A jelen javaslat a birói és ügyészi szervezet módositására és kiegészitésére, ugy a birák, ügyészek és birósági hivatalnokok feletti felügyeleti jogra s ezekkel kapcsolatban a nevezett alkalmazottak szolgálati viszonyaira vonatkozó s némely más, a fentebbiekkel összefüggő intézkedéseket tartalmaz.
Annak az ideje, hogy egységes birói szervezeti codex alkotásához fogjon a törvényhozás, még nem érkezett el. Ez időpont akkor fog elérkezni, ha a biróságok külső szervezésének munkája befejezést nyer, ha a jelenlegi perrendeket a szóbeliségen és közvetlenségen alapuló bűnvádi és polgári eljárási törvények váltandják fel, és jogrendszerünk a mai fejlődő állapotból kibontakozva, minden alkatelemében az állandóság jellegét ölti fel.
De addig is fokról-fokra haladnunk kell birósági szervezetünk czéltudatos kiépitésében, a mely uton elérhető, hogy az annak idején megalkotandó egységes birósági szervezeti codex nagyrészt nem lesz más, mint rendszerbe foglalása a magyar birói szervezet külön törvényekben megoldott kérdéseinek.
Eddig is a fokozatos haladás utján haladt a magyar törvényhozás.
A birói szervezet alaptörvényét, az 1869:IV. törvénycikket számos oly törvény követte, melyek tisztán birói szervezeti kérdéseket oldanak meg.
Az 1869:IV. tc. a birói szervezet alapjogait tartalmazza.
E törvénycikk megalkotásánál a vezérlő gondolat az igazságszolgáltatásnak a közigazgatástól való elkülönitése volt. Minden egyéb kérdés e mellett háttérbe szorult.
Könnyen megmagyarázható ennélfogva, miért mellőztettek a birói szervezet egyéb lényeges kérdései.
A birák és birósági hivatalnokok felelősségéről szóló 1871:VIII. tc., a birák és birósági hivatalnokok áthelyezése és nyugdíjazása körüli eljárás szabályozásáról rendelkező 1871:IX. tc., az elsőfolyamodású biróságok rendezéséről és életbeléptetéséről szóló 1871:XXXI. és XXXII. törvénycikkek, a kir. ügyészség alapszervezetét tartalmazó 1871:XXXIII. törvénycikk, a gyakorlati birói vizsgáról (1874:XXIV. tc.), a törvénykezési szünidőről (1884:XXXIII., 1887. évi XXX. tc.) stb. szóló törvénycikkek, - mind bizonyságai annak, hogy a magyar törvényhozás a birói szervezet fokozatos fejlesztését gondoskodásának körébe vonta.
Most ismét az átalakulás oly szakához jutottunk, midőn szükségessé vált a birói szervezet további fokozatos fejlesztése.
A kir. itélőtáblák új szervezése biróságunk külső szervezetének oly lényeges átalakitását foglalja magában, hogy e reformnak kihatását az egész birói és ügyészi organismusra, gondos vizsgálat tárgyává kellett tenni.
E reform nemcsak a felügyelet és több pragmatikai kérdés részletes szabályozását teszi szükségessé, hanem visszautasithatlanul követeli azt: hogy alaptörvényeink több feltünő fogyatékosságán is segitsen a törvényhozás. Mert ha ezek hátrányai már most is érezhetők voltak - még inkább lennének érezhetők a megszaporitott kir. itélőtáblák és főügyészségek életbelépte után.
A másik döntő ok, a mely a jelen javaslat előterjesztését szükségessé teszi, a birósági szervezet gondos előkészitése ama nagy feladatok betölthetésére, a melyek a megvalósitandó bűnvádi és polgári perjogi reformok következtében főleg az elsőfokú biróságok megerősitését mulhatlanul megkivánják. Nem lehet elég korán megalkotni és hatályba léptetni azokat a szabályokat, melyek elsőfokú biróságaink szinvonalának emelésére alkalmasak; mert a perjogi reformok sikere nagyrészt attól függ, miképen sikerül főleg elsőfokú birói szervezetünket megerősiteni.
Ezekben az okokban keresendő a jelen javaslat előterjesztésének szükségessége.
És természetszerűleg ezek az okok szabják meg a jelen javaslat tartalmát is.
Mielőtt a részletes indokolásra térnék át: az egyes fejezetek tartalmának általános indokait óhajtom előterjeszteni.
Az első fejezet „felügyelet” czíme alatt az egész birói és ügyészi szervezetre kiható felügyeleti jog összefüggő szabályozását tartalmazza.
A kir. táblai és főügyészi szervezet reformja a felügyeleti jog eddigi gyakorlási módjának lényeges megváltoztatását vonja maga után; a mint hogy a felügyelet hatályosabb gyakorolhatásának berendezése egyik döntő tényező volt a kir. táblák és főügyészségek szervezéséről szóló 1890:XXV. tc. megalkotásánál.
Az erről benyujtott törvényjavaslatba, miként ezt annak indokolásában bővebben kifejtettem, csak azért nem vettem fel elkülönzötten a kir. táblai szervezettel kapcsolatos felügyeleti jog szabályozását, mert az ily elszigetelt megoldás helyett sokkal előnyösebb, ha a felügyeleti jog a maga szerves összefüggésében, a biróság és ügyészség minden fokozatára kiterjedőleg nyer törvényhozási rendezést.
Erre annál inkább szükség van, mert törvényeink rendkivül töredékesen rendelkeznek a felügyeleti jogról (1871:VIII. tc. 5., 1871:XXXI. tc. 3. §) ugy, hogy a felügyeleti jog sarkalatos tételei is vagy szabályozatlanul állanak, vagy csak rendeletben nyernek megoldást.
A részletes indokolásra való utalás mellett e helyütt általánosságban csak azt kivánom kiemelni, hogy a javaslat oly módon igyekszik a felügyeleti jogkört szabályozni, hogy a felügyeleti jog organuma nem a felebbviteli biróság, hanem az elnökség legyen.
Bár gondoskodva van arról is, hogy a felebbviteli biróságok az eddigieknél hatályosabb eszközökkel őrködhessenek az alsóbb biróságok ügyvitele felett.
A felebbviteli biróságok itélő tanácsainak az egyes esetekben gyakorlandó felügyeletét, ellenőrzését épen nem azonositja a javaslat az igazságügyi igazgatás körébe tartozó amaz általános felügyelettel, melyet az elnökök, elnöki tanácsok stb. hasznosabban, hatályosabb felelősséggel és erélyesebben gyakorolhatnak, mint ha az itélethozatalra hivatott birói tanácsok foglalkozásának administrativ panaszok elintézésével és a felügyeleti jog körébe tartozó egyéb teendőkkel.
A javaslat épen nem kivánja a felügyeleti jogból folyó valamennyi szükséges intézkedést kimeriteni. Ily kisérlet elhibázott volna. Szoritkozik csupán a főbb tételekre, melyek alapján a további intézkedések a rendeleti jogkör feladatához tartoznak.
A második fejezet a „Gyakorlati birói vizsga és a felsőbb birói képesitési kellékek” czíme alatt azokat az intézkedéseket tartalmazza, a melyekkel a gyakorlati birói vizsga az ügyvédi vizsgával szemben eddig elfoglalt alárendelt helyzetéből kiemeltetik (17-21. §) és azokat a kellékeket és föltételeket szabja meg (22-24. §), a melyek a felsőbb birói állás elnyeréséhez szükségesek.
Helytelen volna fentartani azt az állapotot, hogy alacsonyabb képesitési kellék kivántassék meg a birói pályára, mint az ügyvédire.
Semmi kétség, hogy a leghelyessebb megoldás az volna, ha oly egységes gyakorlati jogvizsga szerveztetik, mely egyenlően képesit ugy az ügyvédi, mint a birói pályára. A kérdés csak az, hogy ez most azonnal létesithető-e, vagy nem. Ha nem, helyes-e a gyakorlati birói minősitést és vizsgát mai alárendelt állapotában addig is fentartani, mig az egységes gyakorlati jogvizsga szervezhető lesz?
Az egységes gyakorlati jogvizsga rögtönös szervezése számos akadályokba ütközik.
Ez az egész egyetemi (jogakadémiai) vizsga-rendszerrel oly szoros kapcsolatban áll, hogy az egységes gyakorlati jogvizsga rendezéséhez csak akkor lehet nyulni, ha ennek előfeltételei iránt a megállapodások létrejöttek.
A kérdés azonban sokkal szövevényesebb, finomabb és mélyrehatóbb, a nézetek épen a gyakorlati jogvizsgát megelőző elméleti vizsgák rendezése tekintetében sokkal szétágazóbbak, hogy sem fel lehetne tenni, hogy rövid idő alatt érettekké válnak mindazok a kérdések, a melyeknek megoldása döntő arra, hogy állandó alapra lehessen állitani az egységes gyakorlati jogvizsgát.
Ha tehát ez a czél rövid idő mulva el nem érhető, és ha vitán kivül áll, hogy a gyakorlati birói minősitést mái alárendelt állapotából kiemelni naponkint élénkebben érezhető szükséggé vált: ugy oly ideiglenes megoldási módról kell gondoskodni, mely legkevesebb nehézséggel azonnal keresztülvihető és a mely az anomalicus állapotot azonnal megszünteti.
Az ideiglenes rendezésre két mód kinálkozik.
Egyik, hogy a gyakorlati birói vizsga eltöröltetnék és a ma fennálló ügyvédi vizsga volna a közös képesitési kellék.
A másik, hogy a gyakorlati birói vizsga oly szigorú biztositékokkal vétetik körül, hogy a fennálló ügyvédi vizsgával egyenlő szinvonalra emeltetik.
Elfogadhatóbbnak az utóbbi módot találtam, mely az ügyvédi és gyakorlati birói vizsgát fentartja, de az utóbbit tökéletesiti.
A másik mód, a vizsga előfeltételeinek lényeges módositását tenné szükségessé.
A másfél évi kötelező ügyvédjelölti gyakorlatot (1874:XXXIV. tc. 5.§), ugyanis a birói pálya jelöltjeitől megkövetelni nem volna igazságos és tekintettel azokra az életbeléptetendő és alább bővebben tárgyalt intézkedésekre, melyek a biróságnál töltendő gyakorlat miként eltöltését rendezni fogják, a másfél évi kötelező ügyvédi gyakorlat egyenesen megzavarná a tervszerű és minden szakra kiterjedő gyakorlati kiképzés rendszerét.
Ha pedig a másfél évi kötelező ügyvédjelölti gyakorlat megszüntettetnék: ugy alig volna elkerülhető, hogy az ügyvédi kamarába való fölvétel esetleg az ügyvédi vizsga letétele után teljesitendő bizonyos gyakorlati időhöz köttessék. Mindez pedig magának az ügyvédi rendtartásnak reformját követeli, melyet csak az ügyvédi rendtartás egyéb rendelkezéseivel kapcsolatban lehet helyesen megoldani.
E megoldási módnál lehet csaknem mindazok a nehézségek mutatkoznának, a melyek miatt az egységes gyakorlati jogvizsga tartós alapon ma még nem szervezhető és a kivánt gyors megoldás is alig volna elérhető.
Nem marad más mód, mint a gyakorlati birói vizsgát oly szinvonalra emelni, hogy ép oly qualificatió, a tudásnak és ismereteknek ép oly foka, a szigornak ugyanazon mértéke kivántatik ott is, mint az ügyvédi vizsgánál.
Ezzel a főczél, t. i. a gyakorlati birói vizsgának a mai helyzetéből való kiemelése el lesz érve és oly állapot teremtetik, mely alatt a legnagyobb gonddal és alapossággal lehet előkésziteni az egész jogi vizsgarendszert és ennek betetőzését, az egységes gyakorlati jogvizsgát.
Az eszközök, melyekkel a jelen javaslat a gyakorlati birói vizsga szinvonalát emelni óhajtja, részint a gyakorlati birói vizsga előfeltételeinek, részint magának a vizsgának szigoritásában állanak.
Ezekről a részletes indokolás ad bővebb felvilágositást.
Az 1869:IV. tc. nem kiván külön képesitési kellékeket a felsőbb birói állásokra. Elég a legmagasabb birói állásra is, hogy valaki 26 éves és az ügyvédi vagy a gyakorlati birói vizsgát sikerrel letette légyen. Elég, hogy valaki évtizedekkel ezelőtt szerezte meg ezen oklevelek valamelyikét és ha azon idő óta jogi életpályán nem is volt, kinevezhető a legfelsőbb birói állomásokra is.
Csaknem minden állam kisebb-nagyobb megszoritással az általános birói képesitési kellékeken felül különös gyakorlati képesitési kellékeket követel a magasabb birói állásokra.
Ez képezi egyik biztositékát annak, hogy a felsőbb birói állásokba más, mint a ki a jogászi életpályán arra kellő jártasságot szerzett, nem juthat.
A törvényjavaslat ide vonatkozó szakaszainak fő czélja tehát az, hogy a felsőbb birói állásokat a jogászi életpályák számára biztositsa és ezzel a felsőbb biróságokat megóvja attól, hogy olyanok foglalják el az állásokat, a kik a jogi pályán épen nem, vagy hosszú időn át nem működtek. Elejét veszi annak, hogy a birói pályát a magasabb birói állásban kezdhessék meg olyanok, a kik a megkivánt gyakorlati készültséggel és ismeretekkel nem birnak.
Hallgatag ugyan, de azzal, hogy bizonyos minimális gyakorlati idő eltöltése képezi előfeltételét a magasabb birói állásnak, biztositja a jelen javaslat azt is, hogy a felsőbb birói állásra méltán megkivánt bizonyos korhatár elérése előtt felsőbb birói székbe senki sem juthat.
A minimális gyakorlati idő öt és tiz évben van meghatározva. Az előbbi a kir. táblabirói és ennek megfelelő birói és ügyészi állás elnyerhetésének feltétele. Az utóbbi, t. i. a tiz évi időtartam pedig ahhoz kivántatik meg, hogy valaki curia birói és ennek megfelelő, illetőleg ennél magasabb birói (ügyészi) állásra legyen kinevezhető. Ez mindenesetre minimális kellék, mert rendszerint hosszabb szolgálat után lehet csak a megjelölt magasabb állásokat elérni.
A vezéreszme, mely a harmadik fejezetben („A kir. törvényszékek. kir. járásbiróságok és kir. ügyészségek szervezetét kiegészitő intézkedések”) kifejezésre jut, - a kir. törvényszékeknek, - járásbiróságoknak és kir. ügyészségeknek jelenlegi viszonyaink között keresztülvihető szervezeti megerősitése.
Az a rendszer, hogy a jó erők az elsőfokú biróságoktól következetesen elvonatnak, - hogy egy kiváló elnök, járásbiró vagy vizsgálóbiró kellő előmenetellel nem maradhat eddigi állomásán, hol a közügynek rendkivüli, gyakran alig pótolható szolgálatokat tehet - életképesnek épen nem bizonyult. És minél inkább tért foglal a perjogok területén a szóbeliség és közvetlenség elve: annál inkább áthárul a törvénykezés súlypontja az elsőfokú biróságokra és az ott leginkább megvalósitható közvetlen és szóbeli eljárásra. Annál általánossabbá is válik az a meggyőződés, hogy az oly birói szervezet, mely a kipróbált, kiválóbb képzettségű birákat csak akképen képes megérdemlett előléptetésben részesiteni, hogy ezektől az erőktől a törvényszékeket és járásbiróságokat rendszeresen megfosztja, gyökeresen megváltoztatandó.
A jelen fejezetben foglalt rendelkezések első kezdeményezését képezik a jövőben ezen irányban nagyobb mérvben megvalósitható reformnak.
A lépéseket az ily nagy organicus átalakitásra fokozatosan kell megtenni. És nemcsak a rendelkezésre álló pénzerőket kell a mérlegbe vetni, hanem - a mi ily szervezeti átalakitásnál még fontosabb - azt kell megfontolni, hogy a rögtöni gyökeres átalakitás nem fogna-e csak formai megoldás lenni, nem hiányzik-e ma még, midőn birói szervezetünk egészen új keletű, az intelectuális erőknek elegendő mennyisége?
E téren azonban a lehetőség korlátai között a reform már most valósitandó, a midőn az elsőfokú biróságokra az eddiginél szélesebb körű tevékenység vár, midőn a járásbiróságok minden valószinűség szerint az eddiginél nagyobb hatáskörben fognak eljárni, a midőn a törvényszékek ugy a polgári, mint a bűnvádi eljárás terén a járásbiróságok hatáskörébe utalt ügyekben felebbezési biróságokul fognak működni, tehát a kir. itélőtáblák hatásköréhez eddig utalt felebbviteli biráskodást át fogják venni.
A) Ez intézkedések között a javaslat kiváló súlyt helyez arra, hogy az elnöki intézmény hathatós fejlesztése előmozdittassék.
A törvényszék biráskodásának alapossága, a törvény- és szabályszerű ügyvitel, ha nem is egészen, de nagy részben a felügyeletet és vezetést gyakorló elnök egyéni tulajdonságain fordul meg. A feladatának magaslatán álló elnök nemcsak a törvényszék igazgatását tartja kezében, hanem a törvényszék judicaturájának vezetője és irányzója. A törvényszék sikeres működésének az állását jól betöltő elnök csaknem teljes biztositéka. A helyes birói szervezeti politikának tehát oda kell törekednie, hogy a törvényszéki elnöki állás a birói szervezetben oly fokra helyeztessék, a melynek rangállásában és javadalmazásában az érdemekben gazdag birói vagy más jogászi életpálya is kellő jutalmát találja.
Ezért a német birodalom csaknem minden államában a főtörvényszék tanácselnökével egyenlő, sőt részben még ennél is magasabb rangállást foglalnak el a törvényszékek elnökei. És nálunk is ide kellend fejleszteni az intézményt.
Ide egyszerre lépnünk már az előadott okokból sem volna helyes.
Sokkal újabb keletű még birói szervezetünk, hogy sem indokolt volna még 66 curiai birói állással egyenlő elnöki állással szaporitani a magas birói állásokat, akkor, a midőn az új királyi táblai és főügyészi szervezet különben is az eddiginél lényegesen több magas birói állást teremtett. Ily reform csak alaki megoldás volna, melyből a közönségre semmi haszon sem háramolnék.
Mindezen első pillanatra tetszetősebb módok helyett sokkal czélravezetőbb a javaslat álláspontja, mely a létező erőket figyelembe véve, a reform keretét ehhez szabja és a szerves fokozatos fejlesztés utjára lép.
Az eszközök, a melyekkel a javaslat az elnöki intézmény fejlesztéséhez nyúl, bővebb felvilágositást nyernek a részletes indokolásban.
B) A föntebb általánosan érintett rendszert, hogy a kir. törvényszék és járásbiróság birái ez állomásokon megmaradva kellő előmenetelben részesülhessenek és igy a jó erők rendszeresen az elsőfokú birói szolgálattól „előléptetés” czímén el ne vonassanak, már ezuttal javaslatba hozom azon mérvben, a mint azt a fentebb általánosságban kiemelt szempontok megengedik.
A javaslat e részben azt az intézkedést tartalmazza, hogy azok a kir. törvényszéki és járásbirák és kir. ügyészek, a kik e minőségben legalább öt év óta vannak alkalmazásban és magukat kitüntették, fontos közszolgálati érdekből eddigi szolgálati minőségükben meghagyás mellett kir. táblabirói, illetőleg kir. főügyészi helyettesi czímmel és jelleggel legyenek felruházhatók. Az a számszerű korlát, a mit e tekintetben a javaslat megállapit, a már fentebb kiemelt tényleges viszonyok méltatásában találja indokolását.
A javaslat a kir. táblabirói, illetve főügyészi helyettesi czímmel és jelleggel a birót és ügyészt azon járandóságban részesiti, a mely a másodosztályú kir. táblai birákat, illetőleg főügyészi helyetteseket illeti; mi által az a czél, a mely az általános indokolás során kifejtettek szerint e szervezeti változtatás által eléretni szándékoltatik, elegendően van biztositva; főleg ha figyelembe veszszük a törvényjavaslatnak azt a rendelkezését is, mely kir. táblai birói illetve főügyészi helyettesi czímmel és jellegel ellátott ezen birák és ügyészeket tized- és illetőleg ötödéve korpótlékban is részesiti.
A jelen fejezetnek többi rendelkezései is, mint például több járásbirónak egy járásbirósághoz kinevezhetése, a vizsgálóbirói és az albirói reform, birói szervezetünk tökéletesitésére szintén lényeges kihatással vannak.
Ezekről az illető szakaszoknál leendő bővebben szó.
A negyedik fejezet az összeférhetlenség és az együtt alkalmazást kizáró rokonsági és sógorsági viszony eddig fennálló szabályain több módositást tesz.
Az összeférhetlenség elvének túlhajtása, midőn eddig az sem engedtetett meg, hogy a birói (ügyészi) kar tagjai magántanárként működhessék.
Mindenesetre csak előnyös, ha a birói gyakorlat férfiai, a mennyiben hivatali teendőik megengedik, nincsenek elzárva az elmélettel való mélyebb foglalkozást megkivánó magántanári működéstől.
Hiány az is, hogy a birói segéd- és kezelő személyzetre vonatkozólag az összeférhetlenség kérdése törvényhozási szabályozásban nem részesült.
A birói ügyviteli szabályok intézkedtek ugyan e tárgyról, de hézagosan.
Hézagos az 1869:IV. tc. a rokonság és sógorság, mint az együttműködést kizáró viszonyok szabályozásában is. Egyfelől az itélőbirákra vonatkozólag a 16. § csak törvényszéket emlit, - nem szól tehát kifejezetten kir. tábláról és curiáról. Másfelől nincs rendelkezés sem a birósági hivatalnokoknak egymás között, sem ezeknek az itélőbirákkal szemben fennálló rokonsági és sógorsági viszonyáról, mint az együtt alkalmazás akadályáról.
Az ügyészekre nézve szintén hiányos az alaptörvény (1871:XXXIII. tc.), mert az ügyészség tagjainak egymás közötti rokonsági és sógorsági viszonyáról hallgat.
A 10. § ugyanis csakis a biróság tagjaival szemben szabályozza a kérdést, de ez is hiányos, mert csak törvényszékről szólva - a kir. itélőtábla és kir. curia nem emlittetik.
Mindezeken a hiányokon óhajt a jelen fejezet segiteni.
Egyuttal, - mivel a kir. táblák elnökei a törvényszékek és járásbiróságok, - a törvényszékek elnökei a járásbiróságok, a főügyészségek az ügyészségek fölött felügyeleti jogot gyakorolnak: szükséges volt ezt a körülményt is a rokonsági és sógorsági viszonynak, mint az együtt alkalmazást gátló okok szabályozásánál kellő figyelembe venni.
Az ötödik fejezet az összlétszám és rangsor czíme alatt a birói szervezet keretében eddig nélkülözött néhány jelentékeny szolgálati pragmatikai szabályt állit fel.
E részben itt csak azt emelem ki, hogy a rangfokozatról elszigetelten a többi állami tisztviselőktől a jelen javaslat nem intézkedhetik.
Az összlétszámba foglalás (concretalstatus) azonban, melyhez a tervezet kettős czélt, t. i. a fizetési fokozatokba való előlépés biztositását és a rangsor nyilvántartását fűzi, a rangfokozat megállapitásával nincs oly szerves összefüggésben, hogy ez utóbbinak rendezése nélkül az összlétszámra irányadó tételek megállapithatók nem volnának.
Kötelező és az ország egész területére kiterjedő összlétszámba foglalást csak oly állásra nézve rendel a javaslat, a mely állásban több fizetési fokozat van. De nem zárja ki, hogy más állások is összlétszámba legyenek foglalhatók.
Gyakorlati szempontból a legnagyobb horderővel bir az, hogy a szerzett rangsor és fizetési fokozat arra az esetre is biztosittassék, ha valaki eddigi állását új, de hasonrangú állással cseréli fel.
E szabályozás által lehetővé válik, hogy vidéki törvényszéki elnöki állásokra 1. és 11-od osztályú kir. táblai birák is vállalkozzanak és igy a törvényszéki elnöki állásokra kipróbált birói erők ezen az úton is nyerhetők legyenek.
A hatodik fejezet az 1871:XXXIII. törvénycikknek az ügyészi áthelyezés és a megbizás visszavonására vonatkozó több hiányos rendelkezésén óhajt segiteni.
A javaslat emez intézkedéseinek részletes felvilágositását a különös indokolásnak tartva fenn csupán annak jelzésére szoritkozom, hogy az új főügyészi szervezet következtében az alaptörvény ama hiányai, hogy a főügyész és főügyészi helyettes át nem helyezhető, továbbá ama rendelkezésének a hátránya, mely a megbizást vesztett ügyészi további alkalmazására vonatkozik (1871:XXXIII. tc. 7. §.) sokkal élénkebben volnának érezhetők, mint a mikor az ország területén csak két főügyészség működött.
Az utolsó fejezetben, - a mely a vegyes, - átmeneti és hatályba léptető intézkedéseket tartalmazza - vannak szabályozva a curiai tanácsjegyzői intézmény, a vidéki törvényszéki elnökök járandóságának a II-od osztályú kir. tábla birói javadalmazással egyenlősitése, a gyakorlati birói vizsga módositása folytán szükséges átmeneti intézkedések stb.
Ezek és a fejezetnek még egyéb rendelkezései az illető szakaszoknál nyernek közelebbi felvilágositást.
Ezek előrebocsátása után áttérek a részletes indokolásra.
E tárgyban a törvényjavaslat (50. §), az igazságügyi hasonrangú állások csoportositását állapitja meg s egyuttal azzal a rendelkezéssel, hogy az eddig élvezett nagyobb fizetés az ugyanazon csoportba foglalt állásokra való kinevezés esetében érintetlenül fenmarad: az áthelyezések és a szolgálat szempontjából nagy gyakorlati előnyt biztosit.
Az 1871:VIII. tc. 5. §-a Ő Felsége legfőbb felügyeleti jogáról és annak miként gyakorlásáról általában intézkedvén, a jelen javaslat 1. §-ában erre való utalással ki van mondva, hogy a kir. biróságok és a kir. ügyészségek az igazságügyministernek felügyeleti hatósága alatt állanak. E felügyeleti jog a békebirákra eddig is kiterjedvén, minthogy azok a kir. biróságok körébe nem tartoznak, ezt a szövegben kifejezni szükségesnek mutatkozott.
A felügyeleti jog tárgyi körére nézve újitás ebben a szakaszban csak az, hogy jövőre az árú- és értéktőzsde, a termény- és gabnacsarnokok külön biróságaira is kiterjed az igazságügyministernek felügyeleti joga.
Ez szüksége azért, mert az 1881:LIX. tc. 99. §-a az emlitett biróságok elnökeire és biráira nézve felsőfokú fegyelmi hatóságul a kir. tábla fegyelmi hatóságát jelölvén meg, a legfőbb felügyeleti hatóság természetszerűleg más, mint az igazságügyminister nem lehet, mert épen a felügyelet van hivatva felderiteni azt: fordulnak-e elő fegyelmi vétségek vagy sem.
A 2. § első bekezdése a biróságok és ügyészségek közvetlen vezetésére és felügyeletére hivatott hatóságokat megjelölve, a jelenleg fennálló gyakorlatot tartja fenn. És természetszerűleg más nem is gyakorolhatja a folytonos közvetlen vezetést és felügyeletet, mint az illető testület első tisztviselője.
Nevezetes újitást tartalmaz e szakasz 1. pontja.
Ebben jut kifejezésre az, hogy a kir. tábla elnöke felügyeletet gyakorol még a vezetése alatt álló kir. itélőtábla kerületében levő törvényszékekre, kir. járásbiróságokra, békebirákra, a kisebb polgári peres ügyekben biráskodással felruházott szolgabirákra, az árú- és értéktőzsde, a termény- és gabona-csarnokok külön biróságaira.
A kir. itélőtáblák és kir. főügyészségek szervezéséről szóló törvényjavaslat indoklásában bővebben fejtettem ki azokat az okokat, a melyek szükségessé teszik a felügyeleti jognak a kir. itélőtáblák elnökeire ruházását.
Reámutattam a hivatkozott törvényjavaslat indokolásában arra, hogy ha perjogi okok nem kivánták volna is a kir. itélőtáblák új szervezését: a felügyeleti jog hatályos gyakorlásának érdeke egymagában elegendő ok lett volna az emlitett szervezeti reform keresztülvitelére.
Erre való utalás mellett tehát ezuttal csak annak kiemelésére szoritkozom, hogy a felügyeleti jognak oly központositása, mely eddig fennállott, midőn 66 törvényszék, 385 járásbiróság fölött az igazságügyminister volt csaknem az egyedüli felügyeleti hatóság: tulajdonképen egyértelmű azzal, hogy hatályos felügyeleti jog nem gyakorolható.
Csak azt emelem ki, hogy az alsóbb biróságok ügyvitelének szabályos menetére folytonos szakszerű befolyás, kellő ellenőrzés és a kinevezési és előléptetési rendszernek biztos alapra állitása a javaslatba hozott kir. táblai elnöki felügyelet szervezése nélkül nem lehetséges.
A 2. és 3. pontokban foglalt rendelkezések újitást nem tartalmaznak, mert a törvényszékek elnökei a vezetésük alatt álló kir. törvényszék kerületéhez tartozó kir. járásbiróságokra, békebirákra és a kisebb polgári peres ügyekben birói hatósággal felruházott szolgabirákra, a főügyészek pedig a főügyészség kerületéhez tartozó kir. ügyészségekre kiható felügyeleti jogot eddig is gyakoroltak.
A különbség a főügyészi felügyeleti jog tekintetében csak az, hogy ezentul nem két, hanem több főügyész között oszlik meg a felügyeleti jog gyakorlása. De ezért a felügyelet egységének és összhangjának érdeke meg van óva az által, hogy a főügyészségek az igazságügyminister felügyeleti hatósága alatt állanak.
Minthogy a felügyeleti jog a kormányzat egy része és igy kétségtelen, hogy a biróságok főnökei, mint felügyeleti hatóságok a felelős igazságügyminister közegeiül átvitt hatáskörben működnek: ennélfogva nem szorul bővebb indokolásra a jelen szakasz első bekezdésének rendelkezése.
A szakasz második bekezdése kimondja, hogy a felsőbb felügyeleti hatóságok a felügyeleti jog körében közvetlenül is intézkedhetnek.
A 2. § ugyan tekintettel arra is, hogy a felügyeleti jog osztályozásába nem bocsátkozik és nem nevezi másod-, harmad-, vagy épen negyedfokú felügyeleti hatóságoknak a felsőbbeket, alig engedne oly magyarázatot, mintha a javaslat merev perjogi természetű felfolyamodású hatóságokat kivánt volna az egymás fölé állitott felügyeleti hatóságokban szervezni: mégis minden félreértés elkerülése végett czélszerű volt kimondani, hogy a felügyeleti jogot adott esetekben a felsőbb felügyeleti hatóság közvetlenül is gyakorolhatja.
Kiemelendőnek tartom még, hogy a „felsőbb felügyeleti hatóságok” elnevezés viszonylagos értelemben veendő.
Péld. a törvényszék elnöke a kir. tábla elnöke irányában, a kir. tábla elnöke, vagy a kir. főügyész pedig az igazságügyministerrel szemben alsóbb felügyeleti hatóságok.
Viszont azonban a kir. törvényszék elnöke a járásbiróval; a kir. tábla elnöke a kir. törvényszék elnökével; a kir. főügyész a kir. ügyészszel szemben felsőbb felügyeleti hatóságok.
Ezen szakasz a felügyeleti jog tartalmát annak lényegében határozza meg, a nélkül, hogy a felügyeleti jog körét részletesen kimeriteni kivánná.
Az 1. pont a felügyeletnek folytonos, állandó, felvigyázó jellegét emeli ki.
A felügyeletnek kötelessége ügyelni arra: hogy az ügyvitel - mely alatt nemcsak a törvénykezési ügymenet, hanem az ügykezelés és az összes számviteli és gazdasági ügykör is értetik, - törvényes, szabályszerű és általában pontos és gyors legyen.
A felügyeletnek kötelessége ügyelni az alkalmazottak hivatalos működésére, azaz: az elintézés minőségére és mennyiségére, a tevékenység kifejtésére stb.
A felügyeleti jognak ki kell terjednie az alkalmazott magaviseletére, de igen természetesen csak abból a szempontból, hogy az alkalmazott magaviselete nem-e olyan, mely a hivatali állás tekintélyét, az irányában megkivánt bizalmat megingatja, esetleg teljesen aláássa. Az 1871:VIII. tc. 20. §-ának b) pontja szerint fegyelmi vétséget követ el, a ki botrányos magaviselete miatt tiszteletre és bizalomra méltatlanná válik. A felügyeleti hatóságoknak kötelessége felderiteni, esetleg kinyomozni azt, hogy az alkalmazott magaviselete nem olya-e, mely miatt a fegyelmi eljárás szorgalmazása helyén volna.
A 2. pont kiemeli a felügyeleti hatóságok teendőinek egyik jelentékeny ágát, t. i. a panaszok megvizsgálását.
Majd törvénytelen, majd rendellenes, majd késedelmes eljárás miatt emelnek panaszokat.
A felügyeleti hatóság vizsgálat útján deriti fel: alapos-e a panasz, vagy alaptalan.
A felügyeleti hatóságokat avval a joggal is fel kell ruházni, hogyha akár panasz folytán, akár hivatalból rendetlenséget vagy visszaélést tapasztalnak, a kellő intézkedéseket is megtehessék.
Ez intézkedések különböző fajait általánosságban a 3. pont emeli ki; mely arról rendelkezik, hogy a felügyeleti hatóság természetesen csakis abban a hatáskörben, a melyet részére törvények és rendeletek biztositanak - megszüntesse a tapasztalt rendetlenségeket, késedelmeskedéseket és visszaéléseket, hogy oly intézkedéseket tegyen, a melyek a további rendetlenségnek, késedelmességeknek és visszaéléseknek lehetőleg elejét vegyék, és az ügymenet szabályosságát, pontosságát, gyorsaságát stb. biztositsák; végre, hogy ott, a hol a megtorlandó cselekmény vagy mulasztás forog fenn, a törvényes és szabályszerű intézkedések a megtorlás iránt foganatosittassanak.
A megtorló intézkedés módjára nézve természetesen a törvények és rendeletek irányadók. Ha tehát fegyelmi vétség látszik fenforogni, a felügyeleti hatóság a fegyelmi eljárást szorgalmazza; ha a felügyeleti hatóságnak felfüggesztési joga van és a felfüggesztés törvényes alappal bir, azt azonnal elrendeli stb.
Ha büntetendő cselekmény terheli az alkalmazottat, a felügyeleti vizsgálat adatait a büntető eljárás meginditása czéljából a kir. ügyészséghez teszi át stb.
A mennyiben pedig magok a felügyeleti hatóságok birnak megtorlási joggal (például az elnökök és főügyészek, az 1871:VIII. tc. 28., 29. §-aiban foglalt megintési joggal, továbbá a főügyészek a jelen törvény 14. §-ába meghatározott rendbiróságolási joggal) annyiban törvényes megtorlási jogukat alkalmazzák stb.
Ezeken felül szükséges volt a felügyeleti jog hatályos gyakorolhatását biztositó főbb eszközöket is a törvényben megjelölni.
Ez eszközök közelebbi megjelölését az 5-8. §-ok tartalmazzák, a melyek nélkül a felügyeleti jog hatályosan gyakorolható nem volna.
E szakasz két rendelkezést tartalmaz.
Egyik, hogy a felügyelet alatt állók nyilatkozattételre kötelezhetők. A másik, hogy a felügyeleti hatóság minden iratot és adatot maga elé kivánhat.
Oly eszközök ezek, a melyek nélkül a felügyeleti hatóság feladatának meg nem felelhetne.
Természetes, hogy csak a felügyeleti jog gyakorlásának czéljából bir a felügyeleti hatóság ezzel a joggal.
Ezért van a szövegben súly helyezve arra, hogy csak a felügyeleti jog gyakorlásának czélja az, a mely a nyilatkozat vagy iratok előterjesztését igazolja.
Minthogy sok esetben elkerülhetlen, hogy a panaszolt ügyre vonatkozó iratokat a felügyeleti hatóság átvizsgálja, mert különben nem szerezhetne alapos meggyőződést arról, hogy a hatósága alatt állók nem sértettek-e meg eljárásukban a törvényt és rendeleteket: ennélfogva ki kellett fejezni azt a szabályt is, hogy e részben oly intézkedések teendők, melyek lehetővé teszik, hogy a folyamatban levő ügyek vagy épen ne, vagy a lehető rövid ideig szüneteljenek.
A törvénynek ez a rendelkezése biztositékot kiván nyujtani, hogy az iratok felterjesztésének elrendelése által a felügyeleti hatóság a folyamatban levő ügyeknek menetét meg ne akaszthassa.
E szakasz a panaszok elintézési módjáról intézkedik.
Az első bekezdés a felsőbb felügyeleti hatóságoknak kötelességökké teszi, hogy a felügyeletök alatt álló hatóságok és személyek ellen intézett panasz-kérvényt, a mennyiben ennek tárgya a felügyeleti jog körébe tartozik, elfogadják.
Ezzel a rendelkezéssel a javaslat annak a visszásságnak kivánja elejét venni, nehogy esetleg a felsőbb felügyeleti hatóságok a közvetlenül náluk benyujtott panasz-kérvényeket vagy jelentkező panaszokat föltétlenül elutasitsák.
A szakasz második bekezdése facultativ jogot ad a felsőbb felügyeleti hatóságoknak arra, hogy az egész panaszos ügy megvizsgálását és a kifejtendőkhöz képest teendő intézkedéseket vagy maguknak tartsák fenn, vagy a teendőket az alsóbb felügyeleti hatóságra bizzák.
A panaszos ügy felügyeleti megvizsgálása különböző eredményű lehet.
Vagy alaptalan a panasz, vagy alapos. Utóbbi esetben ismét vagy oly rendetlenség tapasztaltatott, melyet a felügyeleti hatóság saját hatáskörében orvosolhat és akkor megteszi a szükségesnek és czélszerűnek talált intézkedéseket. Vagy a panaszos ügy megvizsgálása oly eredménynyel végződött, hogy ennek megtorlása más hatóság, pl. fegyelmi, büntető eljárás stb. szorgalmazását vagy más kormányzati ág intézkedését teszi szükségessé. Ekkor ebben az irányban teszi meg a felügyeleti hatóság a további lépéseket.
A panaszlottnak joga van tudni, hogy panasza mily eredménynyel végződött. Ezért rendeli a szakasz harmadik bekezdése, hogy a panaszlót a panasz elintézéséről mindig értesiteni kell.
A panaszlottnak ellenben minden panasz elintézését nem kell tudomására hozni. Néha a panasz teljes alaptalansága kiderül magából a panasz-kérvényből, vagy az alaptalanság megállapitható a nélkül, hogy a panaszlott meghallgattassék. Ily esetben teljesen fölösleges a panaszlottat azzal nyugtalanitani, hogy az ily panaszok tudomására hozassanak.
Ha azonban már a panasz tárgyában meghallgattatott, a panaszlottnak érdeke mulhatlanul megkivánja, hogy az eredményről értesitést nyerjen abban az esetben is, ha a panasz alaptalannak találtatott.
Az utolsó bekezdés szerint nincs elzárva sem a panaszló, sem a panaszlott attól, hogy az elintézés ellen a felsőbb felügyeleti hatósághoz folyamodhasson.
Perrendszerű határidőkkel vagy alakszerű felfolyamodások előirásával a panaszjog szabad gyakorlását megakadályozni nem lehet. De viszont az sem engedhető meg, hogy a felügyeleti hatóság intézkedéseinek azonnali foganatositását általában felfolyamodásokkal felfüggeszteni és ezzel a felügyelet hatályos gyakorlását megzsibbasztani lehessen.
A felügyeleti hatóságok a törvényekben és rendeletekben meghatározott hatáskörükben eljárnak és intézkednek. De ez nem zárja ki, hogy esetleg a felsőbb felügyeleti hatóság, a hozzá intézett folyamodás folytán újra megvizsgálhassa az ügyet és esetleg - a mennyiben erre törvény vagy rendelet felhatalmazza - az alsóbb felügyeleti hatóság intézkedését megváltoztassa.
Ez a jelentősége a 6. § utolsó bekezdésének és ez természetes következménye is a panaszjognak.
A felügyeleti jog gyakorlásának leghatályosabb eszköze az ügyvitelnek megvizsgálása.
Az ügyviteli megvizsgálás eddig is gyakorlatban volt és e szakaszban újitást tulajdonképen a 2. pont tartalmaz.
Eddig is kötelezve voltak a törvényszékek elnökei a járásbiróságoknak, a főügyészek a kir. ügyészségeknek ügyvitelét megvizsgálni.
Az igazságügyminister pedig az 1871:VIII. tc. 5. §-a alapján biztosok utján szokta a törvényszékek és járásbiróságok ügyvitelét megvizsgáltatni.
E tekintetben bizonyos rendszeresség és az, hogy a legszakszerűbb közegek teljesitsék rendszerint a törvényszékek és járásbiróságok ügyvitelének vizsgálatát, csak a jelen javaslat törvényre emelkedése után válik lehetségessé, mely a kir. tábla elnökét felügyeleti joggal ruházza fel s arra is felhatalmazza, hogy a felügyeleti hatósága alatt álló törvényszékek, járásbiróságok, békebirák, a termény- és gabona-csarnokok külön biróságainak ügyvitelét bármikor megvizsgálhassa.
Tüzetes utasitás fog intézkedni az ügyviteli megvizsgálás módjainak részleteiről. Gondoskodni kell arról, hogy az ügyviteli megvizsgálásnál necsak a kezelési könyvek, jegyzékek, kimutatások, gazdasági és számviteli ügyek képezzék a megvizsgálás tárgyát, hanem a törvénykezés szinvonaláról is kellő meggyőződést szerezzen a vizsgáló közeg és a birói függetlenségnek teljes megóvása mellett, mindent el kell követnie, hogy figyelmeztetéseivel és utasitásaival a törvényszékek és járásbiróságok judicaturai szinvonalát is emelje.
Néhány részletes tételnek kifejezése azonban már a javaslatban sem volt mellőzhető.
Ilyen először az, hogy a felügyeleti hatóságok a felügyeletök alatt állók sorából maguk helyett küldhetnek ki vizsgáló biztosokat. Nem szorul ez bővebb indokolásra, mert hisz az igazságügyministernek nem is lehet feladata, hogy személyesen foglalkozzék ügyviteli vizsgálatokkal, a kir. tábla elnöke, főügyész és törvényszéki elnök pedig akadályozva lehetnek és főképen a kir. tábla elnöke jöhet gyakran abba a helyzetbe, hogy egyéb teendőinek halmaza miatt, a sok időt igénylő ügyviteli megvizsgálásokkal legalább folytonosan nem foglalkozhatik.
Az e tétel, hogy biróságok ügyvitelének megvizsgálására ügyészségi tag nem küldhető ki, indokolását abban leli, hogy még a látszat is elkerültessék, mintha a biróság felügyeleti tekintetben az ügyészség alá volna rendelve.
A jelen szakasz utolsó bekezdésében foglalt rendelkezésre szükség van, mert e nélkül kétely támadhatna arra nézve, hogy az általános ügyviteli megvizsgáláson kivül lehetséges-e egyes ügyben, egyes személy ellen közvetlen felügyeleti vizsgálatot tartani. Az pedig igen sok esetben kivánatos, hogy egyes ügy tüzetes felügyeleti megvizsgálás tárgyává tétessék. Különösen annak elhatározása előtt, hogy valamely panasz folytán szorgalmaztassék-e a fegyelmi eljárás vagy nem, sok esetben ily felügyeleti vizsgálat van hivatva felderiteni a tényállást. Ez még azzal az előnynyel is bir, hogy a panaszlott kellő terhelő adatok nélkül nem tétetik ki a fegyelmi eljárás kellemetlenségeinek. Még ha ilyen felügyeleti vizsgálat nem volna tartható, a fegyelmi vétség czimén tett feljelentések miatt azonnal a fegyelmi eljárás apparátusát kellene mozgásba hozni, a mi, mellőzve más káros következményeket, gyakran felesleges zaklatást és munkaszaporitást idézne elő.
Mig az előző szakasz általában biztositja a felügyeleti hatóságok számára az ügyviteli megvizsgálás jogát: addig ez a szakasz kötelezőleg irja elő, hogy mely időközben kell az egyes felügyeleti hatóságoknak az ügyviteli megvizsgálást teljesiteni.
A javaslat azonban időközönkint ismétlődő kötelező megvizsgálást a törvényszékek, kir. ügyészségek és járásbiróságok tekintetében rendel és meghatározza azt is, mely felügyeleti hatóságnak kötelessége e megvizsgálást teljesiteni. A felsőbb biróságokra, a korona-ügyészségre és a főügyészségekre kötelező időszaki vizsgálatok előirásának szüksége nem forog fenn. Ezen felsőbb birói és ügyészi hatóságokkal szemben teljesen elegendő az az intézkedés, a mit a 7. § tartalmaz.
A kir. törvényszékek és kir. járásbiróságok, valamint az ügyészségek időszakonkinti köteles vizsgálatával biztositva van, hogy az illető felsőbb felügyeleti hatóságok által teljesitendő megvizsgálás bizonyos időközökben okvetlenül ismétlődik. Biztositva van, hogy a felügyelet leghatályosabb eszköze bizonyos folytonosságban alkalmaztatik.
A javaslat a két, illetőleg egy évben a maximális időhatárokat szabja meg, mely alatt a törvényszék és ügyészség, illetőleg járásbiróság okvetlenül megvizsgálandó; mi azonban nem zárja ki, hogy ügyvizsgálat rövidebb időközökben is teljesittessék.
Habár ugy felső, mint alsó biróságaink és különösen ezek elnökei eddig is a legnagyobb készséggel támogatták az igazságügyi kormányt törvényhozási és egyéb igazságügyi igazgatási kérdésekben véleményükkel:
mégis tekintettel arra, hogy ez a birói teendők körén kivül esik, annak biztositása pedig elkerülhetlenül szükséges, hogy a birói tapasztalatok alapján adott vélemények a törvényhozási és egyéb nagyobb jelentőségű igazságügyigazgatási munkálatoknál értékesithetők legyenek: ennélfogva a jelen szakaszban javaslatba hozott törvényhozási intézkedés nem fölösleges.
Mig a 9. § arra az esetre kötelezi a biróságokat véleményadásra s adatok s felvilágositások nyujtására, midőn azokat a felsőbb felügyeleti hatóságok erre felhivják:
addig a jelen szakasz a kir. itélőtábláknak és a kir. curiának hivatalból is kötelességévé teszi minden adatot összegyüjteni, a mely adat vagy azt mutatja ki, hogy a törvény az alkalmazásban hiányosnak bizonyult, vagy hogy az élet oly viszonyokat fejlesztett, a mely viszonyok ujabb törvény alkotását teszik szükségessé
A legtökéletesebb törvény próbaköve is csak az élet maga.
A felsőbb biróságoknak bő alkalmuk van, a törvényeket concret életviszonyokra alkalmazott hatásukban kiismerni és kétségtelenül a legilletékesebbek annak megitélésében, miként vált be valamely törvény az életben. Az igazságügyi törvények minél alaposabb előkészitésének egyik eszközét kivánja tehát a jelen szakasz megteremteni.
A szakasz második bekezdése szerint a szerzett tapasztalati adatok fölött bizottsági tárgyalás tartandó. Az elnök nemcsak egy, de több bizottságot is alakithat.
Szükséges ez a végből, mert a felmerült kérdések alapos megvitatása különös jártasságot igényelhet.
Ugyancsak leginkább a szakszerűség minél belterjesebb érvényre emelése volt annak is oka, hogy bizottságok és nem teljes ülések számára tartatott fenn a kérdések megvitatása és a véleményezés.
Itt is ki kell egyébiránt emelni, hogy a javaslat a bizottsági tagok számának csak a minimumát állapitja meg és épen nem czélja kizárni több tagból álló bizottságok alakitását, ha ezt az ügy érdeke követeli.
Midőn e szakasz a curia bizottságban helyt ad a koronaügyésznek és a kir. táblai bizottságban a főügyésznek, illetőleg helyetteseiknek, ezzel nemcsak egy érintkezési ponttal többet akar teremteni, mely a birói és ügyészi szervezet között annyira kivánatos, hanem alkalmat kiván adni arra, hogy a koronaügyészség és főügyészségek főleg a büntető törvénykezés terén szerzett tapasztalataikat az illető bizottságok tárgyalásainál értékesithessék.
A 11-12. §-okhoz
E két szakasz a kir. curiánál és a kir. itélőtábláknál az elnöki tanács intézményét honositja meg; a mely tanácsok oly nagy testületnél, mint a kir. curia és oly sokoldalú administrativ feladatok betöltésénél, minők a kir. táblák elnökeire várnak, az igazságügyi administratió terén bizonyára hasznos szolgálatot fognak tenni.
A javaslat az elnöki tanács teendőinek taxativ felsorolásába nem bocsátkozik, mert oly sok és különféle kérdés merülhet fel, melyek czélszerűen az elnöki tanács véleménye, sőt esetleg határozata elé utalhatók, hogy teljesen elhibázott volna az élet szükségletei szerint változó birósági administrativ természetű kérdések részletes felsorolásával esetleg épen oly kérdéseket kizárni, melyek természetszerűleg helyesebben, megnyugtatóbban oldhatók meg az elnöki tanácsban.
Az elnöki tanács működésének körébe leszen sorozható bizonyos birói állások betöltésénél a véleményadás; a mi azonban részletesen az e tárgyban kibocsátandó rendelet által való szabályozásnak tartatik fenn.
Feladatához fog tartozni az elnöki tanácsnak a véleményadás az igazságügyi administrativ kérdésekben is, a mennyiben a tanács az elnöknek administrativ teendőkben, melyek ép ugy érinthetők a belügyvitel, tanácsbeosztás, munkafelosztás, házi ügyrend, mint akár a gazdasági természetű kérdéseket is, tanácsadóul fog szolgálni. Mindazáltal nem zárja ki a javaslat, hogy a tanács bizonyos kérdésekben mint határozó testület működjék.
Ez vagy ugy lehetséges, hogy az elnök maga terjeszt bizonyos ügyeket az elnöki tanács elhatározása elé, vagy az igazságügyminister.
Ha például törvényszéki és járásbirósági székhelyekről, biróságok megszüntetéséről vagy egybeolvasztásáról, új járásbiróságok felállitásáról, területi változásokról, ügyvédi és közjegyzői kamarák kikerekitéséről stb. van szó, az igazságügyminister a kir. tábla elnöki tanácsának véleményét haszonnal értékesitheti.
A tanács alakitásánál főleg az vétetett figyelembe, hogy ezen administrativ hatáskörben épen a testület idősebb, tehát tapasztalatokban gazdagabb tagjai tehetnek kiválóan hasznos szolgálatot. Ezért az elnök után a testületnek rangsor szerint következő tagjai foglalnak helyet az elnöki tanácsban; és a megjelenésben akadályozott rendes tagokat a rangsorban következő birák helyettesitik.
A kir. törvényszékeknél az elnöki tanács intézményét azért nem hoztam javaslatba, mert a kir. törvényszékek nagyobb része kevesebb számú tagból áll, hogysem az elnöki tanács intézménye az ehhez kötött czélt biztositó szervezetben a törvényszék keretébe illeszthető volna.
A 13-15. §-okhoz
A jelen javaslat kiváló figyelmet fordit arra, hogy a felebbviteli biróságok, mint itélő tanácsok administrativ természetű felügyeleti intézkedésekkel ne terheltessenek.
Ezért a javaslat szerint a tulajdonképeni administrativ felügyeletet a biróságok főnökei gyakorolják, kiknek az elnöki tanács segédkezik. Mindazáltal régóta érzett hiány volt az igazságügyi szervezetben, hogy az ügyek felülvizsgálata alkalmával tapasztalt ügyviteli és eljárási rendetlenségek tekintetében a felebbviteli biróságok egyéb joggal, mint a sanctio nélküli puszta figyelmeztetéssel nem birtak.
Ez a gyakorlatban oda fejlődött, hogy vagy elmaradt a figyelmeztetés, vagy ha meg is történt, ennek a megkivánt eredménye nem volt. Az iratok felszerelése, a visszatartott iratok kiegészitése tárgyában kiadott rendelvényeknek kellő foganatjuk nem volt. Gyakran fordult elő, hogy többszöri rendelvény daczára is csak hiányosan kellő iratjegyzék nélkül, esetleg a döntő okiratok, corpus delictik stb. visszatartásával stb. érkeztek fel az iratok. Ily ügyviteli és egyéb eljárási rendetlenségek azok, a melyeknek megelőzését, és ha szükséges, kellő megtorlását czélozza a javaslat 13-ik szakasza.
E szakasz rendelkezése szerint törvény kötelezné a felebbviteli biróságokat arra, hogy ha bárminő ügyviteli vagy eljárási rendetlenséget tapasztalnak, erről a hivatal főnökét külön kiadmányban figyelmeztetni tartoznak.
A javaslat tekintettel arra, hogy a felsőbb felügyeleti hatóságok épen a felügyeletben kivánatos összhang érdekében tudomással birjanak a felsőbb biróságoknak ily természetű határozatairól, még azt is elrendeli, hogy a kiadványok az illető biróság közvetlen felsőbb felügyeleti hatóságával is közöltessenek. Ha tehát például törvényszéknél tapasztaltatik valamely ügyviteli vagy eljárási rendetlenség, ugy a kiadványt a felsőbb biróság a törvényszék elnökével közli, de a kiadvány másolatban az illetékes kir. tábla elnökével is közlendő.
A szakasz második bekezdése a felebbviteli biróságokat a rendbirság jogával ruházza fel és ennek aláveti nemcsak a segéd- és kezelő személyzetet, hanem az itélőbirákat is. A tapasztalat megmutatta, hogy ügyviteli rendetlenséget a birák is elkövetnek. A jelenleg érvényben álló ügyviteli szabályok 244. §-a még a felszerelési eljárás pontosságáért is felelőssé teszi az előadót és az elnököt. Nem volna tehát indokolt, hogy az itélőbirák e tekintetben kivételt képezzenek. Annál kevésbbé, mert nem administrativ hatóság, hanem a függetlenség minden kellékével felruházott felsőbb biróság itélőtanácsa az, mely e jogot gyakorolja. E jog gyakorlása pedig kellő biztositékokkal van körülvéve.
Nem minden csekély, hanem csakis a súlyosabb és pedig tisztán ügyviteli természetű rendetlenség az, a mi birság kiszabásával sujtható.
Szükséges ezenfelül, hogy az iratokból megállapitható legyen, minő a rendetlenség és ki követte azt el.
Nélkülözhetlen föltétele a birságolásnak továbbá, hogy a terhelt meghallgattassék. Ha mentő körülményt tud felhozni, igen természetes, hogy a birságolás elmarad.
Erkölcsi hatálya e rendbirságolásnak nincs és épen ezért nem ezt szorosan rendbüntetési természettel birván, fegyelmi természetű büntetésnek nem tekinthető. E mellett biztositva van a kellő jogorvoslat is, melyről alább leend szó.
Ha a 13. § rendbirságolási joggal ruházza fel a felebbviteli biróságokat, az alsóbbak irányában, ugy hézagos volna ez az intézkedés, ha a törvényszék mellett működő kir. ügyészségek eljárásában és ügyvitelében tapasztalt rendetlenségek tekintetében az illetékes főügyész rendbirságolási jogot nem gyakorolhatna.
Alapvető törvényeink azon helyes rendelkezése folytán, mely az ügyészi szervezetet a biróságoktól függetleniti, - nem lehetett a felebbviteli biróságoknak azt a jogot adni, hogy esetleg az ügyészek eljárásában tapasztalt rendetlenségeket is megtorolhassák. De semmi sem akadályozza, hogy a főügyész, kinek különben is alá vannak az ügyészségek rendelve, a rendbirságolási joggal felruháztassék. Sőt épen az alárendelt ügyészségeknél annyira kivánatos fegyelem érdeke követeli, hogy a felügyeleti hatóságok a tapasztalt rendetlenségek megelőzésére s ha szükséges, megtorlására kellő hatalmi eszközzel is birjanak.
A rendbirság minimuma és maximuma ugy van megállapitva, hogy az viszonyitva a rendetlenség súlyához és a terhelt járándóságához, arányosan legyen megállapitva.
Hogy a rendbirság az államkincstár javára esik, hogy az nem birói, hanem egyszerűen közigazgatási uton hajtandó be és hogy a perrendnek a végrehajthatóság korlátozását tartalmazó intézkedései erre nem terjednek ki: a birság természetének megfelelő oly rendelkezések, melyek közelebbi indokolásra nem szorulnak.
A felfolyamodás utját, kivéve ha a curia, vagy az igazságügyminister hozta a határozatot, - nyitva kellett tartani, mert ez uton az esetleges tévedés helyrehozható, vagy a túlszigor enyhithető.
A rendbirságolási eljárás részletei a szükséghez képest rendeleti uton fognak megállapittatni.
Előfordulhat, hogy a felebbviteli biróságok az ügyek felülvizsgálata alkalmával oly hiányokat észlelnek, melyek nagyon kivánatossá teszik azt, hogy az illető alsó biróság ügyvitele minden haladék nélkül megvizsgáltassék.
A javaslat tehát kötelességévé teszi a felebbviteli biróságoknak, hogy ily esetekben a megvizsgálásra első sorban hivatott felügyeleti hatóságot figyelmeztessék és az igazságügyministernek jelentést tegyenek, a minek alapján természetesen a szükséges intézkedések meg fognak tétetni.
E szakaszokra vonatkozó általános szempontokat fentebb az általános indokolásban kiemelvén, e helyütt az eszközöket jelölöm meg, a melyek a gyakorlati birói vizsga szinvonalának emelésére hivatvák.
A mi először a gyakorlati birói vizsga előfeltételeit illeti, a minősités fokának lényeges emelése leend az, hogy a jogtudori fok elnyerése kivántatik meg.
Az nem szenved kétséget, hogy - mivel az ügyvédi vizsgának kötelező előfeltételét képezi a jogtudorság, - a dolog természetéhez képest alább szállt ennek szinvonala, mint ha a jogtudorság a kiválóbb tehetségek számára fentartva, a legmagasabb tudományos készültség mértékeül alkalmaztatnék. Az sem szenved kétséget, hogy ha a jogtudorságot eredeti rendeltetésének vissza akarjuk adni, ugy azt a majdan szervezendő egységes gyakorlati jogvizsgának kötelező előfeltételeül nem szabad tenni. De az is bizonyos, hogy szigorú elméleti államvizsgának kell ekkor a mai jogtudori vizsgát helyettesiteni, mert az elméleti kiképzésnek azt a fokát, a melyet a mai jogtudorság képvisel, nélkülöznünk nem lehet. E foknál alább szállani hiba volna.
Addig tehát, a mig a mai jogtudorság az ennek szinvonalán álló államvizsgákkal nem helyettesithető, és a mig a jogtudorság épen annál fogva, mert az ügyvédi vizsgának kötelező előfeltétele, nem egyéb, mint az elméleti képesitettség ama mértékének biztositása, a mely mértéknél kevesebbet a leendő ügyvédtől vagy birótól kivánni nem szabad: ennélfogva a jelen körülmények közt a leghelyesebb az, ha a jogtudorság a gyakorlati birói vizsgának is kötelező előfeltételeül mondatik ki.
A mi magának a vizsgának szigoritását illeti, e tárgyban közelebbi indokolásra alig szoruló legalkalmasabb eszköz az, hogy az 1874:XXIV. tc. 1. §-ának rendelkezésétől eltérőleg, gyakorlati birói vizsga ezentúl nem az egyes kir. táblák vizsgáló bizottságához utalva, hanem ezen vizsga egy központi vizsgáló bizottság előtt lesz letehető, melyeknek tagjait az igazságügyminister a 18. §-ban meghatározott jogi életpályán működő kiválóbb szakférfiak sorából nevezi ki.
A vizsgára vonatkozó egyéb szabályok alkotása a 21. §-ban rendelet utjára van fentartva. E rendelet fogja tartalmazni a vizsga szigoritásának egyéb eszközeit, jelesen a vizsgáló bizottság tagjainak szaporitását és a vizsgálati idő tartamának emelését. Intézkedéseket fog tartalmazni a rendelet a vizsga ismételhetéséről, az ismétlés feltételeiről, a vizsgadíjakról, valamint a díj alól való kivételes felmentésről is.
A 22-24. §-okhoz
A jelen javaslat, miként ezt föntebb, az általános indokolásban bővebben fejtettem ki, kiváló súlyt helyez arra, hogy csak az nyerhesse el a felsőbb birói állásokat, a ki kinevezése előtt nagyobb megszakitás nélkül működött a jogi pályán. Ezért a 22. § elengedhetlen feltételül állitja fel azt, hogy felsőbb birói állásra csak az nevezhető ki, a ki a kinevezésnél öt évnél nem régibb időben a jogászi pályán működött. Öt évi megszakitás is hosszú idő, mely alatt ha valaki a jogi törvényhozás, judicatura és a jogtudomány mai rohamos fejlődésével lépést nem tart, ennek mulasztásait csak megfeszitett szorgalommal képes pótolni. De méltányos, sőt egyenesen az államérdek követelheti, hogy bizonyos időközre, esetleg megszakitható legyen a jogászi pálya a nélkül, hogy ez által az előlépés a jogászi pályán kizárva lenne. Öt évnél hosszabb időköz azonban a föntebb emlitett okból épen nem volna ajánlatos. A megszakitás minden korlátozása nélkül pedig a jelen szakaszban foglalt intézkedések csaknem czéltévesztettek volnának.
A 22. § 1-4. pontjaiban ki vannak meritve mindazok a jogi pályák, a melyek kellő jogczímet adhatnak arra, hogy valaki felsőbb birói állásokra kinevezhető legyen, ha különben arra alkalmas és minden alaki kelléknek és feltételnek is megfelel.
A gyakorlati idő összeszámitására vonatkozó intézkedés azon az alapon nyugszik, hogy valamennyi jogi életpályát a fenforgó czélból egyenértékűnek kell tekinteni. Az azonban teljesen jogos kivánság, hogy azoktól, a kik nem önálló birói vagy ügyészi hivatalt viseltek vagy nem folytattak önálló ügyvédi vagy közjegyzői gyakorlatot, a megkivánt gyakorlati idő csak attól az időponttól számittassék, a mikor birói képesitettséget szereztek, azaz: vagy az ügyvédi, vagy a gyakorlati birói vizsgát letették.
A 25-30. §-okhoz
Az általános indokolásban kifejtettem az alapeszmét, mely a törvényszékek, járásbiróságok és ügyészségek szervezetét kiegészitő intézkedéseknél figyelembe vétetett. E helyütt részletesen sorolom fel az eszközöket, a melyekkel a jelen javaslat mindenekelőtt az elnöki intézmény fejlesztését czélozza.
1. Egyik, hogy a budapesti törvényszéki elnöki állásokat, a melyek eddig 4.000 forint fizetéssel voltak szervezve (1871:XXXI. tc. 7. §.) a curiai birák létszámába sorozza. Ezzel véget vet annak a visszásságnak, hogy a budapesti törvényszékek elnökei - hacsak személyi pótlékban nem részesültek - daczára, hogy a curiai biróval egy rangban voltak, 5.000 forint fizetésbe nem jutottak.
Megszünik az a visszásság is, hogy ha a budapesti elnök a curiához birónak neveztetett ki, a rangsorban az utolsó helyre tarthatott csak igényt.
A 25. §-ban foglalt rendelkezéssel lehetővé van téve az is, hogy másodosztályú curiai birák, esetleg I. osztályúak is, természetesen beleegyezésökkel, a budapesti törvényszéki elnöki állásokra neveztessenek ki.
2. A másik eszköz az, hogy a király a kir. curiai birói czímmel és jelleggel közvetlenül nevezhet ki vidéki törvényszéki elnököket. E rendszer mellett kiváló I. osztályú kir. táblabirák sorából lesznek a fontosabb vidéki törvényszéki elnöki állások betölthetők; mert ha a javaslat curiai birói czím és jelleg mellett még a másodosztályú curiai birói javadalmazást, továbbá a tiz- és ötödéves korpótlékot nyujtja és arra az esetre, ha a curiához neveztetik ki biróúl, a rangsort is biztositja: ugy az állás oly előnyökkel van felruházva, melyre a legkiválóbb kir. táblai biró is örömmel vállalkozhatik. Különösen föltehető ez most, midőn az új kir. táblai szervezet mellett különben is a kir. táblabirák nagy többsége vidéki városokban működik.
3. A harmadik eszköz az, hogy a kiváló érdemeket szerzett vidéki törvényszéki elnök abbeli minőségében megmaradva, nyerhesse el a curiai birói czímet és jelleget és az ezzel összekapcsolt javadalmazást.
Vannak oly egyének, a kik hajlamaiknál, tehetségüknél, kiváló tapintatuknál, helyes vezetői érzéküknél, az irányukban az egész törvényszék területén élénken érzett közbizalomnál fogva elnöki minőségben sokkal hasznosabb szolgálatot tehetnek az igazságszolgáltatásnak és az állam érdekeinek, mint ha eddigi hatáskörükből kiszakitva, érdemeik jutalmazása czímén a curia egy tanácsában foglalnak helyet. E szempont vezérelte a javaslatot akkor, midőn a 27. § 1. pontjában foglalt intézkedést fölvette.
A javaslat a curiai birói czímmel és jelleggel kinevezhető elnökök számát a föntebb kiemelt okok következményeképen egyelőre tizben állapitja meg. Ebből nem az következik, hogy a tiz állás azonnal be is fog töltetni. Ez a maximum és minden évben a költségvetési törvény fogja meghatározni a betöltésre váró helyek számát.
4. A negyedik eszköz az elnöki intézmény fejlesztésére a jelen javaslat ama rendelkezése, mely szerint, ha a kir. táblabiró vállalkozik elnöki állásra: ugy ez megtartja eddigi járandóságát, és ha II-od osztályú kir. táblabiró volt, fokozatos fizetésre való igényét, rangsorát stb.
Ez utóbbi intézkedések technikai szempontból az 50. és 51. §-ban foglaltatnak, mert az egyenlőnek tekintett állásokban való áthelyezés a szerzett rangsor és fizetési fokozat tekintetéből itt nyer megoldást.
Ha már eddig is találkozott kir. táblai biró, ki elnöki állásra vállalkozott, még inkább fog találkozni most, midőn a kir. táblabirák nagy része különben is vidéki kir. táblánál működik és az elnöki állásban mindama jogok élvezetében marad, melyeket kir. táblabirói minőségben élvez. Épen nincs kizárva, hogy még I. osztályú kir. táblabirák is vállalkozzanak elnöki állásokra, mert esetleg ez hajlamaiknak, tehetségeiknek, sőt viszonyaiknak is inkább megfelelő lehet, mint a kir. táblai szolgálat.
A 27-ik § 2-ik és 3-ik pontja tartalmazza az általános indokolás során méltatott azt a rendelkezést, hogy fontos közszolgálati érdekből kir. törvényszéki birák és járásbirák kir. táblabirói czímmel és jelleggel, kir. ügyészek pedig főügyészi helyettesi czímmel és jelleggel ruházhatók fel; a minek folytán őket a javaslat 30-ik §-a értelmében ugyanaz a javadalmazás fogja megilletni, a mely a kir. táblai másodosztályú birákat s illetőleg a másodosztályú főügyészi helyetteseket illeti.
A 28. § a törvényszéki és járásbirák és a kir. ügyészek együttes létszámának 10%-ában állapitja meg a maximumot, melyet a kir. táblabirói czímmel és jelleggel felruházható törvényszéki birák és járásbirák és a főügyészi helyettesi czímmel és jelleggel felruházható kir. ügyészek együttes száma elérhet. Ez - minthogy a fentnevezett alkalmazottaknak összes száma az 1891-iki költségvetés szerint 1.072 - e létszámhoz arányitva, ez idő szerint 107-et tesz ki.
Az évenkénti költségvetési törvény fogja azt is meghatározni, hogy a törvényes maximum korlátai között hány törvényszéki biró, járásbiró és kir. ügyész ruházható fel kir. táblabirói, illetőleg főügyészi helyettesi czímmel.
Addig, mig a peres eljárások reformja következtében a törvényszékek felebbezési tanácsai a tervezett hatáskörben működésüket meg nem kezdik, csekélyebb mérvben szándékozom e felhatalmazást igénybe venni.
A 29. §, tekintettel arra, hogy ezentúl már curiai birói rangban levő törvényszéki elnökök, továbbá kir. táblabirói czímmel és jelleggel felruházott törvényszéki birák és járásbirák, végre főügyészi helyettesi czímmel és jelleggel felruházott kir. ügyészek is fognak lenni, meg akar előzni minden félreértést, mely a fegyelmi eljárás és a szolgálati kötelmek megitélésének szempontjából fölmerülhetne.
Kimondja tehát e szakasz, hogy a curiai birói czímmel és jelleggel felruházott törvényszéki elnökök, a kir. táblabirói czímmel és jelleggel felruházott törvényszéki birák és járásbirák és a főügyészi helyettesi czímmel felruházott kir. ügyészek a fegyelmi eljárás szempontjából ugy itélendők meg, mint a valóságos curiai birák, kir. táblai birák, illetőleg főügyészi helyettesek, azaz: fegyelmi hatóságuk ugyanaz, mint a curiai biráknak, kir. táblai biráknak, illetőleg főügyészi helyetteseknek. Ellenben minden egyéb tekintetben, azaz felügyelet, szolgálati kötelességek és jogok stb. tekintetében a törvényszéki elnökökkel, törvényszéki birákkal, járásbirákkal, illetőleg kir. ügyészekkel egyenlő elbánás alá esnek és hacsak törvény vagy rendelet kivételt nem tesz, a most megjelölt állásbeliekre hatályban levő szabályok, reájok is kötelező erővel birnak.
A kir. táblabirói czímmel és jelleggel felruházott birák a többi törvényszéki biráknál magasabb rangban vannak; minek következtében ki kellett mondani a törvényjavaslatban, hogy az elnök szükségessé vált helyettesitésére rangsor szerint ők hivatvák.
A 31., 32. §-okhoz
A 31. § a korpótlék kérdését szabályozza. Méltányos, hogy azoknak eddigi korpótléka megszünjön, a kik a curiai birói vagy kir. táblabirói, illetőleg főügyészi helyettesi czímmel és jelleggel ruháztatnak fel és ezzel kapcsolatban jelentékeny fizetésemelésben részesülnek. De másfelől, mivel ezek magasabb fizetési fokozatba - ha eddigi állomásukon maradnak - nem lépnek, méltányos, hogy tiz évi, illetőleg további öt évi szolgálat után a jelen §-ban meghatározott korpótlékot nyerjék.
A § utolsó bekezdésében ki van fejezve, hogy a curiai birói czímmel és jelleggel közvetlenül kinevezett törvényszéki elnök is ezen minőségben tiz évi és minden további öt évi szolgálata után a megfelelő korpótlékban részesül.
A 32. §-ban foglalt rendelkezés biztositja azt, hogy ha a curiai birói czímmel és jelleggel felruházott törvényszéki elnök a curia birájává, vagy főügyészszé, vagy kir. táblai tanácselnökké vagy ministeri tanácsossá kineveztetik: rangsorának és fizetési fokozathoz való igényének megállapitásánál curiai birói jelleggel eltöltött elnöki működése ugy számittatik, mintha azt új állásában töltötte volna.
Az 1871:XXXI. tc. 6. §-a azt rendeli, hogy vizsgáló birákul rendszerint törvényszéki birák alkalmaztassanak. Csekélyebb fontosságú ügyekben azonban vizsgálattal törvényszéki jegyzők is megbizhatók.
A gyakorlatban e törvényszakasz végrehajtása oda fejlődött, hogy csaknem túlnyomólag tapasztalatlan, kezdő jegyzők, aljegyzők, sőt joggyakornokok teljesitették a vizsgálatokat. És a törvényszéki birák közül is - mivel az állás terheitől legtöbb biró szabadulni óhajtott - rendszerint nem a legkiválóbb birák közül rendeltetett ki a vizsgálóbiró. Legtöbbször tekintet nélkül arra történt a kirendelés, bir-e az illető a vizsgálóbirói állásra a kellő hajlammal, physikai és szellemi erővel.
A személyes szabadság nagy érdeke, a perelőkészités fontossága feltétlenül megkövetelik, hogy az állam a vizsgálóbirói hatalmat oly birák kezébe tegye le, a kiknek hajlamuk, erejük és képzettségük van e feladat betöltésére.
A legtöbb külföldi államban a törvényszéki birák soraiból külön nevezik ki a vizsgálóbirákat. Sőt Francziaországban, Belgiumban lényegesen magasabb javadalmazásban is részesülnek, mint a többi törvényszéki birák. Francziaországban, Belgiumban három évre, a német birodalom minden államában egy évre szól a külön vizsgáló-birói kinevezés. A javaslat szerint két évi időtartamra nevezi ki az igazságügyminister a vizsgálóbirót.
Méltányos, hogy figyelembe véve a vizsgálóbirói hivatallal járó igen terhes munkakört, a kirendelés tartamára a vizsgálóbiró a javaslatba hozott pótlékban részesüljön.
Nagy ügyforgalmú törvényszékeknél, mint pl. Budapesten, okvetlenül szükséges több vizsgálóbiró kinevezése.
A gyakorlati szükség igényei mulhatlanul megkivánják, hogy csekélyebb fontosságú esetekben az elnök albirákat, sőt törvényszéki jegyzőket is megbizhasson vizsgálatokkal.
Nem foroghat fenn ez intézkedés ellen semmi aggály, mert jegyzőül, a minősitési törvény szerint más, mint a ki birói képesitettséggel bir, ki nem nevezhető. Következőleg a kellő szakértelem e közegeknél sem hiányzik. De különben is a javaslat fentartja, hogy ezeknek szolgálati állását a vizsgálóbiróval szemben, az ügyviteli szabályok állapitják meg.
Az ügy érdeke követeli, hogy a vizsgálóbirói hivatal bizonyos egységes szervezetet nyerjen és az ügyek szellemi vezetése és a közvetlen felügyelet az igazságügyminister által kinevezett vizsgálóbiró kezeiben legyen letéve.
Az, hogy a vizsgálóbiró mily mérvben szorul segéderőkre, függ attól, mily mérvben központosittatnak a vizsgálatok.
A jelenleg fennálló gyakorlat szerint is - eltekintve az azonnal foganatositandó nyomozási cselekményektől - a szabály az, hogy a vizsgálatot minden fontosabb ügyben lehetőleg a központi vizsgálóbirónak kell teljesiteni.
A vádhatóság csak igy érvényesitheti hatályosan jogkörét. A vádhatóságnak pedig tényleges befolyása csaknem nélkülözhetlen, mert eljárásunk a vádelven alapulván, a vádló egész az itélethozatalig ura a vádnak.
A vizsgálati ügyek központositásából tehát önként folyik, hogy segéderők nem nélkülözhetők. Ezek pedig a vizsgálóbiró felügyelete és vezetése mellett hasznos szolgálatot tehetnek és elkerülhetővé válik a kinevezett vizsgálóbirák számának ok nélküli szaporitása és a vizsgálatok szertelen decentralizálása.
A tervbe vett perjogi reformok folytán a járásbiróságok jelentősége emelkedni fog. De ettől eltekintve, a helyes szervezeti politikának oda kell törekednie, hogy a járásbirósági ügykörben - hol a biró mint egyes biró jár el, tapasztaltabb és a legkiválóbb birák legyenek alkalmazhatók.
Az egyes birói állás fontosságának egyenes félreismerése az, hogy nálunk kizárólag a járásbiróságoknál érvényesült az albirói intézmény. Érvényesült pedig akképen, hogy a birói pálya a teljes önállóságot judicaturai gyakorlottságot igénylő egyes birói functióban volt megkezdhető.
Az albirói intézmény a járásbiróságoknál nem szüntethető ugyan meg, de miként az alább kifejtendő 35. és 36. § igazolják, e részben oly változtatást hozok javaslatba, mely ha nem is azonnal, de néhány év mulva véget vet annak, hogy a birói pálya egyesbirói minőségben legyen megkezdhető.
A 34. §-nak azon intézkedése, hogy járásbirósághoz több járásbiró is kinevezhető legyen, kettős czél elérésére irányul.
Egy czél azonnal - és a másik fokozatosan érendő el.
Az azonnal megvalósitandó czél az, hogy mivel a nagy ügyforgalmú járásbiróságoknál a járásbirót annyira igénybe veszi a vezetés és felügyelet, hogy tulajdonképen az itélkezés súlypontja az albirákon nyugszik: szükségesnek találom, hogy ily nagy ügyforgalmú járásbiróságoknál több - legalább két járásbiró működjék.
A másik czél az, hogy módja legyen az igazságügyi kormánynak a járásbirói állások fokozatos szaporitásával az egyes birói functióban minél több tapasztaltabb birói erőt megtartani. Ezért nem is hoztam javaslatba a 34. § alapján kinevezhető járásbirák számának maximumát. A viszonyok fejlődése és a tapasztalat fogják megmutatni, mily mérvben leend czélszerű a járásbirói állásokat szaporitani.
Az évenkinti költségvetési törvény meghozatala alkalmával módja leend a törvényhozásnak ellenőrizni, hogy e fokozatos fejlesztés ugy történjék, hogy a járásbirói állások szaporitása se a kellő számon tul, se azon alul ne maradjon.
Hogy ott, a hol több járásbiró van, a rangidősbet illeti a felügyelet és vezetés, a rangfokozat követelményének folyománya.
A 35-37. §-okhoz
Elutasithatlan kötelesség, a leendő birák kellő gyakorlati előképzéséről gondoskodni.
Szabályrendeletben kivánom részletes tüzetességgel megállapitani a joggyakornokok, aljegyzők, jegyzők gyakorlati kiképzésének részleteit.
Ennek betetőzését képezik a jelen szakaszokban foglalt intézkedések.
Már föntebb reámutattam arra a viszásságra, mely abból keletkezik, ha a birói pálya önálló, egyes birói functióban veszi kezdetét.
Sokkal helyesebb rendszer az, ha a birói pálya kezdetének nehézségeivel küzdő ujonczbiró a törvényszék tanácsüléseiben kezdi meg birói tisztjét.
Itt a kezdet tévedései könnyen kijavithatók. A tanácsrendszer tanitó, oktató hatást gyakorol a kezdőre. Az ily rendszer előnyeit az egész művelt világon felismerték. A segédbirónak kinevezett „assessor” a német birodalomban, a „juge suppleant” Francziaországban és Belgiumban, a törvényszék tanácsaiban birói tisztet tölthetnek be. Nálunk a birói szervezet ezt addig egyenesen kizárta.
Ezt a rendszert tovább fentartani az igazságszolgáltatás érzékeny kára nélkül nem lehet.
A czél csak ugy érhető el, ha szabályul állittatik az fel, hogy az albiró törvényszékhez neveztetik ki és legalább egy évi törvényszéki működés után helyeztetik ki a járásbirósághoz.
Ez gyakorlatilag másképen, mint úgy, hogy a járásbirósági székhely csak akkor állapittatik meg, midőn az albirót az igazságügyminister a járásbirósághoz rendeli ki, el nem érhető.
Igy azonban a rendszer minden nehézség nélkül megvalósitható; mert a törvényszékhez kinevezett albiró, a mint albirói állás üresedik a törvényszék területén lévő járásbiróságnál, erre az állásra, mint végleges székhelyre kinevezhető, a kirendelés folytán a törvényszéknél megüresedett albirói állás pedig betöltetik.
Gondoskodik a javaslat arról, hogy szükség esetében egy évnél előbb is ki legyen rendelhető az albiró és hogy közvetlenül is történhessék albirói kinevezés a járásbirósághoz. Ezekre a kivételekre különösen kezdetben gyakrabban leend szükség.
A javaslatba hozott ezen albirói kinevezési rendszer ellen felhozható kifogásoknak nem tulajdonitható oly súly, hogy arról az üdvös gyakorlati czélról, mely e rendszerrel biztosan elérhető - e kifogások miatt tanácsos volna lemondani.
Az egyik kifogás az, hogy a törvényszék tanácsában az albiró rangállásánál fogva inferioritásban lévén biró társaival s különösen az elnökkel szemben, birói meggyőződésének szabad nyilvánitásában feszélyezve van. Ez oly feltevés, mit a gyakorlati élet hason természetű viszonyokban legalább szabályszerűleg megczáfol. Eltekintve, hogy a meggyőződés nyilvánitásának bátorsága első sorban jellemkérdés, az albiró épen hogy birói állásra alkalmas voltáról minél inkább meggyőzze azokat, a kikkel hivatva van együtt működni, szilárd és jogi érvelésre alapitott meggyőződésének nyilvánitásában nem fogja magát melléktekinteteknek alárendelni. Az albiró szavazata jegyzőkönyvbe vétetvén, arról épen azok, a kiknek legtöbb befolyásuk lehet előmenetelére, mindig meggyőződhetnek.
Az elnök által gyakorolható befolyásolásokra alapitott kifogás annál kevésbbé bir horderővel, mert ez épugy állana a törvényszéki birákkal szemben is, kik szintén alacsonyabb rangfokozatban vannak. Egyébiránt, valamint a törvényszéki biráknak, ugy az albiráknak előléptetése sem az elnök kezébe van letéve, hanem befolyással lesz erre a kir. tábla elnöke és esetleg elnöki tanácsa, kik közvetlenül ismerve az egyéneket és ezen munkásságát, az elnök értesitéseitől függetlenül foghatják megtenni javaslataikat.
A felhozható másik kifogás az, hogy a székhelynélküliség a birói függetlenségnek, helyesebben a localis elmozdithatlanságnak elvébe ütközik.
Habár fel lehetne hozni, hogy elsőrendű alkotmányos államok birói szervezetének egyik alapelvét képezi, hogy a birói állásra kinevezettek csak bizonyos évek eltelte után jutnak nemcsak a localis, de még a birói hivataltól való elmozdithatlanság garantiájához is: még sem tulajdonitok ennek oly fontosságot, hogy el ne ismerjem, miszerint a localis elmozdithatlanság elvétől való eltérés is csak ugy igazolható, ha valamely általánosan elismert - a közérdek szempontjából nyilvános hasznos czél elérésére szükséges.
Minthogy pedig ahhoz a rendszerhez fűzött üdvös czélt, mely rendszer szerint az albiró a törvényszék tanácsában kezdje meg birói pályáját és csak kellő gyakorlat után térjen át az egyes birói functióra, másképen viszonyaink közt elérni nem lehet: ennélfogva nem haboztam javaslatba hozni azt, hogy a törvényszékhez kinevezett albirónak végleges székhelye csak a járásbirósághoz kirendelés alkalmával állapittassék meg.
A javaslat egyébiránt e részben azt a korlátozó intézkedést tartalmazza, hogy az albiró valamely törvényszékhez kineveztetvén, más törvényszékhez vagy más járásbirósághoz, mint a mely járásbiróság a törvényszék területén van, akarata ellenére át nem helyezhető, illetve ki nem rendelhető. Ha pedig az albiró a járásbirósághoz kirendeltetett, ugy e székhelye végleges.
A javaslat biztositékot állit fel arra nézve is, hogy albirói állások rendszeresitése csak kellő arányban történhessen. Ezért kimondja a javaslat, hogy a törvényszéknél rendszeresitett itélőbirák számának negyedrészét az albirák száma meg nem haladhatja.
Kivéve azon eseteket, a melyekben a törvény kivételt állapit meg, ilyenek például, hogy telekkönyvi egyes biró, vagy kinevezett vizsgáló biró csak törvényszéki biró lehet, hamis bukás miatt vizsgálatot csak törvényszéki biró teljesithet stb., a törvényszékhez kinevezett albiró birói teendői tekintetében a törvényszéki biróval rendszerint egyenlőnek tekintetik. Oly rendelkezés, mely indokolásra nem szorul.
Gondoskodik a javaslat arról is, hogy albirák a törvényszéki tanácsokban többségben ne lehessenek és ezért semmiség terhe mellett tiltja, hogy egynél több részt vehessen a törvényszék mint e. f. biróság tanácsában.
A fegyelmi és a felebbezési tanácsokból pedig, tekintettel arra, hogy e tanácsokban a dolog természeténél fogva lehetőleg a törvényszék legtapasztaltabb biráinak kell helyet foglalniok - az elbiró mint a birói pálya újoncza - egyenesen ki van zárva.
Azt, hogy egyes tanácsokban az albiró elnöki minőségben ne vehessen részt, azért kellett kimondani, mert az albirót - ki épen a birói gyakorlat megszerzésének czéljából működik a törvényszéknél - az elnöki döntő szavazattal felruházni nem szabad.
Hogy a törvényszéknél alkalmazott albiró telekkönyvi egyes biróul ki nem rendelhető: ez logikai következménye annak a rendszernek, hogy az albiró épen azért kezdi meg a törvényszéknél működését, hogy a tanácsokban kellő gyakorlatot szerezve, egyes birói teendőire kellő előkészitést nyerjen.
A budapesti kir. ügyészség ügyforgalma oly nagy, a vezetés annyi tapasztalatot, jártasságot igényel, hogy valóban a helyes szervezet követeli a budapesti kir. ügyészség első tisztviselőjének oly rangfokra helyeztetését, hogy erre fontos, kiválóbb, hosszabb szolgálattal biró tapasztaltabb erők is készséggel vállalkozhassanak.
Ezért a javaslat valóságos főügyészi helyettest állit a budapesti kir. ügyészség élére, ki a főügyészi helyettesek országos összlétszámában foglalván helyet, a rangsor és fizetési fokozatra való igénye is biztositva van.
Ugyancsak a nagy ügyforgalom és annak természete igazolják, hogy az ügyészi állás a budapesti kir. ügyészségnél továbbra is fentartassék, hogy igy a budapesti kir. ügyészség vezetésével járó terhek a főügyészi helyettes és a kir. ügyész között arányosan megoszthatók legyenek.
Minthogy törvényhozásunk eddig a birósági hivatalnokok összeférhetlenségi eseteiről egyáltalában nem intézkedett: ennélfogva ezt a hiányt pótolja a jelen szakasz. Ebben a birósági hivatalnokokra az 1869:IV. törvénycikknek oly szakaszai vannak kiterjesztve, a melyeknek rendelkezései a közszolgálat érdekében a birósági hivatalnokokra vonatkozólag is föltétlenül szükségesek.
A második bekezdésben foglalt kivétel megállapitásánál irányadó volt főleg az, hogy ne zárassanak el a birósági hivatalnokok attól, hogy a fogyasztási egyleteknél az igazgatóságban vagy a felügyelő bizottságban részt vehessenek.
Vannak vidéki birósági székhelyek, a hol ily kizárás esetleg az olcsóbb megélhetést biztositó fogyasztási egyletek sorsát koczkáztatná. Alig kell kiemelni, hogy az összeférhetőség nem azt jelenti, hogy e czímen a hivatali kötelességek teljesitése háttérbe szorul, hanem csakis annyiban vállalkozhat a birósági hivatalnok az emlitett feladatok betöltésére, a mennyiben ez a közszolgálat érdekével összeegyeztethető. Ennek pedig mindig az illetékes felügyeleti hatóság, esetleg a fegyelmi biróság a birája.
Az 1869:IV. törvénycikk 8. § d) pontja szerint - és ez a gyakorlatban is ily értelmezést nyert - itélőbiró még egyetemi magántanár sem lehet.
Minthogy semmi ok nincs, mely indokolhatná ezt az összeférhetlenségi intézkedést, sőt ellenkezőleg - mint ezt föntebb már kiemeltem - sok ok szól a mellett, hogy azok az itélőbirák, a kik erre hajlandóságot éreznek és esetleg idejük is van - magántanárként is működhessenek: ennélfogva czélszerűnek találtam az 1869:IV. törvénycikk 8. § d) pontját oly értelemben kiegésziteni, hogy az összeférhetlenségi esetek közül a magántanári állás kizárassék.
E szakasz szerint sem itélőbirák, sem birósági hivatalnokok nem lehetnek ugyanazon biróságnál azok, a kik a jelen szakaszban foglalt rokonsági vagy sógorsági viszonyok bármelyikében állanak egymáshoz.
Az 1. és 2. pont a rokonság, - a 3. pont az örökbefogadás viszonyait és végre a 4. pont a sógori viszonyt jelöli meg.
Az 1-4. pontban ki vannak meritve azok az okok, a melyek miatt rokonság vagy sógorság czímén az együtt-alkalmazás kizárása a közeli viszony természeténél fogva indokolt.
A jelen szakasz első bekezdése pótolja az 1871:XXXIII. törvénycikknek azt a hiányát, hogy eddig az ugyanazon ügyészségnél alkalmazás tekintetében a legközelebbi rokonsági és sógorsági viszony sem volt törvényes akadály.
A második bekezdés szabatossá teszi az 1871:XXXIII. tc. 10. §-át, mely csakis törvényszéket emlit, mi semmi esetre sem elég, mert a kir. itélőtábla és a curia mellett működő ügyészségre ugyanazon elvet kell alkalmazni.
A jelen szakasz a rokonsági és sógorsági viszony akadályát kiterjeszti egyfelől a felügyeleti hatóságot gyakorló kir. táblai elnök, törvényszéki elnök, főügyész és másfelől a felügyeletük alatt álló itélőbirák, illetőleg ügyészek között létező mindazon rokonsági és sógorsági viszonyokra, a melyek a 48. § 1-4. pontjaiban vannak megállapitva. E kiterjesztés indokolt a felügyeleti jog pártatlan gyakorolhatása szempontjából és ama befolyásnál fogva is, a melyet az emlitett felügyeleti hatóságok a felügyeletük alatt állók előmenetelére gyakorolhatnak.
A jelen szakasz rendelkezése megadja a módot arra, hogy fontos és különös méltánylást érdemlő esetekben és bizonyos határok között a rokonsági és sógorsági viszony akadálya alól felmentés legyen adható.
Más államok törvényhozásai is figyelembe veszik az előfordulható méltányossági körülményeket.
Igy a belga birói szervezeti törvény (180. §.), mihelyt valamely biróságnál egy tanácsnál (chambre) több van, megengedi, hogy a király kegyelemből a rokonság és sógorság akadálya alól felmentést adhasson. A bajor törvény (Ausführungsgesetz zum Gerichts-Verfahrungsgesetz) 15. §-a kimondja, hogy oly társas biróságnál, a mely tiz biróból vagy többől áll, a rokonsági és sógorsági viszony föltétlen akadályt nem képez stb.
A jelen szakasz második bekezdése szerint ki van zárva a felmentés egyfelől a királyi tábla elnöke, a királyi főügyész és a kir. törvényszék elnöke, másfelől a felügyeletök alatt álló biróságok és ügyészségek vezetői között. A törvényszékek elnökei és ügyészségek vezetői ugyanis első sorban állanak a kir. tábla elnökének, illetőleg a kir. főügyésznek, a járásbiróságok vezetői pedig a törvényszéki elnöknek felügyelete alatt; miért is ezek között felmentés engedélyezése megengedhetőnek nem mutatkozik. A 43. § egyéb eseteiben ellenben minden akadály alól adható felmentés. Ezekben az esetekben nem ugyanazon hivatalnál, hanem a felügyelet kapcsánál fogva függésben levő biróságoknál (ügyészségeknél) alkalmazott oly birósági és ügyészségi tagokról van szó, a kik közvetlenül az illető hivatal főnökének felügyelete alatt állanak, következőleg a felmentési jog itt tágabb keretű lehet, mint ott, a hol az ugyanazon biróságnál alkalmazás tekintetei méltánylandók. Annál is inkább szükség van erre, mert a 43. §-ban foglalt elég szigorú, de társadalmi viszonyaink között kellőleg indokolt szabály egyes esetekben oly hátrányokkal járhat, a melyek a közügy érdekében sem kivánatosak.
A harmadik bekezdésben két tétel jut kifejezésre.
Egyik tétel kimondja azt, hogy a birósági hivatalnokoknak egymás közötti, a másik tétel pedig kifejezi azt, hogy a birósági hivatalnokoknak ugyanazon biróság itélőbiráival, illetőleg ugyanazon ügyészség ügyészi tagjaival szemben fennálló unokatestvéri és sógorsági akadálya alól adható felmentés.
E szakasz az 1871:IX. tc. megfelelő intézkedéseinek kiegészitéseül tekintettel a jelen fejezetben foglalt újabb szabályokra, arról intézkedik, hogy azokban az esetekben, midőn az akadályt képező viszony az együttalkalmazás idején derül ki, vagy keletkezett, miként történjék az áthelyezés.
A 46-48. §-okhoz
A 46. § azt a szabályt állitja fel, hogy a fokozatos fizetéssel járó hivatali állásban alkalmazottak kötelezőleg országos összlétszámba foglalandók. A legigazságosabb rendszer az, ha ily állásuak nem kerületi, hanem országos összlétszámba foglalandók. A törvényhozás az országos összlétszám előnyeit már méltányolta az 1890:XXV. tc. megalkotásánál, midőn elrendelte, hogy a kir. táblai birák, tanácselnökök, főügyészek, főügyészi helyettesek stb. országos összlétszámba foglalandók.
Eddig is több állás, mint a vidéki törvényszéki jegyzők, telekkönyvvezetők, irodaigazgatók rendeleti uton ily országos összlétszámba foglaltattak és a gyakorlat is igazolta, hogy ez a leghelyesebb és legigazságosabb rendszer.
A fokozatos fizetéssel nem járó állásokban alkalmazottaknak összlétszámba foglalása iránt a törvényjavaslat nem tartalmaz intézkedést; ez által azonban nincs kizárva, hogy a gyakorlati szükséglet igényeinek megfelelően az ily állásban levőknek is országos vagy esetleg kerületi összlétszámba foglalását az igazságügyminister rendelet alapján eszközöltesse.
A 47. és 48. § azokat a szabályokat tartalmazzák, a melyek irányadók a birósági szervezetben létező fokozatos fizetésű állások betöltésénél és a magasabb fizetési fokozatba előlépésnél.
A 47. §-ban foglalt az a szabály, hogy a kinevezés rendszerint a legalsóbb fizetési fokozatba helyezéssel történhet, általánosan elfogadott közszolgálati elv, mely alól a kivétel csakis fontos okból igazolt. Ily kivétel a nagyobb szervezeti reform, a minő kétségtelenül a kir. táblai és főügyészi szervezés. Továbbá kivétel az, ha már valaki egyenrangú állásban előbb nagyobb fizetési fokozatban volt, illetőleg oly rangsort foglalt el, a mely neki új állásában a magasabb fizetési fokozatot biztositja (50. §). Ezeken felül a törvényjavaslat még azt a kivételt tartalmazza, hogy ha fokozatos fizetéssel járó állásra nem a birói vagy ügyészi szervezet körében alkalmazott egyén neveztetik ki, a kinevezés az 50. § esetein kivül is a magasabb fizetési fokozatba helyezéssel történhetik.
Szükségesnek találtam ezen kivételes intézkedés felvételét azért, hogy ez által fokoztassék a lehetőség arra, hogy a birói és ügyészi szervezet e körön kivül álló jelen jogászoknak, ügyvédeknek és jogtanároknak időnkinti kinevezése által felfrissittessék és megerősittessék. A birói szervezet és perjogi reformok megalkotásának és életbeléptetésének korszakában, a midőn kivált a magasabb birói állások tetemesen szaporittatnak, elkerülhetlen szükségét látom annak az intézkedésnek, mely azonban természetesen csak kiváló erők megnyerhetése végett kivételesen lehet alkalmazható.
A 48. § a magasabb fizetési fokozatú állásba való előlépést szabályozza.
A szakasz további rendelkezései, a jogosság és méltányosság követelményeinek megfelelőleg oldják meg azokat a kérdéseket, a melyek a fegyelmi eljárás szempontjából felmerülhetnek.
A 49-52. §-okhoz
A 49. § első bekezdése megállapitja a rangsor elnevezéshez kötött fogalom jelentőségét.
A második bekezdés meghatározza azokat a tényeket, a melyek általában a rangsort megállapitják.
A harmadik bekezdés felállitja azokat a szabályokat, a melyek az egy napon kinevezettek között a rangsor megállapitására irányadók. Ezek általánosan elfogadott és közelebbi indokolásra nem szoruló pragmatikai szabályok.
Az utolsó bekezdés az új birói szervezet esetére szükségesnek mutatkozó azt a kivételes rendelkezést tartalmazza, hogy az ilyen alkalommal egyenlő állásra, habár különböző időben alkalmazottak között a rangsor oly módon állapitandó meg, mintha a szervezet új biróság vagy ügyészség működése megkezdésének napján egyidejűleg lettek volna kinevezve. A kir. itélőtáblák és kir. főügyészségek új szervezésének foganatba vétele is mutatta, hogy ilyen új szervezések alkalmával az azonos állásúak kinevezése czélszerűen egyszerre nem eszközölhető. Ily körülmények között csakugyan nem lenne igazságos, hogy a korábban kinevezett, az előző állásban eltöltött rövidebb szolgálata daczára a hosszabb szolgálattal biró azon társát, a ki később neveztetett ugyan ki, de a működést vele egyidejűleg kezdi meg, a rangsorban csak azért előzze meg, mert a kinevezés nem egyidejűleg történt.
Az 50. § gyakorlati fontosságát már az általános indokolásban kiemeltem. E szakasz nem rangfokozatot állapit meg, hanem csupán az egyenrangú állásokat csoportositja és biztositja áthelyezés esetére az egyenrangú állásokban szerzett rangsort és fizetési fokozathoz való igényt. Eddig ez a kérdés teljesen szabályozatlanul állott és ennek folytán több oly visszásságra vezetett, a melyekből egyesekre határozott jogsérelem származott. Ha pl. curiai biró kir. táblához neveztetett ki tanácselnöknek, ugy daczára, hogy régebbi curiai biró volt, mint tanácselnök társai, mégis a kir. táblai tanácselnökök között a rangsorban utolsó volt.
Ha ministeri tanácsos neveztetett ki a curiához, a curia birák közötti rangsorának megállapitásánál nem vétetett figyelembe, ministeri tanácsosi minőségben eltöltött szolgálati ideje.
Az ilyen visszásságoknak elejét veszi a jelen szakasz; biztositván azt, hogy az egyenrangú állásúak fölcserélhetik állásaikat a nélkül, hogy ebből - ugy mint eddig - hátrányuk lenne.
Sőt az utolsóelőtti bekezdés még fontosabb biztositékokat is nyujt.
E rendelkezés szerint, ha pl. első osztályú táblai tanácselnök főügyészszé neveztetik ki, habár rangsora szerint csak a másodosztályúak között jutna is helye, az első osztályúak közé sorozandó.
A 27. § 2. és 3. pontja alapján kir. táblai birói, illetve főügyészi helyettesi czímmel és jelleggel felruházott birák és ügyészek az 50. §-ban megállapitott 3. csoportbeliek körébe nemcsak felvéve nincsenek, de sőt a szakasz utolsó bekezdése határozottan azt rendeli, hogy ezeket a 3. pontban felsorolt állásban alkalmazottak a rangsorban mindenesetre megelőzik. Elkerülhetlen ez az intézkedés azért, mert különben megtörténhetnék, hogy a kir. táblabirói czímmel és jelleggel felruházott kir. törvényszéki biró vagy járásbiró azt az elnököt, - a főügyészi helyettesi czímmel felruházott kir. ügyész azt a főügyészi helyettest, a kinek felügyelete alatt áll, a rangsorban megelőzné.
Az 50. §-nak egyik legnagyobb gyakorlati haszna, miként ezt már föntebb kiemeltem, abban nyilvánul meg, hogy kir. táblai birák kinevezhetők lesznek vidéki törvényszéki elnökké. Mert ha megtartják fizetésüket, rangsorukat, a II-od osztályú kir. táblabirák még igényüket is a fokozatos fizetéshez: ugy - különösen a vidéki kir. tábláknál alkalmazott kiválóbb birák is szivesen fognak vállalkozni elnöki állásokra.
Az 51. § épen azért, hogy semmi hátránynyal se járjon a kir. táblabiróra nézve az igazságszolgáltatás érdekében kivánatos ez az áthelyezés, biztositja a szabályszerű költözködési költség megtéritését is. Önként értetik, hogyha kir. táblai biró rangsori igényének épségben tartásával törvényszéki elnökké kineveztetik: az illető kir. itélőtáblánál az e kinevezés által megüresedett hely szabályszerűen betöltendő.
Az összlétszám és a rangsor kérdései csak főbb tételeikben nyertek a föntiekben törvényhozási szabályozást.
E tételek alapján több irányú rendeleti intézkedés szükséges.
Szükséges leend mindenekelőtt részletesen megállapitani a módszert, a mely szerint az összlétszámba foglalás és a rangsor megállapitása történik, meg kell határozni tüzetesen a felszólamlási eljárást stb., mert igy csak kerülhetők el a tévedések és egyoldalú megállapitások. Ezen felül - a mint már érintém - szükséges lesz azt is szabályozni, hogy a fizetési fokozattal nem járó állásban alkalmazottak közül melyek és mi módon foglaltassanak összlétszámba.
Mindezek rendeleti úton czélszerűbben lévén eszközölhetők, az 52. §-ba azt az az intézkedést vettem fel, hogy az e részben szükséges intézkedések az igazságügyminister hatáskörébe tartoznak.
Az 53-55. §-okhoz
Az 1871:XXXIII. tc. 7. §-a megengedi, hogy a főügyésztől és a koronaügyésztől is megvonhassa az igazságügyminister a megbizást: de arról, hogy a főügyészek és főügyészi helyettesek hason minőségben áthelyezhetők, az 1871:XXXIII. tc. 6. §-a hallgat.
Az ügyészi szervezet lényege, annak a kormányzati hatalom alá rendeltsége logikailag követeli, hogy a kormány áthelyezési joga az egész ügyészi szervezetre kiterjedjen. Eddig, midőn csak két főügyészség volt az ország területén, az áthelyezhetlenség hiánya nem volt érezhető. Másként áll a kérdés most, midőn az 1890:XXV. tc. alapján már ideiglenesen is több - véglegesen pedig 11 főügyészség fog működni.
A korona-ügyészség felállitására ugyanis addig, mig új bűnvádi eljárási törvény nem leend, szükség nincs. De azért, valamint a jelen javaslat egyéb intézkedésénél, úgy az áthelyezésre vonatkozó rendelkezéseknél is, figyelembe vette a korona-ügyészséget, mely törvényes alapját az 1871:XXXIII. törvénycikkben birja.
A korona-ügyész áthelyezhetlensége következménye annak, hogy hasonló ügyészi állás több nincs. A korona-ügyészi helyettesnek már ezt a kiváltságot adni nem lehet, mert a főügyészi állás a korona-ügyészi helyettesi állással egyenlőnek tekintetvén, czélszerű, hogy az áthelyezhetőség szempontjából is egyenlő szabály alá vonassék a korona-ügyészi helyettesi állás a főügyészi állással.
A megbizás visszavonásának esetéről is - miként erről már fentebb az általános indokolásban is volt szó - hiányosan rendelkezik az 1871:XXXIII. tc. 7. §-a, mert a megbizást elvesztett ügyészt annak a törvényszéknek birói sorába lépteti, a mely törvényszék mellett, mint ügyész működött.
Törvényszékről szólván, a törvény nem veszi tekintetbe azt az esetet, midőn a koronaügyésztől, főügyésztől vagy helyetteseiktől vonja el az igazságügyminister a megbizást.
E hiányokon óhajt a jelen javaslat segiteni és ebből a további következményeket is levonja.
Az 1871:XXXIII. tc. alapelvét, hogy a kir. ügyészség tagja oly értelemben elmozdithatlan hivatali állásától, hogy az ügyészi megbizás visszavonása esetében is joga van rangjának megfelelő birói állásra és eddig élvezett, esetleg nagyobb fizetésre - sértetlenül fentartja, sőt részben ki is tágitja, mert jövőre bármely megfelelő birói állásra alkalmazható lesz a megbizást elvesztett ügyészségi tag.
Azt a rendelkezést azonban, mely az 1871:XXXIII. tc. 7. §-ában jut hiányosan kifejezésre, hogy a megbizást elvesztett ügyészségi tag azon törvényszék biráinak sorába lép, a mely mellé rendelve volt, ha pedig ezen törvényszéknél üres hely nincs, más birósághoz neveztetik ugyan ki, de ezen törvényszékhez való visszatérése - ha kérelmezi, a legelső üresedés alkalmával megengedendő; - a jelen javaslat megváltoztatja.
E rendelkezés átvive a főügyészségekre és a koronaügyészségre, nagy visszásságra vezetne. Mert ekkor a koronaügyész a curiai birák - a kir. főügyész pedig a kir. táblabirák sorába lépne és huzná a volt koronaügyészi, illetőleg főügyészi fizetést.
Sokkal helyesebb ennél a jelen javaslat rendszere, mely azt biztositja, hogy az ügyészségi tag eddigi állásának megfelelő bármely itélőbirói állásra alkalmazható.
Ekkor nem következhetnek be a föntebb emlitett visszásságok.
A javaslatba hozott módositásnak természetes előfeltétele az, hogy az 1871:XXXIII. tc. 7. §-ában a megbizást elvesztett ügyészségi tag számára az eddigi székhelyre biztositott elsőbbségi igény, mely a gyakorlatban különben is czélszerűtlennek bizonyult, tovább fenn ne tartassék.
Az 55-58. §-okhoz
Az 55. §, mely a kir. curia tanácsjegyzői szolgálatának reformját tartalmazza, következménye az 1890:XXV. tc. 6. §-ának, mely szerint a kir. itélőtáblánál a tanácsjegyzői teendőket akaratukkal berendelt albirák is teljesithetik.
Irányadó volt a most idézett törvényszakasz meghozatalánál, hogy a felsőbb biróságnál a jegyzői állás olyan egyénre nézve, a ki már birói tisztet betöltött, megbecsülhetlen magasabb gyakorlati biróképző intézménynyé alakulhat. Ezt az eszmét átviszi a javaslat ezen szakasza a kir. curiára is, a hol a mai tanácsjegyzői szervezet a gyakorlatban még több visszásságra vezetett.
Ezentúl tehát a curiához birák - még pedig rendszerint olyanok, a kik a közeli előléptetésre már érdemet szereztek - lesznek berendelhetők a tanácsjegyzői szolgálatra. E szolgálat két évnél tovább nem tarthat. A mig azonban a kir. itélőtáblához csak albirák - addig a kir. curiához ezeken felül törvényszéki birák és járásbirák is akaratukkal berendelhetők. Ennek czélja az, hogy a kiválóbb törvényszéki és járásbirák, mielőtt előléptetésben részesülnek, péld. törvényszéki elnökké vagy kir. táblabirói állásra neveztetnek ki - közvetlenül tapasztalás utján ismerhessék meg legfelsőbb biróságunk eljárását. Ily rendszer mellett a curiai jegyzői kar folyton hullámzó testület leend, melynek az a hivatás jut osztályrészül, hogy a curia fejlettebb gyakorlatát, magasabb judicaturai szinvonalát vigyék magukkal az alsóbb biróságokhoz.
Az utolsó bekezdés a jelenlegi tanácsjegyzőkre és segéd-tanácsjegyzőkre vonatkozó átmeneti intézkedést tartalmazza.
Az 56. § az 1890. évi XXV. tc. 6. §-nak rendelkezését egésziti ki abban az irányban, hogy a kir. táblákhoz elnöki titkári teendőkre is berendelhetők legyenek albirák és hogy lehető legyen ugyancsak a kir. táblához tanácsjegyzői teendőkre jegyzőket és aljegyzőket is berendelni. Ennek a kiegészitésnek szükségét a kir. táblák szervezése körül szerzett tapasztalat mutatta ki.
Az 57. §-nak azon rendelkezése, mely szerint országos fegyintézetek, kerületi börtönök és fogházak igazgatásával kir. ügyészek és alügyészek beleegyezésükkel, rangjuk és állásuk megtartása mellett, megbizhatók legyenek, tekintettel különösen arra, hogy a börtönrendszer tervbe vett reformja alkalmával több ily igazgatói állás fog betöltésre várni - azért szükséges, mert az 1883. évi I. tc. 20. §-a szerint fegyintézeti igazgatóvá csak az nevezhető ki, a ki jogvégzett és a jogtudományi államvizsgát letette; ily minősitéssel biró oly egyént pedig, a kire az igazgatói állás is megnyugvással lenne bizható, elegendő számban kapni nem lehet. A kir. ügyészeknek megbizatása tehát, a kik közül többen nagyobb törvényszéki fogházak vezetői, a börtönigazgatás érdekében szükségesnek mutatkozik és számitani lehet rá, hogy megfelelő működési pótlék mellett fognak is e megbizatásra alkalmas ügyészek vállalkozni.
Az 58. § rendelkezése szükséges azért, mert a tapasztalás azt mutatta, hogy a bányabiróságokhoz oly törvényszéki birák, a kik egyszersmind bánya-szakértők, ily pályázók hiányában rendszerint nem nevezhetők ki.
Minthogy a jogtudorság kötelező előföltételét képezi a gyakorlati birói vizsgának: ennélfogva elkerülhetlenné vált az 1883:I. tc. 7. §-ának módositása.
E törvényszakasz eddig is hiányos volt, mert a jogszigorlatokról, mint az aljegyzői vagy joggyakorlati állás képesitési kellékéről egyáltalában nem rendelkezett. Erről pedig már csak azért is kellett volna rendelkeznie, mert az itélőbirói állásra az ügyvédi vizsga is minősit, ennek pedig a jogtudorság képezi kötelező előfeltételét.
A gyakorlatban a dolog akként fejlődött, hogy joggyakornokká vagy aljegyzővé kineveztetik az is, a ki jogtudományi államvizsgát nem tett ugyan, de jogtudori oklevéllel bir. Hogy pedig a jogtudományi államvizsga letételével a jogtudorság, tehát mindhárom jogszigorlat letétele tekintetik csak egyenlő hatályúnak, ennek oka az, hogy az 1883:I. tc. 3. §-ának c) és d) pontjaiban az államvizsga sikeres letételével a jogtudorság helyeztetik párhuzamba.
A törvény rendelkezéseinek káros következményeit némileg enyhitette az, hogy eddig a jogtudományi államvizsga is az itélőbirói tiszt viselésére képesitő birói gyakorlati vizsgálatra való bocsátás előfeltételét képezte. A következmények azonban jó birói kar nevelésére még károsabbakká fognak lenni, mihelyt a törvényhozás ugy intézkedik, hogy birói gyakorlati vizsgára is csak az fog bocsáttatni, a ki jogtudori oklevéllel bir.
Az 1883:I. tc. rendelkezései még annyiban is meg nem felelőknek mutatkoznak, a mennyiben azok szerint a birósági aljegyzőtől ugyanazok a képesitési kellékek kivántatnak csak, mint a joggyakornoktól; holott az aljegyzők nemcsak a birósági hivatalnokok rangfokozatában állanak magasabban a joggyakornokoknál, hanem a törvény oly teendőket is utasit az ő működési körükbe, melyekre a joggyakornokok nem alkalmazhatók.
Mindezeknek tekintetbevételével szükséges akképen intézkedni, hogy a joggyakornokoknál a képesitési kelléket a jogtudományi államvizsga, vagy az első jogszigorlat letétele, ellenben az aljegyzőknél a jogtudorság képezze. A joggyakornokoknál a jogtudományi államvizsga, mint képesitési kellék fentartandó annak daczára, hogy a birói vizsga letételére is csak jogtudor fog bocsáttatni, mert az 1874:XXXIV. tc. 5. § 2. pontja szerint, az ügyvédi vizsga előfeltételét képező három évi gyakorlat is számittatik a jogtudományi államvizsga letételétől; minél fogva ezt az államvizsgát, a mely el nem töröltetik, bizonyára olyannak kell tekinteni, melynek letétele után a joggyakorlat a birói vizsga szempontjából is kezdetét veheti. Habár az államvizsga a birói vizsga letételére nem fog minősiteni, még sincs kizárva, hogy valaki azt fogja első sorban letenni a végből, hogy joggyakorlati éveinek számitása kezdetét vegye.
Jó birói kar csak ugy képződhetik, ha a joggyakornoki, aljegyzői és jegyzői minőségben eltöltött szolgálati idő nem áldoztatik fel mellékes czéloknak, hanem az első és fő czélt az képezi, hogy a birói pálya noviciatusa nagyfontosságú pályájára a kellő gyakorlatot megszerezhesse. Szándékom tehát részletes rendeletben szabályozni a joggyakornokok, aljegyzők és jegyzők szolgálati viszonyait és gyakorlati kiképzését, valamint a törvény korlátai között azoknak működési körét is olyképen, hogy birói állásra jövőben csak az juthasson, a ki a törvénykezés minden ágában kellő szorgalommal megfelelő gyakorlatot szerzett. Ez intézkedések, melyek a kifejlendőkhöz képest rövidebb idő alatt is módositást és pótlást igényelhetnek, valamint a joggyakornokok és aljegyzők képesitési kellékei tekintetében szükséges átmeneti intézkedések a dolog természeténél fogva legczélszerűbben rendelettel szabályozhatók.
E szakasz megmagyarázza az „itélőbiró”, „ügyészek”, „ügyészség” és „birósági hivatalnokok” elnevezésekhez a jelen törvényjavaslatban fűzött értelmet. E magyarázó szakaszszal számos technikai nehézség volt elkerülhető, mert ott, a hol azonos rendelkezések tétetnek, nem kellett az állások részletezésébe bocsátkozni.
E szakasz 100 frttal felemeli a vidéki törvényszékek elnökeinek fizetését. Minthogy a törvényszékek elnökei rangfokozat és rangsor tekintetében teljesen egyenlők a kir. táblai birákkal, méltányos, ha a II-od osztályú kir. táblabirák fizetésével egyenlő fizetésben részesülnek. Magasabb fizetési fokozat az elnöki állásokban nem lévén, a korpótlék szolgál ennek kiegyenlitésére. Önként értetik, hogy az eddig utalványozott korpótlék érintetlenül marad és hogy az elnöki felemelt fizetés csak a törvény hatályba lépte után betöltendő tiz, illetőleg öt év után utalványozandó korpótléknál fog alapul vétetni.
E szakasz első és utolsó bekezdése azokat az átmeneti intézkedéseket tartalmazza, a melyek a gyakorlati birói vizsga reformja következtében váltak szükségesekké. A kötelező jogtudorság azokra, a kik már törvényes joggyakorlatokon vannak, ki nem terjeszthető. Ellenben az, hogy már ezek is a jelen törvényjavaslat és az annak alapján kiadandó rendelet szabályai szerint lesznek kötelesek letenni a birói vizsgát, oly intézkedés, a melyre nézve méltányossági szempont eltérést nem igényel.
A jelen szakasz második bekezdésében foglalt rendelkezés megengedi, hogy azok, a kik a jelen javaslat alapján hozandó törvénynek hatályba léptét közvetlenül megelőző három évnél régebben az igazságügyministerium fogalmazási szakában szolgáltak, gyakorlati birói vizsgára legyenek bocsáthatók, habár azzal a kellékkel nem is birnak, hogy három évi joggyakorlatot töltöttek biróságnál, ügyvédnél, vagy ügyészségnél.
Ez átmeneti intézkedést azért hozom javaslatba, mert több igazságügyministeri hivatalnok önhibáján kivül nem birt a föntebb emlitett kelléknek megfelelni, miután törvényeink szerint az igazságügyministeriumban eltöltött idő beszámitható joggyakorlatot nem képez. Ezek állásuk elhagyása nélkül nincsenek abban a helyzetben, hogy gyakorlati birói vizsgát tehessenek, méltányos tehát, hogy ezen, nem csekély számban lévő hivatalnokoknak a javaslatba hozott intézkedéssel alkalom adassék a birói képesitési kellék megszerezhetésére.
A 64-67. §-okhoz
A 64. § meghatározza az időpontot, midőn a jelen törvényjavaslat törvényerőre emelkedése esetében hatályba lép. Egybe van ez kapcsolva a kir. itélőtáblák működése megkezdésének napjával, mi igen természetes, mert a jelen javaslat számos, péld. a felügyeletre vonatkozó rendelkezése csak akkor hajtható végre, ha a kir. itélőtáblák működésöket megkezdik.
A 65. § nemcsak a megszokott általános hatályon kivül helyezési záradékot tartalmazza, hanem felsorolja a hatályon kivül helyezett törvényeket is, mely módszert eddig benyujtott javaslataimban is követtem és a mely azzal az előnynyel bir, hogy a hatályon kivül helyezett törvényekről összefoglaló áttekintést nyujt.
A 66. § a folyó évben felmerülhető kiadásoknak fedezésére szükséges felhatalmazásról és elszámolási kötelettségről intézkedik.
