1. Az országgyülési képviselők választásáról szóló 1913:XIV. tc. 164. §-a utal arra, hogy a polgárok választói joga ellen elkövetett büntetendő cselekményekről külön törvény rendelkezik. Ezt a joganyagot hazánkban ez idő szerint az 1878:V. tc. (Btk.) második részének VIII. fejezete és részben az 1899:XV. tc. szabályozza. A btk. rendelkezéseinek gyakorlati alkalmazásában számos fogyatkozás derült ki. Hogy csak a legszembetünőbbeket emlitsem fel: a választásokat megelőző politikai küzdelem durva elfajulásaival szemben e törvény védelmet nem nyujtott; a választók jogosulatlan befolyásolását és vészhirekkel, álhirekkel, sőt a jelöltek magán- és családi életére koholt valótlanságokkal való megtévesztését büntető szankczióval nem sujtotta: szemet hunyt a választáson tanusitott magatartás miatt elkövetett bosszuálló cselekmények felett; a választásnál és szavazásnál elkövetett visszaéléseket kazuisztikusan sorolva fel, sok sulyos visszaélésnek szabad utat engedett.
E fogyatkozások mellett, amelyeket a politikai természetü választásoknál sajnálatos mértékben használt ki a pártszenvedély, szükségessé teszi az ide vonatkozó joganyag megfelelő reformját az országgyülési képviselők választásáról szóló 1913:XIV. tc. is. E törvény, mint tudvalevő, nemcsak abban a tekintetben tér el eddigi jogszabályainktól, hogy széles néprétegekre terjeszti ki a választói jogosultságot, hanem eltér a jogosultság előfeltételeinek meghatározásában, a választók összeirásának módozataiban s a választás és a szavazás rendjében is. Elég talán megemliteni, hogy az irni-olvasni tudásnak, a munkaviszonynak stb. igazolása teljesen uj bizonyitási módokat, eddig igénybe nem vett bizonyitó eszközök használatát kivánja; a választókerület megoszlása szavazókörökre, a szavazás részleges titkossága mind oly változtatások, amelyek behozatalával az ezen jogszabályok büntetőjogi védelmére hivatott rendelkezéseknek is meg kell változniok, tekintettel különösen arra, hogy a btk. az 1874. évi választójogi törvényt tartotta szem előtt, tehát természetszerűen nem vehette figyelembe az új törvény elveit és részletes rendelkezéseit. Emellett figyelembe kell venni azokat a törvényhozási műveket is, amelyeket a külföld egyes államaiban a választójog büntetőjogi védelmére alkottak; e törvényművek sok eddig figyelmen kivül hagyott szempontra terelik rá a figyelmet s hazánkban sem ismeretlen visszaélések megelőzésére mutatnak helyes utat.
2. A külföldi törvényhozás e téren élénk változatosságot tüntet fel. a) A századokra visszatekintő angol választójog nyilvános szavazás alapján álló rendszerének utolsó kódex-szerü védelmét az 1854. évi Corrupt practice preventation act tartalmazza. A titkos szavazás behozatala alkalmából a parlamenti választásokra vonatkozóan az egész joganyagot az 1872. jul. 18-iki törvény (Ballot bill) szabályozta; e törvény rendelkezéseit a községi és törvényhatósági választásokra kiterjesztette az 1872. aug. 6-iki törvény s átvette az 1882. aug. 18-iki Municipal corporation act. E rendelkezéseket jelentékenyen kiterjesztette az 1883 aug. 25-iki Corrupt and illegal practices prevention act; végül jelentékeny módositásokat és kiegészitéseket tartalmaz az 1895. júl. 6-iki törvény.
b) Francziaországban a választójog büntetőjogi védelmét mint legjelentékenyebb részében már hatályon kivül helyezett subsidiárius jogforrás, a code pénal (109-113. Czikkek) szabályozza.
A code rendelkezéseit tágabb körre terjesztette ki és szigoritotta az 1849 márcz. 15-iki törvény (98-116. Czikkek), amelynek rendelkezései csekély módositással átmentek az 1852 febr. 2-iki törvénybe (31-47. Czikkek). E törvény foglalja magában az idevonatkozó tételes jog legnagyobb részét: kisebb-nagyobb módositásokat és kiegészitéseket azonban több ujabb törvény is tartalmaz.
c) A belga btk. (137-141. Czikkek) a franczia code pénal megfelelő rendelkezéseit (109-113. Czikkek) vette át. E rendelkezéseket felváltotta az 1872. évi május 18-iki, majd az angol jogra támaszkodó 1877 jul. 9-iki törvény. A választójog büntetőjogi védelmének legujabb szabályozását az 1894 jún. 28-iki törvény tartalmazza.
d) Olaszországban az 1882 szept. 24-iki választójogi törvénybe vették fel a képviselők és senatorok választásának büntetőjogi védelmére szolgáló szabályokat; e jogszabályokhoz hasonló, de enyhébb rendelkezéseket tartalmaz a községi választásokról szóló 1889. febr. 10-iki törvény. A választók névjegyzékének védelmére uj rendelkezéseket vett fel az 1894 julius 11-iki törvény. Az egész kérdést ujabban szabályozta az 1895 márcz. 28-iki törvény.
Mindeme rendelkezések mellett subsidiarius szerepe volt a büntetőtörvénykönyv 139. Czikkének, amely a választójog gyakorlásának akadályozására állapit meg büntetést; mig végül az 1912 jun. 30-án közzétett uj választói törvény a 114-130. Czikkekben tartalmazza a választójog büntetőjogi védelmére vonatkozó rendelkezéseket.
e) Az osztrák btk. a polgárok választói joga ellen elkövetett különös bűncselekményeket nem ismer. Az 1862. évi decz, 17-iki külön törvény büntetést állapitott meg a választás meghamisitására és a vesztegetésre, de a választás akadályozásának minden más államban enyhébben vagy sulyosabban büntetett esetét itt sem vette fel. A régebbi törvényhozásnak ezeket a fogyatkozásait messzemenő részletességgel és körültekintéssel pótolta a választási és gyülekezési szabadság védelmére szolgáló büntetőjogi rendelkezésekről szóló 1907 jan. hó 26-iki törvény. E törvény az e tárgyban fennálló követelményeknek teljesen eleget tesz; ujabb rendelkezéseket az 1910. évi uj büntetőtörvényjavaslat sem tartalmaz.
f) A Németbirodalomban a választási bűncselekményekről a büntetőtörvénykönyv 107-109. §-ai rendelkeznek. Az ezen rendelkezésekben felismerhető fogalmi mélység, amely minden kazuisztikától óvatosan tartózkodott, a birói gyakorlatnak elég teret engedett a választói jog ellen elkövetett bűncselekmények megtorlására. A felmerült választási visszaélésekkel szemben azonban e törvény is hiányosnak bizonyult és az 1910. évi büntetőtörvénykönyvjavaslat 119-122. §-ai, amelyek a német büntetőtörvénykönyv 107-109. §-ai helyére lépnek, egyes kérdésekben, különösen a választás megakadályozása és meghiusitása tekintetében a tételes jogot kiegészitik.
g) A svájczi javaslatok közül a legujabb (1908. évi) a 198. és 199. §-okban mint a nép akarata ellen elkövetett büntettekkel foglalkozik a választás és szavazás akadályoztatásával és megzavarásával, továbbá a választás és szavazás meghamisitásával, a szavazati és a választói jog gyakorlatának jogosulatlan befolyásolásával, végül a szavazás titkának megsértésével.
h) A többi államok jogrendszere is, majd a büntetőjogot szabályozó általános törvénykönyvben, majd a választójogi törvényben vagy azzal kapcsolatosan tartalmaz a választójog büntetőjogi védelmére irányuló jogszabályokat; ezeket oly kérdésekben, amelyekben rendelkezéseink tételes jognak reformja szempontjából figyelemre méltók, a részletes indokolásban érintjük.
3. A jelen törvény ugy a btk. gyakorlati alkalmazása terén felismert hiányokra, mint az országgyülési képviselőválasztásokról szóló törvényjavaslatban kidomborodó ujitásokra s az ujabb külföldi joganyag rendelkezéseire figyelemmel azt a czélt szolgálja, hogy minél teljesebb mértékben biztositsa a választások szabadságát, tisztaságát és törvényszerűségét. Tisztában kell ugyan lenni azzal, hogy büntetőtörvényekkel még soha sem sikerült teljesen elfojtani szenvedélyessé fajult politikai harczokban a választási visszaéléseket, ámde ahhoz mégsem férhet kétség, hogy körültekintő jogszabályok, komoly erélylyel végrehajtva - amit független biróságainktól nyugodtan várhatunk - mégis jelentékenyen közrehatnak arra, hogy a választásokon a választópolgárok akarata szabadon, tisztán és a törvénynek megfelelően jusson kifejezésre. A büntető jogszabályok természetesen nem fojthatják el a választásoknál szükséges felvilágositás és meggyőzés szabadságát, sőt biztositaniok kell ezt ugy egyesek súlyos kihatásu cselekményeivel, mint a tömegek terrorizmusával szemben.
4. A tv. e szempontoktól irányitva, fennálló büntető jogszabályainkat - egyes, a törvényszerkesztési technika követelményei által megkivánt szabatositásokkal - egész terjedelmükben átveszi, azonban a büntetőjogi védelmet oly visszaélésekkel szemben is kiterjeszti, amelyek ellen eddigi jogszabályaink, mint fentebb érintve volt, semmiféle védelmet nem nyujtottak. Amig ilykép ez a tv. a hasonló európai törvényhozási művek között a bűncselekmények legszélesebb körét öleli fel; amikor szigorral fordul a közhivatali hatalomnak a választás czéljaira való kihasználása ellen; amikor érintetlenül hagyja az 1809:XV. törvénycikkbe felvett, a felekezeti befolyásolás jogosulatlan eseteinek elnyomására szolgáló jogszabályokat; amikor hatályos védelmet keres a tömegterror ellen: ugyanakkor kerülnie kellett a tulzásokat s a büntető jogszabályok indokolatlan halmozását.
Igy pl. nem volt szükséges az izgatás büntetésére vonatkozó ujabb rendelkezés felvétele. Az izgatások különböző nemeit ugyanis a btk. 171. és következő §-ai büntető szankczióval tiltják, tekintet nélkül arra, hogy a büncselekményt a tettes valamely politikai választás alkalmával, vagy más alkalommal követte-e el. E jogszabályt e tv. nem érinti, de nem is tartalmaz hasonló ujabb rendelkezést; mert azzal nem nyujtott volna e visszaélés ellen hatályosabb védelmet, csak egymásra halmozott volna kollidáló jogszabályokat. Ha az izgatás a btk.-ben védett jogtárgyakat érint; ha a törvények vagy törvényes rendeletek ellen engedetlenségre szólit fel; ha osztályokat, nemzetiségeket, felekezeteket egymás ellen gyülöletre birni törekszik: úgy a btk. rendelkezései alá fog esni. Ha a jelöltek magán- vagy családi életébe nyul bele valótlanság koholásával vagy terjesztésével ilyen izgatás: a jelen törvény nyujt ellene büntetőjogi védelmet. További jogszabályok sem szükségesnek, sem kivánatosnak nem mutatkoznak.
5. A rendszer és a szerkezet tekintetében a javaslat középhelyet foglal el az ugynevezett általánositó és a kazuisztikus jellegü törvényhozási müvek között. Mig a német büntetőtörvénykönyv s több más, főleg a germán jogvidékhez tartozó állam törvényei fogalmi elvonásokkal két-három §-ban iparkodnak az összes idevágó kérdéseket megoldani, addig az angol-amerikai jogvidék s a latin (franczia, belga, olasz stb.) államok törvényei messzemenő kazuisztikával iparkodnak minden, a gyakorlati életben felismert visszaélést elfojtani. Az előbbi rendszernek megvan az az előnye, hogy könnyebben áttekinthető; az egyes cselekmények nagyobb forgalmi köréből helyes judikatura mellett kevesebb visszaélés esik ki; az utóbbi rendszer a részletkérdésekben jobban juttatja kifejezésre a törvényhozó intenczióját, a büncselekményektől való tartózkodásra a polgárokban rendszerint nagyobb hatást ér el s alkalmasabb a joggyakorlat irányitására is.
A tv. e szempontok figyelembevételével a cselekmények részletes felsorolásának rendszerét fogadta el ott, ahol kimeritő felsorolás lehetséges volt (pl. 4. §), ellenben magasabb fogalmi elvonással általánositó jellegű szabályt vett fel az oly visszaélések ellen, amelyeket kimeritően felsorolni nem lehet, amelyeknél tehát a leginkább körültekintő felsorolás is hézagos lenne (pl. 18. §).
1. Abban a kérdésben, hogy a választójog büntetőjogi védelmére vonatkozó szabályok milyen körre terjedjenek ki, a külföldi törvényhozásokban nagyon eltérő felfogásokkal találkozunk. Az olasz büntetőtörvénykönyv 139. §-a minden politikai jog gyakorlásának akadályozását bünteti. Az 1852. évi franczia törvény mellett subsidiariusan alkalmazott code pénal minden a törvény által elrendelt választásra kiterjeszti a büntetőjogi védelmet; a svájczi javaslat a „törvényes választásnak”, a norvég törvény a „nyilvános ügyek” intézésének, a holland „a törvényes rendelkezés folytán kiirt választásoknak” védelméről rendelkezik. A német büntetőtörvénykönyv „a politikai választói és szavazati jog” gyakorlásánál, a dán „a törvényhozási és a községi választásoknál” elkövetett büncselekményeket szabályozza, csakhogy sulyosabban bünteti a törvényhozási, mint a községi választásokkal kapcsolatban elkövetett büncselekményeket.
2. Az olasz btk. idézett rendelkezésében emlitett tág körnek felvétele nem látszik megokoltnak; legalább is egy tisztán a választójog ellen elkövetett bűncselekményekkel foglalkozó törvényben nem lenne helyénvaló oly rendelkezés, amely az összes politikai jogok gyakorlásának iparkodik büntetőjogi védelmet nyujtani. Amennyiben ily általános jogszabály szüksége a közélet fejleményeihez képest felmerülne, a btk. reviziójánál, illetőleg az új btk. megalkotásánál kell majd ennek a követelménynek eleget tenni. Tulságosan tág az idézett franczia, norvég és holland törvény által e büncselekmények tekintetében meghatározott fogalmi kör is; a politikai életnek visszaszoritást kivánó elfajulásai a nem politikai természetü választásoknál rendszerint nem észlelhetők; a más választásokhoz fűződő közérdek sem állitható egy sorba a szorosabban vett politikai jellegü és közérdekü választásokkal.
A magyar btk. 178. §-a részletesen felsorolja azokat a választásokat, amelyekre büntető rendelkezései vonatkoznak; kimondja, hogy a törvény rendelkezéseit ugy az országgyülési képviselő, mint a törvényhatósági, községi tisztviselő vagy előljáró, törvényhatósági bizottsági tag vagy községi képviselőválasztásra nézve alkalmazni kell. A német büntetőtörvénykönyv javaslatának előkészítése czéljából készitett „Vergleichende Darstellung des deutschen und ausländischen Strafrechtes” czimü munkában M. E. Mayer kiválóan sikerült törvényhozási rendelkezést lát e felsorolásban, amely egyedül alkalmas arra, hogy minden kétséget kizáróan megjelölje azon bűncselekmények körét, amelyekre a törvény kiterjed.
Az 1902. évi franczia és az 1907. évi osztrák törvény e példát követve, hasonló rendelkezést vett fel. Miután a bűncselekmények körének ily meghatározása a magyar joggyakorlatban is beváltnak tekinthető, a javaslat azt nem változtatja meg; de az alapgondolat azonosságánál fogva a büntetőjogi védelmet a törvényhatósági bizottságok és választmányok tagjainak választására is kiterjeszti.
A Németbirodalomban általánosan elterjedt jogászi felfogás szerint, amely a német büntetőtörvénykönyv szűkre szabott rendelkezéseiben is kifejezésre jut, nem szükséges, hogy a törvény a választói névjegyzék meghamisitását tartalmazó cselekményeket különleges büntetőjogi szankczió alá vonja. E cselekmények már nagyrészt az okirathamisitás fogalma alá esnek; egyébként rendszerint a választás, illetőleg a szavazás meghamisitásának előkészületi cselekményei, tehát az utóbbiakban fel is olvadnak.
Azzal a felfogással szemben azonban, hogy a névjegyzék meghamisitására rendszerint okirathamisitás, hangsulyozni kell, hogy az eseteknek jelentékeny részében, pl. mikor a köteles adatok beszolgáltatásának megtagadásáról van szó, e javaslat különleges rendelkezés nélkül büntetendő cselekményt egyáltalában nem lehet megállapitani; mert valamely irat kiállitásának a megtagadása vagy a bizonyitási kötelesség megszegése az okirathamisitás fogalmi körét meghaladja. Az a felfogás, hogy a választói névjegyzék meghamisitása mint előkészületi cselekmény teljesen felolvad a választás meghamisitásának tényében, tulzott és részben téves. A választói jog szabad és törvényszerü gyakorlására hosszu időn át jelentékeny veszedelmet jelent a hamis névjegyzék, ami már magában is elfogadható ok az állami hatalom beavatkozására és a büntetőjogi megtorlásra.
Az esetek jelentékeny részében a névjegyzék meghamisitása a választásokon csak negativ alakban, vagy egyáltalában nem érezteti hatását. Az első eset az, ha a törvény értelmében választói jogosultsággal felruházott polgár a szavazásban azért nem vehet részt, mert a választói névjegyzékben felvéve nincs; az utóbbi eset az, amikor a választói névjegyzékből kihagyott polgár a választáson résztvenni nem kiván. Ezekben az esetekben a választói jog szabad gyakorlásának veszélyeztetésében szembetünő a választói névjegyzék meghamisitásának teljesen önálló jellege. Ezen az elvi állásponton van az 1852. évi febr. 2-iki franczia törvény (31. cz.), az 1874 jul. 7-iki törv. (6. cz.).
A 2-5. §-ok a Btk. 179. és 180. §-ának rendelkezései átveszik, de egyuttal jelentékenyen kitágitják. Figyelemmel volt a 2. § az országgyülési képviselők választásáról szóló törvény 57. §-ának negyedik bekezdésére is, mely szerint a központi választmány a kihagyottakról is jegyzéket állit össze. Minthogy a kihagyottak jegyzékébe való felvéte a jogosultság szempontjából épen olyan nagy jelentőségü lehet, mint a rendes névjegyzék helyes összeállitására, a rendelkezés büntetőjogi szankczióval való ellátása teljesen igazolt.
A Btk. 180. §-a helyére a 3-5. §-ok lépnek sokkal kiterjedtebb fogalmi körrel, mint amilyet a Btk. meghatároz, mert a jelen tv. a közhivatalnokon és a küldöttségi tagon kivül minden más tettest is megbüntet, aki az ott meghatározott cselekményt a fentebb emlitett czélból követi el és a cselekményt az országgyülési képviselők választásáról szóló törvény 44-55. §-ainak figyelembevételével a tényálladékok részletes felsorolásával határozza meg.
Ezt a részletekbe menő védelmet az országgyülési képviselők választásáról szóló törvény rendszere teszi szükségessé, amely a választói jogosultság előfeltételeit a mai tételes jogtól lényegesen eltérően és úgy határozza meg, hogy visszaélések könnyebben állhatnak elő, mint az eddigi jog szerint. Ennélfogva szükséges a hatályosabb védelem. Erre van tekintettel a javaslat, amikor e cselekmények közvetlen tettesein kivül azt is felelősségre vonja, aki mást a 3. § 1-4. pontjaiban meghatározott valamely cselekmény elkövetésére reábirni törekszik.
1. A választójog ellen elkövetett bűncselekmények között a legismertebb és leggyakoribb a választójog gyakorlásának megakadályozása és jogosulatlan befolyásolása. A Btk. csak az előbbi cselekményt bünteti (178. §).
2. Ezzel a szűkkörű meghatározással szemben többször az ellenkező végletek kopogtattak a törvényhozások kapuján. Áll ez első sorban a védelembe vett jogtárgyak köréről. Igy az olasz btk. már emlitett 139. cz.-én kivül az 1903. évi svájczi btkjav. 161. cz.-e e tényálladékot általánosítva, az összes polgári jogok védelmére ki akarta terjeszteni. Ez a tervezett rendelkezés azonban az egész országban általános aggodalmat keltett; attól féltek, hogy mig a szabadságot egy oldalon biztositja, addig a másikon veszélyezteti és aláássa. Az 1908. évi jav. 198. §-ában ezért már a választásra és szavazásra korlátozottan találjuk a rendelkezést. A német btk. 107. §-a szerint büntetendő, aki német állampolgárt erőszakkal vagy bűncselekmény elkövetésével való fenyegetéssel a választást vagy szavazást illető állampolgári jogainak gyakorlatában megakadályoz. A törvény a kisérletet is bünteti. Az 1910. évi német btk. jav. 119. §-a e rendelkezést lényegében átveszi; de a tényálladékát kitágítja: a bűncselekménynyel való fenyegetés helyett csak erőszakos cselekménynyel való fenyegetést kiván; a kisérletet a befejezett cselekménynyel ugyanazon elbánás alá veszi. Hasonló rendelkezéseket találunk a dán (113. és 115. §) és a finn (15. fejezet 2. §) törvényben.
3. A latin jogvidékhez tartozó államok a cselekmény elkövetési módját és eszközeit jelentékenyen kibővitik. Az olasz Btk. 139. Czikke, amely, mint fentebb említve volt, a védett jogtárgyak köre tekintetében is a legtágabb, mindenkit büntet, aki valamely politikai jog gyakorlását erőszakkal, fenyegetéssel vagy lármával megakadályozza vagy akadályozza. Már az 1912. évi olasz választói törvény 121. cz.-e csak a választói jogot védi. A franczia Code pénal az erőszakkal és a fenyegetéssel egy sorba állitja a csoportosulást (l'attrouppement; 109. cz.); a belga 1894. évi jul. 28-iki törvény hasonló rendelkezést tartalmaz; a portugál Btk. 200. Czikke az erőszakkal és a fenyegetéssel egyenlő büntetéssel sujtja a választásban való részvétel megakadályozására irányuló lármát; 201. Czikke e tárgyban még szigorubb rendelkezést tartalmaz; a spanyol 1890. jun. 26-iki választói tv. 90. Czikke minden oly cselekményt, mulasztást vagy tüntetést (manifestation) büntet, amely a választók magatartására befolyást kiván gyakorolni.
Az 1852. évi franczia tv. 39. Czikke szerint büntetendő, aki tettlegességgel, erőszakkal vagy fenyegetéssel vagy azzal birja a választót a szavazástól tartózkodásra vagy befolyásolja a szavazásban, hogy hivatalának elvesztésével vagy a személyét, családját vagy vagyonát érő kár okozásával fenyegeti meg. Hasonló tág keretben bünteti a választók jogosulatlan befolyásolását az angol jog, amely undue influence név alatt minden oly cselekményt büntet, amely a választók befolyásolása érdekében erőszakot vagy kényszert tartalmaz, vagy a választókat bármily anyagi vagy erkölcsi hátránynyal fenyegeti. A részletekbe menő rendelkezésekkel iparkodik a választók befolyásolását megelőzni az észak-amerikai államok jelentékeny része is.
Különös figyelmet érdemel végül az 1907. évi osztrák tv. 5. §-a, amelynek szószerinti szövege a következő: „Aki azzal a czélzattal, hogy a választót arra birja, hogy választói jogát ne gyakorolja vagy meghatározott irányban gyakorolja, a választó vagy egy hozzá közelálló személy ellen tettlegességet követ el, nekik testi épségükben, szabadságukban, becsületükben, vagyonukban vagy keresetükben hátrányt, vagy hivatali vagy üzleti tevékenységükben kárt okoz vagy őket ilyennel fenyegeti vagy a választót vagy egy hozzá közel álló személyt más, általuk érezhető bajnak okozásával vagy kilátásba helyezésével megfélemlit - vétség miatt egytől hat hónapig terjedhető fogházzal büntetendő.” Sulyosbitó körülmények közt, különösen, ha a szándékolt eredmény bekövetkezett, vagy a cselekmény alkalmas volt arra, hogy a választónak vagy egy hozzá közel álló személynek jelentékeny gazdasági kárt okozzon, egy évig terjedhető szigoru fogházat kell megállapitani.
4. A 6. § átveszi a Btk.-nek úgy a gyakorlatban bevált, mint a külföldi törvények összehasonlitó áttekintéséből is igazolt rendelkezését, mégis azzal a jelentékeny kiterjesztéssel, hogy nemcsak a megakadályozást, hanem ennek kisérleti cselekményét, az akadályozást is büntetés alá vonja.
Az akadályozás (6. §) mellett azonban a tvjlat a gyakorlati szükségnek megfelelően és a külföldi törvényhozás útmutatását is követve, büntetés alá vonja a választónak eddig büntetlenül maradt jogosulatlan befolyásolását is. (7. §) Nem szorul különös indokolásra, hogy mindezek a cselekmények a választó szabadságát, a lelki kényszer felhasználásával épúgy korlátozzák, mint a 6. § tényálladékát kimeritő cselekmény, amelynek tettese a maga erőszakos vagy fenyegető tényével, a választót a választói jog szabad gyakorlásában közvetlenül akadályozza. Az a tényálladék, amelyet a 7. §-ban meghatározott cselekmény felölel, kimeriti mindazokat a hátrányokat, amelyeknek alkalmazása vagy amelylyel való fenyegetés a választó elhatározására befolyást gyakorolhat.
A bántalmazás nemcsak a tettleges sértést, hanem a szóbeli bántalmazás eseteit is felöleli; a vagyont és a keresetet érő hátrány fogalmi körébe pedig minden oly károsodás bevonható, amely a választónak vagy hozzátartozójának anyagi érdekeit sérti. Az országgyülési képviselők választásáról szóló tv. 85. §-a szerint csak az választható, akit legalább ötven választó irásban jelölt. A választás eredményére tehát éppen úgy kihat az a cselekmény, amelylyel a jelöltre vonatkozó ajánlat aláirása vagy az ily aláirás megtagadása érdekében gyakorolnak a választóra befolyást, mint az, amelylyel a választónak a szavazásban való részvételét akadályozzák vagy befolyásolják. Ennélfogva indokolt a 7. § utolsó bekezdésében foglalt s az 1912. évi olasz tv. 121. cz.-éhez hasonló a jogszabály.
A Btk. 178. §-a nem tesz különbséget a között, hogy a cselekményt magánszemély vagy valamely csoport vagy egyesület vagy valaki ily csoportnak vagy egyesületnek megbizásából vagy nevében vagy elhatározására hivatkozással követi el. Egyes államok magának a csoportosulásnak, amelynek tagjai még semmiféle erőszakos cselekményt el nem követtek, ha az a választó befolyásolására irányul, büntetendő jelleget tulajdonitanak. Annál inkább megokolt, hogy a tömeg terrorizmusával szemben hatályosabb védelmet biztositsunk oly esetekben, amikor a csoport vagy valaki ennek külső erejére támaszkodva a választót egyenesen megfélemliti.
Igy az 1912. évi olasz választó tv. 121. cz.-ének második bekezdése szerint a büntetés legmagasabb mértékét kell alkalmazni oly esetben, ha a tiltott kényszert a tettes egész osztályok vagy egyesületek nevében gyakorolja. Nem lehet azonban azonos elbirálás alá venni a csoport egyes tagjait a vezetőkkel és a felbujtókkal, akik a tömegnek fanatizmusát kihasználva, az ilyen visszaéléseknek szellemi irányitói s akiket az erkölcsi felelősség az ilyen visszaélésekért első sorban terhel. Ennélfogva a második bek. a felbujtókat és vezetőket szigorubban bünteti.
A 9-10. §-okhoz
A választásoknál elkövetni szokott büntetendő cselekmények között a másik, leggyakrabban előforduló és legjellemzőbb cselekmény a vesztegetés. A Btk. a 185. és a 186. §-ban állapitja meg e cselekmények büntetését. Ez a rendelkezés a követelményeket kielégitette és ezért a 9. és a 10. § csekély, a szabatosságot szem előtt tartó módositással a rendelkezéseket átveszi.
Az idevonatkozó külföldi törvények a választók aktiv és passziv megvesztegetését hasonló rendelkezésekkel kivétel nélkül tiltják és büntetik. Az összehasonlitó áttekintés e téren nem annyira új gondolatokat nyujt, mint inkább megnyugvást kelt a javaslatban felvett rendelkezés helyessége felől.
A tvj. egyenlően bünteti az aktiv és a passziv megvesztegetést, amiben a legtöbb külföldi törvény rendelkezéseivel találkozik. Erős megkülönböztetést tesz e tekintetben a norvég büntető törvénykönyv 405. és 106. §-a. A vesztegetésre szánt összeg elfogadása nem eshetik erkölcsi szempontból más elbirálás alá, mint a vesztegetés aktiv ténye. Ezért a tv. fenntartotta ebben a kérdésben a Btk. rendelkezését s az aktiv és passziv vesztegetés alanyai egyenlő megbüntetésének elvét.
Néhány külföldi jogszabály oly kérdéseket is érint, amelyekre e javaslat nem terjeszkedik ki. Így az 1904. évi belga törvény 202. Czikke kifejezetten az olyan vesztegetést is bünteti, amely a jótékony intézményekből indul ki. Ily rendelkezés felvétele nem indokolt, kerülő úton történő vesztegetés esetében a biróság az igazi tettest külön rendelkezés nélkül is büntetőjogi felelősségre vonhatja. Angol jogszabályok szerint vesztegetés (bribery) miatt nemcsak a vesztegető és a közvetlenül megvesztegetett felelős, hanem a közvetitő is, akit azért dijaznak, hogy másokat a jelölt mellett szavazásra birjon. A javaslat az ilyen közvetitőket kifejezetten nem bünteti meg. Az általános büntetőjogi elvekből következik, hogy ha az ő cselekményük a vesztegetésnél való bűnsegélynek minősithető, úgy e javaslat rendelkezései szerint is büntetés alá esnek. Ha azonban csak a jelölt alkalmazottaiul tekinthetők, akik senkivel szemben vesztegetést el nem követnek és meg nem kisérelnek, úgy a büntető rendelkezés megokoltnak nem látszik.
A Btk. 187. §-a a közönséges vesztegetőnél sulyosabb büntetést állapit meg a közhivatalnokokra. A régebbi külföldi törvények jelentékeny része, különösen az u. n. germán jogvidék hasonló rendelkezést nem vett fel. Viszont azonban a latin jogvidéknek legtöbb állama a közhivatalnok részéről elkövetett visszaélésekkel szemben erélyesebben kivánja megvédeni a polgárok választójogi szabadságát, mint a magánszemélyek visszaéléseivel szemben. A jelen tv. a köztisztviselők politikai szabadságát érinteni nem kivánja, a Btk. rendelkezéséhez hasonló módon tehát csak akkor bünteti a köztisztviselőket, ha a választás befolyásolására hivatalos hatalmat használt fel. Ily rendelkezés létjoga iránt kétség egyáltalában nem lehet; nyilvánvaló, hogy a választók legnagyobb tömege, amely az állami tisztviselőkkel szemben bizonyos fokig függő helyzetben van, az utóbbiak befolyásától sokkal kevésbé szabadulhat, mint más magánszemélyeknek, bárha jogosulatlan, de az államhatalom eszközeire még sem támaszkodó beavatkozásától.
A Btk. teljesen büntetlenül hagyja azokat a sokszor sulyos hátrányokkal járó cselekményeket, amelyekkel a tettes bosszut akar állani a választón azért, hogy a választás vagy a szavazás alkalmával nem az ő szándéka szerint járt el. Már pedig nem lehet kétséges, hogy az ily cselekmények erősen sértik a választói jog szabadságát, mert az azoktól való félelem a választóknak jelentékeny részét befolyásolni képes.
Az Amerikai Egyesült-Államok btk. javaslatának 19. §-a büntetés alá vonja e bosszuálló cselekményeket. Hasonlóan az 1907. évi osztrák tv. 5. §-ának 2. pontja. Ezen elvileg teljesen megokolt rendelkezéseket tartja szem előtt a 12. §. A büntetés aránylagos enyheségét az teszi indokolttá, hogy az e §-ban tiltott cselekmények sokszor csak kevésbbé jelentékeny magánjogi kárt okoznak s a cselekmény büntetendő jellegét nem tartalma, hanem csak az ok adja meg, amely miatt azokat a tettes elkövette. Az itt szóban forgó hátrányokozás a javaslat szövege szerint csak akkor eshetik büntetés alá, ha jogtalanul történt. Ennek külön kiemelése szükségesnek látszik azért, hogy bármely, különösen a keresetet is érő olyan hátrány is idesorozható legyen, amely valakinek a jog szerint megengedett magatartása folytán áll elő.
Az 1883. évi angol törvény 1. Czikke azt is bünteti, aki a választás lezajlása után a választónak jutalmat ad a választásnál tanusitott magatartásáért. E törvény hasonló rendelkezést nem vett fel. Igaz ugyan, hogy az ily cselekmény is befolyást gyakorolhat a választók jövőbeli magatartására, azonban annál a választásnál, amelynél tanusitott magatartása miatt a jutalmat kapta, csak az esetben lehet az ily jutalmazás befolyással, ha a jutalmazó azt már a választás előtt kilátásba helyezte. Ez esetben pedig a cselekmény a vesztegetés fogalmi körébe esik. Miután pedig a választóra nézve a cselekmény semmiféle hátránynyal nem jár, mint ahogy ezzel ellentétben a 12. §-ban meghatározott egyéb cselekmények járnak, ennélfogva a büntetés nem megokolt. Egyébként a választások körül szerzett tapasztalatok ilyen rendelkezés szükségét nem is bizonyitják.
Hazai jogunkban eddig teljesen ismeretlen uj bűncselekményeket állapit meg a 13. és 14. §. Évtizedek óta szerzett sajnálatos tapasztalat, hogy a választókat gyakran vészhireknek, a választás körülményeiről szóló álhireknek, sőt a jelölt magán- és családi életére vonatkozó valótlanságoknak koholásával és terjesztésével vezetik félre. Az ilyen cselekmények nem lehetnek a politikai harcz megengedett eszközei. A csalárdsággal való félrevezetés, amely azt eredményezheti, hogy a választó eredeti szándékától eltérően a szavazásban részt nem vett vagy másra szavazott, nem kevésbbé sérti a választói jog szabadságát, mint az erőszakos vagy fenyegető akadályozás avagy befolyásolás. A külföldi jogrendszerekben az ily cselekmények büntetése nem ismeretlen.
Ugy a vészhirek és álhirek, mint a jelölt személyére vonatkozó valótlanságok czélzatos terjesztésének szerfelett káros kihatása nyilvánvaló s a választókra gyakorolt befolyásolásához sem férhet kétség; a jelölt személyéről terjesztett valótlanságokat illetően különösen ki kell emelni, hogy a választók elhatározásánál gyakran nem a jelölt politikai pártállása, hanem egyéni becsülete szokott döntő szerepet játszani. A 13. és 14. § részleteiből ki kell emelni a következőket: A cselekmény csak akkor büntethető, ha a választás befolyásolása czéljából, még pedig a 13. § esetében a 7. §-ban meghatározott czélból s a 14. § esetében abból a czélból történt, hogy a választás eredményét a jelöltre nézve hátrányosan befolyásolja. Erkölcsi szempontból ez a cselekmény joggal volna más esetben is büntetés alá vonható, azonban a választói jog védelme tekintetében az igy meghatározott esetben kell azzal szemben az állam hatalmának állást foglalnia.
A czélnak meghatározása mellett teljesen felesleges, sőt káros volna a büntethetőséget attól a feltételtől tenni függővé, hogy a tettes a hirek valótlanságáról tudott. Egy ily felvétel a bizonyitást szerfelett megnehezitené, de jogilag sem igazolt. A gondtalanul terjesztett vészhirek, álhirek, s jelöltet sértő valótlanságok gondatlanságból eredő terjesztése a czélzott eredmény elérésére épen oly alkalmas, mint a teljes rosszhiszemüséggel tudatosan elkövetett ily cselekmény. A kellő gondossággal eljáró jóhiszemü emberek pedig, akik ily hireket tiltott czélzat nélkül terjesztenek, ugy sem eshetnek a törvény rendelkezései alá, mert az a körülmény, hogy a bűnösségnek feltétele a választás befolyására irányuló czélzat, az ilyeneket önként érthetően mentesiteni fogja a büntetés alól. A törvény ugyanebből az okból nem vette át az osztrák törvény 6. §-ának azt a megszoritó rendelkezését sem, hogy az álhirek terjesztője büntetőjogilag csak akkor felelős, ha a választók az álhirek valótlanságáról meggyőződést nem szerezhettek.
Ez a lehetőség ugyanis rendszerint fennforog, de a cselekmény veszélyessége éppen abban van, hogy a választók a hirmondó jóhiszemüségében bizva, a választásnak amugy is izgalommal járó lefolyásánál a terjesztett hirek valódiságáról meggyőződést szerezni nem szoktak. Sokszor az is előfordulhatna, hogy a választók azzal, hogy a terjesztett hirek valóságának utána néznek, a szavazástól könnyen elkéshetnének és igy valójában választói jogukat vesztenék el.
A 14. §-ban meghatározott cselekmény üldözését, miután annak eltiltása nem annyira a jelölt egyéni érdekeit, mint inkább a választás tisztaságát védi, a tv. a közvádlóra bizza és az eljárás meginditásához magáninditványt nem követel meg. E perjogi vonatkozásu rendelkezések az általános jogi elvekből következnek és ezért a tv. külön nem is fejezi ki.
A Btk. 184. §-ának első bekezdése büntetést állapitott meg arra, aki másnak neve alatt szavaz vagy jelentkezik szavazásra. Mint a választás meghamisitására irányuló ezen leggyakoribb, de más hasonló cselekményekhez viszonyitva aránylag enyhe visszaélést a tv. nehány módositással a 15. § 1. pontjába vette fel. A tényálladék meghatározása annyiban módosult, hogy a tv. azt is bünteti, aki oly választásnál, amelynél a szavazás megbizott utján is gyakorolható, másnak szavazati jogát megbizás nélkül gyakorolja. Ez a cselekmény ugyanis nem vonható egyéb megitélés alá, mint a Btk. idézett §-ában már szintén büntetés alá vont vétség; ennélfogva a Btk. rendelkezésének ilyen kiegészitése indokolt. A legjelentékenyebb módositás az, hogy e cselekmény büntetését a tv. felemeli és e szigorral a gyakori visszaélésnek gyökeresen elejét kivánja venni.
A Btk. 184. §-ának második bekezdése büntetéssel sujtja azt a választót is, aki egy választókerületben többször szavaz, vagy miután valamely választókerületben már szavazott, más választókerületben is szavaz. A 15. § 2. pontja e rendelkezés lényegét is átveszi; de azt a határozatlan tényálladékot, amely mindenkit büntetés alá von, aki két vagy több választókerületben szavaz, az uj választójogi törvény 107. §-ának c) pontjában megállapitott tilalommal összhangban, szabatosabban meghatározva ugy korlátozza, hogy csak az büntetendő, aki ugyanannál az általános választásnál vagy ugyanabban a naptári évben, miután egy választókerületben már szavazott, más választókerületben is szavaz. A büntethetőséget szélesebb körre kiterjeszteni sem nem igazságos, sem nem czélszerü; nyilvánvaló, hogy a Btk. 184. §-a sem kivánta ezen kört tullépni s tágabb definiciója csak a szövegezés lazább szerkezetére vezethető vissza.
A 16. § a választás és a szavazás meghiusitását és a fentebb érintett eseteken kivül eső meghamisitását sujtja büntetéssel. A Btk. 181. és 182. §-ainak rendelkezései ellen egyfelől azt az ellenvetést teszik, hogy tulságosan kazuisztikus jellegükkel a választás meghamisitásának és meghiusitásának több esetét büntetlenül hagyják; másfelől hogy az eljárásban hivatalosan nem közreműködő személyek büntethetőségét nagyon szük körre korlátozzák. A külföldi törvények közül különösen a latin s az angol-amerikai jogvidék törvényei a magyar Btk. rendelkezéseihez hasonló kazuisztikával iparkodnak megoldani a kérdést.
A kazuisztikus rendszert követő államok törvényeiben messzemenően részletes rendelkezéseket találunk a választás meghamisitását tartalmazó egyes cselekményekről. A választás lefolytatásának megakadályozását ugyane törvények ugyancsak messzemenő kazuisztikus rendelkezésekkel büntetik. A választási vezető közegeket több törvény szintén különleges rendelkezésekkel törekszik minden támadástól megvédeni, de viszont a polgárok választójoga ellen általuk elkövetett cselekményekre is szigorubb büntetéseket állapit meg.
A kazuisztikus rendszer hátrányait felismerve, már a franczia törvényhozás is szükségesnek találta, hogy általánosabb jellegü, átfogóbb tényálladékot vonjon büntetés alá. A német jogvidéken alkotott legtöbb törvény már régebben ezt az általános szabályozást követte; az ujabb törvények és javaslatok kivétel nélkül ahhoz csatlakoznak. Nem mutatkozik azonban kivánatosnak viszont olyan, a közszabadságot veszélyeztető általánositás, amilyet a svéd és a dán jogban találunk.
A svéd Btk. 10. fej. 16. cz. ugyanis „a szavazás szabadsága ellen irányuló minden zavargást vagy rendellenességet” büntet. A dán Btkv. 113. § második bek. mindenkit büntetés alá von, aki az alkotmányos választásoknál valamely hamisitást követ el. Ezek veszedelmes tulzások.
Összehasonlitást téve a szóban forgó kérdésnek kazuisztikus és mélyebb fogalmi elvonás utján történt szabályozása közt, nem lehet kétséges, hogy az utóbbi minden irányban kivánatosabb. Ehhez képest a tv. az általánosabb jellegü fogalommeghatározást teszi magáévá. A cselekménynek a választás vagy a szavazás eredményére kiható nagy jelentőségénél fogva a kisérlet is büntetendő. A választásnál közremüködő személyek hasonló cselekményeinek nagyobb veszélyességét a tv. a büntetés igen sulyos emelésével kivánja meggátolni.
A 17. § egy, a választás vagy a szavazás meghamisitására irányuló előkészületi cselekményt büntet. E rendelkezés indokolt, mert az abban tiltott cselekmény - ha sikerrel jár - éppen ugy meghiusithatja a szavazást, vagy a választást, mint a 16. §-ban meghatározott vétség vagy bűntett.
A választásnál vagy a szavazásnál előforduló egyéb visszaéléseket már az országgyülési képviselők választásáról szóló 1913:XIV. tc. tiltja s a szükséghez képest bünteti.
E rendelkezés természetes folyománya annak, hogy a szavazás részleges titkossága az országgyülési képviselők választásáról szóló törvényjavaslat egyik nagyon lényeges eleme. Több állam, amelyben a titkos szavazás fennáll, szintén tartalmaz hasonló büntető jogszabályt. Igy az 1877. jul. 9-iki belga tv., az 1907. évi osztrák tv. 11. §-a s az 1908. évi svájczi javaslat 199. §-a. A 18. § e cselekmény bünösségének feltételeként az elkövetés eszközeül jogtalan cselekményt külön nem kiván meg, mert titkos szavazás alkalmával e titok szándékos megsértése mindig jogtalan.
A 19. és 20. § szintén a választás jogosulatlan befolyásolása ellen irányul. Látszólag e cselekmények tisztán rendészeti természetüek. Mélyebben vizsgálva azonban természetüket, nyilvánvalóvá lesz, hogy az a cselekmény, amelylyel valaki országgyülési képviselőválasztás vagy annak előkészitése alkalmával valamely jelölt vagy kiséretének tagja, vagy a választás előkészitése vagy megtartása érdekében eljáró személy ellen erőszakos vagy megszégyenitő cselekményt követ el, lényegében a jelöltnek, de általában a választónak politikai jogait mélyrehatóan sérti. Különösen az utolsó évek tapasztalatai mutatják, hogy a felizgatott tömegek könnyen vetemednek rá a most érintett cselekményekre. És nem ritkán történik, hogy aki ellen minden ok nélkül ily durva támadást követtek el, az illető választókerületben a dolog természeténél fogva jelentékeny tért veszit. A rendesnél sulyosabb beszámitás alá esik a cselekmény, ha valamely csoport követi el, amely esetben a javaslat a felbujtókat és vezetőket, mint akik az ily cselekményekért első sorban felelősek, sulyosabb büntetéssel kivánja sujtani.
A 19. § végső bekezdése szerint az előbbiekben meghatározott büntetés alkalmazása a más jogszabályokban foglalt büntetőjogi felelősséget nem érinti. Ez a szabály látszólag ellenkezik a büntetőjogban elfogadott ama általános elvvel, hogy ugyanazon cselekmény miatt kétszeres büntetést kiszabni nem lehet. Azonban a mai tételes jogban is van rá példa, hogy a közrend védelmére szolgáló jogszabály mellett teljes érvényben alkalmazást nyer a cselekmény kriminális természetére tekintő büntetőjogi jogszabály is. Az a büntetés, amit a 19. § megszab, inkább arra szolgál, hogy a cselekmények a közrendnek a közrendbe ütköző jellegére tekintettel, az ellen magának a választás szabadságának nyujtson megfelelő védelmet, mig a cselekménynek a sértett személyt érintő vonatkozásainál a büntetőjogi felelősség külön kell, hogy érvényesüljön.
Az is, aki az országgyülési képviselőválasztás alatt a szavazó helyiséget magában foglaló épületben vagy ennek a szavazatszedő küldöttségi elnök által területileg meghatározott környékén a választás eredményének befolyásolása czéljából beszédet tart vagy a választókat szavazati joguk gyakorlásában rábeszéléssel befolyásolni törekszik (21. §), nemcsak a választási törvénynek a rend fenntartása érdekében alkotott 108. §-át sérti, hanem jogosulatlan befolyást gyakorol a választók elhatározására is. A rábeszélés, a kapaczitáczió minden módja érvényesülhet a választás megelőző hosszu politikai küzdelem egész során, sőt a 21. §-ban érintett helyiségeken kivül a választási eljárás tartama alatt is. E helyiségekben azonban közvetlenül a szavazat leadása előtt a rábeszélésnek és a beszédnek már olyan nem ellensulyozható hatása lehet, amely nem egyeztethető össze a választónak a törvényben kontempált szabadságával.
Ez a körülmény indokolja, hogy a 21. § a választás jogosulatlan befolyásolásának esetei közé vétetett fel. Emellett azonban nem lehet figyelmen kivül hagyni azt sem, hogy az emlitett helyeken a nyilvános beszéd vagy a rábeszélés az izgalmakat a végsőig fokozhatja és sulyos következményü visszaélésekre adhat okot; az országgyülési képviselők választásáról szóló törvény 108. §-ában foglalt tilalom és a jelen javaslatban megszabott büntetés tehát már ezért is jogosult.
A §-t e cselekményeknek a politikai szabadságra káros jellege teszi indokolttá. Önként érthető azonban, hogy a Btk. 54. §-a és a Bn. 36. §-a e törvény alkalmazásánál is figyelembe jön, tehát azon esetekben, amelyekben a biró által megállapitott büntetés hat havi fogházat vagy hat havi államfogházat nem halad felül, habár emellett pénzbüntetés is állapittatott meg, ugyszintén azon esetekben, amelyekben főbüntetésül csak pénzbüntetés mondatott ki (Btk. 92. §), a hivatalvesztés, a szakképzettséget kivánó hivatás vagy foglalkozás (Btk. 60. §) gyakorlatából való eltiltás, valamint a viselt hivatal és állás, illetőleg az ügyvédség elvesztésének kimondása és a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztése is mellőzhető.
E rendelkezés megfelel a Btk. 189. §-ának és az 1899:XV. tc. 173. §-ának. Az utóbbiból azonban eltér annyiban, hogy a feljelentési határidő a választás befejezésétől, illetőleg a cselekmény befejezésétől számitandó akkor is, ha a választás miatt a képviselőválasztási biróság előtt eljárást inditottak. A mai törvény alapján álló birói gyakorlatban ugyanis károsan érezhető, hogy régen elfeledett kisebb jelentőségü választási visszaélésekkel kénytelen a biróság az elkövetés után évek mulva foglalkozni, minthogy a törvény módot ad rá, hogy a feljelentés csak a választási biróság előtti eljárás befejezése után történjék meg. Ez a rendelkezés sem a közrend védelme és a választók nyugalma, sem a közvetlenül érdekelt személyek szempontjából nem kivánatos és ellenkezik e §-nak azzal az alapgondolatával, hogy a választásnál életre hivott szenvedélyes pártharczok minél előbb lecsillapuljanak.
A bűntettekre és vétségekre vonatkozó hatásköri kérdésekről rendelkezni nem szükséges; a hatáskört meghatározzák a Bp.-t életbeléptető 1897:XXXIV. tc. általános érvényü rendelkezései. Az eljárásra a közigazgatási hatóság hatáskörét, e cselekményeknek a közrendet zavaró természete és az eljárás gyors lefolytatásának érdeke teszi szükségessé.
Az 1899:XV. törvénycikkben foglalt büntetőjogi rendelkezések hatályban tartása vagy módositása felől a törvényhozás tényezőinek az országgyülési képviselőválasztások feletti biráskodásról alkotandó uj törvény hozatala alkalmával kell határoznia.
E jogszabály ugyan a törvények hatályba lépésére vonatkozó általános érvényü jogszabálylyal teljesen megegyezik és igy kimondása látszólag felesleges: a kifejezett rendelkezést azonban szükségessé teszi az országgyülési képviselők választásáról szóló törvényjavaslatnak 154. §-a, amely ezen tv. hatályba lépése felől is tartalmaz intézkedést, amikor elrendeli, hogy az országyülési képviselők választásáról szóló uj törvénynyel egyidőben fog hatályba lépni. Miután azonban kivánatos, hogy a választások szabadságát, tisztaságát és törvényességét védő tv. már az időközi választásoknál is alkalmazható legyen, külön kellett rendelkezni hatálybalépésének időpontja iránt. De erre nem tekintve is elkerülhetetlenül szükséges lenne, hogy e törvénynek legalább a választók névjegyzékének meghamisitására vonatkozó rendelkezései már hatályban legyenek akkor, amikor az uj választói törvény alapján a névjegyzékek készülni fognak, ami az 1913:XIV. tc. 154. §-a szerint előbb fog kezdődni, mint amikor az egész törvény életbe lép.
