1907. évi XXIV. törvénycikk indokolása

az ügyvédi rendtartásról szóló 1874:XXXIV. törvénycikk módositása tárgyában * 

Általános indokolás

A javaslatnak tulajdonképeni czélja a kir. Curia tehermentesitése irányul. Ebből a czélból módositja a javaslat az ügyvédi rendtartásról szóló 1874:XXXIV. t. -czikknek az ügyvéd elleni fegyelmi eljárásra vonatkozó egyes rendelkezéseit s ugyanezzel a czéllal függ össze, hogy az ügyvédi kamara választmányának és fegyelmi biróságának határozatai ellen a kir. Curiához, illetőleg annak fegyelmi biróságához az ügyvédi rendtartás szerint engedett felebbvitelnek, ugyszintén az ügyvédi kamarák fegyelmi biróságai közt felmerülő illetőségi összeütközéseknek elintézésére a kir. Curia kebelében ügyvédeknek közrevonásával külön ügyvédi tanácsot szervez a javaslat akként, hogy az ide utalt ügyek elintézésében a birói elem mellett az oda kinevezett ügyvédtagok is részt vegyenek. Ezzel kapcsolatban kiterjeszkedik a javaslat, ámbár ez az emlitett czéllal tulajdonképen már nem függ össze, az ügyvédi vizsgára vonatkozó némely rendelkezésnek módositására is, a mely rendelkezéseknek hiányai a gyakorlatban már régóta élénken érezhetők és oly természetüek, hogy azoknak megszüntetésével nem lenne helyes az ügyvédi rendtartás általános reformjának megalkotásáig várni s erre való tekintettel czélszerünek mutatkozott ezeket a módositásokat is ebben a javaslatban megvalósitani. Ugyanebből az alkalomból továbbá egy szintén régóta érzett szükséget elégit ki a javaslat a budapesti ügyvédi kamara választmányi tagjainak harminczhatra felemelésével.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

Az ügyvédi karnak régóta hangoztatott sérelm, hogy az ügyvédi vizsgáló bizottságnak elnökévé s ennek helyettesévé ügyvédek az 1874:XXXIV. tc. 4. §-a szerint nem nevezhetők ki. Az ügyvédeket épp az ügyvédi vizsga elnökségéből kizárni valóban nem mutatkozik igazoltnak, sőt az ügyvédi állás tekintélyével sem egyeztethető össze. Ennélfogva a javaslat ezt a korlátozást megszünteti s megengedi, hogy a bizottság elnökévé s ennek helyettesévé a bizottságnak bármely tagja s következésképen az ügyvédi kamara által választott tagok is kinevezhetők legyenek. De a bizottság helyes megalakitására nem elegendő, ha a törvény csak megengedi, hogy az elnökség a bizottságnak összes tagjai sorából legyen kinevezhető, hanem szükséges, hogy e részben bizonyos mértékig kötelező szabály is állapittassék meg, legalább is annak biztositására, hogy az elnökségben a jogszolgáltatásnak két főtényezője, a birói és az ügyvédi kar tényleg is megfelelő számban képviselve legyen. Ebből a czélból a javaslat az elnökhelyettesek kinevezésére nézve az ügyvédi kart a birói karral állitván párhuzamba, kötelező formában azt az elvet állitja fel, hogy az elnök helyetteseivé ugyanannyi ügyvédtagot kell kinevezni, a mennyi a birói karból neveztetik ki, nem érintvén egyébként a ministernek azt a jogát, hogy elnökhelyettesekül a birákon és ügyvédeken kivül más tagokat is nevezzen ki.

Ily directivát magának az elnöknek kinevezésére nézve önként érthetőleg nem lehet felállitani. Az 1874:XXXIV. tc. 4. §-a most csak egy elnökről és ennek egy helyetteséről tesz emlitést. Egy elnökhelyettes azonban főként a budapesti vizsgáló bizottságnál nem elegendő, mert a vizsgázók nagy számára való tekintettel, egy időben párhuzamosan 3-4 vizsgáló bizottság is müködik, s az elnöknek és helyettesének akadályoztatása esetében az elnöki teendőknek helyettes utján való ellátásáról gyakran kell gondoskodni. Erre való tekintettel a javaslat az elnökhelyettesek számát általában nem korlátozza, hanem lehetővé teszi, hogy a szükségnek megfelelő számban legyenek kinevezhetők. Az ügyvédi vizsga szinvonalának állandósága érdekében több oldalról az a kivánalom nyert kifejezést, hogy eltérőleg a fennálló állapottól, mely szerint a bizottság évenként ujra alakittatik, a bizottság több, nevezetesen legalább is három év tartalmára alakittassék meg. A javaslat azonban ebben az irányban tartózkodott a fennálló állapot módositásától; mert küszöbön lévén az ügyvédi rendtartásnak általános reformja, az ügyvédi vizsgáló bizottságnak hosszabb időre való megalakitása nehézségeket okozhatna az általános reformnak megfelelő állapotra való átmenetnél. Hiánya az 1874:XXXIV. t. -czikknek, hogy az ügyvédi vizsgát csak egy izben és csak egészben lehet ismételni.

Ez a korlátozás czélja szerint ugyan az ügyvédi vizsga szigorát kivánja előmozditani, a gyakorlatban azonban épp az ellenkező eredményre vezetett. A vizsga ismétlése esetében ugyanis a vizsgáló bizottságok nem szivesen veszik magukra a felelősséget, hogy már érettebb korban levő jelölteket az ügyvédi pályától véglegesen elzárva, más pálya keresésére kényszeritsenek; ezért gyakran igen gyenge készültségü jelölteket is kegyelemből képesitettek az ügyvédi gyakorlatra s csak igen kivételesen éltek ily esetekben a visszautasitás jogával. Ha a jelölt visszautasitása nem jár egész jövöjére s további sorsára kiható ezzel a jelentőséggel, és igy a vizsgáló bizottság elhatározásánál nem áll ily sulyos követelmények megfontolásának kényszeritő befolyása alatt, inkább lehet a vizsgánál a kellő szigort alkalmazni és ennek érvényesitését megkövetelni. Azért is az ismétlések számbeli korlátozásának megszüntetése előreláthatólag jobban fogja a vizsgálatok szigorát előmozditani. Ugyanerre a czélra fog szolgálni az is, hogy a vizsgatárgyak egyik szakcsoportjából is megengedi a javaslat a jelölt visszautasitását. Olyan esetben ugyanis, a midőn a jelölt csupán a vizsgatárgyak egyik szükebb csoportjában nem tanusitott kellő készültséget, a vizsgatárgyak legnagyobb részéről azonban teljesen megfelelt, a vizsgáló bizottságok nem élnek a visszautasitás jogával, mert ez az egész vizsgára kiterjedőleg tulszigoru, sőt igazságtalan.

Éppen ezért a vizsgák kellő szigora érdekében kivánatos, hogy a vizsgáló bizottságnak ilyen esetekben lehetőséget nyujtsunk arra, hogy a visszautasitást az illető szaktárgyakra korlátozva mondhassák ki s ily módon a szigort igazságosan érvényesithessék. Ezekre való tekintettel a javaslatba az ügyvédi vizsga ismétlésére és a pótvozsgára vonatkozólag az érintett szempontoknak megfelelő rendelkezések vétettek fel. Ezek közül különösebben ki kell emelni, hogy a vizsga ismétlésére nézve a javaslat semmiféle számbeli korlátott nem állit fel, mert eredményében minden ily korlátozás az utolsó megengedett ismétlés esetében - mint azt a mai korlátozás igazolta - ártana a vizsga szigorának, e helyett a javaslat a visszautasitás után folytatandó joggyakorlat idejének egy évre felemelésével és a vizsgáló bizottságnak adott azzal a joggal kiván a vizsgára való könnyelmü jelentkezéseknek korlátot szabni, hogy a további joggyakorlat idejének két évre való felemelését is megengedi. A javaslat továbbá a vizsga ismétlését megengedi azoknak is, a kiket az eddigi szabályok hatályban léte alatt a vizsgáló bizottság kétszer utasitott vissza és a kiket ilyképpen az eddigi szabályok végleg elzárnak az ügyvédi pályától; mert a midőn a jövőre nézve a vizsga ismétlése számbeli korlátozás nélkül meg lesz engedve, valóban méltánytalan lenne épen azokat, a kiket az eddigi törvényben tulszigorunak és helytelennek felismert rendelkezések közvetlenül sujtottak, továbbra is jelenlegi reménytelen helyzetükben tartani.

Megfontolást igényel azonban e részben az a kérdés, vajjon nem kellene-e az eddigi szabályok hatályban léte alatt két izben visszautasitott jelölteknek ujabb ismétlésre bocsátása tekintetében bizonyos időbeli korlátot állapitani meg abból a czélból, hogy azok, a kik már régebben lettek másodizben visszautasitva, ujabb ismétlésre ne legyenek bocsáthatók. Erre látszik utalni különösen az a körülmény, hogy a régebben visszautasitott jelöltektől, a kik huzamosabb idő óta más pályán voltak kénytelenek müködni, immár alig várhatni az ügyvédi hivatásnak megfelelő képzettséget, s már csak azért sem volna helyes számukra azt a lehetőséget megadni, hogy az ügyvédi oklevél elnyerésére törekedjenek s az amugy is tulnépes ügyvédi pálya jelöltjeinek számát szaporitsák. Ily irányu korlátozást azonban a javaslat nem talált felveendőnek.

A másodszor visszautasitott jelöltekről készült statisztikai összeállitás a következő eredményeket tönteti fel: 1875. 9 jelölt, 1876. 13, 1877. 12, 1878. 3, 1879. 6. 1880. 4, 1881. 2, 1882. -, 1883. 1, 1884. -, 1885. -, 1886. 2, 1887. -, 1888. -, 1889. -, 1890. -, 1891. -, 1892. -, 1893. -, 1894. -, 1895. 1, 1896. -, 1897. -, 1898. -, 1899. -, 1900. 2, 1901. 6, 1902. 3, 1903. 7, 1904. 2, 1905. 3, 1906. 2, Marosvásárhelyen az egész idő alatt 2 jelölt. E statisztikai kimutatás szerint a közelebb mult, nevezetesen az 1900. és következő évekre nem tekintve csakis az ügyvédi rendtartás életbeléptének első hét évében voltak nagyobb számmal olyanok, a kik az ügyvédi vizsgán másodizben is vissza lettek utasitva. Az azóta eltelt mintegy 30 évi időre való tekintettel azonban alig lehet alaposan tartani attól, hogy ezek közül számosabban fognának az ügyvédi viszga ismétlésére jelentkezni s igy ezekre nézve a törvény engedelme gyakorlati jelentőséggel már a dolog természeténél fogva is alig fog birni; az 1881. év óta az 1900. évig eltelt egész időszak alatt pedig a budapeseti ügyvédvizsgáló bizottság másodizben csupán négy jelöltet utasitott visza. Az 1900. év óta visszautasitott jelölteket pedig valóban már alig lehet elzárni az ujabb vizsga elől, hacsak értéktelenné nem akarjuk tenni a szóban forgó kedvezményt és igy az 1900. évnél későbbi időpontra az emlitett korlátot már önként érthetőleg is alig lehetne tenni.

Ehhez képest ily időhatár felállitása, figyelembe véve a vizsgák szigorának várható emelkedését is, gyakorlati okokból nem szükséges, egyes esetekben pedig nagyon is méltánytalan lehetne; ép azért már elvi szempontból is helyesebbnek mutatkozik annak mellőzése. A javaslat tehát az ily időbeli határt mellőzve, az ujabb ismétlésre bocsátáshoz az emlitett jelöltektől is csupán azt a más jelöltektől is megkövetelt feltételt kivánja meg, hogy másodizben történt visszautasitásuk után is még legalább egy éven át folytassák a joggyakorlatot. A javaslat végül eltöröli azt a korlátozást, a melyet az 1874:XXXIV. tc. 6. § 2. bek. a vizsgadij mennyiségére nézve megállapit; mert az akkor megállapitott 20 frtnyi maximális összeg a követelményeknek ma már nem felel meg s a gyakorlatban megneheziti a vizsgáló bizottságok helyes összeállitását.

A 2. §-hoz

Az ügyvédi rendtartás 22. §-ának második bekezdése szerint a budapesti ügyvédi kamara választmánya 12 rendes és 6 póttagból áll. Minthogy az e kamarához tartozó ügyvédek száma annyira növekedett, hogy a választmányi tagokat az e tiszttel járó munka tulságosan megterheli, a választmányi tagok számának szaporitása szükségesnek mutatkozik. A javaslat 2. §-a ennélfogva a választmányi tagok számát 36-ra emeli és egyuttal megszünteti a budapesti ügyvédi kamaránál a rendes és póttagok közti különbséget; mert e kamaránál a rendes és póttagoknak egyenlő munkakörük van és egyenlően viselik az e tiszttel járó terheket.

A 3. §-hoz

Az ügyvédi kamarák hatáskörébe tartozó egyes ügyeknek felsőbb fokon való elintézése az ügyvédi rendtartás szerint a kir. Curiára s illetőleg annak fegyelmi biróságára (kisebb fegyelmi tanács) van bizva. Ilyen ügyek nevezetesen az ügyvédi kamara választmányának az ügyvédek és ügyvédjelöltek lajstromába való felvétel tárgyában hozott határozatai ellen megengedett felebbvitel (1874:XXXIV. tc. 7., 11. §); továbbá fegyelmi ügyekben az ügyvédi kamara fegyelmi biróságának határozatai ellen megengedett felebbvitel (id. tc.) 75. §), ugyszintén az ügyvédi kamarák fegyelmi biróságai között felmerült illetőségi összeütközések elintézése (id. tc. 77. §). Nemcsak az ügyvédi karnak általános óhajtása, hanem ezeknek az ügyeknek különleges természete által is igazolt kivánalom az, hogy azoknak elintézésében a kir. Curiánál a birói elem mellett az ügyvédi kar tagjai is megfelelő módon közremüködjenek; mert csak ily uton lehetséges teljesen megvalósitani azt a czél, hogy ezeknek az ügyeknek felebbviteli elintézésében a szigoru törvényesség mellett az ügyvédség kari érdekei és felfogása is közvetlenül érvényesüljenek. Ennek a kivánalomnak megvalósitása a javaslat keretében annál is inkább indokoltnak mutatkozik, mert ez a javaslat tulajdonképeni czélját, a kir Curia tehermentesitését is jelentékenyen elő fogja mozditani.

A javaslat az emlitett kivánalomnak akként felel meg, hogy a szóban forgó ügyeknek elintézésére a kir. Curiánál vegyesen curiai birákból és ügyvédekből álló külön ügyvédi tanácsot szervez, mely a hatáskörébe tartozó egyes ügyek elintézésénél hét tagból, nevezetesen az elnökön kivül 3 kir. curiai biróból és 3 ügyvédből fog állani. Az ügyvédi tanács elnöke a kir. Curiának egyik tanácselnöke lesz, a kinek,, valamint az ő helyetteseinek és a birói tagoknak megválasztását a kir. Curia teljes ülésére bizza a javaslat, mellőzve e részben a sorshuzás utján való kiválasztásának azt a rendszerét, mely a kir. Curia fegyelmi tanácsainak megalakitásánál van alkalmazásban; mert az ügyvédi tanács tagjainak megválasztásánál ennek a rendszernek alkalmazása semmi különleges okból nem szükséges s mert ez a rendszer nem is mindig vezet megfelelő eredményre. Az ügyvédtagokat a javaslat szerint a kamarák kijelölése alapján az igazságügyminister fogja kinevezni, sulyt helyezvén a javaslat e részben arra, hogy az egész ügyvédi kar felsőbb fegyelmi biróságának összeállitása a gyakorlati kivitel lehetőségének szem előtt tartásával első sorban a Budapesten lakó ügyvédek megfelelő számban való közrevonásával ugyan, de mégis a kamarák autonomiájának sérelme nélkül és pedig oly módon történjék, hogy egyik kamara közremüködése se legyen kizárva, egyik kamara se, különösen a budapesti ügyvédi kamara se nyerjen oly kizárólagos jogkört, mely eredményében ez a kamarát a többiek felettes hatóságává tenné; másrészt pedig, hogy az igazságügyminister kinevezési joga utján és a kinevezendőkre nézve megfelelő képesitési kellékek megkivánásával megóvassanak azok a felsőbb érdekek is, a melyek ennek a birói fórumnak helyes összeállitásához fűződnek.

Minthogy a kir. Curia ügyvédi tanácsa felebbviteli fóruma az ügyvédi kamarának, a dolog természetéből következik, hogy az az ügyvéd, a ki a kir. Curia ügyvédi tanácsának tagjává neveztetett ki, addig, mig ezt a tisztet viseli, nem lehet egyszersmind tagja az ügyvédi kamara választmányának. A kir. Curia ügyvédi tanácsába kinevezendő ügyvédek ebben az állásban az ügyvédi hivatástól különböző birói természetü alkalmazást nyernek, a melyet épen ezen természetére való tekintettel szükséges mindazokkal a fokozottabb szervezeti garancziákkal körülvenni, a melyeket törvényeink a birói állás tekintetében megállapitanak. Ebből az okból a javaslat azokat a szabályokat, a melyek a fegyelmi és vagyoni felelősség, a fegyelmi hatóság és eljárás, az elmozdithatatlanság és birói függetlenség, az együttalkalmazást kizáró rokonsági és sógorsági viszony, valamint 1868:LIV. tc. 56. §-ában felsorolt érdekeltségi esetek tekintetében a kir. Curia biráira irányadók, kiterjeszti a kir. Curia ügyvédi tanácsának ügyvédtagjaira is ebbeli alkalmaztatásukra vonatkozólag. A mi ezek közül különösen az együtt alkalmazást kizáró rokonsági és sógorsági viszonyt illeti, az e részben fennálló törvényes tilalom önként érthetőleg az ügyvédi tanácsnak összes tagjaira egyaránt ki fog terjedni, tehát az ügyvédtagokra nem csupán egymással szemben, hanem a kir. Curiának az ügyvédi tanácsba beválasztott tagjaival szemben is.

Az a működési kör, a melyet a javaslat az érintett ügyek tekintetében az ügyvédi karra ruház, első sorban magának az ügyvédi karnak érdekét szolgálja; épen azért jogosan elvárható, hogy azt az ügyvédi kar anyagi ellenszolgáltatás nélkül vállalja magára. Mindazonáltal azt, hogy a tanács vidéki tagjai positiv anyagi áldozattal teljesitsék ebbeli tisztüket, nem lehet kivánni; épen azért ezekre vonatkozólag a javaslat az utiköltségnek és megfelelő napidijnak megtéritését az államkincstárra háritja. A részletes szabályokat e tekintetben az igazságügyminister rendeleti uton fogja megállapitani. Tekintettel az ügyvédi tanács nagyobb számára, nem lehet kizártnak tekinteni, hogy az oda utalt ügyekben ellentétes elvi határozatok keletkezzenek. Szükségesnek mutatkozik tehát, hogy az ily ellentétek kiegyenlitésére és a judicatura egyöntetüségének biztositására megfelelő eljárási módozatok állapittassanak meg.

A javaslat abból indulván ki, hogy az ügyvédi tanácsnak összeállitására s különleges ügyköre, valamint a Curia többi tanácsaival szemben ebből folyó bizonyos mértékü különállása ebben a tekintetben is különleges szabályozást kivánnak, a szóban forgó ügyekben a vitás elvi kérdések eldöntését az ügyvédi tanácsnak külön teljes ülésére ruházza, a részleteknek megállapitását rendeleti szabályozásának tartván fenn, melynek érdemére nézve megfelelő analogiaként mutatkozik az a szabályozás, a melyre alapot a bünvádi perrendtartásról szóló 1896:XXXIII. tc. módositása és kiegészitésére tárgyában a jelen javaslattal egyidejüleg benyujtott törvényjavaslat 2. és 3. §-ában tervezett rendelkezés nyujt.

A 4. §-hoz

A kir. Curia tehermentesitése czéljából a javaslat 4. §-a megszüntetni kivánja azt a visszásságot, hogy az ügyvéd elleni fegyelmi ügy az 1874. XXXIV. tc. 79. és 84. §-ai alapján háromszor kerül a kir. Curia felülvizsgálata alá, még pedig az eljárás elrendelése tárgyában hozott határozat, a vádhatározat és a véghatározat elleni felebbvitel utján. Fokozza ezt a visszásságot, hogy sok esetben a kir. Curia a kérdéssel már az 1874:XXXIV. tc. 60. §-a alapján az ügyvéd elleni panaszra lefolytatott eljárásban is foglalkozott. Az ügyvédi fegyelmi ügyeknek e háromszoros felülvizsgálata okozza, hogy az 1903. évben 480, az 1904. évben 392, az 1905. évben pedig 447 ilyen ügy volt a kir. Curián. Ez az ügyek végelintézését is rendkivül késlelteti. Az első két határozat elleni külön felebbviteli kizárása különben sem okoz oly jogsérelmet, melyet a véghatározat elleni felebbvitel utján ne lehetne orvosolni. Ez az eljárás annyival inkább indokolt, mert a birák és a kir. közjegyzők ellen folytatott fegyelmi ügyekben sincs helye külön felebbvitelnek a fegyelmi eljárást elrendelő végzés és a vádhatározat ellen.


  Vissza az oldal tetejére