvénykönyvek szerint nyereségvágyból elkövetett vétséget fognak képezni; a büntetendő cselekmények ezen újabb osztályozásából folyólag ki kellett mondani, hogy a nyereségvágyból elkövetett kihágás kifejezés alatt, a nyereségvágyból elkövetett vétség is értendő.
A magánjogi anyagi jogszabályok részben a bűntett vagy vétség miatti elitéltetéssel általában, részben bizonyos bűntett vagy vétségben való elitéltetéssel bizonyos magánjogi következményeket kötnek össze. E részben a 25. § kimondja azon általános szabályt, hogy az ide vonatkozó törvények érintetlenül maradnak; a büntetendő cselekmények újabb felosztásából folyólag megállapitván: hogy bűntett alatt minden oly vétség is értendő, melynek büntetése egy évet meghaladó fogház.
Az ország némely részeiben érvényben levő osztrák polgári törvénykönyvnek e tekintetben szükséges módositásait ugyanezen szakasz tartalmazza. Ezen törvénykönyvnek 61. §-a szerint - mely különben a Királyhágón túl is csak a nem keresztény vallást követőkre van hatályban, a súlyos börtönre itélt gonosztevő, itélete kihirdetése napjától addig, mig büntetése ideje tart, érvényes házasságra nem léphet, továbbá az 574. § szerint a halálra itélt gonosztevő itéletének kihirdetése napjától fogva, az pedig, a ki súlyos börtönre itéltetik, mig büntetésideje tart, érvényes végrendeletet nem tehet. Tekintettel arra, hogy a rendelkezési jognak ilyetén megszoritása belső jogi indokon nem nyugszik, és hogy nem kivánatos, hogy e részben az elitéltetésnek magánjogi következményei, az ország különböző részeiben különbözők legyenek; tekintve végre, hogy a gyámság- és gondnoksági ügyek rendezéséről hozott és az egész országban kötelező 1877. évi XX. tc. 28. és 30. §-aiban ki van mondva, hogy a börtönbüntetésre itéltek csak akkor helyeztetnek gondnokság alá, ha megbizottat nem rendeltek, ha a megbizott a vagyonkezelésben akadályozva van, ha érdeke megbizottja érdekével összeütközésbe jő, vagy ha a megbizás megszünt, és hogy ezen gondnokság a gondnokoltnak cselekvési képességét nem akadályozza: az osztrák polgári törvénykönyv idézett szakaszaiban foglalt s különben okvetlen módositást igénylendett intézkedéseinek hatályon kivül helyezése czélszerűnek mutatkozott.
Az osztrák polgári törvénykönyv 868. §-ának rendelkezése szerint az, hogy mennyiben köthet valamely bűntettes érvényes szerződést, a bűntettekről büntetőtörvény szerint itélendő meg, és ebből folyólag az ország azon részeiben, melyekben az osztrák polgári törvénykönyv alkalmazásban van, az ez idő szerint ezzel egyidejüleg alkalmazásban levő 1852. évi büntetőtörvénykönyv 27. §-ának b) pontja szerint a halálra vagy súlyos börtönre itéltek, szerződési képességgel nem birnak. Tekintve azonban azt, hogy az osztrák polgári törvénykönyv idézett 868. §-a e részben nem tartalmaz önálló jogszabályt, hanem csakis utal a büntető törvénykönyv rendelkezésére, az új büntető törvénykönyvek pedig e tekintetben semmi korlátozó intézkedést nem tartalmaznak: ezeknek életbeléptetése után az osztrák polgári törvénykönyv 868. §-a teljesen tárgytalanná válik a nélkül, hogy a szerződési képesség korlátlanságának kimondása tárgyában kifejezetten intézkedni kellene.
Az osztrák polgári törvénykönyv 176., 191. és 279. §-ai, az 1877:XX. tc. 28. §-a által már hatályon kivül lévén helyezve: e részben intézkedés szüksége fenn nem forog; ugyanezen törvénykönyv 768. §-ának 3. pontja azonban az új büntető törvénykönyv büntetési rendszerének megfelelően volt módositandó.
A 26-32. §-okhoz
A 26. és 27. §-ok az 1877:XX. törvénycikkre vonatkozó szükséges módositásokkal, a 28. és 29. §-ok a fegyelmi eljárásra és a czím és rendviselési jogositványra vonatkozó szabályok érintetlenül hagyását, végre a 30. és 32. § az új büntető törvénykönyvek hatályba lépte előtt elkövetett azon cselekményekre vonatkozó átmeneti intézkedéseket tárgyazzák, melyek az új büntető törvénykönyvek rendelkezései szerint, csak a sértett fél inditványára büntethetők.
A 33. §-ban az új büntető törvénykönyvek hatályba lépte előtt elkövetett büntetendő cselekmények büntethetőségének és a büntetésnek elévülésére vonatkozó átmeneti szabályozás foglaltatik.
A 34. § az új büntető törvénykönyvek hatálybalépte előtt elkövetett becsületsértési és azon hatalmaskodási ügyekre nézve, melyek eddig polgári perutra tartoztak, a megfelelő átmeneti rendelkezéseket annak figyelembevételével állapitja meg, hogy a már tényleg folyamatba tett ilyen polgári perek körül költségek merültek fel, hogy a sértett fél a birságnak őt illető hányadára jogot szerzett, s hogy a folyamatban levő polgári pereknek különböző stadiumára való tekintettel az ügyeknek büntető eljárás utján való folytatása nehézségekbe ütköznék.
A 35. § rendelkezése szükséges a végből, mert különben s bűntettekről és vétségekről szóló büntető törvénykönyv hatálybalépte után, rögtönbirósági eljárás esetében is csupán az abban megállapitott büntetések lennének alkalmazhatók.
Az életfogytiglani fegyházra itélt fegyencz, ha megkegyelmeztetése előtt oly büntetendő cselekményt követ el, melyre nincs halálbüntetés szabva, a büntető törvénykönyvekben megállapitott rendes büntetésekkel nem büntethető, mert már úgyis éltefogytáig tartó fegyházra van elitélve. De az ideig tartó szabadságvesztés-büntetésre elitéltekre sem alkalmazható újabb bűntett elkövetése esetében a megállapitott büntetés feltétlenül, mert ebből az következnék, hogy ha egy 15 évre elitélt fegyencz büntetésének tartama alatt oly bűntettet követne el, a miért a büntető törvénykönyv szerint ismét 15 évi fegyházra lenne itélendő, 30 évi tartamú időleges fegyházbüntetés, sőt ha azután hasonló súlyos minőségű harmadik bűntettet követ el, 45 évi tartamú időleges fegyházbüntetés lenne ellenében alkalmazandó; a mi sem a büntetőtörvénykönyv által elfogadott állásponttal, sem az észszerű büntetőrendszer követelményeivel össze nem egyeztethető. Ezért ezen esetekre a 36-39. §-ba a megfelelő kivételes rendelkezések vétettek fel.
A 40. §-ban megállapittatván, hogy a büntető eljárást tárgyazó jogszabályok egyelőre érintetlenül hagyatnak, a 41-45. §-ban a fentebb kimutatott szükségből folyólag, a büntető ügyekben való hatáskör nyer részletesebb szabályozást. Egyfelől birói szervezetünkre, másfelől a fennforgó körülményekre és viszonyokra való tekintettel, az ide vonatkozó rendelkezések vezérelveül az szolgált, hogy a büntettek általában és a vétségek azoknak kivételével, melyek kifejezetten a járásbiróságok hatáskörébe utalandóknak találtattak, a kir. törvényszékeknek, a most emlitett vétségek és a jelentékenyebb kihágások a kir. járásbiróságoknak, a többi jelentéktelenebb kihágási ügyek pedig a 44. §-ban tüzetesen meghatározott közigazgatási hatósági közegeknek hatáskörébe utaltassanak; a nyomtatvány utján elkövetett bűntettek- és vétségekre nézve, a sajtóbiróságok és az esküdtszékek hatásköre érintetlenül hagyatván.
Tekintettel azon büntetendő cselekvények különbözőségére, melyet a bűntettekről és vétségekről szóló magyar büntető törvénykönyv vétségnek minősit, az összes vétségeket a társasbiróságoknak hatásköréhez utasitani nem lehetett, hanem a jelentéktelenebbek és egyszerűbbek, az egyes biróságokhoz voltak utalandók.
Azon vétségek, a melyek a kir. járásbiróságok hatásköréhez soroztattak, a 42. § 1., 2., 3. és 4. pontjában tüzetesen felsoroltatnak, vezérelvül szolgálván itten, hogy a minőségénél fogva egyszerűbb, könnyen megállapitható, nagyobb mérvű vizsgálati eljárást nem igénylő s e mellett kiváló figyelmet érdemlő közérdekbe sem ütköző vétségek, melyeknek a kir. törvényszékek elé való utalása ugyis azt eredményezné, hogy a leszállitott számban levő törvényszékek teendőikkel túlhalmoztatnának, s a csekély jelentőségű vétségek elbirálása úgy az államkincstárt, mint a távoli törvényszékekhez gyakran beidézendő állampolgárokat felette sujtaná, - a járásbiróságokhoz utaltattak. Ezen megállapitásnál figyelem lőn forditva a mostani gyakorlatra is, midőn például a büntető törvénykönyv 209. §-ába ütköző azon vétség, mely a valódi pénz gyanánt kapott hamis pénznek valódi pénz gyanánt tudva forgalomba hozatala által követtetik el, úgy a 302. § szerint büntetendő súlyos testi sértés vétsége szintén a járásbiróságok hatásköréhez lettek utalva. Ha egyébiránt a bűnvádi eljárás tüzetesen szabályoztatik, és abba oly rendelkezés vétetik fel, mely szerint a törvényszékek a vádhatározat hozatalakor, vagy a főtárgyalás megkezdése előtt jogositva lesznek bizonyos büntető ügyeket, ha előre láthatólag egy meghatározandó büntetésnél például félévi fegyháznál magasabb büntetés nem leszen alkalmazandó, a kir. járásbiróságokhoz utasitani: akkor a fentemlitett vétségek s azon kivül talán még némelyek a kir. törvényszékekhez lesznek utalhatók.
A kihágásokról szóló büntető törvénykönyvben foglalt s annak rendelkezéséhez képest ministeri rendeletekbe és helyhatósági szabályrendeletekbe ütköző kihágási eseteknek nagy számára és ezek egy részének csekély jelentőségére való tekintettel nem mutatkozik czélszerűnek, hogy a kihágások kivétel nélkül a kir. járásbiróságok hatáskörébe utaltassanak, hanem ezek közül a csekélyebb jelentőségüek, a kellő óvatosság mellett a közigazgatási hatóságok hatáskörébe utalandóknak mutatkoznak.
A törvényjavaslat 43. §-ában tüzetesen fel vannak sorolva a büntető törvénykönyvbe foglaltak közül azon kihágási esetek, melyek a kihágás minőségére, és egyszerűségére való tekintettel, a közigazgatási hatóságok hatásköréhez utalhatók. E mellett általános szabályként van felállitva, hogy a törvényhatósági és városi szabályrendeletekbe ütköző kihágások feltétlenül, a ministeri rendeletekbe ütköző kihágások pedig annyiban, s mennyiben azok kifejezetten a járásbiróságok hatásköréhez nem utasittatnak, a közigazgatási hatóságok hatásköréhez tartoznak; - a szabályrendeletekbe ütköző kihágások általában, a ministeri rendeletbe ütközők pedig rendszerint oly rendőri természetű és egyszerű büntetendő cselekvények, melyeket minden aggály nélkül lehet a közigazgatási hatóságok hatáskörébe utalni. Minthogy azonban utóbbiak közt kivételesen lehetnek olyanok is, melyeknek a kir. járásbiróságokhoz való utalása a jól felfogott közérdek szempontjából szükségesnek mutatkozik: a javaslat módot ad arra, hogy ez kifejezett rendelkezés által eszközölhető legyen.
A 44. § megállapitja azt, hogy a közigazgatási hatóságok hatásköréhez tartozó ügyekben, mely közegeket illeti a biráskodási jog. Minthogy e törvényjavaslat feladatán kivül esik e kérdésnek tüzetes megoldása, az idézett szakasz rendelkezése a most érvényben levő törvényekre és szabályokra támaszkodik, kifejezetten kimondván, hogy amennyiben egyes törvények, például az 1868. évi VIII. törvénycikkben foglalt ipartörvény, s ezzel kapcsolatban a Budapest fővárosi törvényhatóság alakitásáról és rendezéséről szóló 1872. évi XXXVI. tc., úgy a közegészségügy rendezéséről 1876:VI. tc., eltérő intézkedéseket tartalmaznak s ezeknek rendelkezése továbbra is érvényben marad.
A 45. § kiváló figyelemre méltatva azt, hogy a legfelsőbb birósága csekély jelentőségű kihágási ügyek felebbezésének korlátozása által, a túlterheltetéstől lehetőleg megóvassanak: a kihágási ügyekre nézve azon megszoritó rendelkezést vette fel, miszerint a másodbirósági itélet ellen, a ténykérdésben épen nem, sőt az anyagi törvény nem helyes alkalmazása miatt is csak akkor legyen további felebbvitelnek helye, ha vagy épen nem forog fenn büntetendő cselekvény esete, vagy pedig a cselekvény bűntettet avagy vétséget képez. Ez által a kihágási ügyekben a fellebezések száma kevesbedni fog, de a felebbezett kihágási ügyek elbirálása is egyszerübbé fog válni, mert a ténykérdés a bizonyitásba való bocsátkozás nélkül, a legfelsőbb biróság teendője csupán annak fölülbirálására fog szoritkozni, hogy az anyagi törvény rendelkezése a jelzett két irány egyikében vagy másikában nem lőn-e helytelenül alkalmazva. Ennél tovább menni, s a felebbezést nagyobb mérvben korlátolni, kivált jelenben, a midőn új büntetőtörvénykönyv lép hatályba, czélszerünek nem mutatkozik.
A 46. § azon rendelkezése, hogy a kir. járásbiróságok a hatáskörükhöz utalt vétségek eseteiben a kihágási ügyekben eddig követett szabályok szerint járnak el, mint hézagpótló szükséges azért, mert jelenbeni eljárásunk szerint a kir. járásbiróságok hatásköréhez vétségek nem lévén utalva, sem törvény, sem gyakorlat által nincs állapitva, hogy a kir. járásbiróságok vétségek eseteiben minő eljárást kövessenek; különben is azon vétségek, melyek a 42. § szerint a kir. járásbiróságok hatásköréhez utalvák, mostani büntetőjogunk szerint nagyobb részben kihágási eseteket képeznek.
A 47. § a kir. törvényszékek hatáskörébe utalt büntetőügyekben, a vizsgálat meginditását vagy folytatását elrendelő kir. törvényszéki határozat ellen, továbbá a vád alá helyezést rendelő elsőbirósági határozatot helybenhagyó másodbirósági határozat ellen, a további jogorvoslatot kizárja. Tekintettel arra, hogy ezen határozatok által a büntető ügy érdeme el nem döntetik, s ily rendelkezésnek törvényerőre emelése a felsőbb biróságok túlhalmozott teendőinek kevesbitése szempontjából, az e tekintetben legilletékesebb helyről ismételve szorgalmaztatott; ezen intézkedés a bűnvádi eljárás rendszeres szabályozásáig, a törvényjavaslat keretébe azért vétetett fel, mert a vizsgálat elrendelésének és folytatásának kérdésében a kir. törvényszék határozata, a vád alá helyezés kérdésében pedig két biróság egyező határozata elegendő biztositékot nyujt. A vizsgálati fogság elrendelését, továbbá a vizsgálat el nem rendelését, vagy az eljárás beszüntetését tárgyazó határozatokra nézve, a 47. § változtatást nem tartalmazván: e részben a felebbvitelre nézve az eddigi szabályok érintetlenül maradnak.
A 48. §-ban az 1848:XVIII. törvénycikk 31. §-ának a felebbvitel kizárására vonatkozó rendelkezése azért helyeztetett hatályon kivül, mivel az ügyet érdemleg eldöntő határozat elleni jogorvoslat teljes kizárása, sem a jogbiztonság követelményével, sem büntető eljárásunk jogorvoslati rendszerével össze nem egyeztethető.
Az 50. § átmeneti intézkedéseit a dolog természete, az 51. § rendelkezését pedig Fiuménak kivételes helyzete indokolja.
