1899. évi XXXVI. törvénycikk indokolása

a koronaértékben való közkötelező számitás behozataláról, az általános érmeforgalom rendezéséről és a koronaértéknek a jogviszonyra való alkalmazásáról * 

Általános indokolás

Az 1892. évi XVII. törvénycikk egyedül azt a kijelentést tartalmazza, hogy az eddigi ausztriai érték helyébe az aranyérték lép. E kijelentésnek összes következményeit az idézett törvénycikk nem vonta le, de már csak azért nem is vonhatta le, mert az új értékrendszerhez tartozó fizetési eszközök előállitása csak a törvény hatálybalépte után lévén megkezdhető, gyakorlati tekintetek is azt javasolták, hogy az értékrendszert változtató országok példáját követve, az új érték megállapitását annak általános meghonositásától időileg külön válaszszuk, időt nyerve ez által egyfelől arra, hogy az új rendszerhez tartozó fizetési eszközök nagyobb tömegekben legyenek forgalomba hozhatók, másfelől arra, hogy az új rendszer, mielőtt általános kötelező módon behozatnék, a köztudatba átmehessen. Ennek elérésére elegendőnek mutatkozott az a rendelkezés, hogy a koronaérték érméi a törvényes fizetési eszköz jellegével ruháztattak fel, a melyekkel ausztriai értékre szóló kötelezettségek is teljesithetők abban az értékarányban, a melylyel az ausztriai érték pénzjegyei a koronaérték érméivel szemben birnak, mig a további teendők iránt a törvényhozás pusztán utasitások adására szoritkozott, a melyek alapján az értékrendszer megváltoztatásával egybefüggő s a valutarendezést képező egyes törvényhozási intézkedések megteendők.

Ezeknek az utasitásoknak megfelelve, terjeszti elő a kormány a koronaértékben való közkötelező számitás behozataláról, az általános érmeforgalom rendezéséről és a koronaértéknek a jogviszonyokra való alkalmazásáról szóló javaslatot.

A monarchia két állama között az érme- és pénzrendszerre vonatkozólag fönnálló szerződés (1892. évi XVIII. törvénycikk) XVIII. czikke szerint a közkötelező számitásra és az általános érmeforgalom rendezésére vonatkozó javaslatokat a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok kormányával létrejött egyetértés alapján, az új értéknek a jogviszonyokra való alkalmazásáról szóló rendelkezéseket az ausztriai kormánynyal való érintkezés után terjesztjük elé. Habár a jogviszonyokat illető fejezet tekintetében szerződéses kötelezettségünk csak az érintkezésre terjedt ki, a javasolt rendelkezések nagyrészt megegyeznek azokkal, a melyeket az ausztriai kormány terjeszt törvényhozása elé. Valutapolitikai tekintetek s a monarchia két állama közötti forgalom sürű volta, nemkülönben az a körülmény, hogy az ausztriai polgári törvénykönyv a magyar korona országainak több részében máig is érvényben van, tette szükségessé, hogy a javaslatnak ez a része is a monarchia mindkét államában ugyanazokat az elvi rendelkezéseket foglalja magában.

A törvényjavaslat jobbára alaki rendelkezéseket tartalmaz, de a melyek szükségszerű megtétele foly egyrészről a törvényes és kizárólagos érték fogalmából, másrészről a pénzforgalmi viszonyoknak az új rendszerhez tartozó fizetési eszközök forgalombahozatala által végbement változásából. A törvényes és kizárólagos érték követeli meg azokat az intézkedéseket, a melyeket a javaslat I. fejezete tartalmaz, mig a pénzforgalmi viszonyok megváltozásával a II. és III. fejezetben javasolt intézkedések számolnak, még pedig a II. fejezetben általánosságban, a III-ban különösen a pénzforgalmi eszközök legkiválóbb szerepe tekintetében, a melyet azok a kötelezettségek teljesitésének leggyakoribb neménél, a fizetésnél játszanak.

Az előrebocsátottakból következik, hogy a törvényjavaslathoz általános, elvi szempontból alig lenne még megjegyezni valónk. Egyedül egy intézkedés az, a melyet a részletes rendelkezések közelebbi ismertetése és indokolása előtt külön kiemelendőnek tartok, megjegyezvén azonban, hogy - nézetem szerint - ez az intézkedés nem elvi, hanem kizárólag czélszerűségi szempontból veendő birálat alá.

Ez az intézkedés annak az időpontnak a megállapitása, a melytől fogva a koronaérték kizárólagossága, annak összes következményeivel hatályba lép.

Az időpont megválasztásánál három körülményre kell figyelemmel lennünk:

a) legyen az új értékrendszerhez tartozó fizetési eszközökből elegendő mennyiség már forgalomban, hogy az új értékben való általános és mindenkit kötelező számitás anyagi háttérrel birjon;

b) legyen a törvény hatálybaléptétől addig a napig, a melylyel az új számitás megkezdendő, elég idő arra, hogy mindazok az intézkedések, a melyek ily rendszerváltozás folytán a közigazgatás és a közforgalom terén megteendők, a maguk teljében, elhamarkodás nélkül megtétethessenek; végül

c) legyen maga az átmenet időpontja olyan, a melyen az átmenet zavartalanul megtörténhetik.

A javaslat ezt az időpontot 1899. évi január 1-ével állapitja meg.

A javaslat II. fejezetének indokolásánál részletezett adatok bizonyitják, hogy ez időszerint, egyrészt a koronaérték fizetési eszközeinek elterjedése, másrészt az ausztriai értékre szóló fizetési eszközök bevonása már is annyira haladt, hogy a koronaérték közkötelező behozatala elodázhatlan követelménye a pénzforgalomnak, hacsak nem akarjuk kitenni magunkat annak, hogy az új érték, a közönség hozzászokván a koronaérték érméivel az ausztriai értékben számitani, csak igen hosszú idő elmultával fog a köztudatba átmenni.

A mi a második, az új érték behozatalának megállapitásánál figyelemre veendő szempontot illeti, két gyakorlati példára utalok.

Az ausztriai értékben való közkötelező számitást elrendelő császári nyilt parancs 1858. évi ápril 27-én kelt s az ausztriai érték az 1858. évi november 1-jétől, illetőleg egyes vonatkozásaiban 1859. január 1-étől kezdve vált közkötelezővé.

Az 1873. évi julius hó 9-éről kelt német birodalmi érmetörvény 1. czikke a birodalmi értékben való közkötelező számitás időpontjának megállapitását a rendeleti útra utalván, csak azt köti ki, hogy a kiadandó rendelet legalább három hóval hatálybalépte előtt közzéteendő. Az erre vonatkozó császári rendelet, a mely a birodalmi értéknek 1876. január 1-ével való közkötelező behozatalára vonatkozik, 1875. évi szeptember 22-én kelt.

Ugy vélem tehát, hogy a javaslat mielőbbi törvénynyé váltát föltételezve, 1899. január 1-jéig elég idő lesz arra, hogy az átmenetet előkészitő összes intézkedések megtétethessenek.

Az, hogy a polgári év kezdetét, a mely az állami és általában a közhatósági számvitel, de a magánszámvitel legnagyobb részének kezdetével azonos, veszszük az új értékben való számitás kezdő időpontjának, és hogy ezzel tényleg az itt figyelembe jövő összes gyakorlati követelményekkel számolunk, bővebb indokolásra alig szorul.

Részletes indokolás

A jelen törvényjavaslat fejezetek szerinti beosztása az 1892. évi XVII. törvénycikk 23. §-ában foglalt rendelkezésnek felel meg, a mely az érték- és pénzrendszerre vonatkozó további törvényhozási teendőket tárgyak szerint elkülönitve sorolja fel.

A törvényjavaslat intézkedéseinek nagy gyakorlati jelentősége indokolja ugy ennek a beosztásnak fentartását, mint általában a dispositiók lehető részletezését s külön választását.

Az első fejezethez

Az 1. §-hoz

Az a rendelkezése, a mely az új értékben való közkötelező számitás behozatalának kezdő időpontjáról szól, fönnebb, az általános részben, indokoltatott.

Annak elvi kijelentése, hogy 1899. január 1-étől kezdve a koronaérték az egyedüli és kizárólagos törvényes érték, az 1892. évi XVII. törvénycikk 1. §-ának, a mely a koronaértéket megállapitja, gyakorlati érvényt szerez. Ennek a rendelkezésnek elvi következménye, hogy az ausztriai érték, a melynek érvényét nálunk az 1867. évi XVI. törvénycikk, illetőleg a későbbi, a vámszövetségre vonatkozó törvények föntartották, hatályát veszti.

Gyakorlati nehézségekkel az új érték általán kötelező behozatala nem fog járni, mert:

a) az átszámitás az ausztriai értékről a koronaértékre igen egyszerű, és

b) az ausztriai érték a monarchia mindkét államában ugy a törvényhozásban, mint a gyakorlatban az egyedüli törvényes érték volt s e tekintetben nálunk oly nehézségek, mint a minőkkel például a Németbirodalomnak kellett az új értékrendszer behozatalakor megküzdenie, a hol a birodalom különböző államaiban különböző értékrendszerek állottak érvényben, nem fognak felmerülni.

Hogy a most ismertetett elvi kijelentésnek mik a gyakorlati következményei, az I. fejezet többi §-aiban foglaltatik.

Nevezetesen:

A 2. §-hoz

Tartalmazza a közhatóságok (állam, törvényhatóságok és községek) háztartásában teendő intézkedéseket, a melyek a bevételek és kiadások számszerű megállapitására, az illető közhatósági pénztárak és hivatalok számadásainak vitelére vonatkoznak.

A közháztartások számvitelében szükséges egység hozza magával, hogy az új érték kötelező volta az összes bevételekre és kiadásokra, és az összes számadásokra, tehát még akkor is alkalmaztassék, ha oly bevételekről, vagy kiadásokról van szó, a melyek valamely törvényes intézkedésnél, vagy szerződéses kötelezettségnél fogva tényleg valamely meghatározott érmenemre, vagy értékre szólnak és valósággal abban is teljesitendők.

Kivételt kellett azonban ennek az általános határozmánynak keretében a határvám tekintetében megállapitani.

Az osztrák-magyar monarchia általános vámtarifájáról szóló 1878. évi XXI. törvénycikk szerint a vámtarifában kitett vámdíjak, ideértve a mérő-, pecsét- és czédulapénzt is, aranyban fizetendők. Az 1882-iki vámtarifatörvény a vámoknak aranyban való fizetésére vonatkozó határozmányt épségben tartotta, mihez képest a külföldi államokkal kötött kereskedelmi és vámszerződésekben a vámtételek aranyforintokban állapittattak meg. Ennek az állapotnak fentartása mellett azonban semmi akadálya annak, sőt inkább az állami számvitel egységének követelménye, hogy a határvámbevételekre és kiadásokra vonatkozó számadások, tehát a határvámnaplók, az előirányzat és a zárszámadás, a koronaértékben vezettessék. Az állam pénztári kezelésében és számvitelében a fönnebbiek szerint keresztülviendő változtatásokat előreláthatólag minden nehézség nélkül fogjuk megejthetni. E tekintetben a koronaértékbeli érmék kezelése és elszámolása tárgyában 1893. elején kiadott pénztári utasitásban, a mely az aranyelszámolást a koronaérték pénzlába szerint rendeli el, az előkészitő intézkedések már megtétettek.

A 3. §-hoz

Intézkedéseit illetőleg nem hagyható figyelmen kivül, hogy az új értékrendszer meghonositását mennyire képes előmozditani az a körülmény, ha az összes pénzintézetek, közlekedési vállalatok és más nyilvános testületek mindannyian az új értékrendszerre fognak átmenni.

Ennek általán kötelező elrendelése azonban kereskedelmi törvényhozásunk szellemével ellenkeznék, de meg azt is hiszem, hogy e tekintetben az emlitett intézetektől ellenkezést alig lehet várni. Mindezeknél fogva elegendőnek vélem a közkötelező számitást csak azokra a testületekre, alapokra, egyesületekre, társaságokra, szövetkezetekre és intézetekre a törvényben kimondani, a melyek vagy közczélokat szolgálnak s ennélfogva a közönség igényeivel és az általa használt értékrendszerrel okvetlenül számolni tartoznak, vagy a melyek külön hatósági felügyelet alatt állanak, a hol tehát a hatóság saját feladatának teljesitése végett megkövetelheti, hogy a felügyelete alatt álló testület, alap, egyesület stb. számadásait a törvényes értékben vezesse.

A 4. §-hoz

Szerint a törvényhozás kötelességévé tenné a felettes hatóságoknak, hogy a koronaérték kötelező használatáról gondoskodjanak intézkedési, felügyeleti és ellenőrzési hatáskörükben. Ezt az intézkedést elégségesnek tartom arra, hogy a törvény kötelező alkalmazása biztosittassék.

Azok a változtatások, a melyek az új érték közkötelező behozatala folytán az Osztrák-magyar bank alapszabályain megejtendők, a jegybank különleges helyzeténél fogva s azért is, mert egyidejűleg szerencsém van a jelen törvényjavaslattal az Osztrák-Magyar bank szabadalmának meghosszabbitásáról szóló törvényjavaslatot is előterjeszteni, ebben a javaslatban foglaltatnak.

Az 5. §-hoz

Első bekezdésében foglalt általános értékváltoztatási rendelkezés, a melynek czélja elkerüli azt, hogy később külön törvényhozási és administrativ intézkedésekkel a fennálló törvényeket vagy rendeleteket módositsuk pusztán azért, mert ezekben az ausztriai értékre vonatkozás foglaltatik, mint a koronaértékben való közkötelező számitás folyománya, bővebb indokolást alig igényel.

Minthogy a pengőpénzérték vagy más érték, a melynek az ausztriai értékhez megállapitott értékaránya volt, minő például a bécsi érték, nálunk az ausztriai érték behozatala (1858. évi november 1-je) előtt szintén divott, az ügy teljes rendezése érdekében kimondandónak vélem, hogy a mennyiben fennálló törvényeinkben és rendeleteinkben ily értékekre vonatkozó intézkedés foglaltatik, az is a koronaértékben tekintendő megállapitottnak, a midőn természetszerűleg előbb az illető régi értéket az ausztriaira, ezt azután a koronaértékre kell átszámitani.

A 6. §-hoz

Felvett intézkedés a koronaérték általános hivatalos használatának biztositása a közigazgatás körében. Habár ez az intézkedés természetes következménye az 1. § rendelkezésének, az általános hivatalos használatnak a törvényben való elrendelését különösen az önkormányzati hatóságok és hivatalok jogi állása teszi szükségessé.

A § második bekezdése az általános szabály alul két kivételt állapit meg.

Az egyik a jelen törvényjavaslat III. fejezetében javasolt szabályokból következik. E szabályok szerint bizonyos feltételek alatt fizetési kötelezettségek meghatározott érmenemekben vagy más, mint a koronaértékben is teljesitendők. Ha tehát az illető törvényben, hatósági intézkedésekben, rendeletekben stb. oly pénzösszegről van szó, a mely a jelen törvény III. fejezetében javasolt jogszabályok szerint valamely meghatározott érmenemben vagy más, mint a koronaértékben teljesitendő, önérthető, hogy az intézkedésben ezt az összeget ehhez képest kell kifejezni.

A második kivételt az a gyakorlati szempont indokolja, hogy egyes esetekben jövőben is előfordulhat annak szüksége, hogy hatósági intézkedésekben pénzösszegek más, mint a koronaértékben fejeztessenek ki. A mennyiben ily szabályrendeletek, rendeletek, intézkedések stb. nem közvetlenül a ministerek által bocsáttatnak ki, annak megitélése, vajjon forog-e fenn gyakorlati szüksége annak, hogy a koronaérték mellőztessék, a törvényes érték használatának általánositása érdekében külön kormányhatósági jóváhagyásnak vélem fentartandónak.

Mig a 6. § a koronaérték hivatalos használatát a közigazgatás körében biztositja, addig a 7. § ezt a hivatalos használatot a törvénykezés terén és a magánjogi tartalmú közokiratokban teszi általán kötelezővé.

Számolni kell azzal a körülménynyel, hogy a jelen javaslat III. fejezetében javasolt intézkedések szerint 1899. január 1-jétől kezdve minden fizetési kötelezettség, a mely ausztriai értékben lett volna teljesithető, a törvényes értékarány szerint a koronaértékben teljesitendő. Az ausztrial értékre szóló pénzjegyeknek a mondott időtől kezdve tehát csak az idézett rendelkezésen alapuló, egyedül a koronaértékre szóló érméket helyettesitő szerepe van. Minthogy pedig magánjogi közokiratokban és pénzösszegre elmarasztaló birói határozatokban valóságos és legnagyobbrészt végrehajtható pénzösszegekről van szó, szükséges, hogy ezek az összegek abban az értékben fejeztessenek is ki, a melyben teljesitendők. Ezt a rendelkezést a biróságok hivatalból tartoznának figyelembe venni, a miért is az 1899. január 1-je előtt benyujtott keresetek, illetőleg beadványok folytán keletkezett határozatokra is kiterjesztendők.

Hogy egyrészt a törvény téves alkalmazását megelőzzük, másrészt biztositsuk azt, hogy a fönnebbi rendelkezések által a jogügyletek tartalma változást ne szenvedjen, a német birodalmi érték behozatalakor követett eljáráshoz képest, elrendelendőnek vélem, hogy a pénzösszegnek a koronaértékben való kifejezése mellett, azok abban az értékben is megjelölendők, a melyben azok eredetileg ki voltak fejezve, illetőleg a melyben a kötelezettség eredetileg megállapittatott.

Ugyancsak az emlitett indokból ki kell mondani, hogy az általános szabály nem terjed ki azokra az esetekre, a midőn oly érmenemre, vagy értékre szóló pénzösszegekről van szó, a mely érmenemnek, vagy értéknek nincs törvényszerűen meghatározott aránya a koronaértékre, vagy a midőn a szóban forgó fizetési kötelezettség a jelen törvény határozmányai szerint valósággal valamely meghatározott érmenemben, vagy valósággal valamely külföldi értékben teljesitendők. Ezekre az utóbbi esetekre a III. fejezet indokolásánál bővebben kiterjeszkedem.

A II. fejezethez

A II. fejezetben javasolt, az érmeforgalom rendezéséről szóló intézkedések az által, hogy az 1892-iki valuta-törvények meghozatala óta egyfelől a koronaérték érmeinek veretése teljes befejezéséhez közeledik, másfelől a forgalom a korábbi, a pengő pénzláb értékrendszerének még be nem vont érmeitől megtisztittatott, az ausztriai érték érméi pedig részint majdnem teljesen bevonattak, részint bevonásuk folyamatban van, - egyszerűekké váltak.

1897 végéig ugyanis a monarchia két államában veretett:

Magyarországon:

20-koronás 14,170.518 db. 283,410.360 K. értékben

10-koronás 2,363.097 db. 23,630.970 K. értékben

1-koronás 60,000.000 db. 60,000.000 K. értékben

20-filléres 54,000.000 db. 10,800.000 K. értékben

10-filléres 72,000.000 db. 7,200.000 K. értékben

2-filléres 212,355.580 db. 4,247.111.60 K. értékben

1-filléres 36,469.158 db. 364.691.58 K. értékben

Ausztriában:

20-koronás 29,505.147 db. 590,102.940 K. értékben

10-koronás 2,014.004 db. 20,140.040 K. értékben

1-koronás 98,687.500 db. 98,687.500 K. értékben

20-filléres 126,000.000 db. 25,200.000 K. értékben

10-filléres 168,000.000 db. 16,800.000 K. értékben

2-filléres 286,548.000 db. 5,730.960 K. értékben

1-filléres 136,722.000 db. 1,367.220 K. értékben

A koronaértékre szóló ezüst, nikel és bronz váltópénz számára az 1892. évi XVII. illetőleg XVIII. törvénycikkekben megállapitott contingensekből a nikel érmék contingense a monarchia mindkét államában, az egy-koronásokéból a magyar korona országaira eső rész teljesen el van végezve.

Bevonattak pedig az 1892-iki XVII., illetőleg ugyanaz évi XVIII. törvénycikk életbelépte óta:

1. Az 1892. augusztus hó 23-án kiadott rendelet folytán a pengő pénzláb szerint vert ezüst érmék oly kathegoriái, a melyek bevonása iránt az ausztriai érték behozatala daczára intézkedés nem történt. A monarchia két államában összesen 7,577.489 frt 36 kr. ily érme folyt be.

2. Az 1893. évi ápril hó 8-án kelt rendelettel bevontuk az ausztriai értékű 2-frtos és 1/4-frtos ezüst értékérméket. Ebből a két érmenemből a monarchia két államában 19,363.178 frt 50 kr. folyt be.

3. Az 1893. évi ápril hó 19-én kelt rendelettel bevonattak az ausztriai és magyar veretű egyesületi tallérok, a melyekből a német birodalomtól a vele kötött egyezmény alapján átveendő ily egyesületi tallérral együtt a monarchia két állama mindössze 13,027.748 frt és 50 kr. értékűt váltott be.

4. Beváltatott az 1894. évi junius hó 24-én kelt rendelettel az ausztriai értékű 20-krajczáros ezüst és 4-krajczáros réz váltópénz. Befolyt a monarchia mindkét államában 20-krajczáros 16,522.016 frt 40 kr. értékű, 4 krajczáros 811.696 frt 16 kr. értékű,

5. Az 1895. évi deczember hó 20-án kelt rendelet alapján bevonandó ausztriai értékű 10- és 5-krajczáros ezüst váltópénzből a folyó év január hó végéig beváltatott a monarchia két államában 12,188.105 frt 70 kr. értékű tiz- és öt-krajczáros váltópénz. Végül

6. Az 1897. évi május hó 23-án kelt rendelet az a. é. 1 és az a. é. 0.5 krajczáros rézváltópénz bevonása iránt intézkedett. Befolyt 1897. év végéig a monarchia mindkét államában 1,176.890 frt értékű ily váltópénz.

Az előrebocsátottakból láthatni, hogy a koronaértékben való általános kötelező számitás és az érmeforgalom törvényes rendezésének anyagi előföltételei tényleg megvannak.

A javaslat 8. §-ában javasolt intézkedés a törvényes értékrendszerhez tartozó érmék fogalmából következik. E fizetési eszközöket ugyanis fizetési erejökhöz mérten, az értékérméket tehát korlátlanul, a váltópénzt abban a mérvben, a melyben azt a érmetörvény előirja, mindenki minden fizetésnél, a mely a fennálló jogszabályok szerint a törvényes értékben történik, elfogadni tartozik. Mig eddig az 1892. évi XVII. törvénycikk 23. §-a alapján ezek az érmék az ausztriai értékű érmék helyett voltak elfogadandók, ezentúl általános érvényű fizetési eszközt képeznek.

Az ausztriai értékű ezüst egy-forintosok értékpénz-jellegét, vagyis azt, hogy azok minden fizetésnél, a mely törvényes értékben történik, korlátlanul elfogadandók, az 1892. évi törvények a törvényhozás további intézkedéseig változatlan érvényében hagyták. Az ezüst-courans kérdésének valutapolitikai oldaláról a most előterjesztett javaslatok szempontjából egyebütt emlékeztem meg. Az 1892-iki törvények határozata, nemkülönben az, hogy az ezüst-courans kérdésének végleges megoldását ezuttal sem javasolhatjuk, indokolja, hogy a 9. §-ban foglalt intézkedést a fejezet rendelkezéseinek teljessége érdekében is fölvegyük.

Az érmeforgalom rendezésére vonatkozó intézkedések rendszeres összefoglalása kivánja meg továbbá, hogy a javaslat 10. §-ában tervbe vett határozat szerint e helyütt is kifejezés adassék annak, hogy a birodalmi tanácsban képviselt királyságok- és országokkal az 1892. évi XVIII. törvénycikk alapján az érme- és pénzrendszerre vonatkozó szerződés hatályának tartama alatt az ausztriai veretű érmék ugyanoly elbánásban részesülnek, mint a megfelelő belföldi érmék.

Ugyancsak a teljesség érdekében külön, a 11. §-ban, ismétlendőnek vélem az 1892-iki XVII. és XVIII. törvénycikkekben már szabályozott azt a rendelkezést is, hogy sem az 1868. évi VII., sem az 1869. évi XII. törvénycikk alapján vert u. n. körmöczi aranyaknak, illetőleg a 8- és 4-forintos aranyaknak, mint kizárólag kereskedelmi érméknek, törvényes fizetési ereje nincs.

Az érmeforgalom rendezett volta érdekében meg kell állapitani azt a tilalmat, hogy idegen érmék vagy fizetési eszközök a belföldön fizetésekre ne használtathassanak, ha ebből az érmeforgalom tisztaságára kár háromolhatnék, vagy a közönség megkárosodhatnék. Ez a tilalom annál nagyobb jogosultsággal állapitható meg, mert az 1892. évi XVII. törvénycikk 7. és 20. §-aiban a koronaérték érméi tekintetében épen az érmeforgalom rendezett volta érdekében szigorú s az államra nézve költséges intézkedéseket tartalmaz. Eltiltandó lenne ezek szerint különösen oly érméknek fizetéskép való adása és elfogadása, a melyek veretése hiányos vagy szabálytalan, a melyek súlyban megfogytak s az által, hogy a belföldi érmeforgalomban gyakrabban előfordulnak, egyrészt saját érméinket a forgalomból kiszoritják, másrészt a közönség megkárositására vezetnek.

Figyelemmel kell majd lenni arra is, hogy oly különben ép érmék fizetéskép ne adathassanak, a melyek értékaránya a belföldi érmékhez alkalmas arra, hogy a közönség kárt szenvedjen. Mindezek a hátrányok idegen fiduciárius fizetési eszközök - váltópénz és jegyek - használata által is előidézhetők lévén, a tilalom kibocsáthatására vonatkozó jogositvány ezekre a fizetési eszközökre nézve is annak a két kormányhatóságnak - a pénzügyi és a kereskedelemügyi ministernek - meg lenne adandó, a mely első sorban van hivatva a pénzforgalom terén mutatkozó jelenségeket figyelemmel kisérni.

Az ily tilalom azzal jár, hogy egyrészt az ily fizetési eszközök fizetésül adása és elfogadása a fizetés jogi tényével egyértelműnek nem tekinthető. Nem lenne ugyan bár a törvény erejénél fogva kizárva, hogy kötelezettségek ily fizetési eszközökben is megállapittathassanak, de a kötelezettség tartalma a törvényes érték alapján lenne megállapitandó. A tilalom csak a fizetéskép való adást és elfogadást tiltaná, az ily fizetési eszközök birtoka és megszerzése nem lenne eltiltva, de a tilalom kizárná azt, hogy a hitelező az adóstól a tilalom megkerülése érdekében létesitett előzetes megállapodás alapján e fizetési eszközöket "datio in solutum" gyanánt elfogadja.

A § egyéb rendelkezései jelesül az, hogy a tilalom akár az ország egész területére, vagy csak bizonyos részére (határforgalom) szólhasson, hogy a jogos érdekek védelme érdekében közzéteendő s csak a közzétételtől számitott bizonyos idő mulva lép életbe, végül, hogy a tilalom megszegése kihágásnak minősittetik s ez által a kihágás megállapitása s a büntetés kiszabása a biróság hatáskörébe utaltatik, részletesebb indokolást alig igényel.

Kiváló valuta- és érmepolitikai tekintetek és az állami pénztárak ügymenetének rendezett volta követelik, hogy a törvényes értékre szóló fizetések a törvényes értékhez tartozó fizetési eszközökben teljesittessenek. Minthogy azonban a pénzforgalom folytonos fejlődése mellett fontos gyakorlati gazdasági okok ajánlatossá tehetik, hogy egyes fizetéseknél, a melyeknek egyébként a törvényes értékben kellene történni, külföldi érmék és fizetési eszközök is használtathassanak fizetésül, - a törvényjavaslat 13. §-a szerint intézkedés történnék abban az irányban, hogy a pénzügyi és a kereskedelemügyi ministerek felhatalmaztatnának annak engedélyezésére, hogy nem a törvényes értékrendszerhez tartozó más belföldi vagy külföldi érmék vagy fizetési eszközök, jegyek, utalványok, chequek stb. általában, vagy bizonyos meghatározott pénztáraknál elfogadtassanak. Önérthető, hogy erre az esetre meg kell állapitani azt az értéket - az u. n. pénztári árfolyamot - a melyben ezek a pénzforgalmi eszközök a törvényes fizetési eszközök helyett elfogadandók. Ily engedély kiadására a törvényes lehetőséget megadni annál inkább indokolt, mert a magánforgalomban - hacsak valamely, a 12. § alapján kibocsátott tilalom nem áll fenn - mi akadálya sincs annak, hogy ily fizetési eszközök a törvényesek helyett elfogadtathassanak

A III. fejezethez

A koronaérték, mint egyedüli és kizárólagos törvényes érték 1899. január 1-ével az ausztriai érték helyébe lép. Az érték törvényes és kizárólagos voltából a jogviszonyokra származó elvi következmények a törvényjavaslat jelen fejezetében nyernének, szabályozást.

A pénz- és értékrendszer szabályozása állami feladatot képez; az erre vonatkozó jogszabályok közjogi természetűek s a magánjog anyagi rendelkezéseivel közvetlenül épen ugy nem függnek össze, mint a hogy nem függnek össze azzal azok a jogszabályok, a melyek a mértékrendszerre vonatkoznak. Ettől a szabályozástól eltérő megállapodása a feleknek csak ugy érvényes, ha a szabályozás ily eltérést elismer.

Egyik elvi következménye az érték törvényes és kizárólagos voltának az, hogy, ha fizetési kötelezettségek az érték megjelölése nélkül állapittatnak meg, a törvényes vélelem a koronaérték mellett szól s az, hogy netalán más érték megállapitása volt tervbe véve, a felek által a perrend bizonyitó eszközeivel bizonyitandó. Ez az elv kerül kifejezésre a javaslat 14. §-ában.

A másik elvi következmény vonatkozik a törvényes értékrendszerhez tartozó fizetési eszközökre, a melyeknek a kötelezettségek teljesitésénél kiváló fontosságú szerep jut. A magyar kereskedelmi törvény 326. §-ának első bekezdése a kötelezettségek teljesitése tekintetében azt az általános szabályt állitja fel, hogy kétség esetén az a pénzláb és pénznem tekintetik szerződésszerűnek, a mely a teljesités helyén divatozik. Az ausztriai polgári törvénykönyv 1420. §-a szerint fizetések teljesitésénél a pénzrendszernek a fizetés helyén fönnálló szabályozása a döntő.

A törvényes és kizárólagos értékből foly tehát, hogy minden fizetési kötelezettség, e szerint az olyan is, a mely nem az új értékben volt megállapitva, hanem a koronaértéket megelőző valamely belföldi, az ausztriai, bécsi értékre, pengőpénzre, egyes érmenemekre vagy külföldi értékekre szól, a koronaértékben teljesitendő.

Ez az általános szabály azonban nem zárja ki azt, hogy a törvénynél, szerződésnél, vagy más magán akaratnyilvánitás folytán határozottan kiköthető legyen, hogy a fizetésnek valósággal (effective) valamely meghatározott érmenemben, vagy külföldi értékben kell történnie. Ez alapon áll a kereskedelmi törvény fönnebb idézett 326. §-ának második bekezdése s a váltótörvény 37. §-ának ugyancsak második bekezdése. Az ausztriai polgári törvénykönyv 987. §-a a kölcsönök tekintetében azt rendeli, hogy ha a hitelező a fizetést az általa szolgáltatott, meghatározott érmenemben kikötötte, a fizetés ugyanebben az érmenemben teljesitendő.

Az ausztriai pénzviszonyok ziláltsága magával hozta azonban, hogy a polgári törvénykönyvnek ez a rendelkezése nem jutott mindig érvényre. Eredetileg az érczpénzre szóló szerződések kötése csak bizonyos esetekben (a külfölddel való forgalomban) volt megengedve. Később e korlátozás megszünt, mig 1848-ban, midőn az osztrák nemzeti bank jegyeinek kényszerforgalma az 1848. évi május 21-ikén kelt pénzügyministeri rendelettel kimondatott, annyiban ujabb korlátozás állott be, a mennyiben ily meghatározott érmenemekre szóló fizetési kötelezettségeknél az adós választására bizatott, a fizetést vagy a meghatározott érmenemben teljesiteni, vagy annak a fizetés idejében meglevő értékét bankjegyekben szolgáltatni. Ez a rendelkezés azonban csak az aranyban, vagy külföldi ezüstérmékben járó fizetésekre szólott. Az 1848. évi január 2-ikán kelt pátens ezeket az intézkedéseket jóváhagyván, a polgári törvénykönyv 987. §-ában szabályozott eset lényeges korlátozásokon ment keresztül. Érczpénzben fizetni általán többé senki sem volt köteles, az ellenkező kikötés pedig hatálytalanná vált. Ez az állapot tartott az 1856. évi február 7-ikén kelt császári rendelet kiadásáig, a mely rendelet a nemzeti bank jegyeinek kényszerforgalmát bizonyos mérvben korlátozta. Az emlitett császári rendelet után nyujtott kölcsönök, ha a hitelező a kamatot és a törlesztést az általa szolgáltatott meghatározott érmenemben, vagy érczpénzben - in klingender Münze - kiköti, a kikötött módon teljesítendők s az adós a maga javára nem érvényesitheti azt az általános kötelezettséget, a mely szerint a bankjegyeket mindenki fizetéskép elfogadni tartozik; minden egyéb fizetés tekintetében az 1848-ik évi junius 2-ikán kelt, fönnebb emlitett pátens határozmányai kifejezetten „a kényszerforgalom teljes megszüntetéséig” épségben hagyattak. Ettől az időtől kezdve az ausztriai polgári törvénykönyv 987. §-a ismét teljes hatályba lépett. Az 1858. évi ápril hó 27-ikén kelt és az ausztriai értéket meghonositó pátens, kapcsolatban az akkor új ausztriai értékre való átmenetet

illető intézkedésekkel, ugy az 1848. évi junius 2-ikán kelt pátenst, mint az 1856. évi február 7-ikén kelt császári rendeletet kifejezetten érvényben tartotta. Az utóbbi császári rendeletnek, ugyszintén az ausztriai értéket meghonositó 1858-iki pátensnek a meghatározott érmenemekre és az érczpénzre szóló fizetési kötelezettségeket szabályozó, most ismertetett intézkedéseit sem az 1858. évi augusztus 30-án kelt császári rendelet, a mely a nemzeti bank jegyeinek teljes értékű ezüsttel való beváltását elrendelte, sem az 1859. évi ápril hó 27-ikén kiadott pénzügyministeri rendelet, a mely ezeket a készfizetéseket ismét beszüntette, nem változtatta meg. Szintugy, még pedig kifejezetten, föntartották ezeket az intézkedéseket azok az 1866-iki ausztriai törvények, a melyek az ausztriai értékű államjegyeket meghonositották.

Szükségesnek véltem a meghatározott érmenemre szóló fizetési kötelezettségek teljesitése tekintetében a monarchia másik államában fennálló jogállapotot a fönnebbiekben röviden ismertetni; az előadott jogszabályokat ugyanis figyelembe veendőknek vélem az ausztriai érték hatálya alatt a magyar korona országaiban létrejött jogügyletek és jogviszonyok megitélésénél, még pedig nemcsak azért, mert az ausztriai polgári törvénykönyv a magyar korona országainak egyes részeiben ma is érvényben van, hanem azért is, mert az 1867. évi XVI. törvénycikk XII. czikke szerint az ausztriai érték továbbra is föntartatván, nem lehet kétség az iránt, hogy az érték behozatalával kapcsolatos jogszabályok is, a közhitel és a jogfolytonosság érdekében, érvényben tartattak.

Az Osztrák-magyar bank létesitéséről és szabadalmáról szóló 1878. évi XXV. törvénycikk kiegészitő részét képező bankalapszabályok ma is érvényben álló 86. czikke a bankjegy törvényes fizetési eszköz jellegét azokra az esetekre korlátozza, a melyekben a fizetés a törvény erejénél, vagy szerződéses kötelezettségnél fogva nem teljesitendő érczpénzben.

Ezek előrebocsátása után áttérek e fejezet további §-ainak indokolására.

Minthogy az ausztriai érték a törvényes érték jellegét elveszti s helyébe a koronaérték lép, a 15. § első bekezdése szerint mindazok a fizetési kötelezettségek, a melyek ausztriai értékben voltak teljesitendők, ezentúl a koronaértékben lesznek teljesitendők. Az értékarányt és az ebből folyó átszámitást az 1892. évi XVII. törvénycikk szabályozta, a midőn elrendelte, hogy az a. é. forint két koronával s az a. é. krajczár két fillérrel számitandó. Önérthető, hogy nemcsak oly fizetési kötelezettségek tárgyaltatnak e §-ban, a melyek eredetileg ausztriai értékre szóltak, hanem általában olyanok, a melyek a fennálló jogszabályok szerint ausztriai értékben teljesithetők.

Midőn az ausztriai érték az 1858. évi ápril 27-én kelt, már fönnebb is emlitett pátens alapján 1858. évi november 1-től számitott hatálylyal életbelépett, egyuttal megállapittattak azok az arányok, a melyekben a monarchia területén érvényben volt többféle értékrendszerek és pénznemek az új ausztriai értékhez állottak. Maga az 1858. évi ápril hó 27-én kelt pátens, nemkülönben az ugyanaz nap kelt császári rendelet ezt az értékarányt a pengőpénzláb érméi, illetőleg az u. n. bécsi érték és az új érték között megállapitotta, mig az 1858. évi május 21-én kiadott pénzügyministeri rendelet részletes értékátszámitási táblázatokat adott ki, a melyek az érvényben volt többféle értékrendszerekre és pénznemekre szóló fizetési kötelezettségeknek az ausztriai értékben való teljesitésére az arányt megadták.

Az ily korábbi belföldi értékre szóló és az ausztriai érték behozatalát megelőző időben származó, magánjogi czímen alapuló fizetési kötelezettségek, - a nyilvánjogi czímen alapulókat maga az 1858. évi ápril 27-én kelt pátens rendezte, - tehát az általános szabályból folyólag szintén a koronaértékben teljesitendők, csakhogy az illető régi érték és a koronaérték közötti arány az ausztriai segitségével lesz megállapitandó. A kötelezettségek tartalmán ez által mi sem változik.

A § harmadik bekezdése először is az „érczpénzre” - in klingender Münze - szóló fizetési kötelezettségekről rendelkezik.

A kevés megszakitással már régóta rendezetlen valutaviszonyok hozták magukkal, hogy ugy a pengőpénz rendszerének, mint az ausztriai értéknek hatálya alatt is egyes fizetési kötelezettségek az érczpénzben való teljesités kifejezett fentartásával állapittattak meg. Az "érczpénz" ezekben az esetekben a majdnem folyton kényszerforgalmú papir ellentéte gyanánt használtatott s jelenthetett úgy aranyat, mint ezüstöt, habár, ha az arany kifejezetten nem volt megnevezve, mindig ezüstöt értettek alatta, mert az ausztriai értéknek, épen ugy, mint a pengőpénzláb rendszerének valutafémje az ezüst volt. A mi az ekkép meghatározott fizetési kötelezettségek mikénti teljesitése tekintetében koronkint érvényben állott szabályokat illeti, arról a meghatározott érmenemre szóló adósságokról fönnebb elmondottakra utalok. Alapjában az ily „érczpénzre” szóló adósságok is a pénznem tartozások egy sajátos faját képezték. Az ausztriai értéket meghonositó pátens szerint továbbá meg volt engedve, hogy fizetési kötelezettségek akkép állapittassanak meg, hogy a teljesités az ausztriai érték rendszerébe tartozó valamely meghatározott érmenemben volt kikötve. Különösen az egyesületi tallérok játszottak e tekintetben nagyobb szerepet. Az utóbbi kötelezettségek is ugy tekintendők, mintha „érczpénzre” szólnának.

A koronaérték kötelező behozatala nem járhat azzal a következménynyel, hogy a kötelezettségek természete és tartalma változást szenvedjen. E kötelezettségek az új értékben is nem papirral, hanem érczpénzzel lesznek teljesitendők. Már az 1892. évi XVII. törvénycikk tartalmaz arra nézve intézkedést, hogy a koronaérték aranyérméi minden ausztriai értékre szóló fizetésnél, szóljon az akár érczpénzre, akár nem arra, korlátlanul, - a koronaértékbeli váltópénz pedig fizetési erejéhez mérten elfogadandó. Hogy erre a czélra az ezüst egy-forintosok mindaddig, a mig forgalmon kivül nem helyeztetnek, szintén korlátlanul használhatók, az ezüst-forintos couransjellegéből s abból következik, hogy ez volt a régi rendszer főérméje, a melylyel „érczpénzre” szóló kötelezettségek általában teljesittettek.

A 16. §-ban javasolt intézkedés szól oly fizetési kötelezettségekről, a melyek az új érték általános hatályba való lépése után a régire szólólag állapittatnak meg. Az, hogy ezek a kötelezettségek az új értékben ép ugy teljesitendők, mint a régi értékre szólók, de az új hatályba lépte előtt keletkezettek, indokolást nem igényel.

A 17., 18. és 19. §-ok szerint tervezett intézkedések a meghatározott érmenemre, vagy külföldi értékre szóló fizetési kötelezettségekről szólnak, még pedig a 17. és 18. § azokról, a melyeknél az, hogy a teljesitésnek valósággal az illető érmenemben (körmöczi arany, Napoléon, effectiv márka, effectiv font sterling) kell történni, határozottan ki van kötve, a 19. § azokról, a melyek a belföld országos értékében teljesithetők.

A 17. §-ban azokról a fizetési kötelezettségekről van szó, a melyek a korona-érték közkötelező behozatala előtt állapittattak meg. Minthogy a javaslatnak általában nem lehet czélja a kötelezettségek tartalmán változtatni, e kötelezettségek tekintetében az eddigi jogszabályok maradnak irányadók. Ezekről, a kereskedelmi törvény 236., a váltótörvény 37., az ausztriai polgári törvénykönyv 987. §-a s a vele kapcsolatos fönnebb érintett specziálintézkedések szólnak.

A 18. § tervezett intézkedése az új értékre való általános érvényű átmenetel után egész általánosságban, nem mint a kereskedelmi törvény többször idézett 236. §-a, vagy a váltótörvény 37. §-a csak az illető jogvidékre való érvénynyel, vagy az ausztriai polgári törvénykönyv 987. §-a csak a kölcsönre nézve, elismeri, hogy meghatározott érmenemre, vagy külföldi értékre szóló fizetési kötelezettségek megállapittathatnak ugy, hogy a teljesitésnek valósággal, effective az illető érmenemben, vagy külföldi értékben kell történni. Elvi fontossággal bir ez a rendelkezés annyiban, a mennyiben meg lenne engedve, a koronaérték arany érméire szóló s valósággal ez érmékben teljesitendő ügyleteket kötni. Minthogy egyrészt egyes esetekben, pl. nemzetközi természetű hitelműveleteknél, a meghatározott érmenemekben való fizetés elvállalása előnyökkel járhat, másrészt pedig, ha a belföldi érték aranyérméit kizárjuk azok sorából, a melyekre szóló ily kötelezettségek vállalhatók, a forgalom ugy segitene magán, hogy külföldi értékekre szóló kötelezettségeket vállal, a tervezett intézkedés czélszerűnek mutatkozik.

A 19. § az új érték közkötelező behozatala után is változatlan érvényben hagyja a meghatározott érmenemre, vagy külföldi értékekre szóló fizetési kötelezettségeket, a melyeknél az effectiv teljesités határozottan nem lett kikötve. Tételes törvényeink közül a kereskedelmi törvény és a váltótörvény idézett §-ai rendelik, hogyan, minő árfolyamszámitás utján, kell az ily fizetési kötelezettségeket az országos értékben teljesiteni. Analog rendelkezéseket tartalmaz az ausztriai polgári törvénykönyv, a mely a már forgalomban nem levő érmenemekre szóló fizetési kötelezettségekről is rendelkezik.

A § második bekezdésében szabályozott eset az, a midőn a fizetési kötelezettség ezüstre, de nem a. é. ezüstpénzre szól, a kötelezettség koronaértékben teljesitendő és az ezüstre szóló kötelezettségnek értéke, az ezüst anyagértéke alapján állapitandó meg. Minthogy a koronaérték aranyérték, törvényeink az arany és az ezüst között semmiféle értékarányt nem ismernek; minthogy továbbá az 1892. évi XVII. törvénycikk egyedül az a. é. ezüst egy-forintosnak értékét állapitja meg két koronával az új értékrendszerben, a jelen javaslat 15. §-a szerint pedig ez az értékmegállapitás az ausztriai segitségével csakis a fönnállott régibb belföldi értékhez tartozó érmékre terjesztetnék ki, oly fizetési kötelezettségek teljesitésénél, a melyek ezüstérmékre szólanak, de ezek az ezüstérmékre nézve az imént mondottak szerint törvényes értékarány a koronaértékhez nincs megállapitva, nem marad más hátra, mint ebben az esetben az ezüst piaczi árát alapul venni. A kötelezettség értéke tehát az ezüst piaczi ára szerint lesz megállapitandó s a kötelezettség ekkép a koronaértékben teljesitendő. Hogy melyik időpont piaczi ára veendő irányadóul, a jogügylet tartalma alapján birálandó el.

A 20. §-ban javasolt kikerekités, illetőleg elhanyagolás bővebb indokolást nem igényel.

A 21. § rendelkezése a dolog természetéből következik s jobbára az e fejezetbe vágó rendelkezések teljessége érdekében emeltetnék ki külön, hogy a törvény a fizetési kötelezettségek teljesitésénél sem a jogalanyok, sem a kötelezettségek alapjai tekintetében különbségeket nem ismer.

A végrehajtási záradékot tartalmazó 22. § a törvény végrehajtását a ministeriumra bizza, minthogy a törvény végrehajtása végett tényleg az összes kormányzati ágaknak közvetlenül kellend intézkedni.