1915. évi X. törvénycikk indokolása

Krassó-Szörény vármegyének 5%-ot meghaladó vármegyei pótadó kivetésére adandó felhatalmazásról * 

Krassó-Szörény vármegye közönsége 1912. évi május hó 15-én tartott közgyülésében 54 (13,371), 55 (14,447) és 56 (12,284) 1912. számok alatt hozott véghatározataival a vármegye területén építendő több helyiérdekű vasút létesülésének támogatására, törzsrészvények ellenében, összesen 810,000 koronányi törvényhatósági hozzájárulást szavazott meg. Ugyanazon közgyülésében 58 (16,944)-1912. sz. a. egyhangulag hozott véghatározatával pedig kimondotta, hogy a létesülő vasútak segélyezésére megszavazott, összesen 810,000 koronát kitevő tőkét hosszú lejáratú törlesztéses kölcsön felvétele útján fogja fedezni. Ennek a kölcsönnek évi törlesztésére ugyanezen véghatározatával 50 éven át kivetendő 2%-os vármegyei pótadót szavazott meg azzal a további rendeltetéssel, hogy annak az évi annuitások fedezete után megmaradó része a vármegye tulajdonát képező épületek, ú. m. a vármegyei központi székháza főorvosi lak, valamint a már meglevő és a jövőben építendő járási székházak jókarbantartása s a hivatalos helyiségek kellő felszerelése és bebutorozása érdekében létesítendő „vármegyei építkezési és berendezési alap” javára fordíttassék.

A vármegye közönsége az 1883:XV. tc. értelmében kivethető 5%-os vármegyei pótadót már egyéb célokra vette igénybe.

A szóbanforgó 2%-os vármegyei pótadó első sorban fontos közgazdasági és közlekedési érdekeket, másodsorban pedig közigazgatási szempontból szintén kiváló jelentőséggel biró vármegyei háztartási célokat van hivatva előmozdítani, maga a pótadó pedig az általános adófizetési képesség szempontjából aggályosnak nem tartható. A vármegye közönsége a fentebb felsorolt véghatározataiban a lugos-resiczai, a karánsebes-resiczai és a bélajabláncbozovics-dalboseczi helyiérdekű vasutakat jelölte meg mint olyanokat, amelyeknek létesítését anyagi hozzájárulásával előmozdítani szándékozik. Ezt azonban magában a fent említett pótadó kivetésére adandó felhatalmazásról szóló törvényben leszögezni célszerűnek nem tartom, nehogy ekként elvágassék az útja annak, hogy amennyiben a felsorolt helyi érdekű vasutak valamelyikének belátható időn belül való megépítése a nehéz terepviszonyok következtében vagy esetleges más akadályokra való tekintetből illuzorikussá válnék, - a vármegye közönsége hozzájárulását a vármegye területén létesülő más, ugyanolyan fontosságú - azonban életképesebb vasúti vállalat támogatására fordíthassa.