1881. évi XX. törvénycikk

a budapesti tudomány-egyetemi orvoskari intézetek folytatólagos kiépitéséről * 

1. § A budapesti magy. kir. tudományegyetem orvoskari intézetei s több tanszékének elhelyezésére, az üllői-uti orvoskari telepen a sebészeti és II. belgyógyászati kórodák meglevő épületei között egy központi épület, ugyanazon telek ősz-utcza felőli részén, az I. belgyógyászati kóroda részére új épület létesittetik, s az ugyanott részben már elkészült kórodai főző, mosó és fertőzetlenitő intézet teljesen kiépittetik.

Ezen épületek elkészültével a fővárosi IV. ker. hatvani- és újvilág-utczában fekvő orvoskari épület kiürittetvén, ez tovább is a budapesti egyetemi alap tulajdona marad és felhasználása iránt, a törvényhozás annak idején fog intézkedni.

2. § A vallás- és közoktatásügyi minister felhatalmaztatik, hogy az 1. §-ban kijelölt épitkezések eszközlésére megkivántató költséget a megállapitott költségvetések szerint hétszáz tizennyolczezer nyolczszáz ötvenhárom forint erejéig, valamint ezen összeg után az épités tartama alatt járó 5% időközi kamatokra szükséges összeget, a budapesti egyetemi alap törzsvagyonát képező értékpapirok megfelelő részének elárusitása utján fedezhesse.

Az egyetemi alap által az államnak e czélra és ily módon nyujtandó kölcsön után az épités befejezésétől számitandó 37 éven át 5% kamat és 1% tőketörlesztési hányad fizetendő.

3. § A 2. §-ban emlitett kölcsön kamatainak és törlesztési hányadának fedezésére az egyetemi orvoskari dékáni hivatal házbére czim alatt (a házbérkrajczárokkal együtt) a költségvetésben eddig fölvett s e czélra forditandó 3,105 forinton felül szükséges összeg az állami költségvetésbe veendő fel.

4. § A jelen törvény végrehajtásával a vallás- és közoktatásügyi minister és a pénzügyminister bizatik meg.