1889. évi VI. törvénycikk indokolása

a véderőről * 

Az 1879. évi LI. törvénycikk által a hadseregnek 800,000 főnyi hadi létszáma további tiz évre, vagyis az 1889-ik év végeig megállapittatott, s egyuttal kimondatott, hogy a hadsereg eme hadi létszámának a körülmények szerint továbbra is változatlan hagyására vagy megváltoztatására czélzó javaslatok, alkotmányos uton való újabb megegyezés végett, még a kilenczedik évnek lefolyása előtt előterjesztendők.

Ezen határidő a folyó évben telik le.

Másfelől az 1867. évi XII. törvénycikk 13. §-a kimondja azt, „hogy a védelmi rendszernek megállapitása vagy átalakitása Magyarországra nézve mindenkor csak a magyar törvényhozás beleegyezésével történhetik. Miután az ily megállapitás épen ugy, mint a későbbi átalakitás is, csak egyenlő elvek szerint eszközölhető czélszerűen: ennélfogva minden ily esetben, a két ministerium előleges megállapodása után, egyenlő elvekből kiinduló javaslat fog terjesztetni mindkét törvényhozás elé.”

Ily alapon készült a véderőről szóló 1868. évi XL. törvénycikk, mely az átalános védkötelezettség elvéből indult ki és az akkori szükségletnek s átalában a védelmi és hadügyek akkori fejlettségének teljesen megfelelt.

Azon idő óta azonban a külhatalmasságok, és pedig nemcsak a nagyhatalmak, hanem a másodrendű és a kisebb államok is a hadügyi téren köztudomás szerint rendkivüli haladást tettek.

Ezen haladásokkal szemben az 1868. évi védtörvény és az általa létesitett véderő elégtelennek bizonyult.

A legszükségesebb módositások és kiegészitések megtörténtek ugyan az 1882. évi XXXIX. törvénycikk által; de ez csak a pillanatnyi legégetőbb szükségnek kivánván eleget tenni, és kevés pontra terjedvén, mélyebbre ható javitást nem eszközölhetett.

Nagyobb haladás történt a hadseregnek a területi rendszer szerint foganatositott 1882. évi belső ujjászervezése, és a honvédségnek fokozatos fejlesztése által, harczképességének emelése utján.

Véderőnk lényeges kiegészitését és kiépitését eszközölte, a kötelező népfölkelési szolgálat életbeléptetése által, a népfölkelésről szóló 1886. évi XX. törvénycikk, mely lehetővé teszi, hogy háború alatt szükség esetében, a hadsereg és honvédség a népfölkelésre kötelezettek soraiból s jelesen a kiképzett kiszolgált katonákból kiegészittessék.

Fenmaradt azonban a feladat, hogy a hadsereg és a honvédség kiegészitésének eddigi módozatai, a melyek a gyakorlatban meg nem felelőknek bizonyultak, czélszerűen módosittassanak és ekként a hadsereg és honvédség kiegészitése jobban biztosittassék; továbbá, hogy a hadsereg és a honvédség háború esetében keletkező hézagainak pótlásáról oly módon gondoskodva legyen, a mely lehetővé teszi, hogy a népfölkelés osztályaiba tartozó kiszolgált és korosabb elemek későbben vétessenek igénybe; s egyátalában, hogy a véderőről szóló törvény az évek során gyüjtött tapasztalatok alapján megfelelőleg átdolgoztassék, kiegészittessék.

Ezen irányban indultak tehát meg, az átalános védkötelezettség elvének fentartása mellett, a tárgyalások a monarchia két államának kormányai között, s ezen beható tanácskozmányok eredménye az 1867. évi XII. törvénycikk 13. §-a értelmében egyenlő elvekre fektetett új törvényjavaslat a véderőről, a melyet alkotmányos tárgyalás és elfogadás végett van szerencsém az országgyüléshez ezennel tisztelettel beterjeszteni.

Az eme törvényjavaslatban tervezett legfontosabb ujitások és módositások a következők:

I. A hadkötelezettségi kor kezdete a 20-ik életévről a 21-ik életévre tétetik át (Törvényjavaslat 7. §-a.).

II. A hadsereg és hadi tengerészet hadi létszáma a törvényben meg nem állapittatik, azonban az évi ujonczjutalék az eddigi 800,000 főnyi hadi létszám fentartásához mért mennyiségben számittatik ki.

Minthogy ezen kiszámitás eddigelé a mozgósitás esetében rendelkezésre nem álló elemek figyelmen kivül hagyásával történt és igy a valósággal szükséges és törvényben megállapitott mennyiségnek nem felelt meg, ennélfogva az eddigi 95,474 főnyi ujoncz helyett az egész monarchiából a 800,000 főnyi hadi létszám fentartásához évenként 103,100 ujoncz szükséges.

E számból, a népesség arányához képest, a magyar korona országaira az eddigi 39,552 ujoncz helyett évenként 42,711 ujoncz esik.

Ezzel kapcsolatban a tényleges szolgálatot nem teljesitő elemek, mint: papnövendékek és papok, tanitójelöltek és tanitók, nem számitandók az ujonczjutalékba, hanem a póttartalékba osztandók be.

A honvédség részére, az eddigi bizonytalan állapot helyett, mely a helyes rendszeres oktatást rendkivül megnehezitette, mai hadi létszámához mérten 12,500 főnyi évi ujonczjutalék állapittatik meg (Törvényjavaslat 14. §-a.).

III. A póttartaléki intézmény a mutatkozó szükséghez képest reformáltatik (Törvényjavaslat 12., 15., 18. és 54. §-ai), nevezetesen:

1. A póttartalék létszáma a törvényben nem korlátoltatik, s e czélból abba a hadsereg és a honvédség ujonczjutalékainak teljes fedezése után fenmaradó fölösleg, ugyszintén az ujonczozás alkalmával „kevésbé alkalmasok”, és végre mindazon kathegoriák osztatnak be, a melyek eddig, béke idejében, a tényleges szolgálat alól fel voltak mentve. Ezekhez tartoznak a családi viszonyok alapján felmentettek is.

2. Nemcsak a hadsereg, hanem a honvédség is elláttatik póttartalékkal, olyképen, hogy a póttartalék, a fegyveres erőnek eme két főrésze között, aránylagosan felosztatik.

3. A póttartalékosok eddigi nyolczheti katonai kiképeztetése a mai harczmód mellett egyáltalában elegendő nem lévén, azok elkerülhetetlenül szükségesnek mutatkozó további kiképeztetésök végett a tartalék időszaki fegyvergyakorlataira is hivandók be.

IV. Az ujonczkivetési és ujonczállitási eljárás, lehetőleg a területi rendszer alapján, olyképen szabályoztatik, hogy ez által a hadsereg és a honvédség ujonczjutalékainak tényleges kiállitása minél inkább biztosittassék (Törvényjavaslat 15. és 38. §-ai).

V. Az egyévi önkéntesség intézménye, az egyévi önkéntesi kedvezményre való jogosultság előfeltételeinek épségben hagyása mellett, a tapasztalás szerint szükségesnek mutatkozó mértékben a következőleg alakittatik át:

1. A védtörvény alkotása alkalmával kétségkivül szem előtt tartandó katonai érdekek és az egyévi önkéntesi intézménynek az ország védereje érdekében leendő kellő felhasználása szempontjából szükséges intézkedések a következők:

Az egyévi tényleges szolgálat, a mely alatt, az eddigi tapasztalás szerint, az egyévi önkéntes hivatásszerű tanulmányait különben sem folytathatta sikerrel, kizárólag a katonai kiképeztetés czéljaira tartatik fenn. Eddigelé vagy a katonai kiképezés, vagy a hivatásszerű tanulmányok szorultak háttérbe a tényleges szolgálat alatt, rendesen pedig az egyévi önkéntes sem az egyiknek, sem a másiknak nem tudott eleget tenni.

Ebből kifolyólag a helyőrség választhatása, a mely az eddigi törvény szerint azon tekintetből volt megengedve, hogy az egyévi önkéntesek a tényleges szolgálattal egyidejűleg esetleg egyetemi tanulmányaikat is folytathassák, jövőre elesik ugyan, de az egyévi önkéntes jövőre is választhatja a hadcsapatot, a melyben szolgálni óhajt. Másfelől az, a ki tanulmányait nem folytatja, a tényleges szolgálatot ezentul sem halaszthatja el, mely kedvezmény őt egyébiránt az eddigi törvény (1882. évi XXXIX. törvénycikk 4. §-a második bekezdése) értelmében sem illette meg és csak rendeleti uton kivételesen engedélyeztetett.

Minden egyévi önkéntes, a ki a katonai állományban szolgál, tartozik a tényleges szolgálati év végén a tartalékos tiszti vizsgát letenni.

Az állam az egyévi tényleges szolgálat által, a többi védkötelesekhez hasonlitva, oly nagy kedvezményt nyujt az értelmiséghez tartozó ifjaknak, hogy ennek fejében viszont jogosan követelheti tőlük, miszerint értelmiségüket a hazai véderő érdekében arra forditsák, hogy a tartalékos tiszti vizsgára komolyan előkészülvén, ez által lehetővé tegyék a hadsereg és honvédség nagy számú tartalékos tiszti szükségletének fedezését, melyre nézve az ország épen az értelmiséghez tartozó elemekre van utalva. A ki tehát az állam iránt tartozó tekintetekről az adott kedvezmények daczára megfeledkezve, a tartalékos tiszti vizsgát sikerrel le nem teszi, még egy második évi tényleges szolgálatra volna kötelezendő.

További kiképeztetésök végett, az egyévi önkéntesek soraiból lett tartalékos hadapródok és tisztek, - az illető §-nál előadandó okokból, - a fegyvergyakorlatokra, szükség esetében, minden évben behivhatók (Törvényjavaslat 54. §-a, második bekezdés).

Az egyévi önkéntes orvosok, az alábbiakban bővebben kifejtendő okokból, egy félévet a katonai állományban a gyalogsági csapatokban, s egy félévet, mint okleveles orvostudorok ezen minőségben szolgálnak (Törvényjavaslat 27. §). Az egyévi önkéntes gyógyszerészek és állatorvosok szintén csak a gyógyszerész-mesteri, illetőleg állatorvosi oklevél elnyerése után teljesithetik az egyévi tényleges szolgálatot (Törvényjavaslat 28. és 29. §-ai). Ezen intézkedések azon oknál fogva szükségesek, minthogy a katonai egészségügyi, illetőleg gyógyszerészi és állatorvosi szolgálat, valamint az e nemű polgári szolgálat is, csak az illető oklevéllel képesitett egyének által látható el sikeresen, és ily oklevéllel nem biró egyénekre, nagy hátrányok nélkül, nem bizható.

2. Méltányos könnyités nyujtatik az egyévi önkéntesi kedvezmény elnyerhetése körül az által, hogy az eddigi zaklató eljárás megszüntetésével eme kedvezmény nem tételeztetik föl az előleges, vagyis a sorozás előtti belépéstől, hanem az biztositva marad, ha a jelölt ebbeli igényjogosultságát a fősorozás alkalmával, a melyre megjelenni tartozik, a sorozó bizottság előtt bejelenti (Törvényjavaslat 25. §-a, harmadik bekezdés).

3. A honvédségnek az eddiginél nagyobb mértékben lesz része az egyévi önkéntesi intézményből, nevezetesen: az összes egyévi önkéntesek 15%-a a honvédség számára biztosittatik, s ez iránt a törvényben megfelelő intézkedés tétetik (Törvényjavaslat 25. §-a, negyedik bekezdés).

VI. A hadi tengerészetnél az eddigi 4 évi tényleges és 5 évi tartaléki szolgálaton kivül 3 évi tengervédi szolgálati kötelezettség léptettetik életbe; az ezen kötelezettség alá eső egyének azonban békében sem tényleges szolgálatra, sem fegyvergyakorlatokra nem hivatnak be (Törvényjavaslat 8. és 54. §-ai).

VII. A védtörvény ellen elkövethető vétségekre és kihágásokra, s az azok megbüntetésére vonatkozó törvényes határozatok, az e téren szerzett tapasztalatokhoz képest, és czéljuknak megfelelő módon kiegészittetnek, illetőleg módosittatnak (Törvényjavaslat 35., 44-50., 65-70. §-ai).

Ezen lényegesebb változtatásoknak és újitásoknak főbb indokait, a föntebb elősorolt pontok sorrende szerint, az alábbiakban van szerencsém előadni:

I.

A hadkötelezettségi kor kezdetének áttétele a 21-ik életévre

Az 1868-ik évi védtörvény előtt a 21 évesek képezték az első korosztályt.

Az 1868-ik évi védtörvény azon intézkedése, mely szerint az első hadköteles korosztály a 20-ik életévre tétetett, mint a tapasztalás mutatta, nem bizonyult be czélszerűnek, és különösen minőség tekintetében károsan hatott a hadsereg kiegészitésére, de sőt nemzetgazdászati tekintetben is - a fiatalság egyik része testi fejlődésének megzavarása és igy a nemzeti munkaerőnek közvetve apasztása folytán - hátrányosnak mondható.

A monarchia népességének csak kisebb része szolgáltat már a 20 éves életkorban teljesen kifejlett hadképes férfiakat. Azonban a sorozó bizottságok, hogy a törvényesen megállapitott ujonczjutalék egyáltalában kiállitható legyen, mégis kénytelenek voltak az ujonczjutalék nagyobb részét (még néhány év előtt annak 50-60%-át) az első korosztályból fedezni. Ennek következménye az lett, hogy a hadsereg és a honvédség csapatainak harczképessége, a hadképtelenség miatt szükségessé vált számos elbocsátások által igen gyakran szenvedett.

Maguk a hadkötelesek is szenvedtek a korai besorozás által, kivált miután a tényleges szolgálatnak három évre való leszállitása folytán az egyes katona testi ereje iránt emelt igények és követelmények még nagyobbodtak.

A statistika mutatja, hogy a 20 évesek még fejlődés alatt vannak, és hogy testi fejlődésük csak a következő években fokozatosan fejeztetik be.

Azok korai besorozása tehát határozottan káros, minthogy nem válhatik előnyükre, ha testi fejlődésük a terhes katonai szolgálat és kedvezőtlen külső viszonyok által megzavartatik. Másfelől pedig köztudomású és a statistika által szintén igazoltatik, hogy még az eddigi harmadik korosztályban, vagyis a 22 éves életkorban is, sok vidéken a testi fejlődés teljesen befejezettnek nem tekinthető. Ez által sok hadköteles, a ki a következő évben fejlődik ki és válik alkalmassá, elvész a hadseregre és honvédségre nézve.

Ezek szerint a hadkötelezettségi kor kezdetének a 21-ik életévre való áttétele egyaránt a lakosságnak, valamint a fegyveres erőnek is érdekében áll.

A jelzett statistikai tapasztalás feltüntetésére szolgáljon a következő táblázat:

Táblázat

a hadköteles korban mértéken aluli és gyenge ifjak számáról.

Az első korosztályban orvosilag megvizsgált egyének után ezrelékekben (0/00) kifejezve
Szám szerint a birodalmi tanácsban képviselt országokban a magyar korona országaiban összesen a birodalmi tanácsban képviselt országokban a magyar korona országaiban átalágosan
Az 1862. évben született, s orvosilag megvizsgált hadkötelesek közül volt
mértéken aluli:
az 1-ső korosztályban 25,151 21,206 46,357 144 167 154
a 2-ik korosztályban már csak 13,919 11,749 25,668 79 92 85
a 3-ik korosztályban már csak 8,851 7,546 16,397 50 59 54
jelenleg gyenge:
az 1-ső korosztályban 78,670 50,782 129,452 450 399 429
a 2-ik korosztályban már csak 67,296 44,192 111,488 385 347 369
a 3-ik korosztályban már csak 49,098 33,782 82,880 281 266 274
Az 1863. évben született, s orvosilag megvizsgált hadkötelesek közül volt
mértéken aluli:
az 1-ső korosztályban 28,215 21,901 50,116 144 152 147
a 2-ik korosztályban már csak 15,226 11,393 26,619 78 79 78
a 3-ik korosztályban már csak 9,578 7,483 17,061 49 52 50
jelenleg gyenge:
az 1-ső korosztályban 90,095 58,515 148,610 461 406 437
a 2-ik korosztályban már csak 70,154 49,276 119,430 359 342 351
a 3-ik korosztályban már csak 55,109 41,713 96,822 282 289 285
Az 1864. évben született, s orvosilag megvizsgált hadkötelesek közül volt
mértéken aluli:
az 1-ső korosztályban 29,012 21,123 50,135 147 148 147
a 2-ik korosztályban már csak 14,589 11,702 26,291 74 83 77
a 3-ik korosztályban már csak 9,310 7,227 16,537 47 51 49
jelenleg gyenge:
az 1-ső korosztályban 91,580 61,482 153,062 463 433 450
a 2-ik korosztályban már csak 77,605 54,773 132,378 392 385 389
a 3-ik korosztályban már csak 41,148 40,551 81,699 208 285 240

Az emlitett bajokon az 1882. évi védtörvény-novella (XXXIX. törvénycikk) olyképen vélt segithetni, hogy a 4-ik korosztály kivételes felhivását megengedte. De ezen rendszabály, noha a lakosságra nézve elég terhesnek és zaklatónak mutatkozott, nem bizonyult be czélravezetőnek.

Nem marad tehát más eszköz, mint vagy a 4-ik korosztálynak minden évben általában és feltétlenül való felhivása, vagy pedig a hadkötelezettség kezdetének a 21 éves életkorra való áttétele. Az utóbbi rendszabály a monarchia viszonyai között a legczélszerűbb, de a lakosságra nézve is kevésbé zaklató és kevésbé terhes.

Minthogy pedig a negyedik korosztály kivételes felhivása, mely jelenleg, kényszerűségből, már az ország legnagyobb részében vétetik alkalmazásba, jövőre teljesen elejtetnék, ennélfogva az ország eme számos vidékein a hadkötelesek azon könnyebbitést fogják nyerni, hogy nem négyszer, hanem csak háromszor kellend megjelenniök a sorozásra. Másfelől pedig azokon, a kik korábbi fejlődés folytán már 20 éves korukban teljesen alkalmasok, sérelem nem követtetik el, minthogy minden alkalmas belföldi még a hadköteles kor elérése előtt önkéntesen beléphet, és igy előbb juthat a tartaléki viszonyba, sőt ez által azon további előnyben is részesül, hogy népfölkelési kötelezettsége is előbb telik el.

II.

A hadsereg és a honvédség évi ujonczjutalékainak megállapitása és a hadi létszám meghatározásának elejtése

1. Az 1868:XL. törvénycikk 11. §-a a hadsereg és hadi tengerészet hadi létszámát, a tartalékkal együtt, tiz évre, 800,000 főben állapitotta meg.

Az 1878:XXXI. törvénycikk ezt egy évre, és az 1879:LI. törvénycikk további tiz évre, vagyis az 1889. év végeig fentartotta azzal, hogy a hadi létszám további megállapitása iránti törvényjavaslat az 1888. év folyamán terjesztendő a törvényhozás elé.

Egyetlenegy külföldi államban sincs a hadi létszám maximális összege a törvényben kitéve; ez tehát ugy politikai, valamint katonai szempontból is egyaránt felesleges.

Másfelől teljesen kielégitő biztositékot nyujt alkotmányos szempontból, ha az évi ujonczjutalék országgyülésileg megállapittatik.

Mert ámbár az 1868. év óta a többi nagyhatalmak jelentékenyen felemelték hadi létszámukat, és igy ez nálunk is kivánatosnak látszanék, - mégis ezuttal sem czéloztatik a hadi létszám felemelése, hanem az ujonczjutalék a jelen törvényjavaslatban is csak oly alapon számittatott ki, hogy tiz év mulva a tényleg szolgálattevők, vagyis a tényleg rendelkezésre állók létszáma 800,000 főt tegyen ki. A felsorolt okokból tehát a jelen törvényjavaslatban a hadi létszám helyett az évenkinti ujonczjutalék összege állapittatik meg; azonban ennek tényleges kiállitása is csak azon esetben történhetik, ha az országgyülés azt az illető évre már megszavazta.

2. A hadsereg ujonczjutalékának kiszámitásánál a következő szempontok szolgáltak irányadókul:

Az összes véderő legnagyobb és legnevezetesebb alkatrésze a hadsereg. Ennek kiegészitése és hadi létszáma tehát mindenesetre biztositandó.

A hadsereg évi ujonczjutaléka eddigelé nem egészen helyesen számittatott ki, a mennyiben egy fontos körülmény, nevezetesen a mozgósitáskor rendelkezésre nem állók, vagyis be nem vonulók jelentékeny száma egészen figyelmen kivül hagyatott.

Az ujonczjutalék - a mint az annak megajánlása végett évenkint benyujtott törvényjavaslatokhoz csatolt kimutatás igazolja - eddigelé csakis a tapasztalat által igazolt 4% természetes fogyaték figyelembevétele mellett állapittatott meg az egész monarchiára nézve 95,474 főben.

Ezen évi jutalék az emlitett 4% fogyaték mellett, tiz év mulva eredményezett ugyan 800,000 főnyi, papiroson lévő anyakönyvi létszámot, de nem ad 800,000 főnyi tényleg rendelkezésre álló combattanst, hanem csak körülbelül 736,000 harczost, ugy, hogy a hadsereg tényleg nem az egész létszámmal vonulhat ki.

Ugyanis a mozgósitáskor rendelkezésre nem állók, vagyis be nem vonulók száma, eddigi tapasztalás szerint az összes anyakönyvi létszám 8%-ában számittatik a hadsereg részéről. Ez annál kevésbé esik kifogás alá, minthogy a honvédségnél kezdetben 15%, és jelenleg is 10% számittatik e czímen.

A be nem vonulás okai különbözők: részint a védtörvény 26. §-a alapján közszolgálati czélokból való felmentés; részint betegség vagy fogság, vagy a csendőrségnél való alkalmazás; vagy részben pedig ismeretlen tartózkodás vagy más igazolatlan elmaradás. Hozzájárul még, hogy a hadsereg ujonczjutalékából a magyar állami lótenyész-intézetek 3,526 főnyi létszámmal láttatnak el.

Tekintettel a be nem vonulók jelentékeny számára, a hadseregnek, hogy nemcsak a papiroson, hanem tényleg 800,000 combattanssal mehessen háborúba - tiz év mulva, a 64,000 főnyi (8%) be nem vonulók számitásba vételével valósággal 864,000 főnyi anyakönyvi létszámra, és ennek elérhetése végett évenkint 103,100 főnyi ujonczjutalékra van szüksége.

Ezen számitás helyessége kitűnik a következő leszármaztató táblázatból:

Állománytáblázat

annak kitüntetése végett, hogy mily nagy állományt eredményez 103,100 főnyi évi ujonczjutalék tiz év alatt, 4% természetes fogyaték mellett.

Legénységi A sorhadi állomány A tartaléki állomány
állomány összege
Az 1-ső évben 103,100 - - - - - - - - - 103,100 -
A 2-ik évben 98,976 103,100 - - - - - - - - 202,076 -
A 3-ik évben 95,017 98,976 103,100 - - - - - - - 297,093 -
A 4-ik évben 91,216 95,017 98,976 103,100 - - - - - - 297,093 91,216
Az 5-ik évben 87,567 91,216 95,017 98,976 103,100 - - - - - 297,093 178,783
A 6-ik évben 84,064 87,567 91,216 95,017 98,976 103,100 - - - - 297,093 262,847
A 7-ik évben 80,701 84,064 87,567 91,216 95,017 98,976 103,100 - - - 297,093 343,548
A 8-ik évben 77,473 80,701 84,064 87,567 91,216 95,017 98,976 103,100 - - 297,093 421,021
A 9-ik évben 74,374 77,473 80,701 84,064 87,567 91,216 95,017 98,976 103,100 - 297,093 495,395
A 10-ik évben 71,399 74,374 77,473 80,701 84,064 87,567 91,216 95,017 98,976 103,100 297,093 566,794
A 10. évben évfolyam VII. VI. V. IV. III. II. I. 3 2 1
Összeg 566,794 297,093
kerekszámban
863,887 864,000

Eddigelé azon körülmény is hátrányos befolyást gyakorolt a létszám-viszonyokra, hogy oly cathegoriák is számitottak az ujonczjutalékra, a kik - mint: a papnövendékek, papjelöltek és papok, továbbá a tanitójelöltek és tanitók - a törvény értelmében békében minden tényleges szolgálat alól fel voltak mentendők. Különösen az első cathegoria nagyszámú, és ez még háború esetében is fel van mentve a fegyveres szolgálat alól. Jelenleg csak a hadsereg tartalékában több mint 2,000 tábori lelkész van, holott háborúban csak 170-re van szükség; a papnövendékek és papjelöltek száma szintén igen nagy, és megközeliti az 1,500-at.

Szükséges tehát, hogy az emlitett és tényleges szolgálatot nem teljesitő cathegoriák - valamint ez a mezei gazdákkal már az 1882:XXXIX. tc. 6. §-ánál fogva megtörtént - nem a tényleges szolgálatra kötelezett ujonczokhoz, hanem a póttartalékba osztassanak be.

3. Az 1868:XL. törvénycikk 12. §-a szerint „a honvédség összes számerejét a honvédkötelezettek száma határozza meg”.

Ugyanezen törvény 32. §-ának, illetőleg az ezt módositó 1882:XXXIX. törvénycikk 8. §-a értelmében a hadjutalékok és a honvédség legkisebb kiegészitési szükségletének fedezése után az első három korosztályban fenmaradó ujonczfölösleg a honvédséghez sorozandó be.

A törvény ezen rendelkezései értelmében a honvédség létszáma jelenleg nincsen bizonyos számhoz kötve, és a szerint változik, a mint egyik vagy másik évben több vagy kevesebb honvédujoncz soroztatik be.

E tekintetben a honvédség kiegészitése igen nagy ingadozásnak volt kitéve.

A honvédséghez az 1869. év óta évenkint besorozott ujonczok száma roppant különböző volt, s az 1869-ik évi 46,978, illetőleg az 1871-ik évi 29,117 főnyi tényleg besorozott jutalék mint maximum, és az 1881. évi 8,301, illetőleg az 1875-ik vagy 1885-ik évi 9,802, s 9,005 főnyi besorozott ujonczjutalék mint minimum között ingadozik.

Ily nagyfokú eltérések és ingadozások igen nagy hátrányt képeznek átalában, de különösen lehetetlenné teszik, vagy legalább rendkivül megnehezitik egy egészséges és minden tekintetben czélszerű ujonczkiképeztetési rendszernek keresztülvitelét, és a honvédségi tényleges szolgálatnak oly helyes és méltányos berendezését, a mely lehetővé tenné, hogy a honvédkötelesek tulságos zaklatástól és polgári foglalkozásukból való gyakori kizavartatástól megóvassanak. Ezen visszás állapot tudvalevőleg már többrendbeli felszólalásokra adott okot, sőt az ország némely részében a különben könnyebb honvédségi szolgálattól némi idegenkedést idézett elő a lakosságnál.

Eme hátrányok megszüntethetők olyképen, hogy a honvédség kiegészitése biztosabb alapokra fektettessék és részére, hasonló elvek szerint, mint ez a hadseregre nézve történik, egy határozott évi ujonczjutalék állapittassék meg. Eme jutalék nem, mint eddig, a póttartaléki jutalék után, hanem mindjárt a hadsereg újonczjutalékának fedeztével volna kiállitandó.

Ezek folytán elesik másfelől a póttartalék létszámának korlátolása, a hadsereg és honvédség ujonczjutalékainak fedezése után fenmaradó fölösleg pedig a póttartalékba osztatik be olyképen, hogy jövőre a honvédség is elláttatik póttartalékkal, és a póttartalékba jutó egyének a hadsereg és a honvédség közt aránylagosan osztatnak fel.

A honvédségnek ma tényleg meglevő összes anyakönyvi létszáma, - a mely eddig a 200,000 főt rendszerint nem sokkal haladta túl, - ennek folytán okvetetlenül fentartatik, és a jelen alkalommal a honvédség évi ujonczjutaléka, mai szervezetének megfelelő hadi létszámához képest számitandó ki.

A honvédség legkisebb kiegészitési szükséglete az 1882. évi XXXIX. törvénycikk 8. §-a értelmében - a melyben legelőször van szó róla - eddig 12,000 főben volt kiszámitva.

Ezen szám a tényleges szolgálati szükséglethez is hasonlitva, szűkre mértnek mutatkozik és ennélfogva az eszközölt számitások szerint jelenleg 12,500 főben volna megállapitandó.

III.

A póttartaléki intézmény reformja

1. A jelenlegi póttartalék, mely az ujonczjutaléknak csak 1/10 részét képezi, teljesen elégtelen és háború esetében, már az első hetekben, még az ellenséggel összeütközés előtt sem képes pótolni a hadsereg fogyatékait.

A póttartalék létszámának korlátolása, különösen ily rendkivül csekély (10%) százalékig, szemben a többi nagyhatalmak erőmegfeszitéseivel, jövőre igen nagy hátrányokkal járna.

A népfölkelésről szóló törvény részben segitett ugyan az eddigi bajon, és a felmentetteknek kedvezményét háború esetére megszüntette, de tényleg - miután a felmentettek eddigelé katonai kiképezést nem nyertek - a súlyosabb teher mégis csak a már kiszolgált katonákra és honvédekre esik.

A közterhek egyenlő viselésének elve követeli tehát, hogy az eddig felmentettek jövőre a póttartalékba osztassanak be.

Beosztandók továbbá a póttartalékba a hadsereg és honvédség ujonczjutalékainak fedezése után még fölöslegül maradó hadképesek, továbbá azok, a kik, kisebb testi fogyatkozásaik miatt, mint „kevésbé alkalmasak”, még a póttartalék részére megkivánt testi képességgel birnak, vagy a harmadik korosztályban, különös testi hibák nélkül, még kevésbé kifejlettek ugyan, de az ujonczozás utáni egy-két év alatt remélhetőleg erősbödni és jobban fejlődni fognak; s végre mindazon kathegoriák, a kik eddig sem teljesitettek tényleges szolgálatot, mint: a theologusok és papok, a tanitójelöltek és tanitók, a kiknek törvényes kedvezményei a jelen törvényjavaslat által nemcsak meg nem szorittatnak, hanem részben még kiterjesztetnek, - és a mezei gazdák. (Az utóbbiak az 1882. évi XXXIX. törvénycikk 6. §-ának utolsó bekezdése alapján már az 1883. évi fősorozás óta soroztatnak a póttartalékba.)

A javasolt rendszabályok által a póttartalék létszáma az eddigi sorozási adatokon alapuló hozzávetőleges számitások szerint évenkint 25,000 fővel szaporittatnék, a mely számból a magyar korona országaira körülbelül 11,000 fő esik évenként.

Az egész monarchiában, eme hozzávetőleges számitások szerint, évenként körülbelül 20,500 főnyi póttartalék jutna a hadsereghez. Ezen szám tiz év mulva körülbelül 172,000 főnyi anyakönyvi állományt és a mozgósitáskor be nem vonuló 8% levonása után 158,000 főnyi tényleg rendelkezésre álló póttartalékost eredményezne. Ezen utóbbi mennyiség a 800,000 főnyi hadi létszámnak alig 20%-át képezi és igy, különösen a többi nagyhatalmasságok sokkal kedvezőbb póttartaléki viszonyaihoz hasonlitva, alig nevezhető jelentékenynek; mindazonáltal eléretnék azon eredmény, hogy a népfölkelésről szóló törvényben elősorolt azon elemek, melyek háború idején szükség esetében a hadsereg és honvédség kiegészitésére szánvák, legalább részben kiméltetnének.

2. Ezen póttartalékból a honvédségnek is aránylagosan részesittetnie kell, minthogy ennek ujonczjutaléka jövőre szintén meg lesz határozva, és igy a háború esetében beálló fogyatékainak pótlásáról szintén gondoskodni szükséges.

Hozzávetőleges számitás szerint a föntebb emlitett 11,000 magyar póttartalékosból körülbelül 8,500 a hadsereghez és 2,500 a honvédséghez fogna jutni évenkint, ugy, hogy az évenkint besorozandó honvédek száma, az ujonczokat és póttartalékosokat összeadva, körülbelül 15,000 főre fogna emelkedni. Ezen szám az eddigi sorozási évek eredményeinek átlagát, a honvédségnél, - ha az 1869-ik, 1870-ik, 1871-ik és 1872-ik évek rendkivüli eredményétől eltekintünk, - jelentékenyen felülmulja.

3. Az eléggé ki nem képezett póttartalékosnak a hadsereg és honvédség háborúban hasznát nem veheti.

A kiképezésre 8 hét nem elegendő és legalább még az időszaki fegyvergyakorlatokban való részvétel szükséges.

A kedvezmény, melyet a póttartalékosok élveznek, a többi szolgálatkötelesek terheihez hasonlitva, oly rendkivül nagy, hogy a fegyvergyakorlatokra, a közérdek szempontjából és minden méltányosság mellett is kötelezhetők.

Más országban is igy van ez.

Németországban az újabb törvény szerint a póttartalékosok háromszor hivatnak be, és pedig: első izben, katonai kiképeztetésük végett 10 hétre; másod izben hat és harmad izben négy heti fegyvergyakorlatra.

Olaszországban az ugynevezett második kathegoria, mely a póttartalékot képezi, 5 havi s több évre felosztható kiképeztetésben vesz részt.

IV.

Az ujonczkivetési és ujonczkiállitási eljárás reformja

Az eddigi védtörvény 30. §-a értelmében a hadsereg évi ujonczjutaléka az egyes sorozó járásokra, ezeknek a tapasztalat által igazolt ujonczállitási képessége arányában, osztandó fel.

A törvény ezen rendelkezése folytán eddigelé évenként kimutatások kivántattak be a törvényhatóságoktól az egyes sorozó járások hadképességi adatairól, a mint azok a három utolsó ujonczállitási évnek eredménye alapján tényleg jelentkeznek. Ezen adatok a törvényhatóságok részéről az érdekelt parancsnokságokkal egyetértőleg a lehető legpontosabban állittattak össze, és azok alapján történt azután minden évben a honvédelmi ministerium részéről az ujonczjutaléknak sorozó járásonkénti kivetése.

Ezen ujonczkivetési módozat azonban az évek hosszú során tett tapasztalatok szerint teljesen megbizhatatlannak bizonyult be. Nem azért, mintha a számitások körül történt volna hiba, mert azok a legnagyobb mathematikai pontossággal végeztettek, hanem azon egyszerű okból, mivel a hadképességi adatok a multra vonatkozván, igen gyakran és igen sok helyütt nem igazoltattak a létező valóság által. Mert például ott, hol az előző évben vagy években igen jó volt a sorozási eredmény, és ennek folytán a hadképességi adatok emelkedést mutattak fel, s ezek alapján ismét a kivetett jutalék nagyobb lett, a valóságban s épen a reá következő évben a fősorozás alkalmával a hadkötelesek hadképessége sokkal csekélyebbnek bizonyult, ugy, hogy az illető járások évekig elhuzódó hátralékban maradtak.

Ezen jelenségek épen ellenkezője, hogy t. i. a három utolsó év tapasztalása által igazolt hadképesség sokkal rosszabb volt, mint a fősorozáskor valósággal megállapitott hadképesség, szintén igen gyakran fordult elő.

Ezen bizonytalanság, ezen ellenmondások az emlitett s a törvény által elrendelt valószinűségi számitás és a valóság között, folytonos panaszokra és felszólalásokra adtak okot, maguk a hadképességi adatokat nyujtó törvényhatóságok, valamint a nekik ebben segédkezett parancsnokságok részéről is. Sőt az országgyülésen is történt felszólalás, és egyik alkalommal hivatali elődöm részletes táblázatokkal felszerelt jelentést is tett a képviselőházhoz, melyekből a kiszámitásnak minden tekintetben helyes, törvényszerű és mathematikailag szabatos volta kitünt.

De azért a baj, a jelzett s meg nem felelő alap miatt, még továbbra is mutatkozott és orvoslást igényelt.

A hadsereg is némelykor érzékeny kárt szenvedett, a mennyiben némely vidéken tetemes hátralékok maradtak fedezetlenül, ugy, hogy némely gyalogezred nem volt volna képes magát a szükséges hadi létszámra kiegésziteni; mig másfelől más vidékeken igen nagy fölösleg mutatkozott, ugy, hogy már az első és második korosztályból is a honvédséghez soroztak.

Eme bajok kútforrása mélyebben keresendő.

Azok kútforrása két irányban nyilvánul, nevezetesen:

a) Helytelen és czélszerűtlen a jelenleg érvényben álló védtörvény 30. §-a által az ujonczkivetésre nézve kijelölt területi alap vagy határ; és

b) helytelen, mert megbizhatatlan azon rendelkezés, hogy az ujonczkivetésnek előlegesen, vagyis a fősorozás előtt kell történnie.

A jelenleg érvényben álló védtörvény 30. §-a ugyanis rendeli, hogy az ujonczjutalék közvetlenül a sorozó járásokra vettessék ki.

Ezen területi alap a sorozó járások kis terjedelménél fogva igen csekély. Okvetlenül szükséges egy szélesebb területi alap, a melyen belül az egyes járások csekélyebb hadképessége kiegyenlithető volna a többi és jobb hadképességgel biró járások fölöslegével.

A védtörvény többször idézett 30. §-a megengedi ugyan ezen kiegyenlitést, de szintén csak egy kisebb területen, t. i. a hadkiegészitési kerületen belül. Azonban a hadkiegészitési kerületek, melyek száma jelenleg a magyar állam területén 48-ra terjed, s melyek néhol csak néhány sorozó járást foglalnak magukban, szintén nem elég nagy kiterjedésűek. S ennélfogva a föntebbi palliativ óvszer, az utolsó évek tapasztalata szerint, szintén csak keveset segitett a bajon.

A baj másik főforrása az, hogy az újonczkivetés a fősorozás előtt, és igy nem biztos, hanem csak valószinűségi adatok alapján történik, holott helyes csak akkor lehet a kivetés, ha utólagosan, vagyis a fősorozás után, az akkor már tudvalevő positiv eredmény és a valóság által kimutatott tényleges hadképességi adatok alapján eszközöltetik.

E vizsgálódásból kitünvén a baj okai, a gyökeres orvoslás igen könnyű és egyszerű, nevezetesen:

A) Az ujonczkivetésre nézve is elfogadandó az átalánosan helyesnek elismert és a hadsereg mai szervezeténél életbeléptetett területi rendszer.

Ennek értelmében az országos ujonczjutalék az egyes hadterületekre, vagyis a hadtestterületekre, ezek népességének aránya szerint és ezen területen belül az egyes sorozó járásokra vetendő ki.

B) Az egyes sorozó járásokra történő ujonczkivetés nem előlegesen, a fősorozás előtt, hanem utólagosan vagyis a fősorozás után és a tényleges sorozási eredmények alapján eszközlendő.

Az utóbbi eljárást Ausztriában, hol a törvény rendelkezései ezt megengedték, az 1886. évtől fogva már eredménynyel gyakorolják.

Kivételnek csakis Fiume város és kerületére nézve van helye, a mely egy sorozó járást képez, s a melyre a jutalék jövőre is, mint eddig, a népesség számához képest lesz kivetendő.

Ezen kivételnek felemlitése a törvényben, valamint eddig, úgy jövőre sem látszik okvetetlenül szükségesnek.

A mi különösen Horvát-Szlavonországokat illeti, ezek területe egy hadtestet képez, s erre az 1868:XXX. törvénycikk 7. §-a értelmében már eddig is a népesség aránya szerint vettetett ki az ujonczjutalék.

A föntebbi módozat elfogadásával készült a védtörvénytervezet 14. §-a.

Ebből kifolyólag, ezen és a 38. §-ban, az ujonczkiállitási eljárás is újonnan szabályoztatik.

Az egészen alkalmas ujonczok addig is, mig az ujonczkivetés a hadsereg és a honvédség részére megtörténhetik, a hadsereg és a honvédség részére való ajánlás mellett soroztatnak be. A harmadik és magasabb korosztálybeliek még ezen időpont előtt is, a sorozóbizottság tagjai között felmerült véleménykülönbség esetében jövőre is a honvédséghez közvetlenül besorozhatók.

Az ujonczkivetés jövőre a junius 30-án létező ujonczozási eredmény alapján terveztetik eszközöltetni. Ekkor történnék az ujonczok felosztása a hadsereg és a honvédség között.

Ha valamely hadtest területén (a zágrábinak kivételével) hiány mutatkoznék a honvédségnél, más hadterületen pedig fölösleg, az utóbbi nem osztatik a póttartalékba, hanem az előbb emlitett hiány kiegyenlitésére forditandó.

Az ujonczjutalékok végleges számbavétele évenkint az augusztus 31-én létező sorozási eredmény alapján eszközöltetik (Törvényjavaslat 42. §-a.).

Ezen czélba vett intézkedések által mindkét ujonczjutalékok kiállitása lehetőleg biztosittatik, és igy a jövőben jelentékeny hátralékok csakis azon rendkivüli és ritka esetben keletkezhetnek, ha a hadképesség az egész országban valamely rendkivüli és időleges ok folytán, átalában annyira csökkenne, hogy a hadköteles ifjuságból még az ujonczjutalékok sem kerülnének ki. Ilyen eset ellen pedig a törvény sem tehet.

V.

Az egyévi önkéntesi intézmény czélszerű átalakitása

Az egyévi önkéntességhez megkivántató tudományos képzettség átalában az eddigi fokban tartatik fenn (Törvényjavaslat 25. §-a a) pont.).

Csak az eddigi feltételes kedvezmény szabatik meg némileg szűkebb korlátok között; de ezen megszoritás is csak látszólagos. Mert a feltételes kedvezmény eddig ugyan a középiskolák és ezekkel egyenrangú szakiskolák két utolsó évfolyamának tanulóira terjedt ki; de minthogy jövőre a 20 éves ifju még nem lesz hadköteles, világos, hogy ugyanaz a hadköteles 21 éves korban már a 8-ik osztályt látogatja és ekkor a tervezet 25. §-a b) pontja szerint jövőre is lesz igénye az egyévi önkéntességre. Az eddigi feltételes kedvezménytől csakis oly szakiskolák növendékei esnek el, a melyek tanfolyama az előtanulmányokkal együtt összesen csak 7 évre terjed. Ilyenek például a kereskedelmi középiskolák. Ezekbe felvétetnek az algymnasiumot végzett vagy ezzel egyenrangú előképzettséggel biró tanulók, tehát rendszerint 14-15 vagy 16 éves ifjak. Hozzáadván ezen előképzettséghez a 3 évi kereskedelmi középiskolai tanfolyamot, ezen ifjak rendszerint már 17-ik, illetőleg 18-ik és legkésőbben 19-ik életévökben végezhetik el a kereskedelmi középiskolát, oly korban tehát, a midőn még nem hadkötelesek.

Ellenben például a gazdasági tanintézetek rendes hallgatóitól, előképzettségül, hat gymnasiumi vagy reáliskolai osztály elvégzése követeltetik. Hozzáadván ehhez a 3 évi gazdasági tanfolyamot, együttesen 9 évfolyambeli kiképzés áll elő. Ezek tehát a védtörvénytervezet 25. §-a b) pontja értelmében már a gazdasági tanulmányok utolsó évfolyamában részesithetők az egyévi szolgálat kedvezményében.

Végre azoktól, a kik rendszeres tanulmányok hiányában felvételi vizsga által akarják igazolni az egyévi önkéntesi szolgálatra való képességüket, igazság szerint követelni kell azt, hogy már a hadkötelezettség beálltáig képzettségüket az e részbeli felvételi vizsga letétele által vegyes bizottság előtt igazolják.

Az egyévi önkéntességre vonatkozólag az 1882:XXXIX. törvénycikk 4. §-a rendelkezéseinek lényegesebb módositásai a következő indokokból hozatnak javaslatba:

1. Az egyévi önkéntesi intézmény egyfelől a nemzetgazdasági, de másfelől a katonai érdekek tekintetbe vételének is köszöni lételét.

Az eddigi tapasztalás szerint az egyévi tényleges szolgálat alatt a hivatásszerű tanulmányokat sikerrel folytatni nem lehet.

Vagy a katonai kiképzés, vagy a hivatásszerű tanulmányok szenvednek ezen év alatt, és szorulnak háttérbe.

Rendesen az történik, hogy az egyévi önkéntes, a legjobb igyekezet mellett is, sem az egyiknek, sem a másiknak nem képes kellőleg eleget tenni.

Ezen visszás állapotnak tulajdonitható, hogy aránylag oly kevés tartalékos tiszt válik ki az egyévi önkéntesek sorából, mig másfelől saját hivatásszerű tanulmányaikban való elmaradásukat épen az egyévi tényleges szolgálattal szokták indokolni.

Ezen visszás állapotot csak olyképen lehet megszüntetni, hogy az egyévi tényleges szolgálat arra, a mire az törvényesen rendelve van, a katonai kiképeztetésre, kizárólag szánva legyen.

Átalában itt is áll a közmondásban rejlő igazság, hogy két urat egyszerre szolgálni nem lehet.

Ebből kifolyólag az egyévi önkéntes, mihelyt ezrede vagy hadcsapata kimozdul helyőrségéből, azt rendszerint követni tartozik. Továbbá, hogy az, a ki tanulmányokat nem folytat, a tényleges szolgálatot el nem halaszthatja, minthogy ezen halasztás csak azok részére van biztositva, a kik tanulmányaikat előbb bevégezni akarják (Lásd 1882: XXXIX. törvénycikk 4. §-ának második bekezdését).

Az egyévi önkéntesi intézmény eddigelé, a mi az egyévi önkéntesek sorából lett tartalékos tisztek számát illeti, csak igen csekély eredményt mutat fel. Az 1869. évtől bezárólag az 1885. évig a katonai állományban tényleges szolgálatba lépett 12,281 magvar egyévi önkéntes közül összesen csak 3,315, vagyis 27% lett tartalékos tisztté, mig 6,558, azaz 53% mint altiszt, és pedig többnyire mint gyenge altiszt, - 2,408, vagyis 20% pedig mint őrsvezető vagy közlegény lépett át a tartalékba.

Ezen kedvezőtlen eredményen tehát szintén segiteni kell.

Az állam, midőn kedvezményt nyujt, viszontszolgálatot is követelhet az értelmiséghez tartozó ifjaktól.

A hadseregnek és honvédségnek háború esetében nagyszámú tartalékos tisztekre van szüksége. Eme szükségletet főleg csak az értelmiséghez tartozó egyévi önkéntesekből fedezheti. Ezen fontos állami érdeknél fogva követelheti tehát a törvény az egyévi önkéntesektől, hogy a nekik nyujtott kedvezmény fejében a tartalékos tiszti vizsgára komolyan és alaposan készüljenek.

Az által, hogy az egyévi tényleges szolgálat kizárólag a katonai kiképeztetésnek tartatik fenn, egyuttal mód nyujtatik az egyévi önkénteseknek, hogy magukat a tartalékos tiszti vizsgára kellőleg és alaposan előkészithessék.

A ki pedig ezen vizsgán megbukik, annak kötelességévé tétessék, hogy azt, illetőleg a nem kellőleg felhasznált évet épen ugy, mint minden megbukott tanuló, ismételje.

E szerint az egyévi önkéntesek igyekezetétől fog függni, hogy az ismétlést, vagyis a második tényleges szolgálati évet elkerülhessék.

De ezen második szolgálati év alatt is - a mennyiben lehetséges - mód fog nyujtatni, hogy a mennyiben arra máskülönben is érdemeseknek találtatnak, az egyévi önkéntesek elméleti oktatásában ismét részt vehessenek.

A ki pedig a második év végén sem teszi le sikerrel a vizsgát, a tartalékba helyeztetik át, és legalább mint ügyesebb és a szolgálatban gyakorlatilag jobban kiképzett altiszt fog az ország véderejének hasznos szolgálatot teljesiteni.

Nyelvi nehézségek sem fognak felmerülni, mert gondoskodva van arról, hogy a német nyelv átalános s a szolgálat teljesithetésére szükséges ismeretén kivül mindenki az egyes tantárgyak részleteiben magyarul, illetőleg horvátul is felelhessen. S e czélra e nyelveket is értő tisztek lesznek jelen a vizsgáló bizottságban.

2. Az eddigi védtörvény szerint az egyévi önkéntes-jelöltnek, hogy jogát biztositsa, még a sorozás előtt kell felvételéért folyamodnia, és ha az első megvizsgálásnál alkalmatlannak találtatnék, szintén még a sorozás előtt kell a katonai felülvizsgálatnál megjelennie. Ha akkor sem találtatnék alkalmasnak, a rendes sorozó bizottság előtt újból meg kell jelennie, és igényét, esetleg három éven át újból be kell jelentenie.

Ezen zaklató eljárást az új tervezet meg akarja szüntetni.

Teljesen elejtetik az előleges bejelentés kötelezettsége.

Elegendő, ha a jelölt a fősorozásnál igazolja igényét.

Azonban a jog, hogy a hadköteles kor elérése előtt is beléphet, ha akar, - továbbra is épségben tartatik.

Az előleges belépés tehát jövőre csak jog, de nem oly kötelezettség, a melynek elmulasztása eddig a kedvezmény elvesztését vonta maga után.

3. A honvédséghez eddigelé csak azon egyévi önkéntesek jutottak, a kik sors-számuk szerint is a honvédséghez voltak besorozandók.

Ezen szám igen csekélynek bizonyult és évenkint alig terjedt 60-80, vagy 100 főre.

Jövőre is, a kik sors-számuk szerint a honvédséghez jutnak, oda beosztandók. De mindenesetre az összes egyévi önkéntesek 15%-a a honvédséghez osztandó be, és pedig szükség esetében a hadsereghez besorozott és önként jelentkező egyévi önkéntesek fognának ama 15% erejéig a honvédséghez áthelyeztetni.

Ha ellenben többlet mutatkoznék valamely évben, az a következő évben a hadseregből pótolandó hiány összegéből levonandó.

VI.

A tengervéd

A hadi tengerészet a honvédségi szolgálat alól fel van mentve.

A népfölkelésről szóló törvény értelmében azonban a kiszolgált tengerészek, mint népfölkelők, háború esetében behivhatók és a hadi tengerészet kiegészitésére fordithatók.

A hadi tengerészet hadi létszámához jelenleg még 1,485 főnyi legénység hiányzik.

Ezen hiány a következőleg áll elő: A hadi tengerészet szabályszerű hadi létszáma 13,752 főre, évi ujonczjutaléka 1,770, béke-létszáma pedig 6,890 főre terjed. Az emlitett ujonczjutalék 9 év mulva 13,611 főnyi anyakönyvi létszámot eredményez ugyan, de minthogy a legénység tengerészeti foglalkozásánál fogva mozgósitáskor a tartalékosok 20%-a be nem vonul, ennélfogva háborúban tényleg csak 12,267 fő áll rendelkezésre, vagyis 1,485 főnyi hiány van.

Ezen hiánynak födözése végett szükséges tehát, hogy a három évi tengervédi szolgálati kötelezettség életbe léptettessék. Ezzel együtt a hadi tengerészet összes szolgálati kötelezettsége 12 évre, vagyis csak annyira, mint a szárazföldi seregnél, fog terjedni.

Ezen intézkedés annál szükségesebb, minthogy a hadi tengerészethez, hosszabb katonai kiképeztetést igénylő sajátos viszonyainál fogva, a tényleges szolgálatra nem kötelezett póttartalékosok be nem oszthatók, és igy az külön póttartalékkal el nem látható, hanem háború esetében beállható veszteségeit csakis a tengervéd soraiból pótolhatja.

Tényleges szolgálati kötelezettség békében nem fogja terhelni a tengervéd tagjait. Azok minden tényleges szolgálat és fegyvergyakorlat alól békében fel lesznek mentve, és csak az ellenőrzési szemlékre köteleztetnek, a melyek alól azonban, tekintettel foglalkozásukra, a legkiterjedtebb mértékben fel lesznek menthetők.

VII.

A védtörvénybe ütköző vétségek és kihágások

Az 1868-ik év óta szerzett tapasztalatok indokolják, hogy az 1868-ik évi XL. törvénycikknek a védtörvény elleni vétségekről és kihágásokról intézkedő 42., 45., 46., 47. és 48. §-ai is a véderő igényeinek megfelelőleg átdolgoztassanak és a tapasztalt hézagok pótoltassanak.

Egy ily korszerű követelmény az, hogy az összeirásra való jelentkezés elmulasztása, továbbá az engedély nélküli nősülés és a sorozás előli szökés, s azokban való bűnrészesség eseteiben a büntető eljárás a kir. járásbiróságoktól, a melyek hatáskörébe az 1880. évi XXXVII. törvénycikk 40. §-a 6. pontja által utaltatott, a közigazgatási hatóságok hatáskörébe át-, illetőleg visszaadassék.

Ez által biztosittatnék az ezen eseteknél különösen szükséges gyorsaság az eljárásban, ez pedig biztositandja, közvetlen hatásánál fogva, a büntetések által elérhető eredményeket s nevezetesen azt, hogy a sorozásról elmaradók ezrei, a kiknek száma más országokhoz képest rendkivül nagy, évről-évre kevesbedni fognak.

Tagadhatatlan, hogy a véderő ekként igen sokat fogna nyerni.

S ezen fontos érdek a főindok, a mely szükségessé teszi, hogy az emlitett büntetendő cselekményekre nézve a közigazgatási hatóságok hatásköre visszaállittassék.

Ebből kiindulva, a jelen törvényjavaslat szerkesztésénél a következő átalános vezérelvek tartattak szem előtt:

a) Az emlitett büntetendő cselekmények kihágásoknak minősittetnek, és azok megbüntetése a közigazgatási hatóságok hatáskörébe utaltatik. A büntetés lesz fogház helyett elzárás vagy pénzbüntetés, vagy mind a kettő együttesen.

A maximalis büntetések elvileg a kihágásokról szóló büntetőtörvény értelmében határozandók meg. Ellenben a büntetések minimumának megállapitásánál ezen kihágások sajátos természete nem tévesztendő szem elől.

b) Fölveendők a védtörvénybe a sorozás előli szökéshez hasonló büntetendő cselekményekre vonatkozó intézkedések.

c) A közigazgatási hatóságok által kiszabott pénzbüntetések folytán befolyó pénzösszegek fele részben a közigazgatási hatósági fogházak fentartására, illetőleg felállitására, és csak fele részben az eddigi czélra, az illető községi szegény-alap javára forditandók.

d) A ravasz fondorlatok által a hadkötelezettség teljesitése alól kibuvó és az öncsonkitó hadkötelesek tekintetében a fenyitő birósági eljárás épségben hagyatik, ezek besorozására vonatkozólag azonban a közigazgatási hatóságok hatásköre szabályoztatik.

e) A tömeges szökés eseteiben az 1868:XL. törvénycikk 47. §-a utolsó bekezdése alapján a honvédelmi minister által alkalmazásba vehető rendkivüli intézkedések nevezetesebbjei, melyek létező törvények alól mintegy kivételt képeznek, törvényes alap nyerése végett, a törvényben elősorolandók. Végre

f) Minthogy a hadügy s a közös védelem a monarchia mindkét államának közös ügyét képezik, a két állam hatóságai részéről a viszonosság feltétele mellett egymás irányában nyujtandó kölcsönös jogsegély a védtörvény ellen elkövetett büntetendő cselekmények megbüntetése tekintetében, magában a védtörvényben - a mely e tekintetben hézagos volt - szabályozandó.

A mi különösen az összeirásra való jelentkezés elmulasztását, továbbá az engedély nélküli nősülést és a sorozás előli szökést illeti, ezen cselekmények és mulasztások mind természetöknél és egyszerűségöknél fogva, mind az elkövethetés és igazolás módjai tekintetében, - bárha a rendőri kihágásoktól lényegesen megkülönböztetendők, - határozottan kihágásoknak tekintendők és igy jövőre nem látszik helyesnek és czélszerűnek, a sorozás előli szökést, a mennyiben az illető hadköteles nem külföldre szökik, és az engedély nélküli nősülést, e cselekmények természetének erőltetésével, vétségekké minősiteni.

A kérdés alatti cselekmények, mint kihágások, gyors és közvetlen megtorlást tesznek okvetetlenül szükségessé. A legszigorúbb itélet is elveszti hatását, hacsak hosszú idő mulva hozatik meg.

Eme kihágásoknál pedig a gyors eljárás erkölcsi hatását nélkülözni nem lehet.

Mindezen okokból eme kihágások a közigazgatási hatóságok hatáskörébe volnának utalandók.

Maga az 1880:XXXVII. törvénycikk számos kihágást, melyek a kihágásokról szóló büntető törvénykönyvben foglaltatnak, kezdettől fogva a közigazgatási hatóságokhoz utalt.

Azóta is több specialis törvény hozatott, a melynek büntető határozatai a közigazgatási hatóságok által alkalmazandók, és harmadik fokban az illető szakminister hatásköréhez utaltattak.

Ilyenek:

1. Az 1883:XVIII. törvénycikk, az országos czímernek magánosok által való használhatása tárgyában.

2. Az 1883:XVII. törvénycikk, a phylloxera elleni óvintézkedésekről.

3. Az 1883:XX. törvénycikk, a vadászatról.

4. Az újabb ipartörvény (1884:XVII. törvénycikk).

5. Az 1885:XXIII. törvénycikk, a vizi jogról.

6. Az 1885:XXV. törvénycikk, a selyemtenyésztés védelméről.

És legújabban:

7. Az 1888:VII. törvénycikk, az állategészségügy rendezéséről.

Ha tehát mindezen különböző cselekményekre s különféle fokozatú és egészen két havi elzárásig és 300 forintnyi pénzbüntetésig terjedhető büntetések alkalmazására nézve a közigazgatási hatóságok hatásköre volt megállapitható, a felhozott indokokból itt is czélszerűnek látszik, hogy a speciális védtörvény elleni kihágásokra nézve a közigazgatási hatóságok hatásköre, mint a melyek erre leghivatottabbak és a szükséges szakértelemmel birnak, hasonlóképen megállapittassék, és hogy mint harmadfokú hatóság, valamint a belügyminister (illetőleg a bán), a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi, s a közmunka- és közlekedésügyi minister a maguk szakmájára nézve, hasonlóképen a honvédelmi minister a saját hatáskörébe tartozó ügyekre nézve járjon el.

Az erre vonatkozó többi intézkedések az alább következő részletes indokolásban vannak közelebbről fejtegetve.

Ezek után áttérek a törvényjavaslat szakaszonkénti fejtegetésére, és a föntebbiekben még nem tárgyalt módositások indokolására.

Az 1. § teljesen azonos az eddigi törvény (1868:XL. törvénycikk) 1. §-ával.

A 2. § első bekezdése azonos az eddigi törvény 2. §-ával; második bekezdésében pedig ki van mondva, a miként már a jelen indokolás átalános részében kifejtetett, hogy jövőre a honvédség is külön póttartalékkal fogna birni.

A 3. és 4. § azonos az eddigi törvény 7. és 8. §-ával.

Az 5. §-ban (új) a póttartalék hivatását határozza meg. E meghatározás megfelel a póttartalék mai törvényes rendeltetésének.

A 6. §-ban a népfölkelés hivatása, az eddigi törvény 9. §-ánál helyesebben, és a népfölkelésről szóló törvénynek (1886:XX. törvénycikk) megfelelően határoztatik meg.

A 7. §-ban van kimondva a hadköteles kor kezdetének áttétele a 20-ik életévről a 21-ikre.

Ennek szükségessége már a jelen indokolás átalános részében indokoltatott.

A 8. § nagyobbára az eddigi törvényből, nevezetesen az 1882:XXXIX. törvénycikk 1. §-ából vétetett át. Uj benne különösen a három évi tengervédi szolgálati kötelezettség és az ujonczoknak mozgósitás esetében október 1-je előtt leendő behivása, mely intézkedések elseje már föntebb az átalános részben indokoltatott. A mi az utóbbi intézkedést illeti, erre nézve a következők hozandók fel: Az eddigi védtörvény szerint a besorozott ujonczok október 1-je előtt be nem hivhatók. A törvény e tekintetben, minthogy nem tesz különbséget békés és háborús viszonyok között, hézagosnak mondható. Mert kétségtelen, hogy mozgósitás esetében, midőn még a korosabb tartalékosok, sőt esetleg a kiszolgált katonák is, mint népfölkelők, fegyver alá szólittatnak, a legfiatalabb ujonczok otthon nem hagyhatók, hanem, már korábbi kiképeztetésök végett is, még október 1-je előtt behivandók. A jelen törvényjavaslat 8. §-a tehát az eddigi törvény e részbeli hézagát kivánja pótolni. E § azon rendelkezése, - hogy a védtörvény ellen elkövetett büntetendő cselekmények miatt büntetésből szolgálathosszabbitással besorozott egyének azonnal behivatnak a szolgálat megkezdésére, megfelel a dolog természetének és a mai törvényes szabályrendeleteknek, s a törvényszöveg teljessége végett vétetett fel a 8. §-ba. Ellenben kihagyatott az 1882:XXXIX. törvénycikk 1. §-ának utolsó bekezdése, mely a lovasságnál és a katonai zenekaroknál önként tovább szolgáló katonáknak az összes szolgálati idő megröviditése tekintetében, kedvezményt állapitott meg. Eme kedvezmény, minthogy alig volt számba jöhető sikere, mint czélt tévesztett rendelkezés, egészen elejtetett.

A 9. §-ban a népfölkelés tekintetében egyszerű utalás tétetik a népfölkelésről szóló törvényre, s a népfölkelésre vonatkozó részletes intézkedések, szükségtelen ismétlések elkerülése végett, a jelen törvényjavaslatból átalában kihagyattak.

A 10. § az eddigi törvény 18. §-ából vétetett át. A tulajdonképeni hadi szolgálatra alkalmatlan védkötelesek rendszerint polgári hivatásukhoz képest alkalmaztatnak; de ennek különös hangsúlyozása a törvényből kihagyandó, minthogy komoly esetben kivételek lehetnek, például: rögtön szükséges ideiglenes erőditéseknél.

A 11. § mely az eddigi törvény 6. §-ának felel meg, a bevándorló idegenek védkötelezettségét szabályozza. Arra azonban, a ki a monarchia másik államából vándorol be, ezen rendelkezés nem nyer alkalmazást. Az eddigi szöveg tehát ily értelemben szabatosabban módosittatott. Egyuttal pedig az állandó megtelepedésre való engedély a jelen törvényjavaslatból átalában kihagyatott, minthogy a magyar állampolgárság megszerzéséről és elvesztéséről szóló 1879. évi L. törvénycikk az állampolgárság megszerzésének ezen módját nem ismeri.

A 12. és 13. §-ok rendelkezései, némely irályi változtatásokkal, az eddigi törvény 10. §-ából és részben, - a póttartalékosok katonai kiképeztetésére vonatkozólag - az 1882:XXXIX. törvénycikk 8. §-ából vétettek át; egyuttal a tartalékosok- s póttartalékosoknak béke idejében kivételesen való behivása tekintetében hivatkozás történik az 1888. évi XVIII. törvénycikkre. A póttartalékosoknak a fegyvergyakorlatokra való behivása már az átalános részben indokoltatott. Végül megjegyeztetik, hogy a régibb 10. § első bekezdése a törvényjavaslat 63. §-ánál vétetett föl.

A 14. §-nak rendelkezései tekintetében, a mely az eddigi törvény 11., 12. és 13-ik §-ai helyébe lép, az indokolás már az átalános részben terjesztetett elő.

A 15. §, mely az ujonczkivetési eljárást az eddiginél czélszerűbb alapon kivánja szabályozni, és a régibb 30. § helyébe lép, szintén már az átalános részben nyert indokolást. E helyütt még csak az jegyzendő meg, hogy a 15. § harmadik bekezdése, mely szerint a hivatásszerű tengerészek, korosztályukra való tekintet nélkül a hadi tengerészethez sorozandók be; különösen a magyar tengerparti lakosság érdekeinek és az 1868:XXX. törvénycikk 7. §-a ide vonatkozó intézkedésének felel meg. Végre a jelen szakasz utolsó bekezdése, mely szerint az ujonczok csak a magyar csapatokba oszthatók be, az eddigi törvény 32. §-ából, illetőleg az 1882:XXXIX. törvénycikk 8. §-ából vétetett át.

A 16. és 17. §-ok jelentéktelen irályi módositásokkal, az 1882:XXXIX. törvénycikk 2. és 3. §-aival azonosak. Az eddigi törvényben előforduló ezen kitétel: „hivatalból állitás”, nem egészen szabatos, a mennyiben minden állitás, és igy a büntetés és kedvezmények elvesztése mellett való állitás is hivatalból eszközlendő. Eme kivétel helyett tehát a jelen törvényjavaslatban átalában „a korosztály és sor-sszám rendén kivüli állitás” kitétel fogadtatott el. A háború idejére belépő önkéntesekre és a honvéd-önkéntesekre vonatkozó közelebbi határozatok a 22-ik, illetőleg 23-ik §-ban vannak összefoglalva.

A 18. § (új) elősorolja a védkötelesek azon csoportjait, a melyek a jelen törvényjavaslat értelmében beosztandók a póttartalékba.

A 19. § némely módositásokkal megfelel a régibb 16. §-nak. A régi 59 bécsi hüvelknyi testmagasság egyenlő 155.4 centiméterrel. Tekintettel különösen az alföldiek kisebb testi magasságára azonban, czélszerűnek látszik a 4/10 centiméter elhagyása, mi által a besorozhatók száma némileg szaporittatik. Kihagyatott továbbá a régibb 16. § c) pontjából a 36 éves maximális életkor, minthogy azok, a kik már azelőtt szolgáltak a hadseregben, a 36 éves életkor betöltése után is újból beléphetnek. Másfelől kimondatott, tekintettel a hadsereg e részbeli szükségletének fedezhetésére, hogy az irodai szolgálatra alkalmazhatók, hasonlóképen, mint a kézművesek, testi magasságukra való tekintet nélkül besorozhatók; végre, a külföldiek önkéntes belépésére vonatkozó rendelkezés (régibb 16. § utolsó bekezdése) a 22. §-nál, a melyhez inkább tartozik, vétetett fel.

A 20. § (új) a honvédséghez való felavatás átalános kellékeit, a mai törvényes állapotnak megfelelően, állapitja meg. A honvédségre nézve a 153 centiméternyi legkisebb testmérték eddig csak a védtörvény végrehajtására vonatkozó hivatalos utasitásban volt meghatározva. Kétségtelen, hogy eme rendelkezés a törvénybe való.

A 21. §, mely a régibb 19. § helyébe lép, a végzett katonai képzőintézeti növendékek tényleges szolgálati kötelezettségét méltányosabban állapitja meg. A régibb 19. § második bekezdésének rendelkezése különösen túlszigorú és nem méltányos volt azok irányában, a kik csak néhány évi kiképeztetést nyertek katonai intézetekben, s kik ennek daczára ugyanoly hosszú tényleges szolgálatra köteleztettek, mint azok, a kik gyermekkoruktól fogva 8-10 év díjtalan kiképeztetést élveztek a katonai intézetekben. A gyakorlat e részben már enyhitett, s a jelen szakasz hivatva van megszüntetni a jelzett méltánytalanságot. Ugyanezen szempontból a honvédségi Ludovika-akadémia végzett növendékeinek tényleges szolgálati kötelezettsége - a kikre a régibb 19. § eme túlszigorú rendelkezése az 1883:XXXIV. tc. 2. § utolsó bekezdésénél fogva szintén kiterjesztetett - négy évig tartó kiképeztetésökhöz mérten, a jelen törvényjavaslat 21. §-ában az eddiginél méltányosabban állapittatik meg.

A 22. §-ba a régibb 20. § rendelkezései egész terjedelmökben, a két utolsó bekezdés pedig az 1882:XXXIX. tc. 2. §-ából, illetőleg az 1868:XL. tc. 16. §-ából, vétettek föl.

A 23. § (új) a honvédséghez való önkéntes belépést a mai törvényes állapotnak megfelelőleg szabályozza. Rendelkezései részben az 1882:XXXIX. tc. 3. §-ából vétettek át.

Az egyévi önkéntesi intézményt szabályozó 24. és 25. §-ok, a melyek az 1882:XXXIX. tc. 4. §-a helyébe lépnek, ezen intézménynek a jelen törvényjavaslat által tervezett reformja tekintetében már az általános részben nyertek bővebb indokolást. E helyütt tehát még csak a következő magyarázat teendő meg: A 24. § második bekezdése az 1882:XXXIX. tc. 4. §-ának utolsó bekezdéseiből vétetett át. Az egyévi önkéntes orvosnövendékekre vonatkozó intézkedések a 27. § alatt, az egyévi önkéntesekből lett tartalékos tiszteknek a hadseregbeli szolgálati kötelezettség eltelte után a honvédséghez leendő áthelyezését szabályozó rendelkezések pedig a törvényjavaslat 52. §-a alatt foglaltatnak. Végre, minthogy a jelen törvényjavaslat az egyévi önkéntesi kedvezményt nem tételezi föl az előleges belépéstől és teljesen megszünteti az eddigi zaklató eljárást, mely szerint az egyévi önkéntes-jelölt, hogy jogát biztositsa, a sorozás előtt még esetleg katonai felülvizsgálaton is megjelenni köteles volt: ennélfogva az idézett 1882:XXXIX. tc. 4. §-ának hetedik bekezdése egészen kihagyatott.

A 26. § (régibb 22., 28. és 29. §) az egyévi önkéntes szolgálatot a hadi tengerészetnél a mai gyakorlatnak és szükségletnek megfelelően szabályozza. A tudományos képzettség, a mely itt kivántatik, teljesen megfelel minden méltányos követelményeknek. Más egyévi tényleges szolgálat a hadi tengerészetnél, mint a mely itt megengedtetik, a hadi tengerészet kiképeztetési követelményeinél fogva nem képzelhető. Ezen okból a régibb 28. §, mint fölösleges, kihagyatott. A régibb 29. § szintén fölösleges, minthogy a tanulmányok czéljából való szabadságolás nemcsak a hadi tengerészethez, hanem a szárazföldi hadsereghez besorozott egyénekre nézve is, a hivatalos utasitások által különben is már szabályozva van. Végre megemlitendő, hogy az egyévi önkéntes tengerészetből az egyévi tényleges szolgálat alatt csakis az altiszti fokozatra való képesités megszerzése kivántatik, minthogy a tiszti fokozatra való képesités, a hadi tengerészetnél, egy évi tényleges szolgálat alatt alig szerezhető meg.

A 27., 28. és 29. §-okhoz, a melyek az orvosok, gyógyszerészek és állatorvosok egyévi önkéntes szolgálatát az eddigi törvény 23. és 24. §-aitól eltérőleg szabályozzák, indokolásul a következők hozandók fel: 1. Az egyévi önkéntes orvosok tényleges szolgálatának két félévre való felosztását, olyképen, a mint az a német hadseregnél már életbe van léptetve, az eddigi tapasztalatok sürgősen követelik. Az egyévi önkéntes orvosnövendékek intézménye nem vezetett a várt eredményre, és a szolgálat ezen nemének alapos átalakitása okvetetlenül szükségesnek mutatkozik. A katonai egészségügynek helyes kezelése és minden hátrányok elkerülése szempontjából elodázhatlan követelmény az, hogy ezen szolgálat csak az orvosi tanulmányok befejezése és az orvosi minősitvény megszerzése után legyen teljesithető. A polgári életben szintén csak orvostudor láthatja el az egészségügyi szolgálatot. Ezen elvet a katonai egészségügyi szolgálatnál sem lehet megtagadni. Másfelől a tényleges szolgálati évnek két félévre választása oly méltányosan történik, hogy a két félévi szolgálat azok által, a kik 25. életévökig tanulmányaikat teljesen befejezték, megszakitás nélkül, közvetlenül egymásután is teljesithető lesz. - 2. A gyógyszerészekre nézve figyelembe vétetett a gyógyszerészek kiképzésére vonatkozó s ş Felsége jóváhagyásával közzétett szabályzat, mely az 1888. év elején lépett hatályba, és a gyógyszerész-gyakornokok előképzettségét hat középiskolai osztály elvégzésében állapitja meg. 3. A katonai gyógyszertárakban való szolgálat, ugyszintén az állategészségi szolgálat ellátása, a katonai téren, épen ugy, mint a polgárin, csak a tanulmányokat végzett és gyógyszerészmesteri, illetőleg állatorvosi oklevelet nyert egyénekre bizható.

A 30. § (új), mely az egyévi önkéntesek sorából nyerhető katonai hivatalnokok iránt intézkedik, az eddigi törvény e részbeli hézagát pótolja.

A 31. és 32. §-ok, a papjelöltekre, tanitójelöltekre és tanitókra nézve még az 1882:XXXIX. törvénycikk 5. és 6. §-ainál is némileg kedvezőbb rendelkezéseket foglalnak magukban. Különösen kiemelendő, hogy azok jövőre átalában a póttartalékba osztatnának be. A hittanhallgatók ezen kivül még az évenkénti ellenőrzési szemlék alól is felmentetnének. Az eddigi feltételes kedvezmény helyett feltétlen kedvezmény adatik és ez azokra is kiterjesztetik, a kiknek eredetileg nem volt jogczímök, hanem csak a tényleges katonai szolgálat teljesitése után lépnek a papi pályára. Módositás csak annyiban történt, a mennyiben az a hadköteles kor kezdetének a 21. életévre való áttétele folytán, indokolva van. A mi a felszentelt papokat és lelkészeket illeti, ezek jövőre minden szolgálat alól békében felmentvék s egyszerűen nyilvántartatnak és csakis a háború esetében szükségelt létszám erejéig fognának tartalékos tábori lelkészekké kineveztetni. Jelenlegi számuk oly rendkivül nagy, hogy a tényleges szükségletet több, mint tizszeresen mulja felül.

A 32. §-ban valamennyi népoktatási tanintézet, illetőleg ezek tanitói, az 1868. évi népoktatási törvény (1868:XXXVIII. tc.) 8. §-a alapján, felvétettek. Az eddigi kedvezményre való igény egész terjedelmében fentartatik, látszólagos korlátolása, illetőleg módositása itt is csak annyiban történt, a mennyiben azt a hadköteles kor kezdetének a 21. életévre való áttétele szükségessé tette.

A 33. § az öröklött mezei gazdák birtokosait lényegileg azon kedvezményben rendeli részesittetni, a melyet részükre már eddig is az 1882:XXXIX. törvénycikk 6. §-ának utolsó bekezdése biztositott. Az ily mezei gazdák katonai kiképeztetése, jövőre is, a gazdaság kezelését legkevésbé akadályozó időszakban fog történni.

A 34. § (régi 17. §), mely a családi viszonyok alapján a tényleges szolgálat alól felmentendők iránt intézkedik, a népfölkelésről szóló 1886:XX. törvénycikken alapszik. A családi viszonyok alapján eddigelé felmentettek kedvezményét, háboru idejére, már az utóbb emlitett törvény szüntette meg, a mennyiben azoknak szolgálati kötelezettségét háború esetére kimondotta. Ezen intézkedésnek csak akkor lehet sikere, ha ezen védkötelesek, mint póttartalékosok, katonailag ki is képeztetnek. Ellenkező esetben a legsúlyosabb teher, - a méltányosság és az egyenlő teherviselés elvének rovására - mindig az öregebb, már kiszolgált és többnyire szintén családos, gyakran még nagyobb tekintetre méltó katonákra nehezednék. A jelen § első bekezdése tehát a népfölkelésről szóló törvény alapján ily értelemben intézkedik. Azonban az eddigi mentességi czímek nemcsak meg nem szorittattak, hanem inkább kibővittettek, a mennyiben a jelen § 3-ik pontjában kimondatik, hogy az apai részről elárvult gyermekek egyetlen fivére (féltestvére) béke idején szintén felmentendő a tényleges szolgálat alól. Ellenben, miután a tartalékosok és póttartalékosok, béke idején, csak a fegyvergyakorlatokban vesznek részt és tényleges szolgálatban rendszerint nem állanak, annak felmentése, a kinek fivére már a tartalékban vagy a póttartalékban áll, és igy otthon gyámolithatja a családot, nincsen indokolva és csak azon esetben látszik megengedhetőnek, ha a fitestvér, mint tartalékos vagy póttartalékos, az 1888:XVIII. törvénycikk alapján béke idején kivételesen tényleges szolgálatra behivatott. Ha azonban szökés által elvonja magát a tényleges szolgálat alól, és igy a tényleges szolgálatot nem teljesiti, ez nem állapithat meg kedvezményt testvére részére. Végre még megemlitendő, hogy a jelen § utolsóelőtti bekezdése a méltányosság legvégső határáig megy, a mennyiben átveszi az 1882:XXXIX. törvénycikk 12. §-ának azon intézkedését, hogy az, a kinek ily mentességre szorosan véve nincsen igénye, különös tekintetet érdemlő családi viszonyok között

békében állandóan szabadságra bocsátható. A jelen § utolsó bekezdése szintén az 1882:XXXIX. törvénycikk 12. §-ából vétetett át.

A 35. § teljesen megfelel a régibb 42. §-nak; de szabatosabban van szövegezve. A pénzbüntetésnek behajthatlanság esetében elzárásra való átváltoztatása és a behajtott büntetéspénzeknek hovaforditása iránt a 66. § intézkedik.

A 36. § jelentéktelen eltéréssel azonos az eddigi törvény 43. §-ával.

A 37. § megfelel az 1882:XXXIX. törvénycikk 7. §-ának. A fősorozás a márczius 1-jétől április 30-áig terjedő időszak alatt rendszerint foganatositható ugyan, de nem mindenkor és minden körülmények között; például: el kell azt némely sorozó járásban halasztani árviz, ragályos betegségek vagy egyéb hasonló okok miatt. Különösen pedig félbeszakitandó a fősorozás átalános mozgósitáskor. A jelen § második bekezdése az eddigi törvény e részbeli hézagát pótolja. Végre megjegyzendő, hogy az eddigi törvényben használt „rendes ujonczállitás” kifejezés, mely vegyesen hol a fősorozásra, hol az egész évi állitásra alkalmaztatott, félreértésekre adott okot. E helyett tehát a jelen törvényjavaslatban a következő, a gyakorlatban átalánosan elfogadott kifejezések használtatnak: a „fősorozás”, mely alatt a márczius 1-jétől április 30-áig foganatositandó ujonczállitás, „az utóállitás”, mely alatt a fősorozás utáni állitások, és „az ujonczállitás” átalában, mely alatt a fősorozás és az utóállitások együttesen értetnek.

A 38. §, mely szoros vonatkozásban áll a 15. §-hoz, az 1882:XXXIX. törvénycikk 8. §-ától lényegesen tér el. A sorozási eljárás már ezen indokolás átalános részében volt fejtegetve. A 4-ik korosztály kivételes felhivása teljesen elejtetik. E helyett a hadköteles kor kezdete a 7. § értelmében a 21. életévre tétetik át. Végül megjegyzendő, hogy az 1882:XXXIX. törvénycikk 8. §-ából a nyolczadik bekezdés, az ujonczoknak magyar csapatokba beosztásáról, a jelen törvényjavaslat 15. §-ánál, s a póttartalék kiképeztetéséről és behivásáról szóló rendelkezések, mint inkább oda tartozók a 12. és 13. §-oknál vétettek fel, az utolsó bekezdés pedig, minthogy a családi viszonyok alapján a tényleges szolgálat alól mentesek, a póttartalékba osztatnak be, egészen kihagyatott. A jelen § két utolsó bekezdése az 1882:XXXIX. törvénycikk 9. §-ából, szabatosabb szövegezés mellett, vétetett át. Az utóegyéni kijelölés azonban, minthogy gyakorlati eredménye és értéke nincsen, mint elavult és fölösleges intézkedés, teljesen kihagyatott.

A 39. § (régi 34. §) a vegyes felülvizsgáló bizottságok hatáskörét, a fennálló gyakorlatnak megfelelőleg, s a régi 34. §-nál szabatosabban és részletesebben állapitja meg.

A 40. §, - mely az 1882:XXXIX. törvénycikk 12. §-a helyébe lép, a következő módositásokat foglalja magában. Kihagyattak a régibb szakaszból a családi viszonyok alapján, és a negyedik korosztályból utóegyén czímén való elbocsátásra vonatkozó rendelkezések, és pedig az előbbiek azon okból, minthogy a családi viszonyok alapján való elbocsátás helyett, a jelen törvényjavaslat 34. §-a értelmében, béke idején a tényleges szolgálat alóli felmentés nyer alkalmazást, s az utóbbiak azon okból, minthogy a 4-ik korosztály kivételes felhivása egészen elejtetett. Végre megjegyeztetik, hogy az 1882:XXXIX. törvénycikk 12. §-ának második bekezdése, mely a fölös számmal besorozott ujonczoknak mikénti kezelése és áthelyezése iránt intézkedik, a jelen törvényjavaslat 42. §-ába, utolsó bekezdése pedig a 34. §-ba vétetett fel.

A 41. § (régibb 41. §, illetőleg 1882:XXXIX. törvénycikk 13. §-a) a pótlegények állitását lényegileg az eddigi törvényes gyakorlat értelmében, de a póttartalék változott viszonyainak tekintetbevételével szabályozza. Minthogy pedig a törvényjavaslat 14. §-a értelmében jövőre a honvédségnek is lesz megállapitott ujonczjutaléka, ennélfogva pótlegény-állitásnak jövőre a honvédség ujonczjutaléka részére is lesz helye. Ellenben a póttartalék részére, minthogy ennek száma nem leend meghatározott jutalékhoz kötve, a pótlegényállitás egészen elesik.

A 42. § (új) az ujonczjutalékok végleges számbavétele iránt intézkedik. Az 1882:XXXIX-ik törvénycikk 9. és 13. §-ai alapján a végleges számbavétel jelenleg a naptári év végén eszközöltetik. Ez nem bizonyult czélszerűnek, minthogy október 1-je, mint az átalános bevonulás határnapja előtt, nemcsak a katonai hatóságnak, hanem minden besorozottnak is tudnia kell, hová lesz végleg beosztva, és hová kell bevonulnia. A leszámolásnak tehát ezen okból még október 1-je előtt kell megtörténnie. Leghelyesebb időpontja és leghelyesebb alapja tehát augusztus 31-ike, illetőleg az addig mutatkozó sorozási eredmény. Kijebb, vagyis későbbre tolni azon okból nem lehet, mivel különben az ujonczok beosztása és behivása október 1-jéig, az idő rövidsége miatt, nem lenne pontosan befejezhető.

A 43. § teljesen azonos a régibb 35. §-szal.

A 44., 45. és 46. §-ok (régibb 47. és 45. §-ok helyett) a sorozásról való elmaradást és szökést s az ezen büntetendő cselekmények irányában alkalmazandó büntetéseket tárgyazzák. A régibb 47. § azon rendelkezése, mely szerint az, a ki a sorozásról kielégitő mentség nélkül elmarad, hadszökevénynek tekintendő és mint ilyen büntetendő, túlszigorúnak látszik azok irányában, a kik nem szándékosan, hanem inkább csak gondatlanságból vagy más okból maradnak el igazolás nélkül a sorozásról. A jelen 44. § ezen két kathegoria között különbséget tesz, és az első bekezdés értelmében azt, a ki csak elkésve jelenik meg a sorozáson, de nem szándékosan vonta el magát, nem mint hadszökevényt, hanem enyhébb büntetéssel rendeli büntettetni. Ellenben az, a ki szándékosan vonja el magát hadkötelezettsége teljesitésétől, a 44. § második és harmadik bekezdései értelmében a szökevényekre mért súlyosabb büntetés alá esik. A büntetés részint az eddigi védtörvényből, részint, - a mi az elzárás és pénzbüntetés együttes alkalmazását és maximumát illeti, - az 1879:XL. törvénycikkből vétetett át. Minthogy más felől az, a ki mint kevésbé alkalmas vagy pedig a törvény különös kedvezménye alapján, mint hittanhallgató, papjelölt, mezei gazda vagy mint családfentartó jut a póttartalékba, ezen kathegoriák természeténél fogva hosszabb tényleges szolgálatot nem teljesithet, és igy a tényleges szolgálat meghosszabbitásával nem sujtható, ennélfogva ki volt mondandó, hogy az ezen kathegoriák valamelyikébe tartozó védköteles, ha mint hadköteles szökevény elmarasztaltatik, nem szolgálathosszabbitással, hanem a meghatározott elzárással és pénzbüntetéssel sujtandó. A sorozás előtti szökés esetében továbbá megkülönböztetendő, vajjon a szökevény belföldön tartózkodik-e, avagy külföldre szökött ki. Kétségtelen, hogy a szökés utóbbi esete súlyosabb, és igy súlyosabb beszámitás és minősités alá esik. Ezen szempontból, s az e részben meg nem felelő régibb 45. § kihagyásával, az új 45. § első bekezdésében a büntető törvénykönyv (1878. évi V. törvénycikk) 450. §-ának rendelkezése vétetett fel, második bekezdésében pedig kimondatott, hogy az ilyen szökevény szintén a korosztály és sors-szám rendén kivül állitandó és tényleges szolgálata a 44. § intézkedései értelmében meghosszabitandó.

A 46. § a törvényes szökések meggátolása végett teendő rendkivüli intézkedések iránt ád kellő felhatalmazást. Az ezen § első bekezdésében foglalt átalános felhatalmazás már a régibb 47. § utolsó bekezdése által is megadatott és onnan vétetett át. Azonban épen mivel csak teljes átalánosságban volt tartva, gyakorlati értékkel nem birt, és minthogy minden rendkivüli intézkedés fennálló törvényeket többé-kevésbé érint, a több izben tervezett rendkivüli intézkedések váratlan nehézségekbe ütköztek és még a tervezés stádiumában több oldalról olyanoknak jeleztettek, a melyek a csak különös törvényes felhatalmazás alapján volnának foganatosithatók. Ezen okból czélszerűnek látszik, hogy a szóban forgó rendkivüli intézkedések legnevezetesebbjei magában a törvényben részleteztessenek. Ezen intézkedés alkalmazása, a véderő érdekében, némely délkeleti és északi határszéli sorozó járásban látszik szükségesnek és az érdekelt törvényhatóságok részéről már több izben javaslatba is hozatott.

A 47. és 48. §-ok azok megbüntetése iránt intézkedik, a kik ravasz fondorlatok utján vonják el magukat a védkötelezettség teljesitése alól, vagy eszközölnek ki őket meg nem illető kedvezményeket. A 47. § első bekezdése a büntető törvénykönyv (1878. évi V. törvénycikk) 449. §-ából vétetett át. Nem szorul bővebb indokolásra, hogy az, a ki ravasz fondorlatok utján, tehát szándékosan vonja el magát a védkötelezettség alól, hadi szökevénynek is tekintendő. Ezen alapszik tehát a 47. § második bekezdésében foglalt rendelkezés. A 48. § hivatva van a hazai törvények e részbeli hézagát pótolni. Az itt megjelölt vétség megbüntetésére nézve ugyanis eddig különös büntető határozat nem létezett. Minthogy eme vétség a 47. §-ban megjelölt és a védkötelezettség teljes kijátszására irányuló vétségeknél kisebb fokúnak látszik, a szolgálathosszabbitás alkalmazása a 48. §-ban mellőztetett.

A 49. § (régi 48. §) az öncsonkitók megbüntetése iránt részletesen intézkedvén, első és negyedik bekezdése az 1878:V. törvénycikk 451. §-ából vétettek át, - a második bekezdésben pedig a régibb 48. § szabatosabb és kimeritő szövegezésben foglaltatik. A harmadik és ötödik (utolsó) bekezdés az eddigi védtörvény e részbeli hézagait pótolja. Különösen a harmadik bekezdés azon ujonczok megbüntetése iránt intézkedik, a kik az öncsonkitást a besorozás és tényleges szolgálatra való bevonulás közötti időszakban, a mely alatt a kir. biróságok büntető hatósága alatt állanak, követik el.

Az 50. § által a nősülhetés, hadkötelezettségi tekintetekből, csak azon határig korlátoztatik, a melyet e részben már az eddigi törvény 44. §-a kijelölt. A szöveg azonban szabatosabban szerkesztetett. Ezen nősülési tilalom áthágása csak kisebb fokú kihágást képez, és nem irányul, sőt nem irányulhat a hadkötelezettség kijátszására, a mennyiben a nősülés a védkötelezettség tekintetében semmiféle kedvezményt sem állapit meg. Ennélfogva az eddigi védtörvény 46. §-ában megszabott túlszigorú büntetések a jelen §-ban a megfelelő enyhébb mértékre szállittatnak le. Végül megemlittetik, hogy a már besorozott egyének nősülésének korlátozása iránt a 61. § intézkedik.

Az 51. § (új) azt mondja ki, hogy a szökött katonák szolgálati ideje büntetésből megfelelőleg meghosszabbittatik. Mert valamint az ujonczozás előli szökés, épen ugy - de sőt a delictum nagyobb fokánál fogva még fokozottabb mérvben - a zászló alóli szökés is a rendes szolgálati időnek meghosszabbitását vonja maga után. A jelen § első bekezdése tehát a védtörvény e részbeli hézagát pótolja. A második bekezdés abban leli indokát, hogy az, a ki bünfenyitő birósági elmarasztalás folytán tényleges szolgálatot mulaszt, ebből előnyt nem nyerhet, hanem a mulasztást utánpótolni tartozik.

Az 52. §-ban az 1882:XXXIX. törvénycikk 11. §-a, a jelen törvényjavaslat 8. §-a folytán szükséges némely kiegészitéssel, változatlanul felvétetett. A második bekezdés az 1882:XXXIX. törvénycikk 3. §-ából, a harmadik bekezdés pedig ugyanezen törvény 4. §-ából vétetett át, oly kibővitéssel, hogy az egyévi önkéntesekből lett tartalékos tisztek, szükség esetében, már kilencz évi hadseregi szolgálat után helyezhetők át a honvédséghez. Végre a negyedik (új) bekezdésben a tiszti rendfokozatra való tekintettel ki van mondva, hogy a tartalékos tisztek végleges elbocsátása csak azok kérelmére eszközölhető, és igy azok, a kik nem óhajtják, el sem bocsáttatnak, hanem továbbra is megtarthatják tiszti rendfokozatukat.

Az 53. § azonos a régibb 37. §-szal. új benne csak azon hézagot pótló pont, hogy a tartalékos katona a tényleges szolgálatba önként újra beléphet, és ezen esetben - feltéve, hogy a hadseregnél tényleges szolgálatban megmarad - nem helyeztetik át a honvédséghez.

Az 54. § (régibb 1882:XXXIX. törvénycikk 10. §) azon, már a jelen indokolás átalános részében indokolt újitást tartalmazza, hogy a póttartalékosok, további kiképeztetésök végett, a fegyvergyakorlatokra szintén behivandók. - A jelen § második bekezdése, a tartalékos tisztek és hadapródok évente való behivhatásáról, nem imperativ rendelkezést, hanem csak facultativ felhatalmazást foglal magában, és - már fölösleges költségszaporitás elkerülése végett is - csupán csak azon tartalékos tisztek és hadapródok irányában fog alkalmazást nyerni, a kik az ellenség előtt bizony nagy felelősséggel egybekötött gyakorlati szolgálatban kevésbé jártasoknak bizonyulnak. Ezeknek tehát, hogy hivatásuknak megfelelhessenek, kellő alkalom nyujtandó a gyakorlati szolgálat jobb elsajátitására. Az, hogy miképen és mely esetben számitandó be a tartalékosnak és póttartalékosnak tényleges szolgálatra történt behivása a fegyvergyakorlatokba, béke idejében, az 1888:XVIII. törvénycikk által van szabályozva. Az 1882:XXXIX. törvénycikk 10. §-ának negyedik bekezdése - az ellenőrzési szemlékről - a következő 55. §-nál vétetett föl.

Az 55. § az ellenőrzési szemlék iránt az eddiginél szabatosabb alakban rendelkezik. Eme § utolsó bekezdése az eddigi törvény e részbeli hézagát van hivatva pótolni és meg fogja szüntetni az e téren létezett ingadozást és különböző eljárást.

Az 56. § azonos a régibb 26. §-szal, azon kibővitéssel, hogy a gőzhajózási szolgálatban álló besorozott egyének is, állami érdekekre s nevezetesen a mozgósitás gyors keresztülvitelére való tekintetből, ezen § kedvezményében szintén részesithetők.

Az 57. § megfelel a régibb 49. §-nak. A népfölkelés tekintetében is szükségesnek látszik, hogy egy hasonló szakasz a védtörvény teljessége végett felvétessék.

Ebben leli indokát az új 58. § is.

Az 59. §-hoz (régibb 50. §) megjegyeztetik, hogy tudvalevőleg nemcsak a honvéd tisztek, hanem átalában minden katonatiszt ş Felsége által neveztetik ki; továbbá, hogy a régibb 50. § második bekezdése a honvédségről szóló törvénybe való, a melynek (1868:XLI. törvénycikk) 18. §-ában az eddig is már benfoglaltatott.

A 60. § azonos a régibb 52. §-szal. Másfelől az eddigi védtörvény 51. §-a, - mely szerint minden tiszt, ki mint ilyen legalább egy évig szolgált, a hosszabb tényleges szolgálatra kötelezettek kivételével a tartalékba áthelyezhető, - egészen ki volt hagyandó, mivel egyfelől a tisztnek is a törvényszerű tényleges szolgálatot teljesitenie kell, másfelől pedig azt, a ki ezen törvényes szolgálati kötelezettségének, habár nem tiszti minőségben is, tényleg eleget tett, csupán azért, mivel tisztté lett, saját akarata ellenére, a kötelezettségen túl méltányosan egy évig sem lehet tényleges szolgálatban visszatartani.

A 61. § mely a besorozott egyénekre nézve fennálló nősülési tilalmat szabályozza, lényegileg megegyez az 1882:XXXIX. törvénycikknek erre vonatkozó, de nem egészen kimeritő 14. §-ával. A kettő között a különbség főleg alaki, a mennyiben a jelen §-ban azon kathegoriák soroltatnak elő, a melyek csak illetékes katonai hatóságuk engedélyével nősülhetnek meg, s ennek kiegészitéséül, az utolsó bekezdésében az mondatik, hogy minden más kathegoriába tartozó besorozott egyének katonai hatósági engedély nélkül nősülhetnek. Ellenben az idézett régibb §-ban azon kathegoriák soroltatnak elő, a melyeknek, nősülhetés végett, nincs szükségük katonai hatósági engedélyre; de viszont azok, a kiknek ily engedélyre szükségük van, nincsenek kitüntetve. A jelen § szövegezése tehát szabatosabbnak látszik. Utolsóelőtti bekezdése a tilalom áthágása esetében alkalmazandó büntetés iránt rendelkezik, és igy az eddigi törvényt, mely e részben hézagos volt, kiegésziti.

A 62. § mely szerint a hadsereg és honvédség tényleges szolgálatban nem álló tagjai továbbra is a polgári törvények és hatóságok alatt állanak, lényegileg megegyez az eddigi törvény 54. §-a első és második bekezdéseinek rendelkezésével. A kettő között annyiban van különbség, hogy a jelen törvényjavaslat §-ából kifolyólag fel voltak emlitendők a jelen szakaszban a tengervéd és a póttartalék tagjai is; s egyuttal átalánosságban meg volt határozandó a nyilvántartás szempontjából szükséges jelentkezési kötelezettség is, a miként az már eddig is a honvédségről szóló 1868:XL. törvénycikk 22. §-ában ki volt mondva. Másfelől ki volt hagyandó a régibb 54. §-nak a testi fenyiték és a rablánczbüntetés eltörlésére vonatkozó pontja, minthogy ezen büntetések már húsz év óta el vannak törölve, és igy azok eltörlésének újabb dekretálása tárgytalan és fölösleges volna. Hézagot pótol a jelen § második bekezdése. Ugyanis a jelentkezések elmulasztása - az eddigi gyakorlat szerint - pénzbirsággal, esetleg elzárással büntettetik. Hogy az e téren tapasztalt ingadozásnak eleje vétessék és a többféle s különböző eljárás egyöntetűvé tétessék, szükséges, hogy a honvédelmi minister ezen ügyet szabályrendelet utján rendezze. A büntetés fegyelmi természetű lévén, a törvény általi részletes intézkedés mellőzhetőnek látszik. A jelen szakaszban kimondott átalános elv alól, némely esetekben, szükségképen kivétel engedendő meg, mely kivételek a két utolsó bekezdésben soroltatnak elő. A katonai fegyelmi szabályok alkalmazása azon kivételes esetekben, a midőn katonai büntetendő cselekmények az ellenőrzési szemlék alatt, avagy tiszti minőségben katonai egyenruhában követtetnek el, azoknak katonai természete által van indokolva. A mi különösen a tényleges szolgálatra bevonuló katonákat illeti, ezek tekintetében az eljelentkezés elmulasztásának, mint kisebbfokú kihágásnak megbüntetése, a katonai hatóságokra azon okból bizandó, mivel a hosszabb ideig tartó tényleges szolgálat alatt a kihágás büntethetősége különben könnyen

elévülhetne. Végre megemlitendő, hogy a régibb 54. § utolsó bekezdése a következő 63. §-nál vétetett föl.

A 63. § első bekezdése a régibb 10. §-ból, második bekezdése pedig - mint emlittetett - a régibb 54. §-ból vétetett át.

A 64. § a kivándorlás czéljából megengedhető elbocsátást, az 1882:XXXIX. törvénycikk 15. §-ával megegyezőleg szabályozza. Az utolsó bekezdésben azon czélból tétetik utalás az 1879:L. törvénycikk ide vonatkozó intézkedéseire, hogy a hazai törvények e részbeli intézkedései felett kellő áttekintés nyujtassék.

A 65. § abban leli indokát, hogy az, a ki az ezen §-ban emlitett s a védtörvény kijátszására czélzó büntetendő cselekmények valamelyikét elkövette, nem tarthat igényt a védtörvény által az egyévi önkénteseknek és a népiskolai tanitóknak biztositott kedvezményekre, a melyek épen attól vannak feltételezve, hogy az illetők a védtörvény rendelkezéseinek eleget tesznek.

A 66. § (új) a védtörvény vonatkozó szakaszai alapján kiszabott pénzbüntetések hováforditásáról, és azoknak, behajthatlanság esetében, a megfelelő szabadságvesztés-büntetésre leendő átváltoztatásáról intézkedik. Az első bekezdésben szem előtt vannak tartva az 1887. évi VIII. törvénycikknek és részben az eddigi védtörvénynek ide vonatkozó rendelkezései. A második bekezdésben foglalt rendelkezés azzal van indokolva, hogy a családi viszonyok alapján eddigelé háború esetére is felmentett védkötelesek, a kik ezért a hadmentességi díjat fizették, jövőre a póttartalékba osztatnának be s ennélfogva a hadmentességi díj fizetésére többé nem kötelezhetők; s minthogy ennek folytán a hadmentességi díjak összege mindenesetre csökkenni fog, ezen hiány részbeli pótlásáról kiván itt gondoskodás tétetni. A harmadik bekezdés a hazai büntető törvényekből, az utolsó bekezdés pedig, tekintettel Horvát-Szlavonországok külön viszonyaira, vétetett föl.

A 67. §-ban (új) a védtörvény ellen elkövethető büntetendő cselekmények tekintetében a büntethetőség elévülése, egyfelől a hazai büntetőtörvények rendelkezéseinek lehető szem előtt tartásával, s másfelől ama büntetendő cselekmények különös természetének tekintetbevételével szabályoztatik. A mi különösen a sorozás előli szökés és az engedély nélküli nősülés eseteit illeti, ezekre nézve az elévülési idő három évben állapittatik meg, minthogy ez ama büntetendő cselekmények természetének inkább megfelel, mint a hat hónapi elévülési idő. Eme rendelkezés nem áll ellentétben a kihágásokról szóló törvénykönyv (1879. évi XL. törvénycikk) 31. §-ával, mely szerint „a büntető eljárás megindithatása - a mennyiben külön törvény ellenkezőt nem rendel - hat hó alatt évül el”.

A 68. § (új) a védtörvénybe ütköző kihágások megbüntetését a közigazgatási hatóságok hatáskörébe utalja, a vétségekre nézve pedig a kir. biróságok hatáskörét fentartja. Az előbbi rendelkezésre nézve a jelen indokolás átalános részében adatnak elő az indokok. - Ezen szakasz utolsó bekezdése azon okból vétetett fel, mivel kétséget nem szenved, hogy a védtörvénybe ütköző büntetendő cselekményeket katonai birói hatóság alatt álló egyének is követhetik el, a kikre nézve tehát, a különben felmerülhető nézeteltérések elkerülése végett, a katonai hatóságok illetékességének fentartása kifejezetten kimondandó.

A 69. § (új) a monarchia két állama hatóságai által a védtörvénybe ütköző kihágások megbüntetése körül kölcsönösen nyujtandó jogsegély iránt a viszonosság feltétele alatt intézkedik, s egyfelől kimondja azt, hogy magyar honpolgár akkor is büntethető, ha ily kihágást a magyar államterületen kivül követett el, másfelől pedig azt, hogy a magyar korona országainak területén tartózkodó osztrák állampolgár, tekintet nélkül a kihágás elkövetésének helyére, szintén büntethető. A viszonosság feltételének teljesen elég tétetett egy azonos szakasznak az osztrák törvényjavaslatba történt felvétele által. A jelen intézkedések azon okból szükségesek, minthogy a véderő érdekei okvetetlenül követelik annak megakadályozását, hogy azok, a kik valamely a védtörvénybe ütköző kihágást követtek el, büntetlenséget élvezhessenek és biztosithassanak maguknak az által, hogy a monarchia egyik államából a másiknak területére mennek át. Az ilyképen biztositott kölcsönös jogsegély annál kevésbé fog gyakorlati nehézségekbe ütközni, minthogy az osztrák törvényjavaslat ide vonatkozó szakaszai a magyar törvényjavaslat 35., 44. és 50. §-aival azonosak.

A 70. § (új) meghatározza, hogy a védtörvénynek mely büntető határozatai nyernek alkalmazást a katonai biró hatóság alatt álló személyekre is. S itt különösen felvétettek azok, melyek az illető katonai törvényben hiányzanak.

A 71. § a szükséges áttekintés nyujtása végett, utal a kiszolgált altisztek alkalmazására, a hadmentességi díjra s egyebekre vonatkozó külön törvényekre. Ezen utalás, szükségtelen ismétlések elkerülése végett, elegendőnek látszik, s ezen szempontból a régibb 38. § és az 1882:XXXIX. törvénycikk 16. §-a, a melyek különben is az eddigi szövegben nem volnának felvehetők, mint a védtörvényben fölöslegesek, innen egészen kihagyattak.

A 72-80. §-ok az átmeneti és életbeléptetési intézkedéseket foglalják magukban.

A 72. § rendelkezése a következőn alapszik: Az átmenet évében az ujonczjutalékok teljes kiállítása nagy nehézségekbe fog ütközni, a mennyiben a hadköteles kor kezdetének a 21-ik életévre való áttétele folytán egy még kimeritetlen első korosztály nem fog rendelkezésre állani, hanem csak az előző évben már sorozás alatt állott és igy a korábbi besorozások által már jó részben kimeritett első korosztály fogja az átmenet évében ismét az első korosztályt képezni. Nehogy tehát a hadsereg és a honvédség kiegészitése az átmeneti évben veszedelmes mértékben hátráltassék, szükséges, hogy azon évben kivételesen legalább négy korosztály hivassék fel a sorozásra. Mint e tekintetben előzményes példára az 1869-ik évre lehet hivatkozni, mely évben az új védrendszer lépett életbe, és mivel akkor a hadköteles kor kezdete a 21-ik életévről a 20-ik életévre tétetett át, nemcsak egy, hanem két teljesen érintetlen, a sorozásra legelőször felhivott korosztály, nevezetesen az 1849-ik és 1848-ik évi születésűek korosztályai állottak rendelkezésre. S ezen kedvező viszonyok daczára, épen a honvédség érdekében is, szükségesnek látta a törvényhozás, hogy azon átmeneti évben öt korosztály hivassék fel (1869. évi I. törvénycikk.). Mennyivel szükségesebb tehát, hogy a jelen törvényjavaslat elfogadása esetében a következő első sorozásra, sokkal kevésbé kedvező viszonyok mellett, legalább négy korosztály hivassék föl.

A 73. § a törvényjavaslat némely rendelkezéseinek visszaható erejét csak annyiban állapitja meg, a mennyiben az okvetlenül szükségesnek mutatkozik. Az előbbi törvény alapján szerzett igények lehetőleg épségben tartatnak. A jelen §-hoz hasonló átmeneti intézkedés az 1882:XXXIX. törvénycikk II. fejezetében is foglaltatik. A tengervédbe jutó egyének egyébiránt, béke idejében, semmiféle tényleges szolgálatra vagy fegyvergyakorlatra nem köteleztetnek. Az eddigi törvény alapján családi tekintetekből felmentett és a nyilvántartásba már áthelyezett védkötelesek csak felavattatnak és a nyilvántartásuk végett szükséges jelentkezésre és az ellenőrzési szemléken való megjelenésre köteleztetnek; de sem katonai kiképeztetés végett, sem a fegyvergyakorlatokra be nem hivhatók, sőt azon előnyben is részesittetnek, hogy felavatásuk után a póttartalékban azon esetben is meghagyatnak, ha mentességi jogczímök utóbb netalán megszűnnék is. Összes póttartaléki szolgálat-kötelezettségük a fennálló törvényes szabályok s jelesen az 1882:XXXIX. törvénycikk 8. §-a utolsó és 12. §-a utolsóelőtti bekezdése értelmében állapittatik meg a jelen § két utolsó pontjában. Végre megjegyeztetik: hogy a régibb 57. §-ban foglalt átmeneti intézkedés jelenleg egészen fölösleges, minthogy az abban jelzett kathegoriákba tartozó védkötelesek most már a népfölkelésről szóló törvény alapján, mint népfölkelők, háború idején beállható szükség esetében behivhatók. A régibb 58. §-ban foglalt felhatalmazás az 1888. évi XVIII. törvénycikk folytán ezuttal szintén fölösleges.

A 74. § első bekezdésében megjelölt régibb póttartalékosok az eddigi törvény által részökre biztositott kedvezményben továbbra is meghagyatnak. Ezeknek szolgálati kötelezettsége az eddigi szabályok értelmében szintén csak 32. életévök betöltéséig terjed. Ily régibb póttartalékosokból, 1889. évi januárius 1-jétől fogva, csak négy évfolyam lesz, nevezetesen: az 1857-ik, 1858-ik, 1859-ik és 1860-ik évi születésű póttartalékosok. A jelen § második bekezdése az újabb keletű póttartalékosokra vonatkozik, a kik az 1882:XXXIX. törvénycikk 1-ső §-a 3. pontja és 8. §-a alapján az 1883. évi fősorozástól fogva már 10, illetőleg 12 évi szolgálatra avattattak fel és katonailag kiképeztettek. Ezekre nézve tehát a létesitendő új törvény csak annyiban hathat vissza, a mennyiben nem három, hanem csak a sorozási évfolyamuk szerint még teljesitendő fegyvergyakorlatokra kötelezhetők.

A 75., 76., 77. és 78. §-ok az új törvény visszaható erejét ott, a hol szerzett törvényes igények érintetnek, méltányosan kizárja, és átalában az új törvény rendelkezéseinek alkalmazását az átmeneti időszakban a lehető legméltányosabban szabályozza.

A 79. § rendelkezése megfelel az átalános jogelveknek.

A 80. §-nak a törvény végrehajtására vonatkozó záradékában, az igazságügyi minister, illetőleg Horvát-Szlavonországokra nézve a bán azon szempontból volt megemlitendő, minthogy a védtörvénybe ütköző vétségek a kir. biróságok hatáskörébe vannak utalva.

Az elősorolt indokokból kitűnik, hogy a jelen törvényjavaslatban tekintetbe vétettek egyfelől a katonai érdekek, melyek a véderőre vonatkozó törvények, illetőleg javaslatok szerkesztésénél a dolog természete szerint mindenkor szem előtt tartandók, de másfelől kellő figyelembe vétetett azon szempont is, hogy a véradó, eme kétségtelen legsúlyosabb teher lerovásánál az ország polgárai nemcsak minden fölösleges zaklatástól megkiméltessenek, hanem minden jogosult avagy országos tekintetekből méltatásra érdemes igény és viszony a kellő humánus elbánásban és oly messzire menő kedvezésekben részesittessék, a mennyire ez az ország védereje érdekeinek sérelme nélkül csak megtörténhetik.

Az ezen két főszempontból szerkesztett törvényjavaslatot tehát elfogadás végett tiszteletteljesen ajánlani bátorkodom.