Ezen törvényjavaslat egyike azoknak, melyeket a kormány még a mult országgyülés tartama alatt terjesztett elő, de daczára, hogy már 1880. november havában be volt terjesztve, tárgyalását mindeddig a képviselőház által sürgősebbeknek talált más törvényhozási teendők gátolták.
Minthogy az egyik országgyülés alatt tárgyalásra nem került törvényjavaslatok, a következő országgyülés által csak azon esetben szoktak tárgyalás alá vétetni, ha újból beterjesztetnek, szükségesnek tartom ezt a jelen esetben is megtenni, hogy ez által is elősegitsem az adóügyi kezelésünk javitására szükséges törvényhozási teendők mielőbbi megoldását.
A közadók kezeléséről szóló 1876:XV. tc. módosításának irányára nézve ma is ugyanazon nézetben vagyok, mint voltam 1880. november 13-ikán beterjesztett törvényjavaslatom készitésénél.
Nem tartom ugyanis az idézett törvényjavaslatban foglalt rendszert és alapelveket ez idő szerint megváltoztathatóknak, sőt bizton remélem, hogy a koronként szükségeseknek mutatkozó módosítások mellett a mostani alapon is elérhető az a czél, hogy adóügyi kezelésünkben - ugy a kivetés, mint a nyilvántartás és behajtás tekintetében - az állam és polgárainak méltányos érdekei helyes egyensulyba hozassanak.
Jóllehet tehát az 1876:XV. törvénycikkben megállapitott rendszer s az alapelveket lényegileg továbbra is fentartandóknak hiszem, sőt egyenesen káros következésűnek tartanám, ha lényegileg az adókezelésben mutatkozó kisebb-nagyobb hiányosságok, melyek jobbára más indokoknak következései, a mostani kezelési rendszer rovására tudatnának be, s ez által oly intézkedések is veszélyeztetnének, melyek már az 1868:XXI. törvénycikk meghozatala óta gyakorlatiaknak bizonyultak: mindazonáltal több tekintetben eltér mostani javaslatom azon tárgyalás alá nem került törvényjavaslattól, melyet a mult országgyülés tartama alatt beterjesztettem.
Eltér először is tartalmára nézve, a mennyiben több oly módositást tettem rajta, melyek egyes időközben alkotott törvényeknek folyományai; de másodszor eltér különösen alakjára nézve, a mennyiben az áttekintést nehezitő novelláris intézkedés helyett célszerűbbnek tartanám, ha az egész anyag együttes áttekinthetése végett az 1876:XV. törvénycikk azon határozmányai is átvétetnek az új törvénybe, melyek változást nem szenvednek, ugy, hogy az idézett régi törvény egészen hatályon kivül legyen helyezhető.
Czélszerűbbnek tartom ezen alaki módot nemcsak azért, mert az adókezelésre vonatkozó összes törvényintézkedések egy szerves egészben lesznek egybeállitva, hanem czélszerűnek azért is, mert részemről ugyancsak a beterjeszteti javaslat jobb oldalán levő részeket s illetőleg szakaszokat tartom módosítandóknak, de ha a törvényhozás bölcsessége másként határoz, ezekkel kapcsolatosan a nézetem szerint változatlanul átveendő §-ok is birálat s esetleg módositás tárgyává tehetők a nélkül, hogy ez által az egésznek szerves összefüggése csorbát szenvedne.
Ez okból magát a beterjesztést is oly alakban teszem, hogy könnyen és szembetűnő módon észre lehessen venni, a régi törvényből átvett és szerintem fentartandó szakaszokat.
Ezek a beterjesztés lapjának bal oldalán vannak, mig a tervezett új szakaszok vagy a lényegesen módositott részei a törvénynek a jobboldalon vannak kitüntetve.
Igyekeztem megtartani, a mennyire lehetséges volt, a régi törvény szakaszainak számait is.
Az ily módon beterjesztett törvényjavaslat egyes részeire vonatkozólag ez alkalommal is megjegyzem a következőket:
Károsnak tartanám, ha módosulást szenvedne az 1876. évi XV. törvénycikkben lefektetett azon alapelv, mely szerint az egyenes adók középhatósági igazgatását a kir. adófelügyelők teljesitik, kik az adózó közönséggel s önkormányzati hatóságokkal közvetlen érintkezésben állván, részint ezeket ellenőrizhetik, de másfelől ők maguk is, ezeknek ellenőrzése - sőt fegyelmi hatósága alatt állanak.
Az adófelügyelői intézmény a tapasztalat által czélszerűnek bizonyult már csak azért is, mivel ennek utján egyfelől az adózók könnyebben és gyorsabban járhatnak el egyenes adóügyeikben a másfelől az állam adóügyi érdekei is közelebbről s biztosabban képviselhetők.
Igen figyelemreméltó - s az adózó polgárokra nézve - lelkiismeretes ügybuzgósággal használva fel - végtelen megnyugtató körülménynek tekinthető az emlitett törvénycikk azon intézkedése is, hogy az adóügy kezelésére, az önkormányzati jog alapján választott saját tisztviselők s saját adózó társaikból alakult adókivető, felszólamlási és közigazgatási bizottságok gyakorolnak hatalmat, s mind a kivetés, mind a nyilvántartás és behajtás, részint első, részint másod fokban azok kezébe lévén letéve, bő alkalom és mód nyujtatik arra, hogy a törvényhozás által megalkotott törvények, a gyakorlati életben olyképen vitessenek keresztül, miszerint az állam szükséges érdekeinek szem előtt tartása mellett, az adózó polgárok körülményei is méltányos figyelemben részesüljenek.
Ezekből is láthatólag tehát nem az alapelv az, a melyen változtatni szükségessé vált, hanem csak a kivitel egyes részeinél kell figyelemre méltatni azon tapasztalatokat, melyek a törvény gyakorlati alkalmazása rendén szereztettek.
A mi e tekintetben az administratio keretén belől érvényesíthető volt, azokat rendeleti uton már orvosoltam. Azonban vannak oly nehézségek, melyek csak törvényhozási uton a törvény illető szakaszainak megváltoztatása által enyésztethetők el, s e törvényjavaslatnak tulajdonképeni czélja ez.
A törvényjavaslat beosztása ugyanaz, a mely az 1876:XV. törvénycikké volt. A javaslat ugyanis a következő négy részre oszlik;
Az I. Rész szól az állami közigazgatást adóügyekben közvetitő hatóságokról.
A II. Rész tárgyalja az egyenes adók kivetése, könyvelése, nyilvántartása, befizetése és elengedése körül követendő eljárást.
A III. Rész szól a közadók és azok módjára beszedendő kincstári követelések és egyéb tartozások végrehajtás utján való behajtásáról.
A IV. Rész végre tárgyalja a közadók biztositása körül követendő eljárást.
A törvényjavaslatnak az 1876:XV. törvénycikk módositására vonatkozó részeiben foglalt intézkedések rövid ismertetésére megjegyzem, hogy azoknak czélja, az emlitett törvénycikk határozmányait javitani:
1. az adózó közönség érdekében;
2. az államkincstár érdekében;
3. a községek és városok érdekében;
4. az adófelügyelőségi személyzet fegyelmi ügyeit és végre
5. Horvát-Szlavonországokat illetőleg.
Az adózó közönség érdekeit előmozditják a törvényjavaslatnak azon intézkedései:
a) melyek a királyi adófelügyelőnek, a közigazgatási bizottságnak, ugyszintén a kivető és felszólamlási bizottságoknak hatáskörét minden kétséget kizáró módon megállapitják és a felebbezési határidőket szabályozzák;
b) melyek a III. osztályú kereseti adónak három év tartamára való kivetését elrendelik;
c) melyek a IV. osztályú kereseti adónak, a tőkekamatadónak és a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adójának kivetését a kir. adófelügyelőre bizzák;
d) melyek az adókönyvecskék kiállitását és a tartozásoknak mi módon könyvelését szabályozzák;
e) melyek a késedelmi kamatoknak az I. osztályú keresetadó tartozásuknál elejtését és a behajtási költségeknek részben való leszállitását czélba veszik;
f) melyek a pénzügyministert felhatalmazzák, hogy ott, hol az adózók könnyebbségére kivánatos, az adójukat a kir. adóhivatalnál fizető adózók adótartozásnak minimumát. 100 frtnál nagyobb összegben is megállapithassa, s hogy egyes törvényhatóságok területén az elemi csapások folytán ideiglenesen fizetésképtelenné vált adózóknak adóhátralékaik törlesztésére több évre terjedő fizetési halasztásokat engedélyezhessen; végre azon intézkedések, melyek
g) az adóvégrehajtásnál követendő eljárást szabályozzák, ide tartoznak az egyénenkint való adófizetési megintések általánositása, a végrehajtásoknál előforduló igénykeresetek ügyének rendezése, főleg pedig az állandó és tiszti minőséggel biró állami végrehajtók alkalmazása.
A most röviden jelzett módositások által az adózók:
a) megóvatnak azon hátránytól, mely abban állott, hogy eddig nem voltak mindig tisztában az iránt, hogy jogorvoslatért mikor és hová folyamodjanak;
b) részesülnek azon előnyben, hogy III. osztályú keresetadójuk megállapitása végett a bizottsági tárgyalásoknál csak minden harmadik évben lesz szükség megjelenni és az egyszer kivetett évi adóösszeg három éven át változatlanul megmarad a nélkül, hogy túlterheltetésről panaszkodhatnának, minthogy a keresetadó a megelőző három év jövedelmének átlaga alapján vettetik ki, s igy minden egyes üzlet-év eredményei tekintetbe vétetnek; és adótartozásuk három éven át változatlanul fenmarad;
c) I. osztályu kereseti adójuk után felmentetnek a késedelmi kamatok fizetése alól; és végre
d) megóvatnak a végrehajtások teljesitésére időről időre felfogadott gyakorlatlan és szoros fegyelmi kötelékben nem álló végrehajtók sokszor helytelen, tapintatlan eljárása által okozott kellemetlenségektől.
Az államkincstár érdekeit előmozditják:
a) azon intézkedés, mely a III. osztályú kereseti adónak három év tartamára való kivetését, a tőkekamatadónak, a IV. osztályú keresetadónak és a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek adójának a kir. adófelügyelők általi kivetését állapitja meg, egyszerűsiti az eljárást, és nagy mérvben apasztja a kivetéssel járó költségeket, mert a kivető bizottságok teendőinek nagy része ezektől elvonatik a nélkül, hogy ezen intézkedés az adózók hátrányára válnék, mert felszólalási joguk érintetlenül hagyatik és az adófelügyelő csak oly adónemek kivetésére lesz hivatva, melyeknek mérve az összeirás adatai, a tőkebirtokosok vallomásai és a vállalatok mérlegei alapján könnyen megállapitható;
b) azon intézkedés, mely szerint az adózók által befizetett adóösszegek első sorban a netalán a mult évekből fenmaradt hátralékok törlesztésére forditandók; az elkönyvelés körüli eljárást egyszerűsiti a nélkűl, hogy ez által az adózók érdekei is megsértetnének;
c) az adótartozások befizetésének határidejére vonatkozó intézkedések egyszerűsitik az eljárást és jobban biztositják a sikert. - Azon intézkedés, mely szerint a hadmentességi díj esedékessége az 1880:XXVII. tc. 18. §-ának módosításával a kivetés évének október hó 1-ére tűzetik ki, a hadmentességi díj befizethetését nagy mértékben fogja könnyiteni, már csak az által is, hogy a díjkötelesek túlnyomó része épen az őszi hónapokban rendelkezik a szükséges pénzekkel;
d) az adóbehajtás sikerének biztositására s tehát a kincstár előnyére szolgálnak továbbá még a következő intézkedések:
aa) az irásbeli megintések általánositása;
bb) a közvetlen adófizetők megintése a kir. adóhivatalok által;
cc) a zálogolás megejtésénél követendő eljárás szabályozása;
dd) az igénykeresetek ügyének a rendes törvénykezési eljárás szabályai szerint való rendezése;
ee) a behajtási illetékeknek az osztó igazsággal is megegyezőbb módon való megállapitása;
ff) az állandó, tiszti minőséggel biró állami végrehajtók alkalmazása;
gg) azon intézkedések, melyek az ingatlanok birói elárvereztetésére és a csődesetekre, valamint a telekkönyvi biztositások foganatositására, az államkincstárnak ingók elárvereztetésénél adandó elsőbbségre, s a közös birtokosok felelősségére vonatkoznak, mind olyanok, melyek az államkincstár érdekeit biztositják és elejét veszik vagy legalább a számát csökkentik azon visszaéléseknek, melyeket az adózók az államkincstár kijátszása és megröviditése czéljából elkövetni szoktak.
A községek (városok) érdekében van a törvényjavaslatnak azon intézkedése, mely szerint a behajtási illetékekre nézve adott rendelkezési joguk szabályozása folytán, a községeknek (városoknak) e czimen várható jövedelme szaporodni fog, még pedig nem az adózók túlterheltetése, hanem a behajtási illetékek igazságosabb kiszabása által.
Hasonlóképen előmozditják a községek (városok) érdekét azon intézkedések is, melyek a 2. pont alatt előadottak szerint a behajtás sikerének biztositása czéljából vétettek fel, mert a minő mérvben fokozódik az állami adónak befizetése, ugyanazon mérvben növekedik a községi adópótlék begyűlt összege is.
Az adófelügyelői segédszemélyzet fegyelmi ügyekben eddig az adófelügyelő elnöklete alatt alakitott fegyelmi bizottságnak volt alárendelve (1876:XV. tc. 10. §-a). Ezen intézkedés úgy az illető egyénekre, mint az államkincstárra nézve hátrányosnak bizonyult, kivált oly törvényhatóságok területén, melyekben az adófelügyelőségi személyzet csekély száma miatt a fegyelmi bizottság tagjaivá oly pénzügyi tisztviselőket is kellett kinevezni, kik nem birtak a képzettség és önállóság azon fokával, a mely kellő biztosítékot nyujthatna feladatuk elfogulatlan teljesítésére nézve. Ezen visszás helyzet még fokozódott oly esetekben, midőn az adófelügyelő mint érdekelt fél (pl. ha helyettesével volt összeütközése), a fegyelmi bizottság elnöki tisztét nem viselhette.
A javaslatban tehát azon inditványt vagyok bátor előterjeszteni, hogy nemcsak az adófelügyelőnek fegyelmi ügyei, hanem segédszemélyzetének fegyelmi ügye felett is a közigazgatási bizottság fegyelmi választmánya első fokban, a pénzügyminister másod fokban határozzon. Ez intézkedés megszünteti a fent jelzett visszásságokat és hatásosabbá teszi a közigazgatási bizottságok ellenőrzési jogát.
A törvényjavaslat Horvát-Szlavon-országokra nézve is két lényeges változást tervez.
Az egyik az, mely a házadó fölszólamlási bizottságok működését, tekintettel azok teendőinek csekély voltára, megszünteti és a házadó felszólamlások elintézését a pénzügyigazgatóságra ruházza.
A másik változás vonatkozik az 1876:XV. tc. 62. §-ára. Ugyanis az 1876:XV. tc. 84. §-a értelmében az adóbehajtás sikeres eszközlését elmulasztó közeg ellen, a 62. §-ban megállapitott felelősséget a pénzügyigazgatóság mondja ki a nélkül, hogy ezen ügyre nézve a közigazgatási hatóságoknak bármely befolyásuk volna.
A javaslat ettől eltérőleg befolyást biztosit e tekintetben a közigazgatási hatóságoknak oly módon azonban, hogy ezen befolyás az adóbehajtás sikerét akadályozni nem fogja, mert az emlitett hatóságok éleményüket csak egy bizonyos záros határidő alatt nyilvánithatják, s ha ezt nem teszik, a pénzügyi hatóság végzése végrehajtatik, ha pedig ellenkező véleményt nyilvánitanak, a felsőbb pénzügyi hatóság (pénzügyi igazgatóság, illetőleg a pénzügyminister) határoz.
Átérve már most a javaslatba hozott módositások részletes indokolására, bátor vagyok ezekre nézve a következőket előterjeszteni:
a 4., 5. és 7. §-okhoz
Hiányos az 1876. évi XV. tc. azon tekintetben, hogy a kir. adófelügyelők s közigazgatási bizottságok hatásköre nincs minden kétséget kizáró módon praecisirozva s a felebbezési határidők sincsenek pontosan megállapitva.
E miatt a két hatóság között némelykor hatásköri összeütközések származtak; az adózók pedig nem mindig voltak tisztában, hogy jogorvoslatért mikor, hová forduljanak?
Ezen hiányon a hatáskörük és felebbezési határidők pontos meghatározása mellett oly módon óhajtok segiteni, hogy az 1876:XV. tc. 4., 5. és 7. §-ait elejtve, helyettök a czélnak megfelelő új szöveget vettem fel.
Az új 4. §-ban - ugyanis - teljes világossággal körvonaloztam a kir. adófelügyelő hatáskörét, a mely annyiban bővittetik, hogy azon adónemek közül, melyeknek megállapitása a most fenálló törvény szerint a kivető bizottságokat illeti, ő vetné ki a IV. osztályú kereseti adót, a tőkekamat és járadékadót, s a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek adóját; első fokon ő határozna a hibás kiszámitás vagy adótárgy megszünése esetén eszközlendő helyesbitések, valamint az elemi csapások folytán adható adóelengedés iránti kérelmek felett, ugyszintén azon panaszok felett, melyek az adóvégrehajtással megbizott közegek ellen a zálogolás és árverés körül követett eljárás ellen emeltetnek.
Ez által az ügymenet gyorsittatnék, s a közigazgatási bizottság teendője - utóbbi esetben csak a netaláni sérelmek másod fokon való orvoslására terjedne ki.
A közadók beszedése és beszállitása körül felmerülhető kártéritési határozatoknak első fokon való meghozatalát azért tartom szükségesnek a kir. adófelügyelőkre bizni, mert az adóügyi igazatásból folyó ezen ügyeket a speciális szakközegek rendszerint gyorsabban és a törvény határozatainak megfelelőbben intézhetik el, mint a bizottságok, s mert ez ügyekre nézve is a felebbezési fokozatok megállapitását tartottam szükségesnek, a mi csak ugy érhető el, ha ezen ügyek felett is első fokú hatóságnak a kir. adófelügyelő jelöltetik ki.
Az új 5-ik szakaszban a kir. adófelügyelők által első fokúlag hozott végzések ellen emelhető felebbezések beadása körül való eljárásokat és azok hatályát tüntettem ki, mig a 6. § érintetlen hagyása mellett, egy új 7. §-ban, az 1876. évi XV. tc. 5. §-ánál határozottabban szabályoztam a közigazgatási bizottság jogkörét is, melynek felügyeleti jogköre szintén kiterjesztetik mindazon ügyekre, melyek a kir. adófelügyelő hatáskörébe tartoznak s intézkedési jogköre is, az eddigivel szemben tágul az által, hogy a kir. adófelügyelő és segédszemélyzete felett is a fegyelmi hatóságot ő gyakorolja, sőt azokat, még kártéritési kötelezettségben is elmarasztalhatja. A mennyiben pedig, némely első fokú intézkedések, a kir. adófelügyelő hatáskörének kiterjesztése által tőle elvonattak, annál inkább nyer mint felebbezési forum, s ez által, mig egyfelől az elsőfokú hatáskör megosztása nagyobb mérvű mechanikus munkától szabaditja meg, addig másfelől, mint felebbezési forum, több tekintélylyel és nagyobb gonddal itélhet a hozzá felebbezett kevesebb számú ügyekben.
Jelenleg ür van egyenes adóügyi administratiónk rendszerében az által, hogy mig az első- és középhatósági fokokon, adókivető, - felszólamlási - és közigazgatási bizottságokban, a közigazgatási jog újabbkori eszméinek - s a közóhajnak is megfelelőleg - az administrativ hatóságoktól független bizalmi férfiak gyakorolnak hatáskört, addig a legfelső fokon hiányzott egy olyan intézmény, mely azon fokon is megnyugvást és támaszt nyujtson a sérelmeiket orvosolni óhajtó adózóknak.
Ezen hiányt, egy - a pénzügyi közigazgatási biróságról szóló törvényjavaslat beterjesztése által törekszem orvosolni s ez okból szükség, hogy a kezelési törvény rendelkezései is, annak megfelelő módon egészittessenek ki.
A létező, 1876. XV. törvény 8. §-a helyére tehát oly szerkezetet vettem fel, mely a közigazgatási bizottság határozatai ellen benyujtható felebbezések módja és határidejének meghatározása mellett, ezen biróságot is, mint harmadfokú hatóságot megjelöli.
Ezen szakasz alapján ugy az administratió közege, mint más magánfelek, egyforma joggal és módon kereshetnek orvoslást, ügyeik természete szerint, vagy a pénzügyi közigazgatási biróságnál, vagy a pénzügyministernél.
E tekintetben az ügyek osztályozásánál az az alapelv, hogy az adókivetés mérve, az adómentességek, adóelengedések, adóbehajtás körüli eljárás az adózók birságolása, a községi városi és adófelügyelői közegek kártéritési kötelezettsége iránt hozott bizottsági határozatok tárgyában utolsó forumként, a pénzügyi közigazgatási biróság járjon el, ellenben az adófizetési halasztások, az előljáró községi közegek birságolása, a községeknek az adók beszállitása iránti kötelezettsége s a behajthatatlanság körülményének megállapitása iránt, mint tisztán administrativ ügyek iránt hozott közigazgatási bizottsági határozatok felett, legfelső forumon is a pénzügyminister döntsön, mert ezen ügyek tisztán administrativ cselekményekre, és ezen szempont alá tartozó kedvezményekre vonatkozván, azoknak legfelsőbb fokon való elbirálása is, csak a felelős ministert illetheti.
A felebbezési határidőket általában véve 15 napi időközre vélem megszabandónak, kivéve az adók behajtásának elmulasztása miatt alkalmazandó felelősség kimondása alkalmával benyujtható felebbezéseket, mert ezen esetekben a késedelem tetemes hátránynyal járna s ez okból a jelenleg érvényben levő 1876:XV. tc. 62. §-ában megállapitott három napi határidő fentartandó lenne.
Az 1876:XV. tc. 10. §-át azon okból találtam felcserélendőnek, mert annak rendelete szerint netalán előforduló esetekben - az adófelügyelőségek személyzetének kevés volta miatt - a fegyelmi biróság nehezen állitható össze, vagy ha igenis, azon visszás állapot jön létre, hogy alsóbb rangú tisztviselők gyakorolnak fegyelmi birói hatalmat felettes tiszttársaik ügyében s e körülmény természetesen, könnyen enged vagy az elfogulatlanság, vagy az önálló függetlenség iránt gyanut kelteni.
Igen hatályosnak s magában az adózó közönségben, adóügyeinek részrehajlatlan igazságos vezetésére nézve megnyugvást ébresztő, valamint a közigazgatási bizottság tekintélye és befolyása nevelésére szolgáló körülménynek nevezhetem tehát ezzel szemben azt, hogy javaslatom szerint a kir. adófelügyelő egész személyzetére nézve, a fegyelmi hatalom a közigazgatási bizottság kezébe van letéve.
A kir. adóhivatalok személyzetére nézve azonban indokoltnak mutatkozott jövőre is, az első foku fegyelmi hatáskört megfelelő módositással ugyan, de a pénzügy-igazgatóságoknál hagyni meg.
a 11., 29. és 34. §-okhoz
Ezen szakaszok megállapitják az egyenes adók kivetésére első, második és harmadik fokban hivatott hatóságokat.
A 11. § világosan megnevezi az összes egyenes adónemekre nézve illetékes kivető közegeket s ha e mellett tekintetbe vétetik, hogy a 29. § szintén adó-nemenként elkülönitve jelöli meg azon hatóságokat, a melyek másodfokulag határoznak, s a 8. § IV. a) pontja és a 34. §-ból látható, hogy harmadfokulag kivétel nélkül a pénzügyi közigazgatási biróság jár el, mindenki biztosan tudhatja, hogy netaláni megterheltetések esetében hol keressen orvoslást; kitünvén egyszersmind ezen intézkedésekből az is, hogy a kormányhatalom, a legszélső határig el kiván menni mindazon biztositékokra nézve, melyeket az adóteher aránylagos felosztása tekintetében az állampolgároknak nyujthat.
Ezen §-nál történt azon czélszerű változtatás, mely szerint jövőre a hadmentességi díj mellett mindazon adónemeket, melyeknek kivetése czéljából becslésre szükség nincs - s igy a bizottsági tárgyalás felesleges, a kir. adófelügyelő veti ki azon adókulcs alapján, melyet az adózók összeirásából és a tőkebirtokosok vallomásaiból vett adatok alapján, valamint az illető mérlegek után igen egyszerűen állapithat meg, a melyekre nézve a netalán terhelt fél úgy is felebbezhet a 29. §-ban megállapitott felebbezési hatósághoz.
Az új 12. § lényegesen módositja az 1876:XV. tc. 12. §-ának az eljárási és kivetési módozatokra vonatkozó rendeléseit.
Ugyanis a III. oszt. kereseti adó kivetésének azon módozata, a mely szerint jelenleg évről évre vettetik ki, hátrányosnak bizonyult be mind az adózókra, mind pedig a kincstárra nézve.
Az adózókra nézve azért, mert ez által kényszeritve vannak - üzletük hátrányával is - évről évre utána nézni adókivetési ügyeiknek, az adókivető bizottságok előtt megjelenni, tárgyalni szükség esetében reklamálni stb.; a kincstárra nézve pedig azért, mert az adókivetések rendkivül hosszú ideig tartanak s ez által nemcsak az adókivetés és felszólamlási bizottságok költsége szaporodik, hanem az adókivetés is rendszerint az év közepe felé készülhet el.
E hátrányon az által vélek segithetni, hogy a III. oszt. kereseti adónak, három év tartamára való kivetését javaslom. Ez nemcsak a jelzett bajokat szünteti meg, hanem egyenes-adó rendszerünket egyöntetübbé teszi az által, hogy a III. oszt. kereseti adónál is, a földadó módjára nemcsak az adóalap, hanem az adóperiodus is több évre terjesztetik ki.
Természetes, hogy az időközi változásokra is, a mennyiben új üzletek keletkeznek, vagy létezők megszünnek - figyelemmel kell lenni, de a jövedelmi viszonyban a három év tartama alatt netalán beálló változásra figyelni nem lehet, mert az adó úgyis a megelőző három év jövedelme alapján vettetvén ki, az egyes üzleti évek eredménye ez által már aránylagos figyelemben részesült, - s az ily változásoknak ujbóli figyelembe vétele, megsemmisitené az adó időszakonkint való kirovásának előnyeit, zavarná az adózási állandóságot s gátolná a kirovásnál az idő és pénz megtakaritását.
A 13. § második bekezdésének feltétele csupán kezdetben - az 1876:XV. törv.-czikk alkotásakor lévén indokolható, most épen mint az 1. § második bekezdése és több hasonló átmeneti részek, egyszerűen elejthető.
Az adókezelésnek pontos rendben való vitele, valamint a kincstárnak, épen ugy, sőt még inkább - érdekében áll az adózóknak.
Ez okból, miután a tapasztalat szükségesnek tünteti fel, ki kellett bőviteni a 14. § rendelkezéseit olyan szigorúbb rendszabályokkal, melyek a törvény által arra rendelt közegeket serkentsék az adóügyek vezetése körül pontosan, lelkiismeretes szorgalommal járni el, s kerülni a hanyagságot vagy épen rossz akaratot, mely által az adóügyek vezetésében zavar s annak folytán a feleknek, vagy kincstárnak kár okoztathatnék.
Sajnos, hogy a tapasztalat ezen intézkedések inditványozását szükségessé tette, de itt figyelembe veendő, hogy az ajánlathoz hozott kényszeritő módok egyike sem olyan, a melyről állitani lehetne, hogy abból a kincstárnak különös közvetlen haszna származhatnék, mert pl. a biróságok is legtöbb esetben, az önkormányzati joggal választott főbb tisztviselők által szabatnak ki, ellene a közigazgatási bizottsághoz lehet folyamodni, és sohasem a kincstár, hanem mindig humán-czélú alapok javára fordittatnak.
Valamint az adótárgyak és adózók pontos összeirása, az adókivetési műveleteknek minden hivatalos közegtől megkövetelendő első alapját képezi, épen ugy az adózó polgárok részéről is főkellék a bevallás.
Az adózók közül még mindig sokan, részint hanyagságból, részint számitásból nem adnak bevallást s ez által tetemesen késleltetik a kivetési munkálat haladását, mert ilyenkor az adónak hivatalból való megállapitása végett több időt rabló puhatolást kell végrehajtani. Az eredmény pedig rendesen az, hogy maguk az illetők sem nyernek ez által semmit, sőt többnyire felebbezvén, mind saját maguk költenek, mind az adókivetési munkálatot nyujtják.
Ezen rosz szokás az által lenne orvosolható, ha az illetők szintén nem a kincstár javára, de az uj 15. §-ban tervezett czélravezető birságolással rovatnának meg.
Ezen §-nak most ajánlott szerkezete, az előbb (11. §) tett intézkedésekben találja indokolását, valamint a 29. és 34. § jelentősége is ott van kiemelve.
Az ezen §-hoz javaslatba hozott módositás, mely szerint a kivető-bizottság elnökének napidíja 4 frtban állapittatnék meg, összhangzásban áll a törvénynek a felszólamlási bizottságra vonatkozó intézkedéseivel, a mennyiben ezen bizottság elnöke is magasabb napidíjt huz, mint a bizottság tagjai. (31. §)
Ezen §-hoz az a módositás hozatott javaslatba, hogy a felszólamlási bizottság elnöke és annak helyettese három év tartamára neveztetik ki. Ezen módositás biztositja a bizottság egyöntettübb eljárását.
Csaknem a legtöbb s elismerem sok tekintetben jogosult panasz tárgyát képezi az adókönyvecskék vezetésének zavaros volta. Épen azért kiváló gondoskodásom tárgyát képezi olyan intézkedések behozatala, a melyekkel ezen felettébb fontos bajon segiteni sikerül.
Elkövetek tehát mindent, hogy administrativ uton helyes szabályok kiadása és szigorú felügyelet által, a hivatalos közegeket szükség esetében kényszer-eszközök alkalmazásával is rendre, pontosságra szoritsam, de tagadhatlanul áll, hogy sok esetben az adózók közönye is idézi elő a bajt, mert elmulasztják a rendes időben való előirás bevezetése végett jelentkezni, s mindaddig, mig a zavar nagyra nem nőtt, semmi gondot nem forditanak adóügyeik tisztázására.
Indokolt, sőt szükség volt tehát erre nézve is az új 36. §-ban rendelkezést venni fel.
Az 1876:XV. törv.-czikk 36., 37., 38. s részben 39. §-ai ezen intézkedések miatt s a tényleg változott körülmények folytán is, egyszerűen elejtendőkké váltak.
Eddigi törvényeink rendelkezéseivel szemben, a tapasztalat még azon változtatást is javasolja, hogy a negyedéves fizetési határidők se tartassanak mereven meg az egyenes adók minden nemeire nézve, mert pl. e módozat nem felel meg az I. osztályú keresetadó alá tartozó s önálló háztartással biró adózók, - továbbá állami és törvényhatósági tisztviselők viszonyainak.
Indokoltnak találtam tehát, az új 40. §-nál ajánlatba hozni azon rendelkezést, hogy az I. osztályú keresetadó alá tartozó, önálló háztartással biró adózók félévi - s a tisztviselők, fizetéseik felvétele alkalmával 12 havi részletben fizessék adóikat. A házalók által fizetendő adó esedékességének határidejét összhangzásba hoztam az 1875:XXIX. törv.-czikk 8. §-ával.
Mivel pedig a keresetadó I. osztályába tartozó adózók igen gyakran idéznek elő zavart, sőt a kincstárnak kárt az által, hogy nemcsak lakhelyeiket, hanem még tartózkodási községeiket is minden hir nélkül változtatják: mintegy kényszerhelyzetbe hoztak az új 40. §-ban azon (a hadmentességi díjra nézve az 1880. XXVII. tc. 18. §-a szerint már érvényben levő) rendelkezés ajánlására, hogy legalább a községekből való eltávozást jelentsék be s mielőtt eltávoznak, adótartozásukat rójják le. Mert azután, vajmi nehéz annak megkaphatását remélni, - holott épen ezen néposztály az, a melynek tagjai 2-3 napi munkabérből (többnyire napszámból) egész évi adójukat kifizethetik, - de a melynek egyes roszakaratú tagjai, az adó felszaporodása esetében, a végrehajtás alkalmával sem ingó, sem más vagyont nem tüntetvén elő, az aránylag talán súlyosabb adóval terhelt birtokos, iparos és más hasonló osztályok mindig megtalálható adózóira háritják az állam nélkülözhetlen szükségei fedezésének terhes gondját.
Az ezen §-hoz javaslatba hozott bővités az adózók terheinek könnyitését czélozza.
Ugyancsak egyes megyékben nem bizonyult be gyakorlatinak, hogy minden 100 frtnál nagyobb adózó csakis a kir. adóhivatalnál fizethesse adóját, mert vannak egyes községek, hol az ilyen adófizetők nagyobb számmal lakván, épen ez okból maguk a községek is tekintélyesek, jobb módúak s igy tudnak kellő biztosságot nyujtó kezelő-személyzetet is tartani.
Ez által felesleges óvatossággá válik az ilyen községek nagyobb adófizetőit minden kivétel nélkül a távolabb fekvő kir. adóhivatalhoz utasitani, hanem a körülményekhez képest, megállapitható lenne még a 100 frton felül is egy bizonyos összeg, melynek bevételezésére a községi adókezelők feljogosittatnak.
Ez értelemben ajánlom a 42. §-ban felhatalmazást adni a pénzügyministernek arra, hogy részint a községi adóközegek megbizhatósága, s részint az egyes vidékek sajátságos viszonya szerint, esetről esetre czélszerűen s az érdekeknek megfelelően intézkedhessék.
Ezen §-hoz azon bővitést hozom javaslatba, hogy a pénzügyministernek felhatalmazás adassék arra, hogy oly esetben, midőn valamely törvényhatóság adózói az őket ért elemi csapások folytán, több éven át felszaporodott adóhátralékaikat egy év alatt lefizetni nem képesek, ama törvényhatóság összes adózóinak hátralékaik törlesztésére több évre terjedő fizetési részleteket engedélyezhessen. Ez intézkedés czélja az adózók terhein könnyiteni és azok fizetőképességét fentartani.
Igen méltányosnak, de egyes esetek felmerülése miatt szükségesnek is mutatkozott, az új 50. §-ban világosan kiemelni, hogy oly esetekben, midőn a tulajdonos kiköti, miszerint a haszonbér még elemi csapások esetében is egészen megfizetendő, e czímen az ő részére adóelengedésnek helye nincs.
Az elemi csapások eseteiben adandó adóelengedések (4. § 7. pont) azért utalandók a kir. adófelügyelő első fokú hatósága alá, mert tapasztalat szerint az eddigi eljárás igen megszaporitotta a közigazgatási bizottságok teendőit, mihez járul még az is, hogy a tárgyalások elhuzódása folytán, az elengedett adó leirása sokszor csak az év utolsó hónapjaira maradt s addig oly adó befizetése is követeltetett, mely később leirandóvá vált.
Maguknak az érdekelt feleknek teszek tehát előnyére, midőn javaslom, hogy jövőre az adóelengedést első fokon, a gyorsabban intézkedhető kir. adófelügyelő állapitsa meg, mert méltánytalan eljárás esetében a fél ugy is kereshet orvoslást törvényhatósága közigazgatási bizottságánál, sőt harmadfokban, a pénzügyi közigazgatási biróságnál is.
Ezen rész a közadóknak végrehajtás utján való behajtása körül követendő eljárást szabályozó rendelkezésekről szól, s valóban legfontosabb részét képezi a törvényjavaslatnak.
Ezen résznek indokolásául általánosságban a következőket bátorkodom előterjeszteni.
Igen figyelemre méltók azon tapasztalatok, melyek az 1876:XV. tc. III. része rendelkezéseinek a gyakorlati életben való keresztülvitelénél szereztettek.
Az esedékesség idejében önként be nem fizetett kincstári tartozásoknak kényszereszközök mellett való behajtása az, mely közvetlenül s a legérzékenyebb módon érinti az adózó közönséget, de másfelől felettébb érdekli a kincstárt is.
És itt ez alkalommal /is nyilatkozni kivánok, a még mindig létezőnek tapasztalt azon felfogás és tévhit jogosultsága ellen, mintha a behajtásra nézve hozandó szigorúbb intézkedések, valamint az a körüli eljárások pusztán és főképen csakis az államkincstár financziális érdekeiből származnának.
A kormány nemcsak arra van utalva, hogy a törvényhozásilag megszavazott kiadásokat mulhatatlanul fedezze, hanem arra is szigorú kötelessége ügyelni, hogy a mindenkire egyenlő joghatálylyal kiterjedő törvények nemcsak a pontos adófizetőkkel, hanem a pontatlanokkal szemben is érvényesülést nyerjenek.
Midőn pedig az adókulcsot és adóösszegek osztályozását magukba foglaló törvények, a törvényhozás által nagy gonddal és mélyreható tanácskozás után körülményeink figyelembe vétele mellett állapittatnak meg, s midőn az egyes adózókra való szétosztás az önkormányzati joggal választott közegek által, az egyik legfontosabb (III. oszt. kereset) adónemre nézve pedig a kivetés szintén a kormánytól teljesen független adózó polgártársakból alakult kivető és felszólamlási bizottságok által eszközöltetik, nemcsak teljes joggal lehet, de sőt épen kötelesség is feltételezni hogy a kormánytól távol álló ezen közegek által a körülmények személyes ismerete alapján megállapitott adóteher, a törvényeknek megfelelő méltányos arányban van megállapitva.
Igy midőn az esedékesség idejének eltelése után tapasztaltatik, hogy a körülbelől egy üzleti és gazdasági viszonyok közt élő adózók egyik része állami adókötelezettségének pontosan eleget tett, a másik rész ellenben látható és a törvény által elfogadhatónak engedett indok nélkül kötelességét teljesiteni elmulasztotta: legtöbbször saját kötelesség-érzetének hiánya miatt, hozza az administrativ közegeket azon legkevésbé sem óhajtott és nem keresett helyzetbe, hogy a mindenkire egyformán kötelező törvények alapján, polgártársai által reá méltányosnak itélt adót, kényszereszközök alkalmazásával is behajtsák.
És itt nem kell elfeledni azt sem, hogy a törvény az életben előfordulható nehéz akadályok figyelembe vételével is elment a lehetőség határáig, midőn fizetési halasztások adhatására, sőt épen törlések engedélyezhetésére is, eseteket állapitott meg.
Azonban kétségtelen, hogy az elnézésnek is határt kellett szabni, s oly rendszabályokról gondoskodni, a melyek által az állam életérdeke sikeresen megóvható, annál is inkább, mert az adófizetésben való pontatlanságnak elnézése által, a pontos fizetőkben először indignatió, később - az emberi természetben rejlő indokoknál fogva - hajlandóság ébred szintén pontatlan fizetővé válni. Hogy pedig ennek mily végtelen káros következményei lennének, azt, remélem, felesleges elemezni.
Ok nélküli zaklatásnak mellőzése tehát, s a valóban súlyos körülményeknek méltányos figyelembevétele kötelesség ugyan, de indokolatlan elnézést s maga után káros következményeket vonó kedvezést gyakorolni nem lehet sőt nem is szabad.
Ezen szempontok vezérelnek tehát, midőn az adóbehajtási eljárásra vonatkozó részeknek olyan kiegészitését s illetőleg változtatását ajánlom, melyek által - tapasztalatból meritett reményem szerint mind a kincstár a károsodásoktól, - mind pedig az adózók, a törvénytelen eljárás kellemetlenségeitől (mert a törvényes eljárás ellen emelendő kifogásokat szükségkép figyelmen kivül kell hagyni) lehetőleg megóvatnak.
Az 1876:XV. tc. szerkezete mellett egyáltalán elenyésztethetlenek lesznek a behajtás körül elkövetett kiméletlen (szabálytalan) eljárások miatt keletkező panaszok, még pedig azért, mert eltekintve attól, hogy már maga a működés iránt még a legszabályszerűbb végrehajtás mellett is a közönség határozott ellenszenvvel viseltetik: a kormány mégis kénytelen sokszor oly egyéneket is végrehajtókul eltűrni, kik sem kellő szakismerettel, sem kellő tapintatos modorral nem birnak.
De ennek oka az, hogy az állással járó kellemetlenségek mellett még annak bizonytalan volta is visszatartja azon egyéneket, a kik saját és családjuk existentiájának biztosithatása miatt, a lépten-nyomon felmerülő kellemetlenségeknek törvényes és tapintatos eljárással való legyőzésére vállalkoznának, ha állásuk állandó volna.
Szükségesnek találtam tehát javaslatba hozni, hogy a pénzügyminister hatalmaztassék fel, szükséges számú rendes állami adóvégrehajtókat kinevezhetni.
Ezek aztán - mivel a legszigorúbb fegyelmi szabályok alá helyeztetnek - állásukat megbecsülve bizonyára óvakodni fognak, törvénytelen, zaklató és kiméletlen eljárásokkal alapos panaszokra okot szolgáltatni.
Ezen intézmény nem lenne általánosan kötelező, hanem megmaradna ezután is joga a községeknek s szolgabiráknak, saját maguk által felfogadott végrehajtókkal szerezni érvényt a törvény rendeleteinek, s csak az 1876:XV. tc. 62-ik s illetőleg a jelenleg javaslatba hozott törvény 81. §-ában emlitett felelősség következménye gyanánt küldetnének ki, máskor pedig benn a kir. adófelügyelőségeknél képességüknek megfelelő kisegitő munkálattal foglalkoznának.
Ha pedig mint tapasztaltabb szakértőket, a szolgabirák vagy községek kikérnék: az adófelügyelők az illetők által leendő díjazás mellett - ki is küldhetnék.
Ez uton elérni vélem azon czélt, hogy az állandó s tiszti minőséggel biró végrehajtók működése által, az adózók megszabadulnak a gyakorlatlan s szoros fegyelmi hatóság alatt nem tartható, - időről időre alkalmazott végrehajtók helytelen eljárásainak kellemetlenségeitől - s az administratiónak is oly erők fognak rendelkezése alatt állani, kiknek közreműködésével a szolgabirákat, kir. adóhivatalokat és községeket adóügyi feladataikban szintén kisegitheti.
Ezeket a III. Rész rendelkezéseinek igazolására általánosságban megjegyezve, áttérek a III. Rész egyes §-aiban foglalt javaslatok indokolására.
Szükségesnek tartom, hogy Budapest főváros területén az illetékek és díjak, valamint a fővárosi adózók terhére vidéki kir. hivataloknál, községeknél vagy városoknál előirt adók és egyéb kincstári tartozások behajtása, a kir. adófelügyelő közvetlen felügyelete alatt, állami végrehajtókra bizassék, mivel a főváros rendkivül complikált viszonyai mellett az emlitett tartozások behajtása sok nehézséggel jár.
Továbbá az önálló törvényhatósági joggal biró városok, mint jogi testületek, a polgármesterek és szolgabirák netaláni adóhátralékait is állami végrehajtók fognák behajtani, mivel a fennálló törvény értelme szerint, ezen hátralékosok ellen, csakis saját maguk vannak jogositva végrehajtást vezetni. Ez pedig oly visszás állapot, a melynek fentartása indokolhatatlan.
A tapasztalat rendén szintén nem feleslegesnek, sőt magukra az adózókra nézve, több esetben, a kellemetlen következményektől megóvó előnyös módnak találtatott a zálogolás foganatositása előtt való megintés, s ezért ezt is, az új 55. § szövege szerint, mentől szélesebb körre kiterjeszteni ajánlom, még pedig ugy, hogy a hol posta van, ez is igénybe vétessék.
Az egyénenkint való megintés már csak azért is jó, mert ez által megszüntettetik az adóhátralékosok egyrészének azon kifogása, hogy a hirdetményi intésről ők mitsem tudván, a zálogolás rájok nézve méltatlan meglepetést képez.
Ezen szakaszok szabályozzák az ingók lefoglalásánál követendő eljárást.
Szükséges és felettébb sok kellemetlenségnek veszi elejét a foglalás tárgyainak világosabb meghatározása, valamint az eljárás szabályozása.
A kincstárnak indokolt és jogos érdeke megkivánja, hogy ingóságok birói eladása esetében is, legalább a folyó és megelőző egy évi adóösszeg erejéig elsőbbségi jog adassék s az adóvégrehajtásoknál előforduló igénykereset ügye akkép rendeztessék, hogy a jogos panaszoknak is eleje vétessék, de nehézkes hosszadalmasság, vagy más összebeszélések utján a kincstár - s közvetve részben a pontos adófizetők érdeke kijátszásának esetei lehetőleg kevesbittessenek.
Ez okból, a magánkövetelések lefoglalhatási módozatának kellő szabályozása mellett, az 58. §-ban kimondatni ajánlom azt is, hogy azok, kik a náluk az adóhátralékos követelése gyanánt lefoglalt összeget esedékessége napján az illető adópénztárba be nem szolgáltatják, vagy azt az adóhátralékosnak vagy bárki másnak kifizetik, az esetleges büntető következményeken felül vagyonilag is akként maradnak felelősek, mintha fizetést nem teljesitettek volna.
Ez által egy, jelenleg gyakran előforduló visszásság hárittatik el, mert sokszor megtörténik, hogy az adósok sem a kincstárnak, sem a hitelezőnek nem fizetnek s igy még a hitelező érdeke is, az állami czél elérése nélkül veszélyeztetik.
Nemkülönben szükségessé vált a bérlőket is kötelezni; hogy azon esetre, ha a bérösszeget félévnél hosszabb időre kifizetik, azt a foglalásnál, különbeni szavatosság terhe mellett felfedezve, okmányilag igazolják, mert - sokszor még összejátszásból is előfordul, hogy a birtokosok a haszonbérre nézve magukat több évekre előre kielégittetik, vagy legalább kielégitettnek állitják s igy a haszonbér lefoglalhatását kijátszák.
Összhangzólag a birói végrehajtásról szóló 1881:LX. tc. rendelkezéseivel az 1876:XV. tc. 54. §-ának i) pontját az új 60. §-ban oda módositottam, hogy a zálogolás alól kivétetnek mindazon jövedelmek, melyek az 1881:LX. tc. értelmében birói foglalás tárgyát nem képezhetik. Ugyszintén fel kellett vennem az idézett törvénynek azon rendelkezéseit is, melyek a hátralékos jövedelmének lefoglalását bizonyos tekintetben megszoritják. (57. §)
A 66-74. §-okhoz
Ezen §-ok szabályozzák az ingók elárvereztetésénél követendő eljárást.
Megtartottam itt az 1876:XV. tc. 55. §-ának az árverezésre vonatkozó rendelkezéseit, - csak Budapest fővárosra nézve hozok az új 74. § felvétele által némely módosítást, mely a főváros sajátságos viszonyai által kellően indokolva van.
A 75. és 76. §-okhoz
A behajtási illetékek kérdése szintén egyike azoknak, a melyek miatt számos panasz és a községek részéről többnyire jogosult elégedetlenség fejeztetett ki.
Ugyanis miután adóbehajtási illetékek csak akkor szedhetők, ha a zálogolás, illetőleg árverezés tényleg foganatosittatik; majdnem lehetetlen a községi pénztáraknak e czímen oly összegeket venni be, hogy abból az adóbehajtói személyzet költségeit fedezhessék.
Ennek oka az, mert az adózó többnyire bevárja nemcsak azt, hogy a befizetés napja elteljék, hanem még azt is, hogy zálogolás, illetőleg árverezés végett megjelenjenek, s ekkor, hogy a károsodást elkerülje, tartozását a foganatositás előtt kifizeti.
Igen, de a község kiadása már megtörtént, s még inkább áll ez a szolgabirói végrehajtóknál, a kik nem ritkán mértföldekre terjedő utakat kénytelenek megtenni, és mégis, miután az adózó hátralékát még azon nap kifizeti, adóbehajtási illetéket nem számithatnak fel.
Ez okból, az általános megintésért eddiginél mérsékeltebb és arányosabb intési dijakon kivül a 75. §-ban a káros következmények elháritása végett javaslom, hogy az esedékesség illetőleg záloglástól számitandó 3-4 hónap mulva, vagy ha az árverező szabályszerű időben már kiszállott, adóbehajtási illeték még azon esetben is számittathassék, ha a végrehajtási cselekmény tettleg nem foganatosittatott.
Ez előnyös lesz a községek (városok) házi pénztáraira nézve s nem méltánytalan az illető hanyag fizetőkkel szemben.
Miután pedig a városok és községek abbeli panaszait, hogy az állami adókezelés folytán házi pénztáraik rendkivül megterheltetnek, lehetőleg orvosoltatni kivánom, az adóbehajtási ügyek kezelését oly módon javaslom berendezendőknek, hogy e czímen a városok és községek pénztáraiba, a kiadásokkal helyes arányban álló összegek folyjanak be s ez által az átruházott hatáskör gyakorlásából származó kiadásaik lehetőleg megtérüljenek.
Ez okból, mivel különben is sok panasz merült fel a miatt, hogy oly esetekben, midőn valamely község (város) előljárói költségére, az adóbehajtás körül való teendők elhanyagolása miatt (1876:XV. tc. 62. §) állami adóvégrehajtók küldetnek ki, az azok működése folytán felszámitott adóbehajtási illetékek a törvény 57. §-ának rendelkezéséhez képest, az állami pénztárba szállitandók: ezen panaszok megszüntetése czéljából e javaslat 76. §-ában azt inditványozom, hogy az adóbehajtási illetékek, a felelősség alkalmazása esetében is a községi pénztárt illessék.
Az 1876:XV. tc. 61. §-ának ezen javaslat 80. §-ában látható kiegészitése azért mutatkozott szükségesnek, hogy az adóbehajtó közegek eljárása kellőkép ellenőriztethessék s szabálytalan tetteik megtoroltathassanak.
A 82. és 83. §-okhoz
Az ezen §-okban foglalt intézkedéseket igazolják azon érvek, melyeket a III. rész általános indokolásában, ugyszintén azokban, miket a javaslat 76. illetőleg 53. §-ainál előterjeszteni bátor voltam.
Az 1876:XV. törvénycikk 63. §-ának ezen új 84. §-ban javaslatba hozott módositása által azt kivánom elérni, hogy a községi (városi) közegek buzgalma a közadók sikeres behajtásánál fokoztassék.
Az ezen §-hoz csatolt bővités összhangzásba hozza az 1876:XV. tc. 65. §-át az 1874:XXXV. tc. 172. §-ával.
A 88. és 89. §-okhoz
A javaslat 88. §-ánál a törvény 67. §-át azon okból látom módositandónak, hogy az ingatlanokat terhelő adó-, váltság- és illetékösszegekre nézve a kincstárt illető elsőbbségi jog közelebbről meghatároztassék.
Az új 89. §-ban pedig az ingósági végrehajtásoknál is legalább a foglalás és az azt közvetlenül megelőző évben kivetett adókra s illetékekre nézve, a kincstárnak szintén minden más követeléseket megelőző elsőbbségi jog biztosittassék.
Az ezen szakaszban foglalt rendelkezés által az 1876:XV. törvénycikk 68. §-ának világosabb szövegezésén kivül gátat akarok vetni azon eljárásnak, mely szerint egyes adózók évek mulva állnak elő adóvisszatéritési követelésekkel, mi által többnyire maguknak a feleknek indokolatlan költség, a kezelő községeknek pedig hiába való munkaszaporitás okoztatik, a nélkül, hogy a tárgyalás eredményre vezetne.
A 91. és 92. §-okhoz
Ezen §-okban szintén tüzetesebben ajánlom szabályozni az adó és illetékeknek telekkönyvi bekebelezés által való biztositása körüli eljárást, megállapitva egyszersmind a kincstári követelések bekebleztetésének elmulasztása esetén a mulasztást elkövető közegek kártéritési kötelezettségét is.
Ezen §-ban czélszerűnek véltem világosan utalni az új csödtörvényben jelzett irányelvekre. Ezen kivül a félreértések és eltérő törvénymagyarázásokból származható károk kikerülése végett azt is tüzetesen meghatározni javaslom, hogy mely összegek tekintessenek a csőd alatt fizetendő folyó adóknak s más kincstári követeléseknek és hogy a tömeggondnok mily okból köteles óvakodni nehogy gondatlansága, vagy más indulatú mulasztása által kijátszás történjék.
Az 1876:XV. tc. 71. §-ának tartalmával szemben a javaslat 95. §-ában a szabad kézből való birtokvételek adótartozási következményei szabatosabban tüntettetnek elő, de egyszersmind a közös tulajdont terhelő adókra nézve a legfőbb itélő biróság által is kimondott egyetemleges fizetési kötelezettség elve ajánltatik elfogadandónak.
A mi az ingatlant terhelő illetékek átszállását, s a fizető-köteles egyén megjelölését illeti, szükségesnek mutatkozott hogy e tekintetben, ez illetékszabályokon alapuló kivételeknek hely adassék.
Az 1878. évi V. (büntető) törvénykönyv életbelépte folytán szabatosabbá lett, ha az 1876:XV. tc. 73. §-a helyett a javaslat 97. §-ában az utóbbi törvény meghatározásai szerint, jelöltetik meg az adóbehajtó közegek ellen elkövethető „hatóság elleni erőszak” bűntettének megbüntetése. Ez talán befolyással birand a közadók végrehajtásával megbizott közegek iránt, - sajnos - még néhol mindig előforduló bántalmazások kevesbedésére.
A jövedéki kihágási ügyek igen sokszor eredmény nélkül folynak le csupán azért, mert a biztositási intézkedések kellő időben nem rendeltettek el. Ezért most, az új 100. §-ban szükséges volt a pénzügyi hatóságokat kötelezni arra, hogy a biztositásról kellőleg gondoskodjanak.
A 106., 107. és 108. §-okhoz
A magyar büntető törvénykönyvek (1877:V. tc. és 1879:XL. tc.) életbeléptetéséről alkotott 1880-ki XXXVII. tc. 9. és 13. §-aiban foglalt határozatoknak az egyenes adók, a jövedékek, a fogyasztási adók és illetékek iránt fennálló törvények és törvényesitett szabályoknak megsértése miatt inditott jövedéki vizsgálatokra való alkalmazása sok félreértésre ad okot, sőt az emlitett §-ok rendelkezéseinek a jövedéki biráskodásra való alkalmazása az adó- és jövedéki büntető törvények és szabályok sikerét kérdésessé teszi, az országnak pénzügyeit pedig nem kis mértékben kárositani képes, és minthogy ezen §-ok alkalmazását a budapesti királyi itélőtábla is elfogadta, a kir. itélőtáblának, mint a jövedéki ügyekben másodfokulag s végleg határozó biróságnak itéletei ellen jogorvoslatnak nincsen helye, nem marad más ut hátra, mint ezen visszás állapot megszüntetése, illetőleg az emlitett §-ok rendelkezésének a törvényhozás utjáni hatályon kivül helyezése iránt intézkedni.
Ezen visszás állapotnak észlelésére a legelső alkalmat az 1879:XL. tc. 22. §-ának a jövedéki biráskodásban való alkalmazása adta.
Ugyanis az 1876. évi XV. tc. 19. §-a értelmében a be nem hajtható pénzbirság helyett fogságbüntetés alkalmazandó akkép, hogy minden be nem hajtott 5 frt után egy-egy napi fogság essék.
A biróságok és köztük a budapesti kir. itélőtábla is a dohányjövedéki kihágások miatt itéletileg kirótt birságokat behajthatatlanság esetén, az 1879:XL. tc. 22. §-a alapján minden be nem hajtott 10 frt után, egy-egy napi fogságra változtatják át.
Ezen eljárás a törvényhozásunkkal össze nem egyeztethető, minthogy - eltekintve attól, hogy a jövedéki törvények a fennálló államszerződések alapján a birodalmi tanácsban képviselt országok és tartományok kormányával történt előleges egyezkedésekhez képest, a birodalmi tanácsban képviselt országokban ugyanazon alapokon nyugszanak mint nálunk, - a jövedéki határozmányoknak Magyarország és Horvát-Szlavonországokban okvetlenül egyezőknek kell lenniök, mert a magyar korona valamennyi országainak pénzügye közös, a magyar kir. pénzügyminister felelős kezelése alatt áll, és a határozatoknak különfélesége véghetetlen zavarokra adna okot.
Már pedig a fentjelzett gyakorlat folytatása mellett ugyanazon összegű birságban elmarasztaltak, a horvátországi törvényszékek által még egyszer oly szigorú fogsággal büntettetnének, mint azok, kik magyarországi törvényszékeknél kerülnek jövedéki büntető eljárás alá.
Ezen eljárás főleg feltünő lenne az esetre, ha magyarországi lakosok Horvát-Szlavonországokban csempészeten tetten éretvén, ellenük a birság behajthatatlansága esetén még egyszer oly szigorú fogságbüntetés alkalmaztatnék, mint az a magyarországi törvények értelmében történt volna, és viszont, ha horvát-szlavonországi lakos Magyarországon csempészeten tetten éretnék, a fogság büntetése csak félannyival szabatnék ki, mint az Horvátországban történt volna.
De még kellemetlenebb volna az eljárás, ha a horvátországi biróság szigorúbb itéletét magyar törvényszék által kellene végrehajtatni.
Minthogy az 1876. évi IV. tc. olyan törvény, mely iránti javaslat egyrészt a magyar és osztrák pénzügyministerek közötti előleges egyezkedés folytán terjesztetett a törvényhozás elé, s mely másrészt a közös magyar-horvát törvényhozás utján jött létre, fel nem tehető, hogy az 1880:XXXVII. tc. 9. §-ának végszavai által annak bárminemű megváltoztatása czéloztatott volna és ennélfogva is szüksége merült fel ennek, hogy az emlitett § végszavait, minthogy a magyar országos törvény a közös magyar államtörvénynek érvényét nem csonkithatja, - hatályon kivül tenni és téves birói magyarázatoktól megóvni és pedig annyival is inkább, minthogy tartani lehet attól, hogy a kir. itélőtábla az emlitett 22. §-on kivűl, az 1880. évi XXXVII. tc. 9. §-a alapján, az 1879. évi XL. tc. még egyéb szakaszait is jelesen a 12., 13., 21., 26., 29., 31. és 32. §-ai is alkalmazni fogja a jövedéki biráskodásban, miből a jövedékekre nézve ki nem számitható hátrányok és károk keletkezhetnének.
A 106. §-ban foglalt határozatoknak ezen törvényjavaslatba való felvétele azon oknál fogva szükséges, mert a jövedéki ügyekben a büntető eljárás meginditását illetőleg a jelen törvényjavaslat 103. §-a (1876:XV. tc. 79. §-a) intézkedik ugyan, de hiányzik ily intézkedés a kiszabott büntetések elévülésére nézve, az 1879. évi XL. tc. 31. §-ban meghatározott egy évi elévülési idő pedig oly rövid, hogy azt - tekintve azon körülményt, hogy a jövedéki birságok beszedése czéljából intézendő végrehajtások meginditása előtt, gyakran huzamosabb időt igénybe vevő puhatolásokat kell tenni az elmarasztaltnak vagyoni viszonyaira, nemkülönben arra nézve is, vajjon a végrehajtás foganatositása által nem jut-e végelszegényedésre - a kincstár érdekeinek veszélyeztetése nélkül - a jövedéki ügyekben itéletileg kirótt büntetésekre nézve elfogadni nem lehet.
Ezen § módositja az 1876:XV. törvénycikknek Horvát-Szlavon országokra vonatkozó intézkedéseit. A javaslatba hozott módositások igazolásukat találják azokban, miket e tekintetben az indokolás általános részében előadni szerencsém volt.
