Ama nagy lendület, melyet a postajegyek gyüjtése vett, a mellett, hogy új kereskedelmi ágat teremtett, hátrányos fejleményekre is vezetett. A postaküldeményekről leszedett postabélyegek már nem képesek a keresletet fedezni, illetőleg azt jutányos módon kielégiteni. Igen természetes, hogy az üzleti leleményesség ebben ingert talált a levéljegyek készletének mesterséges szaporitására, vagyis levéljegy-utánzatok előállitására és forgalomba bocsátására. Főleg Francziaországban és Németországban kapott lábra a levéljegy-utánzatoknak iparszerű, sőt a sokszorositó technika segédeszközeit használó gyári előállitása.
Eltekintve attól, hogy a levéljegyek utánzása az illető államok postakincstárától elvonja azt a nyereséget, mely új postajegyeknek gyüjtési és díszitési czélokra való megszerzéséből folyik, azoknak annyiban is kárt okoz, hogy a hamis postajegyek bérmentesitésre használtatnak.
E visszaélések megszüntetését a franczia postaigazgatás 1885. évben az egyetemes postaegyesület nemzetközi irodájánál (1879:XIV. tc. 16. §) megpenditette. A lissaboni postaszerződés (1886:XII. tc.) fölötti tanácskozás alkalmával szóba is jött, hogy a postajegyek hamisitása és utánzása tárgyában az egész szerződési területre kiható intézkedések teendők és az I. szakbizottságban az ott képviselt 22 postaigazgatás e tárgyban kölcsönös támogatást igért egymásnak, de tüzetes határozat a szerződésbe nem vétetett fel.
Azóta a kölcsönös büntető intézkedés az egyetemes postaegyesület több tagja által a párisi szerződés 20. §-a szerint megengedett módositó határozat hozatala végett újból szőnyegre hozatott, a szavazatoknak szükséges 2/3-ad többsége azonban részére megnyerhető nem volt.
Végre az 1891. évi május hóban tartott bécsi postacongressus elhatározta, hogy az összes szerződő felek kötelesek legyenek a szerződésben érdekelt államok postajegyeinek utánzása és hamisitása ellen büntető határozatokat, ha ilyenek még nem volnának, kezdeményezni.
A bécsi postaegyesületi szerződés, mint „egyetemes postaszerződés” 1892:XI. tc. gyanánt hazánk törvényei közé iktattatván, annak 18. czikke értelmében (Országos Törvénytár 1892. évfolyam 420. l.) a magyar állam is kötelezve van megtenni a szükséges törvényhozási intézkedéseket arra, hogy hamis vagy használt értékjegyeknek a levelezések bérmentesitésére való csalárd használata megtoroltassék, továbbá, hogy megtiltassék és megszüntettessék oly hamis vagy utánzott postai jelzőknek és értékjegyeknek csalárd gyártása, eladása, vételre kinálása vagy szétosztása, melyek valamely szerződő állam postai jelzőivel és értékjegyeivel összetéveszthetők.
Ezeket szem előtt tartva, az igazságügyi kormánynak a külföldi postajegyek stb. védelmének szabályozásánál két eshetőség közt kellett választani, t. i. vagy a BTK.-ek novellájába kell felvenni ezt a törvényhozási anyagot, vagy e végből külön törvényjavaslatot kell a képviselőházhoz benyujtani.
A kormány nem tévesztette ugyan szem elől azt, hogy törvénytechnikai szempontból helyesebb volna a külföldi bélyegek védelméről szóló jogszabályokat is a novellába felvenni, mert a rendszeresség okából kerülni kell az egy törvénybe tartozó jogi anyag szétforgácsolását. Ámde bármennyire kivánatos volna is eme törvényhozási elvet követni, ebben az esetben attól el kell térni. Tudvalevő dolog ugyanis, hogy BTK.-ünk s pedig annak úgy általános, mint különös része - reformálásra szorult; a novellának tehát nemcsak egyes partiális módositásokat kell tartalmazni, hanem mindama hiányokat s fogyatkozásokat pótolni kell, melyeket részint a másfél évtizedes judicatura, részint az azóta nagy lendületet vett jogtudomány s büntető politika felszinre hozott.
Kétségtelen, hogy ily széles alapokon mozgó reformmunkát a törvényhozó testület 1897. évi május haváig meg nem alkothat; már pedig a külföldi postajegyek büntetőjogi védelmét tartalmazó javaslatnak f. évi május haváig, midőn Washingtonban újabb nemzetközi posta-congressus fog megnyittatni, törvényerőre kell emelkednie, hogy ott bejelenthető legyen, miszerint a magyar állam elvállalt nemzetközi kötelességének eleget tett.
Ha figyelembe veszszük ama nagyfontosságú forgalmi érdekeket, melyek szükségessé teszik azt, hogy Magyarország a jövőben is megmaradjon az egyetemes postaegyesület kötelékében, s ha súlyt helyezünk arra, hogy nincs egyetlen egy számottevő kulturállam, mely az egyesület kötelékébe nem tartoznék, természetesnek, sőt elkerülhetlennek látszik az a választás, a mit a kormány a külföldi bélyegek s postajegyek védelmének codificálása tekintetében tett, mely szerint nem várta be a novella megalkotását.
A javaslat a külföldi postajegyek hamisitására és utánzására vonatkozó határozatokat kezdeményezi.
Törvényeink eddig ilynemű intézkedést nem tartalmaznak.
A büntettekről és vétségekről szóló büntetőtörvénykönyv 412. §-a csak az állam (világosan a magyar állam) által kiadott bélyegek, postajegyek stb. utánzását, meghamisitását vagy újra használását bünteti. A kihágásokról szóló büntetőtörvénykönyv 59. §-a pedig ugyan általában tiltja pénzhez és bélyegjegyekhez hasonló tárgyaknak előállitását, de minthogy a BTK. 203. §-a szerint hamis külföldi pénzek utánzása is csak akkor büntethető, ha a forgalombahozás czéljából történik, kétségtelen, hogy a kbtk.-nek idézett 59. §-a a külföldi postajegyekhez hasonló gyártmányokra nem alkalmazható.
I. A külföldi postajegyek hamisitására vonatkozó büntető rendelkezést a javaslat a BTK. 412. §-ának, a viszonosság feltétele mellett, külföldi bélyegekre, jegyekre vagy pecsétekre való kiterjesztésével szándékozik létesiteni. Ez az intézkedés a mellett, hogy a bécsi postaszerződés egyik kikötését teljesiti, azzal az előnynyel is jár, hogy a magyar állam bélyegei, postajegyei stb. részére azokban az államokban, hol ez a viszonosság köttetik, a belföldiekkel egyenlő büntetőjogi oltalmat szerez, mely esetleg az egyetemes postaszerződés tartamán is túlterjedne.
Az ily módon elérhető előnyök már az egyetemes postaegyesületben megindult mozgalom előtt reábirták a belga törvényhozást (BTK. 188. cz.), hogy a bel- és külföldi bélyegek és postajegyek hamisitására egyenlő büntetést állapitson meg.
A viszonossági záradékot, a javaslat szerint, az 1. § végbekezdése tartalmazná. A viszonosság feltételéül nem köttetett ki, hogy a külállam részéről hasonló eljárás minden esetben szerződéssel biztositva legyen, mert ez a szerződések változása és esetleges félbeszakadása miatt nehézségeket okozhatna. Elégnek találtatott, ha szerződés hiányában a viszonosságról az illető állam törvénye kezeskedik.
Ezen kivül még más módositásokat is tervez a javaslat a BTK. 412. §-ára nézve.
Az idézett §-ban megállapitott büntetés aránytalanul enyhének mutatkozik. Az összes esetek, melyekben a bélyegek bármily nagy összegig gyártattak, forgalomba hozattak, de nem értékesittettek, vagy melyekben azokat egy személy 50 frtot meghaladó összegben nem értékesitette, ez időszerint a 412. § büntetése alá esnek. Hogy pedig ez a cselekmény súlyával, az államkincstárt és a forgalmat fenyegető hátránynyal semmi arányban sincs, az önmagában világos, de azt a külföldi törvények példája még jobban megvilágositja.
A bélyeghamisitást egyrészt, a valódi (használt) bélyeggel való visszaélést másrészt: a franczia btk. (142., 143. cz.) 2 évtől öt évig terjedhető fogházzal, illetőleg 6 hótól 3 évig terjedhető fogházzal; a belga btk. (188., 190. cz.) 2 hótól 3 évig terjedhető fogházzal, illetőleg 26 franktól 300 frankig terjedhető pénzbüntetéssel; a német btk. (275., 276. §) 3 hótól öt évig terjedhető fogházzal, illetőleg 600 márkáig terjedhető pénzbüntetéssel; a hollandi (216., 222. cz.) 6 évig terjedhető fogházzal, illetőleg 3 évig terjedhető fogházzal; az olasz btk. (268., 274. cz.) 2 évtől 5 évig terjedhető börtönnel, és 1000-3000 lira pénzbüntetéssel, illetőleg 3 hóig terjedhető börtönnel és 500 liráig terjedhető pénzbüntetéssel bünteti.
A javaslat az elősorolt körülményeknek és törvényünk hasontárgyú büntetéseinek (203., 207., 208., 383. §) egybevetésével állami bélyegek, jegyek, pecsétek hamisitására, a hamis készitmények felhasználására és forgalomba hozására 3 évig terjedhető fogházat és 4000 koronáig terjedhető pénzbüntetést megfelelő büntetésnek talál (1. §).
A büntetés szigoritása után előtérbe lép az a kérdés is, vajjon helyes-e törvényünk abbeli rendelkezése, hogy a tulajdonképeni bélyeghamisitást és a valódi, de már használt bélyegek ujabb csalárd használatát egyenlően bünteti. A cselekmény súlya közt már az alkalmazandó fáradság és technikai segédeszközök, valamint a kárositás terjedelme miatt nagy a különbség. A külföldi törvényhozások az utóbbira - az ismételt felhasználásra - rendesen jóval enyhébb büntetést is állapitanak meg. Erre törvényünk eddigi büntetési tétele mellett nem volt elégséges rendelkezési tér. A tulajdonképeni hamisitás büntetésének súlyositása után azonban ez akadály megszünt, miért is a javaslat a használt bélyeggel elkövetett visszaélésekre 2/3-dal enyhébb büntetést proponál (1. § második bekezdés).
A tényálladék kettéválasztását és a büntetés szigoritását tárgyazó lényegesebb módositások mellett a javaslat a fennebbi szakasz szövegének egyik hiányát is helyre akarja hozni.
Az eddigi szöveg szerint a bélyegek, jegyek stb. utánzása és meghamisitása, a czélzatra való tekintet nélkül büntetendő, holott a törvény még a pénzhamisitásnál is megköveteli a forgalomba hozás czélzatát. Ebből kiindulva, a javaslat az 1. §-nak a bélyeg stb. hamisitására vonatkozó első bekezdésébe az utánzás és meghamisitás czélzatát meghatározó: „felhasználás vagy forgalombahozás végett” szavakat szúrta be.
A forgalombahozás mellett a felhasználás külön kiemelését, eltérőleg a pénzhamisitástól, a hol csak a forgalombahozás, illetőleg ennek czélzata emlittetik, szükségessé teszi az a körülmény, hogy a bélyeg- és postajegynél az egyszeri használat felragasztás által nem egyértelmű a forgalombatétellel, vagyis a bélyeg- vagy postajegy elárusitásával. Minthogy azonban a bélyeghamisitványnak nemcsak forgalombahozása, hanem a jelzett értelemben való felhasználása is büntetendő: ezért e különbséget a czélzat megjelölésénél is kifejezésre kellett juttatni.
Abban is eltér a javaslat 1. §-a a btk. 412. §-ától, hogy az utóbbi a vétség tárgyai gyanánt csupán: „az állam által kiadott bélyeget stb.” jelöli meg, mig a javaslat azt is megkivánja, hogy a kérdéses bélyeg- és postajegy: „forgalomban levő” legyen. Ez azért szükséges, mert e közelebbi megjelölés nélkül a forgalmon kivül helyezett bélyeg- és postajegy is tárgya lehetne a bélyeghamisitásnak. A jelzett módositással azonban nem zárja ki a javaslat annak büntethetőségét, a ki a forgalmon kivül helyezett bélyegen vagy postajegyen oly változtatást tesz, a melynél fogva az a valódi bélyeg vagy postajegy látszatát tünteti fel.
A büntetés felemelése daczára nem volt alap arra, hogy a bélyeghamisitás kisérlete büntetés alá vonassék, minthogy e vétség súlyosabb esetének meghatározása már az utánzást, hamisitást, forgalombahozást, tehát tulajdonképen még kisérleti cselekményeket is a befejezett vétség tényálladékába felvett s ennélfogva a kisérlet büntetése tárgytalanná vált.
A btkv. 412. §-a az abban megállapitott vétségre a viselt hivatalnak vagy állásnak elvesztését irja elő mellékbüntetésül. E helyett a javaslat a pénzbüntetésen felül a „hivatalvesztést” vette fel mellékbüntetés gyanánt a következő okokból:
A btkv. 412. §-ában ez idő szerint megállapitva levő második mellékbüntetés azt jelenti, hogy az, a kit a biróság a szóban forgó vétség miatt, habár rendkivüli enyhitő körülmények fenforgása esetében csak pénzbüntetésre itélt, az általa viselt hivatalt vagy állomást feltétlenül elveszti, azonban ugyanarra a hivatalra vagy állásra azonnal újból alkalmazható. A hivatalvesztésnek, mint mellékbüntetésnek hatályát ellenben a btkv. 55. §-a állapitja meg.
A mennyiben a szóban forgó vétség nyereségvágyból követtetett el, a „viselt hivatal vagy állás elvesztése” - még az 1883. évi I. tc. 1. §-ában foglalt rendelkezés mellett sem elegendő, mert az elitélt nem állami közszolgálatra, - például felekezeti vagy községi szolgálatra, - azonnal újból alkalmazható volna, a mi cselekményének jellegét tekintve, nem kivánatos.
A mennyiben pedig a vétség nem nyereségvágyból volt elkövetve, az arra megállapitott és fennebb többször érintett mellékbüntetés előirása túlszigorúnak mutatkozik, mert a btkv. 54. §-ának második bekezdése, mely a hivatalvesztés-büntetésnek, mint mellékbüntetésnek bizonyos enyhébb esetekben való mellőzhetését engedi meg, a viselt hivatal vagy állás elvesztésének a törvényben előirt eseteiben biróságainknak állandó gyakorlata értelmében nem alkalmazható s igy a legcsekélyebb ilyen vétségért elitélt egyén, a ki valamely hivatalt vagy állást visel, hivatalából vagy állásából, még ha cselekményét nem nyereségvágyból követte is el, feltétlenül elbocsátandó volna, következőleg szerzett nyugdíjigényét mindenesetre elvesztené.
Mindezeknél fogva a hivatalvesztésnek mellékbüntetésül megállapitása inkább biztositja az eseteknek kellő individualisatióját, tehát mindkét irányban megfelelőbbnek mutatkozik.
A következetesség szempontja teszi szükségessé, hogy az 1. §-ban meghatározott vétségeknek mindegyik esetére a hivatalvesztés-büntetés legyen mellékbüntetésül felvéve.
A javaslat mellőzte a btkv. 412. §-ának ama rendelkezését, mely szerint a bélyeghamisitás büntetése csak annyiban alkalmazandó, a mennyiben a tettes az okozott vagy megkisérlett kárositás miatt (380. §) súlyosabb büntetés alá eső cselekményt nem követett el. Ez a rendelkezés törlendő volt, mert a törvényhalmazat szabályából önként következik és mert a bélyeghamisitás nemcsak a csalással, hanem más bűncselekménynyel is állhat a törvényhalmazat viszonyában. Miután pedig az összes előfordulható esetekre úgy sem lehetne a törvényben provideálni, ez okból a btkv. 412. §-ának jelzett intézkedését ki kellett hagyni.
II. A bécsi egyetemes postaszerződés folytán szükségessé vált büntető intézkedések másik része az, melyet a javaslat 2. §-ában a kbtk. 59. §-ának módositásával kezdeményez.
A Btk. 412. §-ában tett változtatások, egyéb czélok mellett, a „postajegyek hamisitásának” korlátozását kivánták elérni, a 2. §-nál inditványozottak a „postajegyekkel összetéveszthető tárgyak készitése” ellen irányúlnak.
E végből a javaslat az eddigi rendelkezést a postajegyek névszerinti felemlitésével ezekre határozottan kiterjeszti, továbbá azt még egy új tényálladék meghatározásával is kibőviti.
A kbtkv. 59. §-a amaz értékjegyek közt, melyekhez hasonló készitmények előállitását tiltja, a postajegyeket nem emliti fel, hanem csak általában a bélyegjegyeket. Ez értelmezési nehézségeket idézett elő, mert a Btk. 412. §-a megkülönbözteti a bélyegeket a postajegyektől s igy az a felfogás, hogy a jelen § a postajegyekhez hasonló tárgyak készitését nem érinti, némi támogatásra talál. A postajegyeknek, a tiltott minták közt való felemlitése megszüntet minden kételyt.
A tényálladékot a javaslat azzal bőviti ki, hogy a § rendelkezését a postajegyek utánzása esetében is alkalmazandónak nyilvánitja. Megkülönböztetésül az 1. §-ba ütköző bélyeghamisitástól, az utánzás czélzata szolgál, melynek nem szabad arra irányulni, hogy az utánzatok bérmentesitésre felhasználtassanak. Első sorban a belföldi postajegyek utánzását tiltja a szóban levő intézkedés, azután még a külföldi postajegyekét is, a mennyiben az illető állam Magyarországgal postaszerződési viszonyban áll. Az egyetemes postaszerződés fennebb idézett kikötése mellett, ily módon a viszonosság is biztositva volna.
Hátra van még a büntetés kérdése. A javaslat az eddigi büntetést nem véli szigoritandónak. A cselekmények, melyekre az alkalmazandó, a kárositási szándék hiánya folytán csekély beszámitásúak. Némely államban (Németország, Belgium) még a használt bélyegekkel elkövetett visszaélésekre is csak pénzbüntetés van megállapitva. Azt a szőnyegen levő, sokkal enyhébb cselekmények büntetéseül annál inkább el lehet fogadni, mert a bécsi pótszerződés csak általában büntető intézkedést kiván, de annak szigorára nézve mit sem határoz.
A mi a birói hatáskör kérdését illeti, e tekintetben a javaslat a mostani állapoton nem tesz változtatást, s 4. §-ában fentartja az 1880:XXXVII. tc. 39., illetve 40. §-ának ama rendelkezését, mely szerint a Btk. 412. §-át helyettesitő 1. §-ban meghatározott vétség a törvényszékek, a kbtk. 59. §-át helyettesitő 2. §-ban meghatározott kihágás pedig a kir. járásbiróságok hatáskörébe tartozik.
A javaslat 3. §-a a büntető törvénykönyvek általános határozatait terjeszti ki a jelen javaslatban körülirt vétség, illetőleg kihágás eseteire, az 5. § az abrogatórius záradékot tartalmazza; a 6. § pedig az életbelépés idejéről és a végrehajtási felhatalmazás iránt intézkedik.
