1908. évi XLVI. törvénycikk indokolása

az elemi népiskolai oktatás ingyenességéről * 

Általános indokolás

A népiskolai közoktatásról szóló 1868:XXXVIII. törvénycikknek sarkalatos rendelkezése a tanitás kötelezettsége, a mely szerint minden szülő, gyám vagy gazda köteles gyermekeit, illetve gyámoltját életidejük 6-ik betöltésétől egész a 12-ik, illetőleg a 15-ik év betöltéséig nyilvános iskolába járatni. Az immár 40 év óta életben levő törvényben kimondott tankötelezettség még mindig hiányosan van végrehajtva, a mennyiben 3.153.736 tanköteles közül csak 2.507,916, vagyis az összesnek 79,5 százaléka jár iskolába, tehát 645,820 tanköteles teljesen nélkülözi az oktatást.

A tankötelezettség érvényre emelésének egy nem kicsinyelhető akadálya, hogy az iskolafentartók az elemi, mindennapi, sőt az ismétlő iskolai tanitásért is több-kevesebb tanitási dijat szedhetnek. A népoktatási törvény a tandij szedését nem tiltja, mert a törvénynek 11. §-a a hitfelekezeteket feljogositja, hogy a népoktatási tanintézetek felállitására és fentartására hiveik anyagi hozzájárulását a saját képviseletük által meghatározandó módon és arányban igénybe vehetik. Ezen jövedelmek között a tandij jelentékeny összeget képvisel. A községek sincsenek korlátozva a tanitási dij szedésében.

A községi népoktatási tanintézetekre nézve a népoktatási törvény 51. §-a csupán azt rendeli, hogy a szegénységüket kimutató gyermekek tandijat nem fizetnek. Sőt még az állam is szed az általa felállitott és fentartott népoktatási tanintézetekben tandijat, ámbár a többi iskolafentartókhoz viszonyitva, igen csekély mérvben.

Az elemi népiskolákban az 1904/-ik tanévben összesen 2.422.222 korona tandij folyt be, még pedig az 1993 állami elemi népiskolákban 185,308 korona; az 1449 községi elemi népiskolában 246,875 korona; az 5296 róm. kath. felekezeti népiskolában 6750680 korona; a 3 örmény kath. népiskolában 1040 korona; az 1987 gör. kath. népiskolában 45.918 korona; az 1907 református népiskolában 364,976 korona; az 1331 ág. hitv. ev. népiskolában 299,976 korona; az 1728 gör. kel. népiskolában 18,661 korona; a 36 unitárius népiskolában 3900 korona; végre a 467 izraelita népiskolában 579,888 korona. A tanitási dijaknak tulnyomóan nagy része a tisztán magyar tanitási nyelvü népiskolákat terheli; amennyiben ezekben 1. 936,184 korona tandijjövedelem folyt be; mig a vegyes és tisztán nemzetiségi tanitási nyelvü elemi népiskolákban csupán 486,038 koronavolt a tandijjövedelem.

A tandijjövedelem a legtöbb iskolánál a tanitók javadalmazásának kiegészitő részét képezi. A beszedés, főleg a terményben kirótt tandijaknál, sok nehézséggel és zaklatással jár a tanitóra, szülőre és iskolafentartóra egyaránt. De ettől eltekintve, a tandijszedés jogának a közjogi jellegü elemi népiskolákban való további fentartása megengedhetetlen, főleg azért, mivel a népoktatási törvényben kimondott általános tankötelezettség elvével egyaránt nem fér össze, hogy az ezt teljesitő szülőtöl az iskola tanitási dijat szedjen.

Jelen törvényjavaslatnak tehát az a czélja, hogy az állami, községi és hitfelekezeti népiskoláknak ugy a mindennapi, mint az ismétlő-tanfolyamában a tanitás teljesen ingyenes legyen, hogy az azokba jelentkező tankötelesek semmiféle czimen sem készpénzben, sem természetben tanitási dijat ne fizessenek. A társulatok és magánosok által fentartott iskoláknál azonban, melyek a hivatalos népoktatási szervezetnek kiegészitő részét nem képezik, hanem a magánvállalkozás jellegével birnak, ennek az elvnek keresztülvitele föltétlenül szükséges. A tandijon kivül még más, ehhez hasonló körülmény is zsibbasztólag hat a tankötelezettség érvényesitésére. Ugyanis a népoktatási nyilvános tanintézetek tanitóinak nyugdijazásáról szóló 1891:XLIII. tc. 10. §-a értelmében a nyugdij- és gyámalap jövedelmei közé felveendők az oly népoktatási tanintézetekbe járó tankötelesek után hozzájárulás czimén évenként fizetendő 30 fillér (15 kr.), mely tanintézetek tanitói az 1875:XXXII. tc. értelmében a nyugdijra jogositottak sorába felvétettek.

Ezen hozzájárulási dij elsősorban a szülőktöl szedendő be, másodsorban az iskolafentartóktól. Ez a 30 filléres tanitói nyugdijilleték oly sok kellemetlenséget okoz a szülöknek, tanitóknak és hatóságoknak, hogy most, a midőn az a czélom, hogy a tankötelezettség érvényesithetése elé gördülö akadályokat elháritsam s mindenki számára könnyen hozzáférhetővé és ingyenessé tegyem az elemi népoktatást, a sok zaklatással járó 30 filléres tanitói nyugdijintézeti járulékok fizetése alól fel kell menteni a szülőket. De amidőn az ingyenes elemi népoktatást megvalósitani kivánjuk, az állam előtt az a feladat áll, hogy az iskolafentartók a tandijjövedelemért, a melyre azoknak tulnyomó nagy részben a tanitók fizetésének, kisebb részben az iskola egyéb szükségleteinek fedezésére szükségük van, kártalanitása, illetve az igy beálló jövedelemhiányt államsegélylyel pótolja. Épen igy államsegélylyel pótolandó az orsz. tanitói nyugdijalap javára az a hiány, a mely a 30 filléres tanitói nyugdijilleték megszünése következtében mutatkozik, mert erre a nyugdijalapnak mulhatatlanul szüksége van.

Miként fentebb már kimutattam, az állami iskolában - minthogy ezek közül immár 1031-ben ingyenes oktatás van, amennyiben ennyi állami iskolában tandij egyáltalán nem szedetik - mindössze 185.308 K tandij folyt be. Ez az összeg, szemben az állami elemi népoktatásra az 1908. évi állami költségvetésben előirányzott 12 és fél millió költséggel annyira csekély, hogy ezen tandijjövedelemnek a pótlása (a mely most rendszerint az iskolák dologi szükségleteire fordittatik), illetőleg az állam elemi népiskolákban a teljesen ingyenes oktatásnak a behozatala különös nehézséget nem okoz. Ellenben a községi és különösen a hitfelekezeti népiskolákban az ingyenes oktatás bevezetése esetén elmaradó tandijjövedelem oly tekintélyes összeget, 246,875 koronát, illetőleg 1.990,039 koronát tesz ki, hogy azt az iskolafentartók önerejükből még részben sem képesek pótolni. Ezen összeget, valószinüleg a maga teljes egészében, az államnak kell viselnie.

A községi és felekezeti iskoláknak, illetve ezek tanitóinak a tandij helyett nyujtandó állami kárpótlás mindenben ugyanazon elvek szerint történnék, mint a mely elvek a nem állami elemi népiskolák jogviszonyairól és a községi és hitfelekezeti néptanitók járandóságairól szóló 1907:XXVII. törvénycikkben az állami segélyezés feltétlenül fel vannak véve. Az orsz. tanitói nyugdijalap javára a 30 filléres tanitói nyugdijilletékből a bevétel 1907. évre 637,000 koronával volt előirányozva. Ezen nyugdijilleték eltörlése esetén a nyugdijalapot e czimen az államnak ugyanannyi összeggel kell kárpótolnia, mert az alap ezen jövedelem nélkül képtelen volna kötelezettségének eleget tenni.

Az elemi népiskolák mindennapi tanfolyamában sokhelyütt még beiratási vagy felvételi dijakat is szednek, még pedig nemcsak az állam, hanem a községek és hitfelekezetek is. Beiratási (felvételi) dij czimen 1904/05. évben befolyt: az állami iskolákban 126,650 korona, a községi iskolákban 86,990 korona, a róm. kath. iskolákban 106,245 korona, az örmény kath. népiskolákban 1071 korona, a gör. kath. népiskolákban 5018 korona, a református iskolákban 20,258 korona, az ág. ev. népiskolákban 18,242 korona, a görög keleti népiskolákban 5965 korona, az unitárius népiskolákban 249 korona, végre az izraelita népiskolákban 30,130 korona, összesen beiratási dij czimen befolyt 400,818 korona. Ezen dijak az állami és községi népiskolákban kizárólag, a hitfelekezeti népiskolákban részben ifjusági könyvtárak beszerzésére és a meglevők gyarapitására fordittatnak. Az ifjusági könyvtárak népmüvelődési szempontból kiváló jelentőséggel birnak.

A végből ugyanis, hogy népünk a pihenés napjain hazafias érzületét ápoló, vallás-erkölcsös érzését fejlesztő és szivet-lelket gyönyörködtető olvasmányokban keressen üdülést és szórakozást; hogy elméjét, a nép- és ismétlőiskolából kikerülve, még ezután is hasznos olvasmányok utján képezze; hogy tudását saját boldogulása érdekében hasznos müvek olvasása által tapasztalatai körének szük határai közt is mindinkább gyarapithassa, öregbithesse; hogy hazai intézményeink tiszteletét, nemzeti hagyományaink és nyelvünk szeretetét, jeles irók örökbecsü alkotásai visszhangjaként szövéből az élet fáradalmai között is sértetlenül épen megőrizze és mindinkább fejlessze: szükséges, hogy a serdülő ifjuságunk már zsenge korában hozzászokjék az olvasgatáshoz, a könyvtárhoz s ahhoz a gondolathoz, hogy a jó könyvtár minden emberre nézve a tiszta örömök kiapadhatatlan forrása.

Már az 1877. évi 30,535 sz. a. kelt miniszteri rendelet intézkedett, hogy a népiskolákban a beiratási dij és a büntetéspénzek egy része ily könyvtárakra fordittassék és hogy az iskolai könyvtárakat ugy rendezzék be, hogy a könyveket lehetőleg a tanulók szülei is használhassák. Minthogy azonban ezek és az ezután kiadott hasonczélu rendeletek a multban kevés eredményt értek el, sőt a kir. tanfelügyelők jelentéseiből arról győződött meg a közoktatásügyi kormány, hogy a népiskolák legtöbbjében egyáltalában nincs könyvtár s ahol van is, ott hiányzik minden tervszerüség, sok helyen pedig aránytalan a nem magyar nyelvü müvek száma: 1902. évi 1158. eln. rendelettel egyszerre szerveztettek országszerte a népiskolai ifjusági könyvtárak és ezzel kapcsolatban szerveztetett a Népiskolai Ifjusági Könyvtárakat Intéző Bizottság, a melyeknek feladata, hogy a népiskolai ifjusági könyvtárak számára oly jegyzéket készitsen, a mely az ifjusági irodalom minden jelentősebb müvét magában foglalja és hogy javaslatot tegyen a különböző ifjusági könyvtár typusokra nézve s hogy a külföldi ifjusági irodalom fejlődését és irányzatait is figyelemmel kisérje.

A bizottság e nagy munkát elvégezte és ma már az állami és részben az államsegélyes községi iskolák mellett mintegy 2500 ifjusági könyvtár terjeszti áldásait a nép milliói között. Az ifjusági könyvtáraknak nagy kulturális jelentőségére való tekintetből az elemi népiskolák mindennapi tanfolyamában a beiratási dijak szedését továbbra is fenn kivánom tartani, mert más forrást sem az állam, sem a községek és hitfelekezetek nem volnának képesek kijelölni, amelyből az ifjusági könyvtárak szükségletei fedeztetnének, de korlátot szabok annyiban, hogy a beiratási dij fejenként és évenként legfeljebb 50 fillér lehet, hogy az más czélra, mint iskolai, illetőleg tanitói szakkönyvtár gyarapitására semmi körülmény közt sem forditható és hogy a szegénységüket kimutató gyermekek ez alól is felmentessenek.

Az ismétlő vagy gazdasági népiskolába járó 13-15 éves tankötelesek azonban még felvételi dijjal sem terhelhetők. Kiterjesztém a beiratási dijak rendelkezését azzal, hogy az abból befolyó jövedelem nemcsak ifjusági, hanem másodsorban tanitói szakkönyvtár gyarapitására is fordittassék. A népoktatásnak kiválóan fontos érdeke, hogy néptanitóinknak alkalmas mód nyujtassék arra, hogy ugy általános, mint szakmüveltségüket mélyithessék. Erre pedig legalkalmasabb mód, ha iskoláinkat jól megválogatott szakkönyvtárakkal látjuk el, aminőkkel külföldön ugyszólván minden iskola fel van szerelve. Az a czélom, hogy az állami és államilag segélyezett községi elemi népiskolákat fokozatosan elláthassam jól szervezett tanitói szakkönyvtárakkal, a községek és hitfelekezetek szintén törekedni fognak ezen fontos kulturális eszköz megszerzésére. Erre a czélra szolgál a beiratási dijaknak az ifjusági könyvtárak által igénybe nem vett része. Remélem, hogy ebből a forrásból mindkétnemü könyvtár országszerte jelentékeny fejlődést fog elérni.

Az elemi népoktatásnak ingyenessé, tandijmentessé tétele az állam részéről minden valószinüség szerint a következő hozzájárulást igényli:

1. Az állami elemi népiskoláknál elmaradó tandijjövedelem pótlására, az iskolák dologi szükségleteire
185,308 K
2. Községi iskolákban a tandij pótlására szolgáló államsegély 246,875 K
3. A felekezeti népiskoláknak tandijpótló államsegélye 1.990,039K
4. Az iskolák dologi vagy személyi szükségleteire forditott felvételi dijak kárpótlásául nyujtandó államsegély hozzávetőleg
280,000K
5. Az orsz. tanitói nyugdijalap a 30 filléres járulékok pótlásául 700,000K
Összesen 3.402,222K

Vannak olyan nem állami jellegü elemi népiskolák, főleg felekezetiek, a melyekben a felvételi dij nem könyvtári czélra, hanem az iskolának egyéb szükségleteire fordittatik. Minthogy a jelen javaslat értelmében ezentul a felvételi dijak kizárólag csak könyvtári czélokra fordithatók, méltányos, és javaslatom alapelvéből folyik, hogy az olyan iskoláknak, amelyek eddig a felvételi dijat nem könyvtári czélokra fordittatik, az ebből a forrásból elmaradó jövedelmét, a melyre szükségük van, kárpótlásául a fentebbi kimutatás 4-ik tétele alatt 280,000 korona átalányösszeget vettem számitásba.

Mielőtt javaslatom részleteit megokolnám, szükségesnek tartom megismertetni, hogy a nyugati államokban az elemi népoktatás ingyenes volta mily részben van megvalósitva.

1. Ausztria A birodalmi törvény (1869 május 14.) a tandij megtartását vagy eltörlését az egyes tartományi törvényhozás körébe utalta. Jelenleg a tizenhét közül csak öt tartományban szednek még tandijat: Cseh- és Morvaország, Szilézia, Isztria, Tirol; a többiekben a tandijat országos törvénynyel megszüntették. A hol a tandijat megtartották, ott majdnem mindenütt ugy intézkedtek, hogy a helyi községi hatóság azt a személyi járandóságokat fedező (kerületi és tartományi) pénztár számára beszolgáltassa. A helyi hatóság határoz a tandij elengedése körül is, azonban a megfelelő összeget sajátjából kell pótolnia és beszolgáltatnia az illetékes pénztárba; különben akként is intézkedhetik, hogy az egész tandijat egy meghatározott áltagösszeggel megváltja.

2. Poroszország. Ámbár már az alkotmányi alaptörvény (1850 január 31.) utolsó pontjában elhatározta, hogy a nyilvános népiskolai tanitás ingyenes legyen, mégis a tandijak eltörlését csak a népiskolai terhek megkönnyitéséről hozott törvény (1888 junius 14.) rendelete, midőn a tanitói fizetések dolgában közelebb meghatározván az állami járulékot, egyuttal ezen járulék fejében és arányában megkivánta az addig szedett népiskolai tandijak megszünését.

3. Szászország. Az iskolák fentartása, minden dologi és személyes költség fedezése teljesen községi ügy. A törvény azért megengedi, hogy tandij szedhető, és az a szülők vagyoni állapota szerint különböző. Nagyobb városokban vannak azonfelül szegény szülők gyermekei számára külön iskolák, melyekben tandijt nem szednek.

4. Bajorország. Az iskolák állitása községi ügy (1861 november 10. törvény. 1. §) s e szerint a költségek fedezése, dologi és személyi kiadásoké egyaránt, a községek feladata. Tandij általában divik és a tanitófizetésnek legfőbb forrása. A tandij elengedéséből eredő hiányt a községi pénztár pótolja, sokhelyütt azonban megszüntették már a tandijat és községi pótadóval helyettesitik.

5. Württemberg. A népiskolák ellátása és fentartása első sorban községi ügy. Szükség szerint tehát, mielőtt pótadó szabatnék, tandij szedendő; megállapitása, emelése vagy esetleg megszüntetése a kerületi hatóság engedélyétől függ.

6. Baden. Minden község tandijat szedhet, mert bár a tanitók fizetését az állam szolgáltatja, a község e czélra a tanitói állások, a lakosok és a tanulók száma szerint megállapitott átlagot fizet az állampénztárba. A tandij-felmentés okozta hiányt is a község pótolja pénztárából. Különben általános a törekvés a tandij megszüntetésére.

7. Hessen. A nyilvános iskolák fenntartása elsősorban a községek ügye, evégre tandij szedhető a kormány által engedélyezett összegben, azonban a legtöbb városban ma már ingyenes lett a népoktatás.

8. Francziaország. A franczia ujabb törvényhozás tervszerü rendezettségére vall, hogy a népiskola belső rendjének czélszerü megállapitásában, három törvénynyel, előbb a tanitóképzés ügyét és az elemi oktatás ingyenességét osztályozta (1881. junius 16.) és csak aztán mondotta ki a tankötelezettséget (1882 márczius 28.), külön vizsgálattal (certificat d'études primaires) adva neki szentesitést.

9. Belgium. Ingyenes oktatásra oly szülők gyermekei jogosultak, a kik 5000 lakoson aluli községekben 10 franknál, 5000-20,000 lakosuakban 15 franknál, 20,000 lakoson felülieknek 30 franknál kevesebb állami adót fizetnek. Minden évben az egyes elemi iskolák előljárói összeállitják az ingyenes oktatásra jogosult gyermekek lajstromát s átszolgáltatják a község előljáróságának, ez határozza meg esetleg, hogy minő dijat köteles egy egy tanuló fizetni a tanitónak, ha ennek nincs határozott fizetése. Az elengedett tandij fejében a jótékonysági hivatal juttat az egyes iskolába járó tanulók száma szerint kárpótlást. A község és az egyes iskolák előljárói az ingyenes oktatásra jogosultakon kivül más gyermekeknek is elengedhetik a tandijat. Általában a népiskolai tanitás ingyenesnek tekinthető. Egy ujabb kimutatás szerint ugyan is az iskolába járó összes tanulók közt 91% ingyenes oktatásban részesült.

10. Hollandia. A szabadabb irány abbeli törekvését, hogy a népoktatás ingyenes legyen, meghiusitotta az a körülmény, hogy a felekezeti magániskolák e közadóból fenntartható köziskolák mellett rászorulnak a tandijra. Az országos törvény tehát ez irányban egyrészt az államsegélyt ahhoz a feltételhez kötötte, hogy az átlagos évi tandij bizonyos összeget meg ne haladjon (80 frt), másrészt a községi iskolák tandiját kevésre (csak havi husz centre) szabta s azonfelül megkövetelte, hogy a hatóságilag összeirt szegény gyermekek akár köz-, akár magániskolában ingyenes oktatásban részesülhessenek. 1906-ban az iskolában beiratkozott tanulók 38%-a részesült ingyenesoktatásban.

11. Nagybrittania és Irland a) Angliában a népiskolai szervezés folytonos fejlődésben valósitotta meg a tanulás kötelezettségét és ingyenességét. 1876-ban kötelezte első izben a szülöket és gyámokat arra, hogy gyermeküket a kellő elemi tanitásban részesitsék, megszoritva egyuttal a 14 éven aluli gyermekek alkalmazását a gazdasági élet különböző ágaiban. Majd 1880-ban a törvény rászoritott minden helyi köznevelési bizottságot arra, hogy külön szabályzatban állapitsa meg az iskolábajárás módozatait és ellenőrzését, egyuttal felhatalmazva a kormányt, hogy maga rendelkezzék, a hol záros határidő alatt valamely hatóság nem teljesitené ebbeli kötelességét. Végre 1891-ben az iskolafentartóknak külön segélyt biztositott arra az esetre, ha a tandijszedést megszüntetik, vagy részben alábbszállitják. A heti tandij megállapitása, ha ilyesmit valamely iskolahatóság szed, a központi nevelésügyi kormányszék helybenhagyására szorul. Egyáltalán kötelessége minden helyi iskolahatóságnak gondoskodni róla, hogy kerületének minden részében elegendő hely legyen minden tanköteles iskoláztatása számára, tandij fizetése nélkül, b) Skóczia számára a törvényhozás még egy évvel előbb, mint Anglia számára, szavazott meg külön országos segélyt a tandijelengedés fejében s ekként az ingyenes népoktatással általánossá tette az iskolázást. c) Irországban az 1892-iki törvény (c. 42.) követte a skót és angol példát és ingyenessé tette az elemi oktatást, egyuttal valamikép biztositva ekként a tankötelezettséget, legalább a nagyobb helyiségekben.

12. Dáma. A népiskolai tanitás városokban és falvakban ma általában ingyenes, csupán Kopenhága fővárosban s néhány vidéki városban van különbség ingyenes és fizető iskolák (1 K havonkénti tandijjal) közt, tantervi tekintetben is, a mennyiben a fizető iskolák felsőbb osztályaiban már bővebb terv szerint tanitanak. Az ingyenes iskolába különben bárki járathatja gyermekét; itt nemcsak tandij nincs, de taneszközöket és iskolai használatra tankönyveket is ingyen kapnak a tanulók.

13. Svédország. A népoktatás svéd földön ingyenes; az iskolák fentartása elsősorban az iskolakerületeket terheli; erre szükség szerint, ugyanazon elvek alapján, melyek a községi háztartásra irányadók, pótadót vettetnek ki, de jogukban áll egyenesen iskolai czélokra külön fejadót is megállapitani, megállapitott mérsékelt összegben, a nők után csak felét szedve. -

14. Norvégia. A népiskolai tanitás ingyenes; szegény gyermekek, a kik szükséget szenvedve, emiatt nem járhatnak iskolába, egyéb segélyben is részesülnek. Harmincz éven át (1861-91) a városokban kisérletet tettek a fizető és ignyenes iskolák rendszerével, de társadalmi félszegségei miatt abbahagyták.

15. Portugália. Már az 1844-iki összefoglaló törvény rendelte el a népiskolai tanitás kötelezettségét is ingyenességét; azonban csak az ingyenesség érvényesült (1868 óta) teljesen, ugy hogy gyermekek, a kik szüleik szegénysége miatt nem járhatnának iskolába, ruhát is kapnak s mindenféle taneszközt. Külön, legalább négy férfiből és három nőből alakult pártfogó-bizottságok alakultak az iskolábajárás ily irányu előmozditására. Az általános kötelezettség érvényesülése, inkább a szóbanforgó népség közönyössége miatt, nem haladt megfelelően, semmit a törvényes rendelkezések hiánya miatt. Már az 1844. évi törvény elég szigoru büntetéssel sujtotta a tanulatlanságot, mert határozata szerint hat évvel életbelépte után senki sem gyakorolhat politikai jogokat, ki olvasni és irni meg nem tanult, tiz év multán pedig minden szülő is elveszti öt évre jogát, ha gyermeke 15. évének betöltéig nem tanulta meg az olvasást, irást. Későbbi törvény (1878), mely minden iskolamulasztásért egy napi munkát szab büntetésül, a mi ismétlés esetén négyszeresére is emelkedhetik.

16. Spanyolország. Már 1821-ben, a szabadelvü mozgalmak győzelme alatt elrendelték a népoktatásnak ingyenességét; azonban a politikai válságoknak és a gyorsan egymást felváltó ellentétes irányzatoknak épugy tulajdonitható, mint a köznép tagadhatatlan közönyösségének, hogy az intézkedés csak arra zsugorodott össze, hogy legalább a szegények, a kik nem fizethetnek, még a gyámolitott magániskolákban is ingyenes tanitásban részesülnek.

17. Olaszország. Az olasz kormányzatnak mindenesetre érdeme, hogy a népiskolai tanitásnak ingyenességét, már a szardiniai iskolatörvény (1859) egyik alaprendelkezését, az ország tágabb keretében is csorbitatlanul megőrizte, bár a pénzügyi nehézségek közt nem egy ministernek juthatott eszébe, hogy a népoktatás folyton emelkedő költségeire a tandij segitségét is igénybe lehetne venni A törvényhozás azonban mindig utját állotta az ily gondolatnak és a kormányrendeletek is csak ott tartják megengedhetőnek fizető iskolák állitását, a hol előbb a községek törvényes kötelességük szerint elegendő ingyenes iskolákról gondoskodhatnak.

18. Svájcz. A huszonkét kanton szövetséges állama már alkotmányába, midőn 1848-ban a többi állami addigi szövetsége egységesebben átalakitotta, felvette a kötelező és ingyenes oktatás elvét. Az alkotmány 27. pontja ugyanis ekként intézkedik a népoktatás tárgyában: „A kantonok gondoskodnak az egységes elemi oktatásról, mely kizárólag állami vezetés alatt álljon. Az oktatás kötelező és minden nyilvános iskolában ingyenes. ” Az átmeneti intézkedések öt évre haladékot adtak az ingyenes köztanitás érvényesitésére, mert a kantonok nagy többsége részint alkotmányváltoztatásra kényszerült, részint iskolatörvények és rendszabályok uj megállapitására. Az iskolázás biztositására azonban a törvényhozás nem állapodott meg a tanulás ingyenességével. A lefolyt század utolsó negyedében mind általánosabban elterjedt az a meggyőződés, hogy a tankötelezettség megvalósitásának, az egyetemes iskolázásnak egyik mulhatatlan feltétele, hogy minden gyermek, a legszegényebb is, rendelkezzék a szükséges tankönyvekkel és iskolaszerekkel.

A kantonok egymásután gondoskodtak törvényben róla. Glarus, a kis hegyi kanton, a mely minden más államot megelőzött, a társadalmi törvényhozásterén is gyári törvényével volt az eső, mely előbb (1873) az iskolaszerek, majd (1885) a tankönyvek ingyenes szolgáltatását törvénybe iktatta. Az intézkedések ugy történtek, hogy minden tanköteles gyermeknek vagy az állam költségén - igy, Bázel város, Genf, Thurgau, Zug, Szt-Gallen - vagy a községén - igy Solothurn, Zürich, Külső-Appenzell - vagy mindkettőjüknél, Glarus, Bazelvidék, Vand, Neuschatel szolgáltatják ingyen a szükséges taneszközöket, - vagy igy a többi kanton - gondoskodnak gyámolitásról, ugy hogy mindenki olcsó áron és legalább a szegények ingyen juthassanak hozzájuk. Ez intézkedés nyomában megindult - mintegy természetes következéseképen annak a meggyőződésnek, hogy a gyermeket tekintve nem annyira kötelességteljesitésről van szó, hanem jogérvényesitésről, arról a jogról, melylyel a nemzet minden tagja részt követelhet a közremüködés áldásaiból - a gondoskodás részben hatósági, részben társadalmi uton a gyermekek megfelelő élelmezéséről és külső ruházásról, egyáltalán oly intézmények létesitéséről, minek például a szünidei telepek, melyek a gyermekek testi, lelki épségének, minden nevelés és oktatás ez alapjának, állanak szolgálatában.

Svájcz ebbeli példája elhatott azóta más határokba, és remélhetőleg elterjed vele a belátás, hogy nem puszta könyörületesség az alapja, nem csupán a nyomor enyhitése, társadalmi igazságtalanságok kiegyenlitése a czélja, hanem a nemzeti erőnek gyarapodását és a néplélek erkölcsi közösségének fokozását várhatni tőle.

19. Hazánk. Talán nem érdektelen felemlitése annak a körülménynek, hogy a hazai törvényhozásnak is már első izben, midőn alkalma nyilt a népnevelés kérdésének rendszeres megvilágitására, nem feledkezett meg az oktatás ingyenességének fontosságáról. Az 1791. országos ülésből kiküldött bizottságnak törvényjavaslata a nemzeti nevelés általános alapelveinek rendszeréről, 3. pontjában határozottan fogalmazza: „A végre, hogy az oktatás bárhol a közoktatási intézetekben ingyenes legyen, az elemi iskolák a községek külön gondjaira bizandók. ” Az 1827. regionális bizottság eltérő szövegezése törölte ugyan javaslatában az oktatás általános ingyenességét, s a népnevelés tárgyában kiküldött kerületi választmány javaslata is (1843) a tanitás pénzügyében szükségét látta külön rendelkezni akként, hogy az a népiskola-tanitó biztositotta jövedelméhez tartozik (hónaponként négy K, de a szülő vagy gyám, kinek két gyermeke vagy gyámoltja jár egyszerre ugyanazon helyben elemi iskolába, mindegyiktól csak felét fizeti), de egyuttal intézkedik, hogy a szegények gyermekei vagy gyámoltjai helyett a tanitáspénzt a tanitónak a község fizeti s azokat tanulási szerekkel is az látja el; azonban az első törvényjavaslat az elemi oktatásról, melyet a felelős miniszter a törvényhozás elé terjesztett és legalább a képviselőházban tárgyalás alá is került (1848), világosan ugy fogalmazta a követelést (5. §): az elemi nevelés minden közintézetben ingyen adatik - és a háznak mind bizottsága, mind összessége elfogadta a pontot.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

A népoktatási törvény 10. §-ában felsorolt iskolafentartók közül csupán az államit, községet és hitfelekezeteket, mint közjogi alanyokat, vélem arra kötelezhetőnek, hogy az általuk fentartott elemi népiskolák mindkét tanfolyamában a tanitást teljesen ingyenessé, illetőleg tanitásdijmentessé tegyék; ellenben ez a kötelezettség a magánosok és társulatok által fentartott elemi népiskolákra ki nem terjeszthető, a minthogy ezekre nézve az 1907:XXVII. tc. hatálya sem terjed ki. A magán- és részben a társulati iskolák fentartása jórészben a tandijjövedelemből telik, ezt tőlük elvonni nem volna méltányos; viszont a közoktatási kormánynak módjában áll, hogyha a közérdekkel nem tartja összeegyeztethetőnek, hogy valamely községben tandijas magán- vagy társulati iskola létezzék, ilyenek felállitására nem ad engedélyt. A 30 filléres tanitói nyugdij-illeték is csak az elől emlitett három jellegü iskolában szünnék meg, ellenben a magán- és társulati népiskolákban, a mennyiben az illető tanitók az orsz. tanitói nyugdij-intézet tagjai sorába felvetettek, ezentul is szedhetők.

A beiratási dij maximumát az állami, községi és hitfelekezeti iskolában 50 fillérben állapitom meg, de szabadságában áll az illető iskolafentartónak ezt lejebb szállitani, vagy a beiratási dijat egyáltalán megszüntetni, csak azt kötöm ki, hogy a beiratási dij kizárólag ifjusági és tanitói szakkönyvtár gyarapitására fordittassék és hogy a szegénységüket igazoló gyermekek ezen beiratási dij alól is felmentessenek.

A 2. §-hoz

A községi és hitfelekezeti elemi népiskolák tandijjövedelme nagy részében a tanitók fizetésének egy részét képezi; néhol az iskola dologi szükségleteink fedezésére fordittatik. Minthogy az iskoláknak e nemü szükségletei le nem szállithatók, az iskolafentartók kénytelenek lesznek az ingyenes tandijmentes népoktatás életbe léptével az elmaradt tandij-jövedelmet vagy saját erejükből pótolni, vagy annak erejéig államsegélyt igénybe venni. Vannak községek, amelyek az állami népiskola szervezésekor szerződésileg kötelezték magukat, hogy tandijváltság czimén évenként bizonyos általányösszeget szolgáltatnak a közoktatási tárcza javára. Az illető községek a jelen törvény életbeléptétől ezen tandijátalány befizetése alól természetesen felmentendők.

A 3. §-hoz

A fennebbi szakaszokban foglalt rendelkezésekből következik, hogy a községi és hitfelekezeti iskolafenntartók azon jövedelem csökkenésért, a melyet az elemi iskolai tanitás ingyenessége maga után von és amelyet a saját erejükből fedezni nem képesek, az álamtól teljes kárpótlást nyernek, de erre csak azon iskolák tarthatnak igényt, a melyek a nem állami elemi népiskolák jogviszonyairól és községi és hitfelekezeti néptanitók járandóságairól szóló 1907:XXVII. tc. 15., 16., 17., 18., 19. és 20. §-aiban foglalt feltételeknek megfelelnek, t. i. azon feltételeknek, a melyekhez a tanitók állami fizetés kiegészitésének igénybe vehetése az idézett törvényben kötve van és a melyek valóban valamely község vagy hitfelekezet által tartatnak fenn; az olyan iskola, mely túlnyomólag tandijakból él, tulajdonképen magániskola természetével bir és közjogi jelleggel alig ruházható fel. Ez az utolsó szempont indokolja a kárpótlás megszoritását egy bizonyos tandij-maximumig: 14,200 községi és felekezeti iskoláink közül ez a megszoritás csak 422-t érint.

A 4. §-hoz

Mindazon községi és hitfelekezeti elemi népiskolákkal szemben, amelyek a jelen törvény alapján tandijkárpótlás czimén nyernek államsegélyt és pedig akár a tanitói fizetések kiegészitésére (korpótlékaira), akár pedig az iskolák dologi szükségleteire, mindezen iskolákkal szemben az 1907. évi XXVII. törvénycikkben foglalt rendelkezések nyernek alkalmazást. Tehát a jelen törvény alapján kért tandijpótló-államsegély megadása, megtagadása vagy megvonása tekintetében, még pedig akár tanitói fizetéskiegészitésre, akár az iskola dologi szükségleteire kéretik az államsegély, az 1907. évi XXVII. törvénycikknek azon rendelkezései alkalmazandók, amelyek a tanitói fizetéskiegészités czimén kért államsegély megadására, megtagadására és megvonására vonatkoznak.

Olyan községnek tandijkárpótlást kérő folyamodványa, mely az 1868:XXXVIII. tc. 35. §-a átal engedélyezett 5% iskolai adót ki nem vetette, vagy ki nem meritette, tárgyalás alá nem vehető. Épen ugy nem vehető tárgyalás alá azon hitfelekezeteknek tandijkárpótlást kérő folyamodványa, a melynek tagjai iskolájuk fentartására legalább is állami egyenes adójuk 5%-ával felérő hozzájárulást nem biztositanak. Tehát az olyan községi vagy hitfelekezeti iskola, amely kizárólag tandijból tartatik fenn, kárpótlásra igényt nem tarthat.

Az 5. §-hoz

A községi és hitfelekezeti tanitók személyes javadalmazását képező tandijjövedelem illetőleg az e helyett engedélyezendő államsegély összegének megállapitásánál az az összeg vétetik alapul, a mely ezen tanitók szabályszerü javadalmi jegyzőkönyvében és dijlevélben tandij czimen nyugdijképes illetményként van biztositva és ilyenül az országos tanitói nyugdijintézet által elfogadva. Az ennek megfelelő államsegély-összeg, a mely a tanitó fizetésének kiegészitéséül szolgál, az 1907. évi XXVII. tc. 31. §-a értelmében a kir. adóhivatalnál az illető tanitó nevére havi előleges részletekben utalványoztatik, olyképen, hogy minden évben a január és julius havi részletről szóló nyugta az illetékes kir. tanfelügyelőnek láttamozás végett bemutatandó. Az összes nyugták az illető iskolaszék elnöke által is láttamozandók.

A tanitói fizetés kiegészitésére szolgáló tandijpótló államsegélynek a megállapitása és engedélyezése sem az alsó, sem pedig a felső hatóságoknak különös nehézséget nem okoz. Azon községi és hitfelekezeti népiskoláknál pedig, amelyeknél a tandijjövedelem részben vagy egészben az iskolák dologi szükségleteire (fütés, tisztogatás, javitás stb.) fordittatik, a tandijjövedelem évi átlagát a közig. bizottság állapitja meg, az illető iskoláknak 1905/06., 1906/8. tanévi költségei alapján. Az igy megállapitott évi átlagos összeg szolgál alapul azon összegnek a megállapitására, a melyet a vallás- és közoktatásügyi minister az illető iskola javára tandijkárpótlás czimén megállapitott és a közigazgatási bizottság előterjesztésére az illető iskola iskolaszékének kezéhez, az 1907:XXVII. tc. 15., 16., 17., 18., 19. és 20. §-aiban foglalt feltételek mellett folyósit. A kárpótlás czimén szabályszerüen megállapitott összeg többé változás alá nem eshetik.

A megállapitásnál követendő eljárás módozatait a vallás- és közoktatásügyi minister rendeletileg állapitja meg, még pedig a hitfelekezeti iskolákat érintőleg az illető egyházi főhatóságok meghallgatása után. Az 1907:XXVII. tc. 12. §-a értelmében ugy a községi, mint a hitfelekezeti elemi népiskolák fenntartói kötelesek az iskoláikban alkalmazott rendes tanitóknak járandóságait, ha arra azonnal képesek nem volnának a törvény életbeléptétől számitott 3 éven belül, vagyis 1910. évi junius hó 30-ig a törvényben megállapitott legcsekélyebb összegekig biztositani. A mennyiben erre megállapitott szegénységük miatt nem képesek, tartoznak legkésőbb 1910. évi szeptember hó 30-ig a hiánypótló államsegélyért a vallás- és közoktatásügyi ministerhez fordulni. Ugyanezen eljárást kivánom a tandijkárpótlás czimén nyujtand államsegélyeknél életbe léptetni, vagyis ezért is 1910. évi szeptember hó 30-ig nyujtandók be az államsegély iránti kérvények, a mit ha az iskolafentartó elmulaszt, köteles az elmaradó tandijjövedelmet saját erejéből pótolni.

A jelen tövényben foglalt fennebbi rendelkezés annyiban tér el az 1907:XXVII. tc. 12. §-ában foglalt rendelkezéstől, hogy e szerint a községi és felekezeti népiskolák fenntartóinak a tanitói fizetés rendezésére 1910. évi junius hó 30-ig nyertek halasztást, de jogukban áll, ha különben a törvényes feltételek megvannak, az államnak fizetéskiegészitő államsegélyét a jelzett idő előtt is kérelmezni. A jelen törvényjavaslat most tárgyalt 5-ik és az életbeléptető 8. § szerint a községi és hitfelekezeti népiskolákban az ingyenes tandijmentes oktatás csak 1910. évi szeptember hó 1-én lép hatályba, tehát csakis attól az időponttól nyerhetnek erre a czélra az iskolafenntartók tandijpótló államsegélyt; addig pedig ezen iskolákban a tandijszedés joga fennáll.

A 6. §-hoz

Ezt a rendelkezést főleg az állam pénzügyeire való tekintetből kellett igy felvennem, mert az 1907:XXII. tc. végrehajtása már most jelentékeny terhet hárit az államra. Ezen szakasz az 1907:XXVII. tc. 13. §-ában foglalt rendelkezéssel analog rendelkezést tartalmaz, azzal a szigoritással, hogy arra a községre nézve, amelyben a községi, illetőleg hitfelekezeti népiskola fentartója a jelentörvény hatályba lépte után az 50 filléres beiratási (felvételi) dijon kivül bárminemü iskolai illetéket, még pedig akár készpénzben, akár terményekben szed, vagy ha az 50 fillér és beiratási dijat nem kizárólag ifjusági, illetőleg tanitói szakkönyvtár czéljaira forditja, az illető iskolafentartó egyszeri megintés után mindenkorra elveszti iskolafentartói jogát. E tekintetben eljárásra és elsőfoku határozathozatalra a törvényhatósági közigazgatási bizottság illetékes, ennek határozata pedig a vallás- és közoktatásügyi ministerhez felebbezhető.

A 7. §-hoz

Az 1907:XXVII. tc. 33. §-a azt rendeli, hogy bármilyen jellegü elemi népiskolánál magyar nyelvü és csak olyan nyomtatványminták (iskolai felvételi, előmeneteli és mulasztási naplók, mulasztási kimutatások stb.) alkalmazhatók, a melyek a vallás- és közoktatásügyi minister által megállapitott összes rovatokat tartalmazzák. E nyomtatványminták magyar nyelven töltendők ki. A községi iskolák és az államsegélyes hitfelekezeti népiskolák az állami iskolák számára megállapitott nyomtatványmintákat kötelesek használni és szintén magyar nyelven kitölteni. A tanulók számára kiadandó Értesitő-könyvecskék és bizonyitványok bármely jellegü elemi népiskolánál magyar nyelven állitandók ki. Az iskolafentartónak azonban jogában áll ezeket magyar nyelv mellett hasábosan a megállapitott tannyelven is kitölteni. Ebből kifolyólag a jelen törvényjavaslat 7. §-ában még azt is elrendelendőnek vélem, hogy a tankötelezettség szervezése czéljából köteles minden iskolafentartó az elemi népiskola mindennapi hat évfolyamát, illetőleg az általános ismétlő- vagy gazdasági népiskola három évfolyamát végzett minden tanulónak magyar nyelven bélyegmentes végbizonyitványt adni, amelyet az illető iskola igazgatója (tanitója) állit ki és az illető iskola helyi hatósága és a községi előljáróság hitelesit.

Ezekről a végbizonyitványokról köteles minden iskola magyar nyelven törzskönyvet vezetni és megőrizni. A végbizonyitvány és törzskönyv mintáját a vallás- és közoktatásügyi minister állapitja meg. Az iskola tanitási nyelvének hasábos használata mindezen okmányoknál az 1907:XXVII. tc. előbb idézett szakaszának megfelelően engedtetik meg. Az elemi népiskolai tankötelezettség érvényesitését igazoló bizonyitványra az illetőnek az élet számos viszonylatában szükséges lehet, de szükséges lehet annak igazolása fontos közérdekből is. Eddig csak az állami és községi elemi népiskolákban volt általánosan kötelező az Értesitőkönyvecskék kiállitása, a melyek az elemi népiskola mindennapi és ismétlő tagozatának mind a 9. év folyamáról tartalmaznak adatokat, amelyek bizonyitvány helyett szolgáltak. A felekezeti iskolák ellenben csak azon tanulóknak adtak évvégi bizonyitványt, a kik ezt kivánják.

A 8. §-hoz

Ez a szakasz a törvény hatályba lépésének idejét az állami elemi népiskolákra nézve 1909. évi szept. hó 1-re, a közésgi és hitfelekezeti népiskolákra vonatkozólag 1910. évi szept. hó 1-jére tüzi ki. Ugyanezen szakasz hatályon kivül helyezi az 1891:XLIII. tc. 10. §-át, amely a 30 filléres tanitói nyugdijilletékre vonatkozik, továbbá az 1878:XXXVIII. tc. 32. §-ának utolsó mondatát, a mely a tandij beszedéséről szól, végre ugyanazon törvény 51. §-át, amely szerint a szegénységüket kimutató gyermekek tandijat nem fizetnek, mert erre a jelen törvényjavaslat életbe lépése után szükség nem lesz.