1885. évi VII. törvénycikk indokolása

a főrendiháznak, mint felsőháznak szervezéséről * 

Általános indokolás

Az 1848-ik évi pozsonyi országgyülés, mely Magyarország rendi alkotmányát népképviseleti alapon átalakitotta, egyetlen egy intézményt hagyott meg régi alakjában: a főrendiházat.

Nem szorul magyarázatra az, hogy ezen ősi intézmény ezen alakjában a megváltozott viszonyok között állandóan meg nem maradhat, s hogy annak is módosulnia kell.

Érezték ezt az 1867-ik év óta az országgyülés, a közvélemény és az egymást felváltott kormányok, mert azóta hol egy, hol más részről ismételten felvettetett ezen intézmény átalakitásának kérdése.

Mindennek daczára azonban a kérdés megoldása elmaradt és éveken keresztül egy oldalról sem sürgettetett az következetesen.

Indokát találja ez abban, hogy hazánkban - a valódi alkotmányos élet nagy szerencséjére ma is nagy tisztelettel viseltetik minden ember a történelmi fejlemények és a szerzett jogok iránt; találja továbbá abban, hogy a főrendiház azon tagjai, kik annak üléseiben rendesen résztvettek, felfogva a helyzetet és megértve az idők intelmét, soha éles ellentétbe nem helyezkedtek a népképviselet alapján álló képviselőházzal és az annak többsége által támogatott kormányokkal.

A kormány azonban azon nézetből indulva ki, hogy kötelességet mulasztana, ha ezen kérdés megoldását továbbra is elhalasztaná, már az 1883-ik évben elkészité a főrendiháznak, mint felsőháznak szervezéséről szóló törvényjavaslatot, s miután annak tárgyalása akkor a közbejött események miatt többé czélszerűen eszközölhető nem volt, most van szerencsém azt, minden nem átmeneti intézkedést tartalmazó részeiben egészen ugy, mint akkor megállapitva volt, beterjeszteni.

Egy felsőházat demokratikus alkotmány keretében szervezni, mindenütt sok nehézséggel jár. Mert a demokratikus elvek logikai keresztülvitelével feladatának megfelelni képes felsőházat szervezni még sehol sem sikerült, nálunk pedig meggyőződésem szerint ezt megkisérleni sem szabad, mert ez annyit tenne, mint a magyar államnak, mint ilyennek egy biztositékát elvetni és ellentétbe jönni a történelmi fejlemények és a szerzett jogok iránti tisztelettel, a mi pedig a századok viharai között annyiszor segitett megmenteni hazánkat.

Ily szempontok figyelembe vételével átalakitani ugy a mai viszonyok közt jelen alakjában többé állandóan fenn nem tartható intézményt csakis oly időkben lehet, midőn ha érzi is mindenki az átalakitás szükségét, senkit az intézmény vagy annak eddig volt tagjai irányában ellenséges indulat vagy szenvedély nem vezet, mert csak ilyen időben lehet reményleni azt, hogy az intézménynek egész alapja nem fog romba döntetni; csak az, a mi tarthatatlan, fog mellőztetni s belé mérsékelten oly új alkatrészek fognak illesztetni, melyek folytán a felsőház a megváltozott viszonyokba, ha elméletileg nem is, de gyakorlatilag beleilljék, a nélkül, hogy elvesztené akár függetlenségi, akár magyar állami azon főjellegét, melyre oly nagy súlyt kell fektetnünk.

Az általános irányt, mely ezen törvényjavaslaton átvonul, a fentebbiekben jelzett nézpontok már jórészt indokolják, de tekintettel az ezen kérdésben nagyon illetékes helyekről megindult irodalmi mozgalomra is, szükségesnek tartom, hogy némelyeket még elmondjak.

Azt, ugy hiszem, nem vonja kétségbe senki, hogy nemcsak a demokráczia szempontjából, de azon szempontból is, hogy a felsőháznak kellő tekintélye legyen, nem tartható fenn az, hogy valaki mint született törvényhozó gyakoroljon jogokat az esetben is, ha se vagyont, se semmi egyebet, születésén kivül nem képvisel.

De talán az se szorul magyarázatra, hogy eltekintve a születéstől, egyedül vagyoni qualifikácziót állapitani meg, mely vagy már magában, vagy akár kinevezés, akár e czélra nagyobb vagyoni czenzus mellett alakitott választótestület által eszközölt választás hozzájárultával adjon jogot a felsőház tagjává lenni, nálunk kivált egészen elhibázott lépés lenne, mert egy oly felsőház létesitéséhez vezetne, mely sem a történelmi fejlemények iránt való tiszteletnek, sem a magyar állam igényeinek teljes biztossággal meg nem felelne.

Az egyedül helyes módnak látszik előttem az, hogy a felsőház szervezésénél a fősúly azon családokra fektettessék, melyek a történelem folyamán megnyerték a jogot a főrendiház alkatrészeivé lenni, melyeknek ezen jogához a nemzeti közérzület hozzá szokott, de a joggyakorlat szorittassék ezen családok oly tagjaira, kik ezen kivül oly vagyoni qualifikáczióval birnak, a mely egyfelől függetlenségüket vagyoni szempontból legalább - biztositsa és másfelől őket egy erős kapocs, az anyagi érdekeltség utján a nemzet többi osztályaival érdekközösségbe vonja.

Ugyanezen szempontok egyike vagy másika, vagy azok együtt inditottak arra is, hogy az ország zászlósai s más, a javaslatban felsorolt méltóságai és főhivatalnokai a felsőház hivatalbeli tagjai legyenek, hogy azok legyenek az ott felsorolt egyházi méltóságok is, kiterjesztve a vallásegyenlőség elvénél fogva a jogosultságot kellő arányban azon felekezetek főtisztviselőire is, melyek eddig jogosultsággal nem birtak.

Ki kellett hagyni ezen szempontokból a világiak közül a főispánokat, az egyháziak közül pedig a czímzetes püspököket.

A mai főispáni kar teljes joggal visszautasitotta és utasithatta azon olykor felmerült vádat, mintha szavazatainál más, mint saját meggyőződése vezette volna, de bizonyos az, hogy mentől inkább tökéletesbedik közigazgatásunk, annál inkább állandó hivatalos teendők kötik le a főispánt, ugy hogy alig lehet sokáig halasztani azt, hogy a főispánság, mint valóságos kormányhivatal, annak minden kötelmeivel és igényeivel szerveztessék.

Lesznek ekkor is bizonynyal főispánok, kik akár anyagi helyzetüknél, akár jellemüknél fogva meg fogják óvni tudni függetlenségüket, s lesznek olyanok, kik képesek lesznek mindkét kötelességnek, a törvényhozóinak úgy, mint a közigazgatásinak megfelelni és épen ezért nem is lenne helyes összeférhetlenséget mondani ki a főispánság és a felsőházi tagság között, nem, annyival inkább, mert az az örökösödés útján jogosult tagokat azon helyzetbe hozná, hogy vagy törvényhozói jogaikról kellene - hivataloskodásuk tartamára - lemondaniok, vagy le kellene mondaniok arról, hogy a közügyet e fontos közigazgatási minőségben szolgálhassák, mi sem a felsőháznak, sem a közigazgatásnak nem válnék előnyére, valamint nem az, mi azon intézkedésnek hasonlóan következése lenne, hogy a gyakorlati életben a közigazgatás terén jeleseknek bizonyult ily honpolgárok élethossziglan való tagokul kinevezhetők nem lennének, de az tagadhatatlan mégis, hogy az sem lenne helyes, hogy egy ily természetű hivatal adjon jogot arra, hogy valaki a felsőház tagja legyen.

Az egyházi főhivatalok, illetőleg méltóságok közül hasonlag ki kellett hagyni a czímzetes püspököket, nem állitva fel azonban rájuk nézve sem összeférhetlenséget.

Vannak sokan hazánkban is, kik azon elvet vallják magukénak, hogy az egyházi férfiak a törvényhozásba egyáltaljában nem valók, de ezen nézetet én nem vallom.

Állam és egyház nincsenek nálunk ugy elkülönitve, mint némely más államokban, nálunk ezek kölcsönös egymásra hatása az élet majdnem összes mozzanataiban nyilvánul és meggyőződésem szerint ezen kölcsönös egymásra hatás, kellő korlátok között, nemcsak nem káros, de mindeniknek csak előnyére válik és talán nem csalódom, ha azt mondom, hogy az egyik fő oka annak, hogy állam és egyház mint idegenek vagy éppen mint ellenségek soha sem állottak és ma sem állanak szemben egymással.

Kétségtelen az is jó hatással kell hogy ez legyen a különböző felekezetek közötti viszonyra is, mert azok, kik a közös haza szolgálatában érintkeznek, megtanulják egymást becsülni, méltánylani s nem állhatnak egymással oly élesen szemben a tisztán egyházi téren sem, mint tennék, ha csak ezen találkoznának egymással.

Ehhez járul az, hogy főleg a római katholikus hitfelekezetnek, de némi részben egyik-másik más hitfelekezetnek is a javaslatban felemlitett méltóságai egyuttal nagy földbirtokot is képviselnek s már e miatt se lennének a felsőházból helyesen kizárhatók, már pedig ha ezek benn maradnak, a vallás-egyenlőség nagy elve megkivánja, hogy bevétessenek részben legalább a javaslatban emlitett más hitfelekezetek főtisztviselői is, kikre nézve különben is minden ezekre nézve felhozottak, ezen egyen kivül érvényes, de igenis ki kell maradniok a czímzetes püspököknek részint azért, hogy tulságos nagy se legyen az egyházi tagok száma, részint és főleg azért, mert ők sem vagyont nem képviselnek, sem oly működési körrel, mely az állam-élet mozzanatait is érintené, nem birnak.

A némely eddig jogosultsággal nem birt egyházi főtisztviselőkön kivül a korona által élethossziglan minden osztályra vagy vagyonra vonatkozó tekintet nélkül kinevezendő tagok képezendik azon elemét a felsőháznak, mely hivatva lesz azt demokratikus intézményeink közé inkább beillővé tenni, és az élet, a társadalom mozzanataival szorosabb kapcsolatba hozni.

Hogy a felsőházba fel kell venni a kinevezett tagokat s hogy azoknak élethossziglan kell kineveztetniök, azt mindenki majdnem kivétel nélkül elismerte, ki irodalmi téren a felsőház rendezésének kérdésével komolyan foglalkozott és éppen azért nem tartom szükségesnek, hogy itt bővebb indokolásba bocsátkozzam, s mielőtt áttérnék a törvényjavaslat egyes részleteinek indokolására, még csak egyet tartok szükségesnek megérinteni, azt ugyanis, hogy daczára a némelyek által vitatott nézetnek: miért nem állapitja meg a javaslat akár a felsőházi tagoknak általjában, akár csak az élethossziglan kinevezett tagoknak számát egy állandó tételben?

Ezt illetőleg azt hiszem, hogy oly szervezés mellett, a minőt a jelen törvényjavaslat ajánlatba hoz, a számnak általjában meghatározása majdnem lehetetlen volna.

A dolog természetében fekszik ugyanis, hogy ha bizonyos családoknak megállapitott vagyoni képesitéssel biró tagjai jogosultak a felsőház tagjai lenni, azok számában a szerint, a mint az elhalás vagy a nagykorúvá létel bekövetkezik, vagy a vagyoni helyzetben előnyös vagy hátrányos változás áll be, folytonos ingadozásnak kell előállani.

Nem hagyható e mellett figyelmen kivül az sem, hogy ha ily rendszer mellett egy meghatározott szám állapittatnék meg, esetleg hosszú időre képzeletivé tétetnék a koronának azon joga, hogy akár örökös felsőházi tagokat, akár élethossziglan való tagokat nevezhessen ki.

Arra pedig, hogy a koronának ezen joga megmaradjon és érvényesülhessen - nem is szólva most a felségi jogok természetéről - maga a gyakorlati élet szempontjából okvetlenül szükség van.

Hogy a parlamenti élet mellett a törvényhozás és a kormányzat minden nagyobb rázkódtatás nélkül folyhasson, szükséges, hogy legyen mód a törvényhozás különböző tényezői között időnként előállható összeütközéseket alkotmányos eszközökkel elháritani.

Ha a képviselőház többsége jő ily ellentétbe a törvényhozás másik két faktorával, ott van a korona joga, azt bármikor feloszlatni.

Oly jog, a melynek használatát lelkiismeretes kormány csak rendkivüli esetekben fogja a koronának tanácsolni, de melynek már fennállása olykor a konfliktus enyhitésére vezet, rendkivüli körülmények között való gyakorlata pedig az egyedüli mód az ellentétek elháritására, esetleg arra - mi a parlamenti kormányforma alapfeltétele, hogy a nemzet általános hangulata biztos kifejezést nyerjen, mely ha állandóan az marad, indokul szolgál arra, hogy az összeütközés más módon enyésztessék el.

Szemben a feloszlatást ajánlott kormánynyal ott van a korona joga annak elbocsátására, - s egy új, a nemzet óhajainak megfelelő kormány kinevezésére, de azon esetre, ha a nehézség a felsőházból is jön, vagy ha éppen a felsőház az, mely ellentétes állást foglal el a képviselőházzal és az annak kebelében többséggel biró -, a korona bizalmával is dicsekedhető kormánynyal, akkor - ha nem lehet a koronának új tagokat bevinni a felsőházba, nincs alkotmányos mód az összeütközés elháritására.

Hallottam mondani, hogy fel nem tehető, hogy egy felsőház állandóan ellenszegülhessen annak, mit a képviselőház s az az által támogatott és a korona bizalmát biró kormány ismételten akar, s hogy nagyon gyengének kellene lenni azon kormánynak, mely nézeteit ez esetben a felsőházzal elfogadtatni nem tudná, valamint hallottam azt is, hogy fel kell tenni annyi politikai belátást a magyar felsőházról, hogy szemben a nemzetnek a képviselőházban ismételten nyilvánuló s a korona által is osztott nézetével, kivánságával soha sem fogja a dolgot a végletekig vinni.

Nem akarva nagyon is hosszas lenni, csakis arra hivatkozom, a mi Angliában az első, a nagy reform-bill alkalmával történt.

Senki sem fogja mondani, hogy Lord Grey akkori kormánya nem volt erős kormány és a politikai belátást sem fogja senki megtagadni az angol lordok házától és mi történt mégis?

A nemzeti közvélemény hosszú évek során követelte a reformot, a mozgalom már több helyen tettlegességig ment, s a forradalom szélére vitte az országot és a Lordok házának többsége el volt határozva mégis az ellentállásra, csakis akkor engedett, mikor Lord Grey előállhatott azzal, hogy a király beleegyezését adta, hogy annyi új peer creáltassék, a mennyi elég arra, hogy a Reform-bill többséget nyerjen.

Igaz, a Reform-bill keresztülment akkor a nélkül, hogy az új peerek tömeges kinevezésére szükség lett volna, de az éppen egyik előnye ezen sok irányban kellemetlen, ha vele visszaélnek, veszélyes alkotmányos eszköznek, hogy a legtöbb esetben maga annak létezése elég arra, hogy az állam érdekében szükséges czél eléressék, s igy megvan a haszna, a nélkül, hogy egyuttal rosz hatása is érezhetővé válnék.

Ugyanezen ok miatt nem lehet az sem, hogy az élethossziglan kinevezhető tagok száma határoztassék meg egy állandó tételben, mert esetleg ez is oda vezetne, hogy a korona éppen azon perczben nem gyakorolhatná jogát, midőn annak gyakorlatára az ország belbékéjének megóvása érdekében a legnagyobb szükség lenne. Elismerem azonban azt, hogy a lehetőség az élethossziglan való felsőházi tagokat minden korlát nélkül szaporitani, könnyen visszaélésekre vezethet.

A pillanatnyi nehézségen való segitésnek igen kényelmes eszköze ez, s kellő meggondolás nélkül eljáró kormányok csakugyan nem egyszer alkalmazták ezt kellő szükség és indokoltság nélkül, lejárva igy az alkotmányos monarchiában főleg annyira szükséges felsőház tekintélyét s egy hatástalan czifra testület szinébe állitva oda a nemzet szemei elébe.

Örökös peereket kinevezni, mint ez Angliában lehető, oly intézkedés, mely sokkal nagyobb megfontolást igényel, mert a kinevezés több öltőre kihat, mig élethossziglan kinevezett, esetleg igen öreg urak megtehetik a tőlük várt szolgálatot a kivánt szavazat beadásával és azután igen rövid időn a természet rendje szerint eltünnek a nyilvános élet teréről.

Arról kell tehát gondoskodni, hogy az élethossziglan kinevezhető tagok számának végnélküli szaporitása korlátozva legyen, anélkül, hogy azért a korona megfosztatnék attól, hogy új felsőházi tagok kinevezése által gyakorolhassa az adandó esetben oly fontos alkotmányos jogot.

Ezt czélozza a törvényjavaslat azon rendelkezése, hogy az élethossziglan kinevezett tagok száma új kinevezés által az összes tagok számának egy harmadát meg nem haladhatja, de azután úgy az örökös tagok, mint az élethossziglan kinevezhető tagok létesitésére ezen egy korláton kivül szabad kezet hagy.

Annak kimondása, hogy új kinevezés által nem lehet az élethossziglan való tagok számát az összes tagok egy harmadánál többre szaporitani, szükséges azért, mert meg nem lévén s nem lehetvén állapitva a felsőház összes tagjainak száma oly esetben, midőn az élethossziglan kinevezettek száma épen megütné vagy nagyon megközelitené az összes tagok számának egy harmadát, a más czímen jogosult tagok számában beállott változás ideiglenesen előidézheti ezen arány megzavarását, mi azért törvénynyel ellenkezőnek nem tekinthető, a további rendelkezés pedig garancziát nyujt az élethossziglan való tagok aránylagos túlszaporodása ellen a nélkül, hogy lehetetlenné tenné az összes tagok számának a fentebb érintett körülmények között szükségessé válható szaporitását, melyet csak azon feltételhez köt, hogy az arány meg ne zavartassék, mi nehezebbé, - nagyobb megfontolást igénylővé teszi ezen eszköz alkalmazását, örökös felsőházi tagok creálását is tevén legtöbb esetben - sőt esetleg két annyi számban szükségessé, - mi nemcsak a dolog természeténél, de azon anyagi kellékeknél fogva is, melyeket maga a javaslat ezekre nézve megállapit, egyfelől sokkal nehezebb (s másfelől sokkal kevésbbé aggályos a felsőház tekintélyének, függetlenségének szempontjából.

Ezek után áttérhetek már a törvényjavaslat azon egyes, fontosabb intézkedéseinek indokolására, melyek a fentebbiekben még kellően indokolva nincsenek.

Részletes indokolás

A 2. §-hoz

A 2. § b) pontját illetőleg mindenekelőtt megjegyzem, hogy az adótétel azon szempontból állapittatott meg, hogy az örökösödés jogán tagok száma körülbelül 250-et tegyen, s az elhalálozás és nagykorúvá létel, valamint a vagyoni helyzet változásához képest ezen számhoz álljon közel.

Megjegyzem továbbá, hogy az adótételnél a földadót venni főalapul, azt hiszem, helyes, mert a földbirtok az, mely legtöbb stabilitást ád, kijelölni pedig, hogy melyik évi kivetés szerinti földadó mennyisége képezi az állandó határt, szükséges volt azért, mert az adó csak mint a vagyon s ez esetben a földbirtok értékének jelzője szerepel s épen azért biztositani kell azt, hogy akár nagyobb legyen a földadó, akár az adórendszer valamely változása, vagy jobb viszonyok folytán kisebb, az ne birjon hatással a jogosultság megállapitására.

Annál szükségesebb ez, mert az adónak emelkedése nem azt jelentené, hogy a viszonyok különben ugyanazok maradván, a tulajdonos gazdagabb lett és lejebb szállása nem azt, hogy szegényebb lett, de sőt ellenkezőleg, az előbbi eset rontja s az utóbbi jobbá teszi a földbirtokos anyagi helyzetét, az ugyancsak ezen pont végső bekezdésében foglalt intézkedés szükséges azért, mert az erdélyi bárói és grófi családokat illetőleg az 1867. év óta azon gyakorlat fejlődött ki, hogy azoknak azon tagjai, kik az 1848. év előtti értelemben vett Magyarországon is birtak fekvő vagyont, meghivattak a főrendiházba, mig azok, kik csakis a volt erdélyi nagyfejedelemségben voltak birtokosok, meghivót nem kaptak.

Ugy hiszem, nem kell bővebben fejtegetnem, hogy ezen megkülönböztetést megszüntetni szükséges volt.

A 3. §-hoz

A 2. § többi része, valamint a 3. § is azt hiszem, részint nem igényel indokolást, részint indokolva van a javaslat általános indokolásában.

A 4. §-hoz

Ugyanez áll általjában a 4. §-ról is, melyre nézve még csak azt kivánom megjegyezni, hogy a protestáns hitfelekezet főhivatalnokaira nézve tett azon intézkedés, hogy nem mind, hanem csak az ott kitett számban a hivatalbani idősebbség szerint lesznek a felsőház tagjai, abban leli indokát, hogy egy bizonyos arányt mégis kellett szem előtt tartani a különböző hitfelekezetek részesülésében, mely, ha mind bevétettek volna, nagyon is meg lett volna zavarva, ha pedig csak egy részök vétetik be, akkor leghelyesebbnek látszik, hogy a hivatalban idősebbség legyen irányadó.

Az erdélyi egyházkerület főgondnokát illetőleg bevett intézkedés pedig szükséges azért, mert több főgondnok levén, ezen intézkedés nélkül megeshetnék, hogy mind a három hivatalban legidősebb főgondnok azon egy kerületből állana elő, mi a többiekre nézve igazságos nem lenne.

A 5. §-hoz

Az 5. §-ban az első szervezésnél azért van az élethossziglan kinevezhető tagok száma az összes tagok 1/4-ére szoritva, hogy akkor, mikor az első alakulás történik, ne lehessen teljesen kimeriteni a jog gyakorlatát és igy nehézséget görditeni a későbbi fejlemények elé.

A 8. §-hoz

A 8. §-t illetőleg azt kivánom megjegyezni, hogy azon horvát-szlavonországokbeli tagok, kik a jogosultságot az általuk viselt méltóság után élvezik, vagy azok, kik örökös tagok, de nemcsak azon országokban, hanem a Szent-István koronája alatt másutt is birnak földbirtokot, kell, hogy a törvényhozás összes ügyeiben jogosultak legyenek, mert ezen méltóságok nem különleges horvát-szlavon méltóságok, hanem épen ugy, mint a többiek, Szent-István birodalmában a magyar korona által adatnak, az pedig, ki Horvát-Szlavonországokban is bir földbirtokot, de bir azon kivül is, Szent-István birodalmában nem lehet, hogy kevesebb jogot gyakoroljon, mint az, ki csakis az utóbbi részekben birtokos.

Ellenben igen természetes az, hogy a Horvát-Szlavonországok gyülése által választott felsőházi tagok is csak azon hatáskörben birhatnak joggal, a melyben a képviselőházba választottak birnak, valamint azokat is, kik amaz országokon-kivül nem birtokosok, csakis az oly ügyekben illetheti meg a befolyás, a melyek a magyar korona összes országainak közös ügyei.

Miután különben oly ügyekre nézve is nyernének befolyást, melyek az 1868-ik évi XXX-ik tc. szerint Horvát-Szlavonországok autonom ügyei lévén, őket egyáltaljában nem érdeklik.

A 11. §-hoz

A 11. § megengedi, hogy a felsőháznak örökösödés utján tagjai s a 4-ik § B) betüje c) pontja alatt emlitett hitfelekezeti világi előljárók képviselővé lehessenek a nélkül, hogy felsőházi jogukat állandóan elveszitenék, mig a többi tagokat illetőleg a képviselővé választás a felsőházi jog végleges elvesztését vonja maga után.

Ezen § rendelkezésének indoka az, hogy nézetem szerint nem lehet az a törvényhozásnak ártalmára, ha azok egy része, kik örökösödés utján birnak joggal a felsőház tagjai lenni, időközileg a képviselőház tagjaivá válik, sőt azt hiszem, hogy csakis előny háromolhat abból, ha az ilyenek a képviselőházban közelebb viszonyba jönnek a nemzet más osztályaival, saját tapasztalat alapján megismerkednek azoknak nézeteivel, gondolkodásmódjával, a hitfelekezeti világi előljárókra nézve fentartani, pedig ezt a lehetőséget szükséges már csak azért is, mert különben igen korlátozva lenne azoknak választási joga, nem fogadhatván el ezen tisztet senki, ki arról, hogy képviselő lehessen, lemondani nem akar.

Azon rendelkezése a §-nak, hogy ha valaki az emlitettek közül képviselővé lett, ha szinte leteszi is mandátumát, a felsőházban csak a következő ülésszakban gyakorolhassa jogait, ugy hiszem, teljes biztositékot nyujt azon lehető visszaéléssel szemben, mely abból eredhetne, ha valaki leszavazván a képviselőházban valamely törvényjavaslat felett, - azonnal érvényesithetné jogát a törvényhozás másik házában.

A 12. §-hoz

A törvényjavaslat II. fejezetéből csakis a 12-ik § az, mely nem ugyan a benne foglalt intézkedések természeténél, de annál fogva, hogy az eddigi gyakorlattól eltér, indokolást igényel; a többi §-ok rendelkezései, azt hiszem, részint oly természetűek, részint annyira megfelelnek az eddigi gyakorlatnak, hogy indokolásuk felesleges lenne.

A 12. § elvben kimondja, hogy a törvényhozás körébe tartozó teendők a felsőházban is kezdeményezhetők, de egyuttal megállapitja a kivételeket.

Azt hiszem, senki sem vonhatja kétségbe, hogy a törvényhozás teendőit nagyban könnyiti az, ha a törvényjavaslatok egy része előbb a felsőházban tárgyalható.

A jelen gyakorlat mellett például az ülésszak első teendője rendszerint a költségvetés megállapitása lévén, miután minden a képviselőházban kell, hogy előbb tárgyaltassék azon hetek alatt, mig a költségvetés tárgyaltatik; a főrendiház szünetelni kénytelen s igen gyakran megesik, hogy annak bevégezte után a képviselőház előtt sincsen kész anyag, melyet a ház maga tárgyalhatna, mig ha, mint a törvényjavaslat ajánlja, bizonyos kérdések a felsőházban is tárgyalhatók első sorban, jó beosztás mellett lehet gondoskodni arról, hogy mindkét háza a törvényhozásnak folytonosan működhessék és sokkal rövidebb idő alatt el lehessen érni azon törvényhozási eredményt, mely most majdnem az egész évet igénybe veszi.

Megjegyezve még, hogy mindaz, a mi akár a parlamentarizmus általános elveinél, akár saját különleges viszonyainknál fogva helyesen csakis a képviselőházban kezdeményezhető, annak számára fentartva van, bátran adok kifejezést azon meggyőződésemnek, hogy a 12. § intézkedései a gyakorlati élet igényeinek felelnek meg, a nélkül, hogy bármely elvet vagy helyes alkotmányos szempontot sértenének meg.

A III. fejezethez

A III. fejezetben foglalt átmeneti intézkedéseket a gyakorlati keresztülvihetőség szempontja indokolja s azokra nézve csakis két dolgot jegyzek meg.

Az első, hogy meggyőződésem szerint szükséges ugy az örökösödés utján joggal biró családok névjegyzékének, mint ezen családok most joggal birandó tagjai névjegyzékének megállapitására a főrendiháznak befolyást adni, s a névsort illetőleg a lehető tévedések kikerülése czéljából a kiigazitás lehetőségét biztositani, mi iránt a törvényjavaslat 22. és 23-ik §-a intézkedik; a másik, hogy a 24. § intézkedése megfelel azon a magyar törvényhozás által a lehetőségig mindig követett elvnek, hogy senki valamely jogtól, melyet gyakorolt, meg ne fosztassék és azt hiszem, hogy azon § rendelkezése az irányban a leghelyesebb, mert figyelembe veendőknek mondja azokat az élethossziglan való kinevezéseknél, kik eddig a tagság jogait tényleg gyakorolván, ha az most tőlük megvonatik, valóban vesztenének, mig azok, kik birtak volna joggal, de azt ugy sem gyakorolták valójában, semmit sem vesztenek és igy azt, hogy figyelembe vétessenek, nem is igényelhetik.

Elmondtam ezekben azt, mit elmondani okvetlenül szükségesnek tartottam, és azon meggyőződésben ajánlom az ezen indokolás kapcsában beterjesztett törvényjavaslatot, hogy annak alapján egy a magyar állam érdekeinek megfelelő életképes felsőház lesz szervezhető.


  Vissza az oldal tetejére