Köztörvényhatóságainkat a törvényhozás az 1870:XLII. tc. megalkotása előtt sem alakulásaikban, sem belszervezkedésükben nem szabályozta azon részletességgel, a mint azt az önkormányzati és állami közigazgatás együttes fontos érdekei megkövetelték. Az első rendszeres szervezés nehéz munkája a köztörvényhatóságok rendezéséről alkotott törvény által eszközöltetett s nem lehet tagadni, hogy köz- és államéletünknek a folytonos és belterjes fejlődés által egyre szaporodott igényei, - ezen törvény életbelépte óta sok részben megfelelőbb kielégitést nyertek.
A törvényhatóságok megmaradtak önkormányzati vitatkozási és felirati jogaik szabad gyakorlatában, de e mellett biztositékok szereztettek az iránt, hogy a törvényhatóságok az állami közigazgatás közvetitésében reájuk utalt nagyfontosságú feladaloknak a köz- és államérdek által követelt irányban és módon megfeleljenek.
Közigazgatásunk fejlődésének folytonossága a közviszonyokban időnkint lényeges változásokat idézvén elő, a municipalis törvénynek több rendbeli pótlása s ezzel kapcsolatosan a törvény némely rendelkezésének hatályon kivül helyezése lett időközileg szükségessé.
Igy azon körülmény, hogy az állami közigazgatás közvetitése jelentékeny részében a törvény- és helyhatóságok hatáskörébe utaltatott, ugy hogy a törvényhatósági és az állami közigazgatás működésüknek egész vonalán hova-tovább sürűbb érintkezésbe jutottak egymással, szükségessé tette a közigazgatási bizottsági intézménynek létesitését, melyben a törvényhatósági és állami közigazgatás különböző ágainak oly sok tekintetben egymásra utalt műszervei egy egységes szervezetté egyesitettek és a mely bizottságok a törvényhatóságok egyetemével és az állami közigazgatás főhatóságaival a gondozásukra bizott administrationalis ügyekre nézve annyira előnyös, állandó és közvetlen érintkezésbe léptek.
Ezen kivül megalkottattak időközben a törvényhatósági tisztviselők elleni fegyelmi eljárást szabályozó 1876:VII., a némely városi törvényhatóságok megszüntetéséről szóló 1876:XX., a némely törvényhatóság területének szabályozásáról szóló 1876:XXXIII. s az ezzel kapcsolatos 1877:I., a gyámsági és gondnoksági ügyek rendezését tárgyazó 1877:XX., a megyei mérnöki állomások megszüntetéséről szóló 1877:XXIV., a köztisztviselők minősitéséről szóló 1883:I., végül a megyék háztartásáról szóló 1883:XV. törvénycikkek.
Mindezen törvényhozási alkotások a köztörvényhatóságok rendezéséről szóló 1870:XLII. törvénycikket számos irányban módositották, s tagadhatatlan, hogy közigazgatásunk mai állapota az emlitett törvényhozási intézkedések folytán a multhoz képest eredményes javulást mutat.
De eme felsorolt pótlások és helyesbitések a gyakorlati élet rendén szerzett további tapasztalatok szerint nem elégitik ki kivánatos mértékben s minden irányban közigazgatásunk figyelmen kivül nem hagyható számos igényeit; és minthogy a törvénynek még mindig vannak némely rendelkezései, melyek a gyakorlati alkalmazásban vagy hiányosaknak, vagy magyarázatot igénylőknek bizonyultak s igy a czélravezetőség és szabatosság tekintetéből pótlást vagy helyesbitést követelnek; minthogy továbbá a főrendiház szervezéséről szóló 1885:VII. tc. életbelépésével a vármegyék kormámyzásával megbizott főispánok közjogi állása lényegesen megváltozott s azoknak eddigi hatásköre a közigazgatás érdekei által igényelt mértékben kiterjesztőnek mutatkozott; mindezekre való tekintetből elérkezettnek láttam idejét annak, hogy a köztörvényhatóságok rendezéséről szóló törvény módositása iránti javaslatomat a tapasztalt hiányok pótlásával a szükségesnek mutatkozott helyesbitések felvételével - tekintettel egyszersmind némely újabban alkotott törvényeknek a jelen törvénynyel összefüggésben levő rendelkezéseire, - a bemutatott szövegezésben egy szerves egész keretébe foglalva, a törvényhozás tárgyalása alá bocsássam.
A jelen módositással tehát csakis a fejlettebb köz- és államélet gyakorlati igényeinek, a meglevő kereten belül eszközlendő kielégitése czéloztatik; és csakis ezen szempontot kérem annak elbirálásánál irányadónak tekinteni.
Csupán egyetlen egy fejezete az a javaslatnak, mely lényegesebb módositásokat, illetőleg kiegészitéseket tartalmaz és pedig a IV-ik, mely a főispánról szól.
Ezen fejezet rendelkezései egy részének a javaslatba felvételét a gyakorlati élet folyamán szerzett tapasztalatok tették szükségessé, más részének felvételét pedig a változott viszonyok követelményei indokolják.
Szabad legyen a javaslat ezen fejezetében foglalt újabb törvényes rendelkezésekre vonatkozólag már e helyütt a következőket előterjesztenem.
A parlamentáris kormányzás törvényben kimondott felelősségének súlyát ugy az állami, mint a törvényhatósági közigazgatás egyre szaporodó igényei tetemesen növelték s épen a kormányzás súlyos felelősségének érzete és tudata elengedhetetlenül szükségessé teszi, hogy a főispánok mint a végrehajtó hatalom képviselői és a felelős kormánynak a törvényhatóságokban egyetlen bizalmi férfiai, oly hatáskörrel ruháztassanak fel, mely képessé tegye őket nemcsak a törvényhatósági, hanem az összes állami közigazgatás olyannyira szükséges szigorú és pontos ellenőrzésére és arra, hogy a felmerülő hiányok és bajok orvoslása iránt azoknak elhatalmasodása előtt saját törvényes hatáskörükben intézkedhessenek.
E végből adja meg a törvényjavaslat a főispánnak a jogot, hogy a törvényhatósági administratióra ne csak felügyeljen és azt ellenőrizze, hanem hogy a felmerülő szükséghez képest, közvetlenül rendeleti uton is intézkedhessék és az önkormányzati közigazgatás közegeivel azon állandó és közvetlen érintkezés, mely a felügyelet és ellenőrzés sikeres gyakorolhatásának elengedhetlen feltétele - fentarthassa. E végből hatalmazza fel a javaslat a főispánt, hogy a törvényhatóság területén működő összes állami hivatalnokok hivatalos eljárását is ellenőrzési és felügyeleti körébe vonhassa s igy mind a felől, a mi az állami és törvényhatósági közigazgatás keretében történik és abba tartozik, közvetlenül tájékozódást szerezhessen és szükség esetén nyujthasson megbizójának, a felelős kormánynak.
A főispánok lényeges megváltozott hatásköre s a rendes hivatali teendőknek ezzel járó tetemes szaporodása s ezek sokoldalú volta és nagy jelentősége, azt hiszem, természetszerűen indokolják a törvényjavaslatnak a főispánok fizetésének némi emelésére, rendszeres nyugdíjigényük megállapitására s végül a főispáni titkároknak mint rendes és állandó munkaerőknek szervezésére vonatkozó rendelkezéseit.
Az ezen javaslat törvényerőre emelkedésével immár közhivatali teendők végzésével megbizott s nagy felelősséggel járó rendszeres tevékenységre kötelezett főispánok egyéni munkásságának megérdemelt gyümölcsét, valamint saját és családjuk jövőjét, ugy a méltányosság, mint az igazságosság szempontjából szükségesnek láttam biztositani és pedig oly mérvben, a mely az általuk betöltött állás kiválóságával és fontosságával megfelelő arányban áll.
Hogy a nyugdíjigény tekintetében a javaslat a főispánokat más államhivatalnokokkal szemben némi előnyben részesiti, az parlamentáris kormányrendszerünkben s a főispánoknak ebből kifolyó különleges s az állandóság jellegét nélkülöző állásában leli minden bővebb magyarázat nélkül indokolását.
A főispáni titkári állomások rendszeresitésével, azon már fentebb érintett czélon kivül, hogy a főispánoknak a rendszeres hivatalos teendők végzésében állandó, és ezen teendők természetének megfelelőleg feltétlen személyi bizalmat érdemlő rendes munkaerő álljon rendelkezésükre, még annak elérését is tűztem ki magam elé, hogy a szorosan vett közigazgatási szolgálatban, a gyakorlat útján való alapos kiképzésre azoknak is mód és alkalom nyujtassék, kik az önkormányzati köteléken kivül kivánják tehetségüket és munkaerejüket a közigazgatás szolgálatában érvényesiteni, mely uton ezek oly gyakorlati jártasságot és az általános közigazgatás minden ágát felölelő tapasztalatokat szerezhetnek meg, melyek később a központi állami közigazgatás érdekében a központi kormányzat kebelében eredménynyel lesznek értékesithetők.
A javaslatba felvett pótlások és módositások §-ok szerinti részletes indokolását a következőkben van szerencsém előterjeszteni.
A köztörvényhatóságok rendezéséről szóló törvény megalkotása előtt, a köztörvényhatóságok beosztása és elnevezése tekintetében fennállott állapotok tényleges fentartására vonatkozólag az 1870:XLII. törvénycikkbe felvett rendelkezések, a törvény életbeléptetése óta az által, hogy a vidékek, székek, kerületek vármegyékbe osztattak be (1876:XXXIII. tc.) és némely szabad királyi és törvényhatósági joggal felruházva volt város megszünt törvényhatóság lenni (1876:XX. tc.), más városok pedig időközben törvényhatósági joggal ruháztattak fel (1873:XI. és XXVII. törvénycikkek), végül az által, hogy a Királyföld rendeztetett (1876:XII. tc.) lényeges változásokat szenvedvén, szabatos tájékozódás, valamint közszolgálati érdekekből indokoltnak és szükségesnek látszott a törvényhatóságok ez idő szerinti tényleges beosztásának és elnevezésének kitüntetése, mi végből ugy a megyei, mint a városi municipiumok névszerint felsoroltattak a javaslat 1. §-ában.
A jelenlegi szöveg 1. §-ában a köztörvényhatóságok jog- és hatáskörére vonatkozólag általánosságban foglalt elvi kijelentések a javaslatba mint 2. § vétettek fel.
A jelenlegi törvény 1. §-ában, az ugyanazon törvény 88. §-ára való hivatkozás - ez utóbbi §-nak a javaslatból kihagyása folytán - a módositásból is kihagyandó volt, valamint a tényleges állapotokra való tekintettel mindenütt kihagyattak a javaslat szövegéből az eredeti szövegben a vidékekre, székekre, kerületekre, fő- és alkirálybirákra, fő- és alkapitányokra vonatkozólag foglalt hivatkozások is.
A közigazgatási költségek megállapitására és a fedezetről való gondoskodásra vonatkozólag a jelenlegi törvény 2. §-ában foglalt rendelkezések a javaslat 3. §-ába a megyék háztartásáról szóló 1883:XV., és az új községi törvényre való hivatkozással - mint a melyek a köztörvényhatóságok háztartási ügyeire vonatkozólag részleges rendelkezéseket tartalmaznak - vétettek fel. Ugyancsak felvétettek a most emlitett két törvényre való hivatkozások a javaslat további szövegében mindenütt ott, a hol az azokban foglalt részletes rendelkezések szolgálnak irányadóul.
A javaslat ezen §-a végén felvett ama rendelkezés, mely szerint a belügyminister a törvényhatóságok eljárását, különösen a belső ügyvitelt és a pénzkezelést saját kiküldött közege által bármikor megvizsgáltathatja, a felelős kormányt megillető felügyeleti jogban, és abban találja indokolását, hogy a központi felügyeletnek és ellenőrzésnek a javaslatban contemplált módon eszközlendő gyakorlását a némely törvényhatóságokban előfordult visszásságok már eddig is ismételten elengedhetetlenné tévén, szükségesnek látszott, hogy a belügyministert megillető eme joga municipális törvényben is határozott kifejezést nyerjen.
A javaslat ezen §-a, az eredeti szöveg 3. §-ában foglalt rendelkezéseket azon kiegészitéssel tartalmazza, hogy az ezen §-ban felsorolt bizottsági határozatok külön-külön indokolt jelentés kiséretében terjesztendők fel az illető ministerhez.
Ezen kiegészitést némely törvényhatóságoknak ama téves felfogása tette szükségessé, mely szerint a bizottsági határozatok felterjesztése iránt a törvény ezen §-ában foglalt rendelkezéseknek eleget véltek tenni az által, ha a közgyülési jegyzőkönyveket, melyek a felterjeszteni kötelezett határozatokat is tartalmazták, felterjesztették a belügyministerhez, azon véleményben lévén, hogy a mennyiben a közgyülési jegyzőkönyv felterjesztésétől számitott 40 nap alatt az abban foglalt határozatokra nézve az érdekelt minister nem nyilatkozott, azt helybenhagyottnak tekinthetik és végrehajthatják.
Ezen felfogás egészben téves, mert a közgyülések jegyzőkönyveinek hiteles másolatban felterjesztése, nézetem szerint, de a dolog természetéből kifolyólag is, nem azért rendeltetett el, hogy az abban foglalt s kormánymegerősitést igénylő határozatok érdemileg elbiráltssanak és hogy azokra vonatkozó elhatározásáról az illető minister a köztörvényhatóságot a beérkezéstől számitott 40 nap alatt értesitse, hanem a végből, hogy azokból a belügyminister a törvényhatóságok állapotára azok közigazgatásának általános menetéről, az azokban foglalt tárgyalások és határozatok alapján részletes tudomást szerezvén, az általános közigazgatási szempontokból szükségesnek mutatkozó intézkedéseket megtehesse.
Ezen felfogás mellett szól ama körülmény is, hogy a kormány jóváhagyását igénylő számos határozatra nézve az esetleg szükséges kormányintézkedés, ha azokról a belügyminister csak a hitelesités után 30 nap alatt felterjeszteni kötelezett jegyzőkönyvi másolatból értesül, az ügy nagy hátrányára a legtöbb esetben igen elkésetten történhetik meg.
Az 5-9. §-okhoz
Az 1870:XLII. törvénycikknek a közgyülési határozatok felebbezhetőségére, szabályrendeletek alkotására és megerősitésére vonatkozólag, annak 4., 5., 6., és 7. §-aiban foglalt rendelkezései, a javaslat 5., 6., 7., 8. és 9. §-aiba azon helyesbitésekkel vétettek fel, melyek azoknak a gyakorlatban való alkalmazása körül felmerült kételyek eloszlatása szempontjából mutatkoztak szükségeseknek.
Ezen helyesbitésekre vonatkozólag megjegyezni kivánom, hogy a municipális törvény e részbeni elvi álláspontjának fentartása mellett kivánatos volt a részletek szabatosabb kidomboritása. Különös súlyt fektettem arra, hogy minden közérdekű határozat lehető széles körben hozassék köztudomásra, hogy azoknak is, kik az ilyen határozat hozatalában részt nem vehettek, mód és alkalom nyujtassék arra, hogy a netalán sérelmes határozat ellen jogorvoslatot kereshessenek.
A magánfeleket érdeklő határozatok kézbesitésére vonatkozó rendelkezések alapjául a kézbesitőkről szóló 1875:X. tc. vétetett; a közérdekű határozatok közhirré tételét szabályozó rendelkezések megállapitásánál pedig a gyakorlat szolgált irányadóul. A felebbezési határidőket czélszerűnek láttam a gyámsági és gondnoksági ügyekről szóló 1877:XX. törvénycikknek a tapasztalat rendén helyeseknek bizonyult rendelkezései alapulvétele mellett megállapitani.
Ama rendelkezést, hogy a törvényhatósági szabályrendeletek bemutatási záradékkal látandók el, a javaslat 8. §-ában amaz indokból találtam felveendőnek, mert gyakorlatilag ez az egyetlen módja annak, hogy a törvény amaz elvi jelentőségű rendelkezésének, mely szerint a törvényhatósági szabályrendelet a törvénynyel és a kormánynak hatályban levő szabályrendeleteivel nem ellenkezhetik - érvény szereztessék.
A gyámhatósági ügyek az 1877:XX. tc. részletes intézkedése tárgyát képezvén, az 1870:XLII. törvénycikknek ide vonatkozó 8., 9. és 10. §-ai mint feleslegesek kihagyandók voltak - elégséges lévén a javaslat 10. §-ában a fentebb idézett törvényt egyszerűen felemliteni.
Az 1870:XLII. tc. 11. §-ának a házi adó kivetésére és beszedésére vonatkozó rendelkezései a vármegyékre nézve az 1883:XV. tc. által hatályon kivül helyeztetvén, azok a javaslat 11. §-ába a vármegyék kihagyásával csak a városi törvényhatóságok felemlitésével vétettek fel, mint a melyekre az abban foglalt rendelkezések ma is érvényben állanak.
A javaslat ezen §-ába a jelenlegi törvény 13. §-ában foglalt s módositást nem igényelt rendelkezések változatlan szövegezésben vétettek át.
A rendezett tanácsú városokat a járási költségekhez való hozzájárulás kötelezettsége alól már az 1870:XLII. tc. 12. §-a is felmentette. Ezen kedvezmény a javaslat 13. §-ában - ama rendelkezések figyelembevételével, melyek a szóban levő költségek fedezésére vonatkozólag az 1883:XV. törvénycikkben a megyei pótadó kivetése tekintetében foglaltatnak, továbbra is fentartatott.
A törvényhatóságok költségvetésének megállapitására s a zárszámadások megvizsgálására vonatkozólag, az 1870:XLII. tc. 14. §-ában foglalt rendelkezések a javaslat 14. §-ában a vármegyékre nézve az 1883:XV. törvénycikkben, a törvényhatósági joggal felruházott városokra nézve pedig az új községi törvényben foglalt rendelkezéseknek megfelelően voltak kiegészitendők, kihagyatván azokból azon rész, mely a költségvetéseknek és a zárszámadásoknak a bizottsági tagok részére való kézbesitése iránt intézkedik, mert eme rendelkezés az azzal járó tetemes költségek és gyakorlati nehézségek miatt különben is csak alig néhány törvényhatóság által lett életbeléptetve, s még ott is, hol alkalmazásba vétetett, gyakorlati szempontból feleslegesnek bizonyult, minthogy azok, kik a törvényhatóságok háztartási ügyei iránt érdeklődnek, a közszemlére kitett előirányzatból és zárszámadásból a kivánt tájékozódást amugy is megszerezhetik.
A 15-18. §-okhoz
A jelenlegi törvény 15., 16., 17. és 18. §-aiban foglalt rendelkezések módositást nem igényelvén, azok a javaslatnak ugyancsak 15., 16., 17. és 18. §-aiba lényeges változtatás nélkül vétették át.
A jelen törvénynek a törvényhatósági bizottság alkatelemeiről szóló 19. §-a azon kiegészitéssel vétetett fel mint 19. § a javaslatba, hogy abban a javaslat 48. §-ára, melyben azon törvényhatósági tisztviselők és államhivatalnokok vannak felsorolva, kik a közgyűlésben hivatalos állásuknál fogva birnak üléssel és szavazattal - szabatosság czéljából hivatkozás történik.
A javaslat 20. §-ában az 1870:XLII. tc. 20. §-ában foglalt rendelkezések, az újabb törvények némely rendelkezései és a gyakorlat igényei által indokolt több rendbeli kiegészitésekkel vétettek fel.
A kizárási okok közé azt, hogy az önrendelkezési joggal nem biró kiskorúak és azok, kiknek kiskorúsága meghosszabbittatott, valamint a gondnokság alatt levők - bizottsági tagok egyáltalában nem lehetnek - nehogy e részben kétségek merüljenek fel, szükségesnek láttam felvenni a javaslatba.
Az, hogy az oly fontos önkormányzati jogokat gyakorolni hivatott törvényhatósági bizottság tagjaitól, kiket nagy erkölcsi és vagyoni felelősség súlya terhel, a szellemi, erkölcsi és anyagi qualificatiónak a törvényjavaslat ezen §-ában megállapitott mértéke követeltessék, az, ugy hiszem, bővebb indokolást nem igényel.
Ugyanezen § f) pontjának végsoraiban kimondandónak találtam, hogy az adónak meg nem fizetése vagy maga ama körülmény, hogy az illető az országgyülési képviselő-választók állandó névjegyzékéből kimaradt, a bizottsági tagsági jog gyakorlását nem akadályozza. Ezen kiegészitést annak indokából találtam felveendőnek, mert az 1870:XLII. tc. 19. és 27. §-ainak ama rendelkezése, hogy ugy legtöbb adófizetés alapján, mint választás utján azon honpolgárok lehetnek a bizottság tagjai, a kik az országgyülési képviselőválasztásra jogositva vannak, tévesen ugy is értelmeztetett, hogy a kik az országgyülési képviselő választók állandó névjegyzékébe akár az adó meg nem fizetése miatt, akár mulasztásból felvéve nem lettek, ha egyébként birtokában voltak is ama kellékeknek, melyek alapján a névjegyzékbe leendő felvételre törvényes igényt formálhattak, a törvényhatósági bizottság tagjai nem lehetnek.
Nem szenved ugyan kétséget, hogy a gyakorlati alkalmazás és az ellenőrzés szempontjából megkövetelendő az, hogy a választó az országgyülési képviselő választók az idő szerint érvényben levő névjegyzékében felvéve legyen, de ezen alaki kelléket azoktól is megkövetelni, kik értékképviselet alapján vagy a választó közönség bizalma folytán lesznek hivatva a bizottsági tagsági jog gyakorlására, semmi által nem indokolt szükségtelen megszoritás lenne. Miért is a törvényben határozott kifejezésre kivántam juttatni azt, hogy a mennyiben a honpolgár bir ama szellemi, erkölcsi és anyagi kellékekkel, melyek azt a képviselő választók állandó névjegyzékébe való felvételre egyébként törvényesen feljogositják, azon körülmény, hogy adóját le nem fizette, avagy a névjegyzékből kimaradt, a bizottsági tagsági jog gyakorlásának akadályául ne szolgáljon.
A g) és h) pontok alatti rendelkezések az 1874:XXXIII. tc. 12. §-ában foglalt rendelkezések analogiája alapján vétettek fel.
A javaslat ezen §-ában a municipalis törvény 21. §-a egész terjedelmében azon pótlással vétetett fel, hogy a bizottsági tagok száma az általános népszámlálás eredményéhez képest 10 évről 10 évre újra megállapitandó.
Eme pótlást azon okból láttam szükségesnek, hogy egyes törvényhatóságokban a bizottsági tagok megállapitásának alapul szolgált népességi viszonyok, a szerzett tapasztalatok szerint igen lényegesen megváltozván, a bizottsági tagok száma már ez idő szerint is sok törvényhatóságban nem felel meg a tényleges népességi viszonyoknak. Hogy pedig ezen kiigazitást a javaslat csak minden 10 évben s az általános népszámlálás eredménye alapján rendeli eszközölni, annak indoka az, hogy az ilyen kiigazitást csakis teljesen hiteles és megbizható adatok alapján eszközölhető megnyugvással - s a kiigazitás rövidebb időközönkint való megengedése okvetlenül zavarokat fogna okozni a törvényhatósági bizottság belszervezetében.
A jelenlegi törvénynek 22. §-a a javaslat ugyanezen §-ában azon indokból, mert az adóhivatalok részéről az adókimutatások megküldése körül számos esetben tanusitott késedelem miatt a névjegyzék összeállitása a kellő időben eszközölhető nem volt, azon kiegészitéssel vétetett át, hogy az adókimutatásokat az adóhivatalok minden év augusztus hó 31-éig kötelesek a törvényhatóság rendelkezése alá bocsátani.
A § jelenlegi szövegének utolsó kikezdése, tekintettel a javaslat 25. §-ában foglalt rendelkezésekre, kihagyatott.
A legtöbb adót fizető bizottsági tagok sorrendjének megállapitásánál számitásba vehető adóra nézve a javaslat szövege az újabb adótörvények rendelkezéseinek figyelembevételével egyszerűsittetett, ugyanezen § azon része pedig, mely az adó kétszeres beszámitásának kedvezményére jogosultakról szól, az okleveles tanárok, állatorvosok, épitészek és gazdászok felsorolásával kiegészittetett, mert az időközben életbeléptetett tanrendszer ezektől is oly képzettséget követel meg, hogy annak alapján a szóban lévő kedvezményre indokolt igényt formálhatnak.
Az 1870:XLII. tc. 23. §-ának utolsó bekezdése, mely szerint az, a ki öt év óta az országban lakik stb., honpolgárnak tekintendő, kihagyandó volt, mert időközben az 1879:L. törvénycikk az állampolgárság kérdését végleg szabályozta.
A minicipális törvény 24. §-a arra való tekintettel, hogy lehetnek esetek, a midőn az adó kétszeres számitásának jogczíme időközben megszünik, ama pótlással vétetett át ugyancsak, mint 24. § a javaslatba, hogy azok, kik a 23. § kedvezményét igénybe venni óhajtják, e végből az igazoló választmány előtt minden évben kötelesek jelentkezni.
Az ezen §-ba felvett rendelkezések, melyek a legtöbb adót fizető bizottsági tagok névjegyzékének összeállitása körül követendő eljárást s az igazoló választmány határozatai elleni felebbezések benyujtásának határidejét állapitják meg, a főváros szervezéséről szóló 1872:XXXVI. törvénycikknek a gyakorlatban czélszerűnek bizonyult analog rendelkezésein alapulnak.
A 26-27. §-okhoz
A javaslat 26. §-a a törvény 25. §-át, a javaslat 21. §-a utolsó kikezdésében foglalt rendelkezésnek megfelelő pótlással tartalmazza, a 27. § pedig a törvény 26. §-át az „alkerület” kifejezés kihagyásával.
A törvény 27. §-ában foglalt rendelkezések - a javaslat 28. §-ába a 20. §-ban elősorolt kizárási okok felemlitésével vétettek át.
A javaslat 29. §-ába a törvénynek a megbizatás tartamára vonatkozó 28. §-a tekintettel a 21. §-ban, a bizottsági tagok számának a népszámlálás eredményéhez képest 10 évről 10 évre leendő megállapitására, valamint a 26. §-ban, a választó-kerületek ugyancsak 10 évenkinti kiigazitására vonatkozólag foglalt rendelkezésekre, oly módositással vétetett át a javaslatba, hogy a választott bizottsági tagok megbizatásának időtartama 6 évről 10-re emeltetett.
A törvény eme rendelkezése épen ugy, mint a 21. és 26. §-ok rendelkezései, csakis a legközelebbi népszámlálást követő évben foglalt a czélnak megfelelően életbe léptettetni, s ezzel kapcsolatosan a választott bizottsági tagoknak az 1870. évi XLII. tc. alapján nyert mandatuma a legközelebbi népszámlálást követő évben érvényét veszti s minden bizottsági taghely új választás útján töltetik be.
A törvény 29. §-ában a felől, hogy az időközben elvesztett bizottsági tagsági képesség vitássá lett esetében mely hatóságokat és mely fokozatban illet meg a határozathozatal, gondoskodva nem lévén, a javaslat 30. §-ába az ez iránti intézkedés pótlólag felvétetett.
A törvény 30. §-a lényegtelen styláris változtatással vétetett fel mint 31. § a javaslatba.
A 32-39. §-okhoz
A javaslat ezen §-ai a törvénynek 31., 32., 33., 34., 35., 36., 37. §-aiban a választás körül követendő eljárás szabályozására vonatkozólag foglalt rendelkezéseket, a főváros rendezéséről szóló 1872. évi XXXVI. törvénycikknek a tapasztalat rendén helyeseknek bizonyult rendelkezésein alapuló módositásokkal tartalmazzák.
Gyakran megtörténvén, az, hogy a választásról felvett jegyzőkönyvek aláirását a bizalmi férfiak a czélból - hogy az eljárás szabályszerű lefolyásának útjába akadályt görditsenek - megtagadják, szükségesnek mutatkozott a javaslat 38. §-ában kimondani azt is, hogy a választási jegyzőkönyvek aláirásának a bizalmi férfiak részéről megtagadása a jegyzőkönyvek hitelességére befolyással nem bir.
A törvény 38. §-a, mely a biráló választmányról szól, a javaslatba mint 40. § azon pótlással vétetett át, hogy a biráló választmánynak másodfokú határozataira nézve kimondatik, hogy azok törvénysértések eseteiben a főispán által felterjeszthetők és a belügyminister által megsemmisithetők. Ezen pótlást azon indokból találtam szükségesnek, mert az e téren szerzett tapasztalás szerint károsnak és veszélyesnek bizonyult az, hogy a törvény rendelkezései figyelmen kivül hagyásával elkövetett visszaélések - a miatt, mert a biráló választmány határozatai a törvényben végérvényesnek jeleztettek, - orvoslás nélkül maradtak.
A törvénynek a választási elnök, a bizalmi férfiak biztonságára vonatkozó 40. §-a, a javaslat 41. §-ába a választási törvény helyett a fennálló törvényekre való hivatkozással vétettek át és pedig azon indokból, mert az országgyülési követeknek népképviselet alapján választásáról szóló 1848. évi V. tc. az 1874. évi XXXIII. törvénycikkel módosittatott, ez utóbbi törvénynek ide vonatkozó rendelkezései pedig a büntető törvénykönyv megalkotása által szenvedtek újabb módositást. Miért is ezen törvényeknek egyenkinti felsorolása mellőzésével czélirányosabbnak találtam általánosságban a fennálló törvényeket felemliteni.
A törvénynek 41. §-a, mely meghatározza, hogy kik végzik a közgyüléseken az elnöki teendőket, tekintettel arra, hogy habár ritkán is, de előfordulhat amaz eset, hogy a főispán és az elnökségben ezt helyettesitő alispán, illetőleg polgármester ezen tiszt teljesitésében egyidejűleg akadályozva vannak, sőt egyidejűleg mind a két állás üresedésben lehet - a javaslat 42. §-ába a közszolgálat érdekéből és a közigazgatás akadálytalan rendes menete biztositása czéljából szükségesnek talált azon kiegészitésekkel vétetett át, hogy a jelzett esetekben vármegyékben a főjegyző, s ennek akadályoztatása esetében az árvaszéki elnök látja el a közgyülésen az elnöki teendőket. Tekintettel a városi törvényhatóságokban fenforgó közszolgálati viszonyokra, szükséges volt megadni ezeknek azon jogot, miszerint azt, hogy a főispán és a polgármester egyidejű akadályoztatása esetében is elnököljön a közgyülésen, jóváhagyásom mellett szabályrendelettel állapitsák meg.
A közgyülések megtartását szabályozó ezen §-ba annak indokából, hogy a gyérebben látogatott rendkivüli közgyüléseken behatóbb tárgyalást igénylő ügyek az utolsó órákban szőnyegre ne hozathassanak, kimondandó volt az is, hogy a rendkivüli közgyüléseken csak oly ügyek tárgyalhatók, a melyek a tárgysorozatban benfoglaltatnak.
A törvénynek a közgyülés hatásköréről szóló 43. §-ában foglalt rendelkezéseit a javaslat 44. §-ába némi kihagyásokkal és pótlásokkal vettem át, melyek abban lelik indokolásukat, hogy ezen rendelkezések az időközben megalkotott 1876:VI., 1883:XV. törvénycikkekben és a községi és fegyelmi törvényekben foglalt némely rendelkezésekkel összhangzásba voltak hozandók.
A javaslat 45. §-ában a törvény 44. §-ának az állandó választmányra vonatkozó rendelkezései több irányban módosulást szenvedtek. Ezen módositások közt első helyen kivánom felemliteni azt, hogy az állandó választmányban az elnöki teendők végzése a főispánra ruháztatott.
Természetes folyománya ez annak, hogy a főispánok közjogi állásuk megváltoztatásával immár közhivatali teendők végzésére lesznek hivatva s kötelességükben álland, hogy a törvényhatósági administratióra, annak minden ágában és minden részletében a legpontosabban felügyeljenek és azt ellenőrizzék. Hogy e részbeni kötelességüknek a megkövetelt beható pontossággal eleget tehessenek, meg kellett nekik a módot és alkalmat adni arra, hogy a törvényhatósági közigazgatás összes ügymenetéről állandóan és a kellő időben alapos és közvetlen tudomást szerezhessenek, a ki a közgyülés elintézése alá tartozó ügyekre nézve oly mérvben és módon, hogy azok mibenléte felől a főispán, a közgyülési tárgyalások kellő irányban és alapossággal való vezetéséhez elengedhetetlenül szükséges tájékozottsággal birjon, csakis az állandó választmány tárgyalásai rendén történhetik meg. Miért is szükségesnek láttam az ez iránti rendelkezést a javaslat ezen §-ába felvenni.
Az, hogy a megyei kültisztviselők és községi előljárók a néha több napig ülésező állandó választmánynak tagjai lehettek, a jó közigazgatás és a szolgálat akadálytalan ellátása szempontjából igen hátrányosnak mutatkozott, s ez inditott engem arra, miszerint az, hogy a megyei kültisztviselők, valamint a községi előljárók az állandó választmány tagjai nem lehetnek, a törvényben határozottan kimondassék.
A városi törvényhatóságokban, a hol a közgyülési tárgyalások előkészitése a városi tanács ügykörébe tartozik, az állandó választmányok alakitása feleslegesnek mutatkozott. Szükségesnek láttam azonban a javaslat ezen §-a végpontjában határozott alakban kifejezést adni annak, hogy a vármegyékben az állandó választmány hatáskörébe utalt teendőket városi törvényhatóságokban a tanács teljesiti, mely esetekben annak elnöke ugyancsak a főispán s ennek akadályoztatása esetében a polgármester.
A javaslat ezen §-a a törvény 45. §-ának felel meg s az abban a szavazás elrendelésére, az elnök szavazási jogára, a szavazatok számbavételére vonatkozólag foglalt helyesbitett rendelkezések az eddigelé követett s helyesnek bizonyult gyakorlat által vannak indokolva.
A törvény 46. §-a mint 47. § azon kiegészitéssel vétetett fel a javaslatba, hogy az érdekeltségre vonatkozó rendelkezések szabatosabban körülirattak, valamint tekintettel az abból származható inconvenientiákra, ha a törvényhatósági bizottság községi előljáró tagjainak azon törvényes joguk, hogy ezen minőségükben a megyei tisztviselők felett, kikhez szolgálati szempontokból alárendeltségi viszonyban állanak, a közgyüléseken biráskodhatnak, fentartatik, szükségesnek láttam ezen §-ba ama rendelkezést is felvenni, hogy amaz esetekben, a midőn megyei tisztviselők felelősségre vonatásáról van szó, a bizottságnak községi előljáró tagjai sem a tanácskozásban, sem a határozathozatalban részt nem vehetnek.
Ezen § végpontjában a közgyülés tárgyalásai akadálytalan menetének biztositása czéljából szükségesnek láttam gondoskodni a felől is, hogy a törvényhatóságok a hallgatóság eltávolitásának kérdésében szabályrendeletet alkossanak.
A törvény 47. §-ában az iránt foglalt rendelkezések, hogy melyek azon törvényhatósági tisztviselők, kik a közgyülésen hivatalos állásuknál fogva üléssel és szavazattal birnak, számos előfordult esetben magyarázatot igényelvén, a javaslatnak ide vonatkozó 48. §-ában ezen hiány az illető tisztviselők szabatos felsorolásával pótolva lett.
Helyén valónak, de a törvényhatósági közigazgatás érdekében állónak is találtam a javaslat ezen §-ában ülési és szavazási joggal felruházni azon állami tisztviselőket is, kik a közigazgatási bizottságban, mint az állami közigazgatás egyes ágainak képviselői, tevékeny részt vevén a törvényhatóság számos fontos ügyének elintézésében, mig ez alapon igényt tarthatnak arra, hogy a törvényhatósági bizottság tárgyalásaiban résztvegyenek, másfelől szakértelmükkel és felvilágositásaikkal lényegesen meg fogják könnyiteni számos fontos ügynek alapos elintézését.
A törvény 48. §-a lényegtelen styláris módositással mint 49. § foglal helyet a javaslatban.
A javaslat 50. §-a fegyelmi eljárás elrendelésére és a felfüggesztésre vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza, a törvény 49. §-ában foglalt rendelkezéseknek a fegyelmi törvény értelmében lett módositásával.
A javaslatnak a széksértési keresetekről szóló §-ában szemben azzal, hogy a tanácskozás tartós zavarása oly akadályául szolgálhat a tárgyalások menetének, melynek elháritása iránt a törvényben intézkedni szükséges, felveendőnek tartottam azon rendelkezést is, hogy azok ellen is, kik a tanácskozást tartósan zavarják, széksértési keresetnek van helye.
A javaslat 52. §-ában a törvény 51. §-ának a közgyülési jegyzőkönyvek felterjesztésére vonatkozó rendelkezései a tapasztalás által szükségesnek bizonyult kiegészitéssel foglaltatnak.
Számos törvényhatóságban ugyanis a közgyülés határozatainak hitelesitése néha csak hetek multán történt, a midőn a hitelesités már nélkülözte a megbizhatóságnak kivánt mértékét, miért is czélszerűnek láttam a javaslat ezen §-ában határozottan kimondani, hogy a közgyülési jegyzőkönyvek rendszerint a másnapi ülésben, az utolsó napi ülésről vezetett jegyzőkönyvek pedig legkésőbb 3 nap alatt hitelesitendők.
Az 53-63. §-okhoz
A főispánok hatáskörére, fizetésüknek és nyugdíjigényük megállapitására, a főispáni titkári állások szervezésére vonatkozó rendelkezések a javaslat 53-63. §-aiba vétettek fel, mely §-ok a javaslatnak külön önálló fejezetét képezik.
Az ezen §-okban foglalt rendelkezések a törvény 52-56. §-aiban foglalt rendelkezések azon kiegészitéseit tartalmazzák, melyekre vonatkozólag e javaslat indokolásának általános részében már kimeritően volt szerencsém nyilatkozni.
Csupán azt kivánom még itt az 54. § B), a) pontjára vonatkozólag felemliteni, hogy a városi törvényhatóságokra nézve is szükségesnek láttam és pedig e rendszeres ellenőrzés gyakorolhatása czéljából, kötelezővé tenni a számonkérő székek megtartását - miért is az ez iránti rendelkezés az idézett § és pontba felvétetett.
A főispánok fizetését szabályozó 55. és 60. §-ok alapján tervezett fizetésemelések és néhány főispán részére számitásba vett lakbér-illetmény folytán, az e czímen a költségvetésben eddigelé megszavazott 238,000 frt, illetőleg az intercalare czímén levont 2,500 frt leszámitásával, 235,500 frttal szemben, jövőre mintegy 62,700 frtnyi több kiadás lesz szükséges.
A mi pedig a főispáni titkári állomásoknak tervbe vett rendszeresitését illeti, meg kell jegyeznem, hogy habár a közigazgatási szolgálat érdeke elodázhatlanul megköveteli azt, hogy minden főispán mellé mihamarább alkalmaztassék egy-egy titkár: mindaználtal, tekintettel az állam pénzügyi viszonyaira, a költségvetést, az ezen állások rendszeresitésével járó teljes összeggel, a vonatkozó rendelkezések életbeléptetésekor azonnal megterhelhetőnek nem vélvén, egyelőre a legégetőbb szükség kielégitésére, az első alkalommal a főispáni titkári állásoknak körülbelül csak egy harmadát kivánom betölteni; mi az eddigelé e czímen a költségvetésbe fölvett 8,000 frttal szemben még mintegy 16,400 frt többkiadást fog igényelni.
Az első alkalommal még be nem töltött állások rendszeresitéséhez szükséges költség a következő évi államköltségvetésekbe fog felvétetni.
Ezen § a törvényhatósági központi és kültisztviselőket sorolja elő, a törvény 57. §-ának azon rendelkezéssel lett megtoldásával, hogy a kültisztviselőkre nézve az, hogy a járás székhelyén lakjanak, kötelezőleg kimondatik, mely rendelkezés a közszolgálat érdekében leli indokolását.
A javaslat ezen §-ában a törvény 58. §-ának az alispáni hatáskörre vonatkozó rendelkezései két irányban nyertek figyelemre méltó kiegészitést.
Az egyik szerint felhatalmaztatik az alispán arra, hogy ha a főispánnak az 54. § i) pontja alapján kiadott utasitásai ellen aggályai vannak, 24 óra alatt a főispán utján a belügyministerhez előterjesztéssel élhet.
Ez intézkedés nem szorul bővebb indokolásra, ha felemlitem azt, hogy e részben a törvény azon rendelkezését vettem kiindulási pontul, hogy az alispánt az ily előterjesztési jog még a kormány rendeleteivel szemben is megilleti.
Tisztán a gyakorlati életben felmerült nehézségek elháritását czélozza az m) pontba felvett azon második kiegészités, mely szerint az alispán bizonyos esetekben rendbüntetések alkalmazására hatalmaztatik fel.
Habár a fegyelmi eljárás szabályozásáról szóló 1876. évi VII. tc., illetőleg a községi közegekre nézve az 1876. évi V. törvénycikkben foglalt rendelkezések életbelépte óta a fegyelmi ügyek elintézése sokkal kevesebb időt vett igénybe, mint az előbbi nehézkes eljárás mellett; mindamellett a beható vizsgálattal, jegyzőkönyvek felvételével, bizonyitékok beszerzésével még most is annyi idő telik el, hogy kisebbmérvű hivatali hanyagság vagy engedetlenség esetében az eredmény nem áll arányban az időveszteséggel és az elkövetett vétség megtorlásának huzamosabb idő multán bekövetkezése a legtöbb esetben már nem bir azon hatással, mintha a megtorlás a vétség elkövetését nyomban követte volna.
A rendbüntetés alkalmazása megadja a módot arra, hogy kisebbmérvű hivatali hanyagság és engedetlenség esetében a tanusitott kötelesség mulasztás rögtön megtoroltathassék, mely esetekben az azonnal alkalmazott csekélyebb büntetéstől minden bizonynyal üdvösebb eredmény várható, mint az elkerülhetlen alakiságokkal egybekötött rendes fegyelmi eljárás utján megállapitott nagyobb büntetésből.
Az alispán egyik kiváló feladatát képezvén az is, hogy a községek ügyvitelét és pénzkezelését rendszeresen ellenőrizze, ezen § r) pontjába szükségesnek láttam ama rendelkezést felvenni, hogy az e részbeni intézkedések megtétele szintén az alispán kötelességei közé tartozik.
Ezen § végpontjában az alispán által hozott határozatok elleni felebbezésnek benyujtásának határidejét nyolcz napban véltem leghelyesebben megállapitandónak.
A jegyzők hatáskörére vonatkozólag a törvény 59. §-ában foglalt rendelkezések a javaslat 66. §-ába a közigazgatási bizottságról szóló törvény figyelembevételével vétettek át s az eddigi gyakorlatnak megfelelően kimondatott, hogy az alispán teendőit ennek hivatalától lett felfüggesztése esetében a közgyülés által leendő helyettesitésig a főjegyző végzi.
A tiszti ügyészről szóló 67. § a törvény 60. §-ában foglalt rendelkezéseket több pótlásokkal tartalmazza.
Ugyanis megemlitendőnek találtam a javaslatban a tiszti ügyésznek a közgyülési határozatok ellen a gyakorlatban fennálló fellebbezési jogát, átvettem az 1877. évi XVIII. törvénycikkből, illetőleg az 1883:XLIV. tc. 58. §-ából a tiszti ügyésznek adóügyekben való eljárásáról szóló rendelkezést és javaslatba hozom a magánügyködés feltétlen eltiltását.
Több törvényhatóság már az 1870. évi XLII. törvénycikk alapján alkotott szervezési szabályrendeletében eltiltotta tiszti ügyészét a magánügyködéstől ellenben más törvényhatóságokban a magánügyködés vagy hallgatólag eltüretett, vagy világosan meg is lett engedve és épen ez alapon, illetőleg arra való hivatkozással, hogy a tiszti ügyészek magánügyködést is folytatnak, több helyütt azok javadalmazása oly csekély összegben állapittatott meg, hogy az nem tiszti állomással járó fizetésnek, hanem csak némi tiszteletdíjnak volt tekinthető.
E részben azonban az 1883:XV. .t.-cz. életbelépte óta lényeges változás állott be, a mennyiben ekkor a tiszti ügyészek javadalmazása az ország minden vármegyéiben, már arra való tekintettel lett a többi tisztviselők javadalmazásával arányban álló magasabb összegben megállapitva, hogy azok magánügyködést ne folytassanak, hanem munkásságukat kizárólag a tiszti állásukkal egybekötött kötelességek teljesitésének szenteljék.
Mindezekre való tekintettel a tiszti ügyészek magán ügyködését tiltó rendelkezést a javaslat ezen §-ába felveendőnek találtam.
A törvénynek a szolgabiróról szóló 61. §-ában foglalt rendelkezések a javaslat 68. §-ába némely változtatással, illetőleg pótlással vétettek fel.
Ugyanis a hagyományos s némely vármegyében mindez ideig megtartott „fő- és alszolgabiró” elnevezést jónak láttam felvenni a javaslatba.
A rendbirságnak a községi előljárók ellen való alkalmazása jogával a szolgabirót ugyanazon indokokból kivántam felruháztatni, melyek a 65. § indokolásában bővebben kifejtve lettek.
Végül ezen §-ban a szolgabiró határozatai elleni felebbezések benyujtására a gyakorlati élet igényeinek megfelelő határidő állapittatik meg.
A törvény 62. §-a, mely a tiszti hatáskörnek szabályrendelet által megállapitásáról szól, a javaslat 69. §-ában az 1883:XV. törvénycikkre való hivatkozással nyert kiegészitést.
A javaslatnak a törvényhatósági joggal biró városok polgármesterének hatáskörét megállapitó 70. §-ában a törvény 63. §-a, a javaslatnak az alispánról szóló 65. §-a analogiája szerint kiegészitve foglaltatik.
A törvény 64. §-a változatlan szövegében vétetett fel, mint 71. § a javaslatba.
A törvényhatósági szolgálatban levő egyének rokonsági viszonya az eddigi gyakorlat szerint gátló akadálynak egy vagy más tiszti állásra való alkalmazásnál nem tekintetett.
Tagadhatlan lévén, hogy különösen a pénztáraknál alkalmazott s egymás ellenőrzésére hivatott tisztviselőknél a rokonsági kötelék bizonyos közel foka a családi, vagyoni érdekek azonossága következtében a közérdek szempontjából inconvenientiákra vezethet, szükségesnek találtam a birói felelősségről szóló törvény rendelkezéseinek analogiája alapján a jelzett irányban intézkedni.
A törvény 65. §-a első kikezdésének, mely a tisztviselők választásáról szól: a javaslat 73. §-a felel meg.
A javaslat ezen §-a sorolja elő azon törvényhatósági közegeket, kiknek kinevezésére a főispán van feljogositva.
Azokon kivül, kiket eddig is a főispán nevezett ki, még törvényhatósági joggal biró városokban a rendőrkapitányoknak, továbbá az összes egészségügyi tiszti személyzetnek, a számvevőknek, az árvaszéki nyilvántartóknak és könyvvezetőknek és a járási irnokoknak kinevezését a főispán jogkörébe utalandónak találtam.
A rendőrkapitányok állását azon okból tartom szükségesnek az állandóság jellegével felruházni, mert azon nagyfontosságú feladatok, amelyeknek teljesitésére ezen tisztviselők hivatva és kötelezve vannak, a helyi viszonyok és a személyek ismeretének oly terjedelmét és alaposságát követelik meg, melynek csak huzamosabb időn át szerzett, folytonos gyakorlat útján lehet birtokába jutni.
A törvényhatósági közegészségügyi szolgálat nemcsak az orvosi szakban megkivántató tudományos minősitést, hanem az administratió ügyeiben is oly jártasságot követelvén, a mi csakis hosszabb gyakorlat rendén szerezhető meg, közegészségügyünk annyira gondos ápolást igénylő kezelését sokkal nagyobb megnyugvással látom elhelyezve oly egyének kezében, a kik az időszakonkint előforduló választások esélyeinek kitéve nincsenek, s kik a közegészségügyi administratiónak folytonos és állandó gyakorlatában vannak. A mi a számvevőknek árvaszéki nyilvántartóknak és könyvvezetőknek állandósitására vonatkozólag ezen §-ba felvett rendelkezéseket illeti, ezek az előzőkben előadottakban találják indokolásukat.
Az eddigi szolgabirói, jövőben már járási irnokok kinevezésének jogával - tekintettel arra, hogy azok köztisztviselői minősége egy felmerült eset alkalmából ministertanácsi határozattal is megállapittatott, s épen ezen minőségüknél fogva sem nem igazságos, sem nem méltányos, hogy ezeknek kinevezése és elbocsátása pusztán a főszolgabiró önkényétől függjön - a főispánt kivántam felruházni.
A városi törvényhatóságokban a segéd- és kezelő személyzet tagjai a törvény 65. §-a szerint a bizottság által választottak. E helyett a már több városi törvényhatóság által követett s helyesnek bizonyult gyakorlathoz képest ama rendelkezés vétetett fel a javaslat 75. §-ába, hogy a segéd- és kezelő személyzet tagjainak választását, az arra közvetlen személyes ismereténél és szakképzettségénél fogva csakugyan hivatottabb tanács eszközlendi.
A javaslat 76. §-a tartalmazza a törvénynek a tisztújitó székről és a kijelölésről szóló 68. §-ban foglalt rendelkezéseket, a köztisztviselők minősitéséről szóló 1883:I. törvénycikkre való hivatkozással kiegészitve.
Annak megállapitása, hogy tisztújitáskor a bizottságnak és tisztikarnak mely tagjai vannak hivatva szavazati jogukat gyakorolni, az eddigi törvényből hiányozván, szükségesnek találtam a felmerülhető kétségek eloszlatása végett a törvényjavaslatba ezen új szakaszt felvenni, mely mig egyrészről az eddigi tisztújitások alkalmával követett gyakorlat szentesitése, másrészt az igazságnak és méltányosságnak is leginkább megfelel.
A 78-81. §-okhoz
A javaslat ezen §-aiba a törvény 69., 70., 71. és 72. §-aiban foglalt rendelkezések részben változatlanul, részben oly természetű jelentéktelenebb pótlásokkal vétettek fel, melyek bővebb indokolást nem igényelnek.
Az elaggott vagy testi és szellemi fogyatkozásaik miatt szolgálatképtelenné vált tisztviselőknek és a segéd- s kezelő személyzet tagjainak hivatalukból való eltávolitása a közszolgálat érdekéből mulhatlanul szükséges, másrészről azonban a méltányossággal össze nem egyeztethető az, hogy azok gyakran sok évi buzgó önmegtagadással és önfeláldozással teljesitett szolgálatuk után csak egyszerűen elbocsáthassanak, tisztújitáskor egyszerűen elejtessenek, s maguk és családjuk nyomornak tétessenek ki.
A törvényhatóságok egynémelyike saját elhatározásából, azok más része buzditásomra gondoskodott ugyan nyugintézmény létesitéséről, de ez érdemben kibocsátott felhivásom nem vezetett mindenütt kedvező eredményre, szükségét láttam tehát annak, hogy a törvényhatósági nyugdíj-intézetek általánosan kötelező életbeléptetése iránti intézkedésre a törvényhozást kérjem fel, s ez indokból vettem fel a javaslatba eme 82. §-t, melynek alapján a közszolgálati érdekek megóvása mellett az elaggott vagy önhibájukon kivül egyébként szolgálatképtelenekké lett tisztviselők ellátása iránti méltányosságnak is érvény lesz szerezhető.
Ugyanezen §-ban láttam helyén valónak felvenni ama rendelkezést is, mely a törvényhatóságokat az azon esetekben követendő eljárás módozatainak megállapitására kötelezi, ha valamely tisztviselő, a segéd- és kezelő-személyzet tagja betegség vagy szellemi fogyatkozás folytán az arra illetékes hatóság által engedélyezett és legfeljebb egy évig terjedő szabadságidő leteltével sem nyeri vissza szolgálati, illetőleg munkaképességét. Eddigelé, ha az ilyen törvényhatósági közeg az egy év letelte után nem mondott le önként hivataláról, a fegyelmi törvény azon rendelkezésének alapján, hogy az ellen, a ki hivatalos kötelességei teljesitésére képtelennek bizonyult, fegyelmi eljárásnak van helye, a sok esetben fenforgott méltányossági tekintetek háttérbe szoritásával szabályszerű fegyelmi eljárás rendjén lett elmozditva hivatalától.
Ezen esetekben fegyelmi uton eljárni sem méltányos, sem igazságos nem lévén, szükségét láttam annak, hogy a követendő eljárást a törvényhatóságok szabályrendeleti uton állapitsák meg.
A törvénynek a tisztviselők vagyoni felelősségéről és kártéritéséről szóló 73. §-ában foglalt rendelkezések a javaslat 83. §-ában azzal pótoltattak, hogy a törvényhatósági tisztviselő ellen a kárkeresetek megindithatása azon feltételhez köttetett, hogy a kereshetőség az illetékes fegyelmi hatóság által előzetesen megállapitandó.
Indokolását találja ez abban, hogy a közigazgatási tisztviselőt is meg kell védeni az alaptalan kárkeresetekkel való zaklatásoktól, melyeknek eddigelé a tapasztalás szerint számos esetben is voltak téve.
A birákra és birósági személyekre nézve az 1871:VIII. tc. a hivatalos eljárás következtében felmerült károk kereshetősége tekintetében már ily eljárást állapitott meg, mely kedvezmény azonban a közigazgatási tisztviselőkre mindez ideig kiterjesztve nem lett, sőt az idézett törvény 68. § c) pontja a közigazgatási tisztviselőket ezen kedvezményből ki is zárta, miért is a birói felelősségről szóló 1871:VIII. törvénycikk 68. § c) pontjának hatályon kivül helyezése jelen törvényjavaslat utolsó szakaszában ki is mondatik.
A javaslat 84. §-a a törvénynek a rendelkező hatóságok és bizottsági tagok felelősségét tárgyazó 74. §-át azon pótlással tartalmazza, hogy a bizottsági tagok felelősségének megállapitása kérdésében fokozatosan eljárni hivatott hatóságokat nevezi meg.
A 85-87. §-okhoz
A törvény 75. és 76. §-ai módositás nélkül mint 85. és 86. §-ok vétettek át a javaslatba, a törvény 77-80. és 82-87. §-ai helyett pedig az időközben alkotott fegyelmi és büntető törvényekre való hivatkozást tartalmazó 87. § nyert fölvételt.
A 88-89. §-okhoz
Ezen §-ok a törvény 81. és 89. §-ait csekély styláris módositással tartalmazzák.
A javaslatnak a törvény végrehajtására vonatkozó eme zárszakaszában mindazon rendelkezéseket, melyek életbeléptetése csakis bizonyos körülmények vagy időpont bekövetkezésekor lesz eszközölhető, mint a bizottsági tagok számának 10 évenkinti megállapitása s a bizottsági tagokat választó kerületek beosztásának ugyanilyen időközbeni kiigazitása, a bizottsági tagok 6 évi megbizatásának 10 évre lett emelése, némely tiszti állásoknak kinevezés utján betöltése stb. egyenkint felsorolandóknak találtam, valamint mindama törvényeket is, melyek eme javaslatnak törvényerőre emelkedésével hatályon kivül helyeztetnek.
