1907. évi LIII. törvénycikk indokolása

Az autonom vámtarifáról * 

Általános indokolás

Alkotmányunk helyreállitása óta - az 1887. évi gyökeres vámtarifamódositást is számba véve - eddig három vámtarifa volt érvényben. Az első vámtarifa (1878. évi XXI. tc.) 1879. évi január hó 1-én lépett életbe. E tarifa, habár annak egyes tételeiben főleg az ipari vámok mérséklése által a védvámos irányzat is érvényesülhet, általában véve s különösen a mezőgazdasági czikkeknél a szabad kereskedelem elvén épült fel. Ennek a vámtarifának a megállapitásánál általában a korábbi szerződéses vámok vétettek alapul, sőt abba még azok a mérsékelt vámtételek is felvétettek, melyek a német kormánynyal uj tarifaszerződés kötése iránt folytatott, de a tarifa megalkotása idején megszakadt tárgyalások alkalmával Németország részére ellenengedmény fejében kilátásba helyeztettek. A tarifának emlitett mérsékelt irányzatát jellemzi, hogy abban egyes nyerstermékek, mint a gabonanemüek, növények, méz és egyéb állati termékek vámmentesittettek, más anyagoknak, mint a viasznak, a gyógy- és illatszer-anyagoknak vámjai pedig leszállittattak és hogy az ipari czélokra szükséges több félgyártmánynak, mint a cserzőanyag-kivonatoknak, mézgák és gyantáknak, durva pamutfonalaknak, jutafonálnak, ólomnak, ólomöntvényeknek stb. vámjai részben megszüntettettek, részben mérsékeltettek.

A tarifa csak kivételesen és óvatosan emelte egyes áruknak, mint pl. a kávépótlók, pamutfonalak, kötélverőáruk, selyemáruk, öblös üveg, hangszerek, vasuti kocsik stb. vámjait, ezek a magasabb vámok is nagyrészt csak a korábbi szerződéses vámtételekkel szemben mutattak emelést. A vámtarifa legfontosabb ujitása a pénzügyi vámok kihasználása volt, a mennyiben több czikkre, mint különösen a kávéra, teára, füszerekre, déli gyümölcsre, halakra, kőolajra stb. nézve emeltettek a vámok, a végből, hogy nagyobb pénzügyi eredmény éressék el. A vámtarifákon ily alapon való megállapitása az akkori kereskedelmi politikai helyzetnek folyománya volt. Az 1878. évi vámtarifa kidolgozásának idején ugyanis a külállamokkal való kereskedelmi viszonyaink még tarifaszerződések utján voltak szabályozva és ezen szerződéses viszonynak további fentartása érdekében a tárgyalások uj kötése végett folyamatban voltak. Miután a legtöbb európai államnak vámtarifájában a szabad kereskedelem elve jutott kifejezésre, a vámtarifába a szerződéses tarifák vámjai abban a feltevésben vétettek át, hogy a vámkülföld ezáltal eljárásra vagyis a szerződéses vámpolitika fentartására és velünk szemben kedvezményes vámok alkalmazására fog buzdittatni. A vámpolitika terén beállott lényeges változások következtében azonban ez a feltevés nem vált be.

Az 1878. évi vámtarifa gazdasági érdekeinknek megfelelhetett mindaddig, mig legfontosabb fogyasztási piaczunkra: Németországba, nyers terményeinket, lisztünket és élő állatainakt vámmentesen vihettük be és iparczikkeinknek Németországba való bevitele sem volt magasabb vámok által megnehezitve. Ez a helyzet azonban gyökeresen megváltozott, midőn a Németországgal fennállott tarifaszerződésünknek az 1877. év végével való lejárta után Németország, mely akkor azzal volt elfoglalva, hogy vámtarifáját a saját termelésének nyujtani kivánt védelem czéljából megfelelően átalakitsa, nem volt többé rábirható, hogy velünk uj tarifaszerződést kössön s igy a mi kiviteli forgalmunkban is érvényesültek azok a vámok, melyeket Németország - jelzett védelmi czélzatai által vezéreltetve - 1879. évi uj vámtarifájával életbe léptetett. Ez az uj vámtarifa, mely egyebek közt a buzának, árpának, lisztnek, épület- és szerszámfának, tojásnak, lónak, tehénnek és ökörnek eddigi vámmentességét megszüntette, továbbá a vajnak, bornak, sertésnek és számos ipari czikknek vámját tetemesen emelte, Németországba irányuló kivitelünket, különösen nyers terményeink kivitelét lényegesen megnehezitette.

Ehhez járultak még a német kormány által első sorban a keleti marhavész behurczolása miatt felmerült aggályok következtében az állatforgalom terén életbeléptetett korlátozások és tilalmak, melyeknek hatása alatt a Németországgal való forgalmunkban elsőrendü fontossággal biró állatkivitelünk, különösen szarvasmarháinknak kivitele, sajnos, csökkenésnek indult. Németország példája más államokban, mint Francziaországban, Oroszországban és Svájczban is következőkre talált, mely államok szintén védvámos irányban dolgozták át vámtarifájukat. Ugyanerre az időre esett az északamerikai Egyesült-Államok nyersterményeinek az európai piaczokon mindinkább fokozódó térfoglalása, mely ránk nézve különösen az angol piacz buzaszükségletének ellátásában való csökkenő részesedésünkben éreztette hatását. A vámpolitika terén beállott eme lényeges változások mellett csakhamar érezhetővé vált annak szüksége, hogy az 1878. évi vámtarifa oly tarifával helyettesittessék, mely termelésünk számára legalább a Magyarország és Ausztria fogyasztását biztositsa. E czélból még 1879-ben megindittattak a tárgyalások a vámtarifa reviziója iránt. Ezek a tárgyalások, melyek csaknem három éven át tartottak, az 1882. évi XVI. törvénycikk mellékletét képező és az 1882. évi junius hó 1-én életbe lépett vámtarifának megállapitására vezettek.

Ez az uj vámtarifa visszaállitotta a gabonanemüeknek és az őrleményeknek az 1878. évi vámtarifában megszüntetett vámjait, melyek az 1853. évi vámtarifa tételeinek feleltek meg és egyuttal magasabb vámtételeket állapitott meg a legfontosabb ipari czikkekre, mint a pamut- és lenfonalakra és árukra, gyapjuárukra, bőrre és bőrárukra, vasra és vasárukra, gépekre, vegyészeti segédanyagokra és árukra stb. Ezenkivül tengeri kikötőink hajó- és kereskedelmi forgalmának élénkitése czéljából a gyarmatárukra, azoknak tengeren való behozatala esetén különbözeti vámok léptettettek életbe, a kávé, asszuszőlő stb. pénzügyi vámjainak egyidejü felemelése mellett. Ezek a felemelt pénzügyi vámok már az 1882. évi III. törvénycikk intézkedései által léptettettek életbe, melyek alapján 1882. évi márczius hó 1-től kezdve vámpótlékok szedettek az 1878. évi vámtarifa megfelelő tételei után. Az ásványolajok felemelt vámjait külön törvény (1882:XVIII. tc.) állapitotta meg, mely 1882. évi szeptember hó 1-én lépett hatályba. Az 1882. évi vámtarifa e szerint a korábbitól eltérőúleg már határozottabb védvámos irányzatot követett. E mellett megalkotásánál az a törekvés is érvényesült, hogy a pénzügyi vámok ujabb emelésével az állam jövedelmei is szaporosittassanak.

A tarifa az 1884. évi XXI. törvénycikk által módosittatott, mely a szesz megadóztatására vonatkozó uj intézkedésekkel kapcsolatban a sajtolt élesztő vámját felemelte. Az 1882. évi vámtarifa és az a mellett fennállott kereskedelmi szerződések által teremtett vám- és kereskedelmi politikai helyzet azonban a külföldi államok által fontos kiviteli czikkeinket illetőleg életbe léptetett vámemelések következtében csakhamar lényegesen megváltozott. Németország 1885. évi vámtarifa-reformjával a termelésünket érdeklő czikkek közül különösen a buza, árpa, liszt, szerszámfa és fürészáru, ló, tehén, ökör, sertés vámjait tetemesen, sok esetben több mint 100%-kal emelte. Hasonlókép felemelte Francziaország is a gabona és állatok vámjait. A külállamok vámpolitikájának ezen átalakulása következtében az 1882. évi vámtarifa reviziója már 1885. évben megkezdetett, mely revizió azután az 1887. évi junius hó 1-én hatályba lépett 1887. évi XXV. törvénycikkel foganatosittatott. Ez a törvénycikk nem egészen uj vámtarifát léptetett életbe, hanem csak az 1882. évi vámtarifának módositásáról intézkedik.

Ez a módositás azonban igen mélyreható volt, a mennyiben nemcsak több mezőgazdasági czikkre, hanem az ipari czikkek egész sorozatára nézve emeltettek fel a vámok. Ezen vámemeléseknél mérvadó volt az a szempont, hogy ha már nem szerzhető vissza azok a piaczok, melyekről termékeink a vámkülföldi államok védvámos politikája és az egyre erősbödő tengerentuli verseny következtében mindinkább kiszorultak, legalább Magyarország és Ausztria fogyasztása biztosittassék termelésünknek és az emlitett vámpolitikai viszonyok következtében piaczukat vesztett vámkülföldi termékeknek a még kevésbbé védett belföldre való beözönlése megakadályoztassék. Ebből a törekvésből folyólag az 1887-ik évben módositott vámtarifában az 1882. évi vámtarifához képest már fokozottabb védvámos irányzat érvényesült.

Az előadottak szerint létesitett vámtarifa mellett külkereskedelmi forgalmunk alakulására lényeges befolyást gyakorolván az a szerződéses viszony, melynek alapján kereskedelmi összeköttetéseinket a külállamokkal idönkint rendeztük, szükségesnek mutatkozik e helyütt az 1878. évi vámtarifa megalkotása óta követett szerződéses vámpolitika történetének főbb mozzanatait a következőkben vázolni. A kereskedelmi politikai viszonyokban a 70-es években végbement nagy átalakulások következtében a kereskedelmi és vámrendszer védvámos irányban való átalakitása kivánatosnak bizonyulván, ezen reform előkészitése végett a Nagybritanniával, Franczia- és Olaszországgal, valamint a vámegylettel kötött kereskedelmi szerződéek felmondottak ugy, hogy azok többszöri meghosszabbitás után 1878 végével lejártak. Az egyuttal előkészitett uj autonom vámtarifa (1878:XXI. törvénycikk) alapján, habár az csak ideiglenes jelleggel birt, a bennünket legközvetlenebbül érdeklő államokkal ujabb szerződési tárgyalások indittattak meg. Legelőbb is a Németországgal való kereskedelmi viszonyaink szabályozása vétetett czélba, de csak ideiglenes megállapodás jöhetett létre 1878 deczember 16-án (1878:XXXVI. törvénycikk). mely csak 1879 végéig birt érvénynyel. Ez a megállapodás azonban kétszeri meghosszabbitás után (1879:LVIII. és 1880. évi XXVIII. tc.) 1881 junius hó 30-ig maradt hatályban.

Csakis 1881 május hó 23-án (1881:LVII. törvénycikk) sikerült Németországgal uj, de csupán csak a legnagyobb kedvezmény biztositására szoritkozó és tarifális megállapodásokat nem tartalmazó kereskedelmi szerződést kötni, mely 1881 julius 1-é lépett életbe. Ezzel összefüggésben állott a német vámterülettel való kikészitési forgalom kérdése, melynek különleges kedvezményei az 1880-1882. években lassankint korlátoztattak és a mennyiben engedélyjegyek alapján nyujtottak, 1883 január 1-vel megszüntek (1880:XXVIII. tc. 1881:LVII. és LXVIII. tc.). Olaszországgal való kereskedelmi viszonyaink egy havi provizorium után az 1878 deczember 27-én kötött (1879:I. tc.). 1879 febr. hó 1-én életbe lépett és egészen 1887 deczember 31-ig érvényben állott kereskedelmi és hajózási szerződés által rendeztettek. Ez volt sokáig az egyetlen tarifaszerződésünk s annak tarifális kedvezményei a legnagyobb kedvezmény alapján a többi szerződéses államoknak is előnyére váltak. Francziaországgal több heti szerződés nélküli állapot után 1879 január 30-án ideiglenes kereskedelmi egyezmény (1879:IV. törvénycikk) jött létre, mely 1879 február hó 18-án lépett életbe és a hatályának meghosszabbitására vonatkozó 1879:LVII. törvénycikk alapján 1882 május 15-ig tartatott fenn és az 1882 május 16-án életbelépett 1881 november 7-iki ideiglenes kereskedelmi egyezmény és 1882 január 31-iki pótegyezmény (együttesen az 1882:XXXVIII. törvénycikkbe foglalva) által váltatott fel.

A Spanyolországgal 1870 márczius 24-én kötött kereskedelmi és hajózási szerződés helyébe 1881 márczius 29-én az 1880 junius 3-án kötött uj kereskedelmi szerződés (1881:XVI. tc.) lépett. Az 1878. évi vámtarifa érvénye alatt az eddigi vámterület az addigi vámkülzetek: Isztia (a quarnerói szigetekkel) és Dalmácziai (1879:LIII. tc.), Brody (1879:LIV. tc.), Martinschizza, Buccari, Porto-Ré, Zengg és Carlopago (1879:LV. és LVI. törvénycikk) bevonása, valamint a Bosznia és Herczegovinával létesitett vámközösség (1879:LII. tc.) által kibővittetett. Időközben az 1882. évi vámtarifa lépett hatályba. Ezen tarifa tételei csakis az Olaszországgal 1878 deczember 27-én kötött s az 1887. év végéig érvényben állott kereskedelmi szerződés kedvezményes tételei által voltak mérsékelve mely utóbbiak az akkor a legnagyobb kedvezmény élvezetében álló többi államokból eredő árukra is alkalmaztattak. Ezen államok közé egyebek között Oroszország, Görögország és az északamerikai Egyesült-Államok nem tartoztak.

Az 1882. évi tarifa érvénye alatt szerződéses viszonyaink a következő államokkal szabályoztattak: Francziaországgal az 1881. évi egyezménynek az 1883. évi XXXVIII. törvénycikk alapján 1884 február hó végéig való meghosszabbitása után 1884 február 18-án kereskedelmi egyezmény (1884. VI. tc.) köttetett, mely 1884 márczius 1-én lépett életbe és még jelenleg is érvényben van. Szerbiával 1881 május hó 6-án kereskedelmi szerződés (1882:XXX. tc.) köttetett, mely 1882 szeptember 16/4-én lépett életbe. Ellenben Rumániával a szerződéses viszony az 1875-iki kereskedelmi egyezménynek 1886 május 31-én bekövetkezett lejártával megszünt és ezen szerződés nélküli, megtorló intézkedések által szigoritott állapot Rumániával szemben 1886 junius 1-től 1891 julius 19-ig tartott, mely utóbbi naptól kezdve a harczi és pótvámok hatályon kivül helyeztettek és a rumán eredetü áruk az általános vámtarifa alapján vámkezeltettek.

Az 1887. évi vámnovella életbelépte óta a következő kereskedelmi szerződések jöttek létre: Az 1887:XLI. tc. felhatalmazást nyujtván a Német-birodalommal való kereskedelmi viszony ideiglenes rendezésére, az 1881 május 23-án kötött kereskedelmi szerződés (1881:LVII. tc.) 1888. évi junius 30-ig meghosszabbittatott, majd 1887 deczember 8-án oly megállapodás (1888:V. tc.) jött létre, mely szerint az 1881. évi szerződés 1888 junius 30-án tul is egy évi felmondás mellett meghosszabbitható, mely alapon a szerződés 1892 január végéig tényleg érvényben is maradt. Ezen tisztán a legnagyobb kedvezményen alapuló viszony 10 évi szünet után az 1891 deczember 6-án kötött és 1892. évi február 1-én életbe lépett kereskedelmi és vámszerződés (1892:III. tc.) által, mely a köztünk és Németország, Olaszország, Svájcz, Belgium, Szerbia, Rumánia, Oroszország és Bulgária között létrejött kereskedelmi politikai megegyezés középpontját képezte, terjedelmes szerződéses tarifa alapján kibővittetett. A Németbirodalommal kötött ezen kereskedelmi és vámszerződésre nézve kiköttetett, hogy az 1903. évi deczember hó 31-re felmondható. E szerződés felmondatott 1906. évi márczius hó 1-ejére. Az ezen szerződéshez tartozó, 1905. évi január hó 25-én kötött pótszerződés által az 1891-iki kereskedelmi és vámszerződés módositásokkal és kiegészitésekkel fentartatik, de egészen uj szerződéses tarifák állapittatnak meg.

Ezen pótszerződés 7. czikke megállapitja, hogy az 1906. évi február 15-én lép életbe. De ezen időpont az 1905. évi február hó 28-án aláirt külön nyilatkozat által közös egyetértéssel 1906. márczius 1-ére halasztatott el. Érvénye megszüntethető 12 havi felmondással 1915 deczember 31-ére, vagy 1917 deczember 31-ére és azontul egy évvel a felmondás után. Tekintettel az Olaszországgal 1878 deczember 27-én (1879:I. tc.) kötött kereskedelmi és hajózási szerződésnek az 1887. év végével való lejártára és arra, hogy az ezen állammal 1887 deczember 7-én kötött uj tarifaszerződés még a törvényhozás által nem tárgyaltatott, az 1887:XLI. tc. a kormányt ezen uj szerződés ideiglenes hatályba léptetésére felhatalmazta, mely ekként 1888 január 1-étől tényleg életbe is lépett. 1888 márczius 16-án ugyanezen törvényes felhatalmazás alapján, az uj szerződés zárjegyzőkönyvében a sima egész selyemárukra és kenderfonalakra vonatkozólag létrejött megállapodások is életbe léptettettek. A szerződés megerősitő okirat csak 1888 május 2-án cseréltettek ki (1888:XV. tc.). A szerződés lejárati határidejéül eredetileg 1891 deczember 31-ike volt tervbevéve, az 1890 deczember 27-én kelt nyilatkozat alapján (1891:V. tc.) azonban ezen határidő egy további évvel meghosszabbittatott.

Tényleg azonban a szerződés 1892 január végével már hatályát vesztette, miután ezen év február 1-ével a német kereskedelmi és vámszerződéssel egyidejüleg 1891 deczember 6-án aláirt uj kereskedelmi és hajózási szerződés (1892:VI. t. -cz) hatályba lépett, mely épugy, mint a Németországgal kötött szerződés, vámtarifamegállapodásokat tartalmazott, melyek közül azonban az olasz hordóboroknak a határforgalomban való kedvezményes vámkezelésre vonatkozó s ezen szerződés zárjegyzőkönyvében foglalt záradék csak 1892 augusztus hó 27-én lépett életbe. Az Olaszországgal 1891 deczember 6-án kötött kereskedelmi és hajózási szerződésre nézve kiköttetett, hogy az 1903 deczember 31-re felmondható. E jogunkkal tényleg éltünk is, főleg azon okból, hogy borgazdaságunk az olasz szerződés ugynevezett borvámzáradéka következtében szenvedett hátrányoktól megszabaduljon. Másfelől azonban az Olaszországgal való szerződéses viszonyunk fentartása érdekében az 1891. évi olasz szerződés érvényének megszüntetése egyéb tekintetben kivánatosnak nem mutatkozván, gondoskodás történt, hogy olasz szerződésünk a - borvámzáradék kivételével - továbbra is hatályban maradjon. Erre irányult az olasz kormánynyal 1903. évi deczember hó 31-én, továbbá 1904. évi szeptember hó 24-én létrejött megállapodás (1904:XXXVIII. tc.), melyeknek értelmében az 1892. évi VI. tc. -be iktatott olasz szerződés a borvámzáradék kivételével hatályban hagyatott, fentartván a szerződő feleknek, hogy ezen megállapodás hatályát hat havi előzetes felmondással 1905. évi deczember hó 31-ikét követő bármely napon megszüntethessék.

Annak fejében, hogy Olaszország a borvámzáradék élvezetéről lemondott, neki a szóban levő megállapodás tartamára az Olaszországból behozott mandulára és szénkéneggel kivont olajra vámmentesség, a mogyoróra és faolajra pedig vámmérséklés biztosittatott. A végleges szerződés Olaszországgal 1906. évi február hó 11-én köttetett meg. A 29. czikk megállapitja, hogy ezen szerződés 1903 márczius 1-én lép életbe és 1917 deczember 31-ig marad érvényben, fentartván azonban a szerződő feleknek a jog, hogy e szerződést tizenkét hónappal 1915 deczember 31-ike előtt felmondhassák, mely esetben a szerződés 1916 január 1-én hatályon kivül lép. Ha a szerződés sem 1915, sem 1917 végére fel nem mondatnék, akkor annak érvénye azontul a felmondás napját követő egy év multával szünik meg. A Scájczczal 1888 november 23-án kötött tarifaszerződés, mely az 1868. évben ezen állammal rendezett szerződéses viszonyokat (1869:X. tc.) megfelelően kibővitette, 1889 január 1-én lépett életbe (1888:XXXVII. tc.) és 1892 január 31-ig maradt érvényben, a midőn az 1891 deczember 10-én kötött kereskedelmi szerződéssel (1892:VII. tc.) helyettesittetett. Ezen szerződés, melyre nézve kiköttetett, hogy az 1903 deczember 31-ére, s azontul 12 hóra bármikor felmondható, Svájcz részéről mondatott fel 1904. évi szeptember hó 19-én.

Érvényességi tartama utólag meghosszabbittatott 1905 deczember 31-ig, 1906 január 1-én két havi provizórium következett tarifaszerü megállapodásokkal és az 1891-iki szerződés részbeli fentartásával. Ezt követte egy második provizórium 1906 márczius 1-től 11-ig. A végleges szerződés Svájczczal 1906 márczius 9-én köttetett meg s az 1906 márczius 12-én az ezen naptól legkésőbb 1906 junius 30-ig terjedő időre csak ideiglenesen léptettetett életbe. A szerződés 16. czikke megállapitja, hogy a szerződés a megerősitő okiratok kicserélésének napján, melynek legkésőbb 1906 julius 1-én kell megtörténnie, lép életbe és 1917 deczember 31-ig marad érvényben, fentartván a szerződő felek mindegyikének a jog, hogy a szerződést tizenkét hónappal előbb, 1915 deczember 31-ére is felmondhassa. Ha a szerződés sem 1915, sem 1917 végére fel nem mondatnék, akkor a szerződés ezentul egy év lefolyásáig marad érvényben attól a naptól számitva, melyen azt az egyik vagy másik szerződő fél felmondja. Belgiummal, melynek 1867. évi szerződése az 1887 márczius 30-án kötött s a kereskedelmi utazókra vonatkozó pótegyezmény (1887:XXXVIII. tc.) által kiegészittetett, 1891 deczember hó 6-án kereskedelmi szerződés (1892:VIII. tc.) köttetett, mely 1891 február 1-én lépett életbe.

Ezen szerződés az előző kormány által 1906 márczius 1-ére felmondatott s az uj szerződés 1906 február 12-én köttetett meg. A szerződés 19. czikke a szerződés életbeléptetési időpontját, tartamát és felmondását akkép állapitja meg, hogy az 1906 márczius 1-től 1917 deczember 31-ig érvényben marad, fentartván a szerződő felek mindegyikének azt a jogot, hogy a szerződést tizenkét hónappal 1915 deczember 31-ike előtt felmondja azzal az érvénynyel, hogy az 1916 január 1-én hatályon kivül lépjen. Ha a szerződő felek a szerződést sem 1915, sem 1917 végére fel nem mondhatják akkor az a felmondás napjától számitott egy év leteltéig továbbra is érvényben marad, 1892 február 1-én, a midőn az 1892 január 11-iki franczia uj kettős tarifa életbe lépett, a nálunk érvényben volt szerződéses tarifa ugyanazon napon életbelépett s Németországgal, Olaszországgal, Svájczczal és Belgiummal létrejött tarifamegállapodásokból, továbbá az 1881. évi szerb szerződés és az 1884. évi franczia egyezmény vámkedvezményéből állott.

A nyugati államokkal kötött s fent elősorolt kereskedelmi szerződésekhez a keleti államokkal kötött következő szerződések csatlakoztak. Szerbiával, a melylyel az 1881 május 6-án kötött szerződés (1882:XXX. tc.) 1893 junius 30-ig meghosszabbittatott (1892:XIII. tc.). 1892 augusztus 9-én uj tarifaszerződés (1893:XX. tc.) köttetett, mely 1893 julius 1-én lépett életbe. Ezen szerződés 1906 márczius 1-ére felmondatott s annak érvénye ezen nappal megszünt; márczius 1-19-ig szerződésen kivüli állapot volt és márczius hó 19-ike óta Szerbiával való kereskedelmi fogalmunk a kölcsönös legnagyobb kedvezmény alapján bonyolittatik le. Rumánia az 1893. évi deczember hó 21/9-én kötött és 1894. évi junius hó 14-én életbe lépett s máig is fennálló kereskedelmi egyezmény (1894:XIV. tc.) által ismét a legnagyobb kedvezményben részesülő államok sorába lépett. Kereskedelmi viszonyainknak Bulgáriával való önálló szabályozása csak a Portával 1862. évi május 22-én kötött kereskedelmi és hajózási szerződésnek 1890. évi julius hó -én alakilag bekövetkezett lejárta után vétetett kilátásba. Az 1890:XXVII. tc. felhatalmazta a kormányt, hogy ez állammal ideiglenes megállapodást létesitsen.

Ily megállapodás az egyrészt a Bulgária, másrészt Anglia, Németország és Francziaország között már előzőleg létrejött megegyezések analogiájára az 1890. évi október hó 17-iki jegyzékváltás utján jött létre, melynek alapján Bulgáriát a legnagyobb kedvezményben részesitettük. Továbbá felhatalmazó törvények (1890:XLII. tc. és 1891:XLII. tc.) után két (1895. évi január hó 5. és május hó 9-én létrejött) provizórium következett, mig végül 1896. évi deczember 21-én kereskedelmi egyezmény (1897:XIX. tc.) köttetett, mely 1897. évi május hó 13-án lépett életbe. Ezen szerződés bulgária részéről felmondatott 1905 márczius 1/14-re. A kereskedelmi viszonyok ideiglenesen rendeztettek 1905 szeptember 14-ig. Ezen ideiglenes rendezés érvénye meghosszabbittatott 1906 február végéig 1906 márczius 12-től kezdve Bulgáriával való kereskedelmi forgalmunk a legnagyobb kedvezmény alapján bonyolittatik le. A fentemlitett felhatalmazó törvények egyuttal lehetővé tették a kereskedelmi politikai statusquónak Törökországgal való fentartását az 1862. évi szerződés formális lejárta után, mely Törökország részéről via faeti továbbra is fentartatott. A török származási áruk, melyek behozataluk alkalmával 1894. évig a legnagyobb kedvezményben csak akkor részesülhetnek, ha a török hajókon hozattak be, a legnagyobb kedvezményt 1894. évi február hó 15. óta korlátlan terjedelemben élvezik. Az 1860. évi szeptember hó 14-én Oroszországgal kötött kereskedelmi és hajózási szerződés, mely 1860. évi november hó 8. óta áll érvényben, XII. czikkében az ugynevezett viszontengedmény melletti legnagyobb kedvezmény határozmányát foglalta magában, melynek alapján az orosz részről tarifaszerződések által nyujtott vámmérséklések élvezetére nem tarthattunk igényt. Midőn tehát az 1893. év folyamán Oroszország, a hol addig egységes, bármely származásu árakkal szemben egyenlően alkalmazott autonom vámrendszer állott fenn, maximális és minimális tarifát léptetett életbe és az 1893. évi junius hó 17-iki franczia-orosz kereskedelmi egyezmény, valamint a német-orosz vámháboru befejeztével az 1894. évi február hó 10-én kötött és ugyanazon évi márczius 20-án életbe lépett német-orosz kereskedelmi szerződés alapján az orosz minimális vámtételeknél alacsonyabb szerződéses vámok alkalmaztattak, Oroszországgal fennálló kereskedelmi összeköttetéseink érdeke oly megállapodás létrejöttét tette szükségessé, mely részünkre a legalacsonyabb vámtételek élvezetét biztositja.

Ezen megállapodás az 1894. évi május hó 18-án kötött (1894:XXI. tc.) és néhány vámmegkötést is tartalmazó kereskedelmi egyezmény utján jött létre, mely 1894. évi julius hó 6-án lépett életbe, miután már az 1894:VI. t. -czikk alapján 1894. évi április hó 2-ától kezdődő hatálylyal az orosz származásu áruknak a legnagyobb kedvezmény szerinti vámkezelése ideiglenesen elrendeltetett. Ezen szerződés felmondatott 1906 márczius 1-jére. Az Oroszországgal 1906 febr. 15/2-án kötött uj kereskedelmi és hajózási szerződés 26. czikke a szerződés tartamát akkép állapitja meg, hogy az 1906 márczius 1-től 1917 deczember 31-ig terjed, fentartván a szerződő feleknek az a jog, hogy azt 1915 deczember 31-ikére is 12 hónappal előbb felmondhassák. Ha a szerződés sem 1915, sem 1917 végére nem mondatik fel, akkor az 1917-en tul is érvényben marad a felmondás napját követő egy év lefolytáig.

Ezen szerződéseken kivül az 1887. évi vámnovella életbelépte óta még Dániával köttetett (az 1887. évi márczius hó 14-én létrejött és 1887. évi junius hó 23-án életbe lépett) kereskedelmi és hajózási szerződés (1887:XXXVI. tc.), továbbá Görögországgal az 1887. évi április hó 11-én aláirt és 1887. évi junius hó 28-án életbe lépett ideiglenes kereskedelmi egyezmény (1887:XXXVII. tc.), mely két szerződés csupán a legnagyobb kedvezményes elbánást állapitja meg és jelenleg is érvényben van. Az Egyiptommal 1890 augusztus 16-án létrejött és jelenleg is fennálló kereskedelmi és hajózási egyezmény (1890:XLI. tc.) szintén a legnagyobb kedvezményt állapitja meg. Ennek az egyezménynek az Egyiptomban engedélyezendő szerződéses vámokra vonatkozó 6. szakasza azonban a török szerződéses rendszer alapján ott még fennálló 8%-os értékvámok következtében mindeddig hatályba nem lépett. Spanyolországgal való kereskedelmi viszonyainak a már emlitett 1891:XLII. törvénycikkben, valamint az 1892:XXXI., 1893:XXXVIII., 1894:XXXV. és 1895:XXV. törvénycikkekben foglalt folytatólagos felhatalmazás alapján csupán ideiglenesen rendeztettek, a mennyiben az 1892. évi január hó 29-iki kölcsönös megegyezés, mely a legnagyobb kedvezményt fentartja, van még ma is érvényben.

Az 1880. évi junius hó 3-án kötött és 1892. évi junius hó 30-án lejárt (1881:XVI. t-cz.) kereskedelmi és hajózási szerződés helyett 1893. évi deczember hó 8-án ugyan uj kereskedelmi és hajózási szerződés jött létre, mely tarifamegoldásokat is foglal magában s mely törvényhozásunk által el is fogadtatott, a jóváhagyási okmányok azonban mindeddig nem voltak kicserélhetők, miután Spanyolországban a szerződés a Cortes által még nem tárgyaltatott. A Japánnal 1897. évi deczember hó 5-én kötött és jelenleg is érvényben levő kereskedelmi és hajózási szerződés (1898:XXXII. tc.), 1899. évi augusztus hó 4-én lépett hatályba és a legnagyobb kedvezményt kölcsönösen megállapitja. Az ezen szerződéshez tartozó pótegyezmény, mely tarifális megállapodásokat is tartalmazott, 1903. évi deczember 31-én lejárt. Kereskedelmi viszonyaink Mexikóval az 1902. évi X. törvénycikkben foglalt felhatalmazás alapján szintén a legnagyobb kedvezmény keretében ideiglenesen rendeztettek 1903 deczember 31-éig, a mely napon diplomácziai uton uj megállapodás jött létre Mexikóval a legnagyobb kedvezmények ezen megállapodás jóváhagyásától számitandó egy évre való kölcsönös biztositásra nézve, mely egyezmény azonban törvényhozásilag nem tárgyaltatván, mind ezideig életbe nem lépett. Montenegróval a kereskedelmi forgalom 1906 márczius 15-ike óta a kölcsönös legnagyobb kedvezmény alapján bonyolittatik le.

Ehhez képest az európai származásu áruk közül, minthogy Nagybritanniával (az 1876:XLIX. és 1877:XXVIII. tc.), Németalfölddel (az 1889:XXXVII. tc.), Svéd- és Németországgal (az 1874:XII. és 1893:XXV. törvénycikkbe iktatott szerződés alapján) kölcsönös legnagyobb kedvezményezési viszonyban vagyunk az általános tarifa szerint csak a Portugáliából eredő áruk kezeltettek, mely állammal még ez idő szerint sincs kereskedelmi szerződésünk. A Portugáliával 1871. évi január hó 13-án kötött kereskedelmi és hajózási szerződés (1872:XXX. tc.) 1892. évi január hó 31-én lejárt. Az Európán kivüli államok közül ellenben, eltekintve az angol és németalföldi gyarmatoktól, valamint a porta birtokaitól, csupán Egyiptom, Japán, Liberia, Perzsia, az északamerikai Egyesült-Államok és Mexikó tarthatnak nálunk igényt a szerződéses vámtarifánk kedvezményében való részesülésre. A külállamokkal kereskedelmi viszonyaink szabályozása végett kötött szerződéseink a következő három csoport szerint osztályozhatók.

I. Tarifaszerződésünk lejárattal és legnagyobb kedvezménynyel a következő öt állammal van: A) Nyugaton. 1. Belgium. Kereskedelmi és hajózási szerződés. Köttetett 1906. évi február hó 12-én kétoldalu kötött tételekkel. 2. Németbirodalom. Kereskedelmi és vámszerződés. Köttetett 1891. évi deczember hó 6-án. 1892. évi III. tc. Az ahhoz tartozó pótszerződés kétoldalu kötött tételekkel, 1905 évi január hó 25-én köttetett. - Állategészségügyi egyezmény. Köttetett 1905. évi január hó 25-én. 3. Olaszország. Kereskedelmi és hajózási szerződés Köttetett 1906. évi február hó 11-én. Kétoldalu kötött tételekkel. Állategészségügyi egyezmény. Köttetett 1906. évi február hó 11-én. 4. Svájcz. Kereskedelmi szerződés. Köttetett 1906. évi márczius hó 9-én, kétoldalu kötött tételekkel. Állategészségügyi egyezmény. Köttetett 1906. évi márczius hó 9-én. - B) Keleten. Oroszország. Kereskedelmi és hajózási szerződés. Köttetett 1906. évi február hó 15/2. Kétoldalu kötött tételekkel.

II. Lejárati időhöz nem kötött és egyoldalu tarifalekötéseket tartalmazó, legnagyobb kedvezményezési szerződésünk a következő öt állammal van érvényben: 1. Franciaország. Kereskedelmi egyezmény. Köttetett 1884. évi február 18. 1884. évi VI. tc. Kölcsönösen a legnagyobb kedvezményt biztositja s tarifális megállapodást csak annyiban tartalmaz, hogy részünkről a pezsgő vámja leszállittatott. 2. China. Barátsági, kereskedelmi és hajózási szerződés. köttetett 1869. évi szeptember 2. 1871. évi XXXV. tc. 3. Egyptom. Kereskedelmi és hajózási egyezmény. Köttetett 1890. évi augusztus 16. 1890. évi XLI. tc. 4. Korea. Barátsági, kereskedelmi és hajózási szerződés. Köttetett 1892. évi junius 23. 1893. évi XXVII. tc. A legnagyobb kedvezmény egyoldalulag csak Koreát kötelezi. 5. Sziám. Kereskedelmi szerződés. Köttetett 1896. évi május 17-én. 1871. évi XXVIII. tc. A szeszes folyadékokkal való kereskedés tárgyában 1885. évi január 17-én kötött egyezmény. 1886:X. tc. A 2-5. alatt felsorolt szerződésekben biztositott tarifalekötések a másik szerződő felet terhelik.

III. Puszta legnagyobb kedvezményezési, lejárathoz nem kötött szerződések a következő államokkal állnak fenn: A) Egy évi felmondással. 1. Dánia. Kereskedelmi és hajózási egyezmény. Köttetett 1887. évi márczius 14. 1887:XXXVI. tc. 2. Északamerika Egyesült-Államok. Kereskedelmi és hajózási szerződés. Köttetett 1831. évi február 10. Rendelet 1892. évi május 25. 3. Ethiópia. Kereskedelmi szerződés. Köttetett 1905. évi márczius 21. 4. Görögország. Ideiglenes kereskedelmi egyezmény. Köttetett 1887. évi április 11. 1887:XXXVII. tc. 5. Japán. Kereskedelmi és hajózási szerződés. Köttetett 1897. évi deczember hó 5-én. 1898:XXXII. tc. A szerződés V. czikke, mely különösen a legnagyobb kedvezményt állapitja meg, részünkről bármely időpontban felmondható akkép, hogy a felmondás után 12 hónappal hatályát veszti. A szerződés többi határozatai pedig 1911. évi augusztus 4-ig érvényesek, azontul a felmondást követő 12 hónappal szünnek meg. 6. Liberia. Barátsági, kereskedelmi és hajózási szerződés. Köttetett 1866. évi szeptember 1. 7. Nagybritannia és birtokai. Kereskedelmi szerződés. Köttetett 1876 deczember 5. 1876:XLIX. tc. Nyilatkozat (a szerződés meghosszabbitása iránt). Aláiratott 1877 november 26. 1877:XXVIII. tc. 8. Németalföld és gyarmatai. Kereskedelmi és hajózási szerződés. Köttetett 1867 márczius 26. Pótegyezmény.

Köttetett 1888 deczember 12. 1889:XXXVII. tc. 9. Perzsia. Barátsági, kereskedelmi és hajózási szerződés. Köttetett 1857 május 17. 10. Rumánia. Kereskedelmi egyezmény. Köttetett 1893 deczember 21. 1894:XIV. törvénycikk. 11. Svéd- és Norvégország. Kereskedelmi és hajózási szerződés. Köttetett 1873 november 3. 1874:XII. tc. Nyilatkozat. Aláiratott 1892 április 25. 1893:XXV. tc. - B) Félévi felmondással. Spanyolország. Egyezmény. Köttetett 1892 január 29. 1895. évi XXV. tc. - C) További intézkedésig Törökország. Az 1890. évi XXVII., XLII. és 1891. XLII. törvénycikk alapján. Bulgáriával 1906 márczius 12. óta. Szerbiával 1906 márczius 19. óta. Montenegróval 1906 márczius 15. óta a kölcsönös legnagyobb kedvezmény alapján bonyolittatik le kereskedelmi forgalmunk. Mexikóval 1903 deczember 31-én legnagyobb kedvezményesi viszony létesittetett egy évre a törvényhozás elé terjesztendő megállapodás jóváhagyásától számitva.

IV. Meg nem határozott időre szóló, legnagyobb kedvezményt nem biztositó szerződés. Marokkó. Béke- és kereskedelmi szerződés. Köttetett 1830 márczius 19-én. Liechtenstein fejedelemséggel vám- és adóegyesület létesitése iránt 1863 deczember 23-án kötött szerződés, mely az 1876 deczember 3-án kötött szerződés (1876. évi XLVIII. tc.) által megujitott és az 1888 november 27-én kötött pótegyezmény (1889:XIX. tc.) által módosittatott.

Az 1887. évi reformmal megalkotott legutóbbi vámtarifa a következő törvényeink értelmében módosult. Az 1888. évi XIII. tc. a fából való üres és használt petroleumhordóknak kőolajfinomitó gyárak részére való vámmentes behozatalát megengedte. Az 1888. évi XX. és XXIV. tc. az égetett szeszes folyadékoknak vámját emelte. Az 1891:XVIII. tc. 1891. évi julius hó 1-től a füszerek, déli gyümölcs, olajmagvak, növények és növényrészek, finom és durva szivacs, zsiradékok, zsiros olajok, mézgák és gyanták vámkezelésére vonatkozólag foganatositotta többnyire a tengeren való behozatalt kedvezményező intézkedéseket. Az 1899. évi XVI. tc. a fogyasztási adó alá eső áruknak (czukornak, sörnek, égetett szesze folyadékoknak és ásványolajoknak) vámjait rendezte. Végül az 1899. évi XXI. tc. a belföldi czukoradónak, illetve szeszadónak megfelelő vámpótlék szedésére adott a kormánynak felhatalmazást a behozott oly czikkek után, a melyekhez czukor vagy alkohol van hozzáadva, vagy a melyek készitéséhez czukor vagy alkohol használtatik fel és a melyekhez hasonló czikkeknek a vámterületen belül való előállitásához czukor vagy alkohol nem szerzhető be adómentesen.

Ezektől a - csak a vámtarifa némely rendezésére vonatkozó - módositásoktól eltekintve, az 1887. évben megállapitott vámtarifa több, mint 18 éve volt érvényben. Ezen másfél évtized óta a nemzetközi áruforgalomban a helyzet a technika terén beállott rohamos fejlődés következtében, mely mellett csaknem napról-napra uj czikkek kerülnek forgalomba, továbbá a versenyviszonyoknak - az egyes államok gazdasági életében bekövetkezett fejlődés, a termelési viszonyoknak változása és a közlekedési eszközök tökéletesitése mellett való - eltolódása és egyéb gazdasági okok következtében annyira megváltozott és a külföldi államok vámpolitikájában is oly jelenségek észlelhetők, hogy az eddigi vámtarifa a megalkotás óta lényegesen változott viszonyok következményeinek többé nem felelt meg s az gazdasági termelsünk érdekeinek megvédésére többé nem volt alkalmas.

Ezen körülményre való tekintettel már az 1898. évi április hó 20-án a képviselőház elé terjesztett és a „magyar korona országai és Ő Felsége többi királyságai és országai közt kötött vám- és kereskedelmi szövetségről” szóló 388. számu törvényjavaslat szerint a vám- és kereskedelmi szövetség IV. czikkébe a következő határozatok lettek volna felveendők: „Tekintettel arra, hogy a külállamokkal kötött kereskedelmi és vámszerződéseknek lejárati határideje (1903 deczember 31.) ezen vám- és kereskedelmi szövetség érvényességének tartamán belül esik, a két kormány arra kötelezi magát hogy tárgyalásokba bocsátkozik egy uj általános vámtarifa megállapitása iránt és azt közös egyetértéssel legkésőbb az 1902. év végéig létre fogja hozni.” „E részben azon szempontot fogják irányadóul venni, hogy a mezőgazdasági és ipari termelés igényei, a mint azok a vámtarifa alakulása szerint, tekintettel különösen a külföldi fogyasztási piaczokon mutatkozó viszonyok fejlődésére is jelentkezni fognak, egyenlő mértékben vétessenek figyelembe.” „Ha az uj végleges vámtarifa az 1902. év végéig nem volna megállapitható, annak létrejöttéig ideiglenes tarifa létesitendő, melynek megállapitásánál ugyancsak az előbbi bekezdésben foglalt szempontok lesznek irányadók.”

Ez a törvényjavaslat nem került alkotmányos elintézésre, hanem helyette a vám- és kereskedelmi viszonyoknak és ezekkel összefüggő némely kérdésnek rendezéséről szóló uj törvényjavaslat terjesztetett elő, mely az 1899. évi XXX. törvénycikkben emelkedett törvényerőre. Ennek a törvénynek 3. §-a, utasitja a kormányt, hogy ugy a vám- és kereskedelmi szövetség létesitése végett, mint oly czélból, „hogy az idegen államokkal kötendő kereskedelmi szerződésekben az ország érdekei kellőleg érvényre juttassanak, a tárgyalást a cs. kir. osztrák kormánynyal legkésőbb 1901-ben inditsa meg”. Egyuttal azon törvény 4. §-a elrendeli, hogy a „külfölddel megkezdendő tárgyalások előtt az autonom vámtarifa helyettesitendő, mely mindkét állam mezőgazdasági és ipari érdekeit egyaránt védi”.

A törvény eme rendelkezéseivel meg lett állapitva ujabb vámpolitikai akcziónak iránya. A birodalmi tanácsban képviselt királyságokkal és országokkal való gazdasági viszonyunk ez idő szerint az 1899. évi XXX. törvénycikk szabályozván, annak folyománya egy külön, a magyar korona országainak területére szóló autonom vámtarifa, melyet a jelen törvényjavaslat képvisel, azonos rendelkezésekkel és tarifával a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok vámtarifájával.

Ezen vámtarifa alapelvül szolgált az ország közgazdasági érdekeinek akkép való érvényesitése, hogy az uj tarifa rendszerében az ország gazdasági szükségletei a technikai fejlődésben észlelhető haladás és a külforgalmi viszonyok alakulásának figyelembe vétele mellett kellőképen kielégittessenek és az egyes tételek a gyakorlati szükséghez képest oly módon részletestessenek, hogy a tarifa berendezésénél és általános beosztásánál és az áruk kogikus csoportositásánál fogva könnyen áttekinthető s ugy az érdekelt körök, valamint a végrehajtó hivatalok által könnyen kezelhető legyen. Annak következtében azonban, hogy azonosnak kelle lennie fenforgó viszonyainknál fogva a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok vámtarifájával, ez természetszerüleg nem számolhat kizárólag csupán a magyar gazdasági érdekekkel. A jelen tarifatervezet sémájának szerkesztésénél a tényleges gyakorlati szükségleteknek az általános közgazdasági érdekkel számoló kielégitésre fordittatott a legnagyobb gond.

Minthogy pedig a vámreformnak a mezőgazdasági és ipari termelési érdekek kellő és arányos tekintetbe vétele volt legfőbb czélja, a vámtarifa speczializálása azon különleges czikkeknél, a melyeknek arra valósággal szükségük van, akként fokoztatott, hogy azok az áruk, a melyekre nézve a nagyobb részletezés gyakorlati szükségből indokoltnak látszott, közgazdasági és forgalmi jelentőségük, kereskedelmi értékük, a nyersanyag és a megmunkálási mód szerinti fokozatos tagozások és a termelési feltételek alakulására mérvadó technikai követelmények alapján helyesen legyenek osztályozva és egyenletes vámvédelemben részesüljenek. E mellett azonban kellő figyelem fordittatott arra, hogy a specziálizálás ne viselje magán a tulzó protekczionisztikus irányzat bélyegét és kellőképen alkalmazkodjék azon korlátokhoz, a melyek a szerződéses politikai és külkereskedelmi helyzet által előszabatnak, ugy, hogy egyfelől a szerződéses tarifánkban is érvényesülhessen a speczializálás, másfelől pedig megfelelő szerződéses kedvezmények ellenében egyenértékü engedmények nyujthatására kellő tér legyen hagyható. A nagyobb részletezés előnyösnek látszott a külföldi kereskedelmi szerződésekre vonatkozó tárgyalásokra való tekintettel is, mert ez által lehetővé válik az engedmények határát világosan megszabni.

Ez alapon mindig csak az az engedmény nyujtatik, a melyre a szerződő fél sujt helyez és szükségtelenül, vagyis csupán azért, mert az illető tarifatétel nincs vámtechnikailag kellően tagozva vagy feloldva, semmit se kell feláldozni. A jelzett szempontokból részletesen keresztülvitt uj tagozás következtében az elekrotechnikai ipar termékei és szükségleti czikkei számára, tekintettel ezen iparunk örvendetes fejlődésére és a végből, hogy az annak tovább fejlesztésére szükséges alap megteremtessék, külön (XLI.) osztály állittatott fel, ugy hogy a tervezett szerinti behozatali vámtarifa az eddigi 50 osztály helyett 51 osztályra van tagolva. Mig ugyanis az eddigi vámtarifának 383 száma és 559 tétele volt, az uj vámtarifa az árukat 658 szám alá sorozza összesen 1386 tétellel. A szaporodás tehát 827 tétel, vagyis a status quonak 148%-a.

Az eddiginél nagyobb részletezés azért is szükségesnek mutatkozott, mert eddig gyakran több oly áru volt egy tarifatétel alatt összevonva, a melyek az iparnak jelenlegi állapota és az áraknak ujabbi alakulása mellett többé együtt nem osztályozhatók, nehogy az egy tétel alá foglalt különböző értékü áruk közül az értékesebb kevésbbé legyen megterhelve, mint az olcsóbb. A nagyobb részletezés keresztülvitelénél különös gond volt ovábbá arra ia forditandó, hogy az eddigi tarifa berendezéséből folyólag tapasztalt számos visszásság megszüntettessék. Igy pl. az eddigi vámtarifában gyakran fordultak elő oly könnyen megtévesztő fentartások, melyek egyes ipari czikkeket más anyagokkal való kapcsolataik esetén más tarifaszámok alá, sőt néha különböző tarifaosztályokba utalnak, holy az illető áruk a legtöbb esetben meg nem neveztetnek. Ilyen fentartás az eddigi vámtarifa sok száma alatt foglalt az a záradék, hogy az áruk az illető tarifaszám szerint kezeltetnek, „a mennyiben a magasabb vámu kaucsuk-, bőr- vagy apró áruk közé nem tartoznak”.

Ezen fentartás alapján pl. a bőrből készült pénztárczák melyek az eddigi vámtarifa 217. (finom bőráruk) száma alá tartoznak és ezen tarifaszám szerint 35 frt vám alá estek, ha fémveretekkel vannak ellátva: mint legfinomabb fémáruk a 280. tarifaszám szerint 50 frt vámmal, ha a börön himzések vannak: mint közönséges apróáruk a 315. tarifa szám szerint 50 frt vámmal, ha a pénztárczák aranyozott vagy ezüstözött fémveretekkel vannak kapcsolatban: mint finom apóráruk a 309. tarifaszám szerint 100 frt vámmal, végül ha valódi arany- vagy ezüstveretekkel vannak szerelve: mint arany-, illetve ezüstmunkák a 307. tarifaszám szerint 300 frt vámmal kezeltettek. Hasonlóképen a 313. tarifaszám alatt külön megnevezett és ezen tarifaszám szerint 50 frt vámmal terhelt legyezők, ha gyöngyházból vagy teknősbékahéjból vannak készitve: a 310. tarifaszám szerint 100 frt. ha csipkékkel vagy megmunkált disztollakkal vannak diszitve: a 310. tarifaszám a) pontja szerint 100 frt. ha pedig arany- vagy ezüstszereléssel vannak ellátva: a 307. tarifaszám szerint 300 frt vám alá estek.

Az uj tarifában ezek a fentartások többé nem szerepelnek és az illető árucsoportok minden osztályában külön tarifáltatnak az egyes áruk a szerint, a mint azok más anyagokkal kapcsolatban vannak. Az uj behozatali vámtarifa végén felvett általános jegyzetekben ezek a kapcsolatos anyagok három csoportba osztatnak és taxative megállapittatik, hogy mely anyagok tekintendők közönséges, melyek finom és melyek legfinomabb anyagoknak. Ezen csoportositás alapján az áruk vagy már az illető tarifaszám alatt, mely alá tartoznak, vagy az egyes tarifaosztályok végén felvett gyüjtőtétel alatt tarifáltatnak a kapcsolatos anyagok minősége szerint. E mellett az aranynyal és ezüsttel szerelt áruk számára az uj vámtarifa minden egyes osztályában, hol ez a kapcsolat előfordulhat, külön tarifaszám vétetett fel, mely alatt a kérdéses áruk vámjai megállapittatnak. Ez az uj rendszer jelentékenyen szaporitja ugyan a vámtételeknek számát, de azzal a tagadhatatlan előnynyel jár, hogy az a vámtarifa rendelkezéseit sokkal világosabbakká és ezenkivül lehetővé teszi, hogy az áruk gazdasági érdekeinknek megfelelőbben és rendszeresebben osztályoztathassanak.

Európaszerte mind általánosabbá válik az a nézet, hogy azon kedvezőtlen viszonyoknál fogva, melyek közé a mezőgazdasági termelés a világforgalom fokozódó fejlődése következtében jutott és melynek hátrányos hatása még soká érezhető lesz, a mezőgazdaságnak van legégetőbb szüksége nagyobb vámvédelemre a végből, hogy részére a belföldi piacz biztosittassék. Eltérők lehetnek a nézetek, vajjon a védvámoknak a mezőgazdasági termékeket illetőleg megvan-e a kivánt áremelő hatásuk, avagy magukban véve csakugyan elégségesek-e az árhanyatlás feltartóztatására, de a mezőgazdaság jelenlegi nyomasztó helyzetében a gazdák mindenütt a vámvédelem fokozásától várják sorsuk javulását. A mezőgazdák általában véve annál nagyobb joggal tarthatnak igényt a vámvédelemre, mert a belföldi piaczot kevésbbé nélkülözhetik, mint az ipar, mely mozgékonyságánál fogva jobban tud alkalmazkodni a viszonyokhoz és a világpiaczi árak alakulását is könnyebben kihasználhatja. A hatékonyabb vámvédelmet feltétlenül szükségessé teszik azok az erős agrár tendencziák is, melyek a külföldi államok vámpolitikai felfogásában ujabban megnyilvánulnak és azoknak uj vámtarifájában konkrét alakot öltöttek.

Ezen tendencziákkal szemben egyenesen kényszeritve vagyunk megfelelően védekezni az ellen, hogy az elzárkózás politikáját követő külállamokból kiszoruló tengerentuli és egyéb nyerstermények fogyasztási piaczunkat eláraszszák és ekkép a belföld és Ausztria a külföldi tultermelésének lerakodó helyévé váljék. A közgazdasági feladatok közt mindenesetre a legnehezebbek egyike volt annak megállapitása, hogy egyfelől a mezőgazdaság jövedelmezőségének, másfelől egyéb gazdasági érdekeinknek szempontájából mily mérvü és terjedelmü védvámok tekintendők szükségeseknek és jogosultaknak. E tekintetben szem előtt tartandó az, hogy a mezőgazdaságnak kétségtelenül jogosult vámvédelme csak bizonyos határig terjedhet a nélkül, hogy az összhang megzavartatnék, mely a mezőgazdaság és az ipar érdekeinek védelmében egyaránt szükséges és a melynek megóvását maga a törvény is kivánja, midőn kimondja, hogy az uj vámtarifa a mezőgazdaság és az ipar érdekeit egyaránt védje.

A mezőgazdasági czikkek vámvédelmének mérve mellett gondos mérlegelést igényelt a vámvédelem terjedelmének megállapitása is, mert nem lehetett figyelmen kivül hagyni azt a határt, melyet az ipar termelés fontos érdekei szabnak meg. Ezekre az érdekekre való tekintetből mellőzni kellett azt, hogy azokra az ipari nyersanyagokra, melyek nálunk egyáltalában nem, vagy nem megfelelő mennyiségben vagy minőségben állittatnak elő, védővámok érvényesittessenek, mert e nyerstermékek vámmentességének további fentartása nemcsak fontos érdeke az ipari termelésnek, de különösen tekintettel a belföldi ipar nagyfontosságu kiviteli érdekeire is, ezen nyersanyagokra kivánt vámvédelem érvényesitéséről le kellett mondani.

A világforgalmi és versenyviszonyoknak ujabban jelentkező az az alakulása, mely az európai államokat mezőgazdaságuk fokozottabb védelmére ösztönzi, érezhetővé teszi annak szükségét, hogy az ipari termelés is megfelelőbb védelemben részesittessék. Igazolja ezt Németország példája, mely állam, habár virágzó ipara az eddigi vámok mellett is oly hatalmas fejlődésnek indult, hogy a termékeivel nemcsak a belső fogyasztást képes fedezni, hanem a világnak ugyszólván összes piaczait fölkeresi mégis szükségesnek tartja, hogy a változott viszonyok mellett uj vámtarifájában ipari termelésének fokozottabb védelméről gondoskodjék. A többi államok uj vámtarifájában is jelentékeny vámemelések foglaltatnak számos ipari czikkre nézve. Oly czikkre nézve, melyek a nagy fogyasztó közönségnek elsőrendü szükségletei és a melyeknek nagyobb vámmegterhelése tehát a szegényesebb sorsu osztályt sujtaná, kizártnak kellett tekinteni az ipari vámoknak a fogyasztást érezhetően terhelő emelését. Ezért az ily czikkeknek vámja vagy egyáltalában nem, vagy csak csekélyebb mérvben emeltetett. Ennél nagyobb mérvü emelés csak azon czikkekre nézve vétetett kilátásba, melyek a széles néprétegek közfogyasztásának tárgyát nem képezik, hanem mint fényüzési czikkek vagy különlegességek tulnyomóan, sőt majdnem kizárólag a vagyonosabb osztály által fogyasztatnak, melyeknek magasabb vámja tehát a szegényebb néposztályt nem terheli és az árunak magasabb értéke folyton indokolt. Ezek voltak amaz irányelvek, melyek az ipari vámok megállapitásánál szem előtt tartattak.

Németország példájára és azon befolyásánál fogva, melyet ezen állam kereskedelmi politikai intézkedései az egész európai vámpolitikára gyakorolnak, a fontosabb gabonanemüek vámjára vonatkozólag kettős vámok hozatnak javaslatba, a mennyiben a törvényjavaslat III. czikke számszerüleg megjelöli azt a határt, a meddig az emlitett gabonanemüeknek általános vámjai szerződéses megállapodások utján leszállithatók. Ez a határozat azt czélozza, hogy a külállamokkal kötendő szerződések utján ne tétehessenek oly engedmények, melyek a mezőgazdasági termelést a fentartására és boldogulására okvetlenül megkivántató vámvédelemtől megfoszthatnák.

Az eddigi vámtarifában a vámdijak aranyforintokban vannak megállapitva. Ezt a rendszert a koronaértékben való közkötelező számitás behozataláról szóló 1899. évi XXXVI. törvénycikk sem módositotta, a mennyiben 2. §-a kimondja, hogy a törvény rendelkezése a határvámilleték megszabására és fizetésére nézve fennálló szabályokat nem érinti. Miután azonban az eddig fennállott kereskedelmi szerződéseink lejártával az uj törvényes pénzrendszerünknek a vámtarifában való érvényesitését mi sem gátolta, a vámoknak koronaértékben való megállapitása hozatik javaslatba. A vámok ezen értékben való megállapitásánál azon vámok tekintetében, melyekre nézve a status quo fentartása vétetik kilátásba, az eddigi aranyforintérték a 100 aranyforint = 238. 10 K relátió alapján lett az esetleg szükségesnek mutatkozó kikerekitéssel koronaértékre átszámitva.

Részletes indokolás

A III. Cikkhez

Ez a rendelkezés - mint fentebb már kifejtetett - a mezőgazdaságnak az okvetlenül szükséges vámvédelmet biztositja. Hasonló rendelkezést tartalmaz a német birodalmi uj vámtarifatörvény is.

A IV. Cikkhez

Ez a czikk arra az esetre tartalmaz intézkedést, ha valamely államban hajóink vagy áruink kedvezőtlenebb elbánásban részesittetnének, mint más államok hajói és árui. Ez az eset nemcsak vámháboru alkalmával fordulhat elő, melynek sikeres folytatása harczi vámoknak életbeléptetését teszi szükségessé, hanem akkor is, midőn valamely állammal fennállott szerződés lejártával a miatt következik be szerződés nélküli állapot, mert az uj szerződés megkötésére vonatkozó tárgyalások még befejezhetők nem voltak. Ebben az esetben rendszerint az autonom vámtarifa vámjainak alkalmazása is megfelelő eszköznek bizonyulhat arra, hogy a szerződéses tárgyalások sikeres befejezése siettessék.

De még a harczi vámok alkalmazása esetén is az ellenfélként szereplő külállamokhoz való viszonyunk szerint különböző megitélés alá esik az, hogy ezek a harczi vámok mily magasságban és mily árukra nézve állapittassanak meg, hogy azok kellő hatálylyal birjanak és érdekeink nagyobb sérelme nélkül érvényesithetők legyenek. Ezen okokból nem mutatkozik czélszerünek a harczi vámok alkalmazását a törvényben feltétlenül elrendelni, hanem a végből, hogy az adott alkalommal a fenforgó helyzetnek megfelelő intézkedés legyen tehető, a kormány felhatalmazandó, hogy ezeket az intézkedéseket a törvényben megállapitandó korlátok között esetről-esetre az adott viszonyokhoz és a tényleges szükséghez mérten rendeleti uton megtehesse. A harczi vámok hatásának, valamint általában a kivánt czél elérésének biztositására azonban szükséges az, hogy ezeknek a vámoknak az eddigi törvényben megállapitott mérve, mely a mai viszonyokhoz között elegendőnek sem mutatkozik, fokoztassék, miként a változott viszonyokra való tekintettel Németország is szükségesnek tartotta uj vámtarifatörvényben a harczi vámok mérvét jelentékenyen emelni.

Az V. Cikkhez

Az első bekezdés az áruknak az egyes tarifaszámokba való besorozását a rendeleti uton kibocsátandó árulajstromnak és magyarázatoknak tartja fenn, mig ez eddigi törvény (IV. czikk) ezt a besorozást csakis a betüsoros árulajstromra bizta. Ezen módositás az árulajstrom tervbe vett reformjával áll kapcsolatban, mely azért szükséges, hogy az árulajstrom eddigi rendszere egyszerüsittessék és annak könnyebb kezelése és áttekinthetőbbé tétele biztosittassék. Ezenkivül az V. czikk még az áruk besorozására ad közelebbi utmutatást. Az eddigi törvény IV. czikkének második bekezdése, mely szerint az ujonnan forgalomba kerülő, vagy oly vegyészeti czikkek, melyeket az eddigi vámtarifa 331. sz. alatt a külön meg nem nevezett vegyészeti termékekre és gyártmányokra megállapitott vám (100 kg.-kint 10 frt) értékük 15%-ánál nagyobb összeggel terhelt meg, a törvényjavaslatba a tervezett vámtarifának a vegyészeti czikkekre vonatkozó (XLVI. osztály) uj rendszerére, illetve a külön meg nem nevezett vegyészeti czikkekre (622. sz.) megállapitott 15% értékvámra való tekintettel, nem vétetett át.

A VI. Cikkhez

Az első bekezdés az eddigi törvény hézagát pótolva, az áruk tarifaszerü megitélésénél és beosztásánál szem előtt tartandó elveket állapitja meg. A második és harmadik bekezdés az eddigi törvény V. czikkének rendelkezéseit veszi át, azzal a kiegészitéssel, hogy a különböző anyagokból készült áruk és a mechanikai keverékek vámkezelésére vonatkozó ezen határozatok alól nemcsak azokat az árukat veszi ki, melyek a vámtarifa szerint külön vám alá esnek, hanem azokat is, melyek rendeleti uton külön tarifaszám alá utaltattak, miután ha valamely áru a törvényes felhatalmazás (V. czikk) alapján már külön tarifaszámba besoroztatott, nincs szükség arra, hogy vámkezelése tekintetében intézkedés történjék. A második bekezdésben az emlitett kivételek közé továbbá nem vétettek fel az eddigi 307-316. számok alá tartozó apróáruk, azon oknál fogva, mert a fentebb kifejtettek szerint az uj tarifában az apróáruk mint ilyenek nincsenek többé osztályozva. Az eddigi törvény V. czikke azt a határozatot is tartalmazza, hogy „a további részletek rendeleti uton fognak megállapittatni”. Ennek felvétele feleslegesnek látszik, miután az egész törvény végrehajtására a kormány lesz hivatva (XIX. czikk), mely a törvényt rendeleti uton hajtja végre s igy mellőzhető az eddigi törvény több határozatára nézve kimondott az a rendelkezés, hogy a további határozmányok, melyek különben is csak a törvény rendelkezéseinek végrehajtásából, nem pedig azoktól eltérő intézkedésekből állhatnak, rendeleti uton fognak megállapittatni.

A X. Cikkhez

A 2. pont a hajókon kivül a vasuti kocsiknak vámmentességét is kimondja. A vasuti kocsik vámmentességére vonatkozólag eddig törvénybeli intézkedés hiányában csak a rendeleti intézkedés állott fenn s igy szükségesnek látszik, hogy a vasuti jármüvek vámmentessége is a törvényben megállapittassék. Az erre vonatkozó rendelkezés az eddigi törvény végrehajtása iránt az 1882. évi 30,959. számu pénzügyministeri rendelettel (P. Közl. 22. sz.) kiadott utasitás 26. szakaszának 2. pontjában foglalt határozmánynyal azonos. A 2. pontban továbbá az igás és teherhordó állatoknak szerszámai és takarói, valamint az ezen állatok számára hozott takarmány is vámmentesittetik, mely uj rendelkezés az eddigi törvény hézagát pótolja.

A XIV. Cikkhez

A 7. pont szerint a belföldi halászok által a parti és határvizekben fogott halak és egyéb vizi állatok, az azokból nyert termékekkel együtt, vámmentesen kezelendők. Ennek az uj határozatnak felvételét az indokolja, hogy a halak eddig a szerződéses forgalomban vámmentesen kezeltettek. Tekintettel arra, hogy a halaknak vámja az uj vámtarifa szerint az eddigi 4. 76 koronáról 20 koronára emeltetik, ugy a tengerparti és aldunai halászaink kereseti, mint a tengerparti lakosság élelmezési érdeke kivánatossá teszi azt, hogy a belföldi halászok által fogott halaknak eddigi vámmentessége továbbra is biztositva maradjon.

A XXII. Cikkhez

Az 1899. évi XXX. tc. 1. §-a 2. pont 1. bekezdése értelmében az 1878. évi XX. tc. -nek az I-től bezárólag XXII-ig terjedő czikkeiben foglalt határozatoknak megfelelő állapot azon módositásokkal, melyek ezen határozatokon az 1887. évi XXIV. tc., továbbá az 1891. évi XXIX., az 1892. évi XVIII., az 1893. évi XLI. az 1897. évi VIII. t. -czikkek és az 1899. évi XXX. tc. 2. §-ában foglalt intézkedések által tétettek, 1897. évi deczember hó 31-ig hatályban marad, feltéve, hogy az ezen határozatoknak és törvényeknek megfelelő akkori állapotok és a viszonosság a birodalmi tanácsban képviselt királyságokkal és országokkal való forgalomban változatlanul fenntartatik. A XXII. czikk második bekezdése az iránt intézkedik, hogy a törvény és vámtarifa a viszonosság tartama alatt egyoldalulag módositható legyen, harmadik bekezdése pedig gondoskodik a végrehajtás során szükséges egyetértő eljárás biztositásáról.

A XXIII. Cikkhez

Az 1899. évi XXX. tc. értelmében a viszonosság tartama és feltétele alatt az osztrák származásu áruk Magyarországon ugyanazon elbánásban részesitendők, mint a belföldiek. Ennek természetes folyománya az, hogy az osztrák áruk Magyarországon oly védelemben részesülnek a külállamokkal szemben, mint a magyar áruk. Éppen azért indokolt, hogy - természetesen ismét a viszonosság feltétele mellett - azon államokkal szemben, a melyek az osztrák hajókat vagy árukat kedvezőtlenebb elbánásban részesitik, mint más államok hajóit vagy áruit, ugyanolyan a IV. czikkben körülirt megtorló intézkedések tétessenek, mintha magyar hajóról vagy áruról volna szó, továbbá, hogy a külföldön tartózkodó osztrák müvészek müvei a XI. czikk 1. pontjában a magyar művészek müvei részére biztositott kedvezményben, az osztrák halászok pedig a parti és határvizekben fogott halak, egyéb vizi állatok és az azokból nyert termékek tekintetében Magyarországon is a vámmentes kezelésben részesüljenek. A XXII. czikkben a viszonosság feltétele mellett megállapitott azonos jogszabályok alól éppen a viszonosság gyakorlati érvényesitése érdekében az alábbi kivételekre van szükség: A magyar tengerparti hajós népség, mely gabonaszükségletét csak nehezen fedezheti, ezen elsőrendü szükségletének kielégitése érdekében bizonyos gabonabehozatali kedvezményben részesülne.

A magyar Lika-Krabava vármegyei lakosságra nézve ilyen kedvezményt tartalmaz a vámtarifa 27-ik számához tartozó jegyzet. Dalmáczia és a quarnerói szigetek lakossága ugyane helyzetben van, mihez képest éppen a viszonosság indokolja, hogy hasonló kedvezmény tőlük se tagadtassék meg. E kedvezmény mérvére a tapasztalt szükséghez képest tengeriből 50,000 q., buzából és kölesből pedig 30,000 q. -ban volna megállapitandó. Ezen mértékig tehát indokolt részükre a vámmentes behozatalt engedélyezni, noha ez alakilag eltérést képvisel a jelen törvény XXII. czikkében megállapitott azon jogszabályoktól. Hasonlóképpen a vámtarifa 175. számához tartozó jegyzetben nyers ásványolajnak Magyarországba való behozatalára 190. 000 métermázsa erejéig engedélyezett vámmentes behozatal mintájára ugyancsak a törvényjavaslat XII. czikkében foglalt azonos szabályok alóli kivételképpen Ausztria részére 10,000 métermázsa vámmentes behozatal hozatik javaslatban. Végül a Fiumét és a fiumei volt szabad kikötő terület illetőleg megállapitott kedvezmények addig, mig a viszonosság Magyarország és Ausztria között fennáll, Triesztet és a trieszti volt szabad kikötőt illetőleg is azonos feltételek mellett megtagadni terveztetnek.