1908. évi XII. törvénycikk indokolása

a kölcsönös kereskedelmi és forgalmi viszonyoknak az Ő Felsége uralkodása alatt álló többi országokkal való szabályozása tárgyában Budapesten 1907. évi október hó 8-án kötött szerződés beczikkelyezéséről * 

Általános indokolás

Az 1867. évi XII. törvénycikk - Magyarország önrendelkezési jogának érintetlen hagyásával - a Magyarország és Ausztria közötti gazdasági viszony rendezését időnkénti megegyezésre utalja; nem rendelkezőleg, mintha Magyarország köteles volna ez iránt megegyezést létesiteni ő Felsége többi országaival, hanem csakis Magyarország készségét jelentve ki ily megegyezés létesitésére, feltételezve természetesen gazdasági érdekeinek e megegyezésben való kielégitését. Az által, hogy ily megegyezés az utolsó vám- és kereskedelmi szövetség lejárta után 1899-ig nem jött létre, az 1867. évi XII. tc. 68. §-ában az országnak fentartott önrendelkezési joga jutott érvényre. Ezen az alapon jött létre az 1899. évi XXX. tc., mely az önálló vámterület jogi alapján a viszonosság feltételezése mellett az addigi állapotot 1907. évi deczember hó 31-ig fenntartotta. Annak következtében tehát, hogy ugy Magyarország, mint Ausztria egymáshoz való gazdasági viszonyukat egyoldalulag, önállóan - bár a viszonosság feltételezésével - rendezték, mindkét államra nézve beállott az önálló vámterület jogi állapota.

Ennek az állapotnak természetes folyománya lett volna, a két állam gazdasági viszonyainak a változott helyzet alapján való rendezése. Ez azonban nem történt meg, hanem az 1899. évi XXX. tc. alapján ujabb kisérlet tétetett ennek a viszonynak vámszövetségi alapon való rendezésére, mely 1903-ban tényleg eredményre is vezetett. A kormányok között akkor megkötött vám- és kereskedelmi szövetség azonban törvényhozási elintézést nem nyervén, az 1899. évi XXX. tc. által teremtett helyzet tovább is fennmaradt és fennáll ma is. Csakhogy nem azokkal az intencziókkal áll fenn ez időszerint, a melyek e törvényt létrehozták, hanem azokkal ellentétesen. Ugyanis a reánk nézve legfontosabb külállamokkal a kereskedelmi szerződések az idézett törvény tilalma daczára meg lettek kötve és az azok alapjául szolgált közös vámtarifával együtt alkotmányellenesen életbe is lettek léptetve.

Ez volt a helyzet akkor, midőn a jelenlegi kormány az ügyek vezetését átvette. Egyrészt tehát törvény alapján az önálló vámterület jogi állapotában volt az ország, másrészt törvénytelenül bár, de tényleg le volt kötve a vámterületi közösségre, mert kénytelen volt a külállamokkal kötött és már tényleg életbelépett szerződéseket elismerni és törvényesiteni. Ez a lekötöttség a kormány önálló kereskedelempolitikai akczióképességét nemzetközi-jogilag a legszükebb térre szoritotta és megbénitotta.

Az, hogy az emlitett szerződések megkötésénél tárgyalási alapul oly vámtarifa szolgált, mely az Ausztriával való teljesen szabad kölcsönös forgalmat feltételezte, illetőleg vámvédelmi czélzataiban is a két állam érdekeinek kompromisszumán épült fel, teljesen kizárta azt, hogy az Ausztriával közösen és együttesen kifelé elvállalt kötelmek által adott vámpolitikai rendszeren belül Ausztria irányában a már megkötött és hatályba lépett szerződések lejártáig a szabadforgalom elvétől lényegesen eltérő rendezkedést lehetett volna eszközölni. Az adott helyzetben a kormány - hogy a törvényes rendet ezen a téren is helyreállitsa - kénytelen volt az 1906. évi III. törvénycikkben foglalt felhatalmazási törvény alapján az emlitett nemzetközi szerződéseket kormányrendelettel törvényes módon hatályositani addig is, mig a törvényhozás e szerződéseket beczikkelyezhetné.

Ellenben a vámtarifát illetőleg igyekezett érvényesiteni az önálló vámterület jogi állapotát és az eredetileg közösnek készült vámtarifát mint magyar autonom vámtarifát az idézett felhatalmazási törvény értelmében életbe is léptette. A magyar szent korona országainak területére érvényes külön autonom vámtarifa természetes folyománya volt az 1899:XXX. tc. által teremtett helyzetnek: ezzel Magyarország külön gazdasági területe tényleges kifejezést nyert.

Ennek viszont folyománya az, hogy Magyarország többé nem köthet Ausztriával vámszövetséget, vagyis a közös vámterület többé fenn nem tartható, hanem a két állam egymáshoz való gazdasági viszonyai az adott helyzet által felállitott korlátok között ugy rendezendők, mint két egyenlően szuverén állam között, tehát szerződés alapján. A két állam közötti kölcsönös szabad forgalom e szerződés mellett is fenntartandó volt, ezt követelték a többször emlitett kereskedelmi szerződések, melyek a két állam területére, mint egységes vámterületre köttettek. Ennek a kifelé egységes vámterületnek keretében voltak tehát rendezendők és csak ebben voltak rendezhetők a két állam gazdasági viszonyai.

E rendezésre vállalkozott a kormány arra az esetre, ha ezen az alapon sikerül Ausztriával méltányos megegyezést létesiteni. Bármily nehéz helyzettel állott legyen is szemben a kormány e kérdés megoldásánál, mely helyzet tetemesen nehezebb volt minden megelőző kiegyezési tárgyalás viszonyainál és bár ez a kérdés az idők folyamán mindkét részen már ki lett vetkőztetve gazdasági jellegéből és mindinkább politikai térre lett átterelve, mindazonáltal a kormány nem adta fel a reményt, hogy a gazdaság-politikai érdekek mégis tulsulyra fognak kerülni a kérdés eldöntésénél, de számolva mindkét szerződő állam közjogi helyzetével és annak feltétlen szükségével, hogy e megoldásnak olyannak kell lennie, mely a nélkül, hogy Ausztria állami vagy gazdasági érdekeit sértené, Magyarország állami és gazdasági önállóságát érvényre juttassa.

A kormány e reményében nem is csalódott: sikerült ennek a kölcsönös érdeknek megfelelő megegyezést létrehozni, melynél ugyan egyik fél sem biztosithatta maga számára mindazt, a mit kivánt volna, de mindkét fél biztosithatta azt, a mi a legnagyobb küzdelmek árán méltányosan elérhető volt, ugy hogy megnyugvással képviselheti a maga törvényhozása előtt azt, a miben megállapodott. A megállapodás annyival szükségesebb volt, mert meghiusulta esetén a két állam óriási mérvü kölcsönös forgalma nélkülözött volna minden nyugodt és félig-meddig is megbizható alapot, ez pedig lehetetlenné tett volna minden fejlődést. Arra nézve, hogy mily fontos ez az alap mindkét államra, a két állam egymás közötti áruforgalma nyujthat tájékozást, mely az első tekintetre is feltünteti mindkét fél rendkivüli gazdasági érdekeit. Magyarország részesedése Ausztria kivitelében az 1896-1905. évi átlagban 918. 257,682 K volt, és Ausztria részesedése Magyarország kivitelében 1896-1905. évek átlagában 903. 864. 027 K volt. Ezek a számok már önmagukban véve is jelentékenyek. De jelentőségük még tetemesen növekszik és kellőképen csak akkor méltányolható, ha a világforgalom legerősebb reláczióit hasonlitjuk ezekkel össze. Igy volt 1905-ben:

Ezer K-ban
Anglia kivitele Németországba 1.025,808
Anglia behozatal Németországból 759,200
összforgalom 1.785.008
Anglia kivitele Francziaországba 557,592
Anglia behozatal Francziaországból 1.273,752
összforgalom 1.831.344
Németország kivitele Oroszországba 415.581,600
Németország behozatala Oroszországból 1,167.040,800
összforgalom 1.582.622,400
Francziaország kivitele Németországba 735.036
Francziaország behozatal Németországból 594,285
összforgalom 1.329,325
Francziaország kivitele Olaszországba 322,726
Francziaország behozatala Olaszországból 248.317
összforgalom 571,043
Francziaország kivitele Oroszországba 79,775
Francziaország behozatala Oroszországból 370,027
összforgalom 449,802
Magyarország és Ausztria kivitele Németországba 1.020,198
Magyarország és Ausztria behozatala Németországból 803,026
összforgalom 1.823,224
Magyarország és Ausztria kivitele Olaszországba 161.481
Magyarország és Ausztria behozatala Olaszországból 106,732
összforgalom 268,213
Magyarország és Ausztria kivitele Nagybritanniába 199.502
Magyarország és Ausztria behozatala Nagybritanniából 157,091
összforgalom 356,593

E számok tehát azt mutatják, hogy Európa legnagyobb és leggazdagabb államainak egymás közötti forgalma sem éri el Magyarország és Ausztria egymás közötti forgalmát, mely forgalomra nézve megjegyzendő, hogy e mellett még állandóan növekedő jellegü.

Magyarország kivitele az 1896-1905. években átlag 1.249.805,912 korona értéket képviselt, ebből Ausztriába irányult 903.864,027 K érték. Ezek szerint összes kivitelükben Ausztria részesedése a darabszámnál 60.94%, a sulynál 70.91%, az értéknél pedig: 72.32%.

Ausztria kivitele az 1896-1905. években átlag 2.472.590,314 K értéket képviselt, ebből Magyarországba irányult 918.217,682 K érték. Magyarország részesedése Ausztria kivitelében az 1896-1905. évi átlagban 37.1%.

Az ily nagymérvü kölcsönös forgalom mellett egyik félre nézve sem lehet közömbös a forgalmi viszonyok alakulása, és az ily nagy kölcsönös gazdasági érdekek mellett meg kellett találnia mindkét félnek azt a megoldást, mely addig, mig ismét szabadon fognak rendelkezhetni kereskedelempolitikai tekintetben, a gazdasági viszonyok nyugalmát és egyensulyát még áldozatok árán is biztositsa. Ennek a kölcsönös gazdasági érdeknek felismerése vezetett arra a megegyezésre, mely a jelen szerződésben jut kifejezésre. E szerződés az 1903. évi vámszövetségi tervezetet vette alapul, mint a mely a legjobb kiegyezés volt Magyarországra nézve 1867 óta és igy azt méltán fogadhattuk el alap gyanánt. Ez alapra kivántuk felépiteni a változott viszonyokat, melyeknél természetesen figyelemmel kellett lennünk mindkét szerződő fél érdekeire, mert az ily szerződések természetében fekszik, hogy nem elégithetnek ki csak egyoldalu érdekeket, hanem mindég kompromisszumok eredményei.

Ezzel az alappal hasonlitva össze a jelen szerződést, megnyugvással állitható, hogy e megegyezésünknek a mérlege, daczára az azóta hátrányunkra lényegesen megváltozott viszonyoknak, nem romlott reánk nézve. Három irányban kellett azoknak a tárgyalásoknak mozognia, melyeknek eredményei a létrejött megállapodások. Először: biztositani az önálló vámterületnek legalább jogi állapotát és kifejezésre juttatni ebben állami és gazdasági önállóságunkat. Másodszor: gondoskodni arról, hogy jelenlegi kényszerhelyzet teremtette gazdasági lekötöttségünk megszüntével semmiféle kényszeritő körülmény ne állhasson elő, mely abban az időpontban a tényleges önálló vámterületre való áttérésünket megakadályozhatná vagy nehezithetné. Harmadszor: anyagi ellenértékeket szerezni esetleges anyagi áldozatokért.

Megnyugvással állithatjuk, hogy mindhárom szempontot sikerült érvényesitenünk. Állami és gazdasági önállóságunkat teljes mértékben juttatja kifejezésre a szerződéses forma és az önálló vámtarifa. A szerződés ugyanolyan jellegü és természetü, mint a külállamok között kötött kereskedelmi szerződések. Ebben tehát teljes mértékben kifejezésre jut Magyarország nemzetközi jogállása és ezzel a két állam egymáshoz való viszonya a nemzetközi jog megitélése alá került. Az önálló vámtarifa pedig a gazdasági terület önállóságát fejezi ki. Az önálló vámterület tényleges állapotára való áttérhetésnek ezek az alapfeltételei. Az erre való áttérés feltétlen biztositása volt minden törekvésünk vezérgondolata, melyért áldozatokra is hajlandók voltunk. Ezt az eredményt el is érte a jelen szerződés. Elérte azzal, hogy a szerződés fix lejáratát szerződésileg biztositotta (és nem ugy mint az 1899:XXX. tc. -ben egyoldalulag volt biztositva) azon határidőre, melylyel gazdasági lekötöttségünk megszünik. Az eddigi vámszövetségi megállapodások automatikusan meghosszabbithatók voltak, ez a szerződés automatikusan nem hosszabbitható meg; e szerződés lejár 1917. év végén minden körülmény között és ezzel a nemzet teljes és tényleges önrendelkezési jogát nyeri vissza.

Ez el lett érve azzal, hogy kiköttetett, miszerint külállammal szerződés nem köthető az 1917. éven tul még akkor sem, ha maga az illető külállam a vele fennálló szerződést már 1915. végére mondaná fel. És el lett érve továbbá azzal, hogy a lejárat nélküli szerződések egyoldalu felmondási jogát biztositotta az országnak, hogy igy 1917. végére a bennünket a birodalmi tanácsban képviselt királyságokkal és országokkal együttesen lekötő összes gazdasági szerződéseink megszüntethetését kétségtelenné tette, vagyis oly helyzetet teremtett, mely 1917. végére minden akadályt eltávolit az önálló vámterület utjából. E két irányban tehát teljes siker koronázta törekvéseinket, melyet nem csökkenthet az, hogy ellenértéket kellett érte anyagi téren nyujtanunk. Ámde ennek az ellenértéknek jelentőségét kisebbitik, illetőleg teljesen ellensulyozzák azok az eredmények, melyeket az anyagiak terén sikerült elérnünk.

A fogyasztási adók kérdése előnyünkre oldatott meg. Megszüntettük azt az állapotot, hogy fogyasztási adóink tételeinek megállapitásánál, államháztartásunk e kiváló bevételi forrásaink kihasználásánál meg voltunk kötve. E mellett gondoskodtunk az itt szóba jövő iparok érdekeinek lehető védelméről is. Az ugynevezett egységes államadósság régen vajudó kérdése, mely már az előző kiegyezési tárgyaláson szerepelt, de nem volt megoldható, most egyezségi uton oldatott meg és e réven tekintélyes pénzügyi előnyök élvezetébe jutunk. Állampapirjainknak az osztrák járadékadótól való mentesitése, Ausztriában leendő elhelyezésüknek tetemes meegkönnyitése számunkra jelentékeny anyagi ellenértéket jelent. Mindhárom irányban tehát, melyeknek tárgyalásainkra nézve irányadóknak kellett lenni, megfelelő eredményeket sikerült biztositanunk.

Nem csak nem adtunk fel semmit, sőt ujabb jogokat szereztünk az országnak; a közgazdasági élet különböző oly terein szereztük vissza törvényhozásunk önálló rendelkezési jogát, melyek eddig a közös egyetértésnek voltak lekötve, ugy, hogy ebből a szempontból is eredményekkel számolhatunk be. És ha mindezekkel szemben bizonyos áldozatot vállaltunk az ország terhére, a megegyezés mérlege még sem romlott Magyarország szempontjából; a kompromisszum természetében rejlik, hogy a másik fél méltányos érdekeit is figyelembe kell venni.

Részletes indokolás

A szerződés címéhez

A czim lényegileg megfelel a nemzetközi kereskedelmi szerződések rendes typusának, azzal a különbséggel, hogy itt a forgalmi viszonyok is emlitvék. Ennek magyarázata az, hogy a két állam közvetlen határos volta mellett természetszerüleg nagyobb jelentőséggel birnak a közlekedésügyi vonatkozások, mint a más államokkal fennálló gazdasági viszonyok mellett, s igy ezek is felemlitendők voltak.

A külállamokkal kötött kereskedelmi szerződések formájától ezen szerződésnél csupán a bevezetés tér el. A bevezetés itt szükségessé vált épen a külállamokkal szemben, azokkal szemben t. i. melyekkel Magyarországnak és Ausztriának együttesen kötött szerződései állanak fenn, mely szerződések az eddig fennállott közös vámterület alapján jöttek létre. Nehogy valamely külállam a két állam között megváltozott helyzetből a legnagyobb kedvezmény alapján akarjon bármely előnyt magára nézve levonni, szükséges volt utalni arra a jogforrásra, melyben a régi vámszövetség is gyökerezett, de a mely a vámterületi önállósághoz való jogunkat is sértetlenül fenntartja (1867. évi XII. tc.), a melynél fogva most e két állam között - a szerződés tartamára ugyanazon egységes vámhatár mellett - nem többé kereskedelmi szövetség, hanem kereskedelmi szerződés jött létre. Ezt fejezi ki a szerződés bevezetése, midőn utal az 1867. évi XII. törvénycikkre, mint a mely a két állam közötti gazdasági viszonynak időnkénti rendezését kilátásba veszi, a nélkül, hogy ezt a rendezést kötelezőleg irná elő. (68. §)

Az I. Cikkhez

Az első bekezdés az eddigi „egy vám- és kereskedelmi terület” megszünteti és az eddigi „közös” vámhatárt „egységes” vámhatár kifejezéssel helyettesiti. Az 1899. évi XXX. törvénycikk óta Magyarország az önálló vámterület jogi állapotában van, és 1907. deczember hó 31-ével megszünik az egyoldalulag, a viszonosság feltételezésével fenntartott „egy vám- és kereskedelmi terület”, a mely a „közös vámterület”-ben nyert kifejezést. E szerint a két állam területe immár nem képez „egy vám- és kereskedelmi területet”, hanem szerződés alapján összekötött két gazdasági területet, melyet kifelé „egységes vámhatár” vesz körül. A vámhatár egységét e szerződés tartamára a külálamokkal megkötött szerződések tették elkerülhetetlenné. A külállamokkal létrejött szerződéses tárgyalások alkalmával tárgyalási alapul vett tarifa s annak szöveges határozmányai nem tettek különbséget az illető külállam áruira nézve, akár az osztrák határon, akár a magyar határon jönnek be: az emlitett szerződések egy vámterületre lettek kötve, mely területi egység kifelé való vonatkozásában a szóban forgó szerződések tartamára nem változtatható meg.

A vámtételeknek, a vámkezelés módozatainak s a vámlefizetés következményeinek e szerződések tartamára továbbra is azonosoknak kell tehát maradniok; az idegen államok áruit a velök kötött szerződések tartamára a két állam között vámokkal nem terhelhetjük s ha nálunk az osztrák, s Ausztriában a magyar áruk külön vámokkal terheltetnének, az egymás közötti határon felállitandó vámvonalon azzal az egymás közötti forgalomban az esetben első sorban a külföldről jövő, hasonló árukkal szemben nehezitenők meg eddigi forgalomképességüket, illetőleg versenyviszonyaikat. Ezt a vámrendszert azonban a fennálló szerződések nem türvén meg, a két állam egyébként önálló vámterületeire nézve kifelé egységes vámhatárt kellett fenntartani. Az első czikk emlitést tesz a szerződéshez csatolt A. mellékletben foglalt szerződés tarifáról.

A két állam vámterületi önállósága a két elkülönitett vámtarifában jut pregnánsul kifejezésre. Az eddigi közös vámtarifa megszüntetése és helyébe nálunk kizárólag a magyar szent korona országainak területére érvényes vámtarifa törvénybe iktatása a gazdasági önállóságnak világos kifejezője. A külállamokkal szemben azonban - a többször emlitett és előzőleg létrejött lekötöttségünknél fogva - ez a vámtarifa gyakorlatilag nem érvényesithető, a mint nem érvényesithető egy külön osztrák vámtarifa sem. Az esetleg még kötendő ujabb szerződések (pl. a Balkán államokkal) 1917-ig ugyanis szükségszerüleg továbbra is együttesen kötendők, erre tehát megfelelő tárgyalási alapra van szükség. Minthogy pedig ez nem lehet sem a magyar, sem az osztrák tarifa, mert a szerződések mindkét államra való egyenlő érvénynyel köttetnek, a tárgyalások czéljaira szolgáló oly egyesitett tarifa felállitása vált szükségessé, mely e czélnak megfeleljen, a nélkül azonban, hogy ez a tarifa közös lenne.

Igy jött létre az A. melléklet: mely az osztrák-magyar monarchia két államának szerződéses vámtarifája. A külállamokkal kötendő uj szerződésekben sem lesz többé hivatkozás sem egy közös vámtarifára, sem a közös vámterületre, mert ilyenek többé nem léteznek. AZ A. melléklet tehát pusztán tárgyalási eszköz, mely nem érinti a külön magyar autonom vámtarifát. A „fennálló vámkülzetek” alatt Fiume és Triest szabad területei, továbbá Jungholz és Mittelberg községek területei értendők. A külföld irányában 1917-ig fennálló egységes vámhatárra való tekintettel önként érthető az a határozmány, miszerint a vámtörvények és szabályok ezen szerződés tartamára, tehát 1917-ig való érvénnyel, csakis közös egyetértéssel változtathatók meg.

Önként érthető, hogy ez csak a szerződés tartamára, vagyis 1917-ig szól, a nélkül, hogy bármily mértékben is korlátozná Magyarországot abban, hogy az 1918. évvel kezdődő ujabb kereskedelempolitikai időszakra még a jelen szerződés tartama alatt uj, külön vámtarifát alkosson magának. Az utolsó bekezdés az egyenlő elbánás elvét statuálja a két állam belső adózása terén, a mint az eddig is fennállott, biztositani akarván azt, a mi minden kereskedelmi szerződésben elő szokott fordulni, hogy a másik szerződő fél árui csak oly belső adókkal terhelhetők meg, a minőkkel megterheltetnek, ugyanazon nemü saját árui. Ez az egyenlő elbánás elve. A szerződés I. czikkéből kimaradt a vámkezelési átalányra vonatkozó határozmány, mely az 1903. évi vámszövetségi tervezetben még benne volt. A két kormány között létrejött megállapodás természetszerüleg kiterjed erre is, de a vonatkozó megegyezést nem a kereskedelmi és forgalmi viszonyok rendezéséről szóló szerződésbe illesztendő bele, hanem az alkotandó uj kvótaegyezménybe, minthogy a kvóta a vámbevételekkel szorosan összefügg.

Magára a vámkezelési átalányra nézve az a megállapodás jött létre a két kormány között, hogy a vámbevételekből levonandó vámkezelési átalányoknak csak az alapösszegei állapittatnak meg, még pedig egy évre, azután pedig tekintettel a nemzetközi forgalom állandó növekedésére, évenként egy százalékkal emelkednek. Az alapösszeg a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok számára 5.500,000 K, a magyar birodalom számára pedig 1.600,000 K. A vámkezelési átalány a tényleges vámkezelési költségek fedezésére szolgál. Minthogy az osztrák kormány kimutatta, hogy az eddigi átalányösszeget tényleges kiadásai máris meghaladják, az 500,000 K többlet megadandó volt. Az évről-évre egy-egy százalékkal való emelkedés természetes folyománya a vámkezelési kiadások emelkedésének, és biztosabb megoldás, mintha tiz évi időre szóló fix összegek lettek volna megállapitva.

A II. Cikkhez

A II. czikk az eddig már megkötött, tehát érvényben lévő szerződésekről szól; a még ezután kötendőkről a III. czikk rendelkezik. A kettéválasztás azért történik itt, mert azoknál a szerződéseknél, melyek ezután lesznek megkötendők, az eddiginél szabatosabb meghatározást tartott a kormány szükségesnek, mely a változott helyzettel számol. A II. czikket illetőleg kiemelendőnek vélem, hogy az eddigi hasontárgyu korábbi határozmányokhoz képest a posta- és távirdaszerződéseket kihagytuk. A posta-távirda terén már eddig is vannak nemzetközi megállapodásaink, a melyeket az osztrák igazgatástól egészen függetlenül kötöttünk meg. Ebben is kifejezésre jut tehát a magyar államiság a posta-távirda teljes önállóságában.

A III. Cikkhez

Ez a czikk azokról a közös érdekü szerződésekről rendelkezik, melyek 1917-ig Ausztriával együttesen, közös egyetértéssel lesznek kötendők. Az itt a II. czikkre való utalással emlitett szerződések ilyetén felsorolása kételynek adván helyt aziránt, hogy mely szerződések intézendők közös egyetértéssel, ennek kapcsán ez a kérdés is teljes tisztázást nyert, még pedig oly módon, mely a magyar álláspontot érvényesiti. E rendezés elkerülhetetlenül szükséges volt azért, hogy az a bizonytalanság és egyenetlenség, mely e téren 1868 óta uralkodott, megszünjék és a közös egyetértéssel intézendő ügyek száma korlátoztassék. Ugyanekkor szabályozást nyert a szerződések kötésének formája is, melynél Magyarország állami önállóságát juttatta a kormány kifejezésre, a mennyire csak a létező helyzet megengedte, kikötve azt, hogy minden ily szerződés megkötésénél a magyar kormány külön képviselővel vegyen részt, a ki a szerződéseket a közös képviselővel és az osztrák kormány képviselőjével egyidejüleg irja alá.

Különös figyelmet érdemel a III. czikk az a része is, mely a külállamokkal kötött szerződésekre nézve megállapitja, hogy azok mindkét államra való érvénynyel kötendők és érvényük a két állam törvényhozásának alkotmányos hozzájárulásától van függővé téve. Az előbbi rendelkezés szintén azt domboritja ki, hogy az ily szerződések két állam részére köttetnek, tehát nem egy terület számára; az utóbbi rendelkezés benne volt ugyan az eddigi vámszövetségi törvényekben is, de itt egészen más jelentősége van annak, tekintve a többi kikötéseket. Nagy különbség van ugyanis abban, hogy bár megegyezésen alapuló, de mégis egyoldalu törvényben foglaltatik-e valamely rendelkezés, vagy pedig szerződésben, mely a nemzetközi jog védelme alatt áll. Ez abból a szempontból fontos, hogy ebből kifolyólag kizártnak tekintendő az, hogy külállamokkal kötött szerződéseket rendeleti uton lehessen érvénybe léptetni, a mint ez a most érvényben levő öt fontosabb kereskedelmi szerződésünkkel történt. Ha abban az időben a nemzetközi jog szempontjából kétes lehetett még, hogy a rendeleti uton életbe léptetett szerződések külső vonatkozásaikban érvényesek-e vagy sem, ennek az uj rendelkezésnek a szerződésbe való felvétele által ez a kérdés el lett döntve: a két állam közötti szerződés képezvén alapját a külállamokkal kötendő szerződéseknek, ennek rendelkezései nyernek a nemzetközi jog szempontjából is alkalmazást.

Ez a rendelkezés tehát igen fontos alkotmányjogi biztositékot képez, mely kizárja azt, hogy az ország ebben a vonatkozásban a jövőben a mostanihoz hasonló kényszerhelyzetbe legyen hozható. A közös külügyminister szerepkörén e czikkben változtatás nem történt, a minthogy nem is történhetett, miután azt az 1867. évi XII. tc. határozza meg. Állami önállóságunk kidomboritását czélozza e czikknek a szerződések nyelvét illető határozmánya is, mely kimondja, hogy minden nem kizárólag franczia nyelven kötendő szerződés egyidejüleg német és magyar nyelven is kötendő és ugy a német, mint a magyar eredeti szöveg gyanánt irandó alá. Ugyanakkor azonban szükségesnek tartotta a kormány rendezni a külállamokkal közös egyetértéssel intézendő ügyek körét is, a mit az a körülmény tett szükségessé, hogy 1867. óta az osztrák kormányok az 1867. évi XII. tc. idevágó rendelkezéseit kiterjesztőleg magyarázták, a mi állandó surlódásokra adott okot.

Ebben a magyar kormány álláspontja nyert teljes érvényesülést, a mennyiben megállapodás jött létre a két kormány között arra nézve, hogy a közös egyetértéssel intézendő gazdasági ügyek közé ezentul csak a vám- és kereskedelmi, hajózási, konzuláris, állategészségügyi és tengeri halászati ügyek fognak tartozni, minden egyéb ügy a két állam önálló jogkörébe tartozik. Ezzel az 1867. évi XII. tc. megszoritó magyarázata nyert érvényesülést és minden további esetleges kiterjesztési kisérletnek eleve is eleje vétetett. Ezzel szemben czélszerüségi szempontból elfogadtuk azt, hogy szerződésünk tartamára, tehát 1917-ig lekötjük a külkereskedelmi szerződések kötésénél szokásos azt az eddigi eljárást, mely szerint az ily szerződésekkel tárgyi összefüggésben álló, de egyébként önállóügyek ezentul is e szerződésekbe fel fognak vétetni, önként értetvén, hogy ez nem vonatkozik oly esetekre, midőn egyes önálló ügyek önálló, kereskedelmi szerződéseken kivül álló rendezéséről van szó.

A IV. Cikkhez

Már az 1899. évi XXX. tc. méltán nagy sulyt fektetett arra, hogy a külállamokkal fennálló szerződések azon időpontra legyenek felmondhatók, a mikor az Ausztriával fennálló viszony, illetőleg tényleges „állapot” véget ér. És ámbár az 1899. évi XXX. tc. 4. §-ában gondoskodva volt arról, hogy a „lejárati határidővel nem biró kereskedelmi szerződések a két állam bármelyikének kivánságára az 1903. évre felmondandók”, e megállapodás hatálya, miután a többi fix lejárati határidőhöz kötött tarifa-szerződések - az eredeti föltevéstől eltérőleg - 1903. végére nem mondattak föl, ezekkel együtt e hatály szintén meghosszabbittatott; 1906. végével azonban, illetve az egy évi helyett csak hat havi felmondást igénylő szerződések tekintetében, 1907. junius végével e hatály mindenesetre lejárt; s igy e tekintetben megszünt a szükséges granczia, annál inkább, mert az 1903-iki vámszövetségi tervezet sem tartalmaz semmiféle külön rendelkezést a lejárati határidővel nem biró kereskedelmi szerződésekről.

A kormány nagy hiánynak tartotta volna, hogyha e kérdést nem rendezhette volna, mert ez esetben a most szóban levő szerződéseknek felmondása körüli nézeteltérések esetében 1917. végére nem lehetne módunkban vámpolitikai helyzetünket teljesen tisztázni. Már pedig az emlitett tényre vonatkozó határozott rendelkezés nélkül beállhatott volna az a helyzet, hogy 1917-ben lejár ugyan az Ausztriával kötött jelen szerződésünk, felmondatnak a külön lejárati idővel közösen és együttesen kötött kereskedelmi szerződéseink, de nem lévén egyoldalu kivánságunkra kötelezően felmondhatók, nem járna le egész sorozata a külállamokkal kötött és ma is fennálló oly szerződéseknek, melyek annak idején részben a közös vámterület számára és alapján köttettek, részben még az 1867. évi XII. törvénycikk előtti időből állanak fenn.

Ez a legsulyosabb kereskedelmi-politikai bonyodalmakra vezethetne, mert mi 1917. után az önálló vámterület tényleges állapotában nem ismerhetnők el a közös vámterületre érvényes szerződéseket, de másrészt az akkor beállható kényszerhelyzet meghiusithatná e rendelkezés nélkül azt a törekvésünket, hogy 1917. után a tényleges önálló vámterületre térjünk át. Semmi okunk ugyan jelenleg bolygatni ezeket a szerződéseket, ezért le is kötöttük magunkat a zárjegyzőkönyvben, hogy 1917-ig egyoldalulag nem akarjuk azokat felmondani, tehát jogunkkal élni nem fogunk, de magát a jogot minden kétséget kizárólag biztositani kellett azért, hogy az 1917. év letelte után minden irányban teljesen szabad kezünk legyen gazdasági viszonyaink ujabb rendezésénél.

Az V. Cikkhez

Az V. czikknek az őrlési forgalomra vonatkozó első bekezdése lényegileg azonos az eddigi rendelkezésekkel és ujat egyáltalán nem tartalmaz. Ellenben sikerült végre a dalmácziai liszt-fogyasztási adó ügyét a magyar malomipar érdekeinek megfelelően rendezni, illetőleg az egyenlőtlen elbánásnak véget vetni. Évtizedes gyakorlat megszüntetéséről lévén szó, méltányos volt megfelelő átmeneti időt engedni az eddigi gyakorlat megszüntetésére. Ez a határidő közös megegyezéssel 1910. végére állapittatott meg.

A VI. Cikkhez

E czikk lényegileg teljesen egyező az 1903. évi vámszövetségi egyezmény megfelelő czikkével. Uj benne csak a második bekezdés, mely a beszedett vámok egyoldalu visszatéritésének tilalmát állitja el. Tekintve a vámbevételek közösségét, nem emelhető észrevétel ezen szabályozás ellen, mert közös bevétel csak közös egyetértéssel használható fel.

A VII. Cikkhez

E czikk a tengerészeti ügy körébe tartozó jogviszonyokat szabályozza és lényegében megegyezik az 1903. évi vámszövetségi tervezettel. Gondoskodás történik benne arról, hogy kölcsönösen teljesen egyenlő elbánás biztosittassék a két szerződő állam alattvalói és hajói részére ugy a hajózás mint a halászat, nemkülönben a kikötők használata, a hajózási illetékek és a tengerészek minősitése tekintetében. Ennek természetes előfeltételét képezi az, hogy a tengeri hajózás üzésére, a tengeri egészségügyre és a tengeri halászatra vonatkozó szabályok egyenlőek legyenek és lehetőleg összhangzatosan kezeltessenek. Minthogy azonban az 1903. évi vám- és kereskedelmi szövetség tervezete - az addigi vám- és kereskedelmi szövetségekre vonatkozó törvényekkel egyezőleg - az eddigi állapotok fenntartásával a szabályok egyenlőségét azon tényleges mértéken tul is lekötve tartotta, a melyet a két állam közti egyenlő elbánás okvetlenül szükségessé tett, a jelen szerződés a szabályok egyenlőségét nem az eddigi alapon, hanem csupán abban a terjedelemben köti le, a melyben azt az egyenlő elbánás tényleg szükségessé tette.

Ehhez képest biztositottuk ebben a szerződésben önrendelkezési jogunkat a tengeri magánjog, valamint a tengerészek betegsegélyezése és baleset elleni biztositása terén, a melyek ezentul a két államban teljesen függetlenül szabályozhatók. A VII. czikkhez tartozó zárjegyzőkönyvi határozmány értelmében továbbá, végeredményben, a kikötőrendészetre és a tengerészek szolgálati viszonyaira vonatkozó rendtartás is önállóan szabályozható, mert bár e téren a lehetőleg egyöntetü szabályozás hajózási szempontból kivánatos és czélszerüségi okokból meg is kisérlendő, mégis tekintettel arra, hogy e szabályokban a rendészeti, vagyis közigazgatási jelleg tulnyomó, azoknak kereskedelmi vonatkozásaival szemben, e téren önálló rendelkezési jogunk már elvileg is biztositandó volt a meg nem egyezés esetére. (V. ö. 1878:XX. és 1887:XXIV. tc. jegyz.)

A VIII. Cikkhez

E czikk a folyamhajózási viszonyokat szabályozza. Tartalmazza egyfelől az egyenlő elbánás kölcsönös biztositását és ebből folyólag megállapitja a mindkét szerződő államot érintő belvizeken a hajózás, a folyamrendészet, a javitás és karbantartás tekintetében az egyetértő eljárást, a mely nélkül a hajózás akadálytalan lebonyolitása nehézségekbe ütköznék. Másfelől a nemzetközi vonatkozásokra nézve megállapitja a közös külügyministernek illetékességét, a mennyiben a bécsi kongresszusokmány és a dunai szerződés alá eső folyókon való hajózás forog szóban. A czikk rendelkezései az 1903. évi vámszövetségi tervezettel lényegileg megegyeznek. E czikk két utolsó bekezdése, mely a folyamhajók zászlóügyét szabályozza, uj rendelkezést tartalmaz. Ez az ügy eddig nem volt szabályozva; most a paritás elvének szigoru érvényesitésével szabályoztuk ezt is, nevezetesen megállapodás jött létre arra nézve, hogy minden hajó a másik állam területén is saját államának lobogója alatt közlekedik és csak ha a másik államban kiköt, tartozik árboczán az illető állam lobogóját is kitüzni.

A IX. Cikkhez

A IX. czikk a vasutügyre vonatkozó kölcsönös jogviszonyokat szabályozza és egyező az 1903. évi vámszövetségi tervezettel. Az első bekezdés azt az elvet mondja ki, hogy a fővasutak mint a két államban, addig a mértékig, a meddig azt katonai vagy általános forgalmi érdekek kivánják, egyenlő elvek szerint épitendők és tartandók üzemben. E szerint tehát az egyenlőség csakis a nemzetközi forgalom lebonyolitására szükséges fővasutakra és ezekre is csak annyiban terjed ki, a mennyiben az épitési és igazgatási szabványok egyenlőségét katonai érdek vagy általános forgalmi érdek teszi szükségessé. E téren és ily mértékig az egyöntetü eljárás az 1867. évi XII. tc. 65. §-ának folyománya. Egyébként a második bekezdés külön is felsorolja azokat a vasuti forgalomra vonatkozó szabályzatokat, a melyeknek egyenlőségét, illetve egyetértőleg leendő megváltoztatását az első bekezdés leköti. Ezek: egyfelől a fővasuti üzem biztonságának követelményeit megállapitó fővasuti forgalmi alapelvek, a jelzési utasitás és a robbanó tárgyak szállitására vonatkozó utasitás; másfelől azok a szabályok, a melyek egyöntetüsége nélkül a két szerződő állam közti kölcsönös forgalom lebonyolitása ütköznék akadályokba, t. i. az üzletszabályzat és a dijszabások és dijkedvezmények kihirdetésére vonatkozó alapelvek.

Minthogy azonban az üzletszabályzat maga mindig csak a belső fuvarozási jognak kiegészitője, a melynek terén önállóságunk korlátozásáról szó sem lehet, az üzletszabályzat revizióját fenn kellett tartani az esetre, ha a törvényhozás fuvarozási jogunkat olyképen változtatná meg, hogy ennek következtében üzletszabályzatunk is átalakitás igényelhetne. Erre vonatkozik a harmadik bekezdés, a melynek az az értelme, hogy ilyen esetben uj üzletszabályzat megváltoztatása iránt a két állam közt a tárgyalások feltétlenül meginditandók és a másik állam ily esetben nem zárkózhatik el elvileg a revizió elől. Egyébiránt alig valószinü, hogy fuvarozási jogunk a jelen szerződés tartama alatt eltérjen a nemzetközi jogfejlődés irányától, hiszen a berni egyezmény oly nagy vivmány kereskedelmünk szempontjából, hogy az egyezményből való kilépésünk a saját érdekeinket sértené. Addig pedig, mig ebben az egyezményben részt veszünk, ennek az alapelvei fogják az irányt kijelölni belső fuvarozási jogunk számára is.

A negyedik bekezdés közgazdasági jelentősége nyilvánvaló, mert kizárja azt, hogy az osztrák vasutak kiviteli czikkeinket drágább áruosztályba sorozzák, vagy kedvezőtlenebb dijszabási határozmányoknak vessék alá, mint saját czikkeiket. Az ötödik bekezdés külön is hangsulyozza függetlenségünket az alsóbbrendü vasutak épitésének és üzletének szabályozása körül, azzal a természetes és magától értetődő kivétellel, ha az ilyen vasut mindkét szerződő állam területét érintené, mert hisz ez esetben a két szuverén állam közt megegyezésre van szükség. Az utolsó bekezdés a már 1868. óta fennálló és a mindkét állam területére kiterjedő vasutak némely jogviszonyait szabályozó egyezmény revizióját veszi kilátásba. Ez az egyezmény ugyanis az idők folyamán hiányosnak bizonyult és kiegészitést, illetve módositást igényel. Ezek külön tárgyalásoknak maradnak fenntartva.

Kiemelendő végül, hogy a jelen czikk mellőzte az 1851. évi vasuti üzletrendtartásnak az 1878. évi XX. tc. VIII. czikkében még bennfoglalt lekötését. Ez a jogszabály, a mely üzletrendészeti jogunk alapján képezte, teljesen elavult és tételes jogunkkal összhangban nem áll. Ez tehát tovább fenn nem tartható. Mindazonáltal addig is, mig vasutüzleti rendészetünk számára megfelelő szabályokat alkothat a törvényhozás, törvényjavaslatot terjesztek elő az iránt, hogy a kormány az 1851. évi üzletrendtartást a törvényhozás felhatalmazásával, határozmányait a változott viszonyoknak megfelelő módositásokkal önálló magyar jogforrásként, a törvényhozás további intézkedéséig rendeleti uton hatályban tarthassa.

A X. Cikkhez

Ez a czikk lényeges változást mutat az 1903. évi vámszövetségi tervezettel szemben. Az akkori rendelkezések egy része kimaradt innen, illetőleg más irányu megoldást nyert, ugy azonban, hogy ezáltal - mint az alábbiakból ki fog tünni - az ország gazdasági élete semmiféle hátrányt nem szenved. A X-ik czikk első bekezdése szerint a legfontosabb viszonylatban, t. i. az osztrák- és a magyar gazdasági területek kölcsönös forgalmi viszonylataiban, a vasutdijszabások terén az egész vasuthálózaton minden irányban tehát általánosan ugyanazon módon és mértékben érvényre jut az egyenlő elbánás elve, mint a hogy ez a Német birodalommal 1891. évi deczember hó 6-án kötött kereskedelmi és vámszerződés, illetőleg az 1903. évi január 25-én kötött pótszerződés keretében megállapitva van.

E tekintetben a jelen szerződés és az 1899. évi XXX. tc. végrehajtása alkalmából létrejött eddigi jogállapot, valamint az 1903. évi vámszövetségi tervezet között eltérés nincs. Változatlan maradt a X. czikknek a titkos dijtételek általános kizárására vonatkozó harmadik bekezdése is. AZ 1903. évi vámszövetségi tervezet IX. czikkének egyéb tartalma azonban nem volt általános jellegü, mert a vámhatáron tuli külföldre irányuló áruforgalomnak csak arra a részére vonatkozott, mely a magyar, illetve osztrák államvasutak vonalain keresztül bonyolittatik le. Már pedig tudvalevőleg a Magyarországból Ausztrián keresztül futó vasuti árukivitel nagyobb részét nem az osztrák államvasutak, hanem a közös vagy osztrák magánvasutak (Kassa-oderbergi vasut, déli vasut, osztrák észak-nyugati vasut, osztrák-magyar államvasut) közvetitik. Ámde ezek, engedélyokirataikra való tekintettel nem kötelezhetők oly dijszabási áldozatok elvállalására, a minőket a szerződő államok gazdaság- és forgalompolitikai viszonyaik folytán államvasutaikon kölcsönösen megállapitanak. Ezzel szemben viszont az a körülmény, hogy az osztrák államvasutakon (Wienen át) vezető kivitel utirányokon is a magyar királyi - és a császár és királyi osztrák államvasutak közé az osztrák-magyar államvasuttársaság Bruck-Marchegg-wieni vonalai vannak beékelve, mégis arra utalt, hogy legalább az utóbb emlitett vonalrészek dijszabására nézve stabilitásra és egyenletességre törekedjünk. Ezenkivül különféle inkonzekvencziákra vezetett az eddigi állapot a külföldi dijszabások felállitásánál is.

Mindezeknél fogva a X. czikknek az emlitett határt meghaladó, reánk nézve kétségkivül igen becses rendelkezéseket tartalmazott része helyébe annyival inkább más megoldást kellett keresni, minthogy az emlitett rendelkezések további fenntartására vonatkozó minden törekvésünk eredménytelennek bizonyult. Mindazonáltal oly megoldást kerestünk és találtunk, mely gazdasági és forgalmi érdekeink szempontjából körülbelül ugyanoly értékü, mint az 1903. évi vámszövetségi tervezettel szemben itt kimaradt részek. A megoldás alapja itt az, hogy a szerződés jelenlegi X. czikkének rendelkezéseinél továbbmenő rendelkezések nem a két állam, mint ilyen, hanem a két államvasut igazgatásának ügykörébe tartoznak, természetesen az illetékes ministerek jóváhagyásának fenntartásával. A két államvasuti igazgatás tehát egyezményt köt erre nézve az egész szerződés tartamára, mely ezen tarifális viszonyokat szabályozza. Ez az egyezmény már létre is jött és mindkét állam kereskedelemügyi ministerének jóváhagyása ahhoz biztositva van. Az egyezményt a jelen indokolás I. számu melléklete gyanánt bemutatom.

Egyezmény, mely a magyar királyi államvasutak és a cs. kir. osztrák államvasutak között a kölcsönös átmeneti forgalomban alkalmazandó közvetlen dijszabások képzése és azok dijtételeinek elosztása tárgyában köttetett

A magyar szent korona országai és a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok közötti kölcsönös vám- és kereskedelmi vonatkozásokat szabályozó, 1907. évi október hó 8-án kelt szerződés X. czikkének 2. kikezdése értelmében a fentnevezett két államvasuti igazgatóság között ezen szerződés tartamára a két szakminister jóváhagyásának fenntartásával az alábbi egyezmény köttetett:

1. Mindkét állam államvasutai kötelesek a másik állam azon áruforgalma számára, mely vonalaikon keresztül harmadik államba transitál, közvetlen dijszabások felállitásához minden esetben hozzájárulni.

2. A m. kir. államvasutak és a cs. kir. osztrák államvasutak egyetemlegesen és kölcsönösen kötelezik magukat, hogy a negyedik pontban felsorolt áruczikkekre nézve: a) a folyamhajózási vonalak mentén fekvő és az ezek mögötti összes magyar kir. államvasuti állomásokról bajor-, délnémetországi és ezen tul fekvő forgalmi területekre fennálló vagy a jelen egyezmény érvénytartama alatt létesitendő közvetlen vasuti dijszabásokba, illetve dijtételekbe Wienen át Passauig, b) a folyamhajózási vonalak mentén fekvő és az ezek mögötti összes osztrák államvasuti állomásokról Szerbiába, Bulgáriába, európai Törökországba és Rumániába és ezen tul fekvő forgalmi területekre fennálló vagy a jelen egyezmény érvénytartama alatt létesitendő közvetlen vasuti dijszabásokba, illetve dijtételekbe Wienen át, Zimony átmenetig és Orsova országhatár átmenetig a dunahajózási társaságoknak az illető viszonylatokban 1907. julius hó 1-én érvényben volt rovatolás utján rendelkezésre álló teljes, a hajózási tételeknek átvételénél szokásos pótlékkal felemelt dijtételeit fogják közösen beszámitani. A magyar kir. államvasutak, valamint a cs. kir. osztrák államvasutak azon állomásait illetőleg, melyek nem egyuttal hajóállomások is, a Passauig átmenetileg, illetve Zimonyig átmenetileg, illetve Orsova országhatár átmenetileg figyelembe veendő vonalrészletek akként állapitandók meg, hogy a tekintetbe jövő hajózási állomásig az illető államvasut helyi dijszabásszerü dijtétele az átrakodási állomásról érvényes hajózási dijtételhez hozzáadatik.

Egységtételek, valamint a helyi dijszabásszerü dijtételekkel szemben fennálló egyéb mérséklések csak az irányitási utvonalon és csak annyiban veendők figyelembe, a mennyiben azok az illető, köteléki dijszabások dijtételeibe beszámittattak, avagy rovatolás utján rendelkezésre állottak. A fenti módon jelzett dijszámitás utján azonban a jelenleg érvényes vasuti szállitási dijak nem mérséklendők és a mennyiben a megállapitott dijszámitás a jelenleg érvényes vonalrészleteknél alacsonyabbakat eredményezne, a Passauig, Zimonyig és Orsováig 1907. év julius hó 1-én érvényben volt vasuti vonalrészletek továbbra is változatlanul meghagyatnak.

3. A Passau-Zimony és Orsova részére a 2. pont alatt jelzett módon megállapitott vonalrészletek a Wienen át vezető utirányokon a semleges előzetes levonások figyelembe vétele után az egész szállitási vonalon - a wieni összekötővonal kivételével - a távolságok arányában osztandók el. Ezen elosztásnál a szab. osztrák-magyar államvasuttársaság javára Magyarországgal való forgalomban 100 kgkint 3 pfennig pracipuum állapittatik meg. Maximális dijrészleteknek tekintendők a Magyarországból való forgalomban: a Wientől keletre fekvő vonalakat illetőleg a m. kir. államvasutak és a szab. osztrák-magyar államvasuttársaság által Wien STEG-re átmenetileg feladott azon vonalrészletek, melyek az 1907. julius hó 1-én érvényben volt vonatkozó köteléki dijszabások dijtételeibe beszámittattak; a cs. kir. osztrák államvasutak vonalát illetőleg az 1907. évi julius hó 1-én érvényben volt helyi dijszabás szerint az átmeneti vonalakra Hütteldorf-Hackingtól esedékes, fél kezelési illetékkel röviditett dijtételek, illetve azon vonalrészlet, melyet a cs. kir. osztrák államvasutak a vonatkozó köteléki dijszabások részére a dijképzéshez mindenbe rendelkezésre bocsájtanak. Minimális dijrészleteknek a cs. kir. osztrák államvasutakat illetőleg azon részletek tekintendők, melyek az 1907. évi julius hó 1-én érvényben volt közvetlen köteléki dijszabások dijtételeinek képzéséhez Wientől nyugatra fekvő vonalaikon rendelkezésre bocsájtattak.

A m. kir. államvasutakat illetőleg keleti államokkal és Romániával való forgalomban minimális részleteknek azon részletek tekintendők, melyek a dijtételek képzésére a Marcheggtől átm. és Brucktól átm. Zimonyig és Orsova országhatárig 1907. évi julius hó 1-én rendelkezésre állottak. A dijképzésre és a dijrészlet elosztásra vonatkozó további módozatok, valamint az ezek eredményeként esedékes vonalrészletek a két vasutigazgatóság által bizottságilag fognak megállapittatni.

4. A 2. és 3. pontok alatt foglalt megállapodások a következő áruczikkekre kötelezők, még pedig:

a) a magyar kivitelben:

1. Gabona, hüvelyesek, őrlemények gabonából és hüvelyesekből, tengeri (kukoricza), maláta, olajmagvak és olajpogácsa

Kocsi és fuvarlevelenkint legalább 10. 000 kg. sulyért való dijfizetés mellett.

2. Tojás

3. Bor hordókban és tartány kocsikban

4. Bőrök.

Kocsi és fuvarlevelenkint legalább 5. 000 és 10,000 kg. sulyért való dijfizetés mellett.

5. Gyümölcs friss és aszalt, csomagolva

6. Aszalt szilva és szilvaiz

7. Ásványviz

Kocsi- és fuvarlevelenkint legalább 10,000 kg. sulyért való dijfizetés mellett.

8. Magvak és vetemény magvak (Az M 4-b tétele alá tartozók)

9. Baromfi, leölt

10. Hus, füstölt, lesózott és páczolt

Kocsi- és fuvarlevelenkint legalább 5. 000 és 10,000 kg. sulyért való dijfizetés mellett.

b) az osztrák kivitelben:

(az á quatre forgalomban érvényes dijszabásban foglalt áruczikksorozat szerint)

1. Czukor. Kocsi- és fuvarlevelenkint legalább 10,000 kg sulyért való dijfizetés mellett.

2. Üvegáru

3. Papir

4. Vas- és vasáru

Kocsi- és fuvarlevelenkint legalább 5. 000 és 10,000 kilogramm sulyért való dijfizetés mellett.

5. Sör. Kocsi- és fuvarlevelenkint legalább 10,000 kg. sulyért való dijfizetés mellett.

6. Porczellán. Kocsi- és fuvarlevelenkint 5,000 és 10,000 kg. sulyért való dijfizetés mellett.

7. Agyagáru

8. Ásványviz

Kocsi- és fuvarlevelenkint legalább 10,000 kg. sulyért való dijfizetés mellett.

5. A cs. kir. osztrák államvasutak magukra vállalják a szab. osztrák-magyar államvasuttársaság hozzájárulásának kieszközlését a nevezett társaság Bruck-Marchegg Wien vonala tekintetében a jelen egyezmény a 2., 3. és 4. pontok alatt foglalt megállapodásokhoz.

6. Az esetben, ha a hajózási társaságok dijtételei oly változásokat szenvednének, hogy azok által az egyezményszerü dijszámitás alapja lényegesen befolyásoltatnék, jelen egyezmény határozmányai közös egyetértéssel revizió alá vehetők.

Ezen egyezmény tartalmához a következőket tartom szükségesnek megjegyezni: Az 1903. évi vám- és kereskedelmi szövetség tervezetének az 1899. évi XXX. tc. végrehajtása alkalmából létrejött megállapodással megegyező 9. czikke mindkét szerződő fél államvasutai részére a vonalaikon keresztül külföldre transitáló áruforgalom tekintetében a következő megállapodásokat tartalmazta: „Mindkét fél államvasutai kötelesek a másik állam azon áruforgalma számára, mely vonalaikon keresztül külföldre transitál, közvetlen dijszabások felállitásához minden esetben hozzájárulni. Az ily közvetlen dijszabások felállitásánál azon áruczikkek és viszonylatok tekintetében, a melyekre nézve ez idő szerint a dijképzésre az illető vonalon a rendes dijtételekkel szemben mérsékelt dijrészletek vannak engedélyezve, ezen dijrészletek az emlitett egyezmény tartamára maximalis részleteket fognak képezni. A mérsékelt dijrészleteket, illetve az illető áruczikkeket és viszonylatokat a két fél államvasutainak igazgatóságai - a szakministerek jóváhagyásának fenntartása mellett - egyetértőleg fogják megállapitani. Titkos dijtételek továbbra is ki vannak zárva. Egyebekben az osztrák-magyar monarchia és a Németbirodalom között 1891. évi deczember hó 6-án kötött kereskedelmi és vámszerződés XV. czikkéhez felvett zárjegyzőkönyvben foglalt határozatok a két állam vasuti forgalmára is teljes alkalmazást nyernek.

A monarchia egyik államának államvasuti vonalain a külföldi származásu áruk átvitelének nyujtott dijmérséklések és engedmények, a másik állam hasonló termékeitől az ugyanazon határállomás felé használt államvasuti vonalon nem tagadható meg és a külföldi származásu árura a befutott államvasuti vonal egész hossza után átlag eredményező egységtétel, a másik állam átviteli forgalmának rendelkezésére bocsájtandó. A fentebbi határozatok nem alkalmaztatnak az osztrák államvasutak azon dijszabási intézkedéseire, a melyek a bukovinai, nowosielitzai és a csehországi moldaui határállomások (ezen állomásokat beleértve) közt fekvő államvasuti vonalakon oly czélból tétetnek, hogy orosz származásu küldemények az északi Németországba való átvitelben az osztrák vasutvonalak számára megszereztessenek. Ha azonban a magyar korona országának azon czikkekből, melyekre nézve ezen kedvezmények megadattak, Északnémetországba irányuló kiviteli forgalma azt megkivánná, az esetben a két kormány tárgyalásba fog bocsátkozni arra nézve, hogy a magyar eredetü hasonnemü szállitmányoknak nyujtandó kedvezmények, illetve egységtételek ezen irányzatban is az idegen szállitmányokéival egyenlősittessenek. ” Ezen megállapodások első bekezdése az egyezménybe első pont gyanánt változatlanul felvétetett és biztositékot nyujt az iránt, hogy az egyik államnak az egységes vámhatáron tuli külföldre irányuló kiviteli forgalmára nézve, közvetlen dijszabások létesitése alól a másik állam államvasutai magukat ki nem vonhatják.

A megállapodások második és harmadik bekezdésében mindkét részről elvállalt kötelezettség azonban több irányban tarthatatlannak bizonyult, a mennyiben ez a két államvasut vonalain a dijszabási jog gyakorlását a külföldi átmeneti áruforgalomban feszélyezte, és oly mérsékelt dijrészletek érvényben hagyására kényszeritette az államvasutakat, a melyek az időközben megváltozott viszonyok között létjogosultságukat elveszitették. Ezen megállapodások továbbá arra vezettek, hogy a mennyiben a két állam egymástól eltérő gazdaságpolitikai érdekei oly különös dijszabási intézkedéseket tettek szükségessé, a melyeket a másik állam versenyterménye részére rendelkezésre bocsátani nem kivánt, az ily dijszabási intézkedések specialis feltételek teljesitéséhez kötött dijkedvezmények (refactiák) alakjába öltettek, és nem ruháztattak fel állandó jelleggel, hanem időszakonként ujittattak meg, mert csak igy volt elérhető, hogy a közös vámterületen belül csupán az egyik állam érdekében, a kivitelben exportprémiumszerü - esetleg pedig a behozatalban védvámos hatásuk legyen. A jelzett második és harmadik bekezdés azonkivül mindkét államvasut helyi dijszabásaira is visszahatott.

Mindezeknél fogva az 1899. évben mindkét állam államvasuti vonalain a külföldi származásu áru átvitelének nyujtott dijmérséklések és engedmények további lekötése helyett oly megállapodás jött létre, a mely mindkét állam államvasutain át a külföldre irányuló áruforgalom részére a legfontosabb viszonylatokban és áruczikkekre egy forgalompolitikailag megfelelőbb, természetesebb, és állandóbb zsinórmértéket, t. i. a mindkét állam államvasutai mentén, elvonuló viziut versenyét veszi alapul, mi mellett azonban a hajózás jogos érdekeinek kimélésére a legnagyobb gond fordittatott.

Az egyezmény 2., 3. és 4. pontjához még a következőket kell megjegyeznem: Tekintve, hogy a Wienen át irányuló összes magyar forgalmi viszonylatok a viziut versenyének többé-kevésbbé ki vannak téve, a 2. czikkben kikötött dijképzés Magyarországnak a cs. kir. osztrák államvasutak vonalain Wienen át irányuló összes nyugoteurópai forgalmát felöleli. Bevonatott továbbá az egyezmény keretébe az osztrák-magyar államvasuttársaságoknak a vizi verseny által szintén érintett Marchegg-Bruck-wieni vonala is, a melynek dijszabásaira ez ideig semmi közvetlen befolyásunk sem volt. Ennek azért van jelentősége, mert az emlitett rövid magánvasuti vonalak, az Osztrák államvasutakra Wienen át menő forgalomnál ki nem kerülhetők és mert azokon, - különösen az utolsó esztendőkben, - dijrészesedésük folytonos emelésére irányuló és a magyar kivitelt hatásukban megnehezitő tendenciák nyilvánultak. A magyar kivitel részére rendelkezésre bocsátandó szállitási dij a minden egyes magyar állomástól Passau-ig, - az osztrák államvasutak állomásairól a magyar kir. államvasutakon át keletre irányuló forgalom dijszabási elbánás pedig a Zimonyig és orsováig érvényesülő Dunaverseny mérvadása szerint határoztatik meg.

Közös egyetértéssel és a kölcsönösség elve alapján megállapittatott továbbá: Először, hogy a vizi verseny mérve az 1907. évi julius hó 1-én érvényben volt hajózási tételek alapján számitandó, a mi által a kiviteli dijszabások kiszámitásához állandó és megfelelő alap biztosittatott; 2-szor, hogy mily eljárás követendő a vizi állomások mögött fekvő vonalak mentén lévő állomások részére való dijszámitásnál; 3-szor, hogy a közösen tekintetbe veendő vizi verseny figyelembe vételével a normális helyi dijszabásokkal szemben viselendő leengedések, a versenyzett vonalak között mily arányban oszlanak meg; és 4-szer, hogy az egyes vasutvonalak dijrészesedésének, melyek a maximalis és minimali határai. Mindezen megállapodások a megejtett számitások szerint azon eredményre vezetnek, hogy egyrészt a magyar kivitel részére az eddigi közvetlen szállitási dijak nehány állomás kivitelével változatlanul érvényben lesznek hagyhatók és igy kivitelre dolgozó termelésünk a szállitási dijak tekintetében semmi károsodást sem fog szenvedni; másrészt, hogy a magyar királyi államvasutak dijrészesedésében az osztrák államvasutak javára bekövetkező csekély, legföljebb évi 200,000 koronára becsülhető eltolódásokkal szemben, az Ausztriából magyar vonalakon át keletre irányuló áruforgalom dijtételeiből, a magyar királyi államvasutaknak biztositható nagyobb részesedésben megfelelő kárpótlás kinálkozik.

A negyedik pontban azon áruczikkek vannak felsorolva, a melyekre a dijszabási egyezmény vonatkozik. E czikksorozat felöleli mindazon árukat, melyek Magyarországnak nyugateurópai kiviteli forgalmában számottevő mennyiségben előfordulnak. Az 1899. évi megállapodások, illetve az 1903. évi vám- és kereskedelmi szövetségi tervezet IX. czikkének 6. és következő bekezdései, a harmadik államok átvitelének nyujtott dijmérséklések és engedményeknek a szövetséges államok részére való mikénti biztositását tartalmazzák. Ez a rendelkezés Oroszország és a Balkán államok esetleges versenyére vonatkozott.

A tengeri és nyugateurópai folyamhajózási forgalom és nemzetközi kereskedelem óriási fellendülése az utolsó évtizedekben oda vezetett, hogy a fél Európát körülhajózó tengerhajózási vállalatok és az azokhoz csatlakozó folyamhajózások, olcsó szállitási dijtételeivel szemben, az Európa keleti részeit a nyugati részekkel összekötő vasutak rendkivüli mérsékléseket voltak kénytelenek engedélyezni, hogy Oroszország és a Balkán-államok nyers terményeiből és a megforditott irányban mozgó iparczikkekből álló szállitmányok egy részét maguknak biztositsák. Igy következett be az a sajátságos helyzet, a melynél fogva idegen államok terményei egyes országok vasutain olcsóbban szállittatnak az átmenetben, mint a saját hason termékek a kivitelben. Az 1899-iki megállapodások czélja igen helyesen az volt, hogy ezen vasutbevételi forgalompolitika, a magyar és osztrák gazdasági érdekekre káros kihatással ne lehessen. Jelen tárgyalásaink alkalmával azonban kölcsönösen be kellett látnunk, hogy az ily lekötésnek közgazdasági indokoltsága csak annyiban lehet, a mennyiben a szerződő államok valamelyike a külföldi verseny vasutdijszabási kedvezményezése által a másik állam terményeinek és gyártmányainak versenyképességét ugyanegy fogyasztási piaczon idegen nyerstermények és gyártmányok előnyére tényleg befolyásolná. Ellenben indokolatlannak kellett elismernie a lekötés eddigi mérvéből következő azon állapotot, mely az államvasutakat jogos szállitmányszerzési és bevételfokozási törekvéseikben még akkor is gátolta, a midőn ily dijszabási intézkedéseknek a másik állam érdekei szempontjából semmi káros gazdasági kihatást tulajdonitani nem lehetett.

Az előadottaknál fogva a jelzett 6. bekezdés helyett a két kormány megegyezett abban, hogy „Tekintettel a két félnek azonos érdekeire, melyek az idegen államokba való kivitelük akadálytalan fejlődéséhez füződnek és miután a két fél egyikének sem szándéka, hogy a másik kiviteli érdekeit csorbitsa, a két államvasuti igazgatás azon esetben, ha kitünnék, hogy a jövőben vonalaik egyikén valamely idegen termékre nézve fennálló átmeneti dijtételek mérséklése az illető czikknek kiviteli képességét Magyarországon, illetőleg Ausztriában kedvezőtlenül befolyásolta volna, tárgyalásokat fog egymással inditani és ezek alapján gondoskodni fog arról, hogy az ezen kivitelt gátló dijszabási nehézségek a saját gazdasági érdekek által vont határokon belül mellőztessenek”. Ezzel tehát teljes mértékben biztositva vagyunk arról, hogy kiviteli érdekeink harmadik államok versenye által, a mennyiben ez az osztrák vasutak tarifális rendelkezései által történhetik, veszélyeztettetni nem fognak.

A XI. Cikkhez

Ez a czikk, a konzuli ügyekről és a szaktudósitókról rendelkezik, csekély eltéréssel recipiálva az 1903. évi vámszövetségi javaslat vonatkozó határozmányait. Konzuli ügyünket a szerződés teljesen érintetlenül hagyja, ugy a mint az eddig is fennállott, biztositva Magyarországnak és Ausztriának teljesen azonos befolyást a konzuli ügyeknek intézésére, melyek továbbra is a közös külügyminister illetékessége körébe tartoznak. Változás itt - eltekintve egyes lényegtelen helyesbitésektől - mindössze annyiban van, hogy biztosittatott a konzuli jelentések egyidejü megküldetése mindkét állam illetékes ministerének, mi által elkerültetik az az eddig elég gyakran előforduló eset, hogy a konzuli jelentések az egyik állam illetékes ministerének küldettek meg azzal a kéréssel, hogy azokat a másik állam illetékes ministeréhez juttassa, a mi nemritkán hónapokra terjedő késedelemmel járt, ugy, hogy gyakran akkor jutottak ily jelentések rendeltetésük egyik helyére, a mikor azok tartalma aktualitásukat már régen elvesztette. A szaktudósitói intézmény most fog először törvényhozási szabályozást nyerni. A vonatkozó megállapodás benfoglaltatott már az 1903. évi vámszövetségi tervezetben is.

A XII. Cikkhez

Az áruforgalmi statisztikát illetőleg a XII. czikk első bekezdése az 1903-iki vámszövetségi tervezet nyomán csak az 1878. évi vámszövetség X. czikkének rendelkezéseit érvényesiti, természetesen itt is mellőzve az eddigi „közös vámterület” megjelölést; második bekezdése pedig ugyanazon megállapodásokat tartalmazza, melyeket már az 1903-iki vámszövetségi tervezet az 1898. évi vámszövetségi törvényjavaslatból vett volt át. Csupán a „történt megállapodások” helyett rendelkezik a szerződés „létesitendő megállapodásokról”, mert „történt megállapodások” e tárgyban akkor sem voltak még és most sincsenek. Meg kell még jegyeznem, hogy daczára kétségtelen vámterületi önállóságunknak, addig mig a külállamokkal közösen kötött szerződéseink érvénye fennáll, nem kerülhető el külkereskedelmi forgalmunk oly statisztikájának összeállitása - a mi külön magyar külforgalmi statisztikánk mellett - mely a két államnak a külállamokkal való együttes áruforgalmát részletesen feltünteti. A „létesitendő megállapodások” feladata lesz a vonatkozó kiadványban a két állam gazdasági önállóságát kellően kifejezésre juttatni, mely megállapodások azonnal létesitendők lesznek, mihelyt a szerződés törvényerőre emelkedett.

A XIII. Cikkhez

Ezidőszerint a só- és dohányjövedéken kivül még az ipari termelésre közvetlen befolyással levő fogyasztási adók tekintetében is fennálló azon kötöttség, hogy ezek a jövedékek és fogyasztási adók egyenlő törvények és igazgatási rendszabályok szerint kezelendők, e czikkben csupán a só- és dohányjövedékre nézve tartatik fenn. Az emlitett fogyasztási adókra, névszerint a szesz-, sör-, ásványolaj- és czukoradóra nézve, e szerződés alapján ilyen elvi megkötöttség nem tartatik fenn és ezen adók terén önállóan fogunk rendelkezhetni abban az irányban, a hol ez vagy pénzügyi érdekeinknek kielégitése és védelme czéljából, vagy pedig a végre szükséges, hogy egyes adótárgynak (a szesznek) fölös vagy elégtelen termeléséből származó gazdasági hátrányoknak eleje vétethessék.

E szerződés szerint tehát a teljes megkötöttséget megszüntettük, megszüntettük azt az állapotot, hogy fogyasztásunk megadóztatásának, államháztartásunk e kiváló fontosságu bevételeinek mily mértékben való kihasználásánál Ausztria akarati elhatározása által korlátozva voltunk. Az adóteher nagysága, az ásványolaj megadóztatása terén az egyedáruság behozatala iránt kizárólag saját hatáskörünkben fogunk intézkedhetni. Az a körülmény, hogy a jelen szerződés a forgalmi szabadság alapján áll, és hogy a két szerződő államot továbbra is egységes vámhatár veszi körül, a fogyasztási adótörvényhozás, főleg annak gazdasági vonatkozásu rendelkezéseinek teljes önállósitása elé természetes határokat szab. Ezért ezen adók terén bizonyos megkötöttségekről kellett gondoskodni, igy különösen az adóztatási rendszerre, a termelési és kiviteli jutalmakra, valamint az adóvisszatéritésekre vonatkozólag. Szükséges volt ez azért, mert az ez irányu intézkedések legközelebbről érintvén az illető ipari termelés versenyképességét, az e téren való egyoldalu intézkedés lehetősége a másik terület iparának versenyképességét veszélyeztetné.

Ebből az okból meg kellett kötni a szesz és czukor ipari felhasználásának terén engedhető kedvezményeket is, mert jelentékeny számu ilyennemü ipari gyártmányoknál versenyképességünk érdekében áll az, hogy az ilyen kedvezmények csak közös egyetértéssel legyenek megadhatók. A sóban levő adótárgyak termelésével foglalkozó ipari versenyképességét csak közvetve érinthető egyéb intézkedések kötve ugyan nincsenek, de az ilyen intézkedésekből a másik állam iparára háramolható hátrány ellen védelmül, ez az állam jogosult lesz a behozatalnál megfelelő adókiegyenlitést alkalmazni. E mellett azonban gondoskodva van e czikkben arról, hogy kisebb üzemi terjedelemmel biró sörfőzdéinknek bizonyos kedvezményeket mégis adhassunk a nélkül, hogy a másik területre való sörkivitelünk kiegyenlitő adóval lenne megterhelhető. Pénzügyi és mezőgazdasági érdekeink szempontjából legjelentősebb adótárgyra, a szeszre nézve gazdasági védelmet is biztosit e czikk azon rendelkezése, mely feljogosit arra, hogy a másik terület szeszcontingensének helyesbitése követelhető legyen abban az esetben, ha arról a területről csak némileg számottevő - az eddigi átlagos behozatalnál jelentékenyen kisebb - mennyiségben hozatik be a szesz.

A már megadóztatott szesz-, sör-, ásványolaj- és czukornak a két állam területe között való forgalmát szabályozó törvények és rendszabályok tekintetében, az átutalási eljárás természetéből folyólag az elvi egyenlőség továbbra is fenntartandó volt és e czikkben az emlitett törvényeket illetőleg megállapitott módositások részben azért szükségesek, mert az illető adók tekintetében a fentebb előadottak szerint érvényesithető önálló rendelkezésből folyólag a két állam területén egyes fogyasztási adóknak tételei különböző kisméretüek lehetnek; másrészt pedig azért kellett a söradónál a megtérités alapjául szolgáló extracttartalmat 12 fokról 12. 5 fokra felemelni, mert az Ausztriából behozott sörök átlagos extracttartalma, az e részben eszközölt megállapitások eredménye szerint, ennek a magasabb czukorfoknak felel meg.

A XIV. Cikkhez

A kereskedelem biztosságának egyik elemi feltétele az, hogy a mértékügy megbizhatóan kezeltessék és a kereskedelemre nézve kétségtelenül nagyon fontos az, hogy minél nagyobb területen egységes mérték alapján bonyolithassa le a maga ügyleteit. E két szempontból egyaránt fontos a méter rendszer lekötése. Ezért a XIV. czikk első bekezdése a vám- és kereskedelmi szövetség XIII. czikkének idevonatkozó rendelkezését szószerint átvette. Hasonlóan fontos az arany- és ezüst finomság tartalmának egyforma elvek szerinti megállapitása is ugy a nemes fémekkel, mint az azokból készült árukkal való kereskedelem, sőt pénzügyi és közhiteli szempontból is; az utóbbi tekintetben különösen azért, mert ugy Magyarországon, mint Ausztriában az arany a törvényes értékmérő és e két állam érméi a fennálló érme-szerződés alapján mind a két állam területén egyenlő hatálylyal forognak. Épen ezért czélszerü volt a jelen szerződésben biztositani, hogy ez a kérdés ugy a mint az eddig is történt, egyenlő elvek szerint fog szabályoztatni, a mely elvek csak egyetértőleg változtathatók meg és a melyek helyes alkalmazása tekintetében mindegyik szerződő fél a másikat ellenőrizheti. A XIV. czikk második és harmadik bekezdése tartalmazza ezt a lekötést, a mely minden tekintetben megegyezik a vám és kereskedelmi szövetség XIII. czikkének idevágó, helyesnek bizonyult és a két állam függetlenségét semmi tekintetben nem érintő rendelkezéseivel.

A XV. Cikkhez

A XV. czikk, a nélkül, hogy a két szerződő állam ipari törvényhozásának függetlenségét bármi tekintetben is érintené, a két állam kereskedői és iparosai javára biztositja az egyenlő elbánást. Nevezetesen az első bekezdés az ipar megkezdése és folytatása, a fizetendő adók és egyéb köztartozások tekintetében egyenlősiti a belföldiekkel a másik állam polgárait. E határozmány a vám- és kereskedelmi szövetség XIV. czikkének hasonló határozmányától abban tér el, hogy az adókon kivül egyéb köztartozások tekintetében is egyenlő helyzetbe hozza a belföldiekkel a másik állam polgárait. Ez félreértések elkerülése szempontjából bir jelentőséggel, nemcsak annyiban, a mennyiben a differencziális elbánással járó zaklatásokat zárja ki, hanem annyiban is, a mennyiben kötelezettségeket állapit meg és aláveti a másik állam kereskedőit és iparosait a belföldön azon helyi, községi, törvényhatósági és egyéb köztartozásoknak is, a melyek a belföldieket terhelik és igy a belföldiekkel való verseny terén helyreállitja az egyenlőséget.

A második bekezdés a bizományi üzlet, a fióktelepek és raktárak létesitése, a megrendelés gyüjtés, az ipari gyüjtés, az ipari tevékenység és a megrendelések teljesitése, valamint a vétel terén biztositja az egyenlő elbánást. E tüzetes felsorolás czélja az, hogy ugy mint eddig, a kereskedelem szabadságát annak lehetőleg minden ágában megóvja ezentul is a másik szerződő állam területén. Minthogy azonban a vám- és kereskedelmi szövetség rendelkezései e részben kételyeket hagytak fenn a másik állam kereskedelmi utazói tekintetében és minthogy különösen a megrendelések gyüjtését szabályozó 1902. évi február 25-én kelt osztrák törvény életbeléptetése után felmerült nézeteltérések a két kormány között hosszas tárgyalásokat tettek szükségessé, a jelen XV. czikk harmadik és negyedik bekezdésében kereskedelmi utazóink érdekeinek megóvásáról is gondoskodnunk kellett. Az idézett osztrák törvény ugyanis a kereskedelmi utazóktól utazói iparigazolványt és ezenkivül a nemes fémekkel és ékszerekkel kereskedő, illetve azokra megrendelést gyüjtő kereskedelmi alkalamzottaktól fémjelzési igazolványt követelt. Minthogy pedig a magyar törvény ilyeneket utazóink részére nem rendszeresitett, utazóink müködése Ausztriában ugyszólván lehetetlenné volt téve, a mennyiben őket az osztrák hatóságok arra kötelezték, hogy Ausztriában iparigazolványokat és fémjelzési igazolványokat szerezzenek.

Ezen a reánk nézve kedvezőtlen helyzeten változtat most a szerződés XV. czikke, a mennyiben harmadik és negyedik bekezdése a jövőre nézve akként teszi kereskedelmi utazóink részére az Ausztriában való akadálytalan müködést lehetővé, hogy egyfelől a belföldiekkel való egyenlő elbánást, másfelől pedig azt a továbbmenő előnyt is biztositja, hogy a hazai ipar-, illetve fémjelzési igazolványokkal ellátott utazóinktól. Ausztriában ily igazolványok váltása nem követelhető. Ugyanezen czikk ötödik bekezdése a kereskedelem kölcsönös szabadsága érdekében a vásárlátogatás terén is biztositja az egyenlő elbánást. Ezzel kapcsolatban a kettős megadóztatás elkerülése iránt kötött és a jelen szerződés kiegészitő részét képező egyezmény értelmében ez az egyenlő elbánás kiterjed a vásárlátogatók adózására is. Uj a szerződésben a XV. czikk utolsó bekezdése is, a mely az egyenlő elbánás alól kiveszi a vándoripart és a házalást. Ez lehetővé fogja tenni azt, hogy a vándoripar kizárólag hazai iparosainknak tartassék fenn, a mi által kisiparosaink és házi iparosaink - kik ilyképen e téren felszabadulnak a külföldi versenytől, a melylyel eddig egyenlő alapon kellett megküzdeniök, - erős támogatásban fognak részesülhetni, annál is inkább, mert annak megállapitásánál, hogy mi sorolható a megengedett vándoripar körébe, teljesen ezen iparosaink szükségleteihez mérten és függetlenül járhatunk el, és igy a vándoriparról szóló törvényjavaslat szabadon fog alkalmazkodhatni közgazdasági érdekeinkhez.

Összhangzásban e czikk utolsó bekezdésével, a mely a két állam házalási és vándoripari törvényhozását egymástól teljesen elválasztja, a jelen szerződés mellőzi az 186. évi XVI. tc. óta állandóan a vám- és kereskedelmi szövetség XV. czikkeként szereplő azt a szabályozást, a mely egyfelől ugyan az egyik államban kiadott házalási engedélyek érvényét a másik állam területére is kiterjesztette, másfelől azonban a két államban a házalási engedélyek kiadására nézve lehetőleg összhangzó elvek alkalmazását követelte. Ezen utóbbi kikötés érvényét veszitvén, többé nem lesz alkalmazható Magyarországon a házalást szabályozó, 1852. évi szeptember hó 4-én kelt császári nyiltparancs, a mely eddig is csak azért volt magyar jogforrásnak tekinthető, mivel a mindenkori vám- és kereskedelmi szövetség XV. czikke alapján törvénypótló magyar kormányrendelet alapján kihirdettetett. Önrendelkezési jogunk tehát e téren is feléled, illetőleg biztosittatott e szerződésben.

A XVI. Cikkhez

Az 1893. évi XLI. törvénycikkben foglalt államszerződés függetlenitette szabadalmi ügyünket Ausztriától. E függetlenséget a jelen szerződés még tovább fejleszti. Minthogy Magyarország és Ausztria e téren már eddig is és ezentul is mint teljesen független felek állottak és állanak egymással szemben, szükséges volt, a kölcsönös érdekek megóvása végett, oly módon, a mint azt más független államok is ipari tulajdonjogi szerződéseikben megteszik, az eddigi szabályokat ujabb megállapodásokkal kiegésziteni, illetve a mutatkozó hiányokat pótolni. Iparfejlesztésünk érdeke azt kivánja, hogy a találmányok lehetőleg minél tágabb körben szabadalmi oltalomban részesüljenek. Ez összhangzásban áll a modern szabadalmi törvényhozásnak azzal az irányzatával, hogy a szabadalmazhatóság alóli kivételek lehetőleg megszorittassanak.

Épen ezért érdekünkben állott annak a biztositása, hogy az, a mi ez idő szerint szabadalmazható, ezentul is szabadalmi oltalomban fog részesülni és nem fog Ausztriában például oly törvény alkottatni, a mely szépen fejlődő iparunkban használt valamely uj vegyi eljárástól megvonja a szabadalmi oltalmat. Ennek biztositását czélozza a XVI. czikk első bekezdése. AZ ebben foglalt megkötés természetesen csak kölcsönös lehet és nem terjed tul az emlitett közgazdasági szükséglet kielégitésén, a mennyiben egyáltalán nem állja utját annak, hogy a szabadalmazható találmányok köre kibővittessék, sőt kifejezetten megengedi, hogy a ma fennálló kivételek megszüntettessenek vagy korlátoztassanak. További kiépitést igényelt az a nemzetközi szerződésekben általában, sőt az ipari tulajdonjogokra vonatkozó nemzetközi Unióban is benfoglalt és elvileg már az 1893. évi XLI. tc. -ben is elfogadott intézkedés, a mely szerint az egyik államban bejelentett találmány, a mely bizonyos határidőn belül a másik államban is bejelentetik, ott a saját hazájában szerzett elsőbbséggel részesül oltalomban.

Az idézett törvénycikkbe iktatott államszerződés harmadik bekezdése e tekintetben számos nyilt jogi kérdést hagyott fenn. A XVI. törvénycikk 3. pontja igyekszik a felmerülhető kételyeket eloszlatni. Igy a 3. pont első bekezdése megállapitja, hogy az eredeti szabadalom megszerzőjének jogutóda csak akkor veheti igénybe az elsőbbség kedvezményét, ha maga is annak az államnak polgára, vagy magának is abban az államban van lakóhelye vagy telepe, a melyben a szabadalom először bejelentetett. Az elsőbbségi jog feltétele természetesen az, hogy a bejelentett szabadalom hazájában meg is adassék.

Megállapitja továbbá pontosan az elsőbbségi jog terjedelmét (l. az a) és b) pontokat). A mig ugyanis eddig az volt a szabály, hogy kellő határidőn belül a másik államban történt bejelentésnek minden tekintetben olyan hatálya van, mintha az első bejelentés idejében eszközöltetett volna, az uj szöveg meghatározza, hogy az ily találmány csupán a másik államban az első bejelentés után bejelentett találmányokat előzi meg és nem vesziti el ujdonsági jellegét oly ujdonságrontó körülményekkel szemben, a melyek az első bejelentés után következtek be.

Az uj szöveg ezenkivül részletesen meghatározza, hogy az a határidő, a mely alatt a bejelentésnek a másik államban meg kell történnie, honnan számit (a-d pontok). Ennek pontos körülirására azért volt szükség, mert egészen másképen alakul a határidő számitása, ha az első bejelentésre a szabadalom jogerejüleg megadatott vagy ha az ellen jogorvoslatnak volt helye, máskép ha a jogorvoslatot igénybe vették és jogerős határozattal vagy a nélkül fejezték be az eljárást. Az uj szöveg mindezekre az esetekre figyelemmel volt, abból az elvből indulván ki, hogy a határidő mindig csak attól az időponttól számitható, a melyben az egyik államban a szabadalmi oltalom tényleg jogerőre emelkedett. Uj és czélszerü, a jogbizonytalanságot megszüntető határozmány az is, hogy az elsőbbségi jogot már a bejelentés alkalmával kifejezetten kérni kell. E határozmány által sok oly találmány, a melyet a feltaláló a másik államban nem kiván oltalmaztatni, ott nem fog oltalomban részesülni és igy lehetővé válik, hogy ott ugyanazon czélra szolgáló hasonló eszmekörben mozgó, azonban esetleg javitott találmány ujnak vagy önállónak lesz tekinthető. Sok esetben felesleges költségektől is meg fogja óvni e határozmány a feltalálót, a mikor t. i. találmánya a másik államban nem értékesithető. Uj és a nemzetközi Unióból átvett, nálunk azonban csak szabadalmi törvényünk módositása után érvényesülhető határozmányt tartalmaz a 7. pont, a melynek czélja annak a modern szabadalmi törvényhozásban mindenütt elismert és a közigazgatási haladás szempontjából fontos elvnek érvényesitése, hogy valamely idegen állambeli közhasznu kiállitáson kiállitott találmánytól az illető államban nem vonható meg a szabadalmi oltalom azon a czimen, hogy e találmány már nem uj, mert nyilvános kiállitáson ismeretessé vált.

Miután azonban jelenlegi szabadalmi törvényünk ezt az elvet még nem ismeri el, az osztrák törvény ellenben igen, a határozmány egyelőre - addig t. i. mig a mi szabadalmi törvényünket módosithatjuk, minek munkálatai folyamatban vannak, - csak egyoldaluan az Ausztriában kiállitott magyar találmányoknak fog javára válni. A 8. pont az önálló magyar szabadalmi törvény, 1895. évi XXXVII. tc. hatálybalépte előtt közös egyetértéssel engedélyezett, a kiváltás jellegével biró szabadalmakról rendelkezik. Szükség volt ezekről még ezuttal is rendelkezni, mert itt oly szerzett jogokról van szó, a melyek még ez idő szerint fennállanak. Nem egészen 300 ily régi kiváltságszerü szabadalom van még hatályban. E szerzett jogok érvényét biztositja a 8. pont. Ezen régi szabadalmak tekintetében is szabatosság teszi az uj szerződés az eljárást. Az ily szabadalmak meghosszabbitása, teljes vagy részben való érvénytelenitése tekintetében ugyan megkisérlendőnek jelzi a két kereskedelemügyi minister egyetértő eljárását, három hónap leteltével azonban mindegyik kereskedelemügyi ministernek a saját államára nézve megadja a döntési jogot. Megállapitási keresetekre nézve ellenben az egyetértés meg sem kell kisérelni. Ezzel ott, a hol e régi szabadalmak az uj önálló magyar szabadalmakkal összeütközésbe juthatnak, a magyar hatóság önálló döntési joga biztositva van. A többi tisztán kezelési természetü ügyekben azon állam kereskedelemügyi ministere jár el, a kinél annak idején a szabadalom illetékesen kéretett. E czikknél végül felemlitendő, hogy az ellentétben az 1893. évi XLI. törvénycikkel, nem emliti többé a szabadalmak mellett a használati mintákat is, a minek oka, hogy a használati minták részben a szabadalmi, részben pedig a mintaoltalmi jogszabályok alá esnek.

A XVII. Cikkhez

E czikk a védjegy, a mustra- és minta-, az üzleti név-, a czég-, czimer- és a telephely megnevezések kölcsönös oltalmán kivül, e téren, valamint a tisztességtelen verseny terén a viszonosságot és az egyenlő elbánást biztositja. Az erre vonatkozó szabályokat az 1. és 2. pont tartalmazza. Lényeges reformot képvisel a XVII. czikk további része, mely a védjegy- és a mustra-, valamint a minta oltalom kölcsönös szabályozásának részleteit szabályozza. E reform lényege: védjegy-, mustra- és minta-oltalmi ügyünk önállósitása. A mig eddig a vám- és kereskedelmi szövetségekben ki volt kötve, hogy Magyarországnak és Ausztriának törvényhozása a védjegyügy, a mustra- és mintaoltalmi ügy terén egyenlő legyen, a jelen szerződés a magyar törvényhozás teljes függetlenségét állapitja meg, védjegy-, mustra- és mintaoltalmi ügyekben is. Ennek nagy hordereje csak akkor válik nyilvánvalóvá, ha figyelembe vesszük egyrészt azt, hogy a gazdasági életben a védjegyügy milyen nagy jelentőségre tett szert és másfelől azt, hogy a védjegyügy terén gyakran milyen ellentétesek a magyar érdekek a külföldi érdekekkel szemben.

A másik jelentékeny haladás, a melyet a XVII. czikk felmutat, a védjegy-, mustra- és minta-oltalom terén önálló juriszdikcziónk biztositása. Eddig ugyanis az 1867. évi XVI. és az 1878. évi XX. törvénycikk XVII. czikkében foglalt azt a rendelkezést, a mely szerint a magyar vagy az osztrák állampolgárok árujegyeinek, mustráinak vagy mintáinak az egyik államban történt lasjtromozásával, illetve letételével az oltalom a másik állam területére nézve is megszereztetett, akként magyarázták, hogy például egy Ausztriában lajstromozott árujegy oltalmát a magyar hatóság Magyarországon még akkor sem tagadhatja meg, ha az az áru magyar származására látszik utalni, továbbá, hogy az ilyen védjegy törlése is csak osztrák hatóság előtt kérelmezhető. Az 1898. évi kiegyezési tervezet XVII. czikkének 4. pontja egész határozottsággal ki is mondta ezt az elvet, az 1899. évi XXX. tc. indokolása pedig kijelentette, hogy az ezen kiegyezési tervezetben foglalt „uj intézkedések”, a mennyiben az 1899. évi XXX. törvénycikkbe foglalt törvényben helyt nem találnak, „ezzel kapcsolatosan teljes hatálylyal és természetesen szintén a viszonosság feltételezése mellett léptettessenek életbe”. Ez alapon az emlitett elv is a gyakorlatban érvényre emeltetett. Igy vált lehetővé az a visszás állapot, hogy az osztrák ipar a magyarországi fogyasztásra szánt termékeit magyar származásra utaló árujegyekkel hozta rendszeresen forgalomba, magyar emblémát, magyar történeti neveket lajstromoztathatott védjegy gyanánt. Igy vált lehetővé az, hogy az osztrák hatóság a magyar területre is kiterjedő hatálylyal dönthetett valamely Ausztriában belajstromozott védjegy hasonlósága, szabadjegyminősége, érvénye vagy törlése felett: azaz tényleg juriszdikcziót gyakorolt Magyarország területén. Ennek a hátrányos helyzetnek véget vet a jelen szerződés.

A 3. pont első és második bekezdése értelmében ugyan az osztrák árujegy, mustra vagy minta, Ausztriában történt lajstromozásával, illetve letételével az oltalom Magyarországon is megszereztetik, az 5. és 6. pont értelmében azonban a magyar hatóság egy éven belül kijelentheti, hogy a magyar törvény alapján az ilyen védjegy, mustra vagy minta Magyarországon oltalomra igényt nem tarthat, a 3. pont 5. bekezdése szerint pedig az ilyen árujegyek, mustrák és minták Magyarországon leendő törlése iránti kereseteket a magyar hatóság fogja, magyar jog szerint elbirálni. Ez által tehát a 3. pont első, második és negyedik bekezdése egyszerü kezelési közösséggé válik, a mennyiben az osztrák belajstromozó hatóság csak alaki szempontból fogja elbirálni az oltalmazhatóság előfeltételeit és az ottani lajstromozás nem végleg, hanem csak addig fogja az oltalmat biztositani, a mig a magyar hatóság az oltalom anyagi előfeltételeinek elbirálása alapján maga el nem dönti, vajjon az Ausztriában oltalmazott árujegy Magyarországon, a magyar jog szerint, oltalomra tarthat-e igényt? Ez teljesen analog helyzet azzal, a minőt az ipari tulajdonjogi Unióban résztvevő államok biztositanak egymásnak, a midőn a Bernben lajstromozott, illetve letett árujegy, mustra vagy mint az összes résztvevő államok területén oltalmat élvez, a mig ezen államok az oltalmat saját joguk alapján, saját területükre nézve, az Unióban felsorolt okokból meg nem tagadják.

Ez által a 3. pont 4. bekezdésében foglalt az a rendelkezés, a mely szerint a lajstromozási, illetve letételi állam hatósága illetékes az eljárásra minden ott lajstromozott, illetve letett árujegy, mustra vagy minta tekintetében, csak a kezelésre vonatkoztatható, körülbelül oly terjedelemben, mint a hogyan az Unió keretében a berni központi hivatal van hivatva eljárni. A 3. pont 3. és 6. bekezdésében foglalt szabályok lehetővé teszik, hogy még az Ausztriában lajstromozott védjegyek, illetve az ott letett mustrák és minták törlésére irányuló keresetek, valamint az ilyenekre vonatkozó megállapitási keresetek, a magyar hatóság által biráltassanak el és pedig korlátlanul; a szabadjegyminőségre alapitott törlési keresetek azonban csak három éven belül. Ez utóbbiaknál e korlátozást a jogbiztonság szempontja okolja meg. Annak a bizonyitása ugyanis, hogy valamely árujegy közhasználatban volt, vagy legalább valamely vidéken általánosan használtatott, három év alatt megtörténhetik és igy ezen idő alatt a törlési kereset is meginditható. Ez tehát elég idő arra, hogy az ilyen jegyet rosszhiszemüleg használó idegen vállalat megtámadtassék, ellenben nagyon méltánytalan volna, hogy az, a ki nem tudta valamely árujegy ilyen minőségét és azt jóhiszemüleg három éven át használta, utólag e jegy használatától eltiltassék.

Nehogy azonban ezen jóhiszemüség védelmére szolgáló időhatár esetleg czéljával ellentétben, rosszhiszemüleg kihasználtassék, ezen határidő lejártával a védjegy törlése még a saját államának hatósága előtt kérhető, addig, a meddig ezt az illető állam védtörvénye megengedi. E szabályok tehát lehetővé teszik, hogy a magyar állampolgár három évig a magyar hatóság előtt, azontul pedig az osztrák hatóság előtt indithasson keresetet Ausztriában lajstromozott védjegynek szabadjegyminőség alapján való törlése iránt. Az 5. pont szabályozza tüzetesen azt a már emlitett jogot, hogy az egyik állam hatósága saját területén megtagadhatja a saját joga alapján a másik államban lajstromozott védjegy oltalmát. Az első bekezdés magát az elvet állapitja meg. A második bekezdés pedig a nemzetközi védjegyoltalmi szerződésekbe és a többször emlitett ipari tulajdonjogi Unió-ba is felvett azt az elvet mondja ki, hogy a visszautasitás csak anyagi jogi okokból történhetik meg, nem pedig azért, mert az oltalomra bejelentett árujegy alakiságai nem felelnek meg azoknak a szabályoknak, a melyeket a másik állam törvénye megkiván feltéve, hogy a saját államának törvényei által megkivánt alakiságoknak megfelel. Ez következménye annak, hogy ezentul a két állam védjegytörvényei többé nem kötelezőleg egyenlő és igy eltérő alakiságokat irhatnak elő. A harmadik bekezdés nemcsak közjogi szempontból haladás, hanem, mivel a czimerhez és a szent koronához hasonló ábrázolásokat is védi, a hamis származási jelzések ellen is hathatós védelmet nyujt.

Ugyanerre szolgálnak az 5. pont következő bekezdései is, melyekben arról is történik gondoskodás, hogy a mikor valamely védjegy összbenyomása a fogyasztó közönségben tévesen a hazai származás látszatát kelti, az ilyen Ausztriában lajstromozott árujegy oltalma Magyarországon megtagadható legyen. Épen ezért, akár a nemzeti szinek vagy jelvények, szobrok, épületek, akár egyes nevezetes személyiségek nevének vagy ábrázolásának árujegyben való felhasználásáról van szó, a magyar hatóság mindig az összbenyomás alapján fogja elbirálni, forog-e fenn megtévesztés és a magyar fogyasztó közönség nyilvánvalóan hazai származásra utalónak tekinti-e az illető árujegyet. Ez alapon lesz elbirálandó az is, vajjon ezt a felfogást esetleg mennyiben képes ellensulyozni a tényleges származási hely vagy ország megjelölése. Az utóbbi tekintet lesz nevezetesen irányadó arra nézve is, hogy a vevőben sokkal élénkebb benyomást keltő rajz mennyiben ellensulyozható a felirással. Az üzleti tisztesség és a szerződési hüség követelményét fejezi ki az 5. pont utolsó bekezdése, a melynek tartalma az, hogy a magyar hatóság által kifogás alá esőnek nem talált védjegygyel ellátott áru forgalmát az iparhatóság sem akadályozhassa; viszont további védelmet nyujt a hazai származási jelzők megtévesztő hatása ellen a szóban levő bekezdés ama rendelkezése, a mely szerint a védjegyet nem képező, vagy a védjegyhez nem tartozó árukiállitás megtévesztő voltának elbirálásánál az iparhatóság is az összbenyomás elve alapján fogja megállapitani, vajon forog-e fenn tisztességtelen verseny vagy sem?

E határozmányok helyesen alkalmazva, fejlődő iparunknak nagy jelentőségü oltalmazói lesznek a tisztességtelen külföldi verseny ellenében. A 6. pont értelmében az Ausztriából származó árujegyek védelmének megtagadásáról és ennek okairól az ausztriai védjegyhatóság a közléstől számitott egy éven belül értesitendő. Ez teljesen elegendő idő arra, hogy a hazai védjegyügyi hatóság a védjegyet a visszautasitási okok szempontjából alaposan megvizsgálja, annál is inkább, mert a védjegy törlését a 3. pontban emlitett okok valamelyike alapján, később is lehet keresettel a magyar hatóság előtt követelni. Természetes, hogy e megtagadó határozat ellen a másik állam polgára ugyanolyan jogorvoslattal élhet, mint hasonló esetben a belföldi és, hogy e jogorvoslat határideje reá nézve csak attól az időponttól számit, a midőn az oltalmat megtagadó határozatról tudomást szerez. Önként értetőleg ugyanezek állanak arra az esetre is, ha az osztrák hatóság tagadja meg a magyar védjegytől az oltalmat. A 7. pont is hasznos ujitást tartalmaz, a mennyiben a szabadalmaknál követett eljáráshoz hasonlóan megállapitja, hogy Ausztria megtériti Magyarországnak az itt is oltalmazott és viszont Magyarország megtériti Ausztriának az ott is oltalmazott saját védjegyei után a lajstromozási dij egy negyedrészét a költségek fejében.

Ugyanez fog történni a mustrákra és mintákra nézve is, a mint uj mustraoltalmi törvényünk lesz, a mely ezek központi kezeléséről és letételi dijáról gondoskodni fog. A 8. pont oly külföldi állampolgárok árujegyeinek, mustráinak és mintáinak oltalmáról szól, a kiknek sem Magyarországon, sem Ausztriában nincs lakóhelyük vagy telepük. Az ilyen egyének árujegyei, mustrái és mintái tekintetében az a gyakorlat fejlődött ki, hogy az árujegyeket, mustrákat és mintákat, ugy Budapesten mint Bécsben lajstromoztatni kellett és ha a külföldi állampolgár a két állam közül csak az egyikben lajstromoztatta vagy letéteményezte árujegyét, illetve mustráját vagy mintáját, az a másik államban is töröltetett. Ezt a gyakorlatot az 1889. évi vám- és kereskedelmi tervezet XVII. czikkének az 1899. évi XXX. tc. indokolása értemében gyakorlattá vált 5. és 6. pontja azzal egészitette ki, hogy az ilyen külföldi árujegyekre, mustrákra vagy mintákra vonatkozó intézkedésekre és határozatokra az az állam volt illetékes, a melyben a lajstromozás előbb történt meg, és hogy ezek elsőbbsége is az első lajstromozástól-, azok oltalma ellenben a második letételtől számitott.

Ez által tehát az a visszás helyzet állott elő, hogy a külfölddel szemben, a kétszeri lajstromozás kényszere, de még inkább az a körülmény, hogy külön csak Magyarországra vagy csak Ausztriára az oltalmat megszerezni nem lehetett, a mit az osztrák legfőbb védjegyügyi fórum, a közigazgatási biróság döntvényileg is kimondott, azt a tényekkel ellenkező helytelen felfogást keltette, mintha az ipari tulajdonjogok oltalma Magyarországnak és Ausztriának közös ügye volna.

Az az elv pedig, hogy a külföldi védjegyek felett a két állam közül az gyakorolta a juriszdikcziót, a melynél azok előbb lajstromoztattak, tekintettel arra, hogy a legtöbb külföldi védjegy nyugati államokból származván, először Ausztriában lajstromoztatott, az összes védjegyek jelentékeny részét (1905-ben mintegy 12%-át) képező külföldi védjegy feletti juriszdikcziót Magyarország területére való érvénynyel is ugyszólván egészen az osztrák hatóság kezébe tette le. Végre az a körülmény, hogy a külföldi védjegy elsőbbsége az első lajstromozástól-, oltalmi ideje azonban a második lajstromozástól számittatott, a külföldi védjegynek hosszabb védelmi időt biztositott, mint a belföldinek. Ennek az ugy közjogi, mint közgazdasági szempontból egyformán visszás helyzetnek véget vet a 8. pont, azt az elvet állitva fel, hogy a külföldi alattvalók ipari tulajdonjogi és különösen védjegyügyi oltalmára nézve csak az illetőnek hazájával fennálló szerződéses viszony lehet mérvadó. Ezen felül hangsulyozza a második bekezdés, hogy a lajstromozás vagy letétel külön-külön csak az egyik államban is megtörténhetik, végre biztositja a szerzett jogok oltalmát.

A védjegyek oltalmára nézve ez idő szerint szerződéses viszonyban állunk, időrendben sorolva fel a szerződéseket, az Északamerikai Egyesült Államokkal (1872. évi XIV. tc.). Oroszországgal (1875. évi XI. tc.), Nagybritanniával (1876. évi XLIX. tc.), Belgiummal (1880. évi XXII. tc.), Francziaországgal (1884. évi VI. tc.), Svájczczal (1886. évi IX. t-cz.), Braziliával (1887. évi XXXIX. t-cz. és 1888. évi X. tc.), Németalfölddel (1887. évi XL. t-cz.), Dániával (1888. évi XVI. tc.), Svédországgal és Norvégiával (1890. évi XVI. tc.), a Németbirodalommal (1892. évi IV. tc.), Olaszországgal (1892. évi VI. tc.), Rumániával (1893. évi XXIV. tc.), Japánnal (1898. évi XXXII. tc.) és Spanyolországgal (1900. évi XXI. tc.). E szerződések határozmányai azt mutatják, hogy a külföldi alattvalók részére e szerződések egyike sem biztosit közös osztrák-magyar oltalmat, hanem ellenkezőleg valamennyi szerződés respektálja az ipari tulajdonjog terén való függetlenségünket. Ezen különböző szövegü szerződések ugyanis, a mennyiben az egyenlő elbánásnál többet is biztositanak, vagy egyszerüen megjelölik, hogy a lajstromozásnak Budapesten és Wienben kell megtörténnie, vagy a belföldön előirt alakszerüségek teljesitését követelik meg az oltalom feltétele gyanánt, vagy végre kifejezetten megjelölik, hogy a lajstromozásnak Magyarország részére Budapesten, Ausztria részére pedig Wien-ben kell megtörténnie. E szerződések egyike alapján sem követelhette tehát eddig sem a külföldi alattvaló, hogy egyszeri lajstromozással megszerezze az oltalmat Magyarországon és Ausztriában. E szerződések alapján ellenkezőleg kétszeri lajstromozás, illetőleg letétel követelhető, t. i. Budapesten is, Wienben is. E szerződések szerint tehát természetes, hogy a budapesti lajstromozás csak Magyarországon, a wieni csak Ausztriában szerzi meg az oltalmat.

A külföldiekre nézve pedig csak előnyös és igy szerződési szempontból nem is kifogásolható, hogy az eddigi, a szerződésekben támpontot nem találó gyakorlattal szemben, megengedhetik nekik, hogy az oltalmat, a melyere a másik államban esetleg szükségük nincs, csak az egyik államban szerezzék meg és felesleges költségektől megkiméltessenek. Arra sincs e szerződések alapján joga a külföldinek, hogy védjegynek, mustrájának és mintájának elsőbbsége az első bejelentéstől, oltalmi ideje pedig a második bejelentéstől számittassék. Erre semmiféle szerződéses határozmány nem szolgáltat alapot.

Ez pedig annyit jelent, hogy a 8. pont az által, hogy a külfölddel kötött szerződéseket tekinti irányadónak, visszaszerzi a külföldi védjegyek, mustrák és minták tekintetében is önállóságukat. Elválasztja egymástól a magyar és az osztrák oltalmat, még pedig ugy az oltalom megszerzése, mint annak kezdete, elsőbbsége és tartalma tekintetében és egyuttal visszaadja a külföldi védjegyek feletti önálló juriszdikcziónkat. Az eddigi alapon szerzett külföldi ipari tulajdonjogi védelem érintetlenül hagyása nem e téves alap utólagos elismerése, hanem csak a külfölddel való zavartalan gazdasági érintkezés fentartását célozza. A XVI. és XVII. czikkel kapcsolatban felemlitem még, hogy a szerződésre vonatkozó tárgyalások során minden kétséget kizáró módon tisztáztatott az a kérdés, hogy Magyarország külön és önállóan léphet be az ipari tulajdonjogok védelmére alakult nemzetközi Unió-ba.

E jogunk gyakorlásának időpontjául a kormány, a szükséges előkészitő munkálatokra való tekintettel, az 1900. év január havának első napját vette kilátásba. V. ö. még 1907:LIV. tc. és jegyz.; továbbá 1908. jan. 24-én 6483. sz. KM. rend., a védjegyeket illetőleg a XVII. cz. végrehajtása tárgyában kibocsátott 108. 152/907. sz. KM. rend. kiegészitéséről (1908. R. T. 67. l.); 1908. jan. 24-én 6484. sz. KM. rend., az ipari minták jogi oltalmát és azok lajstromozását szabályozó 107,709/907. sz. KM. rend. kiegészitéséről (u. o. 68. l.); 1908. jan. 18-án 8071/907. sz. KM. eln. rend., a cs. és kir. udv. szállitók részéről való czimerhasználat szabályozásáról (u. o. 64. l.).

A XVIII. Cikkhez

A posta- és távirdaügyre vonatkozó XVIII. czikk szövege megfelel a tényleges helyzetnek és a szerződő két állam közt e tekintetben ma fennálló ama viszonynak, a mely a magyar és osztrák kereskedelemügyi ministerek között 1888. évi junius 30-án kötött és ma is érvényben álló egyezményben kötelező alakot is öltött. Az 1903. évi vám- és kereskedelmi szövetségi tervezet XVIII. szakasza nem volt egyéb az 1878. évi vám- és kereskedelmi szövetségi törvény vonatkozó része átvételének, mely szerint a két államban a posta- és táviró-intézet egyforma elvek szerint való rendezése czéloztatott. Az 1874-ben létesült világposta szerződés és az 1875-ben kötött nemzetközi távirószerződés az azt aláirt államokra nézve ezt már megvalósitotta, ennek folytán az egyes államok közt a különleges posta- vagy távirdaszerződéseknek sokkal szükebb lett a jelentősége és hatásköre.

Az 1903. évi vámszövetségi tervezet szóban levő szakasza mindazonáltal az 1878. évi XX. törvénycikkben s e törvény hatályának későbbi meghosszabbitásakor is változatlan maradt, bár a gyakorlatnak már többé nem felelt meg. Végül azután a két érdekelt minister között 1888-ban kötött, már emlitett egyezményben nyert a tényleges állapot megfelelő szabályozást.

Ez egyezmény szerint a két szerződő állam közötti posta- és távirda-viszont elsősorban a törvénybe iktatott emlitett nemzetközi szerződések s illetve nemzetközi egyesületek szabályozzák, a melyeknek mindkét fél egyenrangu tagja. A szomszédos érintkezéssel kapcsolatos különleges viszonyok az illetékes ministerek között kötött egyezményben nyernek szabályozást, mig a belforgalomra nézve mindkét fél megtartja szabad rendelkezési jogát. Ez felel meg a két állam közjogi viszonyának és önállóságának.

A XIX. Cikkhez

Ez a czikk természetes kiegészitője a XV. czikknek, mely a két állam kereskedői és iparosai részére biztositja az egyenlő elbánást és ugyanazt állapitja meg a kereskedelmi társaságokra nézve. Az első bekezdésben az egyenlő elbánásban részesitendő társaságok felsorolása a korlátolt felelősségü társaságokkal bővült. Ausztriában ugyanis máris vannak ilyen társaságok és nálunk is már előkészités alatt áll az ilyen társaságra vonatkozó törvényjavaslat.

Az a körülmény, hogy az egyik állam kereskedelmi társaságai a másik államban csak ugyanazokat az üzleteket folytathatják, a melyeket a belföldi társaságoknak folytatniok szabad, az igazságügyi szuverenitás magától értetődő folyománya. A második bekezdést illetőleg kiemelendő az, hogy e határozmány szabatosabban biztositja az egyenlő elbánást a vám- és kereskedelmi szövetség hasonló határozmányánál, mert kifejezetten azoknak a határozmányoknak veti alá a társaságokat a másik államban, a melyek ott a belföldi vállalat hasonló üzleteire irányadók. A harmadik bekezdés felvétele azért volt szükséges, mert az 1878. évi XXII. és az 1899. évi XXXIX. törvénycikkekbe foglalt egyezmények lejárata nem volt megállapitva, ellenben ezeknek keletkezési történetéből, sőt magának az 1878. évi XXII. tc. -nek szövegéből az tünt ki, hogy ezek az egyezmények az 1878. évi XX. törvénycikkbe foglalt és időnként meghosszabbitott vám- és kereskedelmi szövetség XX. czikkének végrehajtását képezik. Nehogy tehát a vám- és kereskedelmi szövetség, illetve az ennek helyébe lépett „viszonossági állapot” megszüntével az emlitett egyezményben foglalt gazdasági előnyök veszendőbe menjenek, ezen egyezmények érvénye, a jelen szerződés tartamára kimondandó volt.

Az 1899. évi XXXIX. törvénycikket illetőleg ez az előadottakon felül még azért is szükséges volt, mert az ezen törvénycikkbe foglalt egyezmény Ausztriában nem törvénynyel, hanem császári rendelettel érvényesittetett, a miért is Ausztriában a gazdasági rendelkezésre vonatkozó törvényhozási intézkedések során ez az egyezmény törvénybe iktatandó lesz, mig nálunk a jelen czikk utolsó bekezdésében foglalt határozmány a már törvénybe iktatott egyezmény hatályát meghosszabbitja. E határozmány értelmében tehát társaságaink továbbra is élvezik az eddigi előnyöket, igy például felmentvék Ausztriában a viszonosság - és (a biztositó társaságok kivételével) a külföldi üzletre szánt tőke ottani elhelyezésének igazolása - a czégkivonatok hitelesitése és különösen biztositó társaságaink az engedélyezés alól, viszont azonban az utóbbiak alávetvék a kormány ellenőrzésének, a mint biztositásfelügyeleti törvényünk megalkotása után az osztrák társaságok is alá fognak vettetni a magyar kormány ellenőrzésének.

A XX. Cikkhez

Azokat az elveket, melyek az állatok és állati nyerstermények Magyarország és Ausztria között lebonyolitott kölcsönös forgalmának tervbevett szabályozásánál irányadók voltak, már az 1903. évben a két kormány által megállapitott, de a törvényhozó testületek által el nem intézett vám- és kereskedelmi szövetséghez csatolt indokolás behatóbban ismertette. Az volt mindenek előtt a czél, hogy a két szerződő fél között érvényre jusson a szabad állatforgalom elve abban az értelemben, hogy az egyik államból származó egészséges állatok akadálytalanul átmehessenek a másik állam szabad forgalmába, miközben természetszerüleg számolni kellett azzal az állásponttal, mely nem csak az importáló, hanem az exportáló állam érdekei szempontjából is mindenképen jogosult, hogy a szóban levő forgalom lévén ne hurczoltassanak el járványok az egyik államból a másiknak területére.

Ezért mindkét félnek, főképen azonban az exportáló államnak érdekében kivánatos volt egészen szabatos és részletesen kidolgozott szabályokat felállitani, melyek egyrészt a forgalom szabadságát normális viszonyok között világosan és határozottan biztositsák, másrészt pedig kielégitő biztositékot nyujtsanak abban az irányban, hogy a forgalom kizárólag járvány fenyegető veszélye esetén s ekkor is csak abban a mértékben fog korlátozást szenvedni, a mint ezt az állategészségügy érdekei tárgyilag kielégitő módon megokolttá teszik. Ez a kétségkivül helyes álláspont jutott érvényre egyrészt az akkori vám- és kereskedelmi szövetség tervezetének XXI. czikkében, másrészt az ehhez csatolt végrehajtási módozatokban s az 1899. év óta a kölcsönös állatforgalom a valóságban az elvek szemmeltartásával bonyolittatott le. Ilyen módon bő alkalom nyilott az elvek kipróbálására ugy gyakorlati alkalmazhatóságuk, valamint értékük szempontjából és a szerzett tapasztalatok arra a megnyugtató eredményre vezettek, hogy a mondott elveken alapuló szabályok nagyban és egészben a két fél érdekeinek megfelelnek, s hogy nevezetesen Magyarországból az állatkivitel egyes járványos betegségek felmerülése esetén is általában simán és a másik állam állategészségügyének veszélyeztetése nélkül bonyolittatott le.

Ezek a kedvező tapasztalatok kivánatossá tették, hogy a két állam kormányai között a 1899. és az 1903. években létrejött megállapodások az ezuttal czélba vett kereskedelmi szerződésben is lehetőleg teljességükben érvényben maradjanak és ez utóbbinak XX. czikke valóban tökéletesen megegyezik az annak idején tervezett vám- és kereskedelmi szerződés XXI. czikkével, mig a végrehajtási módozatok csak annyiban szenvedtek némi módosulást, hogy ezeknek szintén változatlanul meghagyott szövege nehény rendelkezéssel kiegészitést nyert, melyek egyrészt az állatforgalomnak bizonyos, állategészségügyi szempontból eléggé nem indokolt megnehezitéseit megszüntetik, másrészt pedig alkalmasak arra, hogy járványos betegségeknek netalán való széthurczolását még hatékonyabb módon megakadályozzák s ezzel a normális állatforgalmat még biztosabb alapra helyezzék, ugy hogy jogosult panaszok járványok felmerülése okából már eleve ki legyenek zárhatók.

Végrehajtási módozatok a magyar szent korona országai és a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok között a kölcsönös kereskedelmi és forgalmi viszonyok szabályozásáról szóló szerződés XX. czikkéhez

Az állatokkal, az állati nyersterményekkel és ragályfogó tárgyakkal az állategészségrendőri szabályzatokhoz mérten végbemenő kölcsönös forgalom nem esik semmi további korlátozás alá. Ehhez képest az egyik állam vészmentes vidékeiről származó egészséges állatok a másik állam területére további korlátozások nélkül bevihetők és ott, a mennyiben a rendeltetési helyre való érkezésük alkalmával annak az államnak közegei, mely állam területére a bevitel történt, egészségeseknek találták, a belföldi származékokra érvényes szabályok alá esnek.

1. § Az állatok vészmentes származásának igazolása czéljából a szállitmányokat hatóságilag kiállitott származási és egészségi bizonyitványokkal kell ellátni, a melyek tanusitják, hogy a származás helyén és a szomszédos községekben, illetve a határos községi kerületekben az elszállitás előtt az utolsó 40 napon belül nem uralkodott olyan ragadós betegség, mely bejelentési kötelezettség alá esik és a mely arra az állatfajra átragadhat, a melyre a bizonyitványok ki vannak állitva.

Nem akadályozza a bizonyitvány kiállitását a lépfenének, serczegő üszöknek, sertésorbáncznak vagy veszettségnek valamelyik szomszédos községben való szórványos fellépése, de ezt a bizonyitványon fel kell tüntetni. Ugyanez érvényes az ivarszervi hólyagos kiütés tekintetében az ökrökre és a herélt lovakra nézve.

Továbbá a juhrühkór előfordulása az egypatás állatokra szóló igazolványok kiállitásánál és egypatás állatokon a rühkór előfordulása a juhokra szóló igazolványok tekintetében egyáltalán nem jön figyelembe.

A mennyiben valamely ragadós betegség megszüntének hivatalos megállapitására nézve a megfigyelési határidő a két államban különböző, a hosszabbik határidő mérvadó.

Olyan községterületek, melyek 350 négyzetkilométernél nagyobbak, területi alakulásukhoz mérten és az azzal kapcsolatos állategészségrendőri biztositékok mérvéhez képest kisebb kerületekre esetleg feloszthatók. A felett, hogy mennyiben lehet helye az ilyen felosztásnak, valamint ezen kerületek természetes határainak megállapitása iránt a két fél esetről-esetre fog megegyezni. Az ilyen felosztás a ragadós tüdőlobot illetőleg nem érvényes.

A le nem zárt területekről származó s a másik államba való kivitelre szánt állatok származási és egészségi bizonyitványainak (marhaleveleinek) az egyébként előirt tartalmon kivül tanusitaniok kell azt, hogy az állatok egyedenkint egészségesek és hogy az illető községek, valamint a szomszédos községek, illetőleg állategészségügyi kerületek (ezen § 5. bekezdése) a tekintetbe jövő állatfajokra való vonatkozással vészmentesek.

A származási és egészségi igazolványok nyolcz napig érvényesek.

Ha a szállitás vasuton vagy hajón történik, az állam által alkalmazott vagy az állami hatóság által erre külön felhatalmazott orvos részéről felrakás előtt külön vizsgálat foganatositandó és a lelet a bizonyitványba bejegyzendő.

Az állatvásárokról a másik államba való kivitelre kerülő tenyész- és haszon-szarvasmarháknak különös ismertetőjelekkel kell ellátva lenniök és az állatvásárok felügyeletével megbizott állatorvosok által meg kell vizsgáltatniok. A lelet, valamint az ismertető jeleket a marhalevélnek, a melynek különösen az állat pontos leirását is tartalmaznia kell, fel kell tüntetni.

Friss husszállitmányoknak olyan tartalmu igazolványokkal kell ellátva lenniök, hogy az illető álatokat hatósági állatorvos a szabályszerü vizsgálat alkalmával élő állapotban és levágás után egészségeseknek találta.

2. § Ha a keleti marhavész az egyik állam területén fellép, a másik állam kormányának jogában áll a kérődző állatok, sertések, állati nyersanyagok és ragályfogó tárgyak behozatalát a betegség teljes megszüntéig korlátozni vagy megtiltani.

Ha az egyik államból az állatforgalom utján a ragadós tüdőlob, a ragadós száj- és körömfájás, a sertéspestis vagy ugyanoly mértékben veszedelmes más betegség a másik államba behurczoltatott, ez utóbbi kormányának jogában áll az illető betegség iránt fogékony állatfajoknak bevitelét abból a közigazgatási kerületből (a magyar szent korona országaiban és pedig Magyarországban: szolgabirói járás, illetve törvényhatósági joggal felruházott város, Horvát-Szlavonországokban: járás, illetőleg törvényhatósági jogu város; a birodalmi tanácsban képviselt királyságokban és országokban: kerületi kapitányság vagy önkormányzati szabályzattal biró város), a melyből a fertőzött szállitmány származik, az illető betegség megszüntének a vonatkozó törvényes határozmányok értelmében való hivatalos nyilvánitásáig korlátozni vagy megtiltani. Ez az intézkedés minden olyan határos közigazgatási kerületre kiterjeszthető, a melynek határához az a hely, a honnan a fertőzött szállitmány származik, 10 kilométernél közelebb esik.

A kölcsönös állatforgalomra vonatkozó korlátozásokat vagy tilalmakat az illető központi hatóságok (a magyar szent korona országaiban, és pedig Magyarországban: az illető minister, illetőleg Horvát-Szlavonországokra nézve: a bán; a birodalmi tanácsban képviselt királyságokban és országokban a illető minister) rendelik el, a kikhez az alsóbbfoku hatóságok egyes szállitmányok kifogásolásáról, ugyszintén a másik fél területén ragadós állatbetegségek felléptéről abban az esetben, és pedig rendszerint távirati uton, jelentést tenni tartoznak, a midőn ilyen rendelkezések tétele szükségesnek mutatkozik.

A központi hatóság határozza meg a foganatositandó intézkedések módját és mértékét, valamint azok hatályba lépésének időpontját és erről a másik fél központi hatóságát táviratilag értesiti. Azok a szállitmányok, melyeket legkésőbb a távirati értesitésnek a másik fél központi hatóságához való beérkezését követő napon inditottak el, még bebocsáttatnak.

A két fél határszéli kerületeinek (a magyar szent korona országaiban, és pedig Magyarországban: szolgabirói járás, illetőleg törvényhatósági joggal felruházott város, Horvát-Szlavonországokban: járás, illetőleg törvényhatósági jogu város; a birodalmi tanácsban képviselt királyságokban és országokban: kerületi kapitányság vagy önkormányzati szabályzattal biró város) egymásközött való forgalmában azonban a határszéli kerületi hatóság valamely ragadós állatbetegségnek a másik fél határos kerületében való fennállása vagy valamely ragadós állatbetegségnek onnan érkezett állaton történt megállapitása esetén az illető kerületből azon állatfajok behozatalát, melyek az illető betegség iránt fogékonyak, ideiglenesen korlátozhatja vagy megtilthatja.

Ez az intézkedés a másik fél határszéli kerületének hatóságával azonnal közlendő.

Ezeket az intézkedéseket, melyek hatálya a lezárt területen keresztül vasuton vagy hajóval történő átviteli forgalomra terjed ki, a felettes hatóság (azaz a másodfoku hatóság), melynek a rendelkezést tevő határszéli kerületi hatóság azokat bejelentette, a legrövidebb uton jóváhagyja vagy megváltoztatja.

Az erről egyidejüleg értesitett illető központ hatóság az ilyen intézkedéseket a másik fél központi hatóságával hasonlóképen táviratilag közli és az utóbbinak jogában áll az esetleg kivánt módositások iránt az előbbivel közvetlenül tárgyalásokba bocsátkozni.

A határszéli állatforgalomra vonatkozó korlátozások hatályon kivül helyezendők, mihelyt a lezárt kerületben az a betegség, mely azokra okot szolgáltatott, megszüntnek hivatalosan nyilvánittatott.

3. § Abból a czélból, hogy a ragadós száj- és körömfájásnak a haszon- és tenyészállatok forgalma utján való elhurczolása lehetőleg megakadályoztassék, mindkét kormánynak az a szándéka, hogy az emlitett ragadós betegségnek különösen veszélylyel fenyegető fellépése esetén, a mennyiben haszon- és tenyész-czélokra szánt hasitott körmü állatoknak a másik állam területére való kiviteléről van szó, autonom rendelkezések utján a tekintetbe jövő állatforgalom szempontjából megfelelő és azt a mértéket is meghaladó intézkedéseket fog tenni, s mely mértéket a jelen megegyezés erre nézve megkövetelhetőnek, illetve megengedhetőnek jelez.

Ha kétség támadna az iránt, hogy az ily módon tett rendelkezések kielégitőknek tekinthetők-e, mindkét állam szakembereiből álló bizottságnak azonnal való összehivása kivánható, a mely arról adjon véleményt, vajjon foganatositandók volnának-e és minő intézkedések oly czélból, hogy betegségek elhurczolása a forgalomban megokolatlan akadályozása nélkül meggátoltassék.

Ha az emlitett bizottságban nem jön létre egyhangu megegyezés, vagy ha ennek a bizottságnak egyetértőleg tett javaslatát az illető kormány nyolcz napon belül nem veszi megfelelően figyelembe, ugy a vám- és kereskedelmi értekezlet kebelében kell a fenforgó ügyre vonatkozó megegyezést megkisérelni. A vám- és kereskedelmi értekezlet által esetleg javasolt intézkedéseket a kiviteli állam földmivelésügyi ministere csakis abban az esetben tartozik foganatositani, ha ezeket a javaslatokat jóváhagyta.

4. § A sertésekkel való forgalom arra az időre, a mig a sertéspestis (sertésvész) uralgása miatt az elhurczolás veszélye fenforog, a következő különleges szabályozás alá esik.

1. Haszon- és tenyészsertéseknek egyik államból a másik állam szabad forgalmába való kivitelét az illető állam kormánya a jelen „Végrehajtási módozatokban” megállapitott előfeltételekhez képest és ezenfelül csakis a következő feltételek mellett fogja megengedni:

a) Haszon- és tenyészsertéseknek kivitele csakis vasuton és azon állam központi hatóságának esetről-esetre adott engedélyével történhetik, a mely állam területéről a kivitel bekövetkeznék.

b) A külön kérendő kiviteli engedély csak olyan sertésekre fog megadatni, a melyek származási községének és az ezzel határos községeknek, illetve állategészségügyi kerületnek (ezen végrehajtási módozatok 1. §-ának 5. bekezdése) vészmentessége meg van állapitva és a melyek 40 napi megfigyelés alatt és ennek a megfigyelési időnek leteltével ragadós betegség gyanujától teljesen menteseknek bizonyulnak.

c) Ez a megfigyelés csak olyan községekben fog megengedtetni, a melyek velök a határos községekkel, illetve állategészségügyi kerületekkel együtt (ezen végrehajtási módozatok 1. §-ának 5. bekezdése) vészmentesek és pedig csak akkor, ha az állatokat az állategészségrendőri követelményeknek megfelelő módon lehetséges elkülöniteni.

d) Az illető állatok a megfigyelés megkezdésekor állami állatorvosi közegek által biztos módon megjelölendők és a megfigyelés tartama alatt egy csoportban és nyilvántartandók; egészségi állapotuk időszaki vizsgálatokkal ellenőrzendő.

Miután a megfigyelés kifogás nélkül befejezést nyert, a központi hatósághoz jelentést kell tenni és a kivitelre szóló engedélyét megszerezni. Ez után az állatok a megfigyelés megtörténtét igazoló ujabb jelzéssel elláttatván, a rendeltetési helyre leendő berakás végett közvetlenül elszállitandók.

e) Az állatokat a legközelebbi rakodó állomásra vészmentes utakon és utközben udvarokba stb. való beállitás nélkül kell szállitani. Ha a rakodó állomás olyan távol van a megfigyelési helytől, hogy lábon hajtás esetén a berakodás nem történhetnék ugyanazon a napon, a szállitást kocsin kell teljesiteni. A berakodást a fertőzés minden veszélyét kizáró módon kell foganatositani.

f) Ezeknek a sertéseknek megvizsgálását közvetlenül a megfigyelés helyéről való kibocsátásuk előtt és a berakodáskor a feladási állomáson - megokolt kivételektől eltekintve - ugyanaz az állami állatorvos teljesiti, a ki az állatokra a megfigyelés tartama alatt felügyelt.

g) Az illetékes központi hatóság a másik állam kiküldött állatorvosi megbizottjának módot fog nyujtani arra, hogy haszon- és tenyészsertéseknek megfigyelés alá vételére adott minden engedélyről késedelem nélkül tudomást szerezhessen. Szintegy a kivitelt engedélyező központi hatóság ezen engedélyről, megnevezve az állatok rendeltetési helyét, a mely azontul már meg nem változtatható, az engedély megadásával egyidejüleg távirati uton értesiteni fogja a másik állam központi hatóságát.

2. A levágásra szánt sertésekkel való forgalom általában a czimben megnevezett szerződés XX. czikkének, illetve ezen „Végrehajtási módozatok” határozmányai szerint történik.

Eltekintve az ezekben egyetértőleg megállapitott szabad forgalomtól, egészséges vágósertések, a melyek vészmentes udvarokból (különálló istállókból és szállásokból) származnak, a másik állam konzumvásáraira és közvágóhidjaira egyáltalán szabadon bevihetők.

A fent körülirt meghatározás alá eső vágósertések olyan helyekre, a hol konzumvásárok vagy közvágóhidak nincsenek, csak a másik állam kormányának esetről-esetre adott engedélyével, állatorvosi felügyelet alatt leendő levágás czéljából s általában csakis olyan módozatok mellett vihetők be, a melyek ragadós betegség behurczolásának veszélyét kizárják.

3. A marhaleveleken világosan fel kell tüntetni azt, hogy a kivitelre kerülő sertések vágósertéseknek, avagy pedig haszon- és tenyészsertéseknek tekintendők-e és ez utóbbiakra nézve azt is, hogy kivitelük ezen § 1. pontja értelmében megengedtetett. A marhaleveleken továbbá a sertések eredeti származási helyét is jelezni kell.

4. A vágósertések gyanánt behozott sertéseket nyolcz napon belül le kell ölni; az ezen § 2. pontjának 3. bekezdésében jelzett esetben azonban a leöletésnek már három napon belül meg kell történnie. Ezek a határidők a rendeltetési helyre való megérkezés napjától, konzumvásárokon pedig a vásárra felhajtás napjától számitanak.

5. A két kormány kötelezi magát, hogy abban az esetben, ha a sertéspestis a haszon- és tenyészsertésekkel a másik állam területére, a jelen megállapodás végrehajtása ellenére, ismételten behurczoltatnék, a haszon- és tenyészsertések kivitelére szóló engedélyek kiadását ezen veszély fenforgásának tartamára, a vészelhurczolás szempontjából nyilvánvalóan aggálytalan vidékekre fogja korlátozni.

Ha ez a rendszabály sem bizonyulna általában czélravezetőnek, mindegyik kormány fentartja magának a jogot, hogy az ilyen engedélyek kiadását további intézkedésig esetleg szüneteltesse.

5. § Mindkét kormány a másik állam területére leendő szállitásra szánt állatok egészségi állapotát és származását az eddigi módon tovább is ellenőrizni fogja.

Egyébként mindkét fél kölcsönösen feljogositja egymást arra, hogy az állatállományok egészségi állapotáról, az állatvásárok, vágóhidak, hizlalótelepek, állatveszteglő intézetek stb. berendezéséről, valamint az érvényben lévő állategészségrendőri szabályok miképen történő foganatositásáról való tájékozás czéljából a másik államba minden előzetes bejelentés nélkül megbizottakat küldhessenek, vagy ilyeneket oda állandóan is kirendelhessenek. Mindkét fél utasitani fogja hatóságait, hogy a másik fél emlitett szakközegeit, mihelyt ezek magukat ilyenekül igazolják, kivánatukra támogassák és nekik felvilágositással szolgáljanak.

6. § Az egyik állam területéről a másik állam területére érkező állatszállitmányok, melyek a rendeltetési helyen olyan ragadós betegségben szenvedőknek találtattak, a mely bejelentési kötelezettség alá esik, ugyanolyan elbánásban részesülnek, mint a saját területről származó hasonló szállitmányok és ehhez képest a feladási területre visszaküldhetők.

A tulajdonos kivánatára a rendeltetési hely illetékes közigazgatási hatósága az illető állatoknak azonnali levágás utján való értékesitését meg fogja engedni, ha ezt az állatok betegségének természete megengedi és a betegség elhurczolásának lehetősége kizárható. Ez az engedély azonban rendszerint csak ott adatik meg, a hol a vasutállomást a vágóhiddal vasuti vágány köti össze.

A betegség megállapitásánál a származási állam szakértője (5. §) közremüködhetik, ha 24 órán belül megjelenhet.

Ha a megbetegedés természetére nézve véleménykülönbség van, a rendeltetési ország magasabb rangu állami állategészségügyi közege által való felülvizsgálatnak van helye, kinek véleménye azután a további eljárásra mérvadó.

Az egész eljárást azonban a kifogásolás időpontjától számitva mindenesetre legkésőbb 48 órán belül le kell bonyolitani.

A felmerülő költségeket az érdekelt fél viseli.

7. § Nagyobb elkülönitett állattelepek, melyek közvetlen állami felügyelet alatt állanak, megfelelő épitményekkel vannak felszerelve és üzemük állategészségrendőrileg biztositva van, az állategészségrendőri igazgatás szempontjából külön közigazgatási területeknek tekintetnek. Ezek ehhez képest csakis az ottani állatállományok fertőzött volta esetén helyezhetők zárlat alá.

Azok az előfeltételek, a melyek mellett ily állattelepek önálló közigazgatási területek gyanánt elismerendők lesznek, kölcsönös egyetértéssel állapittatnak meg. (Melléklet.)

Az illető ministernek (Horvát-Szlavonországokban a bánnak) fentartatik, hogy a saját területén fekvő állattelepeket, melyekre nézve elismertetett, hogy azok a fentemlitett feltételeknek megfelelnek, külön területeknek nyilvánithassa.

8. § A ragadós tüdőlob irtásának mindkét államban ugyanazon alapelvek szerint kell történnie és különösen minden megbetegedett és minden fertőzésgyanus állat azonnali kötelező levágatása foganatositandó.

9. § Az érvényben levő állategészségügyi törvényeken való változtatások a másik állam területéről származó állatok forgalmára is egyformán alkalmazandók. Önként érthető azonban, hogy a jelen végrehajtási módozatokban a kölcsönös állatforgalomnak nyujtott biztositékok a jelen megegyezés tartama alatt csakis kölcsönös egyetértéssel változtathatók meg.

10. § Mindkét kormány el fog tekinteni a másik állam ragadós állatbetegséggel fertőzött községei névsorának időszaki közhirré tételétől és a saját részéről közzétett időszaki hivatalos állategészségügyi kimutatásokat a másik állam elsőfoku közigazgatási hatóságainak, valamint a marharakodó állomásokra kirendelt összes állatorvosainak is közvetlenül és késedelem nélkül meg fogja küldeni.

11. § Mindkét kormány kötelezi magát, hogy ezt a megállapodást a legloyalisabb módon fogja kezelni, ugy hogy egyrészt a betegséghurczolások a leghathatósabban meggátoltassanak, másrészt pedig, hogy a másik államból való állatforgalommal szemben megokolatlan nehézségek ne támasztassanak.

12. § Mind a két kormány saját hatáskörében egyidejüleg analog intézkedéseket fog tenni a fenti megállapodások végrehajtására és egymással tárgyalásba fog bocsátkozni abból a czélból, hogy mindkét részről lehetőleg azonos alapokra fektetett állategészségrendőri szabályokat juttassanak érvényre.

A két kormány egyetértőleg fog eljárni a végből, hogy állatok, hus és állati nyersanyagok behozatalát és átvitelét megakadályozza azokból az államokból, a melyekből ilyen áruk behozatala és átvitele állategészségrendőri szempontból veszélyekkel jár.

Melléklet

Hizlaló telepekről való forgalom sertésekkel

A sertésekkel való forgalmat illetőleg azok a sertéshizlalótelepek ismertetnek el állategészségrendőri szempontból külön területek gyanánt, melyek kizárólag csak a telep czéljaira alkalmazott állami állatorvos közvetlen felügyelete alatt állanak, a sertések odaszállitása és elszállitása tekintetében az illetékes központi hatóság által előirt szabályszerü rendtartáshoz vannak kötve s épitésük és fekvésük az alábbi követelményeknek megfelel:

a) az illető telepeknek községek és városok elterületén kivül elhelyezettnek és környéküktől térbelileg is teljesen elkülönitetteknek kell lenniök; maga ez az elkülönités olyan legyen, hogy az ott elhelyezett sertések teljesen biztositva legyenek felügyelet nélkül való mindennemü forgalommal szemben; ezenfelül ezeket a telepeket a vasuttal vágányok közvetlenül kössék össze;

b) az egyes szállások kőfallal vagy hézag nélküli és megfelelő magasságu deszkafalakkal legyenek egymástól elkülönitve, teljesen vizhatlan talajburkolatuk legyen, ki- és berakó rámpákkal legyenek ellátva; ha a sertések az illető szállásokból közvetlenül nem kerülhetnek berakásra, hanem evégből a szállásból a rakodóhoz hajtatnak, a hajóutak talajának is hasonló minőségünek kell lennie; végül a telepnek kifogástalanul müködő csatornázása is legyen folytonos vizfolyással.

Ezekben közöltük az uj szerződés XX. czikkének s a hozzá tartozó Végrehajtási módozatokat. A gyakorlati végrehajtás keretében azonban még a következő intézkedések is életbe fognak lépni, melyeket a két kormány a Végrehajtási Módozatok egyes - (alább részletesen megjelölt) - szakaszainak magyarázatául állapitott meg s azokat a Végrehajtási Módozatokkal egyenlő hatálylyal kölcsönösen kötelező erejüeknek nyilvánitott. Ezek a megállapodások a következők:

Az 1. § 1. bekezdéséhez. Versenylovak és ügető versenylovak marhalevelek helyet külön bizonyitványokkal láthatók el. Ilyen bizonyitványok kiállitására az e részben tekintetbe jövő versenyegyenleteket a két kormány fogja egyetértőleg felhatalmazni. A bizonyitványokon rajta legyen az illető versenyegylet pecsétje és láttamozása, továbbá a ló birtokosának neve és lakóhelye, a ló pontos leirása, származási és rendeltetési helye, ugyszintén hatósági állatorvos igazolása arról, hogy az állat egyedileg egészséges és hogy az a hely, a melyből az állat jön, az utolsó 40 napon át vészmentes volt. A kimutathatólag czirkuszmutatványokra, állatkertekbe, vadaskertekbe és hasonló telepekre szánt és ez okból az általános forgalmon kivül levő állatok behozatala csupán arról szóló hatósági állatorvosi igazolások előmutatásához van kötve, hogy az állatok egyedenként egészségesek, hogy vasuton, a közönséges forgalomra szánt állatoktól elkülönitve szállittatnak, a kirakáskor foganatositandó állatorvosi vizsgálat alkalmával teljesen egészségeseknek bizonyultak és a kirakási állomásról közvetlenül a rendeltetési helyre vitetnek.

Az 1. § 4. bekezdéséhez. A kormányok megegyeztek abban, hogy azokra a hasitott körmü állatokra, a melyek ragadós száj- és körömfájás miatt lezárva volt területekről származnak, a kölcsönös forgalomban a származási és egészségi bizonyitványokat csak ezen betegség megszüntének hatósági nyilvánitását követő nyolczadik naptól kezdve fogják kiállittatni.

A 4. § 2. pontjának 2. bekezdéséhez. A sertéspestis miatt lezárt területekről, de vészmentes udvarokból (különálló istállókból és szállásokból) származó egészséges vágósertésekkel a meglevő konzumvásárokra és közvágóhidakra az ebben a bekezdésben emlitett forgalom minden külön engedély nélkül történhetik. A jelenleg meglevő konzumvásárok és közvágóhidak jegyzéke mellékelve van. (3. melléklet.) Ujabb ilyen konzumvásárok és közvágóhidak létesitése, ugyszintén a már meglevő ilynemü intézmények megszüntetése, a másik állam központi hatóságával esetről-esetre közöltetni fog.

A 4. § 2. pontjának 3. bekezdéséhez. Az ebben a bekezdésben kikötött, esetről-esetre szóló engedély minden esetben mindazokra a helyekre meg fog adatni, a melyekre egészséges sertések bevitele a saját állam lezárt területeiről meg van engedve.

A 4. §-hoz. A 4. § határozmányai azonnal hatályon kivül lépnek, a mint a sertéspestis (sertésvész) uralgása megszünik.

Az itt idézett megállapodások értelmében régóta hangoztatott óhajok kielégitése gyanánt szabályozást nyer a versenylovakkal és ügetőlovakkal, továbbá az állatkertekbe, czirkuszmutatványokba és vadaskertekbe szánt állatokkal való forgalom.

A többi megállapodások teljesen megegyeznek azokkal, melyeket a két kormány 1902-ben létesitett.

A „Végrehajtási módozatok” részletes indokolása a következő: Az 1. § két első bekezdésében az állatok vészmentes származása az élő állatszállitmányok szabályszerü szállitásáról, valamint a lépfenének, serczegő üszöknek, sertésorbáncznak vagy veszettségnek valamelyik határos községben az emlitett 40 napon belül történt szórványos fellépése daczára is akadálytalanul megengedett bizonyitvány-kiállitásról intézkedik, az 1899. évi megállapodásoknak mindenben teljesen megfelelően. A harmadik bekezdés uj. E szerint mint már fent jeleztük, a juhrühkór előfordulása egyáltalában nem akadályozza az egypatás állatok kivitelét, viszont pedig a rühkórnak az egypatás állatokon való előfordulása egyáltalán nem jön figyelembe a juhokra szóló bizonyitványok kiállitásánál. Az 1. § 4., 5., 6., 7. és 8. bekezdése a régi megállapodások egyszerü átvétele s ennélfogva ezek a rendelkezések külön kimeritő indokolást nem igényelnek. Lényegük mégis az, hogy a ragadós száj- és körömfájás miatt elrendelt zárlatok mikor oldandók fel s hogy a 350 négyzetkilométernél nagyobb községterületek helyi contiguratiójukhoz mérten és figyelembe véve az ehhez képest nyujtható állategészségrendészeti biztositékokat, kisebb területekre oszthatók fel.

Az, hogy az ilyen felosztás miképen engedhető meg, valamint az egyes kerültek természetes határainak megállapitása a két kormány esetről-esetre való megegyezésének tárgya. Ez a kikötés specziális magyar érdeket képez, tekintettel arra, hogy ilyen nagy határu községek csupán Magyarországon, főként az Alföldön vannak és pedig az állattenyésztés és állatkivitel tekintetében igen jelentős vidékeken. Az emlitett kerületi felosztások az 1899. évi idevonatkozó azonos megállapodás alapján és az e részben tekintetbe jövő községek kérelmére már a legtöbb ilyen községre nézve tényleg foganatosittattak is. Uj kiegészités, miként ezt az általános indokolásban már jeleztük, az 1. § kilenczedik bekezdésének az a rendelkezése, mely szerint az állatvásárokról a másik államban való kivitelre kerülő tenyész- és haszon-szarvasmarháknak különös ismertető jelekkel kell ellátva lenniök. Ez az uj megállapodás azonban, mint azt már az általános indokolásban is emlitettük, nem czéloz egyebet, mint azt, hogy csupán a haszon- és tenyész-szarvasmarhák azonossága biztosan megállapitható legyen az egyik államból a másikba való kivitel után is. Csaknem általános gyakorlat különben is, hogy egyrészt maguk a tenyésztők - különösen a nagyobb gazdaságok - állataikat bélyegzéssel megjelölik; másrészt a vevők az általuk megvásárolt állatokat már az állatvásárokon ellátják valamely megjelöléssel, hogy az elcserélésnek elejét vegyék.

A jelzett uj megállapodásban nincsen szó hatósági megjelölésről, vagy arról, hogy az emlitett bélyegzés hatósági közeg jelenlétében vagy közremüködésével történjék; hanem csak arról, hogy az exportáló vevő a tenyésztésre és továbbtartásra szánt szarvasmarhákat a saját tetszésére bizott módon (esetleg csupán ször-nyirással) megjelölje. Az állatvásár felügyeletére rendelt állatorvos az egyébként is előirt vizsgálat eredményét, valamint az ismertetőjelet a marhalevélen feltünteti. Az állaton levő különös ismertetőjeleket, saját autonom szabályaink szerint is pontosan be kell jegyezni a marhalevélnek erre a czélra szolgáló rovatába. Végül pedig megjegyeztetik, hogy az ide vonatkozó megállapodás szerint az eladandó szarvasmarhára nem kell okvetlenül uj bélyegzést tenni, hanem - ha az már el van látva valamely bélyeggel - a már meglévő, a felismerésre alkalmas régi jelzés is megfelel az emlitett kikötés által elérni kivánt annak a czélnak, hogy az állat azonossága bizonyos időn belül hitelesen megállapitható legyen. A friss-hus szállitmányok vizsgálatáról szóló igazolványok kiállitására vonatkozó intézkedés (az 1. § 10. bekezdése) csupán az eddigi gyakorlat fentartása.

A 2. § a keleti marhavész föllépése, továbbá a ragadós tüdőlob, a ragadós száj- és körömfájás, a sertéspestis vagy ugyanoly mértékben veszedelmes más betegségnek a másik államba való behurczolása esetén a két állam kormányait vagy hatóságait megillető jogok és kötelességek iránt intézkedik. A 2. § intézkedései is teljesen azonosak az 1899. évi megállapodásokkal, kivéve a zárjelek között megjelölt ministerek, hatóságok és közigazgatási egységes megjelölését, mely változtatást a szabatosság igényelt. Ezeket a rendelkezéseket egyrészt a keleti marhavész kiválóan veszedelmes és pusztitó természete és felettébb könnyen fertőző volta tette szükségessé, mely ellen védekezni saját autonom törvényeink szerint is legelső kötelességeink egyike; másrészt - miként ezt egyfelől a ragadós tüdőlobról szóló külön magyar törvény és a többi, fentebb emlitett állati betegség behurczolása esetében saját állategészségügyi törvényünk is megállapitja - az uj végrehajtási módozatokban is csak azokat az intézkedéseket követelhettük és nyujthattuk, melyeket a gyakorlat már régóta helyeseknek ismert el.

A 3. §-nak rendelkezése érdekeink semmiféle sérelmével sem fog járni, miután az ott kilátásba helyezett esetleges forgalmi korlátozás elrendelése és alkalmazása - miként a fentiekből kivehető - kizárólag a kivivő állam földmivelésügyi ministerének (tehát a gyakorlatban - Magyarország lévén a kivivő állam - a magyar földmivelésügyi ministernek) hatáskörébe fog tartozni. A száj- és körömfájás elhurczolása tényleg leginkább fenyegető olyan állatokkal, melyek továbbtartásra, tenyésztésre vagy gazdasági használatra vannak szánva. Ausztriába irányuló állatkivitelünknek az ilyen rendeltetésü állatok azonban (miként ezt a végrehajtási módozatok általános indokolásában is kifejtettük) csak csekély hányadát teszik.

Kiviteli érdekeink szempontjából tehát ez a forgalom csak másodrendü fontossággal bir. A ragadós száj- és körömfájásnak ily rendeltetésü állatokkal való elhurczolása egyrészt tényleg aktuálisan veszélyezteti a rendeltetési terület állategészségügyi viszonyait, miután - a vágóhidra szánt állatok forgalmától eltérőleg - az ilyen rendeltetésü beteg állatok a járvány elhurczolására és terjesztésére kiválóan alkalmasak. Másrészt az ebből folyólag elrendelhető megtorló zárlatok a kiviteli érdekeink szempontjából sokkal fontosabb vágóállat-kivitelt tetemesen bénithatják és igy sokkal nagyobb gazdasági kárt okozhatnak, mint az imént emlitett rendeltetésü állatok forgalmának esetleg autonom uton elrendelendő korlátozása. Adandó alkalommal tehát, midőn valamely területen a mondott járvány fokozott mérvü uralgása annak az emlitett rendeltetésü állatok forgalma után való elhurczolását fenyegetővé teszi: az illetékes minister első sorban a jól felfogott saját érdekeink szempontjából is helyesen fog eljárni, ha ezt a forgalmat fokozottabb ellenőrzés, esetleg korlátozás alá veszi.

Az uj 3. §-ban foglalt megállapodás tehát a két kormánynak a jelzett körülmény fenforgása esetén ily irányu és czélu intézkedésekre való készségét fejezi ki, azonban gondoskodik arról is, hogy netáni nézeteltérés esetére remediumok álljanak rendelkezésre: a szakértői véleményezés, és ennek eredménytelensége esetén a vám- és kereskedelmi konferenczia; de még ezek votumai is kizárólag konzultativ természetüek és elfogadásuk vagy elutasitásuk és a további intézkedések tekintetében az exportáló álam földmivelésügyi ministere teljesen autonom hatáskörében határoz és rendelkezik. Egyébként is a multban - épen a saját állatforgalmunkat érintő nagyobb károsodás megelőzése végett, a földmivelésügyi kormány gyakrabban jutott abba a helyzetbe, hogy (ha rövid időre is), azonban a kiviteli tilalmat, a jelen szakaszban megfelelő esetben, kivételesen maga volt kénytelen elrendelni. A 3. § szövege egyébként is a két szerződő felet egyenlő mérvben illető jogot és kötelezettséget ir körül.

A 4. §-nak, mely egyrészt a haszon- és tenyészsertések s másrészt a vágósertések forgalmát szabályozza, érdemi részére nézve szintén a jelen végrehajtási módozatok általános indokolása nyujt felvilágositást. Ehhez itt még hozzáfüzzük, hogy a 4. § felöleli mindazt, a mi a haszon- és tenyészsertésekkel való forgalmat szabályozza és az egész § ugy tartalmában, valamint szövegezésében - eltekintve a stiláris módositásoktól - egy különbséggel teljesen megfelel az 1903. évi vámszövetségi javaslatban foglalt megállapodásoknak. Ez az egyetlen különbség a 4. § 1. pont b) alpontjában fordul elő, mely szerint a kivitelre kerülő haszon- és tenyészsertések megfigyelési időtartama 35 napról 40 napra emelkedett. A megfigyelési időnek 35 napról 40-re, vagyis 5 nappal történt felemelésének gyakorlati szempontból azonban nincsen jelentősége, azért sem, mert ha az emlitett állatok forgalma, (- mely a multakban szerzett tapasztalatok szerint ugyis jelentéktelen és melynek fentartása nem tekinthető fontos gazdasági érdekünknek -) a megállapitott módon korlátoztatni fog: ez a korlátozás az emlitett (sovány) sertések kivitelét már a nélkül is minimumra fogja csökkenteni. A gazdasági szempontok pedig (egyrészt a sertéstenyésztés és az azzal kapcsolatos hizlalás, másrészt socialis tekintetekből) kivánatosabbá teszik, hogy ne bizonytalanságnak kitett tenyész- és haszonsertés kivitelünk, hanem az itthon felhizlalt sertésnek levágási czélokra való exportja mozdittassék elő. Végül a megfigyelési határidő 35 napról 40 napra való felemelése azon elvi oknál fogva sem volt elkerülhető, mert az uj Végrehajtási módozatok 1. §-ának 4. bekezdése, - mely teljesen azonos a régi megállapodásokkal - kimondja, hogy ha a lappangási időszaknak meghatározása a két állam szabályai szerint eltérést mutat: a hosszabbik határidő irányadó. Ausztriában pedig a sertésvész tekintetében a lappangási idő tényleg 40 napban van megállapitva.

Egyebekben a 4. § részletes intézkedései a következők: Haszon- és tenyészsertések tekintetében: a kivitel egyik államból a másikba csakis vasuton és a kiviteli állam központi hatóságának esetről-esetre szóló engedélyével történhetik. A kiviteli engedély megadásának feltételei, u. m.: a származási községnek és az ezzel határos községeknek vészmentessége; a sertések 40 napi megfigyelési ideje; mely községekben engedtetik meg a megfigyelés? valamint a megfigyelés körül követendő eljárás; az állatok elszállitása a rakodó állomásra; állatorvosi vizsgálat a megfigyelés helyéről való kibocsátás előtt és berakodáskor; a központi hatóság által való lehetővé tétele annak, hogy a másik állam megbizottja a megfigyelésre adott minden egyes engedélyről késedelem nélkül tudomást szerezhessen. A levágásra szánt sertések forgalma tekintetében: alapelv a szerződés XX. czikke, illetőleg az ahhoz tartozó végrehajtási módozatok; ezekhez mérten szabad forgalomba bocsátás vagy konzumvásárokra és közvágóhidakra való szabad bevitel lehetősége; a sertésvész miatt lezárt területekről, de vészmentes helyekről származó egészséges vágó sertések bevitele konzumvásárokra és közvágóhidakra külön engedély nélkül szabad.

Továbbá ennek a szakasznak elvei értelmében jött létre a kormányok közt arra vonatkozó megegyezés is, hogy a fentebb emlitett konzumvásárok és közvágóhidak jegyzéke megállapittassék és a jegyzékben bekövetkező változások a másik állam központi hatóságával esetről-esetre közöltessenek. (3. számu melléklet). Hasonló megállapodás jött létre az iránt is, hogy vágósertések olyan helyekre, a hol konzumvásárok vagy közvágóhidak nincsenek, csak a másik állam kormánya által esetről-esetre adott engedélylyel, állatorvosi felügyelet alatt leendő levágás czéljából vihetők be ragadós betegség behurczolásának veszélyét kizáró módon. Az ilyen engedély minden esetben meg fog adatni mindazokra a helyekre, a melyekre egészséges sertéseknek a saját állam leárt területeiről való bevitele meg van engedve. A 4. § rendelkezik továbbá az iránt, hogy a marhalevelek pontosan feltüntessék a kivitelre kerülő sertések rendeltetését, valamint megállapittatik a vágósertések leöletési határideje is. Végül a 4. § egyrészt szabályozza a szerződő feleknek, a sertésvész ismételt behurczolás esetén azon állammal szemben megillető jogait, a melyből a betegség behurczoltatott; egyuttal pedig megegyeztek a kormányok abban, hogy a kölcsönös sertésforgalomra vonatkozó ezen különleges szabályozás azonnal hatályon kivül lép, a mint a sertésvész uralgása megszünik.

Mindkét állam jól felfogott érdekében levőnek találtatott az állatforgalmi megállapodásoknak a fentiekben röviden ismertetett kiegészitését keresni, a mely az által, hogy a tenyész- és haszonsertésekkel a másik állam területére való vészbehurczolás esélyét csökkenti, egyszersmind az ilyen behurczolások miatt elrendelt zárlatok számát is apasztja és igy tágabb teret enged az értékesebb vágósertések forgalmának, tehát épen azoknak a sertéseknek, a melyekre a statisztika szerint kivitelünk sulypontja esik.

Az 5. § a másik állam területére leendő szállitásra szánt állatok egészségi állapotának és származásának autonom rendelkezésekkel a határ átlépése előtt eddig alkalmazott ellenőrzése tekintetében ezen czélszerünek bizonyult eljárás továbbra is leendő gyakorolhatásáról intézkedik és mindkét kormánynak továbbra is biztositja azt a jogot, hogy a másik állam állategészségügyének állapotáról és egész állategészségügy-rendőri szervezetéről előzetes bejelentés nélkül kiküldhető vagy állandóan oda kirendelhető megbizottak utján győződhessék meg. Kötelességükké tétetik mindkét részről a hatóságoknak, hogy az ilyen megbizottakat - ha ezen minőségüket igazolják - kivánságukra eljárásukban támogassák és nekik a szükséges felvilágositásokat megadják. Állatkivitelünk, gazdájuk és kereskedőink egyaránt már is nem csekély gyakorlati hasznát látják az ezen pontban biztositott jognak, melynek alapján az osztrák piaczokra irányuló kivitelünk érdekében Wien székhelylyel alkalmas szakerők kirendeléséről máris gondoskodás történt. A multban igen gyakran nem csekély hátrány háramlott az érdekeltekre olyan esetekben, midőn valamely állatszállitmányban valamely ragadós betegség pl. ragadós száj- és körömfájás tünetei észleltettek. Ilyenkor ugyanis megtörtént, hogy bárhol, és a származási helytől bármily nagy távolságra volt is az illető szállitmány - nem egyszer még a svájczi határtól is - a kérdéses egész szállitmányt a feladási állomásra visszaküldték, a mi által, eltekintve a hosszu utazásnak az állatoknak (majdnem mindig kész vágójószágnak) minőségére gyakorolt hátrányos befolyástól, a hiábavaló tetemes szállitási költségek az egész szállitmány értékének sokszor jelentékeny részét felemésztették és igy az érdekelt birtokosokat szükségen felüli mértékben kárositották.

Nem lehet ugyan tagadni a hatóságnak azt a jogát, hogy ily esetben a fertőzött állatszállitmánynyal saját egészségügyi érdekeinek megóvása szempontjából a szükséges szigorral járjon el, mindamellett csak méltányos kivánság s a most emlitett szükséges szigorral semmikép sem összeférhetetlen az, hogy a mennyiben helyi viszonyok ilyen esetben a szóban forgó beteg vagy fertőzésgyanus állatoknak állategészségügyi szempontból veszélytelen módon vágóhidon való értékesitését megengedik, erre az érdekelt félnek mód és lehetőség adassék.

Ezzel kapcsolatosan a 6. § szerint mindkét félnek fentartatott az a jog, hogy a másik állam területéről ékező s fertőzöttnek bizonyult állatszállitmányokkal szemben ugyanugy járjon el, mint a hogy a fenálló törvények rendelkezései szerint hasonló körülmények közt a saját belterületéről érkező, fertőzött szállitmányokkal eljárni szokott; egyuttal azonban kölcsönösen kikötöttük azt, hogy az érdekelt fél (t. i. a tulajdonos) óhajára az illetékes hatóságok módot adjanak neki arra, hogy az ott, a hol ez a ragadós betegség továbbterjesztésének veszélye nélkül lehetséges, a kérdéses állatokat azonnali levágás utján értékesithesse. A jelzett szempontból való veszélytelen értékesitések egyik leglényegesebb feltétele lévén az, hogy a leölésre szánt gyanus állatokat ne legyen szükséges lábon hajtani a vágóhidra, ki kellett kötnünk azt, hogy ilyen engedélyek rendszerint ott fognak adatni, a hol a vágóhid közvetlen vasuti összeköttetéssel bir.

Ugyanilyen esetekből kifolyólag az a panasz is hallattszott, különösen az állatkivitellel foglalkozó kereskedői körökből, hogy a behozatalra került állatokon észlelt betegségek nemének megállapitásánál az állatorvosok nem járnának el minden esetben kellő alapossággal. Részünkről ezt a szemrehányást ugyan alaptalannak tartjuk, mindamellett épen azért, hogy az ilyen vádak és panaszok további ismétlődhetésének elejét vegyük, czélszerünek látszott kikötni azt, hogy a másik állam területéről behozatalra került állaton valamely ragadós betegség észlelése esetén a származási hely államának hivatalos szakértője - a mennyiben ez 24 órán belöl a helyszinén megjelenhetik - szintén jelen lehessen s a gyanus állatot megvizsgálhassa. Olyan esetben ugyanis, midőn a fél a másik állambeli szakértő diagnózisát a fentebb emlitett kifogással illetné: az ő megkeresésére a származási hely államának szakértője - a mennyiben ott ily szakértő alkalmazva van - általa és költségére a helyszinére meghivható.

A mennyiben ez utóbbi a fél kifogását alaposnak találná, vagyis nem értene egyet az első szakértővel abban, hogy a kérdéses állatok közt a visszautasitás okául szolgálható ragadós állati betegség tényleg észlelhető, ugy a rendeltetési hely, illetve állam egy magasabb rangu állategészségügyi közegének felülvizsgálata vehető igénybe, kinek szakvéleménye aztán döntő érvényességgel fog birni. A dolog természetéből folyik, hogy az ilyen eljárásnál, midőn esetleg arról lehet szó, hogy valamely veszélyes, ragadós állati betegség elterjedhetésének gát vettessék, különösen nagy sulyt kellett fektetni arra, hogy az egész eljárás ne legyen hosszadalmas, hanem, hogy az mindig a lehető legrövidebb idő alatt befejeztessék. Azért mellőzhetetlenül szükséges volt kikötni azt, hogy minden ily esetben az egész eljárásnak legfeljebb 48 óra lefolyása alatt le kell bonyolitva lennie. Hogy az eljárásból eredő költségeket az érdekelt félnek kell viselnie, kinek kivánságára s kinek érdekében az eljárás folyamatba tétetett, - annyira a dolog természetéből folyik, hogy a vonatkozó megállapodásnak ez az intézkedése külön indokolást sem igényel.

A 7. § a nagyobb elkülönitett állattelepeknek az állategészség-rendőri igazgatás szempontjából külön közigazgatási területekké való nyilvánitását mondja ki. Különösen sertéstenyésztésünk érdekében - főként hizott sertéskivitelünk lehető biztositása szempontjából bir reánk nézve fontossággal az, hogy az ország különböző vidékein levő nagy sertéshizlaló telepek, melyekből és melyek közvetitésével rendszerint egy-egy nagy kiterjedésü vidék sertéstenyésztése, illetve kivitele a sertéshizlalásnak ilyen vidéki központokon való mintegy centralizálása utján nyeri lebonyolitását, az állatforgalom és a szabad kivitel tekintetében lehetőleg függetlenekké tétessenek az illető közigazgatási területnek (városnak vagy községnek), melyen az ilye telepek be vannak rendezve, esetleges állategészségügyi viszonyaitól. Méltán és joggal lehetett ezt kivánni azért, mert az ilyen hizlaló telepek rendszerint kellőleg el vannak különitve az illető hely (város vagy község) egyéb irányu állatforgalmától, ugy, hogy az ezen város vagy község területén netán észlelt állati betegségek esetei az ilyen hizlaló telepek állatállományát rendszerint vagy legalább a leggyakoribb esetekben, érintetlenül hagyják.

A régebbi eljárás szerint eféle ragadós betegségeknek az illető város vagy község határain belül bárhol észlelhető föllépése esetén a most nevezett közigazgatási egységnek egész területe zár alá vétetvén, az ebből eredő forgalmi korlátozás az ilyen, bármennyire elkülönitett hizlalótelepre is kiterjedt és azt s ezzel közvetve az egész nagy terjedelmü vidék sertéstenyésztését, többnyire minden alapos ok nélkül sulyosan kárositotta. Ennek a hátrányos helyzetnek lehető orvoslása czéljából a végrehajtási módozatok keretében megállapodás jött létre az iránt, hogy az ilyen hizlalótelepek, a mennyiben azok állategészségügyi tekintetben közvetlen állami felügyelet alatt tartanak és a czélnak megfelelő berendezéssel birnak, az állategészségügyi adminisztráczió szempontjából önálló, illetőleg különálló közigazgatási területek gyanánt tekintessenek, melyek ennélfogva - mint ilyen önálló közigazgatási egységek - csakis a saját állatállományukban fellépett ragadós betegségek miatt legyenek zár alá vehetők. Ezzel tehát módot nyertünk arra, hogy az ilyen telepek szabad forgalma és állatkivitele ne szenvedjen csorbát azért, mert az illető város vagy község területe, melynek határában a telep fekszik, valamely ragadós állati betegség miatt zár alá vétetett.

A föltételek, melyek irányadók arra nézve, hogy az ilyen telepek önálló közigazgatási területek gyanánt ismertessenek el, a végrehajtási módozatok ide vonatkozó pontjának kiegészitő részét képező és a „Végrehajtási módozatok” végén található mellékletben vannak feltüntetve. Az ilyen telepeknek külön erre a czélra kirendelt állami szakközeg (állatorvos) felügyelete alatt kell állniok. A sertések bevitelének, illetve hizlalásra való beállitásának és elszállitásának a hatóságilag jóváhagyott szabályok szerint kell történnie és ezenkivül a berendezés tekintetében a következő szabályok veendők figyelembe. Az ilyen telepeknek az illető helység, város vagy község belterületén kivül, akként kell elhelyezve lenniök, hogy környéküktől térbelileg is, és pedig akként legyenek teljesen elkülönitve, hogy a telepen elhelyezett sertések felügyelet és ellenőrzés nélkül forgalomba ne jöhessenek. A mi önként érthetőleg első és mellőzhetetlen feltétele annak, hogy az ilyen telepek állategészségügyi és állatforgalmi szempontból különálló területek gyanánt legyenek tekinthetők.

A sertéseknek utközben akár az odaszállitás, akár és főként pedig az elszállitás alkalmával, a különösen lábon való hajtás közben nagyon könnyen bekövetkezhető befertőztetését elkerülendő, miről ha megfelelő gondoskodás nem történik, ugy az összes egyéb intézkedések hatálya vajmi könnyen kijátszhatóvá és czéltévesztetté válhatik: feltétlenül szükséges volt kimondani azt, hogy a kérdéses telepeknek a vasuttal közvetetlen összeköttetésben kell lenniök. A netán mégis behurczolt ragadós betegség haladéktalan és sikeres elfojthatása érdekében és annak megakadályozása végett, hogy ily esetben a betegség az egész telepen elterjedjen, gondoskodni kell arról, hogy a telephez tartozó egyes szállások egymástól kellőképen el legyenek különitve s e végből a szállások az előirt kőfallal, vagy pedig jól egymáshoz illesztett deszkákból álló fakeritéssel legyenek elválasztva.

Az alapos tisztitás és fertőtlenités egyik mellőzhetetlen követelménye az is, hogy a hizlalótelepek talaja vizhatlan burkolattal legyen ellátva és hogy minden egyes szállás külön saját rakodóval birjon. Oly esetekben pedig, midőn a vasuti rakodás bármely okból nem történhetnék közvetlenül az illető szállásból, a melyben a sertések hizlaltattak s a honnan az elszállitás eszközlendő lenne és igy a sertéseket vasutra rakodás végett előbb a szállásból a rakodóhoz kellene hajtani: ily esetekben hasonló okból, mint a mely ok miatt az egyes szállások talajának vizhatlan burkolattal való felszerelését kellett előirni, itt is követelni kellett azt, hogy az illető hajóutak szintén ugyanolyan jól tisztitható és alaposan fertőtlenitő burkolattal legyenek ellátva.

A tisztaságnak és igy az állategészségügyi szempontból is kifogástalan állapotnak legelső feltétele az, hogy az ilyen telepeknek a kellő mennyiségü friss, tiszta viz mindig és állandóan rendelkezésre álljon. Azért az állandó vizfolyással biró, jól müködő csatornázást szintén elengedhetetlenül elő kellett irni. Mindezek oly feltételek és olyan felszerelések, melyekkel az eféle nagy hizlaló telepek tulajdonosainak - még ha nem volna is e feltételekhez kötve az itt szóban forgó nagy forgalmi előnyök és biztositékok kivivása - már jól felfogott saját érdekeikre való tekintetből is el kellene látniok telepeiket és azért nem habozhattunk e méltányos és helyes feltételeket e részben kötelezőknek elfogadni.

A 8. § a ragadós tüdőlob irtásának mindkét államban azonos alapelvek szerint leendő foganatositására vonatkozik. Az a kötelezettség, mely szerint a ragadós tüdőlobban beteg és a fertőzés gyanujában levő állatok leöletése foganatositandó, a ragadós tüdőlob kiirtása terén eddig is követett eljárásunkkal azonos. Tehát itt tulajdonképen semmiféle uj kötelezettség elvállalásáról nincsen szó. De ezenfelül - még ha vállaltunk volna is ezzel uj kötelezettséget - ez a kikötés ma már tárgytalan és igy minden gyakorlati következmény nélkül való, miután a ragadós tüdőlob irtásával, mely körül az 1893. évi II. törvénycikkben nyert felhatalmazás alapján a földmivelésügyi kormány eddig is a fentebb jelzett elv szerint járt el, oly kedvező eredményeket sikerült elérnünk, hogy az ország ettől a betegségtől teljesen meg van szabaditva.

A 9. § egyrészt a két szerződő államban érvényben levő állategészségügyi törvényeken netalán szükségesnek mutatkozó módositásoknak egyformán való eszközlését, másrészt azt mondja ki, hogy a jelen szerződés XX. czikkére vonatkozó végrehajtási módozatok csakis közös egyetértéssel változtathatók meg. E szakasz lényege és jelentősége abban áll, miszerint - szemelőtt tartva azt a lehetőséget, hogy az érvényben lévő állategészségügyi törvények és szabályok a szerződés ideje alatt oly értelmü módositást is nyerhetnek, melyek az egyik vagy a másik irányban az állatok szabad forgalmának javára könnyitéseket állapitanak meg, hogy az ilyen könnyitések a másik állam területéről származó állatszállitmányoknak és mindenesetre javukra váljanak, - kiköttetett, hogy a törvények netán időközben módositott rendelkezéseinek a másik állam területéről származó állatokra és az onnan irányuló állatforgalomra való alkalmazását bármelyik fél követelhesse.

Azt pedig, hogy a végrehajtási módozatok egyoldaluan megváltoztathatók ne legyenek, biztositja az ezekre vonatkozó részletes megállapodás utolsó pontja, melyben világos kifejezést nyer az, a mi a szerződés XX. czikkében törvénybe iktatva mondatik ki, hogy t. i. azokat a biztositékokat, melyek ezen megállapodás értelmében a két szerződő fél területei közt végbemenő állatforgalom akadálytalan lebonyolithatása érdekében kölcsönösen nyujtatnak, egyoldaluan megváltoztatni, vagy módositani a szerződés egész tartama alatt nem lesz lehetséges. Tehát e megállapodásoknak illetve e végrehajtási módozatoknak bármilyen módositása csakis a két fél kölcsönös egyetértő kivánsága esetén és alapján történhetik.

A 10. §, mely arra vonatkozik, hogy a két kormány mellőzni fogja a másik állam ragadós állatbetegséggel fertőzött községei névsorának időszaki kihirdetését, egyuttal azonban az időszaki állategészségügyi hivatalos kimutatásokat a másik állam elsőfoku közigazgatási hatóságainak, valamint a marharakodó állomásokra kirendelt összes állatorvosainak meg fogja küldeni, - külön indokolást nem igényel.

11. § külön is hangsulyozza, hogy a szerződő felek a végrehajtási módozatokban létesitett megállapodást a legloyalisabban fogják kezelni. Ez a szakasz is biztositékot kiván nyujtani aziránt, hogy a két szerződő fél karöltve fog egymással eljárni, egyrészt oly czélból, hogy a végrehajtási módozatok elveihez képest a betegségelyhurczolások ellen megállapitott szabályoknak kölcsönösen érvényt szerezzenek, másrészt pedig, hogy azoknak ne adathassék oly magyarázat, a mely az állatforgalom terén érdekelt közönségre nagyobb terheket rójjon, mint a melyeket a két állam állategészségügyi rendészete megkövetel. Minthogy a 11. § megerősitéseként csatlakozik ide a végrehajtási módozatok 12. §-a, melyben a két szerződő állam arra nézve vállal kötelezettséget, hogy a létesitett megállapodásokat is egyenlő alapelvek szerint fogják végrehajtani.

Ez a kikötés nekünk is biztositja azt a jogot, hogy a jelen végrehajtási módozatok életbeléptetése előtt a másik szerződő fél kormányával minden olyan esetleges kétség, a mely a tényleges végrehajtás során az egyezmény szellemének meg nem felelő magyarázatokra adhatna alkalmat, még idejében kölcsönösen egyetértéssel eloszlattassék s az uj megállapodás szabatos gyakorlati keresztülvitelének mi sem állja utját. Végül uj és fontos kikötésnek kell jeleznünk a 12. § második bekezdését, melyet a XX. czikk indokolásának általános részében már behatóan ismertettünk. Összegezve a szerződés XX. czikkéhez és az annak végrehajtási módozataihoz tartozó indokolásban foglaltakat, a kormány azon véleménye kiséretében ajánlja azokat a törvényhozás figyelmébe, hogy állatforgalmunk hátrányára nemcsak nem állottak be változások, hanem az eddigi megállapodások fentartattak, sőt azokhoz képest a helyzet állatkivitelünk érdekeire nézve több tekintetben igen fontos kiegészitések által előnyösebbé lett.

A XXI. Cikkhez

A mesterséges borok készitésének és forgalomba hozatalának tilalmazásáról szóló 1893. évi XXIII. tc. megalkotása óta az érdekkörök állandóan hangoztatott kivánsága azt követelte a kormánytól, hatna oda és eszközölné ki, hogy Ausztriában is az alapelvekre nézve a mienkkel egyező bortörvény alkottassék. E kivánság megvalósitására az osztrák kormánynyal éveken át folytak tárgyalások. Ennek a kérdésnek mindkét államban egyező alapelvek érvényesitésével való megoldása elengedhetetlennek ismertetett el azért, mert az Ausztriában eddig hatályban volt törvény szerint a mesterséges bor készitése engedélyezett iparként üzhető volt s mert a törkölybor készitésére s ugy ennek, mint a vizzel szaporitott bornak forgalmára az osztrák törvény szabadabb mozgást engedett, mint a mi törvényünk, a mely a mesterséges bor készitését, valamint a természetes bornak vizzel való szaporitását feltétlenül tilalmazza, a törkölybor készitését és forgalomba hozatalát pedig szükebb korlátok közé szoritja.

Borgazdaságunk terén tehát hátrányos helyzetben voltunk Ausztriával szemben, mert a forgalomnak az 1899:XXX. tc. alapján fentartott korlátlan szabadsága mellett az Ausztriában megengedett módon készitett mesterséges bor és kevesebb korlátozásnak alávetett törkölybor ellenőrzés nélkül találhatott utat Magyarországba s itt a hazai bortermelés és borfogyasztás rovására helyezkedhetett el, ki nem számitható tényezőként gyakorolván befolyását boraink alakulására. Ebben a helyzetben lényeges változás következett be azzal, hogy Ausztriában uj bortörvény alkottatott, a mely 1907. évi április 12-én szentesittetvén, 1907. évi deczember 1-én hatályba lép. Ez az uj osztrák bortörvény azzal, hogy csak természetes bor készitését és forgalomba hozatalát engedi meg, s törkölybornak forgalombahozatal czéljából való készitését és forgalomba hozatalát feltétlenül tiltja, a természetes bor védelme s a bort tartalmazó vagy borhoz hasonló (borszerü) italok készitésének és forgalomba hozatalának korlátozása tekintetében szigoruabb rendelkezéseket állapit meg, mint a minők a mi törvényünkben s annak végrehajtási rendeletében foglalnak tért.

A helyzet tehát a természetes bor védelme s a borforgalom terén Ausztriához való viszonyunkban lényegesen javult. E mellett 1893. évi XXIII. tc. -kel, annak fennállása óta, szerzett tapasztalatok igazolták s az érdekköröket is meggyőzték, hogy bortörvényünk sem a sulyos viszonyokkal küzdő termelés, sem a reális kereskedelem, sem a fogyasztó közönség érdekeit nem elégiti ki teljes mértékben, minek folytán a kormány már régebben elhatározta, hogy bortörvényünket a jelzett hiányok orvoslása czéljából revizió alá veszi, illetőleg a törvénynek ezen irányban tapasztalt fogyatékosságait novelláris uton pótolni fogja. A kormány tehát csak ezen, már régebb idő óta elhatározott szándékát valósitja meg a jelen szerződésbe foglalt azzal a kijelentéssel, mely szerint Magyarország legkésőbben egy év leforgása alatt oly uj bortörvényt fog alkotni, a mely a természetes bor védelme s a bort tartalmazó vagy borhoz hasonló (borszerü) italok készitésének és forgalomba hozatalának korlátozása tekintetében legalább oly szigoru rendelkezéseket fog tartalmazni, mint az uj osztrák bortörvény.

Viszont követelte a kormány az osztrák kormánytól s ez utóbbi erre kötelezettséget is vállalt, hogy ha Ausztriában a jelen szerződés tartama alatt ujabb bortörvény alkottatnék, az ne lehessen enyhébb a mostani, t. i. az 1907. évi április hó 12-én szentesitett osztrák bortörvénynél. Tekintve, hogy e megállapodás nem szoritkozik csupán elvi kijelentésre, a melynek tág határai közt az anyagot később kellene külön tárgyalások során formálni, hanem e megállapodások konkrét, mert törvényszövegen alapuló, tehát tételesen meghatározott és alakitott anyagot tartalmaz, a szerződés ezen czikkével a természetes bornak egyező alapelvek szerint érvényesitendő védelme s a borforgalomnak is egyező alapelvek szerint való szabályozása a jelen szerződés tartamára Magyarországon is. Ausztriában is egyaránt minden eshetőséggel szemben biztositva van.

A kormány azonban nem érhette be azzal, hogy a borkérdést a fentiek szerint csak általánosságban tegye megegyezés tárgyává, hanem egy lépéssel tovább kellett haladnia hazánk egyik bortermékének, mint különlegességnek, t. i. a tokaji bornak külön védelme érdekében. A borkereskedés tisztességtelen része ugy nálunk, mint a külföldön is a „tokaji bor” elnevezést származási magaslatáról minőségjelzővé alacsonyitotta le, „tokaji ” jelzéssel többnyire vétkes haszonvágyból külföldi mazsolaszőlővel vagy czukorral és szeszszel kikészitett oly édes borokat bocsátván áruba, a melyeknek éppen az a főtulajdonságuk hiányzott, hogy a tokaji borvidéken termettek volna.

A tokaji bor egészen különleges, kizárólag magyar termény, a maga minőségében teljesen egyedül áll és sehol máshol nem terem meg, csak éppen Magyarországnak a tokaji borvidékbe sorozott 31 községe határában levő hegyoldalokon. Nemcsak közgazdasági, de nemzeti érdekeink sem engedik meg, hogy a „tokaji” elnevezésnek vagy jelzésnek más vidéken termett borokra minőségi jelzőként való alkalmazását türjük. Ezért bortörvényünk rendelkezéseivel egyezőleg már a Németbirodalommal 1891. évi deczember hó 6-án kötött kereskedelmi és vámszerződéshez tartozó, 1905. évi január hó 25-én kötött pótszerződés 5. czikkének III., 8. pontjában biztositottuk a tokaji bor elnevezésének s a tokaji borvidékről való származásra utaló más jelzéseknek a Németbirodalom területén is kizárólag a tokaji borvidéken termett borokra való alkalmazhatását. Ugyanezt a védelmet igényelte és biztositotta a kormány a tokaji bor elnevezésnek vagy a tokaji borvidékről való származásra utaló más jelzéseknek Ausztriában való alkalmazására is a jelen czikk 2. pontja után következő bekezdésben azzal, hogy erre vonatkozólag azt a megállapodást létesitette, miszerint a tokaji borvidékről való származásra utaló bármiféle elnevezésnek más, mint tényleg azon a borvidéken termett borokra való alkalmazása, mint hamis elnevezés vagy hamis jelzés az 1896. évi január hó 16-iki osztrák élelmiszertörvény büntető rendelkezései alá esik.

Minthogy pedig az uj osztrák bortörvény bizonyos ellenőrzési rendelkezések mellett édes bornak külföldi mazsolaszőlővel és szesz hozzáadásával való készitését megengedi, a jelen czikk 2. pontja után következő bekezdés b) pontjában még külön is kimondatott, hogy a tokaji elnevezésnek vagy a tokaji borvidékről való származásra utaló valamely jelzésnek az ily édes borokra való alkalmazása szintén a fenti tilalmazó és megtorló rendelkezések alá esik. A tokaji bor eredetiségének ily módon való biztositását nemcsak a termény kiválósága indokolja, hanem az a körülmény is, hogy filloxera által elpusztitott tokajhegyaljai szőlők felujitása és fentartása sokkal nagyobb fáradságot és költséget és sokkal több áldozatot igényel a szőlősgazdáktól, mint az ország bármely más vidékén levő szőlők rekonstruálása és müvelése. E czikknek a mezőgazdasági termelés czéljaira szolgáló czikkeknek, valamint a fontosabb mezőgazdasági termények hamisitására vonatkozó rendelkezései lényegileg azonosak az 1903. évi vámszövetségi tervezettel.

A Magyarország és Ausztria gazdasági viszonyainak szabályozását czélzó előbbi két egyezményben is gondoskodni kivántak a kormányok arról, hogy a kiegyezési megállapodások törvényerőre emelkedése esetén az a visszás helyzet, mely nemcsak - mint az imént kifejlettekből látható - a bortermelés védelmét czélzó, eltérő szabályok következtében ezen a téren kifejlődött, hanem a vonatkozó jogszabályok terén mutatkozó hasonló különbségek következményeként egyéb gazdasági termények, termékek és czikkek hamisitása elleni védelem körül is tapasztalható volt: a mennyire lehet egyenlő jogelvek statuálása utján lehetőleg szintén orvosoltassék. A helyzet ezen utóbb emlitett irányban is mégmindig szanálást igényel és azért a kormány Ausztriával való gazdasági viszonyainknak mostani ujabb szabályozása alkalmával is ragaszkodott ahhoz, hogy az imént emlitett megállapodás ebben a szerződésben szintén helyt találjon; és a szerződés törvényhozási letárgyalása s életbelépte után mihamarabb megvalósittassék. Ily módon a két fél területei közt fennálló szabad forgalomból folyólag a szigorubb jogszabályokat alkalmazó félnek gazdasági érdekeire hasonló sérelem orvosoltatni fog. Uj megállapodás gyanánt vétetett föl ugyanezen czikkbe az az igéret, mely szerint a kormány a budapesti tőzsde üzleti forgalmának szabályozása czéljából mihamarabb törvényjavaslatot fog a törvényhozás elé terjeszteni.

A zárjegyzőkönyv az előterjesztendő törvényjavaslat tekintetében már eleve kijelenti, hogy a szándékolt reformnak lefőbb czélja az irreális jellegü, de különösen az árfolyam differencziákra pályázó játékügyletek lehető megakadályozása, és a tőzsdeügyletek kötésének a lehetőségig csupán az erre tényleg hivatottak körére való korlátozása, de mindenesetre oly módon, hogy e mellett a külállamokban már is szerzett tapasztalatok tanusága szerint czéltévesztettnek bizonyult lajstromozási kényszer behozatala mellőztessék. A kormány ezen igéret tételével, illetve midőn majd ezt az igéretét be fogja váltani tulajdonképen csak régebben felállitott gazdasági politikai programmjának egyik pontját fogja megvalósitani, tehát csak azt fogja tenni, a mit az osztrák kormány kivánsága nélkül is rövidesen megcselekedett volna.

A XXIV. Cikkhez

A választott biróságok intézménye ebben a szerződésben jut először kifejezésre Magyarország és Ausztria gazdasági viszonyainak rendezésében. E részben is követi a szerződés a külállamokkal kötött kereskedelmi szerződések példáját. Ha a szerződés végrehajtása során valamely rendelkezésének értelmezése tekintetében vélemény-különbség támad a két kormány között és ezt nem sikerül közvetlenül kiegyenliteni, akkor az választott biróság elé utalandó. Ezzel eleje vétetik annak az - eddig sajnos, igen sürün előfordult - állapotnak, hogy vitás kérdések kiegyenlittetlenek maradnak éveken át. A választott birósági intézménynek ebben a szerződésben fontos közjogi jelentősége is van: ismét állami önállóságunk jut benne kifejezésre, a teljes egyenjoguság kettős monarchiánk másik államával. E mellett akkor, a midőn más államokkal kötött szerződéseink nyomán a választott birósági intézményt Ausztriával való vonatkozásunkban is reczipiáljuk, egyszersmind a korszellem helyes irányában is haladunk, mely a nemzetközi vitás esetek mind okszerübb és czélszerübb elintézését propagálja a jog és méltányosságnak egyre tisztább érvényesitésével.

A választott biróságra vonatkozó határozmányok felállitásánál sok tekintetben figyelemmel voltunk a Németbirodalommal 1905. évi január hó 25-én megkötött vám- és kereskedelmi pótszerződésben foglalt hasonló rendelkezésekre, de e mellett természetesen saját különleges igényeinket is szem előtt tartottuk. Jelesül elkerülendőnek véltük, hogy a választott biróság elnöki tisztjére teljesen idegen állampolgárt kelljen meghivni, s épen ezért kissé bonyodalmas szkrutiniumot állit fel a XXIV. czikk a végből, hogy az elnök személye és objektivitása iránt a másik állam is a lehető teljes megnyugvással viseltethessék. Ez ugyan szokatlan a választott biróságoknál, mindazonáltal specziális államjogi viszonyunk mellett indokolt és minthogy egyenlő esélyeket biztosit mindkét államnak, a kormány véleménye szerint nem kifogásolható. A szerződés és az ahhoz tartozó zárjegyzőkönyv, illetve választott birósági ügyrend részletesen szabályozza a választott biróság intézményét. Csak egy részletét vélem itt külön kiemelendőnek: a szerződés azon részét, mely a választott biróság illetékessége köréből kivont ügyekre vonatkozik. Ugyanis a szerződés IV. czikkében (külállamokkal kötendő szerződések), XI. czikkében (konzuli ügyek), XX. czikkében (állategészségügyi határozmányok) és XXII. czikkében (vám- és kereskedelmi konferenczia) foglalt rendelkezések nem esnek a választott birósági eljárás alá és pedig, mert az első helyen emlitett három szakasz részben közjogi tartalmu, részben az állam legsajátabb szuverén elhatározásait érinti, a XXII. czikk tartalma pedig tárgyánál fogva nem alkalmas választott birósági eljárásra. Hasonló tekintetekből folyik a XXIV. czikk 2. bekezdésének rendelkezése is a szerződés II. és III. czikkére vonatkozólag, a mennyiben t. i. a szerződések megkötésének formakérdései egyszersmind közjogiak is, s ezek felett választott birósági eljárásnak helye nem lehet.

A XXV. Cikkhez

A külállamokkal kötött szerződések 1917 végéig terjedvén - jóllehet felmondási jog van 1915. év végére is - kereskedelempolitikai lekötöttségünknek is ez az időhatára. Ennélfogva legtermészetesebb volt, hogy az Ausztriához való gazdasági viszonyunk is erre az időre szabályoztassék. Ez a határidő felel meg leginkább az 1899. évi XXX. törvénycikk azon fontos garancziális rendelkezésének is, hogy az Ausztriával való gazdasági viszony szabályozására vonatkozó, valamint a külállamokkal kötött hasonlótárgyu szerződések ugyanazon lejárati idővel birjanak. Egyébként is a tiz évi időtartam felel meg az eddigi gyakorlatnak. De ettől eltekintve, a XXV. czikk alapvető jelentőségü eltérést tartalmaz az 1903-iki vámszövetségi tervezettel szemben, a mennyiben mellőzi a tiz évről tiz évre való automatikus prolongálás lehetőségét, hanem 1917 végére teljesen szabad kereskedelempolitikai helyzetet teremt és ezzel megszünik az utolsó akadálya is a tényleges önálló vámterületre való áttérésnek, mely ilyképen már ennek révén is biztositva van 1918-ra, csak az országtól függ, hogy gazdasági érdekeinek ugy ipari, mint földmivelési vonatkozásában való kellő előkészitésével és mérlegelésével, arra az időre tényleg életbe is léptethesse azt.

Még egy irányban rendelkezik a XXV. czikk: az Ausztriával 1917-en tuli időre vonatkozó gazdasági viszony iránti tárgyalások meginditása tekintetében. Mint teljesen önálló gazdasági terület is természetszerüleg megfelelő szerződéses viszonyba fogunk lépni Ausztriával, mert gazdasági háboru a két állam között kizártnak tekintendő. Kölcsönös érdekünk e mellett, hogy egymásnak kedvezőbb elbánást biztositsunk, mint a külállamoknak. E viszony rendezésének meg kell előznie a külállamokkal kötendő ujabb kereskedelmi szerződéses tárgyalásokat. Erre nézve állapitja meg a XXV. czikk, hogy a tárgyalásoknak 1915-ben meg kell indulniok. Az akkori tárgyalások feladata lesz, mérlegelve a kölcsönös gazdasági érdekeket, a tényleges önálló vámterület alapján oly szerződést létesiteni, mely mindkét állam jól felfogott érdekeivel számolva, a czélszerübb gazdasági fejlődés alapjait lerakja és a két állam egymás mellett és egymással való békés megélhetését biztositsa.

Az 1908:XII. törvénycikknek - helyesebben az 1907:LIV. törvénycikknek - megfelel az 1907. decz. 30. osztrák törvény (1907. RGBI. 278. sz.), mely az 1908:XIII. XVI. törvénycikk tartalmát is magába foglalja.

A birósági ügyrendhez

A birósági ügyrend megszerkesztésénél szem előtt tartattak az 1899. évi hágai békekonferenczia I. számu egyezménye (Convention pour le réglement pacifique des conflits internationaux) harmadik fejezetének az eljárásra vonatkozó szabályai és azonkivül ama ujabb javaslatok) és eszmék, melyek az európai államok tavalyi nagyszámu kereskedelmi szerződéseiben foglalt választott birósági szakaszok végrehajtása iránt épen még ezidőszerint is tanulmányoknak tárgyát képezik. Az ügyrendtervezet 1-ső pontja nagyjában és lényegileg megfelel a hágai 31. pontnak; a 2. § a hágai 6. és 39. pontnak; a 4. § a 37., 45., 46. és 47. pontnak, az 5. § a 38. pontnak; a 6. § a 40. pontnak; a 7. § a 41. pontnak (egy igen czélszerü uj végkiegészitéssel); a 8. § a 39., 42. és 45. pontnak; a 9. § a 43. pontnak; a 10. § az 50. és 51. pontnak; a 11. § az 25. pontnak; a 12. § az 54. pontnak stb. Viszont azonban az ujrafelvételt nem rendszeresitettük, mert tul sok esélyt hoz magával; egyébként kifejezetten ki sem zártuk, a mennyiben a 14. § módot ad annak behozására.

A zárjegyzőkönyv I. Cikkéhez

Az ennek a czikknek első bekezdésében foglalt határozmány önként értetődő folyománya annak, hogy a külállamokkal szemben az A) mellékletben foglalt szerződéses vámtarifa lesz a tárgyalási alap és hogy ehhez képest az egységes vámhatáron való vámkezelésnek egyezőnek kell lennie. Magának a szerződésnek I. czikke a két vámtarifának a szerződés tartama alatt csak közös egyetértéssel való módosithatását biztositja. Ugyanezt teszi a zárjegyzőkönyvnek a szerződés I. czikkéhez szóló rendelkezése a szerződéses tarifát illetőleg. E czikk második és harmadik bekezdése a már megkötött kereskedelmi szerződések és az ezek után kötendők között létesit bizonyos kapcsolatot.

A zárjegyzőkönyv III. Cikkéhez

Az egészen uj rendelkezés, ujabb nagy lépés Magyarország állami önállóságának külföldi vonatkozásokban való elismertetéséhez. Eddig az ily szerződéseket csak egy közös közeg irta alá, ezután a közös külügyministeren, illetve egy közös közegen kivül mindkét állam külön képviselői is mint Ő Felsége egyenrangu megbizottai fognak szerepelni és alá fogják irni a szerződéseket. Ezt közjogi szempontból igen messze menő vivmánynak kell minősitenünk.

A zárjegyzőkönyv IV. Cikkéhez

A külállamokkal kötött uj kereskedelmi szerződéseink, illetőleg az ezek közül is alapvető német szerződés tárgyalásakor ugy állott még a kereskedelempolitikai helyzet, hogy Ausztriával való viszonyunk 1905. végétől számitandólag tiz évre fog rendeztetni. Ez tette szükségessé, hogy a külállamokkal 1917-ig kötött szerződésekben biztositanunk kellett azt a jogunkat, hogy ezen szerződéseket esetleg már 1915. év végére felmondhassuk, hogy ezáltal elég tétessék az 1899. évi XXX. törvénycikk azon intencziójának, miszerint a külállamokkal való szerződéseink lejárta az Ausztriával való viszony lejárati idejével egybeessék. Ez indokol volt akkor, mert biztositékot kellett nyerni az egységes lejárati időre nézve. Ez idő szerint azonban az 1917. év vége tekintendő általános lejárati időnek és ez annyival inkább, mert azok az államok, a melyekkel mi uj tarifaszerződéseket kötöttünk, egymás között is 1917. év végéig szóló szerződéseket kötöttek.

Ennélfogva nekünk is ezen lejárathoz kell alkalmaznunk egész kereskedelmi politikánkat és ezt annyival inkább, mert ha 1915. év végére fel akarnók mondani szerződéseinket, ez által kikapcsolnók Magyarországot a középeurópai vámszerződési rendszerből. Ez közgazdaságunkra nézve felette hátrányos lévén a nélkül, hogy politikai szempontokból szükséges lenne, kölcsönösen lekötöttük a két államot, hogy 1915-re a külállamokkal kötött szerződésekben fenntartott felmondási jogával egyik sem fog élni, vagyis a két állam az emlitett szerződések lejárati idejét maga részéről feltétlenül 1917. deczember végében állapitja meg. Minthogy pedig e szerint 1917 vége előtt most már nem is lehetne előnyünkre egészen uj vámpolitikai rendszert inaugurálni, ugyanez okból a lejárat nélküli szerződések bármikori felmondhatása iránt szerződésileg biztositott jogunkat sem akarjuk igénybe venni és a zárjegyzőkönyv ezen czikkében kölcsönösen le is kötöttük magunkat arra nézve, hogy azokat 1917 előtti időre egyoldalulag nem mondjuk fel, minthogy gyakorlati kereskedelempolitikai szempontok ezt nem is teszik szükségessé.

De van a jelzett határozmánynak egyéb jelentősége is. Ugyanis e nélkül megtehetné Ausztria, hogy 1915-re felmondja egyikét-másikát a zárjegyzőkönyv IV. czikk első bekezdésében felsorolt főbb szerződéseknek és akkor esetleg nemcsak az 1915-től 1917-ig terjedő két évre fogna az illető állammal ujból szerződni, hanem esetleg egyben 1917-en tul is, a mi végtére Magyarországra nézve nem lehet közömbös, ha 1915-ben Ausztria pracoceupálja a külvámpolitikai helyzetet, természetesen nem a mi előnyünkre. Ez a határozmány is tehát garancziális jellegü. Még nagyobb garancziát képez azonban Magyarországra és azon elvi álláspontunk sértetlen biztositására, hogy a lejárati határidők összeesnek, a zárjegyzőkönyv ezen czikkének az a rendelkezése, hogy ha valamely külállam mondaná fel esetleg 1915-re a szerződést, akkor azzal nem köthető 1917. deczember 31-én tul terjedő hatálylyal semmiféle szerződés. Ezzel tehát nemcsak a jelen lehetőségeit biztositottuk, hanem a jövő esélyeit is, mindezt azzal a határozott tendencziával, hogy 1917 végére Magyarországra nézve semmiféle lekötöttség ne legyen és ne is teremtethessék.

A zárjegyzőkönyv VI. Cikkéhez

A szerződés VI. czikke nyomán ez magyarázata kiván lenni a vámterületi utalási forgalomnak. Az első bekezdés minden államnak külön-külön biztosit a saját területére nézve utalási forgalomra vonatkozó jogot. A második bekezdés ellenben a két szerződő állam közötti utalási forgalmat szabályozza, kimondva, hogy e részben kölcsönös megegyezés szükséges.

A zárjegyzőkönyv VIII. Cikkéhez

A szerződésnek a vasutakra vonatkozó rendelkezéseihez hasonlóan igen kivánatos lenne, a folyamhajózásra nézve is megfelelő megegyezést létesiteni. Minthogy azonban a hajózási vállalatok nem államiak, a két kormánynak nem lehet azokra közvetlen befolyása. Ez okból nem volt ez a kérdés magában a szerződésben rendezhető, hanem a zárjegyzőkönyvben egyezett meg a két kormány arra nézve, hogy külön egyezményben kisérli meg az ügy rendezését, feltéve természetesen, hogy mindkét állam segélyezett folyamhajós vállalatai egymás között is megegyeznek. A két kormány a folyamhajózás ezen kérdéseit teljesen a paritás alapján akarja rendezni, nevezetesen, hogy kölcsönösen teljesen egyenlő elbánást biztositanak területeiken a segélyezett hajós vállalatoknak. A szerződés VIII. czikke rendezvén a folyamhajós vállalatok lobogó-ügyét, felmerült az a kérdés, miképen járjon el az egyik állam által segélyezett más állambeli hajózási vállalat, Jelentősége ennek csak a helyi hajózásnál van, mely most Budapesten segélyeztetik. Erre nézve tehát az a megállapodás jött létre, hogy ily esetben a hajó főhelyén a segélyező állam lobogója viselendő, ellenben árbóczára saját állama lobogója tüzendő. Ezzel elismertetik a segélyző állam elsőbbsége.

A zárjegyzőkönyv XIII. Cikkéhez

A marhasóra vonatkozó rendelkezés czélja, hogy az 1894:I. tc. alapján áruba bocsátott és a magyar szent korona országaiban elfogyasztott marhasó után a jövedelem a magyar állam részére biztosittassék és teljesen megfelel a jelenleg is fennálló tényleges viszonyoknak. - Az 1902. márczius 5-én megkötött bruxellesi nemzetközi czukoregyezmény megkötését megelőzőleg a magyar kormány oly feltétel alatt járult hozzá az egyezmény megkötéséhez, hogy az egyezmény életbeléptével egyidejüleg, a megadóztatható czukormennyiségek kontingentálása utján, biztosittassék az, hogy a magyar czukorfogyasztást lehetőleg a magyar czukortermelés lássa el. A kontingentálás azonban nem volt keresztülvitehető, mert a bruxellesi czukorbizottság ugy találta, hogy a kontingentálás nem egyeztethető össze a bruxellesi czukoregyezmény alapelveivel. Ekkor a magyar kormány olyan megállapodásra jutott a cs. kir. osztrák kormánynyal, hogy törvényjavaslatot fognak benyujtani az országgyülésekhez az iránt, hogy a két állam egymásközti és Boszniával s Herczegovinával való forgalmában előforduló, az átutalási eljárás alá eső czukorküldemények után a bruxellesi czukoregyezmény tartamára a finomitott czukor 100 kg tiszta sulya után 3 K 50 ft és a nyers czukor 100 kg tiszta sulya után 3 K 20 ft kitevő illeték legyen beszedendő. Az illeték alól fel lettek volna menthetők a Bosznia és Herczegovinába szállitott czukormennyiségek, továbbá az átutalási eljárás alá eső transito küldemények. Az átutalási eljárás alá nem eső czukorküldemények legnagyobb sulya 2 kilogrammról 5 kilogrammra lett volna felemelendő.

Az illeték visszamenőleg a bruxellesi egyezmény életbeléptének napjától, azaz 1903. évi szeptember hó 1-től lett volna beszedendő és a beszedő, azaz annak az államnak jutottak volna, a melyből a czukorküldemény származott. Az illeték a mai napig tényleg beszedve nem lett, mert a közbejött események folytán a javaslat egyik államban sem vált törvénynyé. A kiegyezési tárgyalások során a magyar kormány kivánta, hogy a kérdésben forgó illeték, az ugynevezett czukor-surtaxe kérdése is rendeztessék, habár ez a kérdés nem képezte a Széll-Körber-féle kiegyezés kiegészitő részét, mert az elől ismertetett megállapodás, a Széll-Körber-féle kiegyezésnek a két kormány között való létrejötte után az 1903. év nyarán jött létre. Az előző megállapodásoktól eltérőleg a magyar kormány elvi szempontokból feltétlenül biztositandónak tartotta azt, hogy a beszedendő illeték annak az államnak jusson, a melyben a czukor fogyasztásra kerül, mert ez a következetes keresztülvitele annak az átutalási eljárás behozatala folytán az ipartermeléssel kapcsolatos fogyasztási adók terén érvényre jutott elvnek, hogy minden fogyasztási adó annak az államnak a javára jusson, a melyiknek a fogyasztását terheli.

A bruxellesi czukoregyezmény tekintetében időközben bekövetkezett események folytán a magyar kormány kevesebb nyomatékkal képviselhette a czukorsurtaxe behozatalára vonatkozó követelését, mert annak következtében, hogy Anglia a nemzetközi czukoregyezményt 1908. évi szeptember hó 1-én tul csak oly feltétel alatt volt hajlandó fenntartani, hogy az egyezményhez nem csatlakozott államokból származó czukor után még az esetben se legyen kénytelen kiegyenlitő vámot szedni, vagy beviteli tilalmat alkalmazni, ha az illető állam czukortermelési vagy kiviteli jutalmat ad. - az, hogy az osztrák czukor Angliába kivihető legyen, nem függ többé attól, hogy Ausztria a konvenczióban bennmarad-e, s igy czukorkivitelének nem áll többé különös érdekében, hogy a bruxellesi egyezmény kötelékében bennmaradhasson.

Igy az egyezmény kötelékében leendő további bennmaradásához való hozzájárulásunk az osztrák érdekek szempontjából többé nem bir azzal a fontossággal, mint birt 1903-ban. A bruxellesi nemzetközi czukoregyezmény fenntartása a változott viszonyok között immár nem az Angliába való czukorkivitelnek az érdeke, hanem jóformán kizárólag a czukorfogyasztók és államkincstárnak érdekében van, mert tartani lehet attól, hogy az egyezmény megszünte után ismét elkezdődnék az áldatlan verseny a czukortermelési és kiviteli jutalmak terén. Ily körülmények között létesült a kölcsönös kereskedelmi és forgalmi viszonyok szabályozásáról szóló szerződés XIII. pontjához tartozó zárjegyzőkönyvben foglalt megállapodás, a mely az 1903-ban létesült, előbb ismertetett megállapodásoktól abban különbözik, hogy az illeték leszedés joga nem terjed ki az átutalási eljárás alá eső egész czukormennyiségre, hanem mentes az illeték fizetése alól egy-egy naptári évre a magyar szent korona országaiból a birodalmi tanácsban képviselt királyságokba és országokba irányuló forgalomban 50. 000 métermázsa, a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országokból a magyar szent korona országaiba irányuló forgalomban 225,000 métermázsa czukor. Viszont biztositva lett a magyar czukortermelésnek a Bosznia és Herczegovinába illetékmentesen szállitható czukormennyiség kétharmad, s végül megállapittatott, hogy a beszedett illeték leszámolás utján megtéritendő amaz állam részére, a melyben a czukor fogyasztásra kerül. Az alábbi kimutatások feltüntetik a czukor forgalmát Magyarország és Bosznia-Herczegovina között az átutalási eljárás életbeléptétől fogva s megjegyezzük, hogy Bosznia-Herczegovina czukorbehozatala évente átlag 50-55 ezer mm.

I. Kimutatás

a czukorforgalomról Magyarország és Ausztria között

Évad Utaltatott Ausztriából Magyarországba Utaltatott Magyarországból Ausztriába métermázsa czukor Tehát Magyarország behozatali többlete
1899/1900. 349,768.58 75,430.78 274,337.80
1900/1901. 365.107.96 92.595.81 272,512.15
1901/1902. 363,927.85 95,477.13 268,450.72
1902/1903. 426,753.62 98.913.46 327.840.16
1903/1904. 285,517.63 53.894.53 231.623.10
1904/1905. 199,276.00 4.419.19 194,856.81 * 
1905/1906. 240.918.54 532.11 240,386.43 * 
1906/1907. 314.539.50 756.49 * 

II. Kimutatás

a czukorforgalomról Magyarország és Ausztria között

Évad Utaltatott Boszniából Magyarországba Utaltatott Magyarországból Boszniába métermázsa czukor Tehát Magyarország kiviteli többlete
1899/1900. 3.591 30,468 26.877
1900/1901. 4.106 26.502 22.396
1901/1902. 2.475 26.856 24.381
1902/1903. 853 30.310 29.457
1903/1904. 447 28.267 27.820
1904/1905. 425 30,726 30.301 * 
1905/1906. 752 35,154 34,402 * 
1906/1907. 751 38,659 * 

A zárjegyzőkönyv XV. Cikkéhez

E határozmány, a mely a XV. czikkben az iparüzés megkezdése és az ipar folytatása tekintetében biztositott egyenlő elbánás alól a gyógyszerészi és a tőzsdei alkuszi ügyletet kiveszi, a jelenlegi tényleges állapotnak felel meg. A két szerződő államban ugyanis eddig sem tekintették a gyógyszerészi ipart közönséges iparnak, hanem annak minősitését a közegészségügyi követelményeknek megfelelően különleges és nem ipari természetü szabályok állapitották meg, maga az ipar megkezdése pedig a képesitésen kivül vagy gyökösitett iparigazolvány, t. i. bizonyos helyhez kötött gyógyszertár megszerzését vagy uj gyógyszertári engedély megszerzését feltételezte. A külföldi minősités eddig is csak nostrifikálás alapján volt megszerezhető; uj gyógyszertári engedély pedig csak saját állampolgárainknak adatott. Az uj határozmány tehát csak az eddigi állapotot állandósitja. A mi a tőzsdei alkuszokat illeti, a budapesti áru- és értéktőzsde nem kivánta ugyan meg a magyar állampolgárságot, hanem a két évi tőzsdei tagság, az állandó budapesti lakás és a magyar nyelv birásának követelményét állitván fel, igen megnehezitette az osztrák állampolgároknak az alkuszi ügylet folytatását. Ezzel szemben a wieni tőzsde szabályai az alkuszi ügyködésből eddig is kizárták a nem osztrák állampolgárokat. Ezek szerint tehát az osztrák állampolgárok Magyarországon tőzsdei alkuszokként jövőre nem fognak müködhetni.

A zárjegyzőkönyv XVII. Cikkéhez

Az első bekezdés a tisztességtelen verseny elleni védekezésre vonatkozik és azt a készséget fejezi ki, hogy a két állam kormánya oda fog hatni, miszerint e téren lényegileg összhangzatos elvek lépjenek életbe. E határozmány czélja az, hogy a nélkül a két állam idevágó törvényeinek egyenlősége leköttetnék, mégis lehetőleg biztosittassék kereskedőinknek az az érdeke, hogy azt a mit nálunk üzleti tisztességbe ütközőnek minősit a törvényhozás, azt Ausztriában, ottani versenytársai se vonhassák be üzleti körükbe és viszont. Tulajdonképen tehát ez a határozmány tetőzi be a jelen szerződés azon intézkedéseinek sorozatát, a melyek arra valók, hogy kereskedőink és iparosaink osztrák versenytársaikkal. Ausztriában teljesen egyenlő elbánásban részesülvén, azokkal a versenyt sikeresen felvehessék. E határozmány azonban egyáltalán nem érinti azt a jogunkat, hogy saját törvényünk a magyar specziális viszonyokhoz alkalmazkodjék és e részben az osztrák törvénytől akár az eljáró hatóságok, akár pedig a tisztességtelen verseny egyes tényeihez füzött jogkövetkezmények tekintetében is eltérjen, vagy a tisztességtelen verseny elleni védekezés körébe olyan anyagot is bevonjon, a mely Ausztriában más törvény szabályai alá esik. Viszont az iránt, hogy mi tekintendő tisztességtelen versenynek, elvi eltérés a két állam törvényei közt már a dolog természete szerint is alig lehetséges, mert az üzleti tisztesség fogalma immár annyira kijegeczesedett, hogy alig képzelhető az, miszerint olyan eljárás, a melyet a közfelfogás az egyik államban tisztességtelennek tekint, a másik államban a tisztességbe ütközőnek ne tekintessék. Eltérés e részben legfeljebb részletkérdésekben, a tényálladékok körülirásában, egyes tények szigorubb vagy enyhébb megitélésében lehetséges. Ilyen eltérésnek azonban a szóban levő zárjegyzőkönyvi határozmány, a mely csak „lényegileg egybehangzó elvekről” szól, egyáltalán nem állja utját. Ezek szerint tehát a tisztességtelen verseny elleni védekezés terén a viszonosság és a szerződés XVII. czikkében kikötött egyenlő elbánás immár feltétlenül biztositottnak tekinthető.

A második bekezdés esetleg félreértések kikerülése czéljából azt a tulajdonképen önként értetődő szabályt mondja ki, hogy a magyar, illetve osztrák állampolgárok árujegyei akkor is a VII. czikkben a magyar, illetve az osztrák állampolgárok védjegyeire nézve megállapitott szabályok alá esnek, ha az illető vállalat, a melyhez az árujegy tartozik, nem Magyarországon vagy Ausztriában, hanem valamely konzuli biráskodásnak alávetett területen fekszik. Természetes ugyanis, hogy külkereskedelmünk érdekei azt kivánják, hogy a keleten megtelepült kereskedőink és iparosaink árujegyeik tekintetében a hazai jog minden előnyét élvezzék és ne fosztassanak meg a XVII. czikkben biztositott és annak indokolásában tüzetesen ismertetett azon előnyöktől, a melyeket belföldön megtelepült iparosaink élveznek.

A harmadik bekezdés az ipari tulajdonjogi Unio államainak gyakorlatában is elismert azt az elvet fejezi ki a mustraoltalomra nézve, hogy jóllehet a két állam törvényhozása e téren egymástól teljesen független és, tehát a mustrák és minták letételének módját egymástól teljesen eltérően szabályozhatja is, mégis oly esetekben, a midőn arról van szó, hogy az egyik államban letett mustra vagy minta a másik állam illetékes hatóságával közöltetik, e hatóság nem követelheti a mustrának vagy mintának más alakban való megküldését, mint a minő a mustra vagy minta saját hazájában kötelező. Igy például, ha a magyar hatóság a saját szabályai értelmében megelégszik azzal, hogy valamely dombormü mintája fényképészeti sokszorositás alakjában tétessék le, e szabály értelmében az osztrák hatóság nem fogja követelhetni, hogy oda gypszminta küldessék be. Ez a határozmány azonban szorosan magyarázandó és csak a leteendő mustra vagy mint kiállitásának alakjára vonatkozhatik, ellenben semmi esetre sem vonatkozhatik arra, hogy valamely mustrában vagy mintában meg vannak-e azok a kellékek, a melyektől függ, vajjon az a hazai törvény szerint oltalomban részesithető-e? Ezek szerint e határozmány pusztán kezelési könnyitést kiván biztositani, ellenben a mustra- és mintaoltalom anyagi tartalmát és függetlenségét egyáltalában nem érinti. A szerződés XVII. czikkének 3. pontja megengedi, hogy valamely Ausztriában lajstromozott védjegy törlése iránt korábbi használat alapján támasztott kereset a magyar hatóság előtt is és megforditva, a Magyarországon lajstromozott védjegy törlése iránti kereset ugyanezen okból Ausztriában is megindittassék.

Minthogy azonban az idézett határozmány nem állapitja meg a korábbi használatnak mint törlési oknak fogalmát, félreértések kikerülése czéljából meg kellett állapitani, hogy e törlési ok miből áll. Minthogy a törlési okok közt a XVII. czikkben első helyen a korábbi védjegyhez való hasonlóság szerepel és igy erről az esetről külön gondoskodott a szerződés, ennélfogva a korábbi használat alatt csak azt az esetet érhette, a midőn valaki egy más által belajstromozott védjegyet belajstromozatlanul hasonló árunemre már korábban olyképen használt, hogy ez az árujegy, mint vállalata áruinak ismertető jele az illető forgalmi körökben azon időben ismeretes volt, midőn a megtámadott és megtévesztésre alkalmas védjegy belajstromoztatott. Nyilvánvaló az is, hogy a törlési kereset meginditásának ez alapon helye nem lehet, ha a védjegy a panaszos beleegyezésével lajstromoztatott be vagy ha a megtámadott igazolja, hogy az illető védjegyet belajstromozatlanul époly régen vagy régebben használta, mint a törlést kérő fél. Minthogy pedig az 1895. évi XLI. tc., illetve az osztrák védjegynovella épen ilyen értelemben határozza meg a korábbi használatot - a nélkül, hogy e törvények további fentartása bármily irányban is leköttetett volna - a XVII. czikkhez tartozó zárjegyzőkönyvi határozmány negyedik bekezdésében magyarázólag megállapittatott, hogy a két szerződő fél a korábbi használatot mint védjegytörlési okot az idézett törvények értelmében fogja fel.

A szóban levő zárjegyzőkönyvi rész következő bekezdése az udvari szállitók czimerhasználati jogának kérdését kivánja rendezni. A magyar czimer hsználatáról szóló 1883. évi XVIII. törvénycikk 1 §-a értelmében a magyar czimer árukon és czimtáblákon csak külön engedélylyel használható. Ugyane törvénycikk 6. §-a azonban feljogositja egyfelől az egyedárusági czikkeket árulókat a czimernek az egyedáruságra vonatkozó czimtáblákon való használatára, másfelől pedig megállapitja, hogy a czimert hasonlólag használhatják azok is, kik a magyar kir. udvari szállitói czimet a fennálló szabályszerü eljárás mellett eddig megnyerték vagy ezentul megnyerni fogják. Ezzel kapcsolatban az 1890. évi II. törvénycikkbe foglalt védjegytörvény 4. §-a azt rendeli, hogy oly védjegyek, a melyeken a magyar állami czimer képezi a védjegy alkatrészét, csak akkor lajstromozhatók be, ha a fennálló törvények vagy szabályok értelmében az azok használata tekintetében megkivánt engedély előzetesen igazoltatik. Minthogy pedig udvari szállitói czim mindig csak mint „császári és királyi udvari szállitó” együttesen adományoztatik, az 1883. évi XVIII. törvénycikk idézett 6. §-a alapján a cs. és kir. udvari szállitók a magyar czimert akadálytalanul használták.

Igaz, hogy az idézett törvényszakasz szószerinti magyarázata szerint az udvari szállitók a czimert csak czimtábláikon használhatták volna, de a védjegytörvény fentebb szintén idézett határozmánya alapján a védjegyhatóságok állandóan azt a gyakorlatot követték az udvari szállitók védjegyeinek elbirálásánál, hogy a védjegyekben való czimerhasználatot az 1883. évi XVIII. törvénycikk 6. §-a alapján igazoltnak tekintették. Minthogy pedig a védjegy az árun is használható, ekként az udvari szállitók áruikon is akadálytalanul használhatták a magyar czimert. Minthogy ez alapon az a gyakorlat kezdett kifejlődni, hogy az osztrák honosságu udvari szállitók ausztriai származásu árukat csupán a magyar czimerrel kezdték megjelölni és ez által az áru magyar származása iránti látszatot keltették, ez a kérdés a magyar ipar érdekei szempontjából rendezendő volt. A rendezés alapja az, hogy a jövőben az udvari szállitók csak a magyar és az osztrák czimert egymás mellett paritásosan, azaz elkülönitve, egyenlő nagyságban és symmetrikus elrendezéssel fogják használhatni, a mi kétségtelenül kizárja azt, hogy az osztrák áru magyar származásunak legyen feltüntethető. A megállapodás második része ellenben érintetlenül fentartja azokat a szabályokat, a melyek arra vonatkoznak, hogy a magyar honosok a magyar czimert, az osztrák honosok pedig az osztrák czimert, illetve sast milyen feltételek mellett használhatják. A zárjegyzőkönyv e rendelkezései annyiban magyarázzák kiterjesztőleg az 1883. évi XVIII. törvénycikk 6. §-át, a mennyiben elismerik, hogy az udvari szállitók a két czimert a fent jelzett módon védjegyeikben és következésképen áruikon és üzleti hirdetményeikben is használhatják.

E kiterjesztő magyarázat anyagilag indokolt, mert az üzleti érdek és az európaszerte elismert és törvényben védett üzleti szokás megkivánja, hogy az, a ki valamely üzleti kitüntetésnek birtokosa, azt üzletében kellőképen felhasználhassa, vagyis arra ne csak czégtábláján, hanem áruin, védjegyein és hirdetményeiben is hivatkozhassék. Ezen belsőleg jogosult kiterjesztő törvénymagyarázat ellen jogi szempontból sem lehet kifogás, mert a jelen zárjegyzőkönyv maga is a magyar törvények közé lévén iktatandó, hiteles törvénymagyarázatra alkalmas. Méltányossági okokból az uj megállapodások feltétlen érvényre léptére két évi átmeneti idő állapittatott meg.

A XVII. czikkhez tartozó zárjegyzőkönyvi határozmányok utolsó bekezdése a XVII. czikk 6. pontjának ama rendelkezésére vonatkozik, a mely szerint az osztrák állampolgár, a kinek védjegyét a magyar hatóság visszautasitja, e határozat ellen ugyanoly jogorvoslattal élhet, mint a magyar állampolgár hasonló esetben is viszont. A két államban azonban nem lévén egyenlő a hivatalos nyelv, a felektől a másik állam hivatalos nyelvének ismeretét nem lehet megkivánni. Ez okból, de a végből is, hogy az egyik állam hatósága is tudjon arról, hogy a saját alattvalója a másik állam határozata ellen jogorvoslattal él, czélszerünek látszott megengedni, hogy az egyik állam polgára a másik állam hatóságának visszautasitó határozata elleni jogorvoslatát szabad választása szerint a visszautasitó hatóságnál magánál vagy a saját állama védjegyhatóságánál nyujthassa be. Erről szól a szóban lévő zárjegyzőkönyvi határozmány. Kiemelendő még, hogy e határozmány értelmében az illető állam a saját polgárának jogorvoslata ügyében juriszdikcziót egyáltalán nem gyakorol, hanem köteles a jogorvoslatot nyolcz napon belül a másik állam hatóságának megküldeni elbirálás végett. Igy tehát itt csupán czélszerüségi szempontból elvállalt közvetitői, illetve kezelési teendőről van szó és erről is csak akkor, a mikor a fél nem akar közvetlenül a juriszdikczióra illetékes állam hatóságához fordulni.

A vám- és kereskedelmi szövetségről szóló 1878. évi XX. tc. XIX. czikke értelmében, a mely szerint „az irói és müvészi tulajdonnak mindkét állam területén leendő kölcsönös oltalmazása iránt a két törvényhozás utján fog megállapodás történni” létrejött Magyarország és Ausztria közt az 1887. évi IX. törvénycikkbe iktatott szerzői jogi egyezmény. Ezen egyezmény annak IV. czikke értelmében két-két évenkint felmondható. Ez a szerzői jogi egyezmény nem rendelkezik a fényképészeti müvekről. Miután azonban ezek oltalmazása nemcsak a hazai müvészet, hanem eredeti müipari eszme-kincsünk megóvása czéljából is nagy fontosságunak mutatkozott, a magyar és az osztrák kormány jegyzékváltása utján abban állapodtak meg, hogy ezen egyezmény a fényképészeti müvekre is alkalmaztatni fog. Minthogy azonban e megállapodás nélkülözi a törvényhozás szentesitését, az eddigi jogállapotot nem tartottam kielégitőnek és a jegyzékváltás utján történ megállapodás törvényhozási megerősitését tartottam szükségesnek. Erre szolgál a zárjegyzőkönyv XVII. czikkének utolsó bekezdése. E szerint, jóllehet a szerzői jog tulajdonképen nem tartozik a kereskedelmi ügyek körébe, a jelen szerződés keretében azért foglalhat helyet, mert a szerzői és müvészi tulajdonjognak számos ipari és kereskedelmi vonatkozásban van nagy jelentősége, igy például a müipar, az épitészet és egyáltalán a sokszorositó ipar terén, továbbá, mert a szerzői és az ipari tulajdonjog közel rokonok, minthogy mind a kettő az intintiv szellemi tevékenység védelmét czélozza.

A zárjegyzőkönyvi nyilatkozat második része szerzőink érdekében is, de első sorban a fentebb jelzett ipari érdekek védelme czéljából azt a biztositást foglalja magában, hogy a most már a fényképészeti müvekre is kiterjedő és ennélfogva ipari szempontból is fontos egyezmény nem fog a jelen szerződés tartama alatt Ausztria részéről felmondatni, ha például müiparunknak közismert haladása az ottani iparnak versenytársává nőne. Szerzőink érdeke ugyancsak a mellett szól, hogy ez az egyezmény egyelőre t. i. addig meg ne bontassék, a meddig annak helyébe tökéletesebb és szélesebbkörü oltalmat nem helyezhetünk. Ez azonban csak ugy volna megszerezhető, ha ugy Magyarország, mint Ausztria hozzájárulna a szerzői jogra vonatkozó berni konvenczióhoz. Minthogy pedig e hozzájárulás a jelen szerződés III. czikke értelmében csak akként történhetnék meg, hogy a konvenczióhoz Magyarország és Ausztria külön-külön szerződő félképen járulna hozzá és igy a konvenczió Magyarország és Ausztria közti forgalomban is érvényesülne, ennélfogva a szóban levő zárjegyzőkönyvi nyilatkozatban annak a kikötése mellett, hogy a szerzői jogi egyezmény IV. czikkében megállapitott felmondási joggal a jelen szerződés tartama alatt általában egyik szerződő fél sem fog élni, mégis arra az esetre, ha a berni konvenczióba mind a két állam belépne, mind a két szerződő fél fentartotta magának azt a jogot, hogy az 1889. évi IX. törvénycikkbe iktatott szerzői jogi egyezmény felmondhassa.

E czikk kapcsán kivánom még felemliteni, hogy a kiegyezés alkalmából elintézést nyert egy a két állam között évek óta vitás idevágó közjogi kérdés is: az ipari tulajdonjog védelmére alakult nemzetközi Unió-ba való belépés. A közös egyetértéssel intézendő ügyek köre nem lévén szabatosan körülhatárolva, mi szorosan, Ausztriára kiterjesztőleg magyarázta az 1867. évi XII. tc. idevágó rendelkezéseit. Innen származott, hogy az osztrák kormányok ezt az ügyet is ezek közé sorozták. Most végre sikerült ezt is rendezni, még pedig a magyar álláspont érvényre emelésével. Mindkét kormány elhatározta, hogy 1909. január 1-ére belép az Unió-ba, de teljesen függetlenül egymástól, egészen önállóan, csupán a czélszerüségi okokból biztositva egymást, hogy a szerződés tartama alatt csak közös megegyezéssel fognak esetleg kilépni az Unio-ból. Megjegyzendő, hogy az Unio-nak vannak specziális egyezményei is, melyek némelyikébe csak az egyik, másikába csak a másik állam fogna belépni, a mi az egymástól való függetlenséget még jobban kidomboritja.

A zárjegyzőkönyv XIX. Cikkéhez

Tekintettel arra, hogy a biztositási jog reformja a két szerződő államban küszöbön áll, félreértések kikerülése érdekében czélszerünek látszott kimondani, hogy az egyik állam biztositó társaságai a másik államban nem folytathatnak oly üzleteket, a melyeket ott a belföldi biztositó társaságok sem folytathatnak. Ez a hazai biztositó társaságoknak mindenesetre védelmet fog nyujtani régebbi és tőkeerősebb nem hazai versenytársaik ellen, a mennyiben olyan specziális biztositási ágakkal, a melyeket csak az egyik állam uj törvényhozása fog a specziális hazai viszonyokkal számolva megengedni, a másik állam biztositó társaságai a belföldön nem fognak foglalkozhatni. Ez a határozmány azonban csak a biztositási ágakra vonatkozik, nem érinti azt a kérdést, hogy a megengedett biztositási ügyletek milyen feltételek alatt folytathatók, mert e részben a XIX. czikk utolsó bekezdése értelmében az e részben eddig érvényben állott és az 1878. évi XXII. és 1899. évi XXXIX. törvénycikkekbe foglalt külön megállapodások ezentul is érvényben maradnak. A XIX. czikkhez tartozó zárjegyzőkönyvi megállapodások második bekezdése a XIX. czikk első bekezdésében foglalt ama korlátozó kitételt magyarázza, a mely szerint az egyik állam kereskedelmi társaságai müködésüket a másik állam területére az ott törvényesen megengedett üzletekre nézve kiterjeszthetik.

Nehogy e korlátozás kiterjesztőleg magyaráztassék, megállapitja a zárjegyzőkönyvi határozmány második bekezdése, hogy a két állam csak annyiban korlátolhatja valamely üzlet folytatását, hogy az egyik állambeli társaság nem folytathat a másik államban oly ügyleteket, a melyek a saját államában meg vannak engedve, az idegen államban azonban nem. Ez kifogás alá nem eshetik, mert magától értetődő és megfelel ama nemzetközi jogi alapelvnek, hogy az idegenek belföldön nem élvezhetnek több jogot, mint a belföldiek. Viszont azonban maga a XX. czikk biztositja a belföldiekkel való egyenlő elbánást.

A zárjegyzőkönyv XXI. Cikkéhez

A szerződés XXI. czikkénél jeleztem már annak okát, a miért a magyar kormány a budapesti tőzsde szabályozására szerződésileg vállalkozott. A zárjegyzőkönyv erre vonatkozó része, mint fentebb már emlitém, jelzi azt az irányt is, melyet a kormány követni szándékozik. Mindenekelőtt megjegyzendő, hogy e kötelezettség csak a budapesti árutőzsdének reformjára vonatkozik, tehát nem kötelez általános tőzsdetörvény megalkotására és lehetővé teszi, hogy esetleg egyes alkalmas helyeken a helyi kereskedelmi viszonyokhoz képest eltérő szabályok lehessenek érvényben. Annak bizonyitásául, hogy a budapesti árutőzsdének reformja szükséges, elég utalnom arra, hogy ez a gazdaközönségnek országszerte megnyilatkozott, régi táplált óhaja és ennek szükségét maga a tőzsdetanács is elismerte. De a tervezett reform iránya sem képvisel hátrányt kereskedelmünk szempontjából, mert abban az irányban mozog, a melyet - elismerésre méltó módon - magának a budapesti tőzsdének vezetői kezdeményeztek, t. i. az irreális és játékszerü üzletek korlátozandók és a tőzsdei ügyletek, a nélkül, hogy ezek az ügyletek, (a mint ez a Németbirodalomban történt) a lajstromba felvettek privilegiumává váljanak, az erre hivatottak körére szorittassanak.

Arra nézve, hogy a budapesti árutőzsde ily irányu reformja miként vitessék keresztül, a kormány az érdekelt gazdasági és kereskedelmi körök meghallgatása után és kivánságaik lehető figyelembe vétele illetőleg összeegyeztetése mellett igyekezni fog olyan törvényjavaslatot terjeszteni a törvényhozás elé, a mely a szélsőségektől menten, a kinövéseket nyirbálja meg, a tőzsde általános közgazdasági szabályozó tevékenységét ellenben épen olyan kevéssé érinti, mint a kereskedelem és a tőzsdét alkotó kereskedők üzleti szabadságát és önrendelkezési jogát.

A különleges határozmányokhoz

Az osztrák-magyar bank szabadalma 1910. év végén lejárván, a kormány nem köthette meg a cs. kir. osztrák kormánynyal a kölcsönös kereskedelmi és forgalmi viszonyok szabályozására vonatkozó szerződést a nélkül, hogy ez alkalommal ne tisztázta volna legalább főbb vonásaikban azokat a kérdéseket, a melyek feltétlenül szabályozást igényelnek az esetre, ha a mai bankszabadalomnak lejárta esetén ez a szabadalom meg nem ujittatnék. Ez kötelessége volt a kormánynak annyival is inkább, mert a kormány kiváló gondosságát képezte, hogy gazdaság viszonyainknak a birodalmi tanácsban képviselt királyságokkal és országokkal való rendezése során, a cs. kir. osztrák kormánynyal létesitett megállapodások az ország kezét a jegybank kérdésében semmi tekintetben meg ne kössék. Annak következtében, hogy a szerződés tartama alatt a jegybankügynek és a pénzrendszernek szabályozása megszünhetik és ez a szabályozás más alapokra fektethető, az osztrák kormány követelte és mi nem zárkózhattunk el az elől, hogy már ezzel az alkalommal szabályoztassék az, hogy mi történik egyrészt a két állam közös és egymásközti fizetési kötelezettségeivel és mi azokkal a fizetési kötelezettségekkel, a melyeknek a két állam közötti szerződéses megállapodásokon alapuló mértéke a pénzérték megváltozásával változhatik és ez által ezeknek a fizetési kötelezettségeknek, illetőleg szerződéses megállapodásoknak belső tartalma változást szenvedhet.

Tisztázandó volt tehát, még pedig kölcsönösen kötelező jogerővel, hogy a kölcsönös állampénzügyi kötelezettségek és szolgáltatások miképen lesznek teljesitendők az esetben, ha az osztrák-magyar bank szabadalma meg nem hosszabbittatik és az érme és pénzrendszerre vonatkozólag 1892-ben kötött szerződés is hatályát veszti. Egyik állam sem tehető ki annak, hogy a másik állam kötelezettségeit csekélyebb értékü pénzben rójja le s ezért meg volt állapitandó, hogy ezeknek a kötelezettségek teljesitésénél, tekintet nélkül arra, hogy egyik vagy másik államban minő pénzrendszer lesz, a 0. 304. 878 gramm finom sulyu aranykorona lesz mint értékmérő alapul veendő. Ez iránti határozmányokat tartalmazza a zárjegyzőkönyv I. különleges határozmányának első bekezdése, mig a második bekezdés kimondja, hogy ugyanez az alapelv alkalmazandó amaz állami jövedékek és szolgáltatások tekintetében, a melyekre nézve a két állam között szerződéses szabályozás áll fenn. Természetes következménye ez a rendelkezés annak a körülménynek, hogy a külállamokkal megkötött kereskedelmi szerződések folyományaként, e szerződések tartamára a két állam között fenntartandó szabadforgalom biztositása volt a létesitett megállapodások kiindulópontjául elfogadandó. Mert a szabadforgalom lehetőségét lényegesen befolyásolná, s egyik vagy másik állam pénzügyi érdekeit is nagy mértékben veszélyeztethetné, ha az állammal szemben teljesitendő azok a szolgáltatások, a melyeknek szabályozására nézve a két állam épen azért köt szerződéseket, hogy ezeknek egyoldalu szabályozása által a szabadforgalom és az egyes államok jogosult pénzügyi érdekei veszélyeztethetők ne legyenek, - egyik államban kisebb értékü pénzben lennének leróhatók, mint a másik államban.

Szükségtelen bővebben fejtegetni ama jelentékeny érdekeket, a melyek pénztőkében szegényebb és idegen tőkékre is utalt országokban ahhoz füződnek, hogy az államadóssági kötvényeinek idegen piaczokon való elhelyezése lehetőleg megkönnyittessék, különösen miután minden állam igyekszik saját piaczán a saját adóssági kötvényeinek lehetőleg messzemenő különleges helyzetet biztositani. Ez elsőrendü érdek szempontjából arra törekedett a kormány, hogy a magyar államadóssági kötvények a birodalmi tanácsban képviselt királyságokban és országokban befektetési czélokra alkalmasaknak ismertessenek el.

E czélt, a mely eddig elérhető nem volt, bizonyos esetre biztositja a zárjegyzőkönyv II. különleges határozmánya, a mely a kölcsönösség alapján, az osztrák államadóssági kötvényeknek Magyarországon ugyanolyan elbánást biztosit ugyan, mint a minő elbánás biztosittatik a magyar államadóssági kötvényeknek Ausztriában, de a mely határozmány a tőkemegoszlásnak a két állam viszonyára való tekintettel elsősorban kétségtelenül a magyar államadóssági kötvények javára fog válni, s azok árfolyamára minden bizonynyal emelőleg fog hatni. Sajnos, hogy a magyar államadóssági kötvényeknek e kedvező elbánásban való részesitését az osztrák kormány csak az esetre volt hajlandó biztositani, ha az osztrák-magyar bank szabadalma meghosszabbittatik, mely irányban a kormány semmiféle kötelezettséget nem vállalt, igéretet nem tett; ugy, hogy erre nézve az ország jövendőbeli szabad elhatározása teljes mérvben biztosittatott. De ha kétségtelen egyrészt, hogy a szóban levő határozmányok a magyar államadóssági kötvények részére Ausztriában olyan különlegesen kedvező elbánást biztositanak, a mely idegen államok adóssági kötvényeivel szemben nem szokásos, másrészt el kellett ismernie a magyar kormánynak, hogy e különleges elbánás biztositása iránti követelésnek minden jogalapja elenyészik oly államok között, a melyek közt a jegybank és pénzrendszer egysége intézményszerüen biztositva nincs.

A 2. §-hoz

Az 1899. évi XXX. tc. -nek az a rendelkezése, hogy a vámbevételek a közös kiadások fedezésére forditandók, 1907. évi deczember 31-én hatályát veszti. A 2. §-nak az a rendelkezése, hogy a jelen törvény csak akkor lép életbe, ha a vámbevételeknek továbbra is a közös költségek fedezésére leendő forditása iránt, törvényes rendelkezések által, mindkét államban egyetértő gondoskodás történik, szükséges azért, mert mindaddig, mig a magyar szent korona országait a birodalmi tanácsban képviselt királyságokkal és országokkal együtt egységes vámhatár veszi körül, Magyarország érdekei feltétlenül megkivánják, hogy az egységes vámhatáron szedett vámok a közös kiadások fedezésére fordittassanak, s a magyar szent korona országai az egységes vámhatár tekintetében magukat addig le nem köthetik, mig a vámbevételeknek a közös kiadások fedezésére való forditása biztositva nincs.