Azon évtizedben, a melyben Kolozsvárott tudományegyetemet állított fel a magyar állam, a közoktatásügyi kormány és a közvélemény máris foglalkozott a „harmadik” egyetem létesítésével. A kolozsvári egyetem főleg az erdélyrészi területnek volt szánva; keleti fekvése miatt nem remélhették, hogy az ország középső és nyugati részeiből hallgatóságot vonzzon; de egyáltalán az volt a nézet, hogy két egyetem kevés a felső tudományos oktatás követelményeinek kielégítésére. 1876-1880-ig a Pozsonyban felállitandó harmadik tudományegyetem ügyében többféle előkészítő lépés történt. A pozsonyi kir. jogakadémia tanárainak emlékirata 1876-ban kelt. Azt kérték benne, hogy a jogakadémia egyetemmé bővittessék ki és a haza bölcsének emlékére a „Deák Ferencz egyetem” nevét viselje. 1878-ban nagynevü hivatalbeli elődöm: Trefort Ágoston leiratot intézett gróf Esterházy Istvánhoz, az akkori pozsonyi főispánhoz, a melyben kifejtette az esetleg Pozsonyban létesítendő harmadik tudományegyetem tervét és rámutatott ezen egyetemnek nagy nemzeti missiójára. Ugyanezen évben Trefort megalakította a pozsonyi tudományegyetemi bizottságot, melynek tagja Hegedüs, Szász, Markusovszky, Than, Korányi, báró Eötvös Loránt voltak; az utóbbi három kitünő tudósá még ugyanebben az évben be is terjesztette véleményes jelentését a harmadik egyetemnek Pozsonyban való felállításáról és az orvosi és természettudományi karok berendezéséről. Időközben Pozsony városa és Pozsony vármegye felségfolyamodványt nyujtott be a harmadik egyetem ügyében. Ennek alintézésekében tette meg Tretort Ágoston minister azon legalázatosabb előterjesztését, mely 1880. április 6-án kelt és Ő cs. és ap. k. Felségének 1880. április 15-én kelt legfelsőbb elhatározásával ellátva nyomtatásban is megjelent, a képviselőházzal közöltetett és mint a harmadik egyetem ügyeit alapvetően tárgyaló emlékirat közismeretessé lett. Az említett legfelsőbb elhatározás következőleg szól: „Jelen előterjesztés tartalmát tudomásul vevén, felhatalmazom vallás- és közoktatásügyi ministeremet, hogy egy harmadik- esetleg Pozsony szabad királyi városában felállítandó - magyar kir. tudományegyetem létesítésére nézve a még szükséges bővebb tanulmányozás után a további lépéseket alkotmányos uton megtehesse, s Hozzám ezek iránt, magyar ministertanácsommal egyetértőleg annak idején ujabb előterjesztéssel járulhasson.”
Trefort minister, bár előterjesztése végén kiemeli, hogy egyelőre még tartózkodik attól, hogy akár a harmadik egyetem felállítását általában, akár annak helyéül Pozsony város kijelölését egy legfelsőbb elhatározással végleg eldöntetni s kimondatni kivánná, (valóban a legfelsőbb elhatározás is csak „esetleg” emliti Pozsonyt a harmadik tudományegyetem székhelyéül) még s előterjesztésének minden sora elárulja, hogy a harmadik egyetemet Pozsonynak szánta. Nemcsak ugy érvel, hogy „ha általában egy harmadik egyetem felállításának szükséges fenforog ... és ha annak létesítése az ország erejét felül nem mulja ...: e harmadik egyetem legczélszerübben s éppen költség tekintetéből is legelőnyösebben Pozsonyban az ország valamennyi városai közül felállítható”, hanem sorra veszi a többi, egyetemre számot tartó várost: Pécset, Szegedet, Kassát is és összehasonlító elemzés után kimondja, hogy: „de mindezen tekintetekben is Pozsonynyal a versenyt ezek egyike sem állhatja meg”. Csak Pozsonytól várta Trefort minister, hogy a Budapestet felkereső hallgatók tetemes részét magához vonzhassa. Földrajzi fekvése, egészségi viszonyai, gyönyörü környéke, általános műveltségi viszonyai, de mindenekfelett azon szellemi légkör, a mely lehetővé teszi az egyetem hallgatóinak tudományos működését, Pozsonyt kiválóan ajánlják egyetem helyéül. Pozsonynak politikai és működési multja, az Akadémia Istropolitana tradicziói ép annyira fontosak az egyetemre nézve, mint virágzó jelenének lüktető élete. Pozsony és a szomszédos városai középiskoláinak nagy száma az uj egyetemnek látogatottságát biztositja. Az egyetem alapításának legköltségesebb része, az orvostudományi kar pedig sehol sem létesithető aránylag oly könnyen, mint Pozsonyban, a hol az országos kórház tágas és jól berendezett intézetei máris megvannak. Végre Bécs közellétéből is inkább előnyök háramolhatnak az uj pozsonyi egyetemre; ha nem számithat is Bécscsel szemben diadalra, mindenesetre versenyre kap ösztönzést, a mi csak javára fog szolgálni.
A pozsonyi egyetem terve határozott alakot azután 1885-ben öltött, a mikor Trefort Ágoston minister törvényjavaslatot közölt ministertársaival „a pozsonyi orvostudományi kar felállitásának meginditásáról és az e czélra szükséges pothitel megadásáról”. E törvényjavaslat a tanszabadság elvének alapján és a budapesti és kolozsvári egyetemek orvostudományi karain fennálló tanrendszer alkalmazásával Pozsonyban orvostudományi kart tervezett a hozzátartozó természettudományi szakokkal együtt. Ezen orvostudományi kar fokozatosan lett volna felállítandó: 1885/86. tanévvel nyílt volna meg az I. évfolyam; a végleges administrativ szervezés iránt az V. évfolyam megnyitásakor lett volna törvényhozásilag intézkedés teendő. Az akkorára már különválasztandó orvosi és természettudományi karok a pozsonyi jogakadémiával és ennek bölcsészeti tanszékeivel teljes egyetemmé egyesítve, a doktori graduálás jogával felruháztattak volna. E törvényjavaslat indokolása a fentebb jelzett érveken kivül Pozsony mellett különösen azt hozta fel, hogy a bécsi egyetemet látogató orvostanhallgatók nagyobb része a dunántuli, északnyugati és északi megyékből való, a kikről fel lehet tenni, hogy Pozsonyt szivesen keresnek fel Bécs helyett. E törvényjavaslat előzményeihez tartozik, hogy 1885. elején gróf Bylandt-Rheidt akkori hadügyminister ismét javaslatba hozta az egykori „Josephinum”-nak nevezett bécsi katonai orvosi akadémia visszaállításának tervét. Trefort minister ellenezte ezen tervet s különösen rámutatott arra, hogy a mikor Magyarország uj egyetemnek, s különösen uj orvostudományi karnak felállítására gondol, s a mikor ugy is csaknem 800 magyar ifju keresi fel a bécsi egyetemet orvosi kiképzés végett, lehetetlen egy ujabb bécsi orvosképző tanintézetre gondolni, a mely még több hallgatót vonna el a hazai egyetemektől. Bizonyos, hogy Trefort ministert a pozsonyi orvostudományi karra vonatkozó törvényjavaslat elkészítésében ezek a „Josephinum”-tervek erősen befolyásolták: hozzájárultak ehhez azon mozgalmak, a melyek a bécsi egyetemen annak tulzsufoltsága miatt a magyar orvosnövendékekkel szemben megindultak és később legerősebb kifejezést nyertek Bidroth 1886-iki röpirataiban, a melyben a magyar orvosnövendékek eltávolítását olyképen javasolta, hogy az ausztriai egyetemekre való felvétel Ausztriában nyert érettségi bizonyitvány feltételéhez köttessék. E pozsonyi orvostudományi kart tervező törvényjavaslattal ért tulajdonképen véget Trefort tervezése.
Időközben azonban már más városok is megkezdték a mozgalmat, hogy a harmadik egyetem székhelyévé lehessenek; igy Győr 1878-ban, Szeged 1880-tól fogva; a felvidéki egyetem, vagy pontosabban a kassai egyetem eszméje ugyancsak 1880-81-ben merült fel. A harmadik egyetemnek Szegedre helyezését részletesen indokolta az 1880-ban megjelent emlékirat és ezt az óhajt a törvényhatóságok igen nagy száma kérvénynyel pártolta. A képviselőház e kérvényeket a vallás- és közoktatásügyi miniszternek adta ki azzal a felhivással, hogy annak idején azok indokolásait figyelembe vegye. Kassa városának emlékirata 1882-ben kelt, mely emlékirat Abauj-Tolna megye pártoló feliratával együtt azzal a megbizással adatott ki a vallás- és közoktatásügyi ministernek, hogy a harmadik tudományegyeteme felállitásának kérdését a Ház közoktatásügyi bizottságában is tanácskozás tárgyává tevén, annak idejében az eredményről a Háznak jelentést tegyen. Megjegyzendő, hogy időközben 1881-ben Trefort minister báró Eötvös, Than, Korányi és Fodor tanárok kiséretében Szegeden helyszini szemlét tartott. E professorok szakértői véleményén alapult később Szeged városának egy ujabb felirata. Trefort minister szakértőivel Kassára is ellátogatott, de erről a helyszini szemléről nem készültek irásbeli jelentések. Az 1883-iki szakértői tanácskozmány, melyet a képviselőház közoktatásügyi bizottságának albizottsága egybehivott, egy harmadik egyetem ügyére vonatkozott. A bizottság előadója Berzeviczy Albert egy csak kőnyomatilag sokszorositott jelentésben egy harmadik egyetemnek fejleményeit történeti sorrendben a hivatalos ügyiratok alapján elkészítette. Előadói javaslatában azt javasolta, hogy a harmadik egyetem szükségességének kérdése a hely megválasztásának kérdésétől elválasztassék. Maga a szaktanácskozmány 1883. május 7-11-ig tartott s azon az akkori magyar közéletnek és tudományos világnak számos tagja részt vett. Hogy e szaktanácskozás éppen a harmadik egyetem kérdésére nem volt termékeny, azt Berzeviczy Albert későbbi tanulmányában azzal magyarázza meg, hogy a kérdéseknek a budapesti egyetem tultömöttségére és a jogakadémiák reformjára való irányítása zavarólag hatott. A budapesti egyetem tulzsufoltságát csak részben és inkább csak az orvostudományi karra ismerték el. Hogy a jobb szakoktatás reformra szorul, az iránt a vélemények egyetértők voltak; de mig egy részük a tiszta egyetemi rendszer mellett nyilatkozott, más részük a jogakadémiák fejlesztését kivánta. A főkérdésre nézve: szükséges-e harmadik egyetem felállítása? a vélemények megoszoltak. A többség ugyan mellette nyilatkozott, de tekintélyes vélemények időelőttinek jelezték.
A szakértői tanácskozmány alapján az albizottság a teljes bizottságnak jelentést tett. E jelentés alapján a közoktatásügyi bizottság kimondotta, hogy: „1. A budapesti tudományegyetem orvosi karán és a bölcsészeti kar demonstrativ szakaiban tultömöttség van, ennek megszüntetése részben a fennálló intézmények keretében is eszközölhető, de egy uj egyetem is levezető hatással lesz reá. 2. Nemcsak ez okból, hanem az ország általános kulturális érdekei tekintetében szükséges egy harmadik egyetem létesitése, mely jog- és államtudományi, bölcsészeti, természettudományi és orvostani karokból szervezendő; a theologiai kar kérdése egyelőre függőben tartandó. 3. A jogakadémiák jelenlegi helyzetükben változatlanul meg nem hagyhatók.”
Az a terv, a melyet a bizottság előadója, Berzeviczy Albert, előmunkálatában kifejtett, hogy t. i. ha harmadik egyetem felállításának szükségessége kimondatnék, ujabb szakértői értekezlet tartassék, már nem került kivitelre. Ez ujabb értekezletre Berzeviczy a szakértőkön kivül Pozsony, Szeged és Kassa megbizottait is meghivandóknak vélte és arra kivánt volna feleletet, hogy hova helyezendő a harmadik egyetem azon szempontból, hogy a budapesti egyetem tulnépességének levezetése biztosan remélhető legyen? Továbbá, hogy az uj egyetem székhelye jelentősége, fekvése, forgalmi és kulturális viszonyai folytán az egyetem felvirulásának, s ez által a közművelödés előmozdításának biztos alapul szolgáljon. Végre hova helyezendő az uj egyetem a kivitel könnyebbsége szempontjából?
Ugy látszik, hogy azok a vélemények, a melyek a harmadik egyetem létesitését még korainak tartották, erősebb befolyással voltak a közvéleményre. Ehhez járult, hogy a mint azt Berzviczy Albert kifejtette, 1885-től kezdve az ország figyelme a nagy országos kiállitás ügyére terelődött, de ennek fényes sikere fölötti örömből csakhamar kijózanodott a nemzet azon pénzügyi zavarok miatt, melyeket a kormányzás több ágában mutatkozott hiteltullépések okoztak. Mindez együttvéve eredményezte, hogy Trefort fentebb említett törvényjavaslata tárgyalásra sem került. Maga Trefort minister öregsége és betegsége is bénítólag hatott és 1888-ban gróf Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi minister a képviselőházban és a bizottságokban ugyszólván minden ellenmondás nélkül kijelenthette, hogy a harmadik egyetem idejét még elérkezettnek nem látja. Gróf Csáky Albin tudvalevőleg egész kormányzata alatt megmaradt ezen az állásponton. Természetes folyamánya volt ez annak, hogy a harmadik egyetem ügyét a jogakadémiák kérdésével hozták kapcsolatba, gróf Csáky Albin pedig bizott ez utóbbiaknak uj életrekeltésében.
Ujabb fejlemény 1892-ben következett be, a mikor a millenniumi tervekkel kapcsolatban felmerült a debreczeni protestáns felekezeti egyetemnek eszméje. Debreczen városa 1892. év szeptember havában a tiszántuli református egyházkerület megkeresésére elhatározta, hogy a református főiskola egyetemmé fejlesztése és e végből egyelőre tanárképzővel kapcsolatosan bölcsészeti szakokkal való gyarapitása czéljából a millennium emlékére 200,000 forintos alapitványt tesz le. E határozatot a kormány jóváhagyta a vallás- és közoktatásügyi minister azonban azzal a kijelentéssel, hogy e jóváhagyás a hitfelekezetek egyetem-állitási joga elvi kérdésének nem prejudikálhat. A debreczeni egyetemre vonatkozó gyüjtés és mozgalom ez időtől fogva tovább tartott és tudvalevően különösen az utolsó esztendőkben ujabb nagy alapitványok felajánlására vezetett. Ugyancsak a millennáris tervezésekkel kapcsolatosan Pozsony és Szeged 1893-ban ujabb mozgalmat inditottak és nagy áldozatoknak meghozására nyilatkoznak készeknek. A törvényhozás elé terjesztett tervezet azonban, a mely az ezeréves ünnepekre vonatkozott, a harmadik egyetem alapitásának eszméjét nem foglalta magában.
1894-ben báró Eötvös Loránt vette át a vallás- és közoktatásügyi tárcza vezetését, a ki a képviselőház pénzügyi bizottságában nyilatkozatot tett, hogy a harmadik egyetem létesitésének ideje most sem érkezett el, egyrészt, mert a két régi egyetem még sok beruházásra szorul, másrészt, mert harmadik egyetemhez szükséges szellemi erőkkel nem rendelkezünk. De ugyancsak 1894-ben jelent meg Berzeviczy Albert alapvető tanulmánya „Közművelődésünk és a harmadik egyetem” czimmel, mely ma is standard munkája a harmadik egyetem ügyének és a vele kapcsolatos kérdéseknek. Berzeviczy Albert e munkájában e kérdést az ügyiratok alapján történeti fejleményeiben ismerteti. A harmadik egyetem szükségességének és időszerüségének kérdését vizsgálja, tekintet nélkül a választandó helyre és megtisztítva a kérdésekhez nem tartozó elemektől.
A külfölddel való összehasonlitások alapján kimutatja, hogy Magyarország két egyeteme lakosságának számához viszonyitva oly kedvezőtlen arányt mutat, a melynél kedvezőtlenebbet csak Oroszországban találunk. Minden más állam messze tulszárnyalja e téren Magyarországot. Rámutat a szellemi élet czentralizációjából eredő bajokra, nyomasztó hatására. A tudományos szellemi élet a nemzeti politikának legfőbb czélja. A szakiskolai rendszerrel szembeállítja az egyetemi rendszert és föltétlenül ennek ad előnyt. Rámutat arra a szégyenletes állapotra, hogy orvostanhallgatóinak mily nagy része kénytelen osztrák egyetemekre járni. Kiemeli, hogy kisebb helyen, nem a fővárosban, virágzó egyetem az egyetemi képzés legfontosabb, megbecsülhetetlen módját teszi lehetővé: a tanároknak közvetlen érintkezését a hallgatokkal. Azon érvvel szemben, hogy a harmadik egyetem nem létesithető, mig a két régi nincs készen, azzal válaszol, hogy egyetem tulajdonképen sohasem kész: mindig fejlődik és kiván fejlesztést. Azon érvvel szemben, hogy a népnevelési reformok fontosabbak, mint uj egyetem létesitése, hivatkozik Csengery Antalra és Hunfalvy Pálra: „a fensőbb oktatás fejlődésétől, haladásától függ a népoktatás fejlődése és haladása ...” „fölülről terjed a világosság, nem alulról”. A felekezeti egyetemi eszméjét ellenzi. Fölsorolja azokat a városokat, a melyeket a harmadik egyetem esetleges székhelyeként emlitenek és a melyek akár tradiczióik, történelmi reminiszczencziáik, akár jelenlegi előnyös viszonyaik és a czél iránti áldozatkészségük révén egyetemre igényt tarthatnak. E városok: Pozsony, Győr, Szeged, Kassa, Nagyszombat, Nagyvárad, Pécs, Veszprém, Gyulafehérvár, Sárospatak, Debreczen. Ezek közül Pozsony, Szeged, Kassa és Debreczen tekintendők olyanoknak, a melyek között a választásnak meg kell történnie. Kijelenti, hogy szivesebben tudna belenyugodni abba, hogy ezek bármelyikében jöjjön létre az egyetem, mintsem hogy az e fölötti meg nem egyezés miatt a kérdés még továbbra is megoldatlanul maradjon; de maga végül, ugy mint annak idején Trefort minister, Pozsony mellett foglal állást. Pozsonyban találná az uj egyetem azon kedvező talajt, hogy rövid idő alatt oly szellemi erő fejlődjék ki benne, minő az egyetemhez kötött nagy nemzeti kulturmissió teljesitéséhez szükséges; ezenkivül az egyetem létesítése ott a legkönnyebben és leggyorsabban is volna eszközölhető. Szegednek Berzeviczy inkább műegyetemet szánt, esetleg gazdasági szakoktatással kapcsolatosan. Az uj egyetemek létesitésével együtt pedig apasztandónak tartja a jogakadémiák számát.
Berzeviczy tanulmánya nagy hatással volt a közvéleményre, de természetesen nem maradt ellentmondás nélkül: igy pf. Mihalkovics Géza 1895-ben megjelent röpiratában ujból rámutatott azokra a nagy szükségletekre, a melyek a budapesti és kolozsvári egyetem orvosi és természettudományi karainál még kielégitetlenek; e régi egyetemek kibővítését, fejlesztését sürgősebbnek tartja az uj egyetemnél. Majd kiejtve a nagy városok jelentőségét az egyetemi élet szempontjából, fölvetette azt az eszmét, hogy a harmadik egyetem ne a vidéken, hanem Budán emeltessék. Parallel tanszékek és intézetek helyett, a melyek szerinte ki nem elégítő eredményt nyujtanak, a fővárosban a Duna bal- és jobbpartján egymással versenyző két egyetemtől várná a legnagyobb eredményt.
A 90-es évek közepe után azok a lényeges szempontok, a melyek egyetem alapitására nézve irányadók, kissé elhomályosultak és bekövetkezett azt, a mitől Berzeviczy már tanulmányában óvott: a közvélemény az egyetemek szaporitásának érdekét közönyös dolognak kezdte tekinteni és inkább csak az iránt érdeklődött, vajjon a kifejlődő versenyben politikai szempontok vajjon mely városnak kedvezhetnek inkább? Valóban, a városok versengése mind nagyobb arányokat öltött. Ujabban Temesvár, Arad, Eperjes és Selmeczbánya is csatlakoztak azon fentebb emlitett városokhoz, a melyek egyetemet, illetőleg műegyetemet kérnek. Wlassics Gyula ministersége alatt a ministerium foglalkozott ugyan az uj egyetemek tervezésének kérdésével, Wlassics minister azonban mindaddig nem tartotta az uj egyetemek kérdését időszerünek, a mig a jogi vizsgareform, melyet ő tervezett, meg nem valósul. 1906-tól fogva ujból nagyobb mozgalom indul, a mely a harmadik egyetemnek felállitását sürgeti. Számos törvényhatóság vagy a képviselőházhoz, vagy közvetlenül a kormányhoz ir föl a felvidéken, a délvidéken a Debreczenben, Szegeden, Pozsonyban, Nagyváradon, Pécsett és Aradon felállitandó harmadik egyetem ügyében. Apponyi Albert gróf ministersége alatt erősödött meg mindjobban az a nézet, hogy nemcsak harmadik egyetem, hanem több uj egyetem felállitását kell tervbe venni, s minthogy a főiskolák egész uj sorozatának teremtésével kell felső oktatásügyünket előbbre vinni. Fontos körülmény, a melyre utalni óhajtok, továbbá az, hogy a budapesti tudományegyetem orvosi kara már 1906-ban, maga az egyetem pedig 1910-ben határozottan állást foglalt a mellett, hogy uj egyetem állittassék; a budapesti egyetemen mutatkozó visszásságok gyökeres megszüntetése csakis ettől várható.
Én magam mindjárt a vallás- és közoktatásügyi tárcza átvételekor a pénzügyi bizottság előtt tett kijelentésemben hangsulyoztam, hogy az uj egyetemek kérdését közoktatásügyi programmom egyik legfontosabb pontjának tekintem. Éppen azért tárgyalásokat inditottam meg azon városokkal, a melyek uj egyetem felállitása szempontjából szóba kerülhetnek. E tárgyalások ugy a helyi viszonyoknak tanulmányozására, mint a városok által felajánlandó hozzájárulás mértékére vonatkoztak. A városok hozzájárulását illetőleg, bármennyire fontosnak is tartom ezt a feladatok pénzügyi megoldásának szempontjából, mégis mindig határozottan kijelentettem, hogy a döntésben azon általános szempontok lesznek irányadók, melyek az uj egyetemek felállitásának sikerességét biztositják. Nagy örömömre szolgált, hogy ez év folyamán a Felsőoktatásügyi Egyesület által rendezett szaktanácskozmány, melyen hivatali elődeim közül Berzeviczy Albert és Wlassics Gyula, azonkivül pedig egyetemi tanáraink számos kitünősége vett részt, kifejezésre juttatta az akadémikus köröknek azon szinte egyhangu véleményét, hogy uj egyetemek felállitására feltétlenül szükség van, s hogy a felállitásra az idő mindenesetre már megérkezett. A szaktanácskozmány munkálataiban felhatalmazott értékes anyagot tervezéseimnél figyelembe fogom venni.
Az eddigiekben nagy vonásokban feltártam a harmadik egyetem kérdésének történeti fejleményeit az elmult 35 esztendő alatt, s most rátérek azon indokok megjelölésére, a melyek engem a kérdésnek alapos tanulmányozása és az összes körülményeknek megfontolása után arra késztettek, hogy a leghatározottabban állást foglaljak uj egyetemek létesitése mellett és hogy ezen törvényjavaslatot benyujtsam.
Nemzeti közművelődésünk, tudományos és szellemi életünk gyarapitására nézetem szerint elengedhetetlenül követeli egyetemeink szaporitását. Az egyetemek megfelelő szervezés és vezetés mellett tanáraikkal és tanulóifjuságukkal, tudományos intézeteikkel, elméleti tevékenységükkel és a gyakorlati életre is kiterjedő hatásukkal jobban, eredményesebben fejlesztik a közműveltséget, mint bármely más intézmény s nagy befolyást gyakorolnak a közoktatás alsóbbfoku ágaira is. Magyarország egyetemek száma tekintetében most is messze mögötte marad a nyugati nemzeteknek, a mint a következő statisztikai táblázatból kitünik, melyhez magyarázó megjegyzést füzni fölösleges.
| Ország: | Népszámlálás éve: | Lakósság száma: (millió) | Népsürüség négyzet-km.-ként | Egyetemek száma: | 1 egyetem jut lakósra: (millió) | ||
| több egyetemmel biró országok. | 1. Svájcz | 1910. | 3.7 | 91 | 7 | 0.5 | |
| 2. Hollandia | 1909. | 5.8 | 177 | 5 | 1.1 | ||
| 3. Svédország | 1900. | 5.1 | 12 | 4 | 1.2 | ||
| 4. Belgium | 1900. | 6.6 | 227 | 4 | 1.6 | ||
| 5. Spanyolország | 1910. | 19.5 | 39 | 11 | 1.7 | ||
| 6. Olaszország | 1901. | 32.4 | 113 | 17 (állami) | 1.9 | ||
| 7. Francziaország | 1906. | 39.2 | 73 | 16 | 2.4 | ||
| 8. Nagy-Britannia | 1911. (előzetes) | 45.0 | 144 | 18 | 2.5 | ||
| 9. Románia | 1899. | 5.9 | 45 | 2 | 2.9 | ||
| 10. Németbirodalom | 1910. | 64.9 | 120 | 21 | 3.0 | ||
| 11. Ausztria | 1910. | 28.5 | 95 | 8 | 3.5 | ||
| 12. Magyarország * | 1910. | 18.2 | 65 | 2 | 9.1 | ||
| Egy egyetemmel, - | 13. Norvégia | 1910. | 2.3 | 7 | 1 | 2.3 | |
| 14. Dánia | 1906. | 2.5 | 66 | 1 | 2.5 | ||
| 15. Görögország | 1907. | 2.6 | 42 | 1 | 2.6 | ||
| 16. Szerbia | 1905. | 2.6 | 56 | 1 | 2.6 | ||
| 17. Bolgárország | 1905. | 4.0 | 42 | 1 | 4.0 | ||
| 18. Portugália | 1900. | 5.4 | 59 | 1 | 5.4 | ||
De a főiskolai hallgatóság számának folytonos növekedése is mutatja, hogy uj egyetemek létesitése égetően sürgős. A nélkül, hogy a szakok, tanitási módok különbözése miatt erre vonatkozólag általános érvényü szabályt lehetne felállitani, mégis bizonyos, hogy a hallgatóság számának növekedésével, a mely folytonos jelenség, a tanári állások számát is növelni kell, mert egyes kivételt alkotó tárgyakat nem tekintve, álltalában bizonyos az, hogy az oktatás eredménye azon aránytól függ, a mely a tanárok és a hallgatóság száma között fennáll. Tapasztalatilag tudjuk, hogy a régi egyetemeken a tanszékek szaporitása, különösen a parallel tanszékeken tul, nem nyujt megfelelő eredményt s ezért e tekintetben is javulás csak uj egyetemektől várható. A következő táblázatok feltüntetik a legujabb statisztikai adatokat a főiskolai hallgatóságra vonatkozólag.
| Tanév (I. félév) | Hittanhallgató | Joghallgató | Orvostanhallgató | Bölcsészhallgató | Gyógyszerészhall-gató | Hallgatók összes száma | ||||||
| rendes | rend-kivüli | rendes | rend-kivüli | rendes | rend-kivüli | rendes | rend-kivüli | rendes | rend-kivüli | |||
| 1986- 1897 | 84 | 3 | 2.934 | 260 | 734 | 19 | 535 | 52 | - | 120 | 4.741 | |
| 1910- 1911 | 84 | 11 | 3.459 | 321 | 2.108 | 63 | 1.032 | 138 | - | 331 | 7.547 | |
| Tanév (I-ső félév) | Jog- és áll.-tud. kar | Orvosi kar | Bölcs.-, nyelv- és tört. tud. kar | Math. és természettud. kar | I-ső éves gyógy-szerész | II-od éves gyógy-szerész | Rendes össze-sen | Rendki-vüli össze-sen | Hallga-tók összes száma | |||||
| rendes | rendki-vüli | rendes | rendki-vüli | rendes | rendki-vüli | rendes | rendki-vüli | |||||||
| 1896- 1897 | 400 | 34 | 109 | 7 | 140 | 5 | 65 | 2 | 16 | 17 | 714 | 81 | 795 | |
| 1910- 1911 | 1.430 | 38 | 348 | 15 | 194 | 18 | 90 | 6 | rendes-rendk. 51 | rendes-rendk. 59 | 2.172 | 77 | 2.359 | |
| Hallgatói minőség | 1910/11. | 1911/12. | Több v. kevesebb | |||||||
| r. | rk. | összesen | r. | rk. | összesen | r. | rk. | összesen | ||
| Hittanhallgató | 84 | 11 | 95 | 88 | 12 | 100 | +4 | +1 | +5 | |
| Joghallgató | 3459 | 321 | 3780 | 3319 | 266 | 3585 | -140 | -55 | -195 | |
| Orvostanhallgató | 2108 | 63 | 2171 | 2430 | 65 | 2495 | +322 | +2 | +324 | |
| Bölcsészettanhallgató | 1032 | 138 | 1170 | 1008 | 137 | 1145 | -24 | -1 | -25 | |
| Gyógyszerészettan-hallgató | - | 331 | 331 | - | 342 | 342 | - | +11 | +11 | |
| Összesen | 6683 | 864 | 7547 | 6845 | 822 | 7667 | +162 | -42 | +120 | |
| Hallgatói minőség | 1910/11 | 1911/12 | Több v. kevesebb | |||||||
| r. | rk. | összesen | r. | rk. | összesen | r. | rk. | összesen | ||
| Joghallgató | 1540 | 38 | 1578 | 1562 | 62 | 1624 | +22 | +24 | +46 | |
| Orvostanhallgató | 348 | 15 | 363 | 386 | 13 | 399 | +38 | -2 | +36 | |
| Bölcs-, nyelv. és tört. hallgató | 194 | 18 | 212 | 188 | 11 | 199 | -6 | -7 | -13 | |
| Mathematika, term. tud. hallgató | 90 | 6 | 96 | 81 | 4 | 85 | -9 | -2 | -11 | |
| Gyógyszerészhallgató | - | 110 | 110 | - | 98 | 98 | - | -12 | -12 | |
| Összesen | 2172 | 187 | 2359 | 2217 | 188 | 2405 | +45 | 1 | +46 |
De az egyetemnek számát azért is szaporitandónak találom, mert csak igy lehet azon veszélyek ellen küzdeni, a melyek a mindjobban mutatkozó tulzott összpontositásból, az összes kulturintézményeknek a fővárosba való tereléséből folynak. Valamely ország egy gazdasági, mint művelődési tekintetben csak akkor remélhet igazán nemzeti felvirágzást, ha a gazdasági élet és közmüvelődési munkásság nemcsak a fővárosban összpontosul, hanem erős vidéki centrumok is alakulnak, a melyek az őket környező területekre is termékenyitőleg hatnak ki. Mig gazdasági téren megelégedéssel állapithatjuk meg, hogy vidéki városaink nagy része ipari és kereskedelmi téren megerősödött és örvendetes fejlődést mutat, addig a közművelődésre vonatkozólag az utóbbi évtizedek ugyszólván kizárólag a főváros emelkedését eredményezték. A fővárosnak rohamos emelkedése pedig még erősebben érezteti az ellentétet, közötte és a közmüvelődés terén mintegy megállapodott vidéki városok helyzete között. Kétségtelenül igaza van azoknak, a kik a főváros vonzóerejére utalnak s azt vitatják, hogy a főváros közmüvelődési téren mindig vezetni fog: nagy intézeteivel, gyűjteményeivel, könyvtáraival, de az egész társadalmi életével is előnyben lesz a vidéki városokkal szemben. Ez azonban nem bizonyitja azt, hogy mi az erre alkalmas vidéki városokban is ne tudnók a közmüvelődést, a tudományos és szellemi életet fejleszteni. Sőt ellenkezőleg kötelességünkké teszi, hogy a kormányzásnak minden eszközével oda hassunk, hogy a vidéki városokat e tekintetben felvirágoztassuk, nem pedig, hogy a főváros tulsulyát mérsékelten még azzal is fokozzuk, hogy ide központositjuk azon intézeteket, melyektől a közmüvelődés, a szellemi élet függ. S bizonyos, hogy ha elismerjük is a fővárosnak feltétlenül vonzó erejét, a kisebb városokban való élés vagy tanulás olyan előnyökkel jár, a melyek a tanárokat és hallgatóságot bőven kárpótolhatják sok olyan értékért, a melyben csak a fővárosban részesedhetnek. Különösen az ifjuság szempontjából tartom nagyfontosságunak a vidéki egyetemek pártolását. Az egészségesebb, egyszerübb és szerényebb életmód megszokása, a tanároknak és tanulóifjuságnak közvetlenebb érintkezése, a tanulóifjuság egymásra utaltsága, mind oly mozzanatok, a melyek a jövő nemzedékének nevelése, jellemfejlesztése és alapos képzése szempontjából nagy jelentőséggel birnak. Nagy gondot szándékozom forditani arra, hogy a rendelkezésemre álló szervezeti és kormányzati eszközöknek nagy számával oda hassak, hogy a létesítendő vidéki egyetemek valóban látogatottak legyenek és hogy széles társadalmi rétegekben azt a meggyőződést érleljem meg, hogy gyermekeinknek csak előnyére fog válni, ha nem a fővárosban, hanem a vidéki egyetemekre küldik őket. E szervezeti és kormányzati intézkedésekről még alább fogok részletesen szólni.
Ha tehát általában nemzeti közmüvelődésünk és annak decentralisatiója szempontjából szükségesnek vélem uj egyetemek létesítését, ezenkivül azok az állapotok, a melyek már ez idő szerint is különösen a budapesti tudományegyetemen mutatkoznak, parancsololag intenek arra, hogy az egyetem tulnagy hallgatóságának levezetése feltétlenül szükséges.
A budapesti tudományegyetem orvosi karán a hallgatóság 1896-1903-ig nem érte el a 800-at. Ez évtől fogva rohamosan emelkedik az orvostanhallgatók száma: 1904-ben: 900, 1905-ben: 1100, 1906-ban: 1300, 1907-ben: 1500, 1908-ban: 1700, 1909-ben: 1900, 1910-ben: 2100-nál több, 1911-ben: majdnem 2000. Az emelkedés 1911-ben, 1896/97-tel szemben, 250%, 1904-el szemben 13%. Ugyanezen idő alatt Kolozsvárott is folytonos emelkedést látunk. 1910-ben 1896/97-el szemben 280%, 1904-el szemben azonban csak 50% az emelkedés. A budapesti egyetemen 1911-ben 324 orvostanhallgatóval van több, mint tavaly, a hol pedig már tavaly is erős tulzsufoltság mutatkozott; az elsőéves hallgatók száma 705. Orvosképzésünket ennek következtében nagy veszély fenyegeti. Tudvalevő, hogy az orvostudományi képzés a legtöbb szakon szükségszerüen olyan, hogy a hallgatóságnak a maximális számán túl nem lehet eredményes. A hallgatóknak a bemutatásokat látniok kell és aktiv részt kell venniök a különböző gyakorlatokon. Ezért a hallgató-, bonczoló- stb. termek nagysága, de a rendelkezésre álló idő is korlátozza a hallgatóság számát. Ugyanez áll egyes demonstrativ természettudományi szakokra is, melyeknek látogatása az orvosnövendékekre kötelező és szükséges is. Az orvostudományi oktatás olyan, hogy tulzsufoltság mellett nemcsak a hallgatóság normális számán felüli többlet nem nyer kellő képzést, hanem szenved az egész hallgatóság kiképzése is. Valóban aggodva kell ez immár tarthatatlan állapotokat szemlélnünk, ha meggondoljuk, hogy az orvosképzés terén mind a két egyetemünkön az utolsó két évtized alatt mily nagy haladást értünk el, s hogy most ennek sikerességét a tulzsufoltság mindkét egyetemen, de különösen Budapesten komolyan veszélyezteti. Az orvostanhallgatók számának növekedését pedig nem szabad oly jelenségnek tekintetnünk, a mely nem kedvezően itélendő meg. Bizonyos, hogy Magyarországnak még sok orvosra van szüksége, ha azon arányt nézzük, mely a lakosság és az orvosok száma között a nyugati államokban fennáll és bizonyos, hogy közegészségügyünk fejlődése, a kórházak számának növekedése, a betegsegélyző-ügy kiterjesztése, valamint az orvosi gyakorlat terén mindinkább kifejlődő specializálódás oly tényezők, a melyek az orvosok számát növelni fogják. Figyelembe vehetjük még azt is, hogy az osztrák és egyéb egyetemeken állandóan több száz magyar orvostanhallgató tanul és mindezeket összevéve parancsoló kötelességünkké válik, hogy az uj egyetemek létesitésével első sorban az orvosi kar szükségességére legyünk tekintettel.
A jog- és államtudományi karokon már régóta mutatkozó tulzsufoltság kérdése más elbirálás alá esik, mint az orvostudományi karoké. Bizonyos, hogy ha jogászaink száma az egyes években esetleg kisebb visszaesést vagy megállapodást mutat, általában mégis egyre növekedik. Az utolsó 25 esztendő alatt évötödös átlagokat véve, a két egyetemen és az összes jogakadémiákon a joghallgatók száma a következő volt: 1886-1890-ig: 2559, 1891-1895-ig: 2972, 1896-1900-ig: 4785, 1901-1905-ig: 6079, 1906-1910-ig: 6220. Kétségtelen, hogy a hallgatóságnak ez a száma semmiféle arányban sincs a tanintézetekben rendelkezésre álló tantermek férőhelyével. Mig azonban a beirt hallgatók száma ily erősen megnőtt, addig a tényleg előadásokat látogató hallgatók száma különösen Budapesten inkább csökkent és néhány tantárgy kivételével általában igen csekélynek mondható. Ez a jelenség összefügg azzal, hogy a jogi pályára menők közül sokan vannak olyanok, a kik kenyérkeresetre lévén utalva, hivatalokban, ügyvédi irodákban, vagy más módon vannak elfoglalva; továbbá sok oly vidéki iratkozik be jogásznak Budapesten, a ki azért otthon marad és csak félév elején, félév végén látogat el az egyetemre; a végre azoknak a száma sem csekély, a kik, noha tehetnék, egyszerüen nem járnak el az előadásokra. Ezek a tünemények kapcsolatosak azzal, hogy a jog- és államtudományi képzés részben, illetve fogyatékosan, könyvekből való tanulás utján is elsajátítható és hogy különösen a vizsgákra való felkészülés ugyancsak könyvekből, jegyzetekből, esetleg kérdésjegyzetekből és az u. n. correpetitorok segitségével is történhetik. A jog- és államtudományi képzés egész természeténél fogva kevesbé kényszeriti a hallgatókat az előadások látogatására, mint pl. az orvosi, természettudományi vagy technikai szakok elvégzése, a melyeken a hallgatóság folytonos szorgalom, aktiv részvétel nélkül nem tud boldogulni. A mai vizsga- és tanulmányi rendszernek bizonyos, hogy vannak hiányai is, de ezeken lényegében segiteni, az e téren messzemenő reformokat megvalósítani mindaddig nem lehet, a míg a hallgatóságnak ily nagy tömegeivel kell számolnunk. Ha tehát a jogtudományi karok tulzsufoltsága miatt is helyes, hogy uj egyetemeket létesitsünk és azokra lehetőleg levezetjük a budapesti tulnagy jogászságnak egy részét, nem vélem, hogy a jogi karok számának mechanikus szaporitásával a fentebb vázolt viszonyok lényeges javulását várhatónak.
Az uj egyetemekkel kapcsolatban tehát oly intézményeket óhajtanék létesíteni, a melyek, noha az összes egyetemi hallgatók javára szolgálnának, mégis talán különösen a jogászvilág számára uj és jobb tanulási és életviszonyokat volnának hivatva megalkotni. Eleve kijelentem, hogy nem szándékozom az egyik végletből a másikba átcsapni. Nem szándékozom tehát a tanszabadság elvét, a melyet oly gyakran félremagyaráznak és szinte a nem-tanulási szabadsággal egyértelmüvé tettek, félredobni és egyszerüen a jogászkodó ifjuságot „kötött tanrendszer”, leczkelátogatási kényszer, stb. utján megrendszabályozni és a jogászképzést középiskolai fegyelmi rendszernek alávetni. Eddig az egyetemi szabadság, a tudományszomj korlátlan kielégitése czimén elintéztük, hogy a jogászifjuságnak igen tekintélyes része bizony nem élt helyesen e szabadsággal és szabad tudományos kutatás helyett egyszerüen elpazarolta pályafutásának legértékesebb éveit. Ezek az ifjak csak folytonos vizsgaismétlésekkel jutnak a minősítő birtokába és vagy hivatásuk egész idején át érzik saját kárukra és a közösség megkárosításával azt, hogy egyetemi éveik alatt alapvető tudományos képzést nem szereztek, vagy későbbi éveikben kénytelenek mindazt pótolni, a mit könnyelmüen elmulasztottak. Ha már most egyszerüen áttérnek a kötött tanrendszer, a „kényszeriskoláztatás” rendszerére, a mint azt a közvélemény nagy része a jelenlegi viszonyokon felháborodva, kivánja, az ellenkező hibába esnénk. A hanyagok, az iskolakerülők, az önállóan tanulni és dolgozni nem tudók miatt oly rendszabályozást vinnénk keresztül, a mely valóban lehetetlenné tenné, hogy a tehetségesebb, önállóan gondolkodni, öntudatosan dolgozni tudó elemek szabadon fejlődhessenek.
Meggyőződésem szerint a kivezető ut a középen van. Meg kell gondolnunk, hogy jog- és államtudományi képzésünk részben tudományos, de részben egyszerűen csak minősítő természettel bir. Meg kell gondolnunk, hogy a középiskolából kikerült ifjuságunk egy része jó előadások hallgatása, az irodalomnak olvasása és gondolkodás utján tud haladni, másik része azonban csak ugy, ha folyton irányítják, tanítják, előmenetelét ellenőrzik, s állandóan segitségére vannak. Olyan intézményeket kell tehát teremtenünk, a melyek helyes környezetbe helyezik az ifjuságot, lehetővé teszik, hogy a gyengébbek is tanittassanak, haladjanak, de ez intézmények igénybevételét nem kell általában kötelezővé tenni; mellette és kivüle meg kell adni a szabadságot, függetlenséget a saját útjukon járni tudóknak, azoknak, a kik önállóan gondolkozni, értelmesen tanulni és szabadon buvárkodni akarnak. Itéljék majd meg a szülők, itéljék majd meg maguk a hallgatók, hogy melyik rendszer felel meg jobban igényeiknek; bizonyára majd lesznek olyanok is, a kik pl. a kötöttebb, előírt utirányt választják, s a mikor ezen járni megtanultak, szabadabban, önállóbban folytatják tanulmányaikat.
Könnyen sejthető, hogy első sorban ily intézmények alatt az internátusokat értem, oly internátusokat, a minők Angliának rég időtől fogva ismert kit nő college-ei, mint a minő a mi Eötvös-kollegiumunk, s részben egyes társadalmi uton alakult internátusainak is. Ily internátusokban megfelelő felügyelet mellett, egészséges életkörülmények között, az ifjuság egymásra való hatásától várom az önnevelésnek és a társadalmi fegyelmezettségének értékes eredményét. De ez internátusokat bizonyos rendszeres tanitással is kapcsolatba szeretném hozni. E tanitás az előadásokon hallgatott, a rendszeres olvasmányok utján magába szivott tudás folytonos ellenőrzését, kiegészítését, pótlását czélozza megfelelő pedagógiai eszközökkel, magas niveaun álló tanitást jelenteni; mindenesetre feleslegessé tenné és megszüntetné mindazokat a visszás módokat, melyek ma correpetálás, repertorium, kérdésjegyzékből való tanulás, vagy vizsgaelőkészités neve alatt ismeretesek. Az internatusokban ez a tanitás természetesen az egyetemi autoritások irányitása, vezetése és ellenőrzése alatt történnék, s ugy tervezném, hogy ebben a tanitásban részesülhetnek bizonyos számig oly hallgatók is, a kik nem bennlakók. Ha sikerül majd e tanitási rendszert megfelelő módon meghonositani, ugy az egyetemi oktatás tulajdonképen három irányban fog történni.
Az első legfontosabb irány lesz az egyetemeknek régi, történeti fejlődéséből eredő előadáshallgatás. Az igazán jó előadás pedagógiai értéke megbecsülhetetlen. Az a hallgató, a ki egy kiváló tudós előadásait hallgatja, napról-napra figyelemmel kísérheti, hogy mikép viszi bele egész tudását minden apró kérdésnek bonczolásába, miképen tud a tünemények és jelenségek óriási tömegében vezető elvek segítségével eligazodni, miképen tudja a lényeges mozzanatokat az őket környező és elhomályosító mellékes tények sallangjától megtisztítani; ez előadásokon a dogmaszerü tételeket nemcsak meghallgatja, hanem azokat genetikus magyarázatával is megismerkedik; azonkivül a tudománytörténelemnek folytonos figyelemmel kíséréséből az autoritások tulbecsülésének veszélye ellen nyer fogékonyságot: az ilyen hallgatónak valóban „teremtő” oktatásban van része, kell, hogy megszeresse a tudományos gondolkozást, kell, hogy ítélőképessége élesbüljön, látóköre szélesedjék. Az ily egyetemi előadások hallgatásával kapcsolatos a rendszeres nagy munkáknak, tudományos kutatásokról szóló részleges műveknek és a folyóiratoknak olvasása; kapcsolatosak vele végül az előadásokat kisérő megbeszélések, a practicumok, conservatoriumok, esetleg alsóbb foku seminariumi gyakorlatok. Az egyetemi oktatás második irányát képviseli majd az a tanitás, rendszeres képzés, a melynek számára, a mint említettem, a létesitendő internatusokban akarok helyet adni. Itt a hallgatóságnak nemcsak az a passiv szerep fog jutni, a mely az előadások hallgatásával összefügg, hanem activ részvételről, illetőleg érvényesülésről van szó: a tanitványoknak ugyszólván folyton bizonyítékot kell adniok arról, hogy a mit hallottak vagy tanultak, meg is értették, alkalmazni is tudják; s arról is, hogy mindazt, a mit a tanulmányi és vizsgarendszer megkövetel, meg is tanulták. E tanitási irányzatban nem szabad olvasgatás és buvárkodás irányadó, hanem a tervszerűen megválasztott és kijelölt olvasmányok elvégzése, az olvasott anyagnak megemésztése, a róla való referáló készség a fontos.
Az egyetemi oktatás harmadik irányát főleg a magasabb értelemben vett semináriumokban kell keresni, a hol a tanárok vezetése mellett az ifjuság a tudományos munkát sajátitja el. Irányitás mellett való önképzés, a tanárok példája után induló kutatási kisérletezés, s végül a saját egyéniségnek érvényre juttatása alkotják itt a feladatot. Ez a magasabb szemináriumi tudományos dolgozás természetesen csak kiválasztottak kisebbségének juthat osztályrészül, s ezért nem is követel oly berendezéseket, melyek nagy tömegekkel számolni kénytelenek. A második és harmadik oktatási irány eszközei természetesen az egyetemi képzés gerinczét alkotó első iránynak kiegészitő részei. Ha az egyetemi oktatásnak ez a hármas iránya az uj egyetemeken teljesen kifejlődik, a szülőktől s maguktól az ifjaktól fog függeni, hogy mely irányban akarnak haladni. Nem szándékozom az egyetemi tanulmányi ügyet egyszerü „iskoláztatássá” tenni, de módot akarnék nyujtani arra, hogy az ujkori pedagogiai minden eszköze rendelkezésére álljon az ifjaknak. Az e téren idővel szerzendő tapasztalatok alapján, ugy a régi, mint az uj egyetemek meghallgatásával módositható az egész jog- és államtudományi tanulmányi- és vizsgarendszer.
A bölcsészet-, nyelv-, történettudományi, a mathematikai és természettudományi karok szaporitása és remélhetőleg üdvös hatással lesz közmüvelődési állapotainkra. E karok tudvalevőleg egyrészt a középiskolai tanárképzés oly fontos ügyét szolgálják, másrészt a tiszta tudomány müvelésre adnak alkalmat. E karok tanárai a leggyakrabban éppen a középiskolai tanárok legjavából kerülnek ki. Az a körülmény tehát, hogy az uj bölcsészettudományi karok létesitésével, a kiváló középiskolai tanárok számára nagyobb mértékben nyílik majd meg az egyetemi carriere, előnyösen vissza fog hatni az egész középiskolai tanárságra és nagyobb számban fogja e pályára vonzani a tehetséges elemeket.
Az eddigiekben rámutattam arra, hogy általában nemzeti közművelődésünk fejlődése, különösen pedig ennek decentralisatiója miatt foglaltam állást a mellett, hogy uj egyetemeket kell létesitenünk. Megállapitottam továbbá, hogy a régi egyetemek orvostudományi karain észlelhető nagyfoku tulzsufoltság égetően megkivánja, hogy uj egyetemen uj orvostudományi kart létesitsünk. Rámutattam továbbá arra, hogy a jogi karok tulzsufoltsága miatt is kivánatos, hogy az egyetemek számát szaporitsuk, különösen, ha az uj egyetemeken internátusokat létesitünk, a melyekben az uj tanitási módszereket hatályosan alkalmazhatjuk. És rámutattam arra, hogy a bölcsészeti karok szaporitása is kitünő hatással lehet a középiskolai tanárképzés oly fontos ügyére. De még egy fontos érv, a mely az egyetemek szaporitása mellett szól, az, hogy csakis uj egyetemek alapitásával szaporithatjuk lényegileg az egyetemi tanári állások számát. Erre pedig nagy szükségünk van azért, hogy a legtehetségesebb elemeket, a kik tudományos pályára mennek, elláthassuk, hogy tanári succrescentia lehetőségét biztositsuk s a nemzeti tudományos szellemi életet intensivebbé tegyük. Megjegyzem, hogy egy uj egyetem nemcsak azt jelenti, hogy ennyivel vagy annyival több tanszék áll rendelkezésre, melyre fiatal tudósok kinevezhetők, hanem azt is jelenti, hogy az egyetemek között egészséges verseny keletkezik.
Mindezek előrebocsátása után rátérek az uj egyetemek létesitésével összefüggő legnehezebb kérdésre, arra t. i., hogy hol létesitsünk uj egyetemet?
E kérdés kétségtelenül fontos mindenekelőtt azért, mert az uj egyetemek sorsa nagyrészben attól a környezettől, attól a szellemi légkörtől függ, a melyekbe azok elhelyeződnek. De tudvalevően minden egyetemnek a tanitási és kutatási czélzatain kivül rendszerint nagyobb körzetre kiterjedő művelődési hatása, igen gyakran nemzetpolitikai missiója is van. Ugy vélem, hogy Magyarországnak még sok egyetemre van szükséges, s a jövő természetes fejlődése számukat lényegesebben fogja szaporitani. De jelenleg azon anyagi eszközök, a melyek államháztartásunkban ily czélra rendelkezésre állanak; azon szellemi erők, a kikre az uj egyetemeken mint tanárokra, tanársegédekre stb. szükségünk van, korlátoltak; ugy, hogy azon meggyőződésre jutottam, hogy egyelőre két uj egyetemnél többnek létesitésébe bele nem foghatunk. Ezt a két uj egyetemet is csak fokozatos fejlesztés alapján, az államháztartásnak csak mérsékelt, több évre szétosztott megterhelésével és oly módon vélném megvalósíthatónak, a mint azt a mutatkozhó legfontosabb egyetemi szükségletek megkívánják s a rendelkezésre álló erők lehetővé teszik. Ha most megnevezem azon öt várost, a melyek az utóbbi évtizedekben leginkább kapcsolatba kerültek az uj egyetem létesítésével, részint történelmi reminiscentiáik, részint arravalóságuk, részint nemzetpolitikai jelentőségük, részint az uj egyetemért felajánlott áldozatkészségük kapcsán, megvallom, hogy nem könnyű feladat ez öt város közül kettőt kijelölnöm és hármat mellőznöm. Ez öt város tudvalevően betürendben: Debreczen, Kassa, Pécs, Pozsony, Szeged. Döntésemnél irányító elvként hatott, hogy az uj egyetemeknek feltétlenül megfelelő környezetbe és szellemi légkörbe kell jutniok, s hogy legalább az egyiken rövidesen, haladék nélkül és sikeresen orvostudományi kar legyen felállitható. E feltételnek pedig az öt város közül leginkább Pozsony felel meg. Tudvalevő, hogy a pozsonyi állami kórház az ország valamennyi vidéki kórháza között a legnagyobb. Betegforgalma igen nagy, hullaanyaga tekintélyes, s azok a tradiciók, a melyek a Dunántúl és Észak-Nyugat-Magyarország népességét régebbi megszokás folytán a pozsonyi kórház felkeresésére bizták, biztosítják azt, hogy a pozsonyi orvostudományi kar mindjárt megnyitásakor olyan anyag fölött fog rendelkezni, mint a minő igen sok kisebb külföldi egyetemen nem áll rendelkezésre. Az állami kórházon kívül Pozsonyban a bábaképezde és a gyermekkórház is felhasználhatók az orvostudományi kar czéljaira.
A pozsonyi állami kórház viszonyairól a következő táblázat ad tájékoztatást:
| Év | Betegma-radvány mult évről | Felvétetett beteg | Fogyaték | Kórházban visszama-radt decz. 31-ével | Ápolási napok száma | Ágyak száma | Bonczolá-sok száma | ||||
| gyógyult | javul | gyógyu-latlan | meghalt | ||||||||
| 1900 | 453 | 5.716 | 2.889 | 2.063 | 142 | 507 | 568 | 187.286 | 700 | 504 | |
| 1910 | 850 | 7.620 | 2.990 | 3.788 | 246 | 545 | 901 | 319.772 | 1.000 | 545 | |
A pozsonyi állami kórházi épületek, azon tekintélyes javitási és uj épitkezési munkálatok folytán, a melyeket az utóbbi évtizedben a belügyi kormány ott végeztetett, olyanok, hogy aránylag nem tulnagy kiadással megfelelő klinkákká átalakithatók. Tantermeket, laboratoriumokat könnyü lesz hozzá építeni, ugy hogy a kórházi intézmények a klinikai oktatás czéljainak is teljesen meg fognak felelni. Uj nagyobbszabásu épitkezésekre csak az elméleti (boncztani, élettani stb.) szakon lesz szükség, ugy hogy az orvostudományi karnak fokozatos felállítása Pozsonyban rövid idő alatt sikeresen keresztülvihető. Az orvostudományi karral kapcsolatosan mathematikai és természettudományi kart is kell majd. Pozsonyban felállítani. Az orvosképzésnek tudvalevően szüksége van ugyanazon természettudományi intézetekre, a melyek a mathematika-természettudományi kar felállitásának legköltségesebb részét alkotják. Erre vonatkozólag is ki kell emelnem, hogy Pozsony a természettudományok művelésének terén értékes traditiókkal - csak a pozsonyi, egy évszázadnál is tovább fennálló Természettudományi Társaságra utalok - és nagyértékű gyüjteményekkel bir. A pozsonyi kir. jogakadémia helyébe pedig könnyen állítható fel a jog- és államtudományi kar. E jogakadémia ugy traditióinál, mint látogatottságánál fogva mindig elöljárt az ország jogakadémiái között s közéletünk sok nagy férfia ott nyerte kiképzését, tanárai közül sokan foglaltak el Budapesten vagy Kolozsváron egyetemi tanszéket.
Pozsony városának multja, szerepe hazánk történelmében érzelmi szempontokból is kijelölik e várost egyetem székhelyévé; hisz Pozsony volt Magyarország koronázó városa és az országgyűlés székhelye. Egyetemi traditiói is vannak e városnak: I. Mátyás és ifjabb Vitéz János több mint 400 évvel ezelőtt ott állították fel az „Academia Istropolitan”-t, a melyen oly tudósok működtek - csak Johannes Müller Regiomontanust emlitem, - kinek hire egész Európára elterjedt. De Pozsony mint modern város, lakosságának műveltségénél fogva, valóban városi jellege s az utóbbi évtizedekben egyre fokozódó gazdasági, ipari életének fellendülése miatt is a legméltóbb székhely egyetem befogadására. Gyönyörü környezete, parkjai fölötte alkalmassá teszik, hogy ott internátusokat létesithessünk. Pozsony város földrajzi fekvése pedig olyan, hogy egész Nyugat-Magyarország természetes középpontját alkotja. Biztosan remélhető, hogy a Dunántul és Észak-Magyarország ifjuságát, de még a most ausztriai egyetemekre járó hallgatókat is magához fogja vonzani. Pozsony mellett és Pozsony ellen sokszor felhozták e város közelségét Bécshez. Már Trefort Ágoston is kifejezte abbeli nézetét, hogy e közelség a pozsonyi egyetemnek csak előnyére válhatik, mert ha nem diadalmaskodik is a pozsonyi egyetem a bécsi fölött, mégis oly versenyre fog ösztökéltetni, a mely a pozsonyi egyetemnek csak előnyére válhatik. Berzeviczy Albet is előnyösnek tartja Bécs közelségét. Mások Bécs közelségét veszélyesnek itélték, s attól tartanak, hogy a pozsonyi egyetem önálló magyar szellemű fejlődése a közelség miatt szenvedhet. Én ez utóbbi aggodalmakban nem osztozhatom. Magyarország nemzeti culturája ma sokkal szilárdabb s maga Pozsony városa sokkal magyarabb, semhogy nekünk Bécs közelségétől tartanunk kellene. Az egész kérdést abban a szellemben itélem meg, mint a hogy azt Pasteur híres mondásával jellemezte: „A tudomány nemzetközi, a tudósok azok, a kik hazafias irányban működnek”. Ha van mit tanulnunk a nyugati culturától, s igy a bécsi közeli egyetemtől is, csak hadd szivják azt magukba a pozsonyi egyetem tanárai és értékesitsék nemzeti irányban, hazai müveltségünk érdekében. De bizonyos az is, hogy az egyetemnek Pozsonyban való felállitása csak erősítheti a magyarság positióját az északnyugaton. Különösen azért remélek sokat e tekintetben a pozsonyi egyetemtől, mert bízom benne, hogy ez egyetem a University Extension, az egyetemi szabad oktatásnak kiterjesztése utján hatását ki fogja terjeszteni mindazon városokra, a melyek Pozsonyt oly nagy számban körülveszik. Pozsonyból s a környező városokból, egyetemi befolyás alatt kell megindulnia annak a munkának, a melytől remélhetjük, hogy a nemzetiségeket a magasabb müveltség segitségével hozzuk közelebb a magyar eszmékhez. Bár a városok hozzájárulásának mértékét nem tekinthetem döntő körülménynek annál a kérdésnél, hogy hol állítsunk fel egyetemet, mégis fel akarom említeni, hogy Pozsony városa is jelentékeny összeget ajánlott fel az uj egyetem czéljaira és hogy a pozsonyi egyetem számára tekintélyes alapitványok is állanak rendelkezésre.
A legalkalmasabb milieu, és az annyira sürgős orvostudományi kar felállítására legkedvezőbb feltételek voltak tehát azok a mozzanatok, a melyek engem arra indítottak, hogy az uj egyetemek székhelyének megválasztása kérdésében elsősorban Pozsony mellett foglaljak állást. Közelfekvő gondolat, hogy a másik egyetemet oly vidéken létesitsük, a melynek lakossága tiszta magyar és hogy különösen az Alföldre gondoljunk, a mely nemzeti létünkre oly fontos. A választásnak tehát kétségkivül Debreczen és Szeged között kell történnie. Mindkét város egyaránt büszkesége az országnak, s mindkét város az egyetem iránti lelkesedésnek messzemenő, nagy anyagi áldozatok felajánlásával adott kifejezést. Ha ezidőszerint Debreczen mellett foglalok állást, ez azért történik, mert a debreczeni református főiskolai évszázados, fényes multja, Debreczen városának közmüvelődési hagyományai annak elismerésére kényszeritenek, hogy az Alföld városai közül Debreczen formálhat jogot elsősorban egyetemre. Bizonyos az is, hogy a debreczeni egyetemnek nemcsak az a feladat fog jutni, hogy az Alföldnek és a magyarságnak legyen müvelődési középpontja, hanem az is, hogy hatását kiterjessze északra és észak-keletre és biztosítsa ott a magyar tudományosság és szellemi élet térfoglalását.
Szeged jogos aspirátióit a nem túlmessze jövőben talán más főiskolai szervezettel fogja kielégíthetni. Nézetem szerint az Alföld délvidékének oly berendezések felelnének meg legjobban, a melyek gazdasági, kereskedelmi és technikai téren nyujtanak alkalmat a felsőbb képzésre.
Az uj egyetemek csak fokozatos fejlesztési alapján állíthatók fel. Szem előtt tartandó, hogy a rendelkezésre álló anyagi eszközök korlátoltak. Ezért annak kiválasztásában, hogy mit szervezünk előbb és mit később, a legnagyobb óvatossággal és tárgyilagos birálgatás alapján kell eljárnunk. Mindkét egyetem számára a fejlesztés programját, - legalább is az első tíz esztendőre, 1912-1921-re kell megállapítanunk, a mely időszakra nézve a törvényjavaslat 3. §-a a beruházási és rendes költségek iránt határozottan intézkedik. A mint ezt már fentebb érintettem, Pozsonyban kell okvetlenül az annyira szükséges uj orvostudományi kart felállítani. Ennek felállítása maga után vonja szükségképen a mathematikai és természettudományi karnak szervezését. E két fakultáshoz harmadiknak a pozsonyi kir. jogakadémia helyébe állítandó jog- és államtudományi kart tervezem. Egyéb fakultásokat a közel jövőben Pozsonyban nem vélek megalkotni. Debreczenben viszont az 1912-1921-es időszakban a református hittudományi, a jog- és államtudományi, a bölcsészet-, nyelv-, történettudományi, a mathematikai és természettudomány, összesen tehát négy kar felállítását tervezem.
A két uj egyetem székhelyének kijelölése és fejlesztési programjának vázlása után ki kell jelentenen, hogy összes egyetemi tervezgetéseimnél az az irányító eszme vezetett, hogy csakis állami egyetemek felállítására szabad törekednünk. A nélkül, hogy azt a bonyodalmas jogi kérdést elemezném, a mely a felekezeteknek u. n. egyetemallitási jogával kapcsolatos, ki kell jelentenem, hogy felekezeti egyetemek létesítését időszerűnek nem tartom. Minden egyéb érvet mellőzve, csak azon nagy feladatokra utalok, a melyek a felekezetekre az alsóbb foku iskolaügy terén nehezednek. E feladatoknak a felekezetek ma is csak nagyfoku állami támogatással tudnak megfelelni, ugy, hogy helytelen helyen volna, ha erejüket messze meghaladó vállalkozásokba - mint a minő egyetemek felállítása és fenntartása - bocsátkoznának. Érintenem kell továbbá azt a másik problémát is, a mely már sok ellentmondó vélemény nyilvánítására adott alkalmat; a szakiskola és az egyetem fogalmának szembeállítását. Az a kivánság, hogy az egyetemi hallgatóük necsak szakképzésben részesüljenek, hogy belőlük necsak „mesteremberek” neveltessenek, helyes, mert az egyetemi képzés jellege éppen ennek tudományos szinvonalában rejlik és abban, hogy az egyetemi oktatás mindig az egész emberi tudást, vagy legalább is a szakiskolai képzettségnél sokkal szélesebb körű tudást tart szem előtt. De ez az irányzat, ez a tudományos szellem meglehet oly intézeten is a hol esetleg egyes karok hiányzanak. Tapasztalatilag tudjuk, hogy az egyetemek egyes karai bizony meglehetősen elszigetelten élnek egymástól; ugy a tanárokra, mint az ifjuságra áll ez. Igaz, hogy az összes karoknak egymás mellett való fennállása megadja a hallgatóságnak a lehetőséget arra, hogy a másik karon tanított tárgyakkal is megismerkedjék, de ha valóban szükséges van a hallgatóságnak oly előadásokra, a milyenek a saját karukon nem tartatnak, erről megbizások utján is történhetik gondoskodás.
Helytelen, elhibázott dolog lenne azonban, ha az egyetemek typusának megválasztásában egyszerüen a külföld példája után indulva, az egyik vagy másik typus mellett döntenének. Mindig veszélyes dolog, ha valamely nemzet más nemzet inézményeit egyszerüen átülteti, vakon követi a példát és nem mer saját szükségleteinek megfelelő intézményeket teremteni. Ilyenformán az idegen talajból eredő intézmény rendszerint vagy nem ver gyökeret a hazai talajban, vagy csak külsőleg, névre-alakra ugyanaz, de tartalma, életműködése más. Sőt az a veszély is fenyeget, hogy gyakran beérjük azzal, hogy valamely intézményt névleg, külső szervezetében megalkotunk, s azt hisszük, hogy ezzel megoldottuk a feladatot, s önönmagunkat ámítva nem is vesszük észre, hogy az a feladat, a mely idehaza valóban megoldandó volna, ezen meg nem felelő intézmény révén nem nyert megoldást. Megjegyzendő különben, hogy ujabban a külföldön is lényegesen megváltoztak az egyetemek typusáról táplált nézetek. Nem utalok az Egyesült-Államokra, a hol az egyetemek igen sok oly feladatot teljesitenek, a melyek régebben az egyetemi oktatás körén kivül esik. De Angliában is egyes egyetemeken uj fakultásokat állítottak fel a meglevő intézményeknek egyetemi szervezetekbe való összefoglalása utján uj egyetemi typusokat létesítettek. Francziaországban is a kisebb egyetemek az élet szükségleteihez igyekeznek alkalmazkodni azzal, hogy a meglevő fakultásokhoz csatolnak részben tudományos, részben gyakorlati rendeltetéssel biró intézeteket, s ezek utján az egyetemek hatáskörébe vonnak olyan pályákat, a melyeken azelőtt az egyetemi képzés ismeretlen fogalom volt. De Németországban is észleljük, hogy egyrészt a kereskedelmi, mezőgazdasági és társadalmi tudományok az egyetemeken vagy azoktól külön álló főiskolákon is széleskörű művelésben részesülnek, másrészt a mjogi és közigazgatási képzés terén a tudományos egyetemes oktatás mellett a szakképzésnek jut nagyobb tér; ezenkivül az egyetemi oktatástól független, tisztán a tudományos kutatást szolgáló intézeteket is szaporítják. Általában pedig Németországban is egyre erősbödnek azok az áramlatok, a melyek az egyetem régi typusával szemben követelik, hogy az egyetemek jobban alkalazkodjanak az ujkori élet szükségleteihez. Ha felállitjuk az ellentétet, melyet már előbb említettem, a szakiskolai képzés és egyetemi képzés között, feltétlenül az utóbbi mellett foglalok állást. De e kérdésnél is szükséges különbséget tennünk, s óvakodnunk kell attól, hogy doktrinaer álláspontra helyezkedjünk. Tisztában kell lennünk azzal, hogy egyetemeinket tulnyomó többségben olyanok keresik fel, a kik nem akarnak tudósokká lenni, sőt talán tudományos képzettségre sem aspirálnak, hanem szakképzést akarnak szerezni különböző gyakorlati életpályák számára. Ha tehát az egyeteme mint tisztán a tudományokat mívelő intézményt fogjuk föl, könnyen bekövetkezik, hogy a hallgatóság tulnyomó része nem sajátit el tudományos képzettséget, mert erre nem is törekszik, de viszont megfelelő szakképzettségre sem tesz szert, mert az egyetem ennek nyujtására nincs megfelelően berendezve. A helyes megoldás a hazai viszonyok között abban rejlik, hogy az egyetemnek tudományos alapon felépülő jó szakképzést kell nyujtani. Az a körülmény, hogy ez egyetem szakképzés adására is berendezkedik, mitsem von le magasztos tudományos jellegéből. A professzorok, az egyéb tanszemélyzet, s az erre vágyó hallgatóság számára magmarad a kutatás, a buvárkodás szabadsága, s megmaradnak az intézetek és alkalmak e kutató szellem érvényesitésére.
Azt hiszem, talán nem mondok olyasvalamit, a mi az egyetemnek magasztos feladatát veszélyeztetheti, ha azon óhajnak adok kifejezést, hogy az uj egyetemeket közelebb akarom hozni az élethez, s ugy vélem, hogy a legujabb egyetemi paedagógiai eszközök alkalmazása leginkább biztosítja majd, hogy az ijfuság nagy tömege többet fog tanulni s jobban lesz kiképezhető, mint eddig. Nagy jelentőséget tulajdonitok azon uj feladatoknak, a melyek ujabban az egyetemekre vagy egyetemi előadókra hárulnak és az University Extension, az egyetemen rendezett esti előadások, az egyetemi társadalmi telepek stb. jelenségeiben mutatkoznak. Az University Extension terén, a mint tudjuk, a nagy angol egyetemek voltak a kezdeményezők, s e téren Anglia, Amerika, de a continens számos állama is, más-más formában, már is nagy eredményeket ért el. Jellemző, hogy a lipcsei egyetemek jubileuma alkalmából Wundt mutatott rá arra, hogy az egyetemek számára az University Extension-ban nagy jelentőségü uj tevékenység és feladatkör nyilik. Én a mi uj egyeteinken intézményileg is biztosítani óhajtom az University Extensiont, s azt óhajtom, hogy ezen egyetemek hivatalosan vegyék munkaprogramjukba az egyetemi oktatás terjesztését. E tekintetben is közelebb kerül majd az egyetem az élethez. Bízom benne, hogy ennek meglesz a kettős üdvös hatása. Az egyetem nagyobb körökben, felnötteknek is folyton hozzáférhetővé teszi az ismereket, a legujabb kutatásokon alapuló tudást és ezzel fokozza a közmüvelődést. Viszont az egyetemek előadói, a kik állandó érintkezésben vannak az élettel, a gyakorlati feladatokkal, mind tanitási módszereik, mind általános életfelfogásuk tekintetében nyereségre tesznek szert. Az egyetemnek és életnek kapcsolata meghozza majd fokozott mértékben azt a gyümölcsöt is, hogy a nagy társadalom szerettel viseltessék egyetemeink iránt, büszkén emelegesse őket, tudjon is róluk.
Fontos körülmény az előbbiek megvalósítására az, hogy az egyetemek, illetőleg hatóságaik talán valamivel nagyobb cselekvő szabadsággal rendelkezzenek, mint a hogyan a régi egyetemek történeti fejlődése magával hozta. E kérdés természetesen összefügg az egyetemi autonomia ügyével. Az egyetemi autonomia jelentősége is ma már egészen más, mint volt századokkal ezelőtt. Sem a pallosjogot, biráskodást, sem az asylumnyujtás jogát nem érthetjük ma már rajta. Az egyetemi autonomia valódi, nagy, modern jelentősége kettős: egyrészt az egyetem, illetve az egyetemi karok vannak hivatva az administratiónak egy jó részét saját hatáskörükben elvégezni azért, mert ezt jobban, gyorsabban, gazdaságosabban tehetik, mint bureaukratikus igazgatás mellett. Másrészt az egyetemi autonomiának az a valódi tartalma, hogy az egyetem és a karok kezdeményezhessenek, vagyis, hogy az oktatásügy és a tanítás érdekében gyorsabban tudjanak alkalmazkodni az élet szükségleteihez és követelményeihez, koruktól el nem maradjanak, rá irányító befolyást gyakorolhassanak. Számos példát idézhetnék nemcsak az angol, hanem a fraczia és német egyetemek legujabb történetéből is, a melyek ily irányzatokat árulnak el. Az egyetemek, a mint történetük mindenfelé igazolja, rendszerint conservativek. A szervezésükben kell tehát olyan módon eljárni, hogy ezen conservativismus tiszteletben tartása mellett, a mely az állandóságot biztosítja és megóv a hiábavaló kisérletezésektől, azért meglegyen a lehetősége a folytonos haladásnak és alkalmazkodásnak is.
Ugyenezen czél irányában törekszem akkor is, a mikor a tanszemélyzet tekintetében bizonyos ujitásokat kivánok életbe léptetni. Tervem, hogy az uj egyetemeken necsak állandóan alkalmazott tanárok legyenek, hanem megbízások alapján is akarok egyes feladatokat megoldani, hogy igy kiváló gyakorlati emberek tapasztalataikat, tudásukat időről-időre az egyetemre vihessék. Az eddigi éves vagy féléves cursusokon kívül több heti cursusokra is gondolok, a melyek egyes speciális tárgyakkal vagy gyakorlatokkal foglalkoznának.
Az uj egyetemek felállitásával együtt már is be kell jelentenem, hogy a tandij kérdését is föltétlenül rendezni kivánom. Megállapíthatjuk, hogy a legtöbb államban az egyetemi tandíjak jóval magasabbak, mint nálunk. Továbbá, hogy egyetemi tandíjaink viszonítva középiskoláink vagy egyéb felső intézeteink tandíjához, ugyancsak aránytalanul alacsonyak. Végre, hogy oly nagy összegeket kitevő tandíjelengedések, mint egyetemeinken, sehol másutt nem találhatók. Vizsgadíjaink is sokkal alacsonyabbak, mint bárhol a külföldön. A pénz vásárló erejében bekövetkezett hanyatlásnak természetes folyománya, hogy a határozott összegekben megállapított díjakat emelni kell. A tandíjak emelésében, a mint azt megfelelő részletes szabályozással tervezem, nem szabad antisociális irányzatot látni. Mert azon messzemenő gonsodkodást, a melyben a szegénysorsú, jó előmenetelü egyetemi hallgatók eddig is részesültek, a jövőben még fokozottabban óhajtom alkalmazni. A tandíjemelés tehát inkább csak a vagyonos elemeket terheli, s lehetővé teszi, hogy a tandíjelengedést a méltányos esetekben továbbra is széles mederben gyakorolhassuk. DE a tandíj emelésére, különösen Budapesten, azért is szükség lesz, mert ebben látom egyik fontos eszközét annak, hogy az egyetemi hallgatóságot Budapesttől elvonhassuk s a védiéki egyetemek felkeresésére ösztönözzük.
Bizom benne, hogy a két uj egyetem székhelyét ugy sikerült megválasztanunk, hogy a két uj egyetem gyors felvirágzását várhatjuk. A hallgatóság tényleges decentralisatióját pedig elő akarom mozdítani azzal, hogy az uj egyetemekre kitűnő tanerőket, igazi tehetségeket szándékozom megnyerni, továbbá, hogy internátusok felállításával és az uj tanítási módszerek alkalmazásával vonzóvá akarom tenni az uj egyetemek látogatását. Remélem, hogy azon városok, a melyek e törvényjavaslat rendelkezései szerint uj egyetem székhelyévé válnak, áldozatkészségüket, ragaszkodásukat nemcsak az uj egyetem alapításakor, hanem a jövőben is mindenkor megmutatják.
Az egyetemek számának szaporítása, meggyőződésem szerint, nem vonja maga után szükségképen a szellemi proletáriatus növekedését. Mert nem abban látok bajt, vagy beteges tünetet, hogy sok azoknak a száma, kik magasabb képzettségre törekszenek s az egyetemeket is felkeresik. A bajt inkább abban látom, hogy az egyetemet elvégzettek igen nagy száma törekszik állami vagy más közellátásra. Ez utóbbi bajon valamikor a minősítési törvény megfelelő változtatásával is lehet segiteni. De segíthet e bajon az is, ha a magyar társadalom nagy rétegeiben gyökeret ver az a tudat, hogy azok, a kik az egyetemi képesítéshez nem kötött gyakorlati pályákra mennek, hivatásukat e pályákon is csak jobban, fokozott eredménynyel teljesíthetik, ha egyetemi műveltségre tesznek szert.
Az uj egyetemek, a melyeknek a jelen törvényjavaslat mintegy alapkövét teszi le, a mikor egyrészt a régi egyetemek túlterheltségén könnyíteni fognak, másrészt a tudományok művelése, a magasabb szakképzettség számára uj gózcpontokat fognak alkotni: a magyar közmüvelődési ügyet ténylegesen előbbre viszik. Folytonos, kitartó, előrelátó munkára, a nemzetnek, az egész magyar társadalomnak áldozatkészségére és az összes egyetemi körök lelkes kötelességteljesítésére lesz szükség, hogy a magunk elé kitüzöütt magasztos czélt elérhessük. (1911. decz. 1-én; a VKM. 439. sz. jav.)
