1915. évi IV. törvénycikk

az országgyülés tartamának kivételes meghosszabbításáról * 

1. § Az az önvédelmi háború, melyet a magyar nemzet a monarchia másik államával és szövetségeseivel egyetemben jelenleg vívni kénytelen, harctérre szólítja annak összes férfilakosságát, életkorának megkezdett tizennyolcadik egész befejezett ötvenedik évéig; az idősebbek munkabiró részét is, különféle hadi teljesítmények címén, rendkívüli hatalom alá helyezi. Ezenfelül olyan kivételes intézkedéseket tesz szükségessé, amelyek mélyen érintik a személyes és politikai szabadság biztosítékait.

Mindaddig, míg ez az állapot tart, mindaddig, míg a választók zöme épen nem, kisebb része pedig csak a szabadság biztosítékai nélkül gyakorolhatná alkotmányos jogát, új választások elrendelése, tehát új országgyülés összehivása erkölcsi lehetetlenség. Ez a lehetetlenség fennáll a béke megkötéséig és azután is addig, míg a választók zöme rendes életviszonyaihoz visszatért és a közszabadságok biztosítékainak feléledése folytán abba a helyzetbe jut, hogy a nemzeti akaratnak kifejezést adhasson.

Nyilvánvaló már most is, hogy mindez nem következhetik be a jelen országgyülés törvényszerű tartamának lejártáig, hogy tehát a lejárat után bekövetkezik egy időköz, amelyben új országgyülés összehívása erkölcsi lehetetlenség.

Mivel pedig ebben az időközben sem lehet a nemzet ügyeinek intézését az ellenőrizetlen kormányhatalom diktaturájára bízni, előállt annak kényszere, hogy a törvényhozás erre az időre rendkívüli intézkedéssel gondoskodjék az országgyülési jogkör betöltéséről, szem előtt tartván azt, hogy ennek a kivételes intézkedésnek nem szabad túlmenni a mulhatatlan szükség határain és hogy annak megalkotásánál a lehető legkisebb mértékben szabad csak eltérni az alkotmányos rendtől; kijelentvén egyszersmind azt, hogy amit csupán a világháború kényszere indokolhat, az semminemű más körülmények közt, semminemű más helyzetben előzményül nem szolgálhat.

2. § Az 1910. évi június hó 21-iki napjára összehivott országgyülésnek az 1886:I. tc. értelmében 1915. évi június hó 21-én lejáró tartama - a háború kényszere miatt - a békekötést követő hatodik hónap végéig meghosszabbíttatik.

3. § A békekötést követő hatodik hónap végével ennek az országgyülésnek meghosszabbított működési tartama megszünik és ettől az időponttól számítandó az 1848:IV. törvénycikkben az országgyülés összehivása tekintetében megállapított határidő.

4. § E törvény végrehajtásával a miniszterium bizatik meg.