1899. évi XV. törvénycikk indokolása

az országgyülési képviselő-választások feletti biráskodásról

Általános indokolás

Az országgyűlési választások törvényessége feletti döntést alkotmányunk rendelkezése a képviselőház jogai közé sorolja. Ezen intézkedési hatalom több, mint a képviselők megbizó-levelének puszta formai szempontból való megvizsgálása, és ennek folytán a képviselőknek igazolása vagy nem igazolása. Magában foglalja a jogot annak megvizsgálására és eldöntésére, ha vajjon a választás lefolyásában és eredményében a törvénynek megfelel-e? Ezen jog a törvényhozó testület függetlenségének atributuma; annak elvétele és egy más állami organumra való teljes átruházása végeredményében kell, hogy visszahasson magára a törvényhozó testületre is. A magyar alkotmány az országgyülés másik házának is megadja az igazolási jogot. Az utóbbi időben a főrendiház szervezetéről alkotott törvény (1885:VII. tc. 18. és 19. §), az addig fennállott jognak megfelelőleg, ujólag kimondja, hogy a főrendiház tagjai igazolása iránt maga intézkedik és az igazolási eljárás módozatait házszabályaiban állapítja meg. Az 1874:XXXIII. tc. 89. §-a lényegesen megszorította az 1848:V. tc. 47. §-ának rendelkezését. Elvileg kimondja, hogy a kérvénynyel megtámadott választások érvényessége felett a Curia itél; de egyszersmind egy később hozandó törvénynek tartja fenn azon anyagi és alaki jogszabályok megalkotását, melyek szerint a Curia biráskodását gyakorolja. Egy még alkotandó törvénynek lett ennélfogva fentartva a Curia hatáskörének választási ügyekben való megszabása, különösen meghatározása azon eseteknek, melyekben a választás kérvénynyel megtámadható; az érvénytelenségi okok megállapítása, a biróság szervezetére és eljárására vonatkozó jogszabályok megalkotása. Azok az alapelvek, melyekre a törvénynek rendszere felépitve van, - kevés kivétellel ezuttal is megegyeznek azon általános szempontokkal, melyekből a Szilágyi Dezső igazságügyminister által 1891. évi julius hó 18-án az országgyülés képviselőháza elé terjesztett hason tárgyú munkálat kiindult.

I. Nevezetesen azon alkotmányjogi szemponton felül, mely fennebb meg van jelölve, figyelemmel van ez a törvény is a választásokból keletkezhető vitás ügyek természetére, az állami hatalmi functiókat gyakorló organumok szervezetére és azok természete által és törvényeinkben kijelölt rendes hatáskörére, valamint azon czélra is, mely a választások törvényszerüségének biztosításában áll. Az érvénytelenségi okok tényálladékának meghatározásánál döntő szempont volt, hogy azok birói megállapitás tárgyai lesznek. Az anyagi jog megállapításánál első sorban figyelemmel kellett lenni azon közegre, mely ezen jogszabályt alkalmazni hivatva lesz; figyelemmel kellett lenni ezen közeg szervezetére, összealakítására, azon teendők természetére, melyek annak rendes és mindig fenntartandó túlnyomó hatáskörét fogják képezni. A választási ügyekben való biráskodást, a midőn azt az ország legfőbb birósága fogja gyakorolni, olyanná kellett alakítani, hogy az a birói rendes tevékenység ismérveivel birjon, és hogy beilleszthető legyen azon rendszerbe, mely a magánjogi, büntetőjogi és fegyelmi természetű biráskodás összefoglalatjából alakul. Ezen szempont érvényesítése az anyagi jog megállapításával a legszorosabb kapcsolatban van.

A képviselőválasztások politikai természetű cselekvények. Az 1874-iki törvényhozást azon szempont vezette, hogy ily cselekményekből eredő vitás és jogi természetű kérdések eldöntése egy birói organumra azért volna bizandó, mert az ügyek birói eldöntésre alkalmasok, mert a birói közeg az eldöntés esélyeitől, az azokhoz füződő politikai természetű érdekektől távol áll, a politikai élettől lehetőleg el van szigetelve és ekképp az ily jogi kérdések eldöntésére viszonylag a legalkalmasabbnak tekinthető. De ez a szempont csak addig jogosult, a meddig a birói eldöntésre, tekintve magát azon közeg egész állását és szervezetét, alkalmas tárgy forog fenn, és csak annyiban, a mennyiben ezen teendőknek a biróságra való ruházása által, a birói működése nem esik kizárólag vagy tulnyomólag politikai természetű megitélés alá. Minden intézmény, minden állami organum az állami működésben neki jutott feladatnak csak addig felel meg, míg meg van az összhang összealkotása, egész állása és a számára kijelölt teendők között; és mig meg van az összhang rendes teendői benső természete és azon ügykör között is, mely azokon felül reábizatik. Ez a feltétele annak, hogy mindenütt ugyanazt a hivatást, ugyanazon szellemben gyakorolja. De ha az összhang egyik vagy másik irányban hiányzik: ezen közeg egész működése iránti bizalom koczkára van téve. Ezen elvek alkalmaztattak a Curia hatáskörének megszabásánál. A tevékenység, a melyet ezen törvény alapján a Curia gyakorolni fogna, mindenben bír a birói működés kellékeivel. Az érvénytelenségi okok tényálladéka ugy van megállapitva, hogy azok birói eldöntésre alkalmasak. Az eljárás úgy van megszabva, hogy az érvénytelenségi okként a törvényben meghatározott ténykörülmények megállapítása: minden lényeges elemében analóg azzal a müködéssel, melyet a Curia rendes hatáskörében végez. Nem zavartatik meg az összhang, az itélő organum szervezete, egész állása és a hatósága alá tartozó ügykör természete között;

mert egyáltalában az ily természetű functió volt az irányadó szempont, midőn mindazon törvényes határozatok megállapíttattak, melyek a birói hatalom gyakorlását és a biróságok szervezetét megszabják. Ha már most ezen rendkívüli hatáskör megállapításánál a birói functio természetére szorgos figyelem fordíttatik: alaposan lehet reményleni, hogy a biróság müködése ezen új hatáskörben is ugyanoly bizalommal fog találkozni, mint a minő rendes hatáskörében való működését kiséri. Ezen tekintetek alapján javaslatba van hozva, hogy a Curiai biráskodás szabályozása az 1848:V. tc. 47. §-ában foglalt elv alapján történjék; nem töröltetik el a képviselőház azon alkotmány-adta joga, hogy önnön összetételének törvényessége felett örködni és dönteni jogosítva van. De megszoríttatik ezen jog. A választások törvényessége elleni mindazon panaszok, melyek birói eldöntésre alkalmasak, e javaslat által kivétetnek a ház elhatározása köréből és a Curia birói hatóságának körébe tétettek át. Ezek köre a lehető legszélesebben szabatott meg. A képviselőház hatalma megmarad, a képviselők megbizó-levelét és a választás törvényességét továbbra is birálat és eldöntés tárgyává tenni; de azon érvénytelenségi okok felett, melyek a Curia hatáskörébe utasíttattak: sem vizsgálati, sem döntési hatalma nincs. Azok a Curia előtt érvényesítendők, mely felettök végérvényesen határoz és a képviselőházat a törvény kötelezi a Curia itéletét az igazolás alapjául, úgy a mint van, elfogadni. A képviselőház jogkörét még egy irányban tágabbra kellett szabni. A képviselőháznak joga van: megvizsgálni azt, ha vajjon az, a ki megválasztott, egyáltalán választható-e? A törvény elmegy odáig, hogy a 3. §-ban felsorolt semmiségi okok csak kérvény útján érvényesíthetők. A képviselőház tehát lemond arról a jogról, hogy azon érvénytelenségi okok szempontjából, melyek a 3. §-ban meg vannak határozva, ha kérvény egyáltalán nem adatott be, a választást önnön kezdeményezéséből megvizsgálja és a felett döntsön. De egy érvénytelenségi okra nézve kivétel van megállapítva. Ez a választhatóságra szükséges valamely törvényes kellék hiánya. E miatt is, ha a kerület választói kifogást tesznek, azt kérvény útján tartoznak érvényesíteni. Ennek birája a Curia és ha a Curia érdemben döntött, ez okból a választás többé kérdés alá nem vehető. De lehetséges, hogy a jogosultak egyike sem folyamodik a módhoz; ily esetekben a képviselőháznak fenn kellett tartani azt a jogot, hogy önnön kezdeményezéséből megvizsgálhassa és eldönthesse azt, ha vajjon a megválasztott képviselőben megvannak-e azok a kellékek, a melyeket a törvény a választhatóságra nézve megkiván.

II. A törvény tartama nyolcz évre van megszabva. A nyolcz év lefolytával a törvény hatálya önmagától megszünik és előáll a ház biráskodási hatalmának teljessége. Ez biztosítja azt, hogy annak meghosszabbítása, módosítása felett a törvényhozás minden tényezője, első sorban maga a képviselőház, ujólag, törvény által nem korlátozott szabadsággal foghat határozni.

III. Az érvénytelenségi okok, melyeket a törvény felállít, több csoportba különíthetők el. Az első csoport a képviselő viseletével áll kapcsolatban; minden választási visszaélés, melyet a jelölt elkövet vagy a melyben részes, vagy a melybe beleegyezett, a választás feltétlen érvénytelenségét idézi elő. Ez esetekben nem lesz vizsgálva, lényeges hatással birt-e a választás eredményére a megválasztott képviselő magaviselete vagy sem. A választás feltétlenül érvénytelen. Már csak viszonylagos érvénytelenségi ok, ha a választási visszaéléseket nem a képviselő, hanem más valaki, legyen az közhivatalnok, vagy magánszemély, követte el. Itt a visszaélés első következménye, az ily módon befolyásolt szavazatok érvénytelensége és ennélfogva az is, hogy a választási eredmény megállapításánál az ily szavazat számba nem vétetik. Egy további következménye annak magának a választásnak érvénytelensége, ha kiderül, hogy a visszaélések által befolyásolt szavazatok leszámításával, illetőleg a gátolt vagy törvényellenesen elutasitott választók számbavételével az érvényes szavazatok általános többségét a képviselőül kijelentett jelölt nem nyerte meg. Az érvénytelenségi okok többi része a választási eljárásra és a választási eredmény megállapitására vonatkoznak. E körben szintén feltétlen érvénytelenségi okok fordulnak elő, melyek, ha fenforognak, nem is lesz nyomozva az a körülmény, vajjon azok befolyásolták-e a választás eredményét vagy sem. Vannak azonban oly megsértései a választási eljárást szabályozó törvénynek, a melyek csak bizonyos hatással vagy eredménynyel kapcsolatban szolgálnak érvénytelenítés alapjául. Egészben véve a vezéreszme az: hogy a választás törvényszerű lefolyása biztosíttassék, hogy a választási visszaélések által előidézett hatás, a mennyiben lehetséges, a választás eredményéből kiválasztassék, ha nem lehetséges és elegendő súlyú a visszaélés, a választás érvénytelensége kimondassék.

Külön és tüzetes határozatokat tartalmaz a törvény a választási eredmény megállapitására. Az ide vonatkozó határozatok úgy vannak meg szabva, hogy a választók valódi akarata jusson érvényre és mindaz a hatás, a mit az eredményre törvénytelen eljárás előidézett, a mennyiben lehető, a választás eredményének megállapításánál teljesen mellőztessék. Minden érvénytelenségi ok határozott és szabatos tényállást foglal magában, melyek fennforgása vagy fenn nem forgása birói eljárás utján kideríthető. Kétségkivül megtámadható a választások érvényessége oly okokból is, melyeknek nem felel meg egy oly szabatos tényállás, mely minden elemében bebizonyitható. Előfordulhatnak oly választási visszaélések, melyek a választások szabadságát vagy tisztaságát megtámadják, de a melyeket egy szabatos tényálladékká átváltoztatni nem lehet. Ezek főleg oly cselekmények, melyek a miatt képeznék valamely választás érvénytelenségének okát, mert alaposan feltehető, hogy bizonyos természetű hatással bírtak. De épen ezen hatásnak mérve és terjedelme be nem bizonyítható. Azon organumnak, mely a választás érvényessége felett dönt, általános appreciatio terére kell lépni, a hatás valószinüségét venni eldöntése alapjául és védelmekre, többé-kevésbbé biztos feltételezésekre épiteni határozatát. Az ily eljárás csak látszólag birói functio; ha az érvénytelenségi ok tényálladékának oly lényeges elemei vannak, melyek be nem bizonyithatók, melyet az, a ki itél, maga is kisebb vagy nagyobb fokban csak valószínünek tart: az ily eldöntés lényegében nem itélet, habár ítélet formájában mondatik is ki. Nem lehet tagadni, hogy a választások szabadsága és tisztasága nem volna a lehetőségig megvédve, ha az ily érvénytelenségi okok absolute mellőztetnének. De úgy az eljárás, melynek formái közt kinyomoztatnak, mint az eldöntés, nem képezhetnek valódi birói eljárást, nem képezhetnek valódi birói eldöntést. És legalább is nagyon kétes, hogy az ily eljárásra és döntésre alkalmasak-e azon biróságok, melyek főfeladata a magánjogi és bünügyekben való birói hatóságot gyakorolni és melyeknek szervezete és egész állása erre a főczélra tekintettel van meghatározva. A tényálladék határozottsága, a perrendszerű bizonyításnak szigorú formák közötti lehetősége, jogszabály, mely a birót itélete tartalmában vezeti: lényeges criteriumai a birói müködésnek. Minél kevésbé határozott a tényálladék, minél lazábbak az eljárási formák, minél nagyobb mérvben van utalva a biró arra, hogy nem egy határozottan körülirt eljárás folytán bebizonyítottnak vagy be nem bizonyítottnak talált tények alapján, hanem oly alapon járjon el, melyet maga is kisebb vagy nagyobb fokban csak valószínűnek tart; minél kevésbé lehetséges, hogy a határozott jogszabályok szerint döntsön, de a jogszabály csak az általános utasítást tartalmaz és ezenfelül e döntésnek minden lényeges elemét a birónak az egyes esetből kell kifejteni és közelebbről meghatározni a szabályt is, a mely szerint dönt, annál inkább ki van vetkőztetve a birói döntés önnön természetéből. Lehet az eljárás neve birói, lehet az eljáró közeg biróság: egész functioja még sem valódi birói functio. Ilyes esetek eldöntését a törvény nem utalja a Curia körébe. Nemcsak azért, mert azok birói eldöntésére túlnyomólag nem alkalmasak, de azért sem, mert ily esetek eldöntésére kiterjedő hatóság által a biróság szükségkép mélyebben belevonhatnék a politikai természetű megitélés körébe, mert mintsem az tekintettel egész állásra és mindig megmaradó fölhivatására, egyáltalán meg volna engedhető.

IV. Az 1874:XXXIII. tc. 89. §-a értelmében megállapítandók voltak azon alaki szabályok is, melyek szerint a Curia ezen hatáskörében eljár. Az eljárási szabályok megállapitásánál döntő tényező egyrészt az eljárás tárgya, másrészt az eljárás czélja. A jelen törvény 3. §-a értelmében az eljárás tárgya egy kizárólagos közjogi természetü cselekmény, illetve oly cselekmények és mulasztások, a melyek magukban a közjogi cselekmény ismérveivel nem birnak ugyan, de a melyeknek egy közjogi cselekményre való kizárólagos hatása forog szóban. Az eljárás czélja pedig meghatározni, vajjon a kérdésessé tett választás a törvényszabta feltételeknek megfelel-e vagy sem, azaz a törvényszerüség kérdése. A Curiának ezen eljárása tehát a közjogi biráskodás természetével bir s mint ilyen lényegileg különbözik a polgári vagy bünügyekben kifejtendő birói müködéstől s a tárgy és czél különböző volta, de még az itélet foganatositásának módozatai is olyannyira eltérők, hogy az eljárási elvek azonossága ki van zárva. Ezen ügyekben sem a polgári, sem a bünvádi eljárást nem lehet kizárólag követendő eljárásul kijelölni. A polgári eljárás - eltekintve attól, hogy az mint irásbeli, ily ügyekben egyáltalán nem vehető alkalmazásba - s már azért sem alkalmazható, mert a bizonyítási eszközök lényegesen, különbözők; de főleg azért nem, mert a polgári eljárás egész szervezete, a feleknek a per tárgya tekintetében való rendelkezési jogán épül fel s ezen rendelkezési jogából folyólag, a perbeli cselekmény hatása egész máskép állapitandó meg. A felek jogai és kötelezettségi, ezeknek mikénti teljesitése, vagy a nem kellő időben és módon történt teljesités, magára az eljárás egészére visszahat s megannyi tényező a birói hatalom müködési körének meghatározására. Nem voltak alkalmazhatók egészben véve a bűnvádi eljárásnak elvei sem, mert a bűnvádi eljárás czélja: büntetendő cselekmény megállapítása s az azzal törvényesen egybekapcsolt büntetés kiszabása. Feltételezi, hogy maga az eljárás azon egyén ellen irányuljon, a ki a cselekményt elkövette;

feltételezi, hogy a tényálladék megállapítása czéljából, az eljárás folyamán kényszereszközök alkalmazása vétele lehetségessé váljék; feltételezi továbbá, hogy a közérdek eleme az eljárás minden szakában érvényesüljön és kellően képviselve legyen. A mint a polgári eljárásban azt az uralma alatt tartó magánérdek, a birói hatalom szűkítését, úgy a bűnvádi eljárásban a közérdek, a birói hatalom tágítását vonja maga után. Kétségtelen, hogy mindkét eljárásnak czélja: az anyagi igazság megállapítása s hogy a Curia előtt lefolyó s választási ügyekben követendő eljárásnak sem lehet más czélja. A bűnvádi eljárás határozatai egyszerűen alkalmazhatók nem voltak; mert igaz ugyan, hogy a Curia előtti eljárás czélja az érvénytelenségi ok tényálladékának megállapítása, igaz ugyan, hogy ez sok esetben azonos a büntetendő törvénykönyvben foglalt valamely büntetendő cselekmény tényálladékával: de ezen megállapítás nem azért történik, hogy a cselekmény egyuttal a törvényben meghatározott büntetéssel is sujtassék. Mert ha ezen czél is fenforogva és ennélfogva a bűnvádi eljárás elvei teljesen hasonszerű alkalmazást nyernének, az eljárásnak mindig azon személy ellen kellene irányulnia, a ki a cselekmény tettese vagy részese. Valamely cselekménynek vonatkozásai háromfélék lehetnek: magán-, büntető- és közjogaik. Ha immár a cselekmény ezen hármas irányzatú hatása közül csak egyiknek birói megállapitása forog szóban: az eljárást egyedül ennek megfelelőleg kellett megszabni. Kétségtelen azonban, hogy a választási ügyekben gyakorolt biráskodás, a büntető ügyekben müködő biráskodással leginkább analog, mert mindkét esetben a közérdek az, a mely a biróságot mozgásba hozza. Mindkét esetben az eljárás meginditása a közérdek szempontjából történik és mindkét esetben a közérdek képviselője, habár az eljárás tárgya felett rendelkezési joggal bír is, azt magánérdekűvé át nem változtathatja. Ebből kiindulva állapíttattak meg a felek jogai és kötelességei és vonattak meg azon határvonalak, melyeken belül ily ügyekben a birói hatalom érvényesül.

V. A javaslat a választás érvénytelenítésére irányuló eljárás megindításának jogát, a jelenleg fennálló jognak is megfelelőleg, kizárólag a választókra ruházza. Ezek azonban ezen eljárás keretén belül mint a közérdek képviselői szerepelnek, jogaik is ezen szempontból szabattak meg. A képviselőháznak azon jogköréből, mely őt önnön összealakítása törvényszerüségének megállapítása tekintetében megilleti, a jelen javaslatban megállapított feltételek alatt egyes jogosítványok - időhatárhoz kötötten - a Curiára ruháztatnak át. A választási ügyekben való biráskodás nem képezi a Curiát megillető birói hatalom folyamányát, hanem külön átruházáson alapul. Ez átruházás mellett még fennmarad az az elv, mely az 1848:V. törvénycikkelyben meg van állapitva. Ennek és a képviselőház egész alkotmányi állásának megfelelőbb hatáskör az, mely a képviselőházat nem a fél szerepével ruházza fel, mely a törvényesség kérdésében más forum előtt keres orvoslást, hanem megadja a módot, hogy a midőn a közérdek megóvása szempontjából in subsidum szükséges, a javaslat 3. §-ának 1. pontja esetében (10. § második bek.) önmaga dönt a törvényesség kérdésében. A biróság számára azonban meg kellett óvni azt az állást, hogy a választás érvényessége felett itél; és nem szabad volt reá oly functiót ruházni, mely csak a választást támadó vagy védő közeget illeti meg. Az eljárásnak egyik elvét képezi, hogy annak megindítása a választók joga, a kik mint a közérdek képviselői lépnek fel. A javaslat nyújt módot, hogy olyan esetben, midőn egyes kérvényezők hanyagságból, mulasztásból, vagy épen visszaélésből lehetetlenné tették azt, hogy a Curia a kérvénynyel megtámadott választásnak érvénye felett érdemben határozhasson, - ilyen esetben a többi választók - rövid záros határidő alatt beadható új kérvénynyel szorgalmazhassák a választás érvényességének érdemleges elbirálását a Curia előtt (11. §).

VI. Az eljárás a következő főbb elveken épül fel: A biróság valamely választás törvényszerüségét nem hivatalból, hanem csakis a választók kérvénye alapján teheti eljárás és itélet tárgyává. A birói hatáskör csakis a kérvényben felsorolt érvénytelenségi ok fenn- vagy fenn sem forgására vonatkozik, s azon hatás megjelölésére, melyet maga a törvény ahhoz fűz; vagyis az itélet ezen része tisztán declarativ természetű. A bizonyitás a kérvényben felsorolt érvénytelenségi okok tekintetében a kérvényezőket, az ellenbizonyítás a választást védőket terheli. Ennek folytán az eljárásban a bizonyítási kötelezettség meg van határozva és a bizonyítási eljárás e kettős kötelezettségnek megfelelően szabályozva. De a biróság nincs kizárólag azon bizonyítékok méltatására szorítva, melyet a felek indítványoznak, vagy előterjesztenek. Gondoskodni kellett oly formákról, a melyet a czél elérését lehetségessé teszik a nélkül, hogy maga az eljárás tisztán nyomozásivá alakulna át oly értelemben, hogy a felek bizonyítási kötelezettségének teljes háttérbe szorításával, a tényálladék kiderítése kizárólag a biróságot terhelje. E tekintetben kettős korlátozás volt fölállítandó; az egyik, hogy a biróság csak azon tényálladék megállapítására szorítkozik, mely a panaszolt érvénytelenségi okkal össze van forrva, a másik, hogy bizonyítási eszközök felkutatását külön nyomozás tárgyává nem teszi, hanem hivatalból felhasználja mindazokat, a melyeknek fenforgásáról vagy létezéséről az eljárás folyamán hivatalos tudomást nyert. Még nagyobb intézkedési jog volt a biróságra ruházandó a tényálladék megállapítása czéljából, a fenti korlátok közt, a felek személyes megidézése, s azok kikérdeztetése tekintetében. Ez elvek részben hasonszerűek azokkal, melyek a polgári eljárásban, mint a tárgyalási elvnek és a bűnvádi eljárásban, mint a vádelvek folyományai előfordulnak. Ezen eljárás különleges természete a kettőnek összeegyeztetését tette szükségessé. Ennek megfelelőleg állapíttatik meg a contradictorius eljárás formái, a felek szerepköre; és miután az eljárásban ugy a kérvényezők, mint a választást védők csak alaki szempontból peres felek, nem egyszersmind az anyagi jog szempontjából is, ezzel összhangban lett megállapítva a meg nem jelenés következménye és a mulasztások hatálya is. Az eljárásnak alapelvét képezi továbbá a teljes nyilvánosság és szóbeliség, a bizonyítékok szabad méltatása. A bizonyítási eljárásban szem előtt lőn tartva, hogy az érvénytelenítési eljárás közjogi természetű per és pedig annak azon fajához tartozik, a melynek tárgya nem valamely vitás egyéni jog érvényesitése, vagy ily jogon ejtett sérelem orvoslása, hanem egy közjogi cselekmény megtámadott érvényességének eldöntése. Ennélfogva a feleket anyagi értelemben vett rendelkezési jog nem illeti meg, a bizonyítási eszközök a polgári eljárástól eltérően állapíttatnak meg, és bizonyitás tárgyává nem az tétetett, a mi a felek közt vitás tény, hanem az, a mit a biróság az itélet meghozatala szempontjából megállapítandónak vél; és igy a bizonyítási jogban a polgári eljárás mellőzésével közeledni kellett azon elvekhez, a melyek a bűnvádi eljárásban mérvadók. A törvény az eljárás megállapításánál a szükséges főbb elvek megjelölésére az eljárási alakoknak megállapítására, az eljárásnak felismerhető tagolására szorítkozott, de nem tartotta feladatának egy minden részletre kiterjedő eljárás megalkotását. E mellett meg kellett jelölni azon forrást is, melyből a biróság a kiegészítésre szükséges szabályokat meritheti, mely a kifejtett elveknek megfelelőleg csak a bűnvádi eljárás lehetett.

VII. A törvény főfeladatát: a Curia biráskodásának szabályozását, nem lehetett megoldani a büntető törvénykönyv (1878:V. tc.), továbbá az 1874. évi XXXIII. t. cz-nek, valamint az ezzel kapcsolatos 1876. évi XVIII. és 1881. évi LIX. tc. -eknek módosítása és kiegészítése nélkül. Az 1874. évi XXXIII. és 1876. évi XVIII. tc. -ekben foglaltatik ugyanis az anyagi jogszabályok túlnyomó nagy része, melyeket a birónak az érvénytelenítési eljárásban követni kell. A választási visszaélések egyes fajainak tényálladéka legnagyobbrészt a büntető törvényből vétetett át. Felhasználtattak az érvénytelenségi okok megállapításánál azon jogszabályok is, melyek a házszabályokban vannak belefoglalva. Bizonyos pótlások és szabatosítások elkerülhetetlenek voltak, ha szabatos és határozott jogszabályokat akartunk nyujtani a biróságnak, a melyek szerint az érvényesség felett döntsön. Azon érvénytelenségi okok, melyek a választási eljárás határozatainak megsértésén alapulnak, szükségkép a választási eljárást megszabó törvény szakaszainak sorrendjéhez és határozataihoz fűződnek. E választási törvény megalkotásakor 1874-ben nem tartották szem előtt, hogy azt valamely biróság fogja alkalmazni. A tapasztalás is kiderítette, hogy számos határozata nem oly szabatos és határozott, hogy a birói alkalmazás biztos szabályául szolgálhasson. Mindezen fogyatkozásokat, tekintettel a Curia biráskodására, pótolni kellett és nem lett volna helyes a majdan megalakuló birói gyakorlatnak hagyni fenn, hogy időjártával azok értelmét szabatosítsa. Egyáltalán nem volt szabad szem elől téveszteni, hogy a biró a politikai élettől el van szigetelve, a választási mozgalmakban sokkal kevesebb részt vehet, mint a hivatalban nem lévő személyek. E mozgalmakat, azok természetét közvetlen tapasztalásból csak kisebb mérvben ismerheti. Az ily ügyekben való biráskodás nem is képezheti rendes functioja tárgyát. Csak ritkán, nagy időközökben kerülnek ily esetek eléje, itéletei sokkal féltékenyebb szemekkel ellenőriztetnek, mint rendszerint más ügyekben;

a birói gyakorlatnak többé-kevésbbé határozatlan jogszabályok mellett elkerülhetetlen ingadozása nagyobb mérvű volna és sokkal inkább megrendítené a bizalmat irányában, mint azokban az ügyekben, melyek hatósága alatt naponként előfordulnak, melyeket szükségkép jobban ismer, és a melyekben való itéleteknél egy hosszú, sokoldalú, kifejlett gyakorlatra támaszkodhatik. A mérv, a meddig ezen törvények módosítására történt, a legszükségesebbre lőn szorítva. Döntő szempont volt az, hogy e törvényeknek általános revisiója nem ezen törvény keretébe tartozik. Nem is lehetne azt megtenni a nélkül, hogy ezen törvények egyes alapelvei az átvizsgálás körébe be ne vonassanak. Ily mérvű revisió a nehéz és nagy horderejű kérdések egész sorozatát veti föl, a melyek mellett e törvény főfeladata háttérbe szorult volna. Ezért a törvény ez irányban csak a legszükségesebbeket ölelte fel. Kiemelendő, hogy a büntetőtörvénykönyvnek egyes határozatai szabatosíttattak, a választási bűncselekmények büntető jogi megtorlására vonatkozó határozatok módosíttattak és kiegészíttettek. Alaptalan és a biróság félrevezetésére emelt rosszhiszemű panaszok vagy kiállított bizonyítványok büntetés alá vonattak. Hatályosan biztosíttatott, hogy a kérvények felszereléséhez szükséges okiratok másolata elnyerhető legyen. A törvény ötödik czíme több irányban és gyökeresen módosítja, kiegészíti, illetőleg szabatosabbá teszi az 1874. évi XXXIII., az 1875. évi VI., az 1876. évi XVIII. és az 1881. évi LIX. tc. -eknek egyes rendelkezéseit. Ezenfelül a törvény hatályosabbá teszi a választást vezető, illetőleg a választásnál hivatalból közreműködő egyéneknek felelősségét, szabályozza ellenük a fegyelmi eljárás lefolytatását s megfelelő rendelkezéseket vesz fel a végből, hogy a választók törvényes ok nélkül ne hagyassanak ki a választói névjegyzékből és választói joguk gyakorlásában törvényellenesen ne legyenek gátolva, valamint, hogy a választási eljárás mindenben a törvény rendelkezései értelmében folyjon le.

VIII. Uj törvényeinkben eddigelé nem ismert rendelkezéseket tartalmaz a törvény negyedik czime, a választó kerület képviselőküldési jogának időleges felfüggesztéséről. A választási visszaélések meggátlására a törvényhozás eddigelé két utat követett; az egyik a választási visszaélésnek büntetendő cselekménynyé minősítése, a másik a választás megsemmisítése. A választási visszaélések közt van azonban kettő, mely, ha kiterjedt mértékben űzhetik, az egész választókerület erkölcsi felfogásának elfajulásáról tanuskodik. Ez a vesztegetés és az etetés és itatás. Lehetséges, sőt nem egyszer már a Ház előtt is esetek forogtak fenn, midőn világos volt, hogy a választók túlnyomó nagy részének felfogása e visszaélések elkövetését egyenesen követelte, abban semmi bünöst, és még olyat sem látott, mely a választási cselekmény erkölcsi és ezzel politikai alapjait szétrombolja. A választási mozgalom ily elfajulását pusztán a választás érvénytelenitésével leküzdeni nem lehet, mert ha csak ez történnék meg, ismét egy alkalommal több lesz nyujtva ama visszaélések nyilt vagy rejtett ismétlésére. Itt nem marad más mód fenn, mint a választókerület képviselőküldési jogát az országgyülés tartamára felfüggeszteni. Ezen felfüggesztés tekintetében a feltételek és az eljárás a következő: Feltétele a választásnak bármi okból való megsemmisítése, és elegendő jelenségei annak, hogy az illető választókerületben nagymérvű vesztegetés vagy etetés-itatás üzetett; ezen körülményeknek a képviselőház tudomására jutása; és külön vizsgálat útján azon bizonyítékok kiderítése, hogy ezen körülmények fenforognak. Az ily vizsgálatok sikeres viteléhez megkivántatik, hogy a tanuzási kötelesség még azon esetekre is kiterjedjen, midőn a tanu az emlitett visszaélések elkövetésével önmagát vagy hozzátartozóit vádolná. Másként eredményes vizsgálat nem várható. Ugyanezen szempont szükségessé teszi azt is, hogy az ily módon kinyomozott visszaélések, ha a tanu az egész igazat megvallotta, büntető üldözés alá ne vonassék. A vizsgálat czélja ezen eljárásban nem a büntető felelősségrevonás érvényesítése, hanem a visszaélések mérvének és terjedelmének kinyomozása, hogy a képviselőház a felfüggesztés vagy a fel nem függesztés felett az adatok teljes birtokában határozhasson.

Részletes indokolás

A 3. §-hoz

A 3. §-ban foglalt érvénytelenségi okok egyik csoportját azon cselekmények alkotják, a melyek a választásban szereplő jelöltek által, vagy azok beleegyezésével, avagy a nélkül más személyek részéről - legyenek azok közhivatalnokok, vagy sem - valamely meghatározott választásra vonatkozólag követtettek el és a választási visszaélések fogalma alá esnek. Az érvénytelenségi okok másik csoportját azon cselekmények alkotják, a melyek az 1874:XXXIII. tc. 5. fejezetében szabályozott választási eljárás oly szabványainak megsértését képezik, a mely sérelem a választás eredményét befolyásolja. A 2. pontban felsorolt érvénytelenségi ok tényálladéka azonos azzal, a mely a büntető törvénykönyv 185. §-ában foglaltatik. A büntető törvénykönyvre való egyszerü hivatkozás ugy ezen, mint hasontermészetü esetekben azon okból volt kerülendő; mert a meghatározott cselekmény itt nem mint büncselekmény, hanem pusztán mint érvénytelenségi ok állapittatik meg és e megállapitás csakis a jelen törvényben megszabott jogkövetkezményeket vonja maga után. Az elkövetési módozatok tekintetében is alkalmazkodni kellett a büntető törvénykönyvhöz és nemcsak a személyes vesztegetést érvénytelenségi okként elösmerni, hanem mindazon eseteket, a midőn a képviselő a cselekmény elkövetésében részes vagy annak elkövetésébe megelőzőleg és kifejezetten beleegyezett. Az ezen pontban felsorolt cselekmény, tekintet nélkül az eredményre gyakorolt hatásra, a választás érvénytelenségét vonja maga után. Ezen intézkedés indokolása kettős: egyrészt, mert a cselekmény olyan, a melynek elkövetése a btk. 188. §-a szerint a politikai jogok gyakorlásának felfüggesztését vonja maga után; másrészt pedig, hogy a cselekmény természete olyan, hogy annak elkövetője a képviselői állás betöltésére méltatlanná válik s ily értelemben érdemetlenségi okot képez. A részesség fogalma azonban nem öleli fel magába mindazon eseteket, a midőn a vesztegetési cselekmény olyannak tekintendő, mint a mely a képviselővel szemben beszámítás tárgyát képezheti.

Ez okból különösen fel volt említendő azon eset, midőn a vesztegetést a képviselő érdekében más valaki követte el, s a képviselő abba „megelőzőleg és kifejezetten” beleegyezett. A törvény 2. pontjában meghatározott vesztegetés, a választóknak anyagi eszközök igénybevétele általi törvényellenes befolyását ki nem meriti. Kétségtelen, hogy a vesztegetés minden lehetséges elkövetési módját törvényben megállapítani eddigelé nem sikerült. De a törekvéseknek - ezen nehézség daczára - oda kell irányulnia, hogy a legszembetünőbb, külsőleg felismerhetővé váló és ezért bizonyitás tekintetében alkalmas esetek, mint érvénytelenségi okok törvénybe igtattassanak.

A 3. pontban foglalt tényálladék a 2. pontban meghatározott vesztegetéstől egyrészt tárgyi tekintetben, másrészt pedig az elkövetés módjára nézve különbözik; mert mig a 2-ik pontban meghatározott vesztegetés egy még nem birt előny adását vagy igéretét foglalja magában, addig az esetben egy már birt előny elvonásával való fenyegetés forog fenn. A 3. pont ugyanis akként van szövegezve, hogy a képviselőjelölt csak az esetben fog érvénytelenségi okul szolgáló választási visszaélést elkövetni, ha a választót vagy hozzátartozóját oly előny elvonásával fenyegeti vagy törekszik befolyásolni, melyet azok a fenyegetés időpontjában, vagyis a választást megelőzőleg, - akár visszteljesités mellett, akár a nélkül - de jogosan birnak.

A 4. pontban foglalt érvénytelenségi ok tényálladéka azonos a btk. 178. §-ában meghatározott vétséggel.

A 6. pont az etetést és itatást mint érvénytelenségi okot állapitja meg és a btk. 185. §-ában foglalt meghatározástól annyiban tér el, a mennyiben az elkövetés időpontját, mint a tényálladék egyik nélkülözhetetlen elemét veszi fel. Az időpont megállapitása tekintetében különbség volt teendő az általános és az időközi választások között. Meg kellett állapitani ezen választások mindegyike tekintetében egy kétségtelenül felismerhető kezdő és végpontot. A kezdőpont szükségszerűleg változik, a végpont mindkét rendbeli választásnál azonos, t. i. a választási eljárás befejezése, mely időpont után a választók szabad elhatározásának törvényellenes befolyásolása kizártnak veendő. A választóknak szellemi eszközökkel való jogtalan befolyásolása az anyagi eszközökkel való befolyásolásától abban is különbözik, hogy megjelenési alakzatai változóbbak mint az előbbieké, hogy a tényálladéknak határozott alakban leendő megállapitása sokkal nagyobb nehézségekbe ütközik és maga az elhatárolás, hol a szellemi eszközök foganatba vétele a jogosult befolyástól a jogtalanra megy át, a legnagyobb gondot és előrelátást kivánja meg. De a különbség a cselekmény által előidézni óhajtott czélzatban is nyilvánul, mert az utóbbi esetekben a választói szabadság ellen intézett támadás más formákban jelentkezik, a mely formákat azonban, hogy birói megállapitásra alkalmasak legyenek, a törvényben teljes határozottsággal meg kell jelölni. Ezek a mérvadó szempontok, a melyek úgy a 7., valamint a 8. pont megállapitásánál alapul szolgáltak. A 7. pontban foglalt érvénytelenségi ok megfelel a btk. 171. és 172. §-ának azon különbséggel, hogy mint tényálladéki mozzanat azon különös czél szerepel, a melylyel maga a cselekmény szoros összefüggésben áll. A cselekménynek a szándékba vett czél elérésére alkalmasnak kell lennie, de az érvénytelenségi ok fenforgása nem tételezi fel, hogy más jelölt felállitása tényleg meggátoltatott, vagy pedig a választás eredménye tényleg törvényellenesen befolyásolva lett.

A cselekmény alkalmas volta részben az elkövetés módozataitól s annak hathatóságától függ, a mely azonban objectiv ismérvekhez van kötve. A 8. pont alatt emlitett érvénytelenségi ok részben megfelel a btk. 172. §-ának, részben pedig attól eltérő tényálladéki mozzanatot foglal magában. Különösen bővebb ez a pont az 1878:V. tc. 172. §-ánál annyiban, hogy érvénytelenségi ok gyanánt vette fel azt az esetet is, midőn az izgatás nem valamely egész osztálynak, nem egyik nemzetiségnek vagy hitfelekezetnek valamennyi tagja, hanem az állampolgároknak csak egy része ellen, vagy ha a magyar államot alkotó országok közt fennálló államközösség ellen, vagy a magyar állam területi épsége és egysége ellen vagy a nemzet politikai egysége ellen irányult. A tényálladékba ugyanazon czél lett felvéve, mint a 7. pontba. Ezen tényálladék első része a jelenleg érvényes jogot megszabó házszabályokból van véve. De ezen javaslat azt jelentékenyen megszorította. A házszabályokat ezen jogi korlát felállitásában az 1878:V. tc. és az az indok vezette, hogy a választási küzdelmeket törvényszerü lefolyását és a választási szabadságnak érvényesülését mi sem gátolja s akadályozza meg annyira, mint a szenvedélyeknek a büntető törvény által tiltott felidézése s oly állami és társadalmi intézmények megtámadása, melyeknek a legélesebb választási harczok közepette is sértetlenül és érintetlenül kell fennállnia. Mert a választási visszaélések legveszélyesebb faja, a választóknak oly szellemi befolyásolása, a mely magával az állami renddel ellenkezik, s a melynek meggátlására indokoltnak tekinthető nemcsak a cselekménynek büntetéssel való sujtása, hanem annak törvényes megállapitása, hogy az oly egyén, ki ily uton s ily eszközökkel a képviselői állás megszerzését megkisérli, arra érdemetlen legyen. Az ezen pontban foglalt cselekmények külön csoportját végül az is képezi, a midőn a képviselő magán- vagy köztulajdonnak felosztásával ámit, a mi szintén nincs az 1878:V. tc. 172. §-ában.

Ez az eset rokon a választási vesztegetések fogalmával, mert hiszen a vesztegető befolyás nemcsak abban áll, hogy a választónak vagy hozzátartozójának anyagi előny tényleg nyujtatik vagy igértetik, még pedig akképp, hogy a vesztegető vagyonából valamint a megvesztegetett vagyoni sphaerájába juttat, hanem előáll akkor is, ha a választó elhatározásának befolyásolása czéljából oly vagyoni előnyök nyujtása helyeztetik kilátásba, a melyek feletti rendelkezés nem illeti meg azon egyént, a ki azt kilátásba helyezte. Az ily elöny kilátásba helyezése az állam törvényei által megállapitott tulajdoni renddel ellenkezik s felhasználja az alacsonyabb fokon álló értelmi erőt olykép, hogy ezen előnyök nyujtásának elérhetőségét az illetőkkel elhiteti. A tényálladék tehát abban áll, hogy a választók elhatározásukban megtévesztetnek. A megtévesztés eszköze pedig anyagi előnynek kilátásba helyezése, s maga az utóbbi a tulajdoni rendnek megbontása. Ezen érvénytelenségi ok fenforgásához nem kivántatik meg annak kimutatása, hogy az ámitás a választás eredményének döntő tényezője volt, hanem érdemtelenné válik azon egyén a képviselői állás betöltésére, a ki ily módon s ily eszközökkel a választók megtévesztését akár csak meg is kisérlette.

A 3. §-nak 9. pontja érvénytelenségi ok gyanánt állapitja meg azt az esetet, ha a képviselő választását megelőzőleg három hónapon belül a vallás szertartásainak végzésére rendelt helyiségben vagy vallásos jellegü gyülekezeten képviselővé választásának előmozditása végett befolyást gyakorolt a választóknak vallásos érzületére, illetőleg ha a vallásos tisztelet tárgyait vagy olyan tárgyakat, melyek egyházi szertartások végzésére vannak rendelve, - megválasztásának előmozditására használt fel. Indokolja ennek a rendelkezésnek feltételét a törvényjavaslatnak az a legfőbb czélja, hogy a képviselőválasztásoknak minden illetéktelen befolyástól való mentessége lehetőleg biztosíttassék. Ily illetéktelen befolyásnak tekintendő az is, ha a vallásban rejlő magasztos erkölcsi erő méltatlan módon pártczélok előmozdítására használtatik fel, a mi a vallásnak gondosan megőrzendő tekintélyét is sérti. Tekintettel arra, hogy a törvénynek az az egyik alapeszméje, hogy a királyi Curia a kérvénynyel megtámadott képviselőválasztások érvénye felett a biráskodást csak a 3. §-ban taxative felsorolt olyan esetekben gyakorolja, a melyekben a tényálladék határozottan és szabatosan megállapítható, melyekben tehát a biró rendes működési körében mozog ennélfogva a 3. § 9. pontja a szóbanforgó érvénytelenségi okot olyképen állapítja meg, hogy annak keretében is csak szabatosan körülirt és a rendes birói hatáskörbe tartozókkal analog, határozott tények kerüljenek a kir. Curia elbirálása alá. Politikai mérlegelésnek és az opportunitási szempontok érvényesítésének a 9. pont eseteiben nincs helye.

A 3. §-nak 2., 3., 4., 6. és 9. pontjai alatt foglalt cselekmények a szerint, a mint azok a jelölt által közvetlenül követtek el, vagy pedig azok elkövetése neki leszámítható, megkülönböztetendők azon esetektől, a midőn e cselekményeket más valaki követte el. A cselekmény megállapítandó hatása az elkövető személyének a választáshoz való viszonya szerint változik, s mig az első esetben mind érdemtelenségi ok, tekintet nélkül a hatás megállapitására, a választás érvénytelenségét vonja maga után, addig az utóbbi esetben a 3. § 10. pontja szerint csak annyiban állapíthat meg érvénytelenségi okot, a mennyiben a cselekmény és a választás eredményének mikénti alakulása között okozati összefüggés forog fenn és a cselekmény ezen hatása megállapítást nyer.

Megválasztott képviselőnek csak az tekinthető, a ki az érvényes szavazatok általános többségét elnyerte. A 3. § 10. pontjában felsorolt cselekmények azon szavazat érvénytelenítését vonják maguk után, a mely szavazat a cselekmény folytán adatott. A választás érvénytelenítését ezen cselekmények csak akkor vonhatják maguk után, ha azok hatása a választás eredményére akkép mutatható ki, hogy az általános többség, a melyet a képviselő nyert, magával a cselekménynyel oly szoros összefüggésben áll, hogy a cselekmény nélkül a látszólagos általános többség nem éretett volna el. Maga a 11. pont a btk. 187. és 475. §-aiban foglalt elemek egybevonásán felül a büntetendő törvénykönyvbe fel nem vett, de hasonló természetü más esetekre is kiterjed. A cselekmény az általános többség alakulására befolyással bir és a választás érvénytelenítését csak akkor eredményezi, ha ezen cselekmény következtében a javaslat értelmében eszközlendő szavazatlevonás vagy hozzáadás folytán, a képviselő olyannak tünik fel, mint a ki az érvényes szavazatok általános többségét el nem nyerte. A 11. pont, szemben az 5. ponttal, arra az esetre vonatkozik, ha a hivatali nyomást, befolyást, illetőleg kényszert vagy a fegyveres erőt közhivatalnok nem a maga, hanem más jelölt megválasztása érdekében alkalmazta.

A 3. §-nak 12., 13. és 14. pontjai alatt azon cselekmények foglaltaknak, a melyek arra irányulnak, hogy bizonyos választók a választásban való részvételben gátoltassanak, akár azáltal, hogy a választás helyén kellő időben való megjelenésben megakadályoztattak, akár az által, hogy választó joguk gyakorlatában a választás folyama alatt és annak helyén törvényellenesen gátoltattak, akár az által, hogy szavazatuk törvényellenesen visszautasíttatott vagy semmisnek nyilváníttatott. Ezen pontok értelme és hordereje együtt itélendő meg a javaslat 5-ik §-ban foglalt rendelkezésekkel. Magában véve azon tény kimutatásához, hogy bizonyos választók a leszavazásban gátoltattak, vagy szavazatuk visszautasittatott, vagy semmisnek nyilvánittatott, a választás érvénytelenítését kötni nem lehetett, mert tekintet nélkül a gátolt választók számára és figyelmen kívül hagyva azt, hogy e gátolt választók melyik jelöltre akarnak szavazni: a választás érvénytelenségét megállapítani egyértelmü volna azzal, hogy az illető választókerületben a többség a kisebbségnek kiszolgáltassék, a mely utóbbi ily cselekmény elkövetése által a választás érvénytelenítését bármikor képes volna előidézni. Ha bizonyos választóknak meggátlása abban, hogy a választás szinhelyén megjelennek, vagy ott megjelenve, a szavazásban részt vegyenek, illetőleg szavazatuk visszautasítása vagy semmisnek nyilvánítása már egymagában elegendő volna arra, hogy a választás érvénytelen legyen: ez a legfonákabb következményekre vezetne. A legkényelmesebb mód volna arra, hogy a kisebbség egy ily választás érvénytelenítését előidézze, mely különben minden tekintetben a többség valódi akaratának kifejezése. A fenthivatkozott pontokban foglalt cselekményeknek tehát csak annyiban lehetett érvénytelenítő hatást tulajdonítani, a mennyiben azok a választás eredményét kimutathatóan befolyásolták s ennek folytán a választás nem tekinthető úgy, mint a mely mindazon választók tekintetbe vételével, a kik szavazni kivántak, a többség kétségtelen akaratát kifejezné.

Az igazság megkivánja, hogy a visszautasított, illetőleg a meggátolt választók akarata s a semmisnek nyilvánított szavazatok is bizonyos irányban számba vétessenek a választás eredményének megállapításánál. Meg kellett tehát állapítani azon módozatokat, a melyek alapján ily esetben az általános többség meghatározandó. (5. §) E tekintetben különbség volt teendő a szerint, a mint a visszautasított, illetőleg a meggátolt választókra, valamint azokra nézve, a kiknek szavazata törvényellenesen semmisnek nyilváníttatott, - a Curia előtti eljárás során kimutattatik, hogy melyik jelöltre szándékozik szavazni, vagy pedig ily kimutatás nem sikerült vagy meg sem kiséreltetett. Az első esetben az általános többség megállapítása czéljából ezen választók az 5. § értelmében olyanoknak volnának tekintendők, mint a kik a választási eljárásban részt vettek és kimutatott akaratuknak megfelelőleg a képviselő ellen szavaztak volna. A másik esetben a visszautasított, illetőleg a meggátolt választók, valamint azok, a kiknek szavazata törvényellenesen semmisnek nyilváníttatott - nem számíttatnak sem az egyik, sem a másik jelölt számára beadott szavazatokhoz, vagyis a szavazatoknak megengedett hozzáadása ezen esetben ki van zárva, hanem más módon tekintetbe jönnek, de csak azon többség meghatározásánál, mely szükséges arra, hogy a megválasztottuk kijelentett jelölt megbizása megálljon. Ily esetben a többségnek nemcsak a beadott érvényes szavazatok absolut többségét kell alkotni, hanem a beadott szavazatokból a megválasztott képviselőre adott számnak oly nagynak kell lennie, hogy absolut többségét képezze annak a számnak, mely a visszautasított, illetőleg a szavazásban gátolt és a szavazatukat valósággal beadott választók összeadott számából alakul. Mert ez esetben egészen világos, hogy mindazon választókat együttvéve, akik szavazni akartak, de részben szavaztak és részben nem szavazhattak: az absolut többség mégis a megválasztott képviselőt illeti. A megválasztott képviselő javára egyetlen egy szavazat sem számíttatik, mely be nem adott és ha világos, hogy tényleg mégis annyi szavazatot nyert, a mennyi még akkor is absolut többséget képezne, ha mindazok, a kiknek szavazata törvényellenesen visszautasíttatott, vagy semmisnek nyilváníttatott, vagy a kik a szavazásban, gátoltattak, szavaztak volna: nincs elegendő ok arra, hogy a választás eredménye meg ne álljon. Ez egyszersmind bizonyos fokig üdvös fék lesz arra nézve, hogy ne forogjon fenn semmi érdek, hogy egyik vagy másik párt választói a szavazásban meggátoltassanak, vagy hogy a szavazatok törvényellenesen visszautasíttassanak vagy semmisnek nyilváníttassanak. Mert ezzel igen keveset vagy legtöbb esetben semmit sem érnek el. (V. ö. 4. § 3. bekezd.) A Curia hatáskörének megállapításánál továbbá azon általános elv szolgál alapul, hogy a választási eljárásnak lefolyása, illetőleg az 1874:XXXIII. tc. V. fejezetében foglalt szabályok betartása, birói ellenőrzés alá helyeztessék.

A választási eljárást szabályozó intézkedések úgy czéljuk, mint természetük szerint különbözők, s ennek megfelelő kifejezést kell adni akkor, a midőn azok meg nem tartása vagy megsértése érvénytelenségi okként felismertetik. Ezen intézkedések kétfélék: olyanok, a melyek a választási eljárásnak elengedhetetlen feltételei, a melyek czélja az eljárás törvényszerű lefolyását biztosítani, s a melyek hiánya vagy be nem tartása a választás érvénytelenségét kell, hogy maga után vonja a nélkül, hogy a hiánynak vagy sérelemnek hatása a választás eredményére külön birói vizsgálat tárgyává tétetnek. Ezen csoportba tartoznak a 3. § 15., 17., 18., 19., 20., 22., 25. és 27. pontjai alatt felsorolt érvénytelenségi okok. Az intézkedések második csoportját azok alkotják, amelyeknek hiánya vagy megsértése nem vonja maga után feltétlenül a választás érvénytelenítését, hanem csak annyiban, a mennyiben ehhez még más körülmények is hozzájárulnak, a melyek kétségtelenné teszik, hogy a kérdéses választás eredménye a választók többsége akaratának kifejezéséül nem tekinthető. Ide sorolandók a 3. §-nak 21., 23., 24. és 26. pontjai alatt felsorolt érvénytelenségi okok.

A törvény azon rendszert fogadta el, a mely szerint a választási törvény azon intézkedései szabatosan megjelölendők, a melyek megsértése érvénytelenségi okot állapit meg, még pedig a következő okok alapján: Az 1874:XXXIII. tc. V. fejezetében foglalt szabályok a választás eredményére gyakorolt befolyásuk tekintetében különféle természetüek. Olyanok, a melyek az eljárás törvényszerüségének elengedhetetlen biztosítékai, a melyeknek be nem tartása tehát - eltekintve az előidézett hatástól, vagy a hatásnak lehető voltától - mint érvénytelenségi ok szükségszerüleg megállapítandó, ha csak magát a választási eljárást, mint minden alakszerüséget nélkülözőt, a vezető közegek önkényének kiszolgáltatni nem akarjuk. Más szempont alá tartoznak azon intézkedések, a melyek be nem tartása alkalmas arra, hogy a választás eredménye - még pedig meghatározhatóan - törvényellenesen befolyásoltassék. A harmadikba végül azon intézkedések tartoznak, a melyek a törvényszerü lefolyásnak ugyan szintén biztositékakép szerepelnek, de a melyek be nem tartása, vagy magát az eredmény feltüntetését nem befolyásolja, vagy pedig megsértés esetében, az eredmény valóságának feltüntetésére csak közvetve hatván, megengedett bizonyitási esetben a választás eredményének valódi feltüntetését nem gátolják. Az intézkedés ezen természete és az ezzel járó hatás szerint az érvénytelenségi ok tényálladéka szükségszerüleg változik. De a mennyiben a birói eljárás tárgyát az eredmény valóságának megállapítása képezi, a megállapodási módok - s a mi ezzel szoros kapcsolatban áll - a bizonyitás kérdése az intézkedés természetének megfelelően esetről-esetre változik.

Az 1874:XXXIII. törvénycikk 69. §-ában (a jelen törvény 155. §-a) foglalt intézkedés a kitüzött nap és hely tekintetében, a választási eljárás törvényszerü lefolyásának elengedhetetlen feltételét képezi s annak meg nem tartása, a választás érvénytelenségét szükségszerüleg maga után vonja. Az 1874:XXXIII. tc. 69. §-a ugyancsak rendeli, hogy a választási eljárás a kitüzött napon és helyen reggeli 8 órakor nyitandó meg. A korábban eszközölt megnyitás a választás eredményére döntő befolyással lehet, a mennyiben az 1874:XXXIII. törvénycikk 70. §-a (törvény 156. §) értelmében a képviselő-ajánlás legkésőbb a választás megnyitásától számított 1/2 óra alatt adandó át a választási elnököknek. Ezen időpont meg nem tartása a választás eredményére döntő befolyással csak akkor bir, ha az a választókat az ajánlattételben tényleg megakadályozta. Ha azonban daczára annak, hogy a választási eljárás nyolcz óra előtt nyittatott meg, a választóknak mód és alkalom nyujtatik a törvényben meghatározott időpontig, az ajánlás megtételére, úgy a megnyitás időpontjának előbbre való tétele magát az eredményt nem befolyásolja. Miután pedig a 70. § értelmében az ajánlattétel ideje 8 1/2 órakor jár le, a 17. pont második bekezdésében jogot kellett adni a választóknak, hogy az eljárásnak 8 óra előtt történt megnyitása esetén is, az ajánlást nem a megnyitástól számított 1/2 óra alatt, hanem 8 1/2 óráig eszközöhetik. Ha a törvény ezen intézkedése daczára a választási elnök az ajánlást el nem fogadná, a választás eredménye törvényszerünek tekinthető nem lévén, annak a megsemmisítését lehet kérni (17. pont). Visszaélések kizárása végett szükségesnek mutatkozott a 3. § 17. pontjainak végén világosan és szabatosan meghatározni azt is, hogy a választási eljárás megnyitását reggeli 9 óra után nem szabad elhalasztani.

Az 1874:XXXIII. tc. 71. §-ának (törvény 157. §) első bekezdése értelmében, ha a választás megnyilta után fél óra alatt csak egyén ajánltatott, a választási elnök a választást befejezettnek s az illető egyént megválasztott országgyülési képviselőnek nyilvánitani tartozik. Ezen szabály be nem tartása s a mi azzal egyértelmü, az ajánlásnak később történt elfogadása, valamint az az eset, ha kellő időben több egyén ajánltatott jelöltnek és a választási elnök a szavazást nem valamennyi törvényszerüen ajánlott jelöltre rendelte el, - a mennyiben a örvényellenesen ajánlott lett megválasztása, a választást érvénytelenné teszi. Mert eltekintve attól, hogy a választási eljárásban szabályozott időpontokat a vezető közegek önkényére bizni nem lehet, a választás esélyei ily törvénybe ütköző ajánlás folytán teljesen megváltoznak, miért is azon körülmény, hogy a törvényellenesen ajánlott az általános többséget elnyerte, a tényálladék megállapításánál figyelembe nem jöhet (20. pont). Az 1874:XXXIII. tc. 71. §-ának 2. bekezdése értelmében a szavazás 9 órakor kezdendő meg. Ezen időpontnak elhalasztása, a választás eredményére kiszámíthatatlan befolyást gyakorolhat. De viszont előállhatnak esetek, a midőn különös körülmények folytán, a szavazás 9 órakor nem kezdhető meg. Nehogy azonban az ily elhalasztások a választás eredményének befolyásolására használtassanak fel, a törvény a 3. § 20. pontjában megállapította, hogy mikor tekintendő az elhalasztás törvényszerünek és meghatározza egyuttal a halasztás időtartamát, mely egy órát túl nem haladhat. Ha ezen haladék után sem kezdhető meg a szavazás, az eljárás a 80. §-nak megfelelően félbeszakítandó s új választási határnap tüzendő ki. Ezen határozmányok a választási eljárás törvényszerü lefolyásának elengedhetetlen feltételei, s így azok megsértése a választás érvénytelenségét vonandja maga után (20. pont).

Az 1874:XXXIII. tc. 62. és 75. §-ai értelmében a községeknek vagy városrészeknek megállapított sorrendje a választási eljárásnak egyik lényeges alkatrészét képezi, s habár a sorrendnek megváltoztatása az eredmény mikénti alakulására egyes adott esetekben befolyással lehet, magát ezen esetet, tekintettel a hatás bizonytalan voltára és a bizonyítás nehézségeire, birói utra terelni nem lehet. A sorrend megváltoztatása, illetve annak hatása a választás eredményére csak akkor volt figyelembe vehető, ha az, mint a szavazati jog megtagadása jelentkezik. Ez utóbbi eset akkor áll be, ha községek vagy városrészek, melyek a megállapított sorrendben meg nem jelentek, szavazásra fel nem hivatnak.

Az 1874:XXXIII. tc. 75. §-ának utolsó bekezdése értelmében a sorrendben meg nem jelent község utólag jogosítva van szavazni; de a törvény illető §-a nem rendeli, hogy ily esetben egyenes felhivás intéztessék. Ez okból a 21. pontban, a tényálladék megállapításánál a hivatkozott törvény 75. §-a ezen intézkedéssel kiegészítendő volt s az érvénytelenségi ok fenforgása ez által kétségtelen ismérvhez van kötve. Ezenfelül utal a 3. §-nak 21. pontja az 1874:XXXIII. tc. 83. §-ára (törvény 159. §) is, mert ez a pont az utóbbi § megszegésének esetére is vonatkozik. De a mint az egyes választók megakadályozása a választás eredményének törvényszerüségét egymagában meg nem szünteti, úgy egy községnek fel nem hivása, feltétlen érvénytelenségi okot nem képezhet. A javaslat 3. §-ának 21. pontja az általános többség megállapítását oly ismérvekhez kötötte, melyek az esetek legnagyobb részében megfelelőknek ismerendők el. Megkivánja ugyanis, hogy a képviselő, a névjegyzékben foglalt összes választókat számítva, az általános többséget elnyerte légyen. A 3. § 21. pontjával kapcsolatban a javaslat 5. §-ának 2. bekezdése meghatározza, hogy ily esetekben mely választók nem veendők számításba.

A 3. § 26. pontjának czélja a záróra megtartását biztosítani és meg nem tartásának hatását a választás eredményére megállapítani. Az 1874:XXXIII. tc. 83. §-ának első bekezdésében foglalt rendelkezések közül azokat, melyek a záróra kitüzésére vonatkoznak, több irányban lehet megsérteni. - Megtörténhetik ugyanis, hogy a választási elnök: a) nem abban az időpontban tüzte ki a zárórát, mikor kellett volna; b) egy óránál rövidebb vagy két órán túl terjedő zárórát tüzött ki; c) kitüzte a zárórát olyankor, midőn ennek feltételei akár positiv, akár negativ irányban nem forogtak fenn. A szóban forgó rendelkezések megszegését a törvény nem minősíti absolut érvénytelenségi oknak. A választás érvényben marad akkor, ha abban az időpontban, midőn a záróra törvény szerint kitüzendő lett volna, a képviselő megkapta a választói névjegyzékben foglalt szavazatoknak általános többségét. A záróra meg nem tartásából eredő hatás az egyes esetekben a biztos számszerü megállapitást lehetetleníti, mert a választás eredményét némelykor teljesen, más esetekben alig felismerhetően változtatja meg. De ha a választás törvényszerü lefolyását biztosítani kivánjuk és azon elv szolgál alapul, hogy a választás eredménye olyan legyen, a mely a választók szabad akaratának kifolyásakép elismerhető, úgy kétségtelen ismérvről kell gondoskodni, melynek alapján a szabvány megsértése esetében is a választás végeredménye, - mint a kerület választói többségének megfelelő - állapítható meg. Ehhez képest a többség megállapításánál az esetben is az 5. §-ban meghatározott elvek veendők alkalmazásba (26. pont).

Az 1874:XXXIII. tc. 86. §-a értelmében a választási elnök azon jelöltet köteles a kerület országgyülési képviselőjének kijelenteni, a ki a feljegyzett érvényes szavazatok általános többségét elnyerte. A kérvény, a mely a választás valódi eredményének megállapitására irányul, nem köthető a fenti szűk korláthoz. Mert a többséget elnyertnek nem az tekintendő, a ki a feljegyzett érvényes szavazatok általános többségét birja, hanem az, a kire a beadott vagy beadottnak tekintendő érvényes szavazatok többsége esett, akár lettek a szavazatok kellően feljegyzve, akár nem. Annak megállapításánál, hogy melyik szavazat érvényes vagy érvénytelen, irányadók; az 1874:XXXIII., valamint 1876:XXXIII. 1. czikkek, a jelen javaslat 4. és 5. §-ai és a netalán később hozandó törvények megfelelő határozatai (27. pont). Az 1874:XXXIII. tc. 86. §-ának értelmében országgyülési képviselőnek az jelentendő ki, a ki a feljegyzett érvényes szavazatok általános többségét megnyerte. A törvény 3. §-a ettől eltérőleg nem a feljegyzett, hanem az érvényes szavazatok általános többségét állítja föl kellékül. Az eltérés abban találja indokát, hogy csakis ezen eljárás folyamán állapítható meg, hogy valamely beadott és feljegyzett szavazat érvénytelen; úgyszintén az, hogy valamely fel nem jegyzett szavazat, a mely a többség megállapításánál számon kivül hagyatott, mint érvényen számításba vétessék. Ennek folytán első sorban megállapítandó volt, hogy melyik szavazat tekintendő érvénytelennek és ezzel kapcsolatosan meghatározandók voltak azon elvek, a melyek az általános többség megállapitásánál követendők. Az 1874:XXXIII. tc. 78. §-a értelmében semmis a szavazat, ha nincs értelme, ha többfélekép magyarázható, vagy ha nem a képviselőjelöltek valamelyikére adatott. Az 1876:XXXIX. tc. 8. §-a értelmében érvénytelen a szavazat, a mely oly egyénre adatott, a ki az emlitett törvény értelmében jelölhető nem volt. A törvénynek elvét képezi az, hogy az oly szavazat, melyre nézve a Curia előtti eljárásban kétségtelenné van téve, hogy az nem az illető választó szabad elhatározásának folyamánya, hanem valamely törvénybe ütköző s ilyenül a 3. §-ban feltüntetett cselekmény következménye, érvénytelen és az általános többség megállapodásánál számításba nem jöhet. Ha tehát ezen eljárásban az általános többség megállapítása forog szóban, ez csakis az érvényes szavazatok számbavételéből állhat és a megállapítás, a választásban szereplő jelöltekre adott szavazatok összvizsgálatára kell hogy kiterjedjen. Téves volna a megállapítás feladatát akkép körülírni, hogy: képviselőinek csak az tekintendő, a ki annyi érvényes szavazatot nyert, mint a mennyi a számbavehető szavazatok általános többségének megfelel és kizárni annak a kimutatását, hogy a másik jelöltre adott szavazatok közül az egyik vagy másik érvénytelen. Ezeknek megfelelően iktattatott a 4. §-ba azon elv, hogy az általános többség megállapításánál úgy a képviselőre, mint más jelöltre beadott szavazatok levonandók. A midőn a Curia előtti eljárásban az érvényes szavazatok általános többségének megállapításáról van szó, számításba kell venni mindazon érvényes szavazatokat, a melyeknek érvényre jutása a választási eljárás folyamán, a szavazatszedő küldöttségek előtt törvény ellenére meg volt akadályozva. Az 1874:XXXIII. tc. 73. §-a értelmében a névjegyzékben foglaltak közül a szavazat senkitől meg nem tagadható. Az idézett tc. 12. §-a megállapítja azon feltételeket, a melyek alatt a külön jegyzékben foglaltak szavazására bocsáttatnak. Az említett törvénycikk 78. §-a meghatározza azon ismérveket, a melyek fenforgásakor a beadott szavazat a szavazatszedő küldöttség által a választás folyamata alatt érvénytelenítendő. Mindazon esetekben, a midőn a szavazati jog törvény ellenére meg lett tagadva, vagy a beadott szavazat törvény ellenére semmisnek lett nyilvánitva, a szavazási rovatos ívek tartalma s az ennek alapján kihirdetett eredmény a valóságnak meg nem felel, s az ily alapon kiszámított általános többség az érvényes szavazatok többségének el nem ismerhető.

A javaslat 4. §-a azonban az ily szavazatok számbavételét csak az esetre engedi meg, a mennyiben egyuttal az is kimutattatik, hogy az illető választó melyik jelöltre adta szavazatát. Bizonyítási nehézségek e tekintetben fenn nem forognak, mert a törvény 160. §-a értelmében a bármi okból visszautasított választó megkérdezendő, hogy melyik jelöltre szándékozik szavazni, s ezen nyilatkozat a visszautasítottakról vezetett külön jegyzékben megemlítendő. Hasonlóan felveendő ezen jegyzékbe azon választó nyilatkozata, a kinek szavazata semmisnek lett nyilvánítva.

Az első esetben a biróság a választás alapjául szolgáló érvényes névjegyzék alapján megállapítja az illető választó jogosultságát, mikénti szavazása pedig a jegyzékkel kétségtelenné van téve. A második esetben pedig a felvett nyilatkozat alapján meghatározza, hogy az illető választó szavazata az 1874:XXXIII. tc. 78. §-a alapján érvényesnek vagy érvénytelennek tekintendő-e. Az ily szavazatoknak hozzáadását az esetre is meg kellett engedni, ha azok a fentemlitett jegyzékben elő nem fordulnak. Az ellenkező felfogás vagy azt eredményezi, hogy ha a jegyzék egyáltalán nem vezettetett, a választás föltétlenül érvénytelenítendő, vagy pedig azt, hogy a jegyzék ellenében bizonyítás nem foghat helyet. A törvény sem az egyik, sem a másik felfogást nem tehette magáévá. Mert a választás valódi eredményének felismerése más uton és módon lehetséges, s míg e lehetőség megvan, az anyagi igazságot alaki kelléknek alárendelni nem szabad. De ellenkezik a választás érvénytelenítésére irányuló eljárás természetével a választási eljárás folyamán felvett okiratok ellen a bizonyításnak kizárása, mert ez egyértelmű volna azzal: a választás eredményének meghamisítását törvényesíteni. Ezen elvből folyólag az általános többség megállapítása czéljából meg kellett engedni annak bizonyítását, hogy a szavazási rovatos ivekbe valamely beadott szavazat egyáltalán nem lett feljegyezve, vagy nem a valóságnak megfelelően. Megállapítandó volt végül, hogy jogosulatlan egyének szavazatai, mint érvénytelenek, levonassanak (1874:XXXIII. tc. 78., 86. §.; 1876:XXXIX. tc. 8. §).

Az 52. §-hoz

A törvény a feleknek a jegyzőkönyv tartalmának megállapítására mi befolyást sem enged. Ki van zárva úgy az ellenőrzés, mint a megállapítás joga. E két jog alapja ugyanis abban rejlik, hogy a tárgyalás lefolyását a jegyzőkönyv híven tüntesse fel és alapot szolgáltasson a birói határozatnak megtámadására az alaki, vagy anyagi jog szempontjából. Ezen eljárás folyamán azonban e két feltétel teljesen hiányzik. A jegyzőkönyv nem bizonyít a felek mellett vagy ellen, annak felvétele nem a felek érdekében történik, azok közremüködését kizárja és a jegyzőkönyvbe foglalt ténybeli mozzanatok informativ jellegüek. Ennek folytán mivel sem igazolható, hogy a feleknek jogukban álljon valamely nyilatkozatnak a jegyzőkönyvbe való szószerinti felvételét követelhetni; de ezen jogot még a tanuvallomások és a szakértők nyilatkozataival szemben sem lehetett megadni; mert a biróság valamely tényt be- vagy be nem bizonyítottnak nem a jegyzőkönyvben foglaltak alapján, hanem a tárgyalás összeredményekép állapít meg. (52. §).

Az 53. §-hoz

A választókat megillető jog, hogy kérvény utján a választás érvényességét megtámadhatják, az által, hogy valamely kérdéses választás tekintetében kérvény adatott be, kimerítve nincs; mert a 20. §-ban meghatározott határidőn belül, ugy a kérvényező választók, mint pedig ezektől különböző választók, e joggal élhetnek s vagy ugyanazon, vagy más érvénytelenségi okokat hozhatnak fel. Mert ha a kérvényezési jog az első kérvény beadása által kimerítettnek tekintetnék, ugy ez alkalmat szolgáltathatna arra, hogy e jog szinleges gyors használata által, annak érvényesülése meggátoltassék. Az elrendelés kizárólag a biróság joga, a melyre nézve a feleknek mi befolyás sem volt engedhető, mert az egyesítésnél az egyedüli és mérvadó szempont, a birói eljárás. Ép így mellőztetett az 53. §-ban az egyesítés időpontjának meghatározása. Az egyesítés az egyes kérvények alapján egymással szemközt álló kérvényezők és választás-védők jogain és kötelezettségein változást elő nem idézhet. A felek az egyesítés után egymással szemben csak azon jogokat gyakorolhatják, mintha egyesítés fenn nem forogna. A kérvények az egyesítés folytán nem tünhetnek fel akkép, mintha egy kérvényt alkotnának. Ennek következtében a kérvényezők vagy választás-védők cselekményei és mulasztása nem hatnak ki a többi kérvényezőkre vagy választásvédőkre. Ezen egyesítés azonban csak formális természetű, mert az egyes kérvényekben felsorolt tények nem szerepelhetnek olyan érvénytelenségi ok tényálladéka gyanánt, mely a másik kérvényben van felhozva. Ez ellenkeznék az eljárás azon elvével, hogy a kérvényben foglalt érvénytelenségi ok tekintetében felhozott tények, a tárgyalás folyamán kiegészítést vagy pótlást nem nyerhetnek. A mi tehát az egyesítés folytán ugy az egyik, mint a másik kérvény elintézésénél birói figyelembe jöhet, ez az ugyanazon tény tekintetében a különböző felek által szolgáltatott bizonyíték. Az egyesítésnek lehetségesítése szükségessé teszi,

hogy a különböző kérvények egy tanácsban nyerjenek eldöntést s egy előadónak osztassanak ki. Az ez irányu intézkedések azonban az ügyrend körébe tartoznak s ott fognak megfelelő megoldást nyerni.

A 69. §-hoz

A törvény nem határozza meg a felek nyilatkozatainak számát s ekkép az esetről-esetre a biróság által állapítandó meg, mely azt szabad belátása szerint határozza el, a szerint, a mint az ügyet kimerítettnek, avagy olyannak találja, mely az egyik vagy másik részéről még nyilatkozatot tesz szükségessé. A nyilatkozatok számszerű korlátozásának mellőzése azonban nem teszi feleslegessé, hogy a felek előadásainak tárgyi korlátjai határozottan meg ne vonassanak. A felek csak a kérvényben felsorolt érvénytelenségi okok tekintetében nyilatkozhatnak. A tárgyalásnak átcsapongása oly térre, mely a birói itélet alapjául nem szolgálhat, feltétlenül kizárandó. Ezt kivánja kifejezni a 69. § azon kitétele, hogy a felek nyilatkozatainak tárgyi korlátai a jelen törvényjavaslat 3. és 23. §-aiba vannak foglalva. Ezen intézkedés teljes összhangzásban áll a 62. §-sal, mely a tárgyalásból hivatalból kirekeszti az oly érvénytelenségi okot, melynek megállapítása a Curia hatáskörébe nem esik. A törvény ugy a Curia, mint pedig a képviselőház hatáskörét önállóan állapítja meg. A vitás választási ügyeknek e két forum közt történt megosztása és az e tekintetben vont korlátok betartása szükségessé teszi azt, hogy a Curia hatáskörét minden egyes kérvénynyel szemben hivatalból állapítsa meg. E megállapításnak a kérvényben foglalt érvénytelenségi okokkal szemben, azon jelentősége van: kizárni az érdemleges tárgyalásból mindazt, a mire a Curia hatásköre ki nem terjed. A hatáskör ezen megállapítása, habár hivatalból eszközlendő, nem lett a kérvény előleges megvizsgálásának körébe utalva, mert az erre irányuló birói müködés, a mely a kérvény visszautasítását eredményezheti, az alaki kérdés jellegével nem bir, miért is az ily határozat meghozatalánál, a felek meghallgatása okszerüen nem mellőzhető. A kérvényben felsorolt érvénytelenségi ok, a mely nem esik a 3. § alá, a kérvény visszautasítását csak az esetre eredményezheti, ha az utóbbi kizárólag ezen okon alapszik.


  Vissza az oldal tetejére