1912. évi LXV. törvénycikk indokolása

az állami alkalmazottak, valamint azok özvegyeinek és árváinak ellátásáról * 

Általános indokolás

Több mint 27 esztendő mult el azóta, hogy az állami tisztviselők, altisztek és szolgák nyugdijazásáról szóló 1885. évi XI. tc. megalkottatott. Az azóta lefolyt évtizedek ugy az állami, mint a társadalmi élet terén jelentékeny változásokat hoztak létre, a mely változások az összes társadalmi osztályok igényeinek és megélhetési viszonyainak alakulására nagy befolyással voltak. Áll ez az állam szolgálatában állott nyugdijasokra, valamint az állami alkalmazottaknak özvegyeire és árváira nézve is, a kiknek az 1885. évi XI. törvénycikkel biztositott ellátásai ma már nem állanak arányban az élelmiszerek és a különböző fogyasztási czikkek árának az utóbbi években bekövetkezett nagyobb mértékü emelkedése folytán sulyosabbá vált megélhetési viszonyokkal. Ez a körülmény okozta azt, hogy az állami alkalmazottak az utóbbi években megtartott kongresszusaikon hozott határozatokból kifolyólag több izben kérelmezték, hogy az 1885. évi XI. törvénycikknek egyes határozmányai méltányosabbakkal pótoltassanak, különösen pedig, hogy a teljes összegü nyugdijra igényt adó szolgálati idő negyven évről harminczöt évre leszállittassék, hogy a nyugdijak megállapitásánál a lakáspénztárnak egy része is figyelembe vétessék és hogy az özvegyeknek és árváknak ellátásai javittassanak. Kétséget nem szenved, hogy különösen az özvegyeknek és árváknak az 1885. évi XI. törvénycikkkel megállapitott ellátásai ma már nem olyanok, a melyek a megélhetés feltételeit biztositanák és tény az, hogy az állami alkalmazottak özvegyei és árvái ezidőszerint mostohább ellátásban részesülnek, mint például az államvasutaknál és a Budapest székesfővárosnál alkalmazottaknak özvegyei és árvái.

A mennyire méltányos tehát egyrészt, hogy a nyugdijasoknak, valamint az özvegyeknek és árváknak ellátásai olyan mértékben javittassanak, hogy részükre a mindennapi élet elsőrendü szükségleteinek társadalmi állásuknak megfelelő fedezhetését biztositsuk, annyira követeli másrészt a szolgálat érdeke az ellátásoknak javitását abból a szempontból, hogy az állami alkalmazottak szolgálatukat abban a megnyugtató tudatban teljesithessék, hogy szolgálatképtelenségük esetére saját, elhalálozásuk esetére pedig családtagjuknak megfelelő ellátása biztositva van. Mindezeket szem előtt tartva és figyelemmel arra, hogy a jelenlegi nyugdijtörvény hatálybalépése óta szerzett tapasztalatok szerint az 1885. évi XI. törvénycikknek igen sok administrativ jellegü határozmánya is módositást igényel, a kormány arra határozta el magát, hogy - az 1885. évi XI. törvénycikknek teljesen hatályon kivül helyezése mellett - egy szerves egészet alkotó teljesen uj törvényjavaslatot készit elő, a melynek megalkotásánál az összes felmerült kivánságokat a lehetőséghez képest figyelembe veszi. Ezen az alapon készült el a most beterjesztett és az állami alkalmazottak, valamint azok özvegyeinek és árváinak ellátásánál szóló törvényjavaslat.

A szóban lévő javaslatnak az eddigi nyugdijtörvénytől eltérő összes határozmányai az egyes §-ok részletes indokolásainál vannak bővebben ismertetve, itt csak a lényegesebb eltéréseknek rövid felsorolására szoritkozom. Ezek a lényegesebb eltérések öt csoportba sorozhatók és pedig az alkalmazottak ellátásaira, az özvegyek ellátásaira, az árvák ellátásaira és a temetési járulékokra vonatkozó, valamint különféle uj határozmányokra.

Az alkalmazottak ellátásaira vonatkozó határozmányoknál a lényegesebb eltérések a következők: a szolgálati időnek kedvezőbb számitása, vagyis a beszámitható javadalmazással egyenlő összegü nyugdijra igényt adó szolgálati időnek harminczöt évre való leszállitása a főiskolai képzettséggel biró tisztviselőknél, továbbá az állami rendőrség, a határrendőrség, a csendőrség, a pénzügyőrség, a birósági fogházak, az országos büntetőintézetek és a kir. javitóintézetek őrszemélyzeténél és legénységénél (11.§); a nyugdijon felül járó s negyedévenkint folyósitandó lakbérnyugdijnak megállapitása a tisztviselők és a rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében állott altisztek és szolgák részére (38.§); a tiz évnél kevesebb, de legalább öt évi beszámitható szolgálati idővel biró tisztviselők a rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében állott altisztek és szolgák részére a beszámitható javadalmazás 40%-át tevő nyugdijnak biztositása abban az esetben, ha végleges minőségben voltak alkalmazva és ha beszámitható szolgálati idejük kezdetekor negyvenedik életévüket még nem töltötték be (31. és 37. §-ok); az egész éveken felül maradó és hat hónapot meghaladó évhányadnak egész év gyanánt való számitása (20.§); kimondása annak, hogy a két szolgálat közé eső, de tényleges szolgálatban nem töltött idő nem tekinthető megszakitásnak, ha az harmincz napot meg nem halad (15., 17. és 18. §-ok); a nyugdij mértékének - eltekintve a dijnokoktól, napszámosoktól és munkásoktól - az összes többi alkalmazottakra nézve teljesen egyenlően öt, illetőleg tiz évi beszámitható szolgálati idő után a beszámitható javadalmazás 40%-ával, a tizedik évtől kezdve pedig évenkint emelkedőleg a beszámitható javadalmazás tovább: 2-2%-ával való megállapitása (37.§); a nyugdij legkisebb összegének a tisztviselőknél évi 800 K-val, az altiszteknél és szolgáknál évi 300 K-val, illetőleg ha nem élveztek rendszeresen évi fizetést (évi bért, évi zsoldot), évi 300 K-val megállapitása (37.§); a végkielégitésre való igénynek biztositása olyan tisztviselők, altisztek és szolgák részére, a kik beszámitható szolgálati idejük kezdetekor negyvenedik életévüket már betöltötték volt (48.; a napszámosok és munkások nyugbérének évenkint emelkedőleg évi 120-300 koronáig való megállapitása az eddigi évi 120-200 K helyett (39.§); a dijnokok nyugdijának évi 500-1.400 koronáig való megállapitása az eddigi évi 400-1000 K helyett (103.§); a dijnokoknál a megelőző dijnoki és más szolgálatoknak beszámitása (98., 99. és 100. §-ok); kimondása annak, hogy az 1912. évi LVIII. tc. 19. §-ában megkivánt feltételeknek megfelelő rendezett tanácsu városoknál töltött szolgálati idő egy tekintet alá esik a törvényhatóságoknál töltött szolgálati idővel (122. §).

Az özvegyek ellátásaira vonatkozó határozmányoknál a lényegesebb eltérések a következők: a tisztviselői özvegyi nyugdijaknak az eddigi összegeknél átlagban 52.5%-kal, az altiszti és szolgai özvegyi nyugdijaknak pedig az eddigi összegeknél átlagban 62%-kal nagyobb fix összegekkel való olyan megállapitása, hogy a legkisebb özvegyi nyugdij a tisztviselők özvegyeinél évi 800 K, a rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében állott altisztek és szolgák özvegyeinél pedig évi 360 K lesz (53. §-nak első és harmadik bekezdései); kimondása annak, hogy az özvegyi nyugdij a férj által kiérdemelt nyugdijnak felénél kevesebb nem lehet (53. §-nak második bekezdése); a rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében nem állott altisztek és szolgák özvegyeinél a legkisebb özvegyi nyugdijnak évi 300 koronával való megállapitása (53. §-nak harmadik bekezdése); a rendszeres özvegyi nyugdijnak másfélszeres összegét kitevő özvegyi nyugdijnak engedélyezhetése olyan özvegy részére, a kinek özvegyi nyugdijra már igénye van, s a kinek férje a szolgálat teljesitése közben szenvedett baleset vagy rendkivüli esemény következtében vesztette életét (55. §-nak harmadik bekezdése); a férj által élvezett beszámitható javadalmazás teljes összegével felérő özvegyi nyugdijnak engedélyezhetése olyan özvegy részére, a kinek fegyver alatt szolgáló férje a szolgálat teljesitése közben előállott viadalban vesztette életét (55. §-nak negyedik bekezdése); özvegyi nyugdijnak biztositása - bizonyos feltételek fennforgása esetén - az olyan nő részére is, a kinek az alkalmazottal való házasságát a biróság jogerősen felbontotta (51. §-nak 5. pontja és 52.§); a végkielégitésre való igénynek biztositása olyan özvegy részére, a kinek férje beszámitható szolgálati idejének kezdetekor negyvenedik életévét már betöltötte volt (61.§); a javaslat törvényerőre emelkedését közvetlenül megelőző január hó elseje előtt elhalt tisztviselők, altisztek és szolgák özvegyeinél az özvegyi nyugdijaknak 20%-kal való felemelése (81.§); a dijnoki özvegyek nyugdijának évi 500 koronával való megállapitása az eddigi évi 200-500 K helyett (108. §).

Az árvák ellátásaira vonatkozó határozmányoknál a lényegesebb eltérések a következők: kimondása annak, hogy minden atyátlan árvának igénye van nevelési járulékra, mig eddig az özvegy az atyátlan árvák után csak akkor kaphatott nevelési járulékot, ha a férj halálakor legalább három anyai ellátásban álló gyermek maradt hátra (62.§); a tisztviselők atyátlan árváinál a nevelési járulék összegének fejenkint az 53. § első bekezdése alapján járó özvegyi nyugdijnak 1/5-ével való megállapitása az eddigi 1/6 helyett (64.§); az altisztek és szolgák atyátlan árváinál a nevelési járulék összegének fejenkint évi 72 koronával, illetőleg a rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében nem állott altisztek és szolgák atyátlan árváinál fejenkint évi 60 koronával való megállapitása az eddigi évi 36 és 24 K helyett (65.§); a dijnokok atyátlan árváinál a nevelési járulék összegének fejenkint évi 100 koronával való megállapitása az eddigi 32-82 K helyett (108.§); teljes mellőzése az eddig fennállott ama korlátozásnak, hogy az atyátlan árvák nevelési járulékainak összege együttvéve nem haladhatja meg az özvegyi nyugdijnak az összegét (64., 65., 66. és 108. §-ok);a szülőtlen vagy a szülőtlenekkel egyenlőknek tekintendő árvák nevelési járulékainak fejenkint az atyátlan árvákat megillető nevelési járulék kétszeres összegével való megállapitása abban az esetben, ha csak egy vagy két ilyen árva maradt hátra (67.§); az életkornak, a meddig a nevelési járulék jár - a nemre való tekintet nélkül - a tisztviselők árváinál betöltött huszonnegyedik, az altisztek és szolgák árváinál a betöltött tizenhatodik életévben való megállapitása, az eddigi 20., 18., 16. és 14. életév helyett (68.§); a nőalkalmazott anyátlan árvái részére nevelési járuléknak biztositása abban az esetben is, ha az árvák atyja életben van, de teljesen vagyontalan és keresetképtelen (62.§); a nevelési járulék beszüntetésének ellátás esetén ahhoz a feltételhez való kötése, hogy az élvezett ellátásnak értéke legalább évi 600 K legyen (71.§); életjáradéknak engedélyezhetése az alkalmazottnak a 68. §-ban meghatározott életkort már elért olyan atyátlan vagy szülőtlen gyermeke részére, a ki teljesen munka- és keresetképtelen s a mellett nyomorék vagy költséges ápolást igénylő beteg (76. §).

A temetési járulékokra vonatkozó határozmányoknál a lényegesebb eltérések a következők: temetési járuléknak biztositása minden - akár a tényleges szolgálatban, akár a nyugdijazott állapotban - elhalt tisztviselő, dijnok, altiszt és szolga után azok részére, a kik az elhaltnak gyógykezeltetéséről gondoskodtak, mig eddig csak az özvegyek és árvák kaphattak temetési járulékot (77. és 113. §-ok); kimondása annak, hogy a temetési járulék összegének megállapitásánál a nyugdijazott állapotban elhaltaknál is a tényleges szolgálatban utoljára élvezett beszámitható javadalmazás szolgál alapul, mig eddig az élvezett nyugellátást kellett alapul venni (78. §).

A lényegesebb különféle uj határozmányok a következők: lehetővé tétele annak, hogy méltánylást érdemlő körülmények fennforgása esetén olyan alkalmazott, illetőleg olyan özvegy és árva is kaphasson ellátást, a ki ellátásra való igényét vagy a már folyósitott ellátását birósági itélet vagy fegyelmi határozat következtében elvesztette (7., 45. és 60. §-ok); kimondása annak, hogy a hetvenedik életévét betöltött tisztviselőt szabályszerü elbánás (nyugdijazás vagy végkielégités) alá kell vonni, hacsak a ministertanács nem ad felhatalmazást arra, hogy az illető a tényleges szolgálat kötelékében továbbra is megtartassék (35.§); az 1907. évi XIX. tc. VII. fejezetében megállapitott kártalanitásnak megfelelő ellátásnak biztositása üzemi baleset esetén olyan alkalmazott és hozzátartozó részére, a kiknek az idézett tc. értelmében baleset esetére kártalanitásra lenne igényük (42.§); a szolgálati idő számitására és az ellátások megállapitására vonatkozó határozmányoknak, 1912. évi január hó elsejétől számitott visszaható erővel való felruházása az 1912. évi január hó elseje után nyugalomba helyezett tisztviselőkre, altisztekre és szolgákra, valamint az 1912. évi január hó elseje után elhalt tisztviselők, altisztek és szolgák özvegyeire és árváira (80. §).

Áttérve a szóban lévő törvényjavaslat pénzügyi kihatásának ismertetésére, mindenekelőtt megjegyzem, hogy a javaslatnak számos olyan határozmánya van, a melyek a nyugdijszükségletnek emelkedését vonják maguk után s hogy ezek közül a leglényegesebbek a következők: I. A 11. §-nak az a határozmánya, hogy az ott meghatározott főiskolai képzettséggel biró tisztviselőknél, valamint az ott felsorolt altiszteknél és szolgáknál az ott emlitett minőségben tényleges szolgálatban töltött időnek minden teljes hét hónapját nyolcz hónapnak kell számitani, a mi azt eredményezi, hogy ezek az alkalmazottak már harminczöt évi tényleges szolgálat után tarthatnak igényt a beszámitható javadalmazással egyenlő összegü nyugdijra. II. A 38. §-nak az a határozmánya, a mely a tisztviselők és a rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében álló altisztek és szolgák részére nyugdijukon felül lakbérnyugdijat is biztosit. III. Az özvegyi nyugdijaknak az 53. § szerint az eddiginél jóval kedvezőbb mértékben való megállapitása. IV. Az atyátlan és szülőtlen árvák nevelési járulékainak a 64., 65., 66., 67. és 68. §-ok szerint az eddiginél jóval kedvezőbb mértékben való megállapitására.

Az I-IV. pontok alatt emlitetteken kivül a javaslatnak még a következő határozmányai is kisebb-nagyobb mértékben maguk után vonják a nyugdijszükségletnek emelkedését és pedig: a) a 7., 45. és 60. §-oknak ama határozmányai, a melyek lehetővé teszik, hogy méltánylást érdemlő körülmények fennforgása esetén ellátást lehessen engedélyezni olyan tisztviselő, altiszt és szolga, illetőleg olyan özvegy és árva részére is, a ki az ellátásra való igényét, vagy a már élvezett ellátást birósági itélet vagy fegyelmi határozat következtében elvesztette; b) a 20. §-nak az a határozmánya, hogy a szolgálati idő megállapitásánál az egész éveken felül maradó és hat hónapot meghaladó évhányad egész évnek számit; c) a jogi és szaktanulmányi pótlékoknak a 23. § szerint a beszámitható javadalmazások közé való felvétele; d) a 31. §-nak az a határozmánya, hogy a végleges minőségben alkalmazott tisztviselők és rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében álló altisztek és szolgák már öt évi szolgálat után nyugdijra tarthatnak igényt és a 37. §-nak az a határozmánya, a mely szerint az összes altisztek és szolgák nyugdija minden egyes beszámitható szolgálati év után emelkedő százalékkal állapittatik meg; e) a napszámosok és munkások nyugbérének a 39. § szerint az eddiginél kedvezőbb mértékben való megállapitása; f) az 55. §-nak ama határozmányát, a melyek értelmében a rendes özvegyi nyugdijnál magasabb összegü özvegyi nyugdijat lehet engedélyezni olyan özvegy részére, a kinek férje a szolgálat teljesitése közben szenvedett baleset vagy rendkivüli esemény, vagy a szolgálat teljesitése közben előállott viadalban szerzett sérülés következtében vesztette életét; g) a 76. §-nak az a határozmánya, hogy a tisztviselőnek, altisztnek és szolgának a meghatározott életkort már elért olyan atyátlan vagy szülőtlen gyermeke részére, a ki teljesen munka- és keresetképtelen s a mellett nyomorék vagy költséges ápolást igénylő beteg, életjáradékot lehet engedélyezni; h) a temetési járulék összegeinek a 78. és 113. §-ok szerint az eddiginél kedvezőbb mértékben való megállapitása, valamint kiterjesztése a temetési járulék engedélyezésének olyan alkalmazottak után is, a kik után eddig temetési járulék nem járt; i) a dijnokok nyugdijainak, a dijnoki özvegyek nyugdijainak és a dijnoki árvák nevelési járulékainak a 103. és 108. §-ok szerint az eddiginél kedvezőbb mértékben való megállapitása.

Ugy az I-IV., mint az a)-i) pontok alatt emlitett határozmányok csak az olyan alkalmazottakra, valamint az olyan alkalmazottak özvegyeire és árváira fognak alkalmazást nyerni, a kik a jelen javaslatnak törvényerőre emelkedése után, illetőleg a 80. §-ban emlitett esetekben az ezt közvetlenül megelőző január hó elseje után távoztak a tényleges szolgálat kötelékéből vagy haltak meg, s ennélfogva az emlitett határozmányok által előidézett többköltségek előreláthatólag csak évek mulva fognak teljes összegükben jelentkezni s körülbelül a jelen javaslat törvényerőre emelkedésétől számitott 12-15 év alatt bekövetkező fokozatos emelkedéssel fognak érvényesülni. Számitásokat azonban csak az I-IV. pontok alatt emlitett határozmányok által valószinüleg előálló többletköltségek tekintetében eszközöltettem, mert az a)-i) pontok alatt emlitett határozmányok olyan természetüek, hogy az azok által előidézett s különben is kisebb jelentőségü többletköltségek tekintetében még csak hozzávetőleges számitásokat sem lehet eszközölni. Az I-IV. pontok alatt emlitett határozmányok által valószinüleg előálló többköltségek kiszámitásának számszerü indokolásául szolgáljanak a következők:

I. A mellékletek között lévő 5. számú „Kimutatás”-ból kitünik, hogy az 1885. évi XI. törvénycikk hatálya alá tartozott s bezárólag az 1910. év végéig nyugalomba helyezett tisztviselők, altisztek és szolgák részére ideiglenes és végleges nyugdijak és ellátási dijak czimén 1910. évben az állami zárszámadás szerint összesen 16,936.095 K, vagyis kerek összegben 17 millió korona fizettetett ki. A 7. számu „Kimutatás”-ból kitünik, hogy a nyugalomba helyezett tisztviselők, altisztek és szolgák részére 1900-1910. évig ideiglenes és végleges nyugdijak, valamint ellátási dijak czimén évenkint összesen kifizetett összegek évről-évre milyen összeggel és hány százalékkal emelkedtek. Az 1902. évről 1903. évre nem volt emelkedés, hanem csökkenés, a mi annak tulajdonitható, hogy azok az alkalmazottak, a kik már a beszámitható javadalmazással egyenlő összegü nyugdijra igényt adó szolgálati idejüket kitöltötték, 1903. évben azért nem mentek nyugalomba, mert várták a fizetésrendezési törvényjavaslatnak törvényerőre emelkedését. Ettől az egy évtől eltekintve minden évben emelkedés mutatkozik, de emelkedés százaléka eléggé különböző, a legkisebb emelkedés 3.2%, a legnagyobb 9.7%, átlagban azonban 6 százalékra tehető a tisztviselők, altisztek és szolgák nyugdijszükségletének évről-évről való emelkedése.

Ezt a 6%-os emelkedést hozzáadva a nyugdijaknak 1910. évi s a fentiek szerint 17 millió koronát kitevő szükségletéhez a tisztviselők, altisztek és szolgák valószinű nyugdijszükségletes 1911. évben összesen 18,020.000 koronára, 1912. évben pedig összesen 19,101.200 koronára tehető. A további számitások szempontjából ismernünk kell azt, hogy a tisztviselők, altisztek és szolgák összes nyugdijszükségletéből mennyi esik a tisztviselők nyugdijaira és mennyi az altisztek és szolgák nyugdijaira. Minthogy ez magából az állami zárszámadásból meg nem állapitható, az állami nyugdijasokról évenkint összeállitott s az állami zárszámadások mellékletét képező kimutatásokból összeirattam az 1885. évi XI. tc. hatálya alá tartozott és az 1901. évtől 1910. évig terjedő tiz év alatt nyugalomba helyezett tisztviselőket, altiszteket és szolgákat, valamint a részükre kiutalványozott nyugdijakat. Az összeirt adatokat a 10., 11., 12., 13., 14., 15. és 22. számu „Kimutatás”-ok tartalmazzák. A 10., 13. és 22. számu „Kimutatás”-okból kitünik, hogy a fentebb emlitett tiz év alatt nyugalomba helyezett tisztviselők részére összesen 12,969.818 K, az ugyanez alatt a tiz év alatt nyugalomba helyezett altisztek és szolgák részére pedig összesen 3,261.947 K, együtt tehát 16,231.765 K nyugdij utalványoztatott ki.

Kitünik továbbá, hogy a nyugalomba helyezett tisztviselők részére kiutalványozott összeg 79.891%-át, a nyugalomba helyezett altisztek és szolgák részére kiutalványozott összeg pedig 20.109%-át teszi a szóban lévő tiz év alatt nyugalomba helyezett összes alkalmazottak részére kiutalványozott 16,231.765 koronának. Ha már most ugyanezeket az arányszámokat alkalmazzuk a tisztviselők, altisztek és szolgák fentebb kiszámitott 1912. évi valószinü nyugdijszükségletére, azt nyerjük, hogy az összes nyugalomba helyezett tisztviselők 1912. évi valószinü nyugdijszükséglete 15,260.140 K, az összes nyugalomba helyezett altisztek és szolgák 1912. évi valószinü nyugdijszükséglete pedig 3,841.060 K, vagyis együtt 19,101.200 K lenne. Abból a szempontból, hogy a szolgálati idő kedvezőbb számitásának pénzügyi kihatását legalább hozzávetőleg megállapithassuk, ismernünk kell azt is, hogy az 1912. évi valószinü nyugdijszükségletből mennyi esik a jelen javaslat 11. §-ának hatálya alá eső tisztviselők, altisztek és szolgák nyugdijaira és mennyi a javaslat 11. §-nak hatálya alá nem eső tisztviselők, altisztek és szolgák nyugdijaira. Az 1., 2., 3., 4. és 24. sz. „Kimutatás”-okból kitünik, hogy a jelen javaslat hatálya alá tartozó összes tisztviselők részére az 1912. évi állami költségvetésben előirányzott összesen 94,942.136 K beszámitható javadalmazásból 51,738.078 K, vagyis 54.49% esik a javaslat 11. §-ának hatálya alá eső és 43,204.048 K, vagyis 45.54% a javaslat 11. §-ának hatálya alá nem eső tisztviselőkre, továbbá, hogy a jelen javaslat hatálya alá tartozó összes altisztek és szolgák részére az 1912. évi állami költségvetésben előirányzott összesen 41,475.661 K beszámitható javadalmazásból 24,313.351 K, vagyis 58.62% alá esik a javaslat 11. §-ának hatálya alá eső és 17,162.310 K, vagyis 41.38% a javaslat 11. §-ának hatálya alá nem eső altisztekre és szolgákra.

Ha már most - tekintettel arra, hogy a nyugdijak ugy eddig, mint a jövőben is kizárólag a beszámitható javadalmazáshoz igazodnak - ugyanezeket az arányszámokat alkalmazzuk a fentebb kiszámitott 1912. évi valószinü nyugdijszükségletre, azt nyerjük, hogy az 1911. évi valószinü nyugdijszükséglet: a) a javaslat 11. §-ának hatálya alá eső tisztviselőknél 8,315.260 K, b) a javaslat 11. §-ának hatálya alá nem eső tisztviselőknél 6,944.890 K, c) a javaslat 11. §-ának hatálya alá eső altiszteknél és szolgáknál 2,251.630 K, d) a javaslat 11. §-ának hatálya alá nem eső altiszteknél és szolgáknál 1,589.430 K, vagyis összesen 19,101.200 K lenne.

A szolgálati idő kedvezőbb számitásának hatása nemcsak a teljes összegü nyugdijra igényt adó szolgálati idejüket kitöltött, hanem az annál kevesebb szolgálati idő után nyugalomba vonuló tisztviselők, altisztek és szolgák nyugdijainál is jelentkezik, ugy hogy a javaslat 11. §-ának hatálya alá tartozó tisztviselők, altisztek és szolgák 10-11 évi tényleg eltöltött szolgálati idő után a beszámitható javadalmazásnak 4%-ával, 12-18 év után 6%-ával, 19-25 év után 8%-ával, 26-32 év után 10%-ával és 33-35 év után 12%-ával nagyobb nyugdijra fognak igényt tarthatni, mint a javaslat 11. §-ának hatálya alá nem eső alkalmazottak. Ez az emelkedés a szolgálati időnek kedvezőbb számitása nélkül járó nyugdijaknak 9.5%-tól 14.3%-ig terjedő emelkedését jelenti s átlagban 12.5%-ra tehető. Ezt az átlagos emelkedést számitva, a javaslat 11. §-ának a szolgálati idő kedvezőbb számitására vonatkozó határozmánya - az 1912. évi valószinü nyugdijszükségletet alapul véve - végeredményben a 11. § hatálya alá eső tisztviselőknél 1,039.406 K, a 11. § hatálya alá eső altiszteknél és szolgáknál pedig 281.454 K, összesen tehát 1,320.860 K többköltséget okozna, ha az annak folytán előálló többlet már azonnal teljes mértékben érvényesülne; ez azonban, a mint már fentebb is emlitettem, csak évek mulva fog bekövetkezni. A szolgálati időnek a javaslat 11. §-ában megállapitott kedvezőbb számitása a jelen javaslat törvényerőre emelkedésének első évében a 25. számu „Kimutatás” szerint hozzávetőleg összesen 174,849 K többköltséget okoz.

II. Az I. alatti számitás szerint a tisztviselők, altisztek és szolgák valószinü nyugdijszükséglete 1912. évben összesen 19,101.200 koronára tehető. A jelen javaslat 38. §-a szerint megállapitott lakbérnyugdij bezárólag 800 K nyugdijig a nyugdijnak 25-30%-át, 801-3400 K nyugdijig a nyugdijnak 20-29.2%-át, 3401-7000 K nyugdijig a nyugdijnak 15-21%-át és 7001-15,000 K nyugdijig a nyugdijnak 10-15.9%-át teszi. Tekintettel arra, hogy a 11. számu „Kimutatás” szerint az 1901-1910. években nyugalomba helyezett tisztviselők részére kiutalványozott nyugdijaknak 5.5%-a volt 800 koronáig terjedő, 57.3%-a 801-3400 koronáig terjedő, 27.7%-a 3401-7000 koronáig terjedő és 9.5%-a 7000 koronát meghaladó nyugdij, továbbá hogy a 14. számu „Kimutatás” szerint az 1901-1910. években nyugalomba helyezett altisztek és szolgák részére kiutalványozott nyugdijaknak 79.1%-a volt 800 koronáig terjedő és csak 20.9%-a 800 koronát meghaladó nyugdij, a javaslat 38. §-a szerint megállapitott lakbérnyugdij átlagban a nyugdijnak 23%-ára tehető. Ezt a százalékot számitva, a lakbérnyugdijnak a javaslat 38. §-ában megállapitott mértékben való rendszeresitése - az 1912. évi valószinü nyugdijszükségletet alapul véve - végeredményben összesen 4,393.276 K több költséget okozna, ha az annak folytán előálló többlet már azonnal teljes mértékben érvényesülne. Ez a többlet azonban, a mint már fentebb is emlitettem, csak évek mulva fog teljes összegében jelentkezni s a jelen javaslat törvényerőre emelkedésének első évében, az abban az évben nyugalomba helyezett tisztviselők, altisztek és szolgák részére utalványozandó lakbérnyugdijakra a 26. és 27. számu „Kimutatás”-ok szerint hozzávetőleg összesen 505.120 koronára lesz szükség.

III. Az 1885. évi XI. tc. hatálya alá tartozott s bezárólag az 1910. év végéig elhalt tisztviselőknek, altiszteknek és szolgáknak özvegyei részére özvegyi nyugdijak czimén - az 5. számu „Kimutatás”-ból kitünőleg 1910. évben az állami zárszámadás szerint összesen 7,501.053 K, vagyis kerek összegben 7,500.000 K fizettetett ki. A 7. számu „Kimutatás”-ból kitünik, hogy a tisztviselői, altiszti és szolgai özvegyek részére 1900-1910. évig özvegyi nyugdijak czimén évenkint összesen kifizetett összegek évről-évre milyen összeggel és hány százalékkal emelkedtek. Az emelkedés százaléka eléggé különböző, a legkisebb emelkedés 3.3%, a legnagyobb 6%, átlagban azonban 4.7%-ra tehető a tisztviselői, altiszti és szolgai özvegyek özvegyi nyugdijszükségletének évről-évre való emelkedése. Ezt a 4.7%-os emelkedést hozzáadva az özvegyi nyugdijaknak 1910. évi s a fentiek szerint 7,500.000 koronát kitevő szükségletéhez, a tisztviselői, altiszti és szolgai özvegyek valószinü özvegyi nyugdijszükséglete 1911. évben összesen 7,852.500 koronára, 1912. évben pedig összesen 8,221.567 koronára tehető. Az özvegyi nyugdijaknál sem lehet magából az állami zárszámadásból megállapitani, hogy a kifizetett összegből mennyi esik a tisztviselői özvegyek nyugdijaira és mennyi az altiszti és szolgai özvegyek nyugdijaira, minélfogva itt is összeirattam az 1885. évi XI. tc. hatálya alá tartozott és az 1901. évtől 1910. évig terjedő tiz év alatt elhalt tisztviselőknek, altiszteknek és szolgáknak özvegyeit, valamint a részükre kiutalványozott özvegyi nyugdijakat. Az összeirt adatokat a 16., 17., 18., 19., 20., 21. és 23. számu „Kimutatás”-ok tartalmazzák. A 16., 19. és 23. számu „Kimutatás”-okból kitünik, hogy a fentebb emlitett tiz év alatt elhalt tisztviselők özvegyei részére összesen 3,993.025 K, az ugyanez alatt a tiz év alatt elhalt altisztek és szolgák özvegyei részére pedig összesen 993.941 K, együtt tehát 4,986.966 K özvegyi nyugdij utalványoztatott ki. Kitünik továbbá, hogy a tisztviselői özvegyek részére kiutalványozott összeg 80.079%-át, az altiszti és szolgai özvegyek részére kiutalványozott összeg pedig 19.931%-át teszi a szóban lévő tiz év alatt elhalt tisztviselők, altisztek és szolgák özvegyei részére kiutalványozott 4,986.966 koronának. Ha már most ugyanezeket az arányszámokat alkalmazzuk a tisztviselői, altiszti és szolgai özvegyek fentebb kiszámitott 1912. évi valószinü özvegyi nyugdijszükségletére, azt nyerjük, hogy az összes tisztviselői özvegyek 1912. évi valószinü özvegyi nyugdijszükséglete 6,582.926 K, az összes altiszti és szolgai özvegyek 1912. évi valószinü özvegyi nyugdijszükséglete pedig 1,638.641 K, vagyis együtt 8,221.567 K lenne. A 37. számu „Összehasonlitás”-ból kitünik, hogy az özvegyi nyugdijnaknak a javaslat 53. §-ának első bekezdésében tervezett megállapitása a jelenlegi özvegyi nyugdijaknak milyen mértékü emelését jelenti. Ez az emelkedés a tisztviselői özvegyek nyugdijainál - eltekintve az I. és II. fizetési osztályokba tartozó, valamint a csak évi 1400 K beszámitható javadalmazás élvezetében állott tisztviselők özvegyeitől - 38.8%-tól 61.3%-ig terjed s átlagban 52.5%-ra tehető, az altiszti és szolgai özvegyek nyugdijainál pedig 43.7%-tól 80.4%-ig terjed s átlagban 62%-ra tehető. Ezeket az átlagos emelkedéseket számitva, az özvegyi nyugdijaknak a javaslat 53. §-ának első bekezdésében tervezett megállapitása, abban az esetben, ha az annak folytán előálló többlet azonnal teljes mértékben jelentkeznék,- az 1912. évi valószinü özvegyi nyugdijszükségletet alapul véve - végeredményben a tisztviselők özvegyeinél 3,456.036 K, az altisztek és szolgák özvegyeinél pedig 1,015.957 K többköltséget okozna.

Ehhez még hozzá kell adni a tisztviselői özvegyek nyugdijainál kiszámitott többletnek körülbelül 10%-át, vagyis 345.603 koronát, mert a javaslat 53. §-a második bekezdésének az a határozmánya, a melynek értelmében abban az esetben, ha az 53. § első bekezdése szerint járó özvegyi nyugdij kevesebb lenne, mint annak az összegnek a fele, a mely a férjet nyugdij czimén megillette vagy megillette volna, az özvegy részére a különbözetet is ki kell utalványozni, a 38. számu „Kimutatás”-ból kitünőleg tulajdonképen csak a tisztviselők özvegyeinél fog érvényesülni. Az özvegyi nyugdijaknál tehát a többköltség együttvéve végeredményben 4,817.596 koronára tehető, a mi az 1912. évi valószinü özvegyi nyugdijszükségletnek 58.6%-kal való emelkedését jelenti. Ez a többlet, a mint már fentebb is emlitettem, csak évek mulva fog teljes összegében jelentkezni. A jelen javaslat törvényerőre emelkedésének első évében, az abban az évben elhalt tisztviselők, altisztek és szolgák özvegyeinek özvegyi nyugdijainál a többlet a 28. és 29. számu „Kimutatás”-ok szerint hozzávetőleg összesen 381.970 koronára tehető.

IV. A nevelési járulékoknál a javaslat következő határozmányainak van a szükségletet emelő hatása: a) annak, hogy a tisztviselők özvegyeit a javaslat 53. §-ának első bekezdése alapján megillető özvegyi nyugdijak, a melyek a javaslat 64. §-a szerint alapul szolgálnak a tisztviselői árvák nevelési járulékainak megállapitásánál, átlagban 52.5%-kal emeltettek, b) annak, hogy az altisztek és szolgák atyátlan árváinál a nevelési járulékok összege - a javaslat 65. §-a szerint - az eddigi nevelési járulékok összegének kétszeresére és háromszorosára emeltetett, c) annak, hogy a 62. § szerint a jövőben minden atyátlan - akár tisztviselői, akár altiszti vagy szolgai - árvának igénye lesz nevelési járulékra, mig eddig az atyátlan árvák után az özvegy csak akkor kaphatott nevelési járulékot, ha a férj halálakor legalább három anyai ellátásban álló gyermeke volt, vagy ha legalább két gyermeke állott anyai ellátásban s a harmadikkal teherben volt, d) annak, hogy a tisztviselők egy-egy atyátlan árváját megillető nevelési járuléknak mértéke a 64. és 66. §-ok szerint az özvegyi nyugdijnak egyötödével állapittatott meg az eddigi egyhatod helyett, e) annak, hogy az eddigi fennállott az a korlátozás, hogy az atyátlan árváők nevelési járulékai együttvéve nem haladhatják meg az özvegyi nyugdijat, teljesen mellőztetett, f) annak, hogy a szülőtlen vagy a szülőtlenekkel egyenlőknek tekintendő árvák, ha csak egy vagy két ilyen árva maradt hátra - a javaslat 67. §-a szerint - fejenkint az atyátlan árvákat megillető nevelési járuléknak kétszeresét fogják kapni, az eddigi másfélszeres összeg helyett, g) annak, hogy az az életkor, a meddig az árva nevelési járulékot kaphat - a javaslat 68. §-a szerint - a nemre való tekintet nélkül, a tisztviselők árváinál a betöltött huszonnegyedik, az altisztek és szolgák árváinál pedig a betöltött tizenhatodik életévben állapittatott meg, mig eddig ez a kor a tisztviselők fiárváinál a betöltött huszadik, leányárváinál a betöltött tizennyolczadik, az altisztek és szolgák fiárváinál a betöltött tizenhatodik és leányárváinál a betöltött tizennegyedik életévben volt megállapitva.

Teljes lehetetlenség azonban még csak megközelitő pontossággal is megállapitani azt, hogy a fentebb emlitett határozmányok előreláthatólag milyen mértékben fogják emelni a nevelési járulékok szükségletét. Annyi kétségtelen, hogy az emlitett határozmányok mindegyike lényeges többletköltséget okoz és hogy a nevelési járulékok szükséglete végeredményben az eddigi szükségletnek kétszeresét is meg fogja haladni, mert nemcsak a nevelési járulékok mértékei emelkednek igen jelentékenyen, de igen nagy többletköltséget fog okozni az, hogy háromnál kevesebb, anyai ellátásban álló gyermek is fog kapni nevelési járulékot.

A 8. számu „Kimutatás” szerint az 1885. évi XI. tc. hatálya alá tartozott s bezárólag az 1910. év végéig elhalt tisztviselőknek, altiszteknek és szolgáknak árvái részére nevelési járulékok czimén 1910. évben az állami zárszámadás szerint összesen 498.196 K, vagyis kerek összegben 500.000 K fizettetett ki. Ugyancsak a 8. számu „Kimutatás”-ból kitünik, hogy a tisztviselői, altiszti és szolgai árvák részére 1900-1910. évig nevelési járulékok czimén évenkint összesen kifizetett összegek évről-évre átlagban 3.3%-kal emelkedtek. Ezt a 3.3%-os emelkedést hozzáadva a nevelési járulékoknak 1910. évi s a fentiek szerint 500.000 koronát kitevő szükségletéhez, a tisztviselői, altiszti és szolgai árvák nevelési járulékainak valószinü szükséglete 1911. évben összesen 516.500 koronára, 1912. évben pedig összesen 533.544 koronára tehető. A fentiek szerint tehát a nevelési járulékoknál a többköltség végeredményben legalább 600.000 koronára s a javaslat törvényerőre emelkedésének első évében, ennek az összegnek körülbelül egytized részére, vagyis 60.000 koronára tehető.

Összegezve az I-IV. pontok alatt kiszámitott többleteket, azt nyerjük, hogy: I. a szolgálati időnek kedvezőbb számitása 1.320,860 K; II. a lakbérnyugdij rendszeresitése 4.393,276 K; III. az özvegyi nyugdijak felemelése 4.817.596 K; IV. a nevelési járulékok kiterjesztése és felemelése 600,000 K vagyis összesen 11.131,732 K többletet fog végeredményben okozni, a mihez még hozzáadva a kezdetben emlitett a)-i) pontok alatt felsorolt határozmányok által okozott s legalább 7-800,000 koronával számitható többköltséget, kerek összegben 12 millió koronára tehető ez a többlet, a mely a jelen javaslat kedvezőbb határozmányai folytán végeredményben évek mulva elő fog állani, a mely a jelen javaslat kedvezőbb határozmányai folytán végeredményben évek mulva elő fog állani, de a mely természetszerün még növekedni fog az által, hogy abban az évben, a melyben ez a többszükséglet érvényesülni fog, a nyugdijszükséglet a természetes emelkedés folytán magasabb lesz, mint a fenti számitásoknál alapul vett 1912. évi valószinü nyugdijszükséglet.

A javaslat törvényerőre emelkedésének első évében pedig: I. a szolgálati időnek kedvezőbb számitása 174,849 K; II. a lakbérnyugdij rendszeresitése 505,120 K; III. az özvegyi nyugdijak felemelése 381,970 K; IV. a nevelési járulékok kiterjesztése és felemelése 60,000 K; V. az a)-i) pontok alatt emlitett határozmányok 80,000 K vagyis összesen 1.201,939 K többköltséget fognak előreláthatólag okozni, a mely többköltség természetesen a legközelebbi években évről-évre majdnem ugyanannyival emelkedik.

Ezeken felül lényeges többköltséget okoz még a javaslat 81. §-ának az a határozmánya, a melynek értelmében a javaslat törvényerőre emelkedését közvetlenül megelőző január hó elseje előtt elhalt tisztviselők, altisztek és szolgák özvegyeinek nyugdijai 20%-kal felemeltetnek. A fentebbi III. pont alatt kiszámittatott, hogy a tisztviselői, altiszti és szolgai özvegyek özvegyi nyugdijszükséglete 1911. évben valószinüleg 7.852,500 K lesz, ennek 20%-a 1.570,500 K, tehát kerek összegben 1.600,000 koronára tehető a régi özvegyek özvegyi nyugdijainak felemelése folytán előálló többköltség abban az esetben, ha a javaslat még az 1912. év folyamán emelkedik törvényerőre. Ez a többköltség - ellentétben a fentebbi többletekkel - csak a javaslat törvényerőre emelkedésének első évében fog teljes összegében jelentkezni s azontul évről-évre csökkenni fog. Mindezekkel a többköltséget okozó határozmányokkal szemben a javaslatnak egyetlen olyan határozmánya volt, a mely bevételt jelent. Ez a javaslat 30. §-ának az a határozmánya, a mely a tisztviselőket és a rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében álló altiszteket és szolgákat nyugdijjárulék fizetésére kötelezi. A nyugdijjárulék fizetési kötelezettségének a javaslat 30. §-ában megállapitott mértékben való behozatala - a beszámitható javadalmazásoknak az 1912. évi állami költségvetésben előirányzott összegeit alapul véve - a 24. számu „Kimutatás” szerint összesen évi 3.378,000 K, vagyis kerek összegben évi 3.400,000 K bevételt jelent.

A törvényjavaslat hét fejezetből áll, a melyek közül az első az általános, a második az alkalmazottak ellátására vonatkozó, a harmadik az özvegyek és árvák ellátására vonatkozó, a negyedik a temetési járulékra vonatkozó, az ötödik az átmeneti, a hatodik a dijnokok, valamint azok özvegyeinek és árváinak ellátására vonatkozó és a hetedik a záróhatározmányokat tartalmazza.

Részletes indokolás az 1. §-hoz

Ez a §, a mely meghatározza azt, hogy kik tarthatnak igényt ellátásra, lényegébe megfelel az 1885. évi XI. tc. 1. §-ának.

A b) pont alatt emlitett altiszteken és szolgákon és a c) pont alatt emlitett napszámosokon és munkásokon kivül még olyan egyének is állanak az állam szolgálatában, a kiknek állása nincsen rendszeresitve, a kik tulajdonképen sem altisztek, sem szolgák, sem napszámosok, sem munkások, a kiknek alkalmazása azonban vagy az altisztek és szolgák, vagy a napszámosok és munkások alkalmazásával tekinthető egyenlőnek. Ilyenek például: a havi, heti vagy napi bér vagy zsold mellett alkalmazott gépészek, gépkocsivezetők, felvonógépkezelők, fütők, főápolók, főápolónők, ápolók, ápolónők, betegápolók, beteglátogatók, betegvezetők, fürdősök, erdőlegények, erdőőrök, segéderőőrök, partőrök, kormányosok, ladikvezetők, raktárnokok, műszerészek, kőnyomósegédek, utkaparók, házmesterek, hidfelügyelők, hidőrök, hidseprők, vámolók, éjjeli őrök, tüzoltók, őrök, egyházfiak, kézművesek, udvarosok, kőművesek, bádogosok, kovácsok, kocsisok, felügyelőnők, gazdasszonyok, ruhatárosnők, ruhakezelőnők, gyermekgondozónőkl, szülésznők, motozónők stb. Rendkivül bajos magában a törvényben megállapitani, hogy ezek közül az alkalmazottak közül kik tartozzanak a b) pont alatt emlitett altisztek és szolgák közé és kik a c) pont alatt emlitett napszámosok és munkások közé. Ennélfogva ugy a b), mint a c) pontnál kimondatott, hogy ellátásra igényt tarthatnak az altisztekkel és szolgákkal, illetőleg a napszámosokkal és munkásokkal egy tekintet alá eső egyéb alkalmazottak is s a második bekezdésbe az a határozmány vétetett fel, hogy a ministerium rendeleti uton állapitja meg azt, hogy milyen alkalmazottak tartoznak a b) és c) pontok alatt emlitett egyéb alkalmazottak közé.

Megjegyzem, hogy a jelen javaslatnak mindama határozmányai, a melyek a nem rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) mellett alkalmazott altisztekre és szolgákra, illetőleg a napszámosokra és munkásokra vonatkoznak, önként érthetőleg kiterjednek a velük egy tekintet alá eső egyéb alkalmazottakra is.

A d) pont alatt - mint ellátásra igényjogosultak - csak az a) és b) pontok alá tartozó alkalmazottaknak özvegyei és árvái vannak felsorolva, a miből következik, hogy a c) pont alá tartozó alkalmazottaknak özvegyei és árvái ellátásra igényt egyáltalán nem tarthatnak.

A 2. §-hoz

Az ebben a §-ban, valamint a következő 3. §-ban foglalt határozmányok, a melyek megállapitják, hogy a jelen javaslat határozmányai szempontjából kiket kell az állami tisztviselőkkel, altisztekkel, szolgákkal, napszámosokkal és munkásokkal teljesen egyenlőknek tekinteni, lényegükben megfelelnek az 1885. évi XI. tc. 2. §-ában foglaltaknak. Az állami felső nép- és polgári iskolai és az állami gyógypedagogiai tanitó személyzetet a §-ban a Képv. pénzügyi bizottsága vette fel.

A 4. §-hoz

Ez a § egészen uj határozmányokat tartalmaz. A gyakornokok eddig egyáltalán nem tarthattak igényt ellátásra, azonban ez nem volt törvényben kimondva. A jelen szakasz a gyakornokokra nézve az eddiginél kedvezőbb helyzetet teremt, a mennyiben kimondja, hogy csak az évi segélydij élvezetében nem álló gyakornokok nem tarthatnak igényt ellátásra és hogy az évi segélydij élvezetében álló gyakornok a jelen javaslat határozmányai szempontjából az ideiglenes minőségben alkalmazott tisztviselővel esik egy tekintet alá. Természetes továbbá, hogy a fizetéstelen vagy tiszteletbeli minőségben alkalmazott tisztviselők, altisztek és szolgák ellátásra igényt nem tarthatnak, mert az ellátás megállapitásának egyik alapja az utoljára élvezett beszámitható javadalmazás; félreértések elkerülése végett azonban ennek a kimondását is szükségesnek tartom.

A fizetéstelen vagy tiszteletbeli minőségben alkalmazott tisztviselőkkel, altisztekkel és szolgákkal egy tekintet alá esnek továbbá a valamely állásnak czimével és jellegével vagy csak czimével felruházott azok a tisztviselők, altisztek és szolgák is, a kik egyidejüleg nem töltenek be beszámitható javadalmazás élvezetével egybekötött állást, minélfogva a jelen szakaszban ezek is felsoroltattak.

Az 5. §-hoz

Az első bekezdés lényegében megfelel az 1885. évi XI. tc. 3. §-a utolsó bekezdésének. Uj azonban az első bekezdésnek az a határozmánya, a mely az ellátási igényből való kizárás alól kiveszi azokat a felmondás feltétele mellett alkalmazottakat, a kik a jelen javaslat 1. §-ának c) pontja alá tartoznak. Ezek a napszámosokkal és a munkásokkal egy tekintet alá eső, ugynevezett szegődményes alkalmazottak, a kik az 1885. évi XI. tc. 3. §-a értelmében felmondás feltétele mellett alkalmazottaknak voltak tekintendők s mint ilyenek, ki voltak zárva az ellátásból. Nem egy eset fordult elő, hogy 30-40 évig alkalmazásban állott ilyen szegődményes alkalmazottat minden ellátásra való igény nélkül kellett elbocsátani. Ez annál is inkább méltánytalan volt, mert az állandóan alkalmazott napszámosok és munkások, az 1885. évi XI. tc. 27. §-a értelmében ellátásra birtak igénynyel. Minthogy pedig a szegődményes alkalmazottakat a napszámosokkal egy tekintet alá esőknek lehet venni, utóbbi időben az a gyakorlat fejlődött ki, hogy az 1885. évi XI. tc. 3. §-ának utolsó bekezdése csak a tisztviselőkre alkalmaztatott s ennélfogva a szegődményes alkalmazottak az állandó napszámosokkal vétettek egyenlő elbánás alá. Az emlitett határozmány tehát csak törvénybe foglalása az e tekintetben már eddig is követett gyakorlatnak.

Uj határozmányt tartalmaz a második bekezdés, a mely kimondja, hogy az 1. § b) vagy c) pontja alá tartozó azok az alkalmazottak, a kik valamely szerzetes rendnek tagjai, ellátásra igényt nem tarthatnak. Különösen az állami gyógyintézeteknél, a m. kir. állami rendőrségnél, az egyetemi klinikákon és a honvéd kórházaknál vannak nagyobb számban alkalmazva irgalmas testvérek és apáczák ápolónői minőségben. Minthogy ezek a szerzetes rend részéről teljes ellátásban részesülnek, egyáltalán nem lenne indokolt nekik állami ellátást is biztositani. Ez a határozmány nem vonatkozik az 1. § a) pontja alá tartozó tisztviselőkre, altisztekre és szolgákra.

A 6. §-hoz

Ez a § lényegében megfelel az 1885. évi XI. tc. 5. §-ának. E § határozmányai az összes alkalmazottakra, tehát a napszámosokra és munkásokra is kiterjednek. Az 5. pontban foglalt határozmányra nézve a következőket jegyzem meg: Az 1878. évi V. tc. (büntetőtörvény) 55. §-ának 1. pontja szerint: a hivatalvesztésre, vagy viselt hivatalának, vagy állásának elvesztésére itélt egyén elveszti kinevezését vagy választás utján nyert közhivatalát vagy szolgálatát, ugyszintén hatósági megerősités folytán viselt hivatalát, szolgálatát, vagy állását s az ezek után járó nyugdijigényeit, nyug- vagy kegydijat. E határozmánynak felel meg a jelen § 5. pontjába felvett az az általános határozmány, hogy ellátásra igényt nem tarthat az, a kit a biróság jogerős itélettel hivatalvesztésre, vagy viselt hivatalának vagy állásának elvesztésére itélt. Minthogy azonban az 1878. évi V. törvénycikknek hatálya Horvát-Szlavonországokra nem terjed ki, a fenti általános határozmányt ki kellett egésziteni azzal, hogy ellátásra az sem tarthat igényt, a kit a biróság olyan büntetendő cselekmény miatt itélt el jogerősen szabadságvesztés-büntetésre, a melylyel a közhivatalnak vagy szolgálatnak elvesztése, mint törvény szerint következő hatály van egybekötve. Az 1890. évi junius hó 10-én kelt Horvát-Szlavonországi autonom törvény 1. czikke értelmében ugyanis: valamely büntett miatt hozott minden itélet folytán az elitélt elveszti köz-, állami, országos vagy községi hivatalás és szolgálatát, tekintet nélkül arra, vajjon kinevezés, választás vagy hatósági megerősités alapján viseli-e azokat, továbbá elveszti az emlitett hivatalok és szolgálatok után járó ellátásra való jogát, valamint az ezen hivatalok és szolgálatok betöltése alapján már élvezett ellátást és kegydijat. Ugyane törvény III. czikke szerint pedig: a Horvát-Szlavonországokban érvényben álló büntetőtörvény 460., 461., 463. és 464. §-aiban megjelölt kihágások (ugymint e büntetőtörvény 173., 174., 175. és 176. §-ai szerint minősülő lopás a 181. és 189. §-ok szerint minősülő sikkasztás, a 199., 200. és 201. §-ok szerint minősülő csalás és a 185. és 186. §-ok szerint minősülő részesség a lopásban vagy sikkasztásban) miatt hozott minden itélet az elitéltre nézve az idézett törvény I. czikkében felsorolt következményekkel jár.

A második bekezdés szövegezéséből kitünik továbbá, hogy az olyan tisztviselő, altiszt vagy szolga neje és gyermekei részére, a ki állását önként elhagyva, arra felhivás daczára, a felhivásban megszabott határidő alatt nem tért vissza, az özvegyeket és árvákat a jelen javaslat határozmányai alapján megillető ellátások - a 74. § értelmében - ideiglenesen utalványozhatók abban az esetben, ha az állásnak önkéntes elhagyását eltünésnek lehet minősiteni. Ennek esetről-esetre való elbírálására az administrativ hatóságok illetékesek. Uj az utolsóelőtti bekezdésben foglalt határozmány is.

A 7. §-hoz

Teljesen uj határozmányokat tartalmaz a jelen §, a mely lehetővé teszi, hogy méltánylást érdemlő körülmények fennforgása esetén az a tisztviselő, altiszt vagy szolga, illetőleg az olyan tisztviselőnek, altisztnek és szolgának özvegye és árvája is részesülhessen ellátásban, a ki ellátásra való igényét a 6. §-nak 5., 6. vagy 7. pontja értelmében, birósági itélet vagy fegyelmi határozat következtében elvesztette. A szolgálat kötelékéből való elbocsátást kimondó fegyelmi határozatnak az 1885. évi XI. tc. 5. §-a értelmében, eddig az volt a következménye, hogy nemcsak az ilyen módon büntetett alkalmazott, hanem neje és gyermekei is teljesen elvesztették ugy az állandó, mint az egyszersmindenkorra szóló ellátásra való igényeiket: az ilyen büntetés tehát nagyon sulyos vagyoni büntetést is vont maga után. Nem szorul bővebb indokolásra, hogy ez a vagyoni büntetés mennyire sujtja különösen az alkalmazottnak nejét és gyermekeit, a kiknek a legtöbb esetben a legkisebb részük sincs a szolgálat kötelékéből való elbocsátásra szóló büntetés kimondását előidéző cselekmény elkövetésében s a kik ennélfogva teljesen ártatlanul bünhődnek a férj vagy apa vétkeért.

De nagyon sok esetben maga az elbocsátásra itélt alkalmazott sem érdemli meg, hogy vagyonilag teljesen tönkretéve, a koldusbotra juttattassék. Módot kellett tehát nyujtani a törvényben arra, hogy ott, a hol azt a körülmények indokolják, a szolgálat kötelékéből fegyelmi uton elbocsátott alkalmazott, illetőleg annak özvegye és árvái megfelelő ellátásban részesülhessenek.

A fegyelmi hatóságok által kimondott s a szolgálat kötelékéből való elbocsátásra szóló büntetéssel (6. §-nak 6. és 7. pontja) teljesen egyenlő hatályu még a birósági itélettel kimondott hivatalvesztésre szóló büntetés is (6. §-nak 5. pontja), a mely szintén maga után vonja, hogy ugy az alkalmazott, mint özvegye és árvája elveszti az ellátásra való igényét. Méltányosnak tartom, hogy az eddig e tekintetben fennállott tulszigoru határozmányok is hasonlókép enyhittessenek, mint a szolgálat kötelékéből fegyelmi uton elbocsátott tisztviselőknél, altiszteknél és szolgáknál. Az állami tisztviselők országos egyesülete és az országos birói és ügyészi egyesület e tekintetben azt a kérelmet terjesztették elém, hogy törvényben mondassék ki az, hogy a birósági itélettel vagy fegyelmi határozattal hivatalvesztésre vagy a szolgálat kötelékéből való elbocsátásra itélt alkalmazottnak igénye van a különben őt megillető nyugdijának felére. Ezt a kérelmet ilyen alakban azért nem tartom teljesithetőnek, mert előfordulhatnak olyan esetek, a melyekben az alkalmazott semmiféle kiméletet sem érdemel s igy arra sem lenne érdemes, hogy az állam részéről bármilyen csekély mértékü ellátásban részesüljön. Nem tartom tovább indokoltnak, hogy hivatalvesztésre vagy a szolgálat kötelékéből való elbocsátásra itélt olyan alkalmazottak, a kiknek a megélhetésüket teljesen biztositó vagyonunk vagy egyéb jövedelmük van, még az állam részéről is ellátásban részesittessenek.

Mindezeket figyelembe véve, legczélszerübbnek annak a kimondását tartom, hogy ilyen esetekben - feltéve természetesen, hogy méltánylást érdemlő körülmények egyáltalán fennforognak és hogy a kivételes elbánást a vagyoni viszonyok is indokolják - a tisztviselő, altiszt vagy szolga, illetőleg annak özvegye és árvái részére ellátást lehessen engedélyezni. Ez az ellátás teljesen ugyanolyan természetü ellátás (végkielégités, nyugdij, özvegyi nyugdij vagy nevelési járulék) lenne, mint a milyen a tisztviselőt, altisztet vagy szolgát, illetőleg annak özvegyét és árváit egyébként megilletné, az ellátás mértéke azonban esetről-esetre, - még pedig a fennforgó méltányossági körülmények figyelembevételével, - annak az ellátásnak megfelelő hányadában, vagy egész kivételesen annak egészében lenne megállapitandó, a mely a tisztviselőt, altisztet vagy szolgát, illetőleg annak özvegyét és árváit a jelen javaslat értelmében megilletné abban az esetben, ha a tisztviselő, altiszt vagy szolga, szolgálatának a 6. § 5., 6. és 7. pontjaiban emlitett okokból való megszünésekor szolgálatképtelenné vált volna.

Annak az elbirálásával, hogy forognak-e fenn egyáltalán méltánylást érdemlő körülmények, nézetem szerint ugy a birósági itélettel hivatalvesztésre, mint a fegyelmi határozattal a szolgálat kötelékéből való elbocsátásra itélt tisztviselőnél, altisztnél és szolgánál első sorban a fegyelmi hatóságot kellene megbizni, mig az ellátás engedélyezésének jogát, valamint az engedélyezendő ellátás összegének megállapitását a ministernek (állami számvevőszék elnökének) kellene fenntartani. Ennek megfelelően vétetett fel az első bekezdésbe az a határozmány, hogy az ellátást ilyen esetekben, annak az első foku fegyelmi hatóságnak a javaslatára, a melynek illetékessége alá a tisztviselő, altiszt vagy szolga a tényleges szolgálatban utoljára tartozott, a minister (állami számvevőszék elnöke) engedélyezi, a mi azt jelenti, hogy ellátást csak akkor lehet engedélyezni, ha azt az emlitett elsőfoku fegyelmi hatóság javasolta, viszont, hogy a minister (állami számvevőszék elnöke) az ellátás engedélyezését, ha azt az eset körülményei indokolják, megtagadhatja, daczára annak, hogy az elsőfoku fegyelmi hatóság az ellátás engedélyezését hozta javaslatba. Az egyöntetü eljárás biztositása szempontjából még szükségesnek tartom, hogy ilyen ellátások engedélyezéséhez előzetesen a pénzügyminister hozzájárulása is kikéressék.

Megjegyzem, hogy az ellátás engedélyezhetése nem köttetett a teljes vagyontalansághoz, hanem csak ahhoz a feltételhez, hogy az engedélyezést a vagyoni viszonyok is indokolttá tegyék. Igen gyakori ugyanis az az eset, hogy a tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának igen csekély, vagy jövedelmet nem is hajtó vagyona van, nem volna tehát méltányos, hogy részére emiatt ne lehessen ellátást engedélyezni. Megjegyzem továbbá, hogy abból a körülményből, hogy a tisztviselő, altiszt vagy szolga részére a jelen szakasz alapján ellátás engedélyeztetett, még nem következik az, hogy elhalálozás esetén özvegyének és árváinak bármilyen ellátásra igénye lenne, vagyis ilyen esetekben teljesen uj - még pedig ismét a fentebb emlitett elsőfoku fegyelmi hatóság javaslatától feltételezett - engedélyezés tárgyát képezi az özvegynek és árváknak engedélyezhető ellátás.

A második bekezdés különleges határozmányt tartalmaz. A 6. §-nak 5. pontjában emlitett esetekben ugyanis, ha a biróság itéletében szabadságvesztés-büntetést is megállapit, a jelen § alapján engedélyezett állandó ellátást az elitélt tisztviselő, altiszt vagy szolga részére, a szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának tartamára nem lehet folyósitani, mert az 1878. évi V. tc. 59. §-ának második bekezdése kimondja, hogy a szabadságvesztés büntetésre elitéltnél, az 1878. évi V. tc. 55. §-ában felsorolt hivatalok, állások és szolgálatok, valamint a rendek és diszjelek után járó fizetések vagy más javadalmazások, továbbá a nyug- és kegydijak élvezete a szabadságvesztés-büntetés tartama alatt megszünik. A mennyiben tehát az ilyen tisztviselő, altiszt vagy szolga nőtelen és gyermektelen, ellátásra, az engedélyezett állandó vagy ha nejének és gyermekének a jelen javaslat értelmében egyébként sincsen igénye állandó ellátást csak a szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának befejezését követő hó elsejétől kezdve lehet folyósitani. Nem lenne azonban méltányos az engedélyezett állandó ellátás folyósitásának kezdő időpontjául ugyancsak a szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának befejezését megállapitani olyan esetekben, a mikor a tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának neje vagy ellátatlan gyermeke van, a kik ez esetben mindaddig, a mig a férj vagy apa a szabadságvesztés-büntetést ki nem töltötte, minden ellátás nélkül maradnának, pedig éppen ebben az időben szorulnak rá leginkább az ellátásra. Erre való tekintettel vétetett fel a második bekezdésbe az a határozmány, hogy a tisztviselő, altiszt vagy szolga részére engedélyezett állandó ellátást ilyen esetben a szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának tartama alatt nem a tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának kezeihez, hanem nejének vagy gyermekeinek, illetőleg a gyám vagy gondnok kezeihez kell folyósitani. Bővebb indokolást nem igénylő feltételül azonban kiköttetett, hogy a tisztviselő, altiszt vagy szolga részére engedélyezett állandó ellátást ilyen esetben csak akkor lehet a nő vagy a gyermek kezeihez folyósitani, ha azok állandó ellátásra a javaslat egyéb határozmányai értelmében igénynyel birnak.

A 10. §-hoz

Az első bekezdés - a szöveg módositásától eltekintve - még annyiban is eltér az 1885. évi XI. tc. 7. §-ának első bekezdésétől, hogy a beszámitható szolgálati idő kezdetéül nem az első hivatali eskü letételének napja, hanem a szolgálat tényleges megkezdésének napja állapittatott meg. Régebbi időkben ugyanis gyakori volt az az eset, hogy a tisztviselő, altiszt vagy szolga a hivatali esküt nem a tényleges szolgálat megkezdésének napján, hanem csak később, néha hetek, sőt hónapok mulva tehette le; az pedig egyáltalán nem lenne méltányos, hogy ilyen esetekben a hivatali eskü letételéig tényleges szolgálatban töltött idő teljesen figyelmen kivül hagyassék. Eltérés továbbá még az is, hogy a tényleges szolgálat végéül nem az ellátási igény megállapitásának meglehetősen ingatag időpontja, hanem annak a hónapnak a vége állapittatott meg, a mely hónapban a tisztviselő, altiszt vagy szolga a tényleges szolgálat köteléke alól felmentetett.

A 11. §-hoz

Az állami tisztviselőknek már évek óta hangoztatott és emlékirataikban kifejezésre is juttatott óhajuk az, hogy a köteles szolgálati idő a jelenlegi negyven évről harminczöt évre leszállittassék, illetőleg hogy a nyugdij-százalék ugy állapittassék meg, hogy harminczöt évi beszámitható szolgálati idő után a beszámitható javadalmazásnak teljes összegével felérő nyugdijra legyen igényük. Indokul felhozzák, hogy a minősitésnek folytonos szigoritása és a tisztviselők munkaerejének évről-évre fokozottabb mértékben való igénybevétele folytán, a tisztviselők többsége harminczöt évi szolgálat után már fáradt és kimerült, s hogy ennélfogva a tényleges szolgálatban való további megtartásuk a szolgálatra nézve nem előnyös. Hivatkoznak továbbá arra, hogy a külföldön s különösen Ausztriában a köteles szolgálati idő már harminczöt évre leszállittatott s hogy hasonló kedvezményben részesültek legutóbb a közös hadseregek és a m. kir. honvédségnek havidijasai is.

A minket közelebbről érdeklő ellátási törvények és szabályok közül eddig csak kettőben van a negyven évnél rövidebb köteles szolgálati idő általánosságban behozva, és pedig a m. kir. államvasutak nyugdijintézeténél, a hol a nyugdijintézetnek összes tagjai, tisztviselők, altisztek és szolgák egyaránt, már harminczhat, illetőleg a mozdony- és vonatkisérő személyzethez tartozó tagok már huszonnégy beszámitható szolgálati év után tarthatnak igényt, beszámitható javadalmazásuk teljes összegével felérő nyugdijra és Ausztriában, a hol az 1907. évi február hó 19-én kelt osztrák törvénynyel az addig negyven évben megállapitott köteles szolgálati idő a tisztviselőknél harminczöt évre leszállittatott, illetőleg a nyugdij-százalék ugy állapittatott meg, hogy a tisztviselők harminczöt évi beszámitható szolgálati idő után beszámitható javadalmazásuk teljes összegével felérő nyugdijra tarthatnak igényt. Az altisztekre és szolgákra ez a kedvezmény Ausztriában nem terjesztetett ki, ugy hogy ezek jelenleg is csak negyven évi beszámitható szolgálati idő után kaphatnak javadalmazásuk teljes összegével felérő nyugdijat.

A közös hadseregnél és a m. kir. honvédségnél a köteles szolgálati idő nem szállittatott le harminczöt évre, hanem lehetővé tétetett, hogy a havidijasok törvényszerü nyugdijakon felül olyan összegü kegyelmi nyugdijpótlékot kapjanak, a mely a törvény szerint őket megillető nyugdijat kiegésziti arra az összegre, a mely nyugdij czimén járna abban az esetben, ha a csapatoknál és a kórházakban töltött szolgálati idejüknek minden teljes három hónapja négy hónapnak számittatnék. A minden három hónapnak négy hónappal való számitása tulajdonképen a köteles szolgálati időnek harmincz évre való leszállitásával egyenlő s ennélfogva, hogy be ne következzék az az eset, hogy a mindvégig a csapatoknál vagy a kórházakban szolgált havidijas már harmincz évi szolgálat után havidijának teljes összegével felérő nyugellátásban (törvényszerü nyugdij és kegyelmi nyugdijpótlék) részesüljön, a kegyelmi nyugdijpótlék összegének megállapitása azzal a korlátozással történik, hogy a csapat- és kórházi szolgálatnak a fentiek szerint való számitása esetén legfeljebb öt évet lehet a tényleges szolgálati időhöz hozzászámitani.

A közös ministeriumoknál és a közös számvevőszéknél, valamint az azok alá tartozó hatóságoknál és hivataloknál alkalmazott tisztviselőkre az 1907. évi február hó 19-én kelt osztrák törvény IV. fejezetének 1. §-ában foglalt határozmány az 1911. évben kiterjesztetett, ugy hogy ez idő szerint a közös tisztviselők, ép ugy mint az osztrák tisztviselők, már harminczöt évi beszámitható szolgálat után tarthatnak igényt a beszámitható javadalmazás teljes összegével felérő nyugdijra.

Budapest székesfővárosnál az 1909. évben alkotott nyugdijszabályrendelet szerint a köteles szolgálati idő csak a tiszti főorvosnál, a tiszti főorvosi helyettesnél, a tiszti orvosoknál, a tüzoltó tiszteknél, a fertőtlenitő tiszteknél, a tüzoltóság legénységénél és a fertőtlenitőknél állapittatott meg harminczöt évben, mig az összes többi alkalmazottak (tisztviselők, altisztek és szolgák) negyven évig kötelesek szolgálni, hogy a beszámitható javadalmazásuk teljes összegével felérő nyugdijra tarthassanak igényt.

Mindezeket figyelembe véve, nem zárkózhatunk el az elöl, hogy a köteles szolgálati időt a magyar állami alkalmazottaknál is bizonyos esetekben negyven évnél rövidebb időben állapitsuk meg, a köteles szolgálati időnek általánosságban harminczöt évre való leszállítását azonban sem indokoltnak, sem a szolgálat érdekében fekvőnek nem tartom. Hosszu évek során szerzett tapasztalatok mutatják, hogy azok a tisztviselők, a kik nincsenek vezetői állásban alkalmazva s ilyen a középiskolai vagy az alsóbbfoku minősitéshez kötött állásokon alkalmazott tisztviselőknek tulnyomó része, hacsak valamilyen szervi bajuk nincsen, a negyvenedik szolgálati évüket teljes egészében és friss erőben érik el, sőt akárhány közülük még a negyvenedik szolgálati év betöltése után is megmarad a tényleges szolgálat kötelékében, anélkül, hogy fáradtnak vagy kimerültnek volna mondható. A harminczöt évi köteles szolgálati időnek általánosságban való behozatala azt eredményezné, hogy a középiskolai vagy alsóbb foku minősitéshez kötött állásokon alkalmazott tisztviselők, a kik már tizennyolcz éves korukban léphetnek állami szolgálatba, ötvenhárom éves korukban beszámítható javadalmazásuk teljes összegével felérő nyugdíjra igényt szerezve, az állami szolgálatból olyan korban távoznának, a melyben még nagyon is szolgálatképeseknek tekinthetők, ugy hogy az állam szempontjából ez határozott, még pedig lényeges munkaerőveszteséget jelentene.

Kétségtelen viszont azonban, hogy vannak egyes terhes szolgálatok, a melyekben az alkalmazottaknak fizikai vagy szellemi munkaereje sokkal fokozottabb mértékben vétetik igénybe, mint más szolgálatokban és épen ezek a szolgálatok azok, a melyeknél indokolt lenne a köteles szolgálati időnek megröviditése. Ilyen szolgálatok: a m. kir. állami rendőrség rendőrfőparancsnokának, főfelügyelőinek, detektivfelügyelőinek, polgári biztosaink (detektivjeinek) és őrszemélyzetének, a m. kir. határrendőrség őrszemélyzetének, a m. kir. csendőrség rangosztályba nem sorozott havidijasainak és legénységének, a m. kir. pénzügyőrség legénységének, valamint a birósági fogházak, az országos büntető és a kir. javitó intézetek őrszemélyzetének szolgálata. Kivételes elbirálást igénylő alkalmazottaknak lehet tekinteni továbbá a főiskolai képzettséggel biró tisztviselőket, a kiknél azonban már nem annyira a szolgálatnak terhes volta, mint inkább az a körülmény indokolja a kivételes elbirálást, hogy a főiskolai képzettségnek megszerzése folytán az ilyen tisztviselők csak négy-öt évvel később léphetnek állami szolgálatba, mint a többi tisztviselők, a kik előirt minősitésüket már tizennyolcz éves korukban megszerezhették.

Ezeket a szempontokat figyelembe véve, a köteles szolgálati időnek negyven évnél rövidebb időben való megállapitását indokoltnak tartom:

a) azoknál a tisztviselőknél, a kiknek főiskolai képzettségük van s a kik főiskolai tanulmányaikat még a jelen javaslat értelmében beszámitható tényleges szolgálatba történt belépésüket megelőző időpontban fejezték be,

b) azoknál az alkalmazottaknál, a kik a m. kir. állami rendőrségnél rendőrfőparancsnoki, főfelügyelői, felügyelői, detektiv-felügyelői, polgári biztosi vagy az őrszemélyzet körébe tartozó állásokon, a m. kir. határrendőrségnél az őrszemélyzet körébe tartozó állásokon, a m. kir. csendőrségnél a rangosztályba nem sorozott havidijasok vagy a legénység körébe tartozó állásokon, a m. kir. pénzügyőrségnél a legénység körébe tartozó állásokon, végül a birósági fogházaknál, az országos büntető és a kir. javitóintézeteknél az őrszemélyzet körébe tartozó állásokon teljesitettek szolgálatot.

A köteles szolgálati idő megröviditésének módjára nézve czélszerübbnek tartom, ha - a nyugdijszázaléknak teljesen egyenlő mértékben való megállapitása mellett - az emlitett szolgálatokban töltött időnek kedvezőbb mértékben való számitása mondatik ki, mint azt, hogy a nyugdijszázalékok más-más összegekben állapittassanak meg, mert ez utóbbi esetben nagyon bonyolult számitásokat kellene eszközölni akkor, ha valaki szolgálati idejének egy részét ilyen kedvezőbb számitás alá eső szolgálatban, másik részét pedig más szolgálatban töltötte. A kedvezőbb számitás mértéke ugy állapittatott meg, hogy a fentebb emlitett szolgálatokban töltött időnek minden teljes hét hónapját nyolcz hónapnak kell számitani. Ez a 7:8-hoz való arány szerint eszközlendő számitás eredményezi aztán azt, hogy a negyven évi közönséges szolgálattal egyenlő lesz a fentebb emlitett szolgálatokban töltött harminczöt év. Nem szorul bővebb indokolásra, hogy a szolgálati időnek hónapokra osztott kedvezőbb számitása előnyösebb, mint ha csak teljesen betöltött évek számittatnának kedvezőbben.

A második és harmadik bekezdések rendelkeznek a főiskolai képzettséggel biró tisztviselőkről, még pedig a második bekezdés azokról a tisztviselőkről, a kiknek tudományegyetemen, műegyetemen vagy jogakadémián szerzett főiskolai képzettségük van, a harmadik bekezdés pedig azokról a tisztviselőkről, a kiknek más főiskolán vagy akadémián szerzett képzettségük van.

A második bekezdés szerint a tudományegyetemen, műegyetemen vagy a jogakadémián szerzett főiskolai képzettséggel biró tisztviselőknél az állami vagy a 2. § szerint az államival egyenlőnek tekintendő, vagy a 16. §-ban emlitett törvényhatósági szolgálatban töltött időnek minden teljes hét hónapját nyolcz hónapnak kell számitani. Ebből a szövegezésből kitünik, hogy az emlitett tisztviselőknek a szolgálati idő kedvezőbb számitására akkor is igényük van, ha nincsenek is főiskolai minősitéshez kötött álláson alkalmazva, vagyis hogy a kedvezőbb számitásra való igény ezeknél a tisztviselőknél nem a főiskolai minősitésü álláshoz, hanem a főiskolai képzettséghez köttetett. Ebből következik, hogy a főiskolai minősitéshez kötött állásra kinevezett olyan tisztviselő, a kinek nincs meg a fent emlitett főiskolai képzettsége, a szolgálati időnek kedvezőbb számitására akkor sem tarthat igényt, ha kineveztetésekor a minősités (képzettség) hiánya kegyelemből el is engedtetett. A bekezdésbe a selmeczbányai akadémián és a gazdasági akadémián szerzett képzettségü tisztviselőket, továbbá az 1885:XI. tc. 23. §-ának határozmányai alá tartozott tanári és tanitói állásokat, ugyszintén a határrendőrségi detektiv-felügyelői és polgári biztosi állásokat a képv. pénzügyi bizottsága vette fel (635. sz. iromány).

A harmadik bekezdés a szolgálati időnek kedvezőbb számitása szempontjából egyenlőnek minősiti a tudományegyetemen, műegyetemen vagy jogakadémián szerzett főiskolai képzettséggel az olyan más főiskolán vagy akadémián szerzett kézettséget, a hol az illető főiskolára vagy akadémiára való felvételnek előfelvételét a középiskola nyolcz osztályának bevégzése után az érettségi vizsgának sikeres letétele képezte s a hol a főiskolai vagy akadémiai tanulmányok szabályszerü befejezéséhez legalább négy évi tanulmány volt szükséges. Ilyenek például: egyes hittani főiskolák, a selmeczbányai bányászati és erdészeti főiskola 1904. óta és a budapesti állatorvosi főiskola 1899. óta. A harmadik bekezdésben emlitett főiskolán vagy akadémián szerzett képzettséggel biró tisztviselőnél azonban a szolgálati időnek kedvezőbb számitása még ahhoz a feltételhez is köttetett, hogy a tisztviselő olyan álláson legyen alkalmazva, a melynek betöltéséhez az a főiskolai vagy akadémiai képzettség kivántatik meg, a melylyel a tisztviselő bir. A kedvezőbb számitásra való igény ezeknél a tisztviselőknél már nemcsak a főiskolai képzettséghez, hanem az ugyanolyan főiskolai minősitésü álláshoz is köttetett. A harmadik bekezdés szövegéből kitünik, hogy a szolgálati időnek kedvezőbb számitását nem igényelheti az a tisztviselő, a ki az ott emlitett főiskolára vagy akadémiára már a középiskola hat vagy hét osztályának bevégzése után, vagy érettségi vizsga nélkül vétetett fel, valamint az a tisztviselő sem, a kinél az ott emlitett főiskolai vagy akadémiai tanulmányok szabályszerü befejezéséhez négy évnél kevesebb tanulmány volt szükséges.

A szolgálati időnek a második és harmadik bekezdések szerint való kedvezőbb számitása korlátoztatott azokra a tisztviselőkre, a kik főiskolai tanulmányaikat még a jelen javaslat értelmében beszámitható tényleges szolgálatba történt belépésüket megelőző időpontban fejezték be, a miből következik, hogy azok a tisztviselők, a kik főiskolai tanulmányaikat csak a jelen javaslat értelmében beszámitható tényleges szolgálatba történt belépésüket követő időpontban fejezték be, szolgálati idejüknek kedvezőbb számitására igényt nem tarthatnak. Ezt a korlátozást azért tartom szükségesnek, mert a szolgálati időnek kedvezőbb számitását - a mint már fentebb is emlitettem - ebben az esetben nem a szolgálat terhes voltánál fogva, hanem azért tartom indokoltnak, mert a főiskolai képzettséggel biró tisztviselők csak négy-öt évvel később léphetnek szolgálatba, mint az ilyen képzettséggel nem biró tisztviselők. Azoknál a tisztviselőknél azonban, a kik előbb léptek szolgálatba, mielőtt főiskolai tanulmányaikat befejezték volna, ez az indok már nem áll fenn, mert ők egy, két, esetleg négy, öt évvel korábban léptek már szolgálatba, mint azok a tisztviselők, a kik főiskolai tanulmányaikat még a tényleges szolgálatba történt belépés előtt fejezték be. Megjegyzem azonban, hogy - a mint a szövegezésből is kitünik - ez a korlátozás nem azt jelenti, hogy az illetőnek a tényleges szolgálatba történt belépését megelőzőleg már a teljes főiskolai képzettségnek kell birtokában lennie, hanem azt, hogy a tényleges szolgálatba való belépés előtt kell főiskolai tanulmányait befejeznie (absolutorium). E korlátozás alól ki kellett venni azokat a tisztviselőket, a kik jogi tanulmányaiknak teljes befejezése előtt, de a jogi vagy államtudományi állami vizsgák egyikének sikeres letétele után még az 1883. évi I. törvénycikk hatálybalépését megelőző időben léptek a jelen javaslat értelmében beszámitható tényleges szolgálatba.

Megjegyzem továbbá, hogy a második és harmadik bekezdésekben foglalt határozmányok - önként érthetőleg - a jelen javaslat 2. §-ának 4. pontjában emlitett tanitószemélyzetnek tagjaira is kiterjednek, s hogy ennélfogva azok az igazgatók, tanárok és tanitók, a kik eddig már harmincz évi beszámitható szolgálat után tarthattak igényt a beszámitható javadalmazás teljes összegével felérő nyugdijra, arra a jövőben - ép ugy mint a főiskolai képzettséggel biró egyéb tisztviselők - csak harminczöt évi szolgálat után fognak igényt tarthatni, s erre is csak akkor, ha a második vagy harmadik bekezdésben emlitett főiskolai képzettségük van, mig ellenkező esetben negyven évig lesznek kötelesek szolgálni. Annak, hogy a főiskolai képzettséggel biró igazgatók, tanárok és tanitók köteles szolgálati ideje harmincz évről harminczöt évre felemeltetett, főoka az volt, hogy a tanárok (igazgatók, tanitók) és az egyéb állami tisztviselők között e tekintetben fennálló különbség megszüntettessék, mert különösen azóta, a mióta a tanári személyzet előmeneteli viszonyai lényegesen javittattak, ennek a megkülönböztetésnek további fenntartására ok nincsen. A köteles szolgálati időnek harminczöt évre való felemelését magában foglaló határozmány azonban csak a jelen javaslat hatálybalépése után alkalmazásba lépő igazgatókra, tanárokra és tanitókra fog vonatkozni, mig a jelenleg már alkalmazásban állókra nézve szükséges átmeneti határozmányok a javaslat 88. §-ába vétettek fel.

A negyedik bekezdés rendelkezik a m. kir. állami rendőrségnél rendőrfőparancsnoki, főfelügyelői, felügyelői detektiv-felügyelői, polgári biztosi vagy az őrszemélyzet körébe tartozó álláson, a m. kir. határrendőrségnél az őrszemélyzet körébe tartozó álláson, a m. kir. csendőrségnél a rangosztályba nem sorozott havidijasok, vagy a legénység körébe tartozó álláson, a m. kir. pénzügyőrségnél, a legénység körébe tartozó álláson, valamint a birósági fogházaknál, az országos büntető és a kir. javitóintézeteknél az őrszemélyzet körébe tartozó álláson töltött időnek kedvezőbb számitásáról. A mérték itt is ugyanaz, mint a főiskolai képzettséggel biró tisztviselőknél, vagyis az emlitett állásokon töltött időnek minden teljes hét hónapját nyolcz hónapnak kell számitani.

Az ötödik bekezdés azt a magától értetődő határozmányt tartalmazza, hogy a mennyiben a jelen § határozmányai alá eső alkalmazott szolgálati idejének megállapitásánál, a kedvezően számitható hónapok számának héttel való elosztása után nem teljes hét hónapot kitevő maradék marad, azt csak egyszerüen lehet számitani.

Az utolsó bekezdés szerint a szolgálati időnek a jelen §-ban megállapitott kedvezőbb számitása csak a jelen javaslat határozmányai alá tartozó tisztviselőknél és rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében álló altiszteknél és szolgáknál, de ezeknél is csak akkor foglalhat helyet, ha az illető állandó ellátásra a javaslatnak akár 31., akár 41. vagy 42. §-a értelmében már igényt szerzett. Tehát például az ideiglenes minőségben alkalmazott, valamint az olyan tisztviselőnél, altisztnél és szolgánál, a ki a jelen javaslat alapján beszámitható szolgálati idejének kezdetekor negyvenedik életévét már betöltötte, ha még nincsen tiz évi beszámitható szolgálati ideje, a fenti kedvezőbb számitásnak helye nincsen s ennélfogva a beszámitható javadalmazás két évi összegével felérő végkielégitésre az ilyen tisztviselő, altiszt és szolga csak akkor tarthat igényt, ha beszámitható szolgálati ideje az öt évet kedvezőbb számitás nélkül is meghaladja. Megjegyzem azonban, hogy azoknál az alkalmazottaknál, a kik a szolgálati időnek kedvezőbb számitására a fentiek szerint igényt tarthatnak, a negyedik bekezdésben emlitett állásokon töltött összes szolgálati időt kedvezően kell számitani, tekintet nélkül arra, hogy az állás rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetével volt-e egybekötve vagy sem.

A jelen szakasznak határozmányait - eltekintve a második és harmadik bekezdések határozmányai alá eső tisztviselőktől - alkalmazni kell nemcsak azoknál az altiszteknél és szolgáknál, a kik nyugalomba helyeztetésük időpontjában a negyedik bekezdésben emlitett állást töltenek be, hanem azoknál a - különben a jelen javaslat határozmányai alá tartozó - tisztviselőknél, altiszteknél és szolgáknál is, a kik nyugalomba helyeztetésük időpontjában már nincsenek a negyedik bekezdésben emlitett álláson alkalmazva, de szolgálatuk egy részét ilyen állásban töltötték. Ugy az ilyen esetekben, mint egyáltalán akkor, ha a tisztviselő, altiszt vagy szolga szolgálati idejének egy részét a jelen szakasz határozmányai alá eső, más részét pedig a jelen szakasz határozmányai alá nem eső állásokon töltötte el, a szolgálati időnek a jelen § határozmányai alá eső részét kedvezően, második részét pedig egyszerüen kell számitani. Például olyan állami altisztnél, a ki megszakitás nélkül 32 év 5 hó s 26 napig szolgált s ebből az időből 5 év 6 hó s 10 napot pénzügyőri vigyázói, 8 év 4 hó s 3 napot hivatalszolgai, 8 év 2 hó s 8 napot csendőrörsvezetői, végül 10 év 5 hó s 5 napot állami altiszti minőségben töltött, a hivatalszolgai és az állami altiszti szolgálatot egyszerüen, a pénzügyőri vigyázói és a csendőrörsvezetői szolgálatnak minden teljes hét hónapját pedig nyolcz hónapnak kell számitani. A pénzügyőri vigyázói minőségben töltött 5 év 6 hó s 10 napnak és a csendőrvezetői minőségben töltött 8 év 2 hó s 8 napnak, együtt tehát 13 év 8 hó s 18 napnak, illetőleg 164 hó és 18 napnak minden teljes hét hónapját nyolcz hónapnak számitva s a maradék hónapokat és napokat hozzáadva, kapunk 15 év 7 hó s 18 napi beszámitható szolgálati időt. Ehhez a kedvezően számitott időhöz hozzáadva a hivatalszolgai és állami altiszti minőségben töltött és csak egyszerüen számitható szolgálati időket, az illető altisztnek összesen 34 év 4 hó s 26 napi beszámitható szolgálati ideje lesz, s ennélfogva nyugdiját az utoljára élvezett beszámitható javadalmazásnak 88%-ával kell megállapitani, holott tényleg eltöltött szolgálati ideje alapján, 32 évi szolgálatnak megfelelően csak 84%-ra lenne igénye.

A mellékletek között lévő 30. számu „Kimutatás”-ból kitünik, hogy a jelen javaslat hatálya alá tartozó, összesen 32.657 tisztviselői állás közül 13.833 állás, vagyis az összes tisztviselői állásoknak 42.3%-a van főiskolai minősitéshez kötve, továbbá hogy a jelen javaslat hatálya alá tartozó összesen 39.842 rendszeres évi fizetést (évi bért, évi zsoldot) élvező altiszt és szolga közül 23.248 altiszt és szolga, vagyis az összes altiszteknek és szolgáknak 58.4%-a fog a javaslat 11. §-ának határozmányai alá tartozni; ugy hogy az összesen 72.499 tisztviselő, altiszt és szolga közül 37.081. vagyis az összes tisztviselőknek, altiszteknek és szolgáknak több mint 50%-a fog a szolgálati idő kedvezőbb számitásának előnyeiben részesülni. A mellékletek között lévő 31. számu „Kimutatás”-ból kitünik, hogy a tényleg eltöltött szolgálati idő mennyi beszámitható szolgálati időnek felel meg, ha minden teljes hét hónapot nyolcz hónapnak számitunk. A mellékletek között lévő 32. számu „Összehasonlitás”-ból pedig meg lehet állapitani, hogy a szolgálati időnek a jelen javaslatban tervezett kedvezőbb számitása az alkalmazottakra sokkal előnyösebb, mint hogyha a nyugdijszázalék - ugy mint az osztrák állami tisztviselőknél - a tiz évet meghaladó minden év után 2.4%-kal emelkednék, vagy mint hogyha a nyugdijszázalék - a tisztviselők kérelmeinek megfelelően - a tizedik évtől a harminczadik évig minden év után 2.5%-kal s a harminczadik évtől a negyvenedik évig minden év után 2%-kal emelkednék.

A 12. §-hoz

Ez a szakasz teljesen uj határozmányokat tartalmaz, a melyekre azért van szükség, mert eddig törvényes határozmány hiányában nagy volt a bizonytalanság abban a kérdésben, hogy mikor ér véget a tényleges szolgálat.

A 13. §-hoz

Az első bekezdésben foglalt határozmány megfelel az 1885. évi XI. tc. 8. §-ának utolsó bekezdésében foglaltaknak, de ki van egészitve még azzal, hogy az ideiglenes minőségben való alkalmazást közvetlenül megelőzőleg végleges minőségben eltöltött szolgálati időt is be kell számitani.

A második bekezdésben foglalt határozmányok - a szöveg módositásától eltekintve - teljesen megfelelnek az 1885. évi XI. tc. 9. §-ának második és harmadik bekezdésében foglaltaknak.

A harmadik bekezdésben foglalt határozmány kedvezőbb, mint az 1885. évi XI. tc. 9. §-ának második bekezdésében foglalt hasonló határozmány. Eddig ugyanis a felfüggesztett állapotban töltött időt csak akkor lehetett beszámitani, ha a felfüggesztett ártatlannak nyilvánittatott, mig a javaslat szerint a felfüggesztett állapotban töltött időt csak akkor nem lehet beszámitani, ha az illetmények a felfüggesztés tartama alatt részben vagy egészben visszatartattak és ha a visszatartott illetmények a felfüggesztett tisztviselő, altiszt vagy szolga részére utólag nem utalványoztattak ki; az érvényben álló szabályok értelmében pedig a visszatartott illetményeket utólag akkor is ki lehet utalványozni, ha a felfüggesztett tisztviselő, altiszt vagy szolga nem nyilvánittatott ártatlannak.

A negyedik bekezdés uj határozmányt tartalmaz, a melynek felvételére azért volt szükség, mert a jelen javaslat 4. §-a értelmében az évi segélydij élvezetében nem álló gyakornoknak az ilyen minőségben töltött szolgálata után nincsen igénye ellátásra s igy a fenti határozmány kimondása nélkül esetleg kételyek merülhetnek fel aziránt, hogy az ilyen gyakornoki szolgálatot be lehet-e számitani. A beszámitás két esetben lehetséges és pedig, ha az ilyen gyakornoki alkalmazást közvetlenül, beszámitható javadalmazás élvezetével egybekötött álláson való alkalmazás előzte meg, vagy ha az ilyen gyakornoki alkalmazást közvetlenül, beszámitható javadalmazás élvezetével egybekötött álláson való alkalmazás előzte meg, vagy ha az ilyen gyakornoki alkalmazást közvetlenül, beszámitható javadalmazás élvezetével egybekötött álláson való alkalmazás követte. Ebben a bekezdésben fel kellett emliteni a korábban szokásban volt gyakornokjelölti alkalmazásban töltött időt is.

Az ötödik bekezdés a negyedik bekezdésben foglaltakhoz hasonló uj határozmányt tartalmaz az 1., 2. és 3. §-okban megjelölt hivataloknál és állásokban fizetéstelen vagy tiszteletbeli minőségben, valamint a valamely állás czimének és jellegének, vagy csak czimének birtokában töltött időnek beszámitása tekintetében. A beszámitás itt is ugyanabban a két esetben lehetséges, mint a negyedik bekezdésben szabályozott két esetben, a beszámitást azonban ezenfelül ez a bekezdés csak akkor engedi meg, ha a tisztviselő, altiszt vagy szolga az emlitett minőségben töltött idő alatt ugyanolyan tényleges szolgálatot teljesitett, mintha valóságos minőségben alkalmaztatott volna arra az állásra, a melyre fizetéstelen vagy tiszteletbeli minőségben alkalmaztatott, illetőleg a mely állásnak czimével és jellegével vagy csak czimével felruháztatott.

A hatodik bekezdés is uj határozmányt tartalmaz, a mely szerint a kifejezetten csak bizonyos meghatározott időre, vagy csak átmeneti szolgálattételre, vagy csak valamely munkálatnak befejezéséig alkalmazott tisztviselőnek, altisztnek és szolgának, ebben az alkalmazásban töltött szolgálati idejét be kell számitani, de csak akkor, ha az emlitett minőségben való alkalmazást közvetlenül, beszámitható javadalmazás élvezetével egybekötött álláson való alkalmazás követte. Eddig hasonló határozmány hiányában kétséges volt, hogy be lehet-e számitani ilyen esetben az emlitett alkalmazásban töltött időt.

A hetedik bekezdésben foglalt határozmánynak az a része, a mely a középiskolai rendes tanárok helyettes tanári minőségben töltött szolgálati idejének beszámitására vonatkozik, megfelel az 1885. évi XI. tc. 8. §-ának negyedik bekezdésében foglalt határozmánynak. Ebbe a bekezdésbe azonban még felvétetett, hogy az állami felsőbb leányiskoláknál, az állami felső kereskedelmi iskoláknál és az állami iparoktatási intézeteknél alkalmazott rendes tanároknál is be kell számitani a közvetlenül megelőzőleg helyettes tanári, illetőleg ösztöndijas tanárjelölti minőségben eltöltött szolgálati időt; a beszámithatás azonban ugy az emlitett, mint a középiskolai helyettes tanári szolgálatnak is csak arra a részére kiterjedőleg mondatott ki, a mely a középiskolai tanári oklevél, illetőleg a 11. § második és harmadik bekezdéseiben emlitett főiskolai képzettségnek megszerzése utáni időre esik.

Teljesen uj határozmányt tartalmaz a nyolczadik bekezdés. Azok a magyar tisztviselők, altisztek és szolgák, a kik a konstantinápolyi consuli főtörvényszéknél, vagy az egyiptomi vegyes biráskodás körében alkalmaztatnak, magyar állami szolgálatukat - az ellátási igény fenntartásának biztositása mellett - a kormány beleegyezésével hagyják abba, magyar állami tisztviselői, altiszti vagy szolgai jellegüket továbbra is megtartják, de eddig élvezett járandóságaik helyett átalányösszegben megállapitott javadalmazásban részesülnek. Minthogy ezek az alkalmazottak a konstantinápolyi consuli főtörvényszéknél vagy az egyiptomi biráskodás körében is magyar érdekeket vannak hivatva képviselni és védeni, méltányosnak tartom, hogy az ott töltött szolgálati idejük a fenntartott ellátási igény érvényesitése alkalmával beszámittassék. Az erre vonatkozó határozmányt tartalmazza a szóban lévő bekezdés.

Uj, de bővebb indokolást nem igénylő határozmányt tartalmaz a kilenczedik bekezdés is.

A tizedik bekezdés - hasonlóan az 1885:XI. törvénycikk 9. §-ának utolsó bekezdésében foglaltakhoz - kimondja, hogy a nyugdijazott állapotban töltött idő beszámitás tárgya nem lehet. Ez alól az általános szabály alól azonban ez a bekezdés kivételt tesz arra az esetre, ha az ideiglenesen nyugalomba helyezett tisztviselő, altiszt vagy szolga a jelen javaslat 34. §-a értelmében tényleges szolgálattételre berendeltetik.

Az eddigi gyakorlatnak teljesen megfelelő határozmányt tartalmaz a tizennegyedik bekezdés. Ez alól az általános határozmány alól azonban méltányossági okokból kiveendőknek tartottam azokat a tisztviselőket, altiszteket és szolgákat, a kik részére, daczára annak, hogy a szolgálat kötelékéből elbocsáttattak, a jelen javaslat 7. §-a alapján az őket egyébként megillető ellátásnak teljes összegét kitevő ellátás engedélyeztetett, valamint azt az esetet, ha a szolgálat kötelékéből való elbocsátás az 1912:VII. törvénycikk 8. §-a értelmében nem járt az ellátásra való igénynek elvesztésével. Ezeknél a tisztviselőknél, altiszteknél és szolgáknál tehát, ha később a tényleges szolgálat kötelékébe ismét visszavétetnek, a szolgálat kötelékéből történt elbocsátásig töltött szolgálati időt is be kell számitani.

A tizenkettedik bekezdésbe felvett azt az uj határozmányt, hogy az altiszteknél, szolgáknál, napszámosoknál és munkásoknál a tizennyolczadik életév betöltése előtt eltöltött szolgálati idő beszámitás tárgya nem lehet, azért tartom szükségesnek, mert nem lenne indokolt, hogy az emlitett alkalmazottak ötvennyolczadik, illetőleg a mennyiben szolgálati idejüknek a 11. §-ban szabályozott kedvezőbb számitására igényt tarthatnak, ötvenharmadik életévük betöltése előtt szerezhessenek igényt a beszámitható javadalmazással egyenlő összegü nyugdijra, illetőleg a legmagasabb összegü nyugbérre. Megjegyzem, hogy a m. kir. államvasutak nyugbérpénztárának kötelékébe tartozóknál csak a huszonötödik életév betöltésétől kezdve eltöltött időt lehet a nyugbér megállapitásánál figyelembe venni.

Uj határozmányt tartalmaz a tizenharmadik bekezdés is. A napibéres hivatalszolgai, napszámosi és munkási szolgálatot már az 1885:XI. törvénycikk 27. §-a is nyugellátásra igényt adó szolgálatnak minősitette s ebből kifolyólag az a gyakorlat fejlődött ki, hogy az ilyen minőségben töltött szolgálati idő beszámittatott. Kételyek elkerülése czéljából azonban szükségesnek tartom, hogy ez a beszámitás magában a törvényben kimondassék.

Az utolsóelőtti bekezdésben foglaltak kimondására azért volt szükség, hogy a ma fennálló bizonytalan állapot megszüntettessék. A pénzügyministerium ügykörére vonatkozó szolgálati szabályokban már eddig is ki volt mondva, hogy a végkielégités után ismét állami szolgálatba lépett egyénnek a végkielégitést megelőzőleg töltött tényleges szolgálati idejét be kell számitani. Ezek a szolgálati szabályok azonban nem terjesztettek ki az összes állami alkalmazottakra, ugy hogy némely ágazatnál a végkielégitést megelőző szolgálatot ez idő szerint nem lehet beszámitani. Az ilyen szolgálatnak beszámitása méltányos, de korlátozandónak tartottam annyiban, hogy beszámitásnak már ne lehessen helye akkor, ha a végkielégités és az ujabbi alkalmazás között több mint öt esztendő telt el. Megjegyzem, hogy a jelen javaslat 16. §-ában foglaltakra való tekintettel, a szóban levő bekezdésben foglalt határozmány az állami vagy a 2. és 3. §-ok szerint az államival egyenlőnek tekintendő tényleges szolgálat kötelékébe visszavett azokra a tisztviselőkre, altisztekre és szolgákra is alkalmazást nyer, a kik a 16. §-ban emlitett törvényhatósági szolgálat után végkielégittettek.

Az utolsó bekezdés - hasonlóan az 1885:XL. tc. 31. §-ának utolsó bekezdésében foglaltakhoz - kimondja, hogy az a szolgálati idő, a mely után a tisztviselő, altiszt vagy szolga nyugdiját a jelen javaslat 43. §-a értelmében megváltotta, a tényleges szolgálatban ujból való alkalmazás esetén beszámitás tárgya nem lehet. Ez a határozmány különben természetes következménye a 43. §-ban kimondott ama határozmánynak, hogy a nyugdijnak megváltását csak akkor lehet engedélyezni, ha a nyugdijas minden további igényről lemond.

A 14. §-hoz

A dijnoki minőségben töltött időnek beszámitását már az 1897:XXIV. törvénycikk is biztositotta, de csak azokra nézve, a kik e törvény hatálybalépésének idejében, vagyis 1898. évi január hó 1-én dijnoki minőségben voltak alkalmazva és csak olyan mértékben, hogy az 1898. évi január hó 1-je után dijnoki minőségben töltött minden teljes két év egy évnek számit, hogy az 1898. évi január hó 1-je előtt dijnoki minőségben töltött minden teljes három év számit egy évnek, hogy a nem teljes dijnoki két, illetőleg három év figyelmen kivül marad és hogy az 1898. évi január hó 1-je előtt dijnoki minőségben töltött idő alapján legfeljebb öt évet lehet beszámitani. A jelen szakasz határozmányai az eddigi állapotnál kedvezőbbek, a mennyiben a tisztviselői kinevezést közvetlenül megelőzőleg az 1., 2. és 3. §-okban megjelölt hivataloknál, vagy a 16. §-ban emlitett törvényhatóságoknál dijnoki minőségben töltött időnek általában való beszámitását mondják ki, tehát e határozmány szerint azoknál a tisztviselőknél is helye lesz a beszámitásnak, a kik 1898. évi január hó 1-jén már nem voltak dijnokok. A beszámitás az egész dijnoki minőségben töltött időre nézve 2:1 arányban fog történni, de ugy, hogy a dijnoki minőségben töltött időnek minden teljes két hónapja számit egy hónak, tehát csak a két hónapnál rövidebb idő marad figyelmen kivül.

Azt a korlátozást azonban, hogy az 1898. évi január hó 1-je előtti időre eső dijnoki alkalmazást legfeljebb öt év gyanánt lehessen beszámitani, fenntartandónak vélem.

Megjegyzem, hogy a dijnoki minőségben töltött időnek a jelen szakasz értelmében való beszámitása csak a tisztviselőknél foglalhat helyet, tehát az altisztek és szolgák az előzőleg dijnoki minőségben töltött időnek beszámitására igényt nem tarthatnak.

A harmadik bekezdés értelmében a dijnoki minőségben töltött az az idő, a mely alatt a dijnok az államkincstárból, illetőleg a kincstár vagy a kormány kezelése alatt álló közalapból, vagy törvényhatósági nyugdijalapból - a dijnoki alkalmazást megelőző alkalmazása után - évi 400 koronát meghaladó nyugellátást vagy kegyelmi ellátást élvezett, beszámitás tárgya nem lehet. Nem tartozik a ritka esetek közé, hogy állami vagy törvényhatósági nyugdijasok dijnoki alkalmazást vállalnak s ez alatt az alkalmaztatásuk alatt nyugdijuk élvezetében is megmaradnak. Az ilyen szolgálatnak beszámitása, a mely alatt az illető ellátást is élvezett, nem lenne indokolt, különösen akkor, ha az élvezett ellátás nagyobb összegü volt. Ha azonban a dijnoki minőségben történt alkalmazás alatt élvezett ellátás nem haladta meg az évi 400 koronát, a szolgálatnak beszámitását méltányossági okokból megengedhetőnek vélem. A szövegezésből kitünik, hogy ez a határozmány nem vonatkozik azokra a nődijnokokra, a kik a dijnoki alkalmazás tartama alatt özvegyi nyugellátást vagy özvegyi kegyelmi ellátást élveztek.

Megjegyzem különben, hogy a jelen javaslat 95. §-a értelmében a dijnok az ilyen nyugellátás vagy kegyelmi ellátás évi 400 koronát meghaladó részének élvezéséről lemondhat, a minek az a következménye, hogy ebben az esetben a dijnoki minőségben töltött idő, minthogy az élvezett nyugellátást vagy kegyelmi ellátás az évi 400 koronát nem haladta meg, be fog számittatni.

Az utolsó bekezdésben foglalt uj határozmány felvételére azért volt szükség, mert az utóbbi időben mind gyakoribbá vált, hogy dijnokok - a nélkül, hogy addigi munkakörük a legkevésbé változott volna is - fizetéstelen vagy tiszteletbeli tisztviselőkké neveztettek ki. Nehogy egyrészt az ilyen dijnokok a jelen javaslat 4. §-ában foglaltak alapján ellátásra való igényüket teljesen elveszitsék, nehogy másrészt a fizetéstelen vagy tiszteletbeli tisztviselővé történt kinevezésből indokolatlan előnyök származzanak, a jelen javaslat 96. §-ában ki kellett mondani, hogy a jelen javaslat határozmányai szempontjából a dijnoki alkalmazás minőségén mitsem változtat az a körülmény, ha a dijnok fizetéstelen vagy tiszteletbeli tisztviselővé kineveztetik, vagy ha valamely tisztviselői állásnak czimével és jellegével vagy csak czimerével felruháztatik. Ennek a határozmánynak teljesen megfelel a jelen szakasz utolsó bekezdésébe felvett az a határozmány, hogy a tisztviselővé (valóságos minőségben) kinevezett dijnoknál az olyan dijnoki minőségben töltött időt is a jelen szakasz határozmányai szerint kell beszámitani, a mely alatt a dijnok fizetéstelen vagy tiszteletbeli tisztviselő volt, vagy a mely alatt a dijnok valamely tisztviselői állásnak czimerével és jellegével vagy csak czimével volt felruházva.

A 15. §-hoz

Lényeges eltérés az eddigi állapottal szemben az, hogy itt határozottan ki van mondva, hogy ez a szakasz csak a jelen javaslat 1., 2. és 3. §-aiban megjelölt hivataloknál és állásokban töltött szolgálati időre vonatkozik, mig az 1885:XI. tc. 9. §-ának határozmányait az idézett törvénycikknek 8. §-ában felsorolt szolgálatokra is lehetett vonatkoztatni, a mi téves magyarázatokra adott okot, ugy hogy ministertanácsi határozattal kellett szabályozni azt a kérdést, hogy az 1885:XI. tc. 9. §-ának határományait, az e törvény 8. §-ában felsorolt szolgálatok közül melyekre lehet alkalmazni.

Egészen uj az a) pontban foglalt határozmány, a mely kimondja, hogy a két szolgálat közé eső s harmincz napot meg nem haladó, tényleges szolgálatban nem töltött idő nem tekinthető megszakitásnak. Eddig, ha egy napi megszakitás volt is, a korábbi szolgálatot csak kegyelmi uton lehetett beszámitani. Ilyen rövid megszakitások pedig elég gyakran fordulnak elő, s ily esetekben eddig majdnem kivétel nélkül kegyelmi uton eszközöltetett ki a korábbi szolgálatnak beszámitása.

A 16. §-hoz

A törvényhatósági szolgálat beszámitására nézve az 1885:XI. tc. 8. §-ában foglalt azt a korlátozást, hogy az 1867. évi julius hó 1-je óta törvényhatósági szolgálatban töltött idejének beszámitására csak az az alkalmazott tarthat igényt, a kinek legalább tiz évi állami szolgálata van, már az állami és a törvényhatósági alkalmazottak nyugdijviszonosságának szabályozásáról szóló 1907:LIX. tc. is elejtette. Ennél még tovább megy a 16. §. Ez önként érthetőleg nem azt jelenti, hogy a jelen javaslatnak határozmányai kiterjednek a törvényhatósági nyugdijintézetek kötelékébe tartozó törvényhatósági alkalmazottakra is, hanem azt, hogy a törvényhatósági szolgálatból az állami vagy a 2. és 3. §-ok szerint az államival egyenlőnek tekintendő szolgálatba átlépett alkalmazottaknál, a fentebb emlitett feltételeknek megfelelő törvényhatósági szolgálati időt teljesen ugy kell tekinteni, mintha azt az időt állami szolgálatban töltötték volna.

Uj, de az eddigi gyakorlatnak megfelel a második bekezdésnek az a határozmánya, a mely az első bekezdésnek határozmánya alól kivételt téve, az 1867. év julius hó elsejét megelőzőleg törvényhatósági szolgálatban töltött időt is beszámithatónak mondja ki arra az esetre, ha ezt a törvényhatósági szolgálatot közvetlenül és megszakitás nélkül végleges jellegü állami szolgálat előzte meg. Az 1867. évi julius hó 1-jét megelőző időre eső szolgálatokra vonatkozólag a következők szolgáljanak felvilágositásul. Az 1860. évi október hó 20-ától - 1861. évi november hó 5-éig tartott alkotmányos korszakot az 1861. évi november hó 5-én kelt legfelső elhatározással életbeléptetett provizórium váltotta föl, a mely 1867. évi február hó 17-éig tartott. A provizórium alatt a vármegyék legnagyobb részében a vármegye élére kinevezési joggal felruházott megyefőnökök (királyi biztosok, főispánok) állittattak, a miből következik, hogy az ilyen megyefőnöki kinevezés utján nyert állásban töltött idő állami szolgálat volt. Az 1862. évi február hó 6-án és az 1867. évi julius hó 13-án kelt legfelső elhatározások (Magyarországi rendeletek tára 1867. év 104. sorszám) értelmében a provizórium alatt teljesitett szolgálatok közül csak a municzipiumoknál szervezett tiszti vagy szolgai állásban kinevezés alapján, tehát csak a megyefőnöki kinevezés utján nyert állásban töltött (állami) szolgálat képezheti beszámitás tárgyát, de ez is csak akkor, ha az illető erre az állásra az 1860. évben feloszlatott cs. kir. hivataloknál viselt állásából közvetlenül vagy a mennyiben rendelkezési állapotba helyeztetett, a részére engedélyezett kedvezményi időn belül s igy a rendelkezési állapotból közvetlenül lépett át (lásd a pénzügyministerium ügykörére vonatkozó szolgálati szabályok 1896. évi összeállitásának 335. §-át is). Az 1867. évi február hó 17-én kibocsátott legfelső kézirattal (Magyarországi rendeletek tára 1867. évi 1. sorszám) Magyarország alkotmánya s a törvényhatóságok önkormányzata visszaállittatott s ennek alapján 1867. év május havában volt az általános és alkotmányos tisztujitás. A provizórium alatt töltött szolgálati időnek mikénti beszámitására vonatkozó határozmányoknak a jelen javaslatba való felvételét - tekintettel arra, hogy több mint negyven év előtti időről volna szó - mellőzhetőnek tartottam. Az sem igaz valószinü, hogy az 1867. évi julius hó 1-je előtti törvényhatósági szolgálat beszámitására vonatkozó kérelmek a jövőben még felmerülnének, de ha mégis előfordulnának, az ilyen törvényhatósági szolgálatot - a fentiek szerint - csak akkor lehet beszámitani, ha az illető még az 1860. évben feloszlatott cs. kir. hivatalok valamelyikénél már szolgált s erről az állásáról vagy a rendelkezési állapotból közvetlenül megyefőnöki kinevezés utján nyert állásba lépett át, ez utóbbi minőségben pedig mindaddig szolgált, mig az 1867. évi tisztujitáskor törvényhatósági szolgálatba nem jutott.

A harmadik bekezdés kimondja, hogy a törvényhatóságoknál töltött szolgálati időt mindig a jelen javaslat 11. §-a határozmányainak megfelelően kell beszámitani, még akkor is, ha ez az idő vagy annak egy része az illető törvényhatóságnál - az ott érvényben álló nyugdijszabályrendelet értelmében - máskép számittatott volna be. Ez a határozmány egyrészt azt jelenti, hogy - a mint az már az 1907:LIX. tc. 1. §-ának utolsó bekezdésében is kimondatott - a törvényhatóságoknál töltött időt mindig csak polgári időszámitás szerint lehet beszámitani. Vannak ugyanis egyes törvényhatóságok, a melyek nyugdij-szabályrendeleteikben bizonyos éveknek, például az 1896-i milleniumi évnek, két vagy három év gyanánt való számitását mondották ki. Minthogy a jelen javaslat 11. §-ának első bekezdése értelmében az állami szolgálati idő tartamát a polgári időszámitás szerint kell meghatározni, a törvényhatósági szolgálatban töltött időnek ilyen kedvezőbb számitása egyáltalán nem lenne indokolt. A harmadik bekezdésben foglalt határozmány azonban másrészt azt is jelenti, hogy a törvényhatósági szolgálatból az állami vagy a 2. § szerint az államival egyenlőnek tekintendő szolgálatba átlépett tisztviselőkre a 11. § második és harmadik bekezdéseiben foglalt határozmányok is kiterjednek, vagyis hogy az ott körülirt főiskolai képzettséggel biró tisztviselőknél nemcsak az állami, vagy a 2. § szerint az államival egyenlőnek tekintendő szolgálatban, hanem a jelen szakaszban emlitett törvényhatósági szolgálatban töltött időnek is minden teljes hét hónapját nyolcz hónapnak kell számitani tekintet nélkül arra, hogy az illető törvényhatósági nyugdijszabályrendelet értelmében van e helye a törvényhatósági szolgálati idő ilyen kedvezőbb számitásának vagy sem.

A 11. § negyedik bekezdésének határozmányai azért nem terjednek ki a törvényhatósági szolgálatra, mert a törvényhatóságoknál nincsenek a 11. § negyedik bekezdésében felsorolt alkalmazottak.

Megjegyzem végül, hogy a törvényhatóságok által esetleg fenntartott és sem az 1875:XXXII. tc. alkotott országos tanitói nyugdij- és gyámintézetnek, sem az 1894:XXVII. tc. alkotott országos tanári nyugdijintézetnek kötelékébe nem tartozó intézeteknél tanári, tanitói vagy tanitónői minőségben töltött idő teljesen ugyanolyan elbirálás alá esik, mint egyéb törvényhatósági szolgálatban töltött idő.

A 17. §-hoz

Ez a szakasz rendelkezik azoknak a szolgálati időknek a beszámitásáról, a melyeknek beszámitása tekintetében a viszonosság teljes. Ez alatt azt kell érteni, hogy beszámitásnak nemcsak közvetlenül a tényleges szolgálatból való átlépés esetén, hanem akkor is helye van, ha az átlépés az állami vagy a 2. és 3. §-ok szerint az államival egyenlőnek tekintendő szolgálatba a rendelkezési állapotból vagy a nyugdijazott állapotból történt. Ilyen beszámitás alá esik a jelen szakasz 1-5. pontjai alatt felsorolt hatóságoknál, hivataloknál és intézeteknél, illetőleg állásban töltött szolgálati idő. A 2., 3., 4. és 5. pontok alatt ugyanazok a hatóságok, hivatalok és intézetek vannak felsorolva, mint az 1885:XI. tc. 8. §-ának 2., 3., 4. és 5. pontjai alatt, a melyekre nézve a nyugdijazott állapotból való átlépés esetén a nyugalomba helyezést megelőzőleg tényleges szolgálatban töltött időnek beszámitásást már az 1905. évi szeptember hó 20-án hozott ministertanácsi határozat mondotta ki, ugy hogy a 2., 3., 4. és 5. pontokban, illetőleg a jelen szakasz első bekezdésében foglaltak tulajdonképen teljesen megfelelnek a jelenlegi állapotnak. Eltérés az eddigi állapottal szemben annyiban van, hogy mig az 1885:XI. tc. 8. §-a szerint csak rendszeresitett minőségben s rendes évi vagy havi fizetéssel egybekötött állandó alkalmazásban vagy katonai zsold mellett töltött időt lehetett beszámitani, addig e jelen szakasz szerint az 1-5. pontok alatt felsorolt hatóságoknál, hivataloknál és intézeteknél, illetőleg állásban, tényleges minőségben töltött mindazt a szolgálati időt be kell számitani, a mely az azokra nézve érvényben álló ellátási törvény vagy szabályzat szerint beszámitásra alkalmas. További eltérés még, hogy a beszámitás nemcsak a tényleges szolgálatból vagy a nyugdijazott állapotból, hanem a rendelkezési állapotból való átlépés esetére is kimondatott. Uj, hogy az első bekezdés 1. pontja alatt a kabineti iroda is felvétetett, a melyre nézve szintén fennáll a teljes viszonosság. Megjegyzem, hogy a Bosznia-Herczegovinai országos kormánynak, valamint az alája tartozó hatóságoknak és hivataloknak külön felsorolását azért nem tartottam szükségesnek, mert a Bosznia-Herczegovinai kormány, alárendelt hatóságaival és hivatalaival együtt, ez idő szerint a közös pénzügyministerium alá tartozik s ennélfogva az ott töltött szolgálati idő a 2. pont értelmében szintén beszámit. A 3. pontra nézve pedig megjegyzem, hogy a jelen javaslat 3. §-ának 5. pontjában kimondatott, hogy a m. kir. csendőrségnek rangosztályba nem sorozott havidijasai és legénységének tagjai a jelen javaslat határozmányai szempontjából az állami altisztekkel és szolgákkal teljesen egyenlők, ugy hogy a jelen szakasznak az a határozmánya, a melynek értelmében a m. kir. csendőrségnél töltött szolgálati időt - mindaddig, a mig a viszonosság fennáll - az 1., 2. és 3. §-okban megjelölt hivataloknál és állásokban eltöltött szolgálati időhöz hozzá kell számitani, tulajdonképen a m. kir. csendőrségnél rangosztályba sorozott havidijasi minőségben töltött időre vonatkozik.

A második bekezdés rendelkezik az abban az esetben követendő eljárásról, ha az állami vagy a 2. és 3. §-ok szerint az államival egyenlőnek tekintendő szolgálatba a jelen szakasz 1-5. pontjai alatt felsorolt hatóságoknál, hivataloknál és intézeteknél, illetőleg álláson alkalmazva volt s ebben az állásában nyugalmazott egyén vétetett át. Abból, hogy a szóban levő hatóságoknál, hivataloknál és intézeteknél, illetőleg álláson töltött szolgálati időknek beszámitása tekintetében teljes viszonosság áll fenn, következik, hogy az átlépőnek összes ellátási igényeit az átlépés pillanatától kezdve csakis az ujabbi szolgálatára nézve érvényes ellátási szabályok alapján lehet elbirálni. Ennek az elvnek megfelelően vétetett fel a második bekezdésbe az a határozmány, hogyha az átlépés a nyugdijazott állapotból történt, a korábbi szolgálat után élvezett nyugdijat - ha csak az átlépőre nézve az átlépés időpontjában érvényben állott ellátási törvény vagy szabályzat más határozmányt nem tartalmaz - egész összegben és véglegesen be kell szüntetni, továbbá, hogy ilyen esetben az átlépőnek csak az uj állása után, a jelen javaslat határozmányai szerint járó nyugdijra van igénye.

A harmadik bekezdés kimondja egyrészt, hogy a közös hadseregnél, a haditengerészetnél, a m. kir. honvédségnél és a m. kir. csendőrségnél, valamint az ezekhez tartozó hatóságoknál és intézeteknél, a várakozási illetékkel szabadságon vagy a rokkant állományban, vagyis az ellátás élvezetében töltött idő egy tekintet alá esik a nyugdijazott állapotban töltött idővel, másrészt, hogy a minden illeték élvezete nélkül szabadságon, valamint egyáltalán a szabadságolt állományban, a szolgálaton kivüli viszonyban, a tartalékban vagy a póttartalékban, tehát minden olyan nem tényleges szolgálatban töltött időt, a mely alatt az illető ellátást nem élvezett, sem rendelkezési állapotban, sem nyugdijazott állapotban töltött időnek tekinteni nem lehet, a miből következik, hogy ilyen esetekben a korábbi tényleges szolgálatban töltött idő beszámitásának nincsen helye. Erre a határozmányra szükség van azért, hogy az e tekintetben ez idő szerint fennálló bizonytalanság megszüntettessék.

A negyedik bekezdésben - hasonlóan a jelen javaslat 15. §-ának a) pontjában foglaltakhoz - kimondatott, hogy a két szolgálat közé eső, de tényleges szolgálatban nem töltött idő, ha az harmincz napot meg nem halad, a jelen szakasz alapján beszámitható szolgálati idő megállapitásánál sem tekinthető megszakitásnak.

Uj határozmányt tartalmaz az utolsóelőtti bekezdés, a mely - hasonlóan a jelen javaslat 13. §-ának utolsóelőtti bekezdésében foglaltakhoz - kimondja, hogy az állam vagy a 2. és 3. §-ok szerint az államival egyenlőnek tekintendő szolgálatba való átlépés esetén, a jelen szakasz 1-5. pontjai alatt felsorolt hatóságoknál, hivataloknál és intézeteknél, illetőleg állásban eltöltött azt a szolgálati időt is be lehet számitani, a mely után az átlépő végkielégitésben részesült, de csak akkor, ha a végkielégitést megelőző tényleges szolgálat köteléke alól történt felmentés és az ujabbi alkalmazás között öt esztendő még nem telt el. A beszámitás ebben az esetben még ahhoz a feltételhez is köttetett, hogy az átlépő a felvett végkielégitést teljes összegében az államkincstárba befizesse.

Az utolsó bekezdés, a mely az osztrák állami szolgálatban töltött időnek némely esetben való beszámitásáról rendelkezik, megfelel az 1885:XI. tc. 8. §-a utolsóelőtti bekezdésének.

A 18. §-hoz

Ez a szakasz azokról a szolgálati időkről rendelkezik, a melyeknek beszámitása tekintetében nincs meg a teljes viszonosság, vagyis a melyeknél beszámitásnak csak akkor van helye, ha az átlépés a tényleges szolgálatból közvetlenül történt. A nem szoros értelemben vett magyar polgári állami szolgálatban töltött időnek a beszámitása ugyanis a viszonosságon alapszik, ennélfogva az ilyen állásban nyugdijazott és állami szolgálatba átlépett egyén szolgálati idejének beszámitásáról csak akkor lehet szó, ha az illető állásra nézve fennálló nyugdijszabályok az állami alkalmazásban állott és nyugalomba helyezett egyénnek szolgálati idejét szintén beszámitják. Az erre nézve meginditott tárgyalások folyamán megállapittatott, hogy a legfelső udvartartás köréhez tartozó, valamint a legmagasabb uralkodóház családi javait kezelő hivatoknál (1. pont), a m. kir. állami vasutak nyugdijintézetének vagy nyugpénztárának kötelékébe tartozó állásoknál (2. pont), az 1875:XXXII. törvénycikkkel alkotott országos tanitói nyugdij- és gyámintézet kötelékébe tartozó állásoknál (3. pont) és az 1894:XXVII. törvénycikkkel alkotott országos tanári nyugdijintézet kötelékébe tartozó állásoknál (4. pont) a viszonosság ebben a tekintetben már nincsen meg, s ennélfogva a szolgálati időnek beszámitását az emlitett állásokban alkalmazva volt s az állami szolgálatba nem a tényleges szolgálatból, hanem a nyugdijazott állapotból átlépőkre már nem lehetett kimondani.

Az 1. pont alatt ugyanazok a hivatalok vannak felemlitve, mint az 1885. évi XI. tc. 8. §-ának 1. pontja alatt.

A 2. pont annyiban tér el az 1885. évi XI. tc. 8. §-ának 6. pontjától, hogy mig ott csak a m. kir. állami és az államositott vasutak vannak felemlitve, addig a jelen szakasz 2. pontja szerint az összes olyan állásban töltött szolgálati időt be kell számitani, a mely állás a m. kir. állami vasutak nyugdijintézetének vagy nyugbérpénztárának kötelékébe tartozik. A m. kir. államvasutak és az államositott vasutak alkalmazottain kivül az emlitett nyugdijintézetnek vagy nyugbérpénztárnak kötelékébe tartoznak ez idő szerint az állami vasgyáraknak alkalmazottai is, továbbá tárgyalások vannak folyamatban aziránt, hogy az állami szénbányászatnál alkalmazottak is kivétessenek az állami polgári nyugdijtörvény hatálya alól s a m. kir. államvasutak nyugdijintézetének, illetőleg nyugdijpénztárának kötelékébe vétessenek fel.

A 3. pont alatt emlitett országos tanitói nyugdij- és gyámintézet kötelékébe tartozó állások tekintetében a viszonosságot az 1899. évi deczember hó 6-án hozott ministertanácsi határozat, a 4. pont alatt emlitett országos tanári nyugdijintézet kötelékébe tartozó állások tekintetében pedig a viszonosságot az 1894. évi XXVII. törvénycikknek 13. §-a mondotta ki, ugy hogy az emlitett állásoknak ebben a §-ban való felsorolása megfelel a jelenlegi állapotnak. Az első bekezdés - hasonlóan a 17. § első bekezdéséhez - kimondja, hogy az 1., 2. és 3. §-okban megjelölt hivataloknál és állásokban eltöltött szolgálati időhöz hozzá kell számitani a jelen § 1-4. pontjai alatt felsorolt hivataloknál, illetőleg állásban, tényleges minőségben töltött mindazt a szolgálati időt, a mely az azokra nézve érvényben álló ellátási törvény vagy szabályzat szerint beszámitásra alkalmas. A beszámitás azonban ahhoz a feltételhez köttetett, hogy az átlépés az állami vagy a 2. és 3. §-ok szerint az államival egyenlőnek tekintendő szolgálatba a tényleges szolgálatból közvetlenül történjék, s e feltétel alól csak annyiban van kivételnek helye, hogy a két szolgálat közé eső, de tényleges szolgálatban nem töltött idő, ha az harmincz napot nem halad meg, nem tekintetik megszakitásnak. A második bekezdés rendelkezik azokról az esetekről, a melyekben az 1-4. pontok alatt felsorolt hivataloknál, illetőleg álláson alkalmazva volt egyén ez után az alkalmazása után nyugellátásban, végkielégitésben vagy nyugdijjárulék visszatéritésben részesült. Abból, hogy a szóban levő szolgálati idők beszámitása tekintetében nincsen meg a teljes viszonosság, következik egyrészt, hogy az a szolgálati idő, a mely után az átlépő nyugellátásban, végkielégitésben vagy nyugdijjárulék visszatéritésben részesült, beszámitás tárgya nem lehet, másrészt, hogy az emlitett hivataloknál, illetőleg álláson alkalmazva volt s ebből az állásból nyugalomba helyezett alkalmazottak, nyugdijuk élvezetében - hacsak a reájuk nézve az átlépés időpontjában érvényben állott ellátási törvény vagy szabályzat más határozmányt nem tartalmaz - akkor is megmaradnak, ha az 1., 2. és 3. §-okban megjelölt hivatalok és állások valamelyikére alkalmaztatnak. Ezeket a határozmányokat tartalmazza a második bekezdés. Önként értetődik, hogy a jelen § határozmányai alá tartozó, s az állami vagy a 2. és 3. §-ok szerint az államival egyenlőnek tekintendő szolgálatba átlépett és korábbi nyugdijának élvezetében meghagyott alkalmazott, ennek a nyugdijnak élvezetében akkor is megmarad, ha állami szolgálata alapján is igényt szerzett állandó ellátásra.

Megjegyzem végül, hogy abban az esetben, ha az 1-4. pontok alatt felsorolt hivataloknál, illetőleg álláson alkalmazott egyén ebben az állásában végkielégittetett (nyugdijjárulékát visszakapta) vagy nyugalomba helyeztetett, de később ugyanott a tényleges szolgálatba ismét visszavétetett s aztán ebből a tényleges szolgálatból lép át közvetlenül vagy harmincz napot meg nem haladó megszakitással állami vagy a 2. és 3. §-ok szerint az államival egyenlőnek tekintendő szolgálatba, - a korábbi szolgálati idejéből a tényleges szolgálatban töltött mindazt a szolgálati időt be kell számitani, a mely a reá nézve érvényben állott ellátási törvény vagy szabályzat szerint beszámittatott volna, ha korábbi szolgálatában megmaradt volna.

A 19. §-hoz

Ez a § rendelkezik arról, hogy a 17. és 18. §-ok szerint beszámitandó szolgálati időt miképen kell beszámitani, illetőleg hogy a 17. és 18. §-okban felsorolt hatóságoktól, hivataloktól és intézetektől, illetőleg állásból átlépőknél miképen kell a nyugdijat megállapitani.

Az első bekezdése kimondja, hogy a szolgálati időnek tartamát ezeknél a szolgálatoknál is a polgári időszámitás szerint kell meghatározni, továbbá hogy ezeknek a szolgálati időknek a megállapitásáná a 11. §-nak egyéb, vagyis a szolgálati időnek kedvezőbb számitására vonatkozó határozmányait alkalmazni nem lehet.

A második bekezdés első sorban megállapitja, hogy a 17. és 18. §-okban felsorolt hatóságoknál, hivataloknál és intézeteknél, illetőleg állásban eltöltött szolgálati időt ugyanolyan mértékben kell számitani, mint a milyen mértékben ez a szolgálati idő az arra nézve az átlépés időpontjában érvényben állott ellátási törvény vagy szabályzat szerint beszámitandó lett volna. Feltétlenül kiköttetett azonban, hogy az ilyen beszámitásnak csak akkor lehet helye, ha a tisztviselő, altiszt vagy szolga a 17. és 18. §-okban felsorolt hatóságoknál, hivataloknál és intézeteknél, illetőleg állásban eltöltött szolgálati ideje alapján már igényt szerzett állandó ellátásra. A második bekezdésnek emlitett határozmánya ugyanis a szóban levő szolgálatokra vonatkozó ellátási törvények vagy szabályzatok szerint kedvezőbb mértékben számitható szolgálati időknek ezt a kedvezőbb mértékben való számitását az állami szolgálatba való átlépés esetére is biztositja, minthogy pedig a 11. § utolsó bekezdése szerint az állami szolgálatnak kedvezőbb számitása ahhoz a feltételhez köttetett, hogy az illetőnek már igénye legyen állandó ellátásra, szükséges volt a szóban levő szolgálati időknek kedvezőbb számitását is ugyanehhez a feltételhez kötni. Kimondja továbbá a második bekezdés, hogy az állandó ellátás 17. és 18. §-okban felsorolt hatóságoknál, hivataloknál és intézeteknél, illetőleg állásban eltöltött szolgálati idő után - az arra nézve az átlépés időpontjában érvényben állott ellátási törvény vagy szabályzat szerint - nagyobb százalékkal lett volna megállapitandó, mint a milyen százalékkal azt a javaslat 37. §-a alapján lehet megállapitani, az állandó ellátásnak az emlitett állásban eltöltött szolgálati időre eső részét ezzel a nagyobb százalékkal kell megállapitani. A szövegezésből kitünik, hogy ez a határozmány is csak azokra vonatkozik, a kik állandó ellátásra már a 17. és 18. §-okban felsorolt hatóságoknál, hivataloknál és intézeteknél, illetőleg állásban eltöltött szolgálati idejük alapján szereztek igényt. Erre a határozmányra azért van szükség, mert a szóban levő szolgálatokra vonatkozó ellátási törvények vagy szabályzatok némelyike értelmében a tizedik beszámitható szolgálati év után a nyugdij évenkint a beszámitható javadalmazásnak nagyobb százalékával emelkedik, mint a jelen javaslat 37. §-a szerint s méltányosnak tartom, hogy ez a kedvezőbb megállapitás - ép ugy, mint a szolgálati időnek kedvezőbb számitására vonatkozó határozmányok - az állami szolgálatba átlépőknél is figyelembe vétessék.

A második bekezdésben foglaltak magyarázatául szolgáljanak a következő példák: 1. Főiskolai képzettséggel nem biró államvasuti tisztviselő, a kinek összesen 18 év, 1 hó és 2 napi beszámitható államvasuti szolgálata van, átlép állami szolgálatba s itt szolgál még 12 év, 2 hó és 5 napig. Az államvasuti szolgálatban töltött s 18 évet meghaladó idő alapján a nyugdijintézeti alapszabályok értelmében 60% nyugdijra, a 12 évet meghaladó állami szolgálat után pedig a jelen javaslat szerint 24% nyugdijra összesen tehát 84% nyugdijra lesz igénye, holott ha a 30 évet meghaladó egész szolgálata mint állami szolgálat számittatott volna, csak 80% nyugdijra tarthatna igényt. 2. 18 év, 3 hó és 1 napi államvasuti szolgálattal biró mozdonyvezető állami szolgálatba lép s itt még 8 év, 1 hó és 3 napig szolgál. A 18 évet meghaladó államvasuti mozdonyvezetői szolgálat után a nyugdijintézeti alapszabályok értelmében 82.5% nyugdijra a 8 évet meghaladó állami szolgálat után pedig 16% nyugdijra összesen tehát a 26 évet meghaladó szolgálata után 98.5% nyugdijra lesz igénye.

A 20. §-hoz

Ez a szakasz egészen uj s az alkalmazottakra nézve kedvező azt a határozmányt tartalmazza, hogy a beszámitható szolgálati idő megállapitásánál az egész éveken felül maradó és hat hónapot meghaladó évhányad egész évnek számit. Az 1885. évi XI. tc. értelmében a szolgálati idő megállapitásánál csak a teljesen betöltött éveket lehetett figyelembe venni s a nem teljes évet kitevő évhányad akkor is figyelmen kivül hagyatott, ha az 11 hónapra s 29 napra terjedt. A hat hónapot meghaladó évhányadnak egész év gyanánt való számitása annál is inkább méltányos, mert az utóbbi időkben másutt alkotott nyugdijtörvényekbe és szabályokba hasonló határozmányok már felvétettek. Ennek a szakasznak a határozmányai az összes alkalmazottakra, tehát a napszámosokra és munkásokra is kiterjednek.

A 21. §-hoz

Ez a § mondja ki, hogy a hadjáratban részt vett, valamint a hadifogságba esett alkalmazott (ideértve a napszámosokat és munkásokat is) ellátásának megállapitásánál hadi év hozzászámitásának van helye.

A § szövege az 1885. évi XI. tc. 10. és 11. §-aitól annyiban tér el, hogy mig ott részletesebben állapittatott meg, hogy mely esetekben van helye hadi év hozzászámitásának, addig a jelen § azt mondja ki, hogy a hadi év hozzászámitásának a jelen javaslat határozmányai alá tartozóknál is, a katonai egyének ellátását szabályozó törvény erre vonatkozó határozmányainak megfelelő módon kell történnie. Ezt a szövegmódositást azért tartom szükségesnek, hogy a hadi év hozzászámitása tekintetében ugy a katonai, mint a polgári alkalmazottaknál teljesen egyenlő legyen az eljárás.

A 22. §-hoz

Ez a § megfelel az 1885. évi XI. tc. 12. §-ának. Uj az utolsó bekezdésnek utolsó mondata, a mely szerint az utolsó bekezdésben foglalt határozmány a katonai ellátási szabályok alapján járó sebesülési pótdijnak megállapitását nem gátolja. Ennek a felvételére azért volt szükség, hogy a polgári állami szolgálatra még képesnek talált tisztviselő, altiszt vagy szolga ne essék el a neki a katonai ellátási szabályok alapján esetleg járó sebesülési pótdijtól. A katonai egyének ellátásáról az 1875:LI. tc. rendelkezik.

A 23. §-hoz

Ez a § állapitja meg, hogy mit lehet beszámitható javadalmazásnak tekinteni.

A §-nak határozmányai az 1885. évi XI. tc. 13. §-ában foglaltaktól - eltekintve a szöveg módositásától és az a)-c) pontok alatt felsorolt illetmények más csoportositásától - még annyiban is eltérnek, hogy beszámitható javadalmazás lesz jövőben a gyakornokok segélydija és segélydijpótléka, továbbá a költségvetésileg rendszeresitett jogi vagy szaktanulmányi pótlék is, a mely utóbbiak eddig a valamely állásra nézve előirt minősitésnél nagyobb minősitéssel biró tisztviselők részére nyugdijba be nem számitható pótlék czimén engedélyeztettek, valamint hogy a fizetéssel teljesen egyenlő értékü beszámitható javadalmazás lesz jövőben a csendőrségi szolgálati pótdij is. Az a) pontba a gyakornokok segélydija azért vétetett fel a beszámitható javadalmazások közé, mert egyrészt - a javaslat 4. §-a szerint - az évi segélydij élvezetében álló gyakornokok a jelen javaslat határozmányai szempontjából az ideiglenes minőségben alkalmazott tisztviselőkkel esnek egy tekintet alá, tehát ellátásra jogosultak, másrészt mert a 30. § értelmében a gyakornokok is kötelesek lesznek nyugdijjárulékot fizetni, még pedig beszámitható javadalmazásuk, tehát segélydijuk után. A b) pontba foglaltattak a fizetés (bér vagy zsold) kiegészitő részét képező és a fizetés (bér vagy zsold) természetével biró mindazok a pótlékok, a melyek nem kizárólag a hivatalos működés tartamára engedélyeztettek, ugymint a személyi pótlékok, a segélydijpótlékok, a korpótlékok (évötödös, ötödéves, tizedéves pótlékok), a jogi pótlékok, a képesitési pótlékok és a szaktanulmányi pótlékok, ha törvényen, vagy illetményszabályzaton vagy az állami költségvetésen alapulnak. A c) pontban emlitett csendőrségi szolgálati pótdij a nyugdijazásnál eddig is figyelembe vétetett, azonban a nyugdij nem a fizetés (havidij, zsold) és a csendőrségi szolgálati pótdij együttes összegének alapulvétele mellett állapittatott meg, hanem a fizetés (havidij, zsold) alapján megállapittatott a nyugdij, s ehhez hozzáadatott a csendőrségi szolgálati pótdijnak annyi százaléka, a mennyi a csendőrségnél töltött szolgálati időre esett. Ennek az volt a következménye, hogy teljesen egyenlő szolgálati idővel biró, egyenlő fizetés (havidij, zsold) és egyenlő szolgálati pótdij élvezetében állott két csendőr közül kisebb összegü ellátásban részesült az, a ki a csendőrséghez más szolgálatából lépett át s a ki ennélfogva a csendőrségnél rövidebb ideig szolgált, mint az a kartársa, a ki egész szolgálati idejét a csendőrségnél töltötte. Ez a visszás állapot a jövőben megszünik az által, hogy a csendőrségi szolgálati pótdij beszámitható javadalmazást fog képezni.

Megjegyzem, hogy a m. kir. államrendőrségnél rendszeresitett rendőrségi pótdij azért nem vétetett fel a beszámitható javadalmazások közé, mert ez a rendőrségi pótdij 1908. évben - az állami költségvetés indokolása szerint - a rendőrségi tisztviselők által a hivatalos órákon kivül éjjel és nappal történt kirendelések esetén addig is élvezett élelmezési költség, felügyeleti dij, stb. helyett rendszeresitett s igy kizárólag a hivatalos működés tartamára engedélyezett pótlék jellegével bir. Az 1885. évi XI. tc. 13. §-ának e) pontjában foglalt harározmány, a mely beszámitható javadalmazásnak minősitette a fizetés, zsold vagy bér egy része gyanánt természetben kiszolgáltatott járandóságokat (deputatumokat) is, teljesen mellőztetett. A kormánynak ugyanis az a törekvése, hogy a járnadóságoknak természetben való kiszolgálása lehetőleg mellőztessék, ezt azonban az egész vonalon, az összes állami alkalmazottaknál még nem sikerült elérni, ugy hogy ez idő szerint is vannak még olyan alkalmazottak, a kik rendes illetményeiken felül járandóságokat természetben is élveznek. Nehogy az ilyen alkalmazottak a többiekkel szemben az ellátás megállapitásánál is előnyben részesüljenek, arra az álláspontra kellett helyezkedni, hogy a természetben kiszolgáltatott járandóságok csak a tényleges szolgálat tartama alatt járó müködési pótlék jellegével birhatnak s ez okból nem vétettek fel a jelen §-ban a természetben kiszolgáltatott járandóságok a beszámitható javadalmazások közé. A jelen javaslat hatálybalépésének időpontjában már alkalmazásban állottakra nézve az 1885. évi XI. tc. 13. §-ának e) pontjában foglalt határozmány - önként érthetőleg - továbbra is érvényben marad, a mint ezt a jelen javaslatnak 84. §-a külön ki is mondja.

A második bekezdés kimondja, hogy a m. kir. csendőrségnél rendszeresitett havidijat a rendszeresitett fizetéssel egyenlőnek kell tekinteni. E határozmány felvételére azért volt szükség, mert a m. kir. csendőrségnél alkalmazott s rangosztályba nem sorozott havidijasok, a kik ellátás szempontjából a jelen javaslat határozmányai alá fognak tartozni, nem fizetést, hanem a fizetéssel különben teljesen egyenlő természetü havidijat élveznek.

Az utolsóelőtti bekezdésben foglalt uj határozmány kimondja, hogy utoljára élvezett beszámitható javadalmazás alatt a fentiek szerint beszámitható azt a javadalmazást kell érteni, a melynek felvételére a tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának a tényleges szolgálatban utoljára igénye volt. Ebből a határozmányból következik, hogy olyan esetekben, a midőn a tisztviselő, altiszt vagy szolga nyugalomba helyeztetésének, végkielégitésének vagy halálának időpontjában kisebb összegü beszámitható javadalmazást élvezett, mint egy ezt az időpontot megelőző időben, beszámitható javadalmazásnak csak a tényleges szolgálatban utoljára élvezett, tehát a kisebb összegü javadalmazást lehet tekinteni. Következik továbbá ebből a határozmányból az is, hogy ha a tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának - akár kinevezés, akár előlépés vagy bizonyos számu szolgálati éveknek betöltése folytán - már megnyilt az igénye a magasabb összegü illetmények felvételére, vagyis ha a magasabb összegü illetmények már esedékessé váltak, utoljára élvezett beszámitható javadalmazásnak ezt a magasabb összegü beszámitható illetményt kell tekinteni akkor is, ha az illető a magasabb összegü illetményeknél tényleges élvezetébe, az utalványozás körüli eljárásnál előállott késedelem, vagy betegség, vagy bármely más okból, tényleg még nem is léphetett. Önként értetődik, hogy ebben az esetben a magasabb összegü illetményt kell beszámitható javadalmazásnak tekinteni nemcsak a tisztviselő, altiszt és szolga ellátásának megállapitásánál, hanem minden más olyan ellátásnak a megállapitásánál is, a melyet a tisztviselő, altiszt vagy szolga által utoljára élvezett beszámitható javadalmazásnak alapul vétele mellett kell megállapitani. Nem lehet azonban a magasabb összegü beszámitható illetményt utoljára élvezett beszámitható javadalmazásnak tekinteni olyan esetekben, a mikor a tényleges szolgálat köteléke alól felmentett tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának az igénye a magasabb összegü illetmények felvételére csak a felmentés hónapját követő hó elsejével, vagyis már nem abban a hónapban nyilik meg, a mely hónapban a szolgálat köteléke alól felmentetett. Olyan tisztviselőknél, altiszteknél és szolgáknál pedig, a kik utoljára fizetéstelen vagy tiszteletbeli minőségben voltak alkalmazva, utoljára élvezett beszámitható javadalmazásnak, a fizetéstelen vagy tiszteletbeli alkalmazást közvetlenül megelőző alkalmazásban utoljára élvezett beszámitható javadalmazást kell tekinteni.

Uj határozmányt tartalmaz az utolsó bekezdés is. Már a 13. § indokolásánál felemlitettem, hogy azok a magyar tisztviselők, altisztek és szolgák, a kik a konstantinápolyi consuli főtörvényszéknél, vagy az egyptomi vegyes biráskodás körében alkalmaztatnak, magyar állami tisztviselői, altiszti és szolgai jellegüket továbbra is megtartják, daczára annak, hogy addig élvezett járandóságaik helyett átalányösszegben megállapitott javadalmazásban részesülnek. A jelen § utolsó bekezdésébe felvett határozmány nélkül a szóban lévő alkalmazottak ellátásainak megállapitásánál csak az utoljára élvezett beszámitható javadalmazást, vagyis azt a javadalmazást lehetne alapul venni, a melyet a tényleges szolgálatban utoljára élveztek, mielőtt a konstantinápolyi consuli főtörvényszéknél, vagy az egyiptomi vegyes biráskodás körében alkalmaztattak, ugy hogy esetleg kisebb összegü ellátásra tarthatnának csak igényt, mintha továbbra is magyar állami szolgálatban maradtak volna. Nehogy ez az eset bekövetkezzék, a jelen § utolsó bekezdésébe az a különleges határozmány vétetett fel, hogy a szóban levő alkalmazottaknál azt kell beszámitható javadalmazásnak tekinteni, a melyre az illetőknek a konstantinápolyi consuli főtörvényszéknél, vagy az egyiptomi vegyes biráskodás körében teljesitett tényleges szolgálatuk megszünésekor a magyar tisztviselői, altiszti vagy szolgai állásuk alapján igényük lenne, ha mindvégig magyar állami szolgálatban maradtak volna.

A 24. §-hoz

A példaképen felsorolt ilyen illetmények közé, azokon kivül, a melyek már az 1885. évi XI. tc. 14. §-ában is fel voltak sorolva, itt még felvétettek: a tiszteletdijak, a családi pótlékok, a sebesülési pótdijak, a vitézségi arany vagy ezüst éremmel járó pótdijak, a természetben kiszolgáltatott járandóságok, élelmezések és ellátások, a sójárandóság, az egyenruha- és kenyérátalányok és a leczkepénzek.

A 26. §-hoz

Ez a § állapitja meg, hogy mikor áll be az igény az ellátások folyósitására. A §-ban foglalt többnyire uj határozmányokra azért van szükség, mert a következő 27. § mondja ki, hogy az ellátások az ellátás folyósitására való igény beálltának napját követő hónaptól vagy évnegyedtől kezdve kell folyósitani s ennélfogva meg kellett állapitani, hogy tulajdonképen mikor áll be ez az igény. Megjegyzem, hogy itt nem az ellátásra való igényről, hanem az ellátás folyósitására való igényről van szó.

Az első és harmadik bekezdés bővebb indokolást nem igényel. Az első bekezdés az összes alkalmazottakra, tehát a napszámosokra és munkásokra is vonatkozik. A harmadik bekezdésben foglaltakhoz hasonló határozmányt tartalmazott az 1885. évi XI. tc. 49. §-a is.

A második bekezdésben foglalt határozmánynak felvételére azért volt szükség, mert ha a tisztviselő, altiszt vagy szolga a tényleges szolgálat kötelékéből nem a 31. § a), b) vagy c) pontjában emlitett okból válik meg, tényleges szolgálata véget ér a nélkül, hogy részére egyidejüleg ellátás megállapittatott volna. Már most, ha az ilyen alkalmazott részére ellátási igényének fentartása a 36. § értelmében biztosittatott, s az illető a tényleges szolgálatban ujból alkalmaztatott, az igény az ellátás folyósitására - a jelen § első bekezdése értelmében - azzal a nappal áll be, a melylyel az illető ebben az ujabb alkalmazásban a tényleges szolgálat köteléke alól felmentetett. Ha azonban ujabb alkalmazás nem következett be, az első bekezdésben foglalt határozmányt már nem lehet alkalmazni s ennélfogva külön kellett rendelkezni az iránt, hogy az igény az ellátás folyósitására ilyen esetekben mikor áll be. A 36. § értelmében ellátást ilyen esetekben csak akkor lehet megállapitani, ha a tisztviselő, altiszt vagy szolga közhatósági orvosi bizonyitványnyal igazolja, hogy tényleges szolgálat teljesitésére nem képes s az ellátást csak a minister (állami számvevőszék elnöke) állapithatja meg. Ennek megfelelően a jelen § második bekezdésében kimondatott, hogy az igény a nyugdij folyósitására a nyugdijat megállapitó ministeri (állami számvevőszéki elnöki) határozat keltének napjával áll be. Ennek a határozmánynak magyarázatául szolgáljon még az, hogy ilyen esetekben a tisztviselőknek, altiszteknek és szolgának csak akkor van igénye ellátásra, ha a minister (állami számvevőszék elnöke) az ellátást tényleg meg is állapitja, tehát az a körülmény, hogy az illető közhatósági orvosi bizonyitványnyal beigazolja, hogy tényleges szolgálat teljesitésére nem képes, egymagában véve még nem ad igényt ellátásra. Megjegyzem továbbá, hogy ilyen esetekben ellátásra csak az a tisztviselő, altiszt és szolga tarthat igényt, a kinek legalább tiz évi beszámitható szolgálati ideje volt már akkor a mikor a tényleges szolgálat kötelékéből az ellátási idény fentartásának biztositása mellett megvált, ugy hogy ilyen esetekben csakis állandó ellátásról, azaz nyugdijról lehet szó.

A negyedik bekezdés azt a bővebb indokolást nem igénylő uj határozmányt tartalmazza, hogy az eltünt és fel nem található tisztviselő, altiszt vagy szolga nejénél és gyermekeinél, a kik részére a 74. § értelmében ideiglenesen lehet ellátásokat utalványozni, az igény az ellátások folyósitására a tisztviselő, altiszt vagy szolga eltünésének napjával áll be.

Az ötödik bekezdés állapitja meg, hogy mikor áll be az igény a nevelési járulék folyósitására a nőalkalmazottak árváinál. A 62. § hetedik bekezdése értelmében a nőalkalmazottnak gyermeke elhalt anyja után csak akkor tarthat igényt nevelési járulékra, ha édesatyja már meghalt vagy holttá nyilvánittatott vagy teljesen vagyontalan és keresetképtelen. A mennyiben tehát a nőalkalmazott elhalálozásának időpontjában a gyermekek édesatyja már nincsen életben vagy holttá nyilvánittatott, a gyermekeknek igényük van nevelési járulékra s az igény a nevelési járulék folyósitására ebben az esetben - a jelen § harmadik bekezdése értelmében - a nőalkalmazott halálának vagy holttá nyilvánitásának napjával áll be. Ha azonban a gyermekek édesatyja a nőalkalmazottat túléli, a gyermekek nevelési járulékra mindaddig nem tarthatnak igényt, a mig édes atyjuk életben van és nem teljesen vagyontalan és keresetképtelen. Erre való tekintettel kellett azt a határozmányt felvenni, hogy ilyen esetben az igény a nevelési járulék folyósitására csak az atyja halálának vagy holttá nyilvánitásának napjával, illetőleg a teljes vagyontalanságnak és keresetképtelenségnek bekövetkeztével áll be.

Az utolsóelőtti bekezdés szabályozza, hogy mikor áll be a szülőtlen vagy a szülőtlenekkel egyenlőknek tekintendő árváknál az igény a magasabb összegü nevelési járulék folyósitására. A 67. § értelmében ugy a szülőtlen, mint a szülőtlenekkel egyenlőknek tekintendő árvákat magasabb összegü nevelési járulék illeti meg, mint az atyátlan árvákat. Ha tehát nevelési járulék élvezetében álló atyátlan árvák később szülőtlen árvákká lesznek, az igény a magasabb összegü nevelési járulék folyósitására öntként érthetőleg a másik szülő elhalálozásának, tehát a teljes árvaságra jutásnak napjával áll be. Ha pedig atyátlan árvák azért lesznek a szülőtlenekkel egyenlőknek tekintendő árvákká, mert anyjuknak özvegyi nyugdija valamely okból beszüntettetett, az igény a magasabb összegü nevelési járulék folyósitására, önként érthetőleg azzal az időponttal - a 27. § szerint mindig valamely hónapnak az utolsó napjával - áll be, a melylyel az özvegyi nyugdij beszüntetett. A tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának jogérvényesen felbontott házasságából származott árvákat pedig a szülőtlen árvákkal egyenlőknek kell tekinteni akkor, ha anyjuknak az 51. § 5. pontja értelmében nincsen igénye özvegyi nyugdijra; ilyen esetekben tehát, valamint akkor is, ha özvegyi nyugdij egyáltalán folyóvá sem tétetett, az igény a magasabb összegü nevelési járulék folyósitására az atya halálának napjával áll be.

Az utolsó bekezdés szabályozza azt, hogy mikor áll be az igény a magasabb összegü nevelési járulék folyósitására azokban az esetekben, a melyekben a már megállapitott nevelési járulékot azért kell felemelni, mert az árvák valamelyike a nevelési járulék élvezetéből kilépett. A 73. § harmadik, negyedik és ötödik bekezdéseiben, továbbá a 112. § második, harmadik és negyedik bekezdéseiben emlitett esetekben az árvák részére nem lehet a nevelési járulékot a jelen javaslat értelmében egyébként járó teljes összeggel megállapitani; azonban ha az árvák valamelyike a nevelési járulék élvezetéből kilép, a többi árvának nevelési járulékát megfelelően fel kell emelni. A 67. § hatodik bekezdése értelmében pedig a nevelési járuléknak másfélszeresét élvező árváknak nevelési járulékát a kétszeres összegre kell felemelni akkor, ha szülőtlen vagy a szülőtlenekkel egyenlőknek tekintendő árvák száma kettőre leszáll. Magától értetődik, hogy mindezekben az esetekben az igény a többi árvákat megillető magasabb összegü nevelési járulék folyósitására csak azzal a nappal állhat be, a mely napon kilépett a nevelési járulék élvezetéből az az árva, a kinek a nevelési járulék élvezetéből való kilépépse folytán a többi árvának nevelési járulékát fel kell emelni.

A 27. §-hoz

A jelen §-ban foglaltak bővebb indokolást nem igényelnek, azonban a lakbérnyugdij folyósitása és beszüntetése tekintetében megjegyzem, hogy - a mint az a 38. § indokolásánál bővebbven is kifejtem - a nyugdijasok szempontjából sokkal előnyösebb, ha a lakbérnyugdij nem havi, hanem negyedévi előzetes részletekben folyósittatik. Azt, hogy a lakbérnyugdijak ne lakbérnegyedek, hanem a naptári évnegyedek szerint, tehát mindig január, április, julius és október hó 1-én fizettessenek ki, azért tartom czélszerübbnek, hogy a lakbérnyugdijak kifizetése az egész országban egységes legyen. Ellenkező esetben ugyanis, minthogy a lakbérnegyedek nem mindenütt esnek egymással össze, a nyugdijasnak átköltözése esetén a lakbérnyugdij utalványozása körül nehézségek merülnének fel.

A 28. §-hoz

A jelen §-ban foglalt határozmányok az 1885. évi XI. tc. 18. §-ában foglaltaktól a következőkben térnek el: az osztrák-magyar monarchia helyett a magyar szent korona országai, továbbá a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok, valamint Bosznia és Herczegovina jelöltettek meg olyanoknak, a melyeknek határain belül az állandó ellátásoknak élvezése helyhez kötve nincsen; kimondatott, hogy a minister (állami számvevőszék elnöke) nem köteles indokolni azt, ha az állandó ellátásnak másutt való élvezésére irányuló kérelmet megtagadja; az eddigi gyakorlatnak megfelelően kimondatott továbbá az is, hogy az állandó ellátásnak másutt való élvezésére az engedélyt egyszerre legfeljebb három évre lehet megadni.

Megjegyzem, hogy az állandó ellátást kétféleképen lehet másutt élvezni és pedig vagy ugy, hogy az ellátás a közös külügyminister utján valamely külföldi követségünk vagy konzulátusunk pénztáránál tétetik folyóvá, vagy ugy, hogy az ellátást továbbra is magyarországi pénztár fizeti ki, s azt ennél a pénztárnál az igényjogusultnak meghatalmazottja veszi fel. A ministeri (állami számvevőszéki elnöki) engedély mind a két esetben kell s az engedélyt mind a két esetben egyszerre legfeljebb három évre lehet megadni. Az ellátás utalványozása tekintetében azonban az eljárás a két esetben eltér egymástól. A mig ugyanis az ellátásnak valamely külföldi követségünk vagy konzulátusunk pénztárnál való folyósitása mindig a pénzügyminister közvetitésével történik, addig az ellátásnak magyarországi pénztárnál való folyósitására az illető minister (állami számvevőszék elnöke) illetékes.

A 30. §-hoz

Ez a § egészen uj határozmányokat tartalmaz.

Az állami alkalmazottak eddig nyugdijjárulékot egyáltalán nem fizettek. A jelen javaslatnak igen sok olyan uj határozmánya van, a mely az államkincstárnak nagyobb mértékü megterhelését fogja maga után vonni, ilyenek különösen: egyes szolgálati időknek kedvezőbb mértékben való számitása, a nyugdijon felül lakbérnyugdijnak megállapitása, az özvegyi nyugdijak és nevelési járulékok mértékének lényeges emelése, nevelési járulékok engedélyezése minden atyátlan árva részére és a tisztviselők árváinál a nevelési járulék élvezetének a huszonnégy éves korig való meghagyása. Méltányosnak tartom ennélfogva, hogy a jelen javaslat által előidézett többleteket részben maguk az alkalmazottak fedezzék az által, hogy az állami bevételek emeléséhez nyugdijjárulék fizetése által hozzájáruljanak. Ma már nemcsak a társadalmi uton vagy törvény alapján alkotott nyugellátási intézeteknek tagjai, hanem más államoknak alkalmazottai is fizetnek nyugdijjárulékot s az állami tisztviselők országos egyesülete és az országos birói és ügyészi egyesület legutóbbi közös beadványukban kijelentették, hogy az ellátásoknak megfelelő javitásához hajlandók lennének javadalmazásuk méltányos, arányos és mérsékelt hányadával hozzájárulni.

A fizetendő nyugdijjáruléknak mértékét, tekintettel a köteles szolgálati idő különböző voltára, különböző százalékokkal állapitottam meg, még pedig a 23. § értelmében beszámitható javadalmazásnak három százalékával a 11. § hatálya alá eső és két és fél százalékával a 11. § hatálya alá nem eső tisztviselőknél, továbbá a 23. § értelmében beszámitható javadalmazásnak két százalékával a 11. § hatálya alá eső és másfél százalékával a 11. § hatálya alá nem eső altiszteknél és szolgáknál. Megjegyzem, hogy ez idő szerint az osztrák állami tisztviselők 4.3%, az osztrák állami szolgák 1.6%, a katonai havidijasok 1.4%, a közös ministeriumoknál és hatóságoknál alkalmazott tisztviselők 4.14%, az ugyanott alkalmazott szolgák 1.6%, a m. kir. államvasutak nyugdijintézetének tagjai 4.8%, ugyanennek az intézetnek ama tagjai, a kik mozdony- vagy vonatkisérő szolgálatot teljesitenek 7.2%, az országos tanitói nyugdij- és gyámintézetnek tagjai 2%, az országos tanári nyugdijintézetnek tagjai 2% rendes évi nyugdijjárulékot fizetnek s hogy az államvasutak nyugdijintézetének, valamint az országos tanitói és az országos tanári nyugdijintézetnek tagjai az évi nyugdijjárulékon felül még egyéb, egyszersmindenkorra szóló nyugdijjárulékokat is kötelesek fizetni.

A nyugdijjárulékot az első bekezdés szerint a tényleges szolgálatban álló tisztviselők - ideértve az évi segélydij élvezetében álló gyakornokokat is - és a tényleges szolgálatban álló s rendszeres évi fizetést (évi bért, évi zsoldot) élvező altisztek és szolgák lesznek kötelesek fizetni, mig a nem rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) mellett alkalmazott altisztek és szolgák, valamint a napszámosok és munkások - a jelen szakasz utolsó bekezdése szerint - a nyugdijjárulék fizetése alól mentesek lennének azért, mert ezek sem lakbérnyugdijban, sem a szolgálati idő kedvezőbb számitásának előnyében nem részesülnek. Az első bekezdés szövegezéséből kitünik, hogy a 11. § második és harmadik bekezdései alá tartozó tisztviselők a háromszázalékos nyugdijjárulékot tényleges szolgálatuk egész tartama alatt, a 11. § negyedik bekezdése alá tartozó tisztviselők, altisztek és szolgák ellenben a magasabb összegü, vagyis a három, illetőleg a két százalékos nyugdijjárulékot csak az alatt az idő alatt fogják fizetni, a mig a 11. § negyedik bekezdésében felsorolt állást töltenek be. Az első bekezdés kimondja továbbá, hogy a nyugdijjárulékot az ott felsoroltak fizetni tartoznak tekintet nélkül arra, hogy ideiglenes vagy végleges minőségben vannak-e alkalmazva. Az, hogy az ideiglenes minőségben alkalmazottak is kötelesek lesznek nyugdijjárulékot fizetni, következik abból, hogy ugy lakbérnyugdijra, mint a szolgálati időnek kedvezőbb számitására az ideiglenes minőségben alkalmazottak is igényt tarthatnak, feltéve természetesen, hogy már igényt szereztek állandó ellátásra. A nyugdijjáruléknak mértékét azért állapitottam meg az altiszteknél és szolgáknál kisebb összeggel, mint a tisztviselőknél, mert az altisztek és szolgák illetményei aránylag olyan csekélyek, hogy azokból a tisztviselőkre nézve megállapitott mértékü nyugdijjárulékot levonni nem lett volna méltányos.

A második bekezdés szerint az illetményeknek szolgálati dijjal terhelt része után egy éven át nem kell nyugdijjárulékot fizetni. Ez a határozmány azért vétetett fel, mert igen terhes lenne, hogy a tisztviselő, altiszt vagy szolga ugyanazon illetménye után egyidejüleg szolgálati dijat és nyugdijjárulékot is fizessen. Ez a mentesség a nyugdijjárulék fizetése alól azonban csak arra az egy évre szólhat, a mely alatt a tisztviselő, altiszt vagy szolga - az érvényben álló szabályok értelmében - a szolgálati dijat megfizetni tartozik; tehát abban az esetben, ha a szolgálati dij tartozásnak egy évnél hosszabb idő alatt való törlesztése engedélyeztetett, a tizenharmadik hónaptól kezdve a nyugdijjárulékot az illetményeknek szolgálati dijjal még terhelt része után is meg kell fizetni.

A harmadik bekezdés szerint nem tartoznak nyugdijjárulékot fizetni a fizetéstelen vagy tiszteletbeli minőségben alkalmazott tisztviselők, altisztek és szolgák. E határozmány nem tesz különbséget a között, hogy követte, vagy megelőzte-e a fizetéstelen vagy tiszteletbeli minőségben való alkalmazást beszámitható javadalmazás élvezetével egybekötött alkalmazás vagy sem. Tehát a fizetéstelen vagy tiszteletbeli minőségben alkalmazott tisztviselők, altisztek és szolgák akkor sem tartoznak nyugdijjárulékot fizetni, ha a fizetéstelen vagy tiszteletbeli minőségben való alkalmazásukat megelőzőleg beszámitható javadalmazás élvezetével egybekötött álláson voltak alkalmazva, valamint akkor sem, ha fizetéstelen vagy tiszteletbeli minőségben való alkalmazásukat beszámitható javadalmazás élvezetével egybekötött álláson való alkalmazás követi, daczára annak, hogy mindkét esetben - a jelen javaslat 13. §-ának ötödik bekezdése értelmében - a fizetéstelen vagy tiszteletbeli minőségben töltött idő is be fog számittatni. Ennek a határozmánynak az az indoka, hogy - nézetem szerint - helyesebb, ha a nyugdijjárulék fizetésének kötelezettségét nem a szolgálati idő beszámithatóságához vagy be nem számithatóságához, hanem ahhoz kötjük, hogy élvez-e a tisztviselő, altiszt vagy szolga beszámitható javadalmazást vagy sem.

Ennek az elvnek felel meg a negyedik bekezdésben foglalt az a határozmány is, a mely szerint a nyugdijjárulék fizetése szünetel azoknál a tisztviselőknél, altiszteknél és szolgáknál, a kik illetményeik beszüntetése mellett szabadságoltattak, valamint azoknál az állásuktól felfüggesztett tisztviselőknél, altiszteknél és szolgáknál is, a kik a felfüggesztés tartama alatt nem élvezik teljes illetményeiket. Ez utóbbiak azonban a nyugdijjárulékot utólag tartoznak megfizetni akkor, ha a felfüggesztés tartama alatt visszatartott illetményeiket utólag megkapják.

Az ötödik bekezdés szerint a nyugdijjárulékot mindaddig kell fizetni, a mig a tisztviselő, altiszt vagy szolga tényleges szolgálatot teljesit, vagyis a nyugdijjárulékot azok is kötelesek lesznek nyugalomba helyeztetésükig fizetni, a kik a beszámitható javadalmazással egyenlő összegü nyugdijra igényt adó szolgálati idejüket már betöltötték. Ha a beszámitható javadalmazással egyenlő összegü nyugdijra igényt adó szolgálati idejüket már betöltött tisztviselők, altisztek és szolgák nyugdijjárulékot nem lennének kötelesek fizetni, ez mintegy ösztönzésül látszanék szolgálni arra, hogy a tényleges szolgálat kötelékében továbbra is megmaradjanak. Ennek lehető elkerülését czélozza a szóban levő határozmány, a mely különben teljesen megfelel annak a fentebb emlitett elvnek is, hogy a nyugdijjárulék fizetésének kötelezettsége ahhoz legyen kötve, hogy élvez-e a tisztviselő, altiszt vagy szolga beszámitható javadalmazást vagy sem.

Az utolsóelőtti bekezdésben foglalt az a határozmány, hogy a nyugdijjárulék havi részletekben hivatalból vonatik le, bővebb indokolást nem igényel; az ugyanott foglalt másik határozmánynak felvételét pedig, a melynek értelmében a helyesen levont nyugdijjárulékot sem a tisztviselő, altiszt vagy szolga részére, sem annak elhalálozása esetén özvegye vagy árvái részére, a szolgálatnak bármely okból való elhagyása esetén sem lehet visszatériteni, félreértések elkerülése czéljából tartom szükségesnek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a mennyiben téves megállapitás folytán a jelen javaslat szerint levonható összegnél nagyobb összegü nyugdijjárulék vonatott volna le, a többletet az illető részére ne lehetne visszatériteni.

A 31. §-hoz

A jelen §-ban foglaltak az 1885. évi XI. tc. 20. §-ában foglalt hasonló határozmányoktól több tekintetben térnek el. A leglényegesebb eltérés az, hogy a jelen § a tisztviselőknek, altiszteknek és szolgáknak már öt évi beszámitható szolgálati idő után is biztosit nyugdijat, mig eddig az igény a nyugdijra csak tiz évi beszámitható szolgálati idő betöltése után állott be. A nyugdijra igényt adó szolgálati időnek tiz évről öt évre való leszállitása az özvegyek és árvák ellátására nincsen kihatással, mert az özvegyek és árvák már az 1885. évi XI. tc. alapján is igényt tarthattak állandó ellátásra akkor, ha az alkalmazottnak legalább öt évi beszámitható szolgálati ideje volt, sőt részben épen ez a körülmény inditott arra, hogy az állandó ellátásra igényt adó szolgálati idő a tisztviselőknél, altiszteknél és szolgáknál is öt évben állapittassék meg. Annak folytán ugyanis, hogy az özvegyek már akkor is igényt tarthattak állandó ellátásra (özvegyi nyugdijra), ha a férjnek csak öt évi beszámitható szolgálati ideje volt, mig az alkalmazott maga csak tiz évi beszámitható szolgálati idő betöltése után szerzett igényt állandó ellátásra (nyugdijra), felmerültek olyan esetek, hogy özvegyek, a kiknek férje öt évnél több, de tiz évnél kevesebb beszámitható szolgálati idő után az utoljára élvezett beszámitható javadalmazásnak két évi összegével végkielégittetett, özvegyi nyugdijra tartottak igényt azon az alapon, hogy férjüknek beszámitható szolgálati ideje az öt évet meghaladta. Az ilyen kérelmeknek a közigazgatási biróság mindig helyt adott, még pedig azzal az indokolással, hogy az özvegy az állandó ellátásra való igényét már megszerezte akkor, a mikor a férj az ötödik szolgálati évet betöltötte, s ezt az igényét nem vesztheti el az által, hogy a férjnek a saját személyét megillető ellátásra való igénye nem nyugdij, hanem végkielégités alakjában nyert kielégitést. Ezen mindenesetre méltányos felfogás, de - nézetem szerint - sokkal helyesebb, ha arra az elvi álláspontra helyezkedünk, hogy az állami szolgálatból végkielégitéssel távozott alkalmazottnak özvegye és árvái semmiféle ellátásra sem birhatnak igénynyel, vagyis hogy a végkielégités tulajdonképen nem egyéb, mint végleges leszámolás. Ez az elv van keresztülvezetve a jelen javaslatnak 52., 63. és 77. §-aiban is. Ezt a szigorunak látszó álláspontot azonban csak akkor lehet igazságosan fenntartani, ha az állandó ellátásra való igényt maguknál a tisztviselőknél, altiszteknél és szolgáknál is már öt évi beszámitható szolgálati idő után biztositjuk, mert ellenkező esetben az a tarthatatlan helyzet állana elő, hogy az öt évnél több, de tiz évnél kevesebb beszámitható szolgálati idővel biró tisztviselőnek, altisztnek és szolgának özvegyei és árvái ellátásra igényjogosultak lennének abban az esetben, ha a tisztviselő, altiszt vagy szolga a tényleges szolgálatban halt el, mig ha ugyanaz a tisztviselő, altiszt vagy szolga egy nappal a végkielégitése után hal el, az özvegynek és árváknak már semmiféle ellátásra sem lenne igényük. Megjegyzem különben, hogy az osztrák nyugdijtörvény is biztosit némely esetben már öt évi szolgálat után állandó ellátást, a mennyiben az 1896. évi május hó 14-én kelt osztrák törvény 2. §-a kimondja, hogy a tiz évnél kevesebb, de legalább öt évi beszámitható szolgálati idővel biró azok az alkalmazottak, a kik betegség vagy nem szándékosan előidézett testi sérülés következtében váltak szolgálatképtelenekké, ugyanolyan elbánás alá esnek, mint ha tiz évi beszámitható szolgálati idejük lenne. A nyugdijra igényt adó szolgálati időnek tiz évről öt évre való leszállitását azonban, - a mint ez a jelen § első bekezdésében kifejezésre is jut - már nem tartom kiterjesztendőnek az ideiglenes minőségben alkalmazott, valamint azokra a tisztviselőkre, altisztekre és szolgákra sem, a kik a jelen javaslat alapján beszámitható szolgálati idejük kezdetekor negyvenedik életévüket már betöltötték; nem tartom továbbá kiterjesztendőnek általában a rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében nem állott altisztekre és szolgákra sem. Az emlitett alkalmazottaknak özvegyei és árvái az 51. és 62. §-ok értelmében állandó ellátásra szintén csak akkor tarthatnak igényt, ha a férjnek (atyának) legalább tiz évi beszámitható szolgálati ideje van. Ez a korlátozás az özvegyek és árvák állandó ellátása tekintetében az ideiglenes minőségben vagy a negyvenedik életévük betöltése után alkalmazott tisztviselőknél, altiszteknél és szolgáknál eddig is megvolt, a rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében nem állott altisztek és szolgák özvegyei és árvái pedig ellátásra eddig igényt egyáltalán nem tarthattak.

Az első bekezdésben foglalt ama határozmány, hogy azok a tisztviselők, altisztek és szolgák, a kik a jelen javaslat alapján beszámitható szolgálati idejük kezdetekor negyvenedik életévüket már betöltötték, nyugdijra csak legalább tiz évi beszámitható szolgálati idő után tarthatnak igényt, megfelel az 1885. évi XI. tc. 3. §-ának utolsóelőtti bekezdésében foglalt s a korengedmény mellett alkalmazottakra vonatkozó határozmánynak. A korengedmény mellett való alkalmazás kifejezést azonban szándékosan mellőztem, mert a már évek óta követett gyakorlat szerint korengedmény tulajdonkép senkinek sem adatott, hanem mindenki, a ki az állami szolgálatba történt felvételekor negyvenedik életévét már betöltötte volt, korengedmény mellett alkalmazottnak tekintetett. Ennek a gyakorlatnak sokkal jobban megfelel a fentebb emlitett szövegezés, a melyből még az is következik, hogy a korlátozó határozmány a jövőben csak azokra a tisztviselőkre, altisztekre és szolgákra fog vonatkozni, a kik negyvenedik életévüket előbb töltötték be, mielőtt bármilyen olyan alkalmazásba léptek, a melyet a jelen javaslat értelmében be lehet számitani. Ez az eddigi állapottal szemben jóval kedvezőbb, mert eddig mindazok, a kik az állami szolgálatba történt belépésükkor negyvenedik életévüket már betöltötték volt, korengedély mellett alkalmazottaknak tekintettek.

Az eddigi állapotnál jóval kedvezőbb határozmányt tartalmaz a második bekezdés is, a mely azokról az ideiglenes minőségben alkalmazott tisztviselőkről, altisztekről és szolgákról rendelkezik, a kik az ideiglenes alkalmazást közvetlenül megelőzőleg állami, vagy a 2. és 3. §-ok szerint az államival egyenlőnek tekintendő, vagy a 16. §-ban emlitett törvényhatósági szolgálatban végleges minőségben voltak alkalmazva. Eddig ugyanis az ideiglenes minőségben alkalmazott olyan tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának ellátását, a ki az ideiglenes alkalmazást közvetlenül megelőzőleg végleges minőségben volt alkalmazva, ugyan a végleges és ideiglenes minőségben együttvéve töltött szolgálati idő alapján, de csak a végleges minőségben utoljára élvezett beszámitható javadalmazásnak alapul vétele mellett lehetett megállapitani, mig a jövőben a jelen bekezdésben emlitett ideiglenes minőségü tisztviselőket, altiszteket és szolgákat a végleges minőségben alkalmazottakkal teljesen egyenlőknek kell tekinteni, a miből következik, hogy az ellátás megállapitásánál a tényleges szolgálatban utoljára, tehát az ideiglenes minőségben élvezett beszámitható javadalmazást kell alapul venni. Minthogy pedig az ilyen esetek tulnyomó részében a tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának az ideiglenes minőségben élvezett beszámitható javadalmazása nagyobb, mint az ideiglenes minőséget közvetlenül megelőző végleges minőségü alkalmazásban élvezett beszámitható javadalmazása, kétségtelen, hogy a szóban lévő határozmány az eddigi állapottal szemben kedvezőbb.

További eltérés az eddigi állapottal szemben az is, hogy a nyugalomba helyezés felvételei tekintetében különbség tétetett a szerint, hogy a nyugalomba helyezést a tisztviselő, altiszt vagy szolga kéri-e vagy pedig hogy az hivatalból rendeltetik-e el. Ha a nyugalomba helyezést a tisztviselő, altiszt vagy szolga kéri, a feltételek a harmadik bekezdés szerint a következők: a) a szolgálatképtelenség, b) a kitöltött szolgálati idő, c) a betöltött életkor. Az a) és b) pontok alatt ugyanazok a feltételek vannak felsorolva, mint az 1885. évi XI. tc. 20. §-ának a) és c) pontjaiban, a szöveg azonban megfelelően módosittatott. A c) pont alatt emlitett feltétel a tisztviselőkre, altisztekre és szolgákra nézve az eddigi állapotnál kedvezőbb, mert eddig ők csak akkor kérhették a nyugalomba helyezést, ha hatvanötödik életévüket betöltötték. A korhatárnak a hatvanötödik életévről a hatvanhatodik életévre való leszállitását főképen az a körülmény indokolja, hogy bizonyos szolgálati időknek a jelen javaslat 11. §-a értelmében való kedvezőbb számitása következtében a tisztviselőknek, altiszteknek és szolgáknak nagy része már harminczöt évi tényleges szolgálati idő után fog a beszámitható javadalmazással egyenlő összegü nyugdijra igényt tarthatni. Megjegyzem különben, hogy ez a korhatár az összes ujabban alkotott nyugdijtörvényekben és szabályzatokban ugyancsak a hatvanadik életévvel állapittatott meg.

A harmadik bekezdés szövegezéséből következik még az is, hogy ha az a), b) és c) pontok alatt emlitett feltételek valamelyike bekövetkezett és ha a tisztviselő, altiszt vagy szolga ennek alapján nyugalomba helyeztetését kéri, azt tőle megtagadni nem lehet és a nyugalomba helyezést el kell rendelni. Önként értetődik, hogy a nyugalomba helyezéshez teljesen elég, ha az a), b) és c) pontok alatt emlitett feltételeknek csak egyike is beállott, vagyis a b) és c) pontok alatt emlitett esetekben a szolgálatképtelenség külön megállapitására nincsen szükség.

A negyedik bekezdés állapitja meg azokat a feltételeket, a melyeknek bekövetkezése esetén a tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának nyugalomba helyezését hivatalból lehet elrendelni. Ezek között szerepel első sorban az az eset, ha a tisztviselőre, altisztre vagy szolgára nézve a harmadik bekezdés a) és b) pontjaiban megkivánt feltételek valamelyike szolgálatképtelenség vagy a kitöltött szolgálati idő bekövetkezett. Ezenfelül hivatalból még akkor lehet elrendelni a nyugalomba helyezést, ha a tisztviselő, altiszt vagy szolga betöltötte hatvanötödik életévét. Ennél a határozmánynál nyilvánul a különbség a között, hogy, a nyugalomba helyezést, tisztviselő, altiszt vagy szolga kéri-e, vagy pedig hogy az hivatalból rendeltetik-e el. A mig ugyanis a tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának kérelmére a nyugalomba helyezést már akkor is el kell rendelni, ha hatvanadik életévét betöltötte, addig hivatalból a nyugalomba helyezést csak akkor lehet elrendelni, ha a tisztviselő, altiszt vagy szolga a hatvanötödik életévét betöltötte. Ez alól a határozmány alól még egy - a jelenlegi állapotnak megfelelő - kivétel is tétetett, a mennyiben kimondatott, hogy a kir. cúria itélőbirájánál és a vele egyenlő vagy nála magasabb állást betöltő itélőbirónál vagy ügyészségi tagnál a nyugalomba helyezést hivatalból csak akkor lehet elrendelni, ha az illető hetvenedik életévét betöltötte. Ezt a kedvezményt a nevezett tisztviselőkre nézve, az állami tisztviselők nyugdijazásáról szóló 1885. évi XI. tc. módositásáról szóló 1892. évi XXX. tc. biztositotta s ennek a kedvezménynek további fenntartását szükségesnek tartom. A negyedik bekezdés szerint továbbá még akkor is el lehet rendelni hivatalból a nyugalomba helyezést, ha a tisztviselő, altiszt vagy szolga betegség okából egyhuzamban több mint egy esztendő óta nem teljesitett tényleges szolgálatot. Ez a határozmány teljesen megfelel az e tekintetben eddig is követett gyakorlatnak s annak felvételét az egyöntetü eljárás biztositása czéljából tartom szükségesnek. A negyedik bekezdés szövegezéséből kitünik végül, hogy az ebben a bekezdésben felsorolt esetekben a nyugalomba helyezést csak lehet, de nem kell elrendelni. Már itt megjegyzem, hogy a ministernek (állami számvevőszék elnökének) olyan határozata ellen, a melylyel a szóban lévő bekezdés alapján a nyugalomba helyezés hivatalból elrendeltetett a jelen javaslat 120. §-ának g) pontja értelmében nincsen helye a közigazgatási biróság előtti eljárásnak. Megjegyzem továbbá, hogy az 1885. évi XI. tc. 20. §-ának d) pontjában foglalt ama határozmány, hogy a nyugalomba helyezésnek akkor is van helye, ha az alkalmazott hivatalok vagy állomások szervezése vagy azok megszüntetése következtében, vagy ellene hozott fegyelmi itélet folytán megfelelő állomásra el nem helyezhető, a jelen javaslatnak 33. §-ába vétetett fel.

A negyedik bekezdésbe a tanárokra vonatkozó rendelkezést a képviselőház plénuma vette fel (1912 decz. 4-én 418. országos ülésben).

Az utolsóelőtti bekezdésben foglalt határozmány - hasonlóan az 1885. évi XI. tc. 20. §-ának második mondatában foglaltakhoz - kimondja, hogy a napszámosok és a munkások csak teljes szolgálatképtelenség esetén tarthatnak igényt nyugbérre és csak akkor, ha megszakitás nélkül egyhuzamban legalább tiz éven át voltak alkalmazva. Ez azt jelenti, hogy a napszámosok és munkások, valamint önként érthetőleg a velük egy tekintet alá eső egyéb alkalmazottak is, nyugbérre minden körülmények között csak teljes szolgálatképtelenség esetén tarthatnak igényt, tekintet nélkül életkorukra, valamint arra, hogy alkalmaztatásuk esetleg a negyven évet meg is haladja.

A 32. §-hoz

Ebbe a §-ba különféle, nagyobbrészt a 31. § határozmányait kiegészitő határozmányok vétettek fel.

Az első és második bekezdésben foglaltak ugyan lényegükben megfelelnek az 1885:XI. tc. 21. §-ának második bekezdésében foglaltaknak, azonban a jelen szakasz első bekezdésébe még felvétetett a gyakorlatban már ezidőszerint is fennálló az a határozmány, hogy a testi vagy szellemi fogyatkozás által előidézett szolgálatképtelenséget az első foku fegyelmi hatóság is megállapithatja. Előfordulhatnak ugyanis oly esetek, hogy az alkalmazott szolgálatának e látására teljesen képtelen anélkül, hogy orvosilag megállapitható testi vagy szellemi fogyatkozásban szenvedne. Minthogy ilyen alkalmazottnak a tényleges szolgálat kötelékében való megtartása a szolgálatnak csak hátrányára válnék, módot kell nyujtani arra, hogy az ilyen alkalmazott nyugalomba helyezhető vagy végkielégithető legyen. Ezt czélozza az emlitett határozmány, a mely ilyen esetekben a szolgálatképtelenség megállapitását az első foku fegyelmi hatóságra bizza, azonban egyuttal módot is nyujt arra, hogy a tisztviselő, altiszt vagy szolga a fegyelmi hatóság határozata ellen tizenöt napon belül felebbezéssel élhessen a ministerhez (állami számvevőszék elnökéhez). Megjegyzem, hogy a szolgálatképtelenségnek a fegyelmi hatóság által való megállapitása helyet foglalhat nemcsak akkor, ha a nyugalomba helyezés hivatalból rendeltetik el, hanem akkor is, ha a nyugalomba helyezést maga a tisztviselő, altiszt vagy szolga kéri. Megjegyzem továbbá, hogy a jelen javaslat 120. §-ának g) pontja értelmében a ministernek (állami számvevőszék elnökének) olyan határozata ellen sincsen helye a közigazgatási biróság előtti eljárásnak, a melylyel a nyugalomba helyezés azért rendeltetett el, mert az első foku fegyelmi hatóság megállapitotta a szolgálatképtelenséget.

A harmadik bekezdésben foglalt uj határozmány kiegésziti a 31. § negyedik bekezdésében foglalt az a határozmányt, hogy a nyugalomba helyezést hivatalból el lehet rendelni akkor, ha a tisztviselő, altiszt vagy szolga betegség okából egyhuzamban több mint egy esztendő óta nem teljesitett tényleges szolgálatot. Előfordulhat ugyanis, hogy a betegség okából tényleges szolgálatot nem teljesitő tisztviselő, altiszt vagy szolga közben szabadságot kér és kap, vagy hogy közben egy pár napig tényleges szolgálatot teljesit nyilvánvalóan azzal a célzattal, hogy ezáltal a tényleges szolgálatban nem töltött idő megszakitottnak tünjék fel. A 31. §-ban megállapitott egy évi határidőnek ilyen kijátszását van hivatva ellensulyozni a jelen bekezdésbe felvett határozmány, a mely kimondja, hogy ennek az egy évnek a megállapitásánál a közbeesőleg szabadságon töltött időt egyáltalán nem lehet a nem tényleges szolgálat megszakitásának tekinteni, továbbá, hogy a közbeesőleg tényleges szolgálatban töltött időt csak akkor lehet a nem tényleges szolgálat megszakitásának tekinteni, ha ez a tényleges szolgálatban töltött idő az azt közvetlenül megelőzőleg nem tényleges szolgálatban töltött időnek felét eléri vagy meghaladja. Például: 1. Azt a tisztviselőt, altisztet vagy szolgát, a ki 6 hónapig betegség okából nem teljesitett szolgálatot, utána közvetlenül 2 hónapot szabadságon töltött s ezután ismét több mint 4 hónapig beteg volt, hivatalból nyugalomba lehet helyezni, mert a szabadságon töltött időt nem lehet megszakitásnak tekinteni s igy ő több mint egy esztendő óta nem teljesitett tényleges szolgálatot. 2. Azt a tisztviselőt altisztet vagy szolgát, a ki 4 hónapig volt beteg, azután 2 hónapig tényleges szolgálatot teljesitett s utána ismét 10 hónapig volt beteg, még nem lehet hivatalból nyugalomba helyezni, mert a 2 havi tényleges szolgálatban töltött idő, mint fele az azt megelőzőleg 4 hónapig nem tényleges szolgálatban töltött időnek, megszakitásnak tekinthető s ennélfogva az egy évet csak a két havi tényleges szolgálatnak megszünésétől lehet ismét számitani. Ha azonban a közbeesőleg tényleges szolgálatban töltött idő ebben az esetben csak 59 napra terjedne, akkor az már nem tekinthető megszakitásnak s az illetőt hivatalból nyugalomba lehet helyezni akkor, ha ezt a tényleges szolgálatot követőleg betegség okából nem tényleges szolgálatban töltött idő 6 hónapot és 1 napot meghaladja.

Uj az utolsóelőtti bekezdésben foglalt határozmány is, a mely szerint az ellátásra való igényekre nincsen befolyással az a körülmény, hogy a szolgálatképtelenséget öngyilkossági kisérlet folytán szerzett sérülés vagy betegség idézte elő. Ennek külön kimondását azért tartom szükségesnek, mert ilyen esetben a szolgálatképtelenséget maga az alkalmazott idézte elő s esetleg kétely merülhet fel aziránt vajjon köteles-e az állam az ellátást olyan esetben is megadni, a mikor a szolgálatképtelenség nyilvánvalóan az alkalmazott hibájából következett be. Ebben hasonló határozmányt tartalmaz a jelen javaslatnak 51. és 62. §-a is, a melyek értelmében az özvegyek és árvák ellátást igényeire sincsen befolyással az a körülmény, hogy a tisztviselő, altiszt vagy szolga önkezével vetett véget életének.

Uj határozmányt tartalmaz végül az utolsó bekezdés is. Magától értetődik, hogy ha a tisztviselő, altiszt vagy szolga ellen a fegyelmi eljárás megindittatott, annak nyugalomba helyezése vagy végkielégitése iránt a fegyelmi eljárás jogerős befejezéséig intézkedni nem lehet. Ez azonban eddig a nyugdijtörvényben nem volt kimondva.

A 33. §-hoz

A jelen § határozmányai, az 1885:XI. tc. 21. és 22. §-aiban foglalt hasonló határozmányoktól több tekintetben térnek el.

Az első bekezdés kimondja, hogy a tisztviselőt, altisztet vagy szolgát csak akkor lehet véglegesen nyugalomba helyezni, ha a beszámitható javadalmazással egyenlő összegü nyugdijra igényt adó szolgálati idejét betöltötte, vagy ha hatvanadik életévét betöltötte és hogy minden más esetben a nyugalomba helyezés csak ideiglenesen történhetik. Eddig az emlitett két eseten kivül a tisztviselőt, altisztet vagy szolgát akkor is véglegesen lehetett nyugalomba helyezni, ha a testi vagy szellemi fogyatkozás által előidézett szolgálatképtelenség állandó jellegü volt. A gyakorlat azonban azt mutatta, hogy állandó jellegü szolgálatképtelenség az előfordult eseteknek aránylag csak igen kis részében volt megállapitható, ugy, hogy az esetek tulnyomó részében a nyugalomba helyezés már eddig is ideiglenesen történt. A fennálló törvényes határozmány miatt azonban eddig a közhatósági orvosi bizonyitványnak mindig ki kellett terjeszkednie arra, hogy a tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának szolgálatképtelenségét állandó vagy csak ideiglenes jellegünek tartja-e, s épen ez ütközött nehézségekbe. Erre való tekintettel czélszerübbnek tartom annak a kimondását, hgoy a nyugalomba helyezés mindig csak ideiglenesen történjék, kivéve azt az esetet, ha a tisztviselő, altiszt vagy szolga a beszámitható javadalmazással egyenlő összegü nyugdijra igényt adó szolgálati idejét vagy hatvanadik életévét betöltötte. Megjegyzem, hgoy a nyugalomba helyezés - az első bekezdés értelmében - abban az esetben is véglegesen történik, ha a hatvanadik életévét betöltött, de hatvanöt évesnél, illetőleg hetven évesnél fiatalabb tisztviselő, altiszt vagy szolga, a 31. § negyedik bekezdése alapján, testi vagy szellemi fogyatkozás által előidézett szolgálatképtelenség miatt, hivatalból helyeztetik nyugalomba. Az első bekezdésből következik még az is, hogy az olyan tisztviselőnek, altisztnek és szolgának nyugalomba helyezése is csak ideiglenesen történhetik, a ki a jelen javaslat 35. §-a alapján, tehát nem szolgálatképtelenség miatt helyeztetett nyugalomba, feltéve természetesen, hogy a beszámitható javadalmazással egyenlő összegü nyugdijra igényt adó szolgálati idejét vagy hatvanadik életévét még nem töltötte be.

A második bekezdés kimondja, hgoy az ideiglenesen nyugalomba helyezett tisztviselő, altiszt vagy szolga köteles magát hivatalos felszólitásra bármikor közhatósági orvos által megvizsgáltatni. Ehhez hasonló határozmányt tartalmazott az 1885:X. tc. 22. §-ának utolsó bekezdése is. Uj azonban a jelen bekezdésben foglalt az a további határozmány, hogy az orvosi vizsgálatnál arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ideiglenesen nyugalomba helyezett ez alatt az idő alatt mivel foglalkozott. Nem ritka eset ugyanis az, hogy ideiglenesen nyugalomba helyezett tisztviselő, altiszt vagy szolga olyan más foglalkozást vállalt, a mely tulajdonképen teljes szolgálatképességet tételez fel, visszaélések elkerülése végett tehát czélszerünek tartom, hogy az orvosi vizsgálat erre a körülményre is kiterjeszkedjék.

Az 1885:XI. tc. 22. §-ának második bekezdése értelmében az ideiglenesen nyugalomba helyezettek, ha az ideiglenes nyugdijazás indokai megszüntek, a tényleges szolgálat kötelékébe visszaveendők voltak. Daczára e törvényes határozmánynak, a legritkább esetek közé tartozott az, hogy ideiglenesen nyugalomba helyezett tisztviselő, altiszt vagy szolga a tényleges szolgálat kötelékébe visszavétetett volna, mert olyan állás, a melyre az ideiglenesen nyugalomba helyezettet elhelyezni lehetett volna, ritkán állott rendelkezésre s ennélfogva a hatóságok majdnen sohasem éltek azzal a jogukkal, hogy ideiglenesen nyugalomba helyezettet orvosilag megvizsgálhatták volna. Erre való tekintettel sokkal czélszerübbnek tartom, ha a tényleges szolgálat kötelékébe való visszavétel ilyen esetekben nem imperative, hanem csak facultative mondatik ki. Ezt a határozmányt tartalmazza a jelen szakasznak harmadik bekezdése, a mely még azt is kimondja, hogy a visszavételnek olyan vagy hasonló állásra kell történnie, mint a milyen állást az illető nyugalomba helyeztetése előtt betöltött. Hasonló állás alatt a tisztviselőknél az ugyanabba a fizetési osztályba tartozó más állást, altiszteknél és szolgáknál pedig a hasonló javadalmazással egybekötött állást értek.

A negyedik bekezdés a harmadik bekezdésben foglaltaknak sanctiójakép kimondja, hogy ha az ideiglenesen nyugalomba helyezett, - a kinek közhatósági orvos által történt megvizsgálása alkalmával kiderült, hogy szolgálatképessége helyreállott, s a ki ennek folytán irásban felhivatott a tényleges szolgálat kötelékébe való visszalépésre - ennek a felhivásnak a kitüzött záros határidő alatt elfogadható ok nélkül eleget nem tesz, nyugdiját azonnal be kell szüntetni, s a nyugdijas nyugdijra való igényét saját személyére nézve végleg elveszti. Elfogadható oknak természetesen nem lehet tekinteni azt, ha az ideiglenesen nyugalomba helyezett valamely foglalkozást vállalt s ez akadályozná őt abban, hogy a tényleges szolgálat kötelékébe való visszalépésre szóló felhivásnak eleget tegyen.

Az ötödik bekezdésben foglalt határozmány módot nyujt arra, hogy az ideiglenesen nyugalomba helyezett tisztviselő, altiszt vagy szolga, bizonyos idő elteltével, saját kérelmére véglegesen nyugalomba legyen helyezhető, a minek bekövetkeztével az ideiglenesen nyugalomba helyezettekre vonatkozó határozmányok reá nézve önként érthetőleg már nem nyerhetnek többé alkalmazást. A határidőt az ideiglenes nyugalomba helyezéstől számitott öt évben tartottam megállapitandónak, feltétlenül azonban kiköttetett, hogy a végleges nyugalomba helyezés csak akkor következhetik be, ha az ideiglenesen nyugalomba helyezett ez alatt az öt év alatt sem a tényleges szolgálat kötelékébe vissza nem vétetett, sem a 34. § alapján szolgálattételre ideiglenesen be nem rendeltetett. A szövegezésből kitünik, hogy az ideiglenesen nyugalomba helyezett tisztviselőt, altisztet és szolgát, az emlitett esetben, saját kérelmére véglegesen nyugalomba kell helyezni.

Az utolsó előtti bekezdés pedig kimondja, hogy minden ideiglenesen nyugalomba helyezett tisztviselőt, altisztet vagy szolgát - minden további intézkedés nélkül - véglegesen nyugalomba helyezettnek kell tekinteni, a mint a nyugdijazott állapotban hatvanadik életévét betöltötte, valamint akkor is, ha a nyugalomba helyezés óta annyi idő telt el, a mennyi a nyugalomba helyezéskor beszámitott szolgálati időn felül még hiányzott ahhoz, hogy az illetőnek igénye legyen a beszámitható javadalmazással egyenlő összegü nyugdijra. Erre a határozmányra azért van szükség, hogy a hatvan évesnél idősebbekre, valamint azokra, a kik a tényleges szolgálatban és a nyugdijazott állapotban együttvéve a teljes nyugdijra igényt adó szolgálati időnek megfelelő időt töltöttek, már ne legyenek alkalmazhatók az ideiglenesen nyugalomba helyezettekre vonatkozó határozmányok. Megjegyzem, hogy az eredetileg ideiglenesen nyugalomba helyezett olyan tisztviselőkre, altisztekre és szolgákra nézve, a kik a jelen törvény hatálybalépéséig még nem helyeztettek véglegesen nyugalomba, a szükséges átmeneti határozmányt a 86. § tartalmazza.

A 34. §-hoz

Az ebben a §-ban foglaltakhoz hasonló határozmányt már a 1885:XI. tc. 22. §-ának második bekezdése is tartalmazott, azonban ott ennek a határozmánynak nem volt sanctiója. Szolgálati érdekből esetleg szükség lehet arra, hogy ideiglenesen nyugalomba helyezettek szolgálattételre ideiglenesen berendeltessenek. Ennek a berendelésnek a javaslat szerint a jövőben a nyugdijas csak akkor nem köteles eleget tenni, ha arra elfogadható oka van, mert ellenkező esetben nemcsak hogy nyugdiját azonnal be kell szüntetni, hanem a nyugdijas a nyugdijra való igényét saját személyére nézve végleg el is veszti. Megjegyzem, hogy ha az ideiglenesen nyugalomba helyezett tényleges szolgálatot teljesiteni nem képes, s ezt közhatósági orvosi bizonyitványnyal igazolja, ez elfogadható ok arra, hogy a berendelésnek ne tegyen eleget, de természetesen nem lehet elfogadható oknak tekinteni azt, ha az ideiglenesen nyugalomba helyezett valamely foglalkozást vállalt s ez akadályozná őt abban, hogy a berendelésre szóló felhivásnak a kitüzött záros határidő alatt eleget tegyen.

A második bekezdés megállapitja, hogy az ideiglenes szolgálattételre a jelen szakasz alapján berendelt nyugdijasnak, a berendelés tartamára, nyugdiján felül, igénye van havi előzetes részletekben folyósitandó átalányra, még pedig olyan összegü átalányra, a mely a nyugdiját arra az összegre egésziti ki, a melyre a nyugdijasnak, a nyugalomba helyezés időpontjában elfoglalt állása után, de a berendelés időpontjában érvényben álló illetményrendszer alapján, fizetés és lakáspénz természetével biró illetmények fejében igénye lenne. A lakáspénz önként érthetőleg annak az állomáshelynek megfelelően veendő számitásba, a hová a nyugdijas ideiglenes szolgálattételre berendeltetett. Ez a határozmány a nyugdijasokra az eddigi állapotnál jóval kedvezőbb, mert eddig csak a nyugdij megállapitásánál alapul szolgált beszámitható javadalmazásnak teljes összegére tarthattak igényt.

A jelen szakaszban foglalt határozmányok természetesen csak az ideiglenesen nyugalomba helyezett tisztviselőkre, altisztekre és szolgákra vonatkoznak. V. ö. 13. § 10. bek.

A 35. §-hoz

Ebben a szakaszban foglaltattak össze azok a különleges határozmányok, a melyek megállapitják, hogy mikor kell a tisztviselőt. altisztet vagy szolgát szabályszerü elbánás alá vonni.

Az első bekezdésben foglalt határozmány egészen uj. Nem szorul bővebb indokolásra, hogy menynyire ellenkeznék a szolgálat érdekeivel az olyan tisztviselőnek, altisztnek és szolgának a tényleges szolgálat kötelékébe való megtartása, a kit elmebetegség, elmegyengesség, siketnémaság vagy tékozlás miatt jogerősen gondokság alá helyeztek vagy a kinek kiskoruságát jogerősen meghosszabbitották, vagy a ki ellen a csődöt jogerősen megnyitották. Az ilyen tisztviselő, altiszt és szolga ellen a fegyelmi eljárást is meg lehet inditani; ha azonban a fegyelmi eljárás bármely okból még nem indittatott, vagy ha az emiatt meginditott fegyelmi eljárás során a tisztviselő, altiszt vagy szolga nem itéltetett a szolgálat kötelékéből való elbocsátásra, módot kell nyujtani arra, hogy az ilyen tisztviselőt, altisztet vagy szolgát a tényleges szolgálat kötelékéből el lehessen távolitani. Ezt a módot adja meg az első bekezdésben foglalt határozmány, a mely kimondja, hogy az ilyen tisztviselőt, altisztet és szolgát - vagy azonnal vagy az eset természetéhez képest legfeljebb egy évben megállapitandó határidő elteltével - szabályszerü elbánás alá kell vonni, feltéve, hogy a gondnokságot, a kiskoruság meghosszabbitását vagy a csődöt a megállapitott határidő alatt jogerősen meg nem szüntették.

A második bekezdés szerint ugyancsak szabályszerü elbánás alá kell vonni a hivatalok vagy állások szervezése vagy azoknak megszüntetése miatt, vagy bármely más okból rendelkezési állapotba helyezett azt a tisztviselőt, altisztet és szolgát, a kit a rendelkezési állapotba való helyezéstől számitott egy éven belül megfelelő állásra elhelyezni nem lehetett. Az érvényben álló szabályok értelmében a tisztviselőt, altisztet és szolgát rendelkezési állapotba kell helyezni, ha hivatalok vagy állások szervezése, illetőleg azoknak megszüntetése folytán az illetőt nem lehet azonnal elhelyezni, vagy ha fegyelmi határozat folytán más állásra elhelyezendő tisztviselőt, altisztet vagy szolgát nem lehet azonnal a fegyelmi határozatban megjelölt állásra elhelyezni. Az, hogy a rendelkezési állapot - a mely alatt a tisztviselő, altiszt vagy szolga teljes illetményeit élvezi, anélkül hogy szolgálatot teljesitene - meddig tarthat, eddig törvényben szabályozva nincsen. Ezt a kérdést - nézetem szerint - okvetlenül szabályozni kell s ezért vétetett fel a jelen szakasz második bekezdésébe az a határozmány, hogy a mennyiben a rendelkezési állapotba helyezett tisztviselőt, altisztet vagy szolgát egy éven belül megfelelő állásra elhelyezni nem lehetett, az illetőt szabályszerü elbánás alá kell vonni. Megjegyzem, hogy ezzel a határozmánynyal az 1885:XI. tc. 20. §-ának d) pontja alatt emlitett esetek is ki vannak meritve.

A harmadik bekezdés is teljesen uj határozmányt tartalmaz. E szerint a jövőben minden tisztviselőt - a birákat és a tanárokat is ideértve - szabályszerü elbánás alá kell vonni, a mint a hetvenedik életévét betöltötte, hacsak a minisztertanács nem ad felhatalmazást arra, hogy az illető tisztviselő a tényleges szolgálat kötelékében továbbra is megtartassék. Ez azt jelenti, hogy a hetvenedik életévüket betöltött tisztviselőket hivatalból kell nyugalomba helyezni vagy végkielégiteni, illetőleg állásuktól felmenteni, ha ellátásra igényt még nem szereztek s hogy hetven évesnél idősebb tisztviselőt csak akkor lehet a tényleges szolgálat kötelékében megtartani, ha arra a ministertanács külön felhatalmazást ad. Nem szorul bővebb indokolásra, hogy e határozmánynak felvétele érdekében fekszik ugy a tisztviselőknek, mint a szolgálatnak. Nem tartottam azonban kiterjesztendőnek ezt a határozmányt a 41. §-ban felsoroltakra (ministerek, államtitkárok, stb.) továbbá a főispánokra, valamint általában az altisztekre és szolgákra, a kiket ennélfogva még a hetvenedik életév elérésével is csak lehet, de nem kell nyugalomba helyezni.

A negyedik bekezdés magyarázza meg, hogy tulajdonképpen mit kell szabályszerü elbánás alatt érteni. E bekezdésben foglaltak szerint mindazoknál, a kik a jelen javaslat határozmányai értelmében akár állandó, akár egyszersmindenkorra szóló ellátásra már igényt szereztek, a nyugalomba helyezést, illetőleg a végkielégitést, azoknál pedig, a kik sem állandó, sem egyszersmindenkorra szóló ellátásra igényt még nem szereztek, az állástól való felmentést kell szabályszerü elbánás alatt érteni.

A 36. §-hoz

A jelen javaslat 15. §-ának f) pontja szerint, - mely megfelel az 1885:XI. tc. 9. §-ának c) pontjában foglaltaknak, - a szolgálatnak olyan abbanhagyása, a melyre az ellátási igény fenntartásának biztositása mellett a kormány beleegyezése kieszközöltetett, a szolgálati idő folytonosságának számitásánál nem tekinthető megszakitásnak. Az 1885:XI. tc. sem az ellátási igény-fenntartás biztositásának módjára, sem a fenntartott ellátási igénynek érvényesitésére nézve egyáltalán nem tartalmazott határozmányokat. Mivel pedig az ilyen esetek nem tartoznak a ritkaságok közé, feltétlenül szükségesnek tartom, hogy ezek a kérdések a nyugdijtörvényben szabályoztassanak.

A jelen szakasz első bekezdése szerint az ellátási idénynek fenntartását a minister (állami számvevőszék elnöke) olyan tisztviselő, altiszt vagy szolga részére biztosithatja, a ki a tényleges szolgálat kötelékéből saját elhatározásából megválik a nélkül, hogy reá nézve az ellátás folyósitásának feltételei (a 31. § a), b) és c) pontjai szerint: szolgálatképtelenség, vagy a beszámitható javadalmazással egyenlő összegü nyugdijra igényt adó szolgálati idő kikötése, vagy a hatvanadik életév betöltése) már beállottak volna. Az ellátási igény fenntartására azonban a tisztviselőnek, altisztnek és szolgának nem lenne törvényben biztositott igénye, s a minister (állami számvevőszék elnöke) az ellátási igény fenntartását csak figyelmet érdemlő esetekben biztosithatja, tehát a biztositásra irányuló kérelmet meg is tagadhatja. Az egyöntetü eljárás biztositása czéljából szükségesnek tartom, hogy az ellátási igény fenntartásának biztositásához, minden egyes esetben előzetesen a pénzügyminister hozzájárulása kieszközöltessék. Eddig ehhez a ministertanácsnak engedélye volt szükséges. A fenntartott ellátási igénynek érvényesitését, a szerint a mint az illető tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának beszámitható szolgálati ideje akkor, a mikor részére ellátási igényének fenntartása biztositott, tiz évnél kevesebb volt, vagy a tiz évet elérte vagy meghaladta, kétféleképen vélem szabályzandónak. És pedig: ha a beszámitható szolgálati idő tiz évnél kevesebb volt, a fenntartott ellátási igény csak akkor lenne érvényesithető, ha az illető az 1., 2. és 3. szakaszokban megjelölt hivatalok és állások valamelyikére ujból alkalmaztatik és ha ujabbi alkalmazásában legalább egy évig tényleg szolgál. Ebből következik, hogy - tiz évnél kevesebb beszámitható szolgálati idő esetén - fenntartott ellátási igényét elvesztette az a tisztviselő, altiszt és szolga, a ki a tényleges szolgálatban ujból egyáltalán nem alkalmaztatott s ez esetben sem neki, sem özvegyének és árváinak semmiféle ellátásra sem lenne igényük; valamint az a tisztviselő, altiszt vagy szolga is, a ki az 1., 2. és 3. szakaszokban megjelölt hivatalok és állások valamelyikére ugyan ujból alkalmaztatott, de a kinek ujabbi alkalmazása nem terjedt egy évig, a mely esetben a korábbi szolgálati idő beszámitásának helye nem lenne s az esetleges ellátásra való igényt csak az ujabb alkalmazás után lehetne megállapitani. E megszoritó határozmánynak az az indoka, hogy lehetőleg korlátozzuk azokat az eseteket, a melyekben a fenntartott ellátási igény akkor is érvényesithető lenne, ha az illető tisztviselő, altiszt vagy szolga első izben is rövid ideig szolgált és az ujabbi alkalmazásban is csak igen rövid időt töltött, vagy ha ujból egyáltalán nem alkalmaztatott. Ha azonban a beszámitható szolgálati idő a tiz évet elérte vagy meghaladta, a fenntartott ellátási igény már akkor is érvényesithető lenne, ha az illető a tényleges szolgálatban ujból alkalmaztatván, az ujabbi alkalmazásban egy évnél rövidebb időt töltött; sőt akkor is, ha egyáltalán nem alkalmaztatott ujból a tényleges szolgálatban de közhatósági orvosi bizonyitványnyal igazolja, hogy tényleges szolgálat teljesitésére nem képes. Annál a tisztviselőnél, altisztnél és szolgánál, a kinek részére ellátási igényének fenntartása biztosittatott, s a ki e tényleges szolgálatban ujból alkalmaztatott, az ellátási igény fenntartását megelőzőleg és az ujabb alkalmazásban tényleges szolgálatban töltött beszámitható idő együttesen számitana: kivéve a tiz évi beszámitható szolgálati idővel még nem birt s az ujabbi alkalmazásban egy évet még nem töltött tisztviselőket, altiszteket és szolgákat, a kiknél a korábbi szolgálati idő beszámitásának a fentiek szerint nem lenne helye. Ha legalább tiz évi beszámitható szolgálati idővel birt tisztviselő, altiszt vagy szolga a tényleges szolgálatban ujból nem is alkalmaztatott, azért ugy magának, mint özvegyének és árváinak igényük lenne a jelen javaslatban megállapitott ellátásokra. A tisztviselő, altiszt vagy szolga részére azonban ellátást csak a szolgálatképtelenségnek közhatósági orvos által történt beigazolása esetén lehetne megállapitani, tehát az a körülmény, hogy ha az ilyen tisztviselő, altiszt vagy szolga időközben betöltötte hatvanadik, illetőleg hatvanötödik életévét, egymagában véve még nem állapitaná meg az ellátásra való igényét.

Az előadottaknak megfelelő határozmányok a jelen szakasznak második, harmadik és negyedik bekezdésébe vétettek fel. Megjegyzem még, hogy a negyedik bekezdés szerint abban az esetben, ha a legalább tiz évi beszámitható szolgálati idővel biró tisztviselő, altiszt vagy szolga a tényleges szolgálatban ujból nem alkalmaztatott, az ellátásokat csak a minister (állami számvevőszék elnöke) állapithatja meg, a minek indoka főképen az, hogy a jelen javaslat 26. §-ában meg kellett állapitani, hogy ilyen esetekben az igény az ellátások folyósitására mikor áll be. Megjegyzem végül, hogy abban az esetben, ha az ellátási igénynek fenntartása legalább tiz évi beszámitható szolgálati idő után biztosittatott, az özvegynek és árváknak - az egyéb törvényes feltételek fennforgása esetén - akkor is van igényük ellátásra, ha a tisztviselő, altiszt vagy szolga meghal a nélkül, hogy a tényleges szolgálatban ujból alkalmaztatott volna, vagy a nélkül, hogy részére - beigazolt szolgálatképtelensége alapján - ellátás megállapittatott volna.

A 37. §-hoz

Az alkalmazottakat megillető nyugdijaknak mértékei az 1885:XI. törvénycikkben a 24. § első bekezdésében (tisztviselők, továbbá az altisztek és szolgák egy része), a 26. §-ban (pénzügyőrség legénysége) és a 27. §-ban (altisztek és szolgák többi része, valamint a napszámosok és munkások) vannak megállapitva.

A jelen javaslatban az alkalmazottak ugy csoportosittattak, hogy a jelen szakasz állapitja meg a tisztviselőket, altiszteket és szolgákat megillető nyugdijaknak mértékét, a 39. § pedig a napszámosokat és a munkásokat, valamint a velük egy tekintet alá eső egyéb alkalmazottakat megillető nyugbéreknek mértékét.

A jelen szakasz első bekezdése szerint a tisztviselők és a rendszeres évi fizetést (évi bért, évi zsoldot) élvező altisztek és szolgák nyugdijának megállapitásánál csak a jelen javaslat 23. §-a értelmében beszámitható javadalmazást lehet alapul venni, tehát a lakáspénz vagy annak egy része beszámitható javadalmazásnak nem tekinthető. A nyugdij mértékének, vagyis annak a százaléknak a megállapitása, a mely a tisztviselőt, altisztet és szolgát nyugdij czimén megilleti, az 1885. évi XI. törvénycikk határozmányaitól több tekintetben tér el. A jelen javaslat 31. §-a szerint ugyanis a véglegesen alkalmazott tisztviselő, valamint az ugyanigy alkalmazott és rendszeres évi fizetést (évi bért, évi zsoldot) élvező altiszt és szolga, - feltéve, hogy a jelen javaslat alapján beszámitható szolgálati idejének kezdetekor negyvenedik életévét még nem töltötte be - már akkor is igénynyel bir nyugdijra, ha legalább öt évi beszámitható szolgálati ideje van. Ennek megfelelően a nyugdij mértéke ugy a tisztviselőknél, mint a rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében állott altiszteknél és szolgáknál, öt évi beszámitható szolgálat után bezárólag a tizedik beszámitható szolgálati évig a beszámitható javadalmazásnak 40%-ával, a tizedik éven tul bezárólag a negyvenedik beszámitható szolgálati évig pedig minden év után a beszámitható javadalmazásnak további 2%-ával állapittatott meg. A tisztviselőknél és az 1885. évi XI. törvénycikk 24. §-ának határozmányai alá tartozott altiszteknél és szolgáknál tehát a nyugdij százalékának mértéke csak annyiban változott, hogy az öt évnél több, de tiz évnél kevesebb beszámitható szolgálati idő után is a beszámitható javadalmazásnak 40%-a állapittatott meg nyugdij fejében. A tanároknál és az 1875. évi XXXII. törvénycikk hatálya alá nem eső tanitóknál a nyugdij százalékának mértéke ezenfelül még annyiban is változott, hogy mig az emlitett alkalmazottaknak nyugdiját - az 1885. évi XI. törvénycikk 24. §-a értelmében - eddig a tizedik éven tul bezárólag a harminczadik beszámitható szolgálati évig minden év után a beszámitható javadalmazásnak további 3 százalékával kellett megállapitani, addig a jelen javaslat szerint - a tanárok és tisztviselők között e tekintetben eddig fennállott különbség teljes megszüntetésével - a jövőben minden tisztviselőnek, tehát a tanároknak s az 1875. évi XXXII. törvénycikk hatálya alá nem eső tanitóknak nyugdiját is teljesen egyenlően, a tizedik éven tul bezárólag a negyvenedik beszámitható szolgálati évig minden év után a beszámitható javadalmazásnak további 2 százalékával kell megállapitani. A jelen javaslat 11. §-ának indokolásával bővebben kifejtettem, hogy sokkal czélszerübb, ha a nyugdij százalékának mértéke valamennyi tisztviselőre és rendszeres évi fizetést (évi bért, évi zsoldot) élvező altisztre és szolgára nézve teljesen egyenlően állapittatik meg s e mellett bizonyos szolgálati időknek kedvezőbb számitása biztosittattik, mint ha a nyugdij százalékának mértéke a különböző szolgálatok szerint különfélekép állapittatnék meg. Lényegesen kedvezőbb az eddigi állapotnál a nyugdij-százalék mértékének a jelen szakaszban tervezett megállapitása a pénzügyőrség legénységénél és az 1885. évi XI. törvénycikk 27. §-ának első mondatában felsorolt azoknál az altiszteknél és szolgáknál, a kik rendszeres évi fizetést (évi bért, évi zsoldot) élveznek, a mennyiben a jövőben ezeknek az altiszteknek és szolgáknak a nyugdiját is kivétel nélkül ugyanolyan százalékokkal kell megállapitani, mint a tisztviselőknek nyugdiját. Az eltérést legjobban a mellékletek között lévő 33. számu „Összehasonlitás” tünteti fel.

A második bekezdés az első bekezdésben foglaltakhoz hasonlóan állapitja meg a rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében nem állott altisztek és szolgák nyugdijának mértékét. Eltérés csak annyiban van, hogy ezek az altisztek és szolgák - a mint az már a 31. § határozmányaiból is kitünik - csak legalább tiz évi beszámitható szolgálati idő után tarthatnak 40% nyugdijra igényt, továbbá hogy beszámitható javadalmazásnak ezeknél az altiszteknél és szolgáknál az utoljára élvezett havi, heti vagy napi bérnek vagy zsoldnak egy évre eső összegét kell tekinteni. A nyugdij mértékének megállapitása ezeknél az altiszteknél és szolgáknál az eddigi állapottal szemben jóval kedvezőbb már csak azért is, mert a nyugdij ép ugy, mint a tisztviselőknél s a rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében állott altiszteknél és szolgáknál itt is évről évre emelkedik, holott eddig a nyugdijnak összege tiz-husz, husz-harmincz és harmincz-negyven szolgálati évig nem változott. Az eltérést a mellékletek között lévő 34. számu „Összehasonlitás” tünteti fel.

Az utolsó bekezdés megállapitja a minimális és a maximális összegü nyugdijakat. A nyugdijnak legnagyobb összegét már az 1885. évi XI. törvénycikknek 24. §-a is évi 16.000 koronával állapitotta meg, ugyanez a maximális határ vétetett itt is fel a tisztviselők nyugdijaira nézve, mig az altisztek és szolgák nyugdijainál maximális határ nem állittatott fel. Uj az a határozmány, a mely kimondja, hogy a nyugdijnak összege a tisztviselőknél évi 800 koronánál, a rendszeres évi fizetést (évi bért, évi zsoldot) élvező altiszteknél és szolgáknál évi 360 koronánál, a rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében nem állott altiszteknél és szolgáknál pedig évi 300 koronánál kevesebb nem lehet. Ezeknek a minimális határoknak a felállitását a megélhetési viszonyok nehéz voltára való tekintettel tartom indokoltnak. A minimális nyugdijak megállapitásának kihatása van az évi 2000 koronánál kevesebb beszámitható javadalmazás élvezetében állott tisztviselők, az évi 900 koronánál kevesebb rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében állott altisztek és szolgák, valamint a rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében nem állott altisztek és szolgák nyugdijának megállapitására.

A 38. §-hoz

Az Ausztriában, valamint a nálunk is az utóbbi időkben alkotott ellátási törvények vagy szabályok olyan határozmányokat tartalmaznak, a melyek lehetővé teszik, hogy a nyugalomba vonuló alkalmazott necsak fizetés természetével biró beszámitható javadalmazásának megfelelő százalékát kapja nyugdija fejében, hanem azon felül még az általa élvezett lakáspénz, illetőleg ténylegességi pótlék egy részének megfelelő százalékát is élvezze nyugdijpótlék vagy lakbérnyugdij czimén. Ennek indoka főkép az volt, hogy a nyugalomba helyezendő alkalmazottat megillető ellátás és az általa a tényleges szolgálatban élvezett illetmények közötti különbség csökkentessék. Igen gyakori ugyanis az az eset, hogy a beszámitható javadalmazással egyenlő összegü nyugdijra már igényt szerzett alkalmazott, a kinek a tényleges szolgálatban való további megtartása már egyáltalán nem áll a szolgálatnak érdekében, csak azért nem helyeztetik nyugalomba, mert ezáltal lakáspénzét elvesztené. De mig ilyen alkalmazottaknál a szolgálat érdeke is kivánatossá teszi, addig ugy ezeknél, mint a kevesebb szolgálati idővel biró alkalmazottaknál is méltányos és indokolt, hogy a lakáspénzüknek egy részét nyugdijas állapotukban is megkapják.

A rendszer, a mely szerint a különféle ellátási törvények vagy szabályok a lakáspénz egy részének élvezését a nyugdijas állapotban is biztositják, különböző. Ausztriában az 1906. évi május hó 24-én, illetőleg az 1907. évi február hó 19-én kelt osztrák törvény a IV-XI. rangosztályba tartozó tisztviselőknél rangosztályok szerint fix összegeket állapit meg, a melyeket a nyugdijazásnál egyébként alapul szolgáló beszámitható javadalmazáshoz hozzá kell számitani s a nyugdijat azután egy összegben a szolgálati éveknek megfelelő százalékkal megállapitani. A megállapitott fix összegek 40%-át teszik a Wienben állomásozó tisztviselők által 1907. évig élvezett ténylegességi pótlékoknak s ezek az összegek azóta nem változtak, daczára annak, hogy a ténylegességi pótlékok összegei 1907. évben emeltettek. Az altiszteknál és szolgáknál pedig a fizetésnek 20%-át kell a nyugdijazásnál alapul szolgáló beszámitható javadalmazáshoz hozzászámitani. Ausztriában tehát a lakbérnyugdij nem utalványoztatik külön, hanem beleolvad az alkalmazottnak nyugdijába. A ténylegességi pótléknak a fentiek szerint beszámitható részét azonban már nem lehet figyelembe venni az alkalmazottakat vagy azok özvegyeit megillető végkielégités, a szolgák özvegyeit megillető nyugdij, valamint a halálozási negyeddij összegének megállapitásánál. A tisztviselők özvegyeinek nyugdijai rangosztályonkint fix összegekkel vannak megállapitva, azokra tehát a férj beszámitható javadalmazásának semmi befolyása nincsen. Ezek szerint Ausztriában a ténylegességi pótlék egy részének beszámitása által csak az alkalmazottaknak nyugdija emeltetett, az I-III. rangosztályba tartozó tisztviselők kivételével, a kiknél a ténylegességi, illetőleg működési pótlékból semmit sem lehet a nyugdijazásnál alapul szolgáló javadalmazáshoz hozzászámitani. A katonai havidijasoknál 1909. évben külön lakpénzbiztositó alap létesittetett, a melyből a nyugalomba helyezett havidijasok részére nyugdijukon felül lakpénzsegélyek utalványoztatnak. Ezeknek a lakpénzsgélyeknek megállapitásánál, a III-IX. rangosztályba tartozó havidijasoknál ugyancsak rangosztályonkint megállapitott fix összegek, még pedig a IV-XI. rangosztályban ugyanazok az összegek, mint Ausztriában, a III. rangosztályban pedig évi 1200 K szolgálnak alapul s a lakpénzsegélyek azután a szolgálati éveknek megfelelő százalékkal állapittatnak meg. A rangosztályba nem tartozó havidijasoknál az alapul szolgáló összeg a havidijnak 20%-a. Ez a lakpénzsegély a katonai havidijasoknál is csak a nyugdijra igénynyel biró havidijasokat illeti meg. A közös ministeriumoknál és a közös számvevőszéknél, valamint az ezek alá tartozó hatóságoknál és hivataloknál alkalmazott tisztviselőkre és szolgákra az 1907. évi osztrák törvénynek a ténylegességi pótlék egy részének beszámitására vonatkozó határozmányai 1911. évben kiterjesztettek. A m. kir. államvasutaknál a nyugdijintézetnek minden tagja, nyugdiján felül - a tényleges szolgálatban élvezett lakáspénz kárpótlásául - az őt megillető nyugdijnak 15%-át kapja évi járadék czimén, az évi járadék azonban nem lehet több, mint az alkalmazott fizetése után Budapesten járó lakáspénznek 50%-a. Lényeges eltérés azonban az eddig ismertetett rendszerektől az, hogy az államvasutaknál nemcsak az alkalmazott kap 15%-kal nagyobb nyugdijat, hanem minthogy itt az özvegyek és árvák ellátásai az alkalmazottat megillető nyugdijnak alapul vétele mellett állapittatnak meg, az alkalmazottak nyugdijának 15%-os emelése, az özvegyek és árvák ellátási dijaira is emelő hatást gyakorol. Budapest székesfővárosnál 1909. évben külön nyugdijpótló alap létesittetett, a melyből ugy a nyugalomba helyezett alkalmazottak, mint az özvegyek és árvák, nyugdijukon, illetőleg nevelési járulékukon felül, sőt a végkielégitett alkalmazottak a végkielégitésen felül, pótlékot kapnak, a mely pótlékot az illető alkalmazott által a tényleges szolgálatban utoljára élvezett lakáspénz teljes összegének alapul vétele mellett, ugyanazok szerint a határozmányok szerint kell megállapitani, mint a mely határozmányok irányadók az alkalmazottak nyugdijának és végkielégitésének, az özvegyek nyugdijának és a gyermekek nevelési járulékának megállapitására nézve.

A most ismertetett rendszerek egyikét sem tartom nálunk alkalmazandóknak, részben bonyolultabb számitásokat igénylő voltuk miatt, részben az alább felhozott egyéb okokból. A lakbérnyugdijban való részesités tulajdonképen csak azoknál az alkalmazottaknál indokolt, a kik lakáspénzét vagy lakást természetben élveztek, mert ezek érzik nyugalomba helyeztetésük alkalmával a lakáspénznek hiányát. Ennélfogva a rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében nem állott altisztek és szolgák, valamint a napszámosok és a munkások részére lakbérnyugdijat biztositani épen azért nem tartanám indokoltnak, mert ők tényleges szolgálatuk alatt sem élveztek sem lakáspénzt, sem lakást természetben. Ennek az elvnek felel meg a jelen szakasznak első bekezdése, a mely szerint lakbérnyugdijra csak a nyugdijra igénynyel biró tisztviselők és rendszeres évi fizetést (évi bért, évi zsoldot) élvező altisztek és szolgák tarthatnak igényt. Azt, hogy a lakáspénznek egy része a nyugdijra még igénynyel nem biró tisztviselőket, altiszteket és szolgákat megillető végkielégités összegének megállapitásánál is figyelembe vetessék, indokoltnak nem tartom, egyrészt mert a végkielégitési esetek száma azáltal, hogy a nyugdijra való igény a javaslat 31. §-a értelmében már öt évi beszámitható szolgálat után beáll, lényegesen fog csökkenni, másrészt mert az aránylag nagyon rövid szolgálati idővel biró tisztviselőket, altiszteket és szolgákat megillető végkielégités összegének emelése nem lenne indokolt. Az özvegyeket és árvákat megillető ellátások megállapitásánál pedig, a tisztviselő, altiszt vagy szolga által élvezett lakáspénz egy részének figyelembe vétele, az egyes özvegyeket és árvákat megillető ellátásoknak csak igen csekély összeggel való emelését jelentené s ennélfogva czélszerübbnek tartom, ha ez a körülmény az özvegyeket és árvákat megillető ellátások megállapitásánál ugy vétetik figyelembe, hogy ezek az ellátások valamivel magasabb összegekben állapittatnak meg, azonban a nélkül, hogy a lakáspénz egy részének beszámitása külön kifejezésre jutna. Az özvegyek és árvák ellátásai a jelen javaslatban már ennek a körülménynek figyelembe vételével állapittatak meg. Az elmondottakból kifolyólag tehát czélszerübbnek tartom hogy a lakáspénz egy része ne nyilvánittassék beszámitható javadalmazásnak, vagyis hogy ne a nyugdij összege emeltessék, hanem hogy a nyugalomba helyezett tisztviselő, altiszt és szolga nyugdiján felül bérnyugdijban is részesittessék.

Ennek egy további indoka még az is, hogy ha a lakbérnyugdij a nyugdijasnak a nyugdiján felül járó külön ellátást képezi, akkor azt a lakáspénzhez hasonlóan negyedévi előzetes részletekben lehet folyósitani, a mi egyrészt sokkal inkább megfelel a lakbérnyugdij természetének, másrészt pedig még jobban megkönnyiti a nyugdijasnak a lakbér fizetésével járó gondják, mint hogyha a lakbérnyugdijat a nyugdijjal együtt havi előzetes részletekben kapná. A lakbérnyugdij mértékének megállapitásánál vagy a lakáspénzt, vagy a beszámitható javadalmazást, vagy a nyugdijat lehet alapul venni. Ha lakbérnyugdij fejében a nyugalomba vonuló alkalmazott által utoljára élvezett lakáspénz engedélyeztetnék, még pedig akár teljes összegben, akár csak részben, az egyenlő szolgálati idő és egyenlő beszámitható javadalmazás alapján egyenlő összegü nyugdijra igényt szerzett alkalmazottaknak lakbérnyugdijai mégis különbözőek lennének abban az esetben, ha lakáspénzük különböző volt; ilyen különbség a nyugdijasoknál már nem indokolt, mert a nyugdijasok nincsenek helyhez kötve. Ha pedig a lakbérnyugdij a beszámitható javadalmazáshoz igazodnék, akkor az egyenlő összegü beszámitható javadalmazás élvezetében állott alkalmazottak lakbérnyugdija mindig egyenlő lenne s a hosszabb vagy rövidebb szolgálati időnek a lakbérnyugdij összegére kihatása egyáltalán nem lenne. Minthogy pedig egyrészt méltányos, hogy a hosszabb szolgálati idő a lakbérnyugdijra is emelő hatással legyen, másrészt pedig igazságos, hogy az ugyanolyan nyugdijat élvező alkalmazottaknak lakbérnyugdija is egyenlő legyen, legczélszerübbnek azt tartom, ha a lakbérnyugdijnak mértéke a törvény szerint járó nyugdik összegéhez igazodik. Megjegyzem végül, hogy czélszerübbnek tartom, ha a lakbérnyugdijak fix összegekkel és nem a nyugdijnak valamely százalékával állapittatnak meg, egyrészt mert igy a megállapitás sokkal egyszerübb, másrészt mert a százalékos megállapitás esetén, ha a százalék mindvégig ugyanaz lenne, a magasabb nyugdijat élvezőknek lakbérnyugdija aránylag tulmagas lenne, ugy hogy ennek kikerülése végett különböző szazalékokat kellene alapul venni, a mi megint csak megnehezitené a megállapitást. A lakbérnyugdijnak legkisebb összege a jelen szakasz szerint véi 120, vagyis negyedévi 30 koronával állapittatott meg, ezt kapján mindazok a nyugdijasok, a kiknek nyugdija nem több mint 400 K. A lakbérnyugdijnak összege ezután 3000 K nyugdijig a nyugdijnak minden 200 koronával való emelkedésénél, a 3001 K nyugdijtól 7000 K nyugdijig pedig a nyugdijnak minden 400 koronával való emelkedésével évi 40, vagyis negyedévi 10 koronával emelkedik s igy ér el évi 7000 K nyugdijnál évi 1040 koronát. Ezentul a nyugdijnak minden 1000 koronával való emelkedésénél a lakbérnyugdij évi 80 koronával emelkedik a maximális évi 1600 koronáig, a mely összegü lakbérnyugdijat a 13,000 koronánál magasabb összegü nyugdijra igénynyel biró tisztviselők kapják. Ezek a lakbérnyugdijak bezárólag 800 K nyugdijig a nyugdijnak 25-30%-át, 801-3400 K nyugdijig a nyugdijnak 20-29.2%-át 3401-7000 K nyugdijig a nyugdijnak 15-21%-át és 7001-16,000 K nyugdijig a nyugdijnak 10-15.9%-át teszik. A mellékletek között lévő 35. számu „Összehasonlitás”-ból kitünik, hogy a fentiek szerint megállapitott lakbérnyugdijak - az I-III. fizetési osztályoktól eltekintve - mindenütt valamivel meghaladják a Budapesten ezidőszerint járó lakáspénzeknek 50%-át, továbbá hogy ezek a lakbérnyugdijak jóval magasabbak, mint az osztrák állami alkalmazottakat vagy a katonai havidijasokat a ténylegességi pótlék egy részének beszámitása folytán megillető nyugdijtöbbletek, illetőleg lakpénzsegélyek. Megjegyzem azonban, hogy az osztrák állami alkalmazottaknál a fizetések s ennélfogva a nyugdijak is valamivel magasabbak, mint a magyar állami alkalmazottaknál s hogy ennek folytán a lakbérnyugdijaknak nálunk magasabb összegekkel történt megállapitása tulajdonképen körülbelül kiegyenliti a magyar alkalmazottak és az osztrák alkalmazottak nyugdijai között eddig fennállott különbségeket. A mellékletek között lévő 36. számu „Összehasonlitás”-ban felhozott három példából pedig kitünik, hogy a lakbérnyugdijaknak a jelen szakaszban tervezett megállapitása menynyivel kedvezőbb, mint hogyha a lakbérnyugdij a Budapesten ezidőszerint járó lakáspénzeknek 50%-ával állapittatott volna meg.

Megjegyzem végül, hogy a lakáspénz vagy ténylegességi pótlék egy részének beszámitásán alapuló lakbérnyugdijaknak, lakpénzsegélyeknek, nyugdijtöbbleteknek vagy nyugdijpótlékoknak engedélyezése mindenütt az önbiztositás elve alapján történt, vagyis a nyugdijaknak ilyen felemelésével szemben az alkalmazottak által fizetett nyugdijjárulékok is felemeltettek, illetőleg a hol az alkalmazottak nyugdijjárulékokat eddig nem fizettek, ott nyugdijjárulék fizetésére köteleztettek. A lakbérnyugdij engedélyezése nálunk a nyugdijszükségletnek átlagában 23%-kal való emelését jelenti, a minek ellenében a nyugdijjárulék fizetési kötelezettségének megállapitását teljesen igazságosnak tartom.

A 39. §-hoz

Ez a § állapitja meg a napszámosokat és a munkásokat, valamint a velük egy tekintet alá eső egyéb alkalmazottakat megillető nyugbéreknek mértékét. Az emlitett alkalmazottak eddig, az 1885. évi XI. tc. 27. §-ának második mondata értelmében, tiz-huszonöt évi megszakitás nélküli alkalmazás után évi 120 K, huszonöt-negyven évi megszakitás nélküli alkalmazás után évi 160 K és negyven évet meghaladó megszakitás nélküli alkalmazás után évi 200 K nyugdijat kaptak. Helyesebbnek tartom, ha a szóban lévő alkalmazottaknak ellátását nyugbérnek nevezzük. A jelen szakasz szerint a szóban lévő alkalmazottaknak nyugbére nem az élvezett járandóságoknak bizonyos hányadával, hanem - hasonlóan az 1885. évi XI. tc. 27. §-ában foglaltakhoz - fix összegekkel állapittatott meg, a megállapitás azonban az eddigi állapottal szemben jóval kedvezőbb már csak azért is, mert a nyugbér, ép ugy mint a tisztviselők, altisztek és szolgák nyugdija, ugyancsak évről-évre emelkedik. Az eltérést a mellékletek között lévő 34. számú „Összehasonlitás” tünteti fel. Azt az eddig fennállott korlátozást, hogy az évi nyugdij (nyugbér) a napi bér egy évre eső összegének 1/4-ét, 2/4-ét, illetőleg 3/4-ét meg nem haladhatja, mellőzhetőnek tartottam. Megjegyzem végül, hogy a 20. §-nak az a határozmánya, hogy a beszámitható szolgálati idő megállapitásánál az egész éveken felül maradó és hat hónapot meghaladó évhányad egész évnek számit, a jelen §-ban emlitett alkalmazottakra is kiterjed.

A 40. §-hoz

Ez a § vonatkozik az összes alkalmazottakra, tehát a napszámosokra és munkásokra is.

A 41. §-hoz

Az első bekezdésben foglaltak két tekintetben térnek el az 1885. évi XI. tc. 25. §-ában foglaltaktól. Ugyanis az első bekezdésben még felsoroltattak az állami számvevőszék alelnöke, Budapest székesfőváros polgármestere és a fiumei kormányzó is, a kik ép ugy jöhettek abba a helyzetve, hogy állásuktól a politikai helyzet változása következtében kénytelenek megválni, mint a ministerek és az államtitkárok. Szükségesnek tartom megjegyezni, hogy a jelen szakasznak határozmányai nemcsak azokra az államtitkárokra vonatkoznak, a kik egyuttal országgyülési képviselők is, hanem azokra is, a kik nem képviselők. Megjegyzem továbbá, hogy a Budapest székesfővárosi főpolgármesteri állás ezidőszerint az egyetlen állami tisztviselői állás, a mely nem kinevezés, hanem választás utján töltetik be. Az 1872. évi XXXVI. tc. 68. §-a értelmében ugyanis a főpolgármestert a király által - a belügyminister ellenjegyzése mellett - kijelölt három egyén közül a főváros közgyülése választja meg hat év tartamára. További eltérés, hogy - a 31. § határozmányainak megfelelően - a jelen szakaszban felsoroltaknak is már öt évi beszámitható összes szolgálati idő után lesz igényük a tényleges szolgálatban utoljára - vagyis a ministeri, államtitkári, stb. minőségben - élvezett beszámitható javadalmazás alapul vétele mellett megállapitandó nyugdijra, mig az 1885. évi XI. tc. értelmében az ilyen nyugdijra való igény csak akkor állott be, ha a beszámitható összes szolgálati idő a tiz évet elérte.

A harmadik bekezdés azt az uj határozmányt tartalmazza, hogy a jelen szakaszban felsoroltak nyugdijának megállapitására nem bir befolyással az a körülmény, hogy a jelen javaslat alapján beszámitható szolgálati idejüknek kezdetekor negyvenedik életévüket már betöltötték. Gyakran előfordul ugyanis, hogy ilyen állásokra épen a szolgálatnak és a köznek az érdekében negyvenedik életévüket tulhaladott olyan egyének neveztetnek ki, a kik addig sem állami, sem a 2., 3., 16., 17. vagy 18. §-ban emlitett szolgálatban nem állottak.

Az utolsóelőtti bekezdésbe vétetett fel a gyakorlatban eddig is követett az a határozmány, hogy a jelen szakaszban felsoroltakat nyugalomba lehet helyezni, illetőleg saját kérelmükre nyugalomba kell helyezni, tekintet nélkül arra, hogy beállott e reájuk nézve a 31. § a), b) és c) pontjaiban megkivánt feltételek valamelyike vagy sem.

Megjegyzem végül, hogy a jelen szakasznak határozmányai a főispánokra azért nem terjesztettek ki, mert az 1886. évi XXI. törvénycikknek a főispánok kivételes ellátásáról rendelkező 59. §-a - a jelen javaslat 123. §-a szerint - nagyjából továbbra is érvényben hagyatott. A jelen javaslatnak egyéb határozmányai azonban - a 123. § szerint - a főispánokra is kiterjednek.

A 42. §-hoz

Ebbe a szakaszba foglaltattak össze a kedvezményes nyugdijazásoknak esetei, a melyekről eddig az 1885. évi XI. törvénycikknek 26. és 30. §-ai rendelkeztek.

Az első és második bekezdésben foglaltak, a melyek nagyjából az 1885. XI. tc. 30. §-ában foglaltaknak felelnek meg, minden tisztviselőre, altisztre és szolgára, tehát a jelen javaslat 41. §-ában felsoroltakra, valamint a rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében nem állott altisztekre és szolgákra is vonatkoznak. E két bekezdésnek szövege a gyakorlatban szerzett tapasztalatok alapján megfelelően módosittatott. Első sorban feltétlenül kimondatott, hogy a teljes szolgálatképtelenségnek minden kétséget kizárólag a szolgálat teljesitése közben vagy a szolgálat teljesitéséből kifolyólag szenvedett baleset következtében kell beállania. Eddig az 1885. évi XI. tc. 30. §-ában foglalt határozmány a gyakorlatban csak akkor nyert alkalmazást, ha az illető a szolgálat teljesitése közben külerőszak által szenvedett sérülés következtében vált szolgálatképtelenné, ugy hogy mindazok az esetek, a melyekben a tisztviselő, altiszt vagy szolga nem külerőszak által szenvedett sérülés következtében vált teljesen szolgálatképtelenné, a kedvezményes nyugdijazásból ki voltak zárva. Ilyen esetek például: ha az árvizvédelmi munkára kiküldött alkalmazott meghül és szolgálatképtelen lesz, ha a szabadon teljesitendő munkához nem szokott alkalmazott napszurást kap, izületi csuzt szerez, keze vagy lába elfagy, stb. Minthogy ilyen és ehhez hasonló, elég gyakran előforduló esetekben a kedvezményes nyugdij engedélyezésének megtagadását nem tartanám méltányosnak, a kedvezményes nyugdijat minden olyan esetben engedélyezhetőnek vélem, a melyben a teljes szolgálatképtelenséget baleset - természetesen minden kétséget kizárólag a szolgálat teljesitése közben vagy a szolgálat teljesitéséből kifolyólag szenvedett baleset - idézte elő. Az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztositó pénztár állandó orvosi tanácsa által összeállitott „Utmutató a baleseti sérülések körüli orvosi eljárásokban” szerint baleset alatt tudományos szempontból az emberi testnek azt a károsodását értjük, a mely mechanikai, hő, vegyi vagy villamos hatásokra hirtelen áll be. Minthogy e meghatározás szerint a baleset kifejezés nem foglalja magában mindazokat az eseteket, a melyekben kedvezményes nyigdijnak engedélyezése indokoltnak látszik, az első bekezdésbe még a más hirtelen, időbelileg pontosan meghatározható viszonylagosan rövid időszakon belül beállott rendkivüli esemény is felvétetett. Magától értetődik, hogy ennek a rendkivüli eseménynek is a szolgálat teljesitése közben vagy a szolgálat teljesitéséből kifolyólag kell beállnia, hogy kedvezményes nyugdij engedélyezhető legyen.

Az első bekezdés azokra a tisztviselőkre, altisztekre és szolgákra vonatkozik, a kik a 31., illetőleg a 41. § értelmében nyugdijra igényt adó legkisebb szolgálati idejüket még nem töltötték be, s ezekre nézve kimondja, hogy őket olyanoknak lehet tekinteni, mintha nyugdijra igényt adó legkisebb szolgálati idejüket már betöltötték volna, tehát az ilyen tisztviselő, altiszt vagy szolga részére a beszámitható javadalmazásnak 40%-át kitevő nyugdijat, illetőleg a 41. §-ban megállapitott összegü nyugdijat engedélyezni lehet. Megjegyzem, hogy az első bekezdésben foglalt határozmányok önként érthetőleg az olyan tisztviselőnél, altisztnél és szolgánál is alkalmazandók, a kinek részére ellátási igényének fenntartása a 36. § értelmében tiz évnél kevesebb beszámitható szolgálati idő után biztosittatott, s a ki ujból alkalmaztatván, ujabbi alkalmazásában még nem töltött egy évet.

A második bekezdés azokra a tisztviselőkre, altisztekre és szolgákra nézve, a kik a 31., illetőleg 41. § értelmében nyugdijra igényt adó legkisebb szolgálati idejüket már betöltötték, kimondja, hogy részükre magasabb összegü nyugdijat lehet engedélyezni, mint a mennyi nekik a jelen javaslat szerint egyébként járna. Az engedélyezendő nyugdijnak összegét ilyen esetekben a minister (állami számvevőszék elnöke) határozná meg, azonban önként érthetőleg ez a magasabb összegü nyugdij sem haladhatja meg a nyugdij megállapitásánál alapul szolgáló beszámitható javadalmazásnak összegét.

A negyedik bekezdésben foglalt határozmány teljesen uj. Eddig a gyakornokok még akkor sem tarthattak igényt nyugdijra, ha teljes szolgálatképtelenségüket minden kétséget kizárólag a szolgálat teljesitése közben szenvedett sérülés idézte is elő. Nem szorul bővebb indokolásra, hogy mennyire méltányos, hogy ilyen esetekben a gyakornokok részére is lehessen nyugdijat engedélyezni. Abból az általános elvből azonban, hogy ellátást csak az kaphat, a ki beszámitható javadalmazást élvezett, következik, hogy a jelen § első bekezdésében emlitett esetben is csak az olyan gyakornok részére lehet nyugdijat engedélyezni, a ki évi segélydij élvezetében állott. A gyakornokok részére ilyen esetekben engedélyezhető nyugdijnak összege az élvezett segélydijnak 80 százalékát nem haladhatná meg.

Az ötödik bekezdés - a szöveg módositásától eltekintve - teljesen megfelel az 1885. évi XI. tc. 26. §-ának második bekezdésében foglaltaknak. A jelen bekezdés határozmányai alá tartozok közé az eddigieken felül még felvétettek a m. kir. határrendőrségnél, a m. kir. csendőrségnél, a birósági fogházaknál, az országos büntetőintézeteknél, az állami erdészetnél és a kincstári fém és sóbányászatnál alkalmazott s szolgálatot fegyver alatt teljesitő rangosztályba nem sorozott havidijasok, altisztek, szolgák és őrök. Kimondatott továbbá még az is, hogy az ötödik bekezdésben foglalt határozmányt a ministerium rendeleti uton kiterjesztheti az alkalmazottaknak más, de a felsoroltakéhoz hasonló szolgálatot teljesitő csoportjaira. Magától értetődik, hogy az ötödik bekezdésben felsoroltakra, a szolgálat teljesitése közben vagy a szolgálat teljesitéséből kifolyólag szenvedett s nem az ötödik bekezdés szerint minősülő baleset vagy rendkivüli esemény által előidézett szolgálatképtelenség eseteiben, az első két bekezdésnek határozmányai nyernek alkalmazást.

Teljesen uj a hatodik bekezdésben foglalt az a határozmány, hogy a fentebb emlitett összes kedvezményes nyugdijakat csak az olyan esetekben lehet engedélyezni, ha a szolgálatképtelenséget előidéző baleset, rendkivüli esemény vagy sérülés és a teljes szolgálatképtelenség megállapitása között három évnél hosszabb idő nem telt el. Ez a korlátozást azért tartom szükségesnek, mert a szolgálatképtelenség és az azt előidéző baleset, rendkivüli esemény vagy sérülés között olyan okozati összefüggésnek kell lennie, a mely hatását szükségképen rövid idő alatt kell hogy éreztesse s igy a három évi határidőnek megállapitása annál indokoltabb, mert - a tapasztalat szerint - huzamosabb idő eltelte után már alig lehet megállapitani azt, hogy a szolgálatképtelenséget tényleg a szolgálat teljesitése közben szenvedett baleset, rendkivüli esemény vagy sérülés idézte-e elő.

A kedvezményes nyugdijakat eddig az 1885. évi XI. törvénycikk 30. §-a szerint csak ministertanácsi határozat alapján lehetett engedélyezni. A jövőre nézve elengedhetőnek vélném, ha az engedélyezéshez előzetesen a pénzügyminister hozzájárulása eszközöltetnék ki, ezt az előzetes hozzájárulást azonban az ötödik bekezdés alapján a beszámitható javadalmazásnak teljes összegével megállapitandó kedvezményes nyugdijaknál is kieszközlendőnek tartom. A megfelelő határozmányt ugyancsak a hatodik bekezdés tartalmazza. Megjegyzem, hogy a kedvezményes nyugdijat - a mint az a szövegezésből kitünik - az első és második bekezdésben emlitett esetekben csak lehet de nem kell engedélyezni, mig az ötödik bekezdésben emlitett esetben a beszámitható javadalmazásnak teljes összegével felérő nyugdijat kell engedélyezni, ha a megkivánt feltételek megvannak, s ha az engedélyezéshez előzetesen a pénzügyminister is hozzájárult. Ennek további kihatása, hogy az ötödik bekezdésben emlitett esetekben a ministernek (állami számvevőszék elnökének) a kérelmét megtagadó határozata ellen helye van a közigazgatási biróság előtti eljárásnak, mig az első négy bekezdésben emlitett esetekben nincsen. (Lásd 120. §-nak b) pontját). A napszámosokra és munkásokra, valamint a velük egy tekintet alá eső egyéb alkalmazottakra, a fentebb emlitett összes határozmányokat, az utolsóelőtti bekezdés szerint - az eddigi állapotnak megfelelően - a jövőben sem tartom kiterjesztendőknek.

Teljesen uj végül az utolsó bekezdés is, a mely azonban tulajdonképen csak törvénybe foglalása a ministerium 1910. évi 4616. M. E. számu rendeletének, a mely megállapitja, hogy milyen ellátásra tarthatnak igényt azok az alkalmazottak és hozzátartozóik, a kiknek az 1907. évi XIX. tc. értelmében - üzemi, vagy az idézett tc. 9. §-ában emlitett baleset esetén - a jelen javaslat egyéb határozmányai alapján járó ellátásoknak mértékét vagy keresetét tulhaladó kártalanitásra lenne igényük.

A 43. §-hoz

A nyugdijnak megváltása tekintetében ebbe a §-ba felvett határozmányok lényegükben megfelelnek az 1885. évi XI. tc. 31. §-ában foglaltaknak, a szöveg azonban módosittatott. Megváltásnak tárgya nem lehet: 7. §.

A 44. §-hoz

A nyugellátás megszünésének esetei, a melyek az 1885. évi XI. törvénycikkben részben az 5., részben a 32. §-ban voltak felsorolva, itt a könnyebb áttekinthetés czéljából mind egy §-ban foglaltattak össze. Az 1., 2. és 3. pontok alatt felsorolt esetek ugyan a jelen javaslatnak 6. §-ában is már felsoroltattak, azoknak ujból való felemlitését azonban szükségesnek tartom egyrészt azért, hogy a nyugellátás megszünésének esetei mind együtt legyenek, másrészt azért, mert mig a 6. § értelmében az ott felsorolt esetekben az ellátásra való igény vész el, addig ez a szakasz a már folyósitott nyugellátásnak mely esetekben való beszüntetéséről rendelkezik.

Az első bekezdés, annak 1-8. és 11-13. pontjai és a második bekezdés nemcsak a tisztviselők, altisztek és szolgák nyugdijára és lakbérnyugdijára, hanem a napszámosok és munkások, valamint a velük egy tekintet alá eső egyéb alkalmazottak nyugbérére is vonatkoznak, mig az első bekezdésnek 9. és 10. pontjai csak a nyugalomba helyezett tisztviselőknél, altiszteknél és szolgáknál, a §-nak utolsó két bekezdése pedig csak a nyugalomba helyezett tisztviselőknél nyer alkalmazást. A lakbérnyugdij a nyugdijnak természetével bir s ennélfogva a nyugdijnak beszüntetése esetén önként érthetőleg a lakbérnyugdijat is be kell szüntetni. A jelen §-ban használt nyugellátás kifejezés alatt tehát a nyugdijat, a lakbérnyugdijat és a nyugbért kell érteni. Az 1. pontban foglalt határozmány megfelel a jelen javaslat 6. §-ának 1. pontjában foglaltaknak; az 1885. évi XI. törvénycikkben hasonló határozmány nem volt. A 2. pontban foglalt határozmány megfelel az 1885. évi XI. tc. 5. §-ának 3. pontjában, valamint a jelen javaslat 6. §-ának 2. pontjában foglalt határozmánynak. A 3. pontban foglalt határozmány megfelel az 1885. évi XI. tc. 5. §-ának 4. pontjában, illetőleg a jelen javaslat 6. §-ának 5. pontjában foglaltaknak. Ez a határozmány a javaslat 6. §-ánál bővebben indokoltatott; itt még megjegyzem, hogy a nyugellátás beszüntetésére nézve teljesen közömbös, hogy az milyen pénztárnál van folyósitva és hogy a birósági itélet hivatalvesztést vagy pedig olyan szabadságvesztésbüntetést mondott-e ki, a melylyel a közhivatalnak, vagy szolgálatnak elvesztése, mint törvény szerint következő hatály van egybekötve. A beszüntetés azonban csak jogerős birósági itélet alapján történhetik még pedig annak a hónapnak végével, a melyben az itélet jogerőre emelkedett. A mennyiben tehát az itélet az utalványozási joggal felruházott hatósággal vagy hivatallal esetleg késedelmesen közöltetett volna, az elitélt a nyugellátásnak illetéktelenül felvett részleteit visszatériteni tartozik. Uj a 4. pontban felvett határozmány, a mely azonban megfelel az 1878. évi V. tc. 59. §-a második bekezdésének. Az 5. pont uj. A nyugellátásnak az ott emlitett országok határain kivül való élvezéséhez a jelen javaslat 28. §-a értelmében a ministernek (állami számvevőszék elnökének) külön engedélye szükséges. Ebből következik, hogy a ki ezt az engedélyt nem eszközölte ki s mégis állandóan az emlitett országok határain kivül tartózkodik, annak nyugellátását be kell szüntetni. Ez az 1885. évi XI. törvénycikkben, a melynek 18. §-a szerint az ellátásnak másutt való élvezéséhez szintén kellett ministeri engedély, nem volt határozottan kimondva. A 6. pont ugyan az 1885. évi XI. tc. 5. §-ának 6. pontjában valamint a jelen javaslat 6. §-ának 7. pontjában foglaltakhoz hasonló, de azért mégis annyiban uj határozmányt tartalmaz, a mennyiben eddig nem volt kimondva, hogy a tényleges szolgálat alatt elkövetett olyan cselekmény miatt, a mely alapul szolgálhatott volna arra, hogy az illető a szolgálat kötelékéből elbocsáttassék, akkor is meg lehet inditani a fegyelmi eljárást, ha az illető időközben nyugalomba helyeztetett. E határozmány felvételét szükségesnek tartom azért, mert nehezen volna az állam tekintélyével összeegyeztethető, hogy sulyos fegyelmi vétséget elkövetett alkalmazott ellen a megtorló fegyelmi eljárást csak azért ne lehessen meginditani, mert az alkalmazott időközben nyugalomba helyeztetett. A fegyelmi eljárás megindithatását azonban czélszerünek tartottam határidőhöz, még pedig a fegyelmi eljárást maga után vonó cselekmény elkövetésétől számitott három évhez kötni, ugy hogy abban az esetben, ha a nyugalomba helyezett még a tényleges szolgálat tartama alatt olyan cselekményt követett is el, a mely alapul szolgálhatott volna arra, hogy a szolgálat kötelékéből elbocsáttassék, de az eset a cselekmény elkövetése után csak több mint három év mulva jut a felettes hatóságnak tudomására, a fegyelmi eljárást már ne lehessen meginditani s a nyugellátás ne lehessen beszüntetni.

A 7. pont azt a bővebb indokolást nem igénylő uj határozmányt tartalmazza, hogy a már folyósitott nyugellátást be kell szüntetni abban az esetben, ha csak a nyugalomba helyezés után derül ki a nyugalomba helyezés időpontjában is már fennállott olyan körülmény, a melynek ismeretében nyugellátás nem lett volna megállapitható. A beszüntetést azonban ebben az esetben is csak a fegyelmi hatóság a fegyelmi eljárás megfelelő alkalmazása mellett mondhatta ki. A 8. pont egész uj határozmányt foglal magában. Azt hiszem nem szorul bővebb indokolásra, hogy meg kell adni a módot arra, hogy a már nyugalomba helyezett volt állami alkalmazott ellen is fegyelmi eljárást lehessen inditani, ha az illető a nyugellátás élvezésének ideje alatt például államellenes magatartást tanusit, hivatalos titkot elárul, vagy botrányt okozó életmódot folytat. A fegyelmi eljárás meginditásának lehetősége ugyan eddig is megvolt, azonban a nyugdijtörvény egyáltalán nem tartalmazott határozmányt arra nézve, hogy a fegyelmi eljárás alá vont s bünösnek talált nyugdijasnak nyugdiját be kell-e szüntetni vagy sem. Ezt a hiányt pótolja a nyolcz pontba felvett határozmány, a melynek értelmében azonban a nyugellátást csak akkor lehet beszüntetni, ha a nyugellátást élvező jogerős fegyelmi határozattal nyugellátásnak elvesztésére itéltetett. A 3., 6., 7. és 8. pontokban foglalt határozmányoknak szigorát különben enyhitik a 45. §-ban foglalt határozmányok, a melyek lehetővé teszik, hogy ilyen esetekben a minister (állami számvevőszék elnöke) a beszüntetendő nyugdijat s lakbérnyugdijat meghagyhatja, illetőleg a már beszüntetett nyugdijat és lakbérnyugdijat ujból engedélyezheti. A 9. pont megfelel az 1885. évi XI. tc. 32. §-ának 3. pontjában foglaltatnak. A 10. pont uj, de a jelen javaslat 34. §-ában is már bennfoglalt határozmányt tartalmaz. A 11. pontban foglalt határozmány annyiban különbözik az 1885. évi XI. tc. 32. §-ának 2. pontjában, illetőleg az ezt a napot hatályon kivül helyező 1907. évi LIX. tc. 3. §-ának első bekezdésében foglalt határozmánytól, hogy a nyugellátás beszüntetési esetei közül kivétettek azok az esetek, a mikor a nyugalomba helyezett tisztviselő, altiszt vagy szolga napidijas vagy napibéres minőségben lép állami, vagy a 2. és 3. §-ok szerint az államival egyenlőnek tekintendő, vagy a 16. §-ban emlitett törvényhatósági alkalmazásba. A nyugalomba helyezett s a most emlitett minőségben ujból alkalmazott tisztviselőkre nézve azonban az utolsó előtti bekezdés tartalmaz némi korlátozást. A 12. pontba azok az esetek vétettek fel, a melyekben a nyugalomba helyezett tisztviselő, altiszt vagy szolga nem napidijas vagy napibéres minőségben, a nyugalomba helyezett egyéb alkalmazott pedig bármilyen minőségben, a jelen javaslat 17. §-ának 1., 2., 3., 4. és 5. pontjai alatt felsorolt, vagyis olyan hatóságok, hivatalok, intézetek és állások valamelyikénél lép állandó tényleges szolgálatba, a melyeknél a nyugdijazott állapotban töltött idő a javaslat 17. §-a értelmében megszakitást nem képezvén, az átlépett állami nyugdijas összes ellátási igényei tekintetében az uj szolgálatára nézve érvényes szabályok határozmányai alá fog esni. A 13. pontban ugyanaz a határozmány van, mint az 1885. évi XI. tc. 32. §-ának 1. pontjában.

A jelen § második bekezdése mondja ki, hogy a nyugellátást a 3., 6., 7., 8., 9., 10., 12. és 13. pontok alatt felsorolt esetekben, valamint a 11. pontban emlitett esetben akkor, ha nem tisztviselőről, altisztről vagy szolgáról van szó, egész összegében és véglegesen, az 1., 2. és 5. pontok alatt emlitett esetekben pedig csak időlegesen kell beszüntetni. Kimondja továbbá ez a bekezdés, hogy a 4. pont alatt emlitett esetben a nyugellátást csak a szabadságvesztés-büntetés tartamára, tehát esetleg csak napokra (párbajvétségek) kell beszüntetni, s hogy a 11. pont alatt emlitett esetben (ujabb állami vagy ezzel egyenlőnek tekintendő vagy törvényhatósági alkalmazás) akkor, ha tisztviselőről, altisztről vagy szolgáról van szó, a 46. § határozmányait kell alkalmazni. Ez a bekezdés kimondja még azt is, hogy az időlegesen beszüntetett nyugellátást csak azt a hónapot követő hó elsejétől kezdve lehet ujból folyósitani, a mely hónapban megszünt az az ok, a mely miatt a nyugellátás beszüntettetett és hogy a multra nézve ezt a nyugellátást utólag sem lehet folyósitani.

Az utolsó előtti bekezdésnek felvételét azért tartom czélszerünek, hogy lehetőleg korlátozzuk azokat a gyakorlatban mindinkább előforduló eseteket, hogy aránylag nagy nyugdijjal nyugalomba helyezett tisztviselők dijnoki vagy bármilyen egyéb, dijazással egybekötött, de nem rendszeresitett álláson való alkalmazást vállalnak. Beszüntetendőnek azonban ilyen esetekben - a lakbérnyugdijnak teljesen érintetlenül hagyása mellett - csak a nyugdij évi 4000 koronát meghaladó összegének felét tartom. A beszüntetés továbbá csak olyan nyugdijasoknál lenne indokolt, a kik huzamosabb időre alkalmaztatnak nem rendszeresitett állásra, dijazás mellett, az 1., 2. és 3. §-okban megjelölt hivataloknál vagy a 16. §-ban emlitett törvényhatósági szolgálatban s ez okból vétetett fel az a határozmány, hogy a nyugdij évi 4000 koronát meghaladó összegének felét is csak az alkalmazás hetedik hónapjától kezdve kell beszüntetni. A nyugdij egy részének ez a beszüntetése önként érthetőleg csak időleges lehet s az alkalmazás megszünésével a nyugdijat ismét teljes összegében kell folyósitani. Megjegyzem, hogy ez a határozmány - a jelen javaslat 89. §-a szerint - nem terjed ki arra a nyugalomba helyezett tisztviselőre, a ki még a jelen javaslat hatálybalépése előtt nyert a fentieknek megfelelő alkalmazást.

Az utolsó bekezdésben foglalt határozmány azokra - a jelen javaslat 16., 17. és 18. §-aiban nem emlitett - alkalmazásokra vonatkozik, a melyeknek illetményei részben vagy egészben az államkincstárt terhelik. Például: községi és körorvosok, községi és körjegyzők, segédjegyzők, államsegélyt élvező községi és hitfelekezeti tanárok és tanitók stb. Ha indokolt ugyanis az, hogy az államkincstár terhére élvezett nyugellátás részben vagy egészben beszüntettessék akkor, ha a nyugdijas ujabb állami alkalmazást nyer, ugy épen olyan indokolt a nyugellátásnak beszüntetése akkor, ha a nyugdijas olyan alkalmazást vállal, a mely ugyan nem szorosan véve állami alkalmazás, de a melynek illetményei részben vagy egészben az államkincstárt terhelik.

A 45. §-hoz

Egészen uj, de a jelen javaslat 7. §-ában foglaltakhoz hasonló határozmányokat tartalmaz ez a §, a mely lehetővé teszi, hogy méltánylást érdemlő körülmények fennforgása esetén és ha azt a vagyoni viszonyok is indokolják, a minister (állami számvevőszék elnöke) a 44. § 3., 6., 7. és 8. pontjai értelmében beszüntetendő nyugdijat és lakbérnyugdijat - annak az elsőfoku fegyelmi hatóságnak a javaslatára, a melynek illetékessége alá a tisztviselő, altiszt vagy szolga a tényleges szolgálatban utoljára tartozott s a pénzügyminister előzetes hozzájárulásával - részben vagy egészben meghagyhassa, illetőleg a 44. § 3., 6., 7. és 8. pontjai értelmében már beszüntetett nyugdijat és lakbérnyugdijat - ugyancsak az emlitett elsőfoku fegyelmi hatóságnak javaslatára s a pénzügyminister előzetes hozzájárulásával - a beszüntetés időpontjától vagy esetleg egy későbbi időponttól kezdve ujból engedélyezhesse. A nyugdijat és lakbérnyugdijat a 44. § 3. pontja alatt emlitett esetben jogerős birósági itélet alapján, a 6., 7. és 8. pontok alatt emlitett esetekben pedig fegyelmi határozat alapján kell beszüntetni.

Az első, második, negyedik és ötödik bekezdésekben foglalt határozmányok lényegükben azonosak a 7. §-nak határozmányaival, s azok a 7. § indokolásánál részletesen indokoltattak. Teljesen uj, de a 7. § második és a jelen § második bekezdésében foglaltakhoz hasonló határozmányt tartalmaz a harmadik bekezdés, a mely kimondja, hogy a 44. § 4. pontjában emlitett esetben (nyugellátásnak időleges beszüntetése a hivatalvesztés kimondása nélkül szabadságvesztés-büntetésre szóló jogerős birósági itélet alapján) a minister (állami számvevőszék elnöke) - az első bekezdésben emlitett feltételek mellett - a nyugdijat és a lakbérnyugdijat a nyugdijasnak állandó ellátásra igénynyel biró neje vagy gyermeke részére, a szabadságvesztés-büntetés tartama alatt is meghagyhatja. E határozmánynak felvételét a 7. § második bekezdésének indokolásánál már kifejtett okok indokolják.

A 46. §-hoz

Ez a § - hasonlóan az 1885. évi XI. tc. 33. §-ának bekezdésében, illetőleg az 1907. évi LIX. tc. 3. §-ának első bekezdésében foglaltakhoz - szabályozza az olyan esetben követendő eljárást, a mikor a nyugalomba helyezett tisztviselő, altiszt vagy szolga a tényleges szolgálat kötelékébe kisebb javadalmazásu állásra vétetik vissza, mint a minő javadalmazást a nyugalomba helyezés időpontjában élvezett.

Az első bekezdésben foglalt határozmányok az eddigi állapottól több tekintetben térnek el. Leglényegesebb az az eltérés, hogy mig eddig csak a kétféle beszámitható javadalmazás közötti különbözetre tarthatott a tényleges szolgálat kötelékébe visszavett nyugdijas igényt, addig a jövőben arra a különbözetre lesz igénye, a mely az uj állással egybekötött összes állandó javadalmazásnak összegét kiegésziti a nyugalomba helyezés időpontjában élvezett összes állandó javadalmazásnak összegére. Állandó javadalmazásnak lehet tekinteni a 23. § szerint beszámitható javadalmazásokon felül: a működési, helyi, tiszti és drágasági pótlékokat, valamint a lakáspénzt vagy a természetben élvezett lakásnak értékét, ellenben a 24. §-ban felsorolt egyéb illetményeket már nem lehet állandó javadalmazásnak tekinteni. További eltérés, hogy a kétféle javadalmazás közötti különbözetre való igény azokra a nyugdijasokra is kiterjesztetett, a kik a 2. és 3. §-ok szerint az államival egyenlőnek tekintendő tényleges szolgálat kötelékébe vétetnek vissza, valamint hogy egészen határozottan kimondatott, hogy a tényleges szolgálat kötelékébe visszavett nyugdijas a kétféle javadalmazás közötti különbözetet nyugdij czimén, még pedig annak az ágazatnak a terhére tartja meg, a melynek terhére azt eddig is élvezte. Ez utóbbi határozmányból következik egyrészt, hogy a kétféle javadalmazás közötti különbözetet csak nyugdij czimén lehet folyósitani, vagyis hogy ujabbi nyugdijazás esetén ezt a meghagyott különbözetet semmiesetre sem lehet beszámitható javadalmazásnak tekinteni; másrészt, hogy azoknál a tisztviselőknél, altiszteknél és szolgáknál, a kik nyugdijukon felül lakbérnyugdijat is élveztek, az élvezett nyugdijat és lakbérnyugdijat be kell szüntetni s ezek helyett a kétféle javadalmazás közötti különbözetet akkor is csak nyugdij czimén lehet folyósitani, ha ez a különbözet a beszüntetett nyugdijnak összegét - a lakbérnyugdij nélkül - meg is haladná. Az első bekezdés még azt a korlátozó határozmányt is tartalmazza, hogy a kétféle javadalmazás közötti különbözet az élvezett nyugdijnak és lakbérnyugdijnak együttes összegét meg nem haladhatja. Az első bekezdés szerint ugyanis a kétféle javadalmazás közötti különbözetet kell nyugdij czimén meghagyni, ez a különbözet azonban esetleg nagyobb is lehet, mint az illető tisztviselő, altiszt vagy szolga által élvezett nyugdijnak és lakbérnyugdijnak együttes összege. Például egy 8000 K fizetés, 2000 K lakáspénz és 400 K müködési pótlék, tehát összesen évi 10,400 K állandó javadalmazás élvezetében állott s 15 évi beszámitható szolgálati idővel biró tisztviselőnek a jelen javaslat értelmében évi 4000 K nyugdijra és évi 760 K lakbérnyugdijra van igénye; ha már most ez a nyugdijas tisztviselő például egy 2600 K fizetés, 1000 K lakáspénz és 600 K helyi pótlék, tehát összesen évi 4200 K állandó javadalmazással egybekötött állásra alkalmaztatik, a kétféle állandó javadalmazás közötti különbözet évi 6200 koronát tenni ki, vagyis évi 1440 koronával haladná meg az illető által élvezett nyugdijnak és lakbérnyugdijnak együttes összegét. Nem szorul bővebb indokolásra, hogy ilyen esetnek előfordulnia nem szabad s ez okból vétetett fel az emlitett korlátozó határozmány.

A második bekezdés azt a magától értetődő s a gyakorlatban eddig is követett határozmányt tartalmazza, hogy az első bekezdés szerint meghagyott nyugdijat az állandó javadalmazásnak emelkedése esetén a többlet erejéig be kell szüntetni, a szövegezés szerint azonban a javadalmazásnak nem bármilyen, hanem csak előmenetel folytán bekövetkezett emelkedése esetén. Ez azt jelenti, hogy a nyugdijat a többlet erejéig nem kell beszüntetni akkor, ha az állandó javadalmazás például: általános illetményrendezés, állomáshelycsere, az állomáshelynek magasabb lakáspénzosztályba való sorozása, vagy általános jellegü helyi vagy drágasági pótlék engedélyezése következtében emelkedik.

Megjegyzem, hogy az első és második bekezdésnek határozmányait méltányosságból azokra is kiterjesztendőknek tartottam, a kik a jelen javaslat hatálybalépése előtt helyeztettek nyugalomba, a kik azonban a tényleges szolgálat kötelékébe a jelen javaslat hatálybalépését követő időpontban vétetnek vissza. A szükséges átmeneti határozmányt a 90. §-nak első bekezdése tartalmazza.

Teljesen uj határozmányt tartalmaz az utolsó bekezdés, a mely kimondja, hogy a jelen szakasz határozmányai a ministerekre, államtitkárokra, stb. nem terjednek ki s hogy ennélfogva a nevezetteknek nyugdiját és lakbérnyugdiját a tényleges szolgálatba való visszalépés esetén egész összegében be kell szüntetni. Eddig ilyen korlátozás nem volt, ugy hogy gyakrabban fordult elő az az eset, hogy nyugdijazott ministerek ismét állami tisztviselők lettek s mint ilyenek ministeri fizetést élveztek; a mi legkevésbbé sem mondható indokoltnak. Az ujból tényleges szolgálatot vállaló nyugdijas ministerek, államtitkárok, stb. nyugdijuknak és lakbérnyugdijuknak teljes beszüntetése által azért még nem jutnak hátrányos helyzetbe, mert ujabbi nyugdijaztatásuk esetén a jelen javaslat 47. §-a értelmében a korábbi magasabb összegü nyugdijra és lakbérnyugdijra van igényük. Megjegyzem, hogy ez a korlátozó határozmány nem nyer alkalmazást azokra a volt nyugdijas ministerekre, államtitkárokra, stb., a kik a tényleges szolgálat kötelékébe még a jelen javaslat hatálybalépése előtt vétettek vissza. Az erre vonatkozó átmeneti határozmányt a 90. § második bekezdése tartalmazza.

A 47. §-hoz

E § első bekezdése ugyanazt a határozmányt tartalmazza, mint az 1885. évi XI. tc. 33. §-ának második bekezdése, illetőleg az 1907. évi LIX. tc. 3. §-ának második bekezdése. Eltérés csak annyiban van, hogy a nyugdijon felül a lakbérnyugdij is felemlittetett. E határozmány szövegezése szerint a korábbi alkalmazás után élvezett nyugdijnak és lakbérnyugdijnak együttes összegét kell összehasonlitani az ujabb alkalmazás után járó nyugdijnak és lakbérnyugdijnak s csak ha ez az utóbbi együttes összeg kisebb a korábbi alkalmazás után élvezett nyugdijnak és lakbérnyugdijnak együttes összegénél, akkor lehet a korábbi nyugdijat és lakbérnyugdijat folyositani. Ha tehát a tisztviselő, altiszt vagy szolga korábbi alkalmaztatása után lakbérnyugdijat egyáltalán nem élvezett s az ez után az alkalmazás után járó nyugdijat meg is haladja az ujabb alkalmazás után járó nyugdijának a lakbérnyugdij nélküli összegét, a korábban élvezett magasabb összegü nyugdijra csak akkor tarthat igényt, ha az az ujabbi alkalmazás után járó nyugdijnak és lakbérnyugdijnak együttes összegét is meghaladja. Ilyen esetben önként érthetőleg az illetőnek lakbérnyugdijra egyáltalán nincsen igénye s részére csak a korábbi alkalmazás után élvezett magasabb összegü nyugdijat lehet folyósitani. A második bekezdés azt a bővebb indokolást nem igénylő uj határozmányt tartalmazza, hogy az első bekezdés szerint járó magasabb összegü nyugdij és lakbérnyugdij csak abban az esetben terheli azt az ágazatot, a melynek terhére azt a tisztviselő, altiszt vagy szolga korábban is élvezte, ha az ujabbi alkalmazás a 16. §-ban emlitett törvényhatósági alkalmazás volt s hogy minden más esetben, az első bekezdés szerint járó magasabb összegü nyugdij és lakbérnyugdij azt az ágazatot terheli, a melynél a tisztviselő, altiszt vagy szolga utoljára állott alkalmazásban.

A 48. §-hoz

Lényeges eltérés az eddigi állapottal (1885:XI. tc. 28., 29. §) szemben az, hogy a jelen § értelmében a jövőben a rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében nem állott altiszteknek és szolgáknak, valamint azoknak a tisztviselőknek, altiszteknek és szolgáknak is igényük lesz végkielégitésre, a kik a jelen javaslat alapján beszámitható szolgálati idejüknek kezdetekor negyvenedik életévüket már betöltötték volt s a kiknek eddig, ha állandó ellátásra igényt még nem szereztek, semmiféle ellátásra, tehát végkielégitésre sem volt igényük.

A 49. §-hoz

A jelen javaslat 13. §-ának utolsóelőtti bekezdése kimondja, hogy a végkielégitett s az állami vagy a 2. és 3. §-ok szerint az államival egyenlőnek tekintendő tényleges szolgálat kötelékébe ismét visszavett tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának a végkielégitést megelőzőleg eltöltött tényleges szolgálati idejét be kell számitani, kivéve azt az esetet, ha a végkielégités és az ujabbi alkalmazás között több mint öt esztendő telt el. A végkielégités összegét pedig a jelen javaslat 48. §-a értelmében a beszámitható javadalmazásnak vagy egy évi, vagy két évi összegével kell megállapitani, tehát az egy évi javadalmazásnak megfelelő összeggel végkielégitett tisztviselő, altiszt vagy szolga tulajdonképen javadalmazásának a következő tizenkét hóra és a két évi javadalmazásnak megfelelő összeggel végkielégitett tisztviselő, altiszt vagy szolga javadalmazásának a következő huszonnégy hóra eső részleteit kapta meg előre egy összegben. Ha már most a végkielégitett tisztviselő, altiszt vagy szolga egy, illetőleg két esztendőn belül a tényleges szolgálatban ujból alkalmaztatik, az ujabbi alkalmazásnak azokra a hónapjaira, a melyek ezen az egy, illetőleg két esztendőn belül esnek, kétszeres illetményeket, vagyis a végkielégitésnek ezekre a hónapokra eső részeit és az uj alkalmazással egybekötött javadalmazást is kapná. Nehogy ez az eset előfordulhasson, szükségesnek tartom annak a kimondását, hogy a tisztviselő, altiszt vagy szolga köteles visszatériteni a végkielégitésnek azokra a hónapokra eső részleteit, a mely hónapokban ő már ujból tényleges szolgálatban volt alkalmazva. Az ennek megfelelő határozmányokat tartalmazza a jelen szakasz. A szövegezésből kitünik, hogy ha az ujabb alkalmazás nem a hó elsejével kezdődött, a végkielégitésnek erre a csonka hónapra eső részét nem kell visszatériteni. Megjegyzem különben, hogy ilyen eljárás az érvényben álló szabályok szerint a gyakorlatban már eddig is követtetett.

Az 50. §-hoz

Ez a § rendelkezik a nőalkalmazottak ellátási igényeiről. Az első bekezdésben foglaltak megfelelnek az 1885. évi XI. tc. 56. §-ának első bekezdésében és annak 57. §-ában, a második bekezdésben foglaltak pedig az 1885. évi XI. tc. 58. §-ában foglaltaknak. Megjegyzem, hogy ez a szakasz az összes nőalkalmazottakra, tehát a napszámosnőkre és a munkásnőkre is vonatkozik. Azok a határozmányok, a melyek a nőalkalmazottak hátrahagyottainak esetleges ellátására való igényeit állapitják meg, a jelen javaslatban az özvegyekre és árvákra vonatkozó határozmányok közé vétettek fel.

Az 51. §-hoz

Az első bekezdésben, valamint annak a) és d) pontjaiban foglaltak - a szöveg módositásától eltekintve - megfelelnek az 1885. évi XI. tc. 34. §-ában, illetőleg annak a) és b) pontjaiban foglaltaknak. Az első bekezdés szövegmódositásában lényeges az, hogy jövőben csak az olyan tisztviselő, altiszt és szolga özvegyének lesz igénye özvegyi nyugdijra, a ki a 31. § értelmében nyugdijra igényt adó szolgálati idejét már betöltötte, vagyis a ki már maga is igényt szerzett nyugdijra. Ez következik a 31. §-nak ama határozmányából, a melynek értelmében a véglegesen alkalmazott tisztviselőknél és az ugyanigy alkalmazott s rendszeres évi fizetést (évi bért, évi zsoldot) élvező altiszteknél és szolgáknál - feltéve, hogy a jelen javaslat alapján beszámitható szolgálati idejüknek kezdetekor negyvenedik életévüket még nem töltötték be - a nyugdijra igényt adó szolgálati idő tiz évről öt évre leszállittatott, ugy hogy ezáltal a tisztviselők, altisztek és szolgák és az özvegyek között e tekintetben eddig fennállott különbség teljesen megszünt. Megjegyzem, hogy az ideiglenes minőségben vagy a negyvenedik életévük betöltése után alkalmazott tisztviselők, altisztek és szolgák özvegyei eddig is csak akkor tarthattak igényt özvegyi nyugdijra, ha a férjnek legalább tiz évi beszámitható szolgálati ideje volt, mig a rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében nem állott altisztek és szolgák özvegyei eddig egyáltalán nem tarthattak igényt ellátásra, ugy hogy az első bekezdésnek szóban levő határozmánya az eddigi állapotnál semmivel sem hátrányosabb. A b) pont alatt feltétel - az 1885. évi XI. tc. 35. §-ának 3. pontjából következtethetőleg - eddig is megvolt, de nem volt határozottan kimondva. Eltérés van azonban annyiban, hogy a korhatár a hatvanadik életévről az ötvenhetedik életévre leszállittatott. Uj a c) pont, a mely az igényt az özvegyi nyugdijra ahhoz a feltételhez köti, hogy a házasság a férj halálát legalább három hónappal megelőzőleg köttetett legyen. Ezzel elejét vennők olyan visszaéléseknek, hogy tisztviselők, altisztek és szolgák halálos ágyukon házasságot kössenek egy esetleg hozzájuk közel sem álló nővel csak azért, hogy az államkincstár ne takaritsa meg az özvegyi nyugdijat. Megjegyzem, hogy majdnem az összes érvényben álló külföldi nyugdijtörvények, valamint a Magyarországon fennálló nyugdijintézetek ellátási szabályzatai is ahhoz a feltételhez kötik az özvegynek nyugdijigényét, hogy a házasság három - hat hónappal a férj halálát megelőzőleg köttetett legyen. Nem tartanám azonban méltányosnak, hogy a b) és c) pontokban foglalt uj korlátozó határozmányok visszaható erővel birjanak, minélfogva a második bekezdésben kimondatott, hogy a b) és c) pontokban meghatározott feltételek igazolását csak a jelen javaslat hatálybalépése után kötött házasságoknál lehet megkivánni és hogy azoknak a házasságoknak a tekintetében, a melyek még a jelen javaslat hatálybalépése előtt köttettek, az 1885. évi XI. tc. határozmányai irányadók. Kihagyatott az általános feltételek közül az 1885. évi XI. tc. 34. §-ának c) pontjában megkivánt az a feltétel, hogy az özvegy erkölcsös életmódját is igazolja s ennek az igazolása, a jelen § 4. pontja szerint - csak abban az esetben kivántatik meg, ha a nő a férj halálakor férjével nem élt együtt, de özvegyi nyugdijra mégis igényt tart azon az alapon, hogy a különélés állitólag nem az ő hibájából következett be. Az erkölcsösség igazolásának ugyanis alig van helye olyan esetekben, a mikor a nő férjével állandóan együtt élt.

A harmadik bekezdés s annak 1-5. pontjai tartalmazzák az olyan esetekre vonatkozó határozmányokat, a melyekben az első bekezdés a)-d) pontjai alatt felsorolt általános feltételek alól kivételnek van helye. Az 1. pont szerint, a mely lényegileg az 1885. évi XI. tc. 35. §-ának 1. és 2. pontjaiban foglalt határozmányokat tartalmazza, annak a nőnek is van igénye özvegyi nyugdijra, a ki nyugdijazott tisztviselőhöz, altiszthez vagy szolgához ment nőül, de csak két esetben és pedig: 1. ha házasságuk által a tényleges szolgálat alatt született gyermek törvényesittetett (ez eddig nem volt), vagy 2. ha a férj: a nyugalomba helyezés időpontjában még nem volt hatvan éves (eddig hatvanöt év volt a határ, de ez a jelen javaslat 31. §-ának c) pontjához hasonlóan hatvan évre leszállittatott) a beszámitható javadalmazással egyenlő összegü nyugdijra igényt adó szolgálati idejét még nem töltötte be és a házasság megkötése után a tényleges szolgálatban ujból alkalmaztatott s legalább még három évig tényleg szolgált. Megjegyzem, hogy - a szövegezésből kitünőleg - a második esetben a nő csak akkor tarthat igényt özvegyi nyugdijra, ha az ott megkivánt mind a három feltételt be tudja igazolni. A 2. pontban foglalt határozmány az 1885. évi XI. tc. 35. §-ának 3. pontjától annyiban tér el, hogy a korhatár - a jelen § b) pontjának megfelelően - hatvan évről ötvenhét évre szállittatott le, továbbá, hogy félreértések elkerülése czéljából kimondatott, hogy ez a 2. pont a tényleges szolgálatban kötött házasságokra vonatkozik. A 3. pont - a jelen § c) pontjában foglalt uj határozmány alól kivételt téve - a férj halálát három hónapnál rövidebb idővel megelőzőleg kötött házasság esetén is özvegyi nyugdijat biztosit a nőnek abban az esetben, ha házasságukból gyermek származott, vagy ha házasságuk által gyermekük törvényesittetett (mint a 2. pontban), vagy ha a férj halálát a házasság megkötése után keletkezett heveny betegség okozta. A 4. pontban foglalt határozmány az 1885. évi XI. tc. 35. §-ának 4. pontjában foglaltaktól annyiban tér el, hogy ebben az esetben - a mint már fentebb is emlitettem - a nőnek nemcsak azt kell hitelt érdemlőleg igazolnia, hogy a különélés nem az ő hibájából következett be, hanem azt is, hogy erkölcs tekintetében kifogás alá nem esik. Teljesen uj az 5. pontban foglalt határozmány. Az 1885. évi XI. tc. értelmében a tisztviselőnek, altisztnek és szolgának özvegye tarthatott igényt özvegyi nyugdijra, minthogy pedig azt a nőt, a kinek a tisztviselővel, altiszttel vagy szolgával kötött házasságát a biróság jogerősen felbontotta, nem lehet a tisztviselő, altiszt vagy szolga özvegyének tekinteni, ilyen esetben özvegyi nyugdijat egyáltalán nem lehetett megállapitani. Méltányosnak tartom azonban, hogy olyan nő részére, a kinek házassága kizárólag a férj hibájából bontatott fel, - feltéve, hogy ezt a körülményt a házasság felbontását kimondó itéletből kétségtelenül meg lehet állapitani, - özvegyi nyugdij biztosittassék. Az özvegyi nyugdij engedélyezését azonban szükségesnek tartottam ezenfelül még ahhoz a két feltételhez kötni, hogy a nő ne menjen ujból férjhez és hogy a férj tartásdij fizetésére legyen kötelezve. Ugyanis ha a nő ujból férjhez ment, ezáltal egyrészt őt ellátottnak, másrészt a korábbi férjével szemben támasztható igényeket teljesen megszünteknek kell tekinteni; a tartásdij fizetési kötelezettségének feltételét pedig azért tartom szükségesnek, mert ha a férj nem volt tartásdij fizetésére kötelezve, egyáltalán nem lenne indokolt, hogy az ilyen nő az államkincstár terhére részesüljön ellátásban. Az 5. pontban emlitett esetben özvegyi nyugdij megállapitásáról önként érthetőleg csak akkor lehet szó, ha az ott megkivánt mind a három feltétel beigazoltatik.

Az utolsó bekezdésben foglalt határozmánynak felvételét azért tartom szükségesnek, mert eddig kételyek merültek fel az iránt, vajjon kaphat-e özvegyi nyugdijat az özvegy, a kinek férje öngyilkos lett.

Az 52. §-hoz

Az a) pont alatti uj határozmány kimondja, hogy nincsen igénye özvegyi nyugdijra annak a nőnek, a ki nem magyar állampolgár, tehát az özvegyi nyugdijra való igény szempontjából nemcsak a férjnek, hanem a nőnek magyar állampolgársága is elengedhetetlen feltétel. A b) pont alatt ugyanaz a határozmány vétetett fel a nőre nézve, mint a minő határozmányt tartalmaz a 6. §-nak 5. pontja az alkalmazottra nézve, vagyis e szerint özvegyi nyugdijat nem lehet megállapitani akkor, ha a biróság a nőt itélte el jogerős itélettel hivatalvesztésre, stb. Ez már az 1885. évi XI. tc. 35. §-ának 5. pontjában is ki volt mondva. A c) pontban foglalt uj határozmány csak következménye a 44. § 6. pontjában foglaltaknak, valamint a 6. § első bekezdésének 7. pontjában, illetőleg második bekezdésében kimondott annak az elvnek, hogy az özvegynek és árváknak nincsen igényük ellátásra akkor, ha az alkalmazott olyan cselekményt követett el, a mely alapul szolgálhatott volna arra, hogy a szolgálat kötelékéből elbocsáttassék. A b) és c) pontokban foglalt határozmányok szigorát különben enyhitik a 60. §-ban foglalt határozmányok, a melyek lehetővé teszik, hogy ilyen esetekben a minister (állami számvevőszék elnöke) engedélyezhessen az özvegy részére özvegyi nyugdijat. A d) pont szerint nincsen igénye nyugdijra annak az özvegynek, a kinek férje végkielégitéssel vált meg az állami szolgálatból. A végkielégités alatt ugyanis - a mint ezt már a 31. § indokolásánál is kifejtettem - nézetem szerint csak olyan, egyszersmindenkorra szóló részeltetést lehet érteni, a mely által az illetőnek összes megszerzett igényei teljesen és véglegy kielégittetnek, tehát kielégitést nyernek nemcsak a saját személyére, hanem az özvegyére és árváira nézve megszerzett igények is. A jövőben nem is merülhet fel kétely az iránt, hogy a végkielégitésnek ez a helyes értelmezése, mert a javaslat szerint ugy a tisztviselőnek, altisztnek és szolgának, mint özvegyének nyugdijigényére nézve teljesen egyenlő előfeltételek állittattak fel, s a mennyiben az előfeltétel gyanánt megkivánt szolgálati idő nincsen meg, szolgálatképtelenség esetén a tisztviselő, altiszt vagy szolga, elhalálozása esetén pedig özvegye vagy árvái kapnak végkielégitést. Azonban eddig más volt a helyzet. Az 1885. évi XI. tc. értelmében a tisztviselő, altiszt és szolga csak akkor tarthatott igényt nyugdijra, ha beszámitható szolgálati ideje a tiz évet elérte s annál kevesebb szolgálati idő esetén csak végkielégitésben részesült, mig az özvegynek már akkor is volt igénye özvegyi nyugdijra, ha a férjnek beszámitható szolgálati ideje az öt évet meghaladta. Már most, minthogy erre vonatkozólag az 1885. évi XI. tc. határozmányokat nem tartalmazott, az öt évet meghaladó, de tiz évnél kevesebb szolgálattal biró és szolgálatképtelenség miatt végkielégitett tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának özvegye és árvái részére semmiféle ellátást sem lehetett megállapitani, mig az ugyanannyi szolgálati idővel biró s a tényleges szolgálatban elhalt tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának özvegye és árvái az összes ellátásokra igényjogosultak voltak. Ezen az alapon olyan özvegyek is igényt tartottak nyugdijra, a kiknek férje végkielégitéssel vált meg az állami szolgálatból, de beszámitható szolgálati ideje az öt évet meghaladta. A jelen javaslat 31. §-ának indokolásánál már felemlitettem, hogy a közigazgatási biróság az ilyen kérelmeknek helyt adott, s hogy mindannak daczára helyesebbnek tartom, ha arra az elvi álláspontra helyezkedünk, hogy a végkielégités alatt végleges leszámolást kell érteni. A d) pontban foglalt határozmánynak a fentiek szerint tehát a jövőben, vagyis a jelen javaslat hatálybalépése után végkielégitett tisztviselőkre, altisztekre és szolgákra nézve nem lesz kihatása; e határozmányra azonban szükség van azért, hogy törvénynyel nyerjen szabályozást az a kérdés, hogy a javaslat hatálybalépésének időpontjáig végkielégitett s öt évnél hosszabb beszámitható szolgálati idővel birt tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának özvegye tarthat-e igényt ellátásra vagy sem. Az e) pont szintén uj s azt a bővebb indokolást nem igénylő határozmányt tartalmazza, hogy a nőalkalmazottnak özvegyen maradt férje, a felesége után özvegyi nyugdijra igényt egyáltalán nem tarthat. Az f) pont, a melynek értelmében a napszámosnak és a munkásnak özvegye nem tarthat igényt özvegyi nyugdijra, megfelel az 1885. évi XI. tc. 36. §-a utolsó bekezdésében foglaltaknak.

A második és harmadik bekezdések szabályozzák az olyan esetekben követendő eljárást, a mikor az a nő, a kinek a tisztviselővel, altiszttel vagy szolgával kötött házasságát a biróság jogerősen felbontotta, az 51. § 5. pontja értelmében igényt tarthat özvegyi nyugdijra. Ha ilyen esetben a férj nem nősült meg ujból, vagy ha meg is nősült, de halálakor igényjogosult özvegyet nem hagyott hátra, a korábbi nejének - az egyéb feltételek fenforgása esetén - önként érthetőleg a teljes összegü özvegyi nyugdijra van igénye. Előfordulhat azonban az az eset, hogy a tisztviselő, altiszt vagy szolga, a kinek házasságát a biróság jogerősen felbontotta, ujból megnősül s halálakor nyugdijra igényjogosult özvegyet hagy hátra. Minthogy kizártnak kell tekinteni azt, hogy ugyanaz után a tisztviselő, altiszt vagy szolga után több özvegy kapja a teljes összegü törvényszerü özvegyi nyugdijat, a kérdést ugy tartottam megoldhatónak, hogy a két (esetleg több) nő az özvegyi nyugdijban egyenlő mértékben osztozzék. Feltétlenül kikötendőnek tartottam azonban, hogy az 51. § 5. pontjában emlitett nő részére megállapitandó özvegyi nyugdij - tekintet nélkül arra, hgoy maradt-e hátra igényjogosult özvegy vagy sem - ne haladhassa meg annak a tartásdijnak az összegét, a melynek fizetésére a volt férj volt kötelezve; a miből következik, hogy olyan esetben, a mikor a tartásdijnak összege kisebb, mint az özvegyi nyugdijnak az 51. § 5. pontjában emlitett nőt megillető hányada, a különbözetet az igényjogosult özvegy részére kell kiadni. Ezeket a határozmányokat tartalmazza a második bekezdés.

A harmadik bekezdésben foglalt határozmány tulajdonképen következménye a második bekezdésben foglaltaknak, azonban itt még felvétetett az a határozmány is, hogy az igényjogosult özvegy özvegyi nyugdijának korlátozása csak addig tart, a mig a tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának korábbi neje a részére megállapitott özvegyi nyugdijnak élvezetében áll. Ha tehát a tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának korábbi neje meghal, vagy ha a részére megállapitott özvegyi nyugdij bármely más okból (pl. ujból férhezmenés) beszüntettetik, a későbbi nő részére, a következő hó elsejétől kezdve a teljes összegü özvegyi nyugdijat kell kiutalványozni.

Az 53. §-hoz

Ez a § állapitja meg az özvegyi nyugdijak mértékét, a mely - hasonlóan az 1885. évi XI. tc. 36. §-ának első bekezdésében foglaltakhoz - itt is a tisztviselő, altiszt vagy szolga által a tényleges szolgálatban utoljára élvezett beszámitható javadalmazáshoz alkalmazkodik. De mig az 1885. évi XI. tc. az özvegyi nyugdijat a férj beszámitható javadalmazásának bizonyos százalékával állapitja meg, addig czélszerübbnek tartottam a jelen javaslatban az özvegyi nyugdijakat fix összegekkel, még pedig a férj által élvezett beszámitható javadalmazáshoz alkalmazkodó fix összegekkel megállapitani. Megjegyzem, hogy a katonai havidijasok és az osztrák állami tisztviselők özvegyeinél is fix összegekkel vannak ez idő szerint az özvegyi nyugdijnak megállapitva, csakhogy nem a férj által élvezett beszámitható javadalmazáshoz alkalmazkodó, hanem fizetési (rang) osztályonkint ugyanazzal az összeggel. A mellékletek között lévő 37. számu „Összehasonlitás”-ból kitünik, hogy mennyire aránytalan az ilyem megállapitás, mert az emelkedés az egyik fizetési osztályra nézve megállapitott özvegyi nyugdijtól a másikig a katonai havidijasok özvegyeinek nyugdijainál 150, 100, 200, 300, 500, 500, 1000, 1500 és 400 K, az osztrák állami tisztviselők özvegyeinek nyugdijainál pedig 200, 200, 200, 400, 600, 600, 1000 és 2000 K. Erre való tekintettel a szem előtt tartva, hogy az özvegyi nyugdijnak a férj javadalmazásával arányban kell állania, mellőztem az özvegyi nyugdijaknak fizetési osztályonkint ugyanazzal az összeggel való megállapitását.

Az első bekezdés szerint, a mely a tisztviselők és a rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében állott altisztek és szolgák özvegyeire vonatkozik, az özvegyi nyugdijnak legkisebb összege évi 360 vagyis havi 30 koronával állapittatott meg, ezt kapják az évi 700 K vagy ennél kevesebb beszámitható javadalmazás élvezetében állott szolgák özvegyei, 701-1000 K beszámitható javadalmazásig évi 480, 1001-1200 K beszámitható javadalmazásig évi 600, 1201-1400 K beszámitható javadalmazásig évi 800 és 1401-1800 korona beszámitható javadalmazásig évi 1000 koronával állapittatott meg az özvegyi nyugdij. Ezután 1801-7200 korona beszámitható javadalmazásig a javadalmazásnak minden 600 koronával való emelkedésénél 7201-10,400 korona beszámitható javadalmazásig pedig a javadalmazásnak minden 800 koronával való emelkedésénél, az özvegyi nyugdij évi 200 koronával emelkedik s igy ér el 9601-10,400 koronáig terjedő beszámitható javadalmazásnál évi 3600 koronát. Ezenfelül még négy fokozata lesz az özvegyi nyugdijnak és pedig 10,401-12,000 K javadalmazásig évi 4200 K, 12.001-14,000 K javadalmazásig évi 4800 K, 14,001-16,000 K javadalmazásig évi 5400 K és 16,000 koronát meghaladó javadalmazásnál évi 6000 K. Az első bekezdés szerint járó legmagasabb özvegyi nyugdij tehát évi 6000 K lesz, a mai évi 5000 koronával szemben. E megállapitás szerint a legkiesbb özvegyi nyugdij a tisztviselők özvegyeinél évi 800 K, a rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében állott altisztek és szolgák özvegyeinél pedig évi 360 K, vagyis ugyanannyi lesz, mint a mennyivel a tisztviselőket, illetőleg a rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében állot altiszteket és szolgákat megillető nyugdijnak legkisebb összege a 37. § értelmében megállapittatott. Az özvegyi nyugdijat azonban - a második bekezdésben foglalt határozmány értelmében - az első bekezdés szerint járó összegnél nagyobb összeggel is lehet megállapitani abban az esetben, ha az első bekezdés szerint járó özvegyi nyugdij kevesebb lenne, mint annak az összegnek a fele, a mely a férjet nyugdij czimén megillette vagy megillette volna. Ilyen esetben az özvegy részére ugyanis az első bekezdés szerint járó özvegyi nyugdij és a férjet megillető nyugdijnak fele között mutatkozó különbözetet is ki kell utalványozni özvegyi nyugdij czimén, a mi más szóval azt jelenti, hogy az özvegyi nyugdij soha sem lehet kevesebb, mint a férjet megillető nyugdijnak 50%-a, még pedig tekintet nélkül arra, hogy a férj a tényleges szolgálatban vagy a nyugdijazott állapotban halt-e meg.

A második bekezdés e határozmányának hatása - a mint az a mellékletek között lévő 38. sz. „Kimutatás”-ból kitünik - csak a magasabb fizetésü és hosszabb beszámitható szolgálati idővel biró tisztviselők özvegyeinél mutatkozik és pedig azért, mert a kisebb fizetésü tisztviselők, valamint az altisztek és szolgák özvegyeinél már az első bekezdés szerint járó özvegyi nyugdij is meghaladja vagy legalább is eléri a beszámitható javadalmazásnak 50%-át. A második bekezdés szerint járó különbözetet azonban a gyermekek nevelési járulékának megállapitásánál már nem lehet figyelembe venni, vagyis a nevelési járulék megállapitásánál - a hol az az özvegyi nyugdijhoz alkalmazkodik - mindig csak a jelen § első bekezdése alapján járó özvegyi nyugdijat lehet alapul venni. Ezt a korlátozó határozmányt azért vettem fel, mert a gyermekek nevelési járuléka - a mint azt a következőkből ki fog tünni - már igy is igen kedvezően állapittatott meg. Az, hogy a második bekezdés alapján járó különbözetet az 55. § alapján engedélyezhető kedvezményes özvegyi nyugdijnak megállapitásánál sem lehet figyelembe venni, bővebb indokolást nem igényel. A mellékletek között lévő 38. számu „Kimutatás”-ból különben kitünik, hogy az 55. § harmadik bekezdésében emlitett esetekben engedélyezhető másfélszeres özvegyi nyugdij mindig nagyobb, mint az 53. § alapján járó özvegyi nyugdij a különbözettel együtt. A második bekezdésbe még az a korlátozó határozmány is felvétetett, hogy az özvegyi nyugdij a különbözettel együtt sem lehet több évi 8000 koronánál, vagyis a felénél a tisztviselők részére a 37. §-ban megállapitott maximális nyugdijnak. Megjegyzem, hogy a második bekezdés alapján járó különbözetet az első bekezdése alapján járó özvegyi nyugdijjal egy összegben kell folyósitani.

Az özvegyi nyugdijaknak a fentiek szerint való megállapitása kedvezőbb, mint ha az özvegyi nyugdijak a tisztviselők által emlékirataikban kért minimunok felállitásával állapittattak volna meg. Ugyanis a legkisebb özvegyi nyugdij:

a tisztviselők kérelmei szerint az 53. § első bekezdése szerint
a szolgák özvegyeinél ..... 300 K 360 K
az altisztek özvegyeinél ..... 400 K 480 K
a XI. fizetési osztályba tartozó tisztviselők özvegyeinél 1000 K 800 K
a X. fizetési osztályba tartozó tisztviselők özvegyeinél 1100 K 1200 K
a IX. fizetési osztályba tartozó tisztviselők özvegyeinél 1300 K 1400 K
a VIII. fizetési osztályba tartozó tisztviselők özvegyeinél 1500 K 1600 K
a VII. fizetési osztályba tartozó tisztviselők özvegyeinél 1800 K 2000 K
a VI. fizetési osztályba tartozó tisztviselők özvegyeinél 2400 K 2600 K
az V. fizetési osztályba tartozó tisztviselők özvegyeinél 3000 K 3600 K
a IV. fizetési osztályba tartozó tisztviselők özvegyeinél 4000 K 4800 K

Az első bekezdés alapján járó özvegyi nyugdij megállapitásánál alapul szolgáló beszámitható javadalmazás alatt önként érthetőleg csak a jelen javaslat 23. §-a szerint beszámitható javadalmazást lehet érteni, a 38. § alapján járó lakbérnyugdijat tehát az özvegyi nyugdij megállapitásánál nem lehet figyelembe venni. De nem lehet önként érthetőleg a lakbérnyugdijat a második bekezdés alapján járó különbözet megállapitásánál sem figyelembe venni, vagyis a férjet megillető nyugdij alatt csak a 37. § szerint megállapitható nyugdijat - a lakbérnyugdij nélkül - lehet érteni. A mellékletek között lévő 37. számu „Összehasonlitás”-ból kitünik, hogy az emelkedés az első bekezdés alapján járó özvegyi nyugdijaknál a jelenlegi özvegyi nyugdijakkal szemben - az I. és II. fizetési osztályba tartozó tisztviselők özvegyeitől eltekintve - a legtöbb esetben meghaladja az 50%-ot, az altisztek és szolgák özvegyeinél némely esetben még a 80%-ot is, továbbá, hogy a jelen javaslatnak törvényerőre emelkedése után a magyar állami alkalmazottak özvegyeinek nyugdijai - az I., II. és III. fizetési osztályba tartozó tisztviselők özvegyeinél eltekintve - kivétel nélkül magasabbak lesznek, mint akár a katonai havidijasok, akár az osztrák állami alkalmazottak özvegyeinek nyugdijai. Lényeges javitás továbbá az eddigi állapottal szemben, hogy a rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében állott altisztek és szolgák özvegyeinek nyugdijai, a tisztviselői özvegyek nyugdijaival teljesen egyenlő elvek szerint állapittattak meg, mig az 1885. évi XI. tc. 36. §-a szerint az altisztek és szolgák özvegyeinek nyugdija eddig csak a férj beszámitható javadalmazásának egyharmadával volt megállapitva. Ezt az utóbbi megállapitást - a jelen § harmadik bekezdése szerint - csak a rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében nem állott altisztek és szolgák özvegyeire nézve tartottam fenn, de itt is azzal a kedvezménynyel, hogy a minimális nyugdij ilyen özvegyeknél évi 300 koronával állapittatott meg, mig eddig minimum megállapitva nem volt. Ez a legkisebb nyugdij ugyanannyi, mint a mennyi minimális nyugdijat a javaslatnak 37. §-a magukra a rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében nem állott altisztekre és szolgákra nézve megállapit.

Az utolsó bekezdés az özvegyekre nézve kedvező azt az uj határozmányt tartalmazza, hogy ha a férj - a házasság megkötésétől nyugalomba helyeztetéséig, illetőleg haláláig terjedő időben bármikor - a jelen javaslat szerint beszámitható bármilyen szolgálata után, magasabb összegü beszámitható javadalmazást élvezett, mint nyugalomba helyeztetésének vagy halálának időpontjában, az özvegyi nyugdij megállapitásánál ezt a magasabb összegü beszámitható javadalmazást kell alapul venni.

Az özvegyi nyugdijak minimumának és maximumának megállapitására nézve még megjegyzem, hogy a tisztviselők özvegyeit megillető legkisebb nyugdij a Németbirodalomban 300 M (=360 K), a katonatiszteknél 750 K, Ausztriában 800 K, Budapest székesfővárosnál 900 K, a jelen javaslat szerint pedig nálunk évi 800 K lesz; mig a maximális özvegyi nyugdij a katonatiszteknél 5400 K, a Német birodalomban 5000 M (=6000 K), Ausztriában 6000 K, a jelen javaslat szerint pedig nálunk 6000 K, illetőleg a második bekezdés szerint járó különbözettel együtt 8000 K lesz.

Az 54. §-hoz

A jelen §-ban foglaltak lényegükben megfelelnek az 1885. évi XI. tc. 37. §-ában foglaltaknak, a szöveg azonban némileg módosittatott. Az első bekezdés szövegezéséből kitünik, hogy ha a férjnek legalább öt évi beszámitható szolgálati ideje volt, a minister, államtitkár stb. özvegyének nyugdiját a tényleges szolgálatban utoljára, tehát a ministeri, államtitkári, stb. minőségben élvezett beszámitható javadalmazás alapul vétele mellett kell megállapitani, tekintet nélkül arra, hogy a férj mennyi időt töltött ministeri, államtitkári, stb. minőségben. A második bekezdés annyiban tér el az eddigi határozmányoktól, hogy a feltételek közé az 51. §-nak 2. és 3. pontjai is felvétettek (a 4. pont eddig is megvolt), a mi azt jelenti, hogy a hivatkozott pontokban foglalt határozmányok a jelen §-ban felsoroltak özvegyeire is alkalmazást nyernek. A szóban levő özvegyeket a második bekezdésben emlitett esetben megillető özvegyi nyugdijnak mértéke is emeltetett, még pedig a minister és az állami számvevőszék elnöke özvegyének nyugdija 4000 koronáról 5000 koronára, az államtitkár, az állami számvevőszék alelnöke, a budapesti főpolgármester és a fiumei kormányzó özvegyének nyugdija 2000 koronáról 3000 koronára.

Az 55. §-hoz

Ez a § azokat a határozmányokat tartalmazza, a melyek szerint az özvegyi nyugdijra még igénynyel nem biró özvegynek özvegyi nyugdijat, az erre már igénynyel biró özvegynek pedig magasabb összegü özvegyi nyugdijat lehet engedélyezni abban az esetben, ha a férj minden kétséget kizárólag a szolgálat teljesitése közben vagy a szolgálat teljesitéséből kifolyólag szenvedett baleset vagy más hirtelen, időbelileg pontosan meghatározható viszonylagosan rövid időszakon belül beállott rendkivüli esemény következtében vesztette életét. Az első bekezdésben foglalt határozmány, a mely szerint ilyen esetben a nyugdijra igényt adó legkisebb szolgálati idő betöltése előtt elhalt tisztviselő, altiszt és szolga özvegye részére özvegyi nyugdijat lehet engedélyezni, nagyjából megfelel az 1885. évi XI. tc. 47. §-ában foglalt határozmánynak. A második bekezdés eddig törvényben kimondva nem volt.

A harmadik és negyedik bekezdésekben foglalt határozmányok teljesen ujak. Eddig a szolgálat teljesitése közben vagy a szolgálat teljesitéséből kifolyólag szenvedett baleset vagy rendkivüli esemény következtében életét vesztett tisztviselőnek, altisztnek és szolgának özvegye részére, ha az az igényt az özvegyi nyugdijra már egyébként is megszerezte, csak ugyanolyan összegü özvegyi nyugdijat lehetett megállapitani, mint annak az özvegynek a részére, a kinek férje nem ilyen baleset vagy rendkivüli esemény következtében vesztette életét. Nem szorul bővebb indokolásra, hogy mennyire méltányos ilyen esetekben, a mikor a férj a szolgálat teljesitése közben vagy a szolgálat teljesitéséből kifolyólag szenvedett baleset vagy rendkivüli esemény következtében jóval korábban hal el, az özvegy részére a törvényszerünél valamivel kedvezőbb ellátást biztositani. A kedvezőbb ellátás mértékét, a harmadik bekezdésben emlitett esetben, az 53. § első bekezdése alapján járó özvegyi nyugdijnak másfélszeresével véltem megállapitandónak, úgy hogy a harmadik bekezdés alapján engedélyezhető kedvezményes özvegyi nyugdij az 53. § első bekezdése szerint járó özvegyi nyugdijnak összegét 50%-kal fogja meghaladni s igy például a IV. fizetési osztályba tartozott tisztviselő özvegye a jelen § harmadik bekezdése alapján évi 7200 K özvegyi nyugdijat kaphat. Az a két korlátozó határozmány hogy olyan özvegy, a kinek részére a jelen § harmadik bekezdése alapján másfélszeres összegü özvegyi nyugdij engedélyeztetett, az 53. § második bekezdése alapján járó különbözetre igényt nem tarthat és hogy az özvegyi nyugdij a jelen § harmadik bekezdésében emlitett esetben sem haladhat meg évi 8000 koronát, következik az 53. § második bekezdésében foglaltakból s ott már indokoltatott.

Még ennél is messzebb menő kedvezményt tartalmaz a negyedik bekezdés, a mely szerint a 42. § ötödik bekezdésében felsorolt, valamint az olyan egyéb alkalmazottak özvegyei részére, a kikre ezt a határozmányt a ministerium a 42. § értelmében rendeleti uton kiterjesztette, az elhalt férj által utoljára élvezett beszámitható javadalmazásnak teljes összegével felérő özvegyi nyugdijat lehet engedélyezni abban az esetben, ha a férj minden kétséget kizárólag az ellenszegülőkkel folytatott harczban, vagy más a szolgálat teljesitése közben előállott viadalban, illetőleg szolgálat közben vagy a miatt ért orvtámadás folytán szerzett sérülése következtében vesztette életét. A jelen javaslatnak 42. § a az alkalmazott részére, ha ilyen sérülés miatt mindennemü állami szolgálatra teljesen képtelenné vált, a beszámitható javadalmazásnak teljes összegével felérő nyugdijat biztosit, még pedig szolgálati idejére, valamint arra való tekintet nélkül, hogy ideiglenes vagy végleges minőségben volt-e alkalmazva. Nem szorul bővebb indokolásra, hogy mennyire méltányos, hogy abban az esetben ha a férj ilyen sérülés miatt életét vesztette, az özvegy részére ugyanolyan összegü, vagyis a férj által utoljára élvezett beszámitható javadalmazásnak teljes összegével felérő özvegyi nyugdijat lehessen engedélyezni, még pedig itt is az alkalmazottnak szolgálati idejére, valamint arra való tekintet nélkül, hogy ideiglenes vagy végleges minőségben volt-e alkalmazva. Megjegyzem azonban, hogy ha ilyen alkalmazott után gyermekek is maradtak, azok mindaddig, a mig anyjuk - a jelen § negyedik bekezdésében foglalt határozmányok alapján - az elhalt férj által utoljára élvezett beszámitható javadalmazásnak teljes összegével felérő özvegyi nyugdijat élvez, nevelési járulékra igényt önként érthetőleg nem tarthatnak, mert nevelési járulék megállapitása esetén az özvegy és az árvák ellátása együttvéve meghaladná az alkalmazott által utoljára élvezett beszámitható javadalmazásnak összegét. Ez a korlátozó határozmány különben a jelen javaslatnak 63. §-ába fel is vétetett.

A jelen § alapján engedélyezhető özvegyi nyugdijnak, illetőleg magasabb összegü özvegyi nyugdijnak engedélyezése, ép ugy mint a 42. §-ban, itt is a pénzügyminister előzetes hozzájárulásához köttetett, az időtartam pedig, a melyen túl - a jelen § alapján engedélyezhető özvegyi nyugdij, illetőleg magasabb összegü özvegyi nyugdij szempontjából - a halált már nem lehet a szolgálat teljesitése közben vagy a szolgálat teljesitéséből kifolyólag szenvedett baleset, rendkivüli esemény vagy sérülés következtében beállottnak tekinteni, egy évben állapittatott meg.

Az 56. §-hoz

Ez a §, illetőleg annak első bekezdése ugyanazt a határozmányt tartalmazza, mint az 1885:XI. törvénycikknek 38. §-a, azonban itt még kimondatott, hogy az özvegy a gyermekeket nemcsak a saját nyugdijából, hanem abból és a gyermekek részére engedélyezett nevelési járulékból köteles eltartani és neveltetni s e kötelezettségre nézve határ gyanánt a 68. §-ban meghatározott életkor állapittatott meg. A második bekezdés uj, de megfelel az e tekintetben már eddig is követett gyakorlatnak. Az abban foglalt s bővebb indokolást nem igénylő határozmányoknak felvételét a gyermekek jogainak megóvása szempontjából tartom szükségesnek.

Az 57. §-hoz

Az özvegyi nyugdij megváltására vonatkozó határozmányokat a jelen javaslatnak 57. és 58. §-ai tartalmazzák, még pedig az 58. § rendelkezik az ujból férjhez ment özvegyek nyugdijának megváltásáról, mig a jelen § az özvegyi nyugdij megváltásának egyéb eseteire vonatkozik. A jelen § lényegileg ugyanazokat a határozmányokat tartalmazza, mint az 1885. évi XI. törvénycikknek 51. §-a.

Az első bekezdésbe felvett korlátozás nélkül a gyermektelen, de várandós állapotban lévő özvegy nyugdiját még a gyermek megszületése előtt is megválthatna, a mi a születendő gyermekre nézve esetleg sérelmes lehet. A szövegezésből kitünik továbbá, hogy az özvegy a nyugdij megváltásáért folyamodni tartozik. Ezzel határozottan kifejezésre jut az ellentét az özvegyi nyugdijnak a jelen § és az 58. § alapján való megváltása között, mert a mig a jelen § alapján a minister (állami számvevőszék elnöke) az özvegyi nyugdijnak megváltsátá megengedheti, de a megváltásra irányuló kérelmet meg is tagadhatja, addig a jelen javaslat 58. §-a értelmében az ujból férjhez ment özvegy kivánhatja özvegyi nyugdijának megváltását.

Uj a harmadik bekezdés, a melynek felvételét azért tartom czélszerünek, hogy indokolatlan s az özvegy anyagi helyzetet előreláthatólag nem javitó kérelmeket meg lehessen tagadni. A megváltási összeg a negyedik bekezdés szerint a megváltandó özvegyi nyugdijnak két évi összegét meg nem haladhatja, a miből következik, hogy e megváltási összeget az özvegyi nyugdij két évi összegénél kisebb összeggel is meg lehet állapitani. Ugy ez a határozmány, mint az utolsóelőtti bekezdésben foglalt határozmány is teljesen azonos az 1885. évi XI. tc. 51. §-ában foglaltakkal. Az utolsó bekezdésben kimondatott, hogy a 7. vagy a 60. § alapján - vagyis a minister (állami számvevőszék elnöke) által méltányosságból engedélyezett - özvegyi nyugdij, továbbá az 51. § 5. pontjához jogerősen felbontott házasság) emlitett nő részére az 52. § alapján megállapitott özvegyi nyugdij vagy résznyugdij, valamint a gyermekek nevelési járuléka megváltás tárgya nem lehet. Ez utóbbira nézve ez eddig is ki volt mondva. Megváltás tárgya nem lehet: 7, 60. § V. ö. 59. § 9. p. - E § dijnokra nem alkalmazható 114. §.

Az 58. §-hoz

Az ujból férjhez ment özvegy nyugdijának megváltása annyiban különbözik az özvegyi nyugdijnak az 57. §-ban szabályozott megváltásától, hogy itt, ha az özvegy az ujból férhezmenetel napjától számitott egy évi határidőn belül kijelenti, hogy nyugdiját meg akarja váltani, azt tőle megtagadni nem lehet, tovvábbá, hogy sem egészségi álllapotát, sem a gyámhatóság jóváhagyását igazolni nem tartozik, végüll, hogy a megváltási összeget mindig a megváltandó özvegyi nyugdijnak két évi összegével kell megállapitani. Ez az ellentét az 1885. évi XI. tc. 52. §-ában nem jutott ilyen határozottan kifejezésre, sőt abból a szövegezésből, hogy az özvegynek jogában áll nyugdiját az előző § értelmében megváltani, azt is lehetett következtetni, hogy az 1885. évi XI. tc. az ujból férjhez ment özvegyek nyugdijmegváltási eseteiben is megkivánta az orvosi bizonyitványt és a gyámhatóság jóváhagyását, ennek azonban különösebb értelme nincsen.

A második bekezdésnek szövegezése még annyiban is eltér az 1885. évi XI. tc. 52. §-ától, hogy mig az ottani szövegezés szerint az özvegy a nyugdij megváltása vagy fenntartása között választhatott, vagyis be kellett jelentenie, hogy beváltja vagy fenntartja az özvegyi nyugdiját, addig a mostani szövegezés szerint csak a megváltás iránti szándékot kell bejelentenie. Ha tehát az özvegy ujból férjhezmenetelk napjától számitott egy évi határidő alatt nem jelenti be azt, hogy nyugdiját meg akarja váltani, az özvegyi nyugdij minden további intézkedés nélkül, hivatalból fenntartatik esetleges ujabbi özvegysége esetére.

A harmadik bekezdés - eltérően az 1885. évi IX. tc. 52. §-ától - kimondja, hogy az ujból férjhez ment özvegyeknél a megváltási összeget mindig a megváltandó özvegyi nyugdijnak két évi összegével kell megállapitani.

A negyedik bekezdés ugyanazt mondja ki, mint a jelen javaslat 57. §-ának utolsóelőtti bekezdése. Félreértések elkerülése végett megjegyzem, hogy megváltott özvegyi nyugdij alatt úgy itt, mint az 57. §-ban csak azt lehet érteni, a melynek megváltási összegét az özvegy tényleg fel is vette, a miből következik, hogy mindaddig, a mig a megváltási összeg ki nem fizettetett, az özvegy a megváltásra irányuló szándékától visszaléphet.

Az utolsóelőtti bekezdésben foglaltak megfelelnek az 1885. évi XI. tc. 52. §-ának utolsó bekezdésében foglaltaknak azzal a kibővitéssel, hogy a fenntartott özvegyi nyugdijat nemcsak ujabbi özvegység esetén, hanem akkor is ki kell utalványozni, ha az özvegynek a második férjjel kötött házasságát a biróság jogerősen felbontotta vagy érvénytelennek nyilvánitotta.

Egészen uj határozmányt tartalmaz az utolsó bekezdés, a mely kimondja, hogy az özvegy akkor is csak egyféle özvegyi nyugdijat kaphat, még pedig a magasabb összegüt, ha két izben is a jelen törvény határozmányai alá tartozó tisztviselő, altiszt vagy szolga volt a férje. Az 1885. évi XI. tc. ilyen korlátozó határozmányt egyáltalában nem tartalmazott s ennélfogva eddig előállhatott az a teljesen indokolatlan helyzet, hogy állami tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának olyan özvegye, a ki ujból állami tisztviselőhöz, altiszthez vagy szolgához ment férjhez a nélkül, hogy első férje után özvegyi nyugdiját megváltotta volna, másodszori özvegység esetén megkapta úgy az első férje után fenntartott, mint a második férje után járó özvegyi nyugdijat.

Az 59. §-hoz

Az özvegyi nyugdij beszüntetésének esetei az 1885. évi XI. törvénycikkben több §-ban, és pedig az 5., a 35. és az 50. §-okban voltak felsorolva, még pedig részben a tisztviselők, altisztek és szolgák, részben a gyermekek ellátásának beszüntetési eseteivel együtt. A jelen javaslatban az özvegyi nyugdij beszüntetésének összes esetei a könnyebb áttekinthetés czéljából ebbe az egy §-ba foglaltattak össze. Az 1., 2., 3. és 4. pontok alatt felsorolt esetek teljesen ugyanazok, mint a jelen javaslat 44. §-ának 1., 3., 4. és 5. pontjai alatt a nyugalomba helyezett alkalmazott nyugellátásának beszüntetése tekintetében felsorolt esetek, mindannak daczára az ismételt felsorolást ebben a §-ban azért tartom szükségesnek, mert a 44. § a jelen javaslatnak az alkalmazottak ellátásáról szóló II. fejezetében, mig a jelen § a javaslatnak az özvegyek és árvák ellátásáról szóló III. fejezetében van. Az 1., 2., 3. és 4. pontokban foglalt határozmányok, részben a 6., részben a 44. §-nál már bővebben indokoltattak. Az 5. pontban foglalt határozmány megfelel a jelen javaslat 44. §-ának 6. pontjában és 52. §-ának c) pontjában foglalt határozmányoknak s már ott indokoltatott. Itt még jegjegyzem, hogy a 44. § 6. pontjában már megállapitott határidőn kivül itt szükségesnek tartottam meg azt a feltételt is kikötni, hogy a fegyelmi eljárást csak a férj halálának napjától számitott hat hónapon belül lehessen meginditani, vagyis hogy abban az esetben, ha a cselekmény elkövetése csak több, mint hat hónappal a férj halála után jut a felettes hatóságnak tudomására, már ne lehessen a fegyelmi eljárást meginditani s az özvegyi nyugdijat beszüntetni még akkor sem, ha a cselekmény elkövetése óta még nem is telt el három esztendő. A 6. pont hasonló uj határozmányt tartalmaz, mint a 44. §-nak 7. pontja s attól csak annyiban tér el, hogy itt az özvegyi nyugdijnak a beszüntethetése időhatárhoz, még pedig három évhez köttetett, a mi azt jelenti, hogy az özvegyi nyugdijat nem lehet beszüntetni akkor, ha az ebben a pontban emlitett körülmény csak több, mint három évvel a férj halála után derül ki. Az 5. és 6. pontokban foglalt határozmányoknak szigorát különben enyhitik a 60. §-ban foglalt határozmányok, a melyek lehetővé teszik, hogy ilyen esetekben a minister (állami számvevőszék elnöke) engedélyezhessen az özvegy részére nyugdijat.

Az utolsó bekezdés állapitja meg, hogy az özvegyi nyugdijat a 2., 5., 6., 9. és 10. pontokban felsorolt esetekben véglegesen, az 1., 4. és 7. pontokban felsorolt esetekben pedig csak időlegesen kell beszüntetni. Kimondja továbbá ez a bekezdés, hogy a 3. pont alatt emlitett esetben az özvegyi nyugdij csak a szabadságvesztés-büntetés tartamára kell beszüntetni és hogy a 8. pont alatt emlitett esetben az 58. §-nak határozmányai nyernek alkalmazást. Az időlegesen beszüntetett özvegyi nyugdijnak ujból folyósitására nézve ez a bekezdés ugyanazt a határozmányt tartalmazza, mint a 44. §-nak második bekezdése.

A 60. §-hoz

Egészen uj, de a jelen javaslat 7. és 45. §-aiban foglaltakhoz hasonló határozmányokat tartalmaz ez a §, a mely lehetővé teszi, hogy méltánylást érdemlő körülmények fennforgása esetén és ha azt a vagyoni viszonyok is indokolják, a minister (állami számvevőszék elnöke) - annak az elsőfoku fegyelmi hatóságnalk a javaslatára, a melynek illetékessége alá az özvegynek férje a tényleges szolgálatban utoljára tartozott s a pénzügyminister előzetes hozzájárulásával - özvegyi nyugdijat engedélyezhessen olyan özvegy részére, a ki özvegyi nyugdijra az 52. § b) vagy c) pontjában emlitett okokból nem tarthat igényt (ha magát a nőt itéli a biróság jogerős itélettel hivatalvesztésre, vagy ha a férjnek nyugdija a tényleges szolgálat alatt elkövetett, de csak a nyugalomba helyezés után kiderült cselekmény miatt fegyelmi határozat alapján beszüntettetett), vagy a kinek özvegyi nyugdija az 59. § 5. vagy 6. pontjában emlitett okból beszüntettetett (ha a férj által még a tényleges szolgálat alatt elkövetett, de csak halála után kiderült cselekmény miatt, vagy a férj halála után kiderült körülmény folytán, az özvegyi nyugdij fegyelmi határozat alapján beszüntettetett).

Az első bekezdésben foglalt határozmányok lényegükben azonosak a 7. § első bekezdésében foglalt s ott már részletesen indokolt határozmányokkal. Itt még megjegyzem, hogy az első bekezdés szerint vagy ugyanolyan, vagy esetleg kisebb összegü özvegyi nyugdijat lehet engedélyezni, mint a milyen özvegyi nyugdijat az özvegy már tényleg élvezett, vagy mint a milyenre egyébként igénye lenne. A második bekezdés - hasonlóan a 7. § utolsóelőtti bekezdéséhez és a 45. § utolsóelőtti bekezdéséhez - azt a határozmányt tartalmazza, hogy a jelen § alapján engedélyezett özvegyi nyugdij az 57. §-ban szabályozott megváltás tárgya nem lehet. Ebből következik, de az 58. §-ban külön ki is mondatott, hogy az ujból férjhez ment özvegynek jogában áll a részére a jelen § alapján engedélyezett özvegyi nyugdijat is megváltani. Megjegyzem még, hogy azokról az esetekről, a mikor az özvegynek a 6. § 5., 6. és 7. pontjaiban emlitett okból nincsen igénye özvegyi nyugdijra, illetőleg az ilyen esetekben a minister (állami számvevőszék elnöke) által engedélyezhető ellátásokról, a jelen javaslatnak 7. §-a rendelkezik.

A 61. §-hoz

Ez a § az özvegyeket némely esetben megillető végkielégitésra vonatkozó határozmányokat tartalmazza, a melyek lényegükben megfelelnek az 1885. évi XI. tc. 48. §-ában foglaltaknak, azzal az eltéréssel, hogy mig az 1885. évi XI. értelmében a negyvenedik életévük betöltése után alkalmazásba lépett tisztviselők, altisztek és szolgák özvegyei végkielégitésre igényt egyáltalán nem tarthattak, addig a jelen § alapján a jövőben az ilyen tisztviselők, altisztek és szolgák özvegyeinek is lesz igényük végkielégitésre.

Az első bekezdés csak a tényleges szolgálatban elhalt tisztviselők, altisztek és szolgák özvegyeit emliti, minthogy a nyugdijas állapotban elhaltak özvegyei kivétel nélkül már nyugdijra birnak igénynyel. A 41. §-ra való hivatkozás által a végkielégitésre való igény a 41. §-ban felsoroltak (minister, államtitkár stb.) özvegyeire is kiterjesztetett, a mi eddig határozottan kimondva nem volt. Beszámitható javadalmazás alatt önként érthetőleg itt csak a 23. § szerint beszámitható javadalmazást lehet érteni, tehát a 38. § alapján járó lakbérnyugdiját az özvegyi végkielégités megállapitásánál sem lehet figyelembe venni.

Uj a második bekezdésben foglalt határozmány, a mely olyan özvegyek részére is biztosit végkielégitést, a kik eddgi arra igénynyel nem birtak. Az 51. § 1. és 2. pontjaiban emlitett esetekben, a melyek hasonlóak az 1885. évi XI. tc. 35. §-ának 1., 2. és 3. pontjaiban emlitett esetekhez, eddig csak özvegyi nyugdijra tarthatott az özvegy igényt akkor, ha az ott felsorolt feltételek bekövetkeztek, e feltételek hiányában azonban semmiféle ellátásra sem volt igénye. A jelen § második bekezdésében foglalt határozmány felvétele folytán végkielégitésre lesz igénye a jövőben a nyugdijazott tisztviselőhöz, altiszthez vagy szolgához nőül ment nőnek, valamint a tényleges szolgálatban álló, de ötvenhét évesnél idősebb tisztviselőhöz, altiszthez vagy szolgához nőül ment nőnek is, mindazokban az esetekben, a melyekben az özvegy az 51. §-nak 1. vagy 2. pontjában megkivánt feltételek alapján még nem szerzett igényt özvegyi nyugdijra; feltéve természetesen, hogy egyébként az 51. § c) és d) pontjaiban megkivánt feltételeket beigazolja.

A harmadik bekezdésnek az a határozmánya, hogy az ideiglenes minőségben alkalmazott tisztviselőnek, altisztnek és szolgának özvegye végkielégitésre igényt nem tarthat, megfelel az eddigi állapotnak s következik a 48. §-nak abból a határozmányából, hogy a végkielégitésre maguk az ideiglenes minőségben alkalmazott tisztviselők, altisztek és szolgák sem tarthatnak igényt. Ez a bekezdés még azt - az 52. § c) pontjában foglalt határozmányból következő - és bővebb indokolást nem igénylő határozmányt is tartalmazza, hogy a nőalkalmazottnak özvegyen maradt férje végkielégitésre sem tarthat igényt.

A 62. §-hoz

Ez a § állapitja meg, hogy az elhalt tisztviselő, altiszt és szolga gyermekeinek mely esetben és milyen feltételek mellett van igényük nevelési járulékra. Az 1885. évi XI. törvénycikknek 39. §-a, a mely a gyermekek nevelési járulékáról rendelkezik, nem mondja ki azt, hogy a nevelési járulékra kinek van igénye, hanem megállapitja, hogy az az özvegy, a kinek legalább három anyai ellátásban álló gyermeke van, szabályszerü koron alul levő gyermekei számára nevelési járulékot kap, továbbá, hogy nevelési járulákot kapnak a szülőtlen árvák is. Nézetem szerint helyesebb, ha kimondjuk, hogy a nevelési járulékra a gyermeknek van igénye, s ha külön szabályozzuk azt a kérdést, hogy a nevelési járulékot kinek a kezeihez kell folyositani (lásd a jelen javaslat 69. §-át).

A jelen §-ban foglaltak az 1885. évi XI. tc. határozmányaitól több tekintetben térnek el. A leglényegesebb ujitás az, hogy a javaslat szerint a jövőben minden gyermeknek lesz igénye nevelési járulékra, mig eddig az atyátlan árvák után az özvegy csak akkor kaphatott nevelési járulékot, ha a férj halálakor neki legalább három anyai ellátásban álló gyermeke volt, illetőleg legalább két gyermeke s a harmadikkal teherben volt. E tisztán pénzügyi okokkal magyarázható korlátozásnak megszüntetése nem szorul bővebb indokolásra, mindazonáltal megjegyzem, hogy a korábban fennállott hasonló korlátozás az osztrák állami alkalmazottak árváira nézve már 1896. évben a katonatisztek árváira nézve pedig 1907. évben helyeztetett hatályon kivül.

Az első bekezdésnek eleje teljesen azonos szövegü a jelen javaslat 5. § első bekezdésének elejével, a miből nemcsak az következik, hogy az igényjogosult tisztviselő, altiszt és szolga beszámitható szolgálati idejének szempontjából a feltételek az özvegyi nyugdijra és az árvák nevelési járulékaira ugyanazok, hanem következik az is, hogy az árvák is csak akkor tarthatnak igényt nevelési járulékra, ha magának a tisztviselőnek, a tisztnek vagy szolgának már igénye van nyugdijra, vagyis hogy az eddig e tekintetben fennállott különbség megszünt. Az első bekezdés szövegéből kitünik továbbá, hogy a törvényesitett, még pedig akár utolagos házasság által, akár királyi kegyelem utján törvényesitett gyermekeket a törvényes gyermekekkel az ellátások szempontjából teljesen egyenlőknek kell tekinteni. A nevelési járulékra való igény ahhoz az egyedülálló feltételhez köttetett, hogy a házasság, a melyből a gyermekek származtak, a tiszviselő, altiszt vagy szolga tényleges szolgálatának ideje alatt vagy azt megelőzőleg köttetett legyen, illetőleg, hogy a törvényesités a tisztviselő, altiszt vagy szolga tényleges szolgálatának ideje alatt vagy azt megelőzőleg történt legyen. Tehát a gyermekeknek akkor is van igényük nevelési járulékra, ha anyjuknak az 51. § b), c) és d) pontjai értelmében özvegyi nyugdijra nincsen igénye, vagyis a gyermekek csak akkor nem tarthatnak igényt nevelési járulékra, ha a házasság, a melyből származtak, a tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának nyugalomba helyezése után köttetett vagy ha a törvényesités a nyugalomba helyezés után történt; de még ebben az esetben is vannak kivételek, a melyek a jelen szakasz negyedik bekezdésében vannak felsorolva.

A második bekezdés értelmében a gyermekek részére - abban az esetben, ha a tisztviselő, altiszt vagy szolga életét minden kétséget kizárólag a szolgálat teljesitése közben vagy a szolgálat teljesitéséből kifolyólag szenvedett baleset vagy más hirtelen időbelileg pontosan meghatározható, viszonylagosan rövid időszakon belül beállott rendkivüli esemény következtében vesztette el, - akkor is lehet nevelési járulékot engedélyezni, ha a tisztviselő, altiszt vagy szolga előbb hal meg, mielőtt a 31., illetőleg a 41. § értelmében nyugdijra igényt adó legkisebb szolgálati idejét betöltötte volna. Ez a határozmány teljesen megfelel az 55. § első bekezdésében az özvegyeire vonatkozólag foglalt határozmányoknak s hasonló határozmányt tartalmazott az 1885. évi XI. törvénycikknek 47. §-a is. A második bekezdés kimondja továbbá, hogy ez a határozmány kiterjed az ideiglenes minőségben alkalmazott, valamint az olyan tisztviselők, altisztek és szolgák gyermekeire is, a kik a jelen javaslat alapján beszámitható szolgálati idejüknek kezdetekor negyvenedik életévüket már betöltötték volt. Ez a határozmány, a mely teljesen azonos az 55. § második bekezdésében az özvegyekre nézve foglalt határozmánynyal, eddig törvényben kimondva nem volt.

A harmadik bekezdés ugyanazokat a határozmányokat tartalmazza, mint az özvegyekre nézve az 55. §-nak utolsó bekezdése.

A negyedik bekezdés - hasonlóan az özvegyekre nézve az 51. § 1. pontjában foglalt határozmányokhoz - kimondja, hogy a tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának olyan gyermeke, a ki csak a nyugalomba helyezése után kötött házasság által vagy pedig királyi kegyelem utján csak a tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának, nyugalomba helyezése után törvényesittetett, nevelési járulékra akkor tarthat igényt, ha még a tényleges szolgálat alatt született; továbbá hogy az olyan gyermek, a ki a tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának nyugalomba helyezése után kötött házasságából származik, valamint az olyan gyermek is, a ki a tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának nyugalomba helyezése után született és csak a nyugalomba helyezés után kötött házasság által vagy királyi kegyelem utján csak a nyugalomba helyezés után törvényesittetett, nevelési járulékra akkor tarthat igényt, ha a tisztviselőre, altisztre vagy szolgára nézve az 51. § 1. pontjában megkivánt feltételek fennforognak.

Az ötödik bekezdés kimondja, hogy a gyermek, a ki a tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának olyan házasságából származik, a melyet a biróság utóbb jogerősen elbontott vagy érvénytelennek nyilvánitott nevelési járulékra akkor is igénynyel bir, ha édes anyjának nincsen is igénye özvegyi nyigdijra. Az 51. §-nak 5. pontja értelmében ugyanis ilyen esetben a nőnek csak akkor van igénye özvegyi nyugdijra, ha nem ment ujból férjhez, ha a házasság felbontását kimondó itéletből kétségtelenül kitünik, hogy a házasság kizárólag a férj hibájából bontatott fel és ha a férj tartásdij fizetésére volt kötelezve. Tehát özvegyi nyugdijra nincsen igénye a nőnek akkor, ha ujból férjhez ment vagy ha a házasság felbontásában ő is hibás volt vagy ha a férj nem köteleztetett tartásdij fizetésére. Nem tartanám azonban méltányosnak, hogy ilyen esetekben a gyermekek se kapjanak nevelési járulékot.

Uj határozmányt tartalmaz a hatodik bekezdés is, a mely az utószülött, vagyis a házasság megszünésének vagy érvénytelenné nyilvánitásának napjától számitott tiz hónapon belül született gyermeknek nevelési járulékra való igényét megállapitja. Az 1885. évi XI. tc. csak a 49. §-ban tesz emlitést utószülött gyermekről, azonban anélkül, hogy meghatározná azt, hogy milyen gyermeket lehet az igényjogosult apától származó utószülöttnek tekinteni. Az, hogy a házasság megszüntetésének vagy érvénytelenné nyilvánitásnak napjától számitott tiz hónapon belül született gyermeket törvényesnek kell tekinteni, megfelel az érvényben álló törvényes határozmányoknak.

A hetedik bekezdés rendelkezik a nőalkalmazottak gyermekeiről. Az 52. §-nak c) pontja értelmében a nőalkalmazottnak özvegyen maradt férje özvegyi nyugdijra igényt nem tarthat. A gyermekeknél azonban már nem lehet erre a szigoru álláspontra helyezkedni, s ennélfogva ebbe a bekezdésbe az a határozmány vétetett fel, hogy a nőalkalmazott gyermekének is van igénye elhalt anyja után nevelési járulékra, de csak akkor, ha a gyermeknek édes atyja, a ki a gyermeknek neveléséről és eltartásáról gondoskodni tartozik, már meghalt vagy holttá nyilvánittatott, vagy teljesen vagyontalan és keresetképtelen.

Az utolsóelőtti bekezdés azt az uj határozmányt tartalmazza, hogy a királyi kegyelem utján törvényesitett gyermeket a jelen javaslat határozmányai szempontjából az anyával szemben is törvényesitett gyermeknek kell tekinteni. Erre azért volt szükség, mert a királyi kegyelem utján való törvényesités a törvénytelen gyermeknek családjogi állását az anyával szemben nem változtatja meg, ugy hogy az ilyen gyermek az anyjával szemben a törvényesités daczára is törvénytelen gyermek marad.

A 63. §-hoz

Az első bekezdés a), b), c) és d) pontjai alatt teljesen ugyanazok az esetek vannak felsorolva, mint az özvegyre nézve az 52. § első bekezdésének a), b), d) és f) pontjaiban. A második bekezdésben foglalt az a korlátozó határozmány, hogy az 55. § harmadik és negyedik bekezdéseiben emlitett alkalmazottak gyermekeinek mindaddig nincsen igényük nevelési járulékra, a mig anyjuk az alkalmazott által utoljára élvezett beszámitható javadalmazásnak teljes összegével felérő özvegyi nyugdijat élvez, a jelen javaslat 73. §-ában kifezésre is juttatott abból az általános elvből következik, hogy a tényleges szolgálatban elhalt tisztviselőnek, altisztnek és szolgának özvegyét és gyermekeit megillető állandó ellátások összege együttvéve nem haladhatja meg az elhalt által a tényleges szolgálatban utoljára élvezett beszámitható javadalmazásnak összegét. A nevelési járulékra való igény azonban önként érthetőleg ismét feléled abban az esetben, ha az özvegy részére már folyósitott ilyen özvegyi nyugdijat bármely okból be kell szüntetni. Megjegyzem még, hogy az 55. § harmadik és negyedik bekezdésében emlitett körülmények között életét vesztett tisztviselő, altiszt vagy szolga szülőtlen árvái részére a törvényszerünél magasabb összegü nevelési járulékot biztositani nem tartottam szükségesnek. Uj határozmányt tartalmaz az utolsó bekezdés is. Abból az általános elvből ugyanis, hogy a nevelési járulékra csak az a gyermek tarthat igényt, a ki igényjogosult tisztviselőtől, altiszttől vagy szolgától származik, következik, hogy a nem igényjogosult apától vagy anyától származó gyermeknek nem lehet igénye nevelési járulékra abból a körülményből kifolyólag, hogy őt igényjogosult tisztviselő, altiszt vagy szolga örökbe fogadta; viszont hogy az a körülmény, hogy az igényjogosult tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának gyermekét harmadik személy örökbe fogadja, a nevelési járulékra való igényt nem szüntetheti meg. A gyakorlatban több ilyen kérdés merült fel, miért is ennek a kérdésnek törvényben való szabályozását szükségesnek tartom.

A jelen §-nak első bekezdése az 1885. évi XI. tc. 43. §-ának 1. pontjától - a szövegmodositáson felül - annyiban is eltér, hogy a nevelési járulék, a mely eddig árvánkint az özvegyi nyugdijnak egy hatodával volt megállapitva - hasonlóan az osztrák állami tisztviselők és a katonatisztek anyátlan árváinak nevelési járulékához, - minden egyes atyátlan árvára nézve az özvegyi nyugdijnak egy ötödével állapittatott meg. A nevelési járulék megállapitásánál azonban - a szövegezésből kitünőleg és egybehangzóan az 53. § második bekezdésében foglalt korlátozó határozmánynyal - csak azt az özvegyi nyugdijat lehet alapul venni, a melyet a gyermeknek édes vagy mostoha anyja az 53. § első bekezdése alapján özvegyi nyugdij czimén élvez, vagy a mely az anyát az 53. § első bekezdése alapján özvegyi nyugdij czimén megilletné. A nevelési járulék megállapitásánál tehát akkor is csak az 53. § első bekezdése alapján járó özvegyi nyugdijat lehet alapul venni, ha az anya az 53. § második bekezdése alapján, az 53. § első bekezdése szerint járó özvegyi nyugdijnál magasabb összegü, vagy pedig az 55. § harmadik bekezdése alapján másfélszeres összegü özvegyi nyugdijat élvez. Lényeges eltérés az eddigi állapottal szemben az is, hogy az 1885. évi XI. tc. 43. §-a szerint eddig fennállott az a korlátozás, hogy az atyátlan árvák nevelési járulékainak összege együttvéve nem haladhatja meg az özvegyi nyugdijnak összegét, teljesen mellőztetett, ugy hogy a jövőben akkor is minden atyátlan árva a teljes összegü nevelési járulékot fogja kapni, ha az árvák száma ötnél több is lenne; feltéve természetesen, hogy az özvegyi nyugdijnak és a nevelési járulékoknak összege együttvéve nem haladja meg a tényleges szolgálatban elhalt tisztviselő, altiszt vagy szolga által utoljára élvezett beszámitható javadalmazásnak, illetőleg a nyugdijazott állapotban elhalt tisztviselő, altiszt vagy szolga által élvezett nyugellátásnak az összegét, a mely esetben a 73. §-nak határozmányai nyernek alkalmazást.

A második bekezdés azt a bővebb indokolást nem igénylő uj határozmányt tartalmazza, hogy a nevelési járulék megállapitásánál az özvegyi nyugdijnak az 53. § első bekezdése alapján járó egész összegét kell alapul venni akkor is, ha az özvegyi nyugdij az 52. § értelmében több nő között oszlik meg.

A harmadik bekezdésben foglalt uj határozmánynak felvételére azért volt szükség, mert a 62. §-nak hetedik bekezdése értelmében a nőalkalmazottnak gyermeke is igényt tarthat elhalt anyja után nevelési járulékra abban az esetben, ha édes atyja már meghalt vagy holttá nyilvánittatott, vagy teljesen vagyontalan és keresetképtelen. Minthogy pedig az 52. § e) pontja értelmében a nőalkalmazottnak özvegyen maradt férje özvegyi nyugdijra igényt nem tarthat, meg kellett határozni, hogy a nőtisztviselő árváját megillető nevelési járulék megállapitásánál milyen összeget kell alapul venni.

A mellékletek között lévő 39. számu „Összehasonlitás”-ból kitünik, hogy a IV-XI. fizetési osztályba tartozó tisztviselők atyátlan árváit a jelen javaslat szerint megillető nevelési járulékok, az eddigi nevelési járulékoknak majdnem kétszeresét teszik s hogy ennélfogva nem lenne indokolt a nevelési járulék megállapitásánál az özvegyi nyugdijnak még az 53. § második bekezdése alapján járó különbözetét is figyelembe venni; kitünik továbbá, hogy a IV-XI. fizetési osztályba tartozó magyar állami tisztviselők atyátlan árváinak nevelési járulékai kivétel nélkül magasabbak lesznek, mint akár a rangosztályba sorozott katonai havidijasok, akár az osztrák állami tisztviselők atyátlan árváinak nevelési járulékai.

A 65. §-hoz

Az altisztek és szolgák atyátlan árváit megillető nevelési járulékok mértéke - eltérően a tisztviselők atyátlan árváinak nevelési járulékától, a melyet a 64. § szerint az özvegyi nyugdijnak 1/5-ével kell megállapitani - egyszerüsités czéljából fix összeggel állapittatott meg, még pedig az özvegyi nyugdij összegére való tekintet nélkül ugyanazzal az összeggel az altisztek anyátlan árvái és a szolgák atyátlan árvái részére. Különbséget tettem azonban a rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében állott s az ilyennek élvezetében nem állott altisztek és szolgák atyátlan árvái között. Az előbbieknek nevelési járuléka fejenkint évi 72 koronával, vagyis havi 6 koronával, az utóbbiaké pedig fejenkint évi 60 koronával, vagyis havi 5 koronával állapittatott meg. A rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében nem állott altisztek és szolgák árvái eddig nevelési járulékra egyáltalán nem tarthattak igényt, mig a pénzügyőri szemlészeknek és más altiszteknek atyátlan árvái - az 1885. évi XI. tc. 43. §-a értelmében - eddig fejenkint évi 36 K, a pénzügyőri fővigyázóknak és vigyázóknak, valamint a hivatalszolgáknak atyátlan árvái pedig csak évi 24 K nevelési járulékot kaptak, tehát az uj nevelési járulék a jelenleginek kétszerese és háromszorosa. Figyelembe véve az özvegyi nyugdijak emelését is, az altisztek és szolgák özvegyeit és árváit megillető ellátásoknál az emelkedés meglehetősen nagy. Például az évi 900 K fizetés élvezetében állott szolgának özvegye, ha öt elláttatlan gyermeke volt, eddig évi 300 K nyugdijat és évi 120 K nevelési járulékot, összesen tehát évi 420 koronát kapott, a mig a javaslat szerint évi 480 K nyugdijra és évi 360 K nevelési járulékra, összesen tehát évi 840 koronára lesz igénye; az évi 1100 K fizetés élvezetében állott altiszt özvegye pedig, ha öt elláttatlan gyermeke volt, eddig évi 366 K nyugdijat és évi 180 K nevelési járulékot, összesen tehát évi 546 koronát kapott, mig a jelen javaslat szerint évi 600 K nyugdijra és évi 360 K nevelési járulékra, összesen tehát évi 960 koronára lesz igénye. Az eddig fennállott az a korlátozás, hogy az atyátlan árvák nevelési járulékainak összege együttvéve nem haladhatja meg az özvegyi nyugdijnak összegét, itt is mellőztetett. A 64. § második és harmadik bekezdéseiben foglaltakhoz hasonló határozmányokra itt azért nincsen szükség, mert a nevelési járulékok itt fix összegekkel állapittattak meg.

A 66. §-hoz

Az eddig fennállott az a korlátozás, hogy az atyátlan árvák nevelési járulékainak összege együttvéve nem haladhatja meg az özvegyi nyugdijnak összegét, itt is mellőztetett.

A 67. §-hoz

A szülőtlen árvák nevelési járulékát az 1885. XI. tc. 44. §-a az atyátlan árvákat megillető nevelési járuléknak másfélszerelésével állapitotta meg. Ez az összeg meglehetősen kevés akkor, ha csak egy vagy két szülőtlen árva maradt hátra. (Például az évi 2400 K beszámitható javadalmazás élvezetében állott tisztviselő szülőtlen árvájának eddig csak évi 210 K nevelési járulékra volt igénye.) A szülőtlen árvák nevelési járulékainak megállapitása tekintetében a minket közelebbről érdeklő ellátási törvények és szabályok meglehetősen eltérő határozmányokat tartalmaznak. Az osztrák állami tisztviselőknek és a katonai havidijasoknak szülőtlen árvái együttes nevelési járulékot (Walsenpension, Concretualerziehungsbettrag) kapnak. Ez az együttes nevelési járulék az anya által élvezett, vagy az anyát megillető özvegyi nyugdijnak 50%-ával van megállapitva s ezt az összegü ellátást egy szülőtlen árva is kapja mindaddig, a mig a szabályszerü koron alul van és elláttatlan. Ha azonban az árvákat, ha csak atyátlan árvák volnának, ennél magasabb összegü nevelési járulék illetné meg, részükre a többletet mindaddig ki kell utalványozni, a mig egy-egy árva nevelési járulékra való igényének megszünése által az együttes nevelési járulék az anyát megillető nyugdijnak 50%-ára le nem száll. Ez az eset pedig mindig előáll, ha a szülőtlen árvák száma kettőnél több, mert egy atyátlan árvát nevelési járulék fejében az özvegyi nyugdijnak 20%-a, a két atyátlan árvát 40%-a, három atyátlan árvát 60%-a, négy atyátlan árvát 80%, öt vagy ennél több atyátlan árvát pedig az özvegyi nyugdijnak 100%-a illeti meg; mig a szülőtlen árvákat, ha egy árva van, az özvegyi nyugdijnak 50%-a, két árvánál is 50%-a, három árvánál 60%-a, négy árvánál 80%-a és öt árvánál 100%-a illeti meg. Az osztrák állami tisztviselők és a katonai havidijasok szülőtlen és atyátlan árvái között tehát az ellátás összege tekintetében már nincsen különbség akkor, ha az árvák száma kettőnél több. De annál nagyobb az eltérés az ellátás megállapitásánál, a minek az a következménye, hogy a nevelési járulékot ujból kell megállapitani és ujból kiutalványozni nemcsak akkor, ha az atyátlan árvák szülőtlenekké válnak, hanem akkor is, ha eredetileg három vagy több szülőtlen árva volt s később az árvák valamelyike a nevelési járulék élvezetéből kilép. A német birodalmi tisztviselők szülőtlen árváinak nevelési járuléka fejenkint az anyjuk által élvezett vagy az anyjukat megillető özvegyi nyugdijnak egy harmadával van megállapitva. A Budapest székesfővárosnál alkalmazott tisztviselők szülőtlen árvái fejenkint 20%-át, az államvasuti alkalmazottak szülőtlen árvái pedig fejenkint 15%-át kapják annak a nyugdijnak, a melyet atyjuk élvezett vagy a mely atyjukat megillette volna.

Az árvák ellátásának megállapitása mindig sürgős s ennélfogva az ellátások megállapitása körüli eljárást lehetőleg egyszerüsiteni kell. Ebből az okból a fentebb ismertetett s többé-kevésbé bonyolult eljárások egyikét sem tartom czélszerünek s a magyar állami tisztviselők, altisztek és szolgák szülőtlen árváinak állandó ellátását ugy vélem megállapitandónak, hogy egy vagy két szülőtlen árva fejenkint az atyátlan árvákat megillető nevelési járuléknak kétszeresét, három vagy több szülőtlen árva pedig fejelenkint az atyátlan árvákat megillető nevelési járuléknak másfélszeresét kapja nevelési járulék czimén. Ilyen megállapitás esetén a fejenkint utalványozható nevelési járulékok összegében csak akkor állana be változás, ha az eredetileg három vagy annál több szülőtlen árva részére fejenkint másfélszeres összeggel megállapittatott nevelési járulékot, az igényjogosult árvák számának kettőre való leszállása folytán fejenkint a kétszeres összegre kell felemelni. A szülőtlen árvák nevelési járulékának olyan megállapitását, hogy az minden esetben az atyátlan árvákat megillető nevelési járuléknak kétszerese legyen, tulmagasnak tartom. Az alábbi példából kitünik, hogy a magyar állami tisztviselőknek, altiszteknek és szolgáknak szülőtlen árváit megillető nevelési járulékoknak a jelen javaslatban tervezett megállapitása a fent ismertetett ellátási szabályzatokban foglalt megállapitásoknál jóval kedvezőbb. Az évi 2400 K beszámitható javadalmazás élvezetében állott s negyven évet kiszolgált, tehát évi 2400 K nyugdijra igénynyel biró tisztviselőnek.

Ausztriában A katonai havi-dijasoknál A német birodalomban Budapest székes-fővárosnál A m. kir. állam-vasutaknál Nálunk a jelen javaslat szerint
koronát
özvegye kap ..... 1000 900 960 1200 1600 1200
egy atyátlan árvája kap 200 180 192 240 240 240
egy szülőtlen árvája kap 500 450 320 480 360 480
két szülőtlen árvája kap 500 450 640 960 720 960
három szülőtlen árvája kap 600 540 960 1200 1080 1080
négy szülőtlen árvája kap 800 720 960 1200 1440 1440
öt szülőtlen árvája kap 1000 900 960 1200 1600 1800

A mellékletek között levő 40. számu „Összehasonlitás”-ból kitünik, hogy milyen összegü nevelési járulékra tarthattak igényt eddig a tisztviselőknek szülőtlen árvái s hogy mennyi lesz a nevelési járulékok a jövőben. A mellékletek között lévő 41. számu „Összehasonlitás”-ból pedig az tünik ki, hogy a magyar állami tisztviselők szülőtlen árváit a jelen javaslat szerint megillető nevelési járulékok csak az osztrák állami tisztviselők szülőtlen árváinak nevelési járulékainál lesznek némely esetben valamivel kevesebbnek akkor, ha csak egy szülőtlen árva maradt hátra; még ha két vagy több szülőtlen árva maradt hátra, a nevelési járulék mindig jóval több lesz, mint akár az osztrák állami tisztviselők, akár a rangosztályba sorozott katona havidijasok szülőtlen áváinál.

Az altisztek és szolgák szülőtlen árváinak eddigi és a jelen javaslat szerint járó nevelési járulékait összehasonlitva, kitünik, hogy

mig eddig addig a jövőben
a pénzügyőri
szemlésznek
és más altisztnek
a pénzügyőri fővigyázónak, vigyázónak és a hivatalszolgának a rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében állott altisztnek vagy szolgának
egy szülőtlen árvája kapott 54 K-t, 36 K-t, egy szülőtlen árvája 144 K-t,
két szülőtlen árvája kapott 108 K-t 62 K-t két szülőtlen árvája 288 K-t
három szülőtlen árvája kapott 162 K-t 108 K-t három szülőtlen árvája 324 K-t
négy szülőtlen árvája kapott 216 K-t 144 K-t négy szülőtlen árvája 432 K-t
öt szülőtlen árvája kapott 270 K-t 180 K-t öt szülőtlen árvája 540 K-t

fog kapni.

A jelen § első bekezdésében a szülőtlen árvák alatt a nőalkalmazottnak szülőtlen árváit is kell érteni.

A jelen § második bekezdése határozza meg, hogy milyen atyátlan árvákat kell a szülőtlen árvákkal egyenlőknek tekinteni. E szerint minden atyátlan, a kinek a javaslat 64. vagy 62. §-a értelmében már igénye van nevelési járulékra, a szülőtlen árvákkal egyenlőnek kell tekinteni akkor, ha anyja özvegyi nyugdijra igényt nem tarthat. Ha azonban az anyának azért nincsen igénye özvegyi nyugdijra, mert férje még nem töltötte be a 31., illetőleg a 41. § értelmében nyugdijra igényt adó legkisebb szolgálati idejét, akkor az árváknak sincsen még igényük nevelési járulékra s igy annak, hogy az atyátlan árvákat ilyen esetben is a szülőtlen árvákkal egyenlőknek tekintsük, semmi jelentősége sem lenne. A szülőtlen árvákkal egyenlőnek kell tekinteni továbbá azt az atyátlan árvát is, a kinek anyja özvegyi nyugdijat már élvezett, a ki azonban ezt az özvegyi nyugdijat bármely okból elvesztette vagy azt megváltotta. Megjegyzem, hogy a második bekezdés csak az atyátlan árvákra vonatkozik.

A harmadik bekezdés azt az uj határozmányt tartalmazza, hogy a nőalkalmazottnak anyátlan árváit a szülőtlen árvákkal egyenlőknek kell tekinteni, akkor, ha az árvák édes atyja teljesen vagyontalan és keresetképtelen. Ebből, valamint a 62. § hetedik bekezdésének ama határozmányából, hogy a nőalkalmazottnak árvája - a fenti eset kivételével - csak akkor tartha igényt nevelési járulékra, ha édes atyja már meghalt vagy holttá nyilvánittatott következik, hogy a nőalkalmazottak árvái mindig a szülőtlen árvákat megillető magasabb összegü nevelési járulékra tarthat igényt.

A negyedik és ötödik bekezdések szabályozzák az olyan esetekben követendő eljárást, a mikor az atyátlan árvák időközben szülőtlen vagy a szülőtlenekkel egyenlőknek tekintendő árvákká lesznek, illetőleg, a mikor az ilyen árvákra nézve megszünik az az ok, a mely miatt szülőtlen árváknak voltak tekintendők.

A hatodik bekezdésben foglalt az a határozmány, hogy a másfélszeres összeggel megállapitott nevelési járulékokat a kétszeres összegre kell felemelni akkor, ha a nevelési járulékra igénynyel biró szülőtlen vagy szülőtlenekkel egyenlőknek tekintendő árvák száma háromról kettőre leszáll, következménye annak, hogy a javaslat szerint egy vagy két szülőtlen árva fejenkint a nevelési járuléknak kétszeresét, három vagy több szülőtlen árva pedig csak másfélszeresét fogja kapni.

Az atyátlan árvák tekintetében fennállott az a korlátozás, hogy a nevelési járulékok összege együttvéve nem haladja meg az özvegyi nyugdijnak összegét, a szülőtlen vagy a szülőtlenekkel egyenlőknek tekintendő árváknál már eddig sem alkalmaztatott.

A 68. §-hoz

Ez a §, illetőleg annak első bekezdése állapitja meg, hogy a nevelési járulékot mely életkorig kell kifizetni. Az 1885:XI. tc. 41. §-a ezt a kort a tisztviselők fiárváinál a betöltött huszadik, a tisztviselők leányárváinál pedig a betöltött tizennyolczadik életévben állapitotta meg s ugyane törvénycikk 42. §-a lehetővé tette, hogy a tanulmányaikat folytató árváknak nevelési járuléka a tanulmányok befejezéséig, azonban legfeljebb a huszonnégyéves kor betöltéséig meghagyassék. Ezzel szemben lényegesen kedvezőbb a jelen § első bekezdésében foglalt határozmány, a mely szerint a nevelési járulék élvezete a tisztviselők árváinál - a nemre való tekintet nélkül - a huszonnégy éves kor betöltéséig vagy korábban bekövetkezett ellásáig tart. Megjegyzem, hogy teljesen hasonlóan szabályoztatott ez a kérdés az osztrák állami tisztviselők és a katonatisztek árváinál is. Ennek a határozmánynak az altisztek és szolgák gyermekeire való kiterjesztését azonban már nem tartanám indokoltnak, mert ezek a gyermekek tulnyomórészt már kora ifjuságában maguk keresik meg kenyerüket, s igy sokkal kevésbé szorultak rá az ellátásra, mint a tisztviselőknek gyermekei. Ez okból az altisztek és szolgák árváira nézve a korhatár - ugyancsak a nemre való tekintet nélkül - a betöltött tizenhatodik élvetévben állapittatott meg. Az 1885:XI. tc. 41. §-a szerint eddig az altisztek és szolgák fiárvái tizenhat, leányárvái pedig csak tizennégy éves koruk betöltéséig részesültek nevelési járulékban.

Azonban abból a szempontból, hogy az altiszteknek és szolgáknak olyan gyermekei, a kik tanulmányaikat kiváló eredménynyel folytatják, ebben a nevelési járulék meghagyása által támogattassanak a jelen § második bekezdésébe felvettem az altisztek és szolgák árváira nézve ugyanazokat a határozmányokat, - az edddigi gyakorlat által megkivánt szövegmódositással, - mint a melyek az 1885:XI. tc. 42. §-ában az összes tisztviselők, altisztek és szolgák árváira nézve foglaltattak. Az 1885. évi XI. tc. 42. §-a szerint a nevelési járulék meghagyása ahhoz a feltételhez volt kötve, hogy a gyermeke hazai intézetekben iskolába járjon vagy képzőművészetet tanuljon s az idézett törvénycikk szerint csak meghagyni lehetett a nevelési járulékot, tehát olyan gyermeknél, a ki szabályszerü korának betöltése után uj tanulmányt kezdett, a már lejárt nevelési járulékot nem lehetett ujból folyósitani, valamint olyan gyermek részére sem lehetett a tanulmányok folytatása czimén nevelési járulékot engedélyezni, a ki az igényjogosult szülő halálának időpontjában szabályszerü korát már tulhaladta volt, s a kinek részére ez okból nevelési járulékot nem lehetett megállapitani. A jelen javaslat az eddigi állapotnál kedvezőbb, mert a második bekezdés szerint a minister (állami számvevőszék elnöke) a nevelési járulékot a tanulmányok befejezéséig nemcsak meghagyhatja, hanem a már beszüntetett nevelési járulékot a tanulmányokat folytató gyermek részére ujból folyósithatja, sőt nevelési járulékot engedélyezhet a tanulmányait folytató olyan gyermek részére is, a ki tizenhatodik élvetévét az igényjogosult szólő halálakor már betöltötte volt s a kinek e miatt nevelési járulékra tulajdonképen már nem lenne igénye. De kedvezőbb még a jelen javaslat annyiban is, hogy a nevelési járulék meghagyása, ujból folyósitása vagy engedélyezése nem köttetett ahhoz a feltételhez, hgoy a gyermek hazai intézetben iskolába járjon, vagy hogy képzőművészetet tanuljon. A nevelési járulék meghagyását, illetőleg ujból folyósitását vagy engedélyezését azonban szükségesnek tartottam ahhoz a feltételhez kötni, hogy a gyermek tanulmányait kiváló eredménynyel folytassa, mett egyáltalán nem tartom indokoltnak, hogy olyan gyermekek, a kik tanulmányaikat csak nagy nehezen, közepes vagy elégséges eredménynyel birják folytatni, ebben még a nevelési járulék meghagyása által is támogattassanak. Társadalmi szempontból is czélszerübb, ha az ilyen gyermekek a feltétlenül szükséges előtanulmányaik befejeztével olyan pályára tereltetnek, a melyen sokkal hamarább juthatnak önálló keresethez. Megjegyzem, hogy a nevelési járuléknak a tizenhatodik életéven tul való meghagyásához ujból folyósitásához vagy engedélyezéséhez a pénzügyministernek előzetes hozzájárulása nem szükséges.

A harmadik bekezdésben foglalt határozmányra, a mely szerint a ministerium rendeleti uton állapitja meg azt, hogy minő tanulmányok folytatása esetén lehet a nevelési járulékot meghagyni, ujból folyósitani vagy engedélyezni, azért van szükség, hogy az egyöntetü eljárás e tekintetben biztosittassék.

Az utolsó bekezdés szabályozza, hogy miképen kell kifizetni az altisztek és szolgák árvái részére a tizenhatodik életévük betöltése után a tanulmányok befejezéséig meghagyott vagy engedélyezett nevelési járulékot. A tanulmányoknak kiváló eredménynyel való folytatását ugyanis az időszakonkint, negyed-, fél-, vagy egész évenkint kiadott bizonyitványokkal kell igazolni, s minthogy igen sok nehézséggel járna, ha ezt az igazolást minden hónapban kellene eszközölni, az ilyen nevelési járulékok kifizetése tekintetében sokkal czélszerübb, ha a kifizetés nem havonkint előzetes részletekben, hanem a bizonyitványok bemutathatásához képest negyedévi, félévi, vagy egész évi utólagos részletekben történik.

A 69. §-hoz

Kapcsolatban a jelen javaslat 56. §-ában foglalt azzal a határozmánynyal, hogy az özvegy az özvegyi nyugdijból és a gyermekek részére engedélyezett nevelési járulékokból a gyermekeket eltartani és neveltetni köteles, a jelen §-ban kimondatott, hogy minden olyan esetben, a mikor a gyermekek anyja özvegyi nyugdijat is élvez, a nevelési járulékot az anya kezeihez kell folyósitani. Ha azonban a gyermekek szülőtlen árvák, vagy ha a gyermekek anyja ugyan életben van, de özvegyi nyugdijat bármely okból nen élvez, a nevelési járulékot a gyermekek gyámjának vagy gondokának kezeihez kell folyósitani. A gyermekek gyámja vagy gondnoka az anya is lehet s ez esetben a nevelési járulékot az ő kezeihez kell folyósitani.

A 70. §-hoz

Hasonlóan, mint a jelen javaslat 59. §-ában az özvegyi nyugdij beszüntetésének esetei, a nevelési járulékok beszüntetésének összes esetei is, a könnyebb áttekinthetés czéljából ebbe az egy szakaszba foglaltattak össze.

A 71. §-hoz

A jelen javaslat 62. §-a értelmében az árvák nevelési járuléka a 68. §-ban meghatározott életkor eléréséig vagy az árvának korábban bekövetkezett ellátásáig jár. Az e tekintetben eddig fennállott bizonytalanság megszüntetése s az egyöntetü eljárás biztositása czéljából czélszerünek tartom, ha magában a nyugdijtörvényben szabályozzuk azt a kérdést, hogy mikor kell az árvát - önként érthetőleg ugy az atyátlan vagy anyátlan, mint a szülőtlen árvát - ellátottnak tekinteni. Az erre vonatkozó határozmányokat tartalmazza a jelen §. Megjegyzem, hogy a jelen §-ban felsorolt esetek közül csak a 3. pont alatti eset volt az 1885:XI. tc. 50. §-ában felemlitve, továbbá, hogy a jelen §-ban foglaltakhoz hasonló határozmányokat tartalmaz a hadsereg, a haditengerészet, honvédség és népfölkelés tiszti és legénységi özvegyeinek és árváinak eljárásáról szóló 1887:XX. törvénycikknek 13. §-a, valamint a és kir. osztrák pénzügyministerium által 1909. évi junius hó 5-én kiadott rendelet (1909. évi eichsgesetzblatt 85. sz.)

Az 1. pont szerint mindaddig tehát, a mig a szóban levő javadalmazás az emlitett összeget el nem éri, a nevelési járulékot nem lehet beszüntetni. A 2. pontba a kolostorba vagy zárdába ünnepélyes fogadalmat tett szerzetesül vagy ünnepélyes fogadalmat tett apáczául történt belépés azért vétetett fel, mert ilyen esetben az árva a kolostor vagy zárda részéről teljes ellátásban részesül. A 3., 4., 5., 7. és 8. pontok alatt emlitett esetekben is csak akkor lehet az árvát ellátottnak tekinteni, ha az élvezett ellátásnak összege vagy értéke az 1. pontban emlitett összeget eléri vagy meghaladja a 6. pont alatt emlitett esetben pedig csak akkor, ha az árváknak összes fenntartási szükségleteit a munkaadó ellenszolgáltatás nélkül fedezi.

A 72. §-hoz

E határozmányok alapján a jövőben végkielégitésre lesz igényük a negyvenedik életévük betöltése után alkalmazásba lépett tisztviselők, altisztek és szolgák szülőtlen vagy a szülőtlenekkel egyenlőknek tekintendő árváinak is, a kik eddig végkielégitésre az 1885. évi XI. tc. értelmében igényt nem tarthattak. A 66. §-ra való hivatkozás által pedig a végkielégitésre való igény a 66. §-ban felsoroltak (minister, államtitkár stb.) szülőtlen vagy a szülőtlenekkel egyenlőknek tekintendő árváira is kiterjesztetett, a mi eddig határozottan kimondva nem volt. A második bekezdés az 1885. évi XI. tc. 59. §-ának második bekezdésében foglalt határozmánytól annyiban tér el, hogy mig ott a szülőtlen árvák végkielégitésre csak akkor tarthattak igényt, ha nevelési járulékban nem részesültek, addig a jelen § második bekezdése értelmében az egyik szülő után nevelésben részesülő árvák a másik szülő után végkielégitésre tarthatnak igényt, természetesen csak akkor, ha ezután a másik szülő után állandóellátásra igényük még nincsen, mert ha másik szülő után is már nevelési járulékra van igényük, a jelen javaslat 67. §-ának utolsó bekezdése értelmében csak az egyik, még pedig a reájuk nézve kedvezőbb nevelési járulékot kaphatják s ez esetben a végkielégitésre igényt nem tarthatnak.

A 73. §-hoz

Teljesen uj az első bekezdésben foglalt az a korlátozó határozmány, hogy a tényleges szolgálatban elhalt tisztviselőnek, altisztnek és szolgának özvegyét és gyermekeit megillető özvegyi nyugdijnak és nevelési járulékoknak összege együttvéve nem haladhatja meg az elhalt által a tényleges szolgálatban utoljára élvezett beszámitható javadalmazásnak összegét. Ennek felvételére azért volt szükség, mert az özvegyi nyugdijak mértékének felemelése folytán, - különösen akkor, ha az özvegy részére az 55. § harmadik bekezdésében emlitett másfélszeres összegü özvegyi nyugdij engedélyeztetett vagy ha sok árva maradt hátra, - az özvegy és árvák ellátása együttvéve nem egy esetben meghaladná az elhalt által élvezett beszámitható javadalmazásnak összegét, a mi pedig egyáltalán nem lenne indokolt. Ez a határozmány kivétel nélkül minden esetre vonatkozik.

A második bekezdés mondja ki - hasonlóan az 1885. évi XI. törvénycikk 46. §-ában foglaltakhoz - azt, hogy a nyugdijazott állapotban elhaltak özvegyének és árváinak ellátása együttvéve nem haladhatja meg az elhalt által élvezett nyugellátásnak az összegét. Az e tekintetben a jelen §-ba felvett határozmányok az eddigi állapottal szemben kedvezőbbek, a mennyiben: 1. a korlátozás nem nyer alkalmazást a rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében nem állott altisztek és szolgák után maradt özvegyek nyugdijánál és gyermekek nevelési járulékainél (második és utolsó bekezdés 2. a korlátozás nem nyer alkalmazást a szülőtlen vagy a szülőtlenekkel egyenlőknek tekintendő árvák nevelési járulékainál (utolsó bekezdés); 3. az özvegynek és pedig a tisztviselő özvegyének az évi 800 K, a rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében állott altiszt vagy szolga özvegyének pedig az évi 360 K minimális nyugdijat akkor is meg kell adni, ha a férjnek nyugellátása ennél kevesebb lett volna (utolsóelőtti bekezdés). Ez az eset, tekintettel a javaslat 37. §-ának utolsó bekezdésében foglalt határozmányokra, a jelen javaslat hatálybalépése után nyugalomba helyezett tisztviselők, altisztek és szolgák özvegyeinél már nem fog előfordulni; 4. az elhalt által élvezett nyugellátás alatt azt az összeget kell érteni, a melyet az elhalt nyugdij és lakbérnyugdij czimén együttvéve élvezett (második bekezdés). Megjegyzem, hogy olyan esetekben, a midőn a tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának nyugdija - valamely szolgálatnak kegyelemből való beszámitása folytán - felemeltetett, nyugdijnak ezt a felemelt nyugdijat kell tekinteni. A nyugdijon felül engedélyezett kegydijat, kegyelmi nyugdijat, személyi pótdijat, stb. azonban már nem lehet figyelembe venni.

Az utolsóelőtti bekezdésnek első mondata az olyan esetben követendő eljárást szabályozza, a mikor az özvegyi nyugdij már egymagában is meghaladná az elhalt által élvezett nyugellátásnak az összegét. Itt a beszámitható javadalmazást nem kellett felemliteni, mert a jelen javaslat alapján járó özvegyi nyugdij az elhalt férj által élvezett beszámitható javadalmazásnál nagyobb ugy sem lehet.

A 74. §-hoz

Az ennek a §-nak első bekezdésében foglaltak - a szöveg némi módositásától eltekintve - megfelelnek az 1885. évi XI. tc. 45. §-ában foglaltaknak. Megjegyzem azonban, hogy temetési járulékot az eltünt és fel nem található tisztviselő, altiszt vagy szolga után önként érthetőleg nem lehet megállapitani. A második bekezdés - az eddig is követett gyakorlatnak megfelelően - kimondja, hogy a jelen § alapján járó állandó ellátás tárgya nem lehet. Az utolsó bekezdésben foglalt határozmány uj. Igen könnyen előfordulhat, hogy az eltünt és fel nem található tisztviselő, altiszt vagy szolga hónapok vagy esetleg évek mulva élve előkerül s akkor felmerül az a kérdés, hogy mi történjék az eltüntnek neje és gyermekei részére ideiglenesen kiutalványozott s általuk fel is vett ellátásokkal. Tekintettel arra, hogy ezek az ellátások teljesen jóhiszemüen vétettek fel s hogy annak az elbirálása, hogy az előkerült tisztviselőt, altisztet vagy szolgát lehet-e ellátásban részesiteni vagy sem, külön megitélés alá esik, egyáltalán nem lenne méltányos a nő és a gyermekek által már felvett ellátásoknak visszatéritését követelni. Ha pedig az előkerült tisztviselő, altiszt vagy szolga részére ellátás állapittatnék meg, ezt az ellátást semmi esetre sem lehet arra az időre is folyósitani, a mely alatt az illetőnek holtartózkodása ismeretlen volt s igy a kétszeres ellátásnak veszélye sem következhetik be. Megjegyzemj, hogy a jelen §-nak határozmányai önként érthetőleg az olyan eltünt és fel nem található tisztviselő, altiszt vagy szolga nején 1 és gyermekeinél is alkalmazást nyerhetnek, a ki nyugalomba helyeztetése után tünt el.

A 75. §-hoz

Ez a § a hátrahagyottakra nézve teljesen hasonló határozmányokat tartalmaz, mint a minő határozmányokat tartalmazott az 1885. évi XI. tc. 17. §-a ugy a hátrahagyottakra, mint magukra az alkalmazottakra nézve. E határozmányok az alkalmazottakra azért nem terjesztettek ki, mert az alkalmazott nyugdijra vagy végkielégitésre csak akkor tarthat igényt, ha a tényleges szolgálat köteléke alól felmentetik. Az alkalmazottnál tehát elévülés esete elő nem fordulhat, mert az alkalmazott mindaddig, a mig a tényleges szolgálat köteléke alól fel nem mentetik, tényleges szolgálatot teljesit. Egyetlenegy eset lehetséges, hogy a tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának tényleges szolgálata korábban ér véget, mint a hogy az igénye az ellátás folyósitására már beállott volna s ez a 36. § harmadik bekezdésében emlitett az az eset, ha a tisztviselő, altiszt vagy szolga, a kinek részére ellátási igényének fentartása legalább tiz év beszámitható szolgálati idő után biztosittatott, teljesen szolgálatképtelenné vált a nélkül, hogy a tényleges szolgálatban ujból alkalmaztatott volna. Erre az esetre pedig elévülési határidőt felállitani azért nem kell, mert ilyen esetben a nyugdij - a javaslat 26. és 27. §-ai értelmében - csak a nyugdijat megállapitó ministeri (állami számvevőszéki elnöki) határozat keltét követő hó elsejétől kezdve jár. A jelen §-ban foglaltak az 1885. évi XI. törvénycikk 17. §-ában foglaltaktól - a szövegmódositáson felül - még annyiban is eltérnek, hogy az első bekezdésbe a 74. § alapján, vagyis az eltünt és fel nem található tisztviselő, altiszt vagy szolga neje és gyermekei részére utalványozható ellátások is felvétettek, továbbá, hogy az árvák érdekeinek megvédése czéljából a harmadik bekezdésben kimondatott, hogy elévülésnek nincsen helye az árvákat megillető ellátások megállapitásánál abban az esetben, ha hitelt érdemlőleg beigazolható, hogy a kérelemnek elkésett előterjesztését a gyámnak vagy gondnoknak késedelmes kirendelése, illetőleg a gyámnak vagy gondnoknak mulasztása okozta.

A 76. §-hoz

Teljesen uj határozmányokat tartalmaz ez a §, a mely lehetővé tesz, hogy a minister (állami számvevőszék elnöke), a tisztviselőnek, altisztnek és szolgának olyan anyátlan vagy szülőtlen gyermeke részére, a ki a 68. §-ban meghatározott életkorát már betöltötte, életjáradékot engedélyezhessen abban az esetben, ha az illető teljesen munka- és keresetképtelen s e mellett még nyomorék vagy költséges ápolást igénylő beteg, feltéve természetesen, hogy az életjáradék engedélyezését a vagyoni viszonyok is indokolják. A tapasztalat szerint nem csekély az állami tisztviselők, altisztek és szolgák olyan gyermekeinek a száma, a kik nemcsak teljesen munka- és keresetképtelennek, hanem e mellett még nyomorékok vagy költséges ápolást igénylő betegek is, a kiket azonban törvényszerü ellátásban azért nem lehet részesiteni, mert szabályszerü korukat már betöltötték. Az ilyen egyének részére eddig - teljes vagyontalanság esetén - kegyelmi uton engedélyeztettek ellátások (kegydijak), de mindig csak három év tartamára, a melynek elteltével a minister az illetőt, ha a viszonyok nem változtak, a kegyelmi ellátás élvezetében további, három-három évre meghagyhatta. Méltányosnak s az eljárás egyszerüsitése érdekében czélszerünek tartottam, hogy ilyen esetekben az arra rászorultak részére a törvény alapján lehessen ellátást (életjáradékot) engedélyezni. Az engedélyezésre a ministerek (állami számvevőszék elnöke) lennének illetékesek, az egyöntetü eljárás biztositása czéljából azonban szükségesnek tartom, hogy az engedélyezéshez előzetesen a pénzügyminister hozzájárulása kieszközöltessék. A fentiek szerint engedélyezhető életjáradéknak összegét - a második bekezdés szerint - esetről-esetre kell megállapitani, ez az összeg azonban természetesen nem haladhatja meg annak a nevelési járuléknak az összegét, a melyet az illető már élvezett, vagy ha nevelési járulékot nem élvezett volna, annak a nevelési járuléknak az összegét, a melyre a jelen javaslat alapján igénye lenne akkor, ha a 68. §-ban meghatározott életkorát még nem töltötte volna be. Megjegyzem, hogy azoknál, a kiknek nevelési járulék a még a jelen javaslat hatálybalépése előtt állapittatott meg, az engedélyezhető életjáradéknak összege akkor sem haladhatja meg az általuk tényleg élvezett nevelési járuléknak az összegét, ha a 68. §-ban meghatározott életkort csak a jelen javaslat törvényerőre emelkedése után töltik be.

A 77. §-hoz

Az 1885. évi XI. tc. 53. §-a értelmében eddig temetési járulékra csak a tisztviselőnek, altisztnek és szolgának özvegye vagy szabályszerü korukat még el nem ért szülőtlen árvái tarthattak igényt; tehát a nőtlen, valamint az olyan tisztviselő, altiszt és szolga után, a ki után csak szabályszerü korukat már elért szülőtlen árvák maradtak hátra, eddig temetési járulékot megállapitani nem lehetett. Ezen a méltánytalan helyzeten az utóbbi években a kormány az által segitett, hogy ilyen esetekben a temetési költségek fedezésére temetési segélyeket engedélyezett. Ezt a helyzetet megszünteti a jelen szakasznak első bekezdése, a mely kimondja, hogy minden - akár a tényleges szolgálatban, akár a nyugdijazott állapotban - elhalt tisztviselő, altiszt és szolga után temetési járulék jár azoknak, a kik az elhaltnak gyógykezeltetéséről és eltemettetéséről gondoskodtak, még pedig tekintet nélkül arra, hogy a tisztviselő, altiszt vagy szolga mennyi időt töltött az állami szolgálatban. Ebből a határozmányból következik: 1. hogy az ideiglenes minőségben alkalmazott, valamint az olyan tisztviselő, altiszt és szolga után jár temetési járulék, a ki a jelen javaslat alapján beszámitható szolgálati idejének kezdetekor negyvenedik életévét már betöltötte volt; 2. hogy a nőalkalmazott után is jár temetési járulék; 3. hogy a temetési járulékra - tekintet nélkül arra, hogy maradtak-e hátra özvegy vagy gyermekek - mindig annak van igénye, a ki az elhaltnak gyógykezeltetéséről és eltemettetéséről gondoskodott, vagyis hogy a hátramaradt özvegynek vagy gyermekeknek csak akkor van igényük temetési járulékra, ha az elhaltnak gyógykezeltetéséről és eltemettetéséről tényleg ők gondoskodtak, még pedig tekintet nélkül arra, hogy egyéb ellátásra van-e igényük vagy sem; 4. hogy olyan esetben, ha a férj és feleség is állami tisztviselől, altiszt vagy szolga volt, temetési járulék mind a kettő után jár azoknak, a kik az elhaltnak gyógykezelteétéséről és eltemettetéséről gondoskodtak; 5. hogy temetési járulék az olyan tisztviselő, altiszt és szolga után is jár, a ki után egyéb ellátásra senkinek sincsen igénye, feltéve, hogy az illető a tényleges szolgálatban vagy a nyugdijazott állapotban halt el; 6. hogy temetési járulék nem jár az eltünt és fel nem található, valamint az olyan tisztviselő, altiszt és szolga után, a ki az állami szolgálatból végkielégitéssel távozott, vagy a ki nyugdiját a 43. § értelmében megváltotta.

Teljesen uj határozmányt tartalmaz a második bekezdés, a mely kimondja, hogy abban az esetben, ha az elhaltnak gyógykezeltetéséről és eltemettetéséről két vagy több személy gondoskodott, a temetési járulékot részükre a gyógykezeltetésre és eltemettetésre tényleg forditott költségek arányában megosztva kell folyósitani. Minthogy az első bekezdés szerint a temetési járulékra mindig annak van igénye, a ki az elhaltnak gyógykezeltetéséről és eltemettetéséről gondoskodott, szabályozni kellett azt, hogy abban az esetben, ha két vagy több személy gondoskodott az elhaltnak gyógykezeltetéséről, a temetési járulékot részükre milyen arányban megosztva lehessen folyósitani.

Az utolsó bekezdés következik a jelen javaslatnak egyéb §-aiban kimondott ama határozmányokból is, a melyek szerint a napszámosok és a munkások csak saját személyükre nézve és csak állandó ellátásra birnak igénynyel.

A 78. §-hoz

A temetési járuléknak mértékét is fix összegekkel tartottam megállapitandónak. Lényegesen kedvezőbb azonban az eddigi állapottal szemben a jelen § első bekezdésében foglalt az a határozmány, hogy a temetési járulékot - akár a tényleges szolgálatban, akár a nyugdijazott állapotban elhalt tisztviselőről vagy rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében állott altisztről és szolgáról van szó - mindig a tényleges szolgálatban utoljára élvezett beszámitható javadalmazásnak alapul vétele mellett kell megállapitani. Az 1885. évi XI. tc. 53. §-a szerint eddig nyugdijazott állapotban elhaltak után a temetési járulék az élvezett nyugdijnak alapul vétele mellett állapittatott meg. Ez a 800 koronánál kisebb nyugdij élvezetében állott nyugdijasoknál, a hol a temetési járulék az élvezett nyugdijnak három havi részletét képezte, 200 koronánál kisebb összegü temetési járulékot jelentett, felnőtt embernek eltemettetésével járó összes költségeket pedig alig lehet ilyen csekély összegből fedezni. De nem tartom indokoltnak azt sem, hogy a temetési járulék mértékének megállapitásánál különbséget tegyünk tényleges szolgálatban és nyugdijazott állapotban elhalt tkisztviselő, altiszt és szolga között.

A temetési járuléknak legkisebb mértéke 200 koronával állapittatott meg; ez fog járni az évi 800 K vagy annál kisebb beszámitható javadalmazás élvezetében állott szolgák, valamint - a második bekezdés szerint - az élvezett javadalmazásra vagy nyugellátásra való tekintet nélkül, a rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében nem állott altisztek és szolgák után, 801-2000 K beszámitható javadalmazásig a javadalmazásnak minden 400 koronával való emelkedésénél 2001-5000 K beszámitható javadalmazásig pedig a javadalmazásnak minden 1000 koronával való emelkedésénél, a temetési járulék 100-100 koronával, azonfelül pedig még négy izben 200-200 koronával emelkedik, ugy hogy a legmagasabb összegü temetési járulék a jövőben 1600 K lesz a mai 1200 koronával szemben. A fenti megállapitás szerint a tisztviselő után járó temetési járuléknak legkisebb összege 400 K lesz, de ez is csak az évi 1400 vagy 1600 K javadalmazás élvezetében állott tisztviselők után jár, mig ha a beszámitható javadalmazás az évi 1600 koronát meghaladta, a temetési járulék legalább 500 K lesz. A mellékletek között lévő 42. számu „Összehasonlitásban” fel vannak tüntetve a tisztviselők és a rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében állott altisztek és szolgák után járó temetési járulékoknak jelenlegi és a javaslat szerint járó összeget s ebből kitünik, hogy a temetési járulékok mértéke a jövőben majdnem minden esetben valamivel nagyobb lesz, mint eddig volt.

Az utolsó bekezdés azt a korlátozó uj határozmányt tartalmazza, hogy az utalványozható temetési járulék a jelen szakaszban megállapitott kereteken belül sem haladhatja meg az elhaltnak gyógykezeltetésére és eltemettetésére tényleg forditott és részletes számlákkal igazolt költségeknek összegét, abban az esetben, ha az elhalt tisztviselő, altiszt vagy szolga után állandó vagy egyszersmindenkorra szóló ellátásra igényjogosult özvegy vagy gyermek nem maradt hátra, vagy ha az elhalt tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának gyógykezeltetéséről és eltemettetéséről nem az elhaltnak ellátásra jogosult özvegye vagy gyermeke gondoskodott. Ilyen esetekben ugyanis a temetési járuléknak csak az lehet a rendeltetése, hogy abból a tényleg felmerült költségek fedeztessenek s egyáltalán nem lenne indokolt, hogy a tényleg felmerült költségek fedezése után esetleg fennmaradó többlet is kiadassék olyanoknak, a kik az elhalt után egyébb ellátásra igénynyel nem birnak, vagy olyanoknak, a kik az elhaltnak gyógykezeltetéséről és eltemettetéséről nem gondoskodtak.

Az V. fejezethez

Mindazokat a határozmányokat, a melyek az eddigiektől eltérnek s a melyekre nézve nincsen külön kimondva, hogy azok visszaható erővel birnak, csak a jelen javaslat törvényerőre emelkedésének napjától kezdve lehet alkalmazni.

A 80. §-hoz

Az első bekezdés, illetőleg az a) és b) pontok szövegezéséből kitünik, hogy nem alkalmazandó ez a határozmány azoknál, a kik az 1885. évi XI. tc. alapján magasabb összegü ellátásban részesültek, mint a mennyire nekik a jelen javaslat alapján igényük lenne. Ez az utóbbi eset előfordulhat azoknál a tanároknál és tanitóknál, a kik negyven évnél kevesebb tényleg eltöltött szolgálati idő után helyeztettek nyugalomba.

A 81. §-hoz

A javaslat törvényerőre emelkedését közvetlenül megelőző január hó elseje előtt nyugalomba helyezett tisztviselők, altisztek és szolgák nyugdijainak felemelését azonban már nem tartom indokoltnak, mert ezeknek a nyugdijai aránylag sokkal kedvezőbbek, mint az özvegyeknek nyugdijai; továbbá mert - tekintettel az illetményeknek az utóbbi husz év alatt három izben történt általános javitására, valamint az előmenetei viszonyoknak még most is folyamatban lévő folytonos felemelésére, javitására - teljes lehetetlenség volna a tisztviselők, altisztek és szolgák nyugdijainak felemelésére, ezeket a körülményeket mind figyelembe vevő, igazságos kulcsot megállapitani; végül mert az emlitett nyugdijaknak bármilyen csekély összegü emelése is milliókra menő további többköltséget jelentene. A mértéket, a mennyivel a javaslat törvényerőre emelkedését közvetlenül megelőző január hó elseje előtt elhalt tisztviselők, altisztek és szolgák özvegyeinek nyugdijai felemeltetnek, az 1885. évi XI. tc. alapján járó törvényszerü, illetőleg az 1885. évi XI. tc. hatálybalépése előtt özvegységre jutott özvegyeknél a korábban érvénytelen állott ellátás szabályzat alapján járó szabályszerü özvegyi nyugdijnak husz százalékával tartottam megálapitandónak azzal a kiegészitéssel, hogy a felemelt özvegyi nyugdij (eddig törvényszerü vagy szabályszerü özvegyi nyugdij, hozzáadva annak 20%-át) összegének megállapitásánál a tiz koronánál kisebb részösszeget tiz koronára kell kiegésziteni és hogy évi 5000 koronát vagyis az özvegyi nyugdijnak az 1885. évi XI. tc. szerint megállapitott maximumát, a jelen § alapján felemelt özvegyi nyugdij sem haladhat meg.

A 83. §-hoz

A 14. §-nak utolsóelőtti bekezdése értelmében a tisztviselővé kinevezett dijnoknál nem lehet beszámitani a dijnoki minőségben töltött azt az időt, a mely alatt a dijnok az államkincstárból, illetőleg a kincstár vagy a kormány kezelése alatt álló közalapból, vagy törvényhatósági nyugdijalapból - a dijnoki alkalmazást megelőző alkalmazása után - évi 400 koronát meghaladó nyugellátást vagy kegyelmi ellátást élvezett. A jelen javaslat 95. §-a értelmében ugyan a dijnok az ilyen nyugellátás vagy kegyelmi ellátás évi 400 koronát meghaladó részének élvezéséről lemondhat, a minek az a következménye, hogy ebben az esetben a dijnoki minőségben töltött idő is be fog számittatni azért, mert az élvezett nyugellátás vagy kegyelmi ellátás az évi 400 koronát nem haladja meg. De a jelen javaslat törvényerőre emelkedésének időpontjában dijnoki minőségben alkalmazottaknál e lemondás folytán csak a jelen javaslat törvényerőre emelkedésétől kezdve dijnoki minőségben töltött időt lehetne a 14. § határozmányai szerint beszámitani. Minthogy ez nem lenne méltányos, a jelen §-ba az az átmeneti határozmány vétetett fel, hogy annál a tisztviselőnél, a ki a jelen javaslat törvényerőre emelkedésének időpontjában dijnoki minőségben volt alkalmazva, abban az esetben, ha a nyugellátás vagy kegyelmi ellátás évi 400 koronát meghaladó részének élvezéséről a jelen javaslat törvényerőre emelkedésének napjától számitott hat hónapon belül - hivatalos uton előterjesztett irásbeli nyilatkozatban - lemond, a dijnoki minőségben töltött azt az időt is be lehet számitani a 14. § határozmányai szerint, a mely alatt évi 400 koronát meghaladó nyugellátást vagy kegyelmi ellátást élvezett. Megjegyzem, hogy a dijnoki alkalmazás után járó ellátások megállapitásánál beszámitható idő tekintetében ehhez hasonló határozmányt tartalmaz a 97. §-nak második bekezdése is.

A 86. §-hoz

Minthogy az 1885. évi XI. tc. 21. §-a szerint eddig csak a hatvanötödik életévüket betöltött tisztviselőket, a tiszteket és szolgákat kellett véglegesen nyugalomba helyezni s minthogy továbbá az eredetileg ideiglenesen nyugalomba helyezettek eddig a legritkább esetekben helyeztettek később véglegesen nyugalomba, rendelkezni kellett aziránt, hogy a jelen javaslat törvényerőre emelkedésével minden különleges intézkedés nélkül - véglegesen nyugalomba helyezetteknek tekintessenek mindazok az ideiglenesen nyugalomba helyezett tisztviselők, altisztek és szolgák, a kik a jelen javaslat törvényerőre emelkedésekor hatvanadik életévüket már betöltötték vagy a kikre nézve a jelen javaslat törvényerőre emelkedésekor már eltelt az az idő, a mely a nyugalomba helyezésükkor beszámitott szolgálati időn felül még hiányzott ahhoz, hogy az illetőknek igénye legyen a beszámitható javadalmazással egyenlő összegü nyugdijra. A beszámitható javadalmazással egyenlő összegü nyugdijjal nyugalomba helyezettekről a jelen §-ban azért nem kellett rendelkezni, mert ezek már az 1885. évi XI. tc. alapján is véglegesen helyeztettek nyugalomba.

A 87. §-hoz

Az 1885. évi XI. tc. 23. és 24. §-ai szerint a tanárok és az 1875. évi XXXII. tc. határozmányai alá nem eső tanitók harmincz évig, a tisztviselők pedig negyven évig voltak kötelesek szolgálni. A tanárok (tanitók) nyugdija a tizennegyedik évtől kezdve évenkint a beszámitható javadalmazásnak 3-3%-ával, mig a tisztviselők nyugdija csak 2-2%-kal emelkedett. A tizedik beszámitható szolgálati évig a nyugdij a beszámitható javadalmazásnak 40%-a volt ugy a tanároknál, mint a tisztviselőknél, azonban vegyes (tanári és tisztviselői) szolgálati idő esetén az egész szolgálati időt, tehát az első tiz évet is arányosan kellett számitani. A jelen javaslat a tanárok és a tisztviselők között eddig fennállott ezt a különbséget teljesen megszünteti s a köteles szolgálati időt ugy a tanárokra, mint a tisztviselőkre nézve egyenlően ugy állapitja meg, hogy a beszámitható javadalmazás teljes összegével felérő nyugdijra csak az a tisztviselő, tanár vagy tanitó tarthat igényt, a kinek beszámitható szolgálati ideje a negyven évet eléri vagy meghaladja; azonban, minthogy azoknál a tisztviselőknél (tanároknál, tanitóknál, a kiknek a jelen javaslat 11. §-ának második és harmadik bekezdéseiben meghatározott főiskolai képzettségük van, az állami vagy a 2. § szerint az államival egyenlőnek tekintendő, vagy a 16. §-ban emlitett törvényhatósági szolgálatban töltött időnek minden teljes hét hónapját nyolcz hónapnak kell számitani abban az esetben, ha a főiskolai tanulmányaikat még a jelen javaslat értelmében beszámitható tényleges szolgálatba történt belépésüket megelőző időpontban fejezetek be, - az ilyen tisztviselők (tanárok és tanitók) tulajdonképen már harminczöt évi tényleges szolgálat után tarthatnaki igényt a beszámitható javadalmazás teljes összegével felérő nyugdijra.

Ez a határozmány tehát mindazoknál a tanitóknál és tanároknál, a kik eddig - az 1885. évi XI. tc. 23. és 24. §-aiban foglalt határozmányok hatálya alatt - már harmincz évi beszámitható szolgálat után tarthattak igényt a beszámitható javadalmazás teljes összegével felérő nyugdijra, az ilyen nyugdijra igényt adó szolgálati időnek harmincz évről harminczöt évre, illetőleg a mennyiben nincsen a 11. § második és harmadik bekezdéseiben meghatározott főiskolai képzettségük, az emlitett szolgálati időnek harmincz évről negyven évre való felemelését jelenti. A szóban lévő tanárok és tanitók köteles szolgálati idejének ez a felemelése azonban - a mint az már a 11. § indokolásánál is felemlittetett - csak azokra a tanárokra és tanitókra fog alkalmazást nyerni, a kik szolgálatukat a jelen javaslat törvényerőre emelkedése után fogják megkezdeni, mig azoknak a tanároknak és tanitóknak, a kik a jelen javaslat törvényerőre emelkedésének időpontjában már alkalmazásban állottak s a kik ennélfogva az eddigi törvény alapján igényt szereztek arra, hogy nyugdijuk a tizenegyedik szolgálati évtől kezdve évenkint a beszámitható javadalmazásnak 3-3%-ával emelkedjék s hogy harmincz évi beszámitható szolgálati idő után a beszámitható javadalmazás teljes összegével felérő nyugdijat kapjanak, ezt a már megszerzett igényét biztositani kell. Ennek a szerzett igénynek a biztositását ugy tervezem, hogy a szóban levő tanároknak és tanitóknak választást engedek a között, hogy a jelen javaslat határozmányai alá óhajtanak-e tartozni és a között, hogy továbbra is az 1885. évi XI. törvénycikknek határozmányai legyenek reájuk nézve irányadók. A választásra a jelen javaslat törvényerőre emelkedésének napjától számitott hat hónapi határidőt tüzetett ki, a melyen belül az illető tanár vagy tanitó illetékes ministerének hivatalos uton előterjesztett irásbeli nyilatkozatban kijelentheti azt, hogy a jelen javaslatnak határozmányai alá óhajt tartozni.

Azokra a tanárokra és tanitókra, a kik irásbeli nyilatkozatban kijelentik, hogy a jelen javaslat határozmányai alá óhajtanak tartozni, valamint az ilyen tanároknak és tanitóknak özvegyeire és árváira, kizárólag a jelen javaslatnak határozmányait lehet és kell alkalmazni, még pedig annak összes határozmányait, ugy hogy az ilyen tanároknál és tanitóknál nemcsak a javaslat törvényerőre emelkedése után töltött, hanem annak törvényerőre emelkedéséig eltöltött szolgálati időt is a jelen javaslat határozmányai szerint kell számitani. Ellenben azokra a tanárokra és tanitókra, a kik a fentebb emlitett záros határidőig egyáltalán nem nyilatkoznak, vagy a kik kijelentik, hogy nem óhajtanak a jelen javaslat határozmányai alá tartozni, valamint az ilyen tanároknak és tanitóknak özvegyeire és árváira, az 1885. évi XI. tc. összes határozmányai továbbra is érvényben maradnak s az ilyen tanárokra és tanitókra, valamint özvegyeikre és árváikra a jelen javaslatnak egyetlen határozmányát sem lehet alkalmazni. Nézetem szerint ezzel teljes mértékben biztosittattak a szerzett jogok, mert a szóban lévő tanárok és tanitók csak az 1885. évi XI. törvénycikkel biztositott ellátásokra és semmivel sem többre szereztek igényt, ugy hogy a legkisebb sérelem sem esik azokon a tanárokon és tanitókon, a kik nem jelentik ki, hogy a jelen javaslat határozmányai alá óhajtanak tartozni s a kikre ennélfogva továbbra is az összes eddigi határozmányok maradnak érvényben. Azoknál a tanároknál és tanitóknál pedig, a kik a jelen javaslatnak előnyeit többre becsülik, mint az 1885. évi XI. törvénycikknek azt a határozmányát, a mely már harmincz évi szolgálat után biztositott nekik a beszámitható javadalmazásnak teljes összegével felérő nyugdijat s a kik ennélfogva kijelentik, hogy a jelen javaslat határozmányai alá óhajtanak tartozni, a szerzett jogok sérelméről már csak azért sem lehet szó, mert nagyobb előnyök reményében kisebb előnyről önmaguk mondanak le.

A 90. §-hoz

A második bekezdés - a mint az már a 46. § indokolásánál is jeleztetett - a jelen javaslat törvényerőre emelkedése előtt nyugalomba helyezett ministerekre, államtitkárokra stb. nézve mondja ki azt a kivételt, hogy a 46. § utolsó bekezdésében foglalt határozmány reájuk nem terjed ki akkor, ha az állami vagy a 2. § szerint az államival egyenlőnek tekintendő tényleges szolgálat kötelékébe még a jelen javaslat törvényerőre emelkedése előtt vétettek vissza. A 46. § utolsó bekezdése értelmében ugyanis a nyugalomba helyezett s később az állami, vagy a 2. § szerint az államival egyenlőnek tekintendő, vagy a 16. §-ban emlitett törvényhatósági tényleges szolgálat kötelékébe visszavett ministereknek, államtitkároknak stb. nyugdiját és lakbérnyugdiját a jövőben az emlitett tényleges szolgálatba való visszavétel esetén egész összegében be kell szüntetni. Minthogy eddig nem ez volt az eljárás, hanem a nyugdijnak egy része meghagyatott akkor, ha az ujabb alkalmazással egybekötött javadalmazás, a nyugdijazásnál alapul szolgált javadalmazásnál kisebb volt, a szerzett jogok biztositása szempontjából ki kellett mondani, hogy az emlitett határozmány nem nyerhet alkalmazást azoknál a nyugalomba helyezett ministereknál, államtitkároknál stb., a kik az állami vagy a 2. § szerint az államival egyenlőnek tekintendő tényleges szolgálat kötelékébe még a jelen javaslat törvényerőre emelkedése előtt vétettek vissza. A 16. §-ban emlitett törvényhatósági szolgálatnak felemlitésére ennél az átmeneti határozmánynál nincsen szükség.

A 91. §-hoz

A jelen javaslat 52. §-ának b) pontja és a 68. §-ának c) pontja szerint a végkielégitett s ujabb alkalmazást nem nyert tisztviselőnek, altisztnek és szolgának özvegye és gyermekei a jövőben özvegyi nyugdijra, illetőleg nevelési járulékra igényt akkor sem tarthatnak, ha a végkielégitett tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának beszámitható szolgálati ideje az öt évet meg is haladta. A 31. és az 52. §-ok indokolásánál már felemlitettem, hogy eddig egyes esetekben özvegyi nyugdijak állapittattak meg olyan özvegyek részére, a kiknek férje öt évnél több, de tiz évnél kevesebb beszámitható szolgálati idő alapján a tényleges szolgálatból végkielégitéssel távozott. Minthogy a jelen javaslatban arra az elvi álláspontra helyezkedtem, hogy az állami szolgálatból végkielégitéssel távozott tisztviselőnek, altisztnek és szolgának özvegye és árvái semmiféle ellátásra sem birhatnak igénynyel, vagyis hogy a végkielégités alatt végleges leszámolást kell érteni, a jelen javaslat törvényerőre emelkedése után özvegyi nyugdijat és nevelési járulékot már olyan tisztviselőnek, altisztnek és szolgának özvegye és gyermekei részére sem lehet megállapitani, a ki még a jelen javaslat törvényerőre emelkedése előtt végkielégittetett. Félreértések elkerülése czéljából azonban szükségesnek tartottam, hogy ez magában a törvényben mondassék ki.

A VII. fejezethez

Eddig a dijnokok, valamint özvegyeik és árváik ellátásáról részben az állami hivataloknál alkalmazott dijnokok szolgálati és anyagi helyzetének javitásáról szóló 1897. évi XXIV. tc. részben az 1908. évi állami költségvetésről szóló 1908. évi XXVII. törvénycikknek 9. §-a rendelkeztek. Ezek a határozmányok azonban főképen csak az ellátások mértéket állapitották meg, ugy hogy egyéb tekintetekben a dijnokok, valamint özvegyeik és árváik ellátásainál is az 1885. évi XI. tc. határozmányai nyertek megfelelő alkalmazást.

A jelen javaslatban - eltekintve a tisztviselőkké kinevezett dijnokok minőségben töltött idejének beszámitásáról rendelkező 14. §-tól - a dijnokok, valamint özvegyeik és árváik ellátásaira vonatkozó összes határozmányok ebbe a VI. fejezetbe foglaltattak össze.

A 92. §-hoz

Az igényt az 1897:XXIV. 2. §-ban körülirt kedvezményekre nem az irásbeli értesités, hanem az a körülmény adja meg, hogy a dijnok szolgálati kötelességeinek egy éven át jól megfelelt s hogy ennélfogva nem lehet hátrányára a dijnoknak az, ha az irásbeli értesitést a hatóságok mulasztása folytán esetleg csak jóval az egy év eltelte után kapja meg. Erre való tekintettel az ellátásra való igényjogosultság a jelen §-ban is nem az irásbeli értesités kiadásához hanem ahhoz köttetett, hogy nyert e már a dijnok igényt az 1897. évi XXIV. tc. 2. §-ában körülirt kedvezményekre, vagyis hogy megvan-e már az egy évi jó szolgálata. Az első bekezdésre nézve még megjegyzem, hogy az olyan állami vállalatoknál (pl. a m. kir. államvasutaknál) alkalmazott dijnokokra, a melyeknek külön nyugdijintézetük vagy nyugbérpénztáruk van, a jelen javaslat határozmányai önként érthetőleg nem terjednek ki.

A 93. §-hoz

Ennek a §-nak első bekezdése mondja ki, hogy a 92. § alá eső, vagyis az a dijnok, a ki magyar állampolgár és a ki 1897. évi XXIV. tc. 2. §-ában körülirt kedvezményekre igényt nyert, valamint az ilyen dijnoknak özvegye és árvái csak akkor tarthatnak ellátásra igényt, ha a dijnoknak a következő §-ok szerint beszámitható alkalmazása a tiz évet eléri vagy meghaladja. E határozmányban kifejezésre jut az a különbség, a melyet a nyugdijra igényt adó szolgálati idő tekintetében a tisztviselők és a dijnokok között - nézetem szerint - okvetlenül meg kell tennünk. A mig ugyanis a tisztviselő a 31. § értelmében már öt évi beszámitható szolgálati idő után igényt tarthat nyugdijra, addig a dijnokoknak csak legalább tiz évi beszámitható alkalmazás után lesz igényük nyugdijra. Ez a határozmány az eddigi állapotnál semmivel sem kedvezőtlenebb, mert a dijnokok eddig is csak tiz évi alkalmazás után tarthattak igényt nyugdijra. Az első bekezdés azonban nemcsak a dijnokoknak, hanem azok özvegyeinek és árváinak ellátásra való jogosultságát is ahhoz a feltételhez köti, hogy a dijnoknak beszámitható alkalmazása a tiz évet elérje vagy meghaladja. Ez a határozmány - a mely megfelel a jelen javaslat 51. és 62. §-aiban lefektetett annak az elvnek, hogy állandó ellátásra az özvegyek és árvák is csak akkor tarthatnak igényt, ha a tiszviselő, altiszt vagy szolga nyugdijra igényt adó szolgálati idejét már betöltötte - az eddigi állapotnál annyiban kedvezőtlenebb, a mennyiben eddig - az 1908:XXVII. tc. 9. §-a alapján - olyan dijnokok özvegyei is igényt tarthattak özvegyi nyugdijra, a kiknek beszámitható dijnoki alkalmazása a tiz évnél kevesebb volt, de az öt évet meghaladta. Elvileg sulyt kell azonban helyeznem arra, hogy az alkalmazottnak özvegye ugyanannyi szolgálati idő után nyerjen igényt állandó ellátásra, mint maga az alkalmazott, s mivel igen messze mennénk, ha a dijnoknak már öt évi alkalmazás után adnánk állandó ellátást, nem marad más megoldás hátra, mint az, hogy a dijnok özvegyének is csak tiz évi alkalmazás után legyen igénye özvegyi nyugdijra.

A 94. §-hoz

Az a) pontra nézve megjegyzem, hogy a dijnoknak hivatalból való elbocsátása az 1897:XXIV. tc. 2. §-ának 6. pontja értelmében - ha az elbocsátás nem a dijnok hibájából történik - egy havi felmondási időhöz van kötve és az elbocsátás csak alapos okból történhetik, büntetésből azonban a dijnokot minden felmondási idő bevárása nélkül azonnal el lehet bocsátani. Nem szorul bővebb indokolásra, hogy a büntetésből szabályszerüen elbocsátott dijnok ugyanolyan elbirálás alá kell hogy essék, mint a szolgálat kötelékéből jogerős fegyelmi határozat alapján elbocsátott tisztviselő, altiszt vagy szolga, s hogy ennélfogva az ilyen dijnoknak, valamint özvegyének és árváinak nem lehet igénye ellátásra. Megjegyzem, hogy a hivatalból, de nem büntetésből elbocsátott dijnok sem tarthat igényt ellátásra, de ujból alkalmazás esetén a korábbi dijnoki alkalmazásban töltött idő a 98. § értelmében bizonyos esetekben beszámit. A b) alatt emlitett az az eset, ha a dijnok dijnoki alkalmazásból saját kérelmére bocsáttatik el, megfelel a 6. § 3. pontjában emlitett annak az esetnek, ha a tisztviselő, altiszt vagy szolga állásáról önként lemond.

A 95. §-hoz

Nem szorul bővebb indokolásra, hogy saját alkalmazása után az államkincstárból kétféle ellátást senki sem élvezhet s ennélfogva az első bekezdésben kimondatott, hogy az a dijnok, a ki a dijnoki alkalmazás tartama alatt az államkincstárból, illetőleg a kincstár vagy a kormány kezelése alatt álló közalapból - a dijnoki alkalmazást megelőző alkalmazása után - nyugellátás vagy kegyelmi ellátást élvez, valamint az ilyen dijnoknak özvegye és árvája dijnoki alkalmazása után a jelen javaslat alapján járó ellátásra igényt nem tarthat. A szövegezésből kitünik, hogy az a nődijnok, a ki mint állami tisztviselőnek, altisztnek vagy szolgának az özvegye élvez özvegyi ellátást, ennek az ellátásnak az élvezetében a dijnoki alkalmazás tartama alatt is megmaradhat a nélkül, hogy az által a dijnoki alkalmazás után járó ellátásokra való igényét elvesztené. Ez különben megfelel a nőalkalmazottakra vonatkozólag a jelen javaslat 50. §-ában foglaltaknak is. Az első bekezdésének az a határozmánya, hogy azok a dijnokok sem tarthatnak igényt ellátásra, a kik törvényhatósági nyugdijalapból élveznek nyugellátást vagy kegyelmi ellátást, következik a jelen javaslat 16. §-ának első bekezdésében folgaltakból, a melyek értelmében a törvényhatósági szolgálatban töltött időt az állami szolgálatban töltött idővel teljesen egyenlőnek kell tekinteni.

Az első bekezdésben értelmében azonban a dijnok, valamint annak özvegye és árvái csak akkor nem tarthatnak igényt ellátásra, ha a dijnoknak nyugellátása vagy kegyelmi ellátása az évi 400 koronát maghaladja. Tehát az évi 400 K, vagy annál kisebb összegü nyugellátást vagy kegyelmi ellátást élvező dijnok, valamint annak özvegye és árvái a dijnoki alkalmazás után a jelen javaslat alapján járó ellátásokra is igényjogosultak. Ez a méltányossági szempontokkal indokolható kivétel különben megfelel a jelenleg e tekintetben érvényben álló s ministertanácsi határozattal szabályozott rendelkezéseknek, valamint a tisztviselőkké kinevezett dijnokok dijnoki minőségben töltött idejének beszámitása tekintetében a jelen javaslat 14. §-ának utolsóelőtti bekezdésébe felvett határozmánynak. Megjegyzem, hogy a dijnoki alkalmazás után a jelen javaslat alapján járó ellátásokra feltétlenül igényjogosultak azok a dijnokok, valamint özvegyeik és árváik is, a kik a dijnoki alkalmazás tartama alatt nem az államkincstárból, illetőleg nem a kincstár vagy a kormány kezelése alatt álló közalapból, vagy nem törvényhatósági nyugdijalapból élveznek bármilyen összegü nyugellátást vagy kegyelmi ellátást.

A második bekezdés lehetővé teszi, hogy még az a dijnok is részesülhessen a dijnoki alkalmazás után a jelen javaslat alapján járó ellátásban, a kinek az első bekezdésben emlitett nyugellátása vagy kegyelmi eljárása az évi 400 koronát meghaladja. Előfordulhat ugyanis, hogy a dijnoki alkalmazás után a jelen javaslat alapján az illetőnek az általa már élvezettnél kedvezőbb ellátásra van kilátása, a miből az illetőt teljesen kizárni nem lenne méltányos. Ennélfogva a második bekezdésbe az a határozmány vétetett fel, hogy a dijnoknak jogában áll a nyugellárás vagy kegyelmi ellátás évi 400 koronát meghaladó részének élvezéséről lemondani, a mely esetben az igény a dijnoki alkalmazás után a jelen javaslat alapján járó ellátásokra feléled. A lemondásnak a dijnoki alkalmazás első hat hónapjában és pedig hivatalos uton előterjesztett irásbeli nyilatkozatban kell történnie, s lemondás esetén az ellátásnaki évi 400 koronát meghaladó részét a dijnoki alkalmazás hetedik hónapjától kezdve kell beszüntetni. Tehát a dijnoki alkalmazás első hat hónapjában a nyugellátás vagy kegyelmi ellátás akkor is teljes összegben érintetlenül marad, ha a lemondás a dijnoki alkalmazásnak első hónapjában következett be, évi 400 korona pedig a hetedik hónaptól kezdve is érintetlenül marad mindaddig, a mig a dijnoki alkalmazás tart.

A harmadik bekezdés azt a bővebb indokolást nem igénylő határozmányt tartalmazza, hogy a lemondás hatályát veszti s a korábban élvezett nyugellátást vagy kegyelmi ellátást a dijnoki alkalmazás megszünését követő hó elsejétől kezdve ujból teljes összegében kell folyósitani abban az esetben, ha a dijnoki alkalmazás előbb szünik meg, mielőtt a dijnok a dijnoki alkalmazás után a jelen javaslat alapján járó ellátásra igényt szerzett volna. Ezt a nyugellátást vagy kegyelmi ellátást önként érthetőleg annak az ágazatnak a terhére kell folyósitani, a melynek terhére azt a dijnok korábban is élvezte.

A negyedik bekezdés rendelkezik arról az esetről, ha a dijnok, a ki a nyugellátás vagy kegyelmi ellátás évi 400 koronát meghaladó részének élvezéséről lemondott, a dijnoki alkalmazás után is már igényt szerzett ellátásra, s - annak az elvnek megfelelően, hogy az államkincstárból kétféle ellátást senki sem kaphat - kimondja, hogy a dijnoki alkalmazás után járó ellátást csak akkor lehet megállapitani és folyósitani, ha a dijnok a korábban élvezett nyugellátásáról vagy kegyelmi ellátásáról most már teljes összegében és véglegesen lemond. Önként értetődik, hogy ebben az esetben ugy a dijnoknak, mint özvegyének és árváinak ellátásai tekintetében kizárólag a jelen javaslat határozmányai lehetnek irányadók.

Az utolsóelőtti bekezdés pedig az özvegyek és árvák ellátására nézve mondja ki - hasonlóan a negyedik bekezdésben foglaltakhoz - azt, hogy a dijnoknak özvegye és árvája a dijnoki alkalmazás után a jelen javaslat alapján járó ellátásra csak akkor tarthat igényt, ha az özvegy, illetőleg árva irásbeli nyilatkozatban lemond arról az ellátásról, a mely őt férjének, illetőleg atyjának korábbi (nem dijnoki) alkalmazása után esetleg megilletné. Ezt a lemondást minden olyan dijnok özvegyétől, illetőleg árvájától követelni kell, a ki a jelen § első bekezdésében emlitett bármilyen összegü nyugellátást vagy kegyelmi ellátást élvezett, még pedig tekintet nélkül arra, hogy az ellátás egy részének élvezéséről maga a dijnok lemondott-e vagy sem.

A 96. §-hoz

A harmadik bekezdés kimondja, hogy a dijnoki alkalmazásban töltött idő megállapitásánál, az első bekezdésben foglaltaknak megfelelően dijnoki minőségben töltött azt az időt is figyelembe kell venni, a mely alatt a dijnoknak a 92. § értelmében még nem volt igénye ellátásra, feltéve azonban, hogy ez alatt az idő alatt is magyar állampolgár volt. Ez azt jelenti, hogy a 92. § szerint az ellátásra való igény egyik feltételéül kikötött egy évi dijnoki minőségben töltött időt is figyelembe kell venni. A fenti határozmányok a dijnoki alkalmazásban töltött időnek korlátozás nélküli beszámitását mondják ki, a miből következik, hogy a dijnoki alkalmazás után járó ellátások megállapitásánál - eltérően a jelen javaslat 14. §-ában foglalt határozmányoktól - az 1897. évi XXIV. tc. hatálybalépését megelőzőleg dijnoki alkalmazásban töltött időt is teljes mértékben kell számitásba venni.

Az utolsó bekezdésben kimondatott, hogy a dijnoki alkalmazás minőségén - a jelen javaslat határozmányai szempontjából - mit sem változtat az a körülmény, ha a dijnok fizetéstelen vagy tiszteletbeli tisztviselővé kineveztetik, vagy ha valamely tisztviselői állásnak czimével és jellegével vagy csak czimével felruháztatik. Kimondatott továbbá, hogy az ilyen dijnoknak, valamint özvegyének és árvájának ellátásai tekintetében is a jelen javaslat VI. fejezetének határozmányai irányadók. Ez azt jelenti, hogy az ilyen dijnokot a jelen javaslat alapján járó ellátások szempontjából továbbra is dijnoknak kell tekinteni, daczára annak, hogy fizetéstelen vagy tiszteletbeli tisztviselővé kineveztetett, vagy hogy valamely tisztviselői állásnak czimével és jellegével vagy csak czimével felruháztatott. Erre a határozmányra - a mint azt már a 14. § indokolásánál is felemlitettem - szükség van egyrészt azért, hogy az ilyen dijnokok a javaslat 4. §-ában foglaltak értelmében ne veszitsék el teljesen ellátásra való igényüket, másrészt azért, hogy a fizetéstelen vagy tiszteletbeli tisztviselővé történt kinevezésből, illetőleg valamely tisztviselői állásnak czimével és jellegével vagy csak czimével történt felruházásából ne származzanak indokolatlan előnyök.

A 98. §-hoz

Eddig már egy napi megszakitás esetén sem lehetett a korábbi dijnoki alkalmazásban töltött időt beszámitani. Ha a három feltétel közül csak egy is hiányzik, vagy ha az elbocsátás hivatalból büntetésből vagy bármely okból a dijnoknak saját kérelmére történt, a korábbi dijnoki alkalmazásban töltött idő beszámitásának helye nincsen.

A 99. §-hoz

Ebből a határozmányból is következik, hogy az első bekezdésben emlitett alkalmazásban tényleges szolgálatban töltött idő hozzászámitásának már nincsen helye akkor, ha az illető az emlitett alkalmazás után akár állandó, akár egyszersmindenkorra szóló ellátásban részesült, azonban félreértések elkerülése végett szükségesnek tartottam ennek külön kimondását. Ezt a határozmányt tartalmazza az utolsó bekezdés, a mely azért rendelkezik csak a jelen javaslat törvényerőre emelkedésének időpontjában már alkalmazásban álló dijnokokról, mert a többiek az esetleg legfeljebb egy hónapig élvezett ellátásukról - a második bekezdés értelmében s az ott megkivánt feltételek fenforgása esetén - lemondhatnak s ez esetben az emlitett alkalmazásban tényleges szolgálatban töltött időt a dijnoki alkalmazásban töltött időhöz hozzá lehet számitani. Megjegyzem, hogy eddig a dijnoki alkalmazás után járó ellátások megállapitásánál kizárólag csak a dijnoki minőségben töltött időt lehetett figyelembe venni.

A 100. §-hoz

Azoknál a dijnokoknál, a kik a jelen §-ban emlitett alkalmazás után már igényt szereztek akár állandó, akár egyszersmindenkorra szóló ellátásra, sem az ellátásról való lemondásnak, sem az ilyen alkalmazásban töltött idő hozzászámitásának helye egyáltalán nincsen. Ennek az az indoka hogy az ellátásról való lemondást csak az állami, vagy a 2. és 3. §-ok szerint az államival egyenlőnek tekintendő, illetőleg a 16. §-ban emlitett törvényhatósági szolgálat után járó ellátásokra nézve lehetett a jelen javaslatban szabályozni.

A 101. §-hoz

Ez a § rendelkezik arról, hogy a dijnoknak nyugalomba helyezését mikor lehet elrendelni. Az erre vonatkozó határozmányok a tisztviselők, altisztek és szolgák nyugalomba helyeztetése tekintetében a 31. §-ba felvett határozmányoktól annyiban térnek el, hogy a dijnoknak kérelmére a nyugalomba helyezést csak szolgálatképtelenség esetén lehet elrendelni még akkor is, ha a dijnok beszámitható alkalmazásának negyvenedik évét, vagy hatvanadik életévét már be is betöltötte; továbbá, hogy a dijnoknak nyugalomba helyezését hivatalból már akkor is el lehet rendelni, ha a dijnok hatvanadik életévét betöltötte, mig a 31. §-ban ez a korhatár a betöltött hatvanötödik életévében állapittatott meg.

A 103. §-hoz

A dijnokok nyugdijainak fix összegekkel való megállapitását - eltekintve ennek egyszerübb voltától - már azért is czélszerübbnek tartom, mert a dijnokok napidijai jelenleg három fokozatban különféle összegekkel ugy vannak megállapitva, hogy a legnagyobb napidijakat kapják az I. lakáspénzosztályba sorozott állomáshelyeken alkalmazott dijnokok, ennél kisebb napidijakat a II., III. és IV. lakáspénzosztályokba és a legkisebb napidijakat az V., VI. és VII. lakáspénzosztályokba sorozott állomáshelyeken alkalmazott dijnokok; ha tehát a nyugdij a tényleg élvezett napidijnak bizonyos százalékával állapittatnék meg, az ugyanannyi ideig alkalmazásban állott dijnokoknak nyugdija különböző lenne a szerint, hogy milyen állomáshelyen állottak utoljára alkalmazásban. A mennyire indokolt ez a különbség a lakáspénz értékét is magukban foglaló napidijaknál, annyira nem lenne indokolt ez a különbséget még a nyugdijaknál is fenntartani, főképen azért, mert a nyugdijasok már nincsenek helyhez kötve. Ez volt az indoka annak is, hogy a tisztviselőknek, altiszteknek és szolgáknak a jelen javaslat 38. §-a alapján járó lakbérnyugdija nem a lakáspénznek, hanem a nyugdijnak alapul vétele mellett állapittatott meg. A dijnokok eddig - még pedig ugy a férfidijnokok, mint a nődijnokok - tiz évi kizárólag dijnoki alkalmazás után évi 400 K, s minden további év után további évi 20 K, tehát negyven évet meghaladó alkalmazás után évi 1000 K nyugdijra tarthattak igényt. A jelen § szerint pedig a jövőben a dijnokok tiz évi beszámitható alkalmazás (tehát nem kizárólag dijnoki alkalmazás) után - még pedig ugy a férfidijnokok, mint a nődijnokok - évi 500 K, a beszámitható alkalmazásnak 11-40. évéig pedig minden további év után további évi 30 K, tehát negyven évi beszámitható alkalmazás után évi 1400 K nyugdijat fognak kapni, a mai évi 1000 K helyett. A mellékletek között levő 43. számu „Összehasonlitás”-ból kitünik, hogy milyen összegü nyugdijakra tarthattak igényt eddig a dijnokok, hogy milyen összegü nyugdijakra lesz igényük a jövőben és hogy milyen összegü nyigdijakban részesülnek a dijnokok Ausztriában.

A 106. §-hoz

Ez a § mondja ki, hogy a dijnok végkielégitésre igényt egyáltalán nem tarthat. Tehát azok a dijnokok, a kiknek beszámitható alkalmazása a tiz évet nem éri el s a kik részére a 104. § alapján sem lehet nyugdijat engedélyezni, semmiféle ellátásra nem tarthatnak igényt. Ezt - a jelenlegi állapotnak különben teljesen megfelelő - határozmányt azért tartom szükségesnek, hogy elejét vegyük olyan visszaéléseknek, hogy rövid ideig alkalmazásban álló dijnokok csak azért távozzanak a tényleges alkalmazásból, hogy végkielégitést kapjanak.

A 107. §-hoz

Ez a § a tisztviselővé kinevezett dijnokra vonatkozó különleges határozmányt tartalmaz. Előfordulhat ugyanis az az eset, hogy a hosszabb dijnoki alkalmazás után tisztviselővé kinevezett dijnok a dijnoki alkalmazás után, már a tisztviselői kinevezés időpontjában is magasabb összegü nyugdijra szerzett igényt, mint a milyen összegü ellátásra, nyugdij és lakbérnyugdij czimén együttvéve, tisztviselői állása után - a dijnoki alkalmazásban töltött időnek a 14. §-ban meghatározott beszámitása daczára - igényt tarthatna. Például: a harmincz évi dijnoki alkalmazás után a XI. fizetési osztályba évi 1400 K fizetés természetével biró illetményekkel kinevezett s három év mulva teljesen szolgálatképtelenné vált irodasegédtisztnek, a 30 évi dijnoki alkalmazást a 14. § értelmében 2:1 arányban számitva, összesen 15+3, vagyis 18 évi beszámitható szolgálati ideje után a minimális évi 800 K nyugdijra és a 38. § értelmében évi 200 K lakbérnyugdijra, összesen tehát évi 1000 K ellátásra lenne igénye, holott ő már a tisztviselői kinevezés időpontjában, 30 évi dijnoki alkalmazása után évi 1100 K nyugdijra szerzett igényt. Ennek a sérelemnek a kikerülését czélozza a jelen §-ba felvett határozmány, a melynek értelmében ilyen esetekben azt a nyugdijat kell megállapitani és folyósitani, a melyre a tisztviselővé kinevezett dijnok, a tisztviselői kinevezés időpontjában, korábbi dijnoki alkalmazása után már igényt szerzett.

Abból a körülményből, hogy a korábbi dijnoki alkalmazás után már kiérdemelt nyugdijat csak akkor lehet folyósitani, ha az a tisztviselői állás után annak idején járó nyugdijnak és lakbérnyugdijnak együttes összegét meghaladja, következik, hogy ilyen esetekben, a mikor a tisztviselő részére a korábbi dijnoki alkalmazás után már kiérdemelt nyugdij folyósittatott, az illető tisztviselő lakbérnyugdijra igényt nem tarthat. A jelen §-nak határozmányai - a mint az a szövegezésből is kitünik - csak a jelen javaslat törvényerőre emelkedése után tisztviselővé kinevezett dijnokoknál fognak alkalmazást nyerni; a korábbi dijnoki alkalmazás után kiérdemelt nyugdijat pedig annak az ágazatnak a terhére kell folyósitani, a melynél a tisztviselővé kinevezett dijnok legutoljára szolgált, tehát nem annak az ágazatnak a terhére, a melynél mint dijnok állott alkalmazásban.

A 108. §-hoz

A dijnokok özvegyének nyugdiját az első bekezdés - tekintet nélkül a férj által a tényleges alkalmazásban élvezett járandóságokra vagy a férj által élvezett nyugdijra és tekintet nélkül a férj beszámitható alkalmazásának idejéről - minden dijnoki özvegyre nézve ugyanazzal az összeggel és pedig évi 500 koronával állapitja meg. Ennek a megállapitásnak - eltekintve annak egyszerübb voltától - az az indoka, hogy egyrészt a 103. § értelmében a dijnokok nyugdija is az általuk a tényleges alkalmazásban élvezett járandóságokra való tekintet nélkül állapittatott meg és hogy másrészt az özvegyi nyugdijnak a férj szolgálati idejéhez mért emelkedését itt nem találtam indokoltnak. Megjegyzem különben, hogy az özvegyi nyugdij Ausztriában is minden dijnoki özvegyre nézve ugyanazzal az összeggel és pedig évi 600 koronával állapittatott meg. Az özvegyi nyugdijnak ez a megállapitása az eddigi állapotnál jóval kedvezőbb, mert a dijnoki özvegyek eddig - az 1908:XXVII. tc. 9. § értelmében - özvegyi nyugdij fejében csak 50%-át kaphatták annak az összegnek, a melyre a dijnoknak nyugdij czimén igénye lett volna. Minthogy pedig az idézett törvényszakasz értelmében a dijnok tiz évi dijnoki alkalmazás után évi 400 K, minden további év után további évi 200 K s igy negyven évi dijnoki alkalmazás után évi 1000 K nyugdijra tarthatot igényt, a dijnoki özvegyek nyugdijának minimuma eddigi évi 200 K s maximuma - negyven évi dijnoki alkalmazás után évi 500 K volt.

A dijnokok atyátlan árváinak nevelési járulékát a második bekezdés minden egyes árvára nézve évi 100 koronával, vagyis - hasonlóan a 64. § első bekezdésében foglaltakhoz - az özvegyi nyugdijnak egy ötödével állapitja meg. Eddig az atyátlan árvák fejenkint egy hatodát kapták az özvegyi nyugdijnak. Az eddig fennállott az a korlátozás pedig, hogy az atyátlan árvák nevelési járulékainak összege együttvéve nem haladhatja meg az özvegyi nyugdijnak összegét, itt is mellőztetett. Megjegyzem, hogy a jelen javaslatnak a szülőtlen árvákról rendelkező 67. §-ában foglalt határozmányok a dijnokok szülőtlen árváira is alkalmazást nyernek.

A mellékletek között lévő 44. számu „Összehasonlitás”-ból kitünik, hogy milyen összegü özvegyi nyugdijra, illetőleg nevelési járulékokra tarthatnak igényt eddig a dijnokoknak özvegyei, illetőleg atyátlan és szülőtlen árvái, és hogy milyen összegü özvegyi nyugdijra, illetőleg nevelési járulékokra lesz igényük a jövőben.

A 110. §-hoz

A második bekezdés enyhiti a 93. § szerint megkivánt és az eddigi állapotnál hátrányosabb azt a feltételt, hogy a dijnok özvegyének és árváinak is csak akkor van igényük ellátásra, ha a dijnoknak beszámitható alkalmazása a tiz évet eléri vagy meghaladja. Az ilyen esetekben engedélyezhető végkielégitésnek összegét 500 koronával találtam megállapitandónak.

A 112. §-hoz

Ez a § lényegileg ugyanazokat a határozmányokat tartalmazza a dijnokok özvegyeit és árváit megillető ellátásoknak némely esetben való korlátozása tekintetében, mint a jelen javaslatnak 73. §-a a tisztviselők, altisztek és szolgák özvegyeit és árváit megillető ellátásoknak korlátozása tekintetében. Eltérés csak annyiban van, hogy itt korlát gyanánt nem a dijnok által a tényleges alkalmazásban utoljára élvezett - s nemcsak a dijnoknak hosszabb vagy rövidebb ideig tartott alkalmazása, hanem még a különféle állomáshelyek szerint is különböző - járandóság, hanem évi 1200 állapittatott meg azért, mert tiz évi alkalmazás után a legkisebb napidijat élvező férfidijnoknak napidija 3 K 40, vagyis egy évben 1241 K. Ez a korlátozás csak akkor érvényesül, ha a dijnok után özvegy és legalább nyolcz nevelési járulékra igénynyel biró atyátlan árva, vagy pedig nyolcznál több nevelési járulékra igénynyel biró szülőtlen vagy a szülőtlenekkel egyenlőknek tekintendő árva maradt hátra. Az évi 1200 koronával megállapitott korlátozás vonatkozik ugy a tényleges alkalmazásban, mint a nyugdijazott állapotban elhalt dijnoknak özvegyét és árváit megillető állandó ellátásokra, ezenfelül azonban - hasonlóan a 73. § második bekezdésében foglaltakhoz - még kimondatott, hogy az özvegyi nyugdijnak és a nevelési járulékoknak összege együttvéve a nyugdijazott állapotban alhalt dijnok által élvezett nyugdijnak az összegét sem haladja meg. Ez azokra az esetekre vonakozik, a mikor a dijnok évi 1200 koronánál kisebb nyugdijat élvezett.

A 114. §-hoz

Az alábbiakból kitünik, hogy a felsorolt §-okban foglalt határozmányoknak megfelelő határozmányokat a dijnokok, valamint azok özvegyeinek és árváinak ellátására vonatkozó VI. fejezetnek melyik §-a tartalmazza: 1. § - 92. §, 2. §-92. §, 4. § - 96. §, 5. § - 92. §, 9. § - 103. §, 10. § - 96. §, 17. § - 160. §, 18. § - 100. §, 19. § - 100. §, 23. § - 103. §, 24. § - 103. §, 31. § - 93. és 101. §, 33. §-nak első bekezdése - 102. §, 37. § - 103. §, 42. § - 104. §, 48. § - 106. §, 49. § - 106. §, 53. § - 108. §, 55. § - 109. §, 61. § - 110. §, 62. §-nak második és harmadik bekezdései - 109. §, 64. § - 108. §, 68. §-nak első bekezdése - 111. §, 72. § - 110. §, 73. § - 112. §, 73. §-nak első bekezdése - 113. §, 78. §-nak első és második bekezdései - 113. §.

A 115. §-hoz

Teljesen uj határozmányokat tartalmaz ez a §, a mely a jelen javaslat szerint járó összegnél tévedésből akár alacsonyabb, akár magasabb összeggel megállapitott ellátásoknak helyesbitéséről rendelkezik. E határozmányok megállapitásánál azt az elvet tartottam szem előtt, hogy a tévesen megállapitott ellátást helyesbiteni kell, még pedig a jelen javaslat szerint járó ellátás összegénél alacsonyabb összeggel megállapittatott ellátást az ellátásra igényjogosultnak a kérelmére, a magasabb összeggel megállapitott ellátást pedig hivatalból. Az első és második bekezdés tartalmazzák az erre vonatkozó határozmányokat, a melyek annyiban térnek el egymástól, hogy mig az ellátásra igényjogosult a különbözetet az alacsonyabb és magasabb összegü ellátás között a multra nézve is igényelheti, addig az államkincstár a jóhiszemüleg felvett többletnek megtéritését a multra nézve nem követelheti. Ez utóbbit azért tartom indokoltnak, mert az ellátásra igényjogosult a tévedésből magasabb összeggel megállapitott ellátást a legtöbb esetben teljes jóhiszemüséggel veszi fel s az ellátásnak a jelen javaslat szerint járó összegre való leszállitása már magában is jövedelmének csökkenését vonja maga után, nem lenne tehát méltányos, hogy az illetőt a hatóságok által elkövetett tévedés miatt már azzal is sujtsuk, hogy tőle az illetéktelenül, de teljes jóhiszemüséggel felvett többletnek megtéritését is követeljük. Az eddig előfordult esetekben az ilyen czimen előirt téritmények legtöbbször elengedtettek, sőt a közigazgatási biróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az illetéktelenül, de jóhiszemüleg felvett ellátástöbbletek nem téritendők vissza.

Az első bekezdés szerint a különbözetet csak az ellátásra igényjogosultnak ez iránt benyujtandó kérvénye alapján és csak annyiban lehet megtériteni, a mennyiben a tévesen megállapitott ellátásnak esedékessé válta és a kérvény benyujtása között nem telt el három évnél hosszabb idő. Ezt az utóbbi korlátozást - a mely vonatkozik úgy az állandó, mint az egyszersmindenkorra szóló ellátásokra - azért tartom szükségesnek, mert a milyen méltányos, hogy az igényjogosult a multra nézve is részesüljön megtéritésben, olyan természetes az, hogy ennek a visszamenőleges megtéritésnek megfelelő korlátot kell szabni. Az elévülés határidejéül megállapitott három év elég hosszu idő arra, hogy az ellátásra igényjogosult meggyőződést szerezhessen arról, hogy ellátása helyesen vagy tévesen állapittatott-e meg. Megjegyzem, hogy az állandó ellátásoknál az ellátásnak esedékessé válta alatt nem az első részletnek, hanem az állandó ellátás bármely havi vagy negyedévi részletének esedékessé váltát kell érteni. Ha tehát az állandó ellátás állapittatott meg tévesen, a különbözetet meg kell tériteni minden olyan esetben, a mikor az ellátásra igényjogosult a helyesbités iránti kérvényét a tévesen megállapitott ellátás utolsó havi vagy negyedévi részletének esedékessé váltától számitott három esztendők belül nyujtja be. A helyesbités azonban legfeljebb csak három esztendőre visszamenőleg történhetik, vagyis ha az ellátás több mint három éven át fizettetett is ki tévesen, a különbözet megtéritését az ellátásra igényjogosult csak a kérvény benyujtásától visszafelé számitott három esztendőre igényelheti.

Megjegyzem végül, hogy a jelen §-nak határozmányai a jelen javaslat alapján járó összes ellátásokra, tehát a napszámosok és munkások nyugbéreire is kiterjednek.

A 116. §-hoz

Ez a § rendelkezik arról, hogy a jelen javaslat alapján járó ellátások mennyiben vehetők végrehajtás alá s e tekintetben az első bekezdés kimondja, hogy erre nézve a végrehajtási eljárás szabályai irányadók. Ebből következik az első bekezdésben kimondott az a további határozmány, hogy a mennyiben a jelen javaslat alapján járó ellátásokat a végrehajtási eljárás szabályai értelmében végrehajtás alá lehet venni, ezek az ellátások átruházás és önkéntes elzálogositás tárgyai is lehetnek.

A második bekezdés félreértések elkerülése czéljából kimondja, hogy végrehajtás szempontjából a lakbérnyugdij a lakáspénzzel, a nyugdijmegváltás a végkielégitéssel és a 67. § alapján engedélyezett életjáradék a nevelési járulékkal esik egy tekintet alá.

A harmadik bekezdésbe az 1885. évi XI. tc. 55. §-ának határozmányai vétettek fel, némileg módositott szöveggel. Az elhalt alkalmazott alatt természetesen azt kell érteni, a ki után a jelen javaslat értelmében temetési járulék jár.

A negyedik és ötödik bekezdésben foglalt határozmányok lényegükben megfelelnek az 1885. évi XI. tc. 60. §-ában foglalt határozmányoknak, az ötödik bekezdésbe azonban még az özvegyi nyugdijmegváltások és a 67. § alapján engedélyezhető életjáradékok is felvétettek, mint a melyekre a negyedik bekezdésben emlitett állami követeléseket nem lehet érvényesiteni.

A negyedik bekezdésben pedig még kimondatott, hogy a fizetési előlegből származó követelésekre nézve az államot már nem illeti meg a kielégitési elsőbbség az olyan követelésekkel szemben, a melyeknek biztositására a hitelező a fizetési előleg kiutalványozása előtt szerzett zálogjogot.

A 117. §-hoz

Ez a § rendelkezik a már folyósitott, de fel nem vett ellátások elévüléséről. Az első bekezdésben foglalt határozmány, hogy a több mint egy év óta fel nem vett állandó ellátást időlegesen be kell szüntetni és csak ministeri (állami számvevőszéki elnöki) engedély alapján lehet ujból folyósitani, megfelel az e tekintetben érvényben álló rendelkezéseknek, czélszerünek tartottam azonban, hogy ez a határozmány magába a nyugdijtörvénybe is felvétessék. Uj a második bekezdésben foglalt határozmány, a mely szerint véglegesen be kell szüntetni az állandó ellátást akkor, ha az több mint három év óta nem vétetett fel, az egyszersmindenkorra szóló ellátást pedig akkor, ha az a folyósitásról szóló értesités kézbesitésétől számitott egy év alatt nem vétetett fel. Aligha lehet ugyanis feltenni, hogy az ellátás felvételére jogosult a fenti határidőn belül ne jelentkezzék ellátásának felvételére, a felvételnek határidőhöz való kötését pedig administrativ okokból tartom szükségesnek. Kimondja a második bekezdés még azt is, hogy az állandó ellátások végleges beszüntetésére vonatkozó határozmány a 44., 59., 70. és 105. §-ok értelmében időlegesen beszüntetett állandó ellátásokra is vonatkozik. Az időleges beszüntetésnek esetei: a 44. §-nak 1., 2. és 5. pontjai, az 59. §-nak 1., 4. és 7. pontjai és a 70. §-nak 1., 4. és 8. pontjai alatt felsorolt esetek. A 105. §-ban a 44. §-nak 1., 2. és 5. pontjaira történik hivatkozás.

A 119. §-hoz

Az első bekezdés eseteiben meg kell állapitani, hogy a tisztviselőnek, dijnoknak, altisztnek vagy szolgának halála esetén özvegyét és gyermekeit özvegyi nyugdij és nevelési járulék czimén együttvéve a jelen javaslat alapján - figyelembe véve természetesen a 73. §-nak korlátozó határozmányait is - milyen összegü ellátás illetnél meg s ezt az ellátást a tisztviselő, dijnok, altiszt vagy szolga nejének, vagy gyermeke gyámjának vagy gondnokának kezeihez kell folyósitani. Az e között az összeg között és a tisztviselőt, dijnokot, altisztet vagy szolgát nyugdij és lakbérnyugdij czimén együttvéve megillető összeg között mutatkozó különbözetet pedig az ápolási költségek fedezésére kell visszatartani. Ha azonban ez a visszatartható összeg nagyobb lenne, mint az ápolási költség, a fennmaradó többletet ugyancsak a tisztviselő, dijnok, altiszt vagy szolga nejének, vagy gyermeke gyámjának vagy gondnokának kezeihez kell folyósitani. A szükséges határozmányok a második bekezdésbe vétettek fel. Ha a tisztviselőnek, dijnoknak, altisztnek vagy szolgának ellátásra igényjogosult neje vagy gyermeke nincsen, a nyugdij és lakbérnyugdij együttes összegéből az ápolási költségek levonása után fennmaradó rész önként érthetőleg a nyugalomba helyezettet illet meg.

A 120. §-hoz

A második bekezdés - figyelemmel az 1896:XXVI. tc. határozmányaira - kimondja, hogy a ministernek (állami számvevőszék elnökének) határozata ellen a közigazgatási biróság előtti eljárásnak van helye. A közigazgatási biróság előtti eljárás alól azonban - az eddigi jogállapotnak megfelelően - kiveendőknek tartom egyrészt mindazokat a kérdéseket, a melyeknek végleges elbirálására a kérdés természeténél fogva csak az illető minister (állami számvevőszék elnöke), illetőleg a polgári biróság lehet illetékes, másrészt azokat a tisztán az administrativ hatóság elbirálása alá tartozó határozatokat, a melyek arra vonatkoznak, hogy az alkalmazottra nézve beállottak-e már a szabályszerü elbánás alá vonásnak a jelen javaslatban meghatározott előfeltételei vagy sem.

A 9. pontban emlitett előfeltételek: a közhatósági orvosi bizonyitványnyal vagy fegyelmi hatóság által megállapitott szolgálatképtelenség, a beszámitható javadalmazással egyenlő összegü nyugdijra igényt adó szolgálati időnek vagy a beszámitható alkalmazás negyvenedik évének betöltése, a hatvanadik, illetőleg a hatvanötödik vagy hetvenedik életévnek betöltése, az egy évet meghaladó betegség, a gondnokság alá helyezés, a kiskoruság meghosszabbitása, a csődnyitás és a rendelkezési állapotnak egy évnél hosszabb ideig tartása.

A 121. §-hoz

A második bekezdésnek második részében foglalt az a magyarázó határozmány, hogy a jelen § alapján csakis volt állami alklamazottak s ezeknek a törvény értelmében egyébként igényjogosult hozzátartozói részére lehet kegyelmi ellátást javaslatba hozni, továbbá hogy a kegyelmi ellátás - a törvény alapján esetleg már járó ellátással együtt - nem lehet nagyobb annál az ellátásnál, a mely az illetőt a törvény által megkivánt összes feltételek fennforgása esetén megilletné, megfelel az eddigi gyakorlatnak. A második bekezdés utolsó mondatára, a mely szerint az ilyen kegyelmi ellátásban részesülők nem tekinthetők a korona kegydijasainak, az összeférhetetlenségről szóló 1901:XXIV. tc. 3. §-ában foglaltakra való tekintettel van szükség, nehogy kételyek merülhessenek fel arra nézve, vajjon lehet-e országgyülési képviselő az, a ki a jelen § alapján élvez kegyelmi ellátást.

A 122. §-hoz

A városok fejlesztéséről szóló 1912:LVIII. tc. 19. §-a következőket mondja ki: (l. fentebb e kötetben).

Az ebben a törvényszakaszban foglaltakra való tekintettel a viszonosságot a jelen javaslatban is ki kellett mondani; a szükséges határozmányok a jelen §-ban vétettek fel. E § szerint - az 1912:LVIII. tc. 19. §-ában megkivánt feltételek teljesitése esetén - a rendezett tanácsu városoknál tényleges minőségben töltött az a szolgálati idő, a mely az illető város közigazgatási alkalmazottai részére létesitett nyugdijintézetre vonatkozó szabályrendelet értelmében az ellátások megállapitásánál beszámitható, a jelen javaslat összes határozmányai szempontjából egy tekintet alá esik a 16. §-ban emlitett törvényhatóságoknál töltött idővel. A jelen §-nak az a további határozmánya, hogy a fenti határozmány nem nyer alkalmazást annál az alkalmazottnál, a ki rendezett tanácsu városi szolgálatból állami, vagy a 2. és 3. §-ok szerint az államival egyenlőnek tekintendő, vagy a 16. §-ban emlitett törvényhatósági szolgálatba, akár a jelen javaslat törvényre emelkedése előtt, akár a városi nyugdijintézetnek létesitése előtt lépett át, megfelelő az 1912:LVIII. tc. 19. §-ának utolsó bekezdésében foglalt határozmánynak.

A 123. §-hoz

A főispánoknak, valamint özvegyeiknek és árváiknak ellátásai tekintetében eddig az 1885:XI. tc. határozmányai voltak irányadók, ezenfelül azonban még az 1886:XXI. törvénycikknek 59. §-a is tartalmazott a főispánoknak kivételes ellátására vonatkozó különleges határozmányokat. Ezeknek a különleges határozmányoknak a jelen javaslatba való átvétele elvi nehézségekbe ütközött s ennélfogva czélszerübbnek tartottam annak a kimondását, hogy a jelen javaslatnak határozmányai a főispánokra is kiterjednek azzal a kiegészitéssel, hogy az 1886:XXI. tc. 59. §-ának ama határozmányai, a melyek az ellátási igénynek vagy az ellátásnak elvesztésére vonatkoznak, vagy a melyek a főispánokra nézve a jelen javaslat határozmányainál kedvezőbbek, továbbra is érvényben maradnak. Ezt a határozmányt tartalmazza a jelen § első bekezdése. A második bekezdés félreértések elkerülése czéljából kimondja, hogy a főispánok özvegyeinek és árváinak ellátásai tekintetében kizárólag a jelen javaslat határozmányai irányadók.

A 125. §-hoz

A könnyebb áttekinthetőség czéljából ebbe a §-ba foglaltak össze azok a határozmányok, a melyek meghatározzák, hogy a m. kir. csendőrség havidijasainak és legénységének, valamint ezek özvegyeinek és árváinak ellátását miképen kell megállapitani.

Eddig a m. kir. csendőrség havidijasainak ellátásai tekintetében - az 1881:LXXI. tc. 1. §-a szerint - a m. kir. honvédség havidijasaira nézve érvényes törvényes határozmányokat, a legénység ellátásai tekintetében az 1885:XI. tc. és az 1881:LXXI. tc. 2-6. §-ainak határozmányait, a havidijasok és a legénység özvegyeinek és árváinak ellátásai tekintetében pedig - az 1881:LXXI. tc. 7. §-a szerint - kizárólag a polgári tisztviselők, altisztek és szolgák özvegyeire és árváira érvényes határozmányokat, az 1885. év óta tehát az 1885:XI. törvénycikknek határozmányait kellett alkalmazni.

Az 1881. évi LXXI. tc. 2-6. §-aiban foglalt határozmányok, a melyek a legénység ellátásai tekintetében az 1885. évi XI. tc. határozmányainál sok tekintetben kedvezőtlenebbek voltak, a jelen javaslattal teljesen hatályon kivül helyeztetnek, s a m. kir. csendőrség legénységének ellátásai tekintetében a jövőben kizárólag a jelen javaslatnak határozmányait kell alkalmazni. Ezenfelül eltérés az eddigi állapottal szemben az is, hogy a legénységen felül a m. kir. csendőrség rangosztályba nem sorozott havidijasainak ellátásai tekintetében is a jelen javaslatnak határozmányait kell alkalmazni. A m. kir. csendőrségnél vannak rangosztályba sorozott havidijasok (a tisztek és a tisztviselők) és rangosztályba nem sorozott havidijasok (a lovas- és gyalog-járásőrmesterek és a törzsőrmesterek). Ez utóbbi állások csak az 1885. évi XI. tc. hatálybalépése után rendszeresitettek s minthogy az idézett törvénycikknek hatálya csak a csendőrség legénységére terjedt ki, a rangosztályba nem sorozott havidijasok ellátásai tekintetében eddig a m. kir. honvédség havidijasaira nézve érvényes törvényes határozmányok nyertek alkalmazást. Minthogy azonban ezek az állások, daczára annak, hogy nem zsold, hanem havidij élvezetével vannak egybekötve, inkább a legénység sorába tartozó altiszti állásokkal esnek egy tekintet alá, a jelen javaslatnak határozmányait a m. kir. csendőrség rangosztályba nem sorozott havidijasaira is ki kellett terjeszteni. Az a határozmány, hogy az összes csendőrségi alkalmazottak özvegyeinek és árváinak ellátásai tekintetében kizárólag a jelen javaslat határozmányait kell alkalmazni, valamint az a határozmány, hogy a csendőrségnek rangosztályba sorozott havidijasaira nézve a jövőben is a m. kir. honvédség havidijasaira érvényes törvényes határozmányokat kell alkalmazni, megfelel az eddigi állapotnak.

A jelen § első bekezdésében foglalt az a határozmány, hogy a m. kir. csendőrség rangosztályba sorozott havidijasait - a reájuk nézve érvényes törvényes határozmányok szerint - megillető ellátások megállapitásánál, az alapul szolgáló beszámitható javadalmazáshoz a csendőrségi szolgálati pótdijat is hozzá kell számitani, az eddigi állapotnál annyiban kedvezőbb, hogy mig eddig a nyugdij csak a beszámitható javadalmazás alapján - a csendőrségi szolgálati pótdij figyelmen kivül hagyásával - állapittatott meg s ehhez az 1881. évi LXXI. tc. 1. §-a értelmében hozzáadott a csendőrségi szolgálati pótdijnak annyi százaléka, a mennyi a csendőrségnél töltött szolgálati időre esett, addig a jövőben a nyugdijat a beszámitható javadalmazásnak és a csendőrségi szolgálati pótdijnak együttes összege alapján kell megállapitani.

A 128. §-hoz

Ez a § sorolja fel - hasonlóan az 1885. évi XI. tc. 64. §-ának harmadik bekezdéséhez - azokat az alkalmazottakat, a kikre a jelen javaslatnak határozmányai nem terjednek ki. A b), c), d), e) és h) pontok alatt ugyanazok az alkalmazottak vannak felsorolva, mint a jelen javaslat 17. §-ának 1., 2., 3., 4. és 5. pontjai alatt, a kikre nézve azonban a szolgálati idő kölcsönös beszámitása tekintetében teljes viszonosság áll fenn. A d) pontban a m. kir. csendőrségnél alkalmazottak felsorolása azért mellőztetett, mert azokról a jelen javaslatnak 125. §-a rendelkezik. Az a), f), g) és i) pontok alatt pedig ugyanazok az alkalmazottak vannak felsorolva, mint a jelen javaslat 18. §-ának 1., 3., 4. és 2, pontjai alatt, a kikre nézve a szolgálati idő kölcsönös beszámitása tekintetében szintén van, de nem teljes viszonosság. A k) pont alatt soroltatik fel a vizmesterek, a kik külön nyugdijintézet kötelékébe tartoznak, az l) pont alatt pedig az országos selyemtenyésztésnél alkalmazott azok az egyének, a kiknek ellátását az államkincstár más módon, ezidőszerint a köztisztviselők nyugdijpótló és segélyző egyesületénél biztositotta. Az m) pont - hasonlóan az 1885. évi XI. tc. 64. §-ának e) pontjához - a jelen javaslat szerint ellátásra nem igényjogosult, de az 1876. évi XIV. tc. 86., 87. és 88. §-ai szerint ellátásra igénynyel biró egészségügyi személyzetet (járvány ellen alkalmazott állami, törvényhatósági, községi és magánorvosokat, seborvosokat és betegápolókat) sorolja fel.

Az a)-m) pontok alatt felsorolt alkalmazottak nyugdijazása és végkielégitése, valamint özvegyeiknek és árváiknak mindennemü ellátása tekintetében továbbra is a reájuk nézve érvényben álló külön törvényeknek és szabályoknak határozmányai irányadók. Az utolsó- előtti bekezdés kimondja továbbá, hogy a jelen javaslatnak határozmányai nem terjednek ki a cselédekre és a gazdasági cselédekre, valamint az ezekhez hasonló minőségben alkalmazottakra. Ilyenek például: az állami gyógyintézeteknél, az állami gyermekmenhelyeknél, az egyetemi klinikákon és a honvédmenháznál alkalmazott mészárosok, kertészek, kanászok, tehenesek, lóápolók, férfimosók, szakácsnők, főzőnők, konyhacselédek, kórodai cselédek, férfi- és nőcselédek, konyhaleányok, mosónők, surolónők, takaritónők, dajkák, szoptatósdajkák és szárazdajkák, a kincstári birtokon alkalmazott gazdasági és egyéb cselédek stb.

A 130. §-hoz

A jelen javaslat törvényerőre emelkedését okvetlenül valamely hónap elsejével kell megállapitani, mert ellenkező esetben a végrehajtás az átmenetnél nehézségekbe ütköznék. Ennélfogva a hatálybalépés napjául a törvény kihirdetésének napját követő hó elseje állapittatott meg.