1897. évi XLI. törvénycikk indokolása

a nyomdatermékek tudományos czélokra szolgáló köteles példányainak beszolgáltatásáról * 

A nyomdatermékek köteles példányainak beszolgáltatása a legtöbb európai államban a mult század elejétől fogva - sőt részben még a XVI. század óta - törvényes szabályozáson alapszik. - Eredetileg a sajtó termékei felett gyakorolt censura, utóbb a rendőri felügyelet gyakorlása volt e beszolgáltatási kötelezettség érvényesitésének inditó oka - azzal kapcsolatban azonban a hatóságilag gyüjtött köteles példányokban felhalmozott anyag maradandó megőrzésénél főleg a tudományos értékesités szempontja lépett csakhamar előtérbe s úgy azokban az államokban, a hol a censura még fennáll, valamint ott is, a hol a sajtószabadságot alaptörvények biztositják, a köteles példányok beszolgáltatása a hatóságok részére s azok utján, vagy közvetlenül is a nyilvános könyvtárak gyarapitására, változást nem szenvedett, sőt ellenkezőleg a beszolgáltatás tudományos czélját a legújabban keletkezett törvények kiterjesztett és hatályosabb biztositékokkal támogatják. - E tudományos czélnak fontossága abban rejlik, hogy a köteles példányoknak büntetőjogi következményekkel szentesitett bekövetelése nélkül a nemzeti irodalom teljes anyagának összegyüjtése lehetetlennek bizonyult.

Az irodalmi és művészeti termékeknek legjelentéktelenebb, látszólag csak alkalmi érdekkel biró sokszorositásai is a későbbi tudományos buvárlatnak fontos okmányokat szolgáltathatnak s ezért azoknak a nyilvános könyvtárakban való teljes megőrzése, a nemzeti közmüvelődés érdekében, a törvény oltalmát s a beszolgáltatásnak kötelezővé tételét jogosult alapra fekteti.

A nemzeti irodalom és művészet sokszorositott termékeinek gyüjtése és közhasználatra bocsátása a nyilvános könyvtárakban érdekében áll egyszersmind a nyomtatóknak, a kiadóknak és a szerzőknek is, mert munkásságuk eredményét a pusztulástól és a feledéstől a nyilvános könyvtárak óvják meg a legbiztosabban, a szakkörök a nyilvános könyvtárakban szereznek leginkább összehasonlitó tájékozást a bibliographiai és graphikai szempontból legtökéletesebb sokszorositási eljárásokról. - Ez előnynyel szemben néhány köteles példány beszolgáltatását a nyomtatók s a kiadók annál könnyebben teljesithetik, mert minden kiadásnál az esetleg hibás példányok kicserélése végett fölös példányok készülnek s maradnak rendelkezésre.

A könyvtárak állaga azonban, minden óvintézkedés mellett is, az idők folyamán tűzveszélynek s másféle elemi károsodásnak van kitéve; a folytonos használat következtében az egyes művek tönkre mehetnek vagy elkallódhatnak. - Minthogy a köteles példányok beszolgáltatása a nemzeti irodalom és művészet sokszorositott emlékeinek teljes megőrzésében birja legfőbb indokát, az emlitett esélyek káros következményeinek elháritása végett valamennyi európai államban nem egy, hanem több nyilvános könyvtár részesül köteles példányokban. - Fontossággal bir az is, hogy necsak a központi nagy gyüjtemények, hanem az egyes vidéki gyüjtőhelyek mentől könnyebb hozzáférhetést biztositsanak a tudományos kutatásnak.

A jelenleg érvényben levő európai törvények, melyek a sajtószabadságra, vagy a szerzői jog védelmére vonatkoznak, a köteles példányok beszolgáltatását e közművelődési és tudományos czélra biztositják. E köteles példányok száma: Francziaországban minden nyomtatványból 2, illetőleg zeneművekből és metszetekből 3, az időszaki sajtótermékekből pedig 6 (Loi du 29 juillet 1881); a német birodalomban csak az időszaki sajtótermékekből kell 1 példányt beszolgáltatni (Reichspressgesetz 7. Mai 1874), de azonkivül az egyes államokban külön törvények s rendeletek intézkednek a tudományos czélú példányokról; az 1862. deczember 17-iki osztrák sajtótörvény tudományos czélokra 4 s azonkivül az időszaki sajtótermékekből még egy felügyeleti példány beszolgáltatását követeli meg; Angliában a beszolgáltatandó köteles példányok száma 5 (1842. julius 1-i törvény); Oroszországban pedig a censuráról és a sajtóról szóló 1886-iki törvény szerint minden nyomtatványból 5, szakművekből pedig 9, s illetőleg 11 példány beszolgáltatása kötelező. Sem a sajtórendészeti felügyelet, sem a szerzői jog védelme szempontjából nem volna szükséges a nyomdatermékek köteles példányaiból egynél többnek beszolgáltatása. - Az idézett törvények rendelkezéseiből kétségtelen, hogy e példányok bekövetelésének tisztán tudományos alapja van, a mennyiben azok nemcsak a nagy központi, hanem a vidéki (tartományi, egyetemi) könyvtárak gyarapitására szolgálnak. - Az európai államokban e tudományos czélú köteles példányoknak törvényes szabályozása százados hagyományban gyökerezik s a beszolgáltatásra a kiadót vagy nyomtatót annak elmulasztásáért pénzbüntetés terhe alatt kötelezik a legújabb törvények is, mert ily büntetőjogi következmény nélkül, a beszolgáltatásnak legfőbb czélja, a nyomdatermékek összeségének gyüjtése és megőrzése az utókor számára, sehol sem volt biztositható.

Hazánkban is már e század elejétől fogva történtek ismételt intézkedések a nyomdatermékek kötelező beszolgáltatásai ránt. - 1804-ben rendelte el először a helytartótanács, hogy a nyomdatulajdonosok a Nemzeti Muzeum Széchenyi könyvtárának a nyomtatványok egy-egy példányát beküldjék. - Azonban e rendeletnek megismétlése 1813-ban s az 1827-iki országgyülési határozat sem vezetett kellő eredményre. Később az 1840. évi VI. és az 1848. évi XVIII. törvénycikkek rendelkeztek a nyomdatermékek köteles beszolgáltatásáról. - Az előbbi törvény 11. §-a szerint: „A Magyarországban és ahhoz kapcsolt részekben kinyomtatott minden munkából a magyar tudós társaságot egy példány illeti meg”; - az utóbbi (sajtótörvény) 40. §-ának második bekezdése szerint pedig: „.... űgy a nyomtatványokból, mint az ábrázolatokból két (2) példány a helybeli hatóságnak átadandó, egyik a hatóságé, a második a Nemzeti Múzeumé lesz.”

Ez idézett s jelenleg is érvényben levő törvények e szerint hazánkban a beszolgáltatandó köteles példányok számát háromban állapitják meg, melyek közül egy sajtórendészeti czélból a „hatóság”-ot, tudományos czélból pedig egy a Magyar Nemzeti Múzeumot s egy a Magyar Tudományos Akadémiát illeti meg.

Eltekintve azonban attól, hogy ez elavult rendelkezések a beszolgáltatás kötelezettségét kellő szabatossággal meg nem határozzák, de nem feleltek meg a czélnak azért sem, mert a beszolgáltatás kötelezettségét a törvény büntetőjogi következménynyel nem hatályositotta és ezért sem a Nemzeti Múzeum, sem a Tudományos Akadémia a törvényben biztositott jogának érvényt nem szerezhetett. - A nyomdatermékek beszolgáltatása az idézett törvények meghozatala óta is oly hiányosan történt, hogy azoknak teljes összegyüjtése meg nem valósulhatott.

Eme körülmény a Nemzeti Muzeum igazgatósága részéről, de a képviselőházban is, többszörös felszólalások tárgyát képezvén, Zichy Jenő gróf inditványának elfogadásával a képviselőház 1893. évi márczius hó 21-én tartott 185-ik üléséből utasitotta akkori hivatalbeli elődömet, hogy az 1848. évi XVIII. tc. elavult és meg nem felelő 39. és 40. §-ai helyett egy új, a fejlődött viszonyoknak teljesen megfelelő törvényt készitsen s azt mentől előbb terjeszsze be a képviselőháznak.

Tárczám átvétele óta feladatomnak tekintettem e kérdésnek gyökeres megoldását. - Súlyt kellett azonban arra fektetnem, hogy egyrészt a tudományos érdek hivatott képviselőinek véleménye mentől alaposabban nyilvánulhasson, másrészt azonban alkalmat kivántam nyujtani arra is, hogy a nyomdatermékek beszolgáltatására kötelezettek a saját álláspontjukról teljesen tájékoztathassanak. - A különböző vélemények meghallgatása és mérlegelése alapján vezérelvül tekintettem azt, hogy a nyomdatermékek köteles beszolgáltatását oly mértékben és oly feltételek mellett biztositsam, a mennyire azt a nemzeti tudomány érdeke megkivánja; viszont azonban arra is törekedtem, hogy a beszolgáltatásra kötelezettekre nagyobb megterhelés, mint a mennyit a tudományos czél okvetlenül megkövetel, ne háruljon.

Ez elvek alapján a nyomdatermékek tisztán tudományos czélokra szolgáló köteles példányainak beszolgáltatásáról egy önálló törvény alkotását véltem a közművelődési czél fontosságához mérten a legmegfelelőbbnek. - Sarkalatos rendelkezése a törvényjavaslatnak az, hogy annak alapján ezentúl sem lesz több példánynak, mint háromnak, beszolgáltatása kötelező, tehát nem több, mint a mennyit eddigi törvényeink is megállapitottak. - Ugyanis az 1848. évi XVIII. és az 1840. évi VI. törvénycikkek vonatkozó rendelkezéseinek hatályon kivül helyezése mellett, a törvényjavaslat 1., 2., 3. és 4. §-ai szerint a nyomdatermékekből a Magyar Nemzeti Muzeumot és a Magyar Tudományos Akadémiát, ugy mint eddig is, egy-egy példány fogja megilletni; ellenben a sajtórendészeti czélokra szánt harmadik köteles példány, az eddigi törvények és jogszabályok érintetlenül hagyása mellett (15. § harmadik bekezdés) ezentúl is a közvádlónak lesz beszolgáltatandó azzal a kiegészitő rendelkezéssel, hogy e harmadik példány is a sajtórendészeti nyilvántartás után szintén közérdekű tudományos czélra, az ország különböző vidékein létező, vagy ezentúl létesitendő muzeumok és könyvtárak gyarapitására lesz forditható.

Az eddigi elavult rendelkezésekkel szemben azonban a törvényjavaslat a beszolgáltatás kötelezettségét szabatosan határozza meg, a nyomtatási és sokszorositási eljárások újabb fejlődésének megfelelően és végül a beszolgáltatás elmulasztását kihágásnak minősiti s annak elkövetését pénzbüntetéssel sujtja, mely büntetőjogi következmény hiánya volt oka annak, hogy a nyomdatermékek a hazai tudomány nagy veszteségére, mostanig még a Magyar Nemzeti Muzeumban is csak hézagosan voltak összegyüjthetők.

Áttérve a törvényjavaslat egyes szakaszaiban foglalt rendelkezéseknek indokolására, az 1. § szerint a Magyar Nemzeti Muzeumot s illetőleg a Magyar Tudományos Akadémiát megillető köteles példány - az eddigi nehézkes gyakorlattól eltérőleg - ezentúl nem a helyi hatóság utján, de közvetlenül lesz rendeltetése helyére megküldendő.

A beszolgáltatásra e szakasz ezentúl is a nyomtatót - s nem, mint több más államban, a kiadót - kötelezi. A kiadónak kötelezése annyiból lett volna czélszerűbb, mert a kiadó kezéből kerül ki rendszerint a teljes példány, mig a nyomtató gyakran csak az egyes alkatrészeket, pl. a szöveget, a képes mellékletek nélkül, szolgáltatja. Minthogy azonban az 1848. évi XVIII. törvénycikk 39. §-a - mely a sajtórendészeti példányokra vonatkozólag jövőre is érvényben marad - a köteles példányok pontos nyilvántartását a „nyomdabirtokos” kötelességévé teszi; minthogy továbbá a nyomdákat, mint ipari vállalatokat, a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi minister 1884. évi október hó 23-án kelt 48.184. számú rendeletével az 1884. évi XVII. tc. (ipartörvény) alapján az iparhatóságok ellenőrzése alá helyezte; minthogy végül az emlitett nyilvántartásban elkövetett mulasztást a belügyminister 1891. évi február hó 8-án 414. eln. szám alatt kelt rendeletével már kihágásnak minősitette, ezért hazánkban a köteles példányok beszolgáltatása a nyomtatók kötelezettségére volt legbiztosabban és az ellenőrzés teljes hatályával alapitható. A kiadó beszolgáltatási kötelezettsége akkor lép hatályba, ha a nyomtatvány Horvát-Szlavonországban, vagy a külföldön levő nyomdából került ki, mert e nyomdákra a jelen törvény intézkedései kiterjeszthetők nem voltak.

A beszolgáltatás kötelezettségének alanyi meghatározására a „nyomtató” látszott a legalkalmasabb jelzésnek, mert a felmerült másféle jelzés, - u. m. „nyomdatulajdonos” vagy „nyomda-birtokos” - a másnemű ipari vállalatokkal kapcsolatos gépi sokszorositásokra ki nem terjedve, csupán a szorosabb értelemben vett nyomdákra korlátozhatná a kötelezettséget, s könnyen félremagyarázásra adhatna okot. Mig a „nyomtató” jelzése minden sokszorositás előállitójára közvetlenül reá mutat, akár nyomdatulajdonos vagy birtokos, akár nem az. A külföldi törvények is kivétel nélkül beérik az „imprimeur-éditeur” és a „Drucker-Verleger” jelzésekkel.

A 2. § szövegezése - mely a Magyar Nemzeti Muzeumnak beszolgáltatandó köteles példányokat közelebbről határozza meg - igen beható megvitatásnak képezte tárgyát. Sokan hangoztatták azt, hogy azoknak a nyomdatermékeknek, melyek a Magyar Nemzeti Múzeumot megilletik, részletes taxativ felsorolása vétessék fel a törvénybe. E taxativ felsorolásra azonban senki sem vállalkozott, valószinűleg azért, mert az aligha volna lehetséges. A törvényjavaslat legfőbb czélja az, hogy a nyomdatermékek összesége, mint a nemzeti tudomány gazdag forrása, a maga teljességében legyen egy helyütt - rendeltetésénél fogva a legtermészetesebben a Magyar Nemzeti Múzeum Széchenyi-könyvtárában - megőrizhető. A nyomtatás és a gépi sokszorositás sokfélesége, az eljárásoknak folytonos tökéletesitése és új modszereknek alkalmazása úgyszólván kizárja azt, hogy egy állandóságra számitott törvény a tudományos érdekű nyomdatermékek minden faját tételenkint kimeritse. Oly hézagos lehetne egy ily felsorolás, hogy a törvény czélja csakhamar illusoriusnak bizonyulhatna. A külföldi törvényhozás régen megállapodásra jutott e kérdésben s valamint az idézett legujabb franczia sajtótörvény 4. §-a kimondja, hogy: „Les dispositions qui précédent sont applicables a tous les genres d'imprimés ou de reproductions destinés á étre publiés”, úgy a többi törvények és rendeletek is minden nyomdatermékről szólanak általában s csak egy-két kivétel taxativ meghatározásával korlátozzák a beszolgáltatás kötelezettségét.

Egyedül czélra vezetőnek és szabatos meghatározásnak kellett ezért tekintenem a jelen törvényjavaslat 2. §-ában a nyomdatermékeknek oly általános körülirását, mely minden megőrzésre érdemes példányra kiterjeszthető. Viszont határozott pontokban sorolja fel a 3. § azoknak a nyomdatermékeknek és sokszorositásoknak nemeit, melyekre a beszolgáltatás kötelezettsége ki nem terjed.

Nem szolgáltathat okot aggódásra az a felhozott körülmény sem, hogy a jelen törvényjavaslat életbeléptetése a Nemzeti Múzeum könyvtárát a beszolgáltatott anyagnak oly halmazával fogja megterhelni, melynek megőrzésére a hely, feldolgozására a munkaerő nem lesz elégséges. Az eddig évenkint beérkezett köteles példányok maximális darabszáma 4.000-5.000 volt; ezentúl a darabok száma 8.000-nél többre alig fog menni. Nem oly nagy tehát a különbség, hogy az a Nemzeti Múzeumnak más okoknál fogva különben is rendezésre váró szükséges felszabaditását a túltömöttség elháritására lényegesen befolyásolná. Semmi esetre sem okozhat oly nehézséget a várható gyarapodás, mint a mily nagy, tudományos fontossággal bir a nyomdatermékeknek teljes összegyüjtése. A könyvkiadók és a nyomdászok emlékirataikban a törvényjavaslatnak sok intézkedése ellen szólaltak fel s a törvényjavaslatnak jelenlegi szövegezésében lehetőleg számba is vettem kivánságaikat. Az ellen azonban egyáltalán nem emeltek panaszt, hogy a Magyar Nemzeti Muzeum valamennyi nyomdatermékben részesüljön. Ez sem szól a mellett, hogy a beszolgáltatás kötelezettségének korlátozása taxativ meghatározással indokolt volna.

Különben a 3. § sokkal több kivételnek ad helyet, mint bármely külföldi törvény.

A 3. §-ban ugyanis azok a nyomdatermékek vannak részletezve, melyeknek beküldése nem szükséges. Nem szükséges pedig az első pont alatt foglalt érték- és hitelpapirok és értékjegyek beküldése azért, mert azok az államkincstár- és kibocsátók ellenőrzése alól ki nem vonhatók, s mindenkor korlátolt számban bocsáttatván ki, s egyenkint sokszor tetemes készpénzértéket képviselvén, a köteles példányok beküldése, a kibocsátó jelentékenyebb anyagi károsodása nélkül nem volna követelhető, de esetleg visszaélésekre is adhatna alkalmat; másrészt a 2-6. pontokban felsoroltak, miután legritkábban közérdekűek s többnyire kizárólag magánhasználatra szolgálnak, csak feleslegesen szaporitanák a múzeumba gyült anyag mennyiségét.

Nem tartottam szükségesnek a beküldési kötelezettséget a sokszorositó ipar ily termékeire kiterjeszteni, mert bár megtörténhetik, hogy egyik-másik történeti vagy kulturtörténelmi szempontból érdekkel birhat, vagy némelyikük élet- és korrajzok, vagy művelődéstörténelmi tanulmányok megirásánál szolgálatot tehet, az ily módon elért haszon korántsem ellensúlyozná azt a fáradtságot, melylyel a kezelést sok, merőben használhatatlan nyomtatvány beérkezése megnehezitené.

Ezenkivül az ilyen nyomtatványok igen gyakran gyüjtetnek magánosok által s igy több mint valószinű, hogy ha ilyenféle sajtótermékre, sőt ilyeneknek egész gyüjteményére a Nemzeti Muzeum könyvtárának szüksége lenne, a hiányzó példányokat beszerezheti, sőt megvan a lehetőség arra is, hogy az ilyen beküldési kötelezettség alá nem vont nyomtatványok, az érdekelt könyvtárak részére, ha azok arra érdekkel birhatnak, azonnal megjelenésük után beszereztessenek.

A kőnyomás és más ilyenféle gépi többszörösités utján másolt kéziratokat és a tisztán vegyi úton sokszorositott fényképeket azért nem tartottam szükségesnek a beküldési kötelezettség alá vonni, miután ezek beküldése teljesen ellenőrizhetetlen, másrészt azonban szükség esetén azoknak beszerzése a fentebb előadott módon amúgy is eszközölhető.

Beküldendőknek jeleztem természetesen a sokszorositó ipar ily termékei közül mindazokat, a melyek valamely nyomdatermék kiegészitő részét képezik s igy elmaradhatásukkal azt eredményeznék, hogy az érdekelt könyvtárak az illető nyomdatermékből csak csonka példányhoz jutnának.

A 4. § a M. Tud. Akadémiának beszolgáltatandó példányokat taxative sorolja fel; a M. Tud. Akadémia az 1840:VI. tc. alapján tart igényt e jogának fentartására s már csak a közel félszázados jogczím miatt sem lehetett volna azt e törvényjavaslatban mellőznöm; de a M. Tud. Akadémia könyvtára a muzeumi gyűjtemény teljességet nem igényli s ezért a beszolgáltatásra kötelezetteket és e könyvtár alkalmazottait felesleges megterheléstől fogja megkimélni e szakasznak ama rendelkezése, mely a Tud. Akadémia részére beküldendő nyomdatermékeket az irodalmi érdekű művekre korlátozza.

Az 5. § a beszolgáltatás kötelezettségét időhöz köti s a könyvkereskedők és nyomdászok kivánságának tettem eleget azzal, hogy könnyebbség okáért nagyobb időközökben és összegyüjtve lesz a beszolgáltatás teljesithető.

Ugyane szempontból szabja meg a 6. § azt, hogy az ellenőrzésre és az átvétel igazolására szolgáló kimutatások csupán a tényleg beszolgáltatott példányok czímeit tartalmazzák; az átvételre jogosult intézetnek lesz feladata, hogy a nyomdatermékekre vonatkozó hirdetésekből s egyéb nyilvánosságra jutó adatokból kisérje figyelemmel azt, vajjon a beszolgáltatásra kötelezettek a törvény rendelkezéseinek hiánytalanul megfeleltek-e vagy sem.

A 7. § szükséges voltát indokolja az, hogy a m. kir. államnyomdában készülnek a mozgósitásra vonatkozó s egyéb oly fontos állami érdeket érintő nyomtatványok, melyeknek nyilvánosságra hozatalát az illetékes felső hatóság rendelkezésétől kell függővé tenni. - Általában pedig előfordulhatnak esetek, midőn egyes nyomtatványok, p. o. fontos gazdasági vagy pénzügyi érdekeket érintő szerződések, periratok, vállalkozói ajánlatok vagy üzlettervek stb. időelőtti közlése az illető felek anyagi vagy erkölcsi károsodásával járhatna. Az ily nyomdatermékek köteles példányainak ideiglenes megőrzését az illető nyomdára kivántam bizni, nehogy a közlésük által keletkezett visszaélések esetében netán a könyvtárakra háruljon a felelősség, holott az oda beérkezett nyomdatermékek nagy tömege tényleg kivihetetlenné teszi, hogy egyes példányok a rendestől eltérő különös elővigyázattal és gonddal kezeltessenek.

Ezenkivül, miután gyakran előfordul, hogy egyes, teljesen magánérdekű iratok kizárólagosan magánhasználatra, zárt számú példányban nyomatnak ki, - az ilyen esetekre jónak láttam a vallás- és közoktatásügyi m. kir. ministernek fentartani a jogot, hogy a nyomtattató kérelmére az ilyen nyomtatványokra nézve a beküldés kötelezettsége alól teljes felmentést adhasson.

A 8. § indokolását maga a jelen törvényjavaslat szelleme adja meg, miután a nyomdatermékek változtatott, illetve új kiadásai minden esetben külön nyomdatermékeknek tekintetnek.

De kellett gondoskodni arról az eshetőségről is, midőn egyszerre két- vagy többféle kiadás jelenik meg valamely műből, melyek tartalomra s külsőre teljesen megegyeznek, csupán papirjuk különbözik. - Nehogy ily esetekben az érdekelt könyvtár a legsilányabb kiadásból kapja a neki járó köteles példányt, helyesnek véltem már a törvényben kimondani, hogy - a mint az pl. Angliában és Poroszországban is kötelező - mindig a legjobb papirra nyomott kiadásból küldessék a köteles példány. - Az 1848:XVII. tc. ama rendelkezésétől, mely szerint minden köteles példány bekötve küldessék, jónak láttam eltekinteni, mert ez a nyomdákra ismét külön anyagi megterheléssel járna, valamint a csekély számban nyomtatott amateur-példányok beszolgáltatása is méltányossági szempontból s ily kiadványok költséges voltára való tekintetből kötelezővé nem volt tehető.

A 9. §-t szükségessé tették azok az ismételten előfordult esetek, midőn képes ábrázolatokkal ellátott művekből némelyeknek szövegét, képeit, illetve mellékleteit más-más nyomda állitotta elő, vagy külön és különböző időben küldettek be a mellékletek és a szöveg, vagy az előbbiek egyáltalában el is maradtak.

Az első esetben a példány összeállitása nehézségekkel és nagy fáradsággal járt, sőt egy-egy melléklet könnyen el is tévedt, a második esetben pedig a Nemzeti Muzeum Széchenyi országos könyvtára csak csonka példány birtokába jutott. Hogy ily eset elő ne fordulhasson s a kezelés egyszerűbbé váljék, szükséges volt a teljes példány beküldésére kötelezettet megjelölni.

A beküldők külön anyagi megterheltetése ellen biztosit a 10. § is, mely a beküldött köteles példányokra portómentességet állapit meg.

A 11. §-ban jelzett felszólitás, mely a köteles példányok átvételére jogosult intézetek részéről közvetlenül a késedelmes nyomtatóhoz, illetőleg kiadóhoz intéztetik, biztositékot nyujt a nyomdatulajdonosoknak, czég- és üzletvezetőknek az iránt, hogy az esetleges, hibájukon kivül történt késések ne vonjanak azonnal büntető következményeket maguk után, de meg szükséges azért is, mert a jelen törvény, bár csekély részben, magánjogot korlátoz.

Szükséges volt azonban e felszólitás jogát három évre fentartani a köteles példány átvételére jogosult könyvtár (M. Nemzeti Muzeum, M. Tud. Akadémia) részére; mert annak megállapitása, hogy a példányok kivétel nélkül és hibátlanul érkeztek-e be, csak a sok esetben hosszú időn át tartó gondos átvizsgálás után lehet meggyőződni s gyakran az összegyülő anyag tömege miatt sem volna gyorsabb eljárás lehetséges. Különben másutt a be nem küldött, vagy a hiányos példányok pótlására hosszabb idő - pl. Poroszországban 4 év - áll rendelkezésre.

A 12. § indokolása jelen törvényjavaslatnak már kifejezett czéljában rejlik s megegyez a belügyi minister által 1891. évben 414. eln. szám alatt kibocsátott rendelet intentiójával, mely a sajtótörvény 39. §-át látja el büntetőjogi sanctióval és pedig oly megokolással, hogy a sajtótörvény e részbeni intézkedéseinek hanyag teljesitése a kihágássá minősitést szükségessé tette.

A 13. § az előbbiekben minősitett kihágási ügyben az itélet kimondását és végrehajtását - ugy a pénzbüntetésre, mint a be nem küldött köteles példány vételárának megfizetésére nézve - az 1880:XXXVII. törvénycikk 42. §-ában felsorolt közigazgatási hatóságok illetékessége alá rendeli, különösen azért, mert az eljárás ugy egyszerűbb, de meg másrészt az átvételre jogosult intézetek érintkezése ezekkel a közigazgatási hatóságokkal könnyebb is, mint lenne, ha a jelen javaslat által kihágásnak minősitett ügyekben, p. o. a királyi járásbiróságok illetékessége mondatnék ki.

A 14. § a befolyt pénzbüntetések hovaforditásáról intézkedik. - A pénzbüntetések felhasználásáról általános intézkedést tartalmaz ugyan már az 1892. évi XXVII. tc. 3. §-a, de a pénzbüntetések, akár királyi biróságok, akár pedig közigazgatási hatóságok állapitották meg, az idézett tc. szerint is azzal a megkötéssel jelöltetnek határozott rendeltetéssel biróknak, „hacsak az itélet alapjául szolgáló törvény ..... stb. ..... világosan más rendelkezést nem tartalmaz.” Miután pedig a Nemzeti Múzeum Széchenyi országos könyvtára magánalapitványnak köszöni eredetét, s magánadakozásból még most is évenként lényegesen gyarapodik, továbbá ugyanily jogczímen a M. Tud. Akadémia javára méltányosnak tartottam, hogy az e könyvtárak érdekeinek megsértéséből kifolyólag magánosok által fizetett büntetéspénzek a könyvtárak gyarapitására fordittassanak.

A 15. § első két bekezdése biztositja a sajtórendészeti czélokra beszolgáltatandó nyomdatermékeket az ország különböző vidékein levő könyvtárak gyarapitására.

E rendelkezést, az igazságügyministerrel egyetértőleg, amaz üdvös mozgalom eredményeül óhajtottam a jelen törvényjavaslatba felvenni, mely a „Dunántúli Közművelődési Egyesület” kezdeményezéséből 1894. évi április hó 27-re összehivott orsz. múzeum- és könyvtár-értekezletből indult meg.

Ez értekezlet nyomán az időközben megalakult orsz. muzeum- és könyvtárbizottság feliratot intézett a képviselőházhoz az iránt, hogy a nyomdatermékeknek egyik köteles példánya az illető törvényhatóság területén létező nyilvános könyvtárba, ilyennek nem létében pedig egyelőre a törvényhatósági levéltárba küldessék meg. - A képviselőház 1895. évi márczius hó 29-én tartott üléséből e feliratot pártolólag adta ki a vallás- és közoktatásügyi ministernek s annál nagyobb készséggel törekedtem a vidéki könyvtáraknak e gyarapitásáról a jelen törvényjavaslatban lehetőleg gondoskodni, mert egyik hathatós eszköze lesz e rendelkezés annak a felette fontos közművelődési fejlesztésnek az ország távolabb eső részein is, melyet az eddig nagyrészt elhanyagolt könyvtáraknak s újak szervezésének erélyesebb felkarolása által hatáskörömben előmozditani szándékom. - Az eddigi törvények szerint megállapitott három köteles példánynak még egy negyedikkel való szaporitása azonban oly általános ellentmondással találkozott az érdekelt nyomdászok és könyvkereskedők részéről, hogy az elől el nem zárkózhattam s a legkedvezőbb megoldásnak tartottam azt, hogy a sajtórendészeti köteles példánynak felhasználását e fontos közművelődési czél előmozditására biztositsam. - A példányok szétosztásánál irányt adó lesz természetszerűen az, hogy e kedvezményben a szakszerű vezetés alatt álló, a megőrzés biztositékát nyujtó muzeumok és könyvtárak részesüljenek.

A 16-ik § harmadik bekezdésének általános érvényű szövegezése szükséges azért, mert a jelen törvény hatálya - Horvát-Szlavonországon kivül - az egész Magyarországnak, s nemcsak az 1848:XVIII. törvénycikk hatályának területére terjed ki, tehát Fiume városára és az ország erdélyi részére is, hol még az 1852. május 27-én kelt sajtórendtartás érvényes (1852. évi B. T. L. 122. sz. 603. 1.), a későbbi jogszabályok által tett módositásokkal, valamint a polgárositott magyar határőrvidékre, melynek területén az 1862. deczember 12-én (1863. évi B. T. L. 6. és 7. sz.) kelt törvények képezik a sajtójog főforrását.

A 17. § ennek megfelelően, a törvény hatályának területét szabatosan állapitja meg.

A 18. § a törvény végrehajtására vonatkozó záradékot tartalmazza.


  Vissza az oldal tetejére