A bányászat mai jogrendjében kétféle bányailletékkel találkozunk, u. m.
1. a mértékilletékkel és
2. a zártkutatmányi felügyeleti illetékkel.
A mértékilleték jogi szabályozásának alapját a nálunk is hatályban lévő ausztriai ált. bányatörvény 215. §-a képezi.
E törvényszakasz nem irja elő a mértékilleték nagyságát, hanem annak csak fogalmát (alapelvét) határozza meg, kijelentvén, hogy minden adományozott bányatelket bizonyos illeték időszakonkénti lefizetésének kötelezettsége terhel, mely minden 12.544 négyzetölet (45.116.4 m2) kitevő normál bányamérték és minden 32.000 négyzetölnyi (115.092.8 m2) területi normálkülmérték után megállapítandó tételben, a nagyobb vagy kisebb kiterjedésű bánya- vagy külmértékek után, nemkülönben a határközök után pedig azok területének ezen területegységekhez mért aránya szerint félévenként rovandó ki. Ez az illeték - mondja a törvény - mértékilletéknek neveztetik.
A mértékilleték annak idején egyrészt a bányaregále elismeréseül, másrészt és főképen pedig a bányászati közigazgatás, illetve a bányászatra vonatkozó állami felügyelet költségeinek megtérítéséül vétetett fel a törvénybe. S mivel e költségek a dolog természete szerint nem birhatnak az állandóság jellegével, ebben keresendő az oka annak, hogy a bányatörvény miért mellőzte a mértékilleték nagyságának meghatározását. -
A mértékilleték kiszabásának kulcsát a volt cs. kir. pénzügyminisztérium az 1854. X. 4. kelt rendeletében (Reichsgesetzblatt 1854. Nr. 267.) mértékegységenként évi 6 pengő forintban állapította meg, amely tételt az 1866. év II. felétől kezdve az 1866. III. 29-iki császári rendelet (R. G. Bl. 1866. Nr. 42.) a bányászat akkori nyomott állapotára való tekintettel iparfejlesztési célból évi 4 oszt. értékű forintra szállította le.
A mértékilleték kezdetben az általános bányatörvény 216. §-a szerint félévenként előre junius és december hóban volt fizetendő, az 1866. IV. 25-iki rendelet (r. G. Bl. 1866. 49.) ellenben az évnegyedenként az illető évnegyed folyamán teljesítendő fizetési kötelezettséget állapította meg.
A mértékilletékre vonatkozó vázolt intézkedések nálunk az alkotmány helyreállítása után is érvényben maradtak, illetve törvényesítve lettek.* A mértékilleték kivetésének kulcsán és fizetésének módozatain a mai napig semmi változtatás nem történt; jelesül ma is mértékegységenként 8 K illeték fizetendő, amely illeték negyedéves részletekben az adóval együtt lévén fizetendő, a közadók kezeléséről szóló 1883. évi XLIV. tc. 39. §-ában, illetve az annak a törvénynek helyébe lépett 1909. évi XI. tc. 26. §-ában megállapított határidőben válik esedékessé és a közadók módjára hajtandó be.
* V. ö. a) Orsz. bírói értekezlet határozmányai (Ideiglenes Törvénykezési Szabályok VII. rész IV. Fejezet 15. §)
b) 1868. évi XLIII. tc.
c) 1875. évi XXVII. tc. 12. §.
A különszerű bányailleték másik alakja, vagyis a zárkutatmányi felügyeleti illeték (szabadkutatási díj) rendszeresítésének előzményei következők:
Ez az illeték a kizárólagos kutatási jogosítvánnyal biró bányavállalkozókat terheli és minden zártkutatmány (szabadkutatás) után fizetendő.
Ezt az illetéket nem az ált. bányatörvény, hanem az 1866. évi április hó 28-án kelt birodalmi törvény (R. G. Bl. 1866. Nr. 28.) léptette életbe.
E törvény 3. §-a akként rendelkezett, hogy minden szabadkutatást évente 20 o. é. frt illeték fizetésének kötelezettsége terhel, melyet a mértékilletékekre vonatkozólag a bányatörvényben foglalt határozmányok szerint kell megfizetni.
A 20 frtos díjtételt az 1866. évi III. 29-iki császári rendelet (R. G. Bl. Nr. 42.) 1866. július 1-től évi 4. o. é . frt-ra szállította le s a már említett 1866. IV. 25-iki kormányrendelet a szabadkutatási illeték tekintetében is az előzetes negyedévi fizetési kötelezettséget állapította meg.
A szabadkutatási díj intézménye nálunk a mértékilletékkel együtt az alkotmány visszaállítása után is fentartatott hatályában, de míg a mértékilleték úgy a díjtétel, mint az előírás és a fizetési módozatok tekintetében Magyarországban és Ausztriában a monarchia felbomlásáig teljesen azonos jogi szabályozás alatt állott, addig a szabadkutatási díjnál csak a díjtétel maradt a régi és az ausztriaival azonos, a fizetés tekintetében azonban nálunk egészen új rendelet hozott be az 1875. évi XXVII. tc. 12. §-ának módosításáról szóló 1885. évi XIV. tc.
E törvény a szabadkutatási díj helyett a zártkutatmányi felügyeleti illeték elnevezést honosította meg; a fizetés rendjén pedig azt a nagy jelentőségű módosítást eszközölte, hogy az addigi előírás és a közadók módjára való behajtás helyett az egész vonalon az előre való fizetés kötelezettségét állapította meg és pedig azzal a szigorú sanctióval egybekötve, hogy a felügyeleti illeték le nem rovása a zártkutatmányi (szabadkutatási) bejelentés visszautasítását, illetőleg a fennálló zártkutatmány törlését vonja maga után.
A felügyeleti illeték díjtételén e törvény nem változtatott, hanem fenntartotta továbbra is a zártkutatmányi egységenkint fizetendő 4 frtos díjtételt.
A kutatási illetékek előre való lefizetésének kötelezővé tétele igen üdvös reformintézkedésnek bizonyult, mert a zártkutatmányokkal űzött, időnkint nagyon elfajult szédelgésre észrevehetően mérséklőleg hatott.
Addig ugyanis a zártkutatmányi jogok megszerzése semmiféle fizetési kötelezettséggel nem járt. Bárki, ha nem is volt fizetőképes, ezerszámra bejelenthette a zártkutatmányokat anélkül, hogy bármi kockázatot is vállalnia kellett volna.
Az ily szédelgő zártkutatmányosoknak sokszor sikerült jogosítványaikat értékesíteni s ilymódon méltatlan haszonra szert tenni. A szabadkutatási díjak lefizetése elől azonban az ily üzérkedő bejelentők, akiktől távol állott minden komoly kutatási szándék, mindenképen kitérni igyekeztek. Ily módon az idők folyamán milliókra menő szabadkutatási díjhátralékok gyültek össze, amelyeket utóbb leírni kellett.
Az ily üzérkedési célzatú s helyenkint és időnkint igen nagy mérveket öltött tömeges szabadkutatási bejelentések a bányahatóságoknak is igen sok hiába való munkát okoztak, miután minden egyes bejelentést külön letárgyalni, elkönyvelni s mindegyikről külön bejelentési bizonyítványt kiállítani kellett.
E mellett az ily féktelen zártkutatmányi szédelgés, a bányaszabadsággal, a bányajogrend alapelvével űzött ez az önző visszaélés bányászatunk hitelét is érezhetően csorbította s részben akadályozólag, részben pedig elkedvetlenítőleg hatott a komoly kutatási vállalkozásra.
Az által, hogy az 1885. évi XIV. tc. a zártkutatmányok megerősítését a felügyeleti illeték előzetes lefizetésének feltételéhez kötötte, az üzérkedési célzatú tömeges zártkutatmányi jogszerzés, amely eddig nem került másba, mint egy ív papirba, amelyen egyszerre több száz zártkutatmányt is be lehetett jelenteni, körülményesebbé, nehezebbé vált s már eleve a zártkutatmányok számával egyenes arányban növekedő pénzbeli áldozatot követelt a jogszerző féltől, minélfogva ez az új rend a szédelgő zártkutatmányosok egyrészét, különösen a fizetésképteleneket, leszorította a kutatási jogosítványokkal való üzérkedésnek egyes vidékeken időnkint nagyon mozgalmas színteréről.
Egyébként az 1885. évi XIV. tc. gyakorlati alkalmazásában két korszakot lehet megkülönböztetni.
Az első a törvénynek a volt földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztérium 1885. évi 32.529. számú eredeti végrehajtási rendelete szerinti alkalmazása, mely a törvény hatályba léptétől (1885. VII. 1.) egészen 1909. évi április 1-ig tartott.
Itt az illetékfizetés rendjében az volt a lényeges mozzanat, hogy a fél az illetékes elsőfokú bányahatóság utalványa alapján teljesítette a fizetést az utalványban megjelölt adópénztárnál, s a bejelentett zártkutatmány megerősítésének az volt a feltétele, hogy az illetékfizetésről szóló adóhivatali nyugta a bányahatóságnak 30 nap alatt bemutattassék.
A szédelgő spekuláció itt is megtalálta a lehetőségét annak, hogy az illeték lefizetése nélkül esetleg hosszú időn át bányajogilag lefoglalva tartson egyes értékesebb területeket. Nevezetesen ez oly módon volt elérhető, hogy a fél a kirótt felügyeleti illetéket nem fizette meg, hanem az adóhivatali nyugta bemutatására megszabott határidő lejárta előtt megújította zártkutatmányi bejelentéseit; ily módon mindaddig, míg más kutató nem jelentkezett, a kutatási jog az illeték lefizetése és a zártkutatmány megerősítése nélkül is biztosítva maradt számára.
A törvénynek ez a kijátszása és megkerülése egyes bányahatósági kerületekben óriási mérveket öltött.
Ezen eljárás természetesen igen sok fölösleges irodai munkával terhelte meg az egyes bányahatóságokat (volt bányakapitányság, hol az évi iktatói ügyszám a hónaponkint megismételt tömeges zártkutatmányi bejelentések folytán a 200.000-et is meghaladta), azért fölötte kívánatosnak mutatkozott a fizetési rendnek olyatén megváltoztatása, hogy az esedékes felügyeleti illeték minden hatósági utalvány nélkül a zártkutatmány bejelentésével, vagy pedig a meghosszabbítás kérelmezésével egyidejűleg fizettessék le az illető elsőfokú bányahatóságnál.
Ezt az új rendet, mely az 1885. évi XIV. tc. alkalmazásának második korszakát nyitotta meg, a pénzügyminisztérium 1908. évi 116.103. sz. rendelete léptette életbe.
A tapasztalat az mutatta, hogy a felügyeleti illetékről szóló törvénynek ilyetén módosított végrehajtása teljesen megfelel az itt támasztható követelményeknek s azoknak az intencióknak, amelyek a törvényhozást az 1885. évi XIV. tc. megalkotásánál vezették.
Az előadottakból kitűnik, hogy a bányatörvényszerinti bányajogosítványok után kétféle, évenkint megismétlődő illetéket kell fizetni, még pedig az adományozott bányajogosítványok után (bányamérték, határköz, külmérték) a mértékilletéket és a kizárólagos kutatási jogosítványok (zártkutatmányok) után a felügyeleti illetéket. Mindkettőnél az évi díjtétel egységenkint 8 K, amely kulcs már egy fél évszázadot meghaladó idő óta változatlan.
Ez utóbbi körülmény magától felszínre hozza és megszólaltatja azt a gondolatot, hogy a bányailletékeknek érvényben levő, fentebb vázolt jogi szabályozását, különösen az illetékek mérve tekintetében, mulhatatlanul revizió alá kell venni, mert első tekitetre nyilvánvaló, hogy manapság, - miután az állami háztartás keretei az idők folyamán a viszonyok lényeges megváltozása, az állami feladatok megsokasodása s legújabban az éveken át dúlt világháború s az azt követő forradalmak s ellenséges megszállások rettenetes pusztításaiból származó mérhetetlen terhek következtében igen nagy mértékben kiszélesedtek, s amidőn ennek folytán a szerfölött leromlott pénzügyi helyzet szanálása érdekében a legnagyobb körültekintéssel nemcsak új bevételi forrásokat feltárni, hanem a létező bevételi forrásokat is a lehetőséghez képest a méltányosság, igazság és az egyenlő mérték alkalmazásában megnyilvánuló adópolitikai elv követelményének megfelelően a lehető legmesszebbmenőleg kifejleszteni szükséges, - a bányailleték mérvének egy félszázadév előtt történt megállapítása elavult, időszerűtlen.
Ezen egy emberöltőt meghaladó hosszú idő alatt a közteherviselés egész rendje lényegesen megváltozott, a közadók, díjak, illetékek korábbi tételei az egész vonalon számot tevő mértékben, sok helyen igen nagy arányban ismételten emelkedtek úgy, hogy ha a pénzügyi jog terén mutatkozó ilyetén természetes fejlődés dacára a bányailletékek továbbra is a fél évszázad előtt megállapított nivón maradnának, ezt csak azzal a feltevéssel lehetne megmagyarázni, hogy ennek a félreeső, a társadalom gazdasági életének csak igen szűk körét érintő s az államháztartás kereteiben igen jelentéktelen, alig észrevehető tényezőként szereplő bevételi forrásnak a haladó kor követelményeivel lépést tartó kifejlesztéséről megfeledkezhetünk.
De nemcsak a közteherviselés általános elvei követelik a fennálló bányailletékeknek különösen a díjtételek módosítását célzó revizióját, hanem közelebbről, bányászati vonatkozásaiban vizsgálva a bányailletékek mai rendszerét, figyelemreméltó gyakorlati szükségességi és célszerűségi szempontok is szólanak a bányailletékek mai alacsony, időszerűtlen tételeinek felemelése mellett.
Fentebb már utalás történt arra, hogy a mértékilleték életbelépésével a jogalkotás annak idején a bányaművelés jogalapját képező bányaregále elismertetésén kívül főként a bányászati közigazgatásnak, illetve a bányászatra vonatkozó állami felügyeletnek a bányászat terjeszkedésével, valamint a bányarendészet és a munkásvédelem fejlődésével kapcsolatosan állandóan növekedésben lévő költségeit akarta a bányavállalkozásra áthárítani.
A bányászati közigazgatás költségeinek állandó növekedése mellett, ami egyrészt a bányászat terjeszkedésének, másrészt pedig a bányászati közigazgatási feladatok terén a haladó kor szellemében mindegyre messzebbmenőleg fellépő követelményeknek tulajdonítható, a bányailleték, mint elvileg e költségek fedezésére rendelt állami bevétel, önként érthetőleg nem maradhat meg a régi alacsony nívón, s az eddigi szerfölött alacsony díjtételek számottevő felemelése itt annyival is inkább indokolt és szükséges, mert a ránk kényszerített békekötés következményeként a minden joggal, méltányossággal és igazsággal, valamint a gazdasági élet természetszerű követelményeivel ridegen szembehelyezkedő erőszak éppen azokat a részeket szakitja le az ország testéről, melyek bányászati szempontból kiváló jelentőséggel birnak s amely országrészekben éppen ezért a terület nagyságához mérten aránylag sokkal több az illeték tárgyát képező bányajogosítvány, mint az ország megmaradó területén, ahol az ottani úgyszólván egyetlen bányaművelési ág, a szénbányászat körében a szén telektartozéki minőségénél fogva zártkutatmányi térfoglalások - miután fölöslegesek - nincsenek, habár a bányahatóságoktól éppen e művelési ág kívánja a legintenzivebb rendészeti tevékenységet. Ennek folytán átmenetileg, amíg az ország integritásán esett sérelem orvoslást nem nyer, az országnak bányailletékek címén befolyó bevétele sokkal nagyobb mértékben fog megapadni, mint a bányahatóságok címénél mutatkozó kiadás.
S van még egy kézenfekvő és szintén komoly figyelmet érdemlő indok, mely különösen a zártkutatmányi felügyeleti illeték felemelését igazolja és a komoly bányavállalkozás érdekében lévőnek minősíti.
Fentebb már utalás történt arra, hogy a zártkutatmányi térfoglalásoknak egy nagy kontingense a nem komoly kutatók, a szédelgő bányaüzérkedők bejelentéseire esik.
Ezt az üzérkedést legalább átmenetileg csökkentette ugyan a felügyeleti illeték előre való lefizetésének kötelezővé tétele (1885:XIV. tc.), de mivel ezen illeték díjtétele igen alacsony, ez manapság a szédelgő spekulánsokra már nem igen bir visszariasztó hatással.
Ebből a szempontból a mai túlalacsony díjtételnek nagyobb mérvű felemelésére kell törekedni, ami nem csupán pénzügyi szempontból indokolt, kivánatos és szükséges, hanem a komoly bányászatnak is érdekében áll, mert ha a szédelgő zártkutatmányi spekulációt sikerül hatékonyan visszaszorítani, ezzel a komoly bányavállalkozás sokkal nagyobb megterhelési esélyektől szabadul, mint amilyen megterhelés reá nézve a felügyeleti illeték felemeléséből származik.
De a komoly vállalkozással szemben, illetve a nem üzérkedési célzatú zártkutatmányok tekintetében is teljesen indokolt a felügyeleti illetéknek számottevő felemlése.
Ennek igazolásául különösen a következőkre utalok:
A komoly bányászati célzatú zártkutatmányok túlnyomó része arra való, hogy a bányaüzemek fejlődését, jövőbeni fennállását biztosítsa.
A bányaművelés az adományozott bányamértékekben folyik.
Az adományozott területet rendszerint zártkutatmányok veszik körül, sokszor messze kiterjedésben, melyek időnkint a bányaüzem előhaladásával karöltve kerülnek adományozásra, miután új bányamértékek adományozása csak új feltárások alapján történhetik.
A bányatulajdonos tehát az ily zártkutatmányokkal reményteljes, nagy értékeket képviselő, a bányaművelés további terjedését és hosszabb időn át való fennállását biztosító területeket tart lefoglalva, teljesen igazságos és méltányos tehát, hogy ezekért a sokszor igen nagy értékű területekért az államnak, mint a modern értelemben vett bányaregále képviselőjének és így az összes bányajogok forrásának és letéteményesének valami díjat fizessen.
A javaslat szerint úgy a bányamértékilleték, mint a zártkutatmányi felügyeleti illeték az eddigi 60 év előtt megállapított díjtételek nyolcszorosára, illetve az eredeti szabadkutatási díjtétel (20. o. é. forint) másfélszeresére emelődik.
A felemelésnek ezt a mértékét, tekintettel a jelenlegi pénzügyi és gazdasági viszonyokra s a bányailleték-reform fentebb érintett indokaira, a tárgyilagos kritika mindenesetre helyén lévőnek, logikusnak, célszerűnek és szükségesnek fogja találni.
A bányailletékek célbavett felemelésénél a szükségesség kérdésének megvilágítása után fontolóra kell itt még venni azt a kérdést is, hogy a bányailletékeknek a jelzett mértékben történő felemelése nem fog-e Magyarország bányaiparára érezhető kedvezőtlen visszahatást gyakorolni.
Erre a kérdése is teljesen megnyugtató választ lehet adni.
Itt csak a célbavett reformmal kapcsolatos anyagi megterhelés jelentőségét kell mérlegelni.
Ez a megterhelés a nagyiparjellegű bányavállalkozás egyéb, mindegyre növekvő üzemi terheli mellett még abban az esetben is, ha az illető bányavállalat kiterjedtebb bányabirtok s nagyobb zártkutatmányi terület felett rendelkezik, alig észrevehető csekélységgé törpül, mert a munkásbérek állandó progressziv emelkedése és az üzemi anyagok folytonos drágulása folytán az ezeken a címeken szereplő üzemi kiadások nagy kontingense mellett a felemelt bányailletékek már igen elenyészően csekély súlylyal és nyomatékkal fognak esni a vállalatok rendes üzleti mérlegeire.
A kisebb vállalatoknál kevesebb a zártkutatmány, kisebb az adományozott bányaterület. A kisebb bányaüzemek mindössze 1-2 bányamérték és pár zártkutatmány területén mozognak. Az illetékek felemelése tehát ezekre a kisebb, de tényleg fennálló bányaüzemekre nézve is aránylag ép oly csekély megterhelést fog jelenteni, mint a nagy üzemekre nézve. Csakis a nem komoly kutató vállalatokra, a szédelgő, űzérkedő zártkutatmányosokra fog az új törvény lényeges új megterhelést jelenteni, mert ezek spekulativ vállalkozásának terhe csakis a felügyeleti illetékekre szorítkozik.
Ezeket a szédelgő zártkutatmányosokat nem kell kímélni.
Közérdekű célt szolgálunk és elsősorban a komoly bányavállalkozás érdekeit támogatjuk akkor, amidőn ezt a zártkutatmányi szédelgést megnehezítjük s ily módon annak terjedelmét csökkentjük.
A reform bányagazdasági jelentőségével kapcsolatban rá kell itt még mutatnunk annak pénzügyi jelentőségére is.
Ha Magyarország területi integritását az erőszakos békekötés meg nem csorbítja, akkor a jelen törvényjavaslatban kontemplált bányailleték-reform az 1917. évi bevételt* véve alapul és számolva azzal a körülménynyel, hogy az illeték felemelése a zártkutatmányok számát 1/3-dal csökkenteni fogja, a bányailletékek költségvetési címénél 4,400.000 K összbevétel mellett kereken 3 1/2 millió K bevételi többletet eredményezett volna, de miután a magyar korona egész területén 1917. év végéig adományozott 111.124 hektárnyi bánya- és külmértékből a megmaradó államterületre csak kereken 20.000 hektár (18%), a fennálló 66 790 zártkutatmányból pedig legfeljebb 3.000 (4.5%) esik, ez a 3 1/2 millió többlet maximum 400.000 K összbevételre fog összezsugorodni.
| * Mértékilleték | 193,114 K | ||
| Felügyeleti illeték | 541.367 K | ||
| Összesen | 734.481 K. | ||
Miután a bányailletékek címén a megcsonkított Magyarországban a díjtételek 8-szoros emelése dacára csak ily jelentéktelen bevételre lehet számítani, miután másrészt az ország jelenlegi válságos pénzügyi viszonyai közepett elsőrendű állami érdek, hogy minden kinálkozó bevételi forrás feltársassék és igénybe vétessék, a létező s a jelen törvényjavaslattal szabályozni kivánt kétféle bányailletéken kivűl még egy harmadik bányailleték rendszeresítését is tervezem, melynek tárgyát a földbirtokosokkal kötött adásvételi vagy haszonbérleti szerződések alapján megszerzett kőszénjogok, illetve az ily módon a kőszénkutatás, kőszénbányanyitás és kőszénkiaknázás céljaira lefoglalt területek fogják képezni.
A szén telektartozéki minősége mellett az ily szerződéses térfoglalások helyettesítik a fentartott ásványoknál divó zártkutatmányi térfoglalást. Amenynyire helyén lévő és indokolt a fentartott ásványok kutatásának biztosítására irányuló bányajogi térfoglalásoknál a zártkutatmányi felügyeleti illeték, ép úgy helyénlevő az egyenlő elbánás elvéből folyó az a követelmény, hogy a vállalkozók a szerződésileg lefoglalt szénterületek után megfelelő szénjogi térilletéket fizessenek.
Ezen új bányailleték már előkészítésbe vett rendszeresítése céljából legközelebb egy külön törvényjavaslatot szándékozom előterjeszteni.
A bányailletékekről szóló jelen törvényjavaslat tartalmának kritikai ismertetésénél a díjtételek felemelésének a fentiekben foglalt megvilágításán kivűl általánosságban a következőket kell itt még megjegyeznem:
1. A javaslat a bányailleték-rendszer kiépítésénél az eddigi törvények nyomdokain halad. Különösebb elvi jelentőségű újítás nem foglaltatik a javaslatba.
2. A mértékilleték ugy, mint eddig is, az adományozott terület nagysága szerint lesz kirovandó, de a negyedévenkénti fizetés helyett a kezelés egyszerűsítése szempontjából a javaslat félévenkénti fizetési kötelezettséget statuál.
3. A zártkutatmányi felügyeleti illeték lerovásának módozatainál a javaslat szorosan simul a mai jól bevált törvényes rendhez (1885. évi XIV. tc., illetve 116.103/908. sz. p. ü. min. újabb végrehajtási rendelet).
4. A javaslat az egész vonalon megszünteti a bányailletékek mérséklésére vonatkozó eddigi rendelkezéseket.
A felügyeleti illetékre vonatkozólag már az 1885. évi XIV. tc. 5. § rendeli, hogy ezen illeték leszállításának, vagy elengedésének helye nincsen; a javaslat tehát csak a mértékilletékre nézve hoz be újítást akkor, amidőn ennek az illetéknek a leszállítását általános és föltétlen tilalom alá veszi.
Ennek az állásfoglalásnak magyarázata alantabb a részletes indokolásban olvasható (3. §).
5. Megjegyzendő itt végül, hogy a zártkutatmányi felügyeleti illeték szabályozásánál, figyelemmel a gyakorlatban szerzett tapasztalatokra, a fennforgó kétségek eloszlatása és a jogbiztonság megóvása érdekében az anyagi bányajogot érintő egyes rendelkezéseket is fel kellett venni a javaslatba főleg a hiányos vagy késedelmes fizetések jogkövetkezményeinek igen kivánatos és szükséges szoros és egyöntetű megállapítása céljából (6-8. §).
E szakasz a bányamérték-illeték mibenlétének a kiszabási módozatainak megállapításánál a hatályban lévő ausztriai általános bányatörvény 215. és 217. §-ai nyomán indul és a mértékilleték alapdíjtételét az eddigi díjtétel nyolcszorosára emeli.
A normál bányamértéknél (45.116.4 m2) és a normál külmértéknél (115.092.8 m2) kisebb vagy nagyobb kiterjedésű adományozott bányajogosítványok után a mértékilletéket a terület arányában kell fizetni.
Azt a rendelkezést, hogy a területi arányszerű kiszámításnál mutatkozó filléreket koronára kell kikerekíteni, a kezelés egyszerűsítése indokolja, a külmértékek minimális 10 koronás díjtétele pedig azzal magyarázható, hogy a külmértékek, jelesül a salakkülmértékek területe legtöbb esetben csak pár száz, vagy pár ezer négyzetmétert tesz ki, mely után csak pár fillér (pl. egy 1.000 m2 területű külmérték után 55.6 fillér) mértékilleték volna évente fizetendő, holott úgy adópolitikai, mint bányafelügyeleti szempontból egyaránt méltányos és igazságos, hogy a külmértékilleték minimuma 10 K legyen. A csak pár fillért kitevő illetékekkel kezelés-technikai szempontból sem volna érdemes foglalkozni.
A jelenleg adományozható ált. bányatörvény szerinti normál bánya- és külmértékeken kívül egyes bányavidékeken más különszerű mértékekkel is találkozunk, amelyek vagy a régi bányarendtartásokon alapulnak, tehát az ausztriai ált. bányatörvény hatálybaléptét megelőző időkből származnak s manapság már nem adományozhatók, vagy pedig egyes bányavidékeknek (bányamegyéknek) az ált. bányatörvény keretében létrejött statutárius jogrendje értelmében különös alakkal és terjedelemmel az illető bányavidékeken most is adományozhatók.
Ezeknek a különszerű mértékeknek illetékét is az igazságos és az egyenlő elbánás követelményének megfelelően az eddigi illeték nyolcszorosára emeli a javaslat; s mivel a különszerű mértékek mai bányailletéke a normál bányamérték vagy külmérték szabványos bányailletékének területi arányszerű részét képezi, ezen különleges mértékek tulajdonosai végelemzésben ugyanazon elv szerint fognak továbbra is adózni, mint a normál mértékek tulajdonosai.
Megállapítja a zártkutatmány után fizetendő felügyeleti illeték díjtételét, még pedig az 1885:XIV. tc. szerinti díjtétel nyolcszorosában. Ez a rendelkezés az ált. indokolásban minden oldalról közelebbről meg van világítva.
Szükséges átmeneti intézkedés, melyet a méltányosság követelménye is támogat.
A törvény hatályosságának kezdő idejében előreláthatólag gyakrabban elő fog fordulni, hogy a kutató a felügyeleti illetéket a korábbi díjtétel szerint fogja lefizetni. A méltányosság követeli, hogy az ily vétlennek feltételezhető tévedésből a felekre nézve joghátrány ne származzék. Ennek akarja elejét venni a szakasz átmeneti rendelkezése.
Indokolást nem igényel.
