1913. évi XXXIV. törvénycikk indokolása

a király megsértéséről és a királyság intézményének megtámadásáról * 

Általános indokolás

1. A szélső politikai irányok hiveinek egy kis csoportja az utolsó években Magyarországon köztársasági párt alakitását vette tervbe. A vezetők gyülekezeteken és sajtó utján, különösen az e czélra alapitott „Magyar Köztársaság” czimü időszaki lapban a királyság intézménye ellen heves politikai propagandát fejtenek ki és Ő Felségének, Magyarország apostoli királyának az egész világ népeitől hódoló tisztelettel övezett személyét sem kimélik meg támadásoktól. A mozgalomban felhasználták a demagógia minden fegyverét; az eddigi eredmények mégis sokkal kisebb méretüek, mintsem attól lehetne tartani, hogy e mozgalom komoly arányokat ölthetne. Minthogy azonban a propaganda hevessége a népesség egyes rétegeiben a király személye iránt érzett tiszteletet csökkentheti, a köztársasági eszmének politikai czélzatu terjesztése pedig az alkotmányhoz meleg szeretettel ragaszkodó polgárok egy részében is azt a benyomást keltheti, hogy a királyság intézménye ellen folytatott küzdelem a normális államélet megengedett politikai harczai közé tartozik: ennélfogva, tekintettel e lehetőségek sulyos következményeire, indittatva éreztem magamat, hogy a szóbanforgó cselekmények meggátlására szolgáló jogszabályaink fogyatkozásait a törvényhozás előtt feltárjam s e jogszabályok czélszerünek mutatkozó kiegészitése és módositása iránt törvényjavaslatot terjeszszek elő.

2. Sem az államforma megválasztásánál, sem az államforma megválasztására irányuló mozgalom szabadsága tekintetében nem általános elvek és elvont elméletek, hanem csupán az állam sajátos viszonyai: történeti multja, évezredes küzdelmekben kifejlett nemzeti szelleme, földrajzi fekvése, faji, etnográfiai és felekezeti megoszlása, kulturális és gazdasági élete, osztálytagozódása és más pozitiv tényezők lehetnek irányadók. A magyar állam évezredes történelme e tekintetben nagyon becses tanulságokkal szolgál. Valahányszor uj államfőt kellett a nemzetnek választania, kitört a sokszor polgárháboruval kapcsolatos belviszály, amely évtizedeken át emésztette a nemzet legjobb erőit. Valahányszor megrendült a nemzet egy részében a bizalom és szeretet királya iránt, különböző centrifugális erők szabadultak fel s vetették vissza az állam egységes, szabad fejlődését. Mindannyiszor szenvedett az állam külső tekintélye, külpolitikai sulya is. A hosszu századokon át folytatott közös küzdelmek során a nemzet jobbjainak s az egész népnek közmeggyőződésébe ment át a királyság szüksége; a magyar nép őszinte alattvalói hódolattal tekint királyára és hű hozzá. Egész alkotmányunk a király és a nemzet összhangzatos együttműködésén épült fel: törvényeink a király személyét ismételten szentnek és sérthetetlennek mondják. Hogy az alkotmánynak ezt az egyik alapvető rendelkezését eddig nem biztositották eléggé hatályos büntető rendelkezések, azt alig lehet másból magyarázni, mint abból, hogy a törvényhozás nem tételezte fel olyan visszaélések elharapódzását, amilyeneket az utolsó évek féktelen és vakmerő agitácziója vetett felszinre.

A magyar állam földrajzi fekvése szintén erős, állandó természetü központi hatalmat tesz nélkülözhetetlenné. Hatalmas népfajok nagy birodalmai közé ékelve, a világ történelmét mozgató nagy érdekek ütköző pontján, a még mindig alakuló, forrongó Balkán-államok közvetlen közelében nemzetünk csak ugy töltheti be történelmi hivatását, ha egyfelől a magyar királyság kilenczszázéves intézményének állandóságával a szomszéd népekben bizalmat és vonzalmat ébreszt, másfelől pedig koronájának ragyogó fényével, kifelé is tiszteletet parancsoló tekintélyével, minden ellene irányuló ellenséges indulatot megfékez. De különösen kidomborodik a királyságnak az egységes magyar állam fennmaradását biztositó szerepe, ha belső viszonyainkra tekintünk. Teljesen figyelmen kivül hagyva a politikai pártok nyilt összeütközésében gyakran kitörő ellenséges szenvedélyt, amely maga is gyakran oly fokra hág, hogy hullámai csak a trón zsámolyának közelében simulnak el: ki ne ismerné azokat a széthuzó erőket, amelyek nem lelkesednek államunk egységéért, amelyeket évezredes küzdelmeink hosszu sorozata sem tudott teljesen beolvasztani a nemzet testébe? Ezeket a széthuzó erőket a köztársasági államforma állandóan ébren tartaná, harczra tüzelné, az államélet erejének belső viszálykodással való gyöngitésére buzditaná. Ha még elég jól ismert nemzetiségi és felekezeti viszályainkra, a mindinkább élesedő osztályharczokra, a gazdasági érdekkörök nem egyszer ádáz küzködéseire gondolunk: nem lehet elzárkózni attól a ténytől, hogy a királyság intézményének fenntartása s a királyi tekintély megőrzése a magyar állam egységének és fennmaradásának érdekében oly követelmény, amelylyel szemben minden támadást meg kell előzni és vissza kell verni.

3. Fennálló jogszabályaink a királyi tekintély védelmére és a királyság intézményének erélyes oltalmára nem bizonyultak elég hatályosaknak. a) A Btk. (1878:V. tc.) 140. §-a a bírói gyakorlat szerint nem bizonyult alkalmasnak a szóval, irásban vagy nyomtatvány utján elkövetett királysértések kellő megbüntetésére. A királysértés fogalmi körébe nem vonta be a gyakorlat Ő Felsége a király tényeinek sértő módon való birálatát, holott alkotmányunk szelleme és tételes törvényeink rendelkezései ezt éppen ugy tiltják, mint az egyenes, közvetlen sértést. Igy a megfelelő büntetőjogi oltalom hiánya nagyon is érezhető. Ezt a fogalmi kört tehát ki kell bőviteni, illetőleg helyesebb törvénymagyarázattal ki kell fejteni. A királyság intézményét a Btk. 173. §-a védi, amikor öt évig terjedhető államfogházbüntetést rendel arra, aki „valamely gyülekezeten nyilvánosan, szóval vagy nyomtatvány, irat, képes ábrázolat terjesztése vagy közszemlére kiállitása által az alkotmányos államformát megtámadja”; ugyszintén arra is, „aki az alkotmány egyes intézményei, avagy a királynak törvényes joga ellen lázit”. A királyság intézménye ellen irányuló minden más mozgalom a Btk. szerint büntetlen marad.

E tekintetben a Btk. kiegészitésre szorul. b) A büntetendőnek nyilvánitott cselekmények szük fogalmi köre mellett fogyatékosnak bizonyult az ezen cselekményekre megállapitott büntetési tétel is. A király megsértéséről rendelkező 140. §-a szóval elkövetett sértést két évig terjedhető fogházzal és hivatalvesztéssel, az irat, nyomtatvány, képes ábrázolat terjesztése vagy közszemlére kiállitása által elkövetett sértést három évig terjedhető államfogházzal és hivatalvesztéssel, a 173. §-a fentebb felsorolt cselekményeket öt évig terjedhető államfogházzal bünteti. Eltekintve az ezen rendelkezésekben felismerhető egyéb következetlenségtől, a sajtó utján elkövetett cselekményeknél a védekezés hatályossága szempontjából hiánynak bizonyult a pénzbüntetés mellőzése. Sajtójogi felelősségünk mai rendszere mellett ugyania a bűncselekmény szellemi irányitóit vagy ezeknek nagyobb pénzösszegek felett rendelkező szervezeteit csak a sajtójogilag felelős személyről átháruló pénzbüntetéssel lehet érezhetően sujtani s igy a további visszaéléstől visszatartani. Más büntetés csak a bejelentett felelős személyt éri s a tulajdonképeni tettes gyakran büntetlenül marad. c) Figyelembe kell venni végül azt is, hogy a felsorolt vétségek miatt az eljárás az esküdtbíróságok hatáskörébe tartozik. Az utolsó években szerzett tapasztalatok szerint az esküdtbíróság különösen a királysértésekkel szemben nem nyujtott védelmet, mert az esküdtek gyakran nem ismerik fel azt a határvonalat, amelyet a politikai küzdelemben alkotmányunk és tételes törvényeink szerint tullépni nem szabad; az esküdtek a királysértés nyilvánvaló eseteiben is arra az álláspontra birhatók, hogy a szóbanforgó bűncselekmény nem a király személye, hanem kormányának egyik-másik ténykedése ellen irányul. Az iránt pedig nem lehet kétség, hogy egymást nyomon követő több felmentő bírói ítélet a tettesekre bátoritólag hat s a királyi tekintély csorbitására alkalmas.

4. A törvény a tételes jog e fogyatkozásait kivánja kiegésziteni. Amikor azonban az eddiginél fokozottabb védelmet nyujt a királyi tekintélynek és a királyság intézményének, kerüli az államélet kérdéseivel összefüggő tudományos vizsgálódásnak bármily korlátozását, mert csak azt a mozgalmat és csak azt a támadást sujtja, amely politikai czélzattal irányul a királyság intézménye ellen. (V. ö. a 3. § jegyzetét.)

Részletes indokolás

A 2. §-hoz

1. A Btk. 140. §-a szerint büntetendő, aki a király ellen sértést követ el. A 2. § szerint ezenfelül az is büntetés alá esik, aki a király tényeit sértő módon bírálja. Az uj meghatározás tulajdonképen csak törvényes magyarázata, szabatos kifejtése a Btk. 140. §-ában már meghatározott tényálladéknak. Egyébként az 1848:III. tc. 1. §-ából, mely kimondja, hogy „Ő Felségének a királynak személye szent és sérthetetlen”, önként következik, hogy a király tényeit sértő módon bírálat alá vonni nem szabad.

2. A 2. § második bekezdése a királysértés minősitett esetét határozza meg. Ez a rendelkezés annyiban megegyezik a Btk. 140. §-ának második bekezdésével, hogy a nyomtatvány utján, ugyszintén az irat vagy képes ábrázolat közszemlére tételével elkövetett cselekményeket vonja különleges büntetés alá. Eltér azonban egymástól a két rendelkezés ugy a szövegezés, mint a minősitett cselekmény fogalmi köre tekintetében. Ami a szövegezést illeti, a § az 1880:XXXVII. tc. 7. §-át figyelembe véve, a „nyomtatvány utján” kifejezéssel a Btk. 140. §-ánál világosabban utal arra, hogy az 1848. évi sajtótörvény felelősségi rendszerét e cselekményre vonatkozóan is fenntartja; mig a következő kifejezés: „irat vagy képzés ábrázolat közszemlére tételével” nem a sajtójogilag, hanem az általános büntetőjogi elvek szerint felelős személyekre vonatkozik. A minősitett királysértés fogalmi körét pedig azzal terjeszti ki a §, hogy ide sorozza a „nyilvánosan szóval” elkövetett királysértést is. A gyülekezeten, társas összejöveteleken, nagyobb tömegekben elkövetett királysértéssel szemben a fokozott védelem éppen oly igazolt, mint az ugyancsak nagyobb tömegeknek szóló sajtóközleményekkel szemben. Mindkét esetben a támadás nagyobb nyilvánossága az az ok, amely a szigorubb megtorlást kivánatossá és jogosulttá teszi. A Btk. rendszere is az, hogy a bűncselekményeknek ezt a két módját rendszerint egymás mellé helyezi. Ez az egyenlő elbánás királysértés esetében is igazolt.

3. A minősitett királysértés szigorubb büntetése jogosultnak fog feltünni, ha figyelembe vesszük, hogy például a köztisztviselők ellen elkövetett egyszerü becsületsértés is a Btk. 262. §-a szerint egy évig terjedhető fogházzal és négyezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. A sértés természete nem okolja meg, hogy a sulyosabb királysértés miatt három évi tartamban ugyan, de csak államfogházat lehessen megállapitani. A cselekménynek sajtó utján való elkövetése nem változtatja meg annak jellegét, hogy sulyosabbá teszi a benne rejlő veszélyt.

A 3. §-hoz

A tv. azért bünteti a köztársasági mozgalom minden aktiv szereplőjét, mert egyfelől a szellemi irányitók, a tulajdonképeni vezetők felelősségét csak igy lehet feltétlenül biztositani, másfelől igy lehet elérni azt a czélt, hogy a nép széles rétegeibe átmenjen a köztársasági propaganda tiltott voltának tudata. A 3. § az egyenlő büntetőjogi elbírálás érdekében összefoglalja a királyság intézménye ellen irányuló mozgalomnak és támadásnak mindazokat az eseteit, amelyeket sujtani kiván.


  Vissza az oldal tetejére