1904. évi XI. törvénycikk indokolása

a községi és körjegyzők, valamint a segédjegyzők illetményeinek szabályozásáról * 

Általános indokolás

Ez a törvényjavaslat a magyar tisztviselői kar azon csoportjának anyagi helyzetén kíván javítani, a melynek hasznos munkája eddig a törvényhozás részéről aránylag a legcsekélyebb méltánylásban részesült. Nem a szűkkeblűség késleltette eddig sem e régóta felszínen levő kérdés megoldását, de az a téves és kellően alig indokolható felfogás lépett előtérbe, hogy a jegyzék állami segélyezése a községi önkormányzattal összeférhetetlen. A jegyzői javadalom rendezésének kérdése már a messze multban is foglalkoztatta az államot és a törvényhatóságokat. Nyomait már a XVIII. század második felében Mária Terézia uralkodása alatt találjuk, a mikor az úrbéri rendezés alkalmával a jegyző földjárandósága is kihasíttatott. Ugyancsak már a XVIII. század végén néhány vármegye is szabályozza a jegyzők illetményeit. Egyes vármegyék valósággal fizetési osztályokba sorozták (50, 65, 80 és 100 frt) a jegyzőket, de a készpénzfizetés mellett házat és szántóföldet is biztosítottak nekik haszonélvezetül. Maga a készpénzfizetés a legtöbb helyen igen csekély volt s a járandóságok nagyobb része terményekben (gabona, hízó disznó, hús, vaj, faggyú, só, fa, bor, sőt csizma is) adatott. E régi korból veszi eredetét, hogy a jegyzők közül sokan javadalmazásuk jelentékeny részét ma is föld- és terményjárandóságokban bírják.

Az újabb időben a törvényhozás megállapította a jegyzői fizetés minimumát és pedig legelőször a községek rendezéséről szóló 1871:XVIII. tc. 67. §-ában, mely szerint a fizetés, nem számítva a természetben kiszolgáltatandó szabad lakást, 400 o. é. forintnál kevesebb nem lehet. A jelenleg érvényben levő 1886:XXII. tc. 66. §-a a jegyzők fizetésének e minimumát fentartotta, s csak azzal bővítette ki az 1871. évi törvénynek rendelkezését, hogy ott, a hol a községek vagyoni helyzete megengedi, a törvényhatóság a fizetést hivatalból 600 forintig felemelheti. A vármegyék - különösen az utóbbi időkben - indíttatva a jegyzők mind hangosabbá váló panaszaitól, igyekeztek a jegyzői fizetést a törvényes korlátok között lehetőleg felemelni. De a községek általában véve annyira túl vannak terhelve pótadóval, hogy a jegyzői fizetés felemelését nagyon sok község vagyoni helyzete nem engedte meg s azért igen nagy azoknak a községeknek, illetőleg körjegyzőségeknek a száma, melyeknek a jegyzői a község részéről ma is csak a minimális 800 korona fizetésben részesülnek. Sőt a rendelkezésemre álló hivatalos adatok szerint még mindig van néhány olyan jegyzői állás, melynek a községtől (községektől) élvezett javadalmazása a törvényes minimumon is alul marad. Pedig az 1871:XVIII. tc. meghozatala, tehát immár 33 év óta a társadalmi és közgazdasági állapotok s a megélhetés kellékei annyira megváltoztak, hogy ma már családos köztisztviselőre nézve a létminimum a 800 koronát messze túlhaladja. Az 1. alatt mellékelt táblázatos kimutatásban feltüntetni kivántam, hogy a jegyzők javadalmazása egyes vármegyékben jelenleg mennyit tesz ki összesen és átlag véve, továbbá hogy miként oszlik meg a javadalmazás az illetmények egyes nemei szerint. Az 2. alatt mellékelt táblázatos kimutatás pedig feltünteti, hogy egyes jegyzők állandó javadalmazása az államtól nyert anyakönyvvezetői tiszteletdíjjal, illetőleg államsegélylyel együtt ma milyen határok között mozog. Végül a 3. alatt mellékelt kimutatás tájékoztatást nyujt a jegyzők szolgálati idejére nézve.

E kimutatások, melyeknek tanusága szerint az országban a jegyzők átlagos javadalmazása 1411 korona, első tekintetre jelzik a segítség sürgős voltát. De a szóban forgó idő alatt a jegyzők munkaterhe is lényegesen megszaporodott. Nemcsak a lakosság lélekszámának emelkedésével s a közművelődés fejlődésével természetszerűleg lépést tartó ügyszámszaporodást veszem itt számításba, hanem azokat az újabb ügyköröket is, melyeket az utóbbi idők törvényhozása a jegyzőkre ruházott. Elég ezen egyébként igen üdvös czélú és hatású törvények közül a mezőgazdaságról és mezőrendőrségről szóló 1894:XII., a bűnvádi perrendtartásról szóló 1896:XXXIII., a munkaadók és mezőgazdasági munkások közötti jogviszony szabályozásáról szóló 1898:II., a gazdasági munkás- és cseléd segélypénztárról szóló 1900:XVI., az erdőmunkásokról szóló 1900:XXVIII. törvénycikkeket említenem, hogy némi képét nyujtsam annak az évről-évre szaporodó munkatehernek, melylyel a községi jegyzőknek meg kell birkózniok. A jegyzők közül igen sokan hajlandók a közigazgatási eljárás egyszerűsítéséről szóló 1901:XX. törvénycikket, illetőleg az ennek alapján hivatali elődöm által kibocsátott Községi Ügyviteli Szabályzatot, Községi Gyámügyi Ügyviteli Szabályzatot, Jogorvoslati Utasítást és Kézbesítési Utasítást is azon jogalkotások közé sorozni, melyek a jegyzőkre szintén újabb terhet róttak.

Ebben a felfogásban kétségtelenül van annyi tárgyilagos igazság, hogy minden rendszerváltozás, különösen a hivatalok beléletét érintő minden gyökeres reform legalább is átmenetileg bizonyos nehézségekkel jár. Az is igaz, hogy az új ügyviteli szabályzatok általában véve minden olyan hivatalban, hol a szükséges ügyviteli rendnek és pontosságának kellő mértéke nem volt meg, nemcsak átmenetileg, de a múlthoz képest állandóan is bizonyos munkatöbbletet okoztak. De viszont tény az is, hogy az egyszerűsítési törvény és ennek végrehajtási rendeletei a jegyzőkre eddigi jogszabályokon nem alapuló újabb ügykört nem hárítottak. És ez az új ügyviteli rendszer, mely különösen kezdetben sűrű megtámadásokban részesült, részben máris elérte, jövőben bizonyára még inkább el fogja érni a kitűzött czélt: az országos egység és egyöntetűség érvényesítése és közigazgatási eljárásunknak javítása mellett a lehető egyszerűsített az egész vonalon. A jegyzők munkaterhét szaporító, fentebb felsorolt törvények között azért nem említettem az állami anyakönyvekről szóló 1894:XXXIII. törvénycikket, mely pedig a jegyzőket szintén nagy mértékben terhelte meg, mert e törvény állami tiszteletdíj czímén némi kárpótlásban is részesítette a jegyzőket. Azokat a törvényeket sem említettem, melyek az újabb munkateher fejében legalább bizonyos mérsékelt munkadíj felszámítását engedélyezték (pl. az 1894:XVI. tc. 122. §-a, vagy az 1900:XXIX. tc. 9. §-a), hanem azokat, melyek minden ellenszolgáltatás nélkül róttak a jegyzőkre tetemes új terheket.

Ily körülmények között, ha a jegyzők javadalmazását csak abban a mértékben emeljük, a mily mértékben növeltük újabban terheiket, már ekkor is tűrhető exisztenciát biztosítottunk számukra. Hozzáadva ezekhez azt, hogy a legutóbbi időkben a törvényhozás a közalkalmazottaknak minden csoportjának javadalmazását javította, tanítókét, lelkészekét, vármegyei tisztviselőkét, nem is szólva az állami alkalmazottakról: valóban alig igényel bővebb indokolást, hogy végre a községi jegyzők helyzetén is javítani kell. Midőn pedig meg van állapítva az, hogy a jegyzők javadalmazásának rendezését tovább elodázni nem lehet, egyuttal eldöntött kérdésnek tekinthető az is, hogy a megfelelő országos rendezés csak az államkincstár terhére történhetik. A községek általános túlterheltsége kizárja, hogy a javadalmazás a községek újabb megterheltetésével rendeztessék. A vagyonos községek többé-kevésbbé kielégítő módon eddig is gondoskodtak jegyzőikről. A jegyzők túlnyomó része azonban szegény községben szolgál. A jegyzői javadalmazás rendezését tehát a községektől várni egyértelmű volna számos község anyagi megrontásával vagy pedig e kérdés megoldásának bizonytalan időkig való elhalasztásával.

Arra nézve, hogy a jegyzői javadalmazás kiegészítésének terhét mi alapon veszi az állam magára, bővebb indokokat keresni nem kell, mert hiszen köztudomású dolog, hogy a jegyzők munkájának túlnyomó része állami teendő. Az adókezelés, végrehajtás, ujonczozási munkálatok, hadkötelesek, tartalékosok, népfelkelők, nyilvántartása, bűnügyi nyomozások, állami anyakönyvek vezetése, házasságkötések körüli eljárás, tankötelesek összeirásának vezetése, iskolamulasztók nyilvántartása stb. képezik a jegyzők elfoglaltságának javarészét. Ezek pedig mind kizárólag állami feladatok. Indokolt tehát, hogy az állam, ha már külön szerveket nem alkalmaz e teendők ellátására, legalább az általa is annyira igénybe vett községi jegyzők fizetésének terhét a községekkel megossza. Alkotmányjogi szempontok sem lehet kifogásolni, hogy a helyi önkormányzat közegei részben az államtól nyerjék a fizetésöket, mert magában véve a községi jegyző fizetésének állami kiegészítése a községet az állammal szemben a mainál nagyobb függésbe nem hozza.

A vármegyék nem is támasztanak aggályokat ez iránt, mert a legtöbb vármegye maga is feliratilag kérte, hogy a jegyzők javadalmazása az államkincstár terhére sürgősen rendeztessék. Különben is az a kérdés, hogy a jegyzők állami segélyezése alkotmányjogi szempontból akadályokba nem ütközik, elvileg el lett döntve már akkor, a mikor a törvényhozás az 1894:XXXIII. törvénycikkben az anyakönyvvezetői tiszteletdíjak nyujtását megengedte; mert a milyen kárpótlás az anyakönyvvezetői tiszteletdíj az állami anyakönyvek vezetése körül a jegyzőkre ruházott állami feladat teljesítéséért, épen olyan kárpótlásnak kell tekinteni a jelen törvényjavaslatban tervezett fizetéskiegészítést is mindazon állami teendők ellátásáért, melyeket a jegyző az ujonczozási munkálatok, a hadkötelesek stb. nyilvántartása, az állami adók kezelése, a bűnügyi nyomozások stb. stb. körül - megfelelő állami közegek hiányában - elvégez. Még inkább meghaladott álláspontok tekinthetők az önkormányzat szempontjából eredő aggályok annak folytán, hogy ugyancsak az állami anyakönyvezés megfelelőbb ellátása érdekében több vármegye területén új községjegyzői állások is állíttattak fel, akként, hogy azok javadalmazásának egy részét az államkincstár fedezi.

Végül maguk a jegyzők is az államtól várják sorsuk javítását.

A jegyzői javadalmazás rendezésének kérdését magának a jegyzői fizetés mértékének megfelelő szabályozása még nem meríti ki. A fizetés csekély voltán kívül az is súlyosbítja a jegyzők helyzetét, hogy a községek nagy részében a jegyzőkben rendszeresített segédmunkaerő vagy egyáltalán nem áll, vagy nem kellő számban áll rendelkezésre. Az ország összes nagyközségei és körjegyzőségei közül, melyeknek száma: 4541, összesen 2000 olyan nagyközség, illetőleg körjegyzőség van, melyben rendszeresített segédmunkaerő nincs. E 2000 nagyközség, illetőleg körjegyzőség közül 653 nagyközségben, illetőleg körjegyzőségben a jegyző a község (községek) részéről díjnoktartási átalányban részesül ugyan, de még igy is marad 1347 olyan nagyközség, illetőleg körjegyzőség, a hol semmiféle segédmunkaerő nincs alkalmazva s a jegyző díjnoktartási átalányban sem részesül. (4. számú melléklet) E nagyközségek, illetőleg körjegyzőségek között bizonyára számos olyan van, melyekben a csekély ügyforgalomnál fogva a jegyző, úgy a hogy, egymaga is képes ellátni az összes teendőket; azonban tény az, hogy sok községben a jegyző sajátjából tart díjnokot. De az oly községekben, illetőleg körjegyzőségekben is, melyeknek jegyzője díjnoktartási átalányban részesül, ez az átalány gyakran oly csekély összegű, hogy a díjnoktartási költségeire nem elegendő és így a jegyző arra itt is csak ráfizet vagy pedig ingyen teljes ellátást ad a díjnoknak. Sőt a nagy ügyforgalomnál fogva még az olyan községekben is gyakran kénytelen a jegyző sajátjából díjnokot tartani, melyekben segédmunkaerő van ugyan rendszeresítve, de nem kellő számban. A jegyzőket pedig a kellő munkaerő hiánya egyénileg is sokkal inkább sujtja, mint más köztisztviselőket. Más hivatalokban a munkaerő hiánya csupán ügyhátralékot idéz elő, de az illető tisztviselőnek mentségül rendszerint elfogadtatik a munkaerő hiányára való hivatkozás. A jegyző azonban ezzel ritkán védekezhetik, mert minden késedelemért - a nélkül, hogy a védelmét előterjeszthetné - a felsőbb hatóságok (alispán, pénzügyigazgató, főszolgabiró, járásbiróság) menten rendbírsággal illetik, ez ellen pedig törvényeink értelmében még csak felebbezésnek sincs helye.

E törvényjavaslat a legégetőbb bajokat orvosolni s a jegyzőkhöz méltatlan helyzeten lehetőleg javítani igyekszik. Ez irányban elmegy a végső határig, a meddig ez idő szerint terjeszkedni lehet, abban a tudatban, hogy a jegyzők anyagi helyzetének jobbrafordulása sok tekintetben a közigazgatási állapotok megjavulásával is kapcsolatos és hogy az állami segély olyanokat ér, a kiknek boldogulása a nemzeti állam izmosodását is nagyban elősegíti.

A vázolt helyzettel szemben a törvényjavaslat a következő kérdések megoldásával foglalkozik:

1. Megállapítja azt a javadalmazási minimumot, amelynél kevesebb illetménye egy jegyzőnek, illetőleg segédjegyzőnek sem lehet. Ez a minimum a jegyzőkre nézve 1600 korona, a segédjegyzőkre nézve 1000 korona. A hol az összes javadalmazás ezen összegen alul van, a javadalmazás ezen összeg erejéig kiegészíttetik és pedig rendszerint az állam által.

2. Gondoskodik a törvényjavaslat arról is, hogy a hosszú szolgálat a javadalmazás emelésével jutalmaztassék. E czélra a jegyzők számára 100 koronás ötödéves korpótlék rendszeresítését vettem tervbe, a mely azonban 400 koronánál feljebb nem emelkedhetik.

3. A jegyzők munkaterhének apasztása czéljából a törvényjavaslatban a törvényhozás engedélyét kérem arra, hogy részben vagy egészben az államkincstár terhére új segédjegyzői állások legyenek rendszeresíthetők és végül

4. A községi közigazgatás értelmi szinvonalának emelése czéljából gondoskodni kivánok arról, hogy jövőben az államilag segélyezett segédjegyző állásokra csak jegyzői képesítéssel biró egyének legyenek megválaszthatók.

Mindeme kérdések megoldása nagy lépést jelent a községi közigazgatás szervezeti reformjának megvalósítása felé is. E reformnak legfőbb akadálya eddig az anyagi eszközök hiánya volt. E törvényjavaslat törvényerőre emelkedésével már lényegesen kevesebb lesz az a többköltség, a mit a szervezeti reform annak idején igényelni fog. A kitüzött czélra irányuló törekvéseimben az állam pénzügyi helyzete vont korlátokat. Egyes részletkérdések megoldását pedig azért tartottam függőben, mert ellenkező esetben a segítség nagy késedelmet szenvedett volna.

Mielőtt a törvényjavaslat részleten indokolására térnék át, röviden ki kell terjeszkednem még egy kérdésre, mely a jegyzői javadalmazás kérdésével szorosan nem függ össze, tehát e törvényjavaslat keretébe sem volt felvehető, de a mely a jegyzőknek - anyagi helyzetük javítására irányuló törekvésük mellett - szintén régi törekvésük tárgya. E kérdés: a jegyzői állás jogkörének megfelelő szabályozása a községi szervezetben. Kétségtelen, hogy a jegyzőnek a jelenleg érvényben levő törvényekben megállapított szolgálati helyzete nincs összhangban sem minősítésének mértékével, sem állásának jelentőségével. Ennek oka közigazgatási jogunk sajátságos fejlődésében van. A magyar törvényhozás ugyanis mindaddig csaknem teljesen elzárkózott az önkormányzat terén minden lényegesebb szervezeti ujítástól. Ha a modern társadalmi fejlődés itt-ott parancsolólag lépett fel, törvényhozásunk sokban inkább az önkormányzat lényegét áldozta fel, de a régi önkormányzat külső formáihoz mindig mereven ragaszkodott.

Ez jellemzi a községek rendezéséről hozott törvényeket s ezek között jelenleg érvényben levő 1886:XXII. törvénycikket is. Fennálló községi törvényünk szintén figyelmen kívül hagyva a társadalmi és politikai nagy átalakulást, a helyi önkormányzat alapjául még mindig a régi jobbágyközséget vette. Erre mutat, hogy a község élén meghagyta a birót, a kinek állása semminemü értelmi képzettséghez nincs kötve. A nagykorúságon és magyar állampolgárságon kívül egyetlen minősítése: hogy az illető községben községi választó legyen. A biró mai szerepe még mindig nagyon emlékeztet ama rég letünt korszak viszonyaira, a mikor a mai értelmében vett községi életnek jóformán minden lényeges ismérve hiányzott. Pedig a községek ma már nemcsak a jobbágyságból kifejlelt földmivesosztály primitiv ügyeit intézik. Ma már jelentékeny részt vesznek az állami közigazgatás végső fokú intézésében, sőt hivatalos működésük túlnyomó részben épen erre irányul. Ezt a feladatot pedig a régi kor birája végezni nem képes.

Érezték ezt már a XIX. század legelején is egyes vármegyék, melyek szükségesnek látták ehhez képest a községi jegyzők feladatkörét szabályrendeletileg részletesen megállapítani. De különösen érezte ezt az újabb törvényhozás, a mely a mellett, hogy a birót a régi községi önkormányzat jelképéül meghagyta a község élén, egyúttal a jegyzői állás fokozatos fejlesztéséről is gondoskodott. Szabályozta a fentebb idézett törvényekben a jegyzők javadalmazásának kérdését. Továbbá előbb a köztisztviselők minősítéséről szóló 1883:I. tc. 6. §-ában, majd a községi közigazgatási tanfolyamokról szóló 1900:XX. törvénycikkben a jegyzői állást mind magasabb és magasabb elméleti képzettséghez kötötte s ekként a jegyzőt értelmileg is magasan a biró fölé emelte. Legujabban pedig az 1901:XX. tc. 32. §-a alapján kibocsátott Községi Ügyviteli Szabályzat a birót valósággal a jegyző gyámsága alá helyezte, midőn egyebek közt a 78. §-ában kimondotta, hogy a jegyző a képviselőtestületi gyűléseken az elnöklő birót teendőiben támogatni és neki tanácsokkal szolgálni köteles. A törvényhozás és a kormány ily értelmű rendelkezései folytán a biró ma már csak névleg áll a község élén, a községi közigazgatást tényleg a jegyző vezeti. A jegyzőnek a a föléje rendelt, de tényleg mégis gyámsága alá helyezett birónak egymáshoz való viszonya szembetünőleg visszás, minek következményei külsőleg is jelentkeznek. Természetesen senki sem érzi annyira e viszony visszáságát, mint maguk a jegyzők, a kik e félszeg helyzet megváltoztatását állandóan és mind nyomatékosabban sürgetik.

E kérdést, melynek megoldását legutóbb a jegyzők országos egyletének 1903. évi szeptember 30-án tartott közgyűlése újból szorgalmazta, a magam részéről szintén olyannak tartom, melynek rendezésével a törvényhozásnak a szerves községi reform alkalmával foglalkoznia kell. Hogy e kérdés megoldását még sem kötöttem össze a mostani törvényjavaslat tárgyával, annak indoka kizárólag az, hogy a községi jegyzők javadalmazásának javítását a sürgős kérdések között is a legsürgősebbnek találtam, és nem tartottam ezt addig elhalaszthatónak, a míg a községi közigazgatás szervezeti reformjáról (avagy csak az 1886:XXII. tc. novelláris módosításáról is) kész törvényjavaslattal állhatnék a törvényhozás elé. A jegyzői javadalmazás rendezésének tárgyalásakor bizonyára szó fog esni a jegyzők eme másik komoly kívánságáról is. A fentebb mondottakat ezért kivántam előadni, hogy eleve elhárítsam azt az esetleges észrevételt, mintha a szóban forgó fontos kérdésnek ez idő szerint mellőzése és az általam most kezdeményezett törvényhozási akcziónak kizárólag a jegyzői (és segédjegyzői) illetmények rendezésére való korlátozása talán a törvényjavaslat felületességének, vagy a községi élet s a községi igazgatás egyéb követelményeivel szemben táplált érzéketlenségnek lenne betudható.

Az 1. §-hoz

„Jegyző” alatt e törvényjavaslat mindig az önálló hatáskörű jegyzőket érti, tehát azon „rendes jegyzőket”, kik az 1886:XXII. tc. 63. §-a értelmében a községi előljáróságnak tagjai s a kiknek állása a teljes községjegyzői minősítéshez van kötve. (1883:I. tc. 6. §; 1900:XX. tc. 3. §) Ilyen jegyző ugyanabban a nagyközségben több is lehet. A több jegyzővel biró nagyközségekben a jegyzőket egymástól megkülönböztetésül - egyöntetű szabályozás hiányában - jelenleg a legkülönfélébb néven szokták nevezni (közigazgatási, adóügyi, első-, másod-, harmadjegyző stb.). E törvényjavaslat, nehogy a terminológiai zavart még fokozza, a jegyzők között csupán a nagyközségi jegyzőt, nagyközségi főjegyzőt és körjegyzőt különbözteti meg. Ezek alatt azonban természetesen a jelenleg más néven nevezett önálló hatáskörű jegyzőket is érteni kell. Kivánatos volna, hogy ez a terminológia, úgy, a mint e törvényjavaslat használja azt, minél általánosabbá váljék. Az olyan nagyközségekben, melyekben csak egy „jegyző” van, ez a „nagyközségi jegyző” czímet viseli. Ugyanilyen czím illeti a több jegyzővel biró nagyközség „jegyző”-it is, kivéve a vezető jegyzőt. A vezető jegyzőnek legtermészetesebb és leghelyesebb elnevezése: a „nagyközségi főjegyző” s e törvényjavaslat így is nevezi azt. Végül „körjegyző” alatt a körjegyzőség élén álló „jegyző”-t kell és szokták jelenleg is érteni. Nem kisebb jelenleg a terminológiai zavar a segédszemélyzet tagjainak elnevezése körül sem. E törvényjavaslat értelmében a segédszemélyzet tagjai közül csupán a segédjegyző fizetésének minimuma állapíttatik meg. Arra nézve, hogy kik tekintendők segédjegyzőknek, nem az elnevezés irányadó. Tehát a jelenleg jegyzősegéd, aljegyző stb. néven nevezett segéd- és kezelőszemélyzeti tag, ha tényleg segédjegyzői hivatást tölt be, szintén javadalmazás-kiegészítésre tarthat igényt. Segédjegyzők alatt azon rendszeresített állásra élethossziglan megválasztott községi segéd- és kezelőszemélyzeti tagokat kell érteni, a kik nem önálló hatáskörrel működnek, hanem vagy kizárólag, vagy pedig a kezelési és másolási teendőkön kívül legalább részben fogalmazási teendőket is végeznek, de mindenkor a jegyző felelősségére és utasítása szerint.

Nyilvánvaló tehát, hogy a törvényjavaslat értelmében nem lehet minden, rendszeresített állásra élethosziglan megválasztott községi segéd- és kezelőszemélyzeti tagot segédjegyzőnek tekinteni, mert főleg a nagyobb ügyforgalmú községekben vannak olyan választott segéd- és kezelőszemélyzeti tagok is, a kik a valóságban irnokok, semmint segédjegyzők. Végül kétségtelen az, hogy a nem választott, hanem csak a jegyző által felfogadott kisegítő munkaerők segédjegyzőknek soha nem tekinthetők, ezt a czímet jogosan nem viselhetik, mert ők tényleg csak díjnokok. A fizetési minimumot illetőleg már a törvényjavaslat indokolásának általános részében kifejtettem, hogy az 1886:XXII. törvénycikk 66. §-ában megállapitott minimum (800 korona) nem felel meg a mai közgazdasági viszonyoknak s a jegyzők társadalmi állásának. A segédjegyzőkről pedig, a kikről eddig törvényhozásilag gondoskodás soha sem történt, végre szintén gondoskodni kellett. A fizetési minimum megállapításánál két szempont vezérelt: egyrészt a jegyzők és segédjegyzők jogos igényeinek kielégithetése, másrészt pedig az állam pénzügyi helyzete által vont határok megtartása. Az 1600, illetőleg 1000 korona fizetési minimum az a legvégső határ, a meddig az állam jelenlegi pénzügyi viszonyai között elmenni nem lehet. De úgy hiszem, hogy ily fizetési minimum mellett ki is elégíthető minden nem túlzott igény. 1600 korona fizetés, mely a korpótlékkal 2000 koronáig emelkedhetik, szabad lakással (vagy megfelelő lakáspénzzel), továbbá az egyes hivatalos müködésekért engedélyezett szabályszerű díjakkal (1883:XLIV. tc. 76. §, 1894:XVI. tc. 122. §, 1900:XXIX. tc. 9. § stb.) és a magánmunkálatok jövedelmeivel együtt biztos existenciát nyujt a jegyzőknek még a legszegényebb jegyzőségekben is.

A segédjegyzők fizetési minimumának 1000 koronában tervezett megállapítása szintén jelentékeny haladás az eddigi állapotokhoz képest, a mikor a jegyzők fizetési minimuma sem volt nagyobb 800 koronánál. Nagyot lendít ez a segédjegyzők anyagi helyzetén, a kik eddig általában véve mostoha helyzetben voltak. Azon jelenlegi segédjegyzőknek, kik jegyzői minősítéssel nem birnak, a kik tehát jelenlegi állásuknál magasabb állásba és magasabb fizetéshez később sem juthatnak, kisebb fokú elméleti képzettségükhöz, szellemi szinvonalukhoz és szerényebb létviszonyaikhoz mérten szintén biztosítja a megélhetést a törvényjavaslat. A magasabb elméleti képzettséggel (jegyzői oklevéllel) biró segédjegyzőkre nézve pedig, a kiknek szellemi igényei is magasabbak, a minimális 1000 korona csak kezdődő fizetés lesz, mely jegyzővé választatásuk után lényegesen emelkedni fog. Különben maguk a jegyzők sem támasztottak igényt magasabb fizetési minimumra, mint a mekkorát e törvényjavaslat megállapít. A legtöbb jegyzői egyesület, a melyik a jegyzők sorsának javítása érdekében feliratilag fordult hozzám vagy hivatali elődeimhez, többnyire számszerűleg is az 1600, illetőleg 1000 koronát jelölte meg, mint olyan minimális fizetést, a mely a jegyzők és segédjegyzők gondtalan megélhetését biztosítaná. Sőt a jegyzők országos egyletének 1903. évi szeptember 30-án tartott közgyűlése - igaz, hogy magasabb korpótlékokkal, a minőket e törvényjavaslat tervez - magát a jegyzői fizetés minimumát csak 1200 koronában, tehát lényegesen kisebb összegben kivánta megállapíttatni, mint e törvényjavaslat. Az 1. §-szal kapcsolatban még azt említem meg, hogy bár az 1886:XXII. tc. 66. §-a értelmében minden község (községek) köteles volna a jegyzőnek szabad lakást adni, a felterjesztett kimutatásokból arról szereztem tudomást, hogy némely község (községek) a jegyzőnek jelenleg sem szabad lakást, sem pedig lakáspénzt nem ad. Ennélfogva e törvényjavaslat törvényerőre emelkedése esetén a végrehajtás alkalmával szándékozom felhívni a vármegyéket, hogy a törvény idézett rendelkezésének mindenütt szigorúan érvényt szerezzenek.

A 2. §-hoz

Az 5. számú melléklet tájékozást nyujt arra nézve, hogy vármegyénkint hány jegyzőnek fizetése nyer 1600 koronáig kiegészítést és hogy vármegyénkint azon jegyzők, a kiknek fizetése kiegészíttetik, az állam részéről átlag véve mekkora segélyben részesülnek. E kimutatás adatainak összegzése mutatja, hogy a törvényjavaslat törvényerőre emelkedése esetén az ország 4737 jegyzője közül összesen 3674 jegyző fizetése egészíttetik ki 1600 koronáig. A fizetés-kiegészítés összesen 1.304,042 K összeget igényel. Átlag véve tehát a jegyzők fizetés-kiegészítés czímén fejenkint 355 K államsegélyben részesülnek. Az országban jelenleg 4541 jegyzőség (nagyközség és körjegyzőség) van. A 4541 vezető jegyzőn felül - a rendelkezésemre álló adatok szerint - még 271 önálló hatáskörű jegyző van, kik közül azonban jelenleg csak 196 egyén javadalmazását ismerem számszerűen. Ezeket a fizetéskiegészítés és kórpótlékszámításoknál már is figyelembe vettem. A törvény végrehajtása alkalmával természetesen az összes önálló hatáskörű jegyzők azonos szempont alá fognak esni. Már is intézkedtem, hogy úgy az ezekre, mint általában a jegyzői irodák összes alkalmazottjaira vonatkozó adatok mielőbb rendelkezésre álljanak. E számadatok azonban nem végleges, hanem csak maximális összegek. Akkor ugyanis, a mikor kiszámíttattam, hogy az egyes jegyzők jelenleg mekkora javadalomban részesülnek, a földhaszonélvezeteket csak a kataszteri tiszta hozadék alapján vehettük számításba. Ez pedig jelentékenyen kisebb, mint a föld tényleges jövedelme. E szerint azon jegyzők összes javadalmazása, a kik javadalmukat részben ingatlan haszonélvezetében nyerik, nagyobb értéket képvisel, mint a mennyiben a mellékelt kimutatásokon fel van tüntetve. A törvényjavaslat 7. és 8. §-ai értelmében a jegyzők által haszonélvezett ingatlanok valóságos átlagos jövedelme - a törvényjavaslat törvényerőre emelkedtével a végrehajtás során - ki fog számíttatni s a fizetés-kiegészítésnél nem a kataszteri tiszta hozadék, hanem a valóságos átlagos jövedelem fog tekintetbe vétetni, ennélfogva a fizetés-kiegészítés szükséges összeg kisebb lesz, mint a mekkorának az 5. sz. kimutatás feltünteti.

5. melléklet.

Kimutatás

a jegyzők jelenlegi javadalmazásának 1600 koronáig való kiegészítésére szükséges összegről

Sorszám Vármegye A jegyzők száma Kiegészítést kap Kiegészítési összeg Egy jegyzőre esik átlag
korona korona
1 Abauj-Torna 65 63 3.767 218
2 Alsó-Fehér 54 51 26.651 522
3 Arad 102 - - -
4 Árva 20 20 4.720 236
5 Bács-Bodrog 133 45 9.566 212
6 Baranya 83 14 3.026 216
7 Bars 52 51 16.161 316
8 Békés 67 30 9.364 312
9 Bereg 48 48 12.202 254
10 Besztercze-Naszód 42 36 11.813 328
11 Bihar 214 166 63.213 382
12 Borsod 100 94 37.728 401
13 Brassó 26 13 3.535 272
14 Csanád 32 15 4.974 331
15 Csik 34 33 14.949 453
16 Csongrád 20 10 3.385 338
17 Esztergom 37 29 6.795 234
18 Fejér 86 61 13.694 224
19 Fogaras 35 33 11.742 355
20 Gömör és Kis-Hont 76 73 34.779 476
21 Győr 40 37 7.731 209
22 Hajdu 22 19 5.937 312
23 Háromszék 50 50 20.504 410
24 Heves 92 77 28.597 371
25 Hont 48 43 6.772 157
26 Hunyad 92 86 26.821 312
27 Jász-Nagykun-Szolnok
69

49

19.123

390
28 Kis-Küküllő 55 55 21.671 394
29 Kolozs 75 66 28.567 432
30 Komárom 69 56 21.686 387
31 Krassó-Szörény 107 58 14.365 247
32 Liptó 26 24 10.059 419
33 Máramaros 60 54 23.432 434
34 Maros-Torda 55 55 13.983 254
35 Moson 44 32 6.997 218
36 Nagy-Küküllő 87 81 23.463 289
37 Nógrád 81 69 29.304 425
38 Nyitra 118 94 30.349 322
39 Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun
263

188

65.511

348
40 Poszony 106 92 14.795 160
41 Sáros 60 60 24.000 400
42 Somogy 104 83 24.897 300
43 Sopron 92 79 19.358 245
44 Szabolcs 85 79 35.825 453
45 Szatmár 100 93 41.929 450
46 Szeben 75 68 23.228 341
47 Szepes 63 63 29.083 461
48 Szilágy 82 69 33.320 483
49 Szolnok-Doboka 86 86 52.056 605
50 Temes 145 44 7.874 179
51 Tolna 95 52 13.110 252
52 Torda-Aranyos 46 46 22.368 486
53 Torontál 177 89 20.182 227
54 Trencsén 80 78 28.148 360
55 Turócz 11 11 2.840 258
56 Udvarhely 43 43 23.646 550
57 Ugocsa 28 26 4.752 182
58 Ung 43 43 21.189 492
59 Vas 105 99 40.331 407
60 Veszprém 76 60 11.660 194
61 Zala 127 116 59.621 514
62 Zemplén 97 79 32.750 414
63 Zólyom 42 38 9.844 259
Összesen 4737 3674 1,304.042 or. átl. 355

Kevesbíteni fogja ezt az összeget a terményjárandóságok pénzbeli egyenértékének pontos megállapítása is. Arra nézve, hogy az ingatlan-haszonélvezetek pénzbeli egyenértékének pontos megállapítása mennyivel szállíthatja le a jegyzői fizetések kiegészítéséhez szükséges s az 5. sz. kimutatásban 1.304.042 K maximumként feltüntetett összeget, némi tájékoztatásul a 6. alatti kimutatást mellékelem, melyből látható, hogy azon jegyzők jelenlegi javadalmazásában, a kiknek fizetése állami kiegészítést igényel (vagyis a kiknek összjavadalmazása ma 1600 K összegen alul marad), mekkora összegekkel szerepelnek az ingatlan haszonélvezetek a kataszteri tiszta hozadék alapján számítva. Az egész országra nézve ez az összeg 114.696 K-t tesz ki. Mivel pedig a valóságos jövedelem a kataszteri tiszta hozadéknak átlag véve mintegy háromszoros összegét teszi, ennélfogva a 6. kimutatásban feltüntetett végösszegnek mintegy kétszeresével fog kevesbedni az 5. kimutatásban feltüntetett maximális összeg, vagyis a tényleges fizetéskiegészítés mintegy 1.074,650 K-ra tehető.

6. melléklet.

Kimutatás

az állami fizetés-kiegészítésre jogosult jegyzők által haszonélvezett községi földek kat. tiszta hozadékáról és terményjárandóságaik bevallott értékről

Vármegye A fizetéskiegészítésben részesülő jegyzők összes javadalmazása Ebből Ebből
haszonélvezett földek összes kataszt. tiszta hozadéka haszonélvezett földek összes kataszt. tiszta hozadéka terményjárandóság-ok összes értéke terményjárandóság-ok összes értéke
K K f K f
Abauj-Torna 87.033 726 42 249 -
Alsó-Fehér 54.949 15 62 1.466 -
Arad - - - - -
Árva 27.280 - - - -
Bács-Bodrog 62.434 8.079 47 6.658 22
Baranya 19.374 268 06 - -
Bars 65.439 2.186 83 3.165 77
Békés 38.636 1.962 53 371 95
Bereg 64.598 98 - - -
Besztercze-Naszód 45.787 - - 328 -
Bihar 202.087 12.050 84 13.97 70
Borsod 112.672 6.713 36 1.185 60
Brassó 17.265 - - 495 -
Csanád 19.026 2.017 81 1. 121 -
Csík 37.851 25 - 415 -
Csongrád 12.615 275 - - -
Esztergom 39.605 2.361 41 1.264 -
Fejér 83.906 7.312 - 2.390 -
Fogaras 41.058 - - 738 -
Gömör és Kis-Hont 82.021 247 06 1.156 25
Győr 51.469 2.154 42 76 -
Hajdu 24.463 2.583 02 524 50
Háromszék 59.496 9 71 668 -
Heves 94.603 4.524 79 2.843 20
Hont 62.028 1.051 88 768 -
Hunyad 110.779 80 - 2.868 52
Jász-Nagykun-Szolnok
59.277

3.663

02

130

-
Kis-Küküllő 66.329 - - 365 -
Kolozs 77.033 9 34 64 -
Komárom 67.914 4.499 76 1.986 20
Krassó-Szörény 78.435 332 - 4.596 -
Liptó 28.341 - - 172 14
Máramaros 67.968 129 26 440 -
Maros-Torda 74.017 - - 238 -
Moson 44.203 2.147 20 1.490 60
Nagy-Küküllő 106.137 - 88 3.645 44
Nógrád 81.096 1.133 67 40 -
Nyitra 120.051 2.795 40 3.270 -
Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun
235.289

15.051

79

5.786

54
Poszony 132.405 4.335 - 1.456 -
Sáros 72.000 - - - -
Somogy 107.903 2.815 09 1.433 20
Sopron 107.042 3.236 30 1.505 32
Szabolcs 90.575 2.593 22 830 -
Szatmár 106.871 1.059 - 1.408 -
Szeben 85.572 172 64 4.166 60
Szepes 71.717 - - 545 -
Szilágy 77.080 189 - 1.890 -
Szolnok-Doboka 85.544 - - 184 -
Temes 62.526 88 78 5.516 -
Tolna 70.990 5.740 11 5.835 -
Torda-Aranyos 51.232 - - 508 -
Torontál 122.218 1.074 97 5.893 80
Trencsén 96.652 75 50 300 -
Turócz 14.760 - - - -
Udvarhely 45.154 - - 214 -
Ugocsa 36.848 45 24 973 -
Ung 47.611 31 52 - -
Vas 118.069 1.600 26 191 -
Veszprém 84.340 3.545 - 2.053 -
Zala 125.979 1.169 35 753 60
Zemplén 93.650 2.241 10 922 -
Zólyom 50.956 178 41 997 60
Összesen 4,574.358 114.696 05 102.548 75

Nem igényel bővebb indokolást a 2. § második bekezdése; mert ha a jelenlegi jegyzők fizetése 1600 koronánál kevesebb nem lehet, nagyon természetes, hogy ennél alacsonyabb fizetéssel új jegyzői állások sem rendszeresíthetők. Ha tehát e törvényjavaslat törvényerőre emelkedése, illetőleg életbe lépése után valamely község (községek) új jegyzői állást kiván rendszeresíteni, az új állást vagy legalább 1600 korona fizetéssel köti egybe, vagy pedig az állami fizetés-kiegészítést előre kieszközli. Utóbbi esetben mindig a belügyminiszter feladata leend elbirálni, hogy az új állás rendszeresítése indokolt-e, s ha igen, hogy a község (községek) anyagi helyzete indokolttá teszi-e az állami segélyezést. Természetes, hogy a községek új jegyzői állásokat, hacsak azokat legalább 1600 korona fizetéssel nem kötik egybe, a belügyminiszter előzetes hozzájárulása nélkül nem rendszeresíthetnek. Ellenkező esetben, mivel a jegyzői fizetés e törvényjavaslat értelmében 1600 koronánál kevesebb nem lehet, ez által a kincstárt a miniszterium hozzájáruláa nélkül terhelnék meg. (Min. ind.)

A 3. §-hoz

Arra nézve, hogy a segédjegyzők javadalmazásának 1000 koronáig való kiegészítése az államkincstárra mekkora terhet fog róni, ez idő szerint még pontos adatokkal nem rendelkezem; de már intézkedtem az adatok összegyűjtése iránt s azokat e törvényjavaslat országgyűlési tárgyalása alkalmával elő szándékozom terjeszteni. Most csak annyit jelezhetek, hogy ez a teher összesen évi egy millió koronát meghaladni előreláthatólag nem fog. Ezen tétel pontos kiszámítását nehezíti az a körülmény, hogy mindenekelőtt azt kell egyénenkint megállapítani, hogy a jelenlegi községi segéd- és kezelőszemélyzetek tagjai közül kik tekinthetők „segédjegyzők”-nek, azaz kik birnak igénynyel fizetésüknek e § értelmében 1000 koronáig való kiegészítésére. E § első bekezdése értelmében a fizetéskiegészítésre igénynyel birnak a „rendszeresített állásra e törvény életbeléptéig élethossziglan megválasztott segédjegyzők”. E rendelkezéssel nem áll ellentétben a § második bekezdésében foglalt azon kijelentés, hogy „ugyanazon nagyközségben vagy körjegyzőségben rendszerint csak egy segédjegyző igényelheti fizetésének állami hozzájárulással 1000 koronáig való kiegészítését”. Ugyanis már az 1. §-hoz fűzött indokolásban kifejtettem, hogy arra nézve, vajjon kik tekintendők segédjegyzőknek, nem az elnevezés, hanem az állás jellege az irányadó. Ugyanott adtam a segédjegyzői állás meghatározását is.

A helyzet pedig az, hogy a legtöbb nagyközségben és körjegyzőségben legfeljebb csak egy olyan segéd- és kezelő-személyzeti tag van, a ki az adott meghatározás értelmében valóságos segédjegyzőnek tekinthető. Abban a kevés nagyközségben, melyek nagyobb számú segéd- és kezelő-személyzettel (esetleg külön számvevőséggel, mérnöki hivatallal vagy épen árvaszékkel s azokhoz tartozó külön segéd- és kezelő-személyzettel is) rendelkeznek, az a segéd- és kezelő-személyzeti tag, a ki e § értelmében első sorban igényelheti fizetésének kiegészítését, hivatásánál fogva bizonyára élesen megkülönböztethető a község által rendszeresített állásra élethossziglan alkalmazott azon segéd- és kezelőszemélyzeti tagoktól, a kik e törvényjavaslat czélzatának megfelelőleg legfeljebb csak irnokoknak tekinthetők, a kik tehát állami fizetéskiegészítésre sem tarthatnak e javaslat értelmében igényt. De kétségkívül lesznek azért, bár aránylag nem nagy számmal, olyan községek is, melyekben egynél több valódi „segédjegyző” működik. Ily községekben ezek mindenike részesül fizetéskiegészítésben.

Rendszeres, beható vizsgálat fogja megállapítani, hogy kik a valóságos „segédjegyzők”. Mivel pedig ezt előre egész szabatossággal körülírni nem lehetett, ennélfogva legczélszerűbbnek mutatkozott, ha a belügyminiszter hatalmaztatik fel, hogy az eziránt támasztható igényt egyénenkint megállapíthassa. A fizetés-kiegészítésre igényt tartó segédjegyzői minőség megállapításánál különösen irányadó lesz az anyakönyvvezető-helyettesi minőség is. „Az állami anyakönyvekről szóló 1894:XXXIII. tc. módosításáról” egyidejűleg beterjesztett törvényjavaslat értelmében ugyanis a „segédjegyző” jövőre egyúttal hivatalánál fogva rendszerint állami anyakönyvvezető-helyettes is lesz. A 3. § két utolsó bekezdése megengedi azt is, hogy egyes segédjegyzői állások javadalmazását teljesen az állam fedezhesse, azaz, hogy úgy, mint eddig az anyakönyvvezetés czéljaira több vármegyében anyakönyvi államsegélylyel segédjegyző állások szerveztettek, ezentúl általános közigazgatási érdekből is lehető legyen egyes segédjegyzői állásoknak állami segélylyel létesítése. Már az Indokolás általános részében kifejtettem, hogy sok községben mily nagy hiány van segédmunkaerőkben s hogy a jegyzők egyletei, legutóbb a községi jegyzők országos egyletének 1903. szept. 30-án tartott közgyűlése is, mennyire sürgetik segédjegyzői állásoknak állami költségén való szervezését. A törvényjavaslatba tehát szükségesnek tartottam ily értelmű rendelkezést is felvenni s ennek megfelelőleg e törvényjavaslat törvényerőre emelkedése után intézkedni fogok annak alapos kipuhatolása iránt, hogy mely községekben van legnagyobb szükség állami költségen új segédjegyzői állások rendszeresítésére.

Hogy hány ilyen állás rendszeresítését fogom előmozdítani, az a körülményektől függ, melyeket majd a bekívánandó adatok tárnak fel. Függ továbbá attól is, hogy a rendszeresítendő új segédjegyzői állások költségeihez maguk az érdekelt községek saját jószántukból mekkora hozzájárulást ajánlanak fel. Függ végül a rendszeresítendő új állások száma attól is, hogy a már jelenleg szolgálatban álló segédjegyzők fizetéskiegészítése mekkora összeget vesz igénybe, mert fentebb tett kijelentésem szerint e § végrehajtása évi 1 millió koronánál nagyobb kiadást nem fog okozni. A 3. § végül rendelkezést tartalmaz arra nézve is, hogy az államilag segélyezett segédjegyzői állásokra jövőben állandó jelleggel csak oly egyének alkalmazhatók, a kik az 1900:XX. törvénycikk 3. §-ában előirt jegyzői minősítéssel bírnak, azaz a kik községi közigazgatási tanfolyam végzése után községi közigazgatási vizsgálatot tettek, vagy régi rendszer szerint jegyzői oklevelet szereztek, vagy jogi szakképzettséggel birnak stb.

A törvényjavaslat azon rendelkezésének, hogy állami segélyben részesülő segédjegyzői állásra állandó jelleggel jövőben csak jegyzői minősítéssel bíró egyének alkalmazhatók, hármas czélja van:

1. hogy a községi közigazgatási tanfolyamot végzett ifjak mielőbb álláshoz juthassanak, miről az államnak, ha már a jegyzők kiképzését saját kezébe vette, kötelessége gondoskodni;

2. hogy a jegyzői minősítést szerzett ifjaknak megfelelő gyakorlat biztosíttassék, mielőtt az oly nagy felelősséggel járó önálló jegyzői állásra megválasztatnának;

3. hogy a segédjegyzői kar értelmi szinvonala emelkedjék, mitől viszont a községi közigazgatás javulását lehet várni.

A 3. § azon rendelkezésénél fogva, mely szerint új segédjegyzői állások is szerveztetnek állami segélylyel és államilag segélyezett segédjegyző állásokra jövőben állandó jelleggel csak jegyzőségre képesített egyéneket lehet majd alkalmazni, fokozatosan elérhető lesz, hogy idővel minden nagyközségben a jegyzőn kívül legalább még egy hivatott tisztviselő legyen, a ki a jegyzőt akadályoztatása esetén bármikor helyettesítheti is. Számot vetettem e rendelkezésnek a törvényjavaslatba való felvételekor azzal az eshetőséggel is, hogy egyik-másik segédjegyzői állásra az 1900:XX. törvénycikk 3. §-ában előírt jegyzői minősítéssel biró egyén esetleg nem pályázik. Ily esetben a segédjegyzői állást csak ideiglenesen, tehát csak helyettesítéssel lehet betölteni. Az ilyen ideiglenes jelleggel alkalmazott segédjegyző csak addig maradhat állásában, a míg állandó jelleggel alkalmazható, megfelelő pályázó nem jelentkezik. Az államsegélyt az ideiglenesen alkalmazott segédjegyző természetesen nem élvezi. Amennyiben a 3. § utolsó bekezdésében foglalt rendelkezés ellenére valamelyik részben vagy egészben állami javadalmazásban részesülő segédjegyzői állásra jegyzői minősítéssel nem biró egyén választatnék meg, törvényes határidőn belül beadott felebbezés esetén a vármegyének kötelessége lesz a választást megsemmisíteni. Panasz esetén természetesen a közigazgatási biróság is (1896:XXVI. törvénycikk 28. §) érvényt fog szerezni az új törvény czélzatának. Ha azonban a szabálytalan megválasztatás bármi oknál fogva jogerőssé válnék, a belügyminiszter az ilyen segédjegyzőtől az államsegélyt meg fogja vonni.

A 4. §-hoz

Az 1886:XXII. törvénycikk 66. §-a értelmében a vármegye jogosítva volt az olyan községekben, melyeknek vagyoni helyzete azt megengedte, a jegyző fizetését 1200 koronáig felemelni. E törvényjavaslat rendelkezései folytán a vármegyének ez a joga megszünik. Az olyan községek azonban, melyekben a pótadó - a fizetés-kiegészitésnek a község terhére eszközlése esetén is - a 20%-on még mindig alul marad, egész méltányosan kötelezhetők a jegyző fizetésének nemcsak az 1886:XXII. tc. 66. §-ában megállapítva volt 1200 korona erejéig, hanem ezen felül 1660 koronáig, nemkülönben a segédjegyzők fizetésének 1000 koronáig való kiegészítésére is. Az állam az ilyen vagyonos község terheihez nem járulhat hozzá, mert indokolatlan volna az ilyen gazdag községet ugyanoly módon segélyezni, mint azokat a túlterhelt községeket, melyek közül sokban a pótadó az 50%-ot, sőt néhol még a 100%-ot is túlhaladja. Minthogy a fizetés-kiegészítésre szükséges összeg megállapításánál (5. számú melléklet) a 20%-on aluli pótadóval terhelt községek által fizetendő kiegészítési összeget nem vettem számításba, illetőleg a szükségleti összegből nem hoztam levonásba: kétségtelen, hogy a törvény végrehajtása alkalmával az említett községek hozzájárulása az állam terhére eső fizetés-kiegészítés összegét bizonyos mértékben apasztani fogja. Minthogy azonban ezen - különben sem nagyon jelentékeny összeg - ma még számszerűleg pontosan nem volt megállapítható: e törvényjavaslat pénzügyi kihatásának mérlegelésénél a 20%-on aluli pótadóval terhelt községek hozzájárulása czímén semmit sem veszek számba. Ezzel is jelezni óhajtottam, hogy a törvényjavaslat 4. §-át az érdekelt községekkel szemben - ezek anyagi helyzetének lehető figyelembevételével - méltányosan kívánom alkalmazni, másrészt, hogy a törvényjavaslatból kifolyólag az állampénztárra háruló kiadásokat maximális összegekkel vettem számba.

Az 5. §-hoz

A jegyzők és segédjegyzők javadalmazásának kiegészítésénél számításba vétetnek a községtől (községektől) élvezett mindazon járandóságok, melyek „fizetés” jellegével birnak. Ezen járandóságokat az 5. § egyenkint felsorolja. Tulajdonképen számításba vétetik a kiegészítésnél az államtól eddig élvezett anyakönyvvezetői, illetőleg anyakönyvvezető-helyettesi tiszteletdíj és anyakönyvi államsegély is, de ezek azért nem lettek az 5. §-ban felsorolva, mert a következő § értelmében a javadalmazás kiegészítésére szolgáló államsegélybe olvadnak be. Ellenben nem vétetnek számításba a természetben élvezett lakás, illetőleg készpénzben nyujtott lakáspénz, továbbá a különféle átalányok és a jegyzők mellékjövedelmei. A jegyzők mellékjövedelmei tudvalevőleg kétfélék: 1. azon díjak, melyeket némely hivatalos működésükért szabály szerint felszámíthatnak (1883:XLIV. tc. 76. §, 1894:XVI. tc., 122. §, 1900:XXIX. tc. 9. § stb.); 2. a Községi Ügyviteli Szabályzat VII. fejezete, illetőleg a vármegyei szabályrendeletek értelmében végezhető magánmunkálatok jövedelme.

A 6. §-hoz

„Az állami anyakönyvekről szóló 1894:XXXIII. tc. módosításáról” egyidejűleg benyujtott törvényjavaslat értelmében ezentúl minden jegyző egyúttal hivatalánál fogva mindig állami anyakönyvvezető is lesz, a segédjegyzők pedig szintén hivataluknál fogva rendszerint anyakönyvvezető-helyettesek lesznek. Mivel tehát ezentúl nem külön belügyminiszteri kinevezés folytán válnak anyakönyvvezetőkké és helyettesekké, hanem az anyakönyvi teendők ellátása épen olyan átruházott hatáskörben teljesített feladatuk lesz, mint egyéb állami feladatok ellátása: indokolatlan volna az anyakönyvvezetői teendőkért külön czímen részesíteni a jegyzőket, illetőleg segédjegyzőket állami segélyben. A jegyzők és segédjegyzők azonban nem fogják elveszteni ezt az eddigi jövedelmet, hanem csak más czímen fogják ezentúl kapni. Például ha valamelyik jegyző jelenleg a község részéről 1000 korona fizetésben, az állam részéről pedig 200 korona anyakönyvvezetői tiszteletdíjban részesül, e törvényjavaslat értelmében élvezni fog: a község részéről továbbra is 1000 korona fizetést s az állam részéről 600 korona javadalmazás-kiegészítési államsegélyt, összesen tehát 1600 koronát, ezenfelül kapja ugyancsak az állam részéről az esetleges korpótlékot is (9. §).

A másik megoldási mód az lehetett volna - t. i. ha az anyakönyvvezetői tiszteletdíj nem olvadna bele a javadalmazás kiegészítésére szolgáló államsegélybe, - hogy az illető jegyző kapna a községtől 1000 koronát, anyakönyvvezetői tiszteletdíj czímén az államtól továbbra is 200 koronát, javadalmazás-kiegészítési államsegély czímén pedig 400 koronát, összesen tehát szintén 1600 koronát. A 6. § második bekezdése azon jegyzők és segédjegyzők érdekeit kívánja megóvni, kik ezen rendelkezés felvétele nélkül azáltal, hogy az anyakönyvvezetői, illetőleg anyakönyvvezető-helyettesi tiszteletdíjak s az esetleges anyakönyvi államsegély egészen megszünnek, illetőleg a javadalmazás kiegészítésére szolgáló államsegélybe beolvadnak, jelenlegi javadalmazásuk egy részét elveszítenék. Például ha valamelyik jegyző jelenleg a községtől 1500 korona fizetésben, az állam részéről pedig 200 korona anyakönyvvezetői tiszteletdíjban, tehát összesen 1700 korona javadalmazásban részesül, a 6. § második bekezdésében foglalt külön rendelkezés hiányában eddigi összes javadalmazásából 100 koronát veszítene, minthogy az anyakönyvvezető tiszteletdíja megszünik, 1500 koronás fizetését pedig az állam csak 1600 koronáig egészíti ki. Az ilyen jegyző tehát ezen különbözetet - a felhozott példában 100 koronát - személyi pótlék czímén fogja az államtól kapni mindaddig, a míg jelenlegi állásában (vagyis mint jegyző ugyanazon helyen) marad, vagy pedig a míg szolgálati éveinek számával oly összegű korpótlékot nem érdemel ki, mely a személyi pótlék összegével felér. A felhozott példában az egyelőre megmaradó 100 koronás személyi pótlék az első ötödéves korpótlék folyósításával beszüntettetik. De ha a személyi pótlék nem 100, hanem pl. 150 korona, úgy az első ötödéves korpótlék folyósításakor a 150 koronányi személyi pótlékból csak 100 korona szüntettetik be, a többi 50 koronát pedig a jegyző továbbra is személyi pótlék czímén élvezi egészen a második ötödéves korpótlék folyósításáig, feltéve természetesen, hogy addig állásában megmarad. A 6. § magyarázatául szolgáljon még a következő példa. Egy jegyzőnek, ki csupán 4 éve szolgál, van a községtől 1400 korona javadalmazása, az államtól 400 K anyakönyvvezetői tiszteletdíja, tehát összesen 1800 K illetménye. Az új törvény életbelépésekor fog kapni: a községtől - mint eddig - 1400 koronát, az államtól pedig 200 K fizetéskiegészítést és 200 K személyi pótlékot. Egy év multán, vagyis midőn a jegyzőnek már összesen 5 évi szolgálata van, a személyi pótlékból 100 K korpótlékká alakul s ettől kezdve csak 100 K marad fenn személyi pótlékul. Újabb 5 év multán, mikor már 2 korpótlékra van igénye, a személyi pótlék egészen megszünik, illetőleg teljesen korpótlékká válik. Mindeddig a jegyző, vagy, mint az új törvény előtti időkben, összesen 1800 K javadalmazást élvez. Újabb 5, illetőleg 10 évi szolgálat után azonban a 3-ik, illetőleg a 4-ik korpótlék esedékessé válása folytán összjavadalmazása 1900, illetőleg 2000 koronáig emelkedik. A tett számitások szerint a törvény életbeléptekor összesen 891 jelenlegi jegyző fog együttesen 124,997 K 62 f. (kerekszámban 125,000 K) személyi pótlékban részesülni.

A 7. §-hoz

A kataszteri tiszta hozadék köztudomás szerint nem felel meg a föld valóságos átlagos jövedelmének. Sok helyen a kataszteri felvételek óta egyes földterületek hozadéka lényegesen emelkedett. A telekkönyvekben számos földterület van terméketlennek feltüntetve (pl. mint mocsár), melyek ma a legkitünőbb termőföldek. Ennélfogva a jegyzők, illetőleg segédjegyzők javadalmazásának kiegészítés czéljából való kiszámításánál az általuk haszonélvezett községi ingatlanokat nem lehet a kataszteri tiszta hozadék alapján számítani, hanem azok valóságos átlagos jövedelmének megállapítása czéljából külön eljárást kell indítani. A valóságos átlagos jövedelem megállapításánál legbiztosabb alap az a haszonbéri összeg, a melyért az ingatlant bérbe lehetne adni, természetesen olyan feltételek mellett, melyek a földet a rablógazdálkodástól megóvják. Egyik-másik községben a jegyzői földeken a községi lakosok köztartozásképen egyes gazdasági munkákat végeznek. Ezen ingyen munka értékét természetesen szintén hozzá kell számítani az ingatlan haszonélvezetének pénzbeli egyenértékéhez. Ellenben le kell számitani abból az ingatlant terhelő összes adókat, a mennyiben ezeket a jegyző, illetőleg segédjegyző sajátjából fizeti. Ha a jegyző saját költségén házilag kezeli a földet, e vállalkozói nyereséget mint saját munkájuknak gyümölcsét természetesen nem lehet az ingatlan haszonélvezetének pénzbeli egyenértékébe beszámítani. A törvényjavaslatban körülírt becslés oly helyeken is foganatosítandó lesz, a hol a jegyzői földek bérbe vannak adva s nem szükségképen következik, hogy a haszonélvezet pénzbeli egyenértéke a tényleg fizetett haszonbér alapján számíttassék, mert előfordulhat, hogy a jegyző (segédjegyző) a földet (például valamelyik hozzátartozójának) esetleg kedvezményes áron értéken alul adja haszonbérbe. A terményjárandóságok pénzbeli egyenértékét szintén szükséges pontosan megállapíttatni, mert jelenlegi adataim csak az érdekelt jegyzők egyoldalú bevallásaira vannak alapítva.

Az egyöntetű eljárás érdekében indokoltnak mutatkozott a törvényjavaslatba útbaigazító rendelkezést felvenni arra nézve, hogy az egyenérték megállapítása mi alapon történjék. Legczélszerűbbnek véltem erre nézve az utolsó három év (1901-1903. évek) átlagárait megjelölni. A 7. § utolsó bekezdésében foglalt rendelkezés, hasonlóan a tanítók fizetésének rendezéséről szóló 1893:XXVI. tc. 5. §-ában foglalt rendelkezéshez, csupán azt czélozza, hogy a jegyző, illetőleg segédjegyző ne legyen kénytelen az őt megillető terményjárandóságokat a lakosoktól saját maga beszedni. Ezen járandóságoknak beszedése s a jegyző, illetőleg segédjegyző részére való kiszolgáltatása tehát a törvényjavaslat czélzata szerint a jövőre kizárólag a község feladata lesz s azért a község felelős is.

A 8. §-hoz

A földhaszonélvezet és terményjárandóságok pénzbeli egyenértékének helyes és méltányos megállapíthatása legczélirányosabban külön bizottsági eljárás alapján történhetik. A bizottságok müködési körére nézve legmegfelelőbbnek mutatkozik, ha az egy-egy járás területére terjed ki. Ennél nagyobb terület sokáig tartó munkát adna a bizottságnak, kisebb terület pedig az egyöntetű eljárásra zavarólag hatna. A járási bizottság feladata a becslési eljáráson és javaslat készítésén túl azonban nem terjedhet. Az egyenérték megállapítása már a vármegye közönségének feladata. A vármegye feladata az is, hogy az egyes járási bizottságok egyöntetű eljárására felügyelettel legyen. A vármegyék határozatai a belügyminiszter jóváhagyását azon oknál fogva nem nélkülözhetik, mert az egyenértékek megállapítása az államkincstárt is közelről érinti. A járási becslő bizottságok szervezetének javaslatba hozatalánál figyelemmel voltam arra, hogy azokban egyfelől a vármegyének mint önkormányzati hatóságnak, másfelől az államnak is mint érdekelt félnek megbizottai helyet foglaljanak.

A 9. §-hoz

A jegyzők fizetési minimumának megállapításán kívül méltányos az is, hogy a jegyzők, a kik szolgálati éveik szaporodtával magasabb állásba való előlépésre állásuk természeténél fogva rendszerint nem számíthatnak - csak úgy, mint más köztisztviselők - magasabb fizetéshez juthassanak. Az ötödéves korpótlék nagyságát az állam pénzügyi viszonyaihoz mérten állapítottam meg. A jegyzők országos egyletének 1903. szeptember 30-án tartott közgyűlése kivánságai közé 200 koronás ötödéves korpótlék megállapítását vette ugyan fel, de eddig a határig elmenni az ország jelenlegi pénzügyi helyzetében nem lehet. Úgyszintén fel kellett venni a törvényjavaslatba azt a megszorítást is, hogy a korpótlék egyénenkint 400 koronánál feljebb ne emelkedhessék. Minthogy azonban magát a fizetési minimumot lényegesen nagyobb összegben tervezi a törvényjavaslat, mint a mily összegben a jegyzők országos egyletének közgyűlése kívánta megállapítattni, úgy hiszem, hogy a 9. § rendelkezései is minden méltányos igényt teljesen kielégíthetnek, annál is inkább, mert a törvényjavaslat szerint a korpótlékra vonatkozó rendelkezés a törvény életbelépése előtt eltöltött szolgálati évekre is visszahat. A multban eltöltött jegyzői szolgálatnak számításba vételét méltányosnak találtam, eltérőleg a tanítói fizetések rendezéséről szóló 1893:XXVI. tc. álláspontjától, mely törvény 2. §-a szerint a korpótlék alapját képező szolgálati idő csak a törvény hatálybalépésével vette kezdetét. A korpótlék-igények kiszámításánál a jegyzői minőségben egyfolytában eltöltött összes szolgálati idő figyelembe jő. Nem tekintetik a szolgálati idő megszakításának az, ha a jegyző időközben más községbe (körjegyzőségbe) - akár más vármegyebeli községbe is - avagy ugyanazon nagyközségbe, de másik jegyzői állásra, pl. főjegyzői állásra választatik meg, feltéve, hogy az átlépés egyik állásból a másikba közvetlenül történik, vagyis a nélkül, hogy ennek folytán a jegyzői szolgálat folytonossága megszakítást szenvedne.

Természetesen csakis a jegyzői (nagyközségi jegyzői, nagyközségi főjegyzői, illetőleg körjegyzői) szolgálat vétetik figyelembe, a segédjegyzői, tehát már nem ugyanolyan minőségben eltöltött szolgálat, valamint a helyettesi minőségben eltöltött szolgálati idő ellenben nem. A segédjegyzőket azért nem szükséges korpótlékban részesíteni, mert a törvényjavaslat törvényerőre emelkedése esetén annak rendelkezései folytán a segédjegyzői minőség jövőben a jegyzői pályának csak kezdete lesz, a korpótlékban való részesülés pedig az olyan állásokban indokolt, a hol a magasabb állásba jutás rendszerint ki van zárva. Korpótlékban nem részesülnek, illetőleg csak megfelelő arányban részesülnek azok a jegyzők, a kiknek a törvényes minimumot meghaladó javadalmazásáról községük gondoskodott. Például az a jegyző, a kinek a községtől élvezett javadalma 1700 koronát tesz ki, csak a tizedik, a kinek a községtől élvezett javadalma 1800 korona, csak a tizenötödik, a kinek a községtől élvezett javadalma 1900 korona, csak a huszadik szolgálati évének elteltétől kezdve részesül korpótlékban, a kinek pedig a községtől élvezett javadalma legalább 2000 korona, az korpótlékban az állam részéről egyáltalán nem részesülhet. Az a jegyző, a kinek a községtől élvezett jövedelme például 1650 korona, ötödik szolgálati évének elteltétől kezdve csupán 50 korona korpótlékban, tizedik szolgálati évének elteltétől kezdődőleg pedig 150 korona korpótlékban részesül, s így tovább.

Arra nézve, hogy a jegyzői korpótlékok az 1904. évben mily összeggel terhelik meg az állam költségvetését, tájékoztatásul szolgál a 7. számú mellékleten közölt kimutatás. E szerint az egész országban korpótlékban részesül 2996 jegyző s a korpótlékok összege összesen 666. 551 koronát tesz ki. Átlag véve tehát egy jegyző 222 K korpótlékot kap. Ezen számadatok azonban, épen úgy, mint a 2. §-hoz mellékelt 5. számú kimutatás adataira nézve is megjegyeztem, nem végleges, hanem csak maximális adatok. Ezen számadatok épen úgy, mint az 5. sz. kimutatás adatai, kisebbedni fognak az által, hogy a jegyzői földhaszonélvezetek nem a kataszteri tiszta hozadék hanem a valóságos átlagos jövedelem alapján fognak az új törvény végrehajtása során számításba vétetni. A terményjárandóságok pénzbeli egyenértéke szintén pontosabban fog megállapíttatni. A 8. számú melléklet feltünteti, hogy azok a községi jegyzők, a kik a fizetés-kiegészítésben nem részesülnek, de korpótlékban igen, azaz a kiknek jelenlegi javadalmazása 1600-2000 korona között van, mily összeg erejéig részesülnek földhaszonélvezetben a kataszteri tiszta hozadék alapján számítva és terményjárandóságban. Ezen jegyzők által haszonélvezett ingatlanok kataszteri tiszta hozadéka az egész országra nézve összesen 53. 384 koronát tesz ki. A jegyzői korpótlékok czímén az államra háruló és a 7. sz. kimutatásban feltüntetett összeg tehát a 8. sz. kimutatásban feltüntetett összegnek mintegy kétszeresével fog kevesebb lenni (v. ö. 2. §-hoz írt indokolással), vagyis a tényleges korpótlékok 1904. évi összege mintegy 559,783 K-ra tehető. A következő években ez az összeg a jelenlegi létszám mellett is bizonyos mértékben talán emelkedni fog, mert a jobb javadalmazás előreláthatólag a jegyzők hosszabb tartamú szolgálatát vonja maga után. De lényeges különbség mégis aligha lesz, mert az az arány, a hogyan a jegyzők az egyes korosztályokban most megoszlanak, jövőre is körülbelül megmarad.

A 10. §-hoz

A törvényjavaslat 10. §-a szerint a jegyzők és segédjegyzők javadalmazásának kiegészítéséhez szükséges államsegély, nemkülönben az államot terhelő személyi és korpótlékok is 1904. évtől kezdve a belügyi tárcza költségvetésébe állíttatnak be s a belügyminiszter az egyes vármegyékben lévő összes jegyzőknek és segédjegyzőknek az említett czímeken járó állami javadalmazást mindenik vármegyének egy egy összegben bocsátja rendelkezésére. Az egyes jegyzőket és segédjegyzőket egyénenkint megillető összegeket az alispán fogja a kir. adóhivataloknál (állampénztárnál) kiutalványozni. Annak feltüntetéséül, hogy az állami javadalmazás a jegyzőknek minő nagy körére fog kiterjeszkedni, a következő adatokat említem fel. A tett számítások szerint 4737 jegyző közül a) csak fizetés-kiegészítésben részesül 1083; b) csak korpótlékot kap 380; c) kiegészítést is, korpótlékot is kap 2616, tehát mindössze 658 jegyző, vagyis az összlétszámnak csak 14%-a lesz olyan, ki az új törvény alapján semminemű állami segélyezésben nem részesül. E § tárgyalásánál van helyén az egész törvényjavaslat pénzügyi eredményét is minden vonatkozásban bemutatni. A törvényjavaslat pénzügyi kihatásának számszerü megállapításánál a jegyzők és segédjegyzők javadalmazásának kiegészítésére s a jegyzők korpótlékára szükséges, továbbá új segédjegyzői állások és új jegyzőségek szervezése folytán felmerülő új kiadásokon kívül azokat az összegeket is számításba kell venni, melyek a jegyzőknek, valamint a községi segédszemélyzetnek anyakönyvi tiszteletdíja és államsegélye czímén eddig is az államkincstárt terhelték. Az ily módon megállapítandó összes szükséglettel szemben azonban levonásba lesznek hozandók azok a kiadások, melyek az állami anyakönyvekről szóló 1894:XXXIII. tc. módosítása iránt egyidejűleg beterjesztett törvényjavaslatban tervezett felügyeleti és szervezeti egyszerűsítések révén jövőre megtakaríthatók lesznek és melyek a jegyzői és segédjegyzői fizetésrendezés költségeit jelentékeny mértékben apasztják. Ehhez képest a kiadások következőképen alakulnak: 1.3674 jegyző bevallott illetményeinek a törvényjavaslat 2. §-a értelmében 1600 koronáig való kiegészítésére az 5. számú kimutatás szerint szükséges 1.304.042 K; 2. 2996 jegyzőnek a törvényjavaslat 9. §-a értelmében járó korpótlék összege a 7. számú kimutatás szerint kitesz 665,551 K-t; 3. segédjegyzők fizetésének állami kiegészítésére és új segédjegyző állásoknak állami hozzájárulásával való szervezésére (3. §) kerekszámban szükséges 1.000,000 K; 4.200 új jegyzőség szervezési költsége (a jegyzőséget nem alkotó anyakönyvi kerületek egy részének jegyzőséggé átalakítása következtében) 320,000 K; 5. jegyzők jelenlegi javadalmazásában benfoglalt anyakönyvvezetői tiszteletdíj és államsegély 970,000 K; (ebből az összegből: a) a jegyzők javadalmazásának kiegészítésére szolgáló államsegélybe a törvényjavaslat 6. §-a értelmében beolvad kerek számban 845.000 K; b) ugyanezen § szerint jövőre személyi pótlékká válik kerekszámban 125,000 K); 6. a köszégekben jelenleg alkalmazott segédmunkaerők (segédjegyző, aljegyző, irnok, gyakornok) részére jövőre is kiutalványozandó anyakönyvvezetői és anyakönyvvezető-helyettesi tiszteletdíj és államsegély, illetőleg annak megfelelő összeg 552,296 K. Összesen 4.811,889 K.

A most felsorolt szükségletek közül azonban csupán az 1., 2., 3. és részben a 4. tételek alatt említett összegek képeznek új kiadást, míg az 5. és 6. tételek alatt foglalt összegek eddig is a belügyi tárczát terhelő anyakönyvi kiadások között szerepeltek. A kimutatott 4.811,889 K szükségletet jelentékeny mértékben csökkenti a már fentebb érintett az a körülmény, hogy a fizetéskiegészítésben, valamint a korpótlékban részesítendő jegyzők által élvezett községi földek jövedelme a kataszteri tiszta jövedelem alapján a 6. és 8. számú kimutatások szerint csak (114,696+53,384 K=) 168,080 koronával van számba véve és a kiegészítési, valamint a korpótlékra szükséges összegek is ily alapon vannak kiszámítva. Mivel pedig a szóban levő haszonélvezeteknek a törvényjavaslat 7. és 8. §-ai értelmében megállapítandó valóságos egyenértéke a kataszteri tiszta jövedelemnek legalább háromszorosával vehető számba: ennélfogva a fizetéskiegészítésre és a korpótlékra szükséges kiadás és ezzel együtt a kiadások főösszege a 168,080 K kétszeresével 336,160 K-ra leszállítható, marad kiadás összesen 4. 475,729 K. E szükségletnek részbeni fedezeteül szolgálnak az államot jelenleg is terhelő anyakönyvi kiadások közül azok az összegek, melyek az anyakönyvi törvény módosítása következtében a belügyi tárcza anyakönyvi kiadások közül kihasítandók és a községi jegyzők és segédjegyzők illetményrendezésének költségeire fordíthatók lesznek. Ugyanis a belügyi tárcza összes az anyakönyvi kiadásai az 1903. évre beterjesztett költségvetés adatai szerint 2. 382,389 K-t tettek ki; ezen összeghez azonban hozzá kell adni a községi anyakönyvi kerületekben anyakönyvvezetői és helyettesi tiszteletdíjakra és államsegélyekre előirányzott összeg elégtelensége miatt az 1903. év folyamán póthitel gyanánt igénybe vett 50,000 K-t, vagyis az államot terhelő jelenlegi anyakönyvi évi kiadások 2.432,389 K-ra rúgnak.

Minthogy azonban az állami anyakönyvekről szóló törvény czélbavett módosítása következtében a községi anyakönyvi kerületekben felmerülő anyakönyvvezetői és helyettesi személyi járandóságok legnagyobb része az anyakönyvi kiadások közül kihasíttatik és a községi jegyzők illetményrendezésével kapcsolatban fentebb az 5. és 6. tételek alatt kiadás gyanánt már számbavétetett; minthogy továbbá ugyancsak az anyakönyvi törvény módosítása folytán az anyakönyvi közigazgatás terén keresztülviendő szervezeti és felügyeleti egyszerűsítések révén, valamint az államot terhelő anyakönyvi dologi kiadásokra előirányzot összegek leszállításával más megtakarítások is eszközöltetnek: ezentúl anyakönyvi kiadások fejében együttvéve előreláthatólag csak 581,287 K, fogja a belügyi tárczát terhelni; 2.432.389 K-ból ekként fenmaradó 1.851,102 K, tehát a községi jegyzők és segédjegyzők illetményrendezéseinek költségeire fordítható; az utóbbi összegnek a fentebb kimutatott 4.475.729 K-ból való levonása után a törvényjavaslattal tervezett jegyzői és segédjegyzői illetmény rendezésből, valamint az új segédjegyzői állások és jegyzőségek szervezéséből kifolyólag 2.624,627 K, új kiadás hárul az államkincstárra. Figyelembe véve azonban azt a körülményt, hogy az anyakönyvi személyi pótlék czímén fentebb 5. b) pont alatt 125.000 koronával számbavett kiadás fokozatosan apad, sőt idővel teljesen megszünik, illetőleg a korpótlékba beolvad; valamint figyelembe véve azt is, hogy a 20%-on aluli pótadóval terhelt községeknek a jegyzői és segédjegyzői fizetés kiegészítéshez hozzájárulása czímén (4. §) mit sem vettem jelenleg még számításba: a tényleges többszükséglet végeredményben a két és fél millió koronát meghaladni nem fogja. Tájékozásul megjegyzem még, hogy a törvényjavaslatban tervezett intézkedések életbeléptetésével a jegyzők és a községekben alkalmazott segédszemélyzet (segédjegyző, irnok, díjnok) összes személyi járandóságaihoz a községek és az állam hozzájárulási aránya következőképen alakul: 1. a községek terhére esik: a) a jegyzők javadalmazása czímén (a lakbéreket nem számítva) (6.681.921-970,018) 5.711.903 K; b) a községi segédszemélyzet díjazása és a jegyzőknek kisegítő erő alkalmazására adott hozzájárulás fejében (2.593.000+360,000) 2.953,000 K, együtt 8.664,903 K; 2. az állam terhére pedig a fent kimutatott 4.475,729 K esik. Egybevetve ezt a két főösszeget, kitűnik, hogy az összes kiadásokhoz a községek 66%-kal, az állam pedig 34%-kal fog e törvényjavaslat törvényerőre emelkedése esetén járulni.

A 11. §-hoz

A jegyzők nyugdíjügyének végleges rendezése az állam támogatása nélkül alig történhetik meg. A rendezés azonban előreláthatólag oly lényeges terhet fog az államra róni, hogy e megoldást nem köthettem össze a jegyzői javadalmazás rendelkezésének egyéb kérdéseivel. De rajta leszek, hogy e kérdés mielőbb közmegnyugvásra rendezhető legyen. Sürgőssé teszi a végleges rendezést az is, hogy az 1900:XX. tc. a jegyzői minősítést országos érvényűvé tette, azonban az egyes vármegyék jegyzői nyugdíjegyletei között a viszonosság nincs meg, s így a jegyzők egyik vármegyéből a másikba, a mi pedig többféle szempontból igen üdvös volna, csak ritkán és nagy áldozat árán mehetnek át szolgálat végett. A jelenlegi helyzetben az államilag kiegészített magasabb fizetés csak abban az esetben jöhet a nyugdíjigény kiszámításánál figyelembe, ha a vármegyék ez iránt - a jegyzői nyugdíjalap vagyoni erejének és fizető képességének figyelembevételével - szabályrendeletben megfelelőleg intézkednek. Kívánatos volna, hogy a vármegyék azon évi 1 millió K-t meghaladó összeget, mely a vármegyei alkalmazottak illetményeinek egyidejű állami rendezése folytán a vármegyéknek - különféle alapok és a vármegyei pótadók felszabadulása következtében - rendelkezésükre fog maradni, részben a jegyzői nyugdíjalapok gyarapítására fordítanák.

A 12. §-hoz

Ellenkező rendelkezés hiányában különben is magától értetődnék, de esetleges félreértések elkerülése végett e §-ban kifejezetten is ki van mondva, hogy a jegyzők ezentúl is folytathatnak megengedett magánmunkálatokat s ezentúl is jogosítva lesznek némely hivatalos működésükért oly mérvű díjakat felszámítani, minőket részükre valamely törvény vagy törvényes szabályrendelet engedélyez. A helyzet e tekintetben nem változik. Különféle átalányaikat is ezentúl szintúgy fogják élvezni, mint eddig. A községek tehát továbbra is adhatnak a jegyzőnek segéderő (díjnok) tartási átalányt is.


  Vissza az oldal tetejére