A középiskolai oktatás fontossága valamely ország közoktatási rendszerében, általánosan el van ismerve, s nálunk is kellő méltatásban részesül. Egyfelől az elemi iskolák számára alkalmas tanitók képzése, másfelől a magasabb felső oktatásra való előkészités, s végre általában a nemzet műveltebb s igy minden tekintetben döntő súlyu osztályának magasabb átalános, sőt tudományos míveltség fokára emelése: ime a középiskolai oktatás feladatai.
Az újabb kor középiskolája e feladatokat egymástól elváló, innen-onnan talán igen is élesen elválasztott irányban igyekszik érvényesiteni. Az ugynevezett humán és a reálirányban. Amaz a régi gymnasiumban, az ókor két classikus nemzetének nyelve és irodalma alapján, de összekötve a hazai nyelv és irodalommal, s fölvéve keretébe a természeti és történeti tudományokból is annyit, a mennyi a mai kor igényei szerint az általános míveltségre mulhatatlanul szükséges, kétségkivül teljesebb és alaposabb tudományos képzést ad, s különösen az alaki képzés előnyével bir. Emez, az újkor szülöttében, a reáliskolában, inkább a kor anyagi igényeinek s a modern mívelődés szellemének kiván megfelelni, s mellőzve a klassikus nyelveket, megkisérli tisztán a mennyiség- és természettani ismeretek s a modern nyelvek alapján, de szintén áthatva a nemzeti nyelv és irodalom által, a gymnasium által nyujtott tudományos képzésnek megfelelőt más uton nyujtani. Egyik irány jogosultságát sem lehet kétségbe vonni. S miután ma már nagy számmal vannak gymnasiumaink mellett reáliskoláink is; s az újabb időben magok a gymnasiumok is, a korszellem követelményeinek nyomása alatt, tetemes szellemi és szervezeti átalakuláson mentek át: az állam-kormány és a törvényhozás kötelessége a középiskolai közoktatásügyi állandó szervezetéről mind a két irányban gondolkodni.
Nem most először nyer kifejezést e szükség és kötelességérzet.
Már az 1790/1-ik évi törvényhozás kilátásba helyezte a tanulmányi rend (ordo studiorum) törvény általi megállapitását. A század elején készült Ratió educationis nevezetes lépés volt ez irányban, de nem a törvényhozás utján készülvén, csak a kath. és úgynev. kir. iskolákra terjedt ki. A népiskolai oktatás törvényes rendezését az 1865/7. évi törvényhozás első s legbecsesebb feladatai közé sorozta, alapul akarván azt vetni, a közép- és felső oktatás rendezése iránti törvényes intézkedéseknek.
A középiskolai oktatásról az első törvényjavaslatot b. Eötvös közoktatásügyi minister terjesztette az országgyülés elé, mely azonban nem vehette tárgyalás alá. Ama törvényjavaslatban a középiskolai közoktatás, közös alapon kiinduló, s azután a gymnasiumi és reáliskolai irányban szétágazó középiskola elvére volt fektetve.
Midőn én a közoktatásügyi tárczát átvettem, elődömnek tárgyalatlanul maradt törvényjavaslatát, melylyel ama főelven kivül némi egyéb részletekben sem érthettem egyet, átdolgozva, nyujtottam be az 1872/5-ik évi országgyülésnek elkülönitve benne kezdettől fogva a gymnasiumot és a reáliskolát mint elkülönitve fejlődtek s állanak fenn tényleg is, s mint meggyőződésem szerint lényegök és természetök követeli is.
Törvényjavaslatom az emlitett országgyülés képviselőházának tanügyi bizottsága, osztályai, s azok előadóiból alakult központi bizottsága által is eltárgyaltatott s némi módositásokkal újra szövegezve, a ház elé adatott de már csak az országgyülés végszakában.
A következő, 1875/8-iki országgyülés elé az előbbi központi bizottság szövegezését alapul véve, de részben módositva, újra előterjesztettem törvényjavaslatomat, mely azonban ez alkalommal még a tanügyi bizottság által megkezdett de be nem fejezett tárgyaláson sem ment át.
Végre az 1878/81-iki országgyülésre, törvényjavaslatomat némi módositásokkal újra előterjesztvén az a képviselőháznak közoktatásügyi bizottsága által egészen letárgyaltatott és rajta részint lényeges, részint a czélszerűbb berendezést czélzó tetemesb módositások tétettek, melyeknek nagy részéhez magam is hozzájárultam. Mind a mellett az ekkép átdolgozott s bizottsági jelentés kiséretében a háznak benyujtott törvényjavaslat a ház által nem tárgyaltatott és az emlitett országgyülés befejeztetvén, a bizottság tárgyalása ismét gyümölcstelen maradt.
Ez ismételt fönnakadást részemről annak tulajdonitom, hogy a közoktatásnak, különösen szervezeti kérdései, nemcsak nálunk, hanem az egész Európában, s annak a közoktatás kérdéseivel már sokkal régebben államilag foglalkozó országaiban is, oly kevéssé vannak tisztázva, s reájok nézve a szellemekben oly kevés a megállapodás, hogy a törvényhozó minden lépten, nyomon, sőt már a kiindulásnál is elvi nehézségekre akad, melyeket közmegnyugvásra megoldani felette nehéz. Nálunk e nehézséget még különösen neveli a középiskolák egy nagy részénél, azok állami vagy nem állami jellegének meghatározhatatlan volta.
Vannak középiskolák, melyek az állam közvetlen vezetése alatt állanak, s vannak, melyek nem állanak; ez az egyetlen megkülönböztetés, mely ma ténylegesnek s a valóságnak teljesen megfelelőnek mondható.
De vajjon az állam közvetlen vezetése alatt álló iskolák mind államiak-e? azt ma, s általában a tanulmányi alap jogi természete körüli függő kérdés eldöntése előtt senki meg nem mondhatja. Az állam közvetlen vezetése alatt álló iskolák magok háromfélék: az állami költségvetésből fentartottak, melyeknek államisága iránt kérdés nem lehet; továbbá az ő Felsége kegyurasága s a vallás- és közoktatásügyi minister kezelése alatt álló tanulmányi alapból fentartottak, melyek (gymnasiumokon kivül jogakadémiák is) királyiaknak neveztetnek, de tényleg katholikus felekezeti jellegüek, s igy államiaknak határozottan nem állithatók; végre a szerzetes-rendek által, kir. adomány vagy egyéb alapitvány fejében ellátott középiskolák, melyek a tanulmányi alapból fentartottaktól különböző jogalapon állanak, s jelesen a tanerők alkalmazására nézve azoktól eltérőleg is igazgattatnak.
A nem állami vezetés alatt álló középiskolák szintoly nehezen vonhatók mindenben egyenlő rendelkezések alá. A hitfelekezetek által fentartott középiskoláknak, jelesen a protestánsokéinak, nagyobb önkormányzati jog van törvény által biztositva, mint a mennyit a törvényhatóságok, községek, társulatok vagy épen magánosok, igényelhetnek magoknak, fentartott tanintézetekben az államkormánynyal szemben.
Az önkormányzattal biró hitfelekezetek, jelesen a protestánsok részére, az 1790/1:XXVI. tc. középiskoláikat illetőleg is nevezetes jogokat biztositott, melyeket nem megszoritani, vagy éppen visszavenni, sőt más felekezetekkel s testületekkel és magánosokkal is megosztani, lehet a mai törvényhozás föladata.
Ugyanaz a törvénycikk, mely a protestánsok iskolai autonomiáját biztositotta, biztositotta egyszersmind az állam főfelügyeleti jogát is azokban, a nélkül azonban, hogy azt részletesen körülirta volna. S kilátásba helyezte egyszersmind az egész országra és abban a protestánsokra is, kiterjesztendő tanulmányi rend (ordo studiorum) törvény általi megállapitását.
Kettős feladatot hagyott tehát a következő törvényhozásokra: az általánosan kötelező tanulmányi rend megszabását és az állam rendelkezése s közvetlen vezetése alatt nem álló tanintézetekben az állami főfelügyelet jogának részletezését s szabatos körülirását.
A jelen törvényjavaslatomban ugyan az osztályozás, ezen fontos kérdésére, mint átalában a törvényjavaslat beosztására nézve, sőt az egyes részleteknél is, kevés kivétellel, elfogadtam azon álláspontot és annak alapján tett módositásokat melyet az 1878/81-diki országgyülés képviselőházának közoktatásügyi bizottsága, beható tárgyalás után az én hozzájárulásommal is elfoglalt és érvényesitett. E szerint a törvényjavaslatot most hét fejezetre osztottam, eltérőleg az eddigiektől egészen külön fejezetet szentelvén a „középiskolai tanárok képesitésének”; egyébiránt pedig összefoglalva, egyfelől az állam rendelkezése és közvetlen vezetése alatt álló középiskolákat, melyeknek szervezéséről egy, közigazgatásáról szintén egy fejezet szól, egy fejezet pedig az érettségi vizsgálatokat tárgyalja.
Arra igyekeztem ugyanis mindjárt az osztályozást magában foglaló I. fejezetben, hogy az iskoláknak jelleg szerinti csoportositásával a valódi tényállást tüntessem fel egyfelől, s másfelől a tanulmányi alapból fentartott, úgyszintén a szerzetes-rendek által ellátott iskolák jellegének, különösen pedig a tanulmányi alap jogi természete iránti függő kérdésnek legkevésbé se praejudicáljak.
A törvényjavaslat 4-7. §-aiban a kétnemű középiskola, a gymnasium és reáliskola rendes (köteles) és rendkivüli tárgyai egyszerűen vannak elősorolva, s a 10. §-ban oly intézkedés van fölvéve, mely szerint a köteles és nem köteles tantárgyakban elérendő czélt s ennek alapján a tantervet a közoktatásügyi minister állapitja meg.
Nézetem szerint ugyanis minden oly határozatok, melyek az illető tanintézetek s általában a tanügy fejlődésével változhatnak, a melyekre nézve okvetlenül szükséges, hogy a fokonkinti haladással lépést tartsanak, s a gyakorta, változó viszonyokhoz alkalmazkodjanak - továbbá minden oly határozatok, melyek szorosan véve paedagogiai, didaktikai, és methodikai, kérdésre vonatkoznak - nem valók törvénybe, hacsak tanügyünket tespedésnek nem akarjuk kitenni s az alkalmas időpont felhasználását lehetetlenné tenni, a mely egyik-másik elodázhatlannak mutatkozó intézkedésnek életbeléptetésére - a legczélszerűbb, rögtön azonban fel nem használtathatik, sőt néha egészen elmulasztatik azért, mert az illető határozat törvény által lévén megállapitva, az csak a hosszasabb s mindenkor igénybe sem vehető törvényhozás utján volna megváltozható, a mi könnyen okul szolgálhat arra, hogy a tanuló ifjuságnak középiskolai oktatása éveken, sőt talán egy egész nemzedéken át veszélyeztessék, csupán azért, mert a tapasztalt hiánynak azonnali eltávolitása administrativ uton nem volt lehetséges, vagy akadályul szolgáltak annak a törvény oly határozatai, melyek paedagogia-didaktikai és methodikai - a tudományokkal s a tanügy fejlődésével egyaránt haladó - s változatlan elhatározást meg nem türő kérdésekre vonatkoznak.
A tantárgyak elősorolásánál a 4. §-ban a gymnasium rendes (köteles) tantárgyai közé soroltam a görög nyelvet is. A vitás kérdést a görög nyelv és irodalomnak a gymnasiumban kötelezővé tétele vagy a tanulók szabad elhatározására bizása között, az előbbi értelemben véltem eldöntendőnek, nem csak az összes művelt világ példájára, hanem azon meggyőződésből is, hogy a nyelvében és irodalmában oly plastikai tökélylyel nyilatkozó görög szellemnek képző hatása az ifjuság szellemére s általában a közművelődés magasb fokra emelésére még akkor sem maradhat el, ha gymnasiumainkban a tanulók nagy része nem sajátithatja el e nyelvet annyira, hogy irodalmát az eredetiben önerején élvezhesse; a mit egyébiránt a tantervben, az e tárgyra forditandó nagyobb óraszámmal átalában lehetővé s a tehetségesebb tanulóknak mindenesetre elérhetővé tenni épen a tanterv megállapitásánál törekedni kell.
A reáliskolából ellenben a latin nyelvet és irodalmat eltérőleg a közoktatásügyi bizottság által is elfogadott előbbi javaslatomtól, teljesen kizárandónak találtam; érett megfontolás után azon meggyőződésre jutván, hogy a két különböző czélú és természetű középiskola feladatainak egyesitése lehetetlen; s a tantárgyakkal úgyis bőven megterhelt reáliskola saját feladata teljesitésében akadályoztatnék ezen merőben idegen tantárgy fölvétele által, a nélkül, hogy ebben még is számba vehető eredményt érhetne el.
Mellőzve azokat, a mik az általam 1875-ben és 1880-ban benyujtott törvényjavaslatok indokolásában egyes kisebb jelentőségű tételek igazolására elmondattak, különösen két pontra, a tanárképzés és képesités és az állami főfelügyelet ügyére kivánok mégis jelen indokolásomban bővebben kiterjeszkedni.
A középiskolai tanárok képesitéséről szóló V. fejezet a tanárképesitést a budapesti és kolozsvári tudományegyetemeken felállitandó képesitő bizottságokhoz utasitja (57. §) és a képzettségnek az 58. §-ban részletesen meghatározott feltételeihez köti: a képesitő vizsgálatok beosztásáról és módjairól az 59.-65. § a külföldön nyert tanári oklevelek honositásáról pedig a 66. § rendelkezvén.
Ezen idézett § úgy hiszem alig szorulnak bővebb indokolásra. A középiskolai tanári állás fontossága s magas feladata szükségessé teszi, hogy a tanárok képzése az eddiginél is szigorubban vétessék s jelesen, hogy a tanfolyamnak az eddigi három évről négy évre felemelése által a tanárok szakképzettsége magasb fokra emeltessék; az ötödik gyakorlati év hozzáadásával pedig arra nyujtassék mód és alkalom, hogy a tanárjelölt mielőtt hivatalba lépne, elméleti képzettségét a gyakorlat által is kiegészithesse.
A tanári pályára tiz év óta észlelt tódulásnak egyik oka az, mert nem volt pálya, melyen rövidebb idő alatt s könnyebben érhetett volna czélt a középiskolából kilépett ifju; s most már az okleveles tanárjelöltek száma sokkal felül haladja azokét, a kik elhelyezést találnak, a mi egy már fenyegető tanári proletáriátusra vezet. Maga ez ok is javasolja, hogy a tanári pálya megnehezittessék.
A törvényjavaslat 67-71. §-ai megadják a felekezeteknek is a tanárképzés és képesités jogát.
Miután a felekezeteknek nemcsak iskolatartási joguk kétségbevonhatatlan, de ők ezen jogukkal oly nagyszámu középiskolák fentartásával tényleg élnek is, mi által a különben szintén az államra hárulandó terhet tetemesen megkönnyitik; azon jogot sem lehet tőlük megvonni, hogy saját intézeteikben alkalmazandó tanárokat magok képezzék és képesitsék. E joggal eddig is éltek tényleg.
A jelen törvényjavaslat czélja a felekezetek e fennálló jogának olyatén szabályozása, hogy egyfelől a felekezeti iskolákban alkalmazandó tanárok kellő kiképzése is, mely iránt az állam sem lehet közönyös, biztositva legyen; s másfelől a felekezeti tanár-képzőintézetet végzett és ott képesitett tanárok oklevelei csak akkor birjanak államérvényességgel s jogositsanak az állam közvetlen vezetése alatti intézetekben is alkalmazhatásra, ha képezésök és képesittetésük az államinak teljesen megfelel.
A mi már az állam rendelkezése és közvetlen vezetése alatt nem álló középiskolákban gyakorlandó főfelügyelet körének s gyakorlása módjának körülirását illeti, ez a törvényjavaslat VI. fejezetében s különösen a 87-94. §-okban foglaltatik. Erre nézve a következőket kivánom itt megjegyezni.
Maga a felügyelet mértéke különböző, a hitfelekezetek, és ismét a törvényhatóságok stb. által fentartott iskolákkal szemben. Nem lehet tagadni, hogy az állam után, az autonom egyházak a legtekintélyesebb iskolatartó testületek. Az egyház földéről hajtott ki eredetileg is az iskola: s e hagyományos kapcsolat a kettő közt ma is sok tekintetben fennáll. Magyarországon a kath. egyház volt az első iskola-állitó, a kereszténység ide behozatalával egyidejüleg; s a protestans egyház, mióta csak fennáll, mindig fősúlyt helyezett iskoláira. A népoktatásügy még ma is túlnyomólag a felekezetek kezében van. A középiskolai oktatás is igen nagy részt felekezeti jelleggel bir még hazánkban. A tanulmányi alapból fentartott, de tényleg kath. jellegű és a szerzetes-rendiek által ellátott iskolákhoz képest, a tisztán állami gymnasiumok elenyészően csekély számmal állanak fenn az állam rendelkezése s a közoktatási kormány közvetlen vezetése alatt álló iskola-csoportban; állami s felekezet nélküli jelleggel csak a reáliskolák, mint az újabb kor szülöttei, fejlettek teljesen. S ez állami csoporttal szemben, az autonom egyházak, jelesen a protestansok középiskolái, szintén tekintélyes csoportot képviselnek, mind számban, mind súlyban. Fentartsuk, fejlesztésük, nemcsak azért fontos, mert a különben az állam vállaira háromlandó tehernek egy igen tekintélyes részét viselik, hanem azért is, mert ha valahol: a közoktatás terén üdvös a verseny, az egyes irányok egyéni fejlődése, a decentralisatió.
Természetes következménye ennek, hogy az autonom egyházak által fentartott iskolákban, bizonyos hagyományos szellem fejlődik ki, melyet épen az önkormányzat tart fön és ápol, s melyet az állam csak annyiban korlátozhat felügyelete által, hogy egyfelől a közoktatásnak időről időre megállapitandó átalános keretéből ki ne csapjon s másfelől, hogy az állam legfőbb érdekei ellen működő irányoknak köpenyül ne szolgálhasson. A közművelődés átalános szinvonalát magasabbra emelni: ez a közoktatás legfőbb feladata; e szinvonalon fentartani a felekezeti iskolákat is, az állami főfelügyelet legfőbb czélja ez iskolák irányában. Ebben gyökerezik az állam azon joga, hogy a közoktatás átalános keretét s a szinvonal minimumát ez iskolák irányában megszabhatja, s hogy azt betöltik s elérik-e, ellenőrizheti.
Törvényhatóságok, községek, társulatok, sőt egyesektől sem lehet megtagadni az iskolatartás jogát; de azok oly önállóságot az állammal szemben, mint a felekezetek, nem igényelhetnek. Csak szórványosan, egyenként állitván s tartván fenn középiskoláikat, ezekben oly sajátságos szellem, mint a felekezetek nagyszámú iskoláiban, nem fejlődhetik. Nem viselnek oly nagy részt az állam terhéből s nem nyujtanak, sem szellemi, sem anyagi tekintetben oly nagy előnyöket. Ha azért a nyilvánosság jogát élvezni kivánják, szorosabban kell alkalmazkodniok az állam által saját, vagy vezetése alatti iskoláiban felállitott szabályokhoz.
E megkülönböztetés a hitfelekezetek által egy-, s a hatóságok stb. által másfelől fenntartott középiskolák önkormányzata s a felettök gyakorlandó állami főfelügyelet mértéke közt, átvonul a törvényjavaslat egész V. és VI. fejezetén, s abban tetőz, hogy a felekezeteknek megengedtetik, saját elveik szerint rendezni be a tanárképzést, tanárvizsgáló bizottságokat szervezni, s megadatik nekik a tanárképesités joga csupán azon fentartásokkal, melyek az államot főfelügyeleti jogánál fogva e részben is megilletik.
A főfelügyeleti jog gyakorlása, mint már emlitettem, tüzetesen a 87-94. §-okban van részletezve és körülirva.
A 87. § a főfelügyelet rendes tárgyait sorozza pontozatokba. Itt szemelőtt tartatott egyfelől a folytonos és háboritatlan gyakorlat, másfelől az 1868:XXXVIII. tc. 14. §-ában a népiskolai főfelügyeletre nézve kijelölt út és mód. Az a) és b) pontokban bekivánt statisztikai adatok és tanévi jelentések eddig is, s folytonosan beadattak a felekezeti főhatóságok által. A c) pontban kifejezett kivánalmat indokolja egyfelől ezen tekintet, hogy a főfelügyelet gyakorlása csak úgy lehetséges, ha a tanrendszer érvényben álló szabványai a főfelügyeletet gyakorló hatóság előtt ismeretesek, s tehát az abban történt lényegesebb változások is tudomására hozatnak; másfelől az, hogy az iskola jellegében és mivoltában történő változások, pl. ha az osztályok szaporittatnak, ha nem teljes, 4. vagy 6. osztályu középiskola teljessé egészittetik ki, ha a gymnásium-lyceumi vagy esetleg theologiai tanfolyammal tetőztetik be stb., szintén mindég bejelentetnek. Volt rá eset, hogy egy felekezeti főgymnasium hatósága azon igényt emelte a kormánynál, hogy a gymnasium VIII. osztálya, a mennyiben ott, a papi pályára készülő tanulók számára némely theologiai előtanok, pl. a héber nyelv elemei is adatnak elő, theologiai előkészitó-osztálynak tekintessék, s annak hallgatói ez alapon (ámbár érettségi vizsgálatot még nem tettek) az egyévi önkéntesség kedvezményében (Védtörvény 25. §) részesittessenek. Itt tehát az iskola jellegének s tanfolyam-körének változtatása forgott szóban, a nélkül, hogy az előre bejelentetett s tudomásul vétetett volna. Ily esetek megelőzését czélozza e § c) pontjának emlitett kifejezése. A d) pont a használt tankönyveknek, állami szempontjából való ellenőrzést tartalmazza, melyre nézve a netalán szükséges intézkedés alább a 90. §-ban foglaltatik. Végre az utolsó kikezdésben foglalt igényt, az iskolai vagyonról és alapitványokról szóló évenkinti kimutatások (nem számadások) bemutatását, s az erre nézve netalán szükséges, és alább a 92. §-ban foglalt intézkedést indokolja az, hogy Ő Felsége az 1790/1. XXIII. és az 1791. (erdélyi) LIV. tc. szerint az összes alapitványok legfőbb kegyura, azok felett főfelügyeletet gyakorolni van hivatva, s azoknak "in mentem fundatoris" való felhasználása felett őrködik. Mindez pedig nem történhetik meg máskép, mint ha az iskolai vagyon és alapitványok állásáról időszakonként kimutatások terjesztetnek elő.
A 88. §-ban az állami főfelügyeletnek a szóban forgó, úgy felekezeti, mint törvényhatósági stb. iskolákban a kormány közege által teljesitendő látogatások, annak a nyilvános vizsgálatokon való megjelenhetésének biztositása van kimondva, hasonlóan a népiskolák irányában az 1868. XXXVIII. és 1876. XXVIII. törvénycikkekben követett eljárással. A 89. § a kormány közegeinek az éretségi vizsgálatokon való részvétét biztositja, lényeges különbséget téve a felekezeti és a törvényhatósági stb. középiskolák érettségi vizsgálatai közt, emezekben a vezetést és elnöklést az állam közegének tartva fenn, épen úgy, mint az állam közvetlen vezetése alatti iskolákban, amazokban a felekezeti főhatóságoknak hagyva fenn azt.
A 91-ik § intézkedéseit az állam legfőbb érdeke teszi szükségesekké. Köztudomású, hogy a közelebbi időben merültek fel egyes esetek, midőn részben felekezeti jellegű, részben bizonyos testületek (patronatusok) által fentartott iskolákat államellenes üzelmek miatt a kormány vizsgálat alá vétetni, s ő Felsége legf. jóváhagyásával bezáratni is kényszerült. A kormány nem titkolhatja el, hogy vannak ma is oly iskolák, melyek az állam egysége s alkotmánya iránti hazafias érzületet hallgatóikban nem hogy ápolni ügyekeznének, de sőt inkább rendszeresen elhanyagolják, esetleg egyenesen meg is támadják. Az illető iskolák ily működése azonban a dolog természeténél fogva leplezetten (s annál veszélyesebben) történvén, a kormánynak a főfelügyelet eddigi laza s csak közvetőleges gyakorlása mellett azokról biztos tudomása a kellő időben alig lehet azt megakadályozni s megelőzni, vagy épen orvosolni pedig annál kevésbbé áll módjában. Ez állapoton csak a folytonos és éber felügyelettel segithetni. Ez az egy ok maga elég volna, a főfelügyelet rendszeresitését, az állam legfőbb érdekében, törvény által eszközölni, a megadni a kormánynak az eszközt és módot arra, hogy kötelességét e részben is teljesithesse.
A mi az állam ellenes üzelmeket tápláló, vagy erkölcsi bajokban leledző iskolák egy időre vagy véglegesen bezáratására s alapitványaik kezelésére vagy hova forditására nézve javaslatba hozott intézkedéseket illeti: azok alig szorulnak bővebb indokolásra. Az alapitványokat illetőleg, az 1790/1:XXIII. és az 1791: (erdélyi) LIV. törvénycikkek rendeletei figyelemben tartattak, hogy t. i. ő Felsége, mint az alapitványok legfőbb kegyura, gondoskodik arról, hogy az iskolai alapok és alapitványok alapitóik szándékairól el ne vonassanak, más felekezeti alapitványokról elkülönitve kezeltessenek, s idegen (például más felekezeti) czélokra semmi esetben se fordittassanak.
A 93-ik § intézkedését, mely a rendeltetésöknek s a törvény követelményeinek átalában meg nem felelő középiskoláktól, nem a lételt, hanem a nyilvánossági jogot megvonja, s ezt - a törvény szentesitése után a szervezkedésre két évi időt engedve - s attól kezdve is háromszori, félévi időközönként történendő megintéstől teszi függővé: némely úgy felekezeti, mint törvényhatósági és községi középiskoláknak tagadhatatlanúl silány állapota teszi szükségessé s indokolttá. Még ma is vannak 6 osztályú gymnasiumok 3-4, vannak négy-osztálynak 2, sőt egy rendes tanárral; vannak iskolák egyetlen vizsgált és képesitett (okleveles) tanár nélkül; vannak, melyeknek helyiségei, fölszerelései, minden birálaton alúl állanak. S ily iskolák, akár a felekezetiség, akár a százados fennállás védpajzsa alatt, nyilvánossági jogot élveznek, bizonyitványaik államérvényességgel birnak, s a felsőbb osztályokba való felléphetésre, a legvirágzóbb középiskolán s a főiskolákon felvétetésre jogositanak. A tudatlanság és fegyelmetlenség e buvó helyei a legszigorúbb felügyeletet és ellenőrzést teszik szükségessé! Fenállásuk sem az államnak, sem a társadalomnak nem használ. Létöket sem igazolja semmi. Még a népiskolákra talán alkalmazható azon mondás sem, „hogy a rosz iskola, s a legcsekélyebb mérvű tanitás is jobb a semminél.” A közép és felső oktatásnál határozottan az ellenkező áll. Helyesen mondja e tárgyról egy ismert szakférfiu: „Itt a felületes, hézagos, korlátolt tanultság szerzése, mind az egyénre, mind a nemzeti társadalomra... károsabb a teljesen tanulatlan maradásnál.” Ily iskolák a mellett elzárják az utat, az azon községben vagy közeli vidéken lakóktól, a jobb iskolák felkeresésétől.
Mindamellett sem éreztem indittatva magamat, ily iskolák bezáratását s megsemmisitését hozni javaslatba. Elégnek tartottam a nyilvánossági jognak s az azzal járó előnyöknek megvonását igtatni reájok nézve törvényjavaslatomba, s még ezt a legkiméletesebb alakban - időt engedve nekik illetőleg fentartó hatóságaiknak a törvények megfelelő szervezkedésre.
Úgy vagyok átalában meggyőződve, hogy csak a folytonos, éber és szigoru felügyelet tarthatja fenn a középiskolák azon magasabb szinvonalát, melynek fentartására, sőt fokozatos emelésére törekedni, a magyar közmüvelődés érdekében a kormány első rendü kötelességei egyikének ismeri.
Sőt úgy vagyok meggyőződve, hogy magoknak az autonom iskoláknak is jól felfogott érdekében áll, ha - fájdalom - tagadhatatlanul megingott reputatiójuk ismét helyre állittatik, s lábra kap azon meggyőződés, hogy a legfőbb felügyelet ébersége jövőre a hasonló visszaéléseket lehetetlenné teszi, vagy a lehetőségig korlátolja.
A törvényjavaslat utolsó VII. fejezete a magán iskolákról szól, azokról t. i., melyek akár felekezetek, törvényhatóságok és községek, akár magántársulatok és egyesek által tartassanak fenn, nyilvánossági jelleggel nem birnak s annálfogva sem érvényes bizonyitványokat ki nem állithatnak, sem érettségi vizsgálatokat nem tarthatnak.
Nem ismerem félre s nem kicsinylem a magán-iskolák fontosságát. Egyfelől a nevelés követelményeit, az oktatáséival jobban egyesithetik a nyilvános iskoláknál. Másfelől a közoktatás terén netalán felmerülő új eszméknek és irányoknak, mig azok csak a kisérletek körében vannak, s fejlesztesére s gyakorlati kipróbálására és alkalmazására, s ez által a verseny létesitésére, alkalmasabbak a nyilvános iskoláknál, melyeket kisérletek szinterévé tenni nem szabad, nem lehet.
Magán-intézettől azonban többet nem követelhetünk, minthogy a középiskola ama mellőzhetlen elemi feltételeit, melyek azt a zugiskolától elválasztják, teljesitse; szellemi életét s működését illetőleg, saját érdekében van a szülők és közönség bizalmát megnyerni, oly eredmények által, melyek fölérjék azon előnyöket, melyeket csak a nyilvános iskola nyujt (az államérvényű bizonyitvány adhatásában stb.).
Meg kell azonban a módot adni, egyfelől arra, hogy ha valamely magániskola, a nyilvános iskola követelményeinek megfelel, a nyilvánosság jogát kérhesse s megnyerhesse (98., s másfelől arra, hogy kiválóan kitünő, s helyi és egyéb viszonyoknál fogva szükséges magánintézetek segélyben is részesittethessenek. (91. §)
S végre gondoskodni kell, hogy erkölcsi bajok vagy államellenes üzelmek esetében - melyeknek a magánintézet, természeténél fogva, sokkal könnyebben válhatik buvóhelyévé, - az orvoslás ép úgy, mint a nyilvános intézeteknél, azonnal kéznél legyen. (99. §)
Midőn mindezek nyomán jelen törvényjavaslat tárgyalását kérem s az elfogadásra ajánlom, nem tehetem, hogy végül még azon körülményre ne utaljak, hogy a középiskolai, jelesen gymnasiumi és reáliskolai oktatás törvény általi szabályozásának ügye, már csaknem egy évtized óta van a törvényhozásának úgy szólván állandó napi rendén. És sem a tárgy fontosságával, sem a törvényhozási közegek méltóságával nem fér össze, ily tárgyat évről évre ülésszakról ülésszakra, a tárgyalás rendjére föl és arról ismét levenni, a nélkül, hogy az elvalahára végleg elintéztessék.
