A czukoradóról szóló 1888. évi XXIII. tc. határozmányainak részben való módosításáról és az 1881. évi IV., 1883. évi V. és 1887. évi XLVII. törvénycikkeknek a czukorfogyasztási adóra vonatkozó határozmányainak megszüntetéséről szóló - azóta az 1899. évi XVIII. törvénycikkben törvényerőre emelkedett törvényjavaslat indokolásában kijelentettem volt, hogy „habár a kormány most is, mint korábban, a kiviteli jutalmak megszüntetése mellett foglalt állást, és ennélfogva ezeknek a jutalmaknak nemzetközi egyezmény utján való megszüntetéséhez - hazai czukoriparunk érdekeinek kellő szem előtt tartása mellett - készségesen hozzájárul, úgy mégis feltétlenül szükségesnek találja, hogy mind addig, a míg ilyen nemzetközi egyezmény létre nem jön, hazai czukoriparunk a világpiaczon való versenyben az eddigi módon és mérvben államilag segélyeztessék”.
Ezzel megjelöltem volt azt az irányt, a melyet a kormány a czukorkiviteli jutalmak fentartása, illetve eltörlése tekintetében maga elé kitüzött, és ebből az irányból mintegy önként következik, hogy a kormány most a czukorkiviteli és termelési jutalmak eltörlése tárgyában Bruxellesben 1902. évi márczius hó 5-én Németország, Ausztria, Magyarország, Belgium, Spanyolország, Francziaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Németalföld és Svédország kormányainak meghatalmazottjai által aláírt nemzetközi egyezményt, a törvényhozásnak a jelen törvényjavaslat alakjában, elfogadásra ajánlja.
Oly nagyok azok a közgazdasági érdekek, a melyek Közép-Európa fontosabb czukortermelő országaiban - s közöttük hazánkban is - a czukortermeléshez fűződnek és olyan nagy az a befolyás, a melyet a különböző módokon, majd nyilt, majd leplezett kiviteli vagy termelési jutalmak alakjában nyujtott állami támogatás az egyes országok czukortermelésére és annak a világpiaczon elfoglalt állására gyakorolt, hogy valóban nem volt képzelhető ezeknek a jutalmaknak másként, mint nemzetközi egyezmény utján való egyöntetű megszüntetése. Mert az az állam, a mely az eddigi támogatástól czukortermelését egyoldalúlag megfosztotta volna, ezzel egyuttal megfosztotta volna czukoriparát a világpiaczon való versenyképességétől.
A czukor termelését vagy kivitelét előmozdító jutalmak egyoldalu megszüntetése egyértelmü lett volna a czukorkivitel lehetőségének megsemmisítésével. Csak ez magyarázza meg, hogy a termelési és kiviteli jutalmak - a régi idők külkereskedelmi politikájának ez elavult eszközei - a czukor tekintetében általánosságban fentartották magukat napjainkig. De bizonyítéka e jelenség annak is, hogy a termelési és kiviteli jutalmaknak a czukor tekintetében, mélyebbre ható hordereje, nagyobb jogosultsága volt, mint más czikkek tekintetében; mert ily mélyebbre ható horderő és nagyobb létjogosultság nélkül nem volna megmagyarázható az, hogy miért tartották fenn magukat ily soká a termelési és kiviteli jutalmak a czukor tekintetében, az európai continens összes jelentékeny répaczukortermeléssel bíró államaiban.
E mélyebbre ható horderőt és nagyobb jogosultságot abban a körülményben kell keresnünk, hogy nagymérvű állami támogatás nélkül a répaczukortermelés mindaddig, míg mai fejlettségi fokát el nem érte, versenyképességét a nádczukorral szemben megteremteni és fentartani saját erejéből képes nem lett volna.
De ha elmondhatjuk, hogy a répaczukortermelést és kivitelt előmozdító jutalmak azért voltak szükségesek és lehetségesek, mert nélkülök az európai répaczukortermelés a colonialis nádczukortermeléssel szemben versenyképessé soha sem válhatott volna; úgy elmondhatjuk azt is, hogy létjogosultságuk megszünt azzal a pillanattal, a melyben az európai répaczukortermelésnek versenyképessége a colonialis nádczukortermeléssel szemben biztosítva volt. Ámde a nemzetek fejlődésében ép úgy, mint a közgazdasági viszonyok alakulásának folyamán ritkán követi az okot azonnal az okozat. Minél bonyolultabb a szervezet, a mely az ok folytán hatni kénytelen, annál kevésbbé közvetlen a hatás és annál tovább várattat magára megnyilvánulása. Így történt, hogy az európai continentalis répaczukortermelést előmozdító termelési vagy kiviteli jutalmak rendszere is jóval tovább fentartotta magát azután, hogy megszünt valódi létjogosultsága.
A continentalis répaczukoripar megteremtése I. Napoleon nevéhez fűződik. Az általa Anglia ellen behozott szárazföldi zárlat a czukorárakat szerfelett felszöktette s első ízben tette lehetségessé, hogy a répaczukoripar nagymérvű állami támogatások és kedvezmények mellett a colonialis nádczukorral való versenyre gondolhasson. I. Napoleonnak és a szárazföldi zárlatnak bukásával ugyan a francziaországi répaczukoripar is visszafejlődött, de azért megvolt a szárazföldi zárlatnak az európai répaczukortermeléssel szemben az az elévülhetetlen érdeme, hogy beigazolta azt, hogy kellő állami támogatás és védelem mellett a répaczukorgyártás életerős, versenyképes iparrá fejlődhetik, alkalmassá arra, hogy megtörje a gyarmatczukor eddigi egyedárúságát.
Nem is késnek az egyes középeurópai államok felhasználni e tanulságot és lassan bár, de folytonosan terjed a répaczukortermelés Francziaországból Belgiumba, Németországba, Hollandiába, Ausztriába, sőt hazánkba is. Ez iparág terjedésének előfeltételét természetszerűen mindenütt az állami támogatás és védelem képezte és ez az állami támogatás kezdetben mindenütt a legegyszerűbb formában, a védvám alakjában jelentkezett. Míg a gyarmatczukor után mindegyik állam jelentékeny mérvű vámot szedett, a belföldön termelt répaczukor vám- és adómentes volt.
E vámvédelem és adómentesség segélyével rohamosan terjed a répaczukortermelés főleg Németországban, Ausztriában és Francziaországban.
Hazánkban a répaczukoripar kezdetben mintegy háziipar gyanánt jelentkezik, a mennyiben egyes földbirtokosok, a saját maguk által termesztett répából, saját használatukra czukrot főznek ki. Ámde már a mult század harminczas éveinek végén keletkeznek egyes gőzerőre berendezett s a gyári üzem összes kellékeivel és feltételeivel is rendelkező czukorgyárak s 1840-ben mintegy 30 czukorfőzdében 5-6 ezer mázsa czukrot termeltek.
A mult század első felének vége felé az európai continens összes czukorrépát termelő államaiban kezd a répaczukoripar annyira megizmosodni, hogy az államok növekedő pénzügyi szükségleteik fedezésére a répaczukrot is adó alá vonhatják, s ezt megtenni kénytelenek is, mert a répaczukortermelés fokozásával arányban csökken a nádczukor behozatala és a czukorvámok hozadéka.
A répaczukor megadóztatása a répaczukor-termelésre nem volt kártékony hatással. Sőt ellenkezőleg! Épen a megadóztatásból merítette a megizmosodott répaczukoripar azt az állami támogatást, a mely lehetővé tette, hogy nem elégedve meg a hazai piaczok ellátásával, a répaczukor a nádczukorral szemben az idegen piaczokon is felvehesse a versenyt.
Az akkori idők fogyasztási adótechnikája, - visszarettenve az ellenőrzés nehézségeitől - a fogyasztási adók terén rendszerint kerülte a késztermény megadóztatását, s e helyett az adófizetést előszeretettel kötötte a gyártási művelet különböző szakaihoz és különböző ismérvekhez. Bármelyek voltak is a gyártási műveletnek ama szakai és ama különböző ismérvek, a melyekhez az ilyen adórendszerek az adófizetés kötelezettségét kötötték; e rendszerek nem alapulván a késztermény megadóztatásán, mind megegyeztek abban, hogy az egy-egy ipartelep által fizetendő összes adó üzemi költségként jelentkezett, a melyből az előállított késztermény mértékegységére annál kevesebb adó esett, minél inkább tökéletesbítette az illető vállalkozó a gyártási folyamatot, az adóztatás alapját képező törvényes feltételezésekkel szemben.
Ezért az ilyen fogyasztási adók tetemesen hozzájárultak mindig az illető iparág műszaki fejlődéséhez, nemcsak, mert a tényleg fizetett adó a törvényhozás által feltételezett adónál kisebb mérvű volt s a különbözet, mint termelési jutalom, a termelés javára esett, de mert minden ilyen adórendszer hatalmas ösztönzés volt a termelés műszaki folyamatának tökéletesbítésére is. Egy iparág sem volt azonban e tekintetben oly szerencsés, mint a répaczukoripar, mert az egyes államok a gyártási művelet különböző szakaihoz és más-más ismérvekhez kötvén az adófizetés kötelezettségét, ez által a répaczukortermelés technikájának fejlődését a termelés minden szakában előmozdították.
A répaczukrot Francziaország 1838-ban, Németország 1841-ben, Belgium 1843-ban, Ausztria és Magyarország 1849-ben, Németalföld 1858-ban adóztatja meg.
Németország és 1850-től fogva Ausztria és Magyarország, a melyek egy évig a késztermény megadóztatását kisérlették meg, a feldolgozott répa után szedik be az adót s ezzel ösztönzik a termelést, hogy minél nagyobb czukortartalommal biró répát állítson elő. Belgium és Németalföld a czukorlé mennyisége és sűrűsége után veti ki az adót s ezzel hozzájárulnak, hogy a gyáros a czukorlé minőségének javítására és minél tökéletesebb vegyi tisztítására fektessék a súlyt.
Francziaország ezzel szemben ugyan mindjárt kezdettől fogva a készterményadót hozta be s azt 1884-ig fenn is tartotta; de az adótételek úgy voltak megállapítva, hogy azokból a czukorfinomításra tetemes haszon hárult.
1865-től fogva Ausztria és Magyarország, a répa megadóztatása helyett, a czukorlé előállítására szolgáló műeszközök termelőképessége alapján szedik be az adót, és az által előidézik azt, hogy a czukorlé előállítására szolgáló műeszközök - különösen az addigi sajtolási rendszer helyett az áztatási rendszer alkalmazása mellett - rohamosan tökéletesebbedjenek.
Mindezek a műszaki vivmányok az európai répaczukortermelésnek közkincsévé váltak, s tetemesen előmozdították versenyképességét a nádczukorral szemben. Ámde a termelési jutalom és a műszaki vivmányok csak egyik - talán önmagukban véve jelentéktelenebb s mindenesetre csak közvetett - részét képezték amaz előnyöknek, a melyeket az európai répaczukortermelés a répaczukor fentemlített megadóztatási módjaiból a nádczukorral való verseny terén élvezett; a közvetlen előnyök abban állottak, hogy a mint a répaczukortermelés annyira fejlődött, hogy a hazai piaczok ellátásán felül, kivitelre is gondolhatott, a törvényhozások, ha nem akarták a répaczukor kiviteli képességét tönkre tenni - gondoskodni voltak kénytelenek a termelés alkalmával fizetett adó visszatérítéséről. De az érvényben volt megadóztatási módok mellett nem lehetett pontosan megállapítani, hogy a kész czukor súlyegységére mennyi adó esett. Hiszen ez minden egyes ipartelepre nézve változott, a szerint, a mint a vállalkozó, szakértelme és egyéb, a termelést befolyásoló körülmények hatása alatt, többé vagy kevésbbé volt képes kihasználni azokat az előnyöket, a melyek az adóztatási rendszerben rejlettek. A törvényhozásoknak pedig meg kellett állapítani azt az összeget, a mely számításuk szerint a fizetendő adóból a kész czukor súlyegységére esett, hogy ez az összeg a czukornak az adóvonalon át való kiszállítása esetén visszatéríttessék.
Önként értetik, hogy a fent jelzett műszaki haladások következtében, mindenütt tényleg kisebb adó terhelte a kész czukor súlyegységét, mint a mennyi azt a törvényhozások számítása szerint terhelendő volt, s mint a mennyi a czukornak kivitele esetén visszatéríttetett. Így keletkeztek a czukorkiviteli jutalmak, a melyek lehetővé tették azt, hogy az európai continentalis répaczukortermelés a külföldi piaczokon is megverje a koloniális nádczukortermelést.
1810-ben a nádczukoré az egyeduralom a világpiaczon; - a répaczukor csak a vegyészeti laboratoriumokban fordul elő. 1853/54-ben a világ összes czukortermelése 1,481.000 tonna; ebből esik répaczukorra 204.000 tonna, azaz 13.77%, nádczukorra 1,277.000 tonna, azaz 86.23%. 1878/79-ben a világ összes czukortermelése 3,333.000 tonna, ebből a répaczukorra esik 1,640.000 tonna, a nádczukorra 1,693.000 tonna, tehát a répaczukortermelés csaknem eléri a nádczukortermelés mérvét. 1880/81-ben haladja túl először a répaczukortermelés a nádczukortermelést, a mennyiben ebben a termelési időszakban a világ összes czukortermeléséből 1,801.000 tonna esik a répaczukorra és 1,791.000 tonna a nádczukorra. A mult század nyolczvanas éveinek folyamán hol a nádczukoré, hol a répaczukoré az elsőbbség, míg az 1888/89-iki termelési időszak óta állandó és rohamosan növekedő a répaczukor túlsúlya, annyira, hogy az 1901/902-iki termelési időszakban a világnak, 10,600.000 tonnát meghaladó összes czukortermeléséből, a becslések szerint 6,672.000 tonna, azaz 62.73% a répaczukorra esik és csak 3,972.000 tonna, azaz 37.26% jut a nádczukorra.
Hogy ezek a közgazdasági fejlődés történetében talán páratlanúl álló eredmények a répaczukor termelését és kivitelét előmozdító, a fent előadott módon keletkezett, és azóta a különböző államokban más-más alakot öltött jutalmaknak a következményei, az ép oly kétségtelen, mint a milyen kézzelfogható, hogy ilyen, a közgazdasági élet természetes törvényeit gyökeresen felforgató mesterséges rendszabályok sok visszásságot is szültek. Természetes következményei voltak e visszásságok ezeknek a mesterséges eszközöknek, a melyek, mint minden ilyen mesterséges eszköz, hijjával voltak az önműködő szabályozóknak. Ez önműködő szabályozók hiánya okozta, hogy a répaczukor termelését és kivitelét előmozdító jutalmak nem szüntethették meg hatásukat akkor, a mikor, a répaczukornak a nádczukorral szemben való versenyképességét biztosítva, tulajdonképeni czéljukat elérték, hanem továbbra is hatva, hatásuk természetesen csakis a répaczukrot termelő államok egymás közti versenyének fokozásában merült ki.
Ettől a pillanattól fogva elveszítették a répaczukor termelését és kivitelét előmozdító jutalmak létjogosultságukat és megértek arra, hogy megszünjenek. A dolog természetében rejlett azonban, hogy ezek a jutalmak csakis egyöntetűen, nemzetközi egyezmény útján voltak megszüntethetők, mert egyetlen európai állam répaczukortermelése sem volt a többivel szemben annyira előnyben, hogy czukra a többiek jutalmazott répaczukrával szemben a versenyt a világpiaczon felvehette volna.
Eltekintve az 1864-ben Francziaország, Nagy-Britannia, Németalföld és Belgium között létrejött és 1874-ig érvényben állott egyezménytől, melyben az elől említett négy állam kötelezte magát, hogy egymással szemben czukorvámot szedni nem fognak, és kiviteli jutalmat nem adnak, s eltekintve az ezen egyezmény megujítása iránt 1868-ban, 1869-ben, 1872-ben, 1873-ban, 1875-ben, 1876-ban és 1877-ben folytatott meddő tárgyalásoktól: 1887-ben sikerült Nagy-Britanniának a czukorkérdésben érdekelt összes államokat egyesíteni oly végből, hogy megvitassák a czukor termelését és kivitelét előmozdító jutalmak nemzetközi eltörlésének lehetőségét. Ámde az 1887. és 1888-ban folytatott tárgyalások eredménytelenek maradtak, mert habár sikerült az érdekelt államok meghatalmazottjainak egy egyezmény-tervezetben megállapodniok, a franczia kormány már az egyezmény tervezetéhez sem járult hozzá, Nagy-Britannia pedig nem akarván lemondani azokról az előnyökről, a melyek a continentalis államok nyujtotta jutalmak folytán alacsonynyá vált czukorárakból reá hárultak, nem vállalkozott a kiegyenlítő vámok behozatalára. Ezzel a Londonban megállapított egyezmény tervezetének sorsa el volt dőlve, mintegy jeléül annak, hogy a világ czukoriparának helyzete még nem tette parancsolóan szükségessé a czukor termelését és kivitelét előmozdító jutalmak eltörlését.
De mindenki érezte, hogy ennek az időpontnak nemsokára be kell következnie, s ennek a beismerése nehéz helyzetbe hozta nemcsak az egyes jutalmakat adó államokat, de a répaczukortermelés érdekeltjeit is.
Egyrészt a termelés és kivitel fokozására irányult a törekvés, hogy a jutalmaknak majdan bekövetkező nemzetközi eltörléséig minél nagyobb terjedelemre tegyen szert az illető állam répaczukortermelése. Másrészt e törekvés megvalósítását nehezítette az egyes államok szempontjából pénzügyi helyzetük, melyet, ha kellőleg szem előtt nem tartanak, a czukortermelés és kivitel előmozdítására adott szertelen jutalmak komolyan veszélyeztethetnek. És nehezítette, az ipari érdekeltek szempontjából, a mindjobban fenyegető túltermelés, a vele járó alacsony világpiaczi árakkal.
Az így teremtett helyzettel szemben az egyes államok és iparaik különböző irányban keresik ugyan a megoldást, de e különböző megoldási módok mindegyike megegyezik abban, hogy nem nyujthat gyökeres segítséget, és hogy bizonyítékul szolgál arra, hogy a gyökeres megoldás csak a répaczukor termelését és kivitelét előmozdító jutalmak nemzetközi megszünésétől várható.
Ausztria és Magyarország 1888-ban a készárú megadóztatására térvén át, a külföldre kivitt czukor után nyilt kiviteli jutalmat ad, de 5,000.000 forintban állapítja meg az egy-egy termelési időszak folyamán a közös vámterületről kivitt összes czukor után kifizethető jutalmak összegét. A mennyiben a termelési időszak folyamán kifizetett kiviteli jutalmak összege a közös vámterületen az 5,000.000 forintot meghaladja, e többletet az összes czukorgyártelepek vállalkozói térítik meg.
Németország 1892-ben követi Ausztria és Magyarország példáját a készárú megadóztatása és nyilt kiviteli jutalom adása terén, nem contingentálja azonban a kifizethető kiviteli jutalmak legmagasabb összegét, hanem a helyett azt mondja ki, hogy a jutalmak kifizetése az 1895. évvel meg fog szünni. Nemhogy megszüntette volna azonban Németország ezeket a jutalmakat, hanem 1896-ban még fel is emelte őket, de egyuttal gondoskodott arról, hogy e jutalmak az államkincstárra szertelen terheket ne rójjanak, az által, hogy a termelést contingentálta, s gyártási adót hozott be, mely a contingensen felül termelt czukormennyiség után a kiviteli jutalomnak teljes összegét teszi ki.
Németországnak ez az intézkedése arra kényszerítette Ausztriát és Magyarországot, hogy szintén felemeljék a czukorkiviteli jutalmat olyképen, hogy az egy-egy termelési időszakban kifizethető jutalmak összegét 5,000.000 forint helyett 18,500.000 K-ban állapították meg.
A német czukorkiviteli jutalmak felemelése Francziaországot is a czukorkivitel részére nyujtott állami támogatás öregbítésére indította olyképen, hogy Francziaország is az alapjában véve 1884. év óta érvényben álló, bár azóta egyes részleteiben többször módosított adórendszeréből folyó, közvetett kiviteli jutalom mellett 1897-ben közvetlen kiviteli jutalmat is adott, s behozott a belföldi fogyasztásra szánt czukor után egy új finomítási, illetve gyártási adót, mely a nyilt kiviteli jutalmakkal oly kapcsolatba hozatott, hogy a mennyiben a kiviteli jutalmak összege valamely termelési időszakban meghaladná a finomítási és gyártási adó hozadékát, a kiviteli jutalom tételei a következő termelési időszakra oly arányban mérséklendők, hogy összegük a finomítási és termelési adó hozadékában fedezetét találja. Az adórendszerből folyó közvetett kiviteli jutalom összege azonban nem lett korlátozva.
Belgium leplezett termelési és kiviteli jutalmát, mely abból eredt, hogy a czukorgyárak egy hektoliter czukorléből több czukrot állítottak elő, mint a mennyit a czukoradótörvény vélelmezett, mindvégig fentartotta, de 1889-ben, 1890-ben, 1895-ben, 1897-ben és 1898-ban fokozatosan felemelte azt a czukormennyiséget, mely a törvény feltételezése szerint 1 hectoliter czukorléből elő volt állítható, s e mellett a kincstár érdekeinek biztosítása szempontjából 1895-ben contingentálta a czukoradó minimális évi hozadékát.
Hollandia 1897-ben a Belgiuméhoz hasonló adórendszerrel áttér a késztermény megadóztatására és nyilt termelési jutalmak adására akképen, hogy az 1897/98-iki termelési időszaktól fogva - évről-évre némileg csökkenő mértékben - meg van állapítva az az összeg, a mely a nyersczukorgyárak és finomítók között termelésük arányában jutalom gyanánt évente kiosztandó.
Végre 1895-ben Oroszország elejtvén eddigi jutalmazási rendszerét, áttért a ma is érvényben levő rendszerére, mely nem egyéb, mint egy államilag oktroyált kartell, a mely a magas vám védelme alatt a belföldi fogyasztás számára magas áron eladott czukron elért haszonból kárpótolja a gyárosokat a kiviteli és termelési jutalmak eleséseért és a külföld számára eladott czukron szenvedett veszteségekért. Hogy pedig a gyárosoknak ne legyen érdekük a külföldi piacz számára való veszteséggel járó termelés abbanhagyása vagy csökkentése, hanem hogy ellenkezőleg a termelés növelése legyen a czél, az állam a belföldi fogyasztás számára, azaz nagy nyereséggel, eladható czukormennyiségeket az egyes czukorgyári vállalatok között mindenkor az előző termelési időszak össztermelése alapján osztja fel.
Mindezek a különböző rendszerek, a francziaországi kivételével, biztosították az állam pénzügyi érdekeit a czukor termelését és kivitelét előmozdító jutalmakból eredő terhek szertelen megnövekedése ellen és látszólag a czukortermelés és kivitel bizonyos határokon túl való fokozódásának meggátlására is alkalmasoknak igérkeztek. De csak látszólag, s ha kérdéses lehet, vajjon volt-e őszintén ezeknek az intézkedéseknek ily czéljuk, kétségtelen, hogy ily czél velük elérve nem lett.
A czukortermelés az említett államokban, de egyuttal világszerte, csekély hullámzásokkal, rohamosan fokozódik. A czukor termelését és kivitelét előmozdító jutalmak ellenzői szeretik a túltermelésnek ezt az emelkedését kizárólag a jutalmak rovására írni; s mivel a czukoripar mai válságos helyzetét kétségtelenül a czukortermelésnek a fogyasztás emelkedését meghaladó emelkedése okozta, ezért a válságos helyzetért kizárólag a jutalmakat teszik felelőssé.
Az elfogulatlan biráló azonban ezt a felfogást nem oszthatja és a túltermelés okát a czukoripar terén is nagy részben azokban az általános okokban találhatja fel, a melyek ezt más iparágaknál is előidézik, és a melyek a túltermelésnek időről-időre, csaknem szükségszerűleg való bekövetkezését, a modern nagyipari szervezet legkárosabb következményekkel járó, de legnehezebben kikerülhető hátránya gyaránt tüntetik fel. A szabadverseny és a technikai haladás kihasználása - azok az alapok, a melyekre a modern nagyipari szervezet épülete fel van emelve - kapcsolatban azzal a ténynyel, hogy a termelés egyéni fokozása az üzleti költségeket csökkenti és a versenyképességet előmozdítja: következetes szükségszerűséggel vonják maguk után az időszakonkénti túltermelést; annyival is inkább, mert az ember veleszületett kényelemszereteténél fogva az egyéni kezdeményezés és erély kedvező üzleti viszonyok között soha sem olyan tevékeny, mint a mikor az üzleti viszonyok kedvezőtlenebbé fordultával, az üzletember minden erejét megfeszíti, hogy műszaki tökéletesbítések bevezetése, a termelés fokozása, ha kell, időlegesen kérlelhetetlen verseny előidézése és fentartása által pótolja azt, a mit az üzletmenet kedvezőtlenebbre való fordulása által veszített.
Ezekben a körülményekben kell keresnünk az utóbbi évek során a czukortúltermelés valódi és fő okát, a melyekhez még hozzájárul az is, hogy a czukoripar a termelés korlátozása tekintetében nagymértékben függ a termésviszonyoktól; kénytelen levén valamely év egész termését az illető év folyamán fel is dolgozni. És tényleg az utóbbi éveknek minden várakozáson felül jó czukorrépatermése nem kis mértékben járult a czukortermelés fokozásához. Kétségtelen azonban ezek mellett, hogy némi, bár másodrendű és inkább közvetett szerepe, a répaczukor termelését és kivitelét előmozdító jutalmaknak is volt e túltermelés előidézésében és fentartásában. Egyrészt az által, hogy a mint fentebb érintve volt, a jutalmak küszöbön álló nemzetközi eltörlése iránti várakozásban, mindegyik állam s mindegyik állam czukortermelői egyenkint és összességükben igyekeztek saját termelésüket lehetőleg fokozni, nem lévén valószínű a fokozás lehetősége a jutalmak eltörlését közvetlenűl követő időszakban. Másrészt az által, hogy a jutalmak élvezése lehetővé tette oly alacsony világpiaczi árak huzamosabb fentartását, a melyek jutalmak hiányában már okvetlenűl a termelésnek korlátozását s ezzel a válság gyorsabb megszünését vonták volna maguk után.
E közben a mindinkább jelentkező túltermelés és az ezzel karöltve járó alacsony világpiaczi árak hatása alatt eszmélni kezdenek azok az államok is, a melyeknek czukortermelését saját piaczukon is veszélyeztette a jutalmazott répaczukor versenye. Amerika járt elől. Az Északamerikai Egyesült-Államok egyrészt az újabb időben ott is meginduló és a kormány által nagyban támogatott czukorrépatermelés érdekében, másrészt az ottani nádczukorfinomító vállalatok védelmére 1894-ben pótvámot hoztak be a jutalmazott czukorra. Ez a pótvám fontonkint 1/10 cent, azaz métermázsánkint 1 K 08 f volt, tehát oly alacsony, hogy számba alig jöhetett. Jelentősége mégis szerfelett nagy, mert ez volt az első kisérlet arra, hogy a termelő állam által adott jutalmakat a rendeltetési állam pótvámmal ellensúlyozza. Ha ez az eljárás általánossá válik, vagy csak jelentékeny kiterjedést is nyer, a jutalmazási rendszer végét jelenti! Mert hatástalan az a termelési vagy kiviteli jutalom, a melyet a befogadó állam pótvámmal ellensúlyoz.
1897-ben tovább mennek az északamerikai Egyesült-Államok és az addigi pótvámok helyett a „Countervailing duty”-nak nevezett kiegyenlítő vámot hozzák be, mely megfelelt a származási országban élvezett termelési vagy kiviteli jutalom teljes összegének. Az Északamerikai Egyesült-Államok példáját azóta követte Brit-Keletindia.
Az angol nádczukrot termelő gyarmatok helyzete is egyre rosszabbodik a czukor világpiaczi árának csökkenése folytán. A nádczukor csak veszteséggel képes fentartani a versenyt a jutalmazott répaczukorral szemben s egyes nádczukrot termelő gyarmatok helyzete oly síralmassá lett, hogy a hitelezők az ültetvényeseket a hitel beszüntetésével fenyegetik. Nagy-Britannia 1897-ben bizottságot küld ki a nádczukrot termelő gyarmatok helyzetének tanulmányozására és megvizsgálására. Ez a bizottság a helyzetet oly válságosnak találja, hogy csak a czukoráraknak, a continentalis államok jutalmainak megszüntetésétől remélt, emelkedésében látja a menekvést, addig pedig az anyaország pénzsegélyek és hitelnyujtás által iparkodik segíteni e gyarmatok és ültetvényeseik nehéz helyzetén.
De a jutalmazott répaczukortermelés is küzd a mind nyomasztóbbá váló versenynyel szemben, annál inkább, minél jobban érvényesülnek az illető állam törvényhozásának a répaczukortermelés támogatásának korlátozása iránti intézkedései. Ezek az intézkedések pedig a termelés általános növekedése folytán, a törvényes rendelkezések természetéből kifolyólag leginkább Ausztriában és Magyarországon érvényesülnek, úgy, hogy ez államok répaczukoripara a belföldi fogyasztás részére való eladásnak szabályozása útján igyekszik segíteni helyzetén.
Az 1897-ik év folyamán létrejön az osztrák és magyar czukorkartell.
Ez a kartell kétségtelenül segített az osztrák és magyar czukortermelés helyzetén, annyiban, hogy a belföldi fogyasztás számára eladott czukor árát, a vám védelme alatt felemelvén, ily módon kárpótolta némileg az ipart a külföldre eladott czukor alacsony áráért. Szintúgy kétségtelen, hogy ez a kartell a belföldi czukorárak felemelése által új terheket rótt a fogyasztó közönségre. De két irányban helytelenűl lett ez a kartell megitélve, főként a külföldön. Első sorban azért, mert túlbecsülték azt a támogatást, a mely ebből a kartellből az osztrák és magyar czukoriparra hárult; részben azért, mert elméleti alapokon számították ki a kartellből eredő támogatás mérvét, részben azért, mert nem vették figyelembe, hogy a kartell-haszon túlnyomó része a kartell megkötésénél természetes fölényt élvező finomítóknak jutott, úgy, hogy a kartellből a nyersczukorgyárakra, azaz a valódi czukortermelésre háruló támogatás lényegesen csökkent. Másrészt félreismerték a kartell-haszonból eredő támogatás természetét, valóságos kiviteli jutalomnak tekintvén ezt. Nem tagadható ugyan, hogy képzelhető olyan kartell, a mely a belföldi fogyasztás számára magas árakon eladott árúczikkeken elért felülnyereségből alapot képez, s ebből a külföldre kiszállított czikkek után kiviteli jutalmat ad, de az osztrák és a magyar czukorkartell szervezete nem ezen az alapon nyugodott.
Ilyen volt a világ czukorpiaczának a helyzete, midőn a belga kormány fáradozásai folytán 1898-ban Bruxellesben összeültek Németország, Ausztria és Magyarország, Belgium, Spanyolország, Francziaország, Nagy-Britannia, Hollandia, Oroszország és Svédország meghatalmazottjai, hogy ujból tanácskozzanak a czukor termelését és kivitelét előmozdító jutalmaknak, nemzetközi egyezmény útján leendő, egyöntetű megszűntetése felett. De nem vezethettek ekkor a tanácskozások eredményre, mert Francziaország és Oroszország nem voltak hajlandók közvetett, illetve leplezett kiviteli jutalmakat nyujtó czukoradó törvényhozásukat megváltoztatni, Nagy-Britannia pedig úgy látszik, még nem tartotta gyarmatai érdekében annyira kívánatosnak az egyezmény létrejöttét, hogy annak valósulása érdekében felhasználta volna azt a döntő helyzetet, a melyet e kérdésben, mint a legnagyobb czukorfogyasztó ország elfoglal. A tárgyalásokat azonban nem rekesztették be, csak félbeszakították, a belga kormány bizatván meg, hogy a kérdésnek közös egyetértéssel leendő megoldására vezető alapok megteremtése érdekében diplomatiai tárgyalásokat folytasson.
A belga kormány tárgyalásaival párhuzamosan közvetlenűl tárgyaltak egymással Németország, Francziaország, Ausztria és Magyarország kormányai, és meghatalmazottaik létesítettek is Párisban 1900. évi október hó 22-én oly értelmű megállapodást, mely szerint az esetben, ha a többi érdekelt államok eltörlik a czukor termelését és kivitelét előmozdító jutalmakat, s ujakat be nem hoznak: Francziaország is eltörli mai közvetlen czukorkiviteli jutalmát, és czukoradó-törvényhozását olyképen módosítja, hogy az abból eredő közvetett kiviteli jutalom annyira csökkeni fog, hogy az a 4 fre 95 cent. -ot métermázsánkint a legkedvezőbb esetben sem haladhatta volna meg.
E közben, mindjobban fokozódott a túltermelés, mindjobban csökkentek a világpiaczi árak, s mind válságosabb lett világszerte a czukorpiacz helyzete, a melyre nyomasztólag hatottak e túltermelésből felhalmozódó készletek.
Németország czukoripara utánozza az osztrák és magyar példát és szintén kartell utján védekezik.
Cubában a spanyol-amerikai háború lezajlása után ismét fellendűl a nádczukortermelés, tetemesen hozzájárulván a túltermelés emeléséhez.
Az angol nádczukrot termelő gyarmatok helyzete mindinkább válságossá lesz, s az ottani érdekeltek mindjobban ostromolják az angol kormányt, hogy kövesse az északamerikai Egyesült-Államok s Brit-Keletindia példáját és hozzon be kiegyenlítő vámokat az egyesült királyságba beszállított jutalmazott czukor ellen.
E körülmények hatása alatt az 1898-iki bruxellesi tanácskozásokon résztvevő kormányok mindegyike - az orosz kormány kivételével - hajlandónak nyilatkozik a czukor termelését és kivitelét előmozdító jutalmak egyöntetű eltörlése iránti tárgyalásoknak, a Párisban 1900. évi október hó 22-én létesített, fent ismertetett, megállapodások alapján való folytatására, s csatlakozik hozzájuk Olaszország és Románia kormánya is. Oroszország kormánya azzal az indokolással tartózkodik a tárgyalások folytatásától, hogy Oroszországban nem létezvén czukortermelési vagy kiviteli jutalom. Oroszországnak az ily jutalmak eltörlésére irányuló nemzetközi tárgyalásoknál helye nincsen.
A tárgyalások, Oroszország részvétele nélkül 1901. évi deczember hó 16-án vették kezdetüket Bruxellesben. Mindjárt a tárgyalások kezdetén egy olyan új elem vonatott be a vitába, a mely a párisi megállapodásban nem szerepelt. Először a kartellek kérdése, majd a mikor az elejtett, a czukorbehozatali vámoknak szabályozása és korlátozása vettetett fel, oly czélból, hogy lehetetlenné tétessék oly kartellek keletkezése, a melyek, a magas vámvédelem kihasználása által biztosított magas belföldi árakban elért nyereségeket valóságos kiviteli jutalmak nyujtására, vagy legalább is a termelési költségeken alól maradó világpiaczi árak tartós fentartására fordíthatnák.
E kérdés felvetése nehéz helyzetbe hozta a kormányt, mely a párisi megállapodás alapján menvén bele a bruxelesi nemzetközi tanácskozásokban való részvételbe, a czukorbeviteli vámok leszállításának és korlátozásának kérdését a magyar czukortermelés érdekei szempontjából előzetesen vizsgálat tárgyává sem tehette. Mert nem volt vitatható, hogy általános értékében emelkedni fog, a czukor termelését és kivitelét előmozdító jutalmak eltörlése iránt létesítendő nemzetközi egyezmény akkor, ha ez az egyezmény kizárja azt, hogy bármely állam termelői egymás közt szövetkezve a magas vámvédelem kihasználása mellett, a belföldi fogyasztó közönség megterheltetésével saját maguknak adjanak ilyen jutalmakat, vagy tegyék lehetővé a külföld számára a termelési költségeken alól maradó árakon való eladást: s mert kézzelfogható lett csakhamar, hogy a czukor termelését vagy kivitelét előmozdító jutalmak eltörlése iránti nemzetközi egyezmény a czukorbehozatali vámok tetemes leszállítása és mérséklése nélkül nem létesülhet. Ennélfogva a kormány az osztrák kormánynyal egyetértőleg a bruxellesi tanácskozásokon résztvevő kiküldötteknek oly utasításokat adott, hogy a czukorbehozatali vámok leszállítása és korlátozása iránti javaslatok tekintetében csak lépésről-lépésre engedjenek, s az így nyert időt felhasználta ama felelősségteljes kérdés alapos megbírálására, vajjon a magyar répaczukortermelés érdekében mily álláspont lesz e kérdés tekintetében elfoglalandó.
Bővebb megfontolást igényelt az a kérdés, vajjon lehetséges és kivánatos-e, hogy a magyar kormánynak, a czukorbeviteli vámok korlátozásával szemben elfoglalandó merev magatartása által, a bruxellesi tanácskozás ismét eredménytelen maradjon, mert, ismétlem, hogy azt várni nem lehetett, hogy a czukorbehozatali vámok kérdésének szabályozása nélkül a nemzetközi egyezmény létesülhessen.
Habár kétségtelen, hogy az a súly, a melyet valamely állam állásfoglalásának a jelenlegihez hasonló természetű nemzetközi egyezményekben való résztvétele, vagy részt nem vétele kölcsönöz, fordított arányban áll azzal a veszélylyel, a mely az illető állam érdekeit az egyezményben való részt nem vétel esetén érheti; s így aligha volt remélhető, hogy a magyar kormány hozzájárulásának megtagadása - daczára annak, hogy az osztrák kormány hozzájárulásának megtagadását is szükségképen maga után vonta volna - az egyezmény létesülését megakadályozta volna: mégis nem lehetett azt teljesen kizártnak tekinteni, különösen esetleg akkor, ha a magyar és osztrák kormányok állásfoglalásához más érdekelt államoknak, nevezetesen Németországnak kormánya is csatlakozott volna.
A magyar kormány nem is mulasztotta el az alkalmat, hogy az osztrák kormánynyal egyetértőleg keresse e kérdés tekintetében az érintkezési pontokat a német birodalmi kormánynyal. Ha az ez iránti tárgyalások során az derült ki, hogy a német birodalmi kormány még Németország, Ausztria és Magyarország egyöntetű visszautasító állásfoglalását sem tartja eléggé súlylyal birónak arra nézve, hogy a többi érdekelt államok egymás között a czukorkérdés nemzetközi szabályozására nézve - a német, osztrák és magyar czukoripar veszélyeztetése mellett - meg ne egyezzenek, úgy ez csak még valószínűbbé tette, hogy a magyar és osztrák kormányok hozzájárulásának elszigetelt megtagadásától, a magyar répaczukor-termelésre nézve kedvező eredmény nem várható.
De meggyőződött a magyar kormány az ez iránt folytatott tárgyalások és beható tanulmányozások során arról is, hogy ha a magyar kormány hozzájárulásának megtagadása, a czukor kérdés nemzetközi szabályozása iránti ujabb kisérletet ismét hajótörésre vezethetné is, ez sem volna a magyar répaczukortermelés érdekében kivánatos. Mert oly válságos volt már a czukorpiacz helyzete világszerte az 1901. év folyamán is, és oly válságossá tette azt az 1901/1902-iki termelési időszak általánosan rendkívül bő és czukordús czukorrépa termése, s a bruxellesi tanácskozások idejében elért rendkívül alacsony piaczi ár: hogy a czukorkérdésnek nemzetközi egyezmény útján való szabályozása nélkül az egészséges kibontakozás módja el sem volt képzelhető.
A helyzetnek ilyetén való megitélése folytán felhatalmazta a magyar kormány, az osztrák kormánynyal egyetértőleg, kiküldötteit arra, hogy a czukor termelését és kivitelét előmozdító jutalmak eltörlésére vonatkozó nemzetközi egyezményhez a czukorbehozatali vámoknak, a belföldi piacz megvédésére elégségesnek mutatkozó összegben való korlátozása mellett, hozzájárulhassanak, de csak oly feltétel mellett, hogy Francziaország egész, tehát az 1900-iki párisi megállapodások szerint megtartható közvetett kiviteli jutalmát is, eltöröljék.
Ez alapon csakugyan létrejött és az érdekelt államok kormányainak meghatalmazottjai által - Románia meghatalmazottja kivételével - 1902. évi március 5-én Bruxellesben aláiratott az a nemzetközi egyezmény, a melynek törvényhozási úton leendő megerősítését a magyar kormány nevében ezennel ajánlom.
Románia kormánya nem fogadhatta el az egyezményt, mert ennek egyes rendelkezései ellenkeznek azokkal a kötelezettségekkel, a melyeket Románia az ottani czukorgyárakkal szemben vállalt volt.
Midőn az ily módon létrejött egyezménynek a magyar országgyűlés által való elfogadását és megerősítését a kormány nevében ajánlom, teszem ezt abban a tudatban, hogy a czukorkiviteli jutalmaknak az egyezmény rendelkezései értelmében való nemzetközi megszüntetése, nemcsak a fogyasztó közönség terheinek csökkentésére és az állam részéről eddigelé a répaczukortermelés támogatására fordított nem jelentéktelen áldozatok megtakarítására szolgál, - hanem, hogy az a közgazdasági szempontból nagy jelentőségű répaczukortermelésünk érdekében is kivánatos.
A világ czukorpiaczán az utóbbi évek folyamán észlelt események kézzelfoghatóan beigazolták, hogy a nagymérvű állami támogatás rendszere - bármily nagy eredményeket ért is el a multban, s bármily üdvös hatásúnak mutatkozott is a répaczukortermelés megteremtése és fejlesztése érdekében, - túlélte magát. A túltengő állami támogatásoknak tulajdonítható, hogy a túltermelés folytán a termelési költségek alá sülyedt világpiaczi ár nem érvényesíthette hatását a túltermelés megszüntetése és egészséges áralakulás képződése érdekében. S e túltengő állami támogatások okozták, hogy egyes államok saját czukoriparukat kiegyenlítő vámok szedése által igyekeznek megvédeni a nagyfokú támogatásban részesült idegen czukor nyomasztó versenyével szemben. Kétségtelen, hogy ha a répaczukrot termelő államok a jövőben is megmaradnak az eddigi támogatási rendszer mellett, mindjobban kényszerítik azokat a czukorbehozatalra szoruló államokat, a melyeknek a czukortermelés terén is vannak jelentékeny érdekeik, hogy ezt a czukortermelést kiegyenlítő vámokkal védjék. És az a körülmény, hogy Nagy-Britannia kormánya, úgy látszik, erélyesen elhatározta, hogy tengerentúli gyarmatainak és birtokainak rendkívül válságos helyzettel küzdő czukortermelését, ha kell, kiegyenlítő vámok behozatala által is megvédi: magyarázza meg azt a lényeges befolyást, melyet Nagy-Britannia kormányának állásfoglalása, a bruxellesi egyezmény létrejöttét megelőző tanácskozásokon gyakorolt. Hogy e tekintetben mit hozhatna a jövő, arra világot vet Brit-Keletindiának legujabb intézkedése, a melylyel az 1902. év nyarán, a magas vámvédelem oltalma alatt kartell-hasznot élvező czukorra a kartell-hasznot ellensúlyozó kiegyenlítő vámokat hozott be, a Bruxellesben 1902. évi márczius hó 5-én aláírt egyezmény IV. czikkének utolsó bekezdése értelmében kiszámított mérvben. Ez intézkedés annál inkább érdekel bennünket, mert az utóbbi években Brit-Keletindia volt a magyar czukor legjobb kiviteli piacza.
A magyar czukorkivitel volt: nyers czukor értékben az 1899/900. termelési időszakban 1,424.413 mm., az 1900/901. termelési időszakban 1,803.529 mm., az 1901/902. termelési időszakban az ez idő szerint rendelkezésre álló ideiglenes adatok szerint 1,817.497 mm. Ezekből a mennyiségekből Brit-Keletindiába vittünk, nyers czukor értékben az 1899/900. termelési időszakban 332.594 mm-t, az 1900/901. termelési időszakban 471,869 mm-t, az 1901/902. termelési időszakban, az ez idő szerint rendelkezésre álló ideiglenes adatok szerint 876.217 métermázsát.
E jelentékeny kiviteli piaczunk a kiegyenlítő vámok szedésének tartama alatt a magyar czukor elől feltétlenűl el lesz zárva, és maga ez a körülmény eléggé bizonyítja, hogy a magyar czukor kiviteli képességenek fentartása érdekében áll, hogy eltöröljük a kiegyenlítő vámok szedését maguk után vonó kiviteli jutalmakat és magas czukorbehozatali vámot.
De más körülmények is e mellett szólanak, hogy a czukortermelés érdekében nem csak általánosságban, de hazai viszonyainkat tekintve is, a czukorkiviteli jutalmak nemzetközi eltörlése kivánatos, sőt szükséges. Ily rendszabály remélhetőleg hamarosan maga után fogja vonni a túltermelés megszünését és ezzel együtt meg fog szünni a czukoripar válságos helyzete is. A túltermelést csökkenteni fogja egyrészt az a körülmény, hogy a czukorkiviteli jutalmak és magas czukorbehozatali vámok elenyészése folytán csökkenni fog a czukor ára, a répaczukrot termelő államokban, a minek arányában előreláthatólag nőni fog a fogyasztás, másrészt az, hogy csökkenni fog a termelés. Hogy ez nem puszta remény, annak bizonyítéka az, hogy már a bruxellesi egyezmény valószínű létrejövésének, majd aláírásának hírére is a czukorrépatermelés az 1902. évben lényegesen csökkent a mult évi termeléssel szemben.
Ha ezek szerint a bruxellesi nemzetközi egyezménynek az lesz a várható hatása, hogy a világ czukortermelése az egyezmény hatálybalépte esetén csökkeni fog, s ha alig szenvedhet kétséget, hogy a csökkenés ott fog bekövetkezni, a hol a czukortermelés a legkevésbé életképes, hazánk szempontjából az egyezmény elfogadásának vagy elvetésének mérlegelésénél az a legfontosabb kérdés, vajjon nem-e fog az egyezmény elfogadása esetén ez a csökkenés hazánkban oly mérveket ölteni, hogy czukortermelésünknek a jelenlegi vagy a jelenlegit megközelítő szinvonalon való fentarthatását inkább remélhetnők az egyezmény elvetése esetén.
Ámde az a ki a magyar czukorrépa-termelés feltételeit és a magyar czukoripar helyzetét ismeri, bízhatik a magyar czukortermelés életképességében és abban, hogy az, az egyezmény által teremtett szabadversenyben megállani képes leend.
Tagadhatatlan ugyan, hogy a magyar czukorrépa kisebb czukortartalmú, mint a németországi vagy a cseh répa és hogy nálunk egy ugyanazon bevetett terület terméséből jóval csekélyebb mennyiségű czukor állítható elő, mint Németországban vagy Csehországban. Munkásviszonyaink is kedvezőtlenebbek. Végre tény az is, hogy a világversenyben hátrányunkra van az iránytadó londoni piacztól való távolabb helyzetünk. Mindezek a körülmények kötelességünkké teszik, hogy répaczukor-termelésünket a jövőben is részesítsük az egyezmény által megengedett támogatásokban s előnyökben, s részben ez képezi czélját az egyidejűleg előterjesztett törvényjavaslatnak.
De e kedvezőtlen körülményeket ellensúlyozzák más oly körülmények, a melyeknek következtében répaczukor-termelésünk jövőjét illetőleg nyugodtak lehetünk. Ezek egyrészt a többi nyugoteurópai államokkal szemben való extensivebb gazdálkodási viszonyaink, a melyeknek következtében a földjáradék nálunk jóval csekélyebb, mint amott, úgy, hogy ugyanazon a területen nálunk sokkal kisebb tiszta jövedelem előállítása mellett is haszonnal gazdálkodhatunk. Másrészt czukorgyáraink túlnyomó számának nagy kiterjedése és teljesen modern berendezése, a mivel a termelést költségek terén elérhető legnagyobb megtakarítás jár; továbbá czukoriparunk jelentékeny tőkeereje és magas szakértelme.
Mindezek a körülmények azt eredményezhetik, hogy czukortermelésünk a szabad versenyből, és ama küzdelmes évekből, a melyek a czukoripar világszerte érezhető váltságos helyzetének megszünését megelőzőleg, a jövőben be fognak következni: győzelmesen fog kikerülni, a mint eddig is - ugyanabban a támogatásban részesülvén, - ki tudta állani a versenyt az osztrák czukortermeléssel szemben.
Ha eddig hasonló feltételek mellett versenyezve a magyar czukortermelés az osztrák czukortermeléssel szemben boldogulni tudott, úgy mi sem indokolhatja azt a félelmet, hogy a jövőben nem fog versenyezhetni, ugyancsak hasonló feltételek mellett, a többi nyugoteurópai államok répaczukrával, és ha amazok a nádczukorral szemben a versenyt kiállják, a nádczukorral szemben is. Annál kevésbbé volna indokolt ez az aggodalom, mert az a mesterséges támogatás, a melytől az egyezmény következtében a magyar (és osztrák) czukortermelés elesik, nem nagyobb, sőt kisebb, mint az a támogatás, a melyet a többi nyugoteurópai államok czukortermelése élvezett. Az összehasonlítás legkönnyebben az északamerikai Egyesült-Államok által kivetett, a tényleg élvezett jutalmaknak megfelelően kiszámított, kiegyenlítő vámok alapján tehető meg. Ez a kiegyenlítő vám az 1898/99-iki termelési időszakra egy-egy métermázsa után:
Németországra nézve nyersczukorra 2.50 márkát, azaz 2 K 97 f-t; Francziaországra nézve nyers és finomított czukorra egyaránt 11.17 frankot, azaz 10 K 63 f-t; Belgiumra nézve nyersczukorra 4.50 frankot, azaz 4 K 28 f-t; Németalföldre nézve nyersczukorra, 100 fokú finomított czukorban kifejezve, 2.235 hollandi forintot, azaz 4 K 43 f-t; Magyarország és Ausztriára nézve nyersczukorra 2 K 30 f-t tett ki.
Ezekhez a jutalmakhoz járult a magyar-osztrák és német czukorra nézve a kartell nyujtotta támogatás, a mely a magyar és osztrák nyersczukorra nézve az 1898/99-iki termelési időszakban métermázsánkint 1 K 43-ft tett ki, és a német czukorra nézve legalább ennyi volt, úgy, hogy bátran állíthatjuk, hogy a magyar és osztrák czukor eddig kisebb támogatást élvezett, mint a bruxellesi egyezményt aláíró, czukorkivitellel biró többi államok czukra.
Ezeknek a támogatásoknak egyöntetű megszünése tehát nem veszélyeztetheti a magyar czukor versenyképességét oly mértékben, hogy attól kellene tartanunk, hogy a termelésnek a kedvezőtlenebb viszonyok között termelők által való szükségképeni, vagy legalább is nagyon valószinű csökkenése a magyar czukortermelés tekintetében nagyobb arányokat öltene, mint az egyezményben résztvevő többi államok répaczukortermelése tekintetében.
Az iránt pedig, hogy az egyezmény hatályba lépte esetén a répaczukortermelés érdekei a nádczukortermelés érdekeinek általában kiszolgáltatnának, komolyan aggódni nem lehet.
Ez aggodalom tulajdonképen a répaczukor termelését és kivitelét előmozdító jutalmak megszüntetésére irányuló mindenféle mozgalomnak elvetésére vezetne és beismerése volna annak, hogy a répaczukortermelés ily mesterséges eszközök nélkül, a nádczukortermeléssel szemben, még ma is, versenyképtelen. Ez az eddigi jutalomrendszernek a képzelhető legélesebb elitélése, mert valóban mit sem érne ez a rendszer, ha nyolczvan évet meghaladó fennállása és ama nagy áldozatok daczára, a melyeket fennállásának ideje alatt az egyes államoktól és a fogyasztó közönségtől megkövetelt, nem lett volna képes a continentalis Európa répaczukor-iparából olyan versenyképes ipart fejleszteni, a mely ma már a saját lábán is megállani képes. És mégis e felfogás hivei akarnák továbbra is fentartani a jutalmakat!
Ez a felfogás a tárgyilagos birálatot meg nem állhatja. A mai jutalmazási rendszer megszüntetése a continentalis Európa répaczukor-termelésére végzetes csak akkor lehetne, ha a jutalmak az utóbbi időkben is azt a szerepet töltötték volna be, mint eleinte, hogy t. i. fedezzék azt a különbözetet, a melylyel a répaczukor termelési költségei a nádczukor termelési költségeit meghaladták. Ez esetben azonban a czukor világpiaczi ára nem sülyedhetett volna a nádczukor termelési költségeinek szinvonala alá. Ámde, hogy a czukor mai világpiaczi ára tényleg a nádczukor termelési költségeinek szinvonala alá sülyedt, arról bizonyságot tesznek ama kék könyvek, a melyeket az angol kormány a nádczukrot termelő gyarmatok helyzetéről az utóbbi időkben az angol parlament elé terjesztett. Ebből következik, hogy a répaczukor-termelő államok által manap adott jutalmak - legalább is legnagyobb részben, ha nem egész mérvükben - nem a termelési költségek közötti különbözet fedezésére, hanem a túltermeléssel karöltve járó alacsony világpiaczi ár által okozta veszteségek pótlására s részben a czukor világpiaczi árának sülyesztésére szolgáltak. És ez a legerősebb érv a jutalmak eltörlése mellett, de egyuttal legékesebben szóló bizonyítéka annak is, hogy manap általánosságban véve a répaczukor termelési költségei nem haladhatják meg a nádczukor termelési költségeit; és hogy ezek szerint a répaczukortermelés nem félhet a nádczukortermelés versenyétől. Ez a bizonyíték sokkal nyomósabb mindenféle a kölcsönös termelési költségek mérvének megállapítását czélzó számításnál, mert minden ilyen számítás, a különböző számítási tényezőknek a legkörültekintőbb jóakarat és a legnagyobb szakismeret mellett való csoportosítása esetén is, mindig csak önkényes és megbizhatatlan leend.
Egyébiránt, ha a nádczukor termelési költségei jóval alacsonyabbak volnának is, mint a répaczukor termelési költségei, még akkor sem következhetnék be feltétlenül az európai continentalis répaczukoripar tönkremenése, vagy akárcsak nagyarányú visszafejlődése, a nádczukor versenye folytán. Mert ennek előfeltételét csak a nádczukortermelés nagyfokú terjeszkedési képessége képezheti. A világ czukorszükséglete körülbelül 9 millió tonna, és ez a mennyiség épen a jelenleg elfogadás alatt álló egyezmény hatálybalépte esetén előreláthatólag lényegesen emelkedni fog. A világ nádczukor termelése pedig az 1900/1901-iki termelési időszakban körülbelül 3 1/2 millió tonnát tett ki. Az össz-szükségletnek a nádczukortermeléshez való ez aránya mellett igen nagy mértékben és rohamosan kellene emelkednie a világ nádczukortermelésének, hogy komolyan veszélyeztesse a continentalis Európa répaczukortermelését.
Itt első sorban a technikai lehetőség jön tekintetbe. A czukornádat termelő és a czukornád termelésére alkalmas területek ismerői körében meglehetősen elágazók a nézetek arra nézve, hogy egyáltalában meg van-e a technikai lehetőség vagy sem arra, hogy kedvező közgazdasági viszonyok mellett a czukornád termelése a mainál jóval nagyobb arányokat öltsön, de mégis úgy látszik túlnyomó azoknak az itélete, a kik ezt a lehetőséget, legalább is a közel jövőre nézve, kizártnak tekintik. Legindokoltabbaknak még a cubai és javai termelés fokozása iránti aggályok tünnek fel, mert Java termelése a nyomasztó világpiaczi árak daczára az utóbbi években tetemesen emelkedett, Cuba helyzete pedig a spanyol uralom alól való felszabadulása óta lényegesen jobbra fordult, és termelése azóta rohamosan nő, bár még mindig mögötte marad 10 évvel ezelőtti termelésének.
A nádczukortermelés kiterjesztésének technikai lehetőségénél sokkal megbizhatóbb alapokon állapítható meg e kiterjesztés közgazdasági lehetősége. És e tekintetben mindjárt tisztában kell lennünk azzal, hogy a czukor világpiaczi árának tetemes emelkedése szükséges ahhoz, hogy a nádczukortermelés nagy mértékben kiterjesztessék. Mert a mult termelési időszak alacsony világpiaczi árai semmi esetre sem gyakorolnak vonzerőt a nádczukortermelés tetemes fokozására, hanem ellenkezőleg, csakis a jobb jövő reményében nem szüntették be sok helyen a termelést. De ha azt tekintjük, hogy évekkel ezelőtt tetemesen magasabb világpiaczi árak mellet sem volt kedvező a nádczukortermelés helyzete, és hogy az akkori magasabb világpiaczi árak mellett is csak küzködve versenyezhetett a nádczukortermelés a répaczukorral: egyszerre széjjel foszlik nemcsak a nádczukor alacsony termelési költségeinek réme, hanem a nádczukortermelés nagymérvű fokozásának lehetőségétől való félelmünk is. Csak elérje a czukor ismét azt a világpiaczi árat, a melylyel a mult század 90-es éveinek elején bírt, s a mely, mint láttuk, nem csábított a nádczukortermelés tetemes fokozására! E mellett a világpiaczi ár mellett a continentalis Európa répaczukor-termelése minden jutalom nélkül bátran felveheti a versenyt a nádczukorral szemben.
Hogy egyébként a maga egészében a continentalis répaczukor manap a nádczukorral szemben egyenlő feltételek mellett is fel tudja venni a versenyt, ennek bizonyítására elég hivatkozni egyrészt a franczia gyarmatok példájára, másrészt azokra az esetekre, a melyekben a répaczukor többé-kevésbbé azonos feltételek mellett állott szemben, egyes piaczokon a nádczukorral.
A franczia gyarmatokon termelt nádczukor, ha Francziaország területét érintette, ugyanolyan jutalmat élvez, mint a Francziaországban termelt répaczukor. A versenyfeltételek tehát egyenlők; és mégis mit látunk? Míg Francziaország répaczukor-termelése 1896/97-től 1900/901-ig 742.100 tonnáról 1,100.000 tonnára emelkedett, addig például Béunion nádczukor-termelése ugyanez időszak alatt 45.000 tonnáról 35.000 tonnára szállt le.
De a nádczukorral szemben való versenyképességét fényesen bebizonyította a magyar czukor is Brit-Keletindiában, mely az utóbbi időkben a magyar czukornak legjobb piacza volt, daczára a kiviteli jutalmakat ellensúlyozó kiegyenlítő vámoknak. Míg a mi czukorgyáraink Brit-Keletindiában kizárólag a nyersczukor minden métermázsájára eső, nem jelentékeny kartell-haszon támogatása mellett igen szép üzleteket csinálnak, addig a mauritiusi nádczukortermelők, kiknek fekvésüknél fogva Brit-Keletindia a legtermészetesebb piaczuk, nem győznek panaszkodni az üzlet mostoha volta felett. Ily körülmények között a kétféle czukor versenyképessége - minden támogatás nélkül - legalább is egyenlőnek veendő. Ezt bizonyítja az is, hogy a jutalmakat ellensúlyozó kiegyenlítő vámok daczára olyan erős versenyt volt képes támasztani a magyar, osztrák és német répaczukor, a kartellből eredő szerény támogatás mellett, Brit-Keletindiában, hogy legújabban a bruxellesi egyezmény határozatainak megfelelő kiegyenlítő vámot hoztak be ellene, a nálunk fennálló czukorbehozatali vám alapján.
Mindezek teljesen megnyugtathatnak arra nézve, hogy legalább a közel jövőben nem kell félteni a répaczukortermelést a nádczukor versenyétől, de ha aggasztóvá vállhatnék is ez a verseny, ez épen nem képezhetne érvet az egyezmény elfogadása ellen. Sőt ellenkezőleg minél aggasztóbb lehet a nádczukor versenye a continentalis Európa répaczukor-termelésére, annál kevésbbé képzelhető ez utóbbi megmentésének más módja, mint a termelését és kivitelét előmozdító összes jutalmak nemzetközi megszüntetése. Mert ha igaz az, hogy a nádczukortermelésnek nagy a fejlődőképessége, akkor a répaczukor termelését és kivitelét előmozdító jutalmak rendszerének fenmaradása esetén Nagy-Britannia saját gyarmatai érdekében előbb-utóbb kénytelen lenne követni az északamerikai Egyesült-Államok és Brit-Keletindia példáját a kiegyenlítő vámok behozatala tekintetében, s ez esetben az európai continentalis répaczukortermelés túlnyomó részben csakis az európai continens fogyasztásának ellátására szoríttatnék. Főérdeke tehát mindenképen, de különösen ez esetben, a continentalis Európa répaczukortermelésének, hogy minél nagyobb legyen a continens saját czukorfogyasztása. Ámde e fogyasztást a jutalmak a czukor megdrágítása által kétszeresen is bénítják. Egyrészt a jutalom összegével emelkedik a belföldi czukorár a világpiaczi árral szemben. Másrészt a közvetlen termelési és kiviteli jutalmak következtében emelni kell a czukorfogyasztási adót, mert e jutalmak ennek az adónak a hozadékából fedezendők, a másnemű jutalmak pedig végeredményükben tulajdonképen mind épen a belfogyasztás részére eladott czukormennyiségek árának mesterséges felszöktetésében állanak.
Kétségtelen - s ennek tudatában van a kormány, - hogy az egyezménynek általunk való elfogadása és hatálybalépte esetén is egyelőre nehéz napok elé néz a magyar czukortermelés, de mégis jobbak ez esetre a kilátások, mint ha az egyezmény részvételünk nélkül jön létre, vagy egyáltalában létre nem jön.
Azzal, hogy az egyezménynek általunk való elvetése az egyezménynek a többi államok részéről való elvetését is szükségképen maga után nem vonandja, tisztában lehetünk, daczára annak, hogy az egyezménynek elvetése által a ma fennálló tényleges közgazdasági közösségnél fogva, a birodalmi tanácsban képviselt királyságokat és országokat is kényszerítenők az egyezmény elvetésére.
Az összes magyar és osztrák czukorkivitel az eddig legkedvezőbb 1901/902-iki termelési időszakban kerekszámban 800.000 tonnát tett ki, a mi jóval kevesebb a világ egy évi túltermelésénél és az 1901/902-iki termelési időszak végén fenmaradt látható világkészletek felénél. Ez oly csekély mennyiség az egyezményben résztvevő többi államok czukortermelésével és fogyasztásával szemben, hogy nem képzelhető, hogy ennek a mennyiségnek az egyezmény rendelkezései alól való kivonása a bruxellesi egyezményt aláíró bármely más államot az egyezmény elvetésére birjon. Sőt ellenkezőleg, az egyezményben résztvevő többi államokra nézve nagyon kedvező volna, ha az a 800.000 tonna, a melyet Magyarország és Ausztria évente körülbelül kiszállítani képesek, nem támasztana nekik versenyt az egyezményben résztvevő államok piaczain, míg másrészt ezek a piaczok a magyar és osztrák czukor távolmaradását meg sem éreznék, lévén világszerte elég czukorkészlet, a mely pótolni képes az így előálló hiányt.
De, ha lehető volna, sem lenne a magyar czukortermelésre nézve kivánatos az, hogy az egyezmény, akár Magyarország, akár más állam hozzájárulásának hiányában ne létesüljön. Mert a mai helyzet változatlan fentartása, a czukoripar világszerte válságos helyzetét még válságosabbá tenné, s minél jobban késnék az orvoslás, annál nagyobbak volnának a válságütötte sebek, annál kétségesebb az orvoslás sikere. Az orvoslásnak pedig a jövőre sem képzelhető reálisan más módja, mint a nemzetközi egyezmény. A jelenlegi egyezménynél, érdekeinkre nézve lényegesen kedvezőbb egyezmény létesülése azonban részben technikailag lehetetlen, részben a különböző ellentétes érdekek érvényesülésénél fogva kizártnak tekinthető. Némely csekély horderejű kérdésekben esetleg kedvezőbb egyezmény kötésének reménye pedig senkit, a ki a répaczukoripar válságos helyzetén tényleg segíteni akar, nem indíthat az orvoslás lehetőségének kitolására, s a jelen egyezmény elvetésére. Az egyezmény elvetését, a hazai czukortermelés érdekei szempontjából csak az teheti kívánatossá, ha az egyezmény elvetése esetén czukortermelésünk kedvezőbb helyzetbe jutna, mint annak elfogadása által.
Láttuk a fenti fejtegetések során, hogy az egyezmény létesülése és általunk való elfogadása esetén, a magyar czukortermelés jövője, nehéz küzdelmek árán bár, de biztosítható, sőt fejlődésképessége is megóvható. Láttuk, hogy a magyar czukortermelés szempontjából nem kivánatos az egyezménynek teljes dugábadőlése és a mai állapotnak fenmaradása. Vizsgáljuk most a magyar czukortermelés helyzetét akkor, ha az egyezményhez hozzá nem járulunk, de az, ennek daczára, résztvételünk nélkül létesül. Ez esetre természetesen a czukor termelését vagy kivitelét előmozdító jutalmakat egy vagy más alakban, - ha másképen nem, az egyezmény szerint beszedhetőnél magasabb czukorbehozatali vámok alakjában, - fenn kell tartanunk, mert ellenkező esetben semmi értelme sem volna annak, hogy az egyezményhez hozzá ne járuljunk. Ámde, ha czukrunk jutalomban részesül, kiszorul az egyezményben résztvevő összes államoknak, nevezetesen Nagy-Britaniának piaczáról, kiszorul a ma is kiegyenlítő vámokat szedő Északamerikai Egyesült-Államok és Brit-Keletindia piaczairól és kiszorul valószínűleg az összes angol gyarmatok piaczairól. Mert, ha általában sem tartható valószínűnek, hogy az angol gyarmatok a jutalmazott czukor után - az egyezménynek az ezt aláíró összes répaczukrot termelő államok által való elfogadása esetén is, - kiegyenlítő vámot ne szedjenek, úgy feltétlenül számolni kell azzal az eshetőséggel, hogy ha egy vagy több jelentékenyebb répaczukortermeléssel és kivitellel biró állam az egyezményt el nem fogadja és jutalmakat ad, az angol kormány összes befolyását latba vetendi, hogy az ily czukor kiegyenlítő vámok által az angol gyarmatokról is kiszoríttassék. Nagyon kiskörű lesz tehát az a piacz, a mely ez esetben czukorkivitelünk számára nyitva leend, s még az így megmaradó piaczok egyike-másika is az egyezményben résztvevő világhatalmak együttes befolyásának engedve, könnyen elzárhatja piaczát a jutalmazott czukor elől. Különösen félős, hogy ezt megteszi a czukorkivitelünk szempontjából nem csekély fontosságú Japán. Czukorkivitelünk számára tehát nagyon kevés, bizonytalan és kis felvételi képességgel biró piacz maradna nyitva. És ezeken a piaczokon versenyeznünk kellene, nemcsak a hozzá túlnyomó részben közel fekvő és igen magas jutalmat élvező orosz czukorral, hanem az osztrák czukorral is, mert, ha mi elvetjük az egyezményt, ezzel a birodalmi tanácsban képviselt királyságot és országokat is kényszerítjük az egyezmény elvetésére. De még azt sem remélhetjük, hogy a kivitelünk számára így nyitva maradó piaczokon, csak az orosz és osztrák czukorral kell versenyeznünk, mert eltekintve a más kisebb jelentőségű kivitellel biró államoknak, esetleg jutalmazott czukrától, kétségtelen, hogy ezeken a területeken, legalább is időlegesen a nagy túltermelés fennállása alatt, meg fog jelenni a jutalomban nem részesülő czukor is. Az egyezménytől való távolmaradásunk és czukrunknak továbbra is jutalomban való részesítése által, ezek szerint, könnyen kitennők magunkat annak a veszélynek, hogy kiviteli piacz hiányában czukrunkat, a termelésére fordított nagy áldozatok daczára sem tudnók értékesíteni. De ha czukortermelésünk az egyezmény elvetése esetén is megtarthatná kiviteli piaczait és fejlődésképességét, akkor sem vehetné magára a törvényhozás a felelősséget a fogyasztó és adófizető közönséggel szemben, hogy nem ragadta meg az alkalmat arra, hogy a czukor termelését és kivitelét előmozdító és az államháztartásra és a fogyasztó közönségre egyaránt nagy terheket rovó jutalmak rendszerét megszüntesse akkor, a mikor erre az iránytadó többi államokkal való egyöntetű eljárás utján megvan a lehetőség s a mikor ezeknek a jutalmaknak további fentartása a magyar czukortermelés jövője érdekében nem látszik feltétlenül szükségesnek, és a magyar czukortermelés versenyképessége a jutalmak eltörlése mellett is biztosítottnak tekinthető.
Az 1. Cikkhez
Az első czikkben kötelezik magukat a hatalmak arra, hogy a czukor termelését és kivitelét előmozdító mindenféle jutalmakat eltörlik s hogy ily jutalmakat az egyezmény tartama alatt nem engedélyeznek. Jutalmaknak tekinti az egyezmény mindazokat az előnyöket, a melyek az állam pénzügyi törvényhozásából, a termelők különböző csoportjaira közvetlenűl vagy közvetve hárulnak. Habár az egyezmény öt pontban felsorolja az ily jutalmak legfontosabbjait, az egyezmény aláírását megelőző tárgyalások jegyzőkönyveiből kitünik, hogy ez a felsorolás nem tekinthető kimerítőnek oly értelemben, hogy az ezen öt pont egyike alá sem tartozó előny, jutalomnak nem volna minősíthető. Ellenkezőleg az alábbiak szerint létesítendő állandó bizottságnak lesz a feladata esetről-esetre dönteni a felett, hogy valamely állam törvényhozása nem e rejt magában az egyezmény szerint tiltott jutalmat. Valóban ez látszik a kérdés egyedüli megoldási módjának, mert a legkörültekintőbb és legkimerítőbbnek látszó felsorolás sem zárna ki esetleges oly intézkedéseket, a melyek bár jutalmat nyujtó előnyt képeznek, a felsorolás egyik pontja alá sem vonhatók. Az egyezmény ezen rendelkezései szempontjából a czukorral egy tekintet alá esnek a jelentékeny czukormennyiséget tartalmazó árúk, mint befőzött gyümölcs, csokoládé stb. Ez azért szükséges, mert különben az ily czikkeket tekintélyes mennyiségben előállító és kivivő államok a többiek felett előnyben lennének. Az is csak helyeselendő, hogy nemcsak az iparnak, de a czukortermelés bármely szakának adott előnyök jutalmaknak tekintetnek, a mint egyáltalában kellő körültekintéssel van megfogalmazva ez az első szakasz a tekintetben, hogy az egyezmény által elérni szándékolt czél semminemű leplezett jutalmak által meghiusítható ne legyen. A jutalmak felsorolása tekintetében elvi jelentőségű a hatodik f) pont, a mely szerint jutalmaknak tekintetnek a későbbi harmadik czikkben meghatározott mervet meghaladó surtaxeokból eredő előnyök is. A surtaxe alatt érti az egyezmény azt a többletet, a mely a külföldről származó czukor után vám, adó vagy bármi más czímen a belföldön előállított czukor után fizetendő adóval vagy adószerű szolgáltatásokkal szemben fizetendő; azaz a belföldi czukornak nyujtott vámvédelmet. Erre a fogalomra nem lévén még ez idő szerint megállapodott magyar műkifejezés, legczélszerűbbnek tartottam az egyezmény magyar szövegében is a „surtaxe” kifejezés megtartását. A surtaxeból eredő előnyöknek jutalom gyanánt való felfogása határozott haladás a nemzetközi verseny feltételeinek egyenlővé tétele iránti törekvések tekintetében, sőt esetleg az első lépést jelentheti a trustok és syndicatusok kérdéseinek nemzetközi szabályozása terén. Hogy a magas surtaxeokból eredő előnyök kizárása a czukortermelés helyzetének orvoslása szempontjából miért volt kivánatos, azt az általános indokolás során jeleztem, még csak azt akarom e helyen megjegyezni, hogy az egyezmény szövegéből és az aláirását megelőző tárgyalásokból is kitünőleg, nem tekinthető az egyezmény szerint tilos jutalomnak az egyezmény harmadik czikkében megállapítottnál nem magasabb surtaxeból eredő, a dolog természeténél fogva korlátolt előnyök kihasználásai.
A 2. Cikkhez
A második czikk leplezett előnyök és jutalmak nyujtását zárja ki az által, hogy elrendeli, hogy az egyezményben résztvevő államokban a czukorgyárak, valamint a czukorfinomító vállalatok és a mellasból czukrot előállító vállalatok, mint szabadraktárak, a pénzügyi közegek állandó ellenőrzése alatt álljanak. Ez a rendszer hazánkban 1888 óta be lévén hozva, e tekintetben czukoradó-törvényhozásunk módosítást nem igényel, és mindenesetre kívánatos, hogy a többi államok czukortermeléssel foglalkozó vállalatai a mienkhez hasonló ellenőrzési feltételeknek és korlátoknak vettessenek alá. Különösen fontos az egyezménynek ez a rendelkezése annyiból, hogy kizárja Nagy-Britanniában a finomítóknak eddig nyujtott előnyök fenmaradását, a mi könnyíteni fogja a continentalis czukorfinomítók versenyét az angol piaczon és így közvetve a continentalis répaczukortermelésnek is előnyére válik a nádczukortermeléssel szemben.
A 3. Cikkhez
A harmadik czikk a surtaxe megengedett legmagasabb tételeit állapítja meg finomított, vagy azzal egy tekintet alá eső czukor után mmázsánkint 6 frankban, nyers czukor után mmázsánkint 5 frank 50 centime-ban, s kimondja, hogy ez a rendelkezés nem érinti a czukorgyártás és finomítás melléktermékeit. Az egyezmény kiegészítő részét képező zárójegyzőkönyv (l. alább 24. I.) szerint ezenfelül lehetővé van téve, hogy ez a surtaxe egy frankkal felemeltessék az esetre, ha az egyezmény harmadik czikkében megállapított surtaxe valamely államban nem mutatkozik elégségesnek a belföldi piacz megvédésére. Az egyezménynek, illetve a zárójegyzőkönyvnek ez a rendelkezése felette fontos a benne lefektetett amaz elv elismerése által, hogy az egyezményben résztvevő czukrot termelő államok belföldi fogyasztásának ellátása az illető állam czukortermelését illeti meg. Az iránt, hogy az egyezmény szerint megállapitható surtaxe hazai viszonyaink szempontjából belföldi piaczunk megvédése érdekében nem elég magas, nem lehetnek aggályaink. Az egyezmény szerint megengedett surtaxe magasabb, mint az a jutalom, a melyet a magyar czukor eddig élvezett. Ha tehát az ezentúli surtaxenál kisebb jutalom mellett képesek voltunk eddig más, túlnyomó részben szintén jutalmazott, még pedig a mienknél nagyobb jutalomban részesülő czukorral szemben a külföldön a versenyt felvenni, akkor nem kell tartanunk attól, hogy az a czukor, a melylyel a versenyt így kiállottuk jutalom nélkül, sőt esetleg 7 frc behozatali vám fizetése mellett, a magyar czukornak, hazai piaczunkon versenyt támaszthasson. Végre megjegyzem, hogy az egyezmény harmadik czikke kimondja azt is, - a mi különben a surtaxe fogalmából önként következik, - hogy a behozatali vám tételének mily mérvben való megállapítása tekintetében, e czikk rendelkezései által nincsenek kötve azok az államok, a melyek czukrot nem termelnek.
A 4. Cikkhez
A negyedik czikkben kötelezik magukat a hatalmak, hogy külön kiegyenlítő vámmal fogják sújtani a területükre behozott jutalmazott czukrot, és hogy ez a külön kiegyenlítő vám nem lehet csekélyebb a tényleg élvezett jutalomnál. Szükségképeni kiegészítő része ez a rendelkezés a jutalmak eltörlésének, mert ily rendelkezés nélkül előny adatnék azoknak az államoknak és területeknek, a melyek az egyezményhez nem csatlakoznak és jutalmakat adnak. Az egyes államoknak ezenfelül biztosíttatik az a jog is, hogy a jutalmazott czukornak területeikre való bevitelét eltiltsák. Ez a czikk útmutatást tartalmaz arra nézve is, miképen állapíttassék meg a kiegyenlítő vám tétele akkor, ha a jutalom az egyezményben megengedettnél nagyobb surtaxeból származik. Erre nézve általános elv az, hogy a surtaxenak az egyezmény szerint megengedett mérvet meghaladó fele tekintessék a jutalomnak, de lehetővé van téve, hogy az egyezmény hetedik czikke szerint összeállított állandó bizottság, egyik szerződő állam kivánságára, a jutalomnak ily módon való kiszámítását, illetve a kiegyenlítő vámot helyesbítse. Teljes biztonságot nyujtanak tehát ezek a rendelkezések arra, hogy a magas surtaxeból eredő előnyöket élvező czukor, az egyezményben résztvevő államok területén, az egyezményben résztvevő többi államokból származó czukorral szemben, kedvezőbb helyzetbe ne juthasson.
Az 5. Cikkhez
Az ötödik czikk biztosítja azt, hogy az egyezményben résztvevő államok területén az egyezményben résztvevő államokból és gyarmataikból származó czukor a legnagyobb vámkedvezményben részesüljön, és kimondja, hogy a répaczukor és nádczukor nem vonható különböző vámtételek alá. Ezek a rendelkezések értékesek az angol piacznak az egyezményben résztvevő államok répaczukor-termelése részére való biztosítása szempontjából. Ki vannak véve e rendelkezések alól Nagy-Britannia autonom gyarmatai és Brit-Keletindia, mert ezek a területek az egyezménynyel szemben, mint teljesen külön államok tekintendők.
A 6. Cikkhez
A hatodik czikk kiveszi Spanyolországot, Olaszországot és Svédországot az egyezmény I., II. és III. czikkeinek rendelkezései alól, addig, míg ezek az államok czukrot külföldre ki nem szállítanak. Azaz ezek az államok nyujthatnak a czukor termelését előmozdító jutalmakat, tetszés szerint megállapíthatják a surtaxeot és ennek megfelelően nem kötelesek czukrot termelő vállalataikat a szabadraktár-rendszernek alávetni, addig, míg csak saját belföldi fogyasztásuk ellátására termelnek czukrot; tartoznak azonban magukat mindenben az egyezmény rendelkezéseihez alkalmazni, legfeljebb egy év alatt, de lehetőleg korábban attól fogva, hogy némi jelentőséggel biró czukorkivitelük lesz, és ezt a hetedik czikk szerint szervezendő bizottság megállapította. Ezek az államok ugyanis ma nem birván czukorkivitellel, nem állott volna semmiképen érdekükben, hogy az egyezményhez csatlakozzanak, ha ez által megfosztattak volna attól, a mi az egyezménytől való távolmaradásuk esetén feltétlenül módjukban lett volna, hogy czukortermelésüket jutalmak és védvám által a belső fogyasztás mérvéig emeljék. Viszont ezeknek az államoknak a csatlakozása az egyezményhez nemcsak azért örvendetes, mert biztosítékot nyujt arra, hogy ha ezeknek az államoknak a czukortermelése exportképes lesz, az nem fog jutalmak oltalma alatt a világpiaczon megjelenni, de fontos ezeknek az államoknak a csatlakozása az egyezményhez abból a szempontból, hogy ezáltal egyelőre, a míg czukorbevitelre szorulnak - piaczuk a jutalomban nem részesülő czukornak biztosíttatik.
A 7. Cikkhez
A hetedik czikk az egyezmény végrehajtásának ellenőrzésére hivatott állandó bizottság szervezetéről és hatásköréről intézkedik. A bizottság szervezetére nézve kiemelem, hogy az az egyezményben résztvevő államok egy-egy szavazattal biró kiküldöttjéből és az ezekhez esetleg kirendelt szavazattal nem biró segédekből áll, és hogy a bizottság mellett egy állandó iroda lesz szervezve, a mely a czukorra vonatkozó törvényhozás és statisztika körébe vágó mindennemű adatok gyüjtésére és rendezésére lesz hivatva. Az egyezmény e czikkében világosan ki van mondva, hogy Ausztria és Magyarország külön szerződő felek, a mi megnyugtathatja egyuttal mindazokat, a kiknek az egyezménynyel szemben bárminő közjogi aggályaik vannak. Az egyezmény hetedik czikke szerint összeállított bizottság hatásköre rendszerint csak véleményező leend, de szótöbbséggel való döntési joga van a bizottságnak ama kérdések tekintetében: 1. hogy a VI. czikkben említett államok alkalmazkodnak-e a reájuk vonatkozó külön feltételekhez; 2. hogy az egyezményben részt nem vevő valamely államban léteznek-e jutalmak s mily nagyok azok. Minden szerződő állam jogosítva lesz a bizottság ily határozatának felülvizsgálását kívánni. A bizottság tagjainak és segédeiknek díjazása a kiküldő államok terhét fogja képezni, a bizottság többi költségei pedig a szerződő államok által együttesen viseltetnek, egy a bizottság által megállapítandó felosztási kulcs szerint.
A 8. Cikkhez
A nyolczadik czikk arról gondoskodik, hogy olyan jutalmazott czukor, a mely valamely szerződő államnak vagy gyarmatainak területét érinti, más, az egyezményben résztvevő államba, az egyezmény előnyének élvezete mellett, beszállítható ne legyen. Önmagától érthető intézkedés ez, mert nélküle a jutalmazott czukor elleni védekezés nem lenne teljes. Ez a rendelkezés az egyezményben résztvevő államok összes gyarmataira és tengerentúli birtokaira kiterjed, az egyezmény szempontjából önállóaknak tekintendő angol autonom gyarmatok és Brit-Keletindia kivételével.
A 9. Cikkhez
A csatlakozás csak az összes jogok és kötelezettségek vállalása mellett, a hetedik czikk szerint szervezett állandó bizottság hozzájárulásával történhetik, s a csatlakozás hatálya mindenkor az egyezmény szerinti termelési időszak kezdetén, azaz szeptember hó 1-én kezdődik, még pedig ama szeptember hó 1-én, a mely annak a jegyzéknek az elküldését követi, a melylyel a belga kormány a többi szerződő hatalmakat a csatlakozásról értesíti.
A 10. Cikkhez
A tizedik czikk az egyezmény hatálybaléptének idejét 1903. évi szeptember hó 1-ére tűzi ki, és tartamát öt évben állapítja meg. Azok, a kik az egyezményt általában véve üdvösnek tartják, annak öt évi tartamát nem sokalhatják. Az egyezmény első éveiben a czukoripar világszerte nagy átmeneti nehézségekkel fog küzdeni. Ezekben az első években tehát az egyezmény jótékony hatását alig, vagy csak kis mértékben fogja éreztethetni, mindaddig, mig a túltermelés és a világpiaczra nyomasztólag ható nagy készletek el nem tünnek. Ehhez időre van szükség. Olyan egyezmény, a mely rövidebb időre, például 3 évre szólana, teljesen czéltévesztett intézkedés lehetne, mert akkorára szünnék meg, a mikorra az átmeneti nehézségek legyőzetvén, üdvös hatását éreztethetné. Az öt évi időtartam viszont elegendőnek látszik arra, hogy az alatt a czukortermelés világszerte egészséges alapokra helyezkedjék, s míg egyrészt az öt évi tapasztalat elég anyagot fog nyujtani az egyes államoknak arra, hogy megitélhessék, czélszerű lesz-e továbbra is az egyezmény fentartása, addig remélhető, hogy az öt év alatt a czukortermelés helyzete annyira megerősödhetik, hogy nem fog egyhamar válságos helyzetbe jutni akkor sem, ha az egyezmény tovább fentartható nem lenne. Másrészt az öt év nem elég hosszú idő arra, hogy a nádczukor a répaczukortermelést jelentékenyen háttérbe szoríthassa, még akkor sem, ha a jövő, az összes ma mutatkozó ellenkező jelek daczára, csakugyan igazat adna azoknak, a kik szerint az egyezmény által a répaczukortermelés érdekei a nádczukortermelés érdekeinek ki lettek szolgáltatva.
Azt, hogy az egyezmény miért lép életbe 1903. évi szeptember hó 1-én, alig tartom szükségesnek bővebben fejtegetni. Az egyezménynek mindenesetre a répaczukortermelési idény kezdetén, tehát legczélszerűbben az év szeptember havának 1-én kellett életbe lépnie. És ha az idő előrehaladottságára való tekintettel nem is volt lehető annak a felmerült, s különösen angol részről táplált óhajnak a teljesítése, hogy az egyezmény már 1902. évi szeptember hó 1-én lépjen életbe; kétségtelen, hogy ha egyszer a czukorkérdésnek nemzetközi egyezmény utján való szabályozása kivánatosnak látszik, legczélszerűbb, hogy ez a szabályozás a lehető legkorábban bekövetkezzék. A világ czukorpiaczain az egyezmény elérése óta észlelhető fejlemények is igazolják azt, hogy az egyezmény mielőbbi hatálybalépte kivánatos. Ez a mielőbbi határidő pedig, nem lehetvén 1902. évi szeptember hó 1-e, csak 1903. évi szeptember hó 1-e lehet. Az egyezmény 5 év után is hallgatólag további egy-egy esztendeig érvényben marad, ha 12 hónappal előbb, t. i. a megelőző év szeptember 1-ig egyik szerződő állam sem mondja fel. Egy állam felmondása esetén a többi államok is visszaléphetnek. A monarchia két államának kormányai közt erre vonatkozólag létrejött megegyezés szerint biztosítva van mindkét állam részére az a jog, hogy a kérdéses egyezményt a külügyminister bármelyik állam kivánatára felmondja.
A 11. Cikkhez
A tizenegyedik czikk és az egyezmény kiegészítő részét képező záró-jegyzőkönyv az egyezményben résztvevő államok gyarmatainak, valamint tengerentúli tartományainak és külhoni birtokainak helyzetét határozza meg. Az általános elv az, hogy az egyezmény a szerződő államok ily gyarmataira, tartományaira és birtokaira is kiterjed. De e tekintetben számolni kellett az egyes államoknak és gyarmataiknak, valamint tengerentúli tartományaiknak és külhoni birtokaiknak egymás közti közjogi viszonyával, a melynél fogva a kérdés egyöntetűen megoldható nem volt, és ezért külön intézkedések voltak teendők a németalföldi gyarmatok, az angol koronagyarmatok és Nagy-Britannia autonom gyarmatai és birtokai tekintetében.
Az angol koronagyarmatokra és a németalföldi gyarmatokra nézve kijelentette az angol, illetve németalföldi kormány, hogy e gyarmatok czukrának az egyezmény tartama alatt semminemű közvetlen vagy közvetett jutalom adatni nem fog, és hogy az egyezmény tartama alatt semminemű előnyben nem fog részesülni az anyaország részéről, a gyarmatczukor az egyezményben résztvevő államokból származó czukorral szemben. Ezek a kijelentések, - kapcsolatban az egyezmény VIII. czikkében foglalt és ezekre a gyarmatokra is kiterjedő amaz intézkedéssel, mely szerint ezek a gyarmatok is gondoskodni tartoznak arról, hogy a jutalmazott czukor, mely területüket érintette, e rendeltetési piaczon ne élvezze az egyezmény előnyeit: az egyezményben résztvevő többi államokkal szemben csaknem olyan helyzetbe hozzák ezeket a gyarmatokat, mintha az egyezmény reájuk is kiterjedne.
Az egyetlen különbség jóformán az, hogy az egyezmény mai alakja mellett nem kötelezvék ezek a gyarmatok arra, hogy a területükre bevitt jutalmazott czukor után kiegyenlítő vámot szedjenek be. E tekintetben főleg azok az angol gyarmatok jönnek tekintetbe, a melyek czukorbehozatalra szorulnak. Minthogy azonban e gyarmatok czukorszükségletüket ma is túlnyomóan a czukrot termelő többi angol gyarmatokból szerzik be, nagyon valószinűtlen, hogy az angol kormány e gyarmatok piaczainak jutalmazott czukorral való elözönlését tétlenűl tűrné, de ha ez bekövetkeznék is, ez első sorban a czukrot termelő angol gyarmatoknak, nem pedig az egyezményben résztvevő répaczukrot termelő államoknak érdekeit veszélyeztetné. Ily állapot előidézése vagy fentartása csak akkor képezhetne angol birodalmi érdeket, ha az a jutalmazott czukor, a mely ezeket a piaczokat így elfoglalná, az angol birodalomból származhatnék. Ez csak egy esetben volna lehetséges, ha tudniillik az angol autonom gyarmatok és birtokok nem járulnának hozzá az egyezményhez és valamelyes jutalomban részesítenék czukortermelésüket. Az angol autonom gyarmatok és birtokok ugyanis az egyezmény szempontjából teljesen önállóaknak tekintendők és teljesen kivüle állanak az egyezménynek, ha csak ahhoz más önálló államok módjára utólag hozzá nem járulnak. Nem valószínű azonban, hogy ezek a területek, ha az egyezményhez nem is csatlakoznak, annak tartama alatt jutalomban nem részesítenék czukortermelésüket, mert ez által semmi előnyt sem biztosíthatnának maguknak az egyesült királyságok piaczán, mert Nagy-Britannia az egyezmény értelmében minden, tehát ezekről a területekről származó jutalmazott czukor után is, a jutalmakat kiegyenlítő vámokat tartozik beszedni. E területek közül különben is csak Queensland, Natal és Brit-Keletindia birnak jelentékeny czukortermeléssel. Ámde Queenslandban állítólag oly nagy a munkáshiány, hogy ott belátható időn belül, már csak e miatt is valószínűtlen a czukortermelés nagyfokú kiterjeszthetése, még nagymérvű jutalmak nyujtása esetén is; Natal pedig még éveken át, a csak imént lezajlott délafrikai háború hatását fogja érezni, úgy, hogy kérdéses az is, vajjon képes lesz-e czukortermelését az eddigi színvonalon fentartani, nemhogy annak nagymérvű mesterséges fejleszthetésére gondolhatna.
Az angol autonom gyarmatok és birtokok jövőbeni magatartását illetőleg az európai continentalis répaczukortermelést tehát főleg csak az érdekli, hogy vajjon a czukorbehozatalra szoruló angol autonom gyarmatok fognak-e kiegyenlítő vámokat alkalmazni a jutalmazott czukorral szemben, és hogy mi lesz Brit-Keletindia magatartása. Az első kérdést illetőleg ugyanaz áll, a mik fentebb a czukorbehozatalra szoruló angol koronagyarmatok tekintetében mondattak, s Brit-Keletindia magatartása a magyar czukortermelés érdekében jóval fontosabb, mint a többi angol gyarmatok és birtokok magatartása. Brit-Keletindia ugyanis nagymérvű czukortermelése és némi kivitele mellett az utóbbi időben tetemes czukorbehozatallal bírt és a magyar czukornak legjobb kiviteli piacza volt.
Érdekeink szempontjából tehát felette kívánatos volna, hogy Brit Keletindia az egyezményhez hozzájáruljon, mert hozzá nem járulása két esetben veszélyeztethetné ezt a jelentékeny kiviteli piaczunkat.
Veszélyeztethetné egyrészt az által, ha Brit-Keletindia az egyezmény tartama alatt nem szedne be kiegyenlítő vámot a jutalmazott czukor után. Tekintettel azonban arra, hogy most is épen Brit-Keletindia az, a mely kiegyenlítő vámok által a leghatásosabban védekezik a jutalmazott czukor ellen, nem tarthatunk attól, hogy az egyezmény tartama alatt - ha nem is csatlakozik az egyezményhez - a kiegyenlítő vámokat be ne szedné. Sőt ellenkezőleg biztosra vehető, hogy Brit-Keletindia akár járul is hozzá az egyezményhez, akár nem, a jövőben is távol kell tartani a jutalmazott czukrot piaczától.
Ha tehát mi az egyezményhez hozzá nem járulunk és a czukor termelését és kivitelét előmozdító jutalmakat bármily alakban, akár csak magasabb czukorbehozatali vám alakjában is fentartjuk, czukorkivitelünk a brit-keletindiai piaczot előreláthatólag okvetlenűl elveszti, míg ha az egyezményhez hozzájárulunk, czukorkivitelünknek ezt a legfontosabb piaczát valószinűleg megtarthatjuk. Mily hátrány keletkezhetik mégis a magyar czukortermelésre abból, ha Brit-Keletindia az egyezményhez hozzá nem járul? Az, hogy az esetben módjában lesz Brit-Keletindiának saját czukortermelését védvámok vagy más jutalmak adása által előmozdítani. Ha Brit-Keletindia erre az útra lép, úgy esetleg képes lesz czukortermelését annyira fokozni, hogy bevitelre többé szorulni nem fog, s ekkor természetesen elveszíti a magyar czukor ottani piaczát. Nem valószinű azonban, hogy a brit-keletindiai földbirtokviszonyok mellett a közel jövőben ott nagymérvű, modern szinvonalon álló czukortermelést lehessen mesterséges úton teremteni, de ha lehetséges volna, akkor is hosszabb időt venne az igénybe, s legalább az átmeneti idő alatt megtarthatnók czukrunknak ezt a kiviteli piaczát. Még valószínűtlenebb azonban, hogy a brit-keletindiai kormány erre a térre lépne. Alig tételezhető fel a brit-keletindiai kormányról, hogy ha nem részesítette az ottani czukortermelést jutalomban addig, a míg más országokból származó jutalmazott czukorral kellett fentartania a versenyt, s a míg a jutalmazott czukor ellen az utóbbi időben minden eszközzel védekezett: akkor hozza be a jutalmakat, a mikor azokat a többi államok Nagy-Brittania kormányának közreműködése mellett eltörlik. Bármennyire kívánatos volna is tehát, épen a magyar czukortermelés érdekében, hogy Brit-Keletindia az egyezményhez hozzájáruljon, Brit-Keletindiának az egyezménytől való esetleges távolmaradása még sem lehet ok arra, hogy Magyarország se csatlakozzék az egyezményhez, mert a legrosszabb eset feltételezése mellett is, - legalább átmenetileg - kedvezőbb lesz a Brit-Keletindiába irányuló magyar czukorkivitel helyzete, ha az egyezményhez hozzájárulunk, mintha ezt el nem fogadjuk.
A 12. Cikkhez
A tizenkettedik czikk az egyezménynek, az azt aláiró államok által való megerősítését szabályozza, és a megerősítés legvégső ideje gyanánt 1903. évi február 1-ét jelöli meg, nem lévén továbbra kitolható ez a határidő a miatt, mert méltányos, hogy legkésőbb az év február havának elején tudják az egyes államok és a czukortermelők is, hogy be fog-e állani szeptember 1-jével, az egyezmény által teremteni szándékolt lényeges változás vagy sem. De szükséges esetleg idő arra is, hogy el legyen dönthető, mi történjék akkor, ha az egyezmény aláirásában résztvevő államok valamelyike az egyezményt meg nem erősítette. E tekintetben az egyezmény tizenkettedik czikke azt tartalmazza, hogy ha Spanyolország, Olaszország és Svédország, vagy ezek valamelyike nem erősítené is meg az egyezményt, az egyezmény a többi államok között azért érvényben marad; mert ez államok csatlakozásának vagy elmaradásának nem lehet lényeges befolyása a többi államok helyzetére és esetleges elhatározására. Ha azonban a többi államok valamelyike nem erősítené meg az egyezményt, akkor a belga kormány azonnal ki fogja eszközölni a többi szerződő államok határozatát arra nézve, hogy az egyezményt maguk között hatályba léptessék-e vagy sem. Az ezen tárgyalások végett esetleg szükséges idő biztosítása szempontjából sem volt az egyezmény megerősítésének legvégső határideje 1903. évi február hó 1-je utánra kitolható.
