Ennek a törvényjavaslatnak kettős czélja van: egyfelől rendezni kivánja a községi és hitelfelekezeti néptanitók fizetését akkép, hogy képzettségük és állásuk igényeinek megfelelő, tisztességes megélhetésük biztositva legyen, másfelől biztositani törekszik a különböző jellegü iskoláknál az állami és nemzeti érdekek megóvását. Az első czél tekintetében a pénzügyministerrel egyetértőleg elmentem odáig, a meddig az állam pénzügyi erőforrásainak megtámadása nélkül elmenni lehetett. Az alapfizetés minimumát ez a javaslat 600, illetőleg 800 koronáról helyi tekintetek szerint 1000, illetve 1100 és 1200 koronára emeli; az eddigi törvényben megállapitott 5, egyenként 100 koronás korpótlék helyett 4. egyenként 200 és 2 egyenként 100 koronás korpótlékot vesz fel; végre a kántori fizetést a felekezeti tanitó fizetésébe betudandónak meghagyja ugyan, de a tanitói nyugdij megállapitásánál is számitásba veszi. Kimondja végül a javaslat azt az elvet, hogy a megállapitott állami fizetéskiegészités le nem szállittatik, ha az iskolafentartó az abban részesülő tanitó fizetését annyival emeli, a mennyi szükséges, hogy a kiegészitett fizetés a hasonló fokozatban levő állami tanitóéval egyenlő legyen.
Ez az intézkedés hidalja át a különbséget, a mely az állami és a községi és hitelfelekezeti tanitók javadalmazása közt a tanitói müködés első öt esztendején tuli időben a mostani rendezés után is fenmarad és a mely mindössze 200, illetőleg 400 koronát tesz ki. Ezenkivül csak azok az állami tanitók élveznek a többiekkel szemben némi előnyt, a kik kántori teendőket is teljesitenek és ezért külön díjazást kapnak; ez azonban nyugdijukba be nem számittatik. Az állami bizonyára nem vádolható méltányosság hiányával, midőn azoknak a tanitóknak illetményeit, a kikkel ő egészben nem rendelkezik, állami segélylyel ennyire közelhozza saját alkalmazottainak javadalmazásához és egyszersmind az iskolafentartóknak utat nyit arra, hogy a fenmaradó nem igen nagy különbözetet kiegyenlithessék. Ha pedig a nyugoti kulturállamokban létező tanitói fizetésekkel hasonlitjuk össze ezt a rendezést, ugy azt fogjuk találni, hogy a magyar néptanitó fizetése állami és nem állami tanitóé, nem igen marad el a legelőrehaladottabb országok tanitóságának fizetésétől, sőt, hogy e tekintetben egy némely, a közmüveltség magas fokán álló és nálunknál vagyonosabb nemzet marad majd el mögöttünk.
A mi már most az állami és nemzeti érdekek biztositását illeti, a javaslat bár nagyban és egészben az 1893:XXVI. tc. kerékvágásában halad és a népoktatási szervezetünknek az 1868:XXXVIII. és 1876:XXVIII. tc. által megállapitott alapvető elveit nem érinti, mégis több fontos uj intézkedést tartalmaz. Ezeknek megalkotásánál igen egyszerü szempont vezetett. Az állam nemcsak tiszteletben tartja a hivatott társadalmi tényezőknek, nevezetesen a hitelfelekezeteknek iskolafentartási jogát és hivatását, hanem kész őket e jog gyakorlásában, e hivatás teljesitésében anyagilag is támogatni, mert a józan és melléktekintetek által nem befolyásolt magyar kulturpolitikának nem áll érdekében bármely oly tényező megbénitása, mely nemzeti irányu kulturmunkát akar végezni és erre a czélra az egyéni áldozatkészséget felébreszteni képes. De ennek a támogatásnak, sőt e jog és hivatás elismerésének egy feltétele van: az, hogy minden iskola kifogástalanul hazafias állampolgári nevelést adjon, a mit minden józan felfogás amugy is az erkölcsi nevelés egyik kiegészitő részének tekint. A mely iskola e követelménynek meg nem felel, annak állami segélyezése visszaélés volna a hazafias adózók fillérjeivel, annak megtürése kötelességmulasztás a nemzet létérdekeivel és az ily iskolának kiszolgáltatott gyermekek jövőjével szemben. Az államhatalom első feladatai közé tartozik tehát ezeknek a követelményeknek feltétlen biztositása, mert teljesitésüket senki jóindulatától függővé tenni nem lehet, hanem ugy a törvényhozás, mint a végrehajtás terén intézményes biztositékokkal kell ellátnia.
Ezekből kiindulva, a javaslat állami szempontból a nem állami iskolákkal szemben kétféle követelményeket állit fel: először olyanokat, a melyek teljesitése az állami és nemzeti érdek megóvásának minimuma gyanánt jelentkezik, melyek tehát minden iskolára nézve kötelezők, tekintet nélkül arra, élvez-e állami segélyt vagy nem és ezeken felül még olyanokat, melyek az állami segély igénybevételének feltételeit képezik. Minden iskolától az államellenes irányzatok kerülésén felül még azt követeli a javaslat, hogy a magyar czimernek és zászlónak, a magyar történeti emlékeknek és ezek révén a hazafias szellem pozitiv ápolásának tért nyisson, hogy az állami nyelv tanitásában elérje azt a minimális eredményt, mely az 1879:XVIII. tc. szándékának megfelel és ezzel a nemzeti összeforradás ügyét szolgálja, és hogy a tanitó a magyar király, magyar haza és magyar alkotmány iránti hüségét esküvel megerősitse. Az állami segély feltételéül pedig ezeken felül azt is kivánja, hogy a magyar nyelv, a számtan és a nemzeti vonatkozásu tantárgyak a vallás- és közoktatásügyi minister által kiadott tanterv szerint, általa jóváhagyott tankönyvek segitségével tanittassanak. Ezeknek az állami követelményeknek foganatositására, de csakis ezek körében, a törvényjavaslat az 1893:XXVI. tc. nyomán, annak intézkedéseit a nem-segélyezett iskolákra is kiterjesztve, az állam fegyelmi joghatóságát állapitja meg minden iskola tanitóival szemben és a holy a baj máskép orvosolhatónak nem mutatkozik, az illető iskola bezárására is felhatalmazza a ministert.
Arra az esetre is intézkedik a javaslat, ha az állami szempontok ellenében előforduló hibák az egyes iskola körén kivül álló magasabb tényezőktől erednek, a mikor feltehető, hogy azok au iskolák nagyobb számánál találhatók és igy csupán egyes iskolával szemben foganatositott eljárás utján nem orvosolhatók. Ezen intézkedések egész komplexumában semmi sincs, a mi a hazafias iskolafentartókat kulturfeladatuk teljesitésében gátolná, a mi különösen a hitelfelekezetek számára megnehezitené azon érdekük megóvását, hogy hivek gyermekeinek a szülők vallási meggyőződésével egyező nevelést biztositsanak. Nem magyar ajku polgártársaink sem érintetnek azon jogukban, hogy gyermekeik alapnevelését anyanyelvükön eszközöltethessék. Az oktatás szabadsága és minden ahhoz füzött tiszteletreméltó érdek teljesen megóvatik, sőt nevezetes uj támogatásban részesül: de megóvatik az állami és nemzeti érdek is, mert kellő végrehajtás mellett és összekötve az óvodaügy fejlesztésével, a tanfelügyelet ujjászervezésével, az ismétlő-iskolák és tanitóképzők rendezésével, mely munkában van és melyekre nézve lehetőleg rövid idő alatt be fogom mutatni javaslataimat, e törvényjavaslat rendelkezései alkalmasak annak a czélnak biztositására, hogy ebben az országban ne lehessen iskola, mely az állami és nemzeti érdeket nem szolgálja.
Jelen törvényjavaslatom bevezetéseül ki kell mondanom, hogy a községi és hitelfelekezeti népiskolák tanitói köztisztviselőknek tekintendők. Az 1878:V. tc. 270. §-ának 2. pontja és a 461. § szempontjából ugyanis az állami illetve bármilyen jellegü nyilvános iskolánál müködő tanitók közhivatalnokoknak tekintendők. Annak meghatározására ugyanis, vajjon bizonyos hivatal magán- vagy közhivatal-e: az állam közjoga irányadó. Eszerint állami hatóságok azok, melyek az állam ügyeit ellátják, tekintet nélkül arra, vajjon megbizatásukat magától az államtól közvetlenül, vagy más közjogi testületek közvetitésével nyerik. Minthogy pedig az államnak a jogbiztonság fentartása, igazságszolgáltatás és az állami czélok megvalósitására rendelt kényszer alkalmazásán kivül egyéb teendőit is vannak a közmüvelődés, a nemzetgazdaság és egyáltalán minden közérdek előmozditása körül: a szükebb értelemben vett közhivatalnokok mellett, kik az imperiumot vagy jurisdictiót gyakorolják, közhivatalnokoknak a szó tágabb értelmében azok is tekintendők, kik az állam gondozó tevékenységének ügykörét az állam közvetlen vagy közvetett befolyása alatt és ellenörzése mellett gyakorolják. Tényleg a büntetőjogi gyakorlat „közhivatalnokoknak” tekintette mindig a nyilvános intézeteknél alkalmazott tanitókat ott is hol megbüntetésükről hivatali büntett vagy vétség miatt, de ott is, holy azon hathatósabb védelemről való részesitésükről volt szó mely a közhivatalnokot állásánál és jellegénél fogva megilleti.
Az elemi népiskolai tanitók javadalmazását első izben az 1868:XXXVIII. tc. 142. §-a rendezte. E szerint a tanitó fizetése tisztes lakáson és legalább egy negyedholdnyi kerten kivül nem lehetett kevesebb, mint a rendes tanitóé: 300 forint, a segédtanitóé pedig 200 forint. A törvény ezen rendelkezése esetén azonban csupán a községi tanitókra vonatkozott, mert a 11. § szerint a hitelfelekezetek iskoláikban alkalmazott tanitóik fizetését maguk határozhatták meg. A tanitói javadalmazás ujabb rendezése az 1893:XXVI. t. -czikkel történt, a midőn a népoktatási törvény fennebb idézett szakaszának hatálya a hitelfelekezetek által fentartott népiskolák rendes és segédtanitóira is kiterjesztetett (1. §) továbbá mód nyujtatott arra, hogy a tanitói fizetések 400 frtig államsegélylyel kiegészittessenek (16. §), végre az összes népiskolai tanitók számára öt izben esedékessé váló 50-50 forint évötödös korpótlék biztosittatott (2. §). Ezen törvény alapján a községi felekezeti néptanitók fizetése a korpótlékkal együtt 550 forint, vagyis 1100 koronára, illetőleg 650 forint, vagyis 1300 koronára emelkedett.
A statisztikai adatok igazolják, hogy a tanitók anyagi helyzetének javitásához az 1893:XXVI. tc. életbeléptetése óta az állam jelentékeny összeggel járul (15,421 tanitó élvez összesen 3.672,409 K államsegélyt).
mindazonáltal az 1893:XXVI. t. -czikknek azon rendelkezése a mely a községi és felekezeti tanitók fizetési minimumát 300 forintban állapitja meg, immár tarthatatlan, már azért is, mivel a megélhetési viszonyok azóta kedvezőtlenebbekké váltak, de tarthatatlan a mostani fizetési minimum főleg azért mivel a községi és hitelfelekezeti tanitóknak ugyanazon nemzeti és népmüvelődési feladatot kell megoldaniok, mint az államiaknak; velük szemben a népoktatási törvények ugyanazon képesitést és ugyanazon kötelességek teljesitését követelik, mint a más jellegü iskolákban müködő tanitóktól; nem volna tehát méltányos, ha az állami és a nem állami tanitók javadalmazása között továbbra is mélyreható különbség maradna fenn. Mulhatatlanul szükséges tehát emelnünk a tanitói javadalmazást; azonban midőn a jelen törvényjavaslat a szükségletnek lehető mértékben érvényt akar szerezni, ugy, hogy az iskolafentartók és az állam elmennek a mai teherviselési képesség határáig, csak hogy a tanitók tisztességes megélhetését biztositsák: egyszersmind arról is kellően kellett gondoskodni a javaslatban, hogy a népneveléshez füzött fontos nemzeti, népmüvelődési és szocziális feladatokat a tanitók minél jobb sikerrel oldják meg.
A tanitói fizetések rendezésénél ily alapon a következő elveket tartottam szem előtt: a) Az állami, valamint a községi és hitelfelekezeti elemi népiskolai tanitók kezdőfizetése teljesen egyenlő legyen. b) A mennyiben a további fokozatokban egyfelől az állami, másfelől a községi és hitelfelekezeti tanitók fizetése között különbség áll elő, főképen az okból, mert az utóbbiakról az állam nem mint iskolafentartó és az iskolával rendelkező, hanem csupán mint segélyt nyujtó tényező szerepel ez a különbség, a községi és hitelfelekezeti tanitók javára, az illető iskolafentartók által kiegyenlithető legyen. Ezt az állam részéről lehetővé teszem azáltal, hogy a törvényjavaslat 13. §-ának második bekezdése szerint jogában áll az iskolafentartó községnek, illetőlegh hitközségnek az államsegélylyel kiegészitett tanitói javadalmazást az állami tanitók fizetése arányában saját erejéből felemelni a nélkül, hogy ennek következtében az államsegély megvonható, vagy leszállitható lenne. c) Végre figyelemmel az egyes községekben a megélhetési viszonyok különböző voltára,k a tanitói fizetéseket nemcsak az állami, hanem a községi és hitfelekezeti tanitókra nézve is három fokozatba osztottam. Az első fizetési fokozatba tartoznak azok a tanitók, a kik az első és második polgári lakbérosztályba sorozott községekben, a második fokozatba azok, a kik a harmadik lakbérosztályba és végre a harmadik fokozatba azon tanitók, a kik a negyedik lakbérosztályba sorozott és a lakbérosztályba egyáltalán nem sorozott községekben vannak alkalmazva. Az alapfizetés minimuma az első fokozaton 1200 korona, a második fokozaton 1100 korona, az utolsó fokon 1000 korona.
Ezen alapfizetésbe sem az iparos- és kereskedőtanoncz-oktatásért, sem pedig a gazdasági ismétlő-oktatásért nyert tiszteletdij be nem számitható. Ez az alapfizetés, ámbár nem éri el a tanitók által óhajtott minimumot (a XI. fizetési osztály 3. fokozatát). mégis az adott viszonyok között és különösen arra való tekintetből, hogy az iskolafentartók tulnyomóan nagy része ezt a minimumot sem képes önerejéből biztositani, kielégitőnek mondható. Azt sem szabad ugyanis figyelmen kivül hagynunk, hogy a tanitó már 20. illetőleg 21 éves életkorában rendes fizetéssel és nyugdijjogosultsággal lép szolgálatba, mig a többi közszolgálati ágakban a rendes többi évi gyakornoki minőségben töltött szolgálat egyáltalán fizetésre nem nyujt igényt.
Az I. lakbérosztályba tartoznak a következő községek: Budapest, Fiume. A II. lakbérosztályba tartoznak: Arad, Beszterczebánya, Brassó, Debreczen, Eperjes, Győr, Kassa, Kolozsvár, Kecskemét, Komárom, Losoncz, Lugos, Maros-Vásárhely, Miskolcz, Máramarossziget, Nagykanizsa, Nagyszeben, Nagyvárad, Nyitra, Pancsova, Pécs, Pozsony, Sopron, Szabadka, Szatmár-Németi, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok, Szombathely, Temesvár, Trencsén, Ujpest, Ujvidék. A III. lakbérosztályba tartoznak: Alsókubin, Aranyosmarót, Bécsfeketehegy, Balassagyarmat, Balázsfalva (város), Bártfa, Békéscsaba, Beregszász, Besztercze, Csáktornya, Csikszereda, Czegléd, Dés, Déva, Dicsőszentmárton, Dombovár, Eger, Érsekujvár, Erzsébetváros, Esztergom, Fehértemplom, Fogaras, Galánta, Gödöllő, Gyöngyös, Gyula, Gyulafehérvár, Hatvan, Hódmező-Vásárhely, Igló, Ipolyság, Jászeberény, Kalocsa, Kaposvár, Kapuvár, Késmárk, Keszthely, Kisczell, Kiskunfélegyháza, Kismarton, Kisvárda, Léva, Lipótszentmiklós, Lőcse, Magyaróvár, Makó, Marczali, Mezőkövesd, Mohács, Mór, Munkács, Nagybánya, Nagybecskerek, Nagyenyed, Nagykároly, Nagykikinda, Nagytapolcsány, Nyiregyháza, Óbecse, Óraviczbánya, Orosháza, Orsova, Pápa, Ráczkeve, Rákospalota, Resiczabánya, Rimaszombat, Rózsahegy, Salgótarján, Sárvár, Sátoraljaujhely, Segesvár, Selmecz- és Bélabánya, Sepsiszentgyörgy, Somorja, Soroksár, Szamosujvár, Szarvas, Szászrégen, Szászsebes, Szászváros, Székelyudvarhely, Szekszárd, Szentes, Szentgothárd, Szenttamás, Szerencs, Szigetvár, Szakolcza, Técső, Torda, Turóczszentmárton, Ungvár, Vácz, Vajdahunyad, Versecz, Veszprém, Zalaegerszeg, Zenta, Zilah, Zólyom, Zombor, Zsolna.
A segédtanitói intézményt ezen javaslat is kénytelen fentartani, nemcsak az 1868:XXXVIII. tc. 139. és 140. §--aira és a jelen törvényjavaslat 29. §-ában foglalt eshetőségre való tekintetből, hanem még azért is, hogy némi könnyitést nyujtson az iskolafentartóknak azon esetben, a midőn a rendes tanitó állást egy vagy más okból nem képesek azonnal betölteni. De egyszersmind óvja a javaslat az iskola érdekét avval, hogy a segédtanitók ideiglenes alkalmazását bármilyen jellegü iskolánál csak a közigazgatási bizottság engedheti, még pedig csak ideiglenesen, s hogy a segédtanitóknak is legalább évi 800 korona tiszteletdijat biztosit.
Ez alkalommal szükségesnek tartottam, hogy a tanitót megillető lakás fogalmát is az 1868:XXXVIII. tc. 142. §-a 2-ik pontjának és a jelenlegi gyakorlatnak és utasitásoknak megfelelően a törvényjavaslatban meghatározzam, illetőleg a rendes tanitót megillető lakás minimumát megállapitsam. Természetben való lakás hiányában a tanitót lakáspénz illeti, még pedig a polgári lakbérosztályba sorozott községekben a többi tisztviselőket a XI. fizetési osztály szerint megillető lakáspénz. A lakbérosztályba nem sorozott községekben a tanitó minimális lakáspénzét pedig 200 koronában állapitottam meg. A több tanitóval biró iskoláknál a természetben szolgáltatandó tanitói lakások az iskolafentartókra esetleg elviselhetetlen terhet rónának; azért kellett felvennem azt a könnyitést, hogy a nőtlen tanitók és tanitónők számára az iskolafentartók a családos tanitókénál kisebb terjedelmü lakást is adhatnak. A tanitónők egyébként javadalmazás tekintetében a tanitókkal teljesen egyenlő elbánásban részesülnek. A javaslatnak ez a rendelkezése a tanitónőkre nézve társadalmi szempontból rendkivül értékes, mert a külföldön ehhez hasonló, egyenlő javadalmazás többnyire kivételszámba megy.
Az 1893:XXVI. tc. 2. §-a a tanitók ötödéves korpótlékát 50 frtban állapitotta meg, a mely öt izben vált esedékessé. Ezzel szemben ez a törvényjavaslat összesen hat (négy, kétszáz, két egyszáz koronás) korpótlékot állapit meg. Ezzel a tanitó 30 évi szolgálat után az 1. fizetési csoportban 2200 korona, a II. csoportban 2100 korona és a III. csoportban 2000 korona végjavadalmazást fog élvezni. Korpótlék tekintetében a szolgálati időt attól az időtől kellett megállapitanom, mely időtől kezdve az 1893:XXVI. tc. a tanitók számára az ötödéves pótlékra való jogosultságot megállapitotta, vagyis 1893. évi október 1-től kezdve, de azzal a korlátozással, hogy azok a tanitók, a kiknek az 1893:XXVI. tc. alapján az első két korpótlék már a jelen törvény életbeléptetése előtt kijárt, majd a 3-ik és 4-ik korpótléknál tarthatnak igényt 200-300 korona korpótlékra. A négy kétszáz- és a két egyszáz-koronás korpótlék beosztása tekintetében eltértem attól az időrendtől, melyet az 1907. évi költségvetés tárgyalása alkalmával, mint tervemet a képviselőháznak bejelentettem. Ugyanis jelen javaslatomban az előbb tervbe vett 3-ik és 4-ik 100-100 korona korpótlék helyett a 2-ik és 3-ik korpótlékot kivánom 100-100 koronában megállapitani. Ezen eltérés mit sem változtat az eredeti terv azon végeredményén, hogy a tanitó 40 évi szolgálat után 2000, 2100, illetőleg 2200 korona nyugdijba számitható minimális illetmény fog élvezni.
Ezen elhatározásom indokául főleg az a körülmény szolgált, hogy az előbb tervbe vett korpótlékbeosztás szerint azon régebben szolgáló tanitók, a kik a jelen törvényjavaslat törvényerőre emelkedése illetve hatálybalépése előtt már az I. vagy II. korpótlék élvezetében voltak hátrányba kerülnének azokkal a tanitókkal szemben, a kik az uj törvény hatálya alatt érik el az I. korpótlékot; ezen hátrányuk még azzal sem szünt volna meg, hogy az eredeti terv szerint, a 3-ik és 4-ik korpótlékra megnyiló igényük alkalmával a tervbe vett 100-100 koronás korpótlék helyett 200-200 korona korpótlékot nyertek volna. Ezt a hátrányt a következő példa világitja meg: A tanitó szolgálatának 5-ik évét, p. o. 1907. évi május 31-én tölti be. Ez a tanitó a most érvényben levő 1893:XXVI. tc. 2. §-a alapján 1907. évi junius hó 1-től évi 100 korona évötödös korpótlékot nyer, s az eredeti tervezet szerint az I. korpótléknál neki hiányzó 100 koronát csak 1917. év junius hó 1-től, tehát 10 év mulva kaphatta volna meg, vagyis addig összesen 1000 korona vesztesége lett volna. B. tanitó szolgálatának 5-ik esztendejét 1907. év junius hó 2-án tölti be I. korpótléka tehát 1907. év julius hó 1-től kezdve jár. Minthogy azonban akkor jelen javaslat, mint törvény már életbe lépett, ez az I. korpótléka évi 200 korona. A. tehát csupán azért, mert két nappal előbb kezdte meg szolgálatát, 1000 K-val kevesebbet kap B. -nél.
Minthogy sokkal nagyobb azon tanitók száma (17.000), a kik már korpótlékot élveznek, mint azoké a kik még öt évi szolgálattal nem birnak, megváltoztattam eredeti tervemet, hogy a sokkal nagyobb számu, régebb szolgálattal biró tanitócsoport igényeit kielégithessem. A szolgálat igazolt megszakitása tekintetében az 1875:XXXII. tc. 8. §-ával megegyező rendelkezést vettem fel. Arra nézve, hogy a községi és felekezeti tanitók fizetésének igy tervezett rendezése az állam részéről mily hozzájárulást fog igényelni, a községi és felekezeti tanitók 1904-905. évi illetményeire vonatkozólag a m. kir. központi statisztikai hivatal által begyüjtött és feldolgozott adatokat és az ezen adatok alapján megejtett számitás eredményeit tartalmazó s ide mellékelt két kimutatás tájékoztat. A 2. számu kimutatás szerint a községi és a felekezeti okleveles, rendes tanitók törzsilletményeinek a jelen törvényjavaslatban ajánlott minimumra való kiegészitése abban az esetben, ha a kiegészités minden egyes ilyen tanitóra nézve a törvény életbeléptétől kezdődőleg eszközöltetik, 1907-ben 1.457,082 K-át s azután évenkint 2.914,163 K-át fog igényelni, a korpótlékok rendezéséhez pedig azon az emelkedésen felül, a mely már az 1893:XXVI. tc. alapján szükségképpen előállana, az 1907. év második felében 851,200 K-ra, 1908-ban 1. 773,100 koronára és 1909-ben 1. 870,833 K-ra lesz szükség.
Ugy a törzsfizetésnek, mint a korpótlékoknak rendezése tehát, feltéve azt a különben kizártnak tekinthető esetet, hogy az iskolafentartók e rendezéshez saját erejükből már semmivel sem lennének képesek hozzájárulni és hogy a jelen törvényben felállitott azon követelményeknek, a melyekhez az illetmények kiegészitése köttetik, minden iskola és minden okleveles rendes tanitó azonnal megfelelne, az állami költségvetést az eddigi, illetőleg az 1893:XXVI. tc. alapján különben is fedezendő hozzájáruláson felül 1907-ben még 2.308,282 K, 1908-ban 4.687,263 K és 1909-ben 4.784,995 K többlettel terhelné, a mely több szükséglethez még a helyi előléptetések és a törvényjavaslat 4. §-a értelmében adható személyez pótlékok engedélyezése révén előálló szükségletet is hozzávéve, a községi és a felekezeti tanitók illetményeinek rendezése, a jövő években öt millió és néhány százezer korona több kiadást fog okozni. Ez az összeg a korpótlékok révén 1913-ig évenként mintegy 200.000 K-val, 1913-ban pedig, miután ekkor azok a tanitók, a kik 1893-ban, vagy azelőtt kezdték szolgálatukat, már a IV. korpótlék élvezetébe jutnak, ujabb 25 millió K-val fog megnövekedni s ugyancsak hasonlóképen nagyarányu növekedés fog még 1918-ban és 1923-ban beállani.
De még az a költségemelkedés sem fejezi ki teljesen azt az áldozatot, a mely népoktatásuk érdekében a közeli és távolabbi jövőben az állam vállaira hárul. Nem is emlitve az állami iskolákkal kapcsolatos kiadások emelkedését, az itt tervezett fizetéskiegészités és korpótlék csakis az oklevéllel biró rendes tanitók jelenlegi létszáma alapján számittatott ki, jelenleg azonban igen sok iskolában oklevéllel nem biró helyettesitő vagy segédtanitó, vagy épen csak alig pár száz korona fizetést élvező paraszt tanitó müködik. Ezen a sajnálatos állapoton okvetlenül segiteni kell, a mi azonban természetszerüleg az államnak ujabb tetemes megterheltetésével fog járni. Sőt azokon a bajokon is segiteni kell ujabb tanitói állások szervezésével, a melyeket vidékenként az iskolák tulzsufoltsága okoz. Hogy pedig teljesen tiszta képet állitsak a törvényhozás elé, azt is meg kell emlitenem, hogy a tanitó nyugdijaknak egyre növekedő összege szintén nagy mértékben igénybe fogja venni államháztartásunkat.
Hogy a jelen javaslatban ajánlott illetményrendezés egy-egy községi vagy felekezeti tanitóra nézve milyen előnynyel fog járni, azt a mellékelt 3. számu táblázat tünteti fel. E táblázat szerint az a községi vagy felekezeti tanitó, a ki az 1893:XXVI. tc. értelmében 40 évi szolgálat alatt törzsfizetés és korpótlékok czimén mindössze 44.500 koronát élvezett, az ezen javaslatban kontemplált fizetési minimum és korpótlékrendszer szerint 40 év alatt a III. fizetési fokozatban 61,500 korona, a II. fizetési fokozatba 65,500 korona és az I. fizetési fokozatban 69.500 koronát fog kapni; nyugdijba beszámitható végső fizetése pedig az eddigi 1300 koronáról 2000, 2100, illetőleg 2200 koronára emelkedik. Végül a mellékelt 4. számu táblázat teljes képét nyujtja annak, hogy az 1904-ig szolgálatba lépett községi és felekezeti tanitók korpótlékai 40 évi szolgálat alatt hogyan alakulnak.
E §-ban határozottan kifejezendő, hogy az ennek alapján engedélyezhető személyi pótlékra csakis az egy és ugyanazon helyen huzamosabb időn át alkalmazott és a népnevelés terén kiválóbb érdemeket szerzett tanitóknak lehet igényük. Mert a miniszteri indokolás szerint is e 200 korona személyi pótlék engedélyezése azon okból indokolt, hogy a kisebb fizetésü csoportba osztott községekben müködő elemi néptanitóknak ne legyen okuk a magasabb csoportba tartozó állomásokra törekedni s ezáltal az elemi népoktatás nagy hátrányára lévő gyakori tanitóváltozásnak egyik legfőbb inditó oka megszünjék. E czél elérésére pedig elegendő, ha a személyi pótlék engedélyezése az egy és ugyanazon helyen huzamosabb időn alkalmazott és a népnevelés terén kiváló érdemeket szerzett, tehát magasabb fizetési csoportba való előléptetésre joggal igényt tartó elemi néptanitókra korlátoltatik. Mindezek figyelembe vételével a közoktatásügyi bizottság az emlitett szakaszt módositotta.
Az a követelés, hogy a tanitó állások csak érvényes tanitói oklevéllel biró egyénekkel tölthetők be, teljesen megfelel az 1868:XXXVIII. tc. 11., illetőleg 133. és az 1879:XVIII. tc. 2. §-ában foglalt rendelkezéseknek.
Ezen szakaszok az 1893:XXVI. tc. 7. és 8. §-aival azonos rendelkezést tartalmaznak. A 11. § mindazonáltal a kántortanitók javára lényeges és igen élénken panaszolt sérelmet orvosol. Eddig ugyanis, midőn a tanitónak fizetéskiegészités czéljából szüksége volt államsegélyre, az 1893:XXVI. tc. 8. §-ában foglalt rendelkezés szerint a tanitói fizetés megállapitásakor a tanitói és kántori járandóságokat együttesen fizetésnek vették. Ellenben a kántortanitók nyugdijigényének megállapitásánál az 1891:XLIII. tc. 3. §-a értelmében csak a tanitó beszámitható fizetése vétetett alapul, a kántori javadalomnak egy része csak az esetben, ha a tanitó és kántori jövedelem egyáltalán szét nem választható, illetőleg külön-külön meg nem állapitható.
Ezen ellentétes rendelkezésből az a helytelen törekvés is származott, hogy mig a kántortanitó javadalmát fizetéskiegészités czéljából állapitották meg, különösen a terménybeli járulékok értékét minél csekélyebbre szoritották, addig a nyugdijigény megállapitásánál az értéknek lehető emelését tartották szem előtt. Javaslatom ezen sérelmet orvosolja; a 11. § utolsó pontja ugyanis elrendeli, hogy a tanitói és kántori javadalmazás ugy a fizetés, mint a nyugdijigény megállapitásánál egységesen számitandó, de azzal a korlátozással, hogy az ebből eredő nyugdijogosultság az orsz. tanitói nyugdijalap terhére nem lehet magasabb, mint a mennyi az illető tanitót a jelen törvény 2. és 3. §-a alapján alapfizetés és korpótlék czimén összesen a nyugdijba lépés idején megilleti.
Ezen szakaszban foglalt rendelkezés megegyező az 1893:XXVI. tc. 9. §-ának 2. pontjában foglalt rendelkezéssel. Az idézett törvény 3. pontjában foglalt szankczió azonban nem bizonyult hatékonynak. Ez okból vettem fel azt a rendelkezést, hogy, ha a tanitói fizetés behajthatatlan és az illető iskolafentartó ennek daczára sem veszi igénybe az államsegélyt, az az iskolafentartó abban a községben elvesziti iskolafentartási jogát.
Ezen szakasz első pontja azonos az 1893:XXVI. tc. 10. §-ával; a 2. pontban foglalt rendelkezés nagy jelentőségére ezen indokolás bevezető részében és a 2. § indokolásban már rámutattam. Ezen szakasz utolsó pontja a lelkészi jövedelem kiegészitéséről szóló 1898:XIV. tc. 15. §-ának első pontjával egyezik.
A tanitói állások fizetési minimumának államsegélylyel történő kiegészitését az 1893:XXVI. tc. 11. §-a már bizonyos feltételekhez kötötte. Ezek a feltételek a gyakorlatban nem bizonyultak eléggé hatékonyaknak és különösen nem voltak elegendők arra, hogy a népoktatással megoldandó nagy nemzeti és népmüvelődési feladatokat biztositották volna. Egyik legfőbb törekvésem tehát arra irányul, hogy most, a midőn az állam nagy áldozatokat hoz a tanitók anyagi helyzetének javitására, az állami támogatást olyan intézményes feltételekhez kössem, a melyek teljesitésétől a népoktatásnak ugy nemzeti, mint helyes népnevelési irányban való nagyarányu fellendülése biztosabban remélhető. Az erre való törekvés nagyon is indokolt, mert ha népoktatásunknak a népmüvelődésre általában és különösen annak nemzeti irányára gyakorolt eddigi hatását vizsgáljuk, azt találjuk, hogy az 1900. évi népszámlálás adatai szerint a magyar anyaországban a hat éven felül való népességnek még mindig 38.8%-a nem tud irni, olvasni, s hogy ezen átlagos arányszám különösen a tiszabalparti részeken és a Királyhágón tul még sokkal kedvezőtlenebb; továbbá azt találjuk, hogy ámbár a magyar nyelv kötelező tanitásáról szóló 1879:XVIII. tc. életbelépte óta immár 27 év telt el, mégis az 1900. évi népszámlálás azt a képtelen helyzetet állapitotta meg, hogy a magyar anyaország népességének jó 40%-a nem beszéli az állam nyelvét, és megállapitotta azt a még fonákabb dolgot, hogy a nem magyar anyanyelvü lakosságnak 83.2%-a nem ért, nem beszél magyarul.
Ezen tapasztalatok égetően szükségessé teszik, hogy népoktatásunknak intenziv fejlesztése felől az eddiginél sokkal hatékonyabb gondoskodjunk. Ez a czélja a jelen törvényjavaslatnak és különösen a 15-20. §-okban foglalt rendelkezéseknek. A 15. § a) pontja az államsegélyért folyamodó iskolafentartó anyagi helyzetének elbirálására a közigazgatási hatóságok közrevonásával nyujt alkalmat a közigazgatási bizottságnak, valamint az államsegélyt nyerő tanitó képesitettségének megállapitására. Az illető iskolaépület törvényszerü voltának igazolása a hitelfelekezetre nézve nem lehet sérelmes, mert már a népoktatási törvény 27. és 28. §-aiban kivánt feltételeket ugyanazon törvény 11. §-a a felekezeti népiskolákra nézve is megköveteli; az alkalmas iskolahelyiség pedig minden rendes tanitásnak egyik mulhatatlan föltétele. A b) pont a nem magyar tanitási nyelvü népiskolákban a magyar nyelv tanitásának és a hazafias irányu népnevelés egyéb előfeltételeinek biztositását és az illető tanitó elé utalt mindennapi (6-12 éves) tankötelesek létszámának a kimutatását kivánja az államsegélyért folyamodó iskolafentartóktól. Az a czélom e kivánsággal, hogy csak olyan tanitó fizetésének kiegészitésére legyen engedélyezhető államsegély, a ki legalább 30 mindennapi tanköteles gyermeket oktat. Ennyi az a minimális létszám, a melyhez az 1868:XXXVIII. tc. 44. §-a a polgári községeek iskolaállitási kötelességét is köti.
De viszont fenn kell tartanom fontos nemzeti érdekekből a minister azon jogát, hogy kivételes esetekben a 30-as létszámon alul is engedélyezhet államsegélyt. Szükséges ez a minimális tanulólétszámra vonatkozó kikötés azért, mert eddig a hitfelekezetek olyan iskola tanitójának is kérték és nyertek államsegélyt, a mely iskolába csak 10-20 tanuló járt, pedig az ily törpe iskolára állami és népmüvelődési érdekekből nincs szükség, ha ez a csekélyszámu tanköteles a községben más jellegü iskolában részesülhet törvényes oktatásban. Népoktatásunk fogyatékosségénak egyik főokát abban is kell ugyanis keresnünk, hogy népiskoláink között rendkivül sok az osztatlan, egytanitós iskola, melyben köztudomás szerint sokkal nehezebb oly jó tanitási eredményt elérni, mint a két- vagy épen többtanitós iskolában, a hol a gyermekeket osztályonként, vagy legalább is alsóbb és felsőbb osztályok szerint csoportositva, külön tanitók tanitják. Magyarországon igen nagy számmal vannak olyan, még pedig népes községek, a melyekben a tanitást két vagy több egytanitós felekezeti iskola látja el, holott, tekintettel a község lakosságának és tanköteleseinek összes számára, a községben egy többtanitós iskola állhatna fenn.
Hogy az egytanitós iskola, a népiskolának e legkevésbbé tökéletes alakzata, nálunk milyen tulságosan nagy arányban fordul elő, kitünik abból, hogy az 1904-5. tanévben a magyarországi (anyaországi) 16.510 elemi iskola közül 11,093, vagyis az összes elemi iskoláknak 67.2%-a volt egytanitós, mig pl. Ausztriában az 1902-3. tanévi hivatalos statisztika szerint (ujabb adatok még nincsenek közzétéve) az ott fennálló 19,087 elemi iskola közül csak 7676, azaz 40.2% volt egytanitós. Még élesebben mutatkozik a különbség Ausztria javára a tökéletesebb szervezetü többtanitós iskolák további részletezésénél. Volt ugyanis elemi iskolák között:
| Magyarországon | Ausztriában | ||
| 2 tanitós | 2,775=16.8% | 5,110=26.8% | |
| 3 tanitós | 975=5.9% | 2,226=11,7% | |
| 4 és többtanitós | 1,667=10.1% | 4,075=21.3% | |
| Többtanitós iskola összesen | 5,417=32.8% | 11,411=59.8% |
A tökéletesebb alakzatu - legalább 4 tanitós - iskolák tehát Magyarországon az összes népiskoláknak alig egytizedét teszik, Ausztriában ellenben több mint egyötödét s a 3 tanitós iskolák is kétszer és a 2 tanitós iskolák is másfélszer kedvezőbb arányban fordulnak elő Ausztriában, mint Magyarországon. Ez összehasonlitás jelentőségét még sulyosbitja az a körülmény, hogy Ausztriában a lakosság 23,193 községben lakik, egy községre tehát csak 1118 lélek esik, Magyarországon ellenben a községek száma csak 12.576 s egy községre 1330 lélek jut, emellett Ausztriában a telepek és egyéb külön megnevezésü lakott helyek száma 54.927-re rug, nálunk pedig csak 21,648-ra; kétségtelen tehát, hogy Magyarországon a népesség sokkal jobban van tömörülve, mint Ausztriában, a minek következtében tulajdonképen azt lehetne várni, hogy minálunk sokkal nagyobb számmal legyenek többtanitós iskolák, mint Ausztriában.
Emlitésre érdemes, hogy a népoktatás a jelzett szempontból Horvát-Szlavonországokban is helyesebben van szervezve, mint az anyaországban, mert ámbár Horvát-Szlavonországok népessége tudvalevőleg sokkal kevésbé tömörül nagy városokban és népes községekben, mint az anyaországé, mégis Horvát-Szlavonországokban az elemi iskoláknak közel fele (43. 3%) két- vagy többtanitós, nálunk pedig az iskoláknak nem is egészen egyharmada (32. 8%) esik a népiskoláknak ezen tökéletesebb alakzatára.) Ezek azok a fontos inditó okok, a melyek azt követelik, hogy csak olyan népiskola részesülhessen akár fizetéskiegészités, akár korpótlék czimén államsegélyben, a mely iskolára a hazafias és jó népoktatás érdekében feltétlenül szükség van.
Ezen szakasz az állami segélyezés egyik lényeges feltételéül azt szabja meg, hogy akár fizetés, akár korpótlékkiegészités czimén nyer államsegélyt a tanitó, mindenesetre iskolájában a tanitás a törvényes követelményeknek megfelelő legyen. Tehát a felekezeti népiskolákban az 1868:XXXVIII. tc. 11. §-ában, a községi iskolákban pedig a törvény 55. §-ában felsorolt kötelezett tantárgyakat az illető egyházi főhatóság, illetőleg a vallás- és közoktatásügyi minister által kiadott tanterv szerint, a népoktatási törvény 48. §-a értelmében hat évre kiterjesztve és az 54. §-ban foglalt rendelkezésnek megfelelően az évben át faluhelyen legalább 8, városokban legalább 9 havi szorgalmi idő alatt tanitsák. Szükséges ez a rendelkezés, mert népiskoláink nagy része, közöttük a magyar tanitási nyelvüek is, csupán 3-4 évfolyammal birnak. Minthogy pedig a nemzeti tantárgyak (történelem, polgári jogok és kötelességek), továbbá a reáltantárgyak (természetrajz, természettan) a tanter szerint a népiskola V. és VI. osztályában képezik a tanitás anyagát, ezekből az elemi iskolai tanulóifjuság vagy egyáltalán nem nyer oktatást, vagy csak alig számbavehető ismeretet szerez; a 3-4 évig tartó iskolázás után az egész elemi népoktatás hatása az életre elenyészik.
A jó népoktatás érdekében arra kell tehát törekednünk, hogy a hat évig tartó elemi iskolázás mindenütt megvalósuljon. E tekintetben még sok a kivánnivaló, a mint a következő adatokból kitünik: Az elemi népiskolák összes száma volt az 1904-5-ik tanévben 16.510, ezek közül teljes hat évfolyam volt 12.606. öt évfolyamu 1136. négy 1876, három 549, kettő 266. és egy évfolyamu 77. Jelleg szerint az 1993 állami népiskola közül teljes hat évfolyamu volt 1555. az 1456 községi iskola közül 999 és a 12,769 felekezeti iskola közül 9858. végre a 292 társulati és magániskola közül 194. Ugyanazon tanévben a 16,510 népiskola közül 2900 iskolában nem tartották meg a nyolcz havi minimális szorgalmi időt sem.
A népoktatási törvény különböző iskolafentartókat ismer ugyan, de bármilyen jellegü legyen is a népiskola, egy közös kötelessége mindannyinak van, az, hogy iskolájukban a hazafias szellemü népoktatást biztositsák és ezt a törekvésüket külső jelekkel is igazolják. Az is kétségtelen, hogy bármilyen jellegü iskolaépület középületnek tekintendő, és mint ilyen, a magyar állam jelvényeivel látandó el. E végből a javaslat 17. §-a azt rendeli, hogy minden népiskola, tekintet nélkül arra, hogy milyen jellegü, és hogy tanitója részesül-e bármilyen czimen államsegélyben, tartozik a gyermekek lelkében a magyar hazához való ragaszkodásnak szellemét kifejleszteni és megerősiteni. Elrendeli tehát ezen szakasz, hogy minden nyilvános iskolában, jellegkülönbség nélkül, ugy külsőleg a főbejárat fölött, mint megfelelő helyen a tantermekben, Magyarország czimere elhelyezendő; hogy ily módon külsőleg is jelezze a magyar államiságot és az iskolának középület voltát, bent a tantermekben pedig nevelési eszköze legyen a hazafias szellem felkeltésének és ápolásának.
E végből a tantermekben magyar földrajzi és történelmi képek is helyezendők el és az iskolaépületre a nemzeti ünnepeken az 1848:XXI. tc. 2. §-ában foglalt rendelkezéshez képest a magyar nemzeti czimer és zászló tüzendő ki. Faliképekkel és zászlókkal az összes iskolákat a közoktatási tárcza fogja ellátni. Ezen hazafias jelvényeken és tanitási eszközökön kivül csak a község és törvényhatóság czimere és az iskola jellegének megfelelő külső felirat, továbbá a tantermekben a vallási jelvények alkalmazása lehet megengedve. A szakasz utolsó pontja az abban foglalt rendelkezések foganatositását kellő szankczióval látja el.
Az 1868:XLIV. tc. 14. §-ában foglalt rendelkezés, a mely szerint az egyházközségek, egyházi felsőségeik törvényes jogainak sérelme nélkül, iskoláikban az oktatásnak nyelvét tetszés szerint határozhatják meg, sok esetben arra is engedett tért, hogy némely egyházi hatóság nemcsak, hogy nem az állam nyelvét, de még az iskolába járó gyermekeknek anyanyelvét sem, hanem tetszés szerint más nyelvet rendelt a felekezeti iskola tanitási nyelvéül.
Minthogy ezen alapon még arra is nyilik alkalom, hogy még magyar anyanyelvü tankötelesek által látogatott felekezeti népiskolákban sem a magyar a tanitási nyelv, az 1868:XLIV. tc. szóbanforgó szakaszának meg kellett adni e javaslatban azt a helyes értelmezését, hogy tanitási nyelvül csak az állam nyelve vagy az iskolába járó gyermekek anyanyelve állapitható meg; de fenmarad természetesen az utóbbi esetben a magyar nyelv tanitására vonatkozó törvényes intézkedések feltétlen érvénye és hatálya. A szakasz utolsó pontja pedig gátat vet annak az eshetőségnek, hogy, ha valamely felekezeti iskolában az államnyelvet tanitási nyelvül egyszer már alkalmazták, ez az intézkedés többé megváltoztatható legyen.
A magyar nyelvnek, mint köteles tantárgynak a nem magyar tanitási nyelvü összes iskolákban való tanitását már az 1879:XVIII. tc. 4. §-a rendeli, mégis, a legujabb adatok szerint, még mindig van 1447 olyan elemi népiskolánk, a melyben a magyar nyelvet nem tanitották sikerrel. Ezek között 235 r. kath., 270 gör. kath., 596 gör. kel., 345 ág. hitv. ev. iskola. Kizárólag nem magyar tanitási nyelvü népiskoláink száma 3248. Ezekben a magyar nyelv csakis mint tantárgy szerepel és mivel ezen iskolák, 65 kivételével, mind felekezetiek, bennök a magyar nyelv tantervét maguk a hitfelekezetek állapitják meg; a tapasztalat azt igazolja, hogy ezen kizárólag nem magyar tannyelvü népiskolák tulnyomó nagy részében a magyar nyelv tanitása csakis a magyar gépies irásra és olvasásra terjed. Az ilyen kizárólag nem magyar tannyelvü felekezeti népiskolákból magyarul beszélni tudó gyermek alig kerülhet ki.
Ezen tarthatatlan és már az 1879:XVIII. tc. intencziójával is ellenkező állapoton segit javaslatom 18. §-a, a midőn a szóbanforgó iskoláktól határozottan megköveteli azt, a mit különben már az 1879:XVIII. tc. végrehajtása tárgyában a vallás- és közoktatási minister 1879. évi 17,984. sz. alatt, tehát ezelőtt 27 évvel kiadott tantervben a magyar nyelv tanitása czéljául kitüzött és a mit az 1902. évi 30,332. sz. vallás- és közoktatásügyi ministeri körrendelet is felujitott, hogy ugyanis a nem magyar anyanyelvü gyermek az elemi népiskola mindennapi hat éves tanfolyama alatt a magyar beszédet annyira elsajátitsa, hogy az ő életczéljainak megfelelően, gondolatait magyarul érthetően ki tudja fejezni, továbbá tudjon magyarul folyékonyan olvasni, irni és számolni. A szakasz ezen rendelkezése kellő biztositást nyer főleg azáltal, hogy az illető népiskolákra nézve kivétel nélkül és tekintet nélkül arra, vajjon részesülnek-e állami segélyben vagy nem, kiterjesztik a törvénynek eddig csupán a községi iskolákra érvényes követelése, hogy a magyar nyelv tanitását a vallás- és közoktatásügyi minister által kiadott tanitási terv szerint és az általa megállapitott heti óraszámban kötelesek elláttatni.
A mint már többször kiemeltem, itt ujból hangsulyozom, hogy a községi és felekezeti népiskolák közül csakis azok tarthatnak igényt állami támogatásra, a mely iskolák a hazafias népnevelésnek igaz tényezői, a melyek tehát egész szervezetüket és belső életüket akként rendezik, hogy müködésük iránt az állam érdekei szempontjából teljes bizalommal viselkedhessünk. A hazafias irányu népoktatásnak pedig az az elengedhetetlen feltétele, hogy az iskola minden nevelő eszközt igénybe vegyen arra, hogy a növendékekben a haza szeretetét felkeltse és ápolja. Erre pedig leghathatósabb mód nyilik a hazai földrajz, történelem, továbbá a polgári jogok és kötelességek tanitásánál.
Minden nem magyar tanitási nyelvi népiskolától, a mely tanitói fizetéskiegészités vagy korpótlék czimén államsegélyért folyamodik, javaslatom ezen szakasza megköveteli tehát, hogy az illető iskolában a 16. §-ban megszabott feltételeken kivül a számolás, a mely a közéletben népünknek egyik leghasznosabb tudnivalója, a hazai földrajz és történelem, továbbá a polgári jogok és kötelességek tanitása a vallás- és közoktatásügyi minister által megállapitott tanitási terv szerint és óraszámban, kizárólag az általa engedélyezett tankönyvek és az általa helybenhagyott hazafias tartalmu olvasókönyvek és tanitási segédeszközök használatával történjék. A tanitási tervben lesz megállapitandó, hogy e tárgyak tanitása, az anyanyelvi oktatás sérelme nélkül, mennyiben lesz a magyar nyelv gyakorlására felhasználandó.
E szakasz első és második pontjában tankönyvek, olvasókönyvek és tanszerek használatára vonatkozó rendelkezést olykép módositja, hogy ezek a vallás- és közoktatásügyi minister által is engedélyezendők és általa is helybenhagyandók. A ministeri javaslat szövege tehát az „is” szócskák közbeszurásával kiegészitendő, mert a közoktatásügyi bizottság nem akarta érinteni az iskolafentartóknak azon autonom jogát, hogy a tankönyveket, tanszereket és segédeszközöket ők engedélyezzék s az állami felügyelet szempontjából eléggé hatályosnak tartotta azt az intézkedést, ha ez engedélyezés, illetve helybenhagyás a minister által is megtörténik, a minek szükségszerü követelménye, hogy oly tankönyvek, tanszerek és tanitási segédeszközök nem használhatók, melyeket a vallás- és közoktatásügyi minister megelőzően nem engedélyezett, illetőleg helyben nem hagyott.
Az itt foglalt rendelkezés az 1893:XXVI. tc. 11. §-ának c) pontjával megegyező rendelkezést tartalmaz. A negyedik pontban foglalt az a kikötés, hogy oly községi vagy felekezeti tanitói állásra, a melynek javadalmához az állam a fizetés felénél nagyobb fizetéskiegészitő államsegéllyel járul, a tanitót a vallás- és közoktatásügyi minister nevezi ki, helyén van nemcsak azért, mivel ily nagymérvü állami segélyezés mellett csupán a választás jóváhagyása az állami befolyás szempontjából csakugyan nem volna elégséges, de indokolt még azért is, mert a kinevezési jognak ilyetén kikötése az iskolafentartókat remélhetőleg arra fogja buzditani, hogy a tanitói állások javadalmazásának megállapitásánál a tőlük telhető hozzájárulást biztositsák, hogy tehát iskoláik fejlesztésénél ne támaszkodjanak pusztán az állam támogatására.
Különben ehhez hasonló rendelkezést találunk a középiskolai (1883:XXX.) törvény 47. §-ában, és ezen rendelkezés a középiskolák felekezeti jellegét egyáltalán nem sértette. A szakasz utolsó pontjában felvett rendelkezés a minisztertanácsnak az 1899. évi szeptember hó 6-ik napján tartott ülésében az 1896:XXVI. tc. 159. §-át érintőleg hozott azon határozatával egyezik, a mellyel a m. kir. ministerium, mint az 1896:XXVI. tc. 131. §-ának rendelkezéséből kifolyólag, az 1896:IX. tc. 25. §-a értelmében hatásköri összeütközés tárgyalására hivatott biróság, egy felmerült eset alkalmából a vallás- és közoktatásügyi minister illetőségét kimondotta.
Ezen szakaszban foglalt rendelkezés azt akarja biztositani, hogy csak olyan községi vagy hitfelekezeti iskola tanitójának legyen fizetéskiegészitésre államsegély engedélyezhető, a mely iskolára a népoktatás érdekében valóban szükség van. Ha tehát valamely községben állami elemi népiskola áll fenn, a mely az egész község tanköteleseinek befogadására elegendő tanteremmel és tanitóval rendelkezik, ott a netán létező községi vagy felekezeti iskola tanitójának fizetéskiegészitésére vagy korpótlékára államsegély nem volna engedélyezendő, mert ezen iskolának fennállását az állami iskola mellett állami és népoktatási szempontból különös szükség nem indokolja.
Állami iskolával biró községekben tehát csak az esetben engedélyezhető valamelyik községi vagy felekezeti népiskola tanitójának fizetéskiegészitésére államsegély, ha annak fennállása a tankötelesek törvényszerü oktatása szempontjából szükséget pótol. Különben ezen rendelkezés megfelel az 1893:XXVI. tc. 12. §-a intenczióinak és ezen törvény végrehajtása tárgyában 1894:10,000. sz. alatt kiadott Utasitás 22. § utolsó pontjának; sőt az idézett törvénynek egyidejüleg hatályon kivül helyezendő 12. §-ában foglaltaknál sokkal enyhébb a rendelkezés és a gyakorlatban eddig is sok esetben bevált.
Ezen szakaszban bármilyen összeggel államilag segélyezett felekezeti tanitóknak nem szorosan az állam érdekeit sértő, hanem az 1876:XXVIII. tc. 7. §-ában körülirt olyan fegyelmi vétségei vannak érintve, a melyeket a tanitó törvényes vagy kormányrendeletből kifolyó kötelességének elmulasztásával követ el. A szakasz további rendelkezése egyezik az 1893:XXVI. tc. 13. §-ával. Az iskolai főhatóságok azért kötelesek fegyelmi szabályaikat a vallás- és közoktatásügyi ministerhez tudomás végett előzetesen bemutatni, hogy megállapitható legyen, vajjon a hitfelekezeti hatóságok a fegyelmi eljárásban és az itélet meghozatalánál saját szabályaikat megtartották-e. Különben erre a hitelfelekezeti hatóságok már az 1893:XXVI. tc. végrehajtása tárgyában 1894. évi 10,000 sz. alatt kiadott Utasitás 28. §-ának 2. pontjában kötelezve vannak.
Az 1893:XXVI. tc. 13. §-a az államsegélyes hitfelekezeti tanitók fegyelmi ügyeit szabályozza és ugy a tanitó, mint az állam érdekeinek szempontjából az állami ingerencziát, még az államellenes irány követésével vádolt felekezeti tanitó fegyelmi ügyében is azon feltételhez köti, hogy vajjon az illető tanitónak fizetése államsegélylyel ki van-e egészitve. Az állam érdekeit érintő fegyelmi vétségek tekintetében javaslatom a 25. §-ban azt az egyedül helyes álláspontot foglalja el, hogy ilyen esetekben bármilyen jellegü iskolánál alkalmazott tanitó ellen, tekintet nélkül arra, vajjon fizetésének kiegészitésére van-e államsegély engedélyezve vagy sem, a közigazgatási bizottság van hivatva az 1876:XXVIII. tc. 7. §-ában megszabott módon a fegyelmi eljárást foganatositani. Ez a rendelkezés természetesen nem zárja ki, hogy a felekezeti tanitóknak az állam érdekkörét sértő fegyelmi eseteiben is az illetékes egyházi főhatóság saját szabályai szerint járjon el és hozzon fegyelmi itéletet; de módot nyujt arra, hogy minden olyan esetben, a midőn a hitfelekezeti főhatóság a fegyelmi eljárás meginditását és befejezését halogatná, vagy az eljárást az állam érdekeinek figyelmen kivül hagyásával foganatositaná, a közigazgatási bizottság jogositva legyen eljárni.
Az ezen csoportba sorolt fegyelmi vétségek a következők: a) A magyar nyelv tanitásának elhanyagolása. Azért szükséges ezen fegyelmi vétséget ide sorozni, mert a magyar nyelv elsajátitása az államnak és polgárainak elsőrendü érdeke. Hogy a magyar nyelv tanitásának nincs meg a kellő eredménye, ennek a legtöbb esetben az iskolafentatóknak ez iránt való vétkes érzéketlensége mellett főképen a tanitó hanyagsága az oka. Ez ellen az 1879:XVIII. tc. kellő megtorlásról nem gondoskodott, mert a 6. § 3. pontja nem a tanitóval, hanem az iskolával szemben enged megtorlást, ez pedig elég hatályosnak nem bizonyult; az 1893:XXVI. tc. 13. §-ának 2-ik pontja alapján pedig csak az esetben lehet helye az ilyen tanitó ellen a fegyelmi eljárásnak, ha a fizetéskiegészitésre legalább 120 korona államsegély van engedélyezve, és ez esetben is a fegyelmi vizsgálatot a hitfelekezeti hatóság saját szabványa szerint ejti meg. A 24. § b) pontja a javaslat 20. §-ának folyománya.
A c) pontban az államellenes irány megállapitása teljesen azonos az 1893:XXVI. tc. 13. §-ának utolsó pontjában foglalt értelmezéssel.
A d) pont a hitelfelekezetek és egyes társadalmi osztályok, ugyszintén a tulajdon vagy a házasság jogintézménye ellen folytatott igazgatást, valamint a magán- és köztulajdon felosztásával üzött ámitást minősiti fegyelmi vétségnek.
Az e) pont alatt a kivándorlási üzelmeknek a fegyelmi vétségek közé való felvételét az a tapasztalat tette szükségessé, hogy néhány esetben bebizonyult a tanitóknak ilyen irányu káros közremüködése, de az ilyen üzelemnek fegyelmi uton való megtorlására nem volt meg a kellő törvényes alap. Az ezen pontban felvett rendelkezés egyezik a kivándorlásról szóló 1903:IV. tc. 18. és 20. §-ában, továbbá a IV. fejezetében foglalt rendelkezésekkel. Tehát a javaslat szerint fegyelmi eljárás alá vonandók az olyan tanitók, a kik a kivándorlásra vonatkozó bármiféle felhivást, ismertetést közzétesznek vagy egyeseknek szétküldenek, vagy akár szóval, akár irásban a kivándorlásra csábitanak, buzditanak, e czélból házról-házra járnak, a kivándorlóktól dijat vagy szolgáltatást követelnek vagy elfogadnak és a kivándorlóknak előleget adnak, általában a kivándorlást bármily uton-módon, nyereségvágyból vagy keresetből, avagy anélkül előmozditják.
Ez a rendelkezés megfelel az 1893:XXVI. tc. 13. §-a 5. pontjában, a szóbanforgó szakasz 2. pontjának rendelkezése pedig az 1876:XXVIII. tc. 7. §-a utolsó pontjában foglaltatnak.
Javaslatom egyezik az 1893:XXVI. tc. 15. §-ában foglalt rendelkezéssel, de azzal a változtatással, hogy nemcsak az államellenes irány követelése, hanem a magyar nyelv és a nemzeti tárgyak tanitásának elhanyagolása és a nem engedélyezett tankönyvek és taneszközök használata miatt első izben elmozditott tanitó iskoláját a vallás- és közoktatásügyi minister megszünteti és helyébe állami iskolát állithat.
Ehhez hasonló rendelkezést már az 1893:XXVI. tc. 11. §-ának d) pontja is tartalmaz. A mi különösen a magyar nyelv sikeres tanitásának érdekét illeti, egyedül ily eljárás látszik feltétlenül czélravezetőnek és alkalmasnak arra, hogy a törvény rendelkezése, még megátalkodottsággal szemben is, haladéktalanul érvényesüljön. Az iskolafentartó község, illetőleg hitelfelekezet tanitóválasztási joga ily esetben csak akkor éled fel, amidőn a vallás- és közoktatásügyi minister az általa ideiglenesen alkalmazott tanitót elhelyezi. E szakasz következése kétségkivül az lesz, hogy a kormánynak bizonyos számu tanitót rendelkezési állapotban kell tartania s hogy esetleg egyes tanitók aránylag rövid idejü müködés után máshová fognak kerülni; de ezt a kirendelésükkel elért feladat fontossága teljes mértékben igazolja.
Az 1893:XXVI. tc. 17. §-ának azt a rendelkezését, a mely szerint a tanitói fizetések kiegészitésére és a korpótlékok fedezésére adott államsegély az iskolafentartó kezéhez utalványozandó, ezen javaslatban meg kellett változtatni nemcsak adminisztrativ szempontból, mert ezen államsegélyeknek elszámolása ugy a közigazgatási bizottságoknál, mint a ministeri számvevőségnél rengeteg munkahalmazt okozott, hanem el kell rendelni a tanitó nevére szóló közvetlen utalványozást még azért is, mivel több esetben a helyi iskolai hatóságoknál az államsegélyeknek szabályszerü és kellő időben való kiszolgáltatását az érdekelt tanitó részére nem lehetett mindig biztositani. Az állami érdekek megóvása szempontjából ki kellett kötni, hogy a tanitó államsegélyről szóló nyugtát évenként január és julius hónapra a kir. tanfelügyelő láttamozza. A láttamozás további kiterjesztése a tanfelügyelőkre rengeteg munkát háritana. Az iskolaszéki elnökök tiszte a közbeeső hónapok államsegélynyugtáinak a láttamozása.
