1828. óta - a mely évben Brunswick Teréz grófnő az első kidedóvó-intézetet Budán felállitotta - lassankint bár, de mindinkább felismerték nálunk annak szükségét, hogy az iskolai tanitásra még ki nem fejlett gyermekek, különösen pedig, kik otthon kellő felügyeletben nem részesülhetnek, ily kisdedóvó-intézetekben lehessenek gondozás alatt és ott foglalkoztassanak. Mindenekelőtt a társadalom feladatának tekintették a kisdedóvást és társadalmi uton igyekeztek ezen czél megvalósitására törekedni s az eszme elterjedését biztositani.
Báró Eötvös József vallás- és közoktatásügyi minister ugyan a népoktatási törvény (1868. évi XXXVIII. tc.) javaslatába már felvette a kisdedóvás ügyét is, azonban a képviselőháznak az emlitett törvényjavaslat tárgyalására kiküldött bizottsága kimondta, hogy szükségesnek tartja a kisdedóvodákat, de nem véli azokat a tanitás körébe felvehetőknek s ezért a törvényből mellőzni kivánta, a mi meg is történt.
1870. évben báró Eötvös József egy önálló törvényjavaslatot nyujtott be a kisdedóvásról, mely 1870. ápril hó 7-én a képviselőház tanügyi bizottságának kiadatván, a ház elé tárgyalásra nem került. Hasonló sorsa lett a P.-Szathmáry Károly képviselő által 1875-ben benyujtott törvényjavaslatnak.
Mindaddig fenmaradt azon uralkodó elv, hogy a kisdedóvás társadalmi ügy, melyhez az állam csak támogatásával járul hozzá.
Azonban a társadalom eredményes tevékenysége, egyletek, különösen az országos kisdedóvó-egyesület s a Fröbel-nőegylet ügybuzgó munkássága ezen kérdés végleges megoldására az alapot előkészitvén, most a fennálló 725 kisdedóvoda és menedékház s azok személyzetének biztositása és állandósitása, valamint a nagyobb mérvű egyöntetű fejlesztés előmozditása már meghaladja a társadalmi uton való müködés körét s egy megalkotandó törvény kötelező rendelkezéseit teszi szükségessé.
A képviselőház újabb időben ismételt határozatokkal (igy 1880. évi február 21-én, 1883. évi február 10-én) adott kifejezést azon óhajtásának, hogy a kisdedóvás ügye törvény által szabályoztassék. Magam is legközelebb kilátásba helyeztem ily tárgyú törvényjavaslat előterjesztését s egy szakférfiakból összehivott értekezlet véleményét meghallgatván, az elkészült javaslatot ezennel bemutatom.
Fölösleges lenne a jól ismert tanügyi, népesedési és közgazdasági szempontokon kivül más indokokkal is támogatni ily törvény szükségességét.
A kisdedóvó-intézetekben erkölcsileg és értelmileg fejlesztett gyermek sokkal könnyebben fogja az iskolai tanulás nehézségeit legyőzni és az elemi iskolák eredménye szembetünőleg emelkedni fog, a mely eredményt még értékesebbé teendi azon körülmény, hogy a kisdedóvodák módot nyujtanak majd a magyar nyelv tanitásának előkészitésére s igy hazánk nemzetiségeinek megkönnyitik a közös államnyelv megtanulását.
A nagy gyermekhaladóság súlyosan nehezedik Magyarország népesedései viszonyaira. 1886. évben a halálozás (az összes halálesetek százalékában számitva) volt: 0-1 éves korban 32,60 és az 1-5 éves korban 18,13. Az európai államok általában ezeknél előnyösebb arányszámokat mutatnak ki.
Kétségtelen, hogy ezen kedvezőtlen viszonyt hazánkra nézve a gyemekek kellő felügyeletének hiánya, az orvosi segély igénybevételének elmulasztása okozza, s ezért mindenesetre javulni fog az arány a kisdedóvodás általánositásával, mely nemcsak módot fog adni, sőt kötelezi a munkára menő szülőt, hogy gyermekét védett helyen gondozásra adja, de az állandó orvosi felügyeletet is biztositja a gyermekek számára.
Tudva van, hogy mily károkat okoznak a felvigyázat nélkül magukra hagyott gyermekek. Az 1877. évről a törvényhatóságoktól begyüjtött, bár még mindig hiányos adatok szerint azon évben 210 tűzesetet idéztek elő gyermekek. Elégett 729 ház és 631 gazdasági épület egészen, bennégett 15 ember, elveszett 1.013 háziállat s az elégett tárgyak összes értéke 459.954 forint volt. De ez még távolról sem fejezi ki az összes kárt, melynek azon évben a gyermekek voltak okozói, mert a tüzesetek legnagyobb részének (mintegy 65%-nak) oka teljesen ismeretlen és valószinüleg ezek egy tekintélyes részét szintén gyermekek okozhatták.
Legtöbb tűzvészt a gyermekek áprilistól októberig idéznek elő, vagyis azon hónapokban, midőn a föld népe leginkább el van foglalva külső munkával s a gyermekek magukra maradnak minden felügyelet nélkül. A hézagos adatokból is kitünik a nemzeti vagyonnak nagymérvű károsodása, de bizton hihető, hogy a kisdedóvodák és különösen a korlátoltabb anyagi viszonyokra számitott menedékházak hathatós tényezők lesznek e károsodás csökkentésére.
A mi a törvényjavaslat intézkedéseit illeti, ezekre nézve nem lehetett példa gyanánt venni más ország hasonló határozmányait, mert Közép-Európa államai közül, melyekhez kulturális tekintetben Magyarországnak is csatlakoznia kell, csak Francziaország rendezte általános törvénynyel a kisdedóvást 1886. évben, csakhogy a franczia „écoles maternelles”-ek, melyek már az elemi tanitást is beviszik a kisdedóvodákban, a mi viszonyainknak nem felelnek meg.
Németországban a kisdedóvást teljesen a társadalom, egyesületek gondozzák. Hollandiában, Belgiumban, Svájczban a társadalom és a községek teljesitenek fontos feladatot e téren. Ausztriában csak az 1872-ben kiadott ministeri rendelet határozatai irányadók, melyek a gyermekkertek, óvodák és bölcsödék közt tesznek különbséget s azok kellékeit tárgyalják, a nélkül, hogy minden irányban kötelezőleg intézkednének.
Nálunk a kisdedóvás ügye a már meglevő alapokon fejlődhetik legjobban s a törvény is csak ugy fog viszonyainknak leginkább megfelelni, ha a létező intézményeket fejlesztik, szaporitja és rendezi. Ezért a jelen törvényjavaslat a tényleg létező keret kibővitését s a szükséges intézkedéseknek abba beleillesztését tartalmazza, figyelemmel más haza törvényeknek analog és czélszerű rendelkezéseire.
A törvényjavaslat VIII. fejezetben tárgyalja a kisdedóvás egész ügyét. Főelvek gyanánt, általánosságban kimondja: a szülők és gyámok viszonylagos kötelezettségét a gyermekeknek kisdedóvás-intézetekbe járatására nézve, ennek megfelelően a községeknek szintén viszonylagos kötelezettségét ily intézetek állitását illetőleg, továbbá a kisdedóvásnál a rendszeres tanitás teljes mellőzését s a kisdedóvás czéljaira képesitett, magyarul tudó kisdedóvónők és dajkák alkalmazását.
Egyedül ezen elvek végrehajtása mellett lehet nálunk kellő eredménye a kisdedóvásról szóló törvénynek.
A népoktatási törvényben kimondott tankötelezettségnek köszönhetni nagy részben az 1868. óta azon a téren elért eredményeket. Ugyanigy kell tennünk a kisdedóvás érdekében is. Nemcsak alkalmat kell adni a szülőknek és gyámoknak, hogy gyermekeiket a kisdedóvás czéljaira szolgáló intézetekbe küldjék, de a mint a szükség megkivánja, kötelezni is kell őket arra. A nagy gyermekhaladóság, hátrányos népesedési viszonyaink megkövetelik, hogy kényszerrel igyekezzünk a tapasztalt hiányokon javitani. És ha városainkra és községeinkre a törvényjavaslat szerint új terhek hárulnak is, bőven fog kamatozni minden kiadás a jövő nemzedék el nem maradható szaporodása és fejlődése által.
A tanitás teljes kizárása és szakavatott egyének alkalmazása biztositékai lesznek annak, hogy a kisdedóvás elé tüzött feladat a gyermekek testi vagy szellemi túlterhelése nélkül a nevelés legmegfelelőbb eszközeivel fog megoldatni. A törvényjavaslat szakaszainak egyes intézkedései a következőkben találják indokaikat.
A törvény a kisdedóvás feladatát csupán a 3-6 éves gyermekekre terjesztheti ki oly módon, hogy a feladat végrehajtása tekintetében kötelezőleg is rendelkezik, mert csak a 3 éves kor az, midőn a gyermekek általában már huzamosb ideig nélkülözhetik az anya jelenlétét, a 6 éves korban pedig a gyermekek az 1868. évi XXXVIII. tc. 1. §-a szerint elemi népiskolába járásra vannak kötelezve.
Nehogy azonban a 3 éven alóli, de nem csecsemőkorban levő gyermekek a kisdedóvás czéljaira szolgáló intézetek jótéteményeiből egészen kizárva legyenek, ez iránt a 8. §. tartalmaz facultativ intézkedést.
A községek nagyon is különböző vagyoni körülményei nem engedik meg, hogy mindenütt egyenlő módon legyen gondoskodva a kisdedóvásról. Ezért a különböző vagyoni és közművelődési viszonyokhoz alkalmazkodva, többféle fokozatot kellett meghatározni a kisdedóvás czéljaira szolgáló intézetek közt.
Vagyonosabb és műveltebb lakosságú városokban és községekben a nagyobb költséget igénylő kisdedóvodákat állithatni, melyekben egyszermind a gyermekek értelmi fejlesztésére is nagyobb gond fordittatik. Szegényebb községek viszonyainak megfelelnek a kevésbbé költséges menedékházak és bár az állandó menedékházakban a gyermekek értelmi fejlesztése a testi gondozással egyenlő mértékben történik, addig már a legszegényebb községekben a nagy munkaidő alkalmával magukra hagyott gyermekek megóvására rendelt nyári menedékházaknak inkább csak a testi ápolás lesz czéljok.
A javaslat első sorban kisdedóvónőket emlit, mert a kisdedek nevelésére és ápolására kiválóan a nők vannak hivatva, mig a férfi arra csak kivételesen alkalmas. A javaslat nem zárja ki ugyan ezen pályáról a férfiakat, de az elsőséget a nőknek adja.
Az 1868. évi XXXVIII. tc. 10. §-ának megfelelően a kisdedóvodák és menedékházak felállitásának joga biztosittatik mindazoknak, kik népoktatási tanintézetek állitására jogositva vannak. Jogi személyek alatt e törvényjavaslatban szorosabb értelemben a társulatok, egyletek, törvényhatóságok és alapitványok értendők.
A jogi személyek által fentartott ily intézetek felügyeletére nézve a 23. §. harmadik pontja külön intézkedvén, ott az állam már kellő biztositékot köthet ki a jóváhagyása alá tartozó alapszabályok és szabályzatok bemutatása alkalmával s annak figyelembevételével a jogi személyek csak bejelenteni tartoznak az intézet megnyitását, mig magánegyének, kik legtöbbször keresetforrás gyanánt tartanak fenn intézeteket, szigorúbb felügyelet czéljából előzetes engedély kérésére legyenek kötelezve.
A törvényjavaslat egyik főelvét állapitja meg e szakasz az által, hogy a szülőket és gyámokat büntetés terhe alatt kötelezi, mikép a kellő gondozásban nem részesülő gyermekeket kisdedóvodába vagy menedékházba küldjék. De azért e rendelkezéssel nem nyul erőszakosan a családi életbe, mert érintetlenül hagyja a szülők és gyámok azon jogát, hogy a gyermekeket bárhol állandó gondozásban részesithessék és csak ha ezt nem teszik vagy erre képtelenek, követeli meg, hogy a gyermekeket az emlitett intézetekbe küldjék.
A községi előljáróságok s a kisdedóvodai felügyelő bizottságok feladata lesz (25. §. 4. pont, 28. §. 1. pont) ezen rendelkezés végrehajtására ügyelni.
A büntetés gyanánt kiszabott pénzbirságot csekély összegben kellett megállapitani, minthogy épen a szegényebb néposztályt fogja érinteni.
Ezen szakasz általánosságban csak beteg gyermekekről szól. Betegség alatt kell majd érteni az undort gerjesztő bőrkiütéseket s oly idegbajokat, melyek utánzás által más gyermekeket is meglepnek (Vitus, táncz, eskor). Ugy ezeknek, mint a tompa elméjűeknek társasága a többi gyermekre káros hatású s ezért az ily gyermekek a kisdedóvás czéljára szolgáló intézetekbe nem vehetők fel.
A közegészségügyi és a védhimlőoltásról szóló törvénynek a népiskolákra vonatkozó része a kisdedóvodák és menedékházak egészségügyére sikerrel alkalmazható, czélszerű tehát ezen intézetekre is kiterjeszteni.
A 6-7. §-okhoz
A gyermek egészségének megóvhatása czéljából első feladat, hogy az ily intézetek czéljaira szolgáló épületek az egészségügyi követelményeknek megfeleljenek, a helyiségek túltömöttek ne legyenek, s az intézetekben alkalmazott személyek csak annyi gyermeket tartozzék gondozni, a mennyire tényleg felügyelhet és a mennyivel eredménynyel foglalkozhatik.
Ezen szakaszok megfelelnek az 1868. évi XXXVIII. tc. 27., 28. és 34. §-ainak.
Az 1. §-ban megszabott feladatot az emlitett intézetek csakis akkor teljesithetik eredménynyel, ha kizárólag a nevelés körébe tartozó eszközöket használnak a kisdedóvásnál. Ennélfogva ki kell zárni a rendszeres tanitást, mely a gyermek korai túlerőltetését és fejlődésének megakadályozását okozná. A 8. §-ban felsorolt tevékenységek és foglalkozások szigorúan kerülik mindazt, mi ezzel ellenkeznék.
Ezen szakasz rendelkezései szem előtt tartják a kisdedóvás czéljaira szolgáló intézetekben a valláserkölcsi irány követését s a gyermekek korához mérten megjelölik annak legmegfelelőbb eszközét: az imádkozás gyakorlását. Nehogy azonban a gyermekek közt már e tekintetben különbséget kelljen tenni s viszont, nehogy egyes felekezetek által különösen használt imákat más felekezetbeli gyermekek elmondani tartozzanak, általánosan használható rövid imákat kell gyakorolni; ily értelme van a „fohászszerü ima” kifejezésnek.
Ismerve pedig, hogy a kis gyermekek játszva mily könnyen sajátitanak el más nyelveket, czélszerűnek látszott kimondani, hogy a nem magyar anyanyelvű gyermekek a magyar nyelv, mint államnyelv ismeretébe bevezettessenek s ez által megkönnyittessék az elemi iskolák teendője az 1879. évi XVIII. tc. végrehajtásában.
Hazánknak leginkább földmíveléssel foglalkozó népessége a nyári időben kénytelen gyermekét magával vinni a földekre vagy otthon felügyelet nélkül hagyni, mindkét esetben koczkáztatva a gyermek egészségét, életét és saját vagyonukat is. Kivánatos tehát, hogy mód nyujtassék arra, mikép a 3 éven alóli gyermekeket gondozás végett a nyári menedékházakban visszahagyhassák.
A szegényebb sorsú lakosság egész napon át munkával lévén elfoglalva, szükséges, hogy a gyermekek reggeltől estig a kisdedóvásra szolgáló intézetekben maradhassanak.
A hosszabb szünidő megtartása rendszerint a téli hónapokra teendő, mert legtöbb községben télen otthon vannak a szülők és akkor inkább ügyelhetnek gyermekeikre. Kivételesen azonban nagyobb városokban, hol a nyári napokban a kisdedóvodák átmelegedett, megromlott levegője a gyermekek egészségére is ártalmas lehet, czélszerűbb lesz inkább nyáron tartani hosszabb szünidőt.
Nehogy a kisdedóvással hivatásszerűen nem foglalkozó és arra nem képesitett egyének ferde irányú működése a gyermekek egészségét és szellemi fejlődését koczkáztassa, csakis előzetes tanulmány alapján kellő képesitést nyert kisdedóvónők alkalmazását lehet megengedni.
A külföldön oklevelet nyert kisdedóvónőktől meg kell kivánni hazánk és történelmének ismeretét, de a mellett igazolniok kell, hogy az általuk külföldön végzett tanfolyam megfelel a hazai képzőintézetekben érvényben levőnek (33. §.), mert megtörténhetnék, hogy a Németországban szokásos 6 havi-1 évi tanfolyam elvégzése után tartanának igényt okleveleik honositására, előnyt nyerve a hazai képzőintézeteket végzett kisdedóvónők felett.
Állandó gyermek-menedékházakat vezető dajkáktól elegendő hosszabb elméleti tanfolyam helyett a gyakorlati képesség és ügyesség igazolását, valamint a magyar nyelv tudását megkivánni. Az állam érdekében áll, hogy képviselője, a kir. tanfelügyelő utján gyakoroljon ellenőrzést az e képesség bebizonyitása czéljából tartandó vizsgákon.
A dajkák gyakorlati képesitésének részletes feltételei a törvényben helyet nem foglalhatnak, de azok egyöntetű megállapitása a kormány feladatához tartozik, s azért a vallás- és közoktatásügyi ministerre bizandó.
A kisdedóvónők hivatásuk betöltésére tanulmányaik alapján a megkivántató képesitést megszerezvén, méltányos, hogy biztositást nyerjenek állandó alkalmazásra és ok nélkül állomásaikról elmozdithatók ne legyenek. Ide nem sorozhatók a magánegyének által keresetforrás gyanánt fentartott és állandónak nem tekinthető kisdedóvodák kisdedóvónői, kiknek alkalmazása kölcsönösen meghatározott szerződésszerű viszonyon alapul.
Minthogy pedig az állomástól s igy szerzett jogoktól való megfosztás csak a legsúlyosabb beszámitás alá eső fegyelmi vétség alapján mondható ki, az államnak kell ellenőrizni ily itéletek kimondását. A felekezetekkel szemben pedig az állam részére biztositani kell azon jogot, hogy ha alapos okok vannak, a fegyelmi eljárás csakugyan megtartassék. A községek és jogi személyekkel szemben a fegyelmi eljárásra nézve a 28. §. intézkedik.
A kisdedóvodák és menedékházak személyzete csak ugy végezheti lelkiismeretesen és odaadóan kötelességét, ha a megélhetéshez megkivántató anyagi feltételek biztositva vannak. Azon mértéket, a mely a megélhetésre feltétlenül szükséges, kötelezően kell megállapitani mert a kik egész nap a gyermekek gondozásával vannak elfoglalva, más mellékkeresetre egyáltalában nem is számithatnak. A kisdedóvónő fizetésének meghatározásánál a tanitók fizetési minimumát (1868. évi XXXVIII. tc. 142. §.), mint oly összeget kellett alapul venni, mely a szerényebb viszonyoknak megfelel, hasonlóképen a dajkák illetményei is csak a korlátoltabb körülmények szerint vétettek fel.
A kisdedóvónők (óvók) nyugdijigényének meghatározását azért nem vettem fel a javaslatba, mert arról már az 1875. évi XXXII. tc. intézkedik. Kivánatos ugyan, hogy ezek jövőre az eddiginél előnyösebb végellátásban részesüljenek, minthogy azonban az emlitett törvény revisiójának előmunkálatai folyamatban vannak, czélszerűbbnek vélem a kisdedóvónők (óvók) nyugdíjügyének rendezéséről is a tanitói nyugdijtörvény revisiója alkalmával gondoskodni.
A 14-16. §-okhoz
Ha a községekben mások, kiknek a törvény arra jogot ad, nem gondoskodtak kisdedóvodák vagy menedékházak állitásáról vagy a meglevők nem elegendők, ugy a községnek, mint erkölcsi testületnek, kötelessége lakosai gyermekeinek megóvását biztositani.
A községek teherviselési képességét tekintve, az állami adót lehet legmegfelelőbb alapnak venni és ahhoz mérten meghatározni, hogy a község költségesebb kisdedóvodát vagy kevesebbe kerülő állandó, esetleg csak nyári menedékházat állitson-e. A meghatározott adómennyiség megfelel oly tőkének, a melynek 3%-os kamataiból (tekintettel a 17-ik §-ra) az illető intézet fentartási költségei legnagyobb részben fedezhetők.
Csakis a törvényhatósági joggal felruházott városok, tekintettel kiváltságos állásukra, másrészt a vármegyék székhelyéül szolgáló városok, mint góczpontok, tartoznak a fokozottabb igényeknek megfelelő kisdedóvodát állitani, figyelem nélkül állami adók mennyiségére. Ugyanis biztositani kell, hogy minden vármegyében legalább egy mintaintézet legyen, a hol egyszersmind a 11-ik §-ban megkivánt vizsgát a dajkák is letehessék.
Minthogy pedig a pusztákon és tanyákon levő gyermekek gondozása leginkább hiányos, különösen hangsúlyozni kellett, hogy a községek kötelezettsége a helyi viszonyokhoz képest az ottani gyermekek számára szükséges intézetek állitására is kiterjed.
A 17-19. §-okhoz
Ily czélra felhasználható más községi jövedelem vagy vagyon hiányában az 1868. évi XXXVIII. törvénycikk 35. és 36-ik §-ainak analogiája szerint pótadó kivetését kellett kimondani, mint az egyedüli módot a költségek viselhetésére.
A kisdedóvó-intézetek költségei csekélyebbek lesznek az elemi iskolai kiadásoknál, a mig tehát ez utóbbiakra 5%-os pótadó vethető ki, addig amazokra elegendő lesz 3%-os pótadó kivetése, a mely társadalmi hozzájárulással, esetleg államsegélylyel fedezni fogja a költségeket.
A községek teherviselési képességének megitélése végett szükséges, hogy a pótadó bizonyos mértékével (pl. 20%) már megterhelt községek csak a belügy- és pénzügyminiszter hozzájárulásával vethessék ki ez újabb adót.
Tekintve, hogy az állam által állitott intézetek szintén a községi lakosok gyermekei érdekében létesülnek s az állam a községre rótt feladat teljesitését könnyiti meg, indokolva van, hogy a kérdéses 3%-os adót az állam is igénybe vehesse.
Minden kétség eloszlatása végett szükséges volt a törvényjavaslat szövegében határozottan megjelölni a 3%-os pótadó kirovásánál alapul veendő adónemeket.
Az egyenes állami adók közül a földadót, házadót, keresetadót, nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek adóját, bányaadót, végre az egyéni bevallás tárgyát képező tőke- és járadéki jövedelmek után járó tőkekamat- és járadékadót lehetett, mint olyanokat, megjelölni, melyek alapján a kérdéses 3%-os pótadó kivethető. Ellenben a vasuti és gőzhajózási szállitás utáni adó, a nyereményadó, a fegyver- és vadászati adó, a hadmentességi díj, az általános jövedelmi pótadó, a pénzintézeteknél elhelyezett tőkék kamatai után járó, valamint azon tőkekamat-adó után, mely az 1875. évi XXII. tc. 6. §-a értelmében a kamat-kifizetés alkalmával az állami pénztár vagy a kamatokat kifizető társulat által vonatik le a kérdéses pótlék, részint a dolog természeténél fogva, részint az 1879. évi XLIX. törvénycikk 8. §-a, az 1883. évi XXIII. törv.-czikk 51. §-a, az 1880. évi XXVII. tc. 17. §-a, az 1875. évi XLVII. tc. 11. §-a, az 1883. évi VII. tc. 2. §-ának határozott rendelkezésénél fogva nem vethető ki.
A 17. §. ide vonatkozó rendelkezése megfelel az 1883. évi XV. tc. 9. §-a hasonló szövegének, de a mellett még czélszerű volt a 3%-os pótadó behajtásánál követendő eljárásra nézve a közadók kezeléséről szóló 1883. évi XLIV. tc. rendelkezéseit irányadókul kijelölni.
A 2/3 részben kisdedóvási czélokra forditott vármegyei közművelődési pótadót fizető községeket a 17. és 18-ik §-ban meghatározott 3%-os adó alól fel kell menteni, nehogy a községek ily czélra kétszeresen terheltessenek meg és másrészt, hogy ösztönzés adassék arra, mikép a vármegyék vegyék kezökbe a kisdedóvás ügyének rendezését, a mi mindenesetre eredményesebb lesz, mintha teljesen a községekre hagyják.
A kisebb igényeknek megfelelő menedékházakba rendszerint a legszegényebb néposztály fogja gyermekeit küldeni, méltányos tehát, hogy mig a költségesebb állami és községi kisdedóvodák kiadásainak fedezhetése végett mérsékelt dij szedése megengedtetik, addig az ugyanilyen jellegű menedékházakba járó gyermekek azokba dijtalanul vétessenek fel.
A szülők és gyámok kötelezettségét a 4. §. kimondván, ennek végrehajtásához szükséges, mikép állami vagy községi kisdedóvoda vagy menedékház hiányában a gyermekeknek más jellegű intézetbe felvétele is biztositva legyen. A korlátot e tekintetben csak a 6. §. szerint a helyiségek terjedelme szabhatja meg.
A 21-26. §-okhoz
Azon szoros kapcsolatnál fogva, melylyel a kisdedóvás egész rendszere az elemi iskolák elé mintegy előkészitésképen soroztatik (bár, mint hangsúlyozva van, a tanitás kizárásával), szükséges volt egyöntetű igazgatás és felügyelet végett a népiskolai hatóságokról szóló 1876. évi XXVIII. tc. határozmányait alkalmazni a kisdedóvodák és menedékházak ügyeire is az egész fejezet tartalmában.
A kisdedóvodák és menedékházak közvetlen felügyeletére külön felügyelő bizottságok rendeltetnek ugyan, nehogy azonban a különböző hatóságok fölöslegesen szaporittassanak, czélszerü, hogy az állami, községi vagy felekezeti bizottságok teendőit ott, hol ugyanazon jellegű népoktatási tanintézet már fennáll, a meglevő állami iskolai gondnokságok, községi és felekezeti iskolaszékek végezzék.
Minthogy a jogi személyek által állitott intézetek felügyelete és igazgatása az előfordulható különböző esetek miatt egységesen nem szabályozható, a kormány jóváhagyását igénylő alapszabályokban vagy szabályzatokban kell arról minden alkalommal gondoskodni. A felügyelet szigoritása végett szükséges az is, hogy a jogi személyek által alkalmazott kisdedóvónőket a közigazgatási bizottság erősitse meg állomásaikon.
Két új elvet tartalmaznak e szakaszok. A nők közreműködésének belevonását a felügyelő hatóságok tevékenységi körébe és állandó orvosi felügyelet létesitését.
A nők oly áldásdús tevékenységet fejtettek ki már társadalmi uton a kisdedóvás érdekében, hogy közreműködésöket e téren jövőre sem az állam, sem a községek vagy felekezetek nem nélkülözhetik. A kis gyermekek gondozására és ápolására a nők lévén hivatva, ők lesznek képesek leginkább felismerni a hiányokat, mulasztásokat s a szükséges teendőket.
A gyermekek egészségének megóvása érdekében szükséges, hogy ezen intézetek a legszigorúbb orvosi felügyelet alatt legyenek s az orvosnak befolyása legyen az intézet minden ügyére.
A kisdedóvodákban és menedékházakban egészségügyi tekintetben tapasztalt minden mulasztás és hiánynak oly végzetes hatása lehet, hogy a legerélyesebb orvoslási módról kell gondoskodni s e végre a kir. tanfelügyelők minden ily intézet irányában lehetőleg tágkörű intézkedési joggal ruházandók fel.
Nehogy azonban esetleg czélszerűtlen intézkedéseiket a hatóságok kénytelenek legyenek végrehajtani, a felfolyamodás utja nyitva marad a ministerhez, ki végérvényesen rendelkezik.
A 28-29. §-okhoz
A 3. §. csak a törvényjavaslat 6-13. §-aiban foglalt feltételek mellett engedi meg a kisdedóvodák és menedékházak fentartását. Minthogy pedig a követelményeknek meg nem felelő intézetek feladatukat nem teljesithetik, szükséges, hogy a megállapitott feltételekkel nem biró intézetek hiányai pótoltassanak és ha az meg nem történnék, tovább ne működhessenek.
De a törvény által adott jog megvonását csak a legfőbb hatóság mondhatja ki, ennélfogva a közigazgatási bizottság által teljesitendő háromszori megintés után a vallás- és közoktatásügyi ministert illeti a jog, az illető intézet bezáratásának elrendelésére.
A 30-31. §-okhoz
A 10. §. szerint kisdedóvodákban ezentúl csakis képesitett kisdedóvónők alkalmazhatók, gondoskodni kell tehát oly tanintézetekről, melyekben képeztessenek. Minthogy pedig a kisdedóvónőknek nincs szükségük oly terjedelmes elméleti képzettségre, mint a magasabb fokú képesitést igénylő tanitónőknek, másrészt amazokétól eltérő gyakorlati szakképzettséget kell elsajátitaniok, e végből önálló kisdedóvónőképző-intézetek leginkább felelnek meg a czélnak.
Méltányos, ha ily intézetek felállitására mindazoknak megadatik a szabadság, kik a 3. §. szerint kisdedóvodákat vagy menedékházakat állithatnak. Természetes azonban, hogy ez esetben magasabb fokú tanintézetekről lévén szó, ilyennek felállitása csak szigorúbb feltételek alatt történhetik.
Nehogy a tanitás iránya egyes intézetekben teljesen eltérő legyen s a képzés egyöntetűsége megzavartassék, elengedhetetlen, hogy a vallás- és közoktatásügyi minister által kiadandó tanterv a tanczél tekintetében irányadóul vétessék.
1. Zenei hallás és ének és hegedülés tanulásának (l. 33. §.) feltétlenül kivántatik meg. Természetesen e részben csak enyhe mértéket lehet alkalmazni.
2. Megbizhatóságot előhaladottabb korú kisdedóvónőktől várhatunk s ezért szükséges, hogy tanulmányaik végeztével legalább 18 évesek legyenek. Külföldön is általában a 16. év van meghatározva a felveendők kora gyanánt. Viszont a 40. évet túlhaladott egyénekben nincs meg az a fogékonyság és mozgékonyság, mely ezen pályára leendő kiképeztetéshez szükséges, miért is ily korú egyéneket kezdők gyanánt felvenni nem lehet.
3. Az előképzettség igazolása megfelel a tanitónő- és tanitóképezdékbe felvétel feltételének. De azon czélból, hogy a megkivánt iskolai osztályokat el nem végzett egyének, kik a kisdedóvónői pályára hivatást éreznek, arról ki nem zárassanak, sikeres felvételi vizsga is elegendő a felvételre.
A kisdedóvónő képző-intézetekben a tanfolyamot két évre kellett kiterjeszteni.
Az előző § 3. pontjában emlitett iskolai osztályokat rendszerint 14 éves korukban végzik a növendékek, a midőn tehát a képzőintézetbe 2 év mulva (32. §. 2. pont) felvétetnek, a szerzett általános ismereteket czélszerű részben ismételni, de másrészt szükséges oly irányban tanulniok, a miként azok a kisdedóvás czéljaira a szemléltetés, foglalkozás körében felhasználandók lesznek. Ezért nem mellőzhetők a tantárgyak közül az 1., 2., 5., 6., 7., 9., 11. alattiak. A 3., 4., 8., 10. alattiak már a szorosan vett szakszerű képzéshez tartoznak. Az összes tananyagot két évnél rövidebb idő alatt (fokozottabb előismeret hiányában) elvégezni nem lehet, de gondoskodva van ezen §. utolsó pontjában, hogy a kik az általános ismereteket már előzőleg nagyobb mértékben sajátitották el, a második évfolyamra vétessenek fel.
A külföld hasonló intézményeit tekintve, Hollandiában ily tanfolyamok 3-4 évig, Francziaországban (a tanitónői képesitéssel együtt) 3 évig, a drezdai „Fröbel-Stiftung” által fentartott gyermekkertésznőképző-intézetben 1 1/2 évig, Bécsben 1 évig tartanak, de ez utóbbi helyen már a tanfolyam tartalmát két évre szándékoznak kiterjeszteni.
Az ének mellett a hegedülés tanulását is kötelezőleg kellett felvenni, mert eddigi tapasztalatok szerint a gyengébb szervezetű kisdedóvónők a gyermekek énekét vezetni nem képesek s e végre feltétlenül hangszer használatára szorulnak, mint ilyen pedig legalkalmasabb a hegedű.
A 34-35. §-okhoz
A képzőintézetek tanári személyzete a két évi tanfolyamhoz mérten állapittatott meg.
Miként a kisdedóvónőktől (l. 12. §.), ugy ezektől sem vonható meg az állandó alkalmazás biztositása, de a tanári személyzet müködésének sikeréről csakis több tanév eredménye után lehet itélni, ezért czélszerű az állandó alkalmazás előtt három évi próbaidőt kikötni.
A képzőintézetektől követelt fokozottabb igényekhez képest szükséges, hogy a tanári személyzet egyrészt magasabb pedagógiai képességgel, másfelől a kisdedóvás terén is teljes jártassággal birjon, azonban a formaszerű képesités igazolásától kiváló szakférfiakat, kik működésükben bizonyságot tettek képességökről, méltányos lesz felmenteni.
A képzőintézethez csatolt minta-óvodák megfelelnek a tanitónőképezdékhez csatolt gyakorló iskoláknak s ezekben a magyar foglalkoztatási nyelvet a 8. §-ban kitűzött czél mi módon elérésének megtanulása végett kell használni.
Ezen szakasz az 1883. évi XXX. tc. 18. §-ának analogiája szerint szerkesztetett.
A 38-39. §-okhoz
Az állami főfelügyelet érvényesitése végett a két tanfelügyelő részvétele a képesitő vizsgákon soha sem mellőzhető. Mivel pedig a 8. §. értelmében a kisdedóvodákban a gyermekeket a magyar nyelv ismeretébe be kell vezetni, a kisdedóvónőktől megkövetelendő, hogy a magyar nyelvet teljesen birják.
A kisdedóvónői képesités igazolására a 38. §-ban megszabott vizsgák szolgálnak, ha tehát valaki gyakorlati kisdedóvodai foglalkozás mellett a vizsgák letétele által bebizonyitani tudja, hogy ezen pályára képességgel bir, a vizsgák letételére az alkalmat neki meg lehet adni. Okleveles tanitónők már birnak magasabb elméleti képzettséggel s ezért nem követelendő tőlük meg az osztályvizsga letétele is.
A törvény követelményeinek megtartását sanctióval kell biztositani a képzőintézetek fentartóival szemben, de miként a kisdedóvodák és menedékházaknál (28. §. 2. pont), ugy itt is egyedül a legfőbb állami hatóság, a vallás- és közoktatásügyi minister lesz jogositva a végső eszköz alkalmazását: a bezáratását elrendelni.
A 41-42. §-okhoz
Az 1888. évben alkalmazásban volt 739 kisdedóvónő és óvó közül 244 birt oklevéllel. Nincsen kilátás arra, hogy ezek most azonnal formaszerű képesitéssel biró egyénekkel helyettesittessenek, de méltányos is, hogy azok, kik képesitést megkövetelő törvény hiányában eddig hosszabb idő óta eredménnyel működnek, állomásaikon megmaradhassanak és csak a rövidebb (pl. 3 év) idő óta alkalmazottak tartozzanak a képesitő oklevelet megszerezni.
A magyar nyelv tudását, illetőleg annak elsajátitását, tekintettel a 8. §-ban foglalt intézkedésre, minden más alkalmazásban levő kisdedóvónőtől meg kell követelni.
A 43-44. §-okhoz
Előfordulhat, hogy hiányt pótló kisdedóvodák, menedékházak vagy kisdedóvó nőképző-intézetek fentartói ezen intézetek költségeit fedezni nem birják és támogatásra szorulnak. Ezen esetben indokolva van, hogy az állam segélyezéssel járuljon a fentartáshoz; viszont ily teher elvállalásával szemben biztositani kell az állam részére oly jogokat, melyekkel a segélyezett intézetek ügyeire, azok személyzetének alkalmazására, előmozditására kellő befolyást gyakorolhasson s ha az intézet müködése kifogásolható, a már egyszer biztositott segélyt megvonhassa.
Ezen törvényjavaslat intézkedései minden a kisdedóvásra képesitéssel biró, s ezen téren működő egyénekre, valamint az itt tárgyalt intézeteknek megfelelő más intézetekre is vonatkoznak. Czélszerűbb volt azonban zavar és hosszadalmasság elkerülése végett mellőzni minden egyes rendelkezésnél ezek felsorolását s egy külön szakaszban figyelmeztetni ezen körülményre.
A kisdedóvás czéljaira szolgáló intézetek működése (eltekintve a képzőintézetektől) nem függ össze a nálunk szokásos tanév kezdetével, a fentartási költségek kérdése pedig inkább a községek s az állam költségvetési évének kezdetével van kapcsolatban; figyelemmel tehát erre és a kellő előintézkedések megtehetésére, és abban a feltevésben, hogy e törvényjavaslat idejekorán törvénynyé válhatik, a törvény életbeléptetési határideje 1891. évi január 1-re volna kitüzendő.
