Alkotmányunknak egyik alapvető tétele, hogy mindegyik ága az államhatalomnak a törvényesaen megállapitott hatáskör korlátai között teljesitse feladatát. Nemcsak az államhatalom kellő egyensulyának, de a közszabadságnak az érdeke is megköveteli, hogy egyik hatalmi ág a másiknak törvényesen biztositott önálló hatáskörébe ne avatkozzék. A birói alaptörvény, az 1869:IV. t. -czikk 1. §-a is kimondja, hogy sem a közigazgatási, sem a birói hatóságok egymás hatáskörébe nem avatkozhatnak. Az egyes hatóságok, a biróság, a közigazgatási hatóság és a közigazgatási biróságok hatáskörének meghatározása mindenütt bonyolult és nagyszámu szabályba van foglalva; nálunk azonban, a hol igen sok büntetőjogi és magánjogi ügy van a közigazgatási hatóságok hatáskörébe utalva, és a holy a közigazgatási biróság hatásköre is tüzetes felsorolással (taxative) van az 1896:XXVI. t. -czikkben meghatározva, különösen nagy számban fordulnak elő oly hatásköri szabályok, a melyek nem lévén szabatosan megalkotva, nehezen kezelhetők és igy igen gyakran merülnek fel hatásköri összeütközések vagy ugy, hogy egyik hatóság sem akar az ügyben eljárni, vagy pedig ugy, ugyanazt az ügyet több hatóság akarja a maga hatáskörébe vonni.
Más államok féltékeny gonddal, intézményes biztositékkal veszik körül az államhatalmi szétválasztás megállapitott rendjének sérthetetlenségét; a legtöbb államban független birói testület a birói eljárás biztositékaival vértezetten őrködik a fölött, hogy se a birói hatalom ne ragadja magához a közigazgatás körébe tartozó ühyeket, se a végrehajtó hatalom ne törjön be a birói területre. Nálunk ez az őrködés politikai testületre, a kormányhatalom legfőbb szervére: a ministertanácsra van bizva. Az 1869:IV. tc. 25. §-a ugyanis, kimondja, hogy a birói és közigazgatási hatóságok közt felmerült illetőségi (helyesen: hatásköri) összeütközések elintézésére a törvényhozás további intézkedéséig a miniszterium hatalmaztatik fel. Már 1869-ben is érett volt az a gondolat, hogy ez csak ideiglenes rendezés. Jelentékeny államférfiak már akkor is pártatlan birói forumot követeltek. Az ily legfelsőbb biróság szervezetének nehézségei, a felállitandó államtanács eszméje, de főkép az indokota az ideiglenes rendezést, mert az akkor vezető politikai párt minden törekvése az volt, hogy a főreformot: a birói hatalom elválasztását a közigazgatástól vigye sikerre. a törvényhozásnak az idézett törvénycikkben kilátásba helyezett intézkedése akkor elmaradt, sőt az ideiglenes hatáskör állandósult.
Az 1879:XXXI. t. -czikk 134. §-a az előbb idézett §-ra hivatkozva, kimondotta, hogy a rendes biróság és az erdei kihágási biróság közötti ily összeütközés esetében a határozat a ministeriumot illeti. A volt pénzügyi közigazgatási biróságról szóló 1883:XLIII. tc. 26. §-a szintén a minisztertanácsra bizta az egyfelől a pénzügyi közigazgatási biróság, másfelől a közigazgatási hatóságok vagy a rendes biróságok között felmerült összeőtközések elintézését - a mint a képviselőház igazságügyi bizottságának jelentéséből kitünik - szintén ideiglenes „addig, mig az ilyen összeütközések eldöntésére hivatott államtanács vagy más megfelelő legfelsőbb forum fel nem állittatik”. A mult század kilenczvenes éveinek elején megindult közigazgatási reformirányzat a hatásköri összeütközések elintézésére hivatott biróság felállitását is tervbe vette és Hieronymi Károly akkori belügyminiszter megbizásából erről a tárgyról dr. Wlassics Gyula előadói tervezetet is készitett. A közigazgatási biróságról szóló 1896:XXVI. tc. már arra az álláspontra helyezkedett, hogy a hatásköri összeütközések elintézésére külön biróság fog felállittatni, mert 131. §-ának utolsó bekezdésében a fölmerült összeütközési esetnek a hatásköré összeütközések elintézésére hivatott biróság elé terjesztéséről rendelkezik. Minthogy azonban ezt a biróságot nem alkották meg, a hézag áthidalásáról a törvény 159. §-a átmenetileg akként gondoskodott, hogy az ily összeütközéseket a hatásköri összeütközések fölött dönteni hivatott biróság felállitásáig a minisztertanács intézi el.
Immár közel négy évtized óta tart ez az ideiglenesnek tervezett állapot és alkotmányunk egyik legnagyobb biztositéka a kormányhatalom kezébe van letéve. Az összeütközési eseteket az igazságügyministernek az érdekelt miniszterrel történt előzetes tárgyalás után tett előterjesztésére a miniszter tanács intézi el. Minthogy sok esetben a miniszter emeli a hatásköri panaszt és követelheti a minisztertanácsi döntést (1896:XXVI. tc. 131. §-a), a kormány egy személybwen fél is, meg biró is, mert a határozathozatalban ugyanaz a minister is részt vesz a ministertanácsban, a ki a hatásköri panaszt emelte. Az eljárás semmiképen sem lévén szabályozva, a miniszterium minden eljárási biztositék nélkül, teljesen szabad belátása szerint jár el ezekben az ügyekben. Hogy ez az ideiglenes rendezés a miniszteriumra ruházott rendkivül tág felhatalmazással és a miniszteri felelősség biztositékát kivéve - minden alkotmányos biztositék nélkül oly hosszu időn keresztül fennállhatott és hogy a közjogi kérdések iránt egyébként nagyon érzékeny közvéleményünk a legutóbbi időkig nem érezte annak hátrányos oldalát: ennek egyedüli magyarázata az, hogy a minisztérium ezt a rája ruházott legfőbb birói hatalmat általában véve a legtárgyilagosabban érvényesitette. A miniszterium rendszerint nem tett mást, mint a hatáskörre vonatkozó törvényes szabályokat szigoru objectivitással alkalmazta, a mint erről a hatásköri összeütközések tárgyában hozott minisztertanácsi határozatok közzétett nagy száma világosan támaszkodik.
Habár ez kétségen kivül áll és parlamentáris magyar kormány minden valószinüség szerint alig élne vissza ezzel a nagy hatalommal: a hatásköri összeütközések jelenlegi elintézési módja teljesen nélkülözi az intézményes biztositékokat, sőt egyenesen kiri a magyar alkotmány keretéből az, hogy a legfőbb birói hatalmat a politikát vezető kormányhatalom: a miniszterium minden eljárási biztositék nélkül gyakorolja. Elméletileg is vitathatatlan annak az álláspontnak a helyessége, hogy erre a biráskodásra nem a kormány, hanem független biróság ban hivatva, és ha a miniszterium belátásától függ az hogy bármely ügyet egyszerü hatalomszóval a birói utról elvonhasson, a visszaélés veszélye nincs kizárva. Alkotmányunknak jelentékeny biztositékát tartalmazza tehát ez a javaslat, a mely a négy évtized óta tartó ideiglenes állapotnak véget vet, a minisztertanácsnak a hatásköri összeütközések elintézésére vonatkozó hatóságát megszünteti, erre a czélra önálló és független birói fórumot állit fel és a fórum szervezetét és eljárását tüzetesen meghatározza.
Az 1. § meghatározza a hatásköri összeütközések elintézésére hivatott fórumot és azt, hogy ez a fórum milyen hatóságok között felmerült hatásköri összeütközéseket intéz el. Az idevonatkozó külföldi szabályozások általában négy csoportra oszlanak. Némely az állam legfőbb szervére, az uralkodóra vagy a törvényhozó hatalomra ruházzák az összeütközések elintézését, mint pl. régebben Francziaország és Olaszország, vagy most némely svájczi kanton; más szabályok szerint a hatásköri összeütközések felett a rendes folyamodási fokokban rendes biróságok döntenek, ugy hogy a kérdést tulajdonképen souverain módon a biróság dönti el; igy pl. az 1877. április 7-iki olasz törvény szerint a római semmitőszék. Egy harmadik rendszer az államtanácsra, a negyedik rendszer pedig külön fórumra ruházza a döntés jogát. E javaslat az utóbbi rendszer alapján áll és a hatásköri összeütközések elintézésére külön erre a czélra szolgáló önálló, független biróságot létesit. Az 1. § meghatározza, hogy a hatásköri biróság a rendes biróság és a közigazgatási biróság vagy a közigazgatási hatóság, ugyszintén a közigazgatási hatóság, ugyszintén a közigazgatási hatóság között felmerült hatásköri összeütközések elintézésére szolgál.
Kizárja tehát a hatásköri biróság elintézési köréből a birói hatóságoknak egymás között, valamint a közigazgatási hatóságoknak egymás között felmerülő összeütközésének elintézését; kizárja továbbá a hatásköri biróság elintézési köréből azokat az összeütközési eseteket is, a melyek a katonai büntető hatóságokkal szemben merülnek fel. Ezekre nézve a mostani szabályok érintetlenül maradnak és az ezek irányában felmerülő összeütközési esetek elintézéséről másutt kell gondoskodni. Természetes, hogy a katonai hatósággal nem büntető ügyben felmerült összeütközés elintézése ez elé a biróság elé fog tartozni, mert a katonai hatóság ebből a szempontból a közigazgatási hatóságok közé tartozik. A minisztertanácsnak idevonatkozó hatáskörére nézve felmerült esetben eddig sem támadt kétség. Az, hogy valamely hatóság birói vagy közigazgatási hatóságnak tekintendő-e, rendszerint kétség tárgya sem lehet; csak oly esetben lehet ez kétséges, a mikor a közigazgatási hatóság nem igazgatási ügyben, hanem magánjogi vagy büntető ügyben, vagyis olyan ügyben jár el, a mely tulajdonképen a birói hatáskörbe tartozik és csak czélszerüségi okokból van közigazgatási utra utasitva.
Habár a közigazgatási hatóság ez ügyekben átvitt hatáskörben birói munkát végez, és törvénykezési ügyet intéz is el: mégis közigazgatási hatóságnak kell azt tekinteni a hatásköri összeütközések szempontjából; mert elvi határvonal nem lévén arra nézve, hogy valamely ügy objectiv jellegénél fogva administrativ vitás ügy vagy pedig törvénykezési vitás ügy-e, az objectiv felosztás alapján bonyodalmak állhatnak elő, a melyek subjectiv felosztás alapul vételével elkerülhetők. A minisztertanács eddigi gyakorlata is pl. a cselédbérügyekben eljáró főszolgabirót, a kihágási ügyben itélő közigazgatási hatóságot, a magánjogi követelés felől itélő községi biróságot nem birói, hanem közigazgatási hatóságnak tekintette. A javaslatnak is ez az álláspontja, a melyet kifejezetten azért nem tart szükségesnek kijelenteni, mert az e szempontból biróságnak tekintendő hatóságot a rendes biróság szó eléggé kifejezi; a közigazgatási hatóság, ha birói müködést végez is, rendes biróságnak semmi esetre sem tekinthető.
A 2-3. §-okhoz
E §-ok a hatásköri biróság szervezetét határozzák meg. Minthogy a hatásköri biróság a rendes biróság, a közigazgatási biróság és a közigazgatási hatóság között felmerülő összeütközési eseteket van hivatva elintézni, a dolog természetéből következik, hogy vegyes biróságnak kell lennie. A német birodalmi birói szervezeti törvény (Gerichtsverfassungsgesetz) a hatásköri biróság szervezését a birodalom egyes országai külön törvényhozásnak hagyja fenn, kimondja azonban, hogy a biróság felének vagy a Reichsgericht, vagy az Oberstes Landesgericht, vagy az Oberlandesgericht tagjaiból kell állnia. Porszországban a hatásköri biróság a király által kinevezett 11 tagból áll, a kik közül 6 a berlini törvényszék tagja, 5 pedig magasabb közigazgatási szolgálatra, vagy birói állásra képesitett egyének közül nevezendő ki. A bajor hatásköri biróság 11 tagja közül az elnököt és 5 tagot a legfőbb törvényszék vagy főtörvényszék biráiból, 5-öt pedig a közigazgatási törvényszék biráiból nevez ki a király. Württembergben a biróság elnökből és 6 tagból áll, a kik közül 4 a főtörvényszék tagja, a többi magasabb közigazgatási tisztviselő vagy ilyen állást viselt egyén. Szászországban a biróság 11 tagja közül 6-ot a főtörvényszék biráiból, a többit a felsőbb közigazgatási hivatalnokokból kell kinevezni.
Badenben a biróságnak 13 tagja van, a kik közül 8 a főtörvényszék birája, 5 pedig felsőbb közigazgatási hivatalnok vagy közigazgatási biró. Ezekben az országokban tehát mindenütt a birói elem a tulnyomó. Sőt ott is, a hol a tagok egy részére a magasabb közigazgatási hivatalra való képesités van megszabva, tényleg inkább a közigazgatási biróság tagjait nevezik ki. Ausztriában az 1867. évi deczember 21-én kelt törvény a hatásköri összeütközések eldöntését a Reichsgericht hatáskörébe utalja. A Reichsgericht azonban tulajdonképpen nem áll az osztrák rendes biróságok élén, hanem inkább közigazgatási biróság az, az alkotmányszerüen biztositott politikai jogok számára. A Reichsgericht a császár által kinevezett elnökből és alelnökből, továbbá 12 tagból és 4 póttagból áll, a kiket a császár felében az urak házának, felében a képviselőháznak javaslatára életfogytig nevez ki. Ha a Reichsgericht és a közigazgatási biróság között merül fel hatásköri összeütközés, azt az 1875. évi október 22-iki törvény értelmében e két biróságnak az illető elnök által esetről-esetre kijelölt négy-négy tagjaból alakult tanács dönti el, a melyben a legfőbb biróság elnöke elnököl.
Az 1872. évi május 24-iki franczia törvény alapján, felállitott hatásköri biróság az igazságügyminiszter elnöklete alatt az államtanács által saját tagjai közül választott három államtanácsosból, a semmitőszék által saját tagjaiból választott három tagból, továbbá az ezek által választott két biróból és helyettesből áll. Az alelnököt saját kebelükből titkos szavazással választják. Az elnöki tennivalót rendszerint az alelnök végzi, ugy, hogy az ügyek tényleges elintézésébe az igazságügyminiszter nem foly be. A belga alkotmány 106. czikke szerint a birói és közigazgatási hatóság között támadt hatásköri összeütközési ügyekben a semmitőszék a törvényben meghatározott eljárás szerint határoz. A legfőbb állam sulyt helyez tehát arra, hogy a hatásköri összeütközések biróságát az itélkezés függetlenségének, pártatlanságának és teljes szabadságának megóvása végett birói elemekből szervezze. Erre az álláspontra helyezkedik ez a javaslat is, midőn a hatásköri biróságot tisztán birói elemekből alkotja meg és abból a közigazgatási hivatalnoki elemet kizárja. A közigazgatási hivatalnoki elemek bevonása mellett a közigazgatási szakismeret és a közigazgatási érzék szempontjából lehetne ugyan szót emelni; a javaslat ezt az elemet azért mellőzi, mert a döntő sulyt a függetlenség és a pártatlanság intézményes biztositékára helyezi és mert a közigazgatási biróság közremüködésében is biztositva látja a közigazgatási szakértelmet.
Annál a rendszernél, mely szerint elnökét a biróság maga választja, a biróság tekintélyének érdekében czélszerübbnek véli a javaslat annak a kimondását, hogy a hatásköri biróság elnöke a kir. Curiának és a kir. közigazgatási biróságnak az elnöke legyen, a kik az elnöki tisztet három évenkint váltakozva viselik. A helyes adminisztratio érdekét szolgálja a javaslatnak az a rendelkezése, hogy e biróság elnökét hatásköri birósági elnöki tisztében is az helyettesitse, a ki rendes munkakörében az ő helyettese, t. i. a másodelnök, ennek akadályoztatása esetében a rangsor szerint következő tag. A helyettes természetesen mindig annak a biróságnak a tagja, a mely biróságból való a hatásköri biróság az időszerinti elnöke. A hatásköri biróságot tehát a javaslat a kir. Curiának és a kir. közigazgatási biróságnak itélőbiráiból állitja össze, itélőbiró alatt értvén a tanácselnököket is. Az összeállitásban a két biróságot illetőleg a teljes paritást tartja szem előtt a javaslat és ezt abban valósitja meg, hogy mind a Curiából, mind a közigazgatási biróságból egyenlő számu t. i. 8-8 tagot vesz a hatásköri biróságba és hogy az elnöki tisztet mind a két biróság elnöke váltakozva viseli.
A birói pártatlanságot és függetlenséget kivánja azzal is biztositani a javaslat, hogy a tagok nem kinevezés, hanem választás utján lesznek a hatásköri biróság tagjaivá. A czélszerüség indokolja azt a szabályt, hogy mind a két biróságnak mind a két osztályából kell tagokat választani, hogy igy bármelyik osztályba tartozó ügyből merült is fel az összeütközési eset, annak szakaszerü elintézése biztositva legyen. A hatásköri biróság megalakulását nem czélszerü az egyes tagok tetszésétől tenni függővé; ezért a javaslat a megválasztást kötelezővé teszi és a hatásköri birósági tagságról való lemondást nem engedi meg. Az a szabály, hogy a megválasztott a három éven belül rendszerint addig marad tagja a hatásköri biróságnak, mint a meddig tagja a Curiának vagy a közigazgatási biróságnak, egyrészt a judicatura állandóságában, másrészt pedig abban találja indokát, hogy a Curiából, illetőleg a közigazgatási biróságból pl. nyugdijazás következtében kivált itélőbiró a birósági törvénykezés fejlődésével alig tarthatna lépést és ezért tőle eredményes müködés ezen a téren is alaigha volna várható.
Minthogy azonban a hatásköri birsági tagság a három év letelte előtt akár halál vagy nyugalomba lépés következtében megszünhetik, akár pedig a biró a nélkül, hogy az őt megválasztó biróságnak tagja lenni megszünnék, a hatásköri birósági müködésben huzamosabb időn át pl. betegség okából akadályozva lehet, szükség volt azt is kimondani, hogy ily esetben a három év hátralevő tartamára uj tagot kell választani, mert különben a hatásköri biróság müködését nem folytathatná. Minthogy a javaslat ellenkezően nem rendelkezik, önként értetik, hogy a hatásköri biróság tagjai külön javadalmazást nem kapnak.
Ez a § az egyes ügyekben itélő tanács összeállitásáról rendelkezik. Hetes tanácsot hoz javaslatba, mert több tag az alapos megitélés szempontjából sem szükséges, kevesebb pedig azért nem ajánlatos, mert czélszerübb, hogy ez a biróság ne kevesebb tagu tanácsban határozzon, mint a hány tag a Curián felülvizsgált ügyben részt vett. A javaslat sulyt helyez arra, hogy az egyes ügyek elintézésénél is ahhoz a birósághoz tartozó tag legyen a tanács elnöke, a mely biróságból való abban az időszakban az elnök. Ez iránt rendelkezik a 4. § második bekezdése; a harmadik bekezdés pedig a két biróság egyenlőségét a tanács összeállitásában is biztositja.
A javaslat nem állit fel kötelező szabályt arra, hogy az egyes ügyekben eljáró tanácsot akként kell megalakitani, hogy abban a kir. Curiának, illetőleg a közigazgatási biróságnak az az osztálya képviselve legyen, a mely osztályba tartozó ügyből az összeütközés felmerült. Az elnök a tanács összeállitásában ugyis ügyelni fog arra, hogy büntetőügyben büntetőbiró, polgári ügyben polgári biró, pénzügyi ügyben a pénzügyi osztálynak, általános közigazgatási ügyben az általános közigazgatási osztálynak a birája vegyen részt a tanácsban. De mivel nincs kizárva az az eset, hogy betegség vagy más ok miatt előforduló akadályoztatás esetében az illető szak képviseletét nem lehetne biztositani, erre nézve kötelező szabály felállitása csak nehezitené a tanácsok összeállitását.
Ez a § azt a fontos kérdést határozza meg, hogy mely esetben és mikor merül fel e törvény értelmében hatáskori összeütközés esete. E § mindenekelőtt azt az elvi kérdést oldja meg, hogy milyen természetü ügyekben merül föl a javaslat értelmében elintézendő hatásköri összeütközés. Azzal, hogy a § ebben a tekintetben semmiféle megszoritást sem tartalmaz, azt fejezi ki, hogy az 1. §-ban emlitett hatóságok között a jog bármely területén előforduló hatásköri összeütközésekben a most felállitandó biróság dönt. Némely külföldi jog, pl. a porosz jog, a hatásköri panaszt a polgári peres ügy (bürgerlicher Rechtsstreit) körére szoritja, a franczia jog pl. a büntetőkog területén csak bizonyos korlátozással enged hatásköri panaszt. A javaslat ezzel szemben a legtöbb külföldi törvényhozás, valamint a ministertanács eddigi gyakorlata által is elfogadott azt az elvet követi, hogy akár a peres és peren kivüli, akár a magánjogi és a büntetőjogi, a fegyelmi, szóval bármely ügyben merül fel az 1. §-ban megjelölt hatóságok között hatásköri összeütközés, azt a jelen törvény értelmében eldöntendő összeütkőzéseknek kell tekinteni. A kérdésnek az a lényege, hogy a jogforrások mely hatóságokra bizzák a jognak akár egyik, akár másik területén az eljárást és ha a hatóságok között a hatáskör tekintetében összeütközés támad, teljesen közömbös az, hogy a jognak melyik ágában történt az összeütközés.
Hatásköri összeütközés általában két irányban merül fel. Egyik irányban ugy, hogy az ügyben egyik hatóság sem akar eljárni; pl. a biróság a közigazgatási hatóságot, a közigazgatási hatóság pedig a biróságot tartja az ügyben való eljárásra hivatottnak; ilyen esetben az ügynek nincsen foruma és a felek nem találnak ügyük elintézésére hatóságot; ez az u. n. negativ hatásköri összeütközés esete. Másik irányban pedig ugy merül fel hatásköri összeütközés, hogy az ügynek elintézését több hatóság a maga hatáskörébe akarja vonni, mind a közigazgatási hatóság, mind a biróság el akar járni az ügyben. Ilyenkor az ügynek több foruma van, a mely forumok több és esetleg ellentétes határozatot hoznak; ez az u. n. pozitiv hatásköri összeütközés esete. Annak hogy hatásköri összeütközés esete bármely irányban felmerülhessen, mindig feltétele az ügynek azonossága és a hatósági határozat. Ha az az ügy, a melyben a különböző hatóságok el akarnak járni, vagy az eljárást megtámadják, nem ugyanaz, ilyenkor hatásköri összeütközésekről nem szólhatunk, mert a két hatóság eljárása vagy határozata egymás mellett megállhat, egymást nem zárja ki. Másik feltétele a hatásköri összeütközésének az, hogy a különböző hatóságok ugyanabban az ügyben határozatot hozzanak, határozat alatt értve a hatósági eljárást, intézkedést stb. is.
A javaslat értelmében nem elég tehát a hatásköri összeütközés felmerültéhez az, hogy az ügy a hatóság elé vitessék, hanem szükséges az is, hogy a hatóság abban az ügyben határozatot hozzon és pedig vagy a hatáskör kérdésében hozzon határozatot, vagy az ügy érdemében határozzon, eljárjon, vagy intézkedjék, a miből a hatáskör kérdésében való állásfoglalása kitünjék. A javaslat mint általánosabb megjelölést, a határozatot emliti, mert a hatósági eljárásnak vagy intézkedésnek is hatósági határozat az alapja. Mindaddig, mig a hatóság az ügyben nem határoz, nem merült fel hatásköri összeütközés esete, mert lehetséges, hogy a hatóság nem fog a másik hatósággal ellentétes álláspontra helyezkedni és igy nem merülvén fel ellentét és meg lévén az ügynek a foruma, az ellentét kiegyenlitésére és a forumnak a hatásköri biróság által való kijelölésére nem lesz szükség.
A 7. § tüzetesen, pontonkint meghatározza a hatásköri összeütközés eseteit. Az 1. pont az u. n. negativ összeütközésről szól, a mely akkor fordul elő ha mind a rendes biróság mind a közigazgatási biróság, vagy közigazgatási hatóság, ugyszintén ha mind a közigazgatási biróság, mind a közigazgatási hatóság, melyek közül az egyiknek hatáskörébe tartozik az eljárás, ugyanazt az ügyet jogerősen hatáskörükhöz nem tartozónak nyilvánitották. Sokszor megtörténik, hogy nemcsak két hatóság, hanem több hatóság között is kétséges lehet az, hogy melyiknek hatáskörébe tartozik az eljárás; kétséges lehet pl. hogy a szolgálati viszonyból felmerülő követelést, mint magánjogi követelést, a biróságnak vagy mint cselédbérkövetelést a cselédügyi hatóságnak, vagy pedig mint iparossegédi követelést az iparhatóságnak kell-e megbirálnia. Ilyen esetben nem kivánja ugyan meg a javaslat, hogy a fél minden hatóságot felkeressen panaszával, a melyhez való tartozóságáról az ügynek szó lehet, hanem azt megkivánja, hogy az a hatóság, a melyhez az igy valóban tartozik, a fél részéről megkerestetve, az ügyet magától elutasitotta légyen.
Ha az ügyben csak olyan hatóságok hoztak az eljárást megtagadó határozatot, a melyeknek hatáskörébe nem is tartozik az eljárás, akkor a hatásköri összeütközés felvetése mindenesetre korai, mert valószinü, hogy ha a fél ahhoz a hatósághoz fordul, a melyhez fordulni kell, ez a hatóság az ügyet nem fogja magától elutasitani. A hatóságok az ügyet hatáskörükhöz nem tartozónak mindig oly határozattal nyilvánitják, a mely csakis a hatáskör kérdésére szoritkozik. A javaslat megkivánja, hogy az eljárást megtagadja ez a határozat jogerőre emelkedjék. Addig, mig jogerős határozattal nincs kizárva mind a birói, mind az administrativ ut, negativ összeütközésről nincs szó, mert még mind a két uton van felső hatóság, mely az ügyet meg nem vizsgálta, de a peres vagy peren kivüli eljárás vagy a közigazgatási eljárás szerint megvizsgálhatja. Nincs kizárva, hogy a felsőbb hatóság az alsó hatósági határozatot megváltoztatja és ezzel az alsóhatóséági határozatok következtében előállott hatásköri ellentét megszüntetvén, a hatásköri biróság által való elintézést elkerülhetővé teszi.
Önként értetik, hogy a felek nincsenek kényszeritve az alsó hatósági határozat ellen jogorvoslattal élni és a felsőbb hatósági megvizsgálást provokálni; a hatáskört megtagadó alsó hatósági határozat tehát akkor is jogerős, ha az ellen a felek a megszabott idő alatt felebbvitellel nem élnek, vagy ha az ellen a felebbvitel az eljárási szabályok szerint ki van zárva. Az 1. pont mind a rendes biróság, mind a közigazgatási biróság, mind pedig a közigazgatási hatósággal szemben felmerült hatásköri összeütközések esetére vonatkozik.
A 7. § 2., 3. és 4. pontja az ugynevezett pozitiv hatásköri összeütközés eseteit szabályozzák. És pedig az egyes esetek különféleségéhez képest különféle módon. A 2., a 3. és 4. pont csak a rendes biróság és a közigazgatási biróság, továbbá a rendes biróság és a közigazgatási hatóság között felmerült pozitiv összeütközési eseteket szabályozza, mert a közigazgatási biróság és a közigazgatási hatóság között felmerült pozitiv összeütközési esetekre vonatkozó eljárás tekintetében, a mint alább tüzetesen ki fogom fejteni, a közigazgatási biróságról szóló 1896:XXVI. t. -czikk rendelkezései érintetlenül maradnak. A 3. pont a közigazgatási hatóságról, a 4. pont pedig a közigazgatási biróságról nem is rendelkezik.
A 2. pont értelmében a rendes biróság és a közigazgatási biróság vagy a közigazgatás hatóság között pozitiv hatásköri összeütközés esete akkor merül fel, ha e hatóságok ugyanazt az ügyet jogerősen hatáskörükhöz tartozónak nyilvánitották. E pont alapján a hatásköri összeütközést a két hatóságnak olyan jogerős határozata idézi elő, a mely kizárólag a hatáskör kérdésére szoritkozik. Ezzek szemben a 3. és 4. pont azokról a pozotiv hatásköri összeütközési esetekről szól, a melyeket a hatóságok érdemi határozata idéz elő.
Minthogy ugyanis megtörténik, hogy a hatóság a hatáskör kérdésében külön nem hoz határozatot, mert lehet, hogy a felek hatásköri kifogást nem tesznek, a biróság pedig a hatáskör hiányát hivatalból nem észleli, figyelmét ez elkerüli; minthogy az is lehetséges, hogy az eljárási szabályok szerint a hatóság abban az esetben, ha az ügyet hatáskörébe tartozónak tekinti, nem köteles a hatáskör kérdésében határozni, hanem mindjárt az ügy érdemébe bocsátkozhatik (a mi pl. a közigazgatási eljárásban a rendes eset): ezért szükséges rendelekezni azokról az esetekről is, a melyekben a hatóság nem határoz külön a hatáskör kérdésében, hanem azzal nyilvánitja az ügyet hatáskörébe tartozónak, hogy az ügy érdemében határoz (eljár vagy intézkedik.)
De szükséges ezekről az esetekről gondoskodni annál fogva is, mert a sommás eljárásban a birósági hatáskört megállapitó határozat ellen külön felebbvitelnek nincsen helye (1893:XVIII. tc. 28. § második bek.), a fellebbezési eljárásban pedig hatásköri kifogás alapján a felebbezés érdemének tárgyalása meg nem ctagadható (1893:XVIII. tc. 153. § második bek.). A hatáskört megállapitó határozat ellen tehát a sommás eljárásban csak az érdemi határozat elleni jogorvoslat keretében lehet orvoslást keresni, ugy, hogy ilyen esetben a hatásköri kérdést eldöntő határozat az ügy érdemében hozott határozattal együtt emelkedik jogerőre.
A 3. pont értelmében pozitiv hatásköri összeütközés esete merül fel akkor, ha a rendes biróság és a közigazgatási biróság ugyanannak az ügynek érdemében határozott. És pedig ez az összeütközés már felmerült akkor is, ha a rendes biróságnak érdemi határozata még nem jogerős. Ha az összeütközés csak a hatáskör kérdésére szoritkozó határozat provokálja, akkor e határozat jogerejének megkivánása sem a hatóságoknak, sem a feleknek hátrányukra nem válik, mert a hatásköri kérdésekre szoritkozó jogorvoslatok elintézése gyorsan, könnyen és kevés költséggel történhetik. De ha az összeütközés érdemi határozat provokálta, akkor nem volna czélszerü megkövetelni, hogy a felsőbb biróságok is határozzanak érdemben, mert ezeknek a jogorvoslatoknak az elintézése már sok időbe és - főleg a birósi eljárásban - sok költségbe is kerülhet. Helyesebb tehát ily esetben a vitás hatásköri kérdést a hatásköri birósággal nyomban eldönteni, a mely döntés esetleg az ügy érdemében való hosszadalmas és költséges eljárást feleslegessé teszi. E pont értelmében tehát már az alsó foku biróság fogja felterjeszteni az ügyet a hatásköri birósághoz, ha olyan ügyben hozott érdemi határozatot, a melyben a közigazgatási biróság is érdemben határozott.
De mivel nincs kizárva, hogy csak a rendes biróság határozatának jogerőre emelkedése után tünik ki az, hogy ugyanabban az ügyben már a közigazgatási biróságnak is van érdemi határozata: szükséges volt a 3. pontban azt is kifejezni, hogy a hatásköri összeütközés elintézését ily esetben a rendes birósági határozat jogerőre emelkedése sem akadályozza. Ezt nem tekinthetjük aggályosnak, mert a közigazgatási biróság is birói hatóság és nincs ok arra, hogy a rendes biróságnak a közigazgatási biróság fölött tulsulyt biztositsunk. A közigazgatási biróság határozatának jogerejét e pontban azért nem volt szükséges külön kiemelni, mert a közigazgatási biróság végső fokban határoz, határozata tehát mindig jogerős.
A 4. pont a rendes biróság és a közigazgatási hatóság között felmerült oly pozitiv hatásköri összeütközésről szól, a melyet a biróság, vagy a közigazgatási hatóság érdemi határozata idézett elő. Az összeütközést megállapitja a két hatóság érdemi határozata már akkor is, ha nem emelkedett jogerőre. A már fentebb előadott oknál fogva itt sem czélszerü az érdemi határozat jogerejét bevárni és az ezzel felmerülő sok munkának és költségnek kárbavesztét koczkáztatni. A hatásköri összeütközésnek elintézését az, hogy a közigazgatási hatósági határozat jogerőre emelkedett nem zárja ki, a mit a 4. pont szövege világosan kifejez. Ellenben a birói határozat t. i. a birói érdemi határozat jogerőre emelkedése a közigazgatási hatósággal szemben hatásköri összeütközés felmerültét már kizárja. Ha a biróság az ügyet már érdemben eldöntötte és ez a birói határozat jogerőre emelkedett, a res judicata érinthetetlensége oly nagy igazságszolgáltatási követelmény, hogy azt már nem szabad többé megbolygatni azon a czimen sem, hogy az ügy tulajdonképen nem birói, hanem közigazgatási hatáskörbe tartozik. A régebbi porosz jog még a jogerőre emelkedett birói itélet után is megengedte a hatásköri összeütközés provokálhatását; a mi ministertanácsi gyakorlatunk is hatályon kivül helyez néha jogerős birói itéletet, ha azt közigazgatási hatáskörbe tartozó ügyben hozták.
Kiindul ez a felfogás abból az álláspontból, hogy a biróság csakugyan illetéktelenül avatkozott a közigazgatási jogkörbe és igy az állam közjogát sértette meg. Politikai tekintetek és a franczia jog befolyása, mely már a semmitőszék előtt megfordult ügyben, sőt a felebbviteli forumon is csak korlátozva engedi meg a hatásköri összeütközési vitának a felvetését, arra inditották Poroszországot, hogy már 1847-ben elhagyta régi álláspontját. Az ausztriai törvény szerint sem lehet a birói jogerőre emelkedése után a hatásköri kérdést felvetni. Nálunk a ministertanács is igen ritkán helyezte hatályon kivül a jogerős birói itéletet, csak olyan esetekben, a mikor egészen nyilvánvaló volt, hogy a biróság a hatásköri szabályok nyilt megsértésével avatkozott közigazgatási hatáskörbe.
A legtermészetesebb és a hatáskörök kellő védelmének érdekében a leggyakorlatibb megoldás az érdemben hozott birói határozat jogerőre emelkedését jelöli meg a hatásköri vita felvetésének véghatárául. Ehez képest a javaslat kimondja, hogy a rendes biróság érdemi határozatának jogerőre emelkedése után azon az alapon, hogy az ügy a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik, eljárásnak már nem lehet helye és hogy a rendes biróság jogerős érdemi határozata a közigazgatási hatósággal szemben irányadó. Az eset hasonlóságánál fogva czélszerünek mutatkozik ezt a közigazgatási biróság érdemi határozatára nézve is kifejezetten kimondani. Önként értetik, hogy a hatásköri összeütközés felmerültéhez nem szükséges, hogy mind a két hatóságnak a 7. § ugyanazon pontjában megjelölt határozata idézze elő az összeütközést. Ehez képest például felmerült az összeütközés akkor is, ha a biróság érdembe bocsátkozás nélkül csak hatáskörét állapitotta meg (2. p.) a közigazgatási hatóság ellenben érdemi határozatot hozott (4. p.) Ezt a magától értetődő dolgot a szövegben külön kifejezni nem volt szükséges.
A közigazgatási biróságról szóló 1896:XXVI. t. -czikk 131. §-a tüzetesen szabályozza a közigazgatási biróság és a közigazgatási hatóság között felmerült pozitiv hatásköri összeütközés elintézésére vonatkozó eljárást. Minthogy ez az eljárás már tüzetesen szabályozva van s a szabályozás a közigazgatási biróságról szóló törvény egyéb rendelkezéseivel szorosan összefügg, a gyakorlatban panaszra nem adott okot és ez eljárás elvei a közigazgatási ügyekben szem előtt tartandó követelményeknek megfelelnek: a javaslat ezeket a szabályokat érintetlenül hagyja és ezt a 7. § utolsó bekezdésében világosan kijelenti.
A jelen javaslat II. fejezete tehát a közigazgatási biróságra való vonatkozásban csak a közigazgatási biróság és a rendes biróság közötti pozitiv összeütközés, valamint a közigazgatási biróság és a rendes biróság, továbbá a közigazgatási biróság és a közigazgatási hatóság közötti negativ összeütközés esetére nyer alkalmazást. Ellenben a javaslat többi rendelkezései és különösen az a rendelkezése, hogy a hatásköri összeütközés elintézése a most szervezendő hatásköri biróság elé tartozik (a 29. §-ban emlitett kivételt nem tekintve), a közigazgatási birósággal szemben felmerült minden összeütközési esetre is tehát a közigazgatási biróság és a közigazgatási hatóság közötti pozitiv összeütközés esetére is alkalmazást fog nyerni.
A 7. § azt a kérdést is megoldja, hogy mely időpontban merül fel a hatásköri összeütközés. Az összeütközés az 1. és a 2. pont esetében akkor merül föl, a mikor az utoljára eljáró hatóság határozata jogerőre emelkedik. A 3. és a 4. pont esetében pedig felmerül az összeütközés már akkor, a mikor az utóbb eljáró biróság vagy közigazgatási hatóság érdemben - ha nem is jogerősen - határozott, illetőleg a közigazgatási biróság határozatát meghozta.
Ez a § a javaslatnak egyik legsarkalatosabb rendelkezését tartalmazza, meghatározván azt, hogy miképen kerül az összeütközési eset a hatásköri birósághoz elintézés véget. A külföldi törvényhozások szerint a hatásköri biróság csak hatásköri panasz alapján határoz, abban a kérdésben azonban, hogy ki legyen jogositva hatásköri panaszt emelni, másként szabályozzák a negativ és másként a positiv összeütközési eseteket. A negativ hatásköri összeütközések esetében általában csak akkor van helye e törvényhozások szerint az összeütközések elintézésének, ha az ügyben érdekelt fél hatásköri panaszt emel és ezen az uton kijelenti, hogy az összeütközés elintézését kivánja. Igy rendelkezik pl. a porosz, a franczia és az osztrák jog, valamint az 1895-ik évi magyar tervezet is. Ha a felek megnyugosznak abban, hogy ügyüknek nem akad hatósága, ugy e felfogás mellett semmi tekintet sem követeli azt, hogy az állam a felekre hivatalból oktroyáljon, a mely előtt esetleg az eljárást nem is folytatják. A pozitiv összeütközés esetében ellenben a külföldi törvényhozások általában és az 1895. évi tervezetünk is csak hatósági panaszra engedik meg az összeütközés provokálását, ebben az esetben a félnek panaszemelési jogot nem adnak. Ezek a törvények, illetőleg az emlitett tervezet csak a közigazgatási hatóságnak adják meg a panaszemelés jogát és nem is mindegyik közigazgatási hatóságnak.
Francziaországban a préfet, Poroszországban a ministerek és a tartományi közigazgatási főhatóságok, Bajorországban a Kreisregierung, a ministerek és bizonyos esetben a közigazgatási biróság mellett müködő államügyész, Szászországban csak a magasabb közigazgatási hatóságok, Badenben, Hessenben csak a központi kormányhatóságok, Württembergben ugyanezek és a rendes birósággal szemben a közigazgatási biróság, Ausztriában pedig az országos vagy az ennél magasabb kormányhatóságok emelhetnek hatásköri panaszt; általában azt a tételt fogadják el, hogy positiv hatásköri összeütközések esetében csak a minister, vagy a felsőbb közigazgatási hatóság van jogositva hatásköri panaszt érvényesiteni. Az 1895. évi tervezetünk a főispánt (a székesfőváros főpolgármesterét), az alispánt (törvényhatósági város polgármesterét), a pénzügyigazgatót és az illető ministert jogositja fel a hatásköri panasz benyujtására, kijelentvén azt is, hogy a panasz bejelentésének vagy visszavonásának joga a felelős minister hatósága és ellenőrzése alatt áll s a panasz emelhetik akkor is, ha náluk az ügy nincs folyamatban.
Lényegileg ugyanezt a rendszert fogadja el a közigazgatási biróság és a közigazgatási hatóság között felmerült positiv összeütközések elintézésére nézve a közigazgatási biróságról szóló 1896:XXVI. törvénycikk 131. §-a is. A külföldi törvényhozások és az 1895. évi tervezet a rendes biróságot a hatásköri panasz emelésének jogával nem ruházzák fel. Kiindulva abból az alapelvből, hogy a biróság csak a fél kérelmére vagy a vádló inditványára jár el és igy addig, mig folyamatban nincs előtte az ügy, nincs is hivatva a törvényesen megállapitott hatáskörök érdekében hivatalból lépéseket tenni, a hatásköri panasz provoklását csakis a közigazgatási hatóságnak biztositják. A biróságnak erre szüksége sincs, mert ha folyamatba teszik előtte az eljárást, az ügyet a közigazgatási hatóság elé csak vagy saját határozata, vagy a hatásköri összeütközések birósága utalhatja. A birói hatalmi körön szerintük azzal, hogy a biróságoknak provokálási joga nincs, sérelem alá nem esik és ezt gyakoslati okok sem követelik.
A javaslat a most ismertetett felfogástól eltérő álláspontra helyezkedik és a hatásköri összeütközést, akár negativ, akár pozitiv irányban merüljön az fel, mindig hivatalból intézteti el. A hatásköri per közjogi természetü, a jogvita nem magánfelek, hanem a hatóságok között folyik, a magánfelek közremüködése tehát nem lényeges és pedig nem csak pozitiv, hanem negativ összeütközés esetében sem. Nem indokolt ehhez képest a magánfelek közremüködését szükségképenivé tenni oly értelemben, hogy a negativ összeütközés a magánfél panasza nélkül el ne intéztessék. Annak, hogy hatásköri összeütközés felmerült, vagy a hatáskört meghatározó jogszabályok homályossága vagy hézagossága, vagy a jogszabályt alkalmazó közegek járatlansága az oka. Ha a hatásköri jogszabály félreérthetlenül világos és ha a szabályt alkalmazó közeg azt ismeri és helyesen alkalmazza: hatásköri összeütközés esete nem merülhet fel. A félnek abban, hogy ily összeütközés felmerült, semmi része sincs. A fél eleget tesz a jog által reá rótt kötelezettségnek akkor, ha jogának érvényesitése végett az eljárásra hivatottnak vélt hatósághoz fordul és ha ettől alutasitva, az ez által eljárásra hivatottnak tartott másik hatóságot keresi fel. Teljesen indokolatlan az összeütközésben mindenképen vétlen felet még azzal is terhelni, hogy egy harmadik fórumot keressen fel azért, hogy a hatóságok között felmerült összeütközés elintézésével ügyének illetékes forumát megnyerje.
A zavar az állam közjogi rendjében az állam törvényének vagy az állam közegének a hibája következtében állott elő; azt tehát a félnek minden közremüködése nélkül magának az államnak hivatalból kell rendbe hozni. De méltánytalan is volna a felet a hatásköri panaszra szoritás utján utánjárással és költséggel terhelni. A negativ hatásköri összeütközési esetek tulnyomó nagy része szegény embereknek, cselédeknek mezei munkásoknak, iparos segédeknek csekély értékü ügyében merül fel; pár korona összegü cselédbér, segédi követelés, mezei munkabér, mezei vagy erdei kár adja ez összeütközési eseteknek az anyagát. Ezeknek a kis embereknek már az is kárt okoz, ha ügyük érvényesitése végett két hatósághoz kellett hiába fordulniok, nagyon sulyosan nehezednék rájuk az, ha a fórum megnyerése végett még egy harmadik hatósághoz is kellene folyamodniok és ebből a czélból, ha személyesen járnak el, egy munkanapot veszteniök, ha pedig nem személyesen járnak el, meghatalmazottat keresniök és a meghatalmazás költségét viselniök. Ehhez járul még az is, hogy a hatásköri biróság előtti eljárásra és a hatásköri panasz benyujtására is jól megfontolt okokból ügyvédi kényszert kell felállitani. Az a költség tehát, a mibe az ügyvédi képviselet a félnek kerül, legtöbbször a per tárgyának csekély értékét is felülmulhatná.
Szegényvédő ügyvéd kirendelését sem nyerhetné el könnyen a szegény fél, mert még abban a kértésben is hatásköri vita állhat elő, hogy melyik hatóság intézkedjék a szegényvédő kirendelése iránt. Nyilvánvaló tehát, hogy a hatásköri összeütközésnek hivatalából való elintézése fél érdekében előnyösebb. Az utánjárás nehézsége és kötelessége sokszor arra vinné a felet, hogy inkább lemond jogának érvényesitéséről, mint hogy az azzal járó nehézségeknek kitegye magát. Nem szabad figyelmen kivül hagyni, hogy olyan ügyek is vannak, a melyekben magánfél nincs; tehát a hivatalból való elintézés egyáltalában mellőzhetetlen. A közigazgatási eljárás hatáskörébe tartozó kihágási eljárásban a közvád képviseletéről ez idő szerint nincs gondoskodás, a hivatalból üldözendő, idetartozó kihágások esetében tehát nincs fél, a ki hatásköri panaszt emelne. Távol levő, de gondnokság alá nem helyezett, ismeretlen helyen tartózkodó felet illető pénzösszeg letéti őrzése körül is többször merült fel gyámhatóság és biróság között hatásköri összeütközés; ha ily esetben hivatalból nem történnék meg annak az elintézése, az összeütközés elintézetlenül maradna, mert az érdekelt fél az ügyről nem tud semmit, és igy hatásköri panaszt nem is emelhet. A hatásköri per jogi természetére nézve előadott indokok még erősebben szólnak a mellett, hogy a pozitiv összeütközési esetek is hivatalból intéztessenek el.
Különösen aggályos az a rendszer, hogy a közigazgatási hatóságok, ministerek, bármely birósági eljárást a közigazgatási hatáskör sérelme czimén akár polgári, akár büntető ügyben megakaszthassanak és pedig minden hatósági határozat nélkül egyszerü megkereséssel még akkor is, ha a fél az ügyet a közigazgatási uton nem tette folyamatba. A birói eljárás garantiáinak és a birói jogvédelem biztonságának erős sérelmével járhat az. Nem fogadható el helyesnek az az érvelés sem, hogy a birói hatalmi körön azzal, hogy a biróságnak panaszemelési joga nincs, sérelem nem esik és ezt gyakorlati okok sem követelik. A javaslat felfogása szerint sulyos sérelem esik a birói eljárásban rejlő alkotmányos biztositékokon akkor, ha törvény szerint birói utra tartozó ügyet közigazgatási uton intéznek el. Az az érv, hogy a biróság csak a fél kérelmére jár el, nem indokolhatja a hatásköri panasznak csak a közigazgatási hatóságra szoritását. A közigazgatási hatóságok hatáskörébe is számtalan olyan magánjogi és büntetőjogi ügy tartozik, a melyekben a közigazgatási hatóság is csak a fél kérelmére járhat el. Ezeket az ügyeket tekintve, a közigazgatási és a birói hatóságok között e részben semmi különbség sincs, már pedig a hatásköri összeütközéseknek tulnyomó nagy részében épen ezek az ügyek adják az összeütközés anyagát.
Mindezeket fontolóra véve, a javaslat az összeütközés esetének hivatalból történő elintézését állitja fel szbályul. A külföldi törvényhozások példáját nem tartja irányadónak a javaslat. A hatásköri összeütközési eseteknek az anyaga a legtöbb államban különbözik a mienktől. Talán sehol sincs annyi magánjogi, tehát tulajdonképen birói utra tartozó ügy, közigazgatási utra utasitva, mint nálunk. A hatásköri összeütközések biróságának elintézési köréből több helyütt a büntető és a peren kivüli ügyek ki vannak zárva szóval a külföldi viszonyok a mienktől sok tekintetben eltérnek. Következéskép a külföldi minta követése épen nem indokolt. Ellenben nyomós érv merithető a hivatalból történő elintézés mellett abból a körülményből, hogy a biróságok között felmerült hatásköri összeütközési eseteket mind ma, mind pedig az uj polgári perrendtartási javaslat szerint hivatalból kell elintézni és hogy a hatásköri összeütközések ministertanácsi elintézése is már négy évtized óta hivatalból történik. Ennek helyességét az eddigi gyakorlat eléggé bizonyitja s az elintézés e módja ellen soha panasz nem merült föl.
Ehhez járul végül annak a megfontolása is, hogy a hivatalból való elintézés elfogadása a panaszemelésre jogositottak körének meghatározását és több aprólékos szabályt fölöslegessé tesz, és igy nem csak a törvény szerkezetét teszi egyszerübbé és világosabbá, hanem annak gyakorlati alkalmazását is megkönnyiti, gyorsitja és olcsóbbitja. A 8. § kötelességévé teszi a hatóságnak, hogy a mint a hatásköri összeütközés felmerültét észleli, az összes iratokat haladéktalanul terjeszsze fel közvetlenül a hatásköri birósághoz. A felterjesztő hatóság rendszerint az ügyben utóljára eljáró hatóság lesz, mert ennek az előbbi eljáró hatósággal ellentétes határozata fogja az összeütközést előidézni. Hogy az összeütközés mikor merül fel, azt a 7. § világosan kifejezi. A felterjesztő hatóság nem csak saját iratait, hanem a másik hatóság iratait is köteles felterjeszteni, és a mennyiben azokat már előbb nem szerezte volna be, a felterjesztés czéljából a másik hatóságtól be kell szereznie.
Minthogy a hatóság hivatalból köteles az ügyet a hatásköri birósághoz felterjeszteni, az is önként értetik, hogy a fél nincs elzárva attól, hogy az ügyében felmerült összeütközést a hatóságnak tudomására juttassa és hogy a hatóság ily esetben is köteles a tudomására jutott esetre vonatkozó iratokat felterjeszteni. A javaslatnak azzal az alapelvével szemben, hogy a hatásköri összeütközéseket a fél kérelme nélkül hivatalból kell elintézni, a kivételeket a 26. § tartalmazza.
Az a hatóság, a melynél az összeütközés felmerült, nyomban köteles az ügyben eljárt másik hatóságot értesiteni és az illető ministernek erről az összeütközésről jelentést tenni. A másik hatóság értesitése a 10. §-ban meghatározott követelmények alkalmazhatása végett, a ministerhez való jelentés pedig a felügyeleti jog szempontján kivül azért szükséges, hogy a minister, a ki a hatásköri biróság tárgyalásán kiküldöttje utján részt vehet, az ügyről mihamarabb tájékozást nyerhessen és a tárgyalásra előkészülhessen. A közigazgatási biróság csak a rendes birósággal szemben felmerült összeütközési esetet hozza e § szerint az illető miniszterek tudomására, mert a közigazgatási hatósággal szemben fölmerült összeütközési esetről az 1896:XXVI. tc. 131. §-a rendelkezik.
A hatásköri összeütközés felmerültének az a következménye, hogy a további eljárás mind a két hatóságnál, a mennyiben eljárásnak egyáltalában akkor még helye van, megakad és az érdemi határozat végrehajtása a biztositó intézkedések foganatositásán tul nem terjedhet. Ez az összeütközés felmerülésének logikai következménye és azért mellőzhetetlen, mert különben annak a hatóságnak, a melynek hatáskörét a hatásköri biróság nem fogja megállapitani, egész eljárása hatályát vesztvén, nem csak sok munka és költség veszne kárba, hanem a felekre is jogsérelem származhatnék. Az alól a szabály alól, hogy a végrehajtás a biztositó intézkedések foganatositásán tul nem terjedhet, kivételt kell tenni arra az esetre, ha a végrehajtás elhalasztásából helyrehozhatatlan kár származnék; ha pl. el nem tartható ingók elárverezéséről van szó. E § általános szövegezésénél fogva mind a polgári, mind a büntető, mind pedig a közigazgatási eljárásban alkalmazandó. Hogy biztositó intézkedések alatt egyes esetekben mit kell érteni, azt az illető eljárás különleges szabályai határozzák meg. Hogy a hatásköri biróság határozatának meghozatala után a félbeszakadt eljárás tovább folyik, ezt külön kimondani nem szükséges. Valamint az összeütközés felmerültével az eljárási ipso facto félbeszakad, ugy az összeütközés elintézésével a félbeszakadás ipso facto megszünik. Ennek a 10. §-nak a rendelkezései természetszerüleg csak a positiv összeütközések esetére nyernek alkalmazást.
A 11-21. §-ok a hatásköri biróság előtti eljárást szabályozzák. Az eljárás szabályozásában a hatásköri per közjogi természetét alapul véve, a javaslat a felek közremüködésére nem helyez sulyt, de közremüködésüket nem zárja ki. A javaslat az eljárás berendezésében gyorsaságra és egyszerüségre törekszik, nem hagyva figyelmen kivül azt, hogy tapasztalat szerint a hatásköri összeütközések anyagát tulnyomóan apró ügyek teszik. Minthogy a hatásköri biróságnak döntése tisztán jogkérdésre szoritkozik, az eljárást a javaslat lényegileg a sommás perbeli felülvizsgálati eljárás szabályai szerint rendezi be, a mely eljárásban szintén jogkérdések megoldása a feladata a biróságnak. Hasonló ez a szabályozás a közigazgatási birósági eljárás szabályaihoz is. A felérkezett ügynek mindenekelőtt előadót kell rendelni, tárgyalásra azonban csak akkor kell nyomban határnapot kitüzni, ha az ügyet akadálytalanul tárgyalni lehet; ha azonban az ügy tárgyalásra nem alkalmas, mert pl. az iratok hiányosan érkeztek föl, a javaslat módot nyujt arra, hogy ezek a hiányok rövig uton már a tárgyalás előtt pótolhatók legyenek. A javaslat nemcsak a feleknek, hanem a közigazgatási, illetőleg a birói hatáskör védelmére az illető ministernek is közremüködési jogot biztosit. Ezt a hatásköri per közjogi természete hozza magával. Minthogy bünvádi ügyben a jogegység megóvása első sorban a koronaügyésznek a feladata, a hatásköri szabályoknak pontos megtartása pedig a jogegységet közelről érinti, a javaslat bünvádi ügyben a koronaügyésznek is befolyást biztosit.
Ez a § a tárgyalás előkészitéséről rendelkezik és megengedi, hogy mindazok, a kiket a hatásköri per eldöntésében a közremüködés joga illet, jogi álláspontjukat már a tárgyalás előtt jelezzék. Nemcsak a tárgyaláson való megjelenést teszi ez sok esetben fölöslegessé, hanem a felek álláspontjáról, az ellentétes nézetekről mind a hatásköri biróságot, mind pedig az ellenfelet czélszerüen tájékoztatja. A nyilatkozatot, melynek beadására ez a § az érdekelteket feljogositja, a tárgyalási időköz első felében kell benyujtani, értvén tárgyalási időköz alatt azt az időközt, a mely a tárgyalást kitüző végzésnek a nyilatkozatot beadó fél részére történt kézbesitése és a tárgyalás határnapja között van. A nyilatkozatnak későbbi beadását azért nem czélszerü megengedni, mert különben a nyilatkozat czélját: a tárgyalás előkészitését, a biróság és az ellenfél tájékoztatását nem érhetné el.
A javaslat a feleknek a hatásköri biróság előtti klépviseletére kötelező ügyvédi képviseletet szab meg, a fél a nyilatkozatot csak ügyvédi képviselettel nyujthatja be és a tárgyaláson csak ügyvédi képviselettel jelenhetik meg. A hatásköri biróság csak a hatásköri szabályoknak alkalmazása felől határoz, és igy kizárólag csak jogkérdésben dönt. A jogszabályokat nem ismerő laikus félnek a hatásköri biróság elé bocsátása tehát teljesen czéltalan és a biróság eljárását csak zavaró intézkedés lenne. Az ügyvédi kényszer a felekre nem sérelmes, mert hiszen ügyük minden közremüködésük nélkül is hivatalból elintézést nyer; ha tehát mind a mellett, hogy közremüködésükre ügyüknek törvényszerü elintézése czéljából nincsen szükség, mégis czélszerünek vélik jogi álláspontjuknak tüzetes kifejtését: akkor indokolt, hogy ezzel csak hivatalos jogi szakértőt, ügyvédet bizhassanak meg.
A birósági eljárásban a törvényszék előtt, a kir. itélőtábla és a kir. Curia előtt is kötelező az ügyvédi képviselet; nem lenne tehát indokolt a hatásköri biróság tekintetében, a mely a hatásköri vitának legfőbb birósága, ettől eltérni. Az ügyvédi képviselet szabályai alól kivételeket tesz a javaslat. A 13. § második bekezdése teljesen megfelel a polgári peres eljárásban fennálló kivételeknek, ugyszintén megfelel a polgári peres eljárásnak a 13. § utolsó bekezdésében érintett kivételeknek, ugyszintén megfelel, a polgári peres eljárásnak a 13. § utolsó bekezdésében érintett kivétel is. Az ügyvédi kényszer csak a felekre szól. A minister tehát, ha nem fél az ügyben, t. i. az eljárást nem ő folytatja vagy ellene nem folytatják, a mikor tehát, mint hatóság, a közérdeket képviseli, bármely közhivatalnokkal képviseltetheti magát.
Ezek a §-ok a hatásköri biróság előtti tárgyalást szabályozzák. Minthogy a hatásköri biróság tisztán jogkérdésben határoz, a tárgyalás szóbelisége nem oly feltétlen követelménye a helyes eljárásnak, mint ott, a hol ténykérdéseket kell tisztázni. A szóbeliségnek a javaslat is tért enged annyiban, hogy az előadó szóval terjeszti elő az ügyet és hogy az előadó előterjesztése után a felek, a ministeri képviselők és a koronaügyész felszólalhatnak (17. §) továbbá hogy némely, a felek rövid meghagyásával egyszerüen kiderithető ténykérdés tekintetében a jelenlevők meghallgatását is megengedi (18. §). A javaslat szóbelisége tehát a ténykérdésre vonatkozólag a 18. §-ban tett csekély eltéréssel megegyezik a sommás eljárás felülvizsgálati részében keresztül vitt szóbeliséggel, de nem megy annyira, mint a közigazgatási biróság szóbelisége, a mely a felekkel való tárgyalásnak és bizonyitásfelvételnek is helyt ad (1896:XXVI. tc. 129. §).
A mennyiben a javaslat szabályaiból egyéb nem következik, a tárgyalásra a közigazgatási biróságról szóló törvény rendelkezéseit, mint legmegfelelőbbeket kell alkalmazni. A 14. § e szabályánál fogva alkalmazandók lesznek nevezetesen az 1896:XXVI. t. -czikknek a rendfentartásra vonatkozó 123. §-a, a tárgyalás elhalasztását kizáró 125. §-a, a nyilvánosságról rendelkező 126. §-a, a tanácskozásra vonatkozó 130. §-a stb. Minthogy az összeütközést a 8. § kapcsán kifejtetteknél fogva hivatalból kell elintézni, a 16. § kifejezetten kimondja, hogy az érdekeltek elmaradása vagy nyilatkozatuk hiánya a tárgyalást és a határozat meghozatalát nem gátolja.
A 17-18. §-okhoz
Ezek a §-ok a hatásköri biróság határozatainak a szabályait tartalmazzák. Mint már fentebb emlitettem, a javaslat nem zárja ki, hogy a hatásköri biróság némely fölszerelésbeli vagy tényállásbeli hiányt a tárgyaláson pótolhasson. Rendszerint az eljárt hatóság határozataiban a tényállás kimeritően meg van állapitva ugy, hogy a hatásköri biróságnak csak a hatáskört meghatározó jogszabályt kell alkalmaznia; minthogy azonban nincs kizárva, hogy mégis van a tényállásnak hiánya, ennek a tárgyaláson való pótlását megengedi a javaslat akkor, ha ez a jelenlévő felek egyszerü meghallgatásával megtörténhetik; ha pl. döntő suly fekszik azon, hogy van-e az alkalmazottnak cselédkönyve vagy valamely szerződést kell megtekinteni, mely az iratok közül hiányzik, de a jelenlevő felek azt felmutatják stb. Azt azonban a javaslat nem engedi meg, hogy a feleket a biróság a tényállás tisztázása végett maga elé idézze, még kevésbbé engedi meg azt, hogy bizonyitást vegyen fel, tanukat hallgasson ki, hanem ugy rendelkezik, hogy abban az esetben, ha a szükséges pótlást a jelenlevő felek egyszerü meghallgatásával azonnal nem foganatosithatná, annak foganatositását valamely alsóbb hatóságnak hagyja meg.
A hatásköri biróság előtti tárgyalás és bizonyitás-felvétel egyrészt a biróság munkáját rendkivül megszaporitaná, másrészt a feleknek aránytalan nagy költséget okozna. Minthogy pedig a kideritendő hiány legtöbbször igen egyszerü kérdésre vonatkozik, azt a hatásköri biróság utasitására az alsóbb hatóság, mely a felekhez és az ügyhöz közelebb is áll, minden nehézség nélkül megteheti. Hogy a szükséges tényállás kideritése végett a hatásköri biróság melyik hatóságot vegye igénybe, arról a javaslat nem rendelkezik. Ehhez képest a biróság akár a főszolgabiró vagy az alispán, akár a járásbiróság vagy a felebbezési biróság utján intézkedhetik a pótlás iránt, a szerint, a mint a körülményekhez képest egyik vagy másik hatóság igénybevétele mutatkozik czélszerübbnek.
A 19. § a hatásköri biróság határozatának a tartalmát szabja meg. A hatásköri biróság határozata háromféle lehet. Rendszerint azt fogja kijelenteni a hatásköri biróság, hogy az eljárás az összeütközésben lévő hatóságok közül valamelyiknek a hatáskörébe tartozik. De előfordulhat az is, hogy olyan ügy kerül a hatásköri biróság elé, a mely az ügyben eljárt hatóságok közül egyiknek a hatáskörében sem, hanem olyan hatóságnak a hatáskörébe tartozik, a melyiknél az ügy még nem fordult meg. Vagy pedig az is lehetséges, hogy az ügyben semmiféle hatósági eljárásnak nincsen helye, mert az állam abban jogvédelmet nem nyujthat. Ilyen esetben a hatásköri biróság azt fogja kijelenteni, hogy az ügy az eljárt hatóságok egyikének a hatáskörébe sem tartozik. Végre az is megtörténhetik, hogy az eljárt hatóság tévesen hitte azt, hogy az ügyben hatásköri összeütközés merült fel és ok nélkül terjesztette fel az iratokat.
Ilyen esetben azt fogja kijelenteni a hatásköri biróság, hogy összeütközés esete nem merült fel. A hatásköri biróság csak a fölött hivatott dönteni, hogy rendes birói, közigazgatási hatósági vagy közigazgatási birói utra tartozik-e az eljárás. Arra azonban, hogy a birói vagy a közigazgatási hatóságok közül melyik biróságnak vagy melyik közigazgatási hatóságnak kell eljárnia, a hatásköri biróság nem nyilatkozhatik, mert ez az illetékességi kérdés már birói vagy közigazgatási utra tartozik. Kimondja továbbá a 19. § azt is, hogy a hatásköri biróságnak határozata mind a biróságot, mind a közigazgatási hatóságot kötelezi; ezek a hatóságok tehát a hatásköri döntést többé nem tehetik kérdés tárgyává. A hatáskör kijelölésének következménye az is, hogy ha az a hatóság, a mely az ügyre a hatásköri biróság döntése szerint hatáskörrel nem birt, érdemben határozott, eljárt vagy intézkedett, ez a határozat, eljárás vagy intézkedés hatályát veszti, kivéve azokat a halaszthatatlan intézkedéseket, a melyekre a 10. § a hatásköri összeütközésnek halasztó hatályt nem tulajdonit. Ez azonban már a 19. § harmadik bekezdéséből következik és annyira magától értetődik, hogy külön kijelentésre nem szorul.
A 21. § a hatásköri biróság határozatának kézbesitését és az iratok visszaküldését szabályozza. A hatásköri határozatok elvi jelentősége szükségessé teszi, hogy azok minél tágabb körben közzététessenek. Erről azonban a javaslat nem rendelkezik, mert mind az Igazságügyi Közlönyre fennálló szabályok, mind a többi ministeriumok gyakorlata szerint közzé kell a határozatokat tenni, a közzétételről tehát az illető ministerek a maguk hatáskörében fognak gondoskodni.
A biróság az eljárási költséget legtöbbször kölcsönösen meg fogja szüntetni, mert az összeütközés nem annyira a felek, mint a hatóságok hibája; csak akkor lesz indokolt egyik vagy másik félnek költségben marasztalása, ha a hatásköri összeütközés felmerültét hamis ténybeli előadással vagy egyébként maga a fél idézte elő. A költségviselés kérdésének eldöntését különben teljesen a biróságra bizza a javaslat. Arra nézve azonban kötelező szabályt állit fel a javaslat, hogy az ügyvédi képviselettel okozott költségben az ellenfelet nem szabad elmarasztalni. Minthogy az összeütközést hivatalból is elintézik, a fél közremüködésére szükség nincsen: teljesen indokolatlan volna az ellenfelet a miatt költséggel terhelni, mert a fél saját érdekében, az a fél saját érdekében, az ő álláspontjának bővebb kifejtése végett ügyvédi segitséget vett igénybe. Az ügyvéd és a megbizó fél közötti viszony rendezése pedig nem a javaslat keretében tartozik, hanem vita esetében a rendes biróság fog abban a kérdésben határozni, hogy az ügyvéd saját felével szemben mily összegü dijazást követelhet.
A javaslatnak egyik alapelve (8. §) az, hogy a hatásköri összeütközést a fél kérelme nélkül hivatalból kell elintézni. Ezt az elvet azonban nem viszi a javaslat tulságba és nem rendeli azt, hogy az összeütközést a felek kérelme ellenére is el kelljen intézni. Semmi indok sem szól a mellett, hogy hivatalból octroyáljon a hatásköri biróság fórumot a felekre akkor, a mikor ők kifejezetten megnyugosznak abban, hogy ügyüknek ne akad hatósága s a mikor az eljárást nem akarják folytatni. Ilyen esetben a hatásköri biróság körülményes eljárása csak akadémikus jellegü, czéltalan munkaszaporitás lenne. Minthogy azonban azt, hogy a felek, a kik már két hatósághoz hiába fordultak, ügyükre fórumot nem kivánnak, vélelmezni nem lehet: a javaslat megkivánja, hogy az ügyben részt vett összes felek egyértelmően kijelentsék, hogy a hatásköri összeütközés esetének elintézését nem kivánják. Ezt a kijelentést szintén ügyvédi képviselettel irásban kell benyujtani és pedig addig, mig az iratokhoz fel nem terjesztették, az eljáró hatóságnál, ha pedig már felterjesztették, a hatásköri biróságnál. Az ügyvédi képviselet ily esetben a bejelentő fél személyazonosságának igazolása czéljából is szükséges.
Minthogy a feleknek ilyen rendelkezése csak a fél fellépésétől függő ügyben lehet helyén, ellenben hivatalból meginditandó eljárásban nem, a javaslat bilágosan kimondja, hogy az összeütközés elintézése a feleknek ily kijelentése alapján csak oly ügyben maradhat el, a melyben csak a fél keresete, kérelme, panasza vagy magáninditványa alapján inditható meg a hatósági eljárás. Az, hogy az összeütközés a fél kijelentése alapján csak a negativ összeütközés esetében marad elintézetlenül, bővebb indokolásra nem szorul. Nincs kizárva annak a lehetősége, hogy a közigazgatási hatóság, nevezetesen a minister a fennálló törvényes rendelkezéseknek megfelelően még a jogerőre emelkedett közigazgatási határozatot is egyes esetekben hatályon kivül helyezheti és pl. a közigazgatási hatáskört kimondó alsóbb hatósági közigazgatási határozat hatályon kivül helyezésével a birói hatáskört elismerheti. Minthogy ilyenkor a hatásköri összeütközés magától megszünik, a javaslat ilyen esetekre gondolva kimondja, hogy ez esetekben az összeütközés hatásköri birósági elintézése szintén elmarad.
