A néptanitók anyagi helyzetének javitása régóta hangoztatott közkérdés, mely nemcsak a közvetlenül érdekelt tanitói kar köréből sokszor megújuló óhajokban jutott ugyszólván állandó kifejezésre, hanem az egész közönség közérdeklődésének tárgya lett.
A tanitók részére tisztességes megélhetést biztositani emberiességi tekintetek és a népoktatás fejlesztésének érdeke egyaránt követelik.
Már a népiskolai közoktatás tárgyában alkotott 1868. évi XXXVIII. tc. a népoktatás érdekében szükségesnek látta a tanitók anyagi megélhetésének minimalis mértékét biztositani. E czélból a 142. §-ban megszabta, hogy az iskolák fokozata szerint mily összeg az, a melynél kevesebb nem lehet a tanitó fizetése. A törvény tisztes lakáson és egy negyed holdnyi kerten kivül a fizetési minimumot az elemi iskolai rendes tanitókra nézve 300 frtban, a segédtanitókra 200 frtban állapitotta meg. A törvény 143. és 144. §-a pedig gondoskodott, hogy a hol a tanitók eddig a minimumnál magasabb fizetést huztak, annak élvezetében ezentúl is meghagyandók és sem a készpénz, sem a fizetés részét képező termények mennyisége alább nem szállithatik.
A törvény ezen intézkedése csak a tanitói fizetés legalsóbb mértékének szabván határt, nemcsak azt lehetett várni, hogy ezen legalsóbb mérték mindenütt szem előtt fog tartatni, de joggal lehetett várni azt is, hogy a fizetéseknek a minimumon fölüli kedvező alakulása a fejlődő igényekkel lépést tartand.
A törvény keletkezése óta lefolyt 23 év tapasztalatai azonban arra mutatnak, hogy ez a várakozás nem vált be. A begyüjtött adatok tanusága szerint az állami iskolák tanitóin kivül, a kik a 300 frt minimum fölül 100 frt helyi pótlékkal vannak ellátva, jobbára csak a népesebb és jelentékenyebb községekben fennálló elemi iskoláknál működő tanitók részesülnek a fizetési minimumot meghaladó illetményekben, - továbbá az elemi népiskolai tanitók nagy része tényleg ma is csak a minimumra van utalva, - sőt végül 5278 tanitói állás létezik, a melynek fizetési illetménye - a vele összekötött kántori járandóságok beszámitásával is - nem éri el a 300 frt minimumot.
Ha figyelembe veszszük, hogy ezen utóbbi szám az összes elemi tanitóságnak több mint egy negyedrészét képezi: be kell ismernünk a helyzet tarthatatlanságát; de ugyanezen tény egyszersmind azt is megérteti, hogy a helyzet javitása nehéz problémát képez.
Nem időzőm hosszassabban annak fejtegetésénél, mik az okai azon sajnálatos jelenségnek, hogy a tanitói fizetések a népoktatási viszonyok általános előhaladása daczára ennyire visszamaradtak s hogy e tekintetben a 23 év előtt megszabott legalacsonyabb mérték még ma sincsen elérve; csak annak fölemlitésére szoritkozom, hogy a közoktatási kormány saját hatáskörében s a rendelkezésére álló módok és eszközök felhasználásával minden lehetőt megtett az állapotok javitására; az állami tanitók illetményeit a minimumon felül 100 frttal emelte s az állampénztárból segélyezett községi iskolák tanitói részére elengedhetlenül megkövetelte legalább a minimum megadását. A hitfelekezeti iskolákra nézve azonban nem állt módjában közvetlen hatást gyakorolni a fizetési viszonyok tűrhetővé tételére, egyrészt a miatt, mert a népoktatási törvény 142. §-a a hitfelekezeti iskola-fentartókra nem terjesztetett ki, ezek a törvény 11. §-a szerint jogositva lévén saját autonom hatáskörükben megszabni a tanitók fizetését; másrészt mert a népoktatási törvénynek az állami segélyezésre vonatkozó 43. §-a alapján a minister nem tekinthette magát felhatalmazottnak arra, hogy a hitfelekezeti iskola-fentartókat az állampénztárból segélyben részesitse. E szerint sem kényszeritő eszközökkel, sem a segélyre szorultak támogatásával nem volt módjában a kormánynak a hitfelekezeti néptanitók helyzetén segiteni.
Ebben találja magyarázatát az a körülmény, hogy a legsilányabb fizetések a hitfelekezeti iskolák tanitóinál találhatók és az elterjedt nyomor ott kiált legsürgetőbben segélyért.
Távol áll tőlem, hogy a tanitók nyomoruságos helyzetét a hitfelekezeti iskola-fentartók közönyének, vagy a culturalis érdekek iránti érzék hiányának rójjam fel. Tapasztalás szerint a tűrhetetlen helyzet igazi oka a saját erejükre utalt hitfelekezetek anyagi gyöngeségében található.
A helyzet képét azon okból vázoltam, hogy szemlélhetővé tegyem: hol és mily irányban követel első sorban orvoslást a tanitók helyzete és hogy e kép szemlélete rávezessen a mód megjelölésére is, mely a viszonyok javitására vezet.
Ha egyszer elismertük azt, hogy az 1868:XXXVIII. tc.-ben megjelölt fizetési minimum elengedhetetlen kelléke egy népiskola megfelelő működhetésének s ha ezzel szemben constatáltuk a tényt, hogy a hitfelekezeti népiskolák nagy része a törvény meghozatala óta eltelt 23 év óta nem felelt meg ezen, rájuk akkoriban kötelezőleg ki nem terjesztett kelléknek, akkor csakhamar tisztába jövünk az iránt, hogy e baj orvoslására kétféle út és mód áll előttünk.
Az egyik az volna, hogy az 1868-iki törvényben megszabott fizetési minimum a felekezeti iskolákra nézve is egyszerűen kötelezőnek mondatván ki, ez által ama feltételek közé iktattatnék, a melyek alatt a hitfelekezetek népiskolák állitani és fentartani jogositva vannak és melyeket a többször idézett törvény 11. §-a sorol elő. Ennek további következése pedig az volna, hogy - miután, mint előbb kiemeltem, a hitfelekezeti iskoláknál a tanitói fizetés elégtelen kiszabásának oka majdnem minden esetben az anyagi eszközök elégtelenségében, nem a jóakarat hiányában rejlik, - a minimum kötelező kimondása daczára s fizetések a felekezeti népiskolák nagy tömegénél változatlanok maradnának és igy mindazokra nézve beállana az 1868:XXXVIII. törvénycikk 15. §-ában megjelölt eset, vagyis a községi iskola felállitásának szükségessége, mely esetben - ha a polgári község anyagi ereje is elégtelennek bizonyulna - az állami segély ugyancsak az 1868-iki törvény alapján nyujtatnék.
Tekintettel arra a fontos szerepre, a melyet hitfelekezeteinek az iskola-ügy terén eddig játszottak, s arra a kétségbevonhatlan tényre, hogy az iskolaügy iránti érdeklődésüket, áldozatkészségüket és a körüli élénk tevékenységüket jövőben sem nélkülözhetjük, sem méltányosnak, sem czélszerűnek nem látszanék a fenforgó kérdés megoldására oly utat választani, a mely a hitfelekezetek részvételét a népiskolai közoktatás terén a jelenlegihez képest előreláthatólag fölötte szűk térre szoritaná.
Ez okból más megoldási módot kell keresnem, s ezt nem találhattam fel másban, mint a néptanitói fizetés minimumát saját erejükből biztositani nem képes hitfelekezeti népiskolák állami segélyezésében.
De midőn ez által a kinálkozó két mód közül a hitfelekezetekre nézve sokkal kiméletesebbet, sokkal méltányosabbat választottam, viszont nem volt szabad megfeledkeznem arról sem, hogy az e kérdés körül csoportosuló állami érdekeket e mód választása mellett is kellőleg megóvjam.
Ez okból mulhatlanul szükségesnek, de minden tekintetben jogosultnak is tartom legalább az államsegélyt igénybe vevő felekezeti népiskolákkal szemben az állami ellenőrzés és befolyásvétel nagyobb mértékének biztositását, mint a mire az 1868-iki törvény módot nyujt.
Indokolja ezt első sorban magának a többször idézett s e törvényjavaslatnál is elvi alapul szolgáló 1868:XXXVIII. törvénycikknek álláspontja, mert az nyilvánvalólag épen azért szól csupán a községi és magánnépiskolák állami segélyezéséről, mert csupán ezekkel szemben biztosit az államnak kiterjedtebb felügyeleti jogokat: midőn tehát most a segélyezés köre terjesztetik, azzal párhuzamosan kell az állami ellenőrködés és befolyás körét is tágitani. Indokolja továbbá az, hogy az államsegély mikénti felhasználását ellenőrizni a kormánynak mindenesetre joga, de kötelessége is; és indokolja végül különösen ama körülmény, hogy az állami befolyásvétel - ugy, a mint a törvényjavaslatban conceplálvan van - korántsem a kormányhatalomnak mint önczélnak kiterjesztésére, vagy a felekezeti jogok fölösleges és bántó megnyirbálására czéloz, hanem egyedül a legfontosabb állami és közművelődési érdekek biztositására van hivatva szolgálni, ez által biztosittatván az, hogy a segélyezett felekezeti népiskoláknál csak kifogástalanul minősitett egyének foglalhassanak el tanitói állást, hogy továbbá államellenes üzelmeket folytató tanitók meg ne tűressenek s végül, hogy a tanitók elmozdithatatlanságának fontos és az 1868-iki törvény által csak a községi iskolákra alkalmazott elve az e törvényjavaslatban megjelölt hitfelekezeti iskolákra is legalább törvényileg kiterjesztessék.
Áttérek már most az e törvényjavaslatban megállapitott fizetési minimum mérvének indokolására.
Nem zárkózom el annak elismerésétől, hogy a tanitók helyzete a népoktatási intézetek minden fokozatán és az egész vonalon javitásra szorul, mert a 23 év előtt megállapitott minimum szerint alakult fizetések a mai fokozottabb igényekkel nem állnak arányban. Azonban számot kell vetnünk az ország anyagi erejével, mely ily nagy arányú kiadást nem lenne képes elviselni.
Azért, midőn a tanitók anyagi helyzetének javitására irányuló közóhajt ezen törvényjavaslat benyujtásával teljesedésre vezetni kivánom, anyagi erőink mérlegelésével, csak annyit vehetek czélba, a mennyit a lehetőség megenged. Ez az első lépés a legtűrhetlenebb viszonyok orvoslására kiván vezetni; de következményeiben mégis messze terjedő és áldásos kihatású lesz, s a népoktatásügy nagy és általános lendületét fogja maga után vonni.
E törvényjavaslat a tanitók anyagi helyzetének javitására két irányban tartalmaz intézkedést:
1. az alapfizetésnek mindenütt a minimumra való fölemelését;
2. az alapfizetés után korpótlék biztositását, mely a szolgálati évek arányában emelkedő és a nyugdijba is beszámitandó járandóságot képez.
A jelzett két irányú intézkedés az állami és összes községi tanitókra nézve egyik részben, vagyis a fizetési minimumot illetőleg, - az állami és államilag segélyezett közsági iskolák tanitóira nézve pedig mint a két részben már az 1868. évi XXXVIII. tc. és a korpótlék tárgyában kibocsátott 1880. évi 32.944. számú ministeri szabályrendelettel meg van állapitva. A jelen törvényjavaslat czélja a fizetésre vonatkozó törvény-rendelkezést a hitfelekezetekre, - és a korpótlék kötelező kiszolgáltatását a hitfelekezeti és államilag eddig nem segélyezett polgári községek iskoláira és tanitóira is kiterjeszteni.
Az általános indokolásban érintettem, hogy a fizetéseknek a népoktatási törvényben megszabott minimumnál magasabbra szabását is kivánatosnak tartanám. Azonban az ez irányban tett számitások arra az eredményre vezettek, hogy az 1868. évi XXXVIII. tc. 142. §-ának rendelkezésén túl nem mehetek. Mert a 300 frtnak csak 400 frtig való felemelése is sokkal nagyobb terhet róna az állampénztárra, mint a mennyit az egyéb fontos közczélok ellátásának sérelme s a polgárság adóterheinek jelentékenyebb fokozása nélkül elviselni birna.
A jelen törvényjavaslattal czélba vett intézkedés pénzügyi következményeinek feltüntetésére álljanak itt a következő adatok:
A hitfelekezeti iskoláknál ez idő szerint 5.278 olyan tanitói állás létezik, a melynek illetménye nem éri el a 300 frtot. Megjegyzem, hogy ezen állásoknál a tisztán tanitói járandóságokon túl a tanitói hivatallal összekötött kántori teendőkért járó illetmények is beszámitván.
Ezen alapon eszközölt számitás szerint a 300 frton alóli fizetések 300 frt minimumig való kiegészitésére 603.455 frtnyi összeg igényeltetik.
Ekkora lesz azon teher, a mely a jelen javaslat törvényerőre emelkedése esetén talán egészben, mindenesetre azonban nagy részben az állampénztárra hárul.
Ha pedig a fizetések általánosabb és magasabb arányban való emelése és a minimumnak 400 frtban való megállapitása vétetnék czélba, az pénzügyileg a következő eredményre vezetne:
1. Az államilag segélyezett községi elemi iskolák tanitóinak fizetései kiegészitésére 623 állomás után (a mostani összes pótlékok beszámitásával - és ide sorozva mintegy 150 állami tanitót is) kerek összegben 32.672 frt szükséges.
2. Az államilag nem segélyezett községi népiskolák tanitóinak fizetésére 387 állás után 24.807 frt többlet igényeltetnék.
3. A hitfelekezeti elemi tanitóknál a 300 frton aluli fizetések és a 300 frton fölüliek 400 frtig való kiegészitésére - ha a kántori illetményeket is beszámitjuk, - 9.015 állomás után 1,384.855 frt fedezetre lenne szükség.
E szerint a 400 frtos minimum megállapitása esetén a kántori járandóságok beszámitásával 10.025 tanitó fizetésének emelésére lenne szükség s e czélra 1,442.334 frtra menő fedezet kivántatnék.
Ekkora terhet az állampénztár a mostani viszonyok közt nem bir elviselni és alig lehet rá kilátás, hogy a közelebbi jövőben is, egyéb közérdek csorbitása nélkül elviselhetne.
E szerint a pénzügyi szempont arra intett, hogy ezuttal messzebbre menő intézkedés kezdeményezésétől tartózkodjam és meg kell elégednem azzal, hogy a törzsfizetések az egész vonalon 300 frtra emeltessenek fel.
De mig a pénzügyi tekintetek a nagyobb teherrel járó ujitástól tartózkodni kényszeritettek, addig a kulturállamok általános viszonyait megfigyelve, nem is tünt fel a mérsékelt határán túlmenő intézkedés elengedhetlen szükségnek. Mert, ha az ausztriai császárság és a cultura tekintetében előkelő Németország és Svájcz viszonyait veszszük szemügyre, ugy azon eredményre jutunk, hogy bár általánosságban a néptanitók ott a mieinknél jobb ellátásban részesülnek, t. i. az átlagfizetés ott nagyobb: a magyarországi tanitók fizetése a most czélba vett intézkedés folytán mégis elérni, vagy legalább megközeliteni fogja az emlitett államok tanitóinak fizetési viszonyait.
Összehasonlitás végett csak röviden idézem azon adatokat, melyek az osztrák, németországi és svájczi viszonyok és saját viszonyaink közti különbségekre világot vetnek.
Ausztriába a néptanitók fizetési minimuma a koronatartományok némelyikében alig haladja túl a népoktatási törvényünkben megszabott minimumot. Galiczia, Szilézia és Vorarlberg pedig 300 frttal épen a nálunk divó fizetési fokozaton áll. Meg kell jegyeznem, hogy mig a mi törvényünk nem tesz különbséget tanitó és tanitónő között; addig Ausztria némely tartományában a nők azon hátrányos helyzetben vannak, hogy illetményök kevesebbre van szabva és a tanitók illetményeinek 60-80 százalékát teszi.
A német birodalomban a néptanitók fizetési illetményei szintén szabályozva vannak és jóllehet a pénzügyi viszonyok ott sokkal kedvezőbb fizetések megszabására lehetőséget nyujtanak: A tanitói fizetés átlaga a vidéki helyeken 855 márka, sőt tartományok és kormányzósági kerületek szerint részletezve az adatokat: sok helyütt még ezen országos átlagon is jóval alul álló fizetéseket találunk.
Svájczban a szabályozott fizetések sokféle fokozatai közt a legnagyobb hullámzás tapasztalható. Azonban a fizetési viszonyok alig néhány kantonban mondhatók általánosan kedvezőknek a mieinkhez képest. Ellenben a következő kantonokban a fizetési viszonyok vagy megközelitik a mieinket, vagy pedig ezeknél még kedvezőtlenebbek: Bern, Luzern, Freiburg 800 frank átlaggal; Bazel 700, Nidwalden 650, Tessin 500-600, Neuburg 500-650 frank fizetési fokozatokkal szerepel; Uriban és Obwaldenben 530, Schwyzben 500, Wallisban 400, Graubzndenben 340 frankra száll le az átlagos fizetés. Feltünő a tanitónők hátrányos helyzete a férfi-tanitókkal szemben. Fizetési illetményük mindenütt szűkebbre van szabva. Igy a tanitónő Bernben és Freiburgban 700, Luzernben 600, Nidwaldenben 370, Wall isban és Uriban 350, Neuburgban 300-450, Schwyzben 300 frank fizetést huz, Tessinben pedig a tanitói fizetéshez viszonyitva 4/5 résznyi összeget.
Ezen adatok alapján összehasonlitva a helyzetet, arra a meggyőződésre jutunk, hogy a tanitók anyagi helyzete tekintetében nem vagyunk annyira elmaradva a szomszédos államoktól, - a melyek culturájok ápolására régóta nagy gondot forditottak, - hogy a miatt anyagi erőnk túlhajtott megterhelésével kényszerülnénk egyszerre nagyobb erőfeszitésre. A jelen törvényjavaslattal czélba vett intézkedés olyan helyzetbe hozza népoktatásunkat, hogy tanitóink anyagi helyzete tekintetében is a megállhatjuk az összehasonlitást.
Azért bár óhajtandó lett volna, megfelelő anyagi eszközök birtokában, a tanitóság egészére kiterjedő és jelentékenyebb mérvben javitó intézkedést tenni: a javaslatba hozott szerényebb, de kezdeményezésnek elég jelentékeny mód alkalmazás is már nagy haladást jelent; a tanitók igen nagy contingensét érnti és épen a legszegényebb sorsúakra nézve igen jelentékeny jótétemény.
Azontúl nem tévesztendő szem elől, hogy a czélba vett intézkedés csak épen a minimumot szabja meg, a mi természetesen nem zárja ki, hogy egyes esetekben az iskola-fentartók anyagi helyzetükhöz képest magasabb fizetésben részesitsék tanitóikat, a mi a jövőben remélhetőleg nagyobb mérvben fog megtörténni, mint eddig.
A néptanitóság részére a szolgálati idő arányában korpótlékot biztositani, a tanitók anyagi helyzetének javitása szempontjából igen fontosnak tartom.
S ez még talán indokoltabb módja a segitségnek, mintha a fizetés magasabbra stipuláltatnék. A fiatal, kezdő tanitó ugyanis csekélyebb anyagi eszköz birtokában is megélhet; a haladó korral, a szolgálati idő későbbi folyamán van szüksége a tanitóknak a fokozottabb jövedelemre, a mikor a család-eltartás gondjai és terhei beállnak.
A korpótlék megállapitását méltányossá teszi továbbá azon körülmény, hogy a néptanitó csak a legritkább esetben részesül előléptetésben; legnagyobb részük egész életén keresztül egy helyhez és álláshoz van kötve.
A korpótlékról az 1868. évi XXXVIII. tc. nem rendelkezik. És eddigelé a tanitóknak csak kis része - leginkább fejlettebb viszonyok közt lévő városokban - részesül e kivételes kedvezményben. Csak az állami- és államilag segélyezett népiskolák tanitói elveznek általában korpótlékot, mely ministeri szabályrendelettel van szabályozva. Addig, mig a szolgálati korpótlék ügye törvényhozásilag általánosságban rendeztetnék, legczélszerűbbnek látszik és teljesen méltányos is, hogy azon rendelkezés, mely az állami- és államilag segélyezett községi iskolák tanitóira nézve fennáll, a korpótlék kötelező kiszolgáltatásának kimondása mellett, a többi néptanitókra is kiterjesztessék, fenhagyatván, hogy egyes iskola-fentartók tanitóikat az állami szabványokban megállapitott módozatnál nagyobb kedvezményekkel járó korpótlékban részesithessék.
A korpótlékra vonatkozólag 1880. évi deczember hó 15-én 32.944. szám alatt kelt vallás- és közoktatásügyi magyar királyi ministeri rendelettel kiadott szabályrendelet főbb intézkedéseit az alábbiakban jelzem:
A korpótlék minden ötödik évi szolgálat után válik esedékessé, végleges minőségben alkalmazott és tanképesitéssel biró tanitók számára.
A korpótlék 30 szolgálati évig bezárólag, öt évről - öt évre állapittatik meg és a törzsfizetésnek 10 százalékát teszi.
E pótlék megállapitásánál azonban csak az 1868. évi XXXVIII. törvénycikk 142. §-ában legkevesebbül meghatározott fizetés szolgál alapul, vagyis elemi iskolai rendes tanitókra nézve 300 frt. A magasabb fizetéseknél a többlet az ötödéves pótlékra betudatik mindaddig, mig idő multán a korpótlék összege a fizetési többletet meg nem haladja. - Ennek bekövetkeztével a további korpótlék teljes összegekben szolgáltatik ki.
A 2. § 2-ik bekezdésének rendelkezését azon körülmény parancsolja, hogy ha a korpótlékok a szolgálati évekre visszamenőleg állapittatnának meg, az erre szükséges fedezet tulságos nagy terhet képezne.
A tanitók egyébiránt, a kiknek egy része eddig 300 frtnál is kisebb fizetésre volt utalva és a mellett korpótlékra egyáltalán nem számithattak, megélhetés tekintetében hasonlithatlanul jobb viszonyok közé jutnak, a midőm ezentúlra a 300 frt törzsfizetésen fölül még ennek 30 évig terjedő és quinquenniumok szerint 30 frtjával fokozódó emelkedése is biztosittatik számukra. - A visszamenő számitást különben a tanitói nyugdíj-intézmény, illetőleg a nyugdíj-alap sem engedi meg, minthogy ezen alap mathematikai mérlege ezen eshetőséget nem öleli fel.
A korpótlék megállapitása nemcsak a minimumon alul álló fizetéssel ellátott tanitókra kiterjedő jótétemény, hanem általánosabban kihat a tanitóság nagyobb tömegére is és e törvényjavaslattal czélzott intézkedésnek ezen része úgyszólván az összes tanitóság helyzetének javitását űzi ki és fogja eredményezni.
A korpótlék megállapitása 30 évi szolgálat után 180 frtnyi fizetésjavitást jelent, a mi jelentékenyen több, mintha a fizetési minimum 400 frtra emeltetett volna korpótlék kötelező megállapitása nélkül.
Annak feltüntetésére, hogy a korpótlék mily szélesen kihat a tanitók anyagi helyzetének javitására, kimutatni kivánom, hogy azon tanitók közül, a kik eddig korpótlékban nem részesültek, de a fent hivatkozott szabályzat szerint ezután részesülni fognak, a következő létszám van érdekelve:
Az első öt év leteltével korpótlékot kap 7.078 tanitó, tiz év mulva 8.146, tizenöt év mulva 8.826, husz év mulva 10.154, huszonöt év mulva 10.908, harmincz év mulva 11.545. Tehát az összes elemi tanitóságnak több mint fele van érdekelve a korpótlék jótéteménye által.
Nem tartom érdektelennek részletesebben is megvilágitani azt az előnyös változást, a mit a jelen törvényjavaslat - a mostani állapottal szemben - eredményezni fog ugy a tanitók megélhetési viszonyaiban, valamint a népoktatás állapotában.
E czélból ismét a statisztikai adatokat szólaltatom meg.
A 300 frton aluli illetménynyel összekötött tanitói állomások közt az alábbi fizetési fokozatok mutatkoznak:
Olyan állomás, melynek illetménye 50 frtig sem terjed, 173 létezik.
50-től 100 frtig terjedő fizetéssel van ellátva 449 állomás.
100-tól 150 frtig 985 állomás; - 150-től 200 frtig 1.070 állomás; - 200-tól 250 frtig 1.472 - és 250 frttól 300 frtig 1.129 állomás találtatik.
A képesitetlen tanitók száma 2.907-re megy. Könnyen megmagyarázható dolog, hogy a hihetetlenségig silány fizetéses állomásokat ilyen egyének töltik be tanitói minőségben; mert képesitett tanitó kész inkább pályát változtatni, mintsem ilyen nyomoruságos existentiára vállalkozzék. A minimumon aluli fizetéssel összekötött 5.278 álláson nagyobbrészt tehát képesités és oklevél nélküli egyének vannak alkalmazva és ezeknek ismét nagyobb része hivatás és műveltség nélkül való s az értelmiség- és erkölcsi megbizhatóságnak alantas szinvonalán áll. Ezen elem tanitói minőségben való működése kiszámithatlan kárára van az ügynek.
A czélba vett intézkedés hivatva van megorvosolni népoktatásunk imént felmutatott megrögzött baját.
Az 50 frton aluli és 100 frtos stb. silány existentiák pár év alatt aránylag tisztes megélhetést nyujtó állásokká változnak át. Három év mulva minden tanitónak természetbeni lakáson túl lesz 300 frt biztositott fizetése. Öt év leteltével a fizetés 30 frt korpótlékkal fog gyarapodni s a tanitónak nagy megnyugvást fog nyujtani annak tudata, hogy - 30 szolgálati év alatt 180 frtra felszaporodott korpótlékának beszámitása mellett - 40 évi szolgálat után 480 frt nyugdíjjal léphet nyugalomba.
A helyzet ezen változása egyrészt a 300 frton aluli fizetéssel ellátott állásokon nyomorgó és kétezeret jóval meghaladó okleveles tanitónak szerény bár, de tisztességes existentiát biztosit; másrészt a népoktatást megtisztitja az oda nem való elemektől s a képesitetlen egyének kiküszöbölésével álláshoz juttat ugyanannyi képesitett tanitót, a népnevelés pedig a képesitett tanitók e nagy tömege utján valójában mintegy 2.900 új iskolát nyerend.
Az e szakaszban foglalt rendelkezést indokolja az iskola-fentartók anyagi helyzetének figyelembevétele. Azonban másfelől gondoskodni kellett a tanitók vitális érdeke megóvása végett arról is, hogy a nem készpénzbeli járandóságok értékének ingadozása folytán a tanitói fizetés csorbulást ne szenvedjen.
Továbbá lényeges dolog, hogy az illetmény pontos kiszolgáltatásával os tűrhetőbbé tétessék a tanitók helyzete s ez okból szükség volt az illetmények előleges kiszolgáltatását biztositó rendelkezésre annyival inkább, mert eddig e részben törvényhozási intézkedés hiányzott s ennek nem létében az iskola-fentartók által követett nagyon eltérő gyakorlat mellett sokszor merültek fel panaszok a miatt, hogy a tanitói fizetés késedelmesen szolgáltatik ki.
Az illetmények részben terményekben való kiszolgáltatását, mint az iskola-fentartók részére adott concessiót, az érték megfelelő biztositásán és a pontos kiszolgáltatáson túl még szükségesnek láttam azon feltételhez is kötni, hogy a terménybeli járandóságokat maga az iskola-fentartó szedje be és a tanitó megkiméltessék azon eddig igen elterjedt szokás kellemetlenségeitől, hogy az iskoláztató szülékkel szemben a tanitó tekintetett a közvetlen követelő félnek s a fizetésre kötelezettek vonakodása esetén neki kellett azokkal pereskednie. - Ez a gyakorlat már azért is megszüntetendő, mert az abból eredő odium nagy ártalmára szolgál a közönség előtt a tanitói tekintélynek és iskolának; de különben is az iskola-fentartó és tanitó közt fennálló szerződéses viszonyból jogilag is az a következmény folyik, hogy az iskola-fentartó által a tanitó javára kikötött illetményeket maga az iskola-fentartó legyen köteles kiszolgáltatni s ha pereskedésre kerül a dolog, az iskola-fentartó álljon szemben a hátralékos felekkel.
A tanitók vitalis érdekeit a fentjelzett irányban biztositani czélzó 4., 5. és 6. §-okban foglaltakhoz, melyek egyébiránt az 1868. évi XXXVIII. tc. nyomdokain haladnak, ezen utóbbi szempontból kiegészitésképen szükséges volt hozzáadni a 7-ik §-ban foglalt rendelkezést, mely az iskola-fentartók támogatására, esetleg azok mulasztásai esetén a tanitói illetmények behajtásánál a polgári hatóság közbelépését rendeli el. Ezen eljárás által ki lesz kerülve az esehetőség, hogy perpatvar és huzavona esetén a tanitó hosszabb ideig ellátás nélkül maradjon.
Az 1868. évi XXXVIII. tc. 141. §-a megengedi, hogy a hitfelekezeti iskolai tanitó kántori teendőket végezhessen. Ezen intézkedéssel törvényes formát nyert a régi szolgálati viszonyokból fejlődött és nagyon kiterjedt gyakorlat, mely szerint hitfelekezeti iskoláknál kisebb községekben a kántori és tanitói állás egyesitve van és e két hivatal után járó illetmények együtt teszik a tanitói fizetést.
Ezen gyakorlat megváltoztatását a szolgálat érdekében nem tartom szükségesnek, mert azon esetekben, a midőn e különben compatibilisnek tekinthető két állás teendőinek ellátása egyik vagy másik hivatal hátrányára válnék, maguk az iskola-fentartók segitenek a helyzeten vagy segédtanitó vagy segédkántor alkalmazásával, vagy pedig az álal, hogy a két hivatalt külön rendszeresitik. - A szegényebb iskola-fentartók érdeke ellenben kivánatossá teszi, hogy a kántortanitói teendők egyesitett ellátása továbbra is meg legyen engedve.
Ennek folytán a tanitói fizetés, illetőleg a fizetési minimum megállapitásánál sem tartottam szükségesnek a kántori teendőkért járó külön illetményektől eltekinteni, - bár kétségkivül méltányosabb lett volna tisztán a tanitói fizetést venni figyelembe.
Két indok volt, a mi ezen intézkedést lehetetlenné tette.
Az egyik a kérdés pénzügyi oldala. Ha a mostani fizetéseknek a minimumig való kiegészitésénél tisztán a tanitói járandóságokat vettem volna alapul: oly nagy összegre lett volna szükség, a minőt financziának el nem bir és a mi az eglsz intézkedés keresztülvitelét esetleg koczkára tenné.
A fentebb közölt számitásban, a hol ki van mutatva, hogy a tanitói fizetések kiegészitése minő pénzügyi következményekkel jár, a tanitói fizetések mai alakulásukban, vagyis a kántori illetmények beszámitásával vannak alapul véve.
Ha azon illetményeket, melyek természetüknél fogva kántori járandóságoknak tekinthetők, a tisztán tanitói illetményektől elválasztjuk, és csak a tanitói fizetést akarnók kiegésziteni: akkor a következő pénzügyi eredményekkel kellene számolnunk:
A 300 frton aluli fizetéssel ellátott tanitói állomások közt 9.305 van olyan, a hol a tanitó, mint kántor egyszersmind, kántori illetményt is húz. Ha a kántori járandóságokat eltekintve, tisztán a tanitói illetményt veszszük alapul: akkor ezen 9.305 tanitó fizetésének minimumig való kiegészitésére 1,384.758 frtra rugó összeg igényeltetnék. Ez 781.303 frttal haladja túl azon összeget, a mi az esetben válik szükségessé, ha a fizetésbe a kántori illetmények is betudatván, már 5.278-ra leapadt állomás fizetésének kiegészitéséről kell gondoskodni.
Hogy a kántori illetmények a tanitói fizetéseknél mily nagy összegekben szerepelnek, annak feltüntetésére jelezni kivánom, hogy a fizetések 400 frtra számitott kiegészitése esetén, a kántori illetmények be nem számitása már 1,234.235 frt különbözetet eredményez.
Ha pénzügyileg kivihetetlennek kell tekintenem, hogy a fizetések kiegészitése czímén 603.455 frt helyett 1,384.758 frt évi kiadással terheltessék az állampénztár, a pénzügyi lehetetlenséget még kézzelfoghatóbbá teszi azon további teher, mely a korpótlékok czímén háramolnék budgetünkre, s melynek mérvéből alább fogok tájékoztatást adni.
A másik ok, a mi miatt a minimum megállapitásánál a kántori illetményeket nem volt lehetséges mellőzni, a tanitói szolgáaltnak régi historiai fejlődéséből eredő és a multból átörökölt helyzet, mely szerint e két állás igen sok helyütt, a róm. kath. és g. kath. kisközségi felekezeti iskoláknál pedig ugyszolván mindenütt egymással össze van forrva, mi a fizetések tényleges elkülönitését is nagy mérvben megnehezitené.
Egyébiránt e kettős jövedelem eddig is együtt adta meg a tanitónak a megélhetést s igy a czél, melynek elérésére e törvényjavaslat irányul, a kántortanitókat illetőleg is biztositva lesz, a midőn részükre, bár részben más czímen élvezett jövedelem betudásával, a megélhetés eszközeinek oly mértékét kivánja megállapitani, a minőt általában a tanitók ellátására minimum gyanánt megkövetel.
Ezen § 1-ső bekezdésében foglalt rendelkezés azon nézetemen alapul, hogy az államnak közbelépése csak akkor indokolt, ha az illető iskola-fentartók in specie a hitfelekezetiek saját ügykörükben és saját erejükből nem intézkednek. Távol áll tőlem ugyanis minden olyan törekvés, mely az illetők önrendelkezési jogát szükség nélkül megszoritani kivánná. - De másrészz záros határidőhöz kellett kötni az iskola-fentartók eljárását; az esetleg beálló passiv ellenállást megfelelően ellensúlyozni kellett, minthogy különben nem érjük el a kitűzött czélt és a mostani helyzet sok helyütt változatlan maradna.
Egyébiránt e rendelkezés egészen az 1868. évi XXXVIII. tc. nyomán halad. E törvény 11. és 35. §-ai megjelölték a hitfelekezeti lés községi iskolák fentartási forrásait s a 43. § a polgári községek számára saját erőforrásaik elégtelensége esetén utat nyitott az államsegélyre. - A jelen törvényjavaslat a tanitók anyagi ellátása érdekében egyrészt kötelező rendszabályt alkot a végből, hogy az iskola-fentartók a törvényben első rendben kijelölt saját erőforrásaikat kihasználják; a mennyiben pedig ez a czél biztositására elégtelen lenne: támogatásért az államhoz forduljanak; másrészt új rendelkezést tartalmaz a 43. §-nak a hitfelekezeti iskola-fentartókra való kiterjesztésével, a mi pedig jogi és logikai consequentiája annak, hogy a népoktatási törvény 142. §-ával járó terhek a hitfelekezetekre is kiterjesztettek.
A jelen törvényjavaslat 9. §-ának végpontjában foglalt rendelkezési s csak igazságosnak ismerhető el és az 1868. évi XXXVIII. törvénycikkben kifejezett elveken alapul. - Ugyanis a jelen törvényjavaslat törvényerőre emelésével az 1868. évi XXXVIII. törvénycikk 142. §-ának az iskolafentartó hitfelekezetekre is kiterjesztett rendelkezését ezek ezentúl épen ugy kötelesek lévén teljesiteni, mint a hivatkozott törvény 11., 12. és 13-ik szakaszaiban foglalt feltételeket: ebből önként következik, hogy ha a 142. §-ban megállapitott kötelességnek az állam részéről kinálkozó támogatás daczára sem felelnének meg, akkor előáll azon akadály alkalmazása, mely a törvény egyéb, a felekezetekre nézve is kötelezővé tett feltételeinek nem teljesitése esetén, mint ultima ratio, az 1868. évi XXXVIII. tc. 15. §-ában megszabva van.
Az e §-ban foglalt rendelkezés azon eshetőség megakadályozására czéloz, hogy az iskola-fentartók az általok eddig saját anyagi forrásaikból kiszolgáltatott tanitói fizetéseeket alább ne szállithassák e végből, hogy a jelen törvényjavaslat törvényerőre emelése alkalmából államsegélyt vehessenek igénybe, vagy ez után nagyobb államsegélyben részesülhessenek. Ez a praeventiv rendszabály az állam pénzügyi érdekeinek és ez által közvetve az összes állami támogatásra utalt iskola-fentartók jogos igényeinek megóvása végett szükséges; mert mind a két érdek kivánatossá teszi, hogy egyes iskola-fentartók az állam anyagi hozzájárulását csak oly mérvben vehessék igénybe, mint a mint arra a valódi szükéseg és a kölcsönös méltányossági tekintetek alapot nyujtanak. Különben e rendelkezést az 1868. évi XXXVIII. tc. 143. § 2-ik bekezdésében foglalt szabványa is indokolja.
E szakaszban egyrészt meg van állapitva az eljárás azon esetekben, a midőn az állami támogatás szüksége beáll; másrészt megállapittatnak az állam hozzájárulása fejében, ennek kormánya részére biztositandó befolyás föltételei. E föltételek nagy fontosságúak és nagy horderejűek egyaránt. De az állami támogatásnak természetes és jogos következményei. Mert, mint ezt a jelen indokolás bevezetésében is kifejtettem, nem férhet kétség azon alapelv helyességéhez, hogy a hol az állam segélyezőleg közbelép, jogositva is van, saját érdekeinek nagyobb mérvben való biztositásáról gondoskodni, mint ez eddig történhetett. Ezen alapelv alkalmazását javaslatomban az iskola-fentartók önkormányzati jogának lehető legmesszebbre menő kiméletével kivántam érvényre emelni. Azonban mindenesetre gondoskodnom kellett az alkalmazandó tanitók személyét és törvényes képesitettségét illetőleg a legnélkülözhetlenebb garantiákról. Mert az semmi szin alatt sem volna megengedhető, hogy - bár csak részben is - az állam terhére alkalmazott közegek az állam által törvényhozási uton kikötött képzettségi feltételeknek ne feleljenek meg, vagy pedig állami és erkölcsi szempontból alapos kifogás alá eshessenek.
Az állami és erkölcsi szempontból való kifogásolhatás különben a középiskolák rendelkezéséről szóló 1883. évi XXX. tc. analog rendelkezésein alapul.
Másrészről kiemelendőnek tartom, hogy e törvényjavaslatban a hitfelekezetek részére is még a legvégső esetre nézve is fennáll az a garantia, hogy népiskoláikban csak saját vallás felekezetükhöz tartozó tanitó fog alkalmaztatni és annak személyére nézve az illetékes egyházi főhatóságnak mód nyujtatik a véleményes nyilatkozattételre.
E § c) alatti rendelkezés szerint államilag segélyezett községi iskoláknál - és pedig tekintet nélkül arra, hogy a törvény hatályba lépte előtt már segélyeztettek, vagy csak ezentúl fognak segélyben részesülni - a tanitó-választási eljárás az eddigitől eltérő szabályozást nyer. Az 1876. évi XXVIII. tc. 13. §-ának 1-ső pontja oly értelemben módosittatik, hogy ha az államsegély 50 frtot meghalad, a községi iskolaszék által a közigazgatási bizottság egy küldöttjének elnöklete alatt megejtett válsztás a közigazgatási bizottság utján a vallás- és közoktatásügyi minister jóváhagyása alá terjesztetik.
Az 1876. évi XXVIII. tc. fentidézett rendelkezésének ily értelemben való módositása jelen törvényjavaslatban foglalt és e szakasz indokolásában fentebb kifejtett két alapelv logikai következménye, melynek egyenlőképen való alkalmazását azon okból sem mellőzhetem, mert nem tartanám a méltányossággal összeegyeztethetőnek, ha a kormány az állami hozzájárulás fejében, a tanitók alkalmazásánál a hitfelekezetekkel szemben több jogot és nagyobb befolyást kötne ki a maga részére, mint a mennyit a polgári községekkel szemben érvényesit.
Rendelkezései ugyanazon indokok folyománya, melyek az előző szakasz mellett szólnak.
Az állami befolyásnak nemcsak a tanitók alkalmazásánál szükséges kellő súlyt és érvényesülést biztositani, hanem akkor is, a midőn a tanitók elmozditása forog szóban. Teljesen kizártnak kell tekintenem annak megengedhetőségét, hogy az állam által - bár csak részben - fizetett, vagy a közoktatási minister által egyes esetekben az illető iskola-fentartók ismételt ellenkezése folytán kinevezett néptanitó a minister hozzájárulása nélkül állásából fegyelmi úton végleg elmozditható legyen; valamint hogy kikerülhetlen oly intézkedés is, mely a minister által szükségesnek itélt fegyelmi eljárásnak tényleges alkalmazását minden viszonyok között - habár a felekezeti külön ügykör respectálásával - biztositandja.
Különösen szükséges pedig gondoskodni, hogy államellenes iránynyal szemben az iskolához és tanitói működéshez fűződő állami érdekek minden viszonyok között megóvassanak. Erre szolgál e szakaszba foglalt azon szabvány, mely szerint államellenes irány kiderülése esetén az illető iskolai főhatóságok esetleges elnézésével szemben is érvény szereztetik a legfelsőbb állami érdeknek a ministerre ruházott rendelkezési jog útján. Ezen jog megállapitása nem új intézkedés; törvényhozásunkban már két helyütt nyert sanctiót ezzel rokontermészetű rendelkezés; és pedig az 1883. évi XXX. törvénycikkben, melynek 50. §-a a felekezeti középiskolákkal szemben hasonló esetben alkalmazandó eljárást szabályozza; a kisdedóvásról szóló 1891. évi XV. tc. még tovább megy és a 41. §-ban azon esetre, ha felekezeti kisdedóvonőképző intézetben államellenes iránynak jönne tudomására, a ministert még a tanitó fegyelmi úton való elmozditásánál is gyökeresebb rendelkezésre hatalmazza fel.
E szakasz egyébiránt csak a hitfelekezeti néptanitókról szól, mivel a községi néptanitók fegyelmi ügyeire vonatkozólag már az 1876. évi XXVIII. tc. megfelelően intézkedett.
Ha az illető iskola-fentartók anyagilag nem elég erősek arra, hogy az aránylag csekély 300 frtnyi évi fizetést szolgáltathassák tanitóiknak, természetesen még kevésbbé lesznek képesek a fizetésen felül, a jeeln törvényjavaslat 2. §-ában biztositott ötödéves korpótlék megadására. Önként következik tehát, hogy a korpótlék biztositásánál is az államnak segélyezőleg kell közbelépnie. De azután az is logikai következménye e közbelépésnek, hogy ez esetben is a 11. § rendelkezései lesznek mérvadók a hitfelekezeti tanitók fegyelmi ügyeire vonatkozólag. Másrészt pedig csak igazságos, hogy a polgári községek előbb az 1868. évi XXXVIII. törvénycikk alapján kivethető iskolai adót vegyék igénybe, mielőtt az állam ingerentiája kivántatik.
Annak feltüntetésére, hogy a fentebb ismertetett szabályzat szerint megállapitandó korpótlék pénzügyi tekintetben minő következményekkel jár, tájékoztatásul szolgálnak a következő adatok:
Az államilag eddig nem segélyezett községi iskoláknál ez idő szerint 214 olyan tanitó van, a kinek törzsfizetése nem haladja, vagy csak csekélyebb összeggel haladja túl a 300 frtot, s a ki e szerint az első évötödös pótlékra igénynyel bir. Ennek összege megközelitőleg 6.420 frtot tesz ki.
A hitfelekezeti iskoláknál alkalmazott 300 frton aluli, - vagy csak 300 frtnyi és ennél kevéssel magasabb fizetést élvező tanitók száma 6.864. Ezek számára szintén megadandó lesz a korpótlék, melynek összege 205.920 frtra tehető.
Ezek szerint öt év elteltével a tanitók első korpótléka czímén 212.340 frtra tehető összeg terhe fog hárulni az állampénztárra, azon esetben, ha az akkor esedékes összes korpótlék fedezésére állami segély vétetik igénybe.
A 8. § indokolásánál kifejtettem, hogy a jelen rendelkezés pénzügyi kivihetősége érdekében a fizetések kiegészitésénél a kántori járandóságokat a tanitói fizetésbe be kell számitani.
Ezen fejtegetésem megerősitése végett itt rámutatok arra, hogy ha a korpótlék kiszabásánál csak a tanitói fizetés alapul, akkor öt év elteltével a kiszolgáltatandó első évötödös pótlékok fedezésére nem 212.340 frt, hanem 348.780 frtra menő összeg igényeltetnék.
Nem szorul indokolásra.
Rendelkezését az állam financialis helyzetének figyelembevétele teszi indokolttá. - Az 1. § indokolásában ki van tüntetve azon aránylag nagy összeg, a melynek fedezése a jelen törvényjavaslat törényerőre emelkedése esetén az államot valószinűleg terhelni fogja.
Ha figyelembe veszszük azt, hogy a népoktatás rendszeres fejlődése megköveteli, miszerint a vallás- és közoktatásügyi minister költségvetése évről-évre emelkedjék: ugy a tanitói fizetések kiegészitésével járó rendkivüli tehernek egyszerre való föltétele pénzügyileg túlterheltetéssel járna. A három évre felosztott végrehajtás a tehernek oly mérséklését eredményezi, a mit az állampénztár is elbir, de a mi az érdekelt tanitókra nézve is elviselhető helyzetet teremt. Mert a rendelkezés végrehajtásában a helyzethez mért fokozatos eljárást lehet alkalmazni és első sorban s azután fokozatos sorrendben azon tanitók helyzetén kell majd segiteni, a kik legkedvezőtlenebb viszonyok közt vannak.
A 16. és 17. §-okhoz
Nem igényelnek indokolást.
