1904. évi X. törvénycikk indokolása

a vármegyei alkalmazottak (tiszti-, segéd- kezelő- és szolgaszemélyzet) illetményeinek szabályozásáról * 

Általános indokolás

A vármegyei tisztviselők helyzete szoros kapcsolatban van azzal a hivatással, mely a vármegyéknek állami életünkben osztályrészül jutott. Abban a korszakban, melyben hazánk túlnyomólag hadi szerkezetű várkerületekre volt felosztva, úgyszintén abban a hosszas átmeneti időszakban, mely alatt a várkerületek területileg szervezett alkotmányjogi testületekké, vagyis vármegyékké alakultak át: a szó szerint valódi értelemben vett tisztviselőkkel alig találkozunk. A vármegyei tisztviselői kar fokozatos kiképződése a vármegyék önkormányzati, biráskodási és közigazgatási hatáskörének kialakulásával kapcsolatos. A régi vármegyei tisztviselő az „omnium nobilium universitas” választottja, a ki megbizatásával járó kötelességeit, mint nobile officiumot, rendszerint díjtalanul, gyakran anyagi áldozatok árán teljesíti. A vármegyei teendők szaporodása s az életviszonyok megváltozása folytán a vármegyei tisztviselőket lassankint javadalmazásban kell részesíteni. Az illetmények megállapítása azonban a vármegyék különleges, elszigetelt jellegének természetes következményekép nem egyöntetű, következetes rendszerben történik, hanem a javadalmazás méreteit a viszonyok kényszerítő ereje és a vármegyei (esetleg a főispán) áldozatkészsége állapítja meg. A vármegye közönségét alkotó nemesi osztály gondos figyelemmel volt arra, hogy olyan tisztviselők alkalmaztassanak, a kik fizetésből való megélésre utalva nincsenek. A fizetéseket igyekeztek a minimumra korlátozni s gyakran csak azért állapítottak meg igen alacsony fizetéseket, hogy a vármegyei tisztviselő állás olyan természetű legyen, mely - javadalmazás mellett is - nobile officiumnak felel meg. Ebben a néhány vonással feltüntetett történelmi háttérben rejlő okok magyarázzák meg azokat az rendkívüli eltéréseket, melyek az ugyanazon állásban lévő vármegyei tisztviselők illetményei között nagyobbára még ma is fennállanak. Ezek az eltérések egyúttal megjelölik e törvényjavaslat egyik czélját is, mely nem más, mint az aránytalanságok megszüntetése, az illetmények egységes alapon való rendezése.

A vármegyei tisztviselők illetményei 1848 előtt - a mennyiben a költségek más jövedelmi forrásból ki nem teltek - a házi adóból fedeztettek. Az 1848-iki törvényhozás - valószínűleg idő hiánya miatt - az illetmények szabályozásának és a szükséges költségek fedezésének kérdését nem oldotta meg. Az állampénztár hozzájárulásának kezdete a provisorium időszakába esik. Mikor ugyanis 1861-ben a vármegyék visszaállíttattak, az alkotmány teljes visszaállítása azonban még nem történt meg, igen sok vármegyei tisztviselő állásáról leköszönt. Az akkori kormány tehát kénytelen volt a tisztviselőket kinevezni, a kik bár vármegyei hivatali teendőket végeztek, fizetésüket és a közigazgatási kiadások fedezésére szükséges összegeket is az állampénztárból kapják. 1867-ben a vármegyéknek alkotmányos visszaállítása után a vármegyei közigazgatási szükségletek s ezek között első sorban az illetmények fedezése nem az 1848 előtti, hanem a proviseriumtól öröklött pénzügyi keretben történt. 1883-ig évenkint törvényt kellett alkotni a vármegyék kiadásairól, melyekre évről-évre csekély eltéréssel ugyanaz a hitel szavaztatott meg. A megszavazott összeget úgy kellett a vármegyék között szétosztani, hogy abból egyes vármegyék az előző évre helybenhagyott költségvetések alapján tényleg igénybevett összegben részesíttessenek. Az az eljárás, hogy az állami javadalmazás a belügyminiszter és a magasabb javadalmazásért versengő vármegyék között folytatott hosszadalmas tárgyalások alapján évenkint állapíttassék meg: a közigazgatás általános és az alkalmazottak egyéni érdekével ellenkezett.

1883-ban már köztudottá vált, hogy a vármegyei tisztviselők helyzete a multhoz képest lényegesen megváltozott. Átalakult a középosztály anyagi helyzete; megváltoztak a gazdálkodás feltételei, s a megélhetés gondjai mind nehezebben súlyosodtak a társadalom azon elemeinek vállaira, kik a vármegyei közigazgatás terhét főleg nobile officium gyanánt viselték. De megváltoztak a közigazgatás összes viszonyai is. A tisztviselő állás mellékfoglalkozás nem maradhatott többé, lefoglalja, igénybe veszi az az egész embert, annak minden idejét és erejét. Ezen körülmények behatása alatt a vármegyei tisztviselői pálya kenyérkereső pályává alakult át, melyen a megélhetés biztosítása az államnak is elsőrendű érdeke. Ez a tudat hatotta át az országgyűlést a vármegyék háztartásáról szóló 1883:XV. tc. alapjául szolgált törvényjavaslat tárgyalásakor. Az 1883:XV. tc., mely a vármegyék részére nyujtandó állami javadalmazást állandó összegben állapította meg, a vármegyei alkalmazottak illetményei szempontjából kettős czélt kivánt megoldani, ú. m. az alkalmazottak anyagi helyzetének javítását és az illetmények között fennálló eltérések kiegyenlítését. Az első czél megoldása igen csekély mértékben, a másik törekvés megvalósítása pedig egyáltalán nem sikerült. Az 1883:XV. törvénycikkben megállapított 4.515.000 frt az 1882:XLIII. törvénycikkben megszavazott 4.480,000 forinttal szemben jelentéktelen számbeli különbözetet mutat. Tekintettel azonban arra, hogy az állami csendőrség szervezése folytán a vármegyék közbiztonsági kiadásai megszüntek, az 1883-ban megállapított összeg tényleg mégis 509.000 frt költségnövekedést képvisel. Nem szükséges bizonyítanom, hogy a kerekszámban 500,000 forinttal felemelt állami javadalmazás 63 vármegye között felosztva, az alkalmazottak anyagi helyzetén alig segíthetett. A javadalmazások terén fennálló eltérések megszüntetése pedig azért sem sikerülhetett, mert a törvényhozás az illetményeket nem egységes alapon és nem általánosan kötelező hatálylyal rendezte. Az összes vármegyék ugyanis ügyforgalmuk, területük, népességük és egyéb helyi viszonyaik figyelembevételével négy osztályba soroztattak, s a törvényjavaslat indokolásához ú. n. mintaköltségvetések csatoltattak, hogy ezek a vármegyéknek háztartásuk berendezésénél tájékozásul szolgáljanak. Az egyes vármegyék azonban ezeket a tájékoztató költségvetéseket alig vették figyelembe, hanem a nekik jutott csekély többletet egyszerűen az akkori illetmények felemelésére fordították, úgy, hogy - az összes vármegyei alkalmazottak javadalmazását tekintve - a régi aránytalanságok továbbra is fennmaradtak.

Az 1883-tól 1893-ig terjedő tíz éves időszak a vármegyei alkalmazottak javadalmazása terén számbavehető változást nem mutat. A közigazgatási jogszabályok számának növekedése folytán teendőik megszaporodtak, s az életviszonyok átalakulása folytán anyagi helyzetük rosszabbodott. A vármegyei alkalmazottak nyomasztó helyzetét az 1893:IV. tc. alapjául szolgált törvényjavaslat tárgyalásakor a törvényhozás is méltányolta. Belátta a törvényhozás, hogy a vármegyei tisztviselők javadalmazása nem áll arányban az élet és a szolgálat követelményeivel, s a többi alkalmazottak illetményeivel; belátta továbbá, hogy sem az igazsággal, sem a méltányossággal, sem az állam jól felfogott érdekeivel nem egyeztethető össze, hogy megfeledkezzék azok sorsáról, kiknek fontos szolgálatait az állam állandóan igénybeveszi; elismerte végül a törvényhozás, hogy erkölcsi tekintetben sem közömbös, ha akkor, a mikor az állami alkalmazottak sorsáról gondoskodik, egyidejűleg a vármegyei alkalmazottak anyagi helyzetének javítása iránt is intézkedjék, a kik az állami igazgatásnak szintén közegei. Ezért a törvényhozás a benyujtott törvényjavaslatot, mely eredetileg csak az állami alkalmazottak illetményeinek szabályozására vonatkozott, „a megyei törvényhatóságok tiszti-, segéd-, kezelő- és szolgaszemélyzete járandóságainak javításáról” szóló új fejezettel kiegészítette. A törvényhozás az 1893:IV. t.-czben a vármegyék évi állami javadalmazását az 1883:XV. törvénycikkel megállapított 4.515,000 forintról 4.947.500 frtra, vagyis 432,500 frttal emelte fel; utasítván a vármegyéket, hogy alkalmazottaik illetményeit 1893. év január hó 1-től számított hatálylyal a felemelt javadalmazás keretén belül újból állapítsák meg, úgy, hogy a felemelt javadalom első sorban az 500 frtnál kisebb javadalmazású és azon tiszti állások járandóságainak emelésére szolgáljon, melyeknél annak szükségességét az eddigi tapasztalás kimutatta.

Az 1893:IV. törvénycikkben a vármegyék részére engedélyezett mérsékelt javadalom-emelés ép oly kevéssé segített a vármegyei alkalmazottak helyzetén, mint az 1883:XV. tc. rendelkezései alapján részükre juttatott csekély javadalomtöbblet. A tárgyalások folyamán maga az országgyűlés is elismerte, hogy az a csekély javadalom-emelés, mely a szükség érzetének hatása alatt az 1893:IV. törvénycikkben kifejezésre jutott, csak ideiglenesnek tekinthető. Ezért a kormányok a vármegyei tisztviselők nyomasztó anyagi helyzetén évről-évre az állami költségvetésekben, a vármegyék állami javadalmazásának a pénzügyi helyzethez mért fokozatos felemelése által igyekeztek segíteni.

Az 1. és 2. melléklet feltünteti a vármegyék részére kiutalt állami javadalmazás emelkedését az 1894-1902. években. Az ott kimutatott számadatok szerint a vármegyék a költségvetésekben előirányzott kiadásokra az 1902. évben 12.959,923 K 01 fillér állami javadalmazásban részesültek, mely összeg az 1893:IV. törvénycikkben megállapított 4.947,500 forint, vagyis 9.895.000 koronával szemben 3.064.923 K 01 fillér pótjavadalmazást jelent. Ha ezenfelül figyelembe veszszük a költségvetésen kívül eső kiadásokra kiutalt 116,742 K 99 fillér pótjavadalmazást, akkor a vármegyék részére 1902. évben tényleg kiutalt állami javadalmazás 13.076.666 K-t tesz ki. Ez az összeg az 1893. évben kiutalt 9.030,000 K-val szemben 4.046,666 K emelkedést mutat. A kormány, illetőleg a törvényhozás ezen gondoskodásával igyekeztek lépést tartani egyes vármegyék is, t. i. azok, melyeknek anyagi ereje ezt megengedte. E vármegyék ugyanis részint vármegyei pótadók kivetése útján, részint a rendelkezésre álló alapok jövedelmeinek átengedésével járultak hozzá alkalmazottaik javadalmazásának emeléséhez.

3. melléklet * 

Azonban sem a vármegyék áldozatkészsége, sem az állami pótjavadalmazások által a vármegyei alkalmazottak illetménykérdése kielégítő megoldást egyáltalán nem nyert. Sőt az által, hogy a kedvező anyagi helyzetben levő vármegyék önerejükből javítottak tisztviselők sorsán, a szegényebb vármegyék ellenben áldozatkészségük daczára sem voltak erre képesek, az ugyanazon állásban levő, de más-más vármegyében működő tisztviselők illetményei között eddig is fennállott aránytalanság még fokozódott. A 4. melléklet feltünteti azt a két szélső határvonalat, melyek között az ugyanazon állásban levő tisztviselők fizetései váltakoznak. Az eltérések még feltűnőbbekké válnak, az aránytalanságok még kirivóbbak, ha az egyes vármegyéket lakosaik száma és területük szerint is figyelembe veszszük. Azt látjuk ugyanis, hogy az ugyanazon állásban, ugyanazon hatáskörben működő, azonos kötelesség teljesítésére hivatott tisztviselők fizetése rendszerint csak azért eltérő, mert az egyik tisztviselő vármegyéje gazdagabb és áldozatkészebb, a másiké szegényebb.

4. melléklet.

Kimutatás

a vármegyei tisztviselők jelenlegi legkisebb és legnagyobb fizetéseiről.

Létszám Állás Jelenlegi Jelenlegi Különbözet %;ban
legkisebb legnagyobb
fizetés koronákban fizetés koronákban
Központi közigazgatási tisztviselők.
63 Alispán 4.400 7.700 75
63 Főjegyző 3.200 6.000 81
63 Főügyész 1.760 4.300 144
63 I. aljegyző 2.400 3.850 59
111 II. oszt. aljegyző 1.600 3.600 125
73 III. oszt. aljegyző 1.200 2.600 116
20 Alügyész 1.800 3.000 66
63 Főorvos 1.300 3.600 176
3 Alorvos 1.300 1.600 23
63 Levéltárnok 1.800 3.850 113
6 Irodaigazgató 1.600 2.000 25
18 Allevéltárnok (levélt. s.) 1.200 2.500 108
13 Irodatiszt 1.200 1.800 50
2 Nyilvántartó 1.600 2.300 43
64 Iktató 1.300 2.500 92
55 Kiadó 1.150 2.500 117
19 Irattárnok 1.380 2.000 44
4 Sortárnok 1.560 1.736 11
387 Irnok 800 1.700 113
5 Lajstromozó 1.240 1.600 29
4 Segédiktató 1.050 1.500 42
3 Segédirattárnok 1.200 2.000 66
3 Segédkiadó 1.400 2.000 42
21 Várnagy 1.000 2.100 111
3 Laktanyafelügyelő 700 2.000 185
15 Kőnyomdavezető 700 3.000 328
128 Közigazgatási gyakornok
720

1.600

122
Árvaszéki tisztviselők.
63 Árvaszéki elnök 3.000 6.000 100
253 Árvaszéki ülnök 1.950 3.650 87
29 II. oszt. aljegyző 1.750 2.800 60
39 III. oszt. aljegyző 1.550 2.800 80
12 Árvaszéki ügyész 1.700 2.700 58
2 Árvaszéki levéltárnok 1.120 1.860 66
1 Árvaszéki fogalmazó 1.700 1.700 -
5 Közgyám 1.460 2.500 71
1 Irodaigazgató 1.800 1.800 -
9 Irodatiszt 1.350 1.800 33
40 Nyilvántartó 1.200 2.865 138
53 Iktató 1.300 2.500 92
38 Kiadó 1.065 2.500 134
28 Irattárnok 1.150 1.800 56
2 Sortárnok 1.560 1.650 6
178 Irnok 660 1.700 157
1 Lajstromozó 1.400 1.400 -
1 Segédiktató 1.050 1.050 -
1 Segédirattárnok 1.300 1.300 -
1 Segédgyám 1.800 1.800 -
5 Közigazgatási gyakornok
720

1.500

108
Járási tisztviselők.
419 Főszolgabiró 2.400 4.000 66
293 I. oszt. szolgabiró 1.760 2.600 47
268 II. oszt. szolgabiró 1.760 2.600 47
409 Járási orvos 600 2.200 266
5 Irodatiszt 1.350 1.540 14
536 Irnok 660 1.525 131
180 Közigazgatási gyakornok
720

1.300

80

Példakép csak néhány vármegyére hivatkozom. (Az Indokolásban feltüntetett számadatok az 1902. évi vármegyei költségvetésekből vannak véve, mert az 1903. évi állami költségvetés idáig le nem tárgyalatván, a vármegyék 1903. évi költségvetés mindeddig kormányhatósági jóváhagyást nem nyerhettek.

Brassó vármegyében (területe: 1499 négyszögöl klmtr., népessége: 92,589): az alispán fizetése 6000 K, a főjegyző fizetése 4400 K, az árvaszéki elnök fizetése 4400 K, a főszolgabiró fizetése 3200 K, a szolgabiró fizetése 2600 K.

Ellenben a szomszéd Fogaras vármegyében (területe: 2433 négyszögöl klmtr., népessége: 92.145): az alispán fizetése 4400 K, a főjegyző fizetése 3200 K, az árvaszéki elnök fizetése 3200 K, a főszolgabiró fizetése 2400 K, a szolgabiró fizetése 2000 K.

Esztergom vármegyében (területe: 1077 négyszögöl klmtr., népessége: 86. 659): az alispán fizetése 5000 K, a főjegyző fizetése 4000 K, az árvaszéki elnök fizetése 4000 K, a főszolgabiró fizetése 3600 K, a szolgabiró fizetése 2200 K.

Ellenben a szomszéd Komárom vármegyében (területe: 2811 négyszögöl klmtr., népessége: 158. 966): az alispán fizetése 4400 K, a főjegyző fizetése 3520 K, az árvaszéki elnök fizetése 3520 K, a főszolgabiró fizetése 2900 K, a szolgabiró fizetése 2000 K.

Sopron vármegyében (területe: 3111 négyszögöl klmtr., népessége: 245,966): az alispán fizetése 6600 K, a főjegyző fizetése 4800 K, az árvaszéki elnök fizetése 4400 K, a főszolgabiró fizetése 3500 K, a szolgabiró fizetése 2300 K.

Ellenben a szomszéd Vas vármegyében (területe: 5472 négyszögöl klmtr., népessége: 416,492): az alispán fizetése 5100 K, a főjegyző fizetése 3800 K, az árvaszéki elnök fizetése 3800 K, a főszolgabiró fizetése 3050 K, a szolgabiró fizetése 2000 K.

De ha az illetmények összehasonlítása után az egyes állások javadalmazásának átlagösszegeit (5. melléklet) is nézzük, az első tekintetre be kell ismernünk, hogy a fizetésrendezés kérdése nemcsak a tisztviselők egyéni, hanem a jó közigazgatás általános érdekeit is érinti. Egyfelől kétségtelen, hogy független, anyagi gondoktól ment, egész idejét és munkaerejét hivatásának szentelő tisztviselő kar nélkül jó közigazgatás épúgy el nem képzelhető, a mint a birói kar függetlenségének és hozzáférhetetlenségének egyik főbiztosítékát a megfelelő javadalmazás alkotja. Másfelől azonban köztudomású tény, hogy kulturális és gazdasági életünk teljesen megváltozott. A kulturális élet fejlődése új igényeket támaszt, a gazdasági élet mostani korszaka pedig az igények kielégítését s az életfeltételek megszerzését nehezíti meg. S ha a vármegyei alkalmazottak illetményei annak idején talán megfeleltek is a kor követelményeinek, ma már nemcsak megfelelőknek nem mondhatók, de a megélhetést is alig biztosítják. Ez a tarthatatlan helyzet mindinkább előtérbe állította annak szükségességét, hogy a vármegyei alkalmazottak javadalmazása egységes alapon rendeztessék.

A szaksajtó egyik organuma már évek óta szakadatlanul agitál ez irányban. De átérezték a rendezés szükségességét magul a vármegyék is, melyek az utóbbi időben tömegesen kérték a vármegyei alkalmazottak illetményeinek az állampénztár terhére leendő felemelését és egyöntetű szabályozását. Sőt a létfenntartásra irányuló közös törekvés újabban általános mozgalmat keltett a vármegyei tisztviselők körében, mely mozgalom országos szervezkedésre vezetett. Az összes vármegyék tisztviselőinek küldöttei a mult évi márczius hó 25-én tartott országos értekezleten és az április hó 26-án tartott országos congressuson behatóan foglalkoztak a vármegyei alkalmazottak anyagi helyzetével s az ennek javítására szükséges módozatokkal. A congressusból kifolyólag a vármegyei tisztviselők országos egyesülete mult évi november hóban emlékiratot nyujtott át nekem, melyben kéri, hogy a vármegyei alkalmazottak illetményei az állampénztár terhére az egész országban egységesen, ugyanazon elvek szerint szabályoztassanak, mint a hogy az állami alkalmazottak illetményeinek újabb szabályozása tervbe van véve. Ez a méltányos kivánság nem új, csak megerősödött visszhangja annak a kivánságnak, mely már a vármegyék háztartásáról szóló törvényjavaslat országgyűlési tárgyalásakor 1883-ban is kifejezésre jutott, s azóta - jogos alapon általános követeléssé vált.

Részemről e helyen is annak a meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy egy ország közszolgálata csak akkor nyugszik egészséges alapokon, ha a közszolgálat minden ágazatában súlyos anyagi gondoktól mentesített, megelégedett tisztviselői kar áll rendelkezésre. Midőn tehát az illetmények rendezéséhez fogunk, a szorosan vett állami tisztviselőknél meg nem állhatunk. Már régóta nagy méltánytalanság rejlik abban, hogy egyedül azért, mert a közszolgálatot teljesítő tisztviselők egy részét a vármegyék alkalmazzák, igen mélyreható különbség van a két tisztviselői ágazat anyagi helyzetében és viszonyaiban. Hiszen a vármegyei tisztviselők is állami ügyek elintézésével foglalkozik, az ő hatáskörük is eminenter állami közszolgálat és pedig az állami közszolgálatnak oly része, mely egyfelől rendkívül nagy felelősséggel jár, kiváló egyéni tulajdonságokat igényel, a mely szolgálatnak jobb vagy rosszabb ellátása másfelől rendkívül nagy súlylyal nehezedik a közönség érdeke szempontjából a mérlegbe. Meg vagyok róla győződve, hogy olyan politika, mely a vármegyei tisztviselők hátrányára jövőre is fentartaná az eddigi megkülönböztetéseket, nemcsak igazságtalan volna a közszolgálat ezen érdemes munkásaival szemben, de egyúttal sértené a közönség érdekeit is. A vármegyei tisztviselők olyan közhivatalnokok, a kik állásuk természete, teendőik minősége és fontossága, hivatásuk, igényeik és kötelességeik szempontjából egy vonalon állanak az államiakkal. Ezért arra az álláspontra helyezkedtem, hogy a szorosan vett állami alkalmazottak illetményrendezésével kapcsolatban megoldást és pedig egyenlő mértékű olyan megoldást igényel a vármegyei alkalmazottak illetményszabályozásának kérdése is, mely a vármegyei alkalmazottaknak az államiakkal való egyenlősítését állandóan biztosítsa. Ezen meggyőződésem folyománya ez a törvényjavaslat.

Az előkészítő munkálatok folyamán áttanulmányoztam és megfelelő figyelemben részesítettem azokat a kivánságokat is, melyek a vármegyék felirataiban és felterjesztéseiben a közigazgatási szaksajtó erre vonatkozó közleményeiben és a vármegyei tisztviselők országos congressusa által készített szabályrendelet-tervezetben kifejezésre jutottak. A felmerült kivánságok és a törvényjavaslatban tervezett rendelkezések a lényegében fedik egymást. Az egyes részletkérdésekre vonatkozó kivánságok figyelembevételénél a korlátozó határvonalat azok az alapelvek szabták meg, melyek az állami alkalmazottak illetményeinek újabb szabályozásánál irányadók a s melyekre ennélfogva a vármegyei alkalmazottak javadalmazásának egyöntetü rendezésekor feltétlenül tekintettel kellett lenni. A vármegyei alkalmazottak illetményeinek szabályozásáról szóló törvényjavaslat főleg hármas czélt kiván megoldani.

Az egyik czél a vármegyei alkalmazottak anyagi helyzetének megfelelő javítása. Azok az indokok és érdekek, melyek az állami tisztviselők anyagi helyzetének sürgős javítását követelik, még fokozottabban előtérbe lépnek a vármegyei tisztviselőknél, a kik épen úgy állami feladatokat teljesítnek, mint az állami tisztviselők, s a kiknek helyzete egyfelől a külszolgálattal elválaszthatatlanul kapcsolatos társadalmi (reprasentetionalis) kötelezettségek nagy száma folytán, másfelől az időleges alkalmaztatás és a választási esélyektől függő előmenetel rendszertelensége miatt még az államiakénál is súlyosabb. A törvényjavaslat második czélja: a vármegyei alkalmazottak illetményeinek egységes alapon való rendezése. Fent rámutattam már arra a maga nemében páratlanul visszás helyzetre, melyet az ugyanazon állásban levő alkalmazottak javadalmazása között fennálló aránytalanság okoz. Elvileg jogosulatlan az a megkülönböztetés, hogy egy ki, szegény vármegye tisztviselőjének kevesebb javadalmazása legyen, mint egy nagy vagy gazdag vármegye hasonló tisztviselőjének. A tisztviselői teendők ma már országszerte lényegileg azonosak, sőt egy szegény vármegyében néha több munkát, több áldozatot kiván ugyanazon munkakör betöltése, mint egy természettől dúsan megáldott vármegyében. A társadalmi igazság kiegyenlítése érdekében is meg kell teremteni az egyensúlyt azok javadalmazásában, a kik egyenlő hatáskörben az állam érdekeit szolgálják; meg kell szünni a különbségnek köztisztviselő és köztisztviselő között; egységesen javadalmazott tisztviselői karnak kell az ország sorsát intéznie. Ez a megczáfolhatatlanul jogos követelmény egyúttal megjelöli a helyes megoldás módját is, úgy, hogy az állami és a vármegyei alkalmazottak fizetési rendszerét azonos alapokon kell felépíteni. Erre most kinálkozik a legkedvezőbb alkalom, midőn az állam a rendelkezésére álló anyagi erőt egyidejűleg valamennyi közszolgálati alkalmazott között egyenlően és igazságosan megoszthatja.

E törvényjavaslat ugyanis a vármegyei alkalmazottak illetményeit ugyanolyan mértékben és ugyanazon alapelvek szerint kivánja szabályozni, mint a melyek az állami alkalmazottak fizetésrendezésénél irányadók. Nézetem szerint e szabályozás a közigazgatási szervezeti reformok szempontjából is igen fontos következményekkel fog járni. Meg vagyok róla győződve, hogy a vármegyei tisztviselők illetményeinek az államiakéval való teljes aquiparálása nagyban megkönnyíti a közigazgatási általános reform munkáját. Ehhez hozzájárul még az is, hogy a közigazgatási szervezeti reformnak egyik igen lényeges feladata a személyi elem javítása.

A már elmondottak után, azt hiszem, nem szükséges hosszasan bizonyítanom, hogy ma a vármegyei tisztviselői állásokra képzettség, szorgalom és jellem kell, melyek érvényesülhetésének a vagyontalansági útját nem állhatja; ma a vármegyei tisztviselői állás egész embert követel, olyan embert, a kinek tevékenységét az anyagi gondokkal való küzdelem nem bénítja meg, a ki teljes odaadással él hivatásának. Ehhez azonban megfelelő javadalmazás kell. Ezt pedig a mai rendszer nem nyujtja, mely a tehetséges, de teljesen vagyontalan egyének pályázását és érvényesülését rendkívül megnehezíti. Ha tehát a vármegyei tisztviselők javadalmazásának megfelelő szabályozása a szerényebb viszonyok között élő tehetséges és szorgalmas elemeknek utat nyit, önfentartásuk feltételeit s ez által a közigazgatási pályán való állandó megmaradhatásukat biztosítja: ezzel a személyi elem javításának igen fontos kérdése is megoldást nyer. A vármegyei tisztviselők anyagi helyzetének javítása folytán várható következmények megmutatják a törvényjavaslat harmadik czélját, mely a közigazgatási szervezeti reform előkészítése. E törvényjavaslat tehát egyengeti a szervezeti reform útját, úgyszólván előre megoldja annak anyagi részét, a nélkül, hogy magának a szervezeti reformnak egyébként elibe vágna; mert hiszen jól dotált, elégedett és feladata magaslatán álló tisztviselői karra bárminő közigazgatási rendszerben szükség van.

E törvényjavaslat pénzügyi hatásának ismertetése előtt azzal a kötelességszerű kijelentéssel tartozom a tisztelt képviselőháznak, hogy a mellékelt kimutatások s az ezek alapján az Indokolásba felvett adatok az utolsó számjegyig terjedő pontosságra igényt nem tarthatnak. Ennek oka a következő: E törvényjavaslat értelmében a vármegyei tisztviselők éppen úgy, mint az államiak, az ugyanazon fizetési osztályban és pedig a XI., X. és IX. fizetési osztályban eltöltött 4, illetőleg a VIII., VII. és VI. fizetési osztályban eltöltött öt szolgálati év után lépnének a magasabb fizetési fokozatba. A fizetési fokozatokba való beosztásnál tehát nemcsak az ugyanazon állásban, hanem az ugyanazon fizetési osztályba tartozó bármely állásban eltöltött szolgálati időt kell figyelembe venni. E törvényjavaslat előkészítésekor azonban csak az ugyanazon állásban eltöltött szolgálati időre vonatkozó adatok állottak rendelkezésemre. Az egyes fizetési osztályokba sorozott különböző állásokban eltöltött szolgálati időre vonatkozó adatok bekivánása azonos lett volna a beosztási tervezet közlésével, a mi könynyen alaptalan találgatásokra, elhamarkodott birálatra, időelőtti panaszokra s jogosulatlan várakozások felköltésére vezethetett volna. Hogy ezt elkerüljem, s lényegileg jelentéktelen adatok bekivánása miatt a törvényjavaslat benyujtásával ne késlekedjen, a számításokat a rendelkezésre álló adatok alapján készítettem el. Mivel azonban ritka eset az, hogy a tisztviselők állásukat hasonló javadalmazású más állással cseréljék fel, a mellékelt kimutatások adatai a valósággal szemben előreláthatólag számbavehető eltérést nem fognak mutatni. Megemlítem itt még, hogy a törvényjavaslat 5. §-ában azt hozom javaslatba, hogy a főszolgabirák egy része a VII. fizetési osztályba legyen előléptethető. Mivel azonban ezek a kivételes előléptetések csak a vármegyék indokolt felterjesztései alapján történhetnek, a szóban levő előléptetések folytán előálló s valószinűleg szintén jelentéktelen többszükségletet ez idő szerint számításba nem vehettem.

A tervezett illetményjavítások pénzügyi hatására nézve a következőket van szerencsém előterjeszteni.

A vármegyei tisztviselők jelenlegi fizetése 8.463,373 K 70 f
A vármegyei tisztviselők jelenlegi lakáspénze 1.139,790 K - f
A vármegyei szolgaszemélyzet jelenlegi fizetése és lakáspénze
830,980 K 71 f
Összesen 10.434,144 K 41 f.
A vármegyei tisztviselők tervezett fizetése 11.273,112 K 60 f
A vármegyei tisztviselők tervezett lakáspénze 1.502,960 K - f
A vármegyei szolgaszemélyzet tervezett fizetése és lakáspénze
1.172,583 K 32 f
A törvényjavaslat 10. §-a értelmében az állampénztárt terhelő személyi pótlékok
5,156 K - f
Összesen 13.953,811 K 92 f.
A fizetések és lakáspénzek felemelése folytán előálló költségtöbblet
3.519,667 K 51 f.

A törvényjavaslat 9. és 14. §-a értelmében a vármegyei alkalmazottak fizetései és lakáspénzei kizárólag az állampénztárból fedeztetnének. A tervezett rendelkezés folytán tehát azokat az összegeket, melyekkel eddig a vármegyék saját jövedelmükből (vármegyei, pótadó, vármegyei alapok) járultak hozzá alkalmazottaik illetményeihez, a vármegyei költségvetések fedezeti részéből törölni kellene, s az ez által előállott hiány szintén az állampénztárból fedeztetnék.

A vármegyék hozzájárulása (1902. évben) 1.149,215 K 35 f.
A 10. § értelmében a személyi pótlékok fedezése végett a vármegyék további terhe marad
67,294 K 44 f
A vármegyei rendszeres hozzájárulások megszüntetése folytán az állampénztár terhére esik
1.081,920 K 91 f.

Ehhez az összeghez hozzáadva a fizetések és a lakáspénzek felemelése folytán előálló 3. 519,667 K 51 fillér költségtöbbletet, 4.601,588 K 42 fillért, vagyis kerekszámban 4.600,000 K-t fog tenni az az állandó többkiadás, mely e törvényjavaslatban tervezett rendelkezések végrehajtása folytán az állampénztárra fog hárulni.

15. melléklet.

Kimutatás

a tervezett illetmény-szabályozás folytán fölmerülő összes költségtöbbletről

A részletes kimutatás mellékleti száma Czíme a költségtöbbletnek Költségtöbblet
korona f
6. A vármegyei tisztviselők fizetésének felemelése
2.809.738

90
7. A vármegyei tisztviselők lakáspénzének felemelése
363.170

-
11. A vármegyei szolgaszemélyzet illetményeinek felemelése

341.602


61
12. Személyi pótlékok 5.156 -
14. A vármegyék eddig rendszeres hozzájárulásának megszüntetése

1.081.920


91
Összesen 4.601.588 52
A 14. melléklet szerint a vármegyék hozzájárulása
1.149.215 35
A 12. melléklet szerint személyi pótlék czimén továbbra is a vármegyéket fogja terhelni

67,294

44
Tehát az állampénztár terhére esik
1,081.920 91

A történeti előzményeknek, a törvényjavaslat alapelveinek és czéljainak s az illetményjavitások pénzügyi hatásának általános ismertetése után áttérek a törvényjavaslat részletes intézkedésenek indokolására. Mivel azonban ez a törvényjavaslat lényegileg ugyanazokon az alapelveken nyugszik, melyek az állami alkalmazottak illetményeinek ujabb szabályozásánál irányadók, e helyen lehetőleg csak azon részletkérdések indokolására fogok szorítkozni, melyek a vármegyei alkalmazottak különleges helyzeténél fogva az állami alkalmazottakra irányadó rendelkezésektől eltérő, illetőleg külön szabályozást igényelnek.

A vármegyei tisztviselőket, a segéd- és kezelő-személyzet tagjait, továbbá a vármegyei szolgákat együttesen a „vármegyei alkalmazottak” gyüjtő elnevezés alatt foglaltam össze. Tettem ezt egyfelől a rövidség kedvéért, másfelől pedig azért, hogy a helyenkint divó különféle elnevezések megszünjenek s a javadalmazás szabályozásában megnyilvánuló egyöntetűség a terminologiában is érvényesüljön. Ugyanez a szándék vezetett, a mikor a vármegyei alkalmazottak szűkebb körét, a vármegyei tisztviselőket s a segéd- és kezelő személyzet tagjait a „vármegyei tisztviselők” elnevezés alatt foglaltam össze.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

A legfontosabb rendelkezést az 1. § tartalmazza, melyben a törvényjavaslat tulajdonképeni czélja, az illetmények javítása és együntetű szabályozása teljesen kidomborodik. Az indokolás általános részében elmondottak után felesleges lenne újból részletesen felsorolni azokat az okokat, melyek szükségessé teszik, hogy a vármegyei tisztviselők fizetés-rendszere ugyanazon az alapon építtessék fel, mint az állami tisztviselőké. Ennek az alapelvnek szükségszerű folyománya az 1. §. E szakasz négyezernél több tisztviselő sorsáról intézkedik. Kétségtelenül nehéz és rendkivül fontos kérdés annak eldöntése, hogyan lehet egy nagy társadalmi osztálynak különböző fokain állókról arányosan gondoskodni, s hogyan lehet felosztani javakra azt a maximális összeget, melyet az állam a maga pénzügyi egyensúlyának megzavarása nélkül nyujthat. A kérdés fontosságának tudatában, a leggondosabb mérlegelés alapján s a legkülönbözőbb szempontok figyelembevételével és lehető összeegyeztetésével készítettem el a vármegyei tisztviselőknek fizetési osztályokba való beosztását, melyet könnyebb áttekinthetőség kedvéért a törvény kiegészítő részét alkotó kimutatásban foglaltam össze. Azt, hogy az egyes vármegyei tisztviselők e törvényjavaslat alapján milyen illetményekben részesülnének, a 3. melléklet tünteti fel. A beosztásnál sarkalatos alapelvül tekinthettem, hogy a javadalom az állás fontosságával, a végzett munka mennyiségével és benső értékével arányban álljon. Midőn ily nagyszámú egyénekről van szó, természetes, hogy a legkülönbözőbb igények. szükségletek és várakozások kielégítésével álljunk szemben, Jól tudom, hogy annál a rendkivüli aránytalanságnál fogva, mely az ugyanazon állásbanlevő tisztviselők illetményei között jelenleg fennáll, a tisztviselőknek egy - bár elenyészően csekély - része az illetményjavítás előnyeit nem fogja azonnal élvezni, másik - szintén igen csekély - része pedig jelentékeny illetményjavításban nem fog részesülni. Ez azonban természetes következménye az átmeneti helyzetnek és az egységre való törekvésnek, mely bizonyos kiegyenlítést tesz szükségessé a különböző érdekek és igények között.

E szakaszban tervezett rendelkezések helyes megitélésénél tehát nem a kivételesen kedvező helyzetben levő tisztviselők illetményeit, hanem az átlag-illetményeket kell figyelembe venni; továbbá azt a körülményt, hogy e szabályozás nemcsak a jelennek szól, s hogy az összes tisztviselők javára szolgáló kiegyenlítés nem egy pillanat alatt, hanem az idők folyamán válik teljessé. Nézetem szerint szükségtelen munkát végeznék és ezen Indokolás keretein is túllépném, ha minden egyes állásnál külön-külön felsorolnám azokat az okokat és körülményeket, melyek a vármegyei tisztviselők beosztásánál irányadók voltak. Általánosságban - részben az Indokolás során már előadottak ismétlésével - csak annyit említek meg, hogy az állás fontossága, a megkivánt minősítés, a teendők mennyisége és belső értéke, az állással járó felelősség, a jelenlegi tényleges és átlag-illetmények, továbbá az a körülmény, hogy az illető tisztviselő hivatalfőnök-e vagy alárendelt tisztviselő hivatalfőnök-e vagy alárendelt tisztviselő, avagy segédmunkás, s végül a megfelelő állami közigazgatási, illetőleg a birósági alkalmazottak beosztása voltak azok az irányadó szempontok, melyek a vármegyei tisztviselők beosztásánál vezéreltek. A fizetési osztályokba besorozott állások közül e helyen csak a kőnyomdavezetői állást említem meg azért, mert ezen állás az állami hivatalokban fizetési osztályba besorozva nincs. E törvényjavaslat értelmében a vármegyei kőnyomdavezetői állás a XI. fizetési osztályba soroztatnék be. Ennek oka és magyarázata a következő: Az 1886:XXI. tc. 72. §-a értelmében a segéd- és kezelő-személyzet létszámát és szervezetét belügyminiszteri jóváhagyás mellett a vármegye maga állapítja meg. Mivel egyes vármegyék ezen törvényben biztosított joguknál fogva a kőnyomdavezetőket (kőnyomdászt) a segéd- és kezelőszemélyzet létszámába vették fel:

a törvényjavaslatban azt az alkalmazottat, a ki eddig törvényes rendelkezés alapján a segéd- és kezelő-személyzet tagja volt, a szerzett jogok és a vármegyei önkormányzat megsértése nélkül a szolga-személyzet körébe utalni nem lehetett. Természetes, hogy a kőnyomdavezetők közül csak azok lesznek a XI. fizetési osztályba besorozhatók, a kiket a belügyminiszter által jóváhagyott szervezési szabályrendelet annak idején a segéd- és kezelő-személyzet létszámába osztott be, s a kik az 1883:I. tc. 19. §-ában a kezelési szakra nézve előirt minősültséget igazolják.

Azokat az állásokat, melyek egyes vármegyék házipénztári költségvetéseiben fel vannak ugyan véve, de az illető vármegyéknek csak helyi különlegességét képezik, a fizetési osztályokba nem soroztam be. Ezek az állások az összes vármegyékben együttvéve a következők: 5 gazdasági előadó, 1 fatenyésztési biztos, 1 forditó, 8 fürdőbiztos és 4 szülésznő. Ezeket az állásokat - belügyminiszteri jóváhagyás mellett - az illető vármegyék maguk fogják besorozni a megfelelő fizetési osztályokba.

A fizetési osztályokba kifejezetten be nem sorozott állásokkal kapcsolatban meg kell még emlékeznem az 1885:XXIV. tc. 53. §-a értelmében kinevezett házközösségi főszolgabirákról. Ezen főszolgabirákra nézve, a kik egyébként a többi főszolgabirákkal azonos javadalmazásban részesülnek, azért nem kell e törvényjavaslatban intézkedni, mert a házközösségi főszolgabirák az idézett törvény értelmében csak ideiglenes alkalmazottak, s járandóságaikat a belügyminiszteri költségvetésben ideiglenes és rendkivüli kiadásokként külön czím alatt kell felvenni.

Az 1. § s a vele kapcsolatban álló 15. § a törvényeknek s a rendeleteknek az állami alkalmazottak illetményeire vonatkozó rendelkezéseit a vármegyei alkalmazottakra is megfelelően kiterjeszti. Az említett rendelkezések azonban a vármegyei tisztviselőkre korlátozás nélkül már azért sem alkalmazhatók, mert e rendelkezések a vármegyékben nem létező hivatali állásokra is vonatkoznak, s mert a vármegyei tisztviselők különleges helyzeténél fogva e törvényjavaslat egyes szakaszaiban az állami tisztviselőkre irányadó rendelkezésektől eltérő intézkedéseket kellett javaslatba hozni. Az állami tisztviselőkre irányadó s a vármegyeiekre is kiterjesztendő rendelkezéseknek ezen Indokolás keretébe nem tartozó, részletes felsorolás helyett, csak egyet emelek ki, mint nézetem szerint legfontosabbat. Ez a rendelkezés pedig az, mely a fizetési osztályokon belül a fizetési fokozatban való előlépésre vonatkozik. Fontosnak tartom ezt a rendelkezést különösen a vármegyei tisztviselőkre nézve, a kiknél a magasabb fizetési osztályba való előlépés a választás esélyeihez van kötve. Azt a kedvezőtlen helyzetet, mely akkor áll elő, a mikor az illető tisztviselő hosszabb szolgálati idő után sem juthatott a magasabb fizetési osztályba, enyhíteni fogja a fokozatos előlépés joga.

A fokozatos előlépés ugyanis nem az üresedéstől, hanem bizonyos szolgálati idő elteltétől fog függeni, úgy, hogy a XI., X. és IX. fizetési osztályokba sorozott vármegyei tisztviselők az ugyanabban a fizetési osztályba eltöltött négy-négy, a VIII., VII. és VI. fizetési osztályokba tartozó tisztviselők pedig az ugyanabban a fizetési osztályban eltöltött öt-öt szolgálati év után lépnek elő. Ezzel tehát nemcsak a szolgálati időn alapuló fokozatos előlépés joga, hanem a szolgálati idő viszonossága is ki lenne mondva, még pedig a vármegyei tisztviselők javára jelentékenyen kedvezőbb mértékben, mint a hogyan azt a vármegyei tisztviselők országos congressusa az általa készített szabályrendeletben tervezte. A congressus ugyanis a szolgálati idő viszonosságát csak a főszolgabirák, az I. aljegyző és az árvaszéki ülnökök, továbbá a többi aljegyzők, az árvaszéki jegyzők és a szolgabirák között kivánta megvalósítani. Ellenben a törvényjavaslat értelmében a fokozatos előlépésnél nemcsak ugyanabban az állásban, hanem az ugyanazon fizetési osztályba besorozott különböző állásokban bármely vármegye területén eltöltött szolgálati idő is beszámíttatnék. E szerint tehát pl. nemcsak annak a B. vármegyei I. aljegyzőnek lenne a VIII. fizetési osztály 2-ik fizetési fokozatára joga, a ki B. vármegyében I. aljegyzői minőségben legalább öt évig szolgálat, hanem annak is, a ki G. vármegyében főszolgabirói állásban két évig, II. vármegyében árvaszéki ülnöki állásban két évig és II. vármegyében I. aljegyzői minőségben legalább egy évig szolgált. E törvényjavaslat törvényerőre emelkedése esetén a vármegyék a fent ismertetett rendelkezés értelmében fogják tisztviselőiket a megfelelő fizetési fokozatba beosztani. A vármegyék által foganatosítandó beosztás pénzügyi eredménye némileg eltérő lesz attól, melyet a mellékelt tájékoztató kimutatások feltüntetnek. Ezen eltérés okát az Indokolás általános részében már kifejtettem.

Jövőben már a vármegyei tisztviselők alkalmazása rendszerint az illető fizetési osztály harmadik fizetési fokozatába való sorozással történnék. Ha azonban valamelyik fizetési osztályba tartozó vármegyei tisztviselő ugyanabban a fizetési osztályba sorozott állásra választatik meg vagy neveztetik ki, s az illetőnek az előző állásban (esetleg ugyanazon fizetési osztályba tartozó több különböző állásban) eltöltött szolgálati ideje alapján a 2-ik fizetési fokozatra van igénye: ujabb alkalmaztatása a 2-ik fizetési fokozatba való sorozással történik. Ezeket az eseteket a következő példák világítják meg. Ha például oly egyén választatik meg I. aljegyzővé, a ki eddig vármegyei tisztviselő nem volt, vagy azelőtt a IX-XI. fizetési osztályok valamelyikébe tartozó állást foglalt el: a VIII. fizetési osztály 3-ik fizetési fokozatába fog besoroztatni. Ha ellenben olyan tisztviselő választatik meg I. aljegyzővé, a ki közvetlen megelőzőleg öt évig már árvaszéki ülnök volt, vagy pedig két évig árvaszéki ülnöki és három évig főszolgabirói minőségben szolgált, az illetőt a VIII. fizetési osztály 2-ik fizetési fokozatába kell majd beosztani.

Az illetményeknek a törvényjavaslatban tervezett megállapítása lényegileg megfelel azoknak a kivánásoknak, melyek erre vonatkozólag az összes vármegyei tisztviselők küldöttjeinek közreműködésével készült congressusi munkálatban kifejezésre jutottak. Az illetményösszegek tekintetében a törvényjavaslat és a congressus tervezete között az eltérés főleg az, hogy a vármegyei tisztviselők képviselete egyes fizetési osztályokon belül négy, sőt hat fizetési fokozatot vett számításba. E kivánság teljesítésének kettős akadálya volt. Ugyanis a törvényjavaslatnak az egyöntetű fizetésrendezésben is megnyilvánuló czélja, az elvi és méltányossági tekintetek egyaránt azt követelik, hogy a vármegyei és az állami tisztviselők illetményei azonos alapelvek szerint és azonos határvonalak között legyenek megállapítva. Ehhez járul második elháríthatatlan akadályként a pénzügyi szempont, mert a fizetési fokozatok számának növelése olyan többletkiadással járna, melyet az állam pénzügyi helyzete nem enged meg. E törvényjavaslat ugyanis a vármegyei alkalmazottak illetményjavítása tekintetében elmegy addig a véghatárig, a meddig az állam pénzügyi egyensúlyának fentartása és az adófizetők érdekeinek kötelességszerű figyelembevétele mellett elmenni ez idő szerint lehetséges.

Arról, hogy a vármegyei tisztviselők e törvényjavaslat törvényerőre emelkedése esetén milyen illetményjavításban fognak részesülni kellően tájékoztató képet nyujtanak a mellékelt kimutatások és összehasonlítások.

Az 1. §-sal kapcsolatban megemlítem még, hogy a közigazgatási gyakornokokat azért kellett a fizetési osztályokba sorozott vármegyei tisztviselők köréből kifejezetten kivenni, mert a gyakornokok ezen törvényjavaslat 7. §-a szerint szintén vármegyei tisztviselők lennének, azonban javadalomként - úgy, mint a végrehajtó és birói hatalom összes ágazataiban - csak segélydíjban részesülnének.

Végül megemlítem, hogy a díjnoki állásokat a fizetési osztályokba nem soroztam be, mert a díjnokok - a szónak helyes és az állami hivataloknál is elfogadott értelmében - tulajdonképen csak ideiglenesen alkalmazott s így bármikor elbocsátható napidíjasok. Mivel azonban a vármegyékben nemcsak ideiglenes napidíjasok, hanem állandóan rendszeresített dijnoki állásokra alkalmazott egyének is vannak, megengedhetőnek tartanám, hogy a vármegyék az első beosztás alkalmával egyes díjnoki állásokat - a jelenlegi magasabb illetményekre, az illető díjnokok hosszabb szolgálati idejére, minősültségére és érdemességére való tekintettel - belügyminiszteri jóváhagyás mellett irnoki állásra emeljenek fel s a XI. fizetési osztályba sorozzanak be.

A2. §-hoz

Az 1886:XXI. tc. az aljegyzői állások között megkülönböztetést nem tett. Tekintettel azonban arra a fontos feladatkörre, melyet az aljegyzők, mint alispánok előadók - több-kevesebb jártassággal, kisebb vagy nagyobb hatáskörrel - betöltenek, a gyakorlati élet az egyes aljegyzői állásokat nemcsak az illetményekben, hanem az elnevezésben is (I., II., III., IV., V. stb. aljegyzők) megkülönböztette egymástól s az egyes aljegyzők között bizonyos rangbeli sorrendet állapított meg. E törvényjavaslat egyfelől a tényleges helyzettel, másfelől a gyakorlati élet követelményeivel számol akkor, a mikor az aljegyzőket nem egy, hanem három (VIII-X.) fizetési osztályba kivánja besorozni, úgy, hogy nemcsak a javadalmazásban valósuljon meg az egyöntetűség, hanem az elnevezésben is. Nézetem szerint az aljegyzők sorából mindenekelőtt ki kell emelni s mint különálló tisztviselőt kell tekinteni az első aljegyzőt, kinek állását, kivált nagyobb vármegyékben, az élet nagyobb jelentőséggel ruházta fel. A többi aljegyzőket azután - ideértve az árvaszéki jegyzőket is - a tényleges helyzet figyelembevételével két csoportba kellene osztani. E szerint tehát minden vármegyében lenne egy első aljegyző és - a rendszeresített aljegyzői állások számához képest - lennének második és harmadik osztályú aljegyzők. E törvényjavaslat szerint az I. aljegyző a VIII., a második osztályú aljegyzők a IX. és a harmadik osztályú aljegyzők a X. fizetési osztályba tartoznának.

A helyi szokásokban, az elnevezésekben és az illetményekben jelenleg megnyilvánuló különféleség és rendszertelenség az aljegyzők első beosztását kétségtelenül megnehezíti. A vármegyék ugyanis az egyes állásokat rendszerint külön állásoknak tekintik s mint ilyeneket töltik be. Ha tehát az aljegyzői állások első beosztása alkalmával csak a szolgálati idő lenne irányadó, könnyen megtörténheték, hogy a jelenlegi III. aljegyző megelőzné a II. aljegyzőt, vagy a IV. aljegyző a III. aljegyzőt stb., a mi esetleg épen a tehetségesebb elem háttérbe szorítását vonná maga után s ellenkeznék a vármegyének a választás tényében kifejezésre jutott akaratával. Ezért az aljegyzők és az árvaszéki jegyzők együttes beosztására nézve különleges intézkedést kellene tenni, úgy, hogy a beosztásnál első sorban a jelenlegi elnevezési sorrend, másodsorban a jelenlegi illetmények, harmadsorban az ugyanazon, vagyis I., II., III. stb. aljegyzői, illetőleg árvaszéki jegyzői állásban eltöltött szolgálati idő legyen irányadó. A tényleges helyzet azt mutatja, hogy a 2. § szerint tervezett beosztásnál csaknem annyiféle beosztási módozattal fogunk találkozni, a hány vármegye van. Azt hiszem, leghelyesebben cselekszem, ha a 2. §-ban rejlő szándék megvalósítását néhány gyakorlati példában mutatom be, úgy, hogy a beosztásnál irányadó jelenlegi adatok mellett a tervezett új beosztást is feltüntetni. Az alábbi példák a tisztelt képviselőháznak tájékoztatásul, a vármegyéknek pedig útmutatásul szolgálhatnak.

Létszám Állás Az ugyanazon állásban eltöltött szolgálati évek Jelenlegi fizetés Tervezett beosztás Tervezett beosztás Tervezett fizetés Személyi pótlék
fizetési osztály fizetési fokozat
1 I. aljegyző 2 2.400 VIII. 3. 3. 600 -
1 Árvaszéki jegyző
5

2.200

IX.

2.

2.900

-
1 I. aljegyző 2 2.400 VIII. 3. 3.600 -
1 II. aljegyző 3 2.200 IX. 3. 2.600 -
1 Árvaszéki jegyző
2

2.000

X.

3.

2.000

-
1 I. aljegyző 2 2.400 VIII. 3. 3.600 -
1 II. aljegyző 2 2.200 IX. 2. 2.900 -
1 III. aljegyző 2 2.000 IX. 3. 2.600 -
1 IV. aljegyző 2 1.800 X. 2. 2.200 -
1 Árvaszéki jegyző
1/2

1.700

X.

3.

2.000

-
1 I. aljegyző 6 2.400 VIII. 2. 4.000 -
1 II. aljegyző 5 2.000 IX. 2. 2.900 -
1 III. aljegyző 6 1.600 IX. 2. 2.900 -
1 IV. aljegyző 3 1.200 X. 3. 2.000 -
1 Árvaszéki jegyző
5

1.600

X.

2.

2.200

-
1 I. aljegyző 3 2.400 VIII. 3. 3.600 -
1 II. aljegyző 3 2.200 IX. 2. 2.900 -
1 III. aljegyző 3 2.000 X. 3. 2.000 -
1 Árvaszéki jegyző
8

2.000

IX.

2.

2.900

-
1 I. aljegyző 1 2.400 VIII. 3. 3.600 -
1 II. aljegyző 1 2.200 IX. 2. 2.900 -
1 III. aljegyző 1 2.000 X. 2. 2.200 -
1 IV. aljegyző 1 1.800 X. 3. 2.000 -
1 Árvaszéki jegyző
14

2.000

IX.

2.

2.900

-
1 I. aljegyző 6 3.600 VIII. 2. 4.000 -
1 II. aljegyző 1 3.000 IX. 2. 2.900 100
1 III. aljegyző 1 2.800 IX. 3. 2.600 200
1 IV. aljegyző 1 2.600 IX. 3. 2.000 -
2 V. aljegyző 2 2.400 X. 2. 2.200 200
2 V. aljegyző 1 2.400 X. 3. 2.000 400
1 Árvaszéki jegyző
3

2.200

X.

3.

2.000

200
2 I. aljegyző, tb. főjegyző
2

3.000

VIII.

3.

3.600

-
2 I. aljegyző, tb. főjegyző
2

3.000

IX.

2.

2.900

100
1 II. aljegyző, tb. főjegyző
2

2.800

IX.

3.

2.600

200
1 III. aljegyző, tb. főjegyző
2

2.600

IX.

3.

2.600

-
1 IV. aljegyző, tb. főjegyző
2

2.300

X.

2.

2.200

100
1 V. aljegyző, tb. főjegyző
2

2.100

X.

3.

2.000

100
1 VI. aljegyző, tb. főjegyző
2

2.000

X.

3.

2.000

-
A 3. §-hoz

Köztudomású tény, hogy egyrészt a szolgabirói állásokra rendszerint pályájuk kezdetén álló egyének pályáznak és választatnak meg, másrészt azonban a jelentékenyen kevesebb főszolgabirói állás miatt a szolgabirák előlépese bizonytalan és lassú. Ez a körülmény és az a jelentékeny különbözet, mely a jelenlegi szolgabirói illetményeknél mutatkozik, késztettek arra, hogy a szolgabiráknak két fizetési osztályba és ezen az alapon vármegyénkint két egyenlő csoportba leendő beosztását hozzam javaslatba. Ezentúl tehát minden vármegyében első és második osztályú szolgabirói állások lennének, úgy, hogy az első osztályú szolgabirák a IX., a második osztályúak pedig a X. fizetési osztályra nézve megállapított illetményekben részesülnének. A szolgabirák első beosztásánál azok a nehézségek, melyekről az aljegyzőkkel kapcsolatban a 2. §-nál említést tettem, nem fordulhatnak elő. Az egyénenkinti első beosztás az ugyanazon vagyis szolgabirói állásban eltöltött szolgálati idő alapján történnék. A szolgabirói állásban eltöltött szolgálati időt szándékosan emeltem ki, tekintettel az 1886:XXI. tc. 57. §-ának h) pontjára, mely a szolgabirák áthelyezésére a főispánnak jogot ad. A tervezett rendelkezés ugyanis a szolgálati idő beszámítását nemcsak az ugyanazon járásban, hanem bárhol a szolgabirói minőségben teljesített szolgálattól teszi függővé. A fizetési fokozatokba való beosztás alkalmával az 1. §-nál ismertetett rendelkezések lesznek irányadók, vagyis az ugyanazon fizetési osztályban eltöltött szolgálati időt kell figyelembe venni. Ha pl. S. vármegyében 4 szolgabiró van, s ezek közül A. 5, B. 3, C. 2, D. 1 év óta szolgál mint szolgabiró: akkor A. a IX. fizetési osztály 2-ik fokozatába, B. ugyanezen fizetési osztály 3-ik fokozatába, C. és D. pedig a X. fizetési osztály 3-ik fokozatába, soroztatik. Ha azonban pl. B. megelőzőleg ugyancsak a IX. fizetési osztályba tartozó aljegyzői állásban egy vagy több évig szolgált: akkor ezen két - azonos fizetési osztályba tartozó - állásban eltöltött együttes szolgálati ideje alapján a IX. fizetési osztály 2-ik fokozatába osztatik be.

A 4. §-hoz

A 15. §-ban tervezett intézkedés értelmében a vármegyei tisztviselőkre is irányadó az a rendelkezés, hogy az alacsonyabb fizetési osztályból a magasabba csak választás, illetőleg kinevezés útján lehet lépni. Mivel azonban az aljegyzők a VIII-X., a szolgabirák pedig a XI-X. fizetési osztályokba lennének besorozva, nincs kizárva olyan téves értelmezés, mely az alacsonyabb fizetési osztályba tartozó aljegyzőknél és szolgabiráknál a magasabb fizetési osztályba való belépést a szolgálati időre alapitaná. Ezen esetleges téves értelmezést kivánja kizárni a 4. §-ban tervezett határozott rendelkezés. Természetes, hogy az alacsonyabb fizetési osztályból a magasabb fizetési osztályba tartozó állásra megválasztott aljegyző, illetőleg szolgabiró mindig az illető fizetési osztály 3-ik fokozatába osztatik be.

Az 5. §-hoz

A főszolgabirói állás a magyar közigazgatási szervezetnek a maga nemében páratlanul álló különlegessége. Messze eltérnek czélomtól, ha az ezen állással járó, hosszas történelmi fejlődésen alapuló feladatkör részletes ismertetésébe bocsátkoznám. Csak néhány szóval kivánom felhivni a tisztelt Képviselőház figyelmét erre az előkelő közigazgatási állásra, melynek kellő betöltése a legkülönbözőbb hivatali teendők elvégzésével, rendkivüli felelősséggel s e mellett még társadalmi szerepléssel is jár. Alig van az állami, vármegyei és községi életnek olyan megnyilvánulása, melyben a főszolgabiró hatékonyan közre ne működnék, a ki - mint társadalmi vezető tényező - egyuttal a nép társadalmi és nemzeti érzületére, közgazdasági és kulturális tevékenységére is jelentékeny befolyással van. Ha figyelembe veszszük egyfelől azt, hogy ennek a fontos hivatásnak kellő betöltése kiváló egyéni tulajdonságokat s anyagi áldozatokat is igényel, másfelől azt a körülményt, hogy a főszolgabirák előmenetele igen bizonytalan, sőt a főszolgabirói állás rendszerint a pálya befejezése szokott lenni, azt hiszem, az igazság és méltányosság követelményeinek teszünk eleget, ha a főszolgabirák kivételes javadalom-emelkedésére módot nyujtunk. Sőt az, hogy egyes kiváló főszolgabirák külső szolgálatukból való kimozdítás nélkül a helyszinén is előléphessenek, vagyis a központba jutás, t. i. főjegyzővé vagy árvaszéki elnökké való választás nélkül is, főszolgabirói állásukban előhaladhassanak, gyakran nem csupán egyéni, de közszolgálati érdek is. Az 1891:XVII. tc. 27. §-ában foglalt azon rendelkezések - mely szerint a kir. törvényszéki elnökök, birák, járásbirák és ügyészek fontos közszolgálati érdekből eddigi szolgálati minőségükben való meghagyás mellett előhaladhatnak - most analogia utján a közigazgatási szolgálatban legalább a főszolgabirákra való kiterjesztése annál inkább indokoltnak mutatkozik, mert a közigazgatási tisztviselő az állás természete szerint még inkább van helyhez kötve, mint a birósági vagy ügyészségi alkalmazott.

Ezt a czélt kivánja megoldani az 5. §, melynek értelmében azok a főszolgabirák, a kik legalább 15 évi főszolgabírói működésük ideje alatt közigazgatási téren, tehát hivatali teendők lelkiismeretes teljesítése s ezzel kapcsolatos társadalmi tevékenységük által kitüntek, a belügyminiszter hozzájárulásával vármegyei közgyülési határozat alapján a VII. fizetési osztályba előléptethetők lennének. A törvény czélzatának - minden kedvezés vagy melléktekintet nélkül - tárgyilagos megvalósítására kellő biztosítékot fog nyujtani a hosszabb szolgálati idő kikötése, az érdemességnek az arra illetékes tényezők által való megbirálása, s végül a vármegyei közönségnek és a belügyminiszternek egyetértő elhatározása.

A 6. §-hoz

Az 1886:XXI. tc. 57. §-ának g) pontja értelmében a főispán a mutatkozó szükséghez képest tiszteletbeli tisztviselőket nevezhet ki. Ezen a rendelkezésen kívül a vármegyei tiszteletbeli tisztviselőkre, ezek szolgálati viszonyaira, illetményeire stb. vonatkozólag törvényeinkben semmiféle más intézkedés nincs. Az illetményekre vonatkozó törvényes rendelkezés hiányában a kérdés tisztázására s az esetleges félreértések elkerülése végett feltétlenül szükségesnek vélem, hogy az eddigi gyakorlatnak megfelelően törvényben mondassék ki, hogy a tiszteletbeli tisztviselők a valóságos állással egybekötött javadalmazás nem illeti meg, későbbi valóságos alkalmaztatása esetén pedig a tiszteletbeli állásban eltöltött szolgálati idő a magasabb fizetési fokozatba, illetőleg fizetési osztályba való előléptetésre semmiféle jogczímet sem ad. Igaz ugyan, hogy a tiszteletbeli tisztviselők egy része tényleges szolgálatot is teljesít; más része azonban vagy egyáltalán nem, vagy legalább rendszeresen és állandóan nem működik. E bizonytalanságra való tekintettel a fizetésrendezésnél a tiszteletbeli állás figyelembevételét egészen mellőzendőnek véltem. A 6. §-ban azért kell a magasabb fizetési osztályról is említést tenni, mert az 5. § értelmében a főszolgabiráknak a VIII. fizetési osztályból a VII. fizetési osztályba való előléptetésénél a szolgálati idő is figyelembe vétetnék. A 6. §-ban tervezett intézkedésnél fogva az a főszolgabiró, a ki pl. 10 évig valóságos főszolgabiróként és 5 évig tiszteletbeli főszolgabiróként szolgált, a VII. fizetési osztályba nem léptethető elő, mert a tiszteletbeli minőségben eltöltött 5 évi szolgálati idő a megkivánt 15 évi minimális időtartamba nem számítható be.

A 7. §-hoz

Az 1886:XXI. tc. 80. §-a - többek között - kimondja, hogy a közigazgatási gyakornokokat a főispán élethossziglan nevezi ki. Ezen az intézkedésen kivül a közigazgatási gyakornokokra vonatkozólag a törvényben más rendelkezés nincs. Sőt, mivel az 1886:XXI. tc. 67. §-a, mely a vármegyei tisztviselőket egyenkint felsorolja, a közigazgatási gyakornokokról említést nem tesz, a közigazgatási gyakornokok minősültsége és hivatala pedig kizárja, hogy a segéd- és kezelőszemélyzet körébe tartozzanak: a közigazgatási gyakornokoknak még hivatali helyzete sincs idáig törvényileg tisztázva. Nézetem szerint az illetmények szabályozásakor megfelelő alkalom kinálkozik arra, hogy - a mint ez az állami szolgálatban álló közigazgatási gyakornokokra nézve az 1893:IV. tc. 11. §-ában kimondatott - e törvényjavaslatban kimondassék, hogy a közigazgatási gyakornokok vármegyei tisztviselők, a kik fizetés természetével biró segélydíjban részesülnek. A segélydíjak összegét tekintve, a törvényjavaslat értelmében az állami és a vármegyei közigazgatási gyakornokok között lényeges különbség tétetnék. Míg ugyanis az állami szolgálatban álló gyakornokok évi segélydíjának maximuma 1000 korona, addig a vármegyei közigazgatási gyakornokok évi segélydíját 1000, 1300 és 1600 K összegekben kérem megállapítani. Az Indokolás általános részében elmondottak után nem szükséges újból felsorolnom azokat az okokat, melyek ma a közigazgatási pályára lépő egyéneket valósággal visszariasztják a vármegyei szolgálattól. Ma a vármegyei közigazgatási pályára, melyet azelőtt a legelőkelőbbnek tekintettek, gyakran csak azok szánják rá magukat, a kik másutt elhelyezést nem találtak. Erről a tanuskodik a rendszeresített, de pályázók hiányában betöltetlen közigazgatási gyakornoki állások nagy száma. Pedig a közigazgatási gyakornoki állás a közigazgatási gyakorlati ismeretek elsajátításának valóságos iskolája, melynek a magasabb állásokra kellő gyakorlati képzettségü egyéneket kellene szolgáltatni.

A közigazgatásnak általános érdeke is azt követeli, hogy a vármegyék a maguk aljegyőit és szolgabirákat ne az iskola padjaiból alig kikerült és gyakorlati ismeretekkel egyáltalán nem biró egyének közül, hanem lehetőleg a közigazgatási gyakornokok sorából válaszszák. Ezt azonban a vármegyék csak akkor tehetnék meg, ha kellő számú közigazgatási gyakornokok állanának rendelekezésükre. A vármegyék is érezték, hogy az előmenetel bizonytalansága mellett a csekély javadalmazású gyakornoki állásokat betölteni alig lehet. Ezért gyakornokaik segélydíját anyagi helyzetükhöz képest fokozatosan emelték. Az elmondottakra és arra a következményeiben fontos hivatásra való tekintettel, mely a közigazgatási gyakornokokra a vármegyei szolgálatban vár, kérem részükre a tervezett segélydíjak megállapítását. A 7. §-ban tervezett többi rendelkezés indokolást alig igényel. A teljesség kedvéért csak azt említem még meg, hogy a közigazgatási gyakornokok kinevezése mindig a legalacsonyabb (1000 korona) segélydíj-fokozatba való sorozással történnék s a gyakornokok a magasabb segélydíj-fokozatban az illető vármegyében előállott üresedéshez képest lépnének elő. A szolgálati időre alapított fokozatos előlépés nem lenne indokolt a közigazgatási gyakornokoknál, a kik az üresedéstől függő előlépés rendszere mellett remélhetőleg rövidebb idő alatt jutnak a magasabb segélydíj-fokozatba, mint a mennyi az előlépés szempontjából megállapítható szolgálati idő tartama lenne.

A 8. §-hoz

Lényegileg ugyanazok a szempontok, a melyek a vármegyei tisztviselők illetményeinek szabályozására vonatkozó javaslataimnál vezettek, voltak döntők arra nézve is, hogy e szabályozás a vármegyei szolgaszemélyzet tagjaira is kiterjesztessék. A 8. §-ban azt hozom javaslatba, hogy a vármegyei szolgák fizetése és lakáspénze azonos legyen az állami altisztek és szolgák fizetésével és lakáspénzével, s ennek megfelelően a fizetési fokozatba való beosztás általam a pénzügyminiszter úrral egyetértőleg, rendeleti úton foganatosíttassék. Mivel ma a vármegyékben a szó valódi értelmében vett altisztek nincsenek, nézetem szerint az állami altisztek részére megállapított illetményekben a vármegyei szolgaszemélyzet azon tagjait kellene részesíteni, a kik rangbeli elsőbbségük és magasabb illetményeik alapján a szolgaszemélyzet többi tagjaitól ma is meg vannak különböztetve.

A mellékelt beosztási tervezetre (10. melléklet) nézve megjegyzem, hogy a vármegyei szolgaszemélyzet tagjainak beosztása, illetőleg javadalmazásának megállapítása lényegileg azon rendelkezések figyelembevételével történt, melyek az állami alkalmazottaknak engedélyezendő pótlékokról szóló 1904:I. törvénycikkben nyert felhatalmazáson alapuló 530/1904. ME rendeletben foglaltatnak. Megjegyzem továbbá, hogy rangbeli elsőbbségük és jelenlegi magasabb illetményeik alapján a házfelügyelőket, kapusokat, kőnyomdászokat, ajtónállókat, huszárőrmestereket, káplárokat és egy kézbesítőt az állami altisztekkel egyenlő elbánásban részesítettem. Azokat a szolgákat, a kik a vármegyei jelentések szerint nem rendszeresített állásokra vannak alkalmazva (tiszti hajdúk, háziszolgák), kivétel nélkül a legalsó fizetési fokozatba osztottam be; ellenben a szolgaszemélyzet többi tagjainál az eltöltött szolgálati évekre figyelemmel voltam. Végül megemlítem, hogy jövőre a szolgák kinevezése csak a legalsó fizetési fokozatba való sorozással történhetik. A magasabb fizetési fokozatba a szolgák öt kifogástalanul eltöltött szolgálati év után lépnek elő. A fokozatos előlépésnél tehát a szolgálati idő mellett a kifogástalan viselkedés is figyelembe vétetik.

A 9. §-hoz

E törvényjavaslatban az 1. § mellett a 9. § tartalmazza a legfontosabb rendelkezést. Ugyanis ezt a szakaszt - a 14. §-szal kapcsolatban - úgy kívánom értelmezni, hogy ezután a vármegyei összes alkalmazottak fizetései és lakáspénzei kizárólag az állampénztárból fedeztessenek. Az Indokolás általános részében már említettem, hogy az állampénztár igénybevétele nem új keletű. Az államkincstár a vármegyei szükségletek fedezéséhez eddig is igen jelentékeny összeggel járult hozzá. Az 1902. évi vármegyei költségvetések tanusága szerint a vármegyei összes szükségletek 14.917. 172 korona 01 fillért tettek ki, ezzel szemben az állampénztár, mint fedezeti forrás 12.959,923 korona 01 fillérrel szerepel. A megszaporodott vármegyei teendők folytán a vármegyei szükségletek is növekedvén, a vármegyék már régóta kénytelenek voltak külön rendeltetéssel biró alapjaikat is közigazgatási czélokra igénybevenni. Azt, hogy a vármegyei alapok eredeti rendeltetésüktől elvonassanak s közigazgatási czélokra fordíttassanak, a törvényhozás már az 1883:XV. tc. alapjául szolgált törvényjavaslat tárgyalásakor sem tartotta megengedhetőnek. Ennek a helyes álláspontnak a folyománya az volt, hogy a gyámpénztári tartalékalapok jövedelméből közigazgatási czélokra fordított körülbelül 54.000 frt és a vármegyei székházépítési alapokból hasonlóan igénybevett 8,000 frt a vármegyei költségvetések fedezeti részéből akkor töröltetett, s az ez által előállott hiány az állampénztárból fedeztetett. 1883 óta azonban a viszonyok kényszerítő hatása alatt újra előtérbe lépett és csaknem általánossá vált a különböző vármegyei alapok igénybevétele.

Ha eltekintek is attól az újra meghonosodott, helytelen gyakorlattól, hogy egyes vármegyei alapok eredeti rendeltetésüktől eltérő czélokra használtatnak fel, a vármegyei alkalmazottak rendes illetményeinek kizárólag az állampénztárból leendő fedezését még a következő okból is méltányosnak és szükségesnek vélem. Nem tartom ugyanis sem igazságosnak, sem méltányosnak, hogy mig egyes vármegyék alkalmazottaik javadalmazásához egyáltalán nem, vagy csak elenyészően csekély összeggel járultak hozzá, addig más vármegyék az adófizető lakosság jelentékeny megterhelésével járó vármegyei pótadók és különböző rendeltetésű alapjaik terhére megszavazott tetemes összegeket kötöttek le ugyanezen czélra. Tehát a közteherviselés arányos megosztása érdekében is szükséges, hogy a vármegyei alkalmazottak fizetése és lakáspénze kizárólag az állampénztárból fedeztessék.

A vármegyék 1902. évben 1.149,215 korona 35 fillérrel járultak hozzá alkalmazottaik javadalmazásához. E törvényjavaslat elfogadása esetén ebből az összegből még le kellene vonni 67.294 korona 44 fillért, mely összeg a 10. § értelmében a személyi pótlékok fedezésére szolgálna, tehát időlegesen a vármegyék terhe maradna (12. melléklet). E szerint tehát 1.081,920 korona 91 fillért tenne ki az az összeg, mely a vármegyei hozzájárulások felszabadítása folytán az állampénztár terhére esnék. Ennek a kétségtelenül jelentékeny tehernek súlyát azonban csökkenti az, hogy az eddigi vármegyei hozzájárulások a vármegyék rendelkezésére bocsáttatván, a vármegyék az évek során át felszaporodott számadási hiányaikat s kellő fedezett hiányában évről-évre növekedő háztartási szükségleteiket néhány év alatt saját erejükből fedezhetnék, s az állampénztár megszabadulna a vármegyék állami javadalmazásának évről-évre szükségessé vált emelésétől, póthitelek engedélyezésétől. Azt, hogy a vármegyék háztartási szükségletei az utóbbi években mennyire megnövekedtek, mutatják az 1903. és 1904. évi vármegyei költségvetések, melyekben a vármegyék összesen 3.341.546 korona 79 fillér állami pótjavadalmazást kértek. Az eddigi vármegyei hozzájárulások felszabadítása által a vármegyéknek megadatnék a lehetőség arra is, hogy a fizetésemelések folytán tetemes megterheltetés elé néző nyugdijalapjaikat a vármegyei pótadók emelése nélkül gyarapíthatnák, felszabadított alapjaikat pedig eredeti rendeltetésüknek megfelelően, közgazdasági és közművelődési czélokra fordíthatnák.

E törvényjavaslat a vármegyei alkalmazottak anyagi helyzetének javítása mellett az illetmények egyöntetűségét és a megállapított illetményösszegek állandóságát is biztosítani kívánja. Mivel azonban az 1886:XXI. tc. 47. § i) pontja a vármegyei alkalmazottak fizetésének szabályozását, felemelését és leszállítását a vármegyei közgyülés hatáskörébe utalta, szükséges, hogy ez a rendelkezés, mely a tervezett intézkedésekkel ellenkezik s a törvényjavaslat czéljának megvalósítását is veszélyeztetné, kifejezetten hatályon kívül helyeztessék.

A 10. §-hoz

A vármegyei tisztviselők jelenlegi fizetéseinek átlagát feltüntető összehasonlítás (5. melléklet) tanusága szerint az ezen törvényjavaslatban tervezett fizetések a jelenlegi átlagot általában véve jelentékenyen felülmulják. Azonban annál a nagy aránytalanságnál fogva, mely az ugyanazon állásban levő vármegyei tisztviselők mostani illetményei között fennáll, egyes vármegyei tisztviselők jelenleg nagyobb javadalmazást élveznek, mint a mennyi őket e törvényjavaslat értelmében megilletné. Igazságtalan lenne, ha e törvényjavaslat, melynek czélja e vármegyei alkalmazottak anyagi helyzetének javítása, törvényerőre emelkedése esetén bárkinek megkárosítását vonná maga után. Ezért a szerzett jogok tiszteletben tartása mellett azt hozom javaslatba, hogy azok a vármegyei tisztviselők, a kiknek a tervezett illetményeknél jelenleg magasabb javadalmazásuk van, a többletet - mint személyi pótlékot - továbbra is megkapják, még pedig az eddigi hatálylyal. Vagyis, ha jelenlegi magasabb illetményük nyugdíjba beszámítható, akkor a személyi pótlékot is ilyennek kell tekinteni. Ellenkező esetben a személyi pótlék az esetleges nyugdíjigény megállapításánál figyelembe nem vehető. A tervezett rendelkezés értelmében a személyi pótlékok megállapításánál a fizetést és lakáspénzt együttesen kell számbavenni. E szerint pl. az a tisztviselő, a kinek ma 1900 korona fizetése és 400 korona lakáspénze van, jövőben pedig 2000 korona fizetése és 350 korona lakáspénze lenne, személyi pótlékban - bár jelenlegi lakáspénze a tervezettnél nagyobb - nem részesíthető, mert jelenlegi fizetése és lakáspénze együttvéve 2300 korona, tervezett fizetése és lakáspénze pedig együttesen 2350 korona.

Megjegyzem, hogy az idő rövidsége miatt s az e tekintetben szükséges személyi adatok hiányában a mellékelt tájékoztató kimutatásokban a személyi pótlékokat nem az együttes illetmények, hanem a fizetések és a lakáspénzek szerint külön-külön kellett kiszámíttatnom. A kimutatásokban feltüntetett és a valóságban előálló számadatok között azonban előreláthatólag elenyészően csekély lesz az eltérés. A vármegyei tisztviselők illetményeinek szabályozásánál az egyik alapelv az, hogy úgy a most létező, mint a jövőben rendszeresítendő állásokra alkalmazott tisztviselők csak a VI-XI. fizetési osztályok valamelyikére megállapított illetményekben részesíthetők; a másik alapelv, hogy ezek az illetmények az állampénztárból fedeztetnek. Ennek az elvi álláspontnak természetes következménye az lenne, hogy a személyi pótlékok az állampénztárt nem terheltetik. Méltánytalannak tartanám azonban, hogy azokban a vármegyékben, melyek alkalmazottaik javadalmazásához eddig sem járultak hozzá, a melyekben tehát a magasabb illetményeket eddig is kizárólag az állampénztár fedezte, az esetleges személyi pótlékok a vármegyét terheljék. Ezért az elvi álláspontnak és a méltányosság követelményeinek kiegyenlítése végett azt hozom javaslatba, hogy a személyi pótlékok csak azokat a vármegyéket terheljék, melyek alkalmazottaik javadalmazásához eddig is hozzájárultak.

Megjegyzem, hogy a személyi pótlékok aránylag csekély összeget, 72.450 korona 44 fillért (12. melléklet) fognak képviselni. A szakasz utolsó bekezdése - az illetmények egységes szabályozás daczára - megadja a vármegyének azt a jogot, hogy kiváló és arra érdemes tisztviselőjének esetleg a jövőben is személyi pótlékot nyujthasson. Mivel azonban ez a személyi pótlék inkább csak kitüntetés, vagy személyileg állandósított jutalom jellegével birhat: a vármegyei nyugdíjalapot érdekeinek megóvása végett is szükségesnek vélem az említett jogot korlátozni, úgy, hogy a jövőben engedélyezhető személyi pótlék nyugdíjba beszámítható ne legyen.

A 11. §-hoz

Az 1886:XXI. tc. 47. §-ának k) pontja értelmében „új hivatalok és állások felállítása” a vármegyei közgyülég joga. Mivel azonban az összes vármegyei tisztviselők illetményei országszerte egységesen lennének megállapítva, s az összes fizetések és lakáspénzek teljesen az állampénztárt terhelnék: az egységes illetménymegállapítás állandóságának biztosítása és az államkincstár érdekeinek megóvása végett a 11. §-ban azt hozom javaslatba, hogy az új állások ezentúl csak a VI-XI. fizetési osztályok valamelyikére megállapított javadalamzással legyenek rendszeresíthetők. Természetesen ez a rendelkezés a vármegyéknek új állások létesítésére vonatkozó s az 1886:XXI. törvénycikkben biztosított önkormányzati jogát nem érintheti. A 11. §-ban tervezett rendelkezés végül azért is szükségesnek mutatkozik, hogy e törvényjavaslat törvényerőre emelkedés esetén a végrehajtás ellenőrzésénél s a kitűzött czél pontos megvalósításánál a belügyi kormánynak kellő törvényes alapja legyen akkor, a mikor a vármegye az új állások rendszeresítésére vonatkozó közgyülési határozatot az 1886:XXI. tc. 5. §-ának e) pontja értelmében jóváhagyás végett felterjeszti.

A 12. §-hoz

Ezen törvényjavaslat czélja a vármegyei alkalmazottak illetményeinek egységes szabályozása. A kitűzött czél mutatja, hogy a szabályozás körébe csak azok az illetmények voltak bevonhatók, melyekre nézve az egységes megállapítás lehetséges. Ilyenek a fizetés és a lakáspénz. Azt, hogy az ugyanazon állásban levő alkalmazottaknak - a helyi viszonyokra való tekintet nélkül - mindenütt ugyanazt az alapfizetést kell kapniok, bizonyítani felesleges. Tehát nemcsak lehetséges, hanem feltétlenül szükséges is, hogy a fizetések egységes alapon állapíttassanak meg. A lakáspénznek már némileg a helyi viszonyokhoz kell alkalmazkodnia. Itt tehát már osztályozásra van szükség. De ez az osztályozás olyan általánosságban mozog, hogy az egyöntetűséget alig zavarja meg. A többi illetményeknél, melyek helyes megállapítás mellett tulajdonképen csak a tényleges kiadások egyenértékét képezik, az egységes szabályozás lehetetlen. Ezen illetmények (úti, irodai-, ruhaátalány stb.) kellő megállapítása csak a különböző helyi viszonyok (az igazgatott terület nagysága, a lakosság száma, a távolság, a közlekedési viszonyok, a községek száma, a drágasági viszonyok stb.) figyelembevételével történhetik. E törvényjavaslat tehát csak a fizetéseket és lakáspénzeket vonta az egységes szabályozás körébe, ellenben érintetlenül hagyja a többi illetményeket, melyek oly szorosan függnek össze a helyi viszonyokkal, hogy czélszerüen csak a vármegyék, mint helyi hatóságok által szabályozhatók.

A 13. §-hoz

E szakasz e törvényjavaslatban tervezett rendelkezéseknek - 1904. évi január hó 1-től számított jogszabálylyal - visszaható erőt kíván tulajdonítani. A 13. §-ban tervezett rendelkezések egyébként lényegileg azonosak azokkal, melyek az állami alkalmazottak illetményeinek ujabb szabályozásánál irányadók, s annak a fictiónak törvénybe iktatását tartalmazzák, mintha a vármegyei alkalmazottak eddigi szolgálati ideje már a törvény hatályának tartama alatt telt volna el. E szerint tehát pl. azt az alispánt, a ki folyó évi január hó 1-én már öt év óta alispán volt, a VI. fizetési osztály 2-ik fizetési fokozatába kell sorozni. A folyó évi január hó 1-től a törvény életbeléptéig járó illetmény-többlet a törvény életbelépése után egy összegben utalványoztatnék ki.


  Vissza az oldal tetejére