1893. évi XXVIII. törvénycikk indokolása

az ipari és gyári alkalmazottaknak baleset elleni védelméről és az iparfelügyelőkről * 

Általános indokolás

A gyári munka, illetőleg az annak végzéséhez szükséges különböző gépek, az ezek működésben tartására szolgáló elemi erők, valamint az egyes üzemek természete szerint kisebb-nagyobb mértékben kifejlődő ártalmas gázok és por fokozott veszélynek teszik ki a gyári munkánál alkalmazottak életét, testi épségét és egészségét.

Örvendetes mérvben fejlődő gyáriparunkra való tekintettel az államhatalom kötelessége gondoskodni a munkásokat fenyegető veszélyek lehető csökkentéséről és kitelhetőleg intézkedni az iránt, hogy ezen, a gyári üzemből természetszerűleg eredhető veszélyek kellő óvóintézkedések által lehetőleg elhárittassanak s a gyári és ipari alkalmazottak élete, testi épsége és egészsége a veszélyektől lehetőleg megóvassék.

Az államhatalom ezen feladata annál súlyosabb, s a felelősség ily intézkedések hiányában annál nagyobb lesz, minél inkább fejlődik valamely állam gyáripara; minél nagyobbak a technika és vegyészet vivmányai és ezzel kapcsolatosan, minél komplikáltabbak a munka- és segédgépek szerkezete, valamint a termelési eljárás, továbbá minél nagyobb és elterjedtebb az elemi erők alkalmazása, mert ezekkel arányban szaporodnak a gyári üzemmel járó veszélyek is. De fokozza még az államhatalom ez irányú kötelességét egyrészt azon körülmény, hogy nagyobb ipari telepeken az egyes alkalmazott nem is képes a működő gépezet összhatását áttekinteni és személyét az abból eredhető veszélytől megóvni; - másrészt pedig a munkásvédelem ezen legfontosabb részét nem lehet csakis a munkaadó tetszésére és belátására bizni, minthogy tapasztalat szerint különösen ott, hol a szükséges óvóintézkedések nagyobb költségeket igényelnek, azok csak hiányosan alkalmaztatnak.

Ha ehhez még azon sajátos, de tapasztalaton alapuló körülményt is figyelembe vesszük, hogy a gyári alkalmazottak életének és egészségének lehető megóvására irányuló intézkedések nem ritkán épen a legközvetlenebbül érdekelt gyári alkalmazottak indolentiáján szenvednek hajótörést, - ugy kétséget sem szenvedhet, hogy mindezeknek keresztülvitele érdekében fölöttébb szükséges az államhatalom rendészeti beavatkozása, mely pedig csak akkor járhat teljes sikerrel és csak ugy nyujthat teljes biztositékot, ha az törvényes alapon van szabályozva.

A kutató emberi elme, a mely feltalálta a különböző gyártási eljárásoknak legtökéletesebb, habár az ember testi épségére talán legveszélyesebb nemeit, feltalálta egyuttal az azokból eredhető veszélyek elleni óvintézkedéseket is, - olyannyira, hogy például az ipari hygienia ma már egész tudományszakot képez, melynek külön kiterjedt irodalma van, s melynek haladásáról számos, e tárgyban rendezett külön szak-kiállitás tesz tanuságot, sőt a mely egyes fejlődött ipari államokban külön ipar-hygieniai muzeumokkal is bir.

A tudomány által az emberiségnek nyujtott eszközök azonban csak akkor birnak gyakorlati értékkel, ha azok valóságban alkalmaztatnak is, erre pedig hathatós törvényes intézkedések kellenek, mert ezek nélkül a tudomány ezen nagybecsű vivmányai csak problematikus értékkel birnak.

A különböző törvényhozások ezen czél elérését háromféle módon igyekeznek elérni.

Néhány államban elegendőnek tartották, ha a balesetek lehető elháritására történik intézkedés; másutt a baleset által ért munkást, illetve ennek családját biztositják a balesetből reájuk háramló anyagi kár ellen; mig végre némely más állam idevágó törvényeiben és intézkedéseiben egyesitve találjuk e két irányzatot, intézkedéseket látunk ugy a balesetek lehető megelőzése, mint a megtörtént baleset következtében szükséges méltányos kártalanitás és ezzel az illetők további existentiájának biztositása iránt.

Mindhárom módozat jogosult és indokolt; - azonban nézetem az, hogy a balesetek lehető megelőzésére vonatkozó intézkedések egymagukban nem elegendők, hanem azokkal kapcsolatban szükséges előbb-utóbb arról is gondoskodni, hogy az elszerencsétlenült munkások, illetve azok családjainak sorsa lehetőleg javittassék.

Fontolóra vevén az ezen ügy szabályozásánál mérvadó körülményeket és hazai viszonyainkat, azon meggyőződésre jutottam, hogy ezek keresztülvitele nem egyszerre, hanem fokozatosan volna eszközlendő s hazai iparunk szempontjából kivánatosabb lenne, miszerint előbb a balesetek lehető megelőzésére, illetőleg elháritására vonatkozó törvényhozási intézkedések tétessenek meg s csak ez után, ha azok szigorú végrehajtása eszközöltetett, s az ennek következtében életbeléptetendő óvintézkedések a gyári üzem veszélyességét csökkentették, lenne a további törvényhozási intézkedés életbe léptetendő, remélvén, hogy ezen alapon a baleset elleni biztositás kevesebb áldozattal és könnyebben lesz megvalósitható.

Nézetem szerint ugyanis, ha az óvintézkedések szigorú alkalmazása és ennek folytonos ellenőrzése következtében az ipari és gyári alkalmazottakat sujtható balesetek a legcsekélyebb mérvre és a legritkább esetekre szorittatnak, és ha másfelől az ipari és gyári alkalmazottak betegség esetére való kötelező segélyezésének már megtörtént életbeléptetése és a felállitott betegsegélyző pénztárak által az ipari és gyári üzemben előfordult összes balesetekről, valamint azok káros következményeiről kimeritő statistikai adatok állandnak rendelkezésre, - a balesetek elleni kényszerbiztositás sokkal kevesebb anyagi áldozattal, sokkal biztosabb alapon és nagyobb megnyugvással lesz létesithető, mintha azt most egyszerre, az érdekeltek újabb megterhelésével, a hazai viszonyainkat illető feltétlenül szükséges tapasztalatok hiányában léptetnők életbe.

Az ipari munkások védelméről való gondoskodás különben nem új törvényhozásunkban.

Az 1884. évi XVII. tc. (ipartörvény) 114. §-a már megszabja a gyárosnak ez irányú kötelességeit, megállapitván, hogy „köteles gyárában saját költségén mindazt létesiteni és fenntartani, a mi tekintettel az iparüzlet és telep minőségére, a munkások életének és egészségének lehető biztositására szolgál”.

Ugyancsak ezen törvény 158. §-ának e) pontja 100 frttól 300 frtig terjedő pénzbüntetéssel rendeli sujtani azon gyárost, a ki a fentebbiekben körvonalozott kötelezettségek teljesitését elmulasztja; fenmaradván a gyárosnak ugy a polgári, mint büntetőtörvény szerinti felelőssége, ha mulasztása miatt valamely baleset történt.

Az ipartörvény ezen rendelkezése azonban épen általános jellegénél fogva a gyakorlatban nem bizonyult eléggé hatályosnak.

Oly kiváló fontosságú kérdésben ugyanis, minő a munkás-védelem és a balesetek megakadályozása, s oly különböző viszonyok között, minőket a különféle iparágak üzemei teremtenek, - nem elégséges magának az elvnek általánosságban való kimondása, hanem okvetlenül szükséges ezen elvnek a gyakorlati élethez való alkalmazása, tehát oly törvényhozási intézkedés, mely szabatosan és lehető részletességgel állapítja meg a munkaadónak a munkásvédelem- és a balesetek lehető megakadályozására vonatkozó kötelességeit, intézkedvén egyuttal a munkásra háramló kötelességekről is.

Azonban bármily pontossággal és részletességgel is intézkedjék ilynemű törvény, és igy bármely szabatosan is állapitsa meg a törvényhozás a balesetek elleni védelemre vonatkozó intézkedéseket, - azok teljes sikere csak igy remélhető, ha azok pontos és szigorú végrehajtásának kellő ellenőrzéséről is egyuttal gondoskodás történik. Gondoskodni szükséges tehát oly közegekről, kik a törvény által elrendelt óvintézkedések foganatositását, a gyárak és ipartelepek időről-időre való rendszeres megvizsgálása által ellenőrizzék és a mellett hivatva volnának egyrészt szakszerű tanácsokkal támogatni a munkaadókat az elrendelt munkás-védelmi intézkedések czélszerű és gyakorlati keresztülvitelénél; másrészt pedig - a mire később visszatérek - szorosabb érintkezési kapcsot keresni és létesiteni a munkaadó és munkások között, vagyis közremunkálni az ezek közötti egyetértés megszilárditására.

Már maga az ezen hivatással járó sokoldalú tevékenység egyrészt és az ehhez megkivántató rendszerint technikai szakismeretek másrészt, lehetetlenné teszik, hogy ezen teendők a rendes közigazgatási hatóságokra bizassanak, el is tekintve azoknak ez idő szerint már is nagy, egyébnemű elfoglaltatásától, mely mellett teljes lehetetlenség volna az erre vonatkozólag szükséges folytonos és állandó ellenőrzést gyakorolniok, - hanem elengedhetetlenül szükséges a gyári felügyelet és munkás-védelmi intézkedések hatályos és czélszerű ellenőrzése czéljából oly külön állami közegekről gondoskodni, kik a gyári üzem és általában az ipari technika terén a szükséges szakszerű elméleti és gyakorlati ismeretekkel birnak.

Mindeme feladatok teljesitésére alkalmas és hivatott közegek az iparfelügyelők lennének.

Az iparfelügyelői intézményt megtaláljuk minden államban, hol fejlett gyáripar van, s hol ebből folyólag gondoskodás történt különböző munkás-védelmi intézkedésekről, mert abban a tekintetben teljesen megegyeznek a különböző törvényhozások, hogy a gyári üzemek felügyelete és a munkásvédelemre vonatkozó intézkedések hatályos ellenőrzése külön, önálló szakközegeket igényel.

E törvényjavaslat némely rendelkezéseinek, s különösen az iparfelügyelői intézmény kellő világitásba helyezése szempontjából szükségesnek vélem ez alkalommal röviden megismertetni a külföldi államok iparfelügyelői szervezetét is.

Az iparfelügyelői intézményt legelőször Angolország honositotta meg.

Angolország már 1802 és 1819-ben alkotott törvényeket az ipari munka szabályozásáról és a munkások védelméről. Ellenőrző közegekről azonban csak 1833-ik évi ipartörvényével gondoskodott, felhatalmazást adván a kormánynak, hogy az előbb emlitett törvények végrehajtásának ellenőrzésére külön felügyelő közegekről és ezek mellé segédszemélyzetről gondoskodjék. Az első iparfelügyelők Angolországban 1833-ban alkalmaztattak, de már a következő évben azok száma tetemesen szaporittatott.

Ez idő szerint az angol iparfelügyelők létszáma és javadalmazása következő:

Van 1 központi felügyelő (Chiefinspector) Londonban, a belügyministerium kebelében, melynek hatáskörébe Angolországban az iparfelügyelet tartozik, 1200 L. st. évi fizetéssel és megfelelő segédszemélyzettel; 4 főfelügyelő, külön kerületekkel, 500-700 L. st. évi fizetéssel, mely évi 20 L. st.-gel emelkedik, mig a 700 L. st.-get elérte; 13 első osztályú iparfelügyelő, külön kerületekkel, évi 410 L. st. fizetéssel, mely évenként 15 L. st.-gel emelkedik, mig az 500 L. st.-get eléri; 27 másodosztályú iparfelügyelő, szintén külön kerületekkel, évi 300 L. st. fizetéssel, mely évenként 10 L. st.-gel emelkedik, mig a 400 L. st.-get eléri; és az iparfelügyelők mellé beosztott 12 segéd-iparfelügyelő, évi 200 L. st. fizetéssel, mely évenként 10 L. st.-gel emelkedik, mig 300 L. st.-get elér.

Az angol iparfelügyelői intézmény 1891. évi költségvetésében előfordul még 100 L. st. pótlék egyik főfelügyelő részére az islandi ügyek elintézéseért; 100 L. st. pótlék a londoni kerületi iparfelügyelő részére; 5.800 L. st. utazási költségekre és az iparfelügyelők iroda-átalányára; 1.650 L. st. orvosok részére, kik az 1878. évi törvény alapján a balesetek megvizsgálásánál közreműködnek; 50 L. st. előforduló nyomozásokra, tanúkihallgatási díjakra s hasonló kiadásokra: végül 260 L. st. az iparfelügyelők podgyászdíj-átalányára.

Az összes költségek az 1891. évben 30.936 L. st.-gel voltak előirányozva.

Poroszország az 1853-ik évi május 16-iki törvénynyel rendszeresitene a gyárfelügyelői intézményt, melyet 1870-ben újjá szervezett.

Az 1878. évi julius 17-iki németbirodalmi törvény azonban már egész Németországra nézve szervezi ezen intézményt, kimondva a gyárfelügyelők alkalmazásának kötelező voltát, az egyes államokra nézve.

A birodalmi kormány legújabban ki is dolgozott egy erre vonatkozó és ez idő szerint érvényben levő szervezési szabályzatot, mely szerint 36 iparfelügyelői kerület lesz szervezendő, a melyek élén vagy egy u. n. Regierungs-Gewerbe-Rath, vagy egy iparfelügyelő fog állani megfelelő személyzettel. - Ezen szervezetben lesz 26 ipari kormánytanácsos, egyenkint 4.200-6.000 márka évi fizetéssel, 660 márka lakbérrel és 3.000 márka utazási és iroda-átalánynyal; 97 iparfelügyelő egyenkint 3.600-4.800 márka évi fizetéssel, 480 márka lakbérrel és 3.000 márka utazási és iroda-átalánynyal (4 berlini iparfelügyelő, egyenkint 450 márka személyi pótlékkal); 40 segéd-felügyelő, egyenkint 3.000 márka évi fizetéssel és 1.500 márka utazási átalánynyal. - Az iparfelügyelet czéljaira még a következő költségek vannak előirányozva rendkivüli megbizatások teljesitésére 18.000 márka; irodai és utazási költségekre 11.000 márka; áthelyezési és költözködési költségekre 11.000 márka; végül tisztviselők-, azok özvegyei- és árváinak segélyezésére 5.000 márka.

Ezen szervezet teljes keresztülvitele négy évre van tervezve, melynek évi összköltsége 1,208.720 márka.

Megjegyzem azonban, hogy Németországban a kazánvizsgálat is a gyárfelügyelet körébe tartozik, mely czímen az államnak - ugyanezen tervezet szerint - évenkint 450.000 márka visszatérül, ugy hogy maga a gyárfelügyelet évenkint csak 758.720 márkába kerül.

Dániában 1873-ban szerveztetett az u. n. munkafelügyelői intézmény, mely 1879-ben gyárfelügyeletté változtattatott át, s az igazságügyi ministerium keretébe van beosztva.

Van 2 központi iparfelügyelő, egyenkint 3.600 korona évi fizetéssel, mely 4.800 koronáig emelkedhetik és 820 korona iroda-átalánynyal; 12 kerületi segéd-felügyelő, egyenkint 1.600 korona évi fizetéssel, mely ötödéves pótlékok utján 2.200 koronáig emelkedhetik. A segédfelügyelők közvetlenül a két központi iparfelügyelő alatt állanak.

Ezeken kivül van 2 irodatiszt és 2 irnoki állás rendszeresitve. Az 1891-92. évi költségvetésben előfordul még 19.000 korona utazási költségekre, 5.000 korona kisérletezésekre és 1.000 korona nyomtatási költségekre; ugy hogy Dánia gyárfelügyeletének összes költségei 1891-92. évre 57.700 koronára vannak előirányozva.

Francziaországban 1874. óta áll fenn az iparfelügyelői intézmény.

Az állami iparfelügyelők száma 21 kerületi székhelylyel, még pedig 5 elsőosztályú 6.000 frank, 16 másodosztályú 5.000 frank évi fizetéssel és egyenkint 3.000 frank utazási átalánynyal.

Ezeken kivül van 69 departementalis felügyelő, kiket az illető kerület főnöke nevez ki, és kiknek javadalmazását a kerület állapitja meg. Ezek az állami iparfelügyelőknek alárendelt közegek. Az 1891. évben az állami költségvetésben iparfelügyelet czímén 176.000 frank volt előirányozva, az egyes departementok által e czímen kiadott költségek összege pedig 181.650 frank.

Olaszországban 1879 óta léteznek iparfelügyelők. Összesen van 4 iparfelügyelő - kerületi székhelylyel, - még pedig 2 elsőosztályú, egyenkint 5.000 lira és 2 másodosztályú, egyenkint 4.500 lira fizetéssel.

Svájczban az 1878-iki szövetségi törvény rendszeresitette a gyárfelügyelői állásokat, melyek azonban tulajdonképen csak 1879-ben szerveztettek. A gyárfelügyelők kerületi székhelylyel birnak.

Van 3 gyárfelügyelő egyenként 6.000 frank évi fizetéssel; 2 segédfelügyelő egyenként 3.750 frank évi fizetéssel; 1 gyakornok 3.000 frank évi fizetéssel és 1 irnok 2.100 frank fizetéssel.

Ezen fizetéseken kivül az 1891. évi költségvetés még 10.000 frankot tüntet fel utazási költségek és 3.700 frankot szakértők czímén. A költségvetésben előirányzott összes kiadás 44.300 frankot tesz.

Belgiumban az 1889. évi deczember 13-diki törvény rendelkezik az iparfelügyelői állások szervezése iránt; a szervezet keresztülvitele azonban most van folyamatban.

Németalföldön az 1889. évi május hó 5-diki törvény rendelte el munkafelügyelői intézmény felállitását s az 1890. évi február hó 21-én királyi rendelet tényleg életbeléptette.

Van 3 munkafelügyelő - kerületi székhelylyel, - alárendelve az igazságügyministernek, egyenkint évi 4.000 hollandiai forint fizetéssel, 1.500 - 2.000 holl. frt utazási- és 600-800 holl. forint iroda-átalánynyal.

Az 1891. évi költségvetés e czímen összesen 19.000 holl. frt költséget tüntet föl.

E munkafelügyelők egyuttal felettes hatóságai iparügyi tekintetben a közigazgatási hatóságoknak, melyek időszakonkint rendes jelentéseket tartoznak a munkafelügyelőkhöz terjeszteni.

Ausztria 1883-ban önálló törvényt alkotott az iparfelügyelőkről és még ugyanazon évben szervezte is ezen intézményt. Az iparfelügyelet élén egy központi iparfelügyelő áll, ki a kereskedelemügyi ministernek van alárendelve, 6.000 frt évi fizetéssel, 1.000 frt működési pótlék, 1.000 frt utazási átalánynyal és 1.000 frt általános igazgatási költséggel (mely utóbbi elszámolandó). Ennek közvetlenül van alárendelve 15 kerületi iparfelügyelő, - kerületi székhelylyel, - egyenkint 2.000 frt évi fizetéssel, 350-750 frt működési pótlékkal (a székhely szerint), 1.300-2.000 frt utazási átalánynyal (a kerületek kiterjedése szerint), 400-850 frt iroda-átalánynyal és 500-700 forint személyi pótlékkal.

Van ezen kivül 16 segédfelügyelő beosztva az iparfelügyelők mellé, egyenként 900 frt évi fizetéssel, 200-400 frt működési pótlékkal, 800 frt utazási átalánynyal és 300 frt személyi pótlékkal; 1 hajózási iparfelügyelő 2.000 frt évi fizetéssel, 700 frt működési pótlékkal, 600 frt iroda-átalánynyal és 650 frt személyi pótlékkal. Végül van a közp. iparfelügyelő mellett egy irodatiszt és egy szolga.

Az iparfelügyelői intézmény összes költségei 1891 ben 130.480 frtot tettek ki.

Látjuk tehát, hogy mindazon államokban, melyekben az ipar bizonyos jelentőségre emelkedett, az ipari felügyelet rendszeresen van szervezve és külön állami közegekről van gondoskodva, kik az ipari törvények végrehajtását ellenőrzik.

Hazánkban az iparfelügyeleti intézmény még nincs külön törvény által szervezve, azonban ipartörvényünk 121. §-a felhatalmazta a kormányt, hogy a fővárosban és nagyobb számú gyárakkal biró vidékeken a gyárak megvizsgálásával külön közegeket is megbizhasson, kiknek alkalmazása a rendes évi költségvetéssel kapcsolatban, kellő indokolással, a törvényhozás helybenhagyása alá terjesztendő.

Ez alapon már korábban rendszeresittetett néhány iparfelügyelői állás, az 1892-dik évi költségvetésbe pedig - tekintettel a mindinkább szaporodó teendőkre s az ipari felügyeletnek nálunk is emelkedő fontosságára - 6 felügyelőt és 2 segédfelügyelőt irányoztam elő.

E létszámot a tárczám költségvetését kisérő jelentésben kimeritően indokoltam s már ott jeleztem, hogy miután az ipari felügyeletnek részemről kiváló súlyt tulajdonitok, szükségesnek tartom, hogy ezen intézmény szervezete törvény útján erősittessék meg, s hogy az iparfelügyelők teendői, hatásköre, törvény alapján biztosittassanak.

Ehhez képest az iparfelügyelői intézmény szervezetére vonatkozó alapintézkedéseket szintén felvettem a jelen törvényjavaslatba.

Áttérek ezek után a törvényjavaslatban foglalt főbb határozmányok indokolására.

A törvényjavaslat I. fejezete a balesetek elháritása, az alkalmazottak életének, testi épségének és egészségének lehető megóvása érdekében szükséges intézkedésekről rendelkezvén, az 1. § a munkaadóra háramló azon feladatokat sorolja fel, melyek feltétlenül és többé-kevésbé minden iparvállalatnál szükségesek. E szakasz bizonyára nem meríti ki mindazon intézkedéseket, melyek a balesetek elháritása czéljából az egyes üzemek természetéhez s a helyi viszonyokhoz képest esetleg még szükségesekké válhatnak, de legalább még is meghatároztatnak azon intézkedések, melyek az eddigi tapasztalatok szerint a legtöbb esetben szükségesek.

A mennyiben az egyes gyárakban az üzem természete, vagy a helyi viszonyok ezeken kivül más intézkedéseket is szükségesekké tesznek, ezen § bevezetésében foglalt általános kötelezettség alapján azok elrendelhetők és büntetés terhe alatt foganatositandók lesznek.

A tapasztalás azonban azt is mutatta, hogy a munkaadó által jóakaratúlag teljesitett óvintézkedések épen az alkalmazottak által hagyattak figyelmen kivül, kik ez irányban gyakran közönyt és könnyelműséget tanusitanak. Ennélfogva a törvényjavaslat 2-ik §-ába felvettem azon intézkedést, hogy az ipari telepen alkalmazottak kötelesek a munkaadó által a vállalat üzeme körül az élet, testi épség és egészség biztositása érdekében tett intézkedésekhez alkalmazkodni.

Az 1. és 2. §-okban foglalt kötelezettségek pontos teljesitéséről, illetőleg ennek ellenőrzéséről gondoskodnak a 3-6. és 38. §-ok.

Ezen ellenőrzést az elsőfoku iparhatóság tartozik teljesiteni, mely különben is köteles a gyárakat kiküldöttje által évnegyedenként megvizsgáltatni (1884. évi XVII. tc. 121.§), minek alapján azután intézkedik az általa közvetlenül észlelt, vagy tudomására jutott hiányok pótlása iránt - és erről az illető kerületi iparfelügyelőt is értesiti (3. §). Ezen utóbbi rendelkezést szükségessé teszi azon körülmény, hogy egyrészt az iparfelügyelő mindig tudomással birjon az iparhatóságok által elrendelt intézkedésekről, - másrészt pedig hogy mód nyujtassék az alsófokú iparhatósági intézkedések ellenőrzésére.

Minthogy az iparhatóságok gyakran nem rendelkeznek ipari ügyekben kellő szakképzettséggel biró közegekkel, a 4. § értelmében - ha késedelem által veszély nem idéztetnék elő - az iparhatóság az iparfelügyelőtől szakvéleményt kérhet.

Ugyanezen indokból az iparhatóságnak esetleg nem kellően indokolt meghagyásaival szemben a munkaadó az iparfelügyelő meghallgatását vagy helyszini tárgyalásra leendő meghivását kérheti, feltéve, hogy ezen késedelem az alkalmazottak életére, testi épségére vagy egészségére veszélylyel nem jár. A 6. § biztositja az iparhatóságok intézkedései ellenében a felfolyamodási jogot, mert a mily mértékben kivánatos, hogy minden lehető megtörténjék, a mi a balesetek elháritása szempontjából csak megtehető, ép annyira szükséges, hogy a munkaadó minden felesleges megterheltetéstől megkiméltessék. Másfelől azonban tekintettel arra, hogy a késedelem veszélylyel járhat, ki kellett mondani, miszerint a felfolyamodás a végrehajtást rendszerint nem gátolhatja.

A gyárakban és ipartelepeken előfordult balesetek bejelentési kötelezettségét állapitja meg a 7. §, kimondva, hogy a munkaadó köteles a bekövetkezett balesetet az iparfelügyelőnek bejelenteni.

Ezen rendelkezés ugyan némi terhet ró a munkaadókra, de elkerülhetlen egyrészt azért, hogy a balesetet előidézett okok eltávolithatók legyenek, másrészt pedig, hogy az anynyira fontos baleseti statistika minél pontosabban vezettessék.

A törvényjavaslat II. fejezete az iparfelügyelői intézmény alapelveit állapitja meg.

A 8. § megállapitja az iparfelügyelők feladatát, mely kettős, t. i. egyfelől az iparügyekre vonatkozó törvények és rendeletek végrehajtásának ellenőrzése, másfelől az iparfejlesztési teendőknek ellátása.

Mindkét irányban a kereskedelemügyi minister utasitásai szerint járnak el és ennek alárendelt állami tisztviselők (9. §).

A 10. § megállapitja az iparfelügyelők minősitését. - E szerint az 1883:I. tc. 1. §-a a) és b) pontjaiban körülirt minősitésen kivül az egyetem vagy műegyetem sikeres bevégzése szükséges, nem kivánom azonban kizárni oly egyének alkalmazását sem, kik bár nem birnak ezen elméleti képesitéssel, de előző működésük: nevezetesen az ipari téren szerzett ismereteiknél fogva az ezen állással járó kötelességeknek eleget tenni képesek.

E kivételt szükségesnek tartom, mert épen az iparfelügyelői állás olyan, melyhez nem elég az elméleti képzettség, hanem melynél kiváló értékkel bir a gyakorlati ismeret, a szerzett tapasztalat és az ügykörébe eső teendők iránti kellő érzék.

Az iparfelügyelők létszámát nem vélem a törvényben megállapitandónak. Iparunk fejlődőben van, az iparfelügyeleti teendők szaporodnak s épen azért azt hiszem, hogy egy állandó létszámot ma már a törvényben megállapitani nem lenne czélszerű. Ennélfogva a 11. § a rendszeresitett létszám meghatározását a kereskedelemügyi tárcza évi költségvetésének tartja fenn, a hol az leghelyesebben lesz mindenkor megállapitható.

Ugyanezen § meghatalmazást tartalmaz a kereskedelemügyi minister részére, hogy iparfelügyelői teendőkkel központi közegeit, vagy más szakférfiakat is megbizhasson.

Az emlitett intézkedés által lehetőség nyujtatik, hogy nevezetesen a kereskedelmi és iparkamarák is bevonattassanak az iparfelügyelet teljesitésébe, továbbá arra is, hogy az iparfelügyelők számának szaporitása elkerülhető legyen az által, hogy alkalmas szakférfiakra, vagy pedig kevésbé tulterhelt központi közegekre ruháztatnak egyes teendők, mi által azoknak is alkalom nyilik gyakorlati tapasztalatok szerzésére.

A 12. § biztositani kivánja az iparfelügyelő teljes részrehajlatlanságát, kimondva, hogy nem lehet részese semmiféle ipari vállalatnak.

A 14-19. § az iparfelügyelőnek a gyárvizsgálatok körüli teendőit határozzák meg.

Az iparfelügyelők által teljesitendő vizsgálat kötelezővé tétetik oly gyárakra és ipartelepekre, melyekben valamely elemi (gőz-, gáz-, viz-, szél-, hó-, lég- vagy elektromos-) erő által hajtott erőgép van alkalmazásban, - vagy a melyek bár erőgéppel nem dolgoznak, de legalább húsz munkást foglalkoztatnak; - végül melyek sem erőgéppel nem dolgoznak, sem húsz munkást nem alkalmaznak, de üzemük természete szerint veszélylyel járnak az ott alkalmazott munkások életére vagy egészségére.

Az erőgéppel dolgozó telepek megvizsgálását szükségessé teszik az ott alkalmazott különféle gépek, - mig a 17. §-ban felsorolt telepek megvizsgálását követeli az illető telepek minőségével, illetőleg üzemük természetével járó veszélyek.

Ellenben az erőgépek nélkül, legalább husz munkást foglalkoztató telepek bevonása a kötelező vizsgálatba szükséges egészségügyi tekintetből, mert oly telepen, hol husz munkás dolgozik, gondosabb egészségügyi ellenőrzés kivánatos.

Az, hogy a gyári üzem minősitésének alapjául husz munkás vétetik, magyarázatát az illető telep tömegesebb - gyárszerű - termelésében találja. A külföldi törvényhozás ez irányban - egynek kivételével, mely már tiz munkásnál állapitja azt meg - szintén husz munkást vesz alapul.

A 17. § ugyan felöleli mindazon ipartelepeket, melyeknek megvizsgálása munkásvédelmi szempontból szükséges, de minthogy a technika folytonos fejlődése nem zárja ki azt, hogy ezek tekintetében változás ne állhasson be, - szükségesnek vélem ezen lajstrom olyatén való esetleges módosithatásáról is gondoskodni, mely ne tegyen egyuttal külön törvényhozási intézkedést szükségessé. Ezen módositást a kereskedelemügyi minister a belügyministerrel egyetértőleg rendeleti uton eszközölné, bejelenteni tartozván azt utólag a törvényhozásnak.

Kivételesen és különös esetekben felmerülhet annak szüksége is, hogy a vizsgálat és ellenőrzés kisebb, az előző szakaszokban fel nem sorolt üzemekre is kiterjesztessék, mert különleges viszonyok ily telepeken is veszélyeztethetik az alkalmazottak életét vagy egészségét. Ily esetekről gondoskodik a 19. §, megengedvén azt, hogy a kereskedelemügyi minister a vizsgálatot ily üzemekre is kiterjeszthesse.

A gyárvizsgálatot teljesitő iparfelügyelő jogainak és ebből származólag a munkaadó és alkalmazottai kötelességeinek meghatározása iránt intézkednek a 20-22. §-ok. Az iparfelügyelőnek feladata sikeres megoldása érdekében birnia kell azon joggal, hogy a gyár minden részét megtekinthesse, kivéve éjjeli időben, a mikor csak azon helyiségeket tekintheti meg, melyekben ezen idő alatt is munka foly; továbbá hogy a munkaadóhoz vagy alkalmazottjaihoz a vizsgálat körébe vágó ügyekben kérdéseket intézhessen, s hogy a vizsgálat körébe vágó ügyekre vonatkozó könyvek, okmányok és kimutatások előmutatását kivánhassa. Másfelől kötelességévé kellett tenni a munkaadónak is, hogy a kivánt felvilágositásokat megadja, s alkalmazottjait esetleges panaszaik előterjesztésében ne akadályozza, vagy ne kényszeritse azokat valótlan feleletek adására.

Az ipari termelés természete megköveteli azonban azt is, hogy egyes telepek üzleti vagy szabadalmi titkai kellő védelemben részesittessenek, - s hogy a gyáros ebbeli titkai, - melyek gyakran üzletének alapját képezik, - teljesen biztosittassanak.

Erről gondoskodik a 23. §, mely eltiltja egyrészt az iparfelügyelőt oly kérdések intézésétől, melyek a gyár üzleti és szabadalmi titkait illetik és viszont jogot ad a gyárosnak oly helyiségeknek a vizsgálat alóli elvonására, melyek ily titkokat rejtenek. Nehogy azonban a törvény ezen rendelkezése visszaélésekre adhasson alkalmat és oly helyiségek vonassanak el a vizsgálatoktól, melyek veszélyt rejtenek az azokban dolgozó alkalmazottak életére, testi épségére vagy egészségére, gondoskodni kellett arról is, hogyha az iparfelügyelőnek kételyei vannak, a vizsgálat mégis eszközölhető legyen, erre nézve azonban a döntés a kereskedelemügyi ministernek tartatik fenn.

A gyárvizsgálatok körül követendő eljárást szabályozzák a 24-26. §-ok, megadva egyrészt a jogot az iparfelügyelőnek, hogy az egyes alkalmazottakat tanuk nélkül is kihallgathassa, a mi már azért is szükséges, nehogy a munkaadó vagy mások jelenléte az illetőket a valóság eltitkolására birhassa, - kötelességévé teszi a jóindulatú, méltányos, a viszonyokkal lehetőleg számoló eljárást, valamint a tudomására jutott üzemi vagy üzleti viszonyok legszigorúbb titokban tartását, a legsúlyosabb fegyelmi büntetés terhe alatt; másrészt feljogositva a munkaadót, hogy az iparfelügyelőt a vizsgálatnál kisérhesse, a mit saját érdekeinek és jogainak kellő védelme kiván meg.

A 27. § azon intézkedését, hogy az iparfelügyelő jogositva van szükség esetén az iparhatóságot, vagy a helyi hatóságot, esetleg a hatósági orvost és az államépitészeti hivatalt a vizsgálatnál való közreműködésre megkeresni, az eddig szerzett tapasztalatok teszik szükségessé és indokolttá. Ott, hol a vizsgálatoknál az iparhatóság közreműködik, a hiányokat személyesen látja, azok pótlásának módjával is megismerkedik, - az idevágó intézkedések gyorsabban és pontosabban hajthatók végre, - mi végből közreműködésük igen kivánatos. E közreműködést azonban nem kivánom állandóan minden egyes esetre kötelezőleg kimondani, mert az vagy a gyárvizsgálat foganatositását késleltetné, vagy az iparhatóságot gátolná egyéb teendőinek végzésében.

Épen azért az iparfelügyelő belátására bizandó annak megfontolása, mily esetben tartja szükségesnek az iparhatóságot közreműködés végett megkeresni s mikor kivánatos épitkezési vagy közegészségi szempontokból az épitészeti vagy közegészségügyi közegek igénybe vétele.

Egyébként az e körüli eljárást külön rendeletben fogom szabályozni.

Hogy a gyárvizsgálatoknak kellő eredményök is legyen és a munkaadó mindig tájékoztassék teendőiről, szükséges, hogy az iparfelügyelő őt az észlelt hiányokra jóakaratúlag figyelmeztesse, őt tanácsaival támogassa, mire nézve a 28. § intézkedik, mely arra is kötelezi az iparfelügyelőt, hogy az általa elrendelt óvintézkedésekre vonatkozó szakterveket is díjmentesen készitse el a gyárosnak. Ez ugyan esetleg nagy terhet ró ezen, különben is sokoldalú teendőkkel megbizott szakközegekre, de szemben azon czéllal, hogy a munkaadók terhei túlságosan ne növeltessenek, és hogy az iparfelügyelő oly intézkedések foganatositását ne rendelje el, melyek alkalmazhatóságára nézve maga sem volna teljesen tisztában, - elkerülhetlen.

Ugyanezen, valamint a 29. § szabályozza az iparfelügyelő eljárását az észlelt hiányok pótoltatása és vizsgálati jegyzőkönyv kezelése tekintetében.

Az eddig gyakorlatban levő eljárás szerint az iparfelügyelő minden vizsgálatról külön jelentést terjesztett a kereskedelemügyi minister elé, a ki annak alapján intézkedett az illetékes másodfokú iparhatóság utján.

A jelen törvényjavaslat alapján változik az eljárás, a mennyiben az iparfelügyelő felterjeszti ugyan jelentését a ministerhez, hogy abból egyrészt az egyes gyárak helyzete és viszonyai megismerhetők legyenek, másrészt pedig az iparfelügyelő eljárása is ellenőrizhető legyen, de a szükséges intézkedéseket maga tartozik megtenni, a mennyiben oly esetekben, midőn a gyárost vagy alkalmazottjait már figyelmeztette a hiányokra és azok még sem pótoltattak, vagy pedig törvényellenességeket tapasztalt, értesiti az előfordult hiányokról az elsőfokú iparhatóságot, felhivja azt a törvényszerű eljárás meginditására.

A hatóság eljárása elleni felfolyamodást pedig biztositani kell az iparfelügyelőnek, hogy ezzel neki mód nyujtassék teljes mértékben ellenőrizhetni a törvény pontos végrehajtását és hogy hiányos végrehajtás vagy mulasztás esetében a felsőbb hatóságnál orvoslást kereshessen.

Nehogy a vállalkozók azon hiszemben, hogy a gyárvizsgálatok alapján gyüjtött adatok talán saját érdekeik ellen, egyéb czélokra fognak felhasználtatni, bizalmatlansággal viseltessenek az iparfelügyelők iránt, kikben épen ellenkezőleg érdekeik hivatott védőit kell látniok, szükségesnek tartom a törvényben világosan kimondani (30.§), hogy azon adatok másra, mint ipari és iparstatistikai czélokra fel nem használhatók.

A törvényjavaslat 32-34. §-ai az iparfelügyelők iparfejlesztési teendőit szabályozzák, illetőleg részletezik.

Ez utóbbi tekintetben a mi iparfelügyelői intézményünk a külföld hasonló intézményeitől némileg eltér. Nálunk szükség van az iparfejlesztési actiora s kell, hogy a kereskedelemügyi minister, kinek gondozására iparunk fejlesztése is bizatott, megfelelő közegekkel rendelkezzék. Legczélszerűbbnek látszik, ha ez irányban is az iparfelügyelők vétetnek igénybe, kiknek hivatásuknál fogva az ipari körökkel folytonos és közvetlen érintkezésben kell állaniok.

Akár a házi-, akár a kézmű- (kis-), akár a gyári ipart tekintsük, vagy az ipari szakoktatás felé forditsuk figyelmünket: mindenütt számos teendő vár még megoldásra s e tekintetben buzgó szakközegek, kik a helyi viszonyok szükséges ismereteivel birnak, a minister rendelkezéseit végrehajtják, az ipari és vidéki érdekeltségekkel közvetlenül érintkeznek, - valamint az iparosoknak szaktanácscsal és utbaigazitással szolgálnak - mindenesetre hasznos szolgálatot tehetnek az iparfejlesztés terén. A fentebb emlitett három szakasz körvonalozza tehát az iparfelügyelőknek ez iránybani teendőit, nevezetesen: hogy az ország gyárairól és nagyobb ipartelepeiről, ipariskoláiról, az államilag segélyezett ipari intézményekről rendes nyilvántartás vezettessék; az ipari szakoktatásnak, az államilag segélyezett ipari intézmények, gyárak és egyéb vállalatok ellenőrzését.

A munkások anyagi és bérviszonyainak állandó figyelemmel kisérése kiváló közgazdasági fontossággal bir a munkások anyagi helyzetének javitását czélzó törekvések szempontjából, a háziipar fejlesztésénél való közreműködésre pedig leginkább az iparfelügyelők vannak hivatva, kiknek ezen viszonyokat ugy is állandó figyelemmel kell kisérniök.

Eljárásuk közben szerzett tapasztalataikról az iparfelügyelők évenkint összjelentést tartoznak tenni a kereskedelemügyi miniszterhez, ki ennek alapján viszont a törvényhozásnak tesz jelentést, hogy ez által módjában legyen a törvényhozásnak, ezen fontos szolgálati ág működését állandóan figyelemmel kisérni (34., 37. §).

Nagyon fontos rendelkezést tartalmaz a 35. §, mely munkás összebeszélések eseteiben az 1884. évi XVII. tc. 163. §-ában megállapitott eljárás eredménytelensége esetére az iparfelügyelőt jelöli ki azon hivatali közeg gyanánt, a ki a felmerült ellentétek kiegyenlitésének további megkisértésével megbizható. Ily békéltető feladatra legalkalmasabbnak látszik azon közeg, ki hivatásánál fogva állandó érintkezésben van úgy a munkaadóval, mint munkással; a kinek állásával járó kötelessége, mindkét fél bizalmát tapintatos és részrehajlatlan működésével megnyerni.

A 36. § azon rendelkezése, hogy az iparhatóság az 1884. évi XVII. tc. 27. és következő szakaszai szerinti telep-engedélyezési tárgyalásokhoz az iparfelügyelőt is meghivni tartozik, ez pedig ott megjelenhet és a tárgyalásokban részt vehet, a gyárosok érdekében van. A balesetek elháritására és az egészségügyi szempontból szükséges intézkedések sokkal könynyebben és kevesebb költséggel érvényesithetők a telepengedélyezésnél, mint akkor, ha a telep már fel van épitve és azok utólag rendeltetnek el. E mellett iparfejlesztési érdekek is indokolják az iparfelügyelő részvétét ezen tárgyalásokon, mert igen gyakori eset, hogy egyes ipartelepek létrejöttét a szomszédság vagy más, talán verseny szempontjából érdekeltek hátráltatják, holott ez kevésbé lesz lehetséges, ha oly szakközeg fog közreműködni a tárgyalásokon, a ki minden irányban részrehajlatlan s a közérdekű szempontokat is figyelembe vevő tájékoztatást képes nyujtani.

A törvényjavaslat III. fejezete a kihágásokról, azok büntetéséről és az eljáró hatóságokról rendelkezik.

A 38-40. §-ok a büntetés mérvét, - a 41. § az eljáró hatóságot, a 42. § pedig a befolyó pénzbüntetések hováforditását állapitja meg.

A büntetések mérvének ily megállapitását a törvény végrehajtásának eredményes volta teszi szükségessé, mert minden törvény csak ugy válhatik hatályossá, ha az egyuttal módot nyujt a kihágások kellő megtorlására. Az eljáró hatóság természetszerűleg csak az lehet, mely az ipartörvény végrehajtására illetékes, mert elválasztani ezen ügyeket egymástól alig lehet.

Végül a törvényjavaslat IV. fejezete zárhatározatokat foglal magában, melyek szerint az ipartörvény 158. §-ának e) pontja hatályon kivül helyeztetik (43.§), nehogy egy és ugyanazon kihágás két törvény szerint biráltassék el; a 44. § a törvénynek Horvát-Szlavonországokban való végrehajtására nézve intézkedik; végül a 45. § a törvény életbeléptetését annak kihirdetése utáni három hóra állapitja meg, - a mit a végrehajtásra nézve szükséges előkészületek indokolnak.

Mindezek után az ipari és gyári alkalmazottaknak baleset elleni védelméről és az iparfelügyeletről szóló jelen törvényjavaslatnak elfogadását abban a meggyőződésben kérem, hogy az ezen törvényjavaslatban foglalt intézkedések által ipari életünk terén szintén élénkebben érzett hiányokon lesz segitve s hogy ipari viszonyainknak fejlesztése ez uton is előmozditható lesz.


  Vissza az oldal tetejére