1889. évi IX. törvénycikk indokolása

a nyereménykölcsön-kötvények s az igérvényjegyek forgalma tárgyában * 

Az 1868. évi XV. tc. által törvényesitett lottojövedéki szabályok értelmében az állami nyereménykölcsönök, valamint az illetékes hatósági engedély alapján kibocsátott belföldi magán-nyereménykölcsönök nem tartoznak ugyan tiltott sorsjátékok közé, sőt a külföldi sorsjegykölcsön-kötvényekkel való forgalom is csak annyiban van megtiltva, a mennyiben a kölcsönt nem közvetlen valamely államkormány maga bocsátja ki, vagy az nem valamely idegen állam biztositásán alapszik: mindazonáltal tekintettel arra, hogy az ily sorsjegykölcsönök újabban igen nagy számban bocsáttatnak ki egyrészt az állami lottojövedék érdekében, főleg azonban azért, hogy az ily kötvények által a lakosság hiszékenysége és játékkedve nagy mértékben ki ne zsákmányoltassék, már többször felmerült az az eszme, hogy a sorsjegykölcsönök forgalma szabályoztassék, illetőleg megszorittassék.

Elkerülhetetlenné vált azonban ezen sorsjegykölcsönök szabályozása nálunk is azért, mert a birodalmi tanácsban képviselt királyságok- és országokban a sorsjegykölcsönök forgalma tárgyában legújabban törvény hozatott, a mely törvény szerint a jövőre nézve a sorsjegy-kölcsönök kibocsátása csak a törvényhozás által és csak állami czélokra engedélyezhető, s a mely törvény szerint a magyar magán-nyereménykölcsönöknek, valamint a külföldi állami és magán-sorsjegyeknek forgalma csak az esetre engedtetik meg, ha azok már 1889. évi márczius 1-seje előtt forgalomba hozattak és f. évi április 28-ig és pedig a magyar magán-sorsjegyek bélyeg- és illetékmentesen, a külföldi akár állami, akár magán-sorsjegyek pedig a III. fokozat szerint járó bélyegilleték lefizetése mellett lebélyegeztetnek.

Ily körülmények közt most már, nehogy piaczunkat a sorsjegyekkel való elárasztásnak tegyük ki, az osztrák törvény következményeinek ellensúlyozása miatt is elodázhatlanná vált az, hogy a sorsjegykölcsönöket illetőleg nálunk is megszoritó törvényes határozmányok léptettessenek életbe.

A törvényjavaslat lényegben hasonló határozmányokat tartalmaz, mint az 1871. évi junius 8. német birodalmi törvény alapján készült osztrák törvény; miután - habár a lottojövedéket illetőleg a monarchia mindkét állama egészen önállóan rendelkezhetik - az egyöntetűség már a forgalmi viszonyok miatt is igen kivánatos. E mellett ennek a törvénynek határozmányai a német birodalomban már 1871. óta vannak érvényben s ugy életbeléptetésöket, mint hatásukat tekintve gyakorlatiaknak bizonyultak.

Az általam előterjesztett törvényjavaslat 1. §-a értelmében jövőben sorsjegy-kölcsönök a belföldön csak külön törvény alapján bocsáthatók ki (1. §) és az ezen § ellenére kibocsátott kötvények birtoklása a 6. § értelmében súlyos jövedéki kihágásként büntetendő.

A külföldön, valamint az Ausztriában 1889. január 1-eje után kibocsátott sorsjegy-kölcsönök kötvényeinek birtoklása ugyan nem tiltatik, azonban azok jogérvényes szerződés tárgyát nem képezhetik, és az örökösödés vagy birói végrehajtás esetét kivéve, másra jogszerűen át nem ruházhatók.

Ennek megfelelőleg tiltja a 2. § az ily külföldön vagy Ausztriában, avagy az 1. § határozmányainak ellenére belföldön kibocsátott nyereménykötvények (sorsjegyek) tőzsdei jegyzését, eladását, megvételét, s miután a lombard-üzletnek a tőzsdei jegyzés szokott alapja lenni, zálogba vételét.

A javaslat 3. §-a azon nyereménykötvényeket állapitja meg, melyek forgalma jövőre is meg lesz engedve.

Ezek közé kellett sorolnom a magyar állami nyereménykötvényeket s a törvény vagy hatósági engedély alapján kibocsátott hazai magán-nyereménykötvényeket, még pedig tekintet nélkül arra, hogy hol vannak forgalomban s azon kötelezettség kikötése nélkül, hogy lebélyegzés végett bemutattassanak.

Hasonló feltétel mellett kellett a viszonosság alapján az osztrák törvény azonos intézkedésének megfelelőleg forgalmi szabadságát meghagyni a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok kormánya által kibocsátott vagy ezentúl kibocsátandó sorsjegykölcsönök kötvényeinek, mig az osztrák magán-sorsjegykölcsönökre nézve ugyancsak a viszonosság elvénél fogva azt a korlátozó intézkedést vettem fel, hogy azok csak az esetre forgalomképesek, ha 1889. január 1-eje előtt bocsáttattak ki s rendeleti uton megállapitandó záros határidő alatt illeték fizetése nélküli lebélyegzés végett bemutattatnak.

A külföldi sorsjegyek forgalmára nézve eltérően az osztrák törvénytől, azon korlátozó intézkedést veszem fel, hogy csak oly külföldi sorsjegyek forgalma engedtetik meg, melyek a budapesti tőzsdén a törvény hatálybalépte előtt jegyezve voltak, s ezekre nézve épen ugy, mint az osztrák törvényben is azt kivánja a javaslat, hogy felülbélyegzés végett a III. fokozat szerint járó illeték lefizetése mellett rendeleti uton megállapitandó határidő alatt bemutattassanak.

Ugyanezen §-ban még arra kérek felhatalmazást, hogy 50 millió forintot meg nem haladó névérték erejéig hazai pénzintézeteknek adhassak nyereménykötvények kibocsátására engedélyt.

Indokul szolgál e felhatalmazás kérésére az a körülmény, hogy kétségtelenül van hazánkban jelentékeny mérvben oly hitelszükséglet, mely ily módon messze előnyösebben elégithető ki.

Hazai intézeteink közül csakis a Magyar Jelzálog-hitelbank foglalkozott ezen üzletággal s a hazai hitelszükségleten kivül ezen intézet üzleti működésének folytonossága érdekében is kivánatosnak és indokoltnak látszik ily engedély megadása. Kivüle még a hazai első takarékpénztár-egyesületet óhajtom ily nyereménykötvények kibocsátására feljogositani, de csakis oly összeg erejéig, mely által a tényleg már forgalomba hozott kötvényeinek előnyösebb conversiójára szükséges.

Miután nyereménykötvények kibocsátása iránt eddigelé csakis ezen két intézettel folytattam tárgyalásokat, s miután többi hazai intézeteink hasonló jellegű üzletköre sokkal kisebb körre terjed, hogysem ha ily nyereménykötvények kibocsátására engedélyt nem kapnak, az üzletök menetére visszahatással lehetne, elvül óhajtanám követni, hogy a most emlitett 50 millió forinton túl s más magán-intézeteknek sorsjegy-kölcsönök kibocsátására engedély többé ne adassék.

Szükségesnek és czélszerűnek tartottam ez alkalommal a 4-ik §-ban az igérvényügyletekre vonatkozó törvényesitett szabályoknak oly értelemben való kiegészitését is, hogy a 100 forintnál kisebb névértékről szóló magánkölcsön-sorsjegyekre igérvények ne legyenek kibocsáthatók, hogy általában csak oly a jelen törvényjavaslat szerint forgalomképes nyereménykötvényekre vonatkozó igérvények legyenek a magyar korona országaiban kibocsáthatók és elárusithatók, mely kötvények tényleg a magyar korona területén vannak, végül, hogy igérvény-jegyek csakis állandó üzlethelyiségekben legyenek árusithatók.

A kisebb nyereménykölcsön-kötvényeknek az igérvényüzlet alól való kivonását s azon rendelkezést, hogy igérvények csak állandó üzlethelyiségekben legyenek elárusithatók, a közönség kizsákmányolásának elkerülése végett már azért is indokoltnak kell tartanom, mert az ily kis értékű sorsjegyeknél az igérvény ára és a sorsjegy névértéke közti arány, valamint a fix bélyegilleték (igérvényenként 50 kr.) miatt is az igérvényüzletnek nem lehet jogosultsága.

A részletügyletekre vonatkozó 1883. évi XXXI. törvénycikk 2. §-ának határozmányait kiegészitő 5. § természetes következménye a jelen törvényjavaslatban foglalt elveknek.

A 6. § az előző §-okra vonatkozó büntető határozmányokat tartalmazza.

A 7. § a lottoszabályok azon ma is fennálló határozmányának megszegésére szab külön büntetést, hogy a tiltott sorsjátékokra való felhivás, az azokra vonatkozó hirdetmények közzététele tiltva van.

A 8. § öt évi elévülési időt állapit meg a javaslatban felsorolt és súlyosaknak minősitett jövedéki kihágásokra.

A 9. § a végrehajtási záradékot foglalja magában.


  Vissza az oldal tetejére