1883. évi XVIII. törvénycikk indokolása

a magyar korona országai egyesitett czímerének és az ország külön czímerének magánosok és magán jellegű testületek, vállalatok és intézetek által való használatáról * 

Azon kérdés, vajjon magánosok és magán jellegű testületek, vállalatok és intézetek gyári- vagy iparczikkeiken, árúikon, üzleti helyiségeiken s nyomtatványaikon, czímtábláikon stb. a magyar korona országainak egyesitett czimerét, vagy az ország külön czímerét használhatják-e, kell-e arra engedély, s ki van jogositva azt megadni? azok közé tartozik, melyekre törvényeink alapján megnyugtató feleletet adni ez idő szerint nem lehet.

A gyakorlati élet pedig, mely ezen kérdésben soknemű, különböző, sőt ellentétes tényekben nyilatkozik, ezen feleletet hangosan követeli.

Ugyanis, mig az üzletemberek, gyári- és iparvállalatok nagy része abból, hogy az ezen czímerek a magyar korona országaié, illetőleg az országé, azt vonja le, hogy tehát az országok minden egyes tagjáé is, a felfogás folytán azt derüre-borura használja, addig másrészről akartak törvényhatóságok, melyek az illetőket a jogosultság kimutatására utasitották, illetőleg a jogosultság kimutatásáig ezen czímerek használatától eltiltották. Ez utóbbi körülmény folytán nagy számú folyamodások érkeztek a belügyministeriumhoz, melyekben többé-kevésbé alapos indokolással az ország czímerének használhatására engedély kéretik.

Az ennek folytán megindított s hosszabb időn át folytatott tárgyalások eredménye szerint egyáltalában nem lehet feltünő, hogy e kérdésben országszerte nagy a habozás, a bizonytalanság, mert törvényeink e tekintetben positiv intézkedést, megszabást nem tartalmaznak s a nyert szakvélemények is lényegesen eltérő nézetek és felfogásoknak adtak kifejezést.

E szakvélemények ugyanis három irányban nyilvánultak.

Az egyik szerint, miután a törvények egyáltaljában nem intézkednek, e czímereket minden honpolgár megszoritás nélkül használhatja.

A másik szerint a czimerek csak engedély mellett használhatók, az engedély megadását azonban a fejedelmi jogok közé sorolja, mely a méltóságok, czímek és czímerek kútforrása.

A harmadik végre azt vallja, hogy ezen czímerek az illető országok, illetve ország jelvénye, tulajdona, melynek használata, illetőleg annak feltételei s módozatai csak ezen országok közös törvényhozása által állapithatók meg s miután az eddig nem történt, annak ezentúl kell történnie s e végből megfelelő törvényjavaslatnak készülnie.

Ez utóbbi nézetet a magyar királyi ministertanács, mely e kérdéssel tüzetesen foglalkozott, magáévá tette. Indokolja e felfogást a dolog természete, mert az kétségtelen, hogy ezen czímerek az illető országok jelvénye s ennélfogva a felett, használhatja-e magános vagy testület azokat, s ha igen, mily feltételek és módozatok mellett, csakis az ezen országok közös törvényhozása állapithatja meg. A felett sem volt kétsége a ministertanácsnak, hogy a hozandó törvény általános engedélyt ne adjon, azaz ne mondja ki, hogy e czímereket minden honpolgár minden megszoritás nélkül használhatja, hanem igenis megállapitandónak vélte, hogy e czímerek használata birjon egy bizonyos kedvezmény jellegével, s azért köttessék az engedély megadása bizonyos feltételekhez, az engedélyt pedig tekintettel arra, hogy a különben illetékes magyar királyi belügyminister hatásköre horvát-slavon országokra nem terjed ki, az ország legfőbb hatósága a magyar királyi ministerelnök adja meg.

E felfogásban a ministertanács a külföldi törvényhozásban is talált támogatást, így például a monarchia másik felében a cs. kir. belügyministerium 1858. ápril 24-én kelt rendeletében figyelmezteti és emlékezteti az összes koronatartományokat „dass die Führung des kais. Reichswappens oder Reichsadlers oder eines Landeswappens von der erhaltenen allerhöchsten Bewilligung, oder von der in einem besonderen Gesetze ausgesprochenen Gestattung bedingt sei” és hozzá teszi, hogy azok ellen, kik e czímereket jogtalanul használják, az 1854. ápril 20-án kelt rendeletben körülirt eljárás alkalmazandó (lásd orsz. kormánylap 1858. év 63. szám 285. oldal.)

A német birodalom ez ügyben büntető törvényében intézkedik, midőn annak a kihágásokról szóló huszonkilenczedik fejezetében 360. § alatt ezeket mondja:

„Mit Geldstrafe bis zu fünfzig Thalern oder mit Haft wird bestraft:

7. wer unbefugt die Abbildung von Wappen eines Bundes Fürsten zur Bezeichnung von Waaren auf Aushängeschildern oder Etiquetten gebraucht.”

Egy későbbi, nevezetesen 1872. márczius 16-án kelt császári rendelettel a német gyárosoknak általában meg lőn engedve, hogy árúikon és czímlapjaikon (etiquette) a császári sast használhassák.

A paizs használata azonban ki lőn zárva.

De az újabb magyar törvényhozás is nyújt azon felfogásra - legalább egy izben - támpontot, hogy a magyar országos czímer nem tekinthető mindenki tulajdonának; ugyanis a magyar leszámitoló és kereskedelmi bankról szóló 1873. évi XXVI. törvénycikk IX. czíme a társulat előjogairól szólva azok közé mindenekelőtt azt sorolja, hogy a társulat pecsétje a m. kir. czímer - minek értelme nem volna, ha azt mindenki kénye-kedve szerint használhatná.

A m. kir. ministertanács megbizott engem, mint belügyministert, hogy ezen alapokon egy törvényjavaslatot készittessek, melyben az engedélyezés feltételei, az eljárás, stb. megállapitva legyen. Igy keletkezett a javaslat, melyet ezennel bemutatni, s elfogadásra ajánlani szerencsém van.

A részletek tekintetében az előrebocsátottak után röviden nyilatkozhatom.

A bevezetés szerint vagy a magyar korona országainak egyesitett czímere, vagy az ország külön czímere használható. E használatra a javaslat 1. §-a az engedélyezési rendszert állapitja meg, mely indokolását fentebb általánosságban mondottakban találja. E rendszerből foly, hogy bizonyos qualificatiót kell megállapitani, mely nélkül az ezen országczímerek használhatásában rejlő kedvezmény nem adományozható. Az engedélyt a fentebb előadott oknál fogva a ministerelnök adja meg, ki azonban a szűkebb értelemben vett Magyarországra vonatkozólag a m. kir. belügyminister. Horvát- és Szlavonországokat illetőleg pedig a bán véleményét esetről-esetre eleve kinyeri.

Ezen qualificatiót körülirja a 2. § mely egyszersmind az e tekintetben követendő eljárást is megállapitja, azzal a törvényhatóság első tisztviselőjét (alispánt, polgármestert), Horvát-Szlavonországokban az ezeknek megfelelő hatóságokat bizván meg. Ezektől a felszerelt kérvények a belügyminister, illetőleg a bán útján saját véleményük előadásával kerülnek a ministerelnök elé, ki a határozat hozatala előtt a körülmények szerint még az illetékes szakministert, p. o. iparosok vagy gyárosoknál a kereskedelmi ministert is meghallgatja.

A kérdéses czímerek használhatásának engedélyezése kedvezmény lévén, indokoltnak mutatkozik, hogy azért bizonyos díj (taxa) fizettessék, melyet a 3. § mérsékelten 50 frtban állapit meg. E § azonban lehetővé teszi azt, hogy kiválóan figyelemre méltó esetekben az illető a díj lefizetése alól fel is mentethessék.

Nagy súlyt fektetek a 4. §-ban foglalt intézkedésre. Szerintem meg kell akadályozni, hogy hitel- és pénzintézetek saját kibocsátású hitelpapirjaiknak a külföldi tőzsdéken forgalomba hozatalánál e czímerek egyikét vagy másikát reclamul ne használhassák, s ne ébreszthessék a külföldön a hitet, mintha papirjaikhoz a magyar államnak valami köze volna.

E czélból hitel- és pénzintézeteknél e czímerek használhatásának engedélyezése kizárólag a törvényhozásnak tartatik fenn, mi egy ily intézetnél az 1873. évi XXVI. törvénycikk (9. fejezet, 63. §) tényleg megtörtént.

Az 5. § czélja, az átmenetet a tényleges állapotból abba, melyet az új törvény kiván, szabályozni, s ez által lehetővé tenni. A méltányosság kivánja, hogy azoknak, kik 1881. év végeig az egyesitett vagy a külön magyar czímert jóhiszemüleg használták s folyvást használják, bizonyos határidőn belől megadassék a mód, hogy a törvényes állapottal összhangzásba jöhessenek.

A 6. § első bekezdése indokolást nem igényel, a második bekezdésre nézve azonban megjegyzem, hogy a m. kir. „udvari” czímet egyes kiválóbb czégek nem hatóságok, hanem az illetékes udvari hivatal útján nyerik s hogy e czímmel régi gyakorlat szerint az ország czímerének használata köttetett az illetők által össze, miért is kivánatosnak - mert indokoltnak - tartom, hogy e régi gyakorlatot a törvény szentesitse s intézkedéseibe felvegye.

A 7-11. §-ok oly világos és magától érthető intézkedéseket tartalmaznak, hogy azoknak bővebb indokolása alól magamat felmentettnek tekinthetem.


  Vissza az oldal tetejére