1899. évi XXXVII. törvénycikk indokolása

az Osztrák-magyar bank szabadalmának meghosszabbitásáról * 

Általános indokolás

Az Osztrák-magyar bank főtanácsa mai alapszabályainak megfelelő módon és a részére megállapitott határidőn belül kérvényét szabadalmának meghosszabbitása iránt a pénzügyministerhez 1895. évi október hó 4-ikén benyujtotta.

E kérvény alapján, - s minthogy a bank egyidejűleg ugyanazzal a kérelemmel a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok pénzügyministeréhez is fordult, - a magyar kir. kormány és a cs. kir. kormány között megindultak a tárgyalások azoknak az elvi alapoknak létesitése iránt, a melyeken a szabadalom további meghosszabbitása a törvényhozásoknál javaslatba lenne hozható; majd ezek teljes egyetértéssel való befejezése után a tárgyalások a kormány és a bank között folytattattak. E tárgyalások eredményét képezik a tisztelettel előterjesztett törvényjavaslat s az annak kiegészitő részét képező alapszabályok és egyezmények. Időközben, 1897. évi deczember hó 31-én, az Osztrák-magyar bank szabadalma lejárván a nélkül, hogy a törvényhozás az e tárgyalások eredménye alapján álló javaslatok fölött határozhatott volna, szükségessé vált, addig is, mig a törvényhozás e javaslatok fölött határoz, a jegybankügy ideiglenes szabályozásáról is gondoskodni. Ez meg is történt, midőn az 1898. évi I. törvénycikk a status-quo-t ideiglenesen a folyó - 1898. - év végéig érvényben tartotta, az idézett törvénycikk 2. §-a alapján az Osztrák-magyar bankkal kötött egyezményben pedig egyetértőleg megállapittatott, hogy mivel a bank a szabadalom megujitása iránti, fönnebb is emlitett kérvényét kellő időben már beadta, nincs szükség arra, hogy ezt a kérelmét a bank 1898. folyamán ujból előterjeszsze.

Azok a megállapodások, a melyeket a két kormány egymás között s azután a kormányok mindegyike az Osztrák-magyar bank képviselőivel létesitett, egységes természetűek, ugy, hogy a szabadalom s a vele összefüggő kérdések a javasolt alapokon megoldottaknak csak akkor tekinthetők, ha az illetékes tényezők e megállapodásokat a maguk teljében elfogadják.

Midőn a kormány a tárgyalásokat az Osztrák-magyar bankkal fölvette s midőn e tárgyalások eredményét tisztelettel előterjeszti, állást foglalt egyuttal abban az irányban, hogy a külön jegybank létesitésére vonatkozó és ugy az Osztrák-magyar bank 1878-ban történt létesitésekor, mint a bankszabadalomnak 1887-ben történt meghosszabbitásakor világosan fentartott s önérthetőleg továbbra is fentartandó jog gyakorlását nem hozza javaslatba, hanem az iránt tesz javaslatot, hogy a mai jegybanknak, a mely a monarchia másik államában eddig is szabadalmazva volt, - és a melynek további szabadalmazása iránt a kormány ugyanott egyidejűleg szintén tesz törvényhozásának előterjesztést, - a jegyszabadalom továbbra is megadassék.

Erre az elhatározására a kormányt első sorban ugyanaz az indok birta, a mely a törvényhozást 1878-ban és 1887-ben vezette akkor, a midőn a külön jegybank felállitására vonatkozó jogával nem élt. Ez az indok a bankügy megoldásának a valutaviszonyokkal való kapcsolata.

Már a tisztelettel előterjesztett javaslatok elsejéhez előadott általános áttekintésben volt szerencsém utalni arra, hogy a valutarendezés terén eddig tett és javaslataink szerint ezentúl teendő intézkedéseinkkel a művelet ama részleteit, a melyek első sorban az államot illetik, jó részében végrehajtottuk és hogy elérkeztünk ahhoz az állapothoz, a melyben, ugy mint minden rendezett valutájú országban, a valutaügy terén kifejtendő további munkásság: a rendezés továbbvitele, a készfizetések fölvételének tervszerű előkészitése, azok tényleges fölvétele, a tényleg felvett készfizetések állandósitása, vagyis a már rendezett valutaviszonyok megszilárditása, első sorban a jegybanknak fogja, még pedig legkiválóbb feladatát képezni.

A valutarendezés ez a mai állapota elengedhetlenül szükségessé teszi, hogy a bankügy terén a viszonyok folytonosságát lehetőleg fentartsuk s minden rázkódtatást elkerüljünk. A bankközösség megszüntetése ebben az átmeneti időben minden valószinűség szerint ezzel a következménynyel járna.

A rendezés terén a jegybanknak jutó feladatok sikeres megoldása teljesen consolidált hitelű, nagy vagyoni erő felett rendelkező intézetet kiván, oly szinvonalon álló intézetet, a mely a rendezett valutájú államok legkiválóbb jegyintézeteivel, nagy pénzforgalmi és gazdasági területek központjaival, az összehasonlitást képesség és erő tekintetében megállja. Az Osztrák-magyar bank ennek a követelménynek megfelel.

Ezért, és mert az Osztrák-magyar bank működése az eddigi szabadalmak ideje alatt az ország hitelérdekeivel összhangzó és a vele szemben méltányosan támasztható minden igényt kielégitő volt, a kormány, ha nem is zárkózik el az elől, hogy a külön jegybank rendszerére való áttérés nem egy tekintetben előnyösebb megoldást képezhetne, ezt a lehetőséget a készfizetések fölvételében rejlő nagy közgazdasági államczélnak alárendelve, a tárgyalásokat az Osztrák-magyar bankkal fölvette s azok előterjesztett eredményének elfogadása iránt tesz javaslatot.

Bármennyire elsőrendű fontosságú is azonban a többször emlitett czél s az ennek elérésénél a jegybanknak jutó szerep, ez nem jelenthette azt, hogy a folytonosság a bankügy terén minden áron és minden föltétel nélkül fentartandó. Vizsgálni kellett azt, vajjon az Osztrák-magyar bank - eltekintve tényleg meglevő vagyoni képességétől - szervezeténél, üzletkörénél s mai alapszabályainál fogva képes lesz-e a rendezett valuta helyreállitása terén reá várakozó feladatoknak megfelelni, avagy e feladatok teljesitése érdekében az alapintézkedések, a melyeken a szervezet s az üzletkör nyugszik, változást igényelnek? Minthogy továbbá a jegybanknak a valutarendezésben való közreműködése egyik legkiválóbb, de nem kizárólagos teendőjét képezi, hanem az egyuttal az ország hitelszervezetének legfőbb organuma, vizsgálni kellett azt is, vajjon a gazdasági élet-e más, nem csekélyebb fontosságú terén, a hiteligények kielégitése terén, mikép működik, mikép biztositandó e szervezet kifogástalan működése a jövőre is? Nem lehetett közömbös az sem, vajjon a szervezetben és az alapszabályok egyes részletes intézkedéseiben következetesen kifejezésre van-e juttatva az ország közjogi helyzete és az a körülmény, hogy a bank szabadalmát két állam törvényhozásától nyeri. Végül nem lehetett figyelmen kivül hagyni azt a kérdést sem, vajjon a jegybank eddigi pénzügyi szolgáltatásai arányban állanak-e egyrészt azzal az értékkel, a melyet a jegyszabadalom képvisel, másrészt az országszerte uralkodó tőkekamat-viszonyokkal?

A mennyiben e vizsgálódásoknak az volt az eredménye, hogy az eddig érvényben volt alapszabályok módositást igényelnek, az a tisztelettel előterjesztett módositási javaslatokban kerül kifejezésre.

E javaslatok ismertetésénél és indokolásánál az ügy könnyebb áttekinthetősége érdekében s azért, mert az a fönnebb felállitott szempontoknak is megfelel, a módositásokat egyes főcsoportokra osztva, leszek bátor előterjeszteni. Szólani fogok először a bank szervezetén eszközlendő változtatásokról, másodszor az üzleti részt illető alapszabályokon megejtendő módositásokról, harmadszor a bankjegykibocsátás jövő viszonyairól, negyedszer a bankszabadalom megszüntének esetére javasolt intézkedésekről, végül az ötödik csoportban az új bankszabadalomnak a szó szoros értelmében vett állampénzügyi természetű határozmányairól.

Mielőtt azonban ezekre a csoportokra térnék, legyen szabad röviden megemlékeznem a banktörvényjavaslat egyes intézkedéseiről s az annak szerkesztésénél követett eljárásról. Alaki tekintetben ugyanazt az eljárást követtük, mint 1887-ben, a midőn az Osztrák-magyar bank szabadalma első izben meghosszabbittatott, mert, habár számos nagy horderejű és elvi természetű módositást javaslunk, a jegybankügy alapjain, nagyjában és egészében, szintugy a jegybank állásán és szervezetén változtatni nem akarunk. Ezért és az alkotmányos tárgyalás oekonomiája szempontjából a novelláris utat választottuk.

Anyagi tekintetben a szabadalmi javaslat egyik jelentős intézkedése az, hogy a szabadalom legközelebbi időszaka, nem úgy, mint eddig már két alkalommal, tiz évben, hanem tizenkét évben - 1910 végéig - lenne megállapitandó. E javaslat megtételénél két gyakorlati szempont volt az iránytadó. Az első az, hogy a jegybanknak a valutarendezésben való cooperátiója annál hatályosabb, minél inkább van fennállása biztositva s a viszonyok consolidálása szempontjából sem közönyös, hogy a készfizetések fölvételének elrendelése után mennyi idő van még hátra arra, hogy a jegybank szabadalmának élvezetében maradjon; a másik szempont az, hogy az 1892. évi XVIII. törvénycikk alapján a monarchia két állama között megkötött érmeszerződés szintén 1910 végén jár le. Ha a szerződést 1909 végéig a felek egyike sem mondja fel, úgy az további tiz évre érvényben marad.

Az érmeszerződés alapeszméje az, hogy a két állam kölcsönös kötelezettséget vállal, hogy a romlott valutát az aranyérték alapján rendbe hozza. A jegybankügynek most javasolt elintézése is ezen az alapgondolaton nyugszik; és habár az érmeszerződés és a bankügy között más összefüggés nincs is, már a czél azonossága is ajánlja, hogy a két intézkedést egy véghatáridőhöz kössük. Ehhez járul, hogy mindenesetre czélszerűbb, ha úgy az érmeszerződés, mint a jegybank ügyében egyszerre fogunk határozni. Annál kevésbbé vélem pedig a szabadalomnak tiz év helyett tizenkét évre való adományozását aggályosnak, mert az által, hogy a két állam az alább előadandók szerint jogositva lesz a szabadalom lejártával vagy megszüntével a banküzletet, a jelzáloghitelüzlet kivételével, átvenni, e jogositvány a két állam helyzetét a jegybankkal szemben a mainál kétségkivül előnyösebbé teszi.

A banktörvényjavaslat 2. §-ában tervezett intézkedés egyrészt a warrantok leszámitolására nézve ma érvényes törvény hatályának az új időszakra való kiterjesztését czélozza, azzal a módositással, a mely a koronaértékben való közkötelező számitásból következik, másrészt annak engedélyezését foglalja magában, hogy bankképes warrantok, úgy mint a váltók, a giroüzletben is alkalmazást nyerhessenek. Az utóbbi intézkedések gyakorlati indokokra vezethetők vissza; és habár a warrant-leszámitoláshoz fűzött várakozások ez ideig még mindig nem teljesedtek, mégis szükségesnek tartom, hogy ez üzletág fejlesztése elé netalán gördülő alaki nehézségek, a mennyire ezt a jegybank természete engedi, eloszlattassanak. E rendelkezéseknek magába a törvénybe való felvételét az indokolja, hogy ez által fölöslegessé válik a mai alapszabályok egyébkép változatlanul meghagyható czikkeit módositani.

Részletes indokolás

A 3. §-hoz

Emlitett két egyezményről alább lesz szerencsém nyilatkozni. Itt csak azt kivánom megjegyezni, hogy a bank szabadalma a jövő időszakra is ugyanabban az alakban, mint eddig, a megszállott tartományokra is kiterjesztetnék. Megemlitendőnek vélem, hogy az elmult időszak alatt nem merült fel szüksége annak, hogy a bank a megszállott tartományokban fiókintézetet létesitsen. Mindennek daczára alig lenne czélszerű a lehetőséget meg nem adni arra, hogy a bank alapszabályszerű működését ezekre a tartományokra ki ne terjeszthesse. Egyéb rendelkezés, mint az eddigi egyezmény meghosszabbitása e czélra nem szükséges, mert a módositási javaslatokban mindenütt, a hol a megszállott tartományok területén folytatható, vagy az e tartományokkal való forgalomból eredő üzletekről lehet szó (módositási javaslatok 56., 60. és 65. czikkei), az intézkedés akkép van szövegezve („a jelen alapszabályok érvényének területén”), a mely a további intézkedést feleslegessé teszi.

A 4. §-hoz

Azokat az intézkedéseket tartalmazza, a melyeket már a VI. számú (396. sz.) törvényjavaslat 4. §-ának második bekezdése jelez. A 4. § intézkedései a koronaértékben való kötelező számitás behozatalából folynak, a mellett azonban a zavartalan átmenet érdekeinek is megfelelnek. Az ausztriai értékre szóló bankjegyek bevonása legkésőbb 1901 végéig elrendelendő. Ennyi időre van a banknak szüksége, hogy összes új jegykategoriáit elkészithesse.

Minthogy a bankalapszabályokhoz tervezett módositási javaslatok szerkesztésénél következetesen mindenütt, a hol az eddigi alapszabályokban az ausztriai értékről volt szó, a koronaérték alkalmaztatott, a módositott alapszabályokban az ausztriai értékre szóló s az előző § szerint az új alapszabályok életbelépte után is egy ideig még forgalomban maradó jegyekre nézve nincs rendelkezés, ez tehát magába a törvénybe vétetett fel. Anyagi tekintetben a javasolt intézkedés indokolást nem igényel.

A 6. §-hoz

Első és második bekezdése a mai banktörvényből változatlanul van átvéve. A bank adóköteles jövedelmének mikénti felosztására s a bank által ingatlanai hozadéka után fizetett adóra vonatkozó törvényes szabályok, mint teljesen helyes alapokon nyugvók, módositást nem igényelnek. A § harmadik bekezdése szerint a bank zálogleveleit és ezek szelvényeit az 1889. évi XXX. törvénycikk 10. §-a szerint megillető adó-, illeték- és bélyegmentesség hatálya a további időszakra is kiterjesztendő lenne. Ugyanazok az indokok, a melyek a törvényhozást a záloglevelek ily kedvezményezésére az emlitett intézkedés megtételekor vezették, ma is fennállanak.

A 7. §-on

A megfelelő eddigi szakaszszal szemben megejtett módositás által a jogosulatlan jegykibocsátás tényének minősitése és az elkövető büntetése iránti rendelkezések a büntetőjogi törvényhozással teljes összhangzásba hozatnak.

Ezek után visszatérhetni vélek az Osztrák-magyar bank alapszabályain megejtendő módositásokra vonatkozó javaslatainkhoz, még pedig hiven a fönnebb jelzett csoportositáshoz, első sorban azokra, a melyek a bank szervezetére vonatkoznak.

Azon az alapvető intézkedésen, hogy a jegybank magánbank, részvénytársaság, változtatni nincs szándékunk; nem kevésbbé érintetlen marad a mai alapszabályokon végig vonuló az az elv, hogy a jegybank az állammal, a tisztán az alapszabályokban megállapitott ügyletek körén kivül, semmiféle hitelezési viszonyba ne jöhessen.

Nagyjában és egészében változatlanul maradnak meg a bank ügyvitelének legfőbb szervei, a legfőbb vezetéssel megbizott főtanács, a budapesti és bécsi igazgatóság, a végrehajtó organum: az ügyvezetőség, élén a vezértitkárral.

Ha azonban nagyjában és egészében az ügyvitel organumai változatlanul meg is hagyhatók, a szervezetre vonatkozó részletes határozmányokat nem egy irányban módositandóknak vélem.

Már a jelen indokolás bevezető részében jeleztem azokat a szempontokat, a melyek a bank szervezetére vonatkozó mai határozmányok módositására befolyással voltak. E szempontok főleg két irányban érvényesülnek, először a jegybanknak a kormányhoz való viszonyában, másodszor azokban az intézkedésekben, a melyek határozottan kifejezésre juttatják, hogy a bank két, teljesen egyenjogú, a banktörvényhozás terén mindenkép önálló államtól nyeri szabadalmát, a mely két állam közgazdaságát a jegybank, minden megkülönböztetés nélkül, egyaránt szolgálni köteles. E mellett különös tekintettel a mi sajátos viszonyainkra, megkövetelendőnek vélem, hogy a bankhitelt minden államra nézve külön-külön és már ez időszerint is önállóan megállapitó két igazgatóság állása az eddiginél jobban kidomborittassék, azok hatásköre szabatosan kifejezésre juttattassék, és az igazgatóság az ügyvitelnek valóságos szervévé váljék.

A mi a banknak a kormányhatósághoz való viszonyát illeti, a bank függetlensége abban a majdnem teljes mérvben, a melyben az a bankot ma megilleti, nézetem szerint érintetlen nem maradhat.

Az állami élet fejlődésével általában az állami feladatok száma és tartama folyton növekszik; e feladatok között bizonyára nem az utolsó helyet foglalja el az, a mely az államra a jegybank működése körül hárul.

E működés, annál a nagy fontosságánál fogva, a melylyel az a közgazdaság egészére, a gazdasági termelés minden ágára bir, a kormányhatóságnak egyrészt felügyeletét, másrészt czéltudatos együttműködését nem nélkülözheti. Ezen az általános természetű követelményen kivül nálunk a kormányhatóságnak a jegybank működésére való befolyásának növelésére, az állam és jegybank tervszerű együttműködésének biztositására, az indokot egy közel fekvő s teljesen gyakorlati szempont szolgáltatja. Ugyanez az indok, a melyet a jegybankügy javasolt szabályozásánál első sorban tartottunk szem előtt, s ez az, hogy a valutarendezés műveletének véglegesitésénél, a készfizetések felvételénél s a már felvett készfizetések biztositásánál, a dolgok mai állása szerint, a jegybanknak jut a főszerep, a mely bankot éppen a rendezés eddigi intézkedései által az állam abba a helyzetbe igyekszik hozni, hogy e feladatának meg is felelhessen. A bankra várakozó e teendők ellátásánál a banknak a kormányhatóság szándékával folytonos egyetértésben kell eljárni. Figyelembe veendő e kérdés megitélésénél az is, hogy az állam a jegybank körül pénzügyileg is nagyobb mérvben lesz ezentúl érdekelve, mint volt eddig. Igy a tiszta jövedelemben való részesedést, mint elvégre alárendelt érdeket nem is emlitve, a két állam, a javaslat szerint, jogositva lenne a szabadalom lejárta-, vagy megszüntekor a bank üzletét átvenni.

Habár nincs okom kételkedni abban, hogy a valutarendezés folytatása és bevégzése tekintetében a kormány és a bankvezetőség szándéka találkozik és hogy az állam által gondozandó pénzügyi érdekek a jegybank igazgatásában eddig is követett s a jövőben is elvárható szigorú és correct üzletviteli elvek mellett alig lesznek veszélyeztetve, mégis az előadott összes szempontoknál és ezeken kivül saját felelősségénél fogva a kormány nem mondhat le egyfelől arról, hogy intézmények megteremtése által ne biztositsa saját közgazdasági czéljaira, első sorban a valutarendezés czéljaira, a jegybank együttműködését, másfelől arról a jogáról, ügyelni a fölött, hogy a folyó ügyvitel egyes tényei a kormányhatóság védelmébe utalt érdekeken csorbát ne üthessenek.

Alkalmazva ezeket az elveket a bank alapszabályaira, a következő módositásokat javaslom.

Az alapszabályok 1. czikkében tüzetes kifejezés lenne adandó annak a fönnebb emlitett elvnek, hogy habár jegybankunk részvénytársaság, tevékenysége nem kizárólag és nem is első sorban lehet a keresetre irányozva, hanem, hogy a jegybank nyilvános, közfeladatokat teljesit; köteles pedig azokat a gazdasági termelés minden ágának - a kereskedelemnek, a mezőgazdaságnak, a nagy- és kisiparnak - érdekében, a monarchia mindkét államában egyaránt, megkülönböztetés nélkül, teljesiteni. E feladatok legföbbjeül a készfizetések föntartásának biztositása jelentkezik.

Ily elvi, egyébiránt a német birodalmi bankra vonatkozó törvényben is található kijelentés nem pusztán elméleti jelentőségű, nem különösen a mi sajátos viszonyaink között, a hol egyrészt tüzetesen kiemelendő az a körülmény, hogy a jegybanknak jutó feladatok a jegyszabadalmat adományozó államok mindegyikében egyaránt teljesitendők, másrészt a rendezett valutaviszonyok létesitése iránti működés oda fejlődött, hogy a további teendők legnagyobb része a jegybanknak jut osztályrészül. Nem elméleti természetű végül az a kijelentés, mert, a mint alább lesz szerencsém előadni, az új szabadalom életbeléptetésével hatályát vesziti az az eddig fennálló egyezmény, a mely a magyar bankpiaczok leszámitolási és kölcsönüzlete czéljaira minimális dotácziót állapitott meg, és a melynek föntartását, az alább előadandó indokoknál fogva, mellőzendőnek vélem. E feladatok fontosságát még jobban kiemelendő, a 34. czikket abban az irányban is kiterjesztendőnek tartom, hogy a bank legfőbb intéző közegei abban az ünnepélyes fogadásban, a melyet hivatalba lépésökkor tesznek, külön e feladatok előmozditását megfogadják.

Kapcsolatban e közfeladatok megállapitásával teljesitendőnek vélem a bank egyik már régóta táplált kivánságát, hogy pecsétjében az állam czimerét használhassa. Az 1. czikk második bekezdése szerint tervezett megoldás, mely azzal a körülménynyel számol, hogy a szabadalmat két állam adományozza, közjogilag is kifogástalan. Ugyancsak e rendelkezés folyománya a 82. czikk második bekezdése szerint tervezett az az intézkedés, hogy a jegyek magyar szövegű oldalán a magyar korona országainak czímere, a német szövegű oldalon az ausztriai császári sas alkalmaztassék. A javasolt módositások az ország czímerének használatáról szóló 1883. évi XVIII. törvénycikk rendelkezéseinek abban az irányban is megfelelnek, hogy a czímer használásának pénzintézetek részére való engedélyezését a törvényhozás magának föntartotta.

A jegybanknak jutó közfeladatok teljesitése a kormányhatósággal való állandó együttműködést igényli és e mellett a kormányhatóság állandó felügyeletének tárgyát is képezi. E követelményeknek megfelelő intézkedések egyrészt a bank legfőbb intéző organumainak szervezetét illető határozmányokban, másrészt azokban, a melyek a ma is fennálló kormánybiztosi intézményre vonatkoznak, kerülnének kifejezésre.

A mi az első csoportot illeti, eddig pusztán a kormányzó állása volt az, a mely a két pénzügyministernek teljesen szabad választásán alapuló együttes javaslata folytán töltetett be. Az alkormányzók kineveztetésénél a kormányhatóság a főtanács hármas kijelöléséhez volt kötve. Ezentúl az alkormányzók is az illető pénzügyministernek semmiféle kijelöléshez nem kötött javaslata alapján lesznek kinevezendők. Ezen kivül, egyrészt azért, hogy a legfőbb intéző testületben, a főtanácsban azon funkczionáriusok száma növeltessék, a kik hivatalukat a kormányhatóság bizalmából nyerik, másrészt annak biztositása végett, hogy a kormányzó, illetőleg alkormányzók akadályoztatása esetén a nekik jutó kiváló fontosságú működési kört oly személyek lássák el, a kik hivatalukat ugyanarra az eredetre vezetik vissza, a honnan azok, a kiket helyettesitenek, indokoltnak mutatkozik a főtanácsban egy-egy új állást, a helyettes alkormányzó állását szervezni. Ezek egyike a magyar pénzügyministernek, másika az ausztriai pénzügyministernek szabad választásán alapuló javaslata folytán ş Felsége által neveztetnék ki. A mai alapszabályok szerint a hivatalukat kinevezés utján nyerő bankfunczionáriusok hivataloskodása időhöz kötve nincs. A kinevezésre vonatkozó jogositvány gyakorlati értékének emelésére szolgálna az a tervezett további intézkedés, hogy mindazok hivataloskodása, a kik a hivatalukat kinevezés utján nyerik, tehát a kormányzó, a két alkormányzó és a két helyettes-alkormányzó funkcziója, a kineveztetésöket követő ötödik rendes évi közgyülés megtartásával véget ér. Ez által a kormányhatóság abba a helyzetbe

jut, gyakorlati következményekkel itélni a fölött, vajjon az a személyiség, a ki a kormányhatóság bizalmából foglalja el helyét, e bizalomra továbbra is érdemes-e, vagy sem. Minthogy a főtanács választott tagjainak megbizatása, ugy mint eddig, négy évig tartana, a mely idő elmultával a közgyülés az illető főtanácsos további hivatalbanmaradása iránt határozhat, a fönnebb javasolt intézkedés a kinevezettekre nézve hasonló állapotot teremtene.

Az ujonnan szervezendő helyettes-alkormányzói állás tiszteletbeli, fizetéssel össze nem kötött állás lenne. Az alkormányzók, a kik eddig működési pótlékot élveztek, ezentúl megfelelő rendszeres fizetésben részesülnek.

A hivatalukat kinevezés utján nyerő funkczionáriusokra vonatkozó alaki szabályokon kivül a hatáskörüket illető anyagi rendelkezéseket is módositandónak vélem a többször emlitett elvi indok érvényesitése végett.

Ide tartoznak a következő módositási javaslatok. A főtanács és minden bizottságának, különösen a fontos ügykörrel biró, az alapszabályszerű jegyfedezet tényleges megléteért első sorban felelős, sürgős esetekben az egész főtanácsot helyettesitő végrehajtó bizottságának határozatai a kormányzó, az igazgatóság határozatai az illető elnöklő alkormányzó jóváhagyását igénylik, hogy végrehajthatók legyenek. Ez a tervezett intézkedés, a melyhez hasonló több külföldi jegybank alapszabályaiban is megvan, a kormánykinevezés utján hivatalukat nyerő közegek állását és súlyát a bank igazgatásában kétségkivül emelni fogja. Hogy pedig az igazgatás ily rendelkezések által nehézkessé ne váljék, ennek megakadályozására szolgálna az a további tervezett intézkedés, hogy minden határozat jóváhagyottnak tekintendő, a melytől a kormányzó, illetőleg az igazgatóságok határozataira nézve, az alkormányzók jóváhagyásukat annak az ülésnek vége előtt kifejezetten meg nem tagadták, a mely ülésben a határozat létrejött. A jóváhagyás jogát ez az intézkedés anyagilag alig fogja korlátozni, mert, eltekintve attól, hogy hasonló jogositványok tényleg csak kivételes esetekben gyakoroltatnak, a kormányzó és az alkormányzók az alább kifejtendők szerint az ügymenet és a tárgyalásra kerülő ügyek felől folyton tájékozva vannak.

A kormányzó mai állása abban az irányban is kiegészitő szabályozást igényel, hogy a mai alapszabályok a kormányzó ügykörére vonatkozó intézkedéseikben nem elég szabatosak. E mellett a kormányzó ügyköre abban az irányban kifejlesztendő, hogy az esetre, ha valamely, a főtanács hatáskörébe eső ügy sürgős intézkedést igényel, de a főtanácsot, vagy az azt helyettesitő végrehajtó bizottságot az idő elégtelen volta miatt egybehivni nem lehet, a kormányzó saját felelősségére intézkedjék s intézkedéseit az indokok előterjesztése mellett a főtanácsnak tudomására hozza.

A kormányzó állásának további erősitésére, de a végből is, hogy a folyó ügyvezetés felől folyton tájékozva s ez által képes is legyen a rá bizott feladatoknak megfelelni, alapszabályszerű kötelességévé tétetnék a vezértitkárnak (46. czikk 4. bekezdése), hogy a folyó ügyvezetés alakulásáról naponta jelentést tegyen a kormányzónak.

Az alkormányzók állásának analog fejlesztésére az igazgatóságok szervezetére nézve tervezett módositások tárgyalása közben lesz szerencsém visszatérni.

Az itt előadott módositások, a melyek a kormányhatóságnak a bankvezetésre való befolyása biztositására szükségesek, de a melyek, nézetem szerint, azt a határt, a melyen belül ez a befolyás jogosult s gyakorlatilag keresztülvihető a nélkül, hogy a magánbank természetével ellenkezésbe jutnánk és a részvénytársaság magánérdekeinek jogosult érvényesülését korlátoznók, a 26., 27., 28. és 29. czikkekben vannak szövegezve.

E módositások első sorban az állam és jegybank együttműködését vannak hivatva biztositani, biztositani azt, hogy a bank abban a szellemben működjék, a melyben a jegybank nyilvános feladatai teljesitendők. Ez által azonban a jegybank és az állam közötti viszony nincs még kimeritve. Szükséges arról is gondoskodni, hogy a folyó ügyvitel concrét tényei az állami ellenőrzés és felügyelet tárgyát képezzék. Már a mai alapszabályokban is megvan erre a czélra a kormánybiztosok intézménye. A kormánybiztosok jogköre azonban a mai alapszabályokban felette szűkre van szabva. Egyedül arra terjed, őrködni a felett, megfelel-e a bank működése az alapszabályoknak. E mellett jogositva vannak a közgyülésen, a főtanács és az illető igazgatóság ülésein tanácskozó szavazattal résztvenni. Kezdeményezésükre a főtanács egybehivandó. Felszólalásuk, a mely halasztó hatálylyal bir, csak arra lehet alapitva, hogy valamely határozat az alapszabályoknak nem felel meg. Ha ily felszólalás történt s a nézeteltérést az illető kormány és a bank el nem intézheti, minden további felebbvitel kizárásával a választott biróság dönt.

Javaslatom szerint a kormánybiztos ezentúl jogositva lenne, nemcsak a közgyülés, főtanács és az illető igazgatóság ülésein, hanem a fönnebb emlitett végrehajtó bizottság, nemkülönben a főtanács összes bizottságainak ülésein, ugyancsak tanácskozási szavazattal, résztvenni, hogy az egész üzletvitelről tájékozást szerezhessen. Ugyane czélból jogositva lenne a felügyelet gyakorlására szükséges betekintést az üzletvitelbe folyton gyakorolni. Kezdeményezésére nemcsak a főtanács, hanem annak végrehajtó bizottsága is egybehivandó. Felszólalhat az illető testületek határozatai ellen nemcsak akkor, ha a határozatot az alapszabályokkal meg nem felelőnek tartja, hanem az esetben is, ha ily határozat nézete szerint a fönnálló törvényeknek nem felel meg, vagy az állam érdekével össze nem egyeztethető, minden esetben halasztó hatálylyal. Ha a felszólalás az alapszabályok, vagy a törvények megnemtartására van alapitva, az eddigi eljárás - a választott biróság határozata - jövőben is fentartatnék; ha pedig a felszólalás az állami érdek czímén történt s a bank határozatához ragaszkodik, a fölött, forog-e fenn az állami érdek sérelme, utolsó sorban annak az államnak összministeriuma határoz, a melyet az illető kormánybiztos a banknál képvisel.

Az állami befolyás a jegybank ügyére nem érvényesül az egész ügykörre egyenlő alakban és egyenlő mérvben. Igy a főtanács azon határozata, a melylyel az a leszámitolási és a kölcsönüzlet számára a kamatlábat megállapitja, csak a kormányzó fönnebb ismertetett jóváhagyásához lenne kötve; a kormánybiztosok e határozatoknál csak azt vizsgálnák, megfelelnek-e alaki tekintetben az alapszabályoknak. Habár a kamatláb megállapitása a jegybank ügyeit intéző testület legkiválóbb, a közgazdaság egészét érintő jogainak egyike, a bank autonomiáját a főtanács jövő összetételére s a kormányzónak, mint a két kormány bizalmi emberének ez esetben is érvényesithető approbaczionális jogára való tekintettel, nemkülönben azért is továbbra is fentarthatónak vélem, mert a kamatláb megállapitása első sorban az általános gazdasági és üzleti viszonyok mérlegelésén alapul. Sem a kormányzó jóváhagyásához nem lenne kötve, sem a kormánybiztosok felszólalásának az állami érdek czímén tárgyát nem képezhetik azok a jelentések, a melyeket a főtanács a közgyülésnek tesz. A megbizott és a megbizó közötti szabad érintkezés jogosult volta indokolja a kivételt. Végül a főtanácsnak, mint a bank alkalmazottai legfőbb hatóságának a kinevezésekre, illetménymegállapitásokra, nyugdíjazásokra vonatkozó határozatai alá vannak vetve ugyan a kormányzó jóváhagyásának, de a kormánybiztosok ily határozatok ellen az állami érdek czímén csak akkor szólalhatnak fel, ha azok az illetmények vagy nyugdíjak rendszerének megváltoztatására vonatkoznak, vagyis a bank regiejét s ezzel az államok pénzügyi érdekeit érintik. Nem tagadom, hogy e tekintetben a kormánybiztos számára azt a jogositványt is óhajtottam volna biztositani, hogy a főbb tisztviselők kineveztetésére vonatkozó főtanácsi határozatok ellen felszólalhassanak az állami érdek czímén. A bank azonban a tárgyalások alatt e javaslattal szemben folyton tagadó

álláspontra helyezkedvén, kivánságomtól elállottam, mert e miatt az elvégre nem elsőrendű kérdés miatt az egyébkép minden tekintetben elfogadható megoldást kérdésessé tenni nem kivántam.

Az állam és a jegybank közötti viszony mai szabályozásának egyik hiányát ez alkalommal pótolni kivánom. A mai alapszabályokban nincs megállapitva, hogy mi történjék akkor, ha az állam és a bank között oly vitás kérdések merülnek fel, a melyek nem tartoznak a választott biróság elé. Ez esetben a perrend szabályai lettek volna irányadók. Szintúgy nincs szabályozva, melyik biróság van hivatva a választott biróság határozatait végrehajtani. A kérdés jelentőséget nyer a módositandó alapszabályoknak az állami megváltást tárgyaló 107. czikkéből netalán keletkezhető vagyonjogi vitás kérdések felmerülése esetén. Javaslatom szerint, ha a magyar korona országainak kormánya és a bank között ily ügyek felmerülnek, az eljárásra és az itélethozatalra a budapesti kir. törvényszék illetékes. Ugyanez a biróság illetékes azon határozatoknak végrehajtására, a melyekkel a választott biróság a banküzlet átvétele alkalmával fölmerült vitás kérdéseket dönt el.

Egy további elemét az állam és a jegybank közötti viszonynak képezi a kettő közötti üzleti összeköttetés. E tekintetben a mai alapszabályokban foglalt határozmányokat egyrészt kiegésziteni, másrészt még határozottabban kifejezésre juttatni kivánom azt, hogy az állam és a jegybank közötti viszony állandó tartozási viszonynyá ne fajulhasson el. Ezen az alapon új rendelkezés a jegybank ama kötelezettségének megállapitása, hogy a bank az állam számlájára pénzeket átvenni s az állam követelése erejéig fizetéseket teljesiteni köteles. E kötelezettség módját ejti annak, hogy az állam, ha gazdasági és pénzforgalmi érdekek megkivánják, készletei egy részét a jegybanknál tarthassa s a bank e készletek erejéig az állami pénztár szolgálatait teljesiti. Kötelességévé tétetnék továbbá a banknak, hogy az államok megbizásából a váltópénztári teendőket ellássa. Ez intézkedésnek a készfizetések megkezdése pillanatában lesz meg a maga jelentősége, a midőn az egész váltópénzforgalom értékpénzre bármikor átválthatóvá válik. A banknak ezzel a kötelességével szemben az 58. czikk második bekezdése szerint a bank pénztárainál az érmeforgalom és a bank jegyei tekintetében ugyanazok a szabályok alkalmazandók, a melyek a közpénztárak számára vannak megállapitva.

Az előadott javaslatok, illetőleg tárgyalt kérdések a tisztelettel előterjesztett módositási inditványok 51., 52, 53., 54. és 55. czikkeiben, nemkülönben a 25. czikk második és utolsó, a 36. czikk utolsó, a 39. czikk negyedik, a 47. czikk utolsó és az 58. czikk második bekezdésében kerülnek kifejezésre.

Ĺttérek ezek után a bank szervezetére vonatkozó mai határozmányokon megejtendő ama módositásokra, a melyeket első sorban az a körülmény tesz szükségessé, hogy az Osztrák-magyar bank két állam szabadalmazott jegybankja.

E tekintetben legfontosabb a legfőbb intéző testület, a főtanács jövő megalakitása. A főtanács állana a kormányzóból, mint elnökből, a magyar alkormányzóból és helyetteséből, az ausztriai alkormányzóból és helyetteséből, és a közgyülés által választott hat magyar és hat ausztriai állampolgárságú főtanácsosból. Ma a főtanács a kormányzón és a két alkormányzón kivül tizenkét főtanácsosból áll, a kik közül nyolcz közvetlenül a közgyülés tagjai sorából, kettő-kettő a budapesti és bécsi igazgatóságok hármas javaslata utján választandók. Ez által, nemkülönben annak következtében, hogy a mai alapszabályok 39. czikke szerint a végrehajtó bizottság egy tagja okvetlenül magyar főtanácsos, közvetve az a szabály keletkezik hogy a főtanács választott tagjai közül legkevesebb három magyar állampolgárnak kell lenni. Az alapszabályok ugyan a közgyülést, a most emlitett rendelkezésektől eltekintve, nem kötik a tekintetben, hogy mennyi magyar, mennyi ausztriai honosságú főtanácsosnak kell lenni, mégis az a körülmény, hogy az Osztrák-magyar bank részvényei, a külföldön elhelyezettektől eltekintve, jóval nagyobb mérvben Ausztriában vannak elhelyezve, mint nálunk, azt eredményezte, hogy a főtanács megalkotásánál egész a legutóbbi időkig a magyar állampolgár főtanácsosok száma ezt a minimumot nem haladta meg.

Habár az Osztrák-magyar bank a magyar közgazdasággal szemben kötelességét a főtanács mai összetétele mellett is hiven teljesitette, és működése a tekintetben jogos panaszra nem adott okot, hogy a jegybank a két államban felmerülő hiteligények kielégitésénél nem egyenlő mértékkel mér: a jegybankügygyel összefüggő érdekek oly fontosak, hogy abban a pillanatban, a midőn a jegybanknak ismét értékes, az eddiginél tovább tartó szabadalmat adományozunk, midőn, a mint alább bővebben lesz szerencsém kifejteni, a magyar bankpiaczok dotácziójára vonatkozó mai elavult határozatokat teljesen elejteni készülünk, - okvetlenül gondoskodnunk kell arról, hogy ez igények kielégitése, függetlenül a vezető közegek hajlamaitól, felfogásától és a részvénytársaság keresetre irányzott tevékenységétől, intézmények megalkotása által biztosittassék.

A bank szervezetét, a közegeket, azok egymáshoz való viszonyát, alapjaiban módositani nem kivánjuk. E szervezet a lefolyt húsz év tapasztalatai szerint kifogástalanul működött. De ha a főtanácsot mai hatáskörével meg akarjuk is tartani, a jeleztem nagy érdekekre, az ország gazdasági fejlődésének mai állására, a jegyszabadalom folyton fejlődő s az ausztriai szabadalom értékét már is megközelitő értékére, valamint a közjogi helyzetre való tekintettel a jegybank legfőbb intéző hatóságának megalakitását a részvénybirtok megosztásának különben is teljesen esetleges tényéhez többé kötni nem lehet.

E szempontokra figyelemmel a szabadalom meghosszabbitásának egyik alapföltételéül tekintem a 23. czikkhez javasolt azt a módositást, hogy a közgyülés által közvetlenül választandó tizenkét főtanácsos közül hat magyar és hat ausztriai állampolgárnak kell lenni.

A főtanácsnak ily megalkotása nem alapszik a szó szoros értelmében vett érdekképviselet elvén. A monarchia mindkét államában szabadalmazott jegyintézet legfőbb vezetőinek kötelessége, - s e kötelességök teljesitésére fogadalmat is tesznek, - a bank feladatait mindkét államban egyaránt, megkülönböztetés nélkül, teljesiteni. E szervezet, a mellett, hogy a legfőbb intéző hatóságban a két állam souverainitása méltó kifejezésre talál, a jegybank fővezetésében a két állam gazdasági érdekeinek igazságos kielégitését biztositja.

A főtanács javasolt megalakitásának további következményét képezi, hogy a főtanács összes bizottságai, közöttük a végrehajtó bizottság és a jelzáloghitelüzlet vitelére hivatott bizottság is, egyenlő számú magyar és ausztriai főtanácsosból álljon (25. czikk 7. bekezdése). Ugyancsak a jövő szervezetből következik, hogy a főtanács és az összes bizottságok ülései Budapesten vagy Bécsben, még pedig lehetőleg felváltva, tartandók meg (36. czikk). A váltakozást kötelezővé tenni gyakorlati okoknál fogva nem ajánlatos. A főtanácsosokat a közgyülés közvetlenül választaná, úgy mint eddig. Szintugy változatlan érvényben maradna az a rendelkezés, hogy a főtanács más bank- vagy jelzálogüzlettel foglalkozó intézet igazgatásában nem vehet részt. Az a korlátozás, hogy főtanácsossá csak a közgyülés tagja választható, elejtetnék.

A részvényes-érdek megvédésére teljesen elegendő annak a ma is fennálló határozmánynak fentartása, hogy a főtanácsosok működésök tartamára, nevökre szóló, tehermentes 25 darab részvényt letéteményezni tartoznak.

Anyagi tekintetben a főtanács mai ügyköre változást csakis annyiban szenved, a mennyiben az igazgatóságok ügy- és hatásköre, főleg a bankhitelt illető egyes intézkedések terén, részint kiterjesztetik, részint szabatosan megállapittatik. Ettől eltekintve, a főtanács a bank legfőbb intéző testülete marad. A főtanács javasolt megalakitása s annak a mainál határozottabb kifejezésre juttatása, hogy az összes üzletágak tekintetében a magyar és ausztriai bankpiaczokon azonos szabályok érvényesek, az eddigi állapot fentartását, a melyet a vezetés egységének érdeke is követel, a magyar érdek szempontjából aggálytalanná teszi (25. czikk).

A magyar alkormányzó, a helyettes-alkormányzó és a főtanács magyar tagjai a budapesti, az ausztriai alkormányzó, az ausztriai helyettes-alkormányzó és a főtanács azon tagjai, kik ausztriai állampolgárok, a bécsi igazgatóságot képezik. Eddig az igazgatóságok az illető alkormányzóból és nyolcz-nyolcz igazgatóból állottak, a kik közül kettő-kettő a főtanács tagja volt, a többit a főtanács választotta. A főtanács tervezett megalakitása feleslegessé teszi a külön igazgatói állások fentartását. Ettől eltekintve, az a körülmény, hogy a főtanács tagjai egyuttal igazgatók, egyrészt az igazgatóságok tekintélyét emeli, másrészt lehetővé teszi, hogy az igazgatóságok hatásköre kiterjesztessék a nélkül, hogy a vezetés megóvandó egysége szenvedjen.

A ma érvényben álló alapszabályok szerint az igazgatóságok a leszámitolási és kölcsönüzlet czéljaira rendelkezésre álló összegeket az egyes bankpiaczokra időnként felosztják és megállapitják a leszámitolási és a kölcsönüzletben a bankhitelt. Meghatározzák az egyes bankpiaczok számára a váltóbirálók számát s ki is nevezik a váltóbirálókat. E kinevezések tekintetében a főtanácsnak vetojoga van. Ezenkivül döntenek a fölött, ha a birálók valamely váltót elfogadandónak vélnek, az illető bankintézet főnöke pedig a leszámitolást megtagadja. Jelentéseket és inditványokat tehetnek a főtanácsnak.

A hatáskörnek ez a megállapitása azonban sem a fejlődő viszonyoknak, sem annak a czélnak nem felel meg, a mely az igazgatóságok szervezésénél ki volt tűzve. Jelentőséget nyer ez a kérdés a mi szempontunkból az által is, hogy az igazgatóság, élén az alkormányzóval a jegybank igazgatásában részes az a testület, a mely állandóan körünkben működik, s a melynek rendeltetése lenne az összeköttetést az üzleti élettel folyton fentartani.

Erre való figyelemmel hatáskörének mai megállapitását s ezzel az igazgatóság mai helyzetét a bank administrácziójában közvetlenül és közvetve módositandónak tartom.

Közvetlenül annak szabatos kifejezésre juttatása által, hogy kizárólag az igazgatóság az a szerv, a mely a leszámitolási és a kölcsönüzletben a bankhitelt megszabja, mert egyedül az igazgatóság van abban a helyzetben, hogy az illető államban meglevő czégek és személyek hitelképességét ismerje. Az igazgatóságnak ez a jogosultsága azonban gyakorlatilag hiányos, ha nem egészíti ki az, hogy az igazgatóságnak egyuttal joga van a hitel felhasználását az illető állam bankintézeteinél folyton ellenőrizni. Az igazgatóság ezentúl a birálókat végérvényesen nevezné ki, mert a főtanács eddigi vetójának semmi gyakorlati értelme nem volt. A leszámitolási üzlet közvetitésével foglalkozó bankmellékhelyek felállitása legczélszerűbben a helyi viszonyokat legjobban ismerő igazgatóságok által látható el. Minthogy az igazgatóság, mint a hitelügy központi organuma az illető államban, sikerrel csak úgy működhetik, ha egyrészt maga is intézkedő hatáskörrel bir, másrészt, ha folyton tájékozva van a legfőbb vezető testület rendelkezéseiről, az alapszabályokban határozottan kifejezés adandó annak, hogy az igazgatóságok a hatáskörükből folyó minden konkrét intézkedésre is jogositva vannak, továbbá, hogy a főtanács intézkedései az igazgatóságok utján közlendők az alattas bankintézetekkel, vagy ha az intézkedés sürgős voltánál fogva nem irásbeli, hanem távirati uton történt, erről az igazgatóságok idejében értesittessenek (40. czikk.).

Ezenkivül az igazgatóságok helyzete a bank administrácziójában közvetett intézkedések által is emelendő lenne. Igy módositást igényel az alkormányzónak, mint az igazgatóság elnökének ügy- és hatásköre. Elnöki minősége és általában az a hely, a melyet a bank kormányzatában elfoglal, indokolttá teszi, hogy ő legyen egyfelől az igazgatóság állandó képviselője, másfelől ő gyakorolja, az igazgatóság nevében, a bankhitelnek a bankintézeteknél való felhasználása fölött az állandó felügyeletet, a mely felügyelet állandó gyakorlására testület nem alkalmas. Az alkormányzó az igazgatóság határozataival szemben ugyanazzal a jóváhagyási joggal birna, mint a kormányzó a főtanács és bizottságainak határozataival szemben. Az igazgatósághoz beosztott előadó, úgyszintén a jelzálogosztály képviselője az alkormányzó alá rendelendők olyformán, hogy e tisztviselők javaslatai, jelentései és levelezései kivétel nélkül a kormányzó jóváhagyását vagy visumát igénylik (41., 44. czikkek).

Egy további csoportozata azoknak az intézkedéseknek, a melyeknek életbeléptével az igazgatóság s a hozzá tartozó közegek tényleg a bankigazgatás reális ügykörrel biró szerveivé válnak, az, hogy az igazgatóság előadója és határozatainak végrehajtója, a vezértitkár mellé tanácsadó testületül rendelt üzletvezetőség (46 czikk 5. bekezdése) egyik tagja, a ki a főtanács által megállapitandó utasitás szerint az illető államban levő bankintézetek összes ügykezelése fölött a felügyeletet gyakorolja (45. czikk). Ĺllásának további súlyt az kölcsönöz, hogy elnöke az illető államban működő alkalmazottak fegyelmi ügyeit intéző bizottságnak (47. czikk 6. bekezdése).

Összevetve mindezeket az intézkedéseket, az igazgatóságok jövő állása a bank igazgatásában és ezzel kapcsolatban a jegybank képviseltetése az országban a mai helyzettel szemben tetemes haladást jelent, a nélkül azonban, hogy a jegybank vezetésében okvetlenül megkivánt egységet a legcsekélyebb mérvben is veszélyeztetné.

Az igazgatóságok javasolt megalakitása az eddigi alapszabályok 42. és 43. czikkét fölöslegesekké teszik, miért is egyidejűleg hatályon kivül lennének helyezendők. (A törvényjavaslat 1. §-a).

ůgy a főtanácsot, mint az igazgatóságokat a szabadalom meghosszabbitása esetén újból meg kell alakitani. A kormányzó, az alkormányzók, a helyettes-alkormányzók kinevezendők, a főtanácsosok és a számvizsgálók a meghosszabbitott szabadalom életbeléptét követő első rendes közgyülésen megválasztandók lesznek. A mig mindez megtörténik, átmenetileg az ügyeket az eddigi közegek vezetnék. Ez az átmeneti rendelkezés az új 109. czikkben van javaslatba hozva.

Mielőtt a szervezettel kapcsolatos egyéb módositásokra áttérnék, azt hiszem, itt van helye annak, hogy előadjam, miért nem szerepel a bankszabadalom meghosszabbitásáról szóló törvényjavaslat mellett az a már két izben megkötött egyezmény, a mely a magyar bankpiaczokon a leszámitolási és kölcsönüzlet czéljaira kikötött 50 millió forintnyi úgynevezett minimál-dotáczióra vonatkozik.

Ez az egyezmény elavult, az ország mai közgazdasági állapotához többé nem is illő, a gyakorlati alkalmazásban csak szükségtelen munkával jár, a szervezeti módositások folytán pedig teljesen felesleges.

A magyar korona országaiban a leszámitolási és a kölcsönüzletben elhelyezett összegekről előterjesztett táblázat *  mutatja, hogy a minimál-dotáczió igen gyakran tetemesen meg volt haladva. Az 50 millió forint dotáczió a mai állapotok szerint teljesen elavult. Ha tehát ismét arról lenne szó, hogy a magyar bankpiaczok számára dotácziót állapitsunk meg, ezt az összeget, a mely állandóan le van kötve, akár felhasználtatik, akár nem, tetemesen fel kellene emelnünk. Mivel azonban ugyancsak az előterjesztett adatok azt mutatják, hogy a magyar üzlet időközönkint nagy arányokban változik, e lekötés által a bank cselekvési képességét minden igaz ok nélkül érzékenyen korlátoznók. A leszámitolás az egyes bankpiaczokon a váltóbirálat alapján történik s az elfogadott váltók leszámitolására szükséges összegek mintegy automatikus uton utalványoztatnak. A lombard a bank üzletei között másodrendű szerepet visz és jelentékenyebb összeggel csak a két főintézetnél szerepel. A dotáczió ma csak azért tartatik nyilván, mert az alapszabályok rendelik. Magában véve ez a nyilvántartás csak felesleges munkát okoz.

A javasolt módositásokon végig vonuló elv, hogy a bank a jegyszabadalmat adományozó államok közgazdaságát minden megkülönböztetés nélkül szolgálni köteles, a főtanács jövő szervezete, az igazgatóságok és a velök összekötött intézmények teljesen feleslegessé teszik, hogy az egy pénzforgalmi területet képező államok egyike számára egyszer és mindenkorra bizonyos összeg leköttessék és a bank actióképessége korlátoztassék.

Mielőtt e fejezetet befejezném, még néhány, inkább alaki jelentőségű oly módositási javaslatról óhajtanék számolni, a melynek szintén czélja, kifejezésre juttatni, hogy az Osztrák-magyar bank a két állam jegybankja.

Igy a 13. czikkhez javasolt módositás szerint ezentúl a bank közgyülései vagy Budapesten, vagy Bécsben tartandók meg, a szerint, a mint több magyar, vagy több ausztriai állampolgár tagja van a közgyülésnek. Tartalmilag e rendelkezésnek valami nagy jelentősége nincs. A közgyülés helyét megállapitó ezt az intézkedést az a körülmény teszi indokolttá, hogy, ha az ülés helye a részvényesek többségéhez köttetik, több a valószinűsége annak, hogy a közgyülés határozatképes lesz.

A 24. czikkben a számvizsgálók választására nézve az a módositás, hogy megválasztásuknál figyelemmel kell lenni arra, hogy közöttük mindkét állam polgárai legyenek.

Az 53. czikkben emlitett választott biróság az elnök meghivásához képest Budapesten vagy Bécsben gyül egybe.

A bank végrehajtó közegei, a tisztviselők tekintetében nagyobb horderejű módositást nem javasolunk. A végrehajtó szolgálat feje, a vezértitkár ügy- és hatásköre alig változnék. Csakis a kormányzó állásának erősbitésére irányuló s fönnebb ismertetett intézkedések azok, melyek nagyobb jelentőségűek a 46. czikknél javasolt módositások között. Ezen kivül a fegyelmi eljárás ujabb, a 47. czikkben olvasható szabályozása szolgáltatott okot arra, hogy az eddigi 46. czikkből azt a részt, a mely a vezértitkár fegyelmi ügyköréről rendelkezik, mellőzzük.

A vezértitkár mellett, tanácsadó testületként működő üzletvezetőség tagjainak száma szaporittatnék a helyettes-vezértitkárral, a kinek állását a mai alapszabály nem emliti, az igazgatóságok mellett működő központi felügyelőkkel, a két legfontosabb bankintézet, a budapesti és bécsi főintézet főnökeivel és a jelzálogosztály főnökével (46. czikk 5. bekezdése).

A bankintézetek szervezete nem változik. Budapesten és Bécsben főintézetek vannak, a melyek az összes üzletágakat folytatják. Budapesten a főintézetnél a jelzálogosztály képviselősége szerveztetik. Ez az intézkedés kapcsolatban azzal, hogy a kölcsönöket engedélyező jelzáloghitelbizottság felváltva Budapesten és Bécsben fog ülésezni, lehetővé fogja tenni, hogy az érdekelt felek ügyleteiket Budapesten teljesen lebonyolithassák.

A leszámitolási, a kölcsön- és a fontosságában folyton növekvő giroüzlet czéljaira fiókintézetek felállitása iránt a mai alapszabályoknak az a rendelkezése, hogy, ha a ministerium a főtanácscsal egyetértőleg valamely helyen fiókintézet fölállitását szükségesnek tartja, az legkésőbb hat hó leforgása alatt felállitandó, érintetlen maradna. E rendelkezés annál inkább maradhat érvényben, mert a bank a szabadalom elnyerése esetén a törvényjavaslat egyik kiegészitő részét képező egyezmény megkötésével arra kötelezné magát, hogy a legközelebbi három év alatt tiz új fiókot állit fel a kormány által megjelölendő helyeken. Ha az egyezmény végre lesz hajtva, a fiókintézetek száma 32-re fog emelkedni. (2. czikk és az első egyezmény.)

A bank üzleteire vonatkozó mai alapszabályokat illető módositási javaslataim, a melyeket fönnebb külön csoportban tárgyalandóknak jeleztem, tartalmilag részint az államjegyek teljes beváltása folytán előálló helyzetre, részint a valutatörvényhozás alaki és elvi követelményeire, részint a valutarendezés további folytatása, különösen a készfizetések előkészitésére vonatkozó intézkedésekre vezetendők vissza. Ily módositások ugy az alapszabályok állandó jellegű rendelkezésein, mint azokon lennének megejtendők, a melyek csak a készfizetések törvényszerű felvételéig terjedő átmeneti időközre szólnak.

A mi a bank által folytatott üzletek egyik legfontosabbját, a leszámitolási üzletet illeti, az erre vonatkozó anyagi rendelkezéseken, a melyek szigorúan a jegybank természetéhez alkalmazkodnak és a gyakorlatban teljesen beváltak, változtatni nincs szándékunkban. Az egyuttal előterjesztett, e tárgyra vonatkozó statistikai adatok *  azt bizonyitják, hogy a jegybank, addig a határig, a melyet a jegyfedezet biztos és liquid volta eléje szab, e rendelkezések alkalmazásánál minden méltányos igénynyel számol.

A leszámitolható váltókra nézve ma érvényes három havi maximális lejárati idő a jegybank természetének felel meg, a minthogy többnyire hasonló rendelkezésekre találnak a külföld jegybankjainál. Nem javasolhatom annak lehetővétételét, hogy az eddig megállapitottnál hosszabb lejárati időre szóló váltók a banknál leszámitoltassanak, legkevésbbé a mai időpontban, a midőn a valutarendezés folyamatban van és midőn kétszeres gonddal kerülendő minden, a mi a jegyfedezet liquid voltára és igy a bank hitelére nézve kételyeket támaszthatna. Az elől a tény elől, hogy a jegybank első sorban azoknak az igényeit szolgálja, a kiknek rövid lejáratú hitelre van szükségök, és a kik képesek kötelezettségeiket e rövid idő alatt teljesiteni, kitérni nem lehet. Azok számára, a kik hosszú lejáratú hitelre szorulnak, más hitelszervezetek szolgálnak, a melyek azután sikerrel közvetithetnek a hitelre szorulók és a jegybank között.

Az a fokozott jelentőség, a melyet a bank üzletköre, különösen a leszámitolási üzlet az által nyer, hogy az államjegyek beváltása után, úgy a hogy ez a beváltás tervbe van véve, az egyedüli jegykibocsátó hely a jegybank lesz, megkivánja azonban a leszámitolási üzletre vonatkozó mai alapszabályok oly kiegészitését, a mely a banknak a gazdasági termelés minden ágával szemben, minden bankpiaczon egyenlő eljárását a jövőre is biztositja és a törvényhozás szándékát e téren határozottan kifejezésre juttatja.

E tekintetben első sorban a mezőgazdaság érdekei azok, a melyek a jegybank körében fokozottabb, de mindig a jegybank természetével számitó érvényesülésre igényt tarthatnak. Ennek lehetővé tétele végett először is már az alapszabályok 1. czikkében a bank feladatai között fel van véve, hogy a bank kötelessége - önérthetően mindig alapszabályai keretén belül - a mezőgazdasági hiteligények kielégitéséről is gondoskodni. Hogy továbbá ezek az érdekek, a mennyiben azok a jegybanknál általában kielégitést nyerhetnek, a folyó ügyvitelben is érvényesüljenek, a váltóbirálókról rendelkező mai 64. czikket oly irányban módositandónak vélem, hogy az igazgatóságok birálókká nemcsak kereskedőket és a helyi kereskedelmi, ipari viszonyokat ismerő egyéneket, hanem mezőgazdákat is tartozzanak kinevezni és, hogy e kinevezés előtt nemcsak a kereskedelmi és iparkamarákat, hanem a gazdasági érdekképviselet szerveit is meghallgassák.

Annak biztositására, hogy jövőben is minden bankpiaczon egyenlő eljárás követtessék, tartoznak a következő javaslatok: a 60. czikk végső bekezdésében határozottan kifejezés adandó annak, hogy a leszámitolás valamennyi bankintézetnél csak az egységes kamatláb által történhetik. Kivételeknek csakis a főtanács, vagy az általa e czélra megbizott valamely bizottság határozata alapján van helye. A javasolt módositás szerint az u. n. leszámitolások a nyilt piaczon, a hivatalos kamatlábon alul, nem szüntettetnének meg. Nyomós discontopolitikai érdekek szólanak a mellett, hogy a jegybank a pénzpiaczczal folytonos összeköttetésben maradjon; e mellett nem téveszthető szem elől, hogy az a váltóanyag, a mely a bankrátán alul talál elhelyezést, a legkiválóbb s igy az egységes kamatláb melletti leszámitolás rideg alkalmazása épen a legjobb minőségű váltóanyagot a jegybanktól eltereli. Ez okokból magát a lehetőséget nem akarjuk a jegybanktól elvonni. De egyfelől nyomatékosan kifejezést kivánok adni annak, hogy ez a leszámitolás csak kivételes intézkedés lehet, másfelől az alapszabályokban biztositani azt, hogy e kivételes eljárás oly testület határozata folytán legyen csak foganatositható, a melyben a bankigazgatásra befolyással biró összes tényezők, közöttük a kormány is, képviselve vannak.

A leszámitolási üzlet gyakorlásánál az interlocalis egyenlőséget a 62. czikkhez tervezett az a módositás van hivatva biztositani, a mely szerint a váltóbirálatnál minden bankpiaczon egyenlő és részrehajlatlan eljárás követendő.

A valutatörvényhozás alaki követelményét képezi az, hogy a módositott alapszabályok a koronaértékre szólnak. Erről, nemkülönben az e tekintetben szükséges átmeneti intézkedésekről a banktörvényjavaslat indokolásánál volt szerencsém megemlékezni.

Az Osztrák-magyar bank ma fönnálló alapszabályai az ezüstre alapitott ausztriai érték hatálya alatt jöttek létre. Az aranyérték behozatalakor az addig érvényben volt 87. czikk - a mely szerint a bank köteles volt ezüstöt a 45-ös pénzláb szerint bankjegyek ellenében venni - elvileg az 1892. évi XX. törvénycikk által hatályon kivül helyeztetett. E törvénycikk szerint a bank ugyanez a kötelezettsége az aranyra nézve állapittatott meg. Alakilag azonban a banknak az az alapszabályszerű joga, hogy magyar, ausztriai, vagy külföldi veretű ezüstöt és ezüstrudakat vehessen és eladhasson s ugyanazokra kézi zálogkölcsönt is adhasson, érvényben maradt, de a bank nyilatkozatot adott, hogy ezzel a jogával csak a két pénzügyminister engedélyével fog élni. Az alapszabályok jelen módositásánál e nyilatkozat tartalma a 65. czikkbe, mint most már alapszabályszerű rendelkezés, fel lenne veendő. Ebben az alakjában és tekintettel arra is, hogy az ezüst vétele és eladása, nemkülönben annak kézi zálogul való elfogadása a jegybankoknál általán divó üzletág, ez a rendelkezés a valuta szempontjából teljesen aggálytalan.

Áttérve azokra a tervezett intézkedésekre, a melyek a valutarendezés további folytatása, különösen a készfizetések előkészitése érdekében teendők, első sorban azok érdemelnek emlitést, a melyek a jegybanknak érczváltókkal és valutákkal, általában a külföldre szóló fizetési eszközökkel folytatott üzletének lehető kiterjesztését czélozzák.

A jegybanknak e téren már eddig is kifejtett működése igazolja, hogy pénzünk nemzetközi értékének állandósitása s ezzel a valutarendezés czéljának elérése érdekében mennyit tesz az, ha az üzleti forgalom bizton számithat arra, hogy a külföldi fizetési eszközök iránti kereslet a jegybanknál kielégitésre talál. A jegybanknál összpontositott, kellő terjedelemben és czéltudatosan folytatott ez az üzleti tevékenység, a jegybanknak a devisa- és valutaüzlet terén mérvadó állást biztosit, a mely, az érték stabilizálására való hatásáról nem is szólva, egyúttal a készfizetések felvétele szempontjából eléggé meg nem becsülhető adatokat szolgáltat a külfölddel való pénzforgalmunk viszonyainak és mérveinek alapos megismerésére.

Az előadott szempontokból az 56. czikkben, tehát az alapszabályok ama részében, a mely készfizetések megkezdése után is érvényben marad, az a mai rendelkezés, hogy a bank jogositva van külföldi piaczokra szóló váltókat venni és eladni, egyrészt a tényleges állapotnak megfelelő szabatosabb szövegezést nyerne, másrészt kiterjesztetnék az által, hogy a külfölddel való pénzforgalomban előforduló összes pénzhelyettesitők (érczváltók, chequek, utalványok, jegyek) felsoroltatnának, és a bank kifejezetten is felhatalmaztatnék mindamaz ügyletek lebonyolitására, a melyek e forgalomban előfordulnak.

Ide tartozik továbbá a lombardüzletről szóló 65. czikk 4. pontja szerint javasolt, a 84. czikk d) pontjával összefüggő intézkedés, a mely a hosszabb lejáratú devisák kézi zálogul való elfogadására vonatkozik.

Habár a bank a készfizetések felvétele után is ezt az üzletágat folytatni fogja, annak már nagy jelentősége van az átmenet idejében is. E végből erre az időre a banknak ma meglevő az a joga, hogy a birtokában levő devisákat 30 millió forint, vagyis 60 millió korona erejéig érczkészletébe beszámithassa, a 111. czikkben javasoltak szerint épségben tartatnék és kiterjesztetnék azzal, hogy ez az összeg nemcsak érczváltókból, hanem jegyekből is állhat. Önérthető, hogy csakis oly érczváltókról és jegyekről lehet szó, a melyek aranyban, vagy aranynyal egyenértékű valóságos érczértékben fizetendők. Hogy mily jegyek felelnek meg e követelménynek, azt a főtanács a két pénzügyministerrel egyetértőleg fogja megállapitani. Az érczváltók legfeljebb három hó alatt fizetendők s a két fizetésképes aláirással kell ellátva lenniök. A javasolt kiterjesztést a felmerült gyakorlati szükség indokolja. Az alkalmazásához kötött alaki és anyagi feltételek biztositják azt, hogy ez az intézkedés a jegyfedezet jósága iránti bizalmat nem fogja megingatni.

Ugyancsak ebbe a csoportba tartozik az 58. czikk első bekezdésében javasolt új szöveg, a mely szerint lehetővé tétetik, hogy a bank oly ügyleteket is köthessen, a melyekből folyólag részére fizetések meghatározott érmenemben, vagy meghatározott külföldi értékben valósággal teljesittessenek. Eddig a bank részére fizetések csak a bank saját jegyeiben, vagy törvényes érczpénzben voltak teljesithetők.

Hogy a bank meghatározott érmenemre, vagy külföldi értékekre szóló s valósággal ebben az érmenemben, illetőleg értékben teljesitendő üzleteket az átmenet idejében folytathasson, a mi által lehetővé válik, hogy a szabad forgalomban levő aranyérmék az üzlet utján a bankhoz kerülhessenek, a 111. czikk második bekezdése szerint az az intézkedés van tervbe véve, hogy a készfizetések felvételéig terjedő idő alatt a banknak kifejezetten meg lenne engedve, hogy alapszabályszerű üzletei gyakorlásánál meghatározott érmenemeket vagy külföldi jegyeket és érméket azzal a kötelezettséggel fogadhasson el, hogy a visszafizetést az illető meghatározott érme- vagy pénznemben teljesiti. Hivatva van ez a rendelkezés útmutatást adni és elősegiteni, hogy a jegybanknál aranycontók vezettethessenek s ez által a valóságos aranyforgalom előkészittessék.

A ma érvényes alapszabályok 75. czikke szerint a banknak joga van készpénzt kamat nélkül meghatározott, vagy bizonytalan időre, elismervény mellett átvenni. Ez a jog abban az irányban lenne kiterjesztendő, hogy ez az elismervény ellenében való átvétel kamatoztatás mellett is történhessék. A fönnállott osztrák nemzeti bank alapszabályaiban ez a rendelkezés megvolt. 1878-ban az Osztrák-magyar bank ezt a jogot továbbra nem kérte, mert a jegykibocsátás joga mellett nem látszott szükségesnek idegen pénzt is az üzlet számára megnyerni.

Minthogy azonban ezuttal oly szabadalmi időszak előtt állunk, a mely alatt a készfizetések föl fognak vétetni, a helyzet némileg megváltozott. Nincs kizárva, hogy bizonyos körülmények között czélszerű lehet a külföldről pénzeket nem a bankkamatláb emelése utján, vagy a kamatláb emelésén kivül még az által is szerezni, hogy pénzek kamatoztatásra elismervény ellenében átvétetnek. Ily természetű volt az a kamatozó kölcsön, a melyet a Baring-krizis alkalmával az angol bank a franczia banktól vett. Az utóbbi időben egyébiránt volt már arra eset, hogy külföldről pénzt kináltak a banknak kamatozó elhelyezésre. Figyelemmel arra, hogy az Osztrák-magyar bank az előadott indokok alapján kéri a módositást s minthogy annak esetleges gyakorlati jelentősége elől magam sem zárkózom el, azt részemről is javaslom.

Az előadott módositásoktól eltekintve, a bank üzletköre változást nem szenved. Az Osztrák-magyar bank jelzálogüzletének különválasztása sincs tervbe véve. Habár elvi szempontból az, hogy a jegybank jelzálogüzletet folytasson, kifogásolható is, a több évtizeden át fennálló gyakorlat mutatta, hogy a jegybank cselekvési képessége a jelzálogüzlet folytatása által nem volt korlátozva. Sőt mondhatni, hogy épen a jelzálogüzletnek a jegybankkal való összeköttetése eredményezte azt, hogy az Osztrák-magyar bank a jelzáloghitel iránti igényeket oly időben is ki tudta elégiteni, a midőn az általános viszonyok a jelzáloglevelek elhelyezésére nem voltak kedvezők. Ebből a tisztán gyakorlati szempontból a mai állapotot továbbra is föntarthatónak vélem.

Azok a módositások, a melyeket a jelzálogosztály külön alapszabályaira nézve javasolok, részben a társasági alapszabályokban kifejezésre juttatott elveknek és módositásoknak következményei, részint a végrehajtási törvény, nemkülönben az 1898. január hó 1-én életbe lépett ausztriai polgári perrendtartás rendelkezései által követeltetnek meg, részint a gyakorlati igények által vannak indokolva.

Áttérve a bankjegy-ügy szabályozására, előre kell bocsátanom, hogy két elvi természetű rendelkezésen, azon, a mely a 2/5 fedezeti rendszert és a bankszerű fedezet mellett kibocsátható bankjegymennyiség u. n. közvetett contingentálására vonatkozik, változtatni nincs szándékunkban. A fedezeti rendszer az európai banktörvényhozás mai állapotának teljesen megfelel s általában a nagy európai jegybankok azon törekvése mellett, hogy az érczfedezetet minél nagyobbá tegyék, inkább elméleti jelentőségű. Az u. n. közvetett contingens, vagyis az a rendelkezés, hogy ha az érczczel fedezett jegymennyiséget a tisztán a bankszerű fedezet mellett kibocsátott jegymennyiség 200 millió forinttal meghaladja, a bank 5%-os jegyadót tartozik fizetni, szintén oly intézkedés, a mely az eddigi tapasztalatok szerint kifogásra nem adott okot. A jegyforgalomnak egyes években tapasztalt számszerű alakulásáról előterjesztett táblázat bizonyitja, hogy a 200 milliós contingens még ma is megfelel. Ha figyelembe veszszük, hogy - a mint azt alább lesz szerencsém előadni - az Osztrák-magyar bank adómentes jegykibocsátási képessége az új rendezés folyamán növeltetni fog, hogy a mint eddig is történt, a váltóárfolyamok kedvező alakulásával aranyimport válik lehetővé, azt hiszem, a jelzett intézkedést teljes megnyugvással változatlanul hagyhatjuk. De nem is lenne ajánlatos a contingenst fölemelni, mert a jelen pillanat, a készfizetésekre való átmenet, egyáltalában nem alkalmas arra, hogy a jegyforgalmat korlátozó intézkedéseinken tágitsunk.

Az ezuttal javasolt módositások elseje, - nem emlitve azokat, a melyek tisztán az ausztriai értéknek a korona-értékkel való helyettesitéséből állanak, - a 82. czikk második bekezdésében javasolt megállapitása a legkisebb bankjegyczímletnek. A bankjegy ezentúl nem szólhat ötven koronánál kisebb összegre. A legkisebb jegyczímlet megállapitására az elvi követelmény az, hogy a legkisebb jegy is nagyobb névértékre szóljon, mint az illető pénzrendszer alapérméje, nálunk tehát a 20-koronás. Csakis igy érhető el, hogy a papirfizetési eszköz a forgalomban a valutapénzzel ne versenyezzen s az utóbbit, az értékesebbet, a forgalomból ki ne szoritsa. Ha ennek a követelménynek megfeleltünk, az, hogy mily összegben állapittassék meg a legkisebb jegyczímlet, már másodrendű fontosságú kérdés.

E tekintetben a gyakorlati viszonyok s a pénzforgalom fejlődése alapján kell dönteni, a minthogy erre nézve csakugyan különböző rendelkezések állanak fenn az egyes európai államokban. Igy az angol bank legkisebb egyczímlete az 5-fontos, a német birodalmi banké 100 márka, a németalföldié 25 hollandi forint, a belga banké 20 frank. A franczia banknak még az 1870-71-iki háború alatti időből 5, 20 és 25 frank czímletű jegyei vannak, de ezek legnagyobbrészt bevonattak, ugy, hogy a tulajdonképeni legkisebb czímlet az 50 frank.

Figyelembe véve az előadottakat, nemkülönben a gazdasági viszonyainkból folyó pénzforgalmunk természetét, a választott czímletet megfelelőnek vélem.

Már a tisztelettel előterjesztett I. számú (391. sz.) törvényjavaslat indokolásában volt szerencsém előadni, hogy a készfizetések fölvételéig a banknak megengedőnek vélem, hogy a mai tizforintosok helyett husz koronára szóló bankjegyeket bocsásson ki. Ugyanott előadtam azt is, hogy az aranynak közvetlenül a forgalomba való bocsátását a rendezési művelet mai stádiumában czélszerűnek nem tartom. A forgalom szükségletéről azonban gondoskodnunk kell. Másrészt épen azt a helyet, a melyet a mai tiz-forintosoknak 300 millió forintra tehető forgalma lát el, annak jeleztem, a mely első sorban aranynyal lesz lebonyolitandó. Hogy a tiz-forintos, illetőleg a helyébe lépő 20-koronás bankjegymennyiség a valódi szükség mérvén túl, pusztán kényelmi tekintetből ne legyen szaporitható, másrészt módja ejtessék annak, hogy a kedvező pillanatban gyors intézkedéssel a kis forgalom erei is az arany számára megnyittathassanak, a két pénzügyminister fel lenne jogositandó arra, hogy a 20-koronára szóló bankjegy maximalis forgalmát az előadott szempontok szerint rendeleti uton szabályozhassák. A tervezett intézkedés az átmeneti intézkedéseket tartalmazó, többször emlitett 111. czikkben foglaltatik.

Módositást igényel a változott viszonyoknál fogva az alapszabályok 84. czikkének az a része, a mely az érczfedezetről rendelkezik. A mai 84. czikk az ezüstre alapitott ausztriai érték, illetőleg a teljesen rendezetlen viszonyok alapján áll. Ezüst és arany, érmék és rudakban, érczfedezetet képez. E helyett a mai törvényes állapotnak megfelelően az érczfedezetnek állania kell: magyar vagy ausztriai törvényes érczpénzből, ez a törvényes pénz fogalmából folyólag névértékével számitandó; belföldi kereskedelmi arany érmékből, vagy külföldi aranyérmékből és aranyrudakból, mindezek a koronaérték pénzlába szerint, a kilogram finom aranyat 3.280 koronával számitva, de levonva a bank számára kilogramonkint 4 koronával megállapitott verdedíjat, vagyis 3.276 koronával számitandók.

E szabályból folyólag, a mely a német birodalmi bankra vonatkozó rendelkezéssel elvileg egyezik, a bank érczkészletébe számitható törvényes érczpénzhez a váltópénz is számitana. Tekintettel arra, hogy a váltópénz mennyiségét a törvény a forgalom valódi szükségletéhez alkalmazkodó mérvben contingentálta, hogy a készfizetések felvétele után aranyra mindig átváltható, nem tarthatunk attól, hogy a bank birtokába kerülő váltópénznek az érczfedezetbe való beszámitásából az érczfedezet minősége szenvedhessen. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kivül, hogy a bank a váltópénzt fizetési erejéhez képest fizetéskép elfogadni tartozik.

Az érczfedezetről szóló előadásom teljessége érdekében, utalva az I. számú (391. sz.) törvényjavaslat indokolásában elmondottakra, még a bankjegy kibocsátásának és érczfedezetének jövő alakulását ismertető néhány adatot óhajtanék előterjeszteni.

Az 1892. évi valutatörvények hatályba léptekor a bank akkor birtokában volt s az 1:15 1/2 értékarányhoz képest értékelt arany és aranyváltók a koronaérték pénzlába szerint voltak könyvelendők. Ez a könyvelés 13,525.166 frt 55 kr. könyvbeli értéktöbbletet mutatott, a mely értéktöbblet, az u. n. árfolyamnyereség, érczváltókban elhelyeztetett és a két pénzügyminister és a bank között létrejött megállapodás szerint az 1897. végével lejáró szabadalom iránti elhatározásig, mint pénztárilag be nem folyt nyereség, a tartalékalap javára könyveltetett. Ez által eleje volt véve annak, hogy az adómentes jegyhatár ezzel a könyvelési többértékkel felemeltessék, de egyuttal, minthogy a bank birtokában volt arany és aranyváltók mennyisége az átszámitás puszta tényével nem változott, az essentialis jegyfedezet akkor ugyanezzel az összeggel kevesbedett.

Ennek az u. n. árfolyamnyereségnek a kérdése a törvényhozásnak a szabadalom meghosszabbitása iránti elhatározásával egyidejűleg szintén rendezendő lévén, az alapszabályokban 114. számmal jelölt, teljesen új czikkben kapcsolatban egy másik intézkedéssel, a melyről a pénzügyi résznél lesz szerencsém számolni, azt javasolom, hogy az u. n. árfolyamnyereséget képező ezek az érczváltók ismét az érczkészletbe visszahelyezendők. Ezzel az intézkedéssel a jegyfedezet e része tekintetében az 1892-iki valutatörvények előtti állapot helyreállittatik azzal a különbséggel, hogy az adómentes jegyhatár ugyanezzel az összeggel emelkedik. A jegyforgalom fedezetének soliditása szempontjából ez az intézkedés azonban aggodalomra egyáltalán nem adhat okot, ha figyelembe veszszük, hogy az 1892-iki törvények meghozatala óta a bank aranykészlete mennyire emelkedett és mily további növekedésnek néz eléje a most tisztelettel előterjesztett javaslatok elfogadása esetén.

A valutatörvények életbeléptekor a banknak már az új értékrendszer pénzlába szerint számitott arany- és aranyváltó készlete 93.6 millió a. é. forintot tett, a mivel szemben ugyanakkor 409.1 millió bankjegy volt forgalomban. A bankjegyek aranyfedezete az időben nem egészen 23%-ot tett. Az 1892-iki törvények életbelépte után nem sok időre a bankjegyek ellenében 40 millió forintot meghaladó összeget s azóta is kisebb-nagyobb tételekben további aranyvásárlásokat eszközölt, a két pénzügyminister pedig a 200 millió forint államjegy beváltása végett 159 millió forintot fizetett le a banknál husz-koronás aranyérmékben. A most előterjesztett javaslatok szerint a két állam összesen további 112 millió forintot fizetne le, az ausztriai pénzügyminister pedig 30 milió forintot törlesztene az u. n. 80 milliós adósságból, ugyancsak husz-koronás aranyakban. A két kincstár mindössze 301 millióval járul ezek szerint a bank érczkészletének növeléséhez. Habár ezzel szemben a bankjegyek forgalma azokkal a jegyekkel szaporodik, a mely államjegyek veváltására a banktól eddig is már megszereztetett és a jövőben még meg fog szereztetni, nemkülönben azokkal a jegyekkel, a melyeken a bank aranyat vásárol, a jegyfedezet aránya a jegyforgalomhoz az 1892-iki, fönnebb emlitett állapothoz képest tetemesen meg fog javulni. Az emlitett u. n. árfolyamnyereséget képező érczváltók átvitele a tartalékalapból az érczkészletbe ebből a szempontból tehát kifogásra okot alig adhat, sőt egyenesen szükségessé válik ez az eljárás, mert kapcsolatban az ausztriai államkincstár által tervezett 30 millió forintnyi imént emlitett törlesztéssel, arra van hivatva, hogy az adómentes jegyek kibocsátására a bankot képessé tegye akkor, ha a forgalom a sóbányautalványokkal kapcsolatos államjegyeket ezek beváltása után nélkülözni fogja.

Az eddigi alapszabályok 86. czikkének a tulajdonképeni jegyszabadalomra vonatkozó az a rendelkezése, a mely a bank jegyeit kizárólagos törvényes fizetési eszköz jellegével ruházza fel, mai terjedelmében továbbra is érintetlenül lenne hagyandó, illetőleg csakis annyiban módositandó, a mennyiben ezt a VI. sz. (396. sz.) alatt előterjesztett javaslat 15. §-ával létesitendő összhang megkivánja. Ez a kiváltságos helyzet, a mely eddig az államjegyek forgalma által korlátozást szenvedett, e jegyek beváltásával teljes mérvben érvényesül, ugyanerre való tekintettel kikötendőnek vélem, hogy a behivott, de beváltásra nem került jegyek a szabadalmat adományozó államot illessék. Minthogy az 1880. május 1-i kelttel kibocsátott ausztriai értékre szóló ily jegyek az eddigi alapszabályok szerint a tartalékalap javára évültek volna el, ha a mai alapszabályok hatályának tartama alatt hivattak volna be, a tartalékalapnak ez alapszabályszerűen megállapitott igényére való tekintettel, a fönnebbi új intézkedés csak a koronaértékre szóló bankjegyekre fog kiterjedni (89. czikk).

Ez ügycsoport befejezéseül meg kell még emlitenem, hogy a 87. czikkbe az 1892. évi XX. törvénycikk azzal a módositással vétetett át, hogy a most javasolt szöveg szerint a banknak aranyvásárlási kötelezettsége csak aranyrudakra állapittatnék meg, holott az idézett törvénycikk azt a koronaérték aranyérméire nézve is kimondja. Az utóbbi megállapitásra nincs szükség; a német birodalmi bankra vonatkozó törvény is csak azt a kötelezettséget rójja a bankra, hogy aranyrudakat tartozik jegyek ellenében vásárolni.

Áttérve a bankszabadalom megszüntének esetére javasolt intézkedésekre, az e részben előadandók könnyebb áttekinthetésére a szabadalom lejárta, illetőleg megszünése és a banktársaság feloszlatása iránt ma érvényes rendelkezéseket röviden meg kell emlitenem.

A banktársaság fönnállása a szabadalom tartamához van kötve, a társasági czél, a jegyszabadalom gyakorlása, megszünvén, a társaság is megszünik.

A szabadalom megszüntettetik, vagy lejár.

Eltekintve a szabadalom elvesztésének esetétől, a szabadalom a banktársaság saját kérelmére a két törvényhozás engedélyével megszüntethető.

Lejár a szabadalom az időnek lejártával, a melyre adományoztatott. Ha a lejáró szabadalom meg nem újittatik, vagy a társaság szabadalma az előbb emlitett módon megszüntettetik, a társaság az alapszabályok rendelkezése szerint felszámol.

A bank részvényeseinek közgyülése három évvel a szabadalom lejárta előtt a fölött tartozik határozni, kérje-e a szabadalom megujitását; abban az egyezményben, a mely a magyar bankpiaczok czéljaira rendelkezésre bocsátandó dotáczió iránt intézkedik, kötelességévé van téve a banknak, ha a szabadalom megujitását kérni akarja, ebbeli kérvényét legalább két évvel a szabadalom lejárta előtt a kormányhoz benyujtani.

A mai helyzet szerint tehát a törvényhozás vagy meghosszabbithatja a szabadalmat, vagy nem.

Az ügynek ez a rendezése azonban véleményem szerint nem elégiti ki a jegybankügyhöz fűződő érdekeket, a melyek a jegyüzlet megszakitás nélküli folytatását kivánják, és különösen nem elégiti ki azokat ma, a midőn az Osztrák-magyar bank a meghosszabbitandó szabadalom tartama alatt a készfizetéseket föl fogja venni, még pedig azon aranykészlet alapján, a melynek java részét nem csekély áldozatok árán a két állam szerezte meg.

Már az I. számú (391. sz.) javaslat általános indokolásánál volt szerencsém előadni, hogy a két állam a bankkal és egymással szemben is föntartaná azt a jogot, hogy, ha a meghosszabbitandó bankszabadalom a készfizetések felvétele előtt lejár, a két kormány az államjegybeváltási s a vele kapcsolatos czélokra befizetett aranyat más fizetési eszközök ellenében visszavehesse. Erre az eshetőségre az arany érczkészlet biztositva van.

A most érintett arany érczkészlet a készfizetések fölvétele napján a bank tulajdonába megy át, mert csakis igy fogja azt a hivatását teljesiteni, a melynek érdekében beszereztük. Ez az intézkedés azonban nem lenne teljes, ha nem gondoskodnánk arról is, hogy a bankszabadalom megszünte vagy lejárta esetére az arany érczkészlet a készfizetések megkezdése után is a rendezett valuta fentartása érdekében a maga teljében megóvassék.

E czél biztositására a bankkal folytatott tárgyalásaink alatt arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy a szabadalom meghosszabbitása alkalmával az alapszabályokba egy új rendelkezés vétessék fel, a mely szerint, a meghosszabbitandó bankszabadalom lejártakor, vagy megszüntekor a két állam jogositva legyen az egész banküzletet, a jegyszabadalommal össze nem függő jelzáloghitelüzlet kivételével, a mérlegszerű állapotban és értékben megváltani.

A bank képviselői részükről e rendelkezés fölvételét elfogadván, következő feltételekben történt megállapodás, a melyeket, mivel az elérendő czélnak teljesen megfelelnek, az összes érdekelt felek igényeit méltányosan figyelembe veszik, elfogadásra tisztelettel ajánlok.

1. Ha a két állam a részére biztositott joggal a szabadalom lejárta, vagy megszüntekor (106. czikk) élni kiván, a részvényeseknek részvényenkint 1.520 koronát fizet.

Minthogy a mai részvény névértéke a következő fejezetben tárgyalt megállapodások szerint 600 frtról 700 frtra, vagyis 1.400 koronára lenne felemelendő, a ráfizetés részvényenkint 60 frtot, a 150.000 darab részvényre mindössze 9 millió forintot tenne. Tekintettel arra, hogy a megváltás utján a két állam az egész jól berendezett, élő banküzletet veszi át, melyet csupán a mai névleges részvénytőkéért megszerezni nem lehetne, tekintettel továbbá ez üzletnek már eddig is elért eredményeire, a jövő fejlődésre való kilátásról nem is szólva, a fizetendő vételárt megfelelőnek tartom. Egyébiránt az üzletért fizetendő árnak e kérdés megitélésénél csak másod sorban van fontossága. Minthogy az átvétel nem kötelező, hanem pusztán jog, a melylyel a két állam élhet, vagy nem élhet, a döntő körülmény az lesz, vajjon a szabadalom lejártakor, a viszonyok tényleg olyanok lesznek-e, hogy a banküzlet átvétele indokoltnak mutatkozik. A kérdés első sorban abból a szempontból lesz megitélendő, a mely szempont az új rendelkezés felvételére iránytadó volt. Csak ha erre a kérdésre igenlő lesz a válasz, fog felmerülni az a további kérdés, vajjon megfelel-e az ár annak az érdeknek, a mely a megváltási jog gyakorlásában rejleni fog.

2. A tartalékalap, a mennyiben az netáni veszteségek fedezésére fel nem használtatik, az átvétel esetén, a részvényeseknek kiadandó. Minthogy a mai tartalékalap az érvényben levő alapszabályok szerint a részvényesek tulajdona, ez a föltétel tulajdonkép az alapnak a meghosszabbitott szabadalom alatti növedékére vonatkozik.

A szabadalomnak a következő fejezetben részletesebben tárgyalt pénzügyi feltételei szerint a bank az u. n. 80 milliós adósságból 15-16 millió forinttal jelezhető részösszeget irna le, részvénytőkéjét pedig 15 millió forinttal felemelné a mai 90 millióról 105 millióra, mindkét művelet az 1897-iki mérleg szerint 32,513.092 frt 15 krt tevő tartalékalap terhére menne. Tekintettel egyrészt a tartalékalap álladékának ez intézkedések által bekövetkező megfogyatkozására, másrészt arra, hogy a bank ingatlanainak és fundus instructusának valódi értéke az ugyancsak az 1897-iki mérlegben 5,078.603 frttal föltüntetett könyvbeli értéket tetemesen meghaladja, a bank tervbe vette, hogy az ingatlanokat ujból felbecsülteti s a becslés szerint mutatkozó többértéket a tartalékalap javára irja. Hogy a bank e terve tekintetében állást foglalhassunk, az ingatlanokat, még pedig a bécsieket a cs. k. pénzügyminister, a budapestieket én egy e czélra hatósági szakértőkből s a bank szakértőiből összealkotott bizottsággal megbecsültettük. E becsü csak a két fővárosban fekvő ingatlanokra s ezek közül csak a már régebben a bank tulajdonában levő épületekre terjedt ki. A becsü azt mutatta, hogy az emlitett ingatlanok mai becsértéke 1,920.000 frttal haladja meg azok könyvbeli értékét.

Minthogy a tartalékalap a banküzletet érő összes veszteségeket viseli, minthogy továbbá a bank ingatlanainak ez a többértéke részint még a szab. Osztrák Nemzeti bank fennállása ideje alatt foganatositott leirások, részint, a mint a becsű mutatta, az időközi valóságos értékemelkedés folytán származott, a bank abbeli kivánságának méltányos figyelembevétele elől elzárkózni nem lehetett, hogy a tartalékalap a részvényeseknek kiadassék s hogy továbbá a most emlitett, tényleg meglevő s csak túlszigorú könyvelési eljárás folytán a mérlegből ki nem vehető vagyonelemek a részvényesek számára biztosittassanak. A bankvagyont esetleg átvevő két állam érdekeinek teljes megóvása végett azonban nem az egész többértéket, hanem annak csak 1,500.000 frtos részét véltem figyelembe vehetőnek; továbbá kikötendőnek véltem, hogy az ujonnan megszerzett ingatlanok és szerelvények legfölebb a beszerzési árral vehetők a mérlegbe, a bank eddig már meglevő ingatlanainak és a felszereléseinek könyvbeli értéke pedig a szabadalom tartama s az átvétel folyamata alatt csak a két kormány beleegyezésével emelhető fel.

3. Végül kikötötték a bank képviselői, hogy már a jelen alapszabályokban biztosittassék a bank részvényeseinek az a lehetőség, hogy ha az államok megváltási jogukkal élnek, a jelzáloghitel-üzlet folytatására, ha pedig e jogukkal nem élnek, úgy a bank- mint a jelzálogüzlet folytatására a részvénytársaság további fennállását elhatározhassák. A székhely, a részvényesek szabad választása szerint, Budapest vagy Bécs lenne, fiókintézetek a monarchia mindkét államában lennének felállithatók. Ha az új társaság alapszabályai azon állam törvényeinek, a mely államban az új társaság székhelye lenne, megfelelnek, a további fennálláshoz külön engedélyre nem lenne szükség. Az illető állam az új társaságnak mindazokat a jogositványokat megadná, a mely jogositványok az illető államban hasonló természetű intézeteknek megadva lesznek.

E kivánság méltányos volta elől sem zárkózhattam el. Valamikép a két állam a banküzlet folytonossága érdekében magának a megváltási jogot, úgy a bank képviselői a részvényesek számára a további fennállást biztositani kivánják. A magyar kereskedelmi törvény szerint ez idő szerint ahhoz, hogy részvénytársaság alakuljon, külön hatósági engedély nem szükséges.

A mi szempontunkból az az igéret, hogy a banktársaság további fennállásához kormányhatósági engedélyre nincs szükség, legfölebb az a tartalma, hogy a banktársaság a kereskedelmi törvény idevágó rendelkezéseinek az engedélyezési rendszer alapján való módositása esetére is, - a mi, hogy nincs szándékunkban, talán felesleges is külön kiemelnem, - már eleve is ily engedélylyel birjon. A mi az új társaságnak adandó jogositványokat illeti, ily kijelentésnek annál kevésbbé lehet akadálya, mert törvényeink, a mennyiben ily jogositványokat ismernek, azokat nem egyes intézeteknek, hanem minden magyar intézetnek megadják, a mely a törvényben meghatározott feltételeket teljesiti. A fiókintézetekre vonatkozó biztositás nem lenne feltétlenül engedélyezhető. E tekintetben iránytadónak kellett vennem azt, hogy a monarchia két állama között mikép van a részvénytársaságok kölcsönös bebocsátásának kérdése szabályozva. Ha tehát az Osztrák-magyar bank részvényesei a társaság további fönnállását elhatározzák és Bécset választják székhelyül, a fiókintézeteknek a magyar korona országaiba leendő bebocsátása a részvénytársaságok kölcsönös bebocsátása iránt az akkor fönnálló törvényes rendezés lesz a döntő.

Az előadottak szerint a két államot egyenként megillető joghoz, a mely szerint a szabadalmat meghosszabbithatják, vagy nem, járulna az a harmadik, az ausztriai kormánynyal együttesen és önérthetőleg a törvényhozások jóváhagyása mellett gyakorolandó jog, hogy ép úgy, mint a német birodalom a német birodalmi bank üzletét, a monarchia két állama az Osztrák-magyar bank üzletét megválthatja. A feltételek, a melyek mellett ez a megváltás történhetik, az előadottak szerint az állam szempontjából elfogadhatók. A jog gyakorlása önérthetőleg a bankkérdés jövő megoldásának semmi irányban sem vágna eléje, mert az együttes eljárás az ausztriai kormánynyal csakis a megváltási jog gyakorlására szoritkoznék; hogy a megváltott bankvagyonnal mi történjék, a banküzlet micsoda elvi alapokon folytattassék, teljesen nyitott és a jog gyakorlásának pillanatában meglevő viszonyok alapján megoldandó kérdés maradna.

Mindezek az ügyek, - a szabadalom lejárta, annak megszünése, a banküzlet átvétele, a társaság közvetlen átalakulása, a felszámolás, - a módositási javaslatok 105., 106. és 107. czikkében foglaltatnak. A 106. czikk szószerint megegyezik a mai alapszabálytervezet 107. czikkével, az e czikket illetőleg javasolt módositás szerkezeti és pusztán abból áll, hogy ez a czikk a felszámolást tárgyaló rendelkezések elé tétessék. Végül a bank birtokában meglevő épületek és felszerelések értékelése tárgyában létesitendő megállapodásokat a javaslathoz tartozó második egyezmény foglalja magában. E szerint 1,500.000 forint lenne az az összeg, a melylyel az ingatlanok más értéke felemelhető s a mely többérték a tartalékalapba átvihető lenne. Az egyes épületek értéke akkép van az egyezményi tervezetben megállapitva, hogy a valóságos 1,920.000 frtnyi és az itt figyelembe vett 1,500.000 frtnyi többérték közötti különbözet az egyes felbecsült ingatlanok valóságos értékéből ugyanabban az arányban vonatott le, a minőb az egyes ingatlan becsértéke a talált összes becsértékhez állott.

A jelen indokolás bevezető részében javasolt felosztás szerint eljutottam az utolsó csoporthoz, a bankszabadalomnak a szó szoros értelmében állampénzügyi természetű határozataihoz.

Legyen szabad itt is, a mint azt a kérdések könnyebb áttekinthető volta érdekében ismételten tettem, először is röviden előadnom a mai állapotra nézve fönnálló törvényes határozatokat, a bankügygyel összefüggő fináncziális kérdések történelmi alakulását s a mindkét elemből fejlődő szempontokat, a melyekből kiindulva kellett és lehetett - legalább nézetem szerint - a szabadalom pénzügyi természetű határozmányainak ujabb rendezéséhez fogni.

A ma érvényes alapszabályok szerint a két kormány a bank tiszta jövedelmében csak akkor részesedik, ha a részvényes a részvény névértékének 7%-át osztalékkép már megkapta. Ez a részesedés is az osztalékot meghaladó tiszta jövedelem felére terjed.

Az egyuttal előterjesztett táblázatok mutatják, hogy ily kedvezőtlen osztozkodási feltételek mellett, a két állam részesedése tényleg felette csekély.  *  A feladat tehát az volt, oda törekedni, hogy a két állam részesedése a mainál kedvezőbb módon, a szabadalom értékének és a tőkekamat hanyatló irányzatának megfelelőleg, de egyuttal arra való figyelemmel állapittassék meg, hogy a részvényesek vagyona még annyit hozzon, hogy azok az üzlet folytatását a felszámolásnál előnyösebbnek tartsák.

A részesedés, nemkülönben 1888. óta a jegyadó is, a két állam között akkép osztatott fel, hogy 30% Magyarországnak, 70% Ausztriának jutott. E felosztásnak azonban nem volt gyakorlati jelentősége, mert a bankszabadalomból eredő minden állami bevétel, a részesedés és a jegyadó, mind az u. n. 80 milliós adósság törlesztésére fordittatott, a mi azt eredményezte, hogy az eddigi bankszabadalmak tartama alat a magyar korona országai az adósság törlesztéséhez tényleg 30%-kal járultak hozzá. Sem a felosztási kulcsnak, sem a bankszabadalomból eredő állami bevételek emlitett felhasználásának nem volt valami nagy pénzügyi jelentősgée addig, a mig ez az állami bevétel csekély volt. Abban a pillanatban azonban, a midőn a részesedés kedvezőbb alapokon állapittatik meg és általában a szabadalom meghosszabbitása alkalmával e kérdések új rendezésére alkalom kinálkozik, kötelességem volt egyrészről gondoskodni arról, hogy a jegyszabadalomból eredő bevételek a két állam között többé ne a semmi belső jogosultsággal nem biró 30:70 arány szerint, hanem azon, nézetem szerint egyedül igazságos arány alapján osztassanak fel, a melyben a banknak a magyar korona országaiban elért üzleti jövedelme és a birodalmi tanácsban képviselt királyságok- és országokban elért üzleti jövedelme egymáshoz állanak; másrészt elejét kellett vennem annak, hogy a magyar államkincstárt illető részesedések továbbra is az u. n. 80 milliós adósság apasztására fordittassanak.

A nyereségben való részesedést illető, ma érvényes szabályozás módositása egymagában azonban nem merithette ki azokat a követelményeket, a melyek a bankkal szemben a szabadalom megújitása alkalmával pénzügyi szempontból támasztandók voltak.

A jegybank aranykészletének tetemes növekedése a két állam által az államjegybeváltásnál követett s a javaslatok szerint továbbra is követendő eljárás következménye. És ha az arany erre a czélra volt is szánva, következéskép pénzügyi áldozatot nem is jelent, a jegybank helyzetét jövő feladataival szemben a követett és a javasolt eljárás tetemesen megkönnyiti.

A tisztelettel előterjesztett javaslatok teljes végrehajtása után a papirfizetési eszközök egyedüli forrása a jegybank lesz, a mely a jegyüzletet immár minden zavaró idegen elem behatásától menten kezelni és hasznositani fogja.

A törvényhozások által létesitett e kedvező helyzeten kivül még egy tényező volt, a mely azt tette szükségessé, hogy a részesedési kérdés szabályozásán túl a jegybanktól további szolgáltatások követeltessenek. Ez a tényező az u. n. árfolyamnyereség megoldatlan kérdése. Már a jegykibocsátás és ezzel kapcsolatban az érczfedezet jövő rendszerének ismertetésénél volt szerencsém előadni, hogy az 1892-iki valutatörvények életbelépte után a banknak akkor megvolt aranya és aranyváltói a koronaérték pénzlába szerint voltak átkönyvelendők. Ez az átkönyvelés az előbbi könyvleti értékhez képest 13,525.166 frt és 55 kr. többletet mutat, a mely a két pénzügyminister és a bank között létrejött megállapodás szerint a mai szabadalom lejártáig, mint pénztárilag be nem folyt nyereség, a tartalékalap javára könyveltetett. A midőn azonban, a mint fönnebb már volt szerencsém emliteni, az u. n. árfolyamnyereség a tartalékalapból az érczkészletbe átvitetik, az pénztárilag befolytnak s ezért olyannak tekintendő, a melynek felére a két állam már a mai alapszabályokra támaszkodva igényt támasztani s ennek az igényének esetleg birói uton érvényt is szerezni köteles lett volna, hacsak a szabadalom meghosszabbitására vonatkozó tárgyalások során oly megállapodások nem jönnek létre, a melyek ennek a kérdésnek is a békés megegyezés utján való rendezését lehetővé teszik.

Mindezeknek a követelményeknek mérlegelése arra az eredményre vezetett, hogy a banktól a szabadalom meghosszabbitása fejében a tiszta jövedelemben való részesedésen túlterjedő pénzügyi szolgáltatás is méltán megkövetelhető.

Ily tovább menő financziális szolgáltatásként a banktól az alább kifejtendők szerint, az u. n. 80 milliós adósság egy részének törlesztéskép való leirása volt igénylendő.

Az u. n. 80 milliós adósság a bankkal szemben kizárólag az ausztriai államkincstárt terheli. A mai rendezés szerint - a mint már fönnebb is volt szerencsém emliteni - a bank tiszta jövedelméből a két államot illető rész, nemkülönben a jegyadó is, ez adósság törlesztésére forditandó, a mi által ez az adósság az Osztrák-magyar bank eddigi 20 éves fennállása alatt 76,092.545 frt 7 1/2 krra csökkent. A szabadalom lejártával az egész adósság esedékessé válik; ugyanakkor kell a magyar államkincstárnak is a még törlesztetlenül fennálló adóssági tőkének 30%-át, ötven egyenlő évi kamatmentes részletben, Ausztriának megfizetni. Az első évi részlet tehát a szabadalom lejártával esedékes.

Habár ezek szerint a magyar államkincstárnak az u. n. 80 milliós adósságból folyólag a jegybankkal szemben kötelezettsége nincs is és habár Ausztria a banknak az adósság tőkéjével, a magyar korona országai pedig Ausztriának csak e tőke 30%-ának kamat nélkül számitott egyenlő ötven évjáradékával tartoznak, hozzájárultam ahhoz, illetőleg részemről is a szabadalom meghosszabbitásának egyik pénzügyi feltételéül kötöttem ki, hogy a tiszta jövedelemben való állami részesedés terén kivül a banktól igényelhető pénzügyi ellenszolgáltatás az u. n. 80 milliós adósság megfelelő részének leirása alakjában rovassék le.

Azokon a fönnebb részletezett általános szempontokon kivül, a melyek igazolják, hogy a banktól a szabadalom ellenértékeként az állami részesedés megjavitásán kivül további szolgáltatások joggal követelhetők, erre az állásfoglalásra, teljesen el is tekintve attól az összefüggéstől, a mely az u. n. 80 milliós adósság és a bankügy között két évtized óta fennáll, a következő indokok alapján határoztam el magamat:

1. Minthogy a magyar korona országait az u. n. 80 milliós adósságból Ausztriával szemben terhelő rész nagysága attól függ, mekkora az az összeg, a mely a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok ez adósságából még tényleg fennáll, az adósságból való leirás a magyar államkincstárt pénzügyileg szintén érdekli.

2. Ha az előadottak szerint a jegybanktól a szabadalom újból való adományozásáért s e szabadalom értékére való tekintettel a részesedés terén kivül további financziális szolgáltatások voltak is igényelhetők, figyelemmel a jegybankra várakozó feladatokra, arra is ügyelni kellett, hogy e szolgáltatások a bank vagyoni erejét meg ne támadják. Az u. n. 80 milliós adósságból igényelt leirás a bank tényleg meglevő pénzeszközeit nem veszi igénybe, sőt ez a leirás egy fontos tényező annak elősegitésére, hogy a bank aranykészlete további szaporulatot nyerhessen. Ugyanis

3. egyrészt annak megfontolása, hogy a bank aranykészlete a valutarendezés czéljaira azokon az intézkedéseken túlmenőleg, a melyek az államjegyek beváltása során eddig tétettek s továbbra is tervbe vannak véve, szaporitandó és másrészt, hogy a bank a forgalomnak a sóbánya-utalványokkal kapcsolatos államjegyek beváltása folytán egyedül a bankhoz utalt igényeit a közgazdaság megterheltetése nélkül kielégithesse, a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok kormányánál azt az elhatározást érlelte meg, hogy törvényhozásának azt javasolja, hogy az új szabadalom kezdetével az u. n. 80 milliós adósság egy tetemes része egyszerre lefizettessék. Mivel az u. n. 80 milliós adósságra vonatkozó ez az intézkedés, a melyet a most jelzett okokból önérthetőleg a mi szempontunkból mindenkép helyesnek és czélszerűnek vélek, az ausztriai államkincstárra az eddigi törlesztési módozatokat jóval meghaladó terhet jelent, a cs. k. kormánynak elhatározó súlyt kell helyezni arra, hogy az adósság tőkeálladéka a törlesztéssel kapcsolatosan leirás utján is apasztassék. E követelmény méltányos voltára való tekintettel, de különösen azért, hogy ez a valutarendezés érdekében fekvő törlesztés megtörténjék, a mi szempontunkból is e követelményt támogatandónak tartottam.

Az előadott szempontok figyelembevételével a bankszabadalom pénzügyi természetű rendelkezései iránt a következő, egymással összefüggő és egységes alku természetével biró megállapodások jöttek létre:

1. A tisztajövedelemből a bankrészvényeseket mindenekelőtt megillető rész a ma érvényes 5, illetőleg 7%-ról a befizetett részvénytőke 4%-ára szállittatnék le. Egyúttal azonban a részvénytőke a mai 90 millió forintról 105 millió forintra, vagyis 210 millió koronára fölemeltetnék olykép, hogy a bank 15 millió forintot a mai tartalékalapból le- és a részvénytőkéhez hozzáirna. Ez által a tisztajövedelemből a részvényeseket mindenekelőtt megillető rész valójában 4% helyett 4 2/3 %-ot tesz. A 2/3% többlet évi 600.000 frt. Ez a többlet azonban nem kevesbbiti egész összegével a két állam részesedését, mert ez mindaddig, a mig az osztalék 6%-ot el nem ér, a 4%-ot meghaladó tisztajövedelem felére terjed, a minek folytán a 2/3% többlet ezt a feles osztás tárgyát képező maradékot s igy a részvényeseknek e czímen jutó összeget csökkenti. (A módositott alapszabályok 4., 102. és 114. czikke.)

Ha figyelembe veszszük az eddig érvényes alapszabályoknak a részvényesekre nézve felette kedvező határozatait, a melyek a két államot csak akkor részesitik a tisztajövedelemben, ha a részvénytőkére már 7% osztalék jutott, a részvényesek praecipuumának 2 1/3%-kal való e leszállitását, a mely 2,100.000 frtot jelent, szemben az eddigi állapottal tetemesnek s az állam érdekei szempontjából előnyösnek tartom.

A mi a részvénytőke felemelését, illetőleg a mai tartalékalap leszállitását illeti, a mely tartalékalap még a 80 milliós adósságból való leirás folytán is csökkenik, ez az elméleti szempontból talán kifogásolható eljárás aggálytalanná válik, ha tekintettel vagyunk arra, hogy a tartalékalap egy nagy része ma is a bank üzletében, különösen annak devisaüzletében részt vesz, ebben a tekintetben tehát a részvénytőkével azonos szempont alá esik és hogy a tartalékalapnak a tőkefölemelés s a 80 milliós adósság egy részének leirása folytán még meglevő maradványa az évtizedeken át szerzett tapasztalatok szerint az üzleti veszteségek viselésére teljesen elegendő.

2. Kapcsolatban a tartalékalap most emlitett leszállitásával, a tartalékalap fokozatos növelése érdekében, ez alap mai dotácziója, a mely az 5%-os osztalékot meghaladó tisztajövedelem 8%-ából áll, a 4%-os osztalékot meghaladó tisztajövedelem 10%-ában lenne megállapitandó; pénzügyileg jelentéktelen összegről van szó, a mely, ha üzleti veszteségek nem emésztik fel, a részvényeseknek marad a szabadalom végén.

A nyugdíjalapnak jutó mai 2% csakis annyiban változik, hogy ez a javadalmazás a két pénzügyminister beleegyezésével 4%-ra felemelhető. Pénzügyi szempontból ez a rendelkezés is alárendelt. (A módositott alapszabályok 103. czikke).

3. Az évi tisztajövedelemből a részvényeseknek mindenekelőtt kifizetendő 4%-os osztalék, valamint a tartalékalap és a nyugdíjalap most emlitett dotácziója után fönmaradó rész egyrészről a két állam, másrészről a bank között, mindaddig, a mig az osztalék a névleges részvénytőke 6%-át el nem éri, feles arányban, ha pedig ez az osztalék a 6%-ot már elérte, akkép osztatik meg, hogy a maradék kétharmada a két államnak, egyharmada pedig a részvényeseknek jut.

Ha e megállapodások pénzügyi eredményének megitélésére az Osztrák-magyar banknak a mai szabadalom tartama alatt 1897. végéig elért 7,000.000 frt átlagos évi tisztajövedelméből indulunk ki, - a mely tisztajövedelem a következő szabadalmi időszakban minimálisnak tekintendő, - a tisztajövedelem következőkép osztatnék meg:

a részvényeseknek jár először a 105 millió forint alaptőke 4%-a, vagyis 4,200.000 frt; a tartalékalap és a nyugdíjalap dotácziója a maradék 12%-a, vagyis 336.000 frt, e két tétel együttvéve 4,536.000 frt, a 7,000.000 frtnyi tisztajövedelemből fenmaradó 2,464.000 frt fele, azaz 1,232.000 frt a részvényeseké, másik fele, ugyancsak 1,232.000 frt a két államé. A részvényesek kapnának mindössze 5,432.000 frtot, a régi alaptőke után 6.035, a felemelt után 5.17%-ot.

A ma érvényes alapszabályok szerint a felosztás a következő lenne:

a részvényeseknek jár először a 90 millió forint alaptőke 5%-a, azaz 4,500.000 frt; a tartalék elérvén alapszabályszerű legmagasabb állását, további javadalmazásban nem részesül, ellenben a nyugdíjalapnak a maradék 4%-a, vagyis 100.000 frt jut; e két tétel együttvéve 4,600.000 frt, a tisztajövedelemből fenmaradó 2,400.000 forintból a részvényesek osztaléka 7%-ra egészittetik ki, a mi 1,800.000 forintot igényel; az ezutáni 600.000 frtos maradék felerészben a két államot s felerészben a bankot illeti; a részvényesek kapnának tehát mindössze 6,600.000 frtot, a mi a mai részvénytőke 7.33, a fölemelt részvénytőke 6.28%-ának felel meg. A két államnak jutna 300.000 frt. A javasolt szabályozás szerint az állami részesedések 932.000 frttal kedvezőbbek.

Hogy a részvényeseknek jutó osztalék a fölemelt alaptőke 6%-át elérhesse, vagyis bekövetkezzék az az állapot, a midőn a két állam a többlet kétharmadát igényelheti, a tisztajövedelemnek közel 9 millió frtnak kell lenni. Erre a mai viszonyok szerint valószinűtlen eshetőségre számitásainknál nem terjeszkedem ki.

A most ismertetett megállapodás, a mig egyrészről a két állam részesedését tetemesen megjavitja, a részvényeseknek az uralkodó tőkeelhelyezési viszonyoknak teljesen megfelelő jövedelmezőségre nyujt kilátást, mindezekért úgy vagyok meggyőződve, hogy a javasolt megoldás az alkudozó felek igényeinek méltányos kielégitését képezi.

4. A ma érvényes alapszabályok szerint a két államnak jutó részesedésre, nemkülönben a 84. czikk szerint fizetendő jegyadóra a magyar korona országainak 30%, a birodalmi tanácsban képviselt királyságok- és országoknak 70% erejéig van igénye. Az e két czímen az államokat illető jövedelem az u. n. 80 milliós adósság törlesztésére forditandó.

A létrejött megállapodások szerint a két állam a részesedést, a jegyadót, a felmondott, de beváltásra nem kerülő jegyeket (89. czikk) nem többé 30:70 kulcs szerint, hanem abban az arányban fogja egymás közt felosztani, a mely arányban áll a banknak a magyar korona országaiban elért adóköteles jövedelme, a birodalmi tanácsban képviselt királyságok- és országokban elért adóköteles jövedelemhez. Minthogy az állam financialis részesedése a szabadalomért adott egyik ellenszolgáltatást képez, a szabadalom értéke pedig az elért üzleti jövedelemben kerül kifejezésre, ez a megosztási mód kétségkivül a legigazságosabb, és minthogy a két államban elért adóköteles üzleti jövedelem már ez idő szerint is az adózás czéljaira hivatalos megállapitás tárgyát képezi, egyuttal a képzelhető legegyszerűbb is. E megállapodás pénzügyi hatásának megitélésére megemlitendőnek vélem, hogy a mai szabadalmi időszak alatt 1897. végéig a bank jövedelméből átlag a magyar korona országaiban 36.6%, a birodalmi tanácsban képviselt királyságok- és országokban 63.4% került adó alá. Meg kell még jegyeznem, hogy, a mint azt az egyuttal előterjesztett táblázatok mutatják,  *  a mai szabadalmi időszak második felében a magyar korona országaiban elért üzleti jövedelem emelkedő irányt mutat, mihez képest a magyar kincstár részét a bankjövedelmekből a jövő időszakra átlag 40%-kal vehetjük számitásba, minek folytán a fönnebb 2. alatti példa szerint a két államnak jutó 1,232.000 forintból a magyar korona országait kereken 490.000 forint illetné. A netán fizetendő jegyadót, nemkülönben a felmondott, de beváltásra nem került új, koronaértékre szóló bankjegyek értékét a dolog természete szerint előre számszerűen megállapitani nem lehet.

A két állam részesedése nem fordittatnék többé az u. n. 80 milliós adósság törlesztésére, hanem évente és pedig a legkésőbb február hó folyamán tartandó évi rendes közgyülés után, készpénzben kifizetendő. Már a szabadalom pénzügyi feltételei tekintetében mérvadó általános szempontok ismertetésénél volt szerencsém előadni, hogy miért kellett erre a szabályozásra súlyt helyeznem. E szabályozás biztositja azt, hogy a magyar korona országaira a 80 milliós adósság czímén nagyobb teher ne hárulhasson, mint a minőnek viselésére az ország az 1878. évi XXVI. tc. megalkotása folytán vállalkozott, az Osztrák-magyar banktól pedig e kivánalom teljesitése annál inkább volt követelhető, mert az által, hogy az ausztriai államkincstár a valutarendezés továbbvitele érdekében 30 millió forintot a szóban forgó adósságból egyszerre lefizet, ez az ügy a bank érdekeinek is kedvező megoldást nyer. (A módositott alapszabályok 84., 89. és 102. czikke).

5. Az új szabadalmi időszak kezdetén, az imént elmondottak szerint, a cs. kir. kormány 30 millió forintot fizetne le húsz-koronás aranyokban a 80 milliós adósság törlesztésére. Ugyanekkor a bank ebből az adósságból, a mely a bank eddigi fennállásának 20 éve alatt 80 millióról 76,092.545 forintra apadt, takarékalapja terhére annyit ir le, hogy abból 30 millió marad fenn. Ezt a maradékot a bank az új szabadalom egész tartamára kamatmentesen és akkép hitelezi, hogy az emlitett idő alatt további törlesztés nem történik. Kapcsolatban ezzel az Osztrák-magyar banknak megengedtetnék, hogy a jelen indokolás folyamán többször emlitett 13,525.166 frt 55 kr. árfolyamnyereséget, a mely ma a tartalékalapban van, ebből az alapból az érczfedezetbe átutalja, a mi által az árfolyamnyereség kérdése végleges elintézést nyer.

A magyar államkincstárra nézve pedig ugyanebben az időpontban beáll az 1878. évi XXVI. törvénycikkből folyó az a kötelezettség, hogy az ausztriai kormány által törlesztett 30 millió forint 30%-át ötven egyenlő kamatmentes részletben törleszsze. Egy ily évi részlet 180.000 frt.

Az első sorban az ausztriai államkincstárt érdeklő e rendezés indokairól, nemkülönben arról, hogy mért véltem e rendezést a magam részéről is képviselhetni, fönnebb volt már szerencsém megemlékezni.

Indokolása
a jelzálog-hitelosztály alapszabályaihoz javasolt módositásoknak

Már a bank üzleteire vonatkozó társulati alapszabályokon tervezett módositások indokolásánál volt szerencsém jelezni, hogy a szabadalom meghosszabbitása alkalmával az Osztrák-magyar bank jelzálog-hitelosztályai alapszabályain is módositások lesznek foganatba veendők. E módositások vagy a bank szervezetének a társulati alapszabályok tervezett módositása esetén beálló változásokra, vagy gyakorlati szempontokra, vagy végül arra vezetendők vissza, hogy a ma érvényes alapszabályok egyes rendelkezései az igazságügyi törvényhozás időközben végbement fejlődésének vagy bekövetkezett módositásainak nem felelnek meg. Meg kell azonban jegyeznem, hogy az utóbbi évtizedben a végrehajtási eljárásról szóló 1881:LX. törvénycikk módositást nem szenvedett és igy czélszerűnek mutatkozott az eddigi alapszabályokat lehetőleg érintetlenül hagyni, hogy a jelzálog-hitelüzletek a közérdek szempontjából minél gyorsabban és biztosabban lebonyolithatók legyenek.

A bank szervezetén megejtendő módositásokkal kapcsolatos módositási javaslatok a 3. és 7. §-okban foglaltatnak.

A 3. és 7. §-okhoz

A társulati alapszabályok 25. czikke szerint tervezett annak a rendelkezésnek, hogy a főtanács minden bizottságát is egyenlő számú magyar és ausztriai állampolgár főtanácsosokból kell megalakitani. Ugyanezt az elvet kell a jelzálog-hitelosztály bizalmi férfiaira is alkalmazni.

Erre való tekintettel kell továbbá a jelzáloghitel-bizottság tagjainak számát az eddigi háromról négyre emelni.

A 6. §-hoz

A sommás eljárásról szóló 1893:XVIII. tc. 86. §-ával nem állott összhangzásban s erre való tekintettel kimondandó volt, hogy „a bizottságnak egyik tagja sem szavazhat oly esetekben, melyekben ő maga vagy oly személyek vannak érdekelve, a kiknek ügyében a biróság előtt a tanuságtételt megtagadhatják.”

A kormánybiztosok jogkörét szabályozó 9. §-on tervezett változtatás ugyancsak szükségszerű következménye azoknak a rendelkezéseknek, a melyeket a társulati alapszabályoknál 52. és 53. czikkei szerint javasolok.

A 11. §-hoz

Részben a hazai törvényhozás szempontjából, részben az okból igényelt módositást, mert 1898. évi január hó 1-ével Ausztriában új végrehajtási eljárás lépett hatályba.

Noha tehát magyar szempontból s tekintettel Horvát-Szlavonországokra is a 11. § fentartatott: mégis az okból, hogy az eddigi alapszabályok fennállása alatt az 1895:XLIV. törvénycikkel a budapesti kir. büntető törvényszék állittatott fel, a magyar korona országaiban kötött kölcsönszerződésekre nézve a budapesti kir. törvényszéket kellett mint határozó biróságot kijelölni.

Az alapszabályok 11. §-ának c) pontja és ennek harmadik bekezdése nem állván teljesen összhangban az 1881:LX. törvénycikk 136., 208., és 211. §-aival, úgy e helyütt, mint az alapszabályoknak egyéb helyein előforduló terminologia-eltérés hazai törvényünkkel összhangzásba hozatott, úgy hogy az alapszabályok most már az ingatlanok haszonélvezetének végrehajtás utján való zár alá vételéről és a végrehajtási jog telekkönyvi feljegyzéséről is intézkedik.

A végrehajtási zárlatot azonban Horvát-Szlavonországokra való tekintettel régibb értelmében szintén fenn kellett tartani.

Az alapszabályok 11. §-ának h) pontja az adósok érdekeinek megóvása végett módosittatott. Eddigelé a keresetnek vagy a végrehajtást rendelő végzésnek még a haszonbérlő kezéhez történt kézbesitése, vagy ennek ajtajára két tanu jelenlétében történt kifüggesztése érvényes kézbesités volt.

Még nem igen volt kifogás alá vehető, ha az ilynemű kézbesités az ingatlan kezelőjével szemben vétetett foganatba. Nagyobb biztositék kellett a haszonbérlővel szemben, a ki a földbirtokossal nem mindig a legnagyobb egyetértésben él és ép ezért megállapittatott, hogy az illető adós az eljárás folyamatba tételéről legalább egy izben közvetlen értesitést nyerjen.

A 24. §-hoz

a) pontjának eddigi szövegéből ezek a szavak: "még pedig a két elsőt (a kamatokat vagy évjáradékokat) félévenkint előre" (fogja lefizetni) törlendők lennének, mert a bank ez időszerint nemcsak, mint annakelőtte, anticipativ, hanem decursiv kamatoztatás mellett is ad jelzálogkölcsönöket.

A 27. §-hoz

Azt a rendelkezést tartalmazza, hogy a bank a kölcsönérték kiszolgáltatását megtagadhatja, ha a kölcsöntkérő időközben meghalt. Tekintettel arra, hogy a jelzáloghitel reálhitel, nemkülönben arra, hogy az ügyletet a kölcsönérték kiszolgáltatása idejében már bizonyos előzetes kölcsönök terhelik, a melyek a kölcsön megtagadása esetén nagyrészt veszendőbe mennek, e rendelkezés kihagyását vélem indokoltnak.

A 29. §-hoz

Első bekezdésében tervezett módositás alaki természetű és a kölcsönösszeg felvételére vonatkozó jogosultságnak tüzetesebb megállapitását tárgyazza. A második bekezdés javasolt szövege megfelel a fönnebb már emlitett ama körülménynek, hogy a bank ez időszerint decursiv kamatoztatás mellett is ad jelzálogkölcsönt.

Az alapszabályok 11. §-ának c) pontja szerint a magyar korona országaiban kötött kölcsönszerződésekre nézve a budapesti kir. törvényszék jár el mint határozó biróság.

Noha tehát e biróság a rendes perekben követendő eljárást, a melyhez a jegyzőkönyvi tárgyalás is sorozandó, az előtte folyamatban levő ügyekben alkalmazni tartozik: mégis az 1878-iki alapszabályoknak eddigelé hatályban levő 35. és 55. §-ai a határozó biróságnak, vagyis a budapesti kir. törvényszéknek kötelességévé teszik, hogy az emlitett szakaszokban felsorolt ügyekben a sommás eljárás szabályai szerint járjon el.

Ezt a budapesti kir. törvényszék mint társas biróság nem is teheti és miután az alapszabályok e rendelkezésével csak azt akarták elérni, hogy a biróság ily ügyekben a lehető legrövidebb eljárást alkalmazza és az társas biróság előtt a jegyzőkönyvi tárgyalás: az emlitett 35. és 55. §-okban kimondandó volt, hogy a kellő időben beadott kifogások szóbeli vagy jegyzőkönyvi tárgyalására lehetőleg rövid határidő tüzendő ki és az eljárás befejezése után itéletben mondandó ki, vajjon a felmondás jogérvényes-e vagy sem. A kifogások elleniratnak tekintendők.

A felmondás érvényességének vagy érvénytelenségének itélettel való kimondása a felebbvitelre való tekintettel állapittatott meg.

A 37. §-hoz

Első bekezdése a bank külön jogait némikép korlátozás alá veszi és habár a bank kielégitési alapját el nem vonja, mégis az adós vagyonának elárverezését csak a szükséghez képest engedi meg.

A 37-hoz

Második bekezdése az alapszabályok 11. §-án tett módositás következtében megfelelő kiegészitést igényelt.

A 38-hoz

Az alapszabályok hatálya területére való tekintettel és mert két állam s több különböző jogterületen nyernek alkalmazást, megfelelő kiegészitést nyert.

A 39-hoz

Az alapszabályok 11. §-ához képest módosittatott s a különböző jogterületekre volt tekintettel.

A 40., 41. és 43. §-ok lényegileg csak annyiban módosittattak, a mennyiben a terminologia a magyar törvényekkel is összhangzásba hozatott. Ugyanez áll a 45. és 47. §-okra nézve.

A 48-hoz

Negyedik bekezdése szintén nem módosult lényegben s az ötödik bekezdés csak annyiban szenvedett változást, hogy „a fenmaradó vételárhátralék” helyett „a bankkövetelés és járulékai törlesztésére szükséges összeg” tétetett, a mi által tüzetesebben meghatároztatik az, hogy a biró által tulajdonképen mi utalványozandó ki az Osztrák-magyar bank részére.

Az alapszabályok ma érvényes 54. §-a szerint a végrehajtást szenvedő fél által a bank által előlegezett minden végrehajtási költség mindenesetre megtéritendő. A banknak eme külön joga az ujabb 54. § értelmében megszoritást szenvedett és a bank által előlegezett költség csak oly mérvben, illetőleg oly összegben lesz a végrehajtást szenvedő által megtéritendő, a melyet a biróság meg fog állapitani.

Az alapszabályok 55. §-a részben szabatosabban szövegeztetett és lehetőleg az 1881:LX. tc. 30. és 31. §-aival összhangzásba hozatott, részben pedig a 35. §-nál előadott indoknál fogva módosittatott.

Az 57. és 60. §-okhoz

Tervezett módositások abból folynak, hogy, - mint már a társulati alapszabályokon megejtendő módositások indokolásánál volt szerencsém előadni, - a módositások mind a koronaérték alapulvétele mellett vannak szövegezve. Az átmenetet a banktörvényjavaslat 4. §-ába felvett rendelkezés szabályozná, a mely szerint a bank addig is, a mig a koronaértékre szóló záloglevélürlapok elkészülnek, jogositva lenne az ausztriai értékre szóló zálogleveleket kibocsátani.

A 63-hoz

Második mondata törlendő lenne, mert a bank már ez időszerint is azt a gyakorlatot követi, hogy a kisorsolt záloglevelek tőkeértékét és a kötményezett záloglevelek kamatait, még pedig minden bankintézetnél lejárat után azonnal kifizeti s nem várja be a jelzett mondatban megállapitott 14 napi előleges bejelentési idő elteltét.

A 69. §-hoz

Az a rendelkezése, hogy a bank zálogleveleinek elzálogositása, vagy engedményezése nem esik törvényes illeték alá, elvesztette jogosultságát és gyakorlati szükségét, mert a záloglevelek, mint előmutatóra szóló papirok eladásánál engedményezés nincs, az elzálogositás után az illeték eddig is lerovatott. A megjelölt §, a melynek fentartására az Osztrák-magyar bank egyáltalán nem helyez súlyt, e szerint egyszerűen törlendő lenne.


  Vissza az oldal tetejére