Állattenyésztésünk fennmaradásának és fejlődésének nagy közgazdasági érdeke füződik ahhoz, hogy nagy kiterjedésü közös legelőink az állattenyésztés czéljára a jövőben is fenntartassanak és hogy alkalmas intézkedésekkel előmozditsuk egyfelől azoknak minél teljesebb gazdasági kihasználását, másfelől pedig azt, hogy ott, ahol erre szükség van, az érdekeltek egyesült erővel uj legelőterületeket szerezhessenek. Alkalmas legelőterületek fenntartása és azok czélszerü kihasználása az állattenyésztésnek ugyszólván nélkülözhetetlen előfeltétele. Az általános tapasztalat szerint ugyanis az állattenyésztés oly országokban érte el legmagasabb szinvonalát, ahol azt elsősorban az állatoknak legelőn való felnevelésére alapitották. A legbelterjesebb gazdálkodás mellett is az állatok egészséges fejlődésének, kitartóságának és ellentálló képességének fokozása végett azoknak a szabad levegőn való mozgásáról és legeltetéséről gondoskodni kell, de ezenfelül a mesterséges takarmányozás utján való állattenyésztés egy bizonyos nagyságot meghaladó földbirtokot és igen nagy forgótőkét igényel. Éppen ezért legsulyosabban érzi meg a közös legelő hiányát a kisbirtoku gazda, a törpebirtokos és a birtoktalan zsellér. A kisebb birtoku gazda és a törpebirtokos nem rendelkezik a nagyobb mennyiségü takarmány előállításához szükséges területtel és többnyire csekély forgótőkéjével elegendő takarmányt beszerezni nem képes, a birtoktalan zsellér pedig az állattenyésztés eszközeit egyáltalán nem teremtheti meg magának.
A közös legelő éppen a kisebb üzemü gazdaságokban keletkező ezeket a hiányokat van hivatva pótolni s feladata, hogy a szegényebb nép számára az állattenyésztést lehetővé tegye. Ennél a szerepénél fogva közös legelő állattenyésztésünk fejlődésének és állatállományunk fennmaradásának egyik legszámottevőbb eszköze, mert a szegényebb nép, a kis- és törpebirtokosok, akik az ország állatállományának igen nagy százalékát tenyésztik, a közös legelő elpusztulásával az állattenyésztést megszoritani vagy azzal felhagyni volnának kénytelenek. Elég rámutatnunk azokra a közismeretü sajnálatos tapasztalatokra, amelyeket nagyszámu legelőterületeknek a multban sürün végbement felosztása körül szereztünk s a melyek világosan mutatják, mennyire hátrányosan érintette állattenyésztésünk s igy közvetve a kisebb birtokosok érdekeit közös legelőink megfogyatkozása. Ez a körülmény nemcsak közgazdasági szempontból rejt magában veszélyt az által, hogy az állattenyésztés visszafejlődését idézi elő, hanem visszahatásában magukat a kisebb existentiákat sújtja és azokat a teljes elszegényedésnek teszi ki, mert megélhetésünknek és jövedelmünknek az állattenyésztés mindenkor nélkülözhetetlen forrása. Ennélfogva nem csupán a helyes mezőgazdasági politika, de általánosan szociális érdek is követeli, hogy közös legelőink fenntartásáról és uj legelők szerzésének előmozdításáról gazdasági jelentőségüknek megfelelő intézkedésekkel gondoskodjunk. Az érintett czél a közös legelők jogviszonyainak több irányu rendezésére utal.
I. E czél érdekében a törvényhozás már eddig is több kisegitő intézkedést tett. Legkevésbbé volt érezhető a rendezés szüksége a községi tulajdonban álló legelők tekintetében, mert ezeknél a vagyonkezelésre és a vagyonfelügyeletre vonatkozólag fennálló közigazgatási jogszabályok az ily közlegelők fenntartását és kellő kihasználását elegendőképen biztositják. Éppen azért az ily közlegelőkre nézve a törvényhozás megelégedhetett az ellenőrzést és a legelőhasználatot érintő némely rendelkezéssel (1894:XII. tc. 15., 20., 21. §-ai), amelyek a javaslat által szem előtt tartott czél szempontjából ma is kielégitők lévén, a javaslat ezekre a legelőkre nem is terjeszkedik ki. Annál nagyobb szükség volt a kisegitő intézkedésekre egyéb közös használatu legelők tekintetében, amelyek még az 1848. előtti birtokviszonyok alapján maradtak fenn és amelyeknek fenntartását a birtokviszonyoknak gyökeres átalakulása, nevezetesen a korábbi birtokviszonyokat jellemző különböző kötöttségek megszünése nagyban veszélyeztette.
Az 1848. évi törvények által megszüntetett urbéri kapcsolatból fennmaradt jog- és birtokviszonyok rendezéséről szóló 1871:LIII. tc. ugyanis az itt elsősorban figyelmet érdemlő urbéri közös legelők tekintetében nemcsak hogy nem biztositotta állandó közösségben maradásukat, hanem kifejezetten megengedte egyéni felosztásukat és elidegenitésüket (1871:LIII. tc. 42., 56., 74., 79. §-ai) s mindössze csupán azt a korlátot állitotta fel, hogy ezeknek a legelőknek a felosztását s ezzel a közös használat alól elvonását attól tette függővé, hogy a felosztást a határba tartozó volt urbéri földek 1/4 részének tulajdonosai kérjék. Ezt követte az 1880:XLV. tc. 25. §-a, amely a volt erdélyi részekre kiterjedő hatálylyal kimondotta, hogy arányositás alkalmával a különálló, vagyis a művelés alatti határon kivül fekvő, valamint a másnemü művelésre haszonnal nem alkalmas közös legelőből a volt földesurakon kivül csak az a közbirtokos követelheti egyéni illetményének természetben elkülönítését, akinek illetménye 100 kataszteri holdat meghalad. Lényegesen tovább ment már a mezőgazdaságról és mezőrendőrségről szóló 1894:XII. tc. 12. §-a annak kijelentésével, hogy az osztatlan közös tulajdonban álló közlegelőket, amelyek alatt e törvény értelmében a volt urbéresek és a közbirtokosságok közös legelőit is kell érteni, csak a földmivelésügyi miniszter engedélyével lehet felosztani. A felosztásnak ezeket a korlátait tovább fejlesztette a volt erdélyi részekre nézve az 1908:VII. tc., amikor 8. §-ában szabatosabb körülirással megismételte az 1894:XII. tc. fent idézett 12. §-ának rendelkezését, 25. §-ában pedig az egyéni illetmények természetben elkülönítésének fent emlitett korlátját egész általánosságban kiterjesztette az arányositás alá kerülő legelők minden fajára és amikor felmerült kétségek eloszlatása végett ugyanezen 25. §-ban kijelentette, hogy a közösen maradt legelőkből a már befejezett arányositási eljárás után egyéni illetmények elkülönitésének sem birtokrendezési, sem polgári peres eljárás utján helye nincs, azok részére sem, akik azt az érdemleges tárgyalás során jogszerüen kérelmezhették volna. A volt erdélyi részekben hatályos ezeket a szabályokat a magyarországi részekre vonatkozólag is érvényre emelete az 1908:XXXIX. tc. 1. és 2. §-a. E mellett a törvényhozás kiterjesztette gondoskodását uj közös használatu legelők létesitésének előmozditására is, tekintettel arra, hogy közös használatu legelők a szükséges kiterjedésben nem állanak mindenütt rendelkezésre és hogy ott is, ahol ilyenek vannak, azokat a történeti fejlődés eredményeként sok esetben nem használhatják mindazok, akik a legelőhasználatra az illető községben rá lennének utalva. Ide vonatkozólag rá lehet mutatni az 1894:V. tc. 5. §-ára, amely kötelezőleg megszabja közlegelők létesitését telepitéseknél. Ezt a czélt szolgálja a fentebb már idézett 1908:VII. tc. IV. 8. §-a és az 1908:XXXIX. tc. 2. §-a is, amikor azt rendelik, hogy „azokban a községekben, amelyekben az általános tagositás kérelmezése idejében közlegelő nincs, vagy a meglevő közlegelő a község állattenyésztési érdekeit ki nem elégiti, a legelőt a tagositandó összterületekből kell kihasitani, illetve kiegésziteni. A kihasitás vagy kiegészités szükségét, ugyszintén az összterületből e czélra kihasitandó terület nagyságát és helyét gazdasági szakbizottságának javaslata alapján a földmivelésügyi miniszter állapitja meg. A közlegelő megállapitható területe a tagositás alá kerülő birtokok területének 5%-át meg nem haladhatja, hacsak az érdekeltség magasabb százalékban egyhangulag meg nem állapodott.” Hogy az érdekelt birtokosság körében a közlegelő fontosságának felismerése tért hódit, mi sem igazolja jobban, mint az, hogy az idézett törvénycikkek életbelépésekor már folyamatban volt azoknál a tagositásoknál, amelyekre a közlegelő kihasitására vonatkozó ez a rendelkezés még nem nyert volna alkalmazást, számos esetben a birtokosság maga kivánta a közlegelőnek ilyetén kihasitását. Kiegésziti ezeket a rendelkezéseket az állattenyésztés fejlesztéséről szóló 1908:XLIII. tc., amely 1. §-ának 8. pontjában ujabb közös használatu legelőknek állami segélylyel való létesitésére nyujt módot.
II. Mindezek az intézkedések azonban tapasztalat szerint nem szolgálják elegendőképen azt a nagy közgazdasági érdeket, amely a közös legelők gazdaságilag megfelelő kihasználásához füződik. Még arra a czélra sem bizonyultak elég hatályosaknak, hogy a meglévő közös használatu legelőknek a rendeltetésszerü közös használat alól elvonását megakadályozzák. Az érintett törvényi rendelkezések ugyanis a közös legelőknek csupán felosztására nézve kivánván meg kifejezetten a földmivelésügyi kormány jóváhagyását, a gyakorlatban sok esetben oly értelmezést nyernek, amely a közös legelő elidegenitését és megterhelését a társtulajdonosoknak ily jóváhagyás nélkül lehetővé teszi s ezen az uton, amint már eddig is sok esetben történt, tért enged arra, hogy a közös legelőket rendeltetésüktől elvonják. De nem nyujtottak a közigazgatási hatóságoknak elég hatályos eszközt arra sem, hogy a rendeltetésellenes tényleges használatnak (igy a legelők feltörésének) minden esetben kellő sikerrel elejét vehessék. Már az osztatlan közös legelők fogalmának határozatlansága, de még inkább az a körülmény, hogy az 1894:XII. tc. a felosztást tilalmazó törvényszakasz sanctióját meg nem állapitotta, az eredményezte, hogy e tekintetben egységes közigazgatási gyakorlat csak nehezen fejlődhetett. Ezenfelül az 1894:XII. tc. sem a legelő-rendtartás, sem a birtokosságok ügy- és vagyonkezelését illetőleg nem biztositott a közigazgatási hatóságoknak megfelelő felügyeleti jogkört. Ennek eredménye sok esetben a birtokosságok vagyoni romlása lett, különösen pedig a hatósági felügyelet alatt alkotott legelő-rendtartások hiánya a legelőnek okszerütlen kihasználását és pusztulását eredményezte.
Csakis ily körülmények okozhatták, hogy a közös legelő igen sokszor kopár sivatagként terül el a község szélén s az anyagilag tönkrement birtokosság természetesen annak felosztását sürgette. Emellett a birtokosságok a legelőről értékesithető rendkivüli haszonélvezeteket, mint a legelőn nőtt fát, az ott termelt követ, meszet, kavicsot, esetleg szenet, kellő felügyelet hiján - potom áron dobták oda a vállalkozónak s ezáltal gyakran százezrekre menő károkat szenvedtek. A közös legelőkre vonatkozó szabályok sürgős megalkotását mi sem igazolja jobban, mint az a körülmény, hogy hazánkban a közös legelőterület az összes legelőterületnek körülbelül 46-47%-át teszi, s hogy az 1895. évi országos mezőgazdasági statisztika adatai szerint az összes szarvasmarhák 43, a lovak 32, a sertések 28 s a juhok 33 százaléka legelt a közlegelőkön. Ha figyelembe veszszük, hogy ez az arány nagyobb változást mai napig sem szenvedett, kétséget kizáró módon megállapitható, hogy az ország állatállományának igen nagy százaléka van a törvényes rendezést igénylő, nagyrészt elhanyagolt állapotban lévő, sőt gyakran silány minőségü birtokossági közlegelőkre utalva olyaképpen, hogy egy kataszteri hold közlegelőre 3-4 szarvas jószág is jár.
Az eddig felsorolt s rendezést igénylő hiányosságokkal azonban még nincsenek kimeritve azok a tényezők, amelyek szabályozatlansága folytán a még fel nem osztott közös legelők sem szolgálhatják azt a czélt, amelyre hivatva vannak. A legfőbb baj az, hogy a rendelkezési korlátok megállapitásával egyidejüleg a törvényhozás nem gondoskodott eme közösségek részére olyan szervezetről, amelynek segitségével a részeseknek a közös legelőhöz kapcsolódó gazdasági érdekei a közösségben kellő gondozást találhattak volna. Ily szervezet hiányában ma azok a rendelkezések, amelyek a közös legelő jókarba helyezése, kiegészitő legelőterületek szerzése és más, a részesek egyetemes érdekét szolgáló czélok érdekében szükségessé válnak, igy különösen a közös legelőben rendelkezésre álló hitelalap felhasználása is, alig leküzdhető nehézségekbe ütköznek. Az 1894:XII. tc. 6-11. §-aiban a törvényhozás az osztatlan közös tulajdoban álló legelő birtokosainak szervezésére tett ugyan némi kisérletet, ez a szervezet azonban sokkal kezdetlegesebb volt, semhogy a czélnak megfelelhetne. Ez idő szerint ugyanis a legelők tekintetében fenálló ezek a jogközösségek egyes, a részben már érintett külön szabályokra nem tekintve, különleges jogi szabályozás hiányában a magánjogi tulajdonközösségnek általános szabályai alá esnek. Az urbéri legeltetési haszonvételek fejében a földesuri legelőből a volt urbéresek számára közösen elkülönitett területekre az 1871:LIII. tc. 3. és 66. §-ai kifejezetten is kimondják, hogy tulajdonuk a volt urbérseket illeti és ennek megfelelően tulajdonközösségek gyanánt telekkönyveztetnek azok a telekkönyvnek birtokrendezés folytán szükségessé váló átalakitása, a telekkönyvi betétszerkesztés és az általános telekkönyvi helyesbités alkalmával, eltérőleg a helyszinelési szabályoktól, amelyek szerint ezeket a község nevére kellett felvenni, község alatt pedig az urbéres községet, vagyis az urbéresek közösségét, kellett érteni, amely annak idején csaknem egybe esett a közigazgatási községgel. Ez utóbbi szabály adja magyarázatát annak, hogy a volt urbéresek részére elkülönitett közös legelők egy rséze a telekkönyvben még ma is a község nevén áll. Lényegileg ugyanigy áll a dolog a közbirtokossági legelők tekintetében is, azzal az eltéréssel, hogy azokat a közelebbről megjelölt közbirtokosság nevére, rendszerint ez egyes közbirtokosok és hányadrészeik kitüntetése nélkül kellett a telekkönyvben felvenni és csak 1904 óta és csak telekkönyvi átalakitás, telekkönyvi betétszerkesztés és általános telekkönyvi helyesbités esetében kell a közbirtokosok közös ingatlanait a telekkönyvbe akként felvenni, hogy a közbirtokosok és hányadrészeik is feltüntetve legyenk. Mai magánjogunknak a közös tulajdonra vonatkozó szabályai azonban, minthogy a többségi elv érvényesülésének főként a jogi rendelkezések tekintetében nem engednek tért, az itt szóbanforgó tulajdonközösségek czéljainak nem felelnek meg. A gazdasági czélszerüség szempontjai még azoknál a tulajdonközösségeknél is, amelyeknél a részesek száma csekély, a többségi elv érvényre juttatását követelik meg a közös dolog igazgatásának, kezelésének és közös használatának kérdésében. Annál inkább szükség van erre az olyan közösségeknél, amelyeknél, mint az itt szóban forgóknál, a részesek száma gyakran igen nagy. Sőt ezeknél a közösségeknél a többségi elv érvényre emelésében a szükségesnek megfelelően még tovább is kell menni. A részeseknek rendesen nagy száma ugyanis szükségessé teszi oly szervezet létesitését, amely egyesek közetlen közreműködését a folyó ügyek intézésében mellőzetővé teszi és a többségi elv érvényesülésének tért enged az igazgatás körén kivül azoknál a rendelkezéseknél is, amelyekhez, mint az ingatlan állagának elidegenitéséhez vagy dologjoggal megterheléséhez az általános elvek szerint az összes társtulajdonosok hozzájárulása lenne szükséges. Ily szabályozás hiányában mindennemü rendelkezés felette nagy nehézségekbe ütközik, mert a nagyszámu jogosultak összességének hozzájáruló nyilatkozatát könnyen érthető okokból többnyire lehetetlen megszerezni. És ez itt annál nagyobb baj, mert a szóbanforgó közösségeknél czéljuk miatt nem érvényesülhet az általános magánjognak a közönséges tulajdonközösségek tekintetében a megfelelő szervezet hiányát enyhitő az a szabálya, hogy a társtulajdonosok a közösség megszüntetését kivánhatják.
A kellő szabályozás hiánya annak, hogy a közös legelők a részesek állattenyésztési érdekeit nem szolgálják ma abban a mértékben, amelyben ezt megfelelő szabályozás mellett szolgálhatnák; oka azoknak a kétségeknek, amelyek a gyakorlati életben a részesek képviseletének kérdésében felmerülnek; oka annak, hogy a részes felek saját jól felfogott érdekük ellenére is a közösség megszüntetésére törekszenek, végül oka annak is, hogy a kellő hatósági felügyelet sem érvényesülhet megfelelően ezeknek a közösségeknek a közérdeket érintő működésével szemben. Az eredményes müködést gátló ez akadályok okainak felismerése az érdekelteket több esetben arra inditotta, hogy a szükséges szervezetet autonom jogkörükben maguk létesitsék. A rendes eljárás e részben az volt, hogy a közös legelőben részes felek a legkülönbözőbb elnevezések alatt egyesületté (társulattá) alakultak, alapszabályaikban kijelentvén, hogy a közös legelő a részesek egyetemét, mint quasi jogi személyt, az egyes részes feleket pedig csak a szabályszerü használat illeti. Ezzel az illető közösségekben nagyrészt sikerült a fent vázolt gyakorlati nehézségeknek elejét venni. A törvényhozási rendezést azonban az a tény, hogy a felek az esetek egy részében maguk igyekeztek a hiányokon segiteni, feleslegessé nem teszi egyrészt azért, mert aránylag csekély számu esetben sikerült ez a rendezés, másrészt azért, mert az ily rendezés érvényéhez jogi szempontból kétség férhet, különösen abból a szempontból, vajjon az ily szervezet szótöbbséggel megvalósitható-e. A szervezkedés oly fontos magánérdekeket érint, helyes keresztülvitele annyira közérdek, hogy e téren sem a kezdeményezést, sem a keresztülvitel módozatainak megállapitását teljesen az érdekeltektől várni vagy reájuk bizni nem lehet. A törvényhozás felismerte a többségi elv érvényre emelésének szükségét az itt szóbanforgó legelőkkel számos vonatkozásban egy tekintet alá eső közbirtokossági és közös urbéri erdőknél is akkor, amikor az 1898:XIX. tc. második czimében ezekre a közös erdőkre vonatkozó gazdasági ügyek intézését a közös birtokosok gyülésének hatáskörébe utalta. Bár ez a szabályozás kétségenkivül nagy haladást jelentett, azonban annak egyszerü kiterjesztése a legelő közösségekre még sem volna helyes és a szem előtt tartott érdekeket nem elégitené ki teljesen. Az 1898:XIX. tc. ugyanis a közös birtokosok gyülésének hatásköréből kifejezetten kivette a közös ingatlan állagának elidegenitését és megterhelését, ami pedig a közös legelőknél a részesek állattenyésztési érdekeinek előmozditása érdekében gyakran elkerülhetetlenül szükségessé, vagy felette kivánatossá válhatik. De továbbá hiánya az 1898:XIX. törvénycikknek az is, hogy azon a téren, amelyre a közös birtokosok gyülésének hatásköre ki nem terjed, fennhagyta a mai jogállapotot minden kétségével egyetemben. A legelőközösségek czélja messzebbmenő rendezést kiván.
III. A főbb vonásokban érintett hiányok oly rendezésre utalnak, amely a közös legelők társtulajdonosainak állandó nyilvántartásával és jogi személyiséggel felruházott s hatósági felügyelet alá helyezett társulati kötelékbe egyesitésével a közös legelők felett oly szervezetet létesit, amelynek keretében a jogosultak a közösségből folyó ügyek ellátása felől a jogbiztonság követelményeinek és az állattenyésztés érdekeinek megfelelően rendelkezhetnek.
Ezt a czélt oly módon valósitja meg, hogy a társulattá alakulást törvénynél fogva kötelezővé teszi azoknak a közös legelőknek társtulajdonosaira nézve, amelyek eredetük, egyes törvények rendelkezései vagy legalább is nyilvánvaló czélzata szerint állandó közös használatra vannak rendelve s amelyeknél a társulattá alakulásra a társtulajdonosok nagy számánál fogva a vázolt okokból elsősorban szükség van. (1. §). Ellenben azoknál az egyéb közös legelőknél, amelyeknél a társulattá alakulásnak ezek az előfeltételei nem mindig vannak meg, a törvényjavaslat a társulattá alakulás kötelezővé tételét az előfeltételek meghatározásával a földmivelésügyi miniszter rendelkezésére bizza (2. §).
IV. Az érintett keretben a társulatok megalakitására nézve a javaslat lényegileg ugyanazokat a módozatokat állapítja meg, amelyeket az 1898:XIX. tc. az erdőközösségek szervezése tekintetében megállapitott s amelyek az ott szerzett tapasztalatok szerint gyakorlatilag általában véve czélszerü intézkedéseknek bizonyultak. A javaslat ennek megfelelően az első fejezetébe foglalt idevágó szabályok szerint a társulat megalakitása végett szükséges névjegyzékek összeállitásában, az alapszabályok tervezetének elkészitésében és az alakuló közgyülés megtartásában, valamint az alakulással kapcsolatos egyéb szükséges intézkedésekben a közigazgatási hatóságok s legfelső fokon a földmivelésügyi miniszter közremüködésének enged tért. A hatósági közremüködésre szükség van egyfelől a megalakulásnál érdekeltek jogainak és a közérdeknek oltalma végett, másfelől az itt szóbanforgó közösségek gyakran csekélyebb műveltségü tagjainak támogatása és utbaigazitása végett. Erre a czélra pedig, úgy hivatásánál, mint a viszonyok tüzetesebb ismereténél és eljárásának formákhoz nem szabott természeténél fogva a közigazgatási hatóság a legalkalmasabb. Emellett azonban a magánjogok szükséges védelmére a birói oltalom is biztositva marad (64. §).
V. A javaslat második fejezetében tüzetesen szabályozza a társulat jogviszonyait a kötelékébe vont közös legelőre vonatkozólag és a tagoknak jogviszonyait a társulattal, valamint egymással szemben. A javaslat a megalakult társulatot jogok szerzésére és kötelezettségek vállalására képesitett jogi személylyé nyilvánitja, melynek feladata, hogy a közös legelőlvel kapcsolatos ügyeknek ellátásában és az állattenyésztési érdekek előmozditásában szorosan megszabott határok között mintegy a tagok törvényes képviselőjeként járjon el. A társulat czéljának csupán a nyert jogképességgel fog teljesen megfelelhetni, mert csak ez teszi lehetővé, hogy a részesek közössége a jogi forgalomban mint önálló személy szerepeljen. Minthogy a legelőközösségek rendezésének tulajdonképeni czélja az, hogy az általános tulajdonközösség elvei szerint működésre nagy számuknál fogva nem képes részeseket oly jogi szervezetben egyesitse, mely a szervezetlenséggel együtt járó hiányokat pótolva, a szükséges határok között a részesek képviseletével a közösséget a jogo forgalomban életképessé tegye, ebből a czélból nem mellőzhetetlenül szükséges az, hogy a társulatnak jogképességgel felruházásával együtt a kötelékébe vont közös legelő tulajdona is minden esetben a társulatra ruháztassék át. Ennek kötelező szabályaként kimondása jelenleg, amidőn a közös legelők nagy részére nézve a részeseknek közös legelőbeli illetőségei társtulajdonosi jutalékokként egyénenként telekkönyvezve vannak és arra többnyire már harmadik személyek telekkönyvileg biztositott jogokat is szereztek, sok esetben csak harmadik személyek szerzett jogainak sérelmével volna lehetséges, amit a javaslat kerülni kiván. Éppen azért a javaslat szerint a közös legelőnek a társulat kötelékébe bevonása nem jelent szükségképen tulajdonváltozást, sőt a társulat megalakitásának és fennállásának, ugyszintén a társulati tagságnak szabály szerint a tagok társtulajdonosi minősége szolgáltatja az alapot.
Más oldalról azonban a javaslat számolt azzal, hogy amennyiben harmadik személyek szerzett jogai nem állanak utjában az oly rendezésnek, mely a közös legelő tulajdonát a részesek egyetemét képviselő társulatra szállitja át, nem csak a forgalom érdekeinek, de magának a közösség állandó fennmaradásának és a tagok jól felfogott érdekének is jobban felel meg, ha a tagok jogainak a társulat fennállása idejére megfelelő korlátozásával módot nyujt arra, hogy a közös legelő tulajdona legalább névleg a társulatra szállhasson át. Erre a tekintettel a javaslat ott, ahol a társtulajdonosok illetőségei még egyénenként telekkönyvezve nincsenek és igy az érintett rendezésnek az emlitett szempontból jogi akadálya nincsen, egyenesen kötelező szabályként mondja ki, hogy a közös legelő tulajdona a társulat megalakulásával törvénynél fogva erre száll át. Ezen felül más esetekre nézve módot nyujt a javaslat arra, hogy a tulajdon átruházását a tagok is kimondhassék, amennyiben jogi akadályok annak utját nem állják vagy amennyiben a fennálló jogi akadályokat elháritják. Ezekhez képest a javaslat szerint a társulat kötelékébe vont közös legelőre vonatkozólag a társulat jogviszonyainak kétféle alakultala áll elő. Az egyik az, amelynél a közös legelő a társulat fennállása alatt is a tagok osztatlan közös tulajdona marad (20. §); a másik az, amelynél a közös legelő a társulat tulajdonává lesz (23. §). A két alakulat között azonban inkább csak formai a különbség, mert magát a társulatot mind a két alakulat mellett lényegileg azonos jogkör illeti meg a közös legelő tekintetében s e részben csupán az a különbség áll fenn, hogy amig az első alakulatnál a társulat a közös legelőt jelzálogjoggal nem terhelheti meg és függ a közös legelő állagával a társulati hitelezőknek dologi biztositékot ne nyujthat, addig a második alakulatnál a társulat erre is jogositva van (24. §). Ami pedig a tagok jogviszonyát illeti, e részben a kétféle alakulat szintén inkább csupán alaki, inkább csak a telekkönyvi jog szempotjából jelentős különbséget állapit meg, amennyiben a második alakulatnál a tagok társtulajdonosi illetőségei a társulat fennállása idejére dologjogi természetü használati illetőségekké változnak át, amelyek telekkönyvezésnek nem tárgyai ugyan, azonban tartalmukban és jogi kihatásukban a társtulajdonosi illetőségekkel egy tekintet alá esnek (24. § utolsó bekezdése) és a társulati kötelék megszüntével már a törvénynél fogva tulajdoni illetőségekké alakulnak át (58. §). Minthogy pedig a rendezés czéljának a társulati jogviszonynak utóbb érintett alakulata jobban felel meg, a javaslat a későbbi ingatlanszerzésekre is ezt a jogi alakulatot teszi általában kötelezővé (25. §).
A javaslat gondoskodik arról, hogy a társulat a közös legelőre vonatkozólag a szükséges rendelkezési jogkörrel fel legyen ruházva, ez azonban ne terjedjen tul a megengedhető jogi határokon s egyuttal ne szolgálhasson a tagok összessége érdekeinek vagy a közérdeknek sérelmére (20-27. §). A javaslat a társulatot a tagoknak kötelékébe vont közös legelőbeli dologi joga alapján szervezi. A tagság alapja szerint a társulat két különböző alakulatához képest: a tulajdoni vagyon a használati illetőleg. A társulat ezen az alapon a dologilag jogosultak zárt körére szoritkozik, amelyben tagsági jogot mások felvétel utján sem szerezhetnek (28. §).
A rendezésnek egyik főczélja annak biztositása, hogy a közös legelő állandóan azoknak szolgáljon, akiknek gazdasági érdeke füződik használatához. Erre való tekintettel a javaslat oly intézkedésekről gondoskodik, hogy a legelőbeli illetőségek ne válhassanak üzleti czélt szolgáló összevásárlások vagy gazdasági értéküket csökkentő elaprózások tárgyaivá. Erre a czélra szolgál a javaslatnak az a szabálya, hogy az illetőségeknek élők közötti jogügylettel történő átruházásához rendszerint a társulat hozzájárulását kivánja meg (29. §), továbbá, hogy a társulatnak, a községnek és az államnak ebben a sorrendben az átruházás tárgyává tett illetőség tekintetében elővásárlási jogot biztosit (30. §). Minthogy azonban ily módon a tagoknak illetőségeik feletti rendelkezési joga lényeges korlátozást szenved, a javaslat gondoskodik arról is, hogy a tagnak meg legyen adva a lehetőség arra nézve, hogy az illetőségen nyugvó kényszertagság és az azon nyugvó társulati kötelezettségek viselésének terhe alól szabadulhasson, ha a társulat az átruházáshoz szükséges hozzájárulás megtagadásával a tagság és következményeinek egyéb módon való megszüntetését lehetetlenné tennék reá nézve. Evégből mondja ki a javaslat kiejezetten, hogy a tag a hozzájárulás megtagadása esetében lemondhat illetőségéről, mely a lemondással a társulatra száll (33. §). Ugyancsak a fentebb érintett gazdasági czélt szolgálja a javaslatnak az a további rendelkezése is, mely könnyitéseket tesz abban az irányban, hogy az illetőségeket végrehajtási eladásuk esetében is a társulat szerezhesse meg. (34. §). Az, hogy a javaslat az illetőségek megszerzésében a társulatot az elővásárlási jog biztositásával, a lemondással uratlanná vált illetőségeknek reáruházásával és a végrehajtási eladások tekintetében megállapitott könnyitésekkel kedvezésben részesiti, nem azt czélozza, hogy az illetőségek révén a legelő fokozatosan a társulat tulajdonává legyen, hanem csupán azt, hogy a társulat az illetőségeket tovább adásuk utján a legelő rendeltetésének megfelelően olyanoknak juttassa, akiknek a legelő használatához igazolt gazdasági érdeke füződik. A javaslat azért ebben az irányban is rendelkezik (32. §). A társulati tagság alapjául a legelőbbi illetőség szolgálván, önként következik, hogy a tagok abból eredő dologjogi természetü jogositványainak a társulat keretében is érvényesülniök kell. Ehhez képest a javaslat a tagok jogaiként azokat kifejezetten is elismeri (35. §). A társulat czélja azonban megköveteli, hogy e dologi jogositványok a tagok egyetemes érdekében bizonyos irányban a jövedelmeknek a társulati czélokra lekötésével és terhek megállapitásával korlátozhatók legyenek (36-39. §-ok.). Különösen ki kell emelni azt, hogy a javaslat a társulati kiadások fedezhetése czéljából oly járulékok kivetésére jogositja fel, amelyek törvénynél fogva dologi teherként terhelik a tagok illetőségét (40-41. §-ok.) Csakis ily uton lehet biztositani, hogy a társulat a tagok állattenyésztési érdekében hitel szerzésére képes legyen. Lehetővé kivánja tenni a javaslat azt is, hogy a társulat rendkivüli bevételeiből nagyobb beruházásokra is alkalmas alapot gyüjtsön. (42. §). A jogbiztonság érdekében szükséges, hogy a tagokat a társulat állandóan nyilvántartsa. Ezért rendeli a javaslat állandó, nyilvános névjegyzék készitését és vezetését; amit gyakorlati czélszerüség okából a javaslat a társulatra biz ugyan, de a hatósági felügyelet megállapitásával s a birói oltalom fenntartásával a jogbiztonság érdekének megfelelő biztositékokkal vesz körül s a változások hivatalból feltüntetésével gondoskodik arról is, hogy a névjegyzék a tényleges jogállapotnak állandóan megfeleljen (43-44. §-ok.).
VI. A javaslat harmadik fejezete a társulat szervezetére, alapszabályaira s feloszlására vonatkozó szükséges rendelkezéseket foglalja magában. E részben a javasalat az egyesületek szervezetének szokásos módját és a jogbiztonság követelményeit tartja szem előtt. Különös sulyt helyez a javaslat a közgyülés hatáskörének tüzetes megállapitására azoknak a legfontosabb feladatoknak kifejezett odautalásával, amelyek a tagok jogait és a legelők rendeltetését a legközvetlenebbül érintik (49. §) Számol a javaslat azzal is, hogy az itt szóbanforgó legelők részesei egyes esetekben csekélyebb szellemi és anyagi erejükkel nem lesznek képesek a törvény követelményeinek megfelelő társulati szervezetet létesiteni és fenntartani, miért is a hivatalból alakitandó társulatoknál (1-2. §) megengedi, hogy a tagok a társulati szervek hatáskörét, a közgyülés hátáskörébe tartozó legfontosabb ügyek kivételével, a községi közigazgatás szerveire ruházhassák át (56. §). Többnyire azok a közös legelők fognak ide esni, amelyeknek, mint különösen az urbéri és közbirtokossági legelőknek ügyei, eredetüknél fogva már eddig is szorosabb kapcsolatban állottak a községi közigazgatás feladataival. (V. ö. 1894:XII. tc. 10-21. §-ai) Habár a közös legelők jogviszonyai rendezésének czélja éppen a legelők fenntartására irányul, számolni kell mégis azzal, hogy egyes esetekben különös körülményeknél fogva a közös legelő egy részére vagy esetleg egészére nézve is szükségessé válhatik a társulati kötelék feloldása és ezzel az illető legelő vagy legelőrész tekintetében a társulatnak feloszlása. A javaslat erre tekintettel a feloszlás s annak következményei felől is rendelkezi, a feloszláshoz azonban minden esetben oly feltételeket kiván meg, amelyek biztositják, hogy egyfelől a társulat fennállásának érdekelt társulati hitelezők jogos érdekei, másfelől az állattenyésztés felsőbb szempontjai sérelmet ne szenvedjenek (58-59. §). A jogbiztonsághoz és a társulat czéljához füződő érdekek oltalmát
szolgálják a javaslatnak azok a rendelkezései, amelyek a fontosabb társulati rendelkezésekhez a földmivelésügyi minister vagy a közigazgatási bizottság jóváhagyását kivánják meg (60. §), szükség esetére rendelkezési jogot adnak a közigazgatási bizottságnak (61. §), a társulat határozatai ellen pedig jogorvoslatot engednek a közigazgatási bizottsághoz és ettől a földmivelésügyi miniszterhez (62., 63. §). Utolsó sorban pedig a társulatnak törvényellenes rendelkezése, határozata és intézkedése ellen a jogok védelmére fenntartja a javaslat a birói utat (64. §).
VII. A javaslat negyedik fejezetében a társulatot, minthogy működése a közérdeket közvetlenül érinti, állandó szakfelügyelet alá helyezi, melyet első fokon a közigazgatási bizottságnak erre a czélra alakitott gazdasági albizottsága, s végső fokon a földmivelésügyi miniszter gyakorol. Ezenfelül a társulat működését a közigazgatási hatóságok is ellenőrizni kötelesek. Annak biztositására, hogy a társulat müködése a törvénynek és czéljának megfelelő legyen, a felügyelő hatóság az ellenőrzés jogán felül hatályos rendelkezési jogkörrel is fel van ruházva.
VIII. A javaslat ötödik fejezete végül több különféle rendelkezést foglal magában, amelyek az állattenyésztés érdekeit a közös legelők jogviszonyainak fentebb főbb vonásokban ismertetett rendezésén tulmenően intézkedésekkel kivánják előmozditani.
Végül a javaslat annak megelőzésére, nehogy esetleg egyes érdekeltségek a javaslatnak törvényerőre emelkedéséig is czélzatát meghiusithassák, bizonyos határig visszaható erővel ruházza fel egyes rendelkezéseit.
IX. A javaslat a közös legelők jogviszonyainak rendezésében nem terjeszkedik ki telekkönyvezésük módozatainak általános reformjára. A közös legelők telekkönyvezése tekintetében fennálló állapot, amely szerint közös legelőink majd az egyéni illetőségek kitüntetése nélkül vagy csupán lajstromszerü kitüntetésével, majd az illetőségeknek egyéni betétekbe (telekjegyzőkönyvekbe) is felvételével vannak telekkönyvezve, nem megfelelő ugyan s azért is már a telekkönyveknek birtokrendezés következtében történő átalakitásával, általános helyesbitésével és betétek szerkesztésével kapcsolatosan az illetőségeknek betétekre egyénenként való felvétele utján a telekkönyvezésnek egységes módja van megállapitva; s habár kétségtelen az is, hogy tüzetes megfontolást kiván az a kérdés is, vajjon a telekkönyvezésnek ezen most érintett egységes módja helyett is nem volna-e kivánatos az egyéni illetőségek telekkönyvi kitüntetésének valamely más, czélszerübb módját megállapitani azokra az összes közös legelőkre kiterjedőleg, amelyekre vonatkozó - a telekkönyvben e jelen javaslat törvényerőre emelkedésekor már feltüntetett - egyéni illetőségeknek további telekkönyvezése a javaslat 4., 23. és 25. §-ában foglalt rendelkezések daczára sem lesz a jövőben mellőzhető: a javaslat mégis a közös legelők jogviszonyainak ebben az irányban való rendezésére nem kivánt kiterjeszkedni a következő megfontolások alapján. Ez a kérdés nem tartozik szorosan a javaslat kertében. Az a czél, melyet a javaslat a tervezett rendezéssel elérni kiván, megvalósitható a telekkönyvezés mai rendszere és módozatai alapján, az idevágó szabályoknak lényegesebb változtatása nélkül is. Erre a czélra a közös legelők anyagi jogviszonyainak a fentebb vázolt irányban keresztülvitt rendezése már önmagában is elegendőnek mutatkozik annál inkább is, mert a javaslat 23. §-ának rendelkezésénél fogva az egyéni illetőségeknek telekkönyvezése még számos olyan esetben is, hol ezek e törvény életbelépésekor már különben telekkönyvezve is voltak, meg fog szünni és mert a 4. és 25. § rendelkezésénél fogva azokban az esetekben, amelyekben az egyéni illetőségek még telekkönyvezve nincsenek, azoknak a telekkönyvben való kitüntetése a jövőre nézve ki lesz zárva. Emellett a telekkönyvben máris feltüntetett s igy esetleg továbbra is telekkönyvezés tárgyát tevő egyéni illetőségek telekkönyvezése módozatainak mélyrehatóbb változtatása, nemcsak hosszabb időt és jelentékeny költséget is igényel, hanem a jelen javaslat keretében már csak azért sem volna helyesen keresztülvihető, mert a telekkönyvezésnek érintett módozatai nem csupán a közös legelőkre, hanem a közös erdőkre és a közös nádasokra is vonatkoznak és igy alig volna igazolható, hogy a javaslat, mely a közös legelők jogviszonyainak rendezésére szoritkozik, a telekkönyvi alaki jognak szabályait csupán a közös legelők tekintetében változtatná meg vagy pedig, hogy egyuttal kiterjeszkednék a javaslat tárgyi körébe szorosan nem tartozó közös erdők és közös nádasok tekintetében fennálló telekkönyvi szabályok reformjára is, jóllehet ez a javaslat elé tüzött czél érdekében nem okvetlenül szükséges. Ezért tehát a javaslat ugy találta, hogy amennyiben az érintett osztatlan közös ingatlanokra vonatkozó alaki telekkönyvi jogszabályok reformja indokolt lenne is, czélszerübb lesz ezt a kérdést külön szabályozás keretében megoldai.
X. Nem terjeszkedik ki a javaslat a közös legelőkre vonatkozó jogviszonyok szabályozásában arra a kérdésre sem, hogy a közös legelő és annak használata, kiket s milyen részben illet meg. Ezt a kérdést a jogviszonyok eddigi kialakulásával elintézettnek kell tekinteni. Ha egyes esetekben a jogosultság vagy a részesedés arány kétséges lenne, csak alanyi bizonytalanságról lehet e tekintetben szó, amelyet a biróság lesz hivatva adott esetben elháritani. Maradnak tehát josotsultak a társulatban is azok, akik a fennálló jogszabályok értelmében jogosultak voltak és joguk csak a gyakorlás módja tekintetében módosul annyiban, amennyiben ez a szem előtt tartott czél érdekében elkerülhetetlenül szükséges.
XI. Felmerülhet az a kérdés, hogy a javaslat a közös legelőkre vonatkozólag megállapitott szabályozást a közös erdőkre miért nem terjesztette ki. Az a körülmény ugyanis, hogy a közös erdők rendszerint ugyanazokat a részeseket illetik, akik a közös legelőknek társtulajdonosai s a rendelkezési jog szempontjából ezek tekintetében is lényegileg ugyanazok a nehézségek forognak fenn, amelyek a közös legelők tekintetében fennállanak, mindenesetre arra utalna, hogy a javaslatban tervezett szabályozás előnyei reájuk is kiterjesztessenek. Nem hagyható azonban figyelmen kivül, hogy a közös erdők birtokosainak az 1898:XIX. törvénycikkben megvalósult szervezésnél a törvényhozás oly utra lépett, mely a közös erdők tekintetében a fejlődésnek önálló alapját és irányát vetette meg. Az erdőbirtokosságoknak ezen az alapon már legnagyobb részben véglegesen befejezett s a gyakorlatban is már gyökeret vert szervezete a közösen használt erdők kezelésével és használatával kapcsolatos gazdasági ügyeket már a miniszterileg jóváhagyott ügyviteli szabályzatok értelmében általában közmegnyugvással intézi. Az egyedüli érdek, amely az 1898:XIX. tc. II. czimének kiegészitését szükségessé tenné az, hogy az idézett törvény 30. §-a az abban kitüzött czélt nem biztositja kellőképen és nem is biztositja mindaddig, amig az erdei közbirtokosságok és volt urbéres birtokosságok szintén fel nem ruháztatnak a jogi személyt megilető jogokkal. Ezenkivül az eddigi tapasztalatok szerint még az volna kivánatos, hogy a községi közegek közremüködését ugy, miként azt e javaslat a közös legelőkre teszi, a közös erdők ügyeinek intézésénél is biztositsuk s a hatósági felügyeletet e javaslat mintájára hatályosabbá tegyük. A közös legelőkre vonatkozó javaslat minden intézkedésének a közös erdőkre való egyszerü kiterjesztése nem is volna megengedhető, mert ebben az esetben az eddigi nagy fáradsággal végzett s a gyakorlatba már eredményesen átvitt szervezési munkálatokat kellene - minden kényszeritő szükség nélkül - megsemmisiteni.
A kiterjesztés helyesen csak a jelen javaslat több irányu változtatásával lehetsége. Ebben az irányban tehát, amennyiben a kiterjesztés kivánatosnak és megvalósithatónak mutatkozik, a szabályozást, amelynek különben is az 1898:XIX. tc. idevágó rendelkezéseihez kell alkalmazkodnia, czélszerübb lesz egy külön törvény számára fenntartani. A kérdés megoldásának egy későbbi törvény számára fenntartása gyakorlati szempontból sürgős érdeket nem igen érint, mert az erdőközösségeknél a haszonvételek szolgáltatván a birtokosság számára a gazdaságilag értékesebb vagyontárgyat, a birtokosság szervezetének erre vonatkozólag már is meglevő jogköre a sürgős szükségleteket megfelelően kielégitheti.
XII. A javaslathoz mellékelt statisztikai táblázatok a telekkönyvek adatai nyomán készültek és a volt urbéres, a közbirtokossági és más hasonló jellegü összes közösségekre vonatkozó adatokat tartalmazzák, tekintet nélkül arra, vajjon a közösség rendeltetése csupán a közös legeltetés lehetővé tétele vagy pedig más irányu közös gazdálkodás is (pl. közös erdőkezelés).
Az I. táblázat a közösségek számát vármegyénkint mutatja részletezve, gazdasági rendeltetésük és telekkönyvezésük módozatai szerint. Az országban tehát mindössze 10,369 volt urbéres, közbirtokosság és más hasonló jellegü közösség található. Ezek közül tisztán legelőközösség 4060; azoknak a legelőközösségeknek száma, amelyeknek közös erdejük is van, 3816. Vagyis a közösségekből összesen 7876 fog e javaslat alá esni s közülük mintegy 2226 fog már a törvénynél fogva a javaslat 23. §-a értelmében telekkönyveztetni. A II., III. és IV. táblázat a közösségek telekkönyvi tulajdonában levő összes ingatlanok területét tünteti fel; és pedig a II. táblázat országrészek, a III. vármegyék, a IV. telekkönyvi hatóságok szerint a művelési ágaknak megfelelő részletezéssel.
Ezek a táblázatok azt mutatják, hogy a javaslat 1. §-ának 1., 2. és részben 3. és 5. pontja alá mintegy 1.400,008 kataszteri hold közös legelő esik; de a javaslat 26. §-ának rendelkezésénél fogva jó részben ide kell még számitani a 48,942 kataszteri hold kiterjedésü szántókat és a 31,130 kataszteri hold kiterjedésü közös réteket is. Ugy, hogy ezekben a táblázatokban feltüntetett ingatlanokból mintegy 1.480,000 kataszteri hold fog ennek a törvénynek rendelkezései alá esni. Az 1911. évi állatösszeirási adatok ezzel szemben 1.780,000 kataszteri holdra teszik a közös legeltetésre használt volt urbéres és közbirtokossági ingatlanokat. Csakhogy ebben a számban benne vannak azok az erdőterületek is, amelyeket az urbéri rendezéskor a volt urbéreseknek legelőilletőség fejében adtak ki és amelyek az 1898:XIX. tc. 1. §-ának c) pontja értelmében a most idézett törvény rendelkezései alá vonattak. Ezeknek területe 58,385 kataszteri holdat tesz ki. Ha ezt a területet levonjuk az 1.780,000 kataszteri holdból, akkor még mindig jelentékeny különbség jelentkezik a II., III. és IV. táblázatokban legelő, szántó és rét felirásu hasábok alatt feltüntetett számok végérvényével szemben. Az eltérést megmagyarázza azt, hogy mint ismeretes, a helyszineléskor készült telekkönyvekből az egyes földrészletek területe sokszor teljesen hiányzik, vagy ha nem is hiányzik, a területre vonatkozó - sokszor csak bemondásra felvett - telekkönyvi adatok nem olyan pontosak, mint az ujabb kataszteri felmérések eredményei, amelyek az ingatlanokat a telekkönyvben feltüntetett területnél rendszerint nagyobbnak mutatják. Az 1911. évi állatösszeirás adatai szerint a birtokosok legeltetésre önként közösben hagytak 473,000 kataszteri holdat. Ez a terület a 2. vagy a 3. § alapján fog e javaslat alá vonatni. Az 1911. évi állatösszeirásban kimutatott 445,000 kataszteri hold közösben bérelt legelők egy része, az t. i., amelyet a
Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetségétől vagy annak közvetitésével legalább tiz évre vettek bérbe, a javaslat 78. §-ában adott felhatalmazásnál fogva lesz ennek a javaslatnak a keretébe vonható.
Az 1. § kimeritően sorolja fel a közös legelőknek azokat a kategóriáit, amelyeknél a részesek közvetlenül a törvénynél fogva kötelesek lesznek társulattá alakulni. Az egész rendezés sulypontja az 1. és a 2. pont alá eső legelőkön van. Ezek a legelők, amelyek nagy gazdasági értéket képviselnek, amennyiben a vonatkozó telekkönyvekből vett adatok szerint mintegy másfél millió kataszteri hold területet foglalnak el, még az 1848 előtti birtokviszonyokból maradtak fenn, tulnyomólag a kisbirtokos osztály állattenyésztési érdekeit szolgálják és fenntartásuknak szüksége ép azért eléggé nem hangsulyozható. A tervezett rendezés ezeknél a közösségeknél nem is érinti különösebben részesek jogait. Ezek a közösségek azok, amelyeknél a törvény - amint erre az általános indokolás során (85. l.) és a 16. § jegyzetében már utalás történt - fokonkint mind jobban és jobban máris megszoritotta a részesek rendelkezési jogát. Ugyanannyira, hogy ezeknél a rendezés további korlátozást már nem jelent, hanem ellenkezőleg, csak a szükséges biztosítékokat teremti meg arra nézve, hogy a részesek a kényszerközösségben is megtalálják érdekeik kellő kielégitését. Az 1. pont alá esnek a volt urbéresek részére közösben elkülönitett legelők akkor is, ha azok a telekkönyvi helyszinelésre vonatkozó szabályok értelmében a község (urbéri község) nevére lettek telekkönyvezve és annak nevén állanak még a törvény életbeléptekor is. A közbirtokossági legelőknél (2. pont) a tárulattá alakulás kényszeréről önként érthetőleg csak annyiban lehet szó, amennyiben még arányositás alá esnek, vagy arányositás alkalmával közösben maradtak, vagy maradnak; mert ha az arányositással a közösség is megszünt a közbirtokosok között, azt visszaállitani már nem lehetséges. Nem szorul bővebb indokolásra a § abban a részében sem, amelyben a 3. és 4. pontban emlitett, ujabban keletkezett, vagy ezután keletkező legelőkben részes feleket is, törvénynél fogva társulatba kényszeriti. A 3. pontban emlitett legelőknél a viszonyok teljesen hasonló képet mutatnak az 1. és 2. pontban emlitettekkel. A részeseknek száma itt is igen nagy, hisz a legelőt a becsholdak arányában hasitják ki a tagositandó területből s igy abban érdekelt a községbeli egész birtokosság, másfelől a közösségben maradás kényszerét a törvény (1908:VII., 1908:XXXIX. tc.) ezekre nézve is már megállapitotta még arra az esetre is (1894:XII. tc. 12. §-a), ha az ujabb tagositási törvények hatálybalépése előtt keletkeztek. A 4. pontban emlitett legelőknél pedig az, hogy a törvényhozás az állami segély fejében s annak biztositására a részeseket az eredményes működésnek különben is előfeltételét képező társulati kötelékbe kényszeriti, méltánytalannak nem mondható.
Ha és a mennyiben a részesek az 1-4. pontok alá eső legelő helyébe mást szereztek, a régi közös legelő helyébe lépett uj közös legelőknek az 1. § alá vonása a helyébelépés természetszerü folyománya. A kiegészitésül szerzett legelőre nézve pedig igen nagy bonyodalmak felidézése nélkül nem is lehetne más rendezést keresztülvinni, mint azt, amely arra a legelőre nézve kötelező, amelyhez a kiegészitő legelő tartozik. Feltétele azonban ennek az, hogy az uj legelőt a § 1-4. pontjainak valamelyike alá eső legelő részesei szerezték, mert különben az, hogy többen összeállva szereztek ily legelőt, a társulat kényszerü megalakitásának kimondását nem igazolhatná. Az ily legelő tekintetében tehát a társulattá alakulás csak a 3. § értelmében történhetik.
Az önkéntes egyesületté szervezkedés, melynek jogi erejéhez különben is kétség fér, nem zárhatja ki azt, hogy a részes felek a javaslat értelmében alakuljanak át társulattá. Kétség elháritására czélszerünek látta a javaslat ennek kifejezett kimondását. Ezek a közösségek tehát szintén kötelesek lesznek a jelen törvény értelmében szervezett társulattá alakulni, amit szükségessé tesz különben is a felügyelet szempontjából kivánatos egyöntetü szervezésnek szempontja. Az uj rendezés reájuk azzal a nagy előnynyel fog járni, hogy a mai jogállapottal szemben egészen kétségtelen törvényes alapra fogja helyezni a részesek szervezetét.
A megalakulásra a javaslat 6. §-ának első bekezdése egy évi határidőt szab. A megalakulásig terjedő időre a 84. § tartalmazza a szükséges átmeneti rendelkezést.
Az a szabály, hogy a társulattá alakulást a részeseknek illetőségük szerint számitott többsége is kérheti, még korántsem jelenti azt, hogy a megalakulást ez alapon okvetlenül el kellene rendelni. A földmivelésügyi miniszter ebben az esetben is épugy, mint akkor, ha a társulattá alakulás elrendelése iránt a törvényhatóság tiszti ügyésze, vagy a gazdasági felügyelőség tesz előterjesztést, szabadon fogja mérlegelhetni, vajjon társulattá alakulásra adott esetben csakugyan szükség van-e. Döntő e részben az, hogy a társulattá alakulás a közösségből folyó ügyek vitelére a társtulajdonosok nagyobb számánál fogva, vagy az állattenyésztés érdekében egyéb okból kivánatos-e.
Minthogy a társulattá alakuláshoz a javaslat harmadik jogszerzőkkel szemben is kiván joghatásokat füzni, gondoskodni kellett arról, hogy az elrendelés ténye a telekkönyv közhitelességére való tekintettel a telekkönyvből is kitünjék. Szükség van erre különösen a 85. § szempontjából, amely szerint azokat az ingatlanokat, amelyekre nézve a földmüvelésügyi miniszter a társulattá alakulást a 2. § alapján elrendelte - a vagy területük egy részét - a társulat megalakulásáig is csak a földmivelésügyi miniszter jóváhagyásával lehet jogügylettel elidegeniteni vagy megterhelni és csak ily jóváhagyással szabad bérbe adni, haszonbérbe adni, felosztani vagy gazdasági rendeltetésükben megváltoztatni. Ennélfogva kimondja a javaslat, hogy a társulattá alakulás elrendelését a telekkönyvben fel kell jegyzeni. Önként érthető, hogy ha a feljegyzés alapja vagy czélja megszünt, a feljegyzést törölni kell. Kétségek elháritására ezt a javaslat a szóbanjöhető eseteknek megfelelően kifejezetten is kimondja. A feljegyzésre és törlésre vonatkozó eljárást a 84. § szerint az igazságügyminiszter rendelettel fogja szabályozni.
Tárgyi ismérvek szerint nem lehet előre meghatározni a közös legelőknek mindazokat a kategoriáit, amelyek tekintetében a tervezett társulati szervezetre gyakorlatilag szükség lehet, ezért a 3. § feljogositja a földmivelésügyi minisztert arra is, hogy a társulattá alakulást más, az 1. és a 2. § alá nem eső közös legelők részeseire nézve is elrendelhesse, ha ez a közösség érdekében kivánatosnak mutatkozik. Tekintve azonban, hogy ezeknek a közös legelőknek a társulati kényszer alá vonása a mai jogállapottal szemben a társtulajdonosok szabad rendelkezési jogának lényeges korlátozását jelenti, a § a társulattá alakulás elrendelésének érvényét attól teszi függővé, hogy a társulattá alakulást a társtulajdonosoknak minősitett, - illetőségeik szerint számitott két-harmadrésznyi többsége kivánja. Emellett a § második bekezdésében iránymutató szabályként megjelöli azokat az egyéb feltételeket is, amelyek mellett a társulattá alakulás elrendelése igazolt lehet, anélkül azonban, hogy e feltételeket az elrendelés érvényességéhez is megkivánná.
Minthogy főként a régibb eredetü közös legelőknél előfordulhatott az, hogy hatósági engedély nélkül tényleg keresztülvitt felosztás vagy foglalás következtében egészen vagy részben kiestek a közös birtoklásból és a kellő szervezet hiányában vagy mulasztásból nem történt lépés a birtok visszaszerzésére; s minthogy oly közös legelők, amelyek az urbéresek közönségét illették, a telekkönyvben több esetben tévesen a politikai községnek vagy más nevére vétettek fel: a törvénynek gondoskodnia kell arról, hogy a birtok visszaszerzése és a telekkönyv kiigazitása iránt a szükséges jogi lépések a közös legelő jogviszonyainak rendezése végett megtétessenek.
Kétség esetében czélszerü lesz a jogállapotot lehetőleg már előre tisztázni és ehhez képest az egyes esetek körülményeihez képest a birtokkeresetet vagy a tulajdoni keresetet meginditani, amennyiben pedig a közösen birtokolt ingatlan tévesen másnak a nevén áll, a telekkönyvi jogállapotnak anyagi joggal való összhangbahozatala érdekében a telekkönyv kiigazitása iránti eljárást folyamatba tenni. Számolni kell azonban azzal a lehetőséggel, hogy a részesek a törvény czéljának meghiusitása érdekében saját jól felfogott érdekük ellenére is késni fognak a szükséges lépések megtételével; a 4. § ezért is megadja a 65. §-ban emlitett felügyelő hatóságnak azt a jogot, hogy a megyei tiszti ügyésznek, esetleg más ügyvédnek még a társulat megalakulása előtt is megbizást adhasson a közös tulajdoni jog érvényesitésére.
Azokban az esetekben, amelyekben a volt urbéresek közös legelője a helyszinelésnél követett eljárás eredményekép még ma is a község nevén áll, a legtöbb esetben feltehetőleg per nélkül is sikerülni fog annak kimutatása, hogy a telekkönyvi felvétel hibás. Ilyen esetekben elő fog állhatni annak szüksége, hogy a közös legelő tulajdonát a részesek javára még akkor kell bekebelezni amikor a társulat még nem alakult meg és a megalakulásig esetleg hosszabb idő telhet el. Eltérő külön rendelkezés hiányában a tulajdonjog bejegyzésének a telekkönyv általános elvei szerint a társtulajdonosoknak és illetőségeiknek egyéni kitüntetésével kellene keresztülvitetnie. Ez az eljárás azonban ellentétben állana a tv. czélzatával. A tv. ugyanis, amit fentebb (88. l.) emlitve volt, több szempontból, különösen a jogviszonyban egyszerüsitése és áttekinthetősége érdekében előmozditani kivánja azt, hogy ott, ahol ennek nincs jogi akadálya, a közös ingatlan tulajdona a társulatra szállhasson át (23. §). Ez azonban leginkább csak ott lesz lehetséges, ahol a telekkönyvben a közös legelő a társtulajdonosok és illetményeik egyéni kitüntetése nélkül van a telekkönyvben a jogosultak javára felvéve. Mihelyt ugyanis a társtulajdonosok és hányadaik ki vannak tüntetve, közel fekszik a veszély, hogy egyik vagy másik társtulajdonosnak a hányadát megterhelik, ami azután esetleg utjában állanak az emlitett czél megvalósitásának. Ezt akarja elkerülni a 4. §, amikor második mondatában azt jelenti ki, hogy - akár a telekkönyvbe bejegyzett személy engedélye, akár az ellene inditott per során hozott itélet alapján kell majd a törvény életbeléptetése után az annak hatálya alá eső valamely ingatlan tulajdonjogát a társtulajdonosok javára bejegyezni, - ennek a bejegyzésnek a társtulajdonosok közös elnevezése alatt az illetőségek egyéni kitüntetése nélkül kell megtörténnie.
A § nem rendeli ugyan kifejezetten, de a fent kifejezettek alapján a javaslat czéljából önként következik, hogy oly közös legelők tekintetében, amelyeknél eddig az egyéni illetőségek a telekkönyvben kitüntetve nem lettek vagy azokra harmadik személyek még jogokat nem szereztek, a törvény életbeléptetése után nem nyerhetnek többé alkalmazást telekkönyvi jogunknak azok a szabályai, amelyek a telekkönyvi átalakitás, általános telekkönyvi helyesbités és telekkönyvi betétszerkesztés esetére a volt urbéresek részére közösben elkülönitett legelőknek, valamint az általuk közös legelőik kiegészitésére nem urbéri uton szerzett közös legelőknek és végül a közbirtokossági legelőknek olyan telekkönyvezését irják elő, amelynek eredményként a telekkönyv kitünteti az egyes jogosultakat és illetményeik nagyságát. A javaslat czéljából az következik, hogy a jövőben minden olyan esetben, amelyben a törvény életbelépésekor az egyéni illetőségeket a telekkönyv még fel nem tünteti, a közös legelő tulajdonát a társulat megalakulása előtt, - a telekkönyvezés eddigi szabályainak mellőzésével - a 4. § szabályának megfelelően kell a telekkönyvbe bevezetni. Erről az igazságügyminiszter rendeleti uton fog intézkedhetni.
Ez a szabály nem kényszeritő jellegü, mert az egyes esetek körülményei a §-ban emlitett előfeltételek fennforgása mellett is több társulat alakitását tehetik indokolttá. Van-e erre szükség, ezt a társulattá alakulásnál a viszonyok figyelembevételével a felügyelő hatóság fogja mérlegelni.
A 7-16. §-okhoz
A 7-16. §-ok a társulat megalakulásának folyamatát szabályozzák. E helyütt csupán a főbb szempontok kiemelése mutatkozik szükségesnek.
A társulat létrejövetelének első alapitó cselekménye épp ugy mint más egyesületeknél is: az alakuló közgyülés, amelyen a társulat létrejöveteléhez mellőzhetetlenül szükséges előfeltételeknek, nevezetesen a jogosult tagok körének és szavazati jogának, valamint a szervezetnek, az alapszabályoknak megállapitása történik. Az alakuló közgyülés előtt a dolog természete szerint gondoskodni kell a tagok névjegyzékének összeállitásáról és az alapszabályok tervezetének elkészitéséről.
Ami a tagok névjegyzékét illeti, szükség van egy olyan társulati nyilvántartásra, amely a társulati ügyek intézésében való közremüködésénél, de minden egyéb vonatkozásban is a társulattal szemben a tagság igazolását adja.
Szükség van egy ilyen nyilvántartásra, daczára annak, hogy a tagság a közös ingatlanban való tulajdoni részesedésen alapszik és hogy a telekkönyvben olyan nyilvánkönyv áll rendelkezésre, amely hivatva van tulajdoni részesedésre felvilágositást adni. Szükség van reá, mert a telekkönyv a szóbanforgó felvilágositást nem fogja minden esetben megadhatni azért, mert az 1. § alá eső közös legelők egy része a társtulajdonosok és illetőségeik kitüntetése nélkül van és lesz telekkönyvezve és mert az 1. § alá eső közös legelők másik részénél a telekkönyv tartalma annyiban, amennyiben a társtulajdonosokat és illetményeiket ki is tünteti, a tényleges helyzetnek sokszor nem felel meg azért, mert az időközi jogváltozások a telekkönyvben nem mindig lettek keresztülvezetve. De még ott is, ahol a telekkönyv egyébként a társulati nyilvántartás czéljának meg is felelne, gyakorlatilag szükséges, hogy a tagokat és jogosultságuk arányát feltüntető jegyzék, amelyre a közgyülések tartásánál és a társulat működésénél állandóan szükség van, a társulat birtokában legyen.
Ami a névjegyzék összeállitásának módozatait illeti, minthogy ez a névjegyzék további vezetésével is szorosan összefügg, ezt a 43. § szabályozza. E helyütt csupán azokról a kérdésekről rendelkezik a tv. amelyek a társulat megalakulásának folyamatára tartoznak. Minthogy a társulat életében a tagok jogosultságának megállapitása szempontjából a névjegyzéknek nagy jelentősége van, gondoskodni kell arról, hogy a névjegyzék kellő körültekintéssel s a szükséghez képest a felügyelő hatóságnak közremüködése mellett készüljön és hogy az érdekelteknek módja legyen már a társulat megalakulásánál a névjegyzéknek esetleges hibáival szemben jogaikat érvényesiteni. Ennek megfelelően a tv. a névjegyzék készitésénél gondoskodik a szükséges nyilvánosság megóvásáról és arról, hogy a tagok ellene felszólalással élhessenek s módot nyujt arra, hogy a tévedéseket már az alakuló közgyülés helyrehozhassa. A felszólalásra a javaslat nem is tűz határidőt s annak tért enged mindaddig, amig az alakuló közgyülés a névjegyzéket nem hitelesitette. A felszólalás módozatait a végrehajtási rendelet fogja tüzetesebben szabályozni.
A társulat megalakitásának másik fontos mozzanata az alapszabályok megállapitása. Az alapszabályok feladata a társulat szervezetének tüzetes szabályozása. A törvény ugyanis csak főbb vonásaiban szabhatja meg a társulat szervezetét, szem előtt tartásával annak, hogy a törvényben megszabott szervezeti szabályoknak minden társulatra alkalmazást kell találniok. Ezeknek az egyes társulatok különleges viszonyaihoz illő és szükségleteihez mért szabályokkal való kiegészitését magukra a közvetlenül érdekeltekre kell bizni.
Habár a javaslat a társulat megalakitását az 1. és a 2. § gyakorlatilag legfontosabb eseteiben nem bizza a részes felek tetszésére, amennyiben a 14. §-ban megfelelően gondoskodik arról, hogy a társulat megalakulása szükség esetében a részes felek közremüködése nélkül is végbemehessen, természetszerüleg mégis nagy sulyt helyez a részes felek közremüködésére.
A 9. § első bekezdése ezért az alakuló közgyülés határozatképességéhez a részes felek közül legalább annyinak jelenlétét kivánja meg, hogy az illetőségeik aránya szerint számitott szavazatok az összes illetőségekre eső szavazatoknak legalább felét kitegyék. Ebben a tekintetben nem tesz különbséget az, hogy a megjelent részes fél illetőségére nem esik-e az összes szavazatoknak több mint egy negyede és hogy ehhez képest az ő szavazati joga nem fog-e az 54. § harmadik bekezdésének korlátozó rendelkezése alá esni.
Ha a részes felek az első izben egybehivott alakuló közgyülésen nem jelentek meg a határozatképességhez szükséges számban, az ujabban egybehivott közgyülésen elegendő lesz a jogosultak egy negyedrészének jelenléte.
Ha a részesek nemtörődömsége folytán az ujabban egybehivott közgyülés sem lenne határozatképes, a névjegyzék összeállitása és az alapszabályok megállapitása iránt a 14. § szerint hivatalból történik meg a szükséges intézkedés.
A közgyülés elnökének, a törvényhatóság tiszti ügyészének és a gazdasági felügyelőségnek adott panaszjog nemcsak a közérdeknek, hanem a társulatba kényszeritett részes felek érdekeinek védelmét is czélozza, akik maguk esetleg nem tudnák érdekeiket kellően érvényesiteni.
Annak meghatározására, hogy az alakuló közgyülés határozatainak kihirdetése minképpen történjék, a javaslat közelebbi utmutatás adását nem tartotta szükségesnek. Kihirdetés alatt a helyben szokásos módon való közhirré tételt kell majd érteni, ami felől egyébiránt a végrehajtási utasitás fog részletesebben rendelkezni.
A névjegyzék ellen irányuló panasz felett a közigazgatási bizottság, az alapszabályok elleni irányuló panasz felett a földmivelésügyi miniszter határoz (12. §). A közigazgatási bizottságnak itt szóban forgó tennivalóját, annak a 70. § értelmében szervezendő gazdasági albizottsága fogja ellátni.
A 15. § arról gondoskodik, hogy a tagok névjegyzékének és az alapszabályoknak egy egy példánya a társulaton kivül meg legyen mindazoknál a hatóságoknál, amelyeknek arra a felügyelet gyakorlása szempontjából szükségük van. Az alapszabályoknak a telekkönyvi hatóságnál őrzése azért szükséges, hogy azok, akik a közös legelőre vonatkozólag jogügyletbe kivánnak bocsátkozni, a telekkönyv megtekintése alkalmával ott helyben, további utánajárás nélkül mindjárt a társulati szervezetnek harmadik személyek szempontjából jelentőséggel biró részleteiről is tudomást szerezhessenek. E mellett gondoskodás történt (17. §) arról, hogy magának a közös legelőnek telekjegyzőkönyvében (telekkönyvi betétében) megfelelő utalás történjék arra, hogy a társtulajdonosok társulattá vannak szervezve.
A társulat megalakulásával a közös legelő jogviszonyai lényeges változáson mennek át. Ezentul a közös legelő társtulajdonosai nem rendelkezhetnek többé ugy mint eddig, mert a rendelkezés joga helyettük a legtöbb vonatkozásban a társulatra száll át. Ezenfelül a tv. a részes feleket a tulajdonból folyó jogositvány szabad gyakorlatában még annyiban is, amennyiben a rendelkezés joga nem is megy át a társulatra, igy különösen a társtulajdonosi illetőség átruházásában az elővásárlási jog utján, több irányban lényegesen korlátozza. Ennélfogva a forgalom bizottsága érdekében szükséges, hogy a társulattá alakulás ténye a telekkönyvben ki legyen tüntetve.
Minthogy bizonyos esetekben a 24. § értelmében a közös ingatlan tulajdonjogát a telekkönyvben magának a társulatnak javára fogják bejegyezni, ki kell mondani, hogy ilyen esetekben a 17. § első bekezdésében érintett külön feljegyzésre nincs szükség.
A társulat jogi személyiségét a jogképesség kimondásával a jelen § állapitja meg, nagyobb világosság kedvéért ugy, amint hasonló tárgyakról rendelkező törvényeinkben szokásos (v. ö. p. o. 1885:XXIII. tc. 69. §-át; 1888:XIX. tc. 30. §-át) a jogképesség jelentőségét és következményeit külön is kiemelvén. Minthogy a társulat létrejöveteléhez szükséges jogcselekmények az alapszabályok miniszteri jóváhagyásával, s illetőleg a 13. § és 14. § értelmében miniszteri rendelkezéssel történt megállapitásával befejezést nyernek, a jogképesség kezdetéül a tv. ezt az időpontot jelöli meg, amely időpontban a társulatot a jogképesség minden további hatósági kijelentés nélkül törvénynél fogva megilleti. Igaz ugyan, hogy az alakulás folyamatához a javaslat 16. §-a értelmében még további cselekmények, nevezetesen az alapszabályok kihirdetése és a társulat közegeinek megválasztása is szükségesek, minthogy azonban ezek csupán a társulat működhetésének, tehát cselekvőképességének előfeltételei, nincs semmi ok arra, hogy a jogképesség elnyerése is erre a későbbi időpontra tolassék ki, sőt tekintettel arra, hogy a 17. § értelmében szükséges telekkönyvi bejegyzés már előbb megtörténhetik, mielőtt az alapszabályok kihirdettettek és a társulati szervek megválasztattak volna, a jogi forgalom biztossága érdekében egyenesen szükséges is, hogy a telekkönyvi bejegyzés időpontjában, amidőn a társulatra esetleg, nevezetesen a 24. § esetében, a tulajdonjog is bejegyzendő, a társulat már mint jogképes személy fennálljon és a törvénynél fogva reászálló jogok és kötelezettségek alanyaként szerepelhessen.
A tv. iránymutató szabálylyal külön is megszabja a czél érdekében szükséges működés általános irányát és határait, amelyekhez a társulat ügyeinek intézésénél a társulati szerveknek szorosan alkalmazkodniok s erre a felügyelő hatóságok által is szorittatniok kell. Önként értetvén, hogy egyébként ez a szabály nem nyer harmadik személyekre is feltétlenül kiható és az ügyletek érvényét velük szemben érintő jelentőséget.
A társulat kötelékébe vont közös legelőre vonatkozólag a társulat jogviszonyának kétféle alakulata van. Az egyik alakulat szerint a közös legelő nem megy át a társulat tulajdonába, hanem mint osztatlan közös tulajdon a társulat fennállása alatt is a társtulajdonosoké marad. A másik alakulat szerint bizonyos szorosan megszabott előfeltételek meglétében a közös legelő a társulatnak a tagok dologi jellegü használati illetősége által korlátozott tulajdonává lesz s ugyanebbe a viszonyban jut minden ingatlan, amelyet a társulat szerez.
Az első alakulatról a 20-22. §-ok rendelkeznek. Bár kétségtelenül a jogi forgalom érdekében több előnynyel jár az, ha a közös legelő szorosan megszabott korlátozásokkal a társulat tulajdonába megy át, mindazonáltal ezt az alakulatot általánositani azért nem lehet, mert a közös legelők telekkönyvezése a legtöbb esetben már akként van keresztülvive, hogy a részesek illetőségei egyéni társtulajdonosi illetőségekként vannak felvéve s reájuk vonatkozólag sok esetben harmadik személyek telekkönyvileg biztositott jogokat is szereztek, ennélfogva ilyen esetekben az érintett tulajdoni változásnak kötelezővé tétele e harmadik személyek szerzett jogainak csorbitásával vagy lényeges korlátozásával volna csak megvalósitható, amit a telekkönyvi hitel biztonsága érdekében kerülni kell. Általános szabályként tehát azt az elvet kellett elfogadni, amely minden körülmények között jogi akadály nélkül érvényesülhet, nevezetesen, hogy a társulat megalakitása a kötelékébe vont közös legelő tulajdonát nem szállitja át a társulatra, hanem az a társulat fennállása alatt is a részesek osztatlan közös tulajdona marad. A társulat megalakitásának czélja ennél az alakulatnál csupán arra szoritkozhatik, hogy a legelő közösségéből folyó közös érdekü ügyek ellátására alkalmas jogi szervezetet adjon a részesek szervezetlen közösségének.
A közösségből folyó ügyek egy része, nevezetesen a közös ingatlan igazgatása, kezelése és közös használatának szabályozása, már magában véve is oly természetü, amelyet már az általános jogelvek szerint is a társtulajdonosok többségi határozattal rendezhetnek, aminek, a társtulajdonosoknak társulatba összefoglalása csak szilárd jogi alapot és szervezetet ad. Sokkal jelentősebb a társulat részére biztositott az a jogkör, melynél fogva a közös legelő felől egyebekben is a társtulajdonosok jogait közösen érintő ügyekben, tehát nevezetesen az ingatlan állagának elidegenitése és megterhelése felől is a társulat lesz jogositva rendelkezni. Az erdőközösségekre nézve az 1898:XIX. tc. által megállapitott birtokossági szervezetnek ebben az irányban nincs rendelkező joga (1898:XIX. tc. 30. §). A társulat jogkörének az utóbbi irányban való kiterjesztése kettő czélt szolgál. Egyfelől azáltal, hogy a társtulajdonosok a közös legelőre vonatkozólag minden közös érdekü rendelkezést a társulati szervezet keretében lesznek kénytelenek megtenni, biztositva lesz az, hogy a közös legelőt mint egészet érintő összes közös érdekü rendelkezéseik a megállapitott hatósági felügyelet ellenőrzése és befolyása alá kerülnek. Másfelől lehetségessé válik az, hogy a társtulajdonosok a közös legelő állagának elidegenitését és megterhelését magában foglaló rendelkezéseket, amelyek a közösség érdekében elkerülhetetlenül szükségesek vagy nyilvánvaló gazdasági előnynyel járnak, könnyebb formában, nevezetesen az összes társtulajdonosok hozzájárulása nélkül is, többségi határozattal megtehessenek.
Azt, hogy a társtulajdonosok a közös legelő felől a társtulajdonosok jogait közösen érintő összes ügyekben csak a társulat keretében rendelkezhetnek, a javaslat ugy igenleges, mint nagyobb világosság kedvéért nemleges alakban is kijelenti. Szükség van erre azért, mert a társulat a többségi határozattal csak korlátolt körben rendelkezhetik, amelyen tul a közös érdekü ügyeknek még nagy része marad fenn, amelyekben csak az összes társtulajdonosok rendelkezhetnek. Ha ezek a rendelkezések világosan nem vonatnának be a társulati szervezet körébe, ebből az következnék, hogy ezekre vonatkozólag a részesek összessége a társulati szervezeten kivül és a társulat felügyelő hatóságainak befolyása nélkül az általános elvek szerint szabadon rendelkezhetnék, ami által pedig a jelen javaslatban tervezett szabályozás czélja könnyen meghiusulhatna, aminthogy az erdőközösségek tekintetében a birtokossági gyülés jogkörének korlátolt voltánál fogva ez a baj több esetben a gyakorlatban tényleg be is következett. Más oldalról azonban a javaslat a társulatnak rendelkezési jogát az ingatlan elidegenitése és megterhelése tekintetében lényeges korlátok közé szoritja, amelyek között a tagok az elkerülhetetlenül szükséges vagy nyilvánvalóan hasznos rendelkezéseket többségi határozattal tehetik meg. Az elidegenitést és megterhelést tárgyazó közös rendelkezéseket azonban a társtulajdonosok csupán a társulati szervezet kereteiben, tehát közgyülésükön s a hasonló tárgyu határozatokra nézve megkivánt felügyelő hatósági jóváhagyás mellett határozhatják el.
Önként érthető, hogy a társulat részére ekként biztositott jogkör egyebekben nem érintheti az egyes társtulajdonosokat, mint ilyeneket illetőségeik tekintetében megillető társtulajdonosi jogokat. Az egyes társtulajdonosok tehát illetőségeikről a társulat fennállása alatt is egyénenként rendelkezhetnek; a társulati czél érdekében azonban e rendelkezési joguk is bizonyos tüzetesen meghatározott korlátozásoknak van alávetve. Igy nevezetesen az illetőség átruházásához a társulat hozzájárulása szükséges s átruházása esetében arra vonatkozólag a társulat, a község, vagy az állam elővásárlási jogot gyakorolhat; a legelő használatához való jognak más részére való átengedését az alapszabályok korlátozhatják stb.
A társulatnak most érintett első alakulatánál a társulatot a közös legelő elidegenitése és megterhelése tekintetében csak a következő rendelkezési jogkör illeti meg.
A 21. § értelmében a társulat a földmivelésügyi miniszter jóváhagyásával a közös legelőt, vagy területének egy részét, ha a tagok összességének nyilvánvaló érdeke követeli, értékének megfelelő vételárért eladás utján elidegenitheti, vagy legelőül alkalmas oly ingatlannal, amely legalább is egyenlő értékü, elcserélheti. Habár a legelőközösségek szervezésének egyik főczélja a közös legelők fenntartása, ebből éppen nem következik az, hogy erre a czélra okvetlenül azt a legelőföldet kellene fenntartani, amelyet a társulattá alakulás idejében a részesek legelőül használnak. Különböző gazdasági körülmények, igy különösen a használt területnek alkalmatlan volta, vagy az a körülmény, hogy a meglevő legelő fekvésénél fogva parczellázás utján vagy más módon gazdaságosabban értékesithető s értékéért nagyobb, alkalmasabb, de legalább is egyenlő értékü más legelőterület szerezhető meg, illetve, hogy a legelő egy részének értékesitésével a legelő jókarba helyezésére, javitására vagy felszerelésére szükséges tőke megszerezhető legyen, igazolttá és a tagokra nézve nyilvánvalóan előnyössé tehetik azt, hogy a meglevő legelőterületen eladás utján tuladjanak s a vételárért, vagy csere utján más területet szerezzenek. Ugyanezek a körülmények esetleg a legelő területének csupán egy részére nézve is fennforoghatnak, ami az emlitett módon való elidegenitést a terület egy részére nézve teszi szükségessé. Ily feltételek mellett a legelő elidegenitését, amelyhez a 49. § 7. pontja és a 60. § értelmében egyébiránt minősitett többséget is kiván, aggálytalanul lehet a társulatra bizni s a törvénynek a czél érdekében csupán azt kell még biztositania, hogy a befolyt vételár az állattenyésztés érdekeinek megfelelően uj legelőterület szerzésére, vagy részleges elidegenités esetében legalább is a czélnak megfelelő gazdasági beruházásra használtassék fel. Ebben az irányban tehát a 21. § második bekezdésében kifejezetten rendelkezik.
Ami az elidegenités hatályát és jogi jelentőségét illeti, ebben a tekintetben önként érthetőleg a társulat itt szóbanforgó alakulatánál, amelynél a közös legelő tulajdona nem a társulaté, hanem a részeseké, irányadó az, hogy a társulat tulajdonképpen csak a tagok helyett mintegy azoknak törvényes képviselője rendelkezik, rendelkezésének ennélfogva nem lehet más hatálya és jogi jelentősége, mintha a tagok mint társtulajdonosok maguk rendelkeztek volna. Ebből következik, hogy a társulat jogszerü rendelkezése ki fog ugyan hatni minden társtulajdonosra; egyébként azonban az elidegenités alapján szükséges telekkönyvi bejegyzések tekintetében a telekkönyvi jognak az ily ingatlanokra vonatkozó rendelkezései lesznek irányadók; nevezetesen tehát abban a kérdésben is, hogy ha az egyes illetőségek telekkönyvileg terhelve vannak, az illetőség átruházásával a terhek is átszállanak-e a szerződőfélre, a telekkönyvi jog szabályait kell alkalmazni.
A 22. § értelmében a társulatnak az ingatlan elidegenitésére vonatkozó rendelkezési joga kiterjed arra is, hogy kisajátitás esetében a kisajátitó vállalattal a társtulajdonosok irányában hatályos egyességet köthet. Ilyen esetben, amidőn a tulajdon elvonása ugyis jogi kényszeren alapszik, az ügy érdekében áll, hogy a tagok képviseletében a társulat járhasson el. Arról, hogy mi történjék a kisajátitási árral, a javaslat nem rendelkezik. Erre nézve a kisajátitási törvény rendelkezéseinek kell irányadókul szolgálniok. Ezek helyett a 21. § második bekezdéséhez hasonló szabályt itt azért nem lehet felvenni, mert a kisajátitási árra a kisajátitási törvény szerint az egyes társtulajdonosok hitelezői igényeiket érvényesihetik és igy az illetőségek egyenlőtlen terhelése mellett nem lehet elérni többé azt, hogy a kisajátitási ár a tagoknak közös legelőbeli illetőségei arányában vonassék be a társulat kötelékébe, enélkül pedig a kisajátitott területre nézve alakult társulati viszonyt a kisajátitási árra nézve fenntartani a tagok jogainak sérelme nélkül nem lehetséges.
Ami a közös legelő megterhelését illeti, a tv. a társulatnak oly alakulásánál, amely mellett a közös legelő tulajdona a részeseké marad, a társulatnak csupán annyiban ad rendelkező jogot, amennyiben a társulat a tagokra társulati kiadások fedezhetése végett illetőségeik arányában járulékokat vethet ki s a kivetett társulati járulékok telekkönyvi bejegyzés nélkül már a törvénynél fogva a tagok illetőségeinek kiváltságos elsőbbséggel biró dologi terhévé lesznek (40. §). Ellenben a társulat ily alakulatánál a tv. a társulatnak nem ad jogot arra, hogy a tagok illetőségeit jelzáloggal terhelhesse. Azt a jogot, hogy a társulat a közös legelőt jelzálogjoggal megterhelje, a társulatnak emlitett alakulásánál nem lehet megadni. Ez csak akkor lehetne helyénvaló, ha a jelzálogi teher a részesek között illetőségeik értéke arányában, egyenlő telekkönyvi rangsorban oszlanék meg, mert különben a társulati terhek viselése tekintetében egyes tagok érdekeltségükhöz képest kedvezőbb vagy hátrányosabb helyzetbe jutnának, mint a többiek. A jelzálogi teher az illetőségek arányában azonban csak akkor volna ekként megosztható, ha annak a végrehajtási árverés esetére oly kiváltságos kielégitési elsőbbség biztosittatnék, amelynek erejénél fogva a társulat által engedett jelzálogjoggal biztositott követelés az egyéni illetőségekben nyugvó összes telekkönyvi terheket megelőzően elégittetnék ki. Ámde az ilymódon biztositott kielégitési elsőbbség oly mértékben csorbitaná az egyéni illetőségeken már megszerzett telekkönyvi jogokat, hogy a telekkönyvi hitel biztossága érdekében ezt a javaslat megengedhetőnek nem találta. A telekkönyvi jog szempontjából nem lenne ugyan akadálya annak a másik lehető megoldásnak, hogy a társulat a jelzálogjogot akként engedélyezhesse, hogy az mint egyetemleges jelzálogjog a társtulajdonosok illetőségeire az egyes illetőségeken már szerzett jogok sérelme nélkül az általános szabályok szerint jegyeztessék be, ámde tekintettel arra, hogy ebben az esetben a különbözően terhelt illetőségek a közös társulati adósságnak nem nyujthatnának oly értékü fedezetet, amely nagyságuk arányának megfelel, az ily megterhelést a társulati viszony szempontjából elvileg kizártnak kellett tekinteni.
A társulatnak második alakulata az, amelynél a kötelékébe vont közös legelő a társulat tulajdonává lesz.
A közös legelő jogviszonyainak ezen az elvi alapon történő rendezése azzal a kétségtelen előnynyel jár, hogy a társulat a közös legelő felől formailag is mint sajátjával rendelkezhetik. Ennélfogva rendelkezési jogköre tágabb térre terjeszthető ki, mint a társulat első alakulatánál (20-22. §), amelynél az ily szélesebb körü rendelkezési jognak a telekkönyvi jogból folyó akadályai vannak. Ez áll különösen abban a tekintetben, hogy a társulat ily alakulás mellett a közös legelőt jelzálogjoggal is megterhelheti.
Annak, hogy a közös legelő tulajdona a társulatra átszállhasson, szorosan megszabott jogi előfeltétele van. Előfeltétele nevezetesen vagy az, hogy a társtulajdonosok illetőségei a telekkönyvben egyénenként kitüntetve ne legyenek, vagy ha ki vannak tüntetve, az, hogy meg legyenek azok a feltételek, amelyek mellett a tulajdonváltozás a szerzett jogok csorbitása és a társulati viszony megzavarása nélkül történhetik meg.
Az első esetben, ha a társtulajdonosok illetőségei a telekkönyvben egyénenként kitüntetve nincsenek, ami különböző telekkönyvezési szabályoknál fogva gyakori, a 4. § szabályánál s e szabálynak az indokolásban kifejtett czélzatánál fogva a jövendő telekkönyvezésnél pedig rendes eset, a társtulajdonosok egyéni illetőségei telekkönyvileg vagy egyáltalán nincsenek terhelve, vagy csupán oly terhekkel lehetnek terhelve, amelyek a közös legelő közös telekkönyvében jegyeztetvén be, egyenlő rangsorral hatnak ki mindegyik egyéni illetőségre. Ebben az esetben tehát a társulati jogviszonyok szempontjából a tulajdonváltozás semmi zavart nem okozhat, miért a javaslat ilyen esetre vonatkozólag minden további előfeltétel nélkül a tulajdonnak a társulat javára átirását kötelezővé teszi.
A második esetben, ha t. i. a társtulajdonosok illetőségei a telekkönyvben egyénenként ki vannak tüntetve, a tulajdonváltozást minden további előfeltétel nélkül megengedni vagy éppen kötelezővé tenni nem lehet. Ebben az esetben meg kell kivánni egyfelől azt, hogy a tulajdonváltozás szerzett, jogok sérelme nélkül mehessen végbe, másfelől pedig azt, hogy az ekként végbemenő változás a társulati viszony szempontjából zavart ne okozhasson. Ebből a czélból tehát további előfeltételek megkivánása és vizsgálata szükséges.
Az utóbb érintett esetben lehetséges, hogy a telekkönyvileg kitüntetett egyéni illetőségek tekintetében a tulajdonjogi bekezdésen kivül más telekkönyvi bejegyzések fenn nem állanak. Ily esetben a tulajdonváltozás azonkivül, hogy a legelő a társtulajdonosok közös tulajdonából a társulatnak a tagok használati joga által korlátolt tulajdonába megy át, szerzett telekkönyvi jogokat nem érint, a társulati viszony szempontjából pedig zavart nem okoz, mert a tagság alapjává a társtulajdonosi illetőség helyébe lépő használati illetőség válván, a társulati érdekeltség aránya a tulajdoni illetőségek arányának teljesen megfelelvén, változást nem szenved. További lehetőség az, hogy a telekkönyvben kitüntetett egyéni illetőségek tekintetében a tulajdonjogi bekebelezésen kivül más bejegyzések is állanak ugyan fenn, ezek a bejegyzések azonban az összes egyéni illetőségekre nézve azonosak és azonos rangsorban vannak. Ebben az esetben, minthogy ezek a bejegyzések egyenlően kihatnak az összes illetőségekre és a tulajdonváltozással nem érintetnek, a tulajdonváltozásnak sem a szerzett jogok védelme szempontjából, sem a társulati viszony szempontjából nem lehet semmi akadálya. Sokkal bonyolultabb a helyzet akkor, ha a telekkönyvben kitüntetett egyéni illetőségeken a tulajdonjogi bekebelezésen kivül eső oly más bejegyzések állanak fenn, amelyek az összes egyéni illetőségekre nézve nem azonosak vagy nem azonos rangsorban állanak. Különösen fontos e szempontból az, ha az egyéni illetőségek külön-külön, különböző jelzálogjoggal vannak megterhelve. Ilyen esetben az egyéni illetőségeken már szerzett jogok csorbitása nélkül a tulajdonváltozás csakis ugy volna kényszerrel keresztülvihető, ha az illetőségeken nyugvó terhek az általános telekkönyvi jogszabályok értelmében a társulatra mint jogutódra szállanának át, ami azonban a társulati viszony szempontjából elfogadhatatlan eredménynyel járna. Másik lehető megoldás lenne az, hogy az egyéni tulajdoni illetőségeken
nyugvó terhek a tulajdonváltozással egyidőben a tulajdoni illetőségek helyébe lépő használati illetőségekre szállanának át és ezek terhei maradnának. Ámde ez a megoldás, amint már emlitve volt, a telekkönyvi hitel biztossága szempontjából aggályos, mert csorbitaná a szerzett jogok dologi biztositékait és e mellett a szerzett jogok rangsorának fenntartása érdekében a használati illetőségek telekkönyvi nyilvántartását tenné szükségessé, amelynek terhével az elérhető előny arányban nem áll. Az érintett esetben minden érdekelt kielégitően csupán az a megoldás marad fenn, hogy a tulajdonváltozás csak akkor engedtetik meg, ha a szóbanforgó telekkönyvi bejegyzések által érdekeltek e bejegyzések törléséhez hozzájárulnak, mely esetben a tulajdonváltozásnak sem a szerzett jogok, sem a társulati viszony szempontjából nincs semmi akadálya.
Minthogy az eseteknek fentebb emlitett második csoportjában a telekkönyvi állapotnak tüzetes átvizsgálása s e mellett esetleg egyéb oly előfeltételek igazolása szükséges, amelyeket csak az érdekeltek maguk szerezhetnek meg, a tv. a tulajdonjognak a társulat javára való bejegyzését a társtulajdonosok akaratától teszi függővé és tekintettel különösen arra, hogy az illetőségeknek egyéni telekkönyvezése által maguknak a részeseknek is már telekkönyvileg szerzett joga csorbul, a tulajdonváltozáshoz a társtulajdonosok többségének beleegyezését s ezenfelül a földmivelésügyi miniszter jóváhagyását kivánja meg. Akár hivatalból akár csak a társtulajdonosok akaratelhatározása folytán történik a legelő tulajdonának a társulat javára bekebelezése, a tv., amint emlitve volt, ezt csupán harmadik személyek szerzett jogának sérelme nélkül engedi meg. Minthogy pedig abban az esetben, ha a tulajdonváltozáskor az illetőségek a telekkönyvben már ki voltak tüntetve, a tv. a tulajdonváltozást megengedi akkor is, ha az egyéni illetőségek azonos és azonos rangsorban álló telekkönyvi bejegyzésekkel vannak terhelve, az érintett elvre tekintettel kétségek elháritása végett kimondja a 23. § utolsó bekezdése, hogy ezeket a bejegyzéseket, ha csak az érdekeltek törlésükhöz hozzá nem járultak, a társulat tulajdonába átment legelőre vonatkozó bejegyzésekként egyidejüleg hivatalból át kell vinni e legelő telekjegyzőkönyvébe vagy telekkönyvi betétébe. A közös legelő tulajdonának a társulatra átszállitása a részesek jogállására inkább csak formailag, annyiban hat ki, hogy társtulajdonosi illetőségeik dologi jellegü használati illetőségekké változnak át. Érdekeltségük értékét azonban ez a változás érdemileg nem érinti, mert nemcsak társulati tagságuk, hanem ebből folyó jogaik szempontjából is használati illetőségük ugyanoly tekintet alá esik, mint tulajdoni illetőségük. A társulat feloszlása esetében pedig a tulajdonjog törvénynél fogva visszaszáll reájuk (58. §).
A tulajdonváltozás következménye a tv. szerint az is, hogy ha az illetőségek a telekkönyvben már ki voltak tüntetve, azokat a telekkönyvben hivatalból le kell jegyezni, az azokra vonatkozó bejegyzéseket pedig törölni kell. Minthogy a közös legelőre vonatkozó telekkönyvezési szabályok szerint a közös legelő egész területére egy külön közös telekjegyzőkönyvbe, vagy telekkönyvi betétbe van feltéve, az egyéni illetőségek pedig majd lajstromosan, majd a társtulajdonosok külön egyéni telekjegyzőkönyveiben, vagy telekkönyvi betéteiben vannak kitüntetve, a legelső tulajdonának a társulatra átirása esetében a társulatot nem lehet az általános telekkönyvi szabályok szerint egyszerüen, mint a társtulajdonosok jogutódát bejegyezni. Ennek a társulat egyéni tulajdonára nézve, minthogy az egyes illetőségek külön terhei a társulatra szállt ingatlant többé nem terhelik, semmi különös czélja nem volna, még ha egyébként keresztülvihető lenne is. Az egyéni telekkönyvekben mindenesetre ki kellene e mellett tüntetni azt, hogy a társtulajdonosi illetőség használati illetősséggé változott át. A használati illetőségek telekkönyvi kitüntetésére azonban annál kevésbbé van szükség, mert a 43. § értelmében a tagokról ugy is kell nyilvános névjegyzéket vezetni, amely a használati illetőségek telekkönyvi kitünetését nélkülözhetővé teszi s e mellett a társulat czélja szempontjából kivánatos, hogy a használati illetőségek telekkönyvileg terhelhető jogok ne legyenek. Ezekre tekintettel rendeli a tv. egyfelől a társtulajdonosi illetőségek feljegyzését és az azokra bekebelezett jogok törlését.
A fentebb érintett elvek folyományait a 24. § állapitja meg.
Minthogy a társulatnak szóbanforgó második alakulatánál a közös legelő tulajdonának a társulatra átszállitása lényegileg csupán a jogi formák megkönnyitését s nevezetesen annak lehetővé tételét czélozza, hogy a társulat a törvény értelmében vállalható társulati tartozás biztositására dologi biztositékul magát a legelőt is jelzálogilag leköthesse, ebből önként foly, hogy ezen egy eltéréssel a társulatnak az emlitett második alakulatánál sem kell tágabb rendelkező jogkört engedni a kötelékébe vont közös legelő tekintetében, mint amely azt a 20. § szerint a tulajdonába át nem ment közös legelő tekintetében is megilleti. Hogy a társulat jogositva legyen a társulati tartozásnak jelzálogjoggal való biztositására, a javaslat ezt kivánatosnak tartja azért, mert ily biztositék mellett a társulat könnyebben jut olcsó hitelhez, mintha biztositékul csupán a tagokra kivethető járulékok tekintetében a 40. §-ban megállapitott dologi teherben rejlő biztositékot képes nyujtani. Minthogy a társulati jogviszonynak ily alakultala mellett ez jogilag lehetséges, a társulat részére a jelzálogi biztositás lehetőségében rejlő érintett előnyt aggálytalanul lehet annyival is inkább megadni, mert a jelzálogi biztositás csupán szorosan megszabott czélra, a törvény korlátai között vállalt tartozás biztositására és csak a földmivelésügyi miniszter jóváhagyásával van megengedve.
A 24. § második bekezdésében foglalt az a szabály, hogy a telekkönyvben a társulat tulajdonának bekebelezésével egyidejüleg fel kell jegyezni, hogy a legelőt a társulat tagjainak használati joga terheli és hogy a társulat rendelkezési joga korlátozva van, a telekkönyv közhitele és a jóhiszemü jogi forgalom biztonsága érdekében szükséges. Az a további szabály, hogy a használati jogok egyénenként való bejegyzését mellőzni kell s hogy azok törvénynél fogva mindaddig terhelik a legelőt, a mig az a társulat tulajdonba, a fentebb már érintett érdekeknek szolgál.
Magában véve az, hogy a tv. a társulat tulajdonába átment legelő felett a társulat rendelkezési jogát korlátozza, minthogy ez csupán a jogügylettel történő rendelkezések korlátozását jelenti, nem zárni ki azt, hogy az ily társulati legelőre épp ugy lehessen bármely társulati tartozás alapján végrehajtást vezetni, mint egyéb társulati vagyonra. A társulat alakitásának azzal a czéljával azonban, mely a közös legelőnek állandó fenntartsára irányul, az érintett eredmény mindenesetre ellenkeznék, mert lehetővé válnék az, hogy a társulat végrehajtás utján elveszithesse a legelőt oly tartozás miatt is, mely jelzálogi biztositás alapjául nem szolgálhatott volna. Ennek kizárása végett tehát a 24. § harmadik bekezdése szorosan meghatározza a legelő végrehajtás alá vonásának feltételeit. Hogy az egyes tagok magánadósságai miatt a legelőre a társulat fennállása alatt végrehajtást vezetni nem lehet, külön kifejezés nélkül is önként foly abból, hogy a legelő tulajdona a társulatot illeti se a tagoknak abban csupán használati joguk van. Ily adósságok miatt végrehajtás alá tehát, ép ugy mint a közös tulajdonban álló legelőknél is csupán az egyes tagokat megillető illetőségek szolgálhatnak.
Minthogy a legelőnek jelzálogjoggal történt megterhelése kivételesen esetleg a legelőnek árverés utján való eladására vezethet, ami a társulat fennállásának alapját szüntetheti meg, meg kell határozni azt, hogy minő sorsa lesz az árverésen befolyt vételár netalán fennmaradó feleslegének. A teljesen hasonló helyzetnek megfelelően a tv. az ily vételárfeleslegre is a 21. § utolsó bekezdésében foglalt szabályt terjeszti ki.
Minthogy a közös legelők részeseinek sok esetben a legelőterületeken kivül oly közös ingatlanaik is vannak, amelyek mint p. o. sok esetben a különálló bikaistállók vagy egyéb épületek, bikarét, csapásutak, delelők, kifutók stb., a közös legelőnek jogilag ugyan nem alkotó részei, de rendeltetésük és használatuk szerint gazdasági czéljuknál fogva mégis ahhoz tartoznak, amennyiben a közös legelő használatával kapcsolatos állattenyésztési czélokra szolgálnak, indokolt, hogy az ily ingatlanok épugy, mint maguk a közös legelők a társulat kötelékébe és működése körébe bevonassanak, feltéve önként érthetőleg, hogy az ily ingatlanok tekintetében is ugyanaz a közös tulajdoni viszony áll fenn, amely a közös legelőre nézve fennáll. A tulajdoni viszony azonossága lényeges előfeltétele annak, hogy a társulati viszony az ily ingatlanokra is kiterjesztessék, mert e nélkül jogilag megengedhetetlen lenne az, hogy az ily ingatlanok felett is a közös legelő társtulajdonosai mint ilyenek rendelkezhessenek. Ennélfogva, ha az ily ingatlan esetleg nem a közös legelőben részes felek tulajdona vagy ezeknek csupán egy részét vagy valamennyiöké ugyan, de nem ugyanabban az arányban, mint a közös legelő, az ily ingatlan társulati köteléken kivül marad s rajta a társulat csak azokat a jogokat gyakorolja, amelyek a közös legelő részeseit az ily ingatlan részeseihez való jogviszonyánál fogva megilletik.
Az érintett előfeltételek mellett a szóban forgó közös ingatlanok a dolog természeténél fogva egy tekintet alá fognak esni a társulat kötelékébe vont közös legelővel s csakis a 85. § első és második bekezdésében foglalt azok a rendelkezések nem fognak kiterjedni reájuk, amelyek a közös legelőnek elidegenitését, megterhelését, bérbeadását vagy gazdasági rendeltetésükben megváltoztatását a társulat megalakulásáig is a földmivelésügyi miniszter jóváhagyásához kötik és e korlátozások hatályba lépésének idejét állapitják meg, minthogy ezek a rendelkezések azon az alapgondolaton nyugszanak, hogy a közös legelők tekintetében a tételes jogállapot tényleg már ma is az, amit a gyakorlatban e tekintetben felmerült kétségek elháritására a 85. § szabályként kifejez, ez pedig a közös legelő alkotórészének nem tekinthető szóbanforgó közös ingatlanokra nem áll, mert ez rájuk vonatkozólag eddig törvényeinkben még elvileg sem volt kifejezve.
A közös legelőkben részes feleknek a fentebb érintett közös ingatlanokon kivül gyakran közös ingó vagyonuk is van, amely a közös legelőnek vagy a fentebb emlitett egyéb közös ingatlanoknak tartozéka vagy a közös használatukkal kapcsolatos állattenyésztés czéljára szolgál. Ily ingó vagyon különösen a közösség által szerzett tenyészállatok, s a közös legelő egy részének elidegenitéséből vagy terményeinek értékesitéséből befolyt s gyakran jelentékeny összegekre rugó készpénztőke, mely a földmivelésügyi kormánynak felügyeleti jogánál fogva tett rendelkezése értelmében sok esetben letétbe is helyeztetvén, mint osztatlan közös vagyon áll a részesek birtokában. Ezeknek a társulat czélja részére biztositva s azzal kapcsolatos közös érdekü hasznos gazdasági beruházásokra fenntartása kivánatossá, sőt szükségessé teszi, hogy az ily ingó vagyon is a társulat rendelkezési jogkörébe vonassék s felőleg a társulat a javaslatban megállapitot korlátok között rendelkezhessék. Az a kitétele a javaslatnak, hogy az ily ingó vagyon, mint a közös ingatlanok tartozéka helyeztetik a társulat rendelkezése alá, nem kiván valamely jogi korlátja lenni a társulat rendelkezési jogának, hanem csupán e rendelkezés jogi alapját és az ingó vagyon felhasználásának irányát kivánja általánosságban jelezni.
A kölcsönvétel előfeltételei nem csupán kezelési szabályként állapittatnak meg, amely csupán a társulatot és a felügyelő hatóságot köti, hanem azok egyenesen a kölcsönvétel érvényességéhez kivántatnak meg, ugy hogy a feltételek hiánya kihat harmadik személyekre, s nevezetesen a kölcsönnyujtó félre is. A jóhiszemü harmadik személyek azonban védelmet találnak a 27. § utolsó bekezdésében foglalt abban a szabályban, hogy ha a földmivelésügyi miniszter a társulat határozatát jóváhagyta, velük szemben nem lehet érvényesiteni azt, hogy a társulat a kölcsönvételnél az érintett feltételeket nem tartotta meg. A rosszhiszemü harmadik személy azonban, aki e körülményről tudomással bir, e védelmet önként érthetőleg nem igényelheti.
A társulati tagok érdekeinek megóvására azonban magában véve még nem lenne elegendő az, hogy a kölcsönvétel csak meghatározott czélra engedtetik meg. Ehhez szükséges, hogy biztositva legyen az is, hogy a felvett kölcsön tényleg is a meghatározott czélra fordittatik s másra mint a kitűzött czélra forditható ne is legyen. Ebben az irányban a földmivelésügyi miniszter kötelessége, hogy a kölcsön kiszolgáltatásánál és felhasználásánál a szükséges biztositékok megteremtéséről a körülményeknek megfelelően gondoskodjék és azoknak megtartása tekintetében a társulatot szigoru ellenőrzés alatt tartsa (67. §). Ezekre a biztositékokra annyival is inkább szükség van, mert a 40. § szerint a kölcsön után fizetendő járulékok a tagok illetőségeinek kiváltságos elsőbbséget élvező dologi terhévé lesznek, amelynek kiváltságos elsőbbségét csakis az a gazdasági értékemelkedés igazolhatja, amely a felvett kölcsönnek hasznos beruházása által a tagok illetőségének értékében előállt. De különösen szükség van az érintett korlátozásokra az oly társulati ingatlanok tekintetében, amelyek a 24., 25. §-ok szerint jelzálogjoggal is terhelhetők, amennyiben a társulat a felvett kölcsön biztositására jelzálogjogot is engedélyez; mert a jelzálogjog a társulati ingatlanok állagából való kielégitésre is jogot adván, az ily kölcsön következményeiben magát a társulat létét támadhatja meg. Azért is a § a jelzálogjog engedélyezését csakis az érintett feltételeknek megfelelően szerzett kölcsön biztositására engedi meg, s amennyiben a hitelben ingatlan vételára jogilag a kölcsönnel egy szempont alá esik, a jelzálog engedésének lehetőségét a javaslat ezentul a szerzett ingatlan vételárának biztositására terjeszti csupán ki.
A 27. § utolsó bekezdésének szószerinti értelméből, de elhelyezéséből is következik, hogy a §-ban megállapitott feltételek valamelyikének hiánya nem csupán a kölcsönügylet érvényét, hanem a jelzálogjog szerzését is érinti, a harmadik jóhiszemü szerzők védelme érdekében ott megállapitott önként érthető korlátozással.
A társulati tagság dologi jellegü kényszertagság, amennyiben a társulat kötelékébe vont legelőbeli, tulajdoni vagy használati illetőségen alapszik. Tekintettel a társulatnak a társulat kötelékébe vont ingatlanra vonatkozó jogkörre, amely a tulajdonosokat megillető rendelkezési jogokat foglalja magában, ebből önként következik, hogy a társulati tagságot nem lehet megadni másnak, mint akinek a társulat kötelékébe tartozó ingatlanokban tulajdoni vagy ezzel egy tekintet alá eső használati illetősége (23-25. §) van; mert ha a tagság a vele járó jogokkal felvétel utján más egyénekre is kiterjeszthető lenne, ez szükségképen csorbitaná a társtulajdonosok tulajdoni jogát. A dologi jogosultság átruházásával vagy átszállásával a társulati tagsági minőségnek is törvénynél fogva át kell hárulnia a szerző félre. Minthogy a társulati tagság és ezzel együtt maga a társulat is a kötelékébe vont legelőben való illetőségeken alapszik, az egész legelőnek eladása esetében, amennyiben ez lehetséges, a társulat tulajdonképen létezésének alapján vesziti el, ennélfogva ily esetben a társulatnak meg kellene szünnie. Minthogy azonban a társulat alapját alkotó legelőnek egészben elidegenitése, a csak kivételesen előállitható árverési eladás esetét kivéve, a társulat feloszlásának esetén kivül csakis ugy van megengedve, hogy az elidegenitett ingatlan helyébe a társulat más ingatlan szerez, s a vételárat erre a czélra mint közös vagyont kell kezelnie és felhasználnia (21. § utolsó bekezdése), csakis átmenetileg állhat elő olyan helyzet, hogy a társulatnak nincs legelője, hanem csupán az elidegenitett legelő vételára felett rendelkezhetik addig, amig az elidegenitett legelő pótlására uj ingatlant szerez. Az ily ideiglenes, átmeneti állapotra vonatkozólag kétségek elháritására ki kellett mondani, hogy a legelő eladása esetében a vételár és abból a tagokra eső hányadrészek a társulat fennállásának és a társulati tagságnak szempontjából az eladott legelővel és a tagoknak abban volt illetőségével egy tekintet alá esnek.
A szabályozásnak czélja nem csupán az, hogy a közös legelők felett való rendelkezésre alkalmas jogi szervezetet létesitsen, hanem egyuttal az is, hogy a közös legelők használatát állandóan azok számára biztositsa, akiknek ehhez igazolt gazdasági érdeke füződik és hogy ez az érdekeltség a kihasználáshoz szükséges gazdasági értéket képviseljen. Az e czélból szükséges rendelkezéseket a 29-34. §-ok tartalmazzák.
Az érintett czélból mindenekelőtt a legelőbbi illetőségek felől való rendelkezési jognak korlátozása szükséges. A gyakorlati élet tapasztalatai igazolják, hogy a legelőbbi illetőségeket igen gyakran üzérkedés czéljából oly egyének vásárolják össze, akik ezen az uton nem állattenyésztési érdekeiket kivánják kielégiteni, vagy előmozditani, hanem könnyü szerrel s olcsó árért a közös ingatlan tulajdonát kivánják megszerezni, hogy az egyénnek vagy legalább is keveseknek kezébe jutván, a közös legelőnek gazdasági rendeltetésétől való elvonását vagy felosztását, esetleg a legelővel való uzsoráskodást elérhessék. Ily műveletek sikerét gyakran előmozditja egyes részeseknek könnyelmü gazdálkodása, csekélyebb értelmisége vagy az a körülmény, hogy az illetőség tőkeértékéhez egyszerre jutván, lényegesen csekélyebb árral is megelégeszenek, mint amely az illetőség abszolut gazdasági értékének megfelel. Az ily üzérkedések sok esetben magukat az egyes érdekelteket is kárositják, de végeredményükben károsan hatnak vissza az állattenyésztés érdekeire is s annak fejlődését sok helyütt lényegesen akadályozzák. A legelőilletőségeknek ilymódon egy kézbe halmozását tehát lehetőleg ki kell zárni vagy legalább is kellő határok közé kell szoritani. A közös legelők gazdasági rendeltetése szempontjából azonban nem csak az illetőségeknek egy kézbe halmozása, hanem épugy hátrányos az is, ha az átruházás ellenkezőleg az illetőségek tulságos elaprózására vezet. Az illetőségeknek az állattenyésztés szempontjából ugyanis csak ugy van gazdasági értéke, ha a jogosultnak gazdasági szükségletéhez mérten teszi lehetővé a legeltetést, ami a tulságos elaprózásnál ki van zárva. A végből tehát, hogy a közös legelőknek gazdasági rendeltetésüknek megfelelő használata a lehetőség szerint állandóan biztositva maradjon, az illetőségek tulságos elaprózásának is lehetőleg gátat kell vetni. De az illetőségeknek egyfelől egy kézbe halmozása, másfelől
tulságos elaprózása csupán két főirányát jelzi azoknak a gazdasági hátrányoknak, amelyektől a közös legelők használatát lehetőleg meg kell óvni. Ezen kivül tüzetesebben meg sem jelölhető, számos egyéb fontos gazdasági érdek kivánhatja azt, hogy egyes esetekben megakadályoztassék vagy legalább is megnehezittessék az, hogy a jogosult illetőségével rendelkezzék. Sok esetben ugyanis a helyi viszonyokhoz képest fontos gazdasági érdek lehet az, hogy a legelő használata csak az illető községbeli lakosok számára maradjon biztositva; sok esetben az egykézbehalmozás tilalma álutakon volna kijátszható, vagy más effél gazdasági okok követelik, hogy az illetőségek átruházása elé akadály állittassék.
A § az érintett gazdasági érdekek védelmére a társulatnak ad jogot arra, hogy az illetőségek átruházásában esetről-esetre az érintett szempontból beleszólhasson; mert a közös legelőhöz füződő állattenyésztési érdekek mérlegelésére a helyi viszonylatokkal közvetlenül ismerős társulat lehet elsősorban hivatva, önként értetvén, hogy a társulat ebben a működésben is a felügyelő hatóságok ellenőrzése alatt áll. A társulat részére biztositott befolyás abban áll, hogy a javaslat az illetőségek élők közötti jogügylettel történő átruházásának érvényéhez a társulat hozzájárulását kivánja meg. Hogy e hozzájárulás csak az élők közötti átruházáshoz szükséges, ennek oka az, hogy a fentebb érintett gazdasági veszélyek leginkább csak az ily átruházásoknál fordulnak elő s hogy másfelől az illetőségeknek más módon, különösen elbirtoklás, vagy öröklés utján történő átszállását már az ily jogváltozások természete miatt sem lehet helyesen a társulat hozzájárulásától függővé tenni. A 29. § második bekezdésében pozitiv irányban az esetek általános megjelölésével irányt szab arra nézve, hogy mikor szabad általában a hozzájárulást megtagadni, mely szabály mind a társulatnak, mind a felügyelő hatóságoknak kötelező utmutatást ad e jog gyakorlása tekintetében.
Ezen a határon belül az érdekek mérlegelésének van helye. Ámde e mérlegelés szintén nem lehet egészen korlátlan, hacsak egészen a társulat belátására nem kivánjuk bizni az érintett gazdasági érdekek védelmét. Ha már az eset természeténél fogva kétségtelen az, hogy az illetőség átruházása a védett gazdasági érdek nyilvánvaló veszélyével jár, a hozzájárulás megtagadását már magának a törvénynek kötelezően kell megkivánnia. Ép azért ily esetekre a hozzájárulás megtagadása kötelező.
A közös legelőkben való részesedési jog a közös legelők czélja és eredete szerint többnyire a kisebb gazdasági jószágok (jobbágytelek, zsellértelek) kiegészitő része volt s azokkal elválaszthatatlan kapcsolatban állott s majd a külsőséghez, majd a belsőséghez volt kötve és azok nagyságához igazodott. Ez a szoros kapcsolat a kisebb gazdasági egységek legeltetési szükségletének kielégitésére az akkor jogi és gazdasági viszonyok között nélkülözhetetlen szükségen alapult s e szükségletek kielégitését állandóan biztositotta. E kapcsolatnak fenntartása mindaddig igazolt lehetett, amig annak a jószágnak gazdasági egysége és összetartozása, amelyhez a legeltetési jog tartozott, szintén biztositva volt. Az 1871:LIII. tc. 55. és 56. §-a azonban megszüntetvén a jobbágy- és zsellértelkek feldarabolásának tilalmát, egyuttal a közösökben való illetőségeket is mint valóságos tulajdoni illetőségeket telekkönyvezés és önálló jogi forgalom tárgyaivá tette, mindek következtében ez a szoros kapcsolat a telek és a legeltetési jog között szintén elenyészett. A gazdasági viszonyoknak ez alapon beállott fejlődése azt eredményezte, hogy a legeltetési jog ma már a legtöbb esetben tényleg sem áll azzal az ingatlannal kapcsolatban, amelylyel eredetileg összekötve volt. Bár kétségtelen, hogy ma is nyomatékos gazdasági tekintetek szólanának amellett, hogy a legelőbeli illetőség valamely törzsingatlan tulajdonával legyen elválaszthatatlanul összekötve, a jogfejlődés mai állapotában, tekintettel egyfelől arra, hogy sok esetben a legelőbeli illetőség tényleg is elkülönült a törzsjószágtól, másfelől arra, hogy a legelőbeli illetőségnek valamely törzsingatlanhoz kapcsolása csakis ugy birhatna igazolható alappal, ha e törzsingatlan feldarabolása is el volna tiltva, ami tüzetesebb szabályozás és csak bizonyos feltételek mellett volna megvalósitható, a gyakorlati nehézségekre tekintettel le kellett mondani e kérdés szabályozásáról s kisebb gazdasági egységeknek (parasztbirtok, geschlossener Hof) alakitását külön törvény szabályozásának kellett fenntartani. Mindazonáltal tekintettel kellett lenni arra a lehetőségre, hogy az illetőségeknek bizonyos törzsingatlanokkal való kapcsolata egyes községekben még ma is tényleg vagy jogilag fennállhat vagy meg lehet a törekvés arra, hogy a lehetőség határai között ily kapcsolat létesüljön. Ezt a § legalább annyiban kivánja figyelembe venni, amennyiben megengedi, hogy az alapszabályokban ki lehessen mondani, hogy ha a tag illetőségét az alapszabályokban közelebbről megjelölt ingatlanával (külsőség, belsőség, vagy térmérték szerint meghatározott ingatlan), kapcsolatban ruházza át, a társulat a hozzájárulást rendszerint ne tagadhassa meg, hanem csupán akkor tehesse ezt, ha az ily átruházás a közös legelő használata szempontjából feltétlenül hátrányos és ép azért a 29. § harmadik bekezdésében feltétlenül kizárt eredménynyel járna.
Ha az átruházás a község vagy az állam részére történik, ez az állattenyésztési érdekek szempontjában soha sem lehet káros, tehát még akkor sem, ha ilymódon a község vagy az állam kezére az illetőségeknek bármily nagy vagy bármily csekély része jutna; mert a község és az állam az illetőségek megszerzésével szükségképen kell, hogy a lakosok állattenyésztési érdekében járjon el. Ép azért ilyen esetekben a társulat a hozzájárulást egyáltalában nem tagadhatja meg.
Azt a czélt, hogy a közös legelők használata állandóan azok számára legyen biztositva, akiknek ehhez igazolt gazdasági érdekek füződik, magában véve az, hogy az átruházáshoz a társulat hozzájárulása szükséges, teljesen nem biztosithatja, mert a hozzájárulás megtagadásával a társulat czélja szempontjából hátrányos átruházás meggátolható ugyan, de ezzel olyan esetekben, amidőn ez a czél magánál az átruházó tagnák sincs kellően biztositva, még nem lehet elérni azt, hogy az illetőség valóban olyan gazda kezébe jusson, aki azt az állattenyésztés érdekeiben jobban tudná hasznositani. Erre a czélra az szükséges, hogy necsak arra legyen módja a társulatnak, hogy a gazdaságilag helytelen átruházást meggátolja, hanem arra is, hogy az átruházandó illetőséget megszerezve oly egyéneknek juttathassa, akiknek kezében az az érintett czélnak leginkább megfelel. Erre szolgál a társulatnak biztositott elővásárlási jog. Számolni kell azzal is, hogy a társulat kellő vagyon erő hiányában vagy más okból esetleg nem fogja ebben az irányban feladatát megfelelően betölteni, a § tehát lehetővé kivánja tenni azt, hogy az elővásárlási jog segélyével az ily illetőségeket a község vagy az állam is megszerezhesse, hogy azokat az állattenyésztés érdekében gazdaságosan hasznosithassa. A község községi biztositott elővásárlási jog különösen lehetővé teszi azt is, hogy a közös legelő lassanként községi közlegelővé alakuljon át, amit a javaslat e legelők rendeltetése és állandó fennmaradása érdekében előmozditani kiván.
Az elővásárlási jog a jogosultak részére csak az illetőségnek élők között szándékolt átruházása esetében van biztositva, ellenben ily átruházási ügylet nélkül s különösen öröklés esetében nincs, mert az elővásárlási jog már az általános jogelvek szerint is csak ily esetekben érvényesül s mert azt a jogviszonyok messzebbmenő megbontásával kiterjeszteni s mintegy kisajátitási joggá tenni gazdaságilag igazolt szükség hiányában nem kivánatos. A 29. § utolsó bekezdésében emlitett esetekben, tehát ha az illetőség átruházása a község vagy az állam részére történik, a társulatnak a javaslat az elővásárlás jogát nem adja meg, mert gazdasági szempontból nem volna helyén való, hogy a társulat az illetőségnek a község vagy az állam részéről szándékos megszerzését meghiusithassa és pedig annál kevésbbé, mert fel kell tenni, hogy a község vagy az állam az illetőség megszerzésével valamely gazdaságpolitikai czélt kiván szolgálni, amelynek megvalósulását a társulat akaratától függővé tenni nem lehet.
A § az elővásárlási jogot a telekkönyvben bejegyzett szerződéses elővásárlási joggal egyenlő hatályunak nyilvánitja, amivel meg van határozva az is, hogy a jogosult azt mily feltételek alatt s mennyiben érvényesitheti az átruházóval és harmadik személyekkel szemben.
Ha az illetőséget a tag más ingatlanával együtt kivánja átruházni, erre vonatkozó kifejezett rendelkezés hiányában kérdéses lehetne, hogy a jogosult elővásárlási jogát az illetőségre külön is érvényesitheti-e és hogy a vele kapcsolatos ingatlanra is igénybeveheti-e. A § ennélfogva ebben az irányban is kifejezetten rendelkezik és pedig tekintettel arra, hogy ilyen esetben az átruházó fél érdekeinek sérelme nélkül az illetőséget az átruházás többi tárgyától elkülöniteni nem lehet, az illetőség ára a szerződésben esetleg nincs is külön meghatározva, tekintettel továbbá arra, hogy ily átruházások eseteiben az illetőségek átruházásánál felmerülő gazdasági veszélyek kevésbbé forognak fenn, a § a jogosultnak nem adja meg azt a jogot, hogy az illetőségre az átruházó akarata ellen önállóan érvényesitse elővásárlási jogát. Viszont azonban nem lehet figyelmen kivül hagyni azt sem, hogy az a czél, melyet a tv. az illetőség tekintetében biztositott elővásárlási joggal elérni kiván, könnyen kijátszható lenne azáltal, hogy a tag illetőségét valemly csekély értékü más ingatlannal együttesen tenné átruházás tárgyává, ha ily esetben a jogosult elővásárlási jogát nem érvényesithetné. Azért is a § ilyen esetekre vonatkozólag az elővásárlási jogot kiterjeszti az átruházásnak az illetőséggel kapcsolatos egyéb tárgyára is, ennek gyakorlását azonban a fentebb érintett szempontokra tekintettel csak az átruházás egész tárgyára nézve engedi meg.
A § harmadik bekezdése szerint, ha a társulat a hozzájárulás kérdésében záros határidő alatt nem határoz, ennek nem az a jelentősége, hogy a hozzájárulást megadottnak, hanem ellenkezőleg azt, hogy a hozzájárulást megtagadottnak kell tekinteni. Ennek a záros határidő elmulasztásához rendszerint füzött jogkövetkezményekkel ellenkező sanctiónak alkalmazása azért mutatkozik szükségesnek, mert a tv. az illetőségek átruházásához a társulat hozzájárulását pozitiv kellékül kivánván meg, e kellék igazolása nehézségekbe ütköznék, ha azt a záros határidő elmulasztásának tényével kellene kimutatni s ezenkivül a társulat érdekei szempontjából is kevésbbé veszedelmes az, ha közegeinek mulasztásához vagy késedelmes eljárásához nem az átruházáshoz való hozzájárulás, hanem annak megtagadása füződik jogi következményként.
A társulat a megszerzett illetőséget nem tarthatja meg, hanem köteles azt megfelelő ellenérték fejében alkalmas jelentkezőkre átruházni. Az, hogy a társulat az illetőséget kire ruházza át, csak utasitó jellegü szabályként van megszabva. Hogy a társulat az általa szerzett illetőséget nem tarthatja véglegesen meg, ez azért is indokolt, mert a társulati viszony szempontjából visszás következményekkel jár, ha a társulat az illetőségek révén mintegy önmagának tagjává válik, s ez végereményben esetleg a társulat megszünésére is vezethet. Ezt a visszás jogi helyzetet tehát csakis ideiglenesen, átmenetileg lehet a szükségnek megfelelően annyiban fenntartani, amennyiben a társulat az illetőségek átszállásánál mintegy az átszállásnak közvetitője szerepel. Minthogy azonban ezen átmeneti idő alatt is szükség van arra, hogy a társulat kezében levő illetőségekkel járó jogokat a közgyülésen valaki gyakorolja, a § ebben az irányban is rendelkezett.
Ha a társulat az illetőség átruházásához a hozzájárulást nem adja meg és a jogosultak arra elővásárlási jogukkal sem éltek, ennek következménye, hogy az illetőség továbbra is a tagé marad. Minthogy azonban az illetőségen alapuló tagsággal kötelezettségek járnak s nevezetesen a tag társulati járulékokkal is lehet megterhelve, módot kell nyujtani arra, hogy a tag e kötelezettségektől legalább a jövőre nézve szabadulhasson. Ha a tag ugy találja, hogy a terhek reá nézve nem állanak arányban illetőségének értékével, az átruházáshoz szükséges hozzájárulás megtagadása esetében olymódon szabadulhat a terhek alól, hogy lemond illetőségéről a társulat javára. Ennek kifejezett kimondása azért szükséges, mert jelenlegi jogunkban az ingatlanok tulajdonával való felhagyásnak módja s hatálya szabályozva nincsen. Az illetőségről való lemondásnak jogkövetkezménye az, hogy a tag tagsága megszünik és az illetőség minden ellenérték nélkül a társulatra száll, mely vele a 32. § értelmében köteles rendelkezni. Amint a lemondásnak is hatálylyal megengedése módot nyujt a tagnak arra, hogy a tagsággal járó további társulati tartozások viselésének terhe alól szabadulhasson, viszont ez ellensulyozni fogja a társulatnak az illetőségek átruházása tekintetében nyert befolyását abban az irányban, hogy a társulat a megtagadással a reá is kiható következményekre tekintettel a szükséges óvatossággal éljen s e jogát csak a valóban igazolt gazdasági szükség esetében vegye igénybe.
A § első bekezdésében azt, hogy a használati illetőségre vezetett végrehajtás tekintetében a végrehajtási eljárásnak a nem telekkönyvezett ingatlanokra vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni, azért szükséges kimondani, mert abban az esetben, ha a társulat kötelékébe vont közös legelő a 23. § értelmében a társulat tulajdonává lesz s a tagoknak tulajdoni illetőségi használati illetőségekké változnak át, kétség merülhetnek fel arra nézve, hogy e használati illetőségekre a végrehajtást az ingatlanok haszonélvezetére vagy az ingatlanok állagára vonatkozó szabályok szerint kell-e vezetni. Minthogy a használati illetőség oly dologi jog, amely általában s nevezetesen az átruházhatóság tekintetében is a tulajdoni illetőséggel esik egy tekintet alá, ennélfogva már ebből is az következik, hogy a végrehajtás tekintetében is ugyanoly szabályok alatt kell állania, mint a tulajdoni illetőségnek és pedig minthogy a 24. § szerint a használati illetőség a telekkönyvezésnek nem tárgya, reá a nem telekkönyvezett ingatlanok tekintetében irányadó végrehajtási szabályokat kell alkalmazni.
A § harmadik bekezdésében biztositott jog nélkül végrehajtás esetében alig volna elérhető az a czél, amelynek biztositására a tv. egyfelől a hozzájárulás és elővásárlás jogát megadta, másfelől a társulatnak az árverésben való részvételét megkönnyiteni akarja; mert az árverés könnyen vezethet az illetőségek egykézbe halmozására és tulságos elaprózására, s egyuttal a társulat czéljára tekintettel az illetőségnek más ingatlannal együttesen történő árverési eladása az illetőség megszerzését a társulatra nézve a legtöbb esetben már eleve lehetetlenné tenné. Figyelembe jön az is, hogy a legelőbbi illetőségnek külön árverésnél a valódi értékének megfelelő vételár könnyebben érhető el, mintha az más ingatlanokkal együttesen kerül árverés alá, a midőn az illetőség, csupán járuléka lévén az ingatlanoknak, kevésbé szokott önálló értékbecslés tárgya lenni.
A legelő használatához való jog tagsági jog lévén, az egyesületi jog általános elveinek az felelne meg, ha e jog gyakorlása a tag személyéhez lenne kötve. Minthogy azonban a használati jog dologi jogosultság, a tagnak az általános elvektől eltérően meg kell engedni, hogy e jogának gyakorlását másnak átengedhesse s gazdasági értékét ilymódon is élvezhesse. Ezt, minthogy a tagsági viszonyt egyébként nem érinti, még a társulat hozzájárulásától sem kell függővé tenni. Tekintettel azonban arra, hogy a társulat czélja szempontjából még sem egészen közömbös az, hogy a tag kit juttat használati jogának élvezetébe, a § megengedi, hogy az alapszabályok a használati jog átengedésére nézve a társulat czélja szempontjából igazolható korlátozásokat állapithassanak meg.
Minthogy a tagnak a társulat kötelékébe tartozó ingatlanok használatához való joga tulajdoni vagy használati illetőségén alapszik, ebből szorosan az következnék, hogy egyfelől a használatot minden ellenérték nélkül gyakorolhatja s másfelől, hogy amennyiben a társulatnak kiadásai vannak, ezeket minden tagnak illetősége arányában viselni kell. Ennek az elvnek feltétlen érvényre emelése azonban nem minden esetben vezetne méltányos eredményre, mert a társulati kiadások előnyei esetleg csak azok javára esnek, akik ez ingatlanokat tényleg használják. A méltányosság tehát azt követeli, hogy a kiadásokat is elsősorban azok viseljék, akik a társulati ingatlanokat vagy egyéb társulati vagyont használják és hogy ennek fejében a társulat az ily tagokat legeltetési vagy egyéb használati dijakkal terhelhesse meg. Viszont azonban, főként nagyobb mérvü kiadásoknál, amelyek ingatlanok szerzésére vagy más gazdasági beruházásokra fordittatnak, amelyek tehát az illetőségek értékét önmagukban is emelik, az sem volna helyén való, hogy az ily kiadások is kizárólag a társulati vagyont tényleg használó tagokra hárittassanak. A használat fejében szedhető dijak ugyanis már a dolog természeténél fogva sem lehetnek oly nagyok, mint azok a használati dijak, amelyeket nem tagok a használat átengedéséért fizetni szoktak. Ezen a határon tul tehát a kiadásokat már a tagok közt arra való tekintet nélkül kell megosztani, vajjon részt vesznek-e a használatban vagy sem. Nehogy a tagok a használati dijakkal szükség nélkül is megterhelhetők legyenek, a § világosan ugy rendelkezik, hogy ily dijak szedésére a társulatnak csak annyiban legyen joga, amennyiben egyéb jövedelem hiányában a társulati kiadások fedezésére azokra valóban szükség van.
A legelőrendtartásban kell megállapitani a legelőhasználatra vonatkozó mindazt a rendészeti jellegü szabályt, amelyek az alapszabályokban megállapitást nem nyertek. Ép azért ez a szabályozás nem függhet attól sem, hogy a társulat tud-e és akar-e megfelelni e kötelességének. Azért is a § hatályos rendelkezési jogot ad a társulat legfőbb felügyelő hatóságának, a földmivelésügyi miniszternek, arra is feljogositván őt, hogy a társulatnak czélszerütlen vagy épen káros rendelkezéseit meg is változtathassa.
Számolni kell azzal, hogy a legelő a tagok jogosultságának arányában nem fog mindig kellően kihasználtatni, mert a gazdasági viszonyoknak a fejlődés során végbement változása következtében az illetőség nagysága nem áll többé szükségképen arányban egyes tagok gazdasági szükségletének mértékével vagy a legelő nagysága a tagok szükségletét tetemesen meg is haladhatja. A § tehát ebben az irányban is rendelkezett. Minthogy pedig a közös legelővel való czélirányos gazdálkodás általában a felügyelő hatóságok gondozása alatt áll (67. §), önként érthető, hogy a legelő használatának ilyetén szabályozására a felügyelő hatóság a társulatot kötelezheti is.
A társulatnak a közös gazdálkodásból kifolyóan lesznek bizonyos fedezetet igénylő kiadásai (mint p. o. a közterhek, a pásztorok és egyéb társulati fizetéses alkalmazottak járandóságai, közös tenyészállatok beszerzési és tartási költségei, legelőjavitásra vagy más társulati czélra felvett kölcsönök tőketörlesztési részlete, kamatai s egyéb járulékai stb.). A helyes gazdálkodás rendje azt kivánja, hogy ezeket a kiadásokat a társulat elsősorban a legeltetési és egyéb használati dijakból, valamint a kötelékébe tartozó ingatlanoknak és más, külön czélra le nem kötött társulati vagyonnak rendes jövedelmeből fedezze, hogy e kiadások viseletét a tagok közvetlenül minél kevésbbé érezzék. Amennyiben e kiadások az emlitett jövedelmekből nem fedezhetők, a társulati viszonyból következik, hogy azokat ugy mint erdőközösségeknél történik (1898:XIX. tc. 31., 32. §-ai), a részeseknek tulajdoni vagy használati illetőségeik arányában hozzájárulások utján kell viselniök. Erre az esetre tehát tagsági járulékok kivetésére jogositja fel a § a társulatot. A járulékok nagyságára az ekként fedezendő kiadások mennyisége lévén irányadó, azt az alapszabályokban sem lehet korlátozni. A felügyelő hatóság feladata lesz, hogy a társulat gazdálkodásának szigoru ellenőrzésével gondoskodjék arról, hogy a tagok kiadásokkal tulságosan meg ne terheltessenek.
Kétségek elháritására kimondja a javaslat, hogy az esedékesség idejére be nem fizetett tagsági járulékok után 5% késedelmi kamat jár.
Hogy a tag a tagsága idején esedékessé vált s általa le nem fizetett járulékokért tagságának megszünése után is felelős marad, ez önként következik tartozásának személyes természetéből. A később esedékessé váló járulékok dologi teherként terhelvén illetőségét, törvénynél fogva jogutódjára szállnak át; ezek tekintetében tehát őt további felelősség nem terheli.
A társulati járulékok beszedésére és behajtására az 1898:XIX. tc. 33. §-ához hasonlóan a közadók beszedésének és behajtásának módját állapitja meg, feltéve, hogy azokat a társulat közegei nem szedték be. A társulat czélja a közigazgatási hatóságoknak ebben az irányban való igénybevételét kellően igazolja. Minthogy a társulat hitelképességének biztositása érdekében szükséges hogy a hitel fedezetére szolgáló társulati járulékok a lehetőség szerint dologi fedezetet is nyerjenek, a járulékokat a tagok tulajdoni vagy használati illetőségeinek kiváltságos elsőbséggel biró olyan dologi terhévé teszik, amely az egyenes adók természetével bir, s mint ilyen közvetlenül terheli az illetőséget és vele, amennyiben a járulék még előbb esedékessé nem vált, a jogutódra is átszáll. A kiváltságos elsőbbség abban áll, hogy végrehajtási árverés esetében, amennyiben a jogerős árverés napjától visszafelé számitott három éven belül váltak esedékessé, e járulékok külön telekkönyvi bejegyzés nélkül is minden olyan, még a telekkönyvben bekebelezett követeléseket is megelőzően elégitendők ki az illetőség árverési vételárából, amelyeknek korábbi törvény rendelkezése folytán megelőző elsőbbségük nincsen (p. o. az elsőbbséggel biró közadók, vizszabályozási járulékok, talajjavitási kölcsönök járadékai és járulékai stb.).
A rendes gazdálkodás zavartalan menetének biztositása érdekében kivánatos, sőt törlesztéses társulati tartozás vállalása esetében egyenesen szükséges az, hogy a társulat jövedelmeiből, esetleg tagsági járulékok kivetése utján tartaléktőke képzéséről gondoskodjék, amelyből a társulat előre nem látott kiadásait vagy más rendkivüli szükségleteit fedezhesse. A 42. § tehát megengedi, hogy az alapszabályok a jövedelemfeleslegnek vagy egy részének tartaléktőke képzésére való forditását elrendelhessék, a § második bekezdése pedig törlesztéses társulati tartozások esetében 5% tartaléktőke képzését egyenesen kötelezővé is teszi ugy, hogy erre tagsági járulék kivetését is megengedi. A kötvények kibocsátásának alapjául szolgálható társulati kölcsön törlesztésének biztositására nézve a 8. § külön rendelkezvén, ily kölcsön felvétele esetében tartaléktőke képzésére nincs szükség, a mint ezt a javaslat a 8. §-ra utalással világosan ki is fejezi.
A § utolsó bekezdésében emlitett rendkivüli bevételeknek kell tekinteni a 36. § értelmében kivethető legeltetési dijakon felül befolyó összegeket pl. tenyészállatoknak, a legelőn nőtt fáknak vagy más terményeknek, a legelőn levő kő- és kavicsbányáknak, homoknak, mésznek és ásványoknak értékesitéséből befolyó összegeket stb. Végre ilyen a legelő állagának bármiféle czélra történt bérbeadásából eredő bérösszeg is.
A 43-44. §-okhoz
Ami a névjegyzéknek első összeállitását illeti, gondoskodni kellett első sorban arról, hogy általa a társulat megalakulása tulhosszu ideig el nem odáztassék. Ezért eleve le kellett mondani arról, hogy a névjegyzék összeállitása mindig a birói ut igénybevételével történjék. Azokban az esetekben, amelyeken a telekkönyv a részes felek illetményeit feltüntetni, a birói eljárás részint felesleges volna, részint amennyiben a telekkönyv szerint jogosultakat, esetleg praeclusio terhével jogaik érvényesitésére szoritaná, szükségtelenül veszélyeztetne szerzett jogokat; emellett a jogok megóvása érdekében a birói utnak szükségképen hosszadalmasabb eljárásnak kellene lennie, mint amely a czél érdekében okvetetlen szükséges. Ezért a névjegyzék első összeállitása a felügyeleti hatóság közremüködésének biztositása mellett, magukra az érdekeltekre van bizva, fennmaradván az érdekeltek joga, hogy sérelmeiket szükség esetében birói uton is orvosolhassák (64. §).
Azokban a bizonyára csak kivételesen előforduló esetekben, amikor ezen az uton a névjegyzéket nem lehetne megnyugtatóan összeállitani, a jogosultság birói rendezésének szüksége merülhet fel. Ezen esetek egy részére nézve már a fennálló jogszabályok keretében is megvan a mód a jogosultság kérdésének birói uton való tisztázására. Ezek azok az esetek, amelyekben olyan közös ingatlanokról van szó, amelyekre nézve még urbéri elkülönitésnek vagy arányositásnak van helye, amelynek során a jogosultságot s ennek terjedelmét minden esetben tisztázni kell. Ilyen esetekben gondoskodni kell tehát arról, hogy a megfelelő birtokrendezési eljárás mielőbb folyamatba tétessék. Lehetséges azonban, hogy már a birtokrendezési eljárás befejezése után állott be a közös legelő viszonyaiban oly zavar, amelyet birtokrendezés utján többé tisztázni nem lehet. Ilyen esetekre vonatkozólag a 43. § felhatalmazza az igazságügyminisztert annak elrendelésére, hogy a közös legelőre vonatkozólag a jogosultság kérdése birói uton hivatalból rendeztessék s felhatalmazza őt egyuttal arra is, hogy az ily rendezés szabályait rendelettel állapithassa meg. Hogy ilyen esetekben a birói rendezés folyamatba tételét a javaslat attól teszi függővé, hogy azt az igazságügyminiszter elrendeli, ennek oka az, hogy az esetek sokféleségére tekintettel szükségesnek mutatkozik annak előzetes megvizsgálása, vajjon a birói rendezés szüksége valóban fennforog-e s a névjegyzék összeállitása más uton el nem érhető-e, nehogy az érdekeltség a birói utat az emlitett czélra esetleg szükség nélkül vegye igénybe. S minthogy a birói rendezés előfeltételeit eleve általános szabályban kimeritően alig lehetne megállapitani, kivánatos, hogy azoknak minden egyes esetben a különleges viszonyok számbavétele mellett leendő vizsgálatára az e tekintetben hivatott igazságügyminiszter jogosittassék fel.
A 43. § harmadik bekezdésének az a szabálya, hogy azokat a jogosultakat, akiknek részesedési aránya egészen bizonytalan, a kérdés birói rendezéséig egymás között egyenlő részesedési joggal kell a névjegyzékbe bevezetni, lényegileg megfelel az 1898:XIX. tc. 29. §-ában foglalt hasonló szabálynak. Önként érthető, hogy e szabály feltételezi, hogy maga a jogosultság kétségtelen legyen, mi felől vitás esetekben a közgyülés határozhat (54. § negyedik bekezdése). Az itt szóban forgó szabály tehát csak a jogosultnak a névjegyzékbe való felvételére nézve csak akkor irányadó, ha a részesedési arány egészen bizonytalan s ebben a kérdésben a közgyülés az 54. § negyedik bekezdése értelmében még nem vagy másként nem határozott.
A társulat tagjai a társulat kötelékébe vont ingatlanok tekintetében a közösség következtében a társulatnak szorosra szabott hatáskörén tulmenőleg is érdekelve vannak ugyan, minthogy azonban az ebbe a körbe tartozó ügyek már nem a társulatnak, hanem közvetlenül maguknak a tagoknak ügyei, a társulat elnökének képviseleti jogköre kifejezetten rendelkezés hiányában az utóbb érintett ügyekre nem terjedne ki. Tekintettel arra, hogy a szorosan vett társulati ügyek és az összes tagokat mint ilyeneket közösen érdeklő ügyeket egymástól szabatosan elválasztani nem lehet, s az ily ügyek is kihatásukban magát a társulatot is közvetlenül annál is inkább érdeklik, mert a 20. § világosan ki is mondja, hogy a társtulajdonosok összessége a közös legelő felől a társulati közgyülésen kivül egyáltalában nem is rendelkezhetik, a jogi forgalom érdekében kivánatos, hogy a társulat elnökének képviseleti jogköre kiterjedjen a szorosan vett társulati ügyeken kivül azokra az ügyekre is, amelyek nem társulati ügyek ugyan, de az összes tagokat, mint ilyeneket közösen érdeklik. Ebből folyólag a társulat elnöke mind perenkivül, mind perben hivatva lesz az ily ügyekben is a tagok képviseletére, önként értetvén azonban, hogy az elnök képviseleti jogköre a tagok rendelkezési joga által az általános jogszabályok és a jelen törvény értelmében korlátozva marad.
Az elnöknek képviseleti jogköre és a választmánynak rendelkező hatásköre nem korlátlan. Részben már maga a tv. állapit meg ily korlátokat; az alapszabályok pedig ezen tulmenőleg is korlátozhatják azt. Az elnök és a választmány hatáskörének ezek a korlátjai nemcsak befelé, a társulattal szemben, hanem kifelé, harmadik személyekkel szemben is hatályosak, ugy, hogy jogcselekményeik és jognyilatkozataik csakis annyiban fogják a társulatot kötelezni, amennyiben az ekként megszabott korlátokon belül maradnak. A jogi forgalom biztosságának érdeke követeli meg azt, hogy a társulat szerveinek hatásköre harmadik személyek által is felismerhetően határozott legyen. Harmadik személyek előtt ugyanis, akik a társulattal jogügyletekbe bocsátkoznak, kétségtelennek kell lennie annak, hogy a társulat szerve, amelylyel érintkezésbe lépnek, a társulat szervezete szerint jogositva van-e arra jogcselekményre vagy jognyilatkozatra, amelylyel az ügyletet a társulatra kötelező hatálylyal létesiteni kivánja. Ezért kell a társulati szervek hatáskörének mindenki által könnyen fölismerhető szervezeti szabályok által meghatározva lennie. A társulatnak azonban érdekek füződik ahhoz, hogy az elnök vagy a választmány hatásköre még továbbmenőleg is korlátozva legyen. Sokszor a bizalom kérdése az, hogy az érintett szervekre rábizassék-e a teljes jogkör, amelyet a szervezeti szabályok megállapitásának. Ennélfogva meg kell engedni azt is, hogy a társulat közgyülése alapszabály módositása nélkül is egyes vonatkozásokban vagy bizonyos ügyekre nézve is feltételekhez vagy más korlátokhoz köthesse az elnök a választmány képviseleti vagy rendelkezési jogát. Az érintett szervek a dolog természete szerint kell, hogy ezekhez a korlátokhoz is a társulattal szemben kötve legyenek s e határok átlépéséért felelősséggel tartozzanak. Az ily korlátozásoknak azonban már messzebb terjedő hatályt tulajdonitani, nevezetesen azokat harmadik személyekkel szemben is hatályosaknak elismerni a jogi forgalom fentebb érintett érdekeinek veszélyeztetése nélkül nem lehetséges; mert a társulattal szemben jogügyletekbe bocsátkozó harmadik személyeket nem lehet annak vizsgálatára is kötelezni, vajjon a társulat szervének hatásköre nincs-e a szervezeti szabályokban megállapitott határokon tul valamely közgyülési határozattal is korlátozva. Ennélfogva a tv. az ily korlátozásnak hatályát elvileg csak a társulat belső viszonyában, tehát csakis a társulattal szemben tulajdonit. Ebből azonban önként érthetőleg csak az következik, hogy jóhiszemü harmadik személyekkel szemben, akik e korlátozásról az ügylet kötésekor tudomással nem birnak, e korlátozásra hivatkozni nem lehet; ellenben az, hogy a rosszhiszemü harmadik személyekkel szemben az ily korlátozás is érvényesithető, az általános jogelvekből külön kifejezés nélkül is önként következik.
Az a szempont, hogy a társulat ügyeinek minél hűbb gondozása biztositva legyen, azt kivánja meg, hogy a társulati szervek tagjaiul és egyéb társulati közegekül lehetőleg a társulat ügyeiben érdekelet tagok alkalmaztassanak. Különleges viszonyok között azonban ép ennek a czélnak érdekében esetleg az lehet kivánatos, hogy a társulat közegéül a társulaton kivül álló egyén is alkalmazható legyen. Erre tekintettel a § elvként azt a szabályt állitja ugyan fel, hogy a társulat közegeit a tagok sorából kell választani; emellett azonban megengedi, hogy az alapszabályok e részben eltérően is rendelkezhessenek.
A közgyülés nehézkes szervezetének igénybe vételét a legfontosabb társulati ügyekre kell fenntartani, amelyek a tagok legfőbb érdekeit érintik. Ezek közül azokat a főbb ügyeket, amelyek tárgyi ismérvek szerint is ilyeneknek minősithetők, már maga a tv. a tagok jogainak biztositása érdekében a közgyülés hatáskörébe utalja; de ez ügyek felsorolásával nem kivánja kizárni azt, hogy a társadalmi alapszabályok vagy kiadandó rendeletek más ily ügyeket is utalhassanak a közgyülés elhatározása alá.
A tárgyalandó ügyek előzetes megjelölését a határozatok érvényének feltételéül is meg kell kivánni, mert nem is tekintve arra, hogy a közgyülés elhatározásainak alaposságához szükséges, hogy a tárgyalandó ügyek előzetesen is megbeszélhetők és megfontolhatók legyenek, különös sulya van annak a szempontnak, hogy amig a tárgyalandó ügyek előzetes megjelölése mellett is elmaradó tagról joggal lehet vélelmezni azt, hogy elmaradásával a hozandó határozathoz való hozzájárulást, vagy abban való megnyugvását kivánta kifejezni, addig a közgyülésről távolmaradó tagnak ilyen akaratát az ügyek előzetes jelzése nélkül feltételezni helyesen nem lehet. Egyébiránt a § azzal, hogy a határozat érvényességéhez csupán a tárgyalás alá kerülő ügyek előzetes megjelölését kivánja meg, nem kivánja csökkenteni az összehivás egyéb kellékeinek jelentőségét; az utóbbiak tekintetében elkövetett szabálytalanságok azonban nem érinti közvetlenül a hozott határozat érvényét, mert ez a forgalom biztosságát veszélyeztetné; az ily sérelmek orvoslása a rendes felügyeleti utra marad utalva.
A szavazati jog a társulat alapjául szolgáló közös legelőbeli illetőség folyománya. Ennek mértékére nézve tehát ez illetőségek nagyságának kell irányadóul szolgálnia. Ezen az uton biztositható a tagok részére a jogi és gazdasági érdekeltségüknek megfelelő befolyás a társulat ügyeire. A társulat czélja és a kisebb érdekeltségü tagok oltalmának szempontja azonban nem engedi meg, hogy az érintett elv végső következményeiben is érvényre emeltessék. A dolog természetében fekszik, hogy a nagyszámu és felette különböző arányban érdekelt tagokból álló társulatok ügyeire törvényre korlátozás nélkül tulnyomó befolyást nyerhetnének azok a tagok, akik egyénenként jelentékenyebb mértékben vannak érdekeltve s ennek megfelelően az ügyek intézésének irányitását a kisebb érdekeltségü tagok érdekeinek háttérbe szoritásával saját előnyükre használhatnák ki. Ennélfogva a tagok szavazati joga két irányban kényszerithető szabálylyal van korlátozva. Elvként felállitván ugyanis azt, hogy az alapszabályokban meg kell határozni az illetőségnek azt a legkisebb mértékét, amely egy szavazatra jogosit, ezzel szemben, nehogy a kisebb érdekeltségüek hátrányára a nagyobb érdekeltségü tagok nyomuljanak előtérbe, kimondja a §, hogy az egy szavazatra jogositó illetőség nem lehet nagyobb, mint az az illetőség, a mely a legelőhasználat tekintetében egységnek vett állat, vagyis a gazdasági életben szokásos elnevezés szerint számos-állat, számos-marha, számos-jószág (többnyire felnőtt szarvas-marha vagy ló) vagy ezzel egyenlőnek tekintett más apróbb állatok kihajtására jogosit. Azokra nézve pedig, akiknek illetősége az egy szavazatra jogositó legkisebb illetőséget sem éri el, lehetővé teszi, hogy szavazati jogukat csoportosulva megbizott vagy megbizottak által gyakorolják s ha e jogukkal élni nem kivánnak, az ily tagok jogainak védelméről egy előljárósági tag kirendelésével gondoskodik. Az érintett czélból más irányban azt a korlátot állitja fel a javaslat, hogy bármily nagy érdekeltség alapján is egy tag sem gyakorolhat a tagok összes szavazatainak egynegyedénél több szavazatot.
Az, hogy a tagok szavazati jogukat meghatalmazott által is gyakorolhatják önként következik abból, hogy a társulati tagság ellentétben más egyesületi tagsággal, nem legszemélyesebb jog, hanem dologi tagság, amely a társulati kötelékbe vont ingatlanban való dologi jogosultságon alapszik.
A § azokat a főbb rendelkezéseket jelöli meg, amelyeket a szervezet teljessége érdekében az alapszabályokba mindenesetre fel kell venni, a társulat különleges viszonyaitól függvén, hogy ezeken felül még mily egyéb rendelkezések vétessenek fel.
A mezőrendőrségről szóló 1894:XII. tc. 10. §-a a legelőbirtokosság közgyülések határozatának végrehajtását a községi elöljáróságok hatáskörébe utalta, hacsak a birtokosság az id. tc. 11. §-a értelmében a törvényhatóság által jóváhagyott szervezési szabályzattal határozataink végrehajtását saját közegeire nem bizta. Ehhez hasonló szabályt az erdőbirtokosságok gazdasági ügyvitelét szabályozó 1898:XIX. tc. nem tartalmazza, hanem az erdőbirtokossági ügyek vitelét kötelezőleg a birtokossági autonom szervek hatáskörébe utalta. A községi szerveknek közremüködését vagy közremüködésük igénybevételét kizáró ez a szabály a gyakorlatban sok esetben hátrányosnak bizonyult, mert igen gyakran megvolt az a törekvés az erdőbirtokosságokban is, hogy ügyeik vitelét a községi előljáróságra ruházzák, vagy a régi gyakorlat folytán, vagy egyes esetekben azért, mert a közösség sokkal kisebb jelentőségü volt, semhogy az külön szervezet fenntartását indokolttá tett volna, vagy végül sok más esetben azért, mert a közösségben részes felek összessége még most is nagy részben egybeesik a politikai községgel, vagy ha nem is éppen azonos azzal, azért, mert a politikai község előljáróit még ma is nagyrészben a közösségekben részes felek sorából szokták választani.
A gyakorlati életben megnyilvánuló ezzel a természetes törekvéssel, másrészről az 1894:XII. tc. fentebb érintett álláspontjával akart lehetőleg számolni az 56. §, továbbá azzal is, hogy a közérdek érvényesülésére s mentül nagyobb számu községi lakos gazdasági szükségletének kielégitésére mindenesetre kedvezőbb lesz az, ha a legeltetési ügyek vitele - bár az érdekelt felek akaratából - hatósági szervekre bizatik, s emellett gyakran csekélyebb értelmi, vagy gazdasági erővel rendelkező társulatoknál az ügyek hatósági intézésére elkerülhetetlenül szükség is lehet. A 49. § 1., 3., 5-10., 12. és 15. pontjában megjelölt ügyek oly közvetlenül érintik a társulat tagjainak magánjogait, hogy ezek tekintetében a tagok részére az elhatározás jogát minden esetben fenn kell tartani.
A társulat kötelékébe tartozó ingatlan a társulat kötelékéből több módon válhat ki. Kiválhatik nevezetesen közvetve (49. § 7. pontja) elidegenités vagy csere, sőt végrehajtási árverés utján is, (de az utóbb jelzett módon kizárólag csak a 24. § 3. bekezdésében jelzett esetben) olyképpen, hogy a kivált ingatlan egyuttal a társulati tagok érdekköréből is egészen kiesik; helyébe azonban esetleg bizonyos érték vagy más ingatlan lép. Az idevonatkozó szabályokat a 20., 21., 22., illetőleg a 24. § és a 49. § 7. pontja, valamint a 60. § tartalmazza. Kiválhatik azonban az ingatlan a társulat kötelékéből közvetlenül (49. § 15. pontja) olyképpen is, hogy nem szünik meg a társulat vagy a volt társulat tagjainak érdekét szolgálni, hanem ezek érdekét többé nem a társulati köteléken belül, de azon kivül szolgálja; helyébe azonban a társulat kötelékébe semmi sem lép még abban az esetben sem, ha különben a társulat továbbra is fennmarad. Előfordulhat ugyanis, hogy a társulat kötelékébe bevont összes ingatlanokra többé nincs szükség a végből, hogy a társulati tagok állattenyésztési érdekeit kielégitség, mert a társulati tagok belterjesebb gazdálkodásra térnek át s igy kevesebb legelőre van szükségük, mint volt a társulat megalakitásakor gyakorolt külterjes gazdálkodás mellet; vagy a társulat a meglevő legelőnél alkalmasabb uj területet szerez. Indokolt, hogy ilyen esetekben az állattenyésztés érdekeit már nem szolgáló ingatlan a társulat kötelékéből elidegenités nélkül is kibocsátható legyen és pedig vagy avégből, hogy azt a társulati tagok egymás között feloszthassék vagy más olyan czélra fordithassák, amelyre való tekintettel az ingatlannak a társulati kötelékében való tartását már mi sem indokolja. De előfordulhat az is, hogy a társulatra már egyáltalában nincs szükség, mert a társulat által kielégiteni hivatott állattenyésztési érdekeket más módokon jobban és czélirányosabban lehet kielégiteni. Ilyen eset állhat elő pl., ha maga a politikai község szerez be elgendő legelőt, amelyen a társulati tagok olcsóbban legeltethetnek, mint saját legelőjükön. Ez különösen előállhat a 3. § alá eső közös legelőkre nézve. Ezekben az esetekben indokolt a társulat feloszlását is megengedni. A társulat kötelékébe tartozó ingatlanoknak a társulat kötelékéből ily közvetlen módon való kiválásának szabályait adja az 58. §.
Annak kimondását, hogy ingatlannak a társulat kötelékéből való kibocsátásához vagy a társulat feloszlásához az érdekelt hitelezőknek (27. §) hozzájárulását kell kikérni, a hitelezőkkel szemben méltányossági tekintetek indokolják. A társulat hitelezője ugyanis jelzálogi fedezetet csak a 27. § harmadik bekezdésében jelzett esetekben nyerhet; minden más esetben fedezetül csak a társulatnak a 38. § első bekezdésében megjelölt jövedelmei s ugyanazon § második bekezdésében jelzett tagsági járulékok szolgálnak. A hitelezőre tehát nem közömbös az, hogy a társulat kötelékéből valamely ingatlan kiválik, anélkül, hogy helyébe más megfelelő vagyonérték lépne; a társulat feloszlása esetében pedig egyenesen veszélyeztetve is lehetne követelése. Különös fontossággal bir a hitelező beleegyezése a 8. § esetében.
Minthogy a felszámolás a társulat vagyon viszonyainak lebonyolitása végett szükséges, kell, hogy addig, amig ez megtörténik, e jogviszonyok alanyaként továbbra is a társulat szerepeljen. Ezért mondja ki az 59. § 2. bekezdése, hogy a társulatot a felszámolás befejezéséig fennállónak kell tekinteni. A felszámolás alatt azonban a társulat személyisége csonka lesz; nem terjedhet tul a felszámolás czélján és nevezetesen uj jogviszonyok létesitésére már csak annyiban lesz képesitve, amennyiben arra a már fennálló ügyletek lebonyolitása végett szükség van. Ennek adnak kifejezést az 59. § 2. bekezdésének következő szavai: „amennyiben a felszámolás czélja kivánja.”
Ami az ingatlan vagyont illeti, ez vagy olyan, amely a 20. § alá esik s ennélfogva a társulat fennállása alatt is a tagok közös tulajdonában állott, vagy olyan, amely a javaslat 24. §-a alá esvén, névleg a társulat tulajdona volt ugyan, de felette a társulat csak szoros korlátok között rendelkezhetett éppen azért, hogy feloszlás esetére a tagok részére fenntartható legyen. E vagyon tekintetében tehát a társulat feloszlása közvetlenül egyik esetben sem járhat azzal a következménynyel, mint az ingó vagyon tekintetében, nevezetesen, hogy ha társulati adósságok vannak, a felszámolók egyenesen ezek kiegyenlitésére fordithassák azokat. A 20. § alá eső ingatlan tekintetében a felszámolók ezt nem tehetik azért, mert ez nem lévén a társulat vagyona, a társulat tartozásaira a társtulajdonosok akarata nélkül nem fordiható; a 24. § alá eső ingatlan tekintetében pedig ennek azért nincs helye, mert ez a társulati tartozásokért csak korlátoltan, nevezetesen csak annyiban felel, amennyiben a tartozás törvénynél vagy telekkönyvi bejegyzésnél fogva terheli az ingatlant, ennyiben azonban az ingatlan a társulat feloszlása után is lekötve marad, minélfogva a társulati hitelezők jogát a társulat feloszlása és felszámolása nem érinti és igy érdekükben nincs szükség arra, hogy az ingatlant a felszámolók kielégitésükre forditsák. Egyébiránt a társulati adósságok szempontjából a társulat kötelékébe tartozó ingatlanok tekintetében a feloszlás jogkövetkezményeiről tüzetesebb intézkedésre azért nincs szükség, mert az 58. § szerint a feloszlás egyik előfeltétele éppen az, hogy a társulatot ne terheljék oly nagyobb, számbavehető adósságok, amelyek az ingó vagyonból fedezhetők nem lennének s minthogy az ingó vagyonhoz kell számitani a társulat által kivehető járulékokat is, ezekben, amelyeket a felszámolás alatt álló társulatnak is joga lesz kivetni, az ily adósságok az ingatlanok érintése nélkül is kellő fedezetet fognak találni.
A tv. tulajdonképpen csak arra törekszik, hogy feloszlás esetében a társulat kötelékébe tartozó ingatlanokat, mint a társulati kötelék alól felszabadult közös vagyont visszajuttassa társtulajdonosaiknak, hogy ezentul velük a társulat czélja álatal nem korlátozva rendelkezhessenek. A társulat feloszlásának ehhez képest a 20-dik § alá eső ingatlan tekintetében nem lesz más hatása, mint hogy a tulajdonosok rendelkezési jogának a társulati szervezetből eredő korlátozásai reá vonatkozólag ezentul megszünnek, a 24. § alá eső ingatlan pedig, amelyre nézve a társulat fennállása alatt a tagokat csupán használati jog illette, a feloszlással törvénynél fogva a tagok osztatlan közös tulajdonába megy át. A társulat feloszlása az ingatlanok tekintetében nem jár azzal a jogkövetkezménynyel sem, hogy az ingó vagyonhoz hasonlóan a tagok között minden esetben fel kellene osztani; mert az 58. § szerint a felosztásnak csak akkor van helye, ha a földmivelésügyi miniszter a társulat felosztását ebből a czélból engedte meg, különben pedig az ingatlant csak a földmivelésügyi miniszter által megjelölt czélra lehet forditani s ilyen esetben tulajdonképpen a feloszlás és felszámolás csak az e czélt biztositó rendelkezés megtétele után lesz helyén.
A § értelmében szükséges jóváhagyás önként érthetőleg nincs a kizárólag a törvényesség vizsgálatára szoritva, hanem a jóváhagyásra hivatott felügyelő hatóságnak a javaslatban biztositott széleskörü felügyeleti jogkörében mindannak vizsgálatára kiterjedhet, a mi a felügyelet körébe tartozik.
Az, hogy a § az érdekelt magánfeleken kivül a társulat elnökének, valamint annak, aki a közgyülést mint elnök vezette (53. §), továbbá a törvényhatóság tiszti ügyészének és a gazdasági felügyelőségnek is panaszjogot ad, ép ugy mint a 10. §-nál is, egyfelől a közérdek, másfelől általában a jogosult magánérdekek hatályosabb oltalmát czélozza. A helyi kicsinyes torzsalkodás utját állhatná a társulat sikeres müködésének, ha minden közgyülési határozat ellen beadott panasznak a határozat végrehajtására felfüggesztő hatálya volna. Ezért a 62. § utolsó bekezdése általános szabályként kimondja, hogy a közgyülés határozata ellen beadott panasz a határozat végrehajtását nem akadályozza. Ez az általános szabály nem lehet sérelmes sem az egyes tagokra, sem a közérdekre, mert a 60. § értelmében az olyan közgyülési határozatok, amelyek a társulat életét vagy a közérdeket mélyebben érintik, ugyis hatósági jóváhagyásra szorulnak s e hatósági jóváhagyás nélkül végre nem hajthatók. De ezenfelül a 62. § utolsó bekezdése megadja a közigazgatási bizottságnak a jogot arra, hogy a panaszra való tekintet nélkül különben végrehajtható határozat végrehajtását előzetes intézkedéssel megtilthassa.
Megtörténhetik, hogy a társulat valamely szerve rendelkezésében, határozatában vagy intézkedésében tullépi a törvény által szabott korlátokat s törvényellenes intézkedésével megsérti a tagokat a társulat keretében megillető magánjogokat. Az ily sérelmek elháritása és orvoslása a dolog természete szerint első sorban szintén a társulat felügyelő hatóságainak feladata ugyan, amelyek a társulat működésének törvényszerüsége felett is őrködni hivatva vannak; amennyiben azonban a sérelem ily módon el nem háritható, a tagok magánjogainak oltalmára fenn kell tartani a lehetőséget arra, hogy az érdekelt fél a magánjogok felől döntésre hivatott biróságok segélyét vehesse igénybe; mert azt, hogy az itt szóban forgó nagyértékü magánjogok felől végérvényesen a közigazgatási hatóságok határozzanak, a magánjogok biztossága szempontjából eléggé hatályos oltalomnak tekinteni nem lehet. A társulat működésének biztonsága azonban megköveteli azt, hogy a birói ut csak ott és csak annyiban legyen nyitva, ahol és amennyiben a tag magánjoga szenvedett oly sérelmet, amely a felügyelő hatóságokhoz engedett rendes jogorvoslati uton nem volt elháritható. A § a birói ut igénybevételének előfeltételéül általában a tagot a társulat kötelékébe tartozó ingatlan tekintetében megillető tulajdoni vagy használati illetőségnek és az azon tagsági jognak sérelmét jelöli meg, a második bekezdésben különösen is kiemelvén az előfordulható sérelmek közül azokat, amelyek ellen a birói utat minden esetre nyitva kivánja tartani. A jogoknak ebben a körében a tv. a társulat életének s működésének alapjait jelöli meg s erre vonatkozólag a birói ut kifejezett biztositása voltaképpen csak annak a kétségnek elháritását czélozza, hogy a társulatnak a tagok érintett jogai tekintetében nyert hatásköre s a felügyeleti jogkör beléletére vonatkozólag sem zárja ki a jogvédelem rendes eszközeit. Mert egyébként külön kifejezés nélkül is önként érthető, hogy amennyiben a társulat, habár saját tagjának magánjogát sérti is, cselekményéért az általános magánjogi szabályok szerint ép ugy felel, mint bármely más személy, aki másnak jogát sérti. A társulat belső életéhez tartozó működése tekintetében azonban a birói oltalom biztositása nélkül kétséges maradna az, vajjon az ennek körében előálló sérelmek birói utra vihetők-e vagy sem. A birói ut igénybevételének az a további előfeltétele, hogy annak csak annyiban van helye, amennyiben a sérelem a törvényben a felügyelő hatóságokhoz engedett jogorvoslat utján elháritható nem volt, csak azt kivánja biztositani, hogy a tag sérelmeinek orvoslását elsősorban a rendes felügyeleti ut igénybevétele által kisértse meg, hogy ezen az uton a társulatot a perekkel való felesleges zaklatástól megóvja. Ez annál is inkább indokolt, mert ha a tag a felügyeleti panasz utjának igénybevételét elmulasztja, ebbeli magatartását joggal lehet akként értelmezni, hogy a társulat elhatározásában vagy intézkedésében s ezzel esetleges sérelmében megnyugodott. Ennélfogva csakis, amennyiben a törvény a felügyeleti uton való orvoslás lehetőségét kizárja vagy a használt jogorvoslat czélhoz nem vezetett, vagy a tagnak terhére nem róható más okból nem állott lehetőségében a sérelemnek felügyeleti uton való orvoslása, csak annyiban van igazolható alapja annak, hogy részére végső orvosszerül a birói jogsegély igénybevételének utja nyitva tartassék.
Fokozottabb hatósági felügyelet alá kell helyezni ezeket a társulatokat részben az egyes társulati tagok, különösen pedig az érdekük kellő védelmére sokszor nem is képes kisebb birtoku társulati tagok érdekében, részben pedig avégből, hogy biztosittassék a társulatok czélirányos müködésével azoknak a közérdekeknek minél hatályosabb előmozditása, amelyek e közösségek fenntartását elkerülhetetlenné teszik. Nem ismeretlen az ilyen hatósági felügyelet intézménye a meglevő közös legelők tekintetében jelenleg sem. (1894:XII. tc. 9., 12. §) Miután azonban ezeknek a felügyeleti hatóságoknak látóköréből a társulatok nagy része olyannyira messze esik, hogy azok mindennapi életének megfigyelését ezek a kivánatos mértékben nem teljesithetik, az utolsó bekezdés gondoskodik arról, hogy más közigazgatási hatóságok is szemmel tartsák a társulatok működését, különösen olyan hatóságok, amelyek közelebb esnek a társulatok székhelyéhez s így inkább módjukban áll működésüknek a megfigyelése. És itt a § elsősorban a járási főszolgabirákra gondol, mint olyanokra, kiknek éber és közhasznu tevékenységére különösen számithat. Ezek az egyéb közigazgatási hatóságok azonban az ügyek egyöntetü s szakszerü intézése érdekében nem lévén e társulatok fölé helyezhetők, közvetlen felügyeleti s abból folyó intézkedő hatáskörrel nem is voltak fölruházhatók. Feladatuk tehát csak az lehet, hogy tapasztalataikat az elsőfoku felügyeleti hatósággal közöljék.
Az itt szóbanforgó társulatok működésének czélja és iránya adva van. Ezt a czélt és irányt a társulatoknak be kell tartaniok, különben működésük az ország állattenyésztésének fellenditéséhez füződő nagy nemzetgazdasági érdekek szempontjából teljesen meddő lehetne. Ámde a társulatnak ezzel a közhasznu működésével sokszor szembe helyezkedhetnek olyan jogosulatlan magánérdekek, amelyek az óhajtott erőkifejtésre akadályozólag hatnak vagy azt teljesen meg is akadályozzák. Sokszor pedig nem is a társulat egyes tagjai jogosulatlan magánérdekének a tultengése, hanem a társulati tagoknak nemtörődömsége vagy éppen járatlansága okozhatja a társulat müködésének eredménytelenségét. Jelenleg is nem annyira az az állattenyésztésünk fejlődésének a gátja, hogy nincs elegendő közlegelőnk, hanem az, hogy a közlegelőben részes birtokosok társulásában rejlő erőfokozás kellő felügyelet, szervezet és kellő átértés hiányában nem fejtheti ki áldásos hatását. Indokolt tehát, hogy a hatóság gyámolitó kézzel támogathassa e társulatokat akkor, ha működésük akár a társulati tagok hibájából, akár más okból beálló bajok folytán eredményes nem lehet ama széleskörü önkormányzat keretében, amelyet a törvény e társulatoknak ad. Meg kellett engedni, hogy a földmivelésügyi miniszter a társulat önkormányzatát kivételes körülmények beállása esetén időlegesen felfüggeszthesse s a társulat ügyeinek vitelét kellő határok között miniszteri biztosra bizhassa.
A felügyelő hatóság feladatait a törvényben tüzetesen elsorolni önként érthetőleg nem lehet. Kivánatosnak mutatkozik azonban, hogy a törvény legalább reámutasson azokra a fontosabb kérdésekre, amelyekre a felügyelő hatóságnak a felügyelet gyakorlásánál különös tekintettel kell lennie.
A társulat közegei rendszerint a társulat tagjainak sorából fognak kikerülni, olyanok közül tehát, akiknek egyéni érdekek netán összeütközésbe is jöhet a társulati tagok összességének érdekével, s igy közel esik az a feltevés, hogy a társulati közeg működése esetleg olyan irányu lesz, amely inkább kedvez az ő egyéni érdekének, mint az összességnek. Ha ilyen esetek fordulnának elő, akkor természetesen nincs helye azoknak a kényszeritő eszközöknek, amelyek a 65. § értelmében alkalmazhatók, mert hiszen ilyen esetben nem a társulat, hanem a társulati közeg magatartása esik kifogás alá. A 68. § tehát gondoskodik arról, hogy a felügyelő hatóság a társulati közeg ellen is élhessen kényszeritő eszközökkel.
A társulat egyes tagjainak jogosulatlan magánérdekei ellentétbe jöhetnek a tagok összességének érdekével, ami esetleg azt eredményezhetné, hogy a társulati tagok önkormányzatuk körében megakadályozhatnák az összesség érdekeinek védelmét az egyes, talán befolyásosabb tagok jogosulatlan magánérdekeivel szemben. Gondoskodni kellett tehát arról, hogy ilyen esetben az összesség érdekeinek védelméről a felügyelő hatóság képviselő kirendelésével intézkedhessék.
Minthogy a közigazgatási bizottságnak az 1879:XXXI. tc. értelmében az erdőközösségek ügyeiben is van a legelőközösségekre vonatkozó ügyköréhez hasonló hatásköre s minthogy a közösségek mind a két neménél sokszor egymással rokon kérdések felől is kell határozni, czélszerünek mutatkozik, hogy a közigazgatási bizottságnak mind a legelőkre, mind az erdőkre vonatkozó érintett hatásköre egy és ugyanazt az albizottságot illesse meg.
Az ország erdélyi részeiben hatályos birtokberendezési törvényeket módositó 1908:VII. tc. II. Czikkelye értelmében a földmivelésügyi miniszter a tagositási ügyekben való véleményadásra gazdasági szakbizottságot szervezett. Erre az állandó gazdasági szakbizottságra bizta utóbb a véleményadást az ország Királyhágón inneni részeiben folyamatba teendő tagositási ügyekben is az 1908:XXXIX. tc. 4. §-ában nyert törvényes felhatalmazás keretében kiadott 1909. évi 20. és 30. I. M. számu rendelet. Ennek az állandó gazdasági szakbizottságnak összeállitása és szervezete, amennyiben a bizottság gazdasági és jogi szakértőkből alakul, alkalmasnak mutatkozik arra, hogy a bizottságnak véleményező hatásköre kiterjesztessék más oly ügyekre is, amelyeknél, mint a jelen javaslat szerint a földmivelésügyi miniszter hatáskörébe utalt számos kérdésben, a gazdasági szakkérdések szorosan összeszövődnek a jogi kérdésekkel.
Erre való tekintettel a 71. § a legfontosabb kérdések tekintetében kötelezővé is teszi az állandó szakbizottság véleményének meghallgatását, anélkül azonban, hogy a földmivelésügyi miniszter elhatározását egyébként e véleménytől függővé tenni kivánta. S nehogy kétség merülhessen fel az iránt, vajjon a földmivelésügyi miniszter a törvény által tulajdonképpen más czélra alkotott szakbizottságnak véleményét a jelen tv. szerint hatáskörébe utalt egyéb ügyekben is meghallgathatja-e, a tv. ebben az irányban is kifejezetten rendelkezik.
Abban a kérdésben, hogy ha a társulati közegeknek vagy tagoknak mulasztása tette szükségessé a hatósági kiküldést, a társulat a hatósági kiküldetések általa viselt költségének megtéritését a mulasztást elkövetőktől mennyiben követelheti, az általános jogszabályok lévén irányadók, a javaslatban rendelkezni nem kellett.
Oly közös legelőkről van itt szó, amelyek eredetileg többnyire valamely község összes lakosainak szükségletére voltak rendelve és amelyeknek állandó közösségben maradását már is törvény biztositja. Ezek a közös legelők eredeti rendeltetésünknek jelenleg csak részben felelhetnek meg, mert használatuk ma már csupán a magánjogilag jogosult részeseknek szükebb körére van korlátozva. Sok helyen a községnek megnövekedett lakossága azonban tulterjed a jogosultaknak ezen a körén s az ily lakosok állattenyésztési érdekeiket alkalmas legelő hiányában gyakran vagy egyáltalában nem, vagy csak korlátolt mértékben képesek kilégiteni. Az állattenyésztés nagy érdeke füződik tehát ahhoz, hogy a község közvetitésével ezek a legelők a község összes, nevezetesen a közös legelő használatára jelenleg nem jogosult lakósainak is hozzáférhetőkké tétessenek. A községi közlegelői minőség emellett jobban biztositja a közös legelőknek állandó fennmaradását is, mert a vagyonfelügyelő hatóságok a községeket ebbeli feladatuk teljesitésére hatályosabban szorithatják. A kisajátitás kárpótlás mellett törtetvén, a jelenlegi jogosultakat a közös legelőnek elvonásával, melynek használata részükre egyébként használati dij fejében továbbra is biztositva marad, hátrány nem éri.
A kisajátitási ár alapját nem a legelőterület állagértéke, hanem csupán használati értéke, nevezetesen tehát az az érték szolgáltatja, amelyet az mint osztatlan közös legelő megfelelő kihasználás mellett a társtulajdonosokra nézve képvisel. Tekintettel ugyanis arra, hogy az itt szóban forgó közös legelőknek ebbeli minőségét és közös használatban maradását törvény biztositja, azoknak részesei nagyobb mértékü kártalanitásra igényt nem tarthatnak, mint amily értéket a közös legelő ily kötött jogi állapotában reájuk nézve jelenleg képvisel. Ez pedig helyesen csak a használat értéke alapján határozható meg.
Minthogy a közös legelő nem mindig ugyanannak a községnek határában fekszik, ahol társtulajdonosai laknak, és a közös legelő társtulajdonosai vagy egy részük különböző községekben is lakhatnak, rendelkezni kell arról, hogy melyik községet illeti meg az a jogkör, amelyet a tv. a községre ruház, nevezetesen azt-e, amelynek határában a közös legelő fekszik, vagy azt, ahol a társtulajdonosok laknak vagy a társulat székhelye van. A § e részben abból indul ki, hogy nem érintve azt az általános községi hatáskört, amely a községet a határában fekvő ingatlanok tekintetében általában megilleti, azt a jogkört, amelyet a jelen tv. rendelkezései értelmében nyer, czélszerüen és helyesen csak is annak a községnek lehet megadni, ahol a társulat székhelye van, ahol tehát a társulat ügyeinek igazgatása központositva van; mert a társulat székhelyét maguk a tagok állapitván meg, fel kell tenni, hogy azt oly helyre teszik, ahonnan a társulati ügyeket a legkönnyebben intézhetik s ilymódon tulajdonképpen maguk választhatják meg azt a községet is, amelynek hatósága alá a társulat ügyeit helyezni kivánják. A dolog természetében fekszik, hogy társulati székhelyül az a helység lesz a legalkalmasabb, amelyben a társtulajdonosok összessége vagy nagyobb részük lakik, mert a társulati közgyüléseket is itt lehet a legkönnyebben megtartani. Ennek a helynek községi hatósága fogja legkönnyebben betölthetni a tv. által reáruházott jogkört is, mely többnyire nemcsak a társulattal, hanem az egyes tagokkal is személyes érintkezést tesz szükségessé. Egyébként is a tv. által a községre ruházott hatáskör, ép ugy, mint a társulat ügyei is a tagokra nézve, személyes természetü lévén, ennek a községnek kijelölése már ennélfogva is inkább helyénvaló, mint a társulat működésének csupán tárgyául szolgáló ingatlan fekvésének helye szerint illetékes község kijelölése lenne.
Az illetékes község kijelölése különös jelentőséget nyer azon jogok tekintetében, amelyek mint például a községet megillető elővásárlási jog és a kisajátitási jog, a társulat tagjainak érdekeit a legközvetlenebbül érintik. A tagok, vagy legalább is tulnyomó részük érdekének e részben is az fog legjobban megfelelni, ha e jogokat a fentebbiek szerint kijelölt s hozzájuk érdekeik szempontjából legközelebb álló község fogja érvényesithetni.
A közös legelőre nézve a 74. §-ban emlitett kisajátitási jog engedélyezésének szükségszerü előfeltétele az, hogy ezen az uton csakis oly község szerezhesse meg a közös legelőt, amelynek nemcsak kötelessége, de amelynek egyuttal módjában is áll az, hogy a kisajátitás által közlegelővé vált területnek használatát ugy a maga lakósainak, valamint a volt társtulajdonosoknak is lehetővé tegye. Ily korlátozást megállapitani a társtulajdonosok érdekének védelme szempontjából is szükséges.
Kétség esetében az illetékes község kijelölését a javaslat az itt szóbanforgó kettős érdekkörre tekintettel, a földmivelésügyi és a belügyminiszter egyetértő döntésére bizza.
Minthogy legelőknek örökáron szerzése nem mindenütt lehetséges, ellenben társas haszonbérlet utján alkalmas legelőterületeket könnyebben lehet szerezni s a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetségének az ily haszonbérletek létesitése és előmozditása egyik főfeladata, kivánatos, hogy az ily haszonbérlő társaságok az állandó, vagy tartósabb fennmaradásukat biztositó jogi formát nyerhessenek s működésükben hatályos hatósági ellenőrzés alá kerüljenek. Ép azért a javaslat módot nyujt arra, hogy legalább ott, ahol az ily haszonbérlő társaságok alakulása és működése nyilván az állattenyésztés közérdekének felel meg, nevezetesen azoknál a haszonbérleteknél, amelyek a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetségével vagy annak közreműködésével jönnek létre, a földmivelésügyi miniszter a bérlő társaságot a jelen javaslatban foglalt szabályozásnak megfelelő társulat alakitására kötelezhesse és az ekként alakitott társulatot hatósági felügyelet alá helyezhesse.
Ez a § azt a kérdést szabályozza, hogy a társulati kölcsön alapján az 1897:XXXII. tc. hatálya alá tartozó kötvények mily feltételek alatt lesznek kibocsáthatók. Amennyire kivánatos, hogy a javaslatban szabályozott társulatokra nézve előmozdittassék az, hogy kötvény kibocsátására jogosult nagy pénzintézetektől is olcsó hitelt szerezhessenek, a kötvények biztossága érdekében ép annyira szükséges viszont az, hogy a kötvények kibocsátása szorosan megszabott s a szilárd fedezetet biztositó előfeltételekhez legyen kötve. Minthogy a szóbanforgó társulatok tekintetében az 1897:XXXII. tc. alkalmazható szabályt nem tartalmaz, e részben a § megfelelő rendelkezést vett fel.
Ez a § részben a közös legelők ügyeinek a társulat megalakulásáig való intézését szabályozza, részben pedig az alkotandó törvény hatálybalépésének idejéről rendelkezik. Az első vonatkozásban tekintettel arra, hogy a közös legelők ügyeinek intézésére nézve a mezőrendőri törvényben bizonyos szabályok már ma is állanak fenn, a § zavarok elháritása érdekében a társulat megalakulásáig és az alapszabályok életbeléptetéséig (16. §) az ügyeknek az eddigi szabályok szerint leendő vitelét rendeli; de nehogy ezalatt az idő alatt a társtulajdonosok a közös ingatlanokkal oly rendelkezéseket tehessenek, amelyek a törvény czélját azok tekintetében meghiusitanák, a § - tekintettel az ebben az irányban kifejlődött gyakorlatra is - mintegy az 1894:XII. tc. 12. §-ában kifejezett jogelv hiteles magyarázatául kijelenti, hogy a közös ingatlanok elidegenitéséhez, megterheléséhez, vagy haszonbérbe adásához, felosztásához és általában gazdasági rendeltetésüknek megváltoztatásához a társulat megalakulásáig és az alapszabályok életbeléptetéséig is a földmivelésügyi miniszter jóváhagyása kivántatik meg.
Csupán egy rendelkezésre nézve állapitja meg maga a javaslat az életbelépés idejét, nevezetesen a 85. § első bekezdésében foglalt szabályra nézve, mely a meglevő közös legelők fenntartását és a törvény hatálya alól való elvonásuknak megelőzését czélozván, kell, hogy legalább az 1. § alá eső legelők tekintetében már az alkotandó törvény kihirdetésekor azonnal hatályba lépjen. Sőt a fenntartás biztositására és a kijátszások lehető kizárására még tovább is megy a javaslat, amennyiben az ezt czélzó rendelkezési korlátozásoknak visszaható erőt is tulajdonit a törvény életbelépte előtt kötött jogügyletekre is, amennyiben e jogügyletek az 1894:XII. tc. 12. §-ának helyes értelmezése szerint ma is ily korlátozások alá esetek vagy enélkül is, ha a jogügylet a jelen törvényjavaslatnak az országgyülés elé terjesztése után jön létre, amidőn már a tervezett korlátozások köztudomásuakká lettek.
