1920. évi XVIII. törvénycikk indokolása

a mezőgazdasági érdekképviseletről * 

Általános indokolás

A gazdatársadalom régen követeli, hogy törvényes szabályozást és olyan szervezetet nyerjen a mezőgazdasági érdekek képviselete, amely szervezetek a közigazgatás és kormányzat előtt megfelelő súllyal és tekintéllyel képviseljék a mezőgazdaság érdekeit és amely szervezetek révén a gazdaközönség önkormányzati tevékenysége mezőgazdasági igazgatásmunka belekapcsolódjék. Régen érzi a gazdatársadalom, hogy meglevő egyesületei mai szerkezetükben úgy e képviseletre, mint e munkára nem minden tekintetben alkalmasak. Hiányzik ahhoz törvényben biztosított jogkörük, ami nélkül sem a mezőgazdaság érdekeit érvényesíteni törekvő fellépésüknek nem lehet kellő ereje, sem a mezőgazdasági igazgatásban való komoly és sikeres közreműködésükre mód nem kínálkozik.

A földmívelésügyi kormányzat is érzi a hiányt. Mezőgazdasági igazgatásunk régen nélkülöz valamelyes olyan tényezőt, amely által állandóan és mindennünen tájékozva legyen az összes mezőgazdasági érdekekről s amelyen keresztül egyenes útat találjanak gazdaközönségünkhöz a földmívelésügyi kormányzatnak mezőgazdaságunk fejlesztését célzó törekvései és amely tényező, mint a mezőgazdasági igazgatás hivatali szervezetének kiegészítője, megossza és rendszeres közreműködésével sikeresebb megoldásra segítse a mezőgazdaság fejlesztésének rendkívül sokoldalú és különböző természetű feladatait. Ilyen tényezőül az egész mezőgazdasági társadalomnak önkormányzati alapon nyugvó, de e mellett rendszeres munkával is megbizható, közhivatali jogkörrel is felruházható és törvényileg szabályozott képviseleti szervezete látszott alkalmasnak.

De bár úgy a gazdatársadalom, mint a földmívelésügyi kormányzat régen felismerte a mezőgazdasági érdekképviselet törvényes szervezésének szükségét és ámbár mindamaz államokban, ahol a mezőgazdasági érdekképviselet szervezése megtörtént, a mezőgazdaság erőteljesebb fejlődése igazolta célszerűségét, nálunk e kérdés nem jutott megoldásra. Már az 1889. évi XVIII. tc. alapján szervezett földmívelésügyi ministerium egyik legelső feladatának tekintette, hogy megoldja a mezőgazdasági érdekképviselet kérdését. Az 1901-1906-iki országgyűlést megnyitó trónbeszédben is az ezen országgyűlési ciklus alatt megoldandó törvényhozási feladatok közt van említve és azóta is állandóan kormányzati programm volt a mezőgazdasági érdekképviselet szervezése, de az előmunkálatokon, tanulmányokon, tervezeteken túl e kérdés soha nem jutott.

Mostani gazdasági helyzetónkben azonban sem ezt, sem más olyan kérdést nem lehet elodáznunk, melynek megoldásától azt reméljük, hogy mezőgazdaságunk talpraállításában hasznunkra lehet.

Évtizedek, évszázadok küzdelmes munkájának eredményeként megteremtett gazdasági termelő eszközeinktől, dolgozó népünk millióitól vagyunk megfosztva s az is fenyeget, hogy elveszítjük hazánk területének és ezzel ezeréves gazdasági szervezetünknek legfontosabb részeit. És e mérhetetlen szegénységben, e megcsonkított bénaságunkban soha nem is képzelt gazdaságikötelezettségek súlyosodnak reánk. Egyetlen reményünk, életösztönünk egyetlen biztató sugallata csak a legvégsőkig megfeszített termelő munkásságunk lehet a gazdasági élet egész mezején, mindenekelőtt mégis a mezőgazdaságban. Mert nem lehet kétséges, hogy amint a múltban is mindig ez volt alapja és életforrása gazdasági életünk egész rendszerének, most is a mezőgazdaságra vár a feladat, hogy gazdasági életünk megbénult vérkeringésének megadja az első lüktetést.

Ha tehát eddig érvényre nem jutott energiát sejtünk a gazdatársadalom szervezettségében, éppen a jelen pillanatban egy percig sem szabad tovább késlekednünk e szervezettséget megteremteni. Ami mulasztás volt eddig, bűnné bélyegzi azt ma az a parancsoló szükség, hogy minden energiát a mezőgazdasági termelés megindítására és mezőgazdaságunk újjáépítésére kell fordítanunk. Nem arról van szó e pillanatban, megelégszünk-e mezőgazdaságunk fejlődésének eddigi lassú menetével vagy igyekezzünk-e azt erőteljesebb kiaalkulásra serekenteni. Mai helyzetünk a lét vagy nem lét kérdése elé állított. E kérdés előtt áll mezőgazdaságunk s vele gazdasági életünk minden ereje.

De eltekintve attól, hogy a bennünket ért sokoldalú és végzetes megpróbáltatás olyan helyzetbe sodorta a mezőgazdaságot, amiből kiemelni csak minden erőnk megfeszítésével, minden energiánk összeszedésével lehet reményünk, az előttünk álló gazdasági feladatok oly természetűek, hogy gazdaközönségünkegyetemének tevékeny közreműköését már az első lépésnél, a teendők megjelölésénél sem lehet nélkülöznünk.

Ha hazánk területének egy része kikapcsolódik mezőgazdasági termelésünk rendszeréből, nemcsak kevesebb lesz termelőterületünk, de megbomlik termelési rendszerünk összetétele, mely szerves egésszé formálódott az eltelt évszázadok folyamán. Az egyes országrészek különböző természet viszonyai különböző irányokat adtak az ottani mezőgazdasági termelésnek s ezek kölcsönös egymásra hatásából alakult ki országos termelési rendszerünk. Ha e természetadta egészséges termelési rendszer elveszti rendkívül fontos alkatelemeit, megmaradó mezőgazdaságunk helyzete a legegyensúlytalanabb egyoldalúság. A sok közül csak egyetlen fenyegető veszélyre rámutatva: ha elveszítjük a sok legelőjű, sok takarmányt termő, jó állattenyésztő hegyes vidékeket, elveszítjük ezzel a megmaradó részek megművelésére szükséges igaerőnek és egyáltalán állattenyésztésünknek ősforrásait. Már csak ezáltal is idegen, talán ellenséges szomszéd államoktól függő helyzetbe jut a megmaradó részek mezőgazdasága.

Nyilvánvaló, hogy megmaradó országterületünk a természeti tagozódás által kialakult és ekként egyoldalúvá vált termelési rendszerét nem tarthatja meg. Egy ország mezőgazdasága önmagáért sem követhet egyoldalú irányt, nem hiányozhatnak egymást kiegészítő és támogató alkatelemei, de nem nélkülözheti a teljességet úgy sem, mint az ország társadalmának fentartója s alapja egész gazdaságiéletének. Nem nélkülözheti azt ebből a szempontból külnösen a mostani körülmények között. Sok időbe kerül, míg a mindenütt lecsökkent termelés régi arányai visszatérnek s a kereslet és kínálat egyedül egészséges gazdasági törvényének érvényesülése a nemzetek közötti forgalom révén természetszerűen és általánosan kibontakozhatik s világszerte szabályozhatja és irányíthatja a legjövedelmezőbb mezőgazdasági termelést. Mezőgazdaságunknak még talán igen sok ideig más parancsoló tekintetekhez kell alkalmazkodnia és magunkra utaltságunkban sajátos nemzeti feladatainkba kell beilleszkednie.

Első sorban természetesen saját társadalmunk életfeltételeinek teljes kielégítését várjuk a mezőgazdaságtól, termelésünknél a saját társadalmunk sokoldalú életszükségleteit és saját iparunk különböző nyersanyagait kell figyelembe vennünk, hogy e nagyon súlyos átmeenti idő alatt el ne sorvadjon társadalmunk egyetlen osztálya s gazdasági életünk egyetlen ága sem. Másodsorban jő figyelembe, de éppen a jelenlegi gazdaság körülmények között nem kisebb fontosságú a kivitelre való termelés érdeke. Hiszen nyilvánvaló, hogy mezőgazdaságunk kivihető termésfeleslege úgyszólván egyetlen eszközünk, amive a világforgalomba bekapcsolódhatunk s mérhetetlen szegénységünkből kivergődhetünk. Mezőgazdasági kivitelünknek tehát minél gyorsabban és minél nagyobb arányokban meg kell indulnia. De mint saját szükségleteink kielégítését, kivitelünket sem bízhatjuk a véletlen esélyeire. Csak ott lehet szó nagyarányú, rendszeres kivitelről, ahol a termelés céltudatosan erre dolgozik.

A magyar mezőgazdasághoz fűződő eme legközelebbi feladatokat csak átgondolt, öntudatos és rendszeres munkával lehet megvalósítani. Hazánk megmaradü részének mezőgazdasága tervszerűen át kell hogy alakuljon és ki kell hogy épüljön a megváltozott helyzet adta követelés szerint. Fontolóra kell vennünk a megmaradt részek termelési feltételeit, itt folytatandó mezőgazdaságunkba új rendszereket, új irányokat, új tényezőket kell beillesztenünk ott és anyiban, ahol és a mennyiben a természeti viszonyok engedik. Kétségtelen, hogy már a jelentkező gazdasági kényszerhelyzetek és szükségletek is segíteni fognak a követendő új irányokat kijelölni, de adott helyzetünkben tapogatódzó, lassú átalakulást be nem várhatunk. Földmívelésügyi kormányzatunknak lesz sürgős feladata, hogy megjelölje s megvalósulásra segítse a követendő új irányokat, de már ez alapvető és nagyjelentőségű feladatban is rendkívül fontos szerep illeti a gazdatársadalmat, melynek közreműködése és hozzájárulása nélkül sem termelési irányokat kijelölni, sem azokat megvalósítani nem lehet. Nemcsak a természeti viszonyoktól, de ezek mellett számtalan egyéb körülménytől adódnak a különböző termelési irányzatok lehetőségei, amely körülmények legfőképen mezőgazdáinktól és mezőgazdasági munkásnépünktől függenek. Ez összes körülmények megismerése és tekintetbe vétele nélkül minden tervet és minden termelési irányt homokra építünk.

A tulajdon szentségének visszaállta rövid, de annál károsabb megszakítás után minden gazdának visszaadta birtoka felett a szabad rendelkezést. De lehet-e a tulajdon szentségét ma úgy tekinteni, hogy az jogot ad a termőföld feletti korlátlan rendelkezésre oly értelemben is, hogy az a föld ne teremjen annyit, amennyi azon megtermelhető és ne szaporítsa nemzeti erőnket és vagyonosságunkat annyival, amennyire azt a természet és emberi szorgalom alkalmassá teszik? Ha országunk területe összezsugorodik, ha termőföldünk nagy részéről le kell mondanunk, ami megmarad nemzetünk kezén, egyetlen kincsünk, egyetlen biztos forrása egész gazdasági életünknek. E megmaradt egyetlen kincsünket, egyetlen biztos erőforrásunkat senkinek sem szabad pazarolnia. A helyzet kényszerűsége arra kötelez, hogy a tulajdon szentségének tisztelete mellett is megköveteljük minden birtokostól, a hazai föld minden darabjának tulajdonosától, hogy földtulajdonát az azon elérhető legtöbb termelésre hasznosítsa. Ha óhaj volt eddig a többtermelés, most parancsoló nemzeti szükség a legtöbb termelés.

De milyen eszközöktől várhatunk ez irányban jó eredményeket? A mezőgazdasági tudomány és technika fejlesztését munkáló közintézményeinket ki kell fejlesztenünk, ezeket fokozott munkára kell serkentenünk és ez intézmények és a gazdaközönség között szorosabb kapcsolatot kell teremtenünk. Oktatnunk, vezetnünk és segítenünk kell a gazdálkodót, de köteleznünk is kell mindarra, ami a termelést fokozza és növeli. Gazdasági törvényeinketa helyzet követelményeinek megfelelően több tekintetben át kell alakítanunk, ki kell egészítenünk, hogy a gazdálkodás útjából elhárítsunk minden akadályt, de egyúttal felállítsunk minden követelményt, ami biztosítja minden birtokon a legtöbb termelést. Ámde a törvényhozási és kormányzati intézkedések minél kevésbé elégszenek meg általános elvek statuálásával és minél tüzetesebben és kötelezőbben szabályozzák az egyes kérdéseket, intézkedéseiknek annál jobban kell a valóságos körülményekhez alkalmazkodniok. Akkor tehát, amidőn a helyzet súlyosságánál fogva olyan intézkedésekre is kell gondolnunk, amelyek a köz érdekében az eddiginél közelebbről is érintik az egyesek gazdasági ténykedéseit, ez intézkedések tervezésénél, valamint azok alkalmazásánál kétszeres fontossággal bír a gazdatársadalom megnyilatkozása és e réven megismerése és tekintetbevétele minden körülménynek, minden érdeknek, amelyek akár egy-egy vidék, akár egy-egy gazdasági tagozat szempontjából tekintetbevételt követelnek. És minél szaporodnak a kormányzat és közigazgatás feladatai, megfelelő végrehajtó szervek hiányában annál kérdésesebb: van-e, akire e feladatok reá bízhatók. Gazdaközönségünk maga követeli a maga munkarészét. Már akkor is kérte és követelte, amikor még nem volt ennyire élet és halál kérdése a mezőgazdaság helyzete. Mennyivel több joggal követeli most s mennyivel készségesebben kell megragadnunk a munkában segítő kezet, amikor megsokszorozódtak a mezőgazdasági kormányzat és igazgatás feladatai. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a mezőgazdaság fejlesztésének igen számos technikai és főként üzleti eszközét és intézményét legcélszerűbben nem is hivatali kezek, hanem éppen a gazdatársadalom önkormányzati szervezetei alkalmazhatják és kezelhetik.

Rendeznünk kell a birtokmegoszlási viszonyokat. A törvényhozásnak lesz feladata, hogy megfelelő törvény alkotásával elhárítsa a földbirtokok egészséges tagozódásának akadályait és a társadalmi, valamint gazdasági szempontból helyes birtokmegoszlás feltételeit megteremtse. Birtokreformunknak azonban a gazdálkodás szempontjait éppen mostani helyzetünkben egy pillanatra sem szabad feláldoznia s a társadalmi szempontok mellett kifejezetten és leghatározottabban a termelés érdekei szerint kell igazodnia. Ez eligazodás csak minden község, minden vidék gazdaságiviszonyainak mérlegelésével történhetik. Bármely szervek intézik az ügyet, a gazdatársadalom közreműködéséről le nem mondhatunk. Hogy a részletekben mily különös feladatokkal lesznek a gazdatársadalmi szervek megbízandók, ennek meghatározása a birtokreform keresztülvitelét szabályozó törvényhozási és kormányzati intézkedésekre tartozik, de hogy bármely szerepben is igénybe vehessük a gazdatársadalmat, törvényes és munkaképes szervezetét előzőleg meg kell teremtenünk.

Ez ideig szabadtársulási úton úgy a gazdák, mint újabban a mezőgazdasági munkások és cselédek külön szervezkedtek. Azok, akiket meg lehetett nyerni az érdekeiket szolgáló mozgalomnak, külön alkottak egyesületeket és különféle hasonló szervezeteket. Eltekintve attól, hogy sem a gazdák, sem a munkások eme külön szervezetei nem voltak a gazda- vagy munkásérdekeltségek összeségének képviselőiül tekinthetők, a gazda és munkás közötti viszonyt s ezzel lényegében az egész mezőgazdasági termelést érintő kérdések tárgyalásánál már azért sem lehetett tevékenységük sikeres, mert egymástól függetlenül, egymástól elszigetelve, sőt egymástól fokozatosan elidegenedve tárgyalták érdekeiket. Felesleges külön rámutatnunk, hova vezetett ez elidegenedés, mennyit szenvedett ezáltal a mezőgazdaság s ezzel közvetve egész gazdasági életünk.

Pedig a mezőgazdasági munkák természeténél fogva egy gazdasági ágban sem annyira fontos a fennakadás nélküli megbízható munkaszervezet, másfelől éppen annál a sajátos helyzetnél fogva, ami a mezőgazdasági munkáltatás körül fennforog, egy gazdasági ágban sem olyan kifejezett és kölcsönös az egymásra utaltság és egy gazdasági ágban sem olyan szoros a munkaadó és munkás közötti érdekközösségi kapcsolat. A túlnyomó részben helyhez, saját otthonához kötött és ahhoz ragaszkodó mezőgazdasági munkás és cseléd sorsa nemcsak egyáltalán az otthoni munkaalkalmakkal, de mivel természetben várja munkája fejében életszükségleteinek kielégítését, az otthoni vagy közeli gazdálkodással és az ott folyó termeléssel is szorosan összefügg. Másrészt pedig a mezőgazdasági munkások igen nagy része maga magának is gazdálkodik, de saját kis gazdaságának hiányzó szükségleteit munkájával a nagyobb birtokokról szerzi meg. Az érdekközösség felismerése tehát és a megértés sem gazdasági, sem társadalmi szempontból sehol sem fontosabb, viszont az érdekek egyeztetésére sehol több mód és lehetőség nem kínálkozik. Ha érdekellentétek keletkeztek mégis a gazdák és munkásaik között és ha ez ellentétek sok helyt annyira kiélesedtek, hogy megnehezítették vagy bizonyos üzemágakban lehetetlenné tették a termelést, jórészt mindenesetre annak tulajdonítható, hogy a kölcsönös megértésre, az érdekközösség gyakorlati kidomborítására, az érdekek egyeztetésére hiányzott a kedvező alkalom. Földmívelésügyi kormányzatunk csak időnkint létesített a kölcsönös érdekeket mindkét fél részvételével tárgyaló ú. n. békéltető és egyeztető bizottságokat, de ez intézkedések már azért sem lehettek alkalmasak ez annyira komoly kérdést alapjában megoldani, mert a legrosszabb időpontban, vagyis akkor keletkeztek, amikor a dolog kiéleződött és elmérgesedett, másrészt pedig a gazda és munkás viszonyának az összes körülményeket felölelő s gyökeres megoldásával nem is foglalkoztak. Már pedig ama súlyos következményekre való tekintettel, amelyekkel az ellentétek sokszor váratlan kiélesedése az egész mezőgazdaságot fenyegeti, a gazda és munkásai közötti viszony rendezését esetről-esetre támadt bérharcok kiegyenlítésével megoldottnak vennünk nem lehet. Úgy a mezőgazdasági termelés folytonosságának, mint a munkásság megélhetésének biztonsága azt követeli, hogy a mezőgazdasági munkáltatás feltételei minden érdek figyelembevételével biztos alapokra fektettessenek és feltételei minden érdek figyelembevételével biztos alapokra fektettessenek és ellentétek hirtelen kitörései elő se fordulhassanak. Az szükséges ehhez, hogy birtokos gazdaközönségünk és mezőgazdasági munkásnépünk egy percre se tévessze szem elől a közös érdekeket s közös megértéssel úgy alakítsák azokat, hogy mind a gazdálkodásra, mind a munkásságra előnyös legyen. Ha a gazdasági üzem úgy alakul, hogy azt adhassa javadalmazásként, ami a munkásra vagy cselédre legelőnyösebb s ami az üzem sérelme nélkül legkönnyebben adható és ha a munkás úgy irányítja életkörülményeit, hogy az így nyert javadalmazást legkiadósabban hasznosítsa, ha átgondolt rendszerré fejlődik az a viszony, ami ily alapon felépül a gazda és munkása között, kialakulnak a gazdálkodás nyugalmas fejlődésének és a munkásság anyagi és ezzel kapcsolatos erkölcsi és kulturális emelkedésének feltételei.

A kérdés ilyen értelmű és folytonos ápolására módot nyújt az egész mezőgazdasági érdekeltség törvényes szervezése. Míg ha e szervezés elmarad vagy nem öleli fel a termelés összes faktorait, nem valósíthatná meg a mezőgazdaság zavartalan fejlődésének egyik fontos feltételét és nem biztosíthatná a mezőgazdasági népesség összes rétegeinek társadalmi békés nyugalmát.

Nyilvánvaló az elmondottakból, hogy amaz állandó indokok mellett, amik úgy nlunk mint másutt is mindenütt a mezőgazdasági érdekképviselet megalkotása mellett szólanak, mostani körülményeink erre egyenesen rákényszerítenek. Meg kell azt valósítanunk nemcsak a mezőgazdasággal foglalkozó népességünk összes rétegei, nemcsak a mezőgazdasági termelés talpraállítása, de egész gazdasági életünk erőteljes megindulása érdekében. Sőt, mivel oly energiatöbbletet jelent a közhasznú munkára alkalmassá szervezett gazdatársadalom, amit újjáépítő munkánkban nem nélkülözhetünk, az elénk tornyosuló feladatok során legelőször is ezt kell megoldanunk.

Mint a bevezető sorokban is érintve volt, úgy a mezőgazdasági népesség, mint a kormányzat szempontjából kettős követelményt van hivatva megvalósítani az érdekképviseleti szervezés. A mezőgazdatársadalom mindenekelőtt olyan képviseletet követel, amelyen keresztül úgy a közigazgatás, mint a kormányzat és törvényhozás előtt kellő erővel és tekintéllyel jöhessenek kifejezésre a mezőgazdák, meőzgadasági munkások és egyáltalán a mezőgazdaság érdekei. Másrészt pedig törvényes jogkört követel, hogy a mezőgazdasági igazgatásban maga is részt vegyen és független anyagi erőket, hogy módjában álljon oly intézményeket létesíteni, amikből erkölcsi és anyagi hasznot meríthet a mezőgazdaság. A követelések mindenike azonos a kormányzat szempontjaival. Egy-egy község, járás, vármegye, nagyobb vidékek s végül az egész ország szervezett képviselete hivatva lesz tájékoztatni a mezőgazdasági közigazgatás hatóságait a mezőgazdaság érdekeiről és fejlődési feltételeiről és e tájékozás abba a helyzetbe hozza a mezőgazdasági kormányzatot, hogy intézkedései minden vonalon eleven érdeket érintsenek s termékenyítően ahhoz simuljanak. Másrészt pedig szüksége van mezőgazdasági igazgatásunknak és kormányzatunknak olyan tényezőre, amely tényező rendkívül sokoldalú igazgatási és kormányzati feladatainkban rendszeres közreműködésével részt vegyen.

A mezőgazdasági érdekképviselet eddigi szervezete nálunk kizárólag egyesületi alapon nyugodott. Ez az alap azonban úgy az érdekeltség, mint a kormányzat szempontjából nagyon ingatagnak és erőtlennek bizonyult.

Az egyesületi élet csak nagyon kis részben foglalta szervezetbe a mezőgazdákat s így is azoknak csak egyes rétegeit, még kevésbbé a mezőgazdasági munkásokat. Éppen ennélfogva nem lehetett gazdasági egyesületeinket vagy munkásszervezeteinket a mezőgazdasági érdekeltség összeségének képviseletéül tekintenünk. A mezőgazdasági igazgatáshoz és kormányzathoz való viszonyuk nem volt szabályozva, nem volt törvényben biztosított jogkörük, nem volt önálló saját anyagi erejük, minélfogva nem is lehetett oly szervezetük, ami képessé tette volna őket nagyobb feladatokra vagy az igazgatásban való tényleges részvételre. Egyetlen erejük volt az az erkölcsi érték, amit önmagukban s tömörülésükben képviseltek az egyesületek tagjai. Ez az erkölcsi érték különösen a kormányzat részéről mindig a legteljesebb megértésben és méltánylásban részesült, mindez azonban nem pótolhatta a törvényes elismertetés, törvényes jogkör és anyagi függetlenség hiányait.

Gazdasági egyesületeink így is rendkívül sokat tettek a magyar mezőgazdaságért. Falusi gazdaköreink lenyúltak a gazdatársadalom alsóbb rétegeibe, széles körökben igyekezvén a mezőgazdasági érdekek öntudatos ápolása, a gazdasági és általános műveltség iránti fogékonyságot felébreszteni. Vármegyei gazdasági egyesületeinknek az utolsó évtizedek gazdasági fejlődésében, mezőgazdaságunk színvonalának, különösen állattenyésztésünknek emelésében, közhasznú gazdasági intézmények létesítésében nagy érdeme van. A vidéki szervezetek műödését irányító országos gazdatársadalm szervezeteink, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület, a Magyar Gazdaszövetség, a Gazdasági Egyesületek Országos Szövetésge mindig hatalmas szószólói voltak a mezőgazdasági érdekeknek és gazdaságpolitikánk irányítása terén igen számottevő eredményeket is értek el. Gazdasági sajtójuk ma is a mezőgazdaság fejlesztésének egyik leghatalmasabb tényezője. Legnagyobb részben az egyesületi élet által megtermékenyített talajból nőttek ki a ma már rendkívül nagy jelentőségű szövetkezeti szervezeteink. Hogy közállapotaink konszolidálásában és közéletünk irányításában olyan részt vehetett a magyar gazdatársadalom, mint azt a legutóbbi idők eseményei igazolják, azt is igen sok részben az eddig ilyen úton kifejtett gazdatársadalmi mozgalmak eredményének kell tulajdonítanunk.

Az egyesületi működés előtt jövőre is nagy feladatok állanak. De hogy az egyesületi élet a már fennebb említett okoknál fogva még sem az a mező, amin a mezőgazdasági érdekeltség összes követelései megteremnek, belátta ezt mindeneklőtt maga a magyar gazdatársadalom.

Már a 40-es években komoly mozgalon indúlt meg oly irányban, hogy az Országos Magyar Gazdasági Egyesület törvénybe iktattassék, amely mozgalomnak azonban gátat vetettek a később bekövetkezett események. Sőt míg az absolut korszak az első alkotmányos kormány kezdeményezését a kereskedelmi és iparkamarák életbe léptetésével csakhamar megvalósította, a mezőgazdasági érdekeltséggel nemcsak nem törődött, sőt tudjuk, hogy az Országos Magyar Gazdasági Egyesület működése hosszabb ideig szünetelt s az absolut kormány minden társadalmi ellenőrzés nélkül hozhatta meg a magyar mezőgazdaságot sok irányban károsító intézkedéseit.

De mihelyt a gazdatársadalom szóhoz juthatott, minden fontosabb alkalmat felhasznált arra, hogy a mezőgazdasági érdekképviselet törvényhozási úton való szervezését sürgesse. Már az 1867-dik évi kormány földmívelésügyi ministere, Gorove István által 1868. évi június 14-re egybehívott első országos gazdasági értekezleten felmerült a gazdatársadalom szervezkedésének kérdése, de ennél sokkal érettebb és kiforrottabb formában az 1879-ben Székesfehérváron megtartott gazdakongresszuson, mely nemcsak önálló földmívelésügyi ministerium felállítását, de egyúttal országos gazdatanács szervezését, a gazdasági egyesületek szervezetének teljes megváltoztatását, a kötelező társulás és önmegadóztatás elvét foglalta határozataiba, egyszóval a mezőgazdasági érdekképviselet főbb alapelvei tekintetében azonos és alapvető határozatokat hozott.

Az ezen kongresszusból folyólag megalakult szövetséges gazdasági egyesületek nagy gyűlése 1883., 1884., 1887. és 1892-ben foglalkozott az érdekképviselet kérdésével részint saját kezdeményezésére, részint a kormány felhívására.

Majd az 1895. évi III. és 1896. évi IV. országos gazdakongresszus foglalt állást az érdekképviselet tárgyában s azok határozatai nyomán alakult meg az Országos Magyar Gazdasági Egyesület kebelében a Gazdasági Egyesületek Országos Szövetsége, melyben a vármegyei gazdasági egyesületek túlnyomó többsége képviselve van. E szövetség alapításának egyik legfőbb célja volt a mezőgazdasági érdekképviselet törvényhozási úton való szervezésének az eddiginél nyomatékosabb sürgetése. Ennek a feladatának az új szövetség igyekezett is megfelelni s úgy kongresszusok, mint nagygyűlése alkalmával el nem mulasztotta a kérdést előtérbe tolni.

De csak a törvényes szervezés követelése tekintetében volt úgyszólván egyöntetű és ismételten megújuló a gazdatársadalom állásfoglalása, a szervezés mikéntjére nézve azonban már nem volt egyöntetű a felfogás. A gazdastársadalom egy része a gazdasági egyesületeket óhajtotta átalakítani és pedig részben a szabadtársulás, részben a kénszertársulás elvei szerint s azokat óhajtotta a törvényes kellékekkel, jogkörrel és adóztatási joggal felruházni. Másrészt viszont a mezőgazdasági kamarák alakjában kereste a megoldást. Ez intézmény hívei megint részben a vármegyénkint, részben a nagyobb kerületenkint szervezendő mezőgazdasági kamarákat vélték helyesebbnek.

Közben azonban a kérdés annyira tisztázódott, hogy ma már a megoldás mikéntje felől nézeteltérésben alig lehetünk. A külföldön mindenütt elért kedvező eredmények hatása alatt a mi közvéleményünk is a nagyobb területeket, lehetőleg azonos gazdasági vidékeket felölelő mezőgazdasági kamarák szervezésében látja az alkotandó érdekképviseleti intézmény lényegét, a mely kamarák tagjainak választása az egész mezőgazdasági érdekeltségre van alapítva, tehát az érdekeltség egyetemét képviselik s amely kamarák jogi állása, a hatóságokhoz való viszonya, jogköre szabályozva, a mezőgazdasági igazgatásban való részvétele és anyagi függetlensége biztosítva van.

Ez alapelveket statuálják a javaslat intézkedései.

Az ily alapon létesülő kamara azonban a mezőgazdasági érekképviseleti intézménynek csak egyik tényezője, mondhatnók, törzse lesz. Hogy teljes legyen az érdekképvsielet, úgy lefelé, mint felfelé ki kell építenünk. Már a tervezést a teljes kiépítésre kell alapítanunk. A külföli példáktól, amelyek szerint alsó és felső tagozatok nélkül külön és egymagában létestült a mezőgazdasági kamara, ebben a tekintetben el kell tekintenünk. Nemcsak azért, mert minden hasonló kamarai intézmény már is érezhetően nélkülözi a gazdatársadalom szűkebb köreivel való szorosabb kapcsolatot s mindenütt fellépett annak a szüksége, hogy e szorosabb kapcsolat alsóbb fokozatok útján létesüljön, de különösen a mi sajátos viszonyainkat és céljainkat figyelembe véve. Ha azt akarjuk, hogy a mezőgazdaság érdekei valóban kifejezésre jussanak, nem elégedhetünk meg azzal, hogy csak a nagyobb vidéekeket felölelő mezőgazdasáig kamarák legyenek az érdekképviselet szervei. Az ezeken keresztül érvényesülő érdekképviselet főként mezőgazdasági kormányzatunkkal szemben, tehát általánosabb gazdasági intézkedésekre, követendő gazdaságpolitikai irányzatunkra lehet befolyással, de nem képviselheti a mezőgazdasági érdekeket a mezőgazdasági igazgatás alsóbb fokozatai előtt a gazdasági élet részletkérdéseiben. Pedig éppen jelenlegi közéleti viszonyaink között amikor gazdatársadalmunk részvétele a törvényhozásban s közvetve a kormányzatban is az eddiginél inkább érvényesül, talán legnagyobb jelentőségű a gazdasági érdekek képviseletéről való külön intézményes gondoskodás az igazgatás alsóbb fokozatain. Mert amily jelentőséggel bir a helyes gazdasági politika, a jó törvények, célszerű kormányzati intézkedések, annyira vagy talán még fontosabb a mezőgazdaságra, hogy azok alkalmazása minden vonalon helyesen történjék s alkalmazkodjék a gazdasági élet követelményeihez. Már a községben kezdődik a gazdasági közigazgatás, onnan indul a gazdasági élet, ott kell tehát a mezőgazdasági érdekképviseletnek is kezdődnie és érvényesülnie feljebb mindenütt az igazgatás különböző tagozatain. Ehhez képest a javaslat a községekben kezdi a mezőgazdasági érdekképviselet szervezését s a további kiépítést erre alapítja.

Így az egyes közigazgatási fokozatok szerint községi, járási és vármegyei mezőgazdasági bizottságok tennék ki egyik részét az érdekképviseleti szervezetnek, másik részét pedig a nagyobb vidékenkint szervezendő mezőgazdasági kamarák. Végül az országos mezőgazdasági kamara.

A törvényjavaslat rendelkezései megszabják úgy a bizottságok, mint a kamarák feladatait és jogkörét. E helyen általánosságban csak arra kell rámutatnunk, hogy a lényegében azonos szerep mellett is más-más irányban kell ezek hatásának érvényesülnie. Az egyes közigazgatási hatóságok területein szervezett mezőgazdasági bizottságoktól nem várunk általános jelentőségű kezdeményezést, országos gazdasági politikánkat irányító javaslatokat, de éppen annálfogva, hogy egy szűkebb kör talán sajátos, külön figyelembe vételt követelő gazdasági érdekeit képviselik, az lesz feladatuk, hogy az eme körre terjedő hatóság előtt legfőképpen az ott jelentőséggel bíró gazdasági szempontok figyelembe vételét követeljék. Igazgatásunk minden szükséges erélye mellett sem lehet merev, simulnia kell az élet változó és helyenkint különböző követelményeihez. Ezeket a követelményeket az alsóbb fokú közigazgatási hatóságok mellett működő mezőgazdasági bizottságok kell, hogy képviseljék. E képviselet a megkérdezés, meghallgattatás, ellenőrzés és kezdeményezés jogának és kötelezettségének, valamint gazdaságilag célszerűtlen hatósági intézkedésekkel szemben a fellebbezési jognak statuálásával történhetik s ama külön feladatok és közhasznú teendők mellett, amelyeket külön megbízásból teljesítenek, ezekben van tervezve a községi, járási és vármegyei mezőgazdsági bizottságok munkásságának lényege.

Ellenben a nagyobb vidékeket felölelő mezőgazdasági kamaráktól azt kell remélnünk, hogy általánosabb szempotnból nézve a gazdasági érdekekt, nagyobb körű és jelentőségű kezdeményezésekre lesznek képesek. Egyes nagyobb gazdasági vidékeken az ott megfelelő termelési irányt a mezőgazdasági kamaráknak kell megjelölniök és propagálniok. Az ő irányításuk mellett alakulhat ki a termelés legmegfelelőbb rendszere. Ezek már országos politikánkat is hivatva lesznek irányítani.

Jogi állásuk, szélesebben megalapozott önkormányzatuk és függelten anyagi erejük, valamint az a körülmény, hogy megfelelő szakemberek állandó alkalmazására is alkalmuk nyílik, azt is megengedi, hogy mezőgazdaság érdekében különféle intézményeket, vállalkozásokat létesítsenek. Ez intézmények lehetnek olyanok, amelyek tudományos vagy technikai eszközökkel szolgálják a kamara területének mezőgazdaságát, a vállalkozások pedig a termelés tömegprodukciójának, értékesítésének, a gazdasági szükségletek tömeges beszerzésének szervezésével tehetnek a mezőgazdaságnak hasznos szolgálatot.

Ugyancsak a mezőgazdasági kamaráktól várjuk, hogy a mezőgazdaság központi igazgatásának decentralizációjára módot adjanak. Alkalmas külső szervezetek hiányában rendkívül sok olyan ügyet intéz ma központilag a földmívelésügyi ministerium, amik voltaképpen nem is kormányzati feladatok, hanem a mezőzgazdaság fejlesz8tésének üzemi természetű eszközei. Ezek intézése nemcsak a ministerium tehermentesítése, de különösen az érintett gazdaközönség érdekében is legcélszerűbben a mezőgazdasági kamarákra lesz bízható. A közhivatali teendőkre felhasználható érdekképviseleti szervek hiánya a kormányzat szempontjából főként ebben a tekintetben mutatkozott s hogy a központilag kezelt üzemi természetű intézmények hatása elegendőképpen nem érvényesült, jórészt annak is lehet tulajdonítani, hogy hiányozott az a szerv, mely ez intézményeket gazdaközönségünkhöz közelebb vigye.

Abban a tekintetben is a mezőgazdasági kamarákra kell számítanunk, hogy az érdekképviselet alsóbb tagozataiba a gazdaság fejlesztésének eszközei iránt tájékozottságot, érdeklődést, kezdeményezést, életet vigyenek. Mert ámbár e nélkül is fontos hivatást töltenének be az érdekképviselet alsóbb szervei, de ha hiányoznék a működésüket irányító és megtermékenyítő vezetés, félni lehet, hogy idővel igen sok helyen tagjaiknak közönyébe fulladna és ellaposodnék működésük, vagy legfeljebb őrei lennének a mezőgazdaság mai érdekeinek, de hiányoznának a jövő fejlődését munkáló képességeik.

Végül az országos mezőgazdasági kamara, mint az egész ország mezőgazdaságát képviselő szervezet, oly kérdésekben lesz hivatva a kormányzatot és a törvényhozást támogatni, amelyek által az egész ország mezőgazdasági helyzete és követendő gazdasági poltikája érintve van.

Az előterjesztett törvényjavaslat a mezőgazdasági érdekképviseletnek ily teljes kiépítését tervezi.

Valamely érdekképviseleti rendszer megalkotásánál alapvető kérdés annak a meghatározása, kiknek mily befolyása legyen az érdekképviseleti szervezetek tagjait megválasztani. E tekintetben a törvényjavaslat éppen amaz elvtől vezettetve, hogy az érdekképviseleti intézménynek a gazdaközönség egyetemét kell képviselnie, a legszélesebb alapra helyezkedik.

Mezőgazdaságunk helyzete egyformán érint szegényt, gazdagot, kis- és nagybirtokost, egyformán érinti a gazdát s munkásait. Ezért és mert egy termelési és foglalkozási ág képviselete csak úgy lesz tökéletes, a teljes elismertetést mint érdekképviselet csak úgy igényelheti, ha választására az összességnek van befolyása, a törvényjavaslat választói jogot biztosít mindenkinek, akinek mezőgazdasági termelésünkben része van s akinek sorsa e gazdasági ággal közvetlenül összefügg. Választhat a gazda, aki bármilyen címen, tehát mint birtokos, haszonélvező vagy mint haszonbérlő gazdálkodik és választhatják az érdekképviselet tagjait mindazok, akik mint a mezőgazdasági üzemek vezetői és szakképzett alkalmazottai vagy mint mezőgazdasági munkások és gazdasági cselédek vesznek részt a mezőgazdasági termelésben. Választói jogosultság tekintetében az érdekeltség mérve szerint sem állapít meg a javaslat különbséget, ugyanazon községben egy szavazatot adván mindenkinek, akár munkás, akár kis-, akár nagybirtokos. Sőt éppen az összesség képviseletének elve érdekében intézményesen is gondoskodik a javaslat arról, hogy az érdekképviselet tagjainak választása ne függjön a birtokmegoszlás esélyeitől, hanem úgy a munkások, mint a különböző nagyságú birtokosok képviselete egyenlően biztosítva legyen és a mezőgazdasági érdekképviseletből em a munkások és cselédek, sem a gazdálkodók egyes rétegei ki ne maradjanak. Mert bármennyire is általánosak a gazdasági érdekek, még sem vitatható, hogy nemcsak a munkásokat és cselédeket, de a törpe-, a nagyobb s a voltaképpeni közép- és nagybirtokok gazdálkodását is a közös érdekeken belül külön érdekek is vezetik. Hiányos volna tehát és tökéletlen az egész szervezet, ha nem biztosítana képviseletet minden tagozatnak. Ennélfogva a javaslat külön választja a mezőgazdasági munkásokat és cselédeket továbbá a gazdálkodók külön szempont alá eső egyes csoportjait, nevezetesen a 10 holdon alul, a 10-30 holdon, a 30-100 holdon és a 100 holdon felül gazdálkodókat és úgy intézkedik, hogy minden csoport egyenlő számú tagot válasszon az egész érdekképviseleti szervezet alapját képező községi mezőgazdasági bizottságba. És az egyes tagozatok emez egyenlő képviseletének intézményes biztosítása keresztül vonul a mezőgazdasági érdekképviselet összes fokozatain, úgy hogy nemcsak a községi, hanem úgy a járási és vármegyei mezőgazdasági bizottság, valamint a mezőgazdasági kamara s végül az országos mezőgazdasági kamara is valóban a mezőgazdasági érdekeltség összes rétegeit, ez érdekeltség teljes összességét képviselik.

A javaslat a mezőgazdasági érdekképviselet keretében az erdőgazdaságot nem öleli fel. Ámbár az erdőgazdaság és mezőgazdaság, mint az őstermelés és földmivelés tényezői, voltaképpen a legszorosabban összefüggenek, különösen a mezőgazdaság érdekei az erdőgazdaságba sok vonatkozásban belekapcsolódnak, vannak mégis nagyon fontos szempontok, amik miatt e gazdasági ág érdekeltségének képviselete az általános mezőgazdasági érdekképviselet körébe be nem foglalható. Az erdők megoszlása sem területileg, sem tulajdonilag nem azonos a mezőgazdasági birtokokkal. Szám szerint oly kevés tulajdonos közt oszlanak meg az erdőbirtokok, hogy ezeket a mezőgazdasági érdekeltséggel egyesítve, a törvény alapelveinek sérelme nélkül nem lehetne számukra oly képviseletet biztosítani, mint a mily képviseletet a sokkal szabadabb mozgású mezőgazdasággal szemben erpsen kötött erdőgazdaságnak rendkívül fontos érdeke követel. Talán úgy is meg lehetne a kérdést oldani, hogy az erdészeti érdekek képviselői az erdőtulajdonosok által külön csoportban megválasztva külön csoportonként vennének részt a mezőgazdasági érdekképviseleti szervezetben, de lényegében ez a megoldás is csak azt jelentené, hogy az erdőérdekeltség benne van ugyan, de külön érdekeket képvisel a mezőgazdasági érdekképviselet keretében. Célszerűbb megoldásként ajánlkozik, ha az erdőtulajdonosokból, erdőüzemek tulajdonosaiból, bérlőiből, az erdészeti személyzetből és erdőmunkásokból külön érdekeltséget szervezünk, melynek keretében teljes érvénynyel kifejezésre hozhatók az erdőgazdaság sajátos külön érdekei.

Erre az alapra helyezkedve, a javaslat az erdőgazdasági érdekeltséget nem öleli fel.

Egyik sarkalatos intézkedése a törvényjavaslatnak, hogy a mezőgazdasági kamaráknak bizonyos korlátok között adóztatási jogot ad. Nem kétséges, hogy a bár nagyon mérsékelten kivethető kamarai illetékek növelni fogják a földbirtok terheit. Tényleg volt idő, a mikor különösen nagybirtokosaink részéről éppen ez új teher viselésétől való idegenkedés volt a mezőgadzasági érdekképviselet megalkotásának egyik akadálya. Ma azonban, amikor a szervezet megteremtését annyi fontos érdek követeli, ez a különbözet is aránylag jelentéktelen megterheltetés nem szolgálhat komoly indokul, hogy a rég megérett kérdés megoldását tovább halogassuk. Annál nagyobb fontosságú az egész ügyre nézve, hogy a mezőgazdasági kamarák céljaik kivitelezéséhez saját anyagi erővel rendelkezhessenek. Az egyesületi működés részben éppen az anyagi eszközök hiánya miatt volt oly erőtlen. Esetről-esetre adott kormánytámogatásra lévén utalva, függő helyzetük kizárta erőteljes fellépésüket s lehetetlenné tett minden komolyabb kezdeményezést. E függő helyzettől, a kormánysegélyek esélyeitől a mezőgazdasági kamarákat már jó eleve meg kell, hogy szabadítsuk és szilárd anyagi alapokra kell helyeznünk létüket. Ennek egyetlen módjaként az kinálkozik, ha törvénybe iktatjuk azt az elvet, hogy az az érdekeltség, melyért a mezőgazdasági kamara dolgozik s a mely érdekeltség e közhasznú munka eredményében közvetlen részesül, saját intézményét maga tartsa fenn.

Valahányszor arról volt szó, hogy a mezőgazdaság érdekeinek képviseletére törvényes intézmény létesüljön, mindig felmerült és kifejezésre jutott az az aggodalom, hogy e törvényes intézmény a maga szélesebb és határozottabb alapon nyugvó jogkörével, nagyobb anyagi erejével elfojtja az egyesületi életet. Különösen régi hagyományokon nyugvó vármegyei gazdasági egyesületeinket féltette ez a feltevés. Valóban oly sokat köszönhet gazdasági egyesületeinkek a magyar mezőgazdaság s oly hivatás vár azokra a jövőben is, hogy végzetes kár volna működésüket új intézményekkel megbénítani. De vajjon jogosult-e az ily aggodalom? Ha érdekképviseleti tényezőknek tekintjük a gazdasági egyesületeket, kétségtelen, hogy a törvényes érdekképviseleti szervezet helyökbe lép s azt is mondhatjuk, hogy az egyesületek ilyen irányú érvényesülését többé-kevésbbé tárgytalanná teszi. De a gazdasági egyesületek a már fennebb érintett okoknál fogva valójában sohasem lehettek a gazdasági érdekképviselet tényezői. Igaz, hogy más szervezet hiján általános gazdasági érdekeinknek is a gazdasági egyesületek adtak kifejezést, de nem ez volt tulajdonképpeni hivatásuk s nem is ebben merült ki működésük. Ily irányú érvényesülésüknek különösen a mezőgazdasági igazgatás alsóbb fokozatai előtt nem is volt kellő nyomatéka. Érdekképviseleti tényezőnek voltaképpen csak az Országos Magyar Gazdasági Egyesületet lehet tekintenünk, de csak azért, mert abban gazdatársadalmunk rendkívül széles rétegei s legtekintélyesebb vezető tagjai tömörültek és ez egyesület oly céltudatosan irányította és olyan hangsúlylyal képviselte gazdasági téren az egész közvéleményt, hogy állásfoglalásának méltánylása elől sem a kormányzat, sem a törvényhozás ki nem térhetett.

Gróf Széchenyi István sem érdekképviseleti célra alapította az első gazdasági egyesületeket, hanem, hogy a mezőgazdság egyes ágainak tökéletesítésén munkáljanak. Valóban ez a megfelelő tere az egyesületi működésnek és ezen a téren a törvényes szervezett érdekképviseleti intézmény nem hogy nem gyengíti, de minden átgondolt feltevés szerint csak erősítheti működésüket. Tisztázódniok kell fogalmainknak a feladatok körül s mindjárt eloszlik az aggodalom, hogy a gazdasági egyesületi életet céltalanság és feladatnélküliség fenyegeti, vagy hogy gyengülni fog eddigi erejük.

Jövőre is gazdasági egyesületeinknek lesz feladata, hogy a mezőgazdaság egyes ágainak tökéletesítésén dolgozzanak s elhagyván az általánosságok ingatag talaját, meghatározott célokat kövessenek. És konkretizálódván céljaik, azok elérésére jobban is tömöríthetik erejüket. Minden termelési ágat más-más nagyságő birtoktagozatban s más-más körülmények között lehet legeredményesebben kifejleszteni. Ha e birtoktagozatok tulajdonosai, illetőleg az azonos körülmények között és azonos irányban gazdálkodók közös céljaikra egyesületekben tömörülnek s céltudatos együttműködésben egyöntetűen járnak el, az ily egyesületek tagjainak együttműködéséből rendkívül sokat meríthet a termelés. És éppen az ilyen egyesületeket nélkülözi a mi mezőgazdaságunk. Pedig, hogy a külön gazdasági célokra való tömörülés biztosítja az egyesületi működés számára a leghálásabb teret és a legtöbb sikert, mutatják ezt már is meglevő, bár kevés számú ily egyesületeink.

Maga a törvényesen szervezett érdekképviselet és elsősorban a kamara kell hogy az ilyen egyesületeket kezdeményezze és működésüket igénybe vegye. De módjában lesz azokat támogatni is; megengedi azt anyagi ereje. A földmívelésügyi kormányzat sem nélkülözheti a mezőgazdasági kamarák mellett sem a gazdatársadalom egyesületi alapon nyugvó szervezeteit, méltányolni és támogatni fogja jövőben is azokat, amelyeknek közérdekű munkássága megérdemli a méltánylást és igényli az erőteljesebb támogatást.

Ismertetve a törvényjavaslat alapelveit és érintve azokat a körülményeket, amik ez alapelvek törvénybe iktatását immár halaszthatlanul szükségessé teszik, rá kell még mutatnom azokra a szempontokra, amik a javaslat egyes intézkedéseit inokolják.

Részletes indokolás

A 1. §-hoz

Az érdekképviselet teljessége megköveteli, hogy minden közigazgatási hatósági fokozat mellet ott legyen a mezőgazdasági képviselet. Összes törvényinket a közigazgatási hatóságok hajtják végre, e sarkalatos alapelvet nem érinti a mezőgazdasági érdekképviseleti működés. De a legjobb szándékú törvények végrehajtása is csak ott lehet a mezőgazdaságra gyümölcsöző, a hatóságok működése csak ott lehet áldásos és sikeres, ahol a gazdasági szabályok alkalmazásánál a mezőgazdaság mindenkori érdekei figyelemben részesülnek. E figyelembe vételt gondozza a mezőgazdasági érdekképviselet, tehát szerepe van mindenütt, ahol a mezőgazdaságot érintő szabályok alkalmazást nyernek.

Az előkészítő tárgyalások során felmerült az az észrevétel, hogy nem minden község mezőgazdasági érdekeltsége tud egy életképes és a célnak minden tekintetben megfelelő mezőgazdasági bizottságot alakítani, célszerű volna tehát, hogy ne minden községben, hanem csak ott alakuljanak községi mezőgazdasági bizottságok, ahol a viszonyok arra alkalmasak, - vagy pedig egyáltalán ejtsük el a községi bizottságokat s csak a járásokban kezdődjék a mezőgazdasági érdekképviseleti működés. Ily megoldásoktól azonban több oknál fogva el kell tekintenünk. Nem csak mert a községi bizottságok mellőzésével hiányoznék a gazdálkodási érdekek képviselete éppen azon a ponton, ahol az talán a legfontosabb, de mert az a felmerült észrevétel, hogy nem minden község lesz képes rendeltetésének megfelelő bizottságot alakítani, még ha komoly alapra támaszkodik is, nem lehet ok ahhoz, hogy egy intézményt, ha arra különben szükség van, kivételekért feláldozzunk.

Miért mosódik el minden gazdasági törvény és felülről jött kezdeményezés jószándéka fokozatosan a szerint, a mint alkalmazása lejut oda, ahova szánva van? A gazdasági haladás átlagos menetével miért nem tartanak lépést összes községeink? Mert azok egy részében a fejlődés mozgató rugói hinyoznak. De vajon e rugókat a községi mezőgazdasági bizottság megteremti-e? Magára utalva semmiesetre sem. De mint az már a fentmondottakból is elég világosan kitűnik, úgy kell tekinenünk az ezen törvényjavaslatban tervezett érdekképviseleti intézményt, mint összefüggő egész szervezetet, melynek a községi mezőgazdasági bizottság legalsó láncszeme, legalsó sejtje, amellyel szerves kapcsolatot tart és ápol minden felsőbb, szélesebb látókörű tagozat. A községi mezőgazdasági bizottságnak nemcsak annyi befolyása lesz a mezőgazdaságra, amennyi a tagok összessége képvisel, ami sok esetben nagyon is hiányos lehet, de a bizottság eszköz lesz ahhoz, hogy legyen kivel a község gazdasági fejleszésének kérdésében szóba állanunk, legyen egy mindenütt meglevő szervezet, amelyen keresztül a gazdálkodók érdeklődését a gazdasági fejlődés iránt fel lehet keltenünk. Ezt tette eddig is a Magyar Gazdaszövetség, amikor az egyes községeben falusi gazdaköröket igyekezett alakítani, de nem tehette általánosan és kulturális munkáját a községeknek aránylag csekély számára terjeszthette ki.

A községek különböző kultúráját tehát nem lehet okul elfogadnunk, hogy erre való tekintettel ne mindenütt vagy egyáltalán ne szervezzük a községi mezőgazdasági bizottságokat ellenkezőleg, ha egyes vidékeken nagyon elmaradott az általános műveltség és vele a mezőgazdaság, ha hiányzik ott a falú sorsával törődő vezető elem, ha nincs érdeklődés a gazdasági közügyek iránt, éppen ezekért és ily helyeken kell valamelyes szervezetet létesítenünk, amelyen keresztül e községek az általános fejlődés sodrába belekerüljenek.

Rá akarok még mutatni arra is, hogy ámbár jelenleg úgyszólván összes gazdasági törvényeink szerint a járási hatóság gyakorolja első, tehát alsó fokon a valóságos intézkedés jogát, a községi előljáróság joga és kötelessége pedig nagyjában csak az, hogy végrehajtsa az onnan vett utasításokat mégis helytelen volna az a feltevés, hogy a községi előljáróság működésének nincs elég jelentősége a gazdasági életre, tehát nem bír fontossággal: érvényesül-e a községi igazgatás mellett a mezőgazdasági érdekképviselet. Hiszen jól tudjuk, hogy a járási hatóság rendkívül sokoldalú elfoglaltságánál, azt mondhatnók, rendkívül súlyos hivatali túlterheltségénél fogva legfeljebb a községi előljáróság jelentései útján értesül a községek mezőgazdasági viszonyairól és mindenkori érdekeiről, éppen nem közömbös tehát, hogy a községi előljáróság helyesen fogja fel és helyesen tolmácsolja a község mezőgazdasági viszonyait. Ebben segítségére lesz a községi mezőgazdasági bizottság és segítségére lesz különösen abban, hogy az előljáróság a község mindenkori gazdasági érdekeinek figyelembe vételével hajtsa végre a hatósági intézkedéseket. Bármily sokra becsüljük a felsőbb hatóságok intézkedéseit, széles körű jogait, de ne feljetsük el, hogy a gazdasági életnek nem a járás, nem a vármegye, hanem a község a valóságos munkálkodó tere, egy-egy község határain belül érintkeznek az egyesek gazdálkodási érdekei és a községi kötelék az ott gazdálkodók közt a legszorosabb, a mindennap érvényesülő kapcsolat.

De ha e szempontoktól el is tekintenénk, azért sem mellőzhetjük a községi mezőgazdasági bizottságokat, mert ezekből épülvén ki az egész érdekképviseleti szervezet, egyes községek kikapcsolása megdöntené azt az alapelvet, hogy a mezőgazdasági érdekképviseleti intézmény felsőbb és legfelsőbb országos tagozatai az ország egész mezőgazdasági érdekeltségét képviseljék.

A fentiekből az is következik, hogy minden községnek külön mezőgazdasági bizottsága kell hogy legyen. Sem körjegyzőségek szerint, sem más alapon nem lehet az egyes községeket közös bizottság alakítására egyesítenünk. Minden községnek megvan a maga saját külön gazdasági élete s még az egy-egy körjegyzőségbe tartozó, tehát szomszédos községekben sem mindig azonos körülmények vannak a gazdálkodásra befolyással. Ha mégis bármely okon felmerülne a szüksége és célszerűsége annak, hogy azonos mezőgazdasági körülmények között élő szomszádos kis községek közös községi mezőgazdasági bizottságot alakítsanak, módot ad erre az a rendelkezés, mely a földmívelésügyi ministert ilyen intézkedésre feljogosítja.

Amaz általános elvtől, hogy minden igazgatási fokozat mellett külön bizottság képviselje a mezőgazdasági érdekeket, a különböző fokozatú hatóságokkal bíró városokban mégis el kell tekintenünk, mert ezek hatóságainak mindenike a maga hatáskörébe a város egész területén intézkedhetik, nem volna tehát indokolt, hogy ugyanegy érdekeltség köréből több bizottságot szervezzünk a hatósági fokozatok szerint.

A 2. §-hoz

Az érdekképviseleti rendszer alapja a szervezet tagjainak az érdekeltek által való választása. Csak célszerűségi okokból történik, hogy necsak választott, hanem olyan tagjai is legyenek, akik hivatali tisztjüknél fogva vesznek részt az érdekképviseleti működésben. az ily tagokra vonatkozóan a javaslat megfelelő helyein van intézkedés, ahol a különböző mezőgazdasági bizottságok összetétele nyer szabályozást. Ama célszerűségi okok tehát, amelyek a hivatalból való tagok besorozása mellett szólanak, ott lesznek legmegfelelőbb helyen felsorolhatók.

A 3. §-hoz

A mezőgazdasági érdekeltség alapja a) a föld, b) az azon való gazdálkodás bármely alapon, tehát tulajdon, haszonélvezet, haszonbérlet, vagy részes gazdálkodás alapján, c) hivatásszerű foglalkozás a mezőgazdaságban. Az érdekképviseletet alkotó szervezetek tagjait ezeknek kell megválasztaniok. Más elemeknek befolyást engedni a választásra, vagy ezek bármelyikét is kizárni ellenkeznék az érdekképviselet lényegével.

Úgy a birtokosnak, mint a bérlőnek külön kell megadni a választói jogot, mert a mezőgazdaságra vonatkozó intézkedésekben mind a kettő külön-külön is érdekelve van.

A 4. §-hoz

Amint arra fennebb már rámutattam s amint a rendszer felépítése során később kitűnik, az egész érdekképviseleti szervezet összetételét a községi mezőgazdasági bizottságok összetétele alapozza meg. Itt kell tehát a szervezetnek egyetemes érdekket képviselő jellegét kidomborítani és arról gondoskodni, hogy a törvényesen szervezett érdekképviseletben - ellentétben a szabadtársuláson alapuló egyesületekkel - a mezőgazdasági érdekeltség a maga egészében képviselve legyen, de ahhoz is itt kell intézményes biztosítást nyújtani, hogy az összesség képviselete minden egyes rétegét felöleljen. Mert az érdekképviseleti intézmény tagjainak megválasztásánál nem az élő személyre alapított alkotmányos politikai jogok gyakorlásáról, hanem egy rendkívül fontos gazdasági ág összes érdekeinek képviseletéről lévén szó, nem követelhetjük amaz irányelveket, a melyek a politikai jogok gyakorlásánl mérvadók s a választásra jogosultak személye mellett a gazdálkodásukban rejlő különféle érdekeket sem hagyhatjuk tekinteten kívül.

Ehhez képest a javaslat 4. §-a öt osztályba csoportosítja a mezőgazdasági érdekeltséget: egyikbe a mezőgazdasági munkásokat és cselédeket, másikba a 10 holdon aluli, - harmadikba a 10-től 30 holdig, negyedikbe a 30-tól 100 holdig és ötödikbe a 100 holdon felüli területen gazdálkodókat. A gazdatisztekre és más hasonló feladatkörrel megbízott gazdasági alkalmazottakra vonatkozóan pedig olykép intézkedik, hogy ezek abba a csoportba sorozandók, amelyikbe alkalmazójuk gazdasága terjedelménél fogva tartozik.

Az egész mezőgadzasági érdekeltség különböző rétegeinek és különböző nagyságú gazdaságoknak helyzetére való tekintettel történik e csoportosítás. A mezőgazdasági munkások és cselédek külön csoportba való sorozását nem kell indokolnunk. Ámbár a mezőgazdasági munkás és csléd, másfelől a munkaadó gazdaság több vonatkozású érdekközösségére fennebb már rámutattam, kétségtelen mégis, hogy a munkás és a cseléd a mezőgazdaságban külön érdekeltséget képvisel. A 10 holdnál kisebb területen gazdálkodók, a voltaképpeni törpebirtokosok, a mezőgazdasági érdekeltség számszerint legnagyobb csoportja, részben maguk is munkások, részben pedig több vonatkozásban p. o. részművelés, legeltetés stb. címén többé-kevésbbé függő viszonyban vannak a nagyobb birtokoktól. A 10-30 holdas gazdaság jellegét önállósága, függetlensége adja meg. Idegen munkaerő alkalmazására alig szorul s megtermi a saját szükségletét. Termelésének súlypontja az állattenyésztés többféle, különösen annak kisebb ágai, növénytermelése főként csak a gazdaság saját szükségletét fedezi. Legeltetés, apaállattartás tekintetében még a közösség részese. Ez érdekcsoport az a gazdasági tagozat, amelynek gyarapítása a helyes birtokpolitikának is célja kell hogy legyen. A 30-100 holdas kis középbirtok fokozottabb mértékben képviseli az előbbi tagozat gazdasági jellegét oly különbséggel, hogy a minőségileg fejlettebb állattenyésztés mellett már az értékesítésre szánt növénytermelésnek is teret ad, tehát a növényi termékek áralakulataiban is érdekelve van. Idegen munkaerőre is rá lévén utalva, a munkáskérdés is közelről érinti. A gazda személyes közreműködése a gazdaságban, nagyobb anyagi ereje, a gazdaság nagyobb tere a legtöbb lehetőséget nyújtja a gazdálkodás minőségi fejlesztésére és belterjessége fokozására. A 100 holdon felüli közép- és nagybirtokok jelentőségét különösen a tömegtermelés, másrészt a többoldalú termelés, ezek között az ipari növények termelésének lehetősége adja meg. Ily gazdaságokban a mezőgazdaság technikai tökéletesítésére is legtöbb az alkalom, ami a kisebb gazdaságokra is fejlesztőleg hat. A közép- és nagygazdaságok jövedelmezősége az általános gazdasági helyzettel, adórendszerrel, vámpolitikával, hitelviszonyokkal szorosan összefügg. Teljesen idegen munkaerőre lévén utalva, elevenen érintik a munkásviszonyok, egyébként is a közép- és nagybirtok helyzetét sokban befolyásolják a községbeli kisebb gazdaságok, viszont a nagybirtokon folytatott gazdálkodásba a kisebb gazdaságok számos érdeke belekapcsolódik, úgy, hogy a közép- és nagybirtok nem csak a termelésnek, de a község gazdasági életének is nagyon jelentékeny tényezője. Teljesen indokolt tehát, hogy a mezőgazdasági érdekképviseletben e birtokkategória részvétele intézményesen is biztosítva legyen. A gazdatisztek és más hasonló feladatkörrel megbízott gazdasági érdekképviselet keretében már alkalmazásuk természeténél fogva is annak a birtokkategoriának gazdasági érdekeit hivatottak képviselni, amely birtokok gazdaságának intézésében részesek, ennélfogva a javaslat őket ekként sorozza be. Más kérdés az ő külön testületbeli érdekeik képviselete, amire a külön gazdatiszti kamara megvalósításában nyílik alkalom.

Hogy milyen állású gazdasági alkalmazottak esnek e tekintetben a gazdatisztekkel egyenlő elbírálás alá, ezt a javalat szerint a földmívelésügyi minsiter állapítja meg. Irányadóul e megállapodásnál az a szerep fog szolgálni, amit a különféle gazdasági alkalmazottak a gazdaságban betöltenek. Azok, akik vezetik, felügyelik a gazdálkodást, vagy annak egyes ágait, tehát nem fizikai, hanem szellemi munkájukkal vesznek részt a gazdálkodásban, a gazdatisztekkel egyenlő elbírálás alá vonandók és nem sorolhatók a munkások és cselédek közé már azért sem, mert hiszen ezekkel szemben a munkaadó gazdaságot ők képviselik.

A javaslat nemcsak lehetővé teszi, de biztosítja is, hogy függetlenül a birtokmegoszlás esélyeitől, a felsorolt öt érdekcsoport mindenike egyenlen képviselve legyen a községi mezőgazdasági bizottságban s ebből kiindulólag az egész érdekképviseleti szervezetben. Ezt célozza az az intézkedés, mely mindenik érdekcsoportnak egyenlő képviseletet biztosít.

Számos esetben előfordul, hogy valakinek több címen lehet joga a választásban való részvételre s más-más címen több érdekcsoportba volna besorolható. Lehet valaki munkás, cseléd vagy bármilyen gazdasági alkalmazott s lehet egyúttal saját vagy bérelt birtoka. Lehet valaki egyúttal bérlő s földbirtokos. Ily esetekre a javaslat akként intézkedik, hogy kiki maga válassza meg, mily címen óhajtja érdekeltségét képviselni, de egy-egy községben több címen több csoportban senki sem gyakorolhat szavazati jogot.

Az osztatlan közös legelőben vagy más közbirtokossági vagy hasonló jellegű közösségben részes felek illetőségeire eső területet a javaslat szerint nem lehet a részes felek egyéni birtokához hozzászámítani és az ilyen közösségek után választói jogot nem lehet gyakorolni. Oka ez intézkedésnek az, hogy a különböző osztatlan közös birtokokból az egyesekre eső illetőségek erületének kiszámítása sokszor teljesen lehetetlen, de mindenesetre rendkívül nehéz. Hogy mégis e birtokok érdeke is képviselve legyen, a javaslat 9. §-a akként intézkedik, hogy a birtokközösségi szervezet elnöke hivatalból tagja legyen a községi mezőgazdasági bizottságnak.

Az 5. §-hoz

A javaslat 3. §-a csak a választásra való jogosultság alapját statuálja, hogy e jogosultság a választásnál mi módon gyakoroltassék, ezt az 5. § szabályozza részletesen. E szerint csak 24. életévüket betöltött férfiak gyakorolhatják személyesen a választói jogot, ezek is attól feltételezetten, hogy magyar állampolgárok és fennálló törvényeink értelmében községi választói jogot gyakorolhatnak. E korlátozás azonban nem egyáltalán a választásban való részvételre, hanem csak a személyes részvételre, a tényleges szavazásra vonatkozik. Nem személyi jogon, hanem a föld birtoka, illetőleg a gazdálkodás és a mezőgazdságban való részvételen gyökerezvén a választói jog, élhet e joggal mindenki, akinek azt a 3. § megadja oly korlátozással mégis, hogy akik nem 24. életévüket betöltött férfiak vagy nem magyar állampolgárok, vagy községi választói jogot nem gyakorolhatnak, a községi mezőgazdasági bizottsági tagok választásánál megbízott útján gyakorolhatják választói jogosultságukat.

A 6. §-hoz

A 6. § rendelkezése még azzal is biztosítani óhajtja az egyes gazdasági érdekcsoportok valóságos érdekképviseletét, hogy nemcsak egyenlő bizottsági tag választására ad jogot mindenik csoportnak, de a maga képviselőit mindenik csoport szavazói más érdekeltségi csoport befolyása nélkül maguk választhatják.

A 7. §-hoz

A javaslat a választhatóságból csak azokat zárja ki, akiknek erkölcsi hiánya vagy a társadalmi renddel szembehelyezkedő magatartása nyilvánvalóan megállapítható. Viszont a községi mezőgazdasági bizottság tagjaitól a községben való állandó lakást még abban az esetben is meg kell követelnünk, ha egyébként alkalmasak volnának a község mezőgazdasági érdekeltségét képviselni, mert a bizottság működése a gazdasági élet állandó megfigyelését tételezi fel s munkája állandó részvételt követel.

A 8. §-hoz

Az a körülmény, hogy a mezőgazdasági érdekképviselet nem szabadtársulás útján, hanem törvény alapján és kötelezőleg létesól, szükségessé teszi, hogy a községi mezőgazdasági bizottság megválasztása iránt hatósági intézkedés történjék. A hivatalból való tagok is tényezői lévén a bizottságnak, ezek is hatósági intézkedéssel lesznek meghívandók. Ugyancsak a községi előljáróságnak kell a bizottságot első ízben összehívnia és megalakítania, melynek önkormányzati működése a szabályszerű megalakulás után kezdődik.

A 9. §-hoz

Annál a szerepnél fogva, amelyet a javaslat a községi mezőgazdsági bizottságok számára az igazgatás mellett kijelöl, célszerű lesz, hogy a községi igazgatás vezetője a bizottságnak tagja legyen és a bizottság munkájában részt vegyen. Így téjékozódhatik a közigazgatás legközvetlenebbül a község gazdasági érdekeiről, valamint a bizottság a közigazgatás feladatairól és így lehet legkönnyebben elkerülni az érintkezés nehézkességeit.

Amennyiben van a községben gazdasági ismétlőiskola, indokolt lesz, hogy annak vezetője hivatalból tagja legyen a községi mezőgazdasági bizottságnak. Mert hiszen ez iskola vezetőjének a község gazdálkodási körülményeihez kell alkalmazkodnia, bizonyos tekintetekben pedig az ottani gazdálkodást irányítania. Az iskola vezetője és a községi mezőgazdasági bizottság között tehát szoros kapcsolatot kell létesítenünk.

Az osztatlan közös legelők és más hasonló természetű birtokközösségekben való részesedés a 3. § szerint nem ad jogot arra, hogy a részesek ez alapon választhassanak, illetőleg, hogy e részesedésük egyéni külön birtokukhoz hozzászámíttassék. Ez intézkedésnek célszerűségi oka van. A legtöbb esetben ugyanis nagy nehézségekbe ütköznék a részesedés arányának megfelelő területet megállapítani. Mivel azonban éppen az ilyen természetű közös birtokoknak, főként mint közös legelőknek rendkívül nagy jelentősége van a község gazdasági életében, nem maradhatnak képviseletlenül. Ezért a javaslat akként intézkedik, hogy az ily birtokközöségek elnökei hivatalból legyenek a községi mezőgazdsági bizottság tagjai.

A 10. §-hoz

A járási mezőgazdasági bizottságot a községi mezőgazdasági bizottságok választják tagjaik sorából, hogy a járási mezőgazdasági bizottság a járás területének mezőgazdasági érdekeit képviselje. Az volna természetes, hogy minden községi bizottság küldjön tagokat. Ennek azonban két akadálya van. Első az, hogy ha minden községi bizottság csak egy tagot is küldene, egyes helyeken aránylag túl sok tagból állana a járási bizottság. Másik akadály, hogy ez esetben lehetetlen volna következetesen keresztülvinni azt az elvet, hogy a mezőgazdasági érdekeltség összes rétegeinek képviselete a járási mezőgazdasági bizottságban is érvényesüljön.

Célszerűen csak úgy lehet a kérdést megoldani, ha a kis községek mezőgadzaságibizottságai nem külön-külön, hanem körjegyzőségi csoportonkint választják a járási bizottsági tagokat és csak a nagy községek bizottságai választanak egyenkint. E megoldás leszállítja a választó tényezők számát és ez által lehetővé válik, hogy egy választó csoport több tagot válasszon, ami viszont minden érdekeltségi csoport képviseletére módot ad.

Ily alapon a javaslat nagyközségenkint és körjegyzői csoportonkint 5-5 tag választását tervezi a járási mezőgazdasági bizottságba, oly meggondolással, hogy ennyi taggal a járás egész mezőgazdasági érdekeltsége képviselve van s még sem lesz túlnagy a járási bizottság.

Vannak mégis járások, amelyek túl sok körjegyzőségből állván, rendkívül nagy számból állana mezőgazdasági bizottságuk s éppen az ilyen járások oly nagy területűek, hogy e sok tag nem mehetne el a bizottság gyűléseire. Kivételesen előfordul ennek az ellenkezője is. Kevés vármegyében uigyan, de vannak mégis járások, amelyek alig néhány, de rendkívül nagy községből állanak. Itt a nagyközségenkintij 5-5 tag igen kis számú járási bizottságot adna, ami nem volna arányban éppen az ilyen községek igen széleskörű és nagyfontosságú mezőgazdasági érdekeltségével. Ily esetekre meg kell adni a földmívelésügyi ministernek a felhatalmazást, hogy a törvényben megállapított taglétszámtól eltekinthessen és emez átlagosan felüli nagy községekben több járási bizottsági tag választását állapíthassa meg, vagy több szomszédos és hasonló viszonyok között élő körjegyzőség vagy nagyközség mezőgazdasági bizotságait a járási mezőgazdasági bizottsági tagok választására egyesítse.

Az ily összetételű járási mezőgazdasági bizottság hivatalból való tagjai még a járási főszolgabíró ugyanazon okon, mint a községi (kör) jegyző a községi mezőgazdasági bizottságban és a járás területén székelő s a földmívelésügyi ministerium alá tartozó állami hivatalok vezetői vagy ezek helyettesei, hogy e bizottságban minél több szaktudás egyesüljön és hogy a résztvevő hivatali szervek útján közvetlenül is tájékozva legyen a bizottság ama kormányzati szempontokról, amelyeket országos mezőgadzasági érdekeink előírnak.

A 11. §-hoz

E szakasz intézkedéseit a 8. szakasznál már elmondottak indokolják.

A 12. §-hoz

A törvényjavaslat e szakaszának rendelkezései a vármegyei mezőgazdasági bizottság összeállításánál ugyanazokat a szempotnokat valósítják meg, amelyeket a járási mezőgazdasági bizottságok összetételénél már ismertettem. Itt tehát ez intézkedések külön indokolása mellőzhető.

A hivatalból való tagok megjelölésénél is ugyancsak e szempontok voltak irányadók.

A 13. §-hoz

E § rendelkezései a 8. §-nál már elmondottak után nem igényelnek külön megokolást.

A 14. §-hoz

Rendelkezései pedig a dolog természeténél fogva nem igényelnek külön megokolást.

A 15. §-hoz

Mivel sok olyen kérdés merülhet fel egy-egy bizottságban, amihez a tagok a kellő szaktudás hiányában nem értenek, mindenesetre módot kell nyújtanunk arra, hogy olyan szakemberek is bevonhatók legyenek a mezőgazdasági bizottságok tárgyalásaiba, akik a bizottságnak sem választás útján, sem hivataluknál fogva nem tagjai.

A javaslat e §-ának második bekezdése azokra az állami tisztviselőkre, akik ámbár a bizottságnak hivatalból nem tagjai, de ülésére meghívatnak, kötelezővé teszi a megjelenést és hogy a bizottságnak a hivatali titoktartás sérelme nélkül megadható tájékoztatást és felvilágosítást megadni kötelesek.

A gyakorlatban bizonyára rendkívül sok előnnyel fog járni ez az intézkedés. Sok olyan kérdésben, ami a mezőgazdaságot érinti, de intézése külön igazgatási ágakba tartozik, lehetővé fogja tenni a tájékozódást és megértést a mezőgazdasági érdekeltség részére és a más igazgatási ágak képviselőinek módot nyújt arra, hogy a mezőgazdaság érdekeiről tájékozódjanak. Úgyszólván teljesen hiányzott nálunk eddig a különböző igazgatási ágak közötti ilyen kapcsolat, aminekj egyfelől kárát vallotta a mezőgazdaság, másfelől pedig terhes hivatali levelezésekre kényszerített.

A javaslat e tekintetben csak a kötelezettség megállapítására szorítkozik. A különböző kormányzati ágak vezetőinek lesz majd feladata, hogy a saját ügykörükbe tartozó hivatalok vezetőinek részvételét rendeleti úton szabályozzák.

A 16. §-hoz

Ez és az utána következő szakaszok rendelkezései a mezőgazdasági érdekképviseleti intézménynek községi, járási és vármegyei tagozataira, vagyis az összes mezőgazdasági bizottságokra vonatkoznak. Ezek rendeltetése, szerepe és feladatai - szemben a mezőgazdasági kamarák szélesebb körű feladataival - azonosaknak vannak tervezve azon az alapon, hogy mindenik mezőgazdasági bizottság érvényesülése valamely közigazgatási hatóságra támaszkodik, vagyis a mezőgazdasági bizottságok főként a közigazgatási intézkedésekben törekszenek a mezőgazdaság érdekeit érvényre juttatni. A feladataikra, működésükre és a közigazgatási hatóságokhoz való viszonyukra vonatkozó rendelkezések is ehhez igazodnak.

Ámbár törvény által, tehát mint törvényes intézmények létesülnek a mezőgazdasági bizottságok, szükséges lesz mégis, hogy a törvényben külön is kimondassék, hogy e bizottságok területükön a mezőgazdaság, mezőgazdasági lakosság és mezőgazdasági munkásság egyetemes érdekeinnek hivatott képviselői. Szükséges lesz továbbá, hogy legalább általánosságban megjelöltessenek a bizottságok feladatai. Szükséges lesz ez nemcsak azért, hogy e feladatok végzéséhez való törvényes jogosultságuk statuálva legyen és e jogosultságuk gyakorlása ne legyen vitatható vagy akadályozható, de szükséges lesz e feladatok megjelölése azért is, hogy a bizottságok azok körén kívül őket meg nem illető térre el ne kalandozhassanak.

A 16. § rendelkezései a bizottságok feladatai között említik általánosságban a mezőgazdasággal közvetlen kapcsolatos összes kérdéseket, amennyiben azok a bizottságok területén a mezőgazdasági termelést, a gazdasági rendet, a mezőgazdasággal kapcsolatos beszerzést, értékesítést, hitelügyet, közlekedést, továbbá a gazdák, mezőgazdasági munkások és cselédek helyzetét, egymáshoz való viszonyukat, valamint a gazdatársadalmi és népjóléti viszonyokat érintik.

Ezekkel a kérdésekkel a mezőgazdasági bizottságok saját törvényes jogukon, vagyis külön engedély vagy megbízatás nélkül foglalkozhatnak. A feladatok további részletezése nem volna célszerű, elég, ha meg van jelölve a feladatkör, amelyben a mezőgazdasági bizottságoknak mozogniok lehet.

De a javaslat nemcsak jogosultságot ad, hogy a bizottságok az érintett kérdésekkel foglalkozhassanak, de amennyire ilyen természetű kötelezettség valamely önkormányzati testülettel szemben statuálható, egyúttal feladatává és kötelességévé is teszi a bizottságoknak, hogy feladataikkal foglalkozzanak. Meg kell állapítanunk ezt a kötelezettséget, mert ha jogot nyer a gazdatársadalom, hogy a mezőgazdaság ügyeinek intézésére törvényes befolyása legyen, méltán elvárhatjuk, hogy e jogát a mezőgazdaság érdekében érvényesítse is. Fontossággal bír a kötelezettség megállapítása és hangsúlyozása azért is, hogy az olyan bizottságokkal szemben, amelyek nem állanak hivatásuk magaslatán, nem teljesítik törvényben megjelölt feladataikat, támpontot adjunk a hatósági eljárásra, amire nézve különben a javaslat 25. §-a tartalmaz rendelkezéseket.

A feladatok körében felmerült mezőgazdasági érdekeknek csak oly módon szerezhetnek a bizottságok érvényesülést, hogy ama hatóságok előtt, amelyek területén működnek, feltárják azokat és megfelelő intézkedéseket terveznek, javasolnak és szorgalmaznak. Hogy azonban ily fellépésük ne legyen hiába való, erről a javaslat 18. §-a gondoskodik.

A 17. §-hoz

Egyformán hátrányosak a mezőgazdaságra a nem helyesen tett és az egyáltalán meg sem tett, vagyis elmulasztott hatósági intézkedések. A helytelen, akár egyesekre, akár a közösségekre káros közigazgatási intézkedésekkel szemben módot és alkalmat ad legalább az utólagos orvoslásra a fellebbezés joga, az elmulasztott intézkedésekért azonban csak felettes hatósága vonhatta felelősségre a mulasztó közigazgatási szerveket. Pedig gazdasági törvényeink és földmívelési kormányzatunk hány üdvös rendelkezése maradt papiron, mert az arra hivatott hatóság talán más irányú rendkívüli elfoglaltságánál fogva elmulasztotta végrehajtani azokat. Éppen a gazdasági intézkedések maradtak leggyakrabban végrehajtatlanul. Sok tekintetben mindenesetre ezért is oly visszamaradottak gazdasági állapotaink. Ezért kell kötelességévé tennünk a mezőgazdasági bizottságoknak, hogy kisérjék figyelemmel ne csak a megtett, hanem az elmulasztott hatósági intézkedéseket is és a mulasztással járó gazdasági következményekre tegyék figyelmessé az intézkedni hivatott hatóságokat.

Ha azonban csak megkeresésekben és felszólalásokban adhatnának a mezőgazdasági bizottságok az általuk képviselt érdekeknek kifejezést, működlsüknek nem volna mindig kellő nyomatéka. Meg kell adnunk tehát a bizottságoknak a fellebezés jogát minden olyan hatósági intézkedés ellen, amelyről azt vélik, hogy az a mezőgazdaság vagy a mezőgazdák és munkások egyetemes érdekeire sérelmet jelent. E fellebbezési jog előreláthatóan több helytelen hatósági intézkedésre fogja a felsővbb hatóságok figyelmét rá irányítani s módot ad a közigazgatásnak, hogy a mezőgazdasági szempontokhoz közelebb símuljanak intézkedései.

A 18. §-hoz

A mezőgazdasági érdekképviselet ama tényezői, amelyek egyes közigazgatási hatóságok területén működnek, csak úgy lehetnek tényleges szószólói a mezőgazdaság érdekeinek, ha törvényes kötelezettséggel gondoskodunk róla, hogy ne hiába intézzék megkereséseiket és javaslataikat az egyes hatóságokhoz, hanem azok kötelesek is legyenek e javaslatokkal foglalkozni s az eredményről a megkereső érdekképviseleti szervet értesíteni. Ez nem érinti e hatóságok törvényben biztosított jogkörét, viszont a gazdasági szempontok érvényesülésének eddig nélkülözött lehetőségét biztosítja.

A 19. §-hoz

Törvénybe kell iktatnunk azt is, hogy a mezőgadzaságot érintő hatósági intézkedések előtt a mezőgazdasági érdekképviselet illetékes szervei bizonyos esetekben meghallgattassanak.

Részletesen lehetetlen meghatározni, mely esetekben kötelező a meghallgattatás, tehát csak általánosságban teszi ezt kötelezővé a javaslat oly esetekre, amikor az intézkedések a mezőgazdaság vagy az ezzel foglalkozók egyetemes érdekeit érintik és amely intézkedéseknél a mezőgazdasági érdekek különleges mérlegelésének helye lehet. Nemcsak a hatósági intézkedések lényege, de igen sokszor az is közelről érinti a mezőgazdaságot, mi módon és mikor teszi egy-egy hatóság különben törvényes és helyes intézkedéseit. A hozzászólásra tehát az érdekképviseletnek módot kell biztosítanunk. Viszont nem célja a javaslatnak, hogy felesleges véleménykikérésekkel terhelje a közigazgatást és menetét lassúbbá tegye. Ezért statuálja az elvet csak általában, az illető hatóság érzékére és megítélésére bízván, mikor és mely ügyekben tartja szükségesnek az illető mezőgazdasági bizottságot előzetesen meghallgatni.

A javaslat ugyane §-a tiszteletben tartja a hatóságok intézkedési jogkörét a tekintetben is, hogy nem kötelezi őket elfogadni az érdekképviselet álláspontját, intézkedéseikért őket terhelvén a felelősség, intézkedhetnek eltérően is, de ez esetben értesíteniök kell az illető mezőgazdasági bizottságot, mely aztán az igazgatás felsőbb fokain kereshet helyes intézkedést. Anélkül, hogy ezáltal sérelmet szenvedne a hatósági intézkedési jog, ebben lesz a mezőgazdasági érdekképviseletnek egyik legnagyobb ereje, mert kétségtelen, hogy a múltban, különösen az igazgatás alsóbb fokain, számtalan sérelmes intézkedés érte a mezőgazdaságot a nélkül, hogy a felsőbb hatóságok csak tudták volna is, mert nem volt a mezőgazdasági érdekeknek mindenütt hivatott és törvényes szószólója.

A 20. §-hoz

Alig szorulhat külön indokolásra az a kötelezettség, hogy a mezőgazdasági bizottság, ha már igényeli a meghallgattatást, a hozzá intézett megkeresésekkel foglalkoznia s arra válaszolnia kell.

A 21. §-hoz

Súlyt kell helyeznünk a bizottságokban felmerülhető kisebbségi és külön véleményekre, mert a bizottságok a gazdálkodók különböző rétegeit egyesítvén, ezeknek érdeke sokszor eltérő vagy éppen ellentétes lehet. Fel kell ugyan tételeznünk, hogy a bizottságokban megértésre és kiegyenlítésre találnak e különböző érdekek, de előfordulhat ennek az ellenkezője is. Különösen az érdekképviselet alsóbb fokozatain a szűkebb látókör nem egyszer téves irányba terelheti a bizottság többségi véleményét. Módot kell tehát adnunk a hatóságoknak s az érdekképviselet felsőbb tagozatainak, hogy magasabb szempontból nézve a dolgokat, helyesbítsék az egyoldalú vagy téves bizottsági álláspontokat és szükség szerint a kisebbség érdekeinek is védelmet nyújtsanak.

A 22. §-hoz

Voltaképpen magától értetődő intézkedés, hogy a földmívelésügyi minister a bizottságokat meglevő hatóságok jogkörének sérelme nélkül bármely gazdasági feladattal megbízhatja, fel kell vennünk mégis a törvénybe ezt a rendelkezést és ki kell egészítenünk annak a kimondásával, hogy ilyen megbízatásoknál a bizottságok közhivatali minőségben járnak el, mert a törvénynek e §-a bizonyára sokszor fog alkalmazást találni, sokszor kerül rá sor, hogy a bizottságok különös feladatokkal megbízassanak, helyén való tehát, hogy külön törvényi alapot is nyerjen e megbizatás és hogy a bizottságoknak ily megbizatások alapján való eljárása úgy az eljárás súlya és tekintélye, mint a felelősség szempontjából minősítve legyen.

Fentebb, a mezőgazdasági érdekképviselet szükségességének és e javaslat alapelveinek ismertetésénél már érintve volt, hogy számtalan feladatot kénytelenek most végezni a közigazgatás hatóságai, amelyek nem is közigazgatási feladatok, hanem a mezőgazdaság fejlesztésének külön meg nem határozható sokféle üzemi segítségei. Ilyenekkel el van halmozva főként a községi közigazgatás, mert más tényezőre eddig nem bízhattuk az ilyen dolgokat. Tehermentesítenünk kell ilyen teendőktől a községi előljáróságokat úgy a saját érdekükben, mint a mezőgazdaság érdekében. Rendkívül sok munkától, felelősségtől, gyanusístástól szabadul az előljáróság, ha a nem közigazgatási természetű gazdasági teendőktől mentesül és a dolgok helyes intézése is csak nyer vele, ha a nyilvánosság ellenőrzése mellett működő köztestület intéz olyan dolgokat, amikbe egyesek anyagilag is érdekelve vannak. Nemcsak ezért, de annálfogva is be kell vonnunk ilyen dolgok intézésébe a gazdaközönséget, hogy rászoktassuk, ráneveljük megérteni és megbecsülni az ő érdekeiket szolgáló gazdasági gondoskodásokat.

A javaslat csak általánosságban mondja ki, hogy a mezőgazdasági bizottságok bármely gazdasági feladattal megbízhatók, de egyenkint nem sorolja fel, nem is érinti azokat. Ez a törvény csak munkára felhasználható szervezetet teremt, későbbi törvények és rendeletek feladata lesz, hogy megjelölje, mit bíz e munkára felhaszunálható szervezetre. Általánosságban csak annyit óhajtok még e helyen jelezni, hogy oly teendőkre lesz a mezőgazdasági érdekképviselet felhasználható, amelyek nem szorosan vett közigazgatási természetűek és amelye intézésénél különös jelentőséggel bír az összes érdekeltség bevonása.

A 23. §-hoz

E §-nak főként az a rendelkezése igényel külön indokolást, amely szerint mezőgazdasági bizottság elnökévé és alelnökévé hivatalból való tag nem választható. Ezzel a bizottságok érdekképviseleti jellegét és önkormányzati függetlenségét kell biztosítanunk, amit bizonyára veszélyeztetne az, ha nem a mezőgazdasági érdekeltség által választott tagok kezébe kerülne a bizottságok vezetése.

A 24. §-hoz

Az itt foglalt rendelkezés csak az egyes mezőgazdasági bizottságok felügyeleti hatóságait említi, nem érintvén a felügyelet gyakorlásának módjait. Már pedig éppen az első időkben, mint minden kezdő intézménynél különös fontosságú lesz a felügyelet s talán még fontosabb a felügyelettel kapcsolatos irányítás, mert hisz azzal tisztában lehetünk, hogy nem minden bizottság találja meg és tölti be mindjárt a reá váró szerepet. Ez azonban olyan részletes intézkedéseket és körülírásokat követel, amik nem a törvénybe, hanem külön rendeletekbe lesznek befoglalhatók s a fejlemények szerint módosíthatók vagy kiegészíthetők. A hatóságok, a gazdasági felügyelőségek és a mezőgazdasági kamarák a bizottságokkal való állandó érintkezésük és a közben leszűrődött tapasztalataik révén meg fogják jelölni ama módokat, amelyekkel helyes irányba terelhetjük a mezőgazdasági bizottságokat, fokozhatjuk munkájuk sikerét s olyan intézménnyé alakíthatjuk, ami betölti a hozzá fűzött várakozásokat.

A 25. §-hoz

Többféle okon előállha annak a szüksége, hogy valamelyik mezőgazdasági bizottság feloszlattassék s helyébe új bizottság választassék. Hogy e feloszlatás ne történhessék önkényesen, - ami az érdekképviseleti intézmény lényegét sértené s állandó függésben tartaná a hatóságoktól, amelyekre némely esetben talán kényelmetlen is lehet működése, - a feloszlatás csak a felügyeleti jogot gyakorló felsőbb fokozatú bizottság véleményének meghallgatásával történhetik s e véleményt adó bizottságnak a törvényjavaslat 17. §-a szerint joga van megfellebbezni a véleményével ellenkező hatósági intézkedést.

A 26. §-hoz

Az 1894. évi XII. tc. 28. §-a értelmében az apaállatok megvizsgálása céljából minden közigazgatási járásban járási mezőgazdasági bizottságot kellett alakítani. A törvény végrehajtási rendelete a bizottság e feladatkörét kiterjesztette s meghatározott ügyekben a járási hatóság véleményező testületévé óhajtotta kifejleszteni. A bizottság tagjait a vármegyei közgyűlés választotta. A vármegyei mezőgazdasági bizottságok ugyane törvény végrehajtási rendelete alapján szabályrendeleti úton létesültek, mint a vármegyei hatóságok véleményező szervei. E bizottság tagjait is a vármegyei közgyűlés választotta.

Egyik bizottságot sem lehet mezőgazdasági érdekképviseleti intézménynek tekintenünk, különösen nem ama tágabb értelemben, amint az érdekképviseleti intézményt e javaslat tervezi.

E bizottságok a mezőgazdasági érdekképviselet törvényes szervezése által egyébként is nélkülözhetők lesznek s azok a feladatok, amelyeket elláttak, a jelen törvény alapján létesülő járási és vármegyei mezőgazdasági bizottságok feladatai közé lesznek beilleszthetők.

Erre nézve azonban külön rendelettel részletesen kell intézkedni.

A 27. §-hoz

E szakaszban a javaslat csak általánosságban jelöli meg a mezőgazdasági kamarák célját és feladatait, a későbbi szakaszokban következik a részletesebb megállapítás.

Nagyobb fontossággal bír e §-nak az a rendelkezése, mely a kamarák számának, székhelyének és működési területének megállapítására vonatkozik. E megállapításra a földmívelésügyi ministernek ad a javaslat felhatalmazást.

Több körülménynek lehet a kamara működési területének megállapítására befolyása, de a döntő szempontnak mégis a gazdaságinak kell lennie. A mezőgazdasági bizottságok a közigazgatási beosztáshoz, az egyes hatóságok működési köréhez igazodnak, a kamarákat ily közigazgatási beosztás szorosan nem köti, de annál fontosabb, hogy beosztásukban az egy-egy vidéken követhető gazdasági irányok érvényesüljenek. Ha el is kell tekintenünk az eleső hegyes vidékektől, az ország megmaradó területe sem lesz azonos gazdaságilag. Éghajlat, talaj, közlekedési viszonyok és a mezőgazdasági népesség gazdasági hajlamai itt is különbözők Meg kell ismernünk hazánk mezőgazdasági földrajzát, ki kell keresnünk az egyöntetű és azonos gazdasági irányok követésére alkalmas vidékeket és az egyes kamarákat ily egyöntetű gazdasági vidékekből kell kialakítanunk. Éppen azt várjuk a mezőgazdasági kamaráktól, hogy segítségükkel feltárhassuk és kiaknázhassuk a termelési feltételeket s minden vidéken megteremtsük és az elérhető legnagyobb tökéletességre vigyük azt a gazdasági irányt, ami azon a vidéken a legnagyobb tökéletességre vihető. A belső fogyasztás szempontjából a rendszeres termelés, a kivitel szempontjából a tömegtermelés és még számos érdek azt sürgeti, hogy mindenütt azt a termelési irányt kövessük, ami ott legtöbb eredménnyel követhető és hogy kialakult, öntudatos rendszer legyen a termelésben. Egy-egy nagy gazdaság kiváló vezetésre, nagy tőkeerőre támaszkodva a környezettől függetlenül is elérhet igen magas fejlődési fokot, de amint számtalan megfigyelés feltünő módon bizonyítja és amint az másként el sem képzelhető, az egész mezőgazdaság csak ott juthat az átlagosnál magasabb színvonalra, ahol öntudatosan vagy öntudatlanul azonos irányokat követ. Ott emelkedik legnagyobb tökélyre e gazdasági irányok technikája és ott keletkezhetnek olyan tudományos, kereskedelmi, forgalmi stb. intézmények, berendezések, a mik magát a termelést, a termelvények szállítását, forgalmát és érrtékesítését és egyúttal a mezőgazdaság jövedelmezőségét elősegítik. A termelési irányoknak ez öntudatos kialakulása alatt nem értem a mezőgazdaság egyoldalúságát, melynek határt szab magának a mezőgazdasági üzemnek saját belső érdeke, de értem mégis az egyöntetűséget, az azonos célokra való törekvést, az azonos irányú tömegtermelést.

A gazdasági egyesületek voltaképpeni feladatanak érintésénél már rámutattam, hogy ezek is akkor érnek el legtöbb eredményt, ha meghatározott feladatokra irányítják működésüket, a mezőgazdasági kamarák is akkor teszik hazánk mezőgazdaságának a legjobb szolgálatot, ha nemcsak általánosságban, de meghatározott és a vidékükön megfelelő irányokban dolgoznak a mezőgazdaságért. Ha már a múltban is céltudatosabban járt volna el kormányzatunk s felismerve az egyes vidékeken önmaguktól is kibontatkozó törekvéseket, több rendszerességgel fordította volna azok segítségére az államkormányzat erejét, bizonyára sokkal előbbre lenne mai mezőgazdaságunk. Reméljük, hogy a kamarai intézmény segítségével az elmulasztottakból sokat pótolhatunk.

Az elmondottak után talán nincs miért külön is kijelentenem, mily irányban óhajtok élni a törvényben adott fölhatalmazással s hogy a természeti és egyéb viszonyok által adódott egységes gazdasági irányok szempontjai szerint óhajtom az egyes mezőgazdasági kamarák működési területét megállapítani.

A kamarák számának meghatározására egyrészt a fenti szempontok, másrészt az a követelmény lesz döntő befolyással, hogy minden kamarának elegendő tere, elegendő szellemi és anyagi ereje legyen az életerős működésre. Nagyon kis terület egyiket sem adja meg, viszont nagyon nagy terület az intenzív működés, az érdekelt gazdaközönséggel való közvetlenség rovására esik. Vármegyei törvényhatóságaink igen nagy területi különbözősége szerint az igen kiterjedt vármegyei törvényhatóságok a beléjük ékelődő törvényhatósági városokkal együtt talán önmaguk alkothatnak egy-egy kamarát, viszont más helyeken talán 2-3-4 vármegyei törvényhatóságot kell egy-egy mezőgazdsági kamarában egyesíteni.

A kamarák székhelyének megállapítására a hozzáférhetőség lesz legnagyobb befolyással és a székhelynek szánt város már meglevő olyan közintézetei, amelyekből erőt meríthet a kamara és az általa képviselt mezőgazdaság.

A 28. §-hoz

A kamarák itt is említett kültagjairól a 33. § intézkedik részletesebben, e helyen tehát inkább csak a rendes tagokról kell annyit említeni, hogy a javaslat a kamarák összetételében is következetesen keresztül viszi az érdekképviselet lényegének megfelelő alapelveket, biztosítja itt is a mezőgazdasági érdekeltség minden rétegének képviseletét. A kamarai tagok számát nem állapítja meg e javaslat, lévén ez a szélesebb önkormányzati joggal felruházott kamara belügye, amire nézve alapszabályaiban intézkedhetik. Csak az első összeállításnál kell a tagok számát s azoknak az egyes törvényhatóságokra eső hányadát kormányzati úton megállapítani, míg abban a helyzetben lesz a kamara, hogy alapszabályait megalkothatja és egybek között ezt a kérdést is szabályozhatja. A későbbi választásoknál már e tekintetben az alapszabályok ide vonatkozó rendelkezése lesz irányadó. A javaslat szerint azonban az alapszabályoknak is figyelembe kell venniök azt az alapelvet, hogy a kamarában a mezőgazdaság érdekeltségnek a 4. §-ban említett mindenik csoportja egyenlően képviselve legyen.

A 29-30. §-okhoz

Mivel a kamara intézményeket tart fenn, vállalkozásokat létesít, tagjai megbízatásának egyszerre való megszűnése folytonosságát megszakítaná. Szükséges tehát, hogy ámbár a tagok itt is 6 évre választatnak, 3 évenkint kisorsolás útján a tagok fele kilépvén, újabb 6 évi megbízatással új megbízatást nyerjenek. Így a kamara állandósága és működésének folytonossága sohasem szünetel. E 3 évenkint való kisorsolás módot ad arra is, hogy a viszonyok változtával új elemek is bejuthassanak a kamarába, kimaradjanak az olyanok, akik működésükkel választóik bizalmát nem igazolják.

A 31. §-hoz

Annak, akit a bizalom megbíz az érdekeltség képviseletével, erkölcsi kötelessége, hogy ebben nyert tisztének megfeleljen. Mivel a tagokat a kamara munkájában való részvételre kényszeríteni másként nem lehet, módot kell adni arra, hogy a tisztüket nem teljesítő tagok másokkal pótoltassanak. Ezt célozza az a rendekezés, mely felhatalmazza, sőt kötelezi a kamarát, hogy tagjai sorából törölje azokat, akik egy éven át egyszer sem vesznek részt az üléseken s távolmaradásukat nem is igazolják.

A 32. §-hoz

A javaslat e §-a a nagyobb gazdasági egyesületek, munkásegyletek, gazdasági szövetkezetek elnökének és vezető tisztviselőjének is rendes tagsági helyet biztosít a mezőgazdasági kamarában, ezzel is óhajtván biztosítani és erősíteni e társadalmi intézmények és a törvényes érdekképviseleti intézmény között szerves kapcsolatot. E kapcsolatnak nemcsak abból a szempontból lesz fontossága, hogy e társadalmi intézmények a kamara által képviselt gazdasági törekvésekről közvetlenül tájékozva legyenek, sőt azok alakulására be is folyhassanak, hanem, hogy ez intézmények vezetői útján a kamara is közvetlenebbül kifejthesse ez intézményekkel szembenirányító és segítő befolyását. Fentebb már rámutattam, hogy a törvényes érdekképviseleti intézménynek nem szabad elnyomnia a szabadtársulás útján létesült gazdatársadalmi alakulatokat, sőt hogy hivatása lesz úgy a meglevőket támogatni és céljai körébe bevonni, mint a felmerülő körülmények szerint újakat is létesíteni. Rendkívül fontos tehát, hoy minél szorosabb legyen ez alakulatok és a kamara közötti összeköttetés. Bizonyos irányokban az érdekképviselet alsóbb tagozatait, a községi, járási és vármegyei mezőgazdasági bizottságokat fogja a kamara felhasználni, különösen, ha voltaképpeni érdekképviseleti feladatok forognak szóban, de más természetű, főként üzleti vonatkozású kezdeményezéseknél mint külső szerveket, az egyesületeket, szövetkezeteket sem nélkülözheti, sőt ilyen dolgokban csakis ezekere támaszkodhatik.

A 33. §-hoz

A kamara összetétele nem mindenesetre biztosítja, hogy abban minden gazdasági ág megfelelő szakemberrel képviselve legyen. A választás esélyei folytán is több olyan érdemes egyén maradhat ki a kamarából, akiknek ottléte kívánatos. E § tehát módot akar nyújtani a kamarának, hogy azokat, akiknek munkásságára szüksége van, bevonhassa. E kisegítő rendelkezés annál kevésbé fogja az intézmény választási alapon felépülő érdekképviseleti jellegét meghamisítani, mert a kültagok választása a rendes tagok számának egynegyed részére korlátozva van, ezek nem bírnak szavazati joggal s elvégre ezek is választás útján lesznek tagjai a kamarának.

A 34. §-hoz

A mezőgazdasági kamarák feladatait törvényi intézkedéssel részletesen megjelölni tulajdonképpen felesleges és lehetetlen. Feladatuk kiterjed mindenre, ami a mezőgazdaságot, a mezőgazdákat és a mezőgazdasági munkásokat érinti. További részletezés nem világítja meg közelebbről, inkább korlátozza a feladatkört, mert mindent, ami e nagy gazdasági és foglalkozási ág körében felmrülhet, lehetetlen volna felsorolni. Inkább annak a módnak a megjelölése bírhat fontossággal, ahogy a kamarák e rendkívül sokoldalú feladataikat teljesíthetik. E módok és eszközök az állandó megfigyelés, tanulmányozás, feltárása az egyes érdekeknek, javaslatok, tervek készítése és ily módon a voltaképpeni érdekképviselet. További eszközök: önálló intézmények, berendezések létesítése és gazdasági vállalatok kezdeményezése.

Ismétlések elkerülése végett a fennebb már több helyen mondottak után mellőzni kívánom a voltaképpeni érdekképviseleti érvényesülést, s inkább ama kamarai feladatokra, illetőleg azokra az eszközökre óhajtok részletesebben rámutatni, amikkel a kamarák gyakorlati hasznára lehetnek a mezőgazdaságnak.

Annak a megállapítása után, hogy a kamara területének természeti, népességi és birtokmegosztási viszonyai milyen irányú termelésre és gazdálkodási rendszerre legalkalmasabbak, következő lépés, hogy szervezzék és fejlesszék e legmegfelelőbb termelési irányokat. Itt fel kell használniok az érdeklődés felkeltésének és a szervezésnek összes eszközeit. Rendezhetnek előadásokat, készíthetnek számításokat, üzemterveket, végezhetnek kísérleteket, alakíthatnak egyesületeket és szövetkezeteket. További lépés, hogy megszerezzék és a gazdaközönségnek közvetítsék azokat a tudományos és gyakorlati eszközöket, amik a gazdálkodás követendő irányát elősegítik. Létesíthetnek kísérleti telepeket és állomásokat, beszerezhetik és meghonosíthatják a vidéknek megfelelő növény- és állatfajtákat, kipróbálhatják és kiválaszthatják az ott legmegfelelőbb gazdasági eszközöket és gépeket, azok beszerzését tömegrendeléssel megkönnyíthetik. Végezhetnek talajjavítási, öntözési, műtrágyázási kísérleteket, közös eljárást igénylő berendezésekre az érdekeltséget tömöríthatik. A gazdasági termelvényekből rendezhetnek kiállításokat, bemutatásokat olyan célzattal, hogy azokból az ottani termelők okuljanak és rendezhetnek kiállításokat és aukciókat olyan rendeltetéssel, hogy a vidék tömegprodukcióinak piacot szerezzenek, jobb értékesítést biztosítsanak. A termelő és fogyasztó közötti utat megrövidíthetik, a felesleges közvetítő kereskedelmet sok tekintetben kiküszöbölhetik. A vidék tömeges vagy különleges produkcióinak szállítására, vagy időszaki eltartására is létesíthetnek berendezéseket. A gazdasági hitelek megszerzése terén is lehet igen hasznos szerepük. Tehát a feladatoknak rendkívül széles tere áll nyitva a kamarák előtt és igen számos eszköz áll rendelkezésükre, amikkel a gazdálkodást elősegíthetik. Ilyen természetű kezdeményezéseiknél az államkormányzat támogatására is lehet, sőt kell is számítaniok. Hiszen jóformán mind az, amiket említettem, kormányzati feladat volt eddig is, amikre az állam jelentős összegeket áldozott. Csak az lesz a különbség, hogy jövőben, ha a kamarák e feladatok megoldásába belekapcsolódnak és magukra veszik a gazdaságfejlesztési teendők szervezési munka részét, több tervszerűséggel és több eredménnyel lehet felhasználni az állam segítő eszközeit. Ugyane célból átvehet a kamara a kormányzattól már meglévő gazdasági vállalkozásokat, intézményeket és telepeket, amelyeket közvetlen felügyeletük alatt célszerűbben kezelhetnek, jobban alkalmazhatják a vidék viszonyaihoz és gazdaságfejlesztő hatásukat a gazdaközönséghez közelebb vihetik.

A voltaképpeni érdekképviseleti működés mellett a kamarák ily természetű működése lesz a mezőgazdaság fejlesztésére leghatékonyabb s az olyan intézményt nélkülözte legsúlyosabban mezőgazdaságunk, amely intézmény ilyen gyakorlati eszközökkel támogassa. Ilyen gyakorlati eszközökkel is dolgozó intézménynek tervezi a javaslat a mezőgadzasági kamarát és amikor ez indokolás bevezető soraiban arra hivatkoztam, hogy szétdúlt mezőgazdaságunk talpraállítása körül nem nélkülözhetjük és a productív munka szolgálatába kell állítanunk a gazdatársadalom szervezettségében rejlő energiatöbbletet, főként a mezőgazdasági kamarákra és e kamarák ily gyakorlati irányú munkásságára számítottam.

A 35. §-hoz

Az egyes közigazgatási hatóságok területén szervezett mezőgazdasági bizottságok ismertetésénél már említettem, hogy ezek működését főként a mezőgazdasági kamarák lesznek hivatva irányítani és állandó munkaképességben tartani. A javaslat 35. §-a ezt a kamaráknak különösen is kötelességükké teszi. De a saját szempontukból sem nélkülözhetik a kamarák az érdekképviseleti szervezet alsóbb tagozataival való legszorosabb összeköttetést, mert ezeken keresztül jön kifejezésre a kamara területe minden részének mindenkori gazdasági érdeke és ezeken keresztül jut be a gazdaközönség összes rétegeibe mind az a terv és kezdeményezés, ami a kamara működésében megterem. Erre különben a kamara összetétele is módot ad, hisz a kamara összes választott tagjai az alsóbb fokú érdekképviseleti tagozatok kiküldötteiből s bizonyára legkiválóbb vezető tagjaiból állanak.

A szabadtársulás alapján létesülő különféle gazda- és munkástársadalmi szervezetekkel szintén áponia kell a kamarának az összeköttetést. A javaslat szerint felügyelik, irányítják és támogatják működésüket. De a kötelezettségszerű összeköttetésen kívól bizonyára igénybe is veszik az egyesületeket és szövetkezeteket. Éppen azért újakat is fognak alakítani a jelentkező feladatok szerint s amennyiben közreműködésüket igénybe veszik, vagy amennyiben az egyesületek helyzete és közhasznú tevékenysége indokolja, működésüket nemcsak erkölcsi, de anyagi támogatással is segítik.

A 36. §-hoz

Ez indokolás során már ismételten is rámutattam, hoy eddig számtalan olyan dolgot intézett központilag a földmívelésügyi ministerium, amik nem egy országos kormányzati hatóság ügykörébe valók és igazában nem is kormányzati feladatok, inkább üzemi természetű részletintézkedések és a gazdálkodás egyes ágait segítő anyagi támogatás eszközei. Az ily természetű intézkedések jövőben a mezőgazdasági kamarákra, sőt egy részük a kamarák útján a mezőgazdasági bizottságokralesznek bízhatók. Nemcsak tehermentesül ezzel a földmívelésügyi ministerium és mint kormányzati hatóság több munkát szentelhet az irányítás és voltaképpeni kormányzat feladataira, de részletügyeket, különösen szigorúan időhöz kötött gazdasági ügyeket nem is lehet célszerűen intézni központosítva és országosan.

A 38. §-hoz

A szélesebb önkormányzati jogkör, a feladatok nagyobb terjedelme és sokfélesége megköveteli, hogy a kamarák a törvény korlátai között maguk teremtsék meg és fejlesszék szervezetüket és szabályozzák működésüket. Ezért szükséges az a felhatalmazás, hogy a kamarák szervezetük részletes megállapítására és működésük szabályozására alapszabályokat alkothassanak. A kormányzati legfőbb felügyelet azonban azt követeli, hogy az alapszabályok és azok időről-időre a fejleményekhez képest szükségessé váló megváltoztatása csak a földmívelésügyi minister jóváhagyásával legyen érvényes.

A 39. §-hoz

A kamarák szervezetének szabályszerűsége és az alapelvekben való egyöntetűsége kedvéért megjelöli a javaslat, hogy mit kell az alapszabályoknak feltétlenül tartalmazniok; legnagyobb jelentőségű ezek között az az intézkedés, mely a közgyűlésnek fentartandó ügyeket felsorolja. Ezek közt szerepel az évi költségvetés, a kamarai illetékek megállapítása, zárszámadások jóváhagyása, szóval a kamarának vagyonkezelési és illetékkivetési ténykedései. Ide vágó intézkedésekre csak a tagok összességéből álló közgyűlés lehet jogosult.

A 40. §-hoz

Sem a közérdekre, sem a kormányzatra nem lehet közönyös, milyen kezekbe jut a kamara vezetése. Az elnök és alelnökök választásánál tehát a földmívelésügyi minister megerősítésétől a legteljesebb önkormányzat mellett sem lehet eltekinteni. Sőt éppen mert olyan széleskörű önkormányzata van a kamarának, rendkívül fontos a közérdeket mindenkor és mindenben szem előtt tartó vezetés.

A 41. §-hoz

Hogy a kamara évente legalább kétszer tartson közgyűlést, azért kell a törvényben megállapítani, mert a tagok összessége jóformán csak a közgyűléseken szólhat hozzá a kamarai ügyekhez és a működés irányához. Azt pedig, hogy a földmívelésügyi ministernek minden közgyűlést előzőleg be kell jelenteni és minden közgyűlési jegyzőkönyvet hozzá fel kell terjeszteni, azért kell magában a törvényben kimondanunk, hogy a földmívelésügyi ministernek minden külön intézkedés nélkül állandó betekintése legyen a kamara életébe és érvényesíthesse abban az országos kormányazat szempontjait.

A 42. §-hoz

Olyan számos tagból álló testület, mint a mezőgazdasági kamara, nem intézheti minden ügyét teljes közgyűlésen, gondoskodni kell tehát olyan szervezetről, mely a kamara nevében végzi a közgyűlésnek fenn nem tartott folyó ügyeket. Alkalmaslesz erre a 20 tagú kamarai tanács, amely kisebb szervezet éppen tagjainak kevesebb számánál fogva gyakran összejöhet. A javaslat, amikor a kamarai tanács választását ez okból elrendeli, arról is gondoskodik, hogy abban is meg legyen óva a kamarának egyetemes érdekeket képviselő jellege és összetételében mindazok az érdekcsoportok képviselve legyenek, amelyekből a kamara alakul.

A 43. §-hoz

A szakosztályok alakítása azért szükséges, hogy minden kérdéssel a hozzáértők foglalkozhassanak s szakszerű megállapodásokra jussanak. Ugyanezért a kamarán kívül álló szakemberek is bevonhatók a szakosztályok tárgyalásiba. A szakosztályok azonban csak előkészítik az egyes kérdéseket, a közgyűlés, illetőleg kamarai tanács joga a kamara nevében való állásfoglalás. De - szakdolgokról lévén szó - hogy a leghelyesebb álláspontok mindenesetre érvényesüljenek, a javaslat megadja a jogot a szakosztályoknak, hogy a földmívelésügyi ministerhez előterjesztéssel élhessenek olyan közgyűlési vagy kamarai tanácsi határozatokkal szemben, amelyek a szakszempontokat talán nem veszik kellő figyelembe.

Hogy a kamara gazdasági ágak vagy ügycsoportok szerint milyen szakosztályokat létesítsen és azokba kiket válasszon, ez az ő kormányzati belügye. Arra nézve azonban külön kötelezettséget statuál a javaslat, hogy a mezőgazdasági munkásügyek tárgyalására, ha a munkások és cselédek választói csoportját képviselő tagok kívánják, külön szakosztályt kell alakítani, sőt azt is előírja, hogy ebbe csak ilyen tagokat lehet beválasztani. Ámbár ez intézkedés érinteni látszik akamarának egyetemes érdekeket képviselő jellegét, a munkások érdekcsoportjának mégis meg kell adnunk ezt a jogot, arra a szempontra való tekintettel, a mire az előkészítő tárgyalások során a munkások és cselédek képviselői rámutattak. A nagyobb műveltség, nagyobb tárgyalási készség és társadalmi fölény korlátozza a munkás- és cselédtagokat, hogy akkor, a midőn a köztük s munkaadóik közötti alkalmaztatási viszony tárgyalása forog kérdésben, azok jelenlétében feszélyezetlenül kifejtsék álláspontjukat. Helyesebb lesz tehát, ha módot adunk a munkásság és cselédek képviselőinek, hogy külön szakosztályban maguk között beszéljék meg a rájok vonatkozó kérdéseket. Azt a sérelmet, amit az egyetemesség elvén ejt ez intézkedés, több körülmény enyhíti. Első sorban az, hogy a szakosztályok csak előkészítik az egyes kérdéseket, az állásfoglalás a kAmarai tanács vagy közgyűlés joga. Másodsorban pedig az a körülmény, hogy ámbár, a mint arra fennebb már rámutattam, az érdekképviseleti szervezet módot fog ugyan nyújtani a munkaadó és munkás közötti jó viszony ápolására és egészséges kialakítására, de a munkásügynek a maga összetételében még sem lehet a kamara intézkedő foruma. Külön törvényi intézkedésekkel kell e nagy horderejű kérdés szabályozásáról gondoskodnunk és külön hatósági eljárás alá utalnunk az ügyet, és talán a mezőgazdasági kamarának külön intézkedésekkel és körülírásokkal adni szerepet. Nemj lehet tehát attól tartanunk, hogy a munkások és cselédek képviselőinek a kamara keretében való külön tanácskozása a mezőgazdasági munkáskérdés szabályszerű intézésének eléje vágna, vagy hogy az egyetemes érdekeket képviselni hívatott kamara működésében zavaró hatást keltene.

A 44. §-hoz

Ha a joggal együtt jár a kötelesség, a kamarai tagoktól is meg kell követelnünk, hogy elvégezzék és pedig lelkiismeretesen és tárgyilagosan végezzék az érdekképviseleti megbízatással járó kötelességüket - hogy akik ez ellen vétenek, kamarai tagságuktól is meg legyenek foszthatók. A tagságtól való megfosztás azonban csak a kamarai közgyűlés részéről történhetik, nehogy önkényesen vétessék el a jog, amit a választók bizalma adott. Az esetleges önkényes és indokolatlan kizárás ellen ad védelmet az is, hogy a kizárás ügyében hozott kamarai közgyűlési határozat a földmívelésügyi ministerhez fellebbezhető.

A 45. §-hoz

Hogy a külön megbízatások teljesítéséért tiszteletdíj adassék, nem kell indokolnunk. Az azonban, hogy a gyűléseken való megjelenéssel felmerült költségek megtéríttessenek, abban leli magyarázatát, hogy e nélkül a kevésbbé tehetősek, különösen a törpebirtokosok, úgyszintén a munkások és cselédek képviselői nem igen vehetnének részt a sokszor távol eső helyen tartott gyűléseken. Pedig minden érdekeltségi réteget csak úgy képviselhet a kamara, ha azok képviselői nemcsak tagokul megválasztatnak, hanem részt is vehetnek a kamarában.

A 46. §-hoz

Ha nemcsak tanácskozó, véleményező szerepet, hanem valóságos munkakifejtést várunk a kamarától, amire a fentiekben ismételten és részletesen rámutattam, ezt, mint testület nem végezheti s tagjaitól sem követelheti. Hivatásszerű és szakképzett munkaerőkre, saját tisztviselőkre van szüksége, akik egész tevékenységüket a kamara ügyeinek szentelik. Ezek között is a kamara vezető tisztviselőjére, igazgatójára vár a legfontosabb szerep. Az ő tudása, kezdeményező és szervező képessége ad a kamarának jelentőséget és erőt. Különösen az első időkben, a szervezet megalapozása körl lesz a vezető tisztviselőnek fontos szerepe. Oly súlyt kell helyeznem arra, hogy a meginduláskor minden kamara biztos kezekre bízza a vezetést, hogy első ízben a földmívelésügyi minister számára kell kérnem fentartani a kamara igazgatójának kinevezését. Később, ha a kamarai munkásság keretében kifejlődnek a vezetésre alkalmas férfiak s a kamara tagjainak alkalmuk lesz felismerni és kiválasztani a vezetésre alkalmasakat, érvényesülhet e tekintetben is az önkormányzati elhatározás, de a meginduláskor nem tehetjük függővé a kamarai munkásság sikerét a megismerésre nem alapítható választás esélyeitől.

A 47-48. §-okhoz

A kamara részben saját bevételeiből, részben állami hozzájárulásokból, részben a 48. § alapján kivethető kamarai illetékekből fedezi kiadásait.

Ha gazdasági berendezéseket, intézményeket létesít, bár ezek, mint közérdekű létesítmények nem is lesznek nyereségre szánva, de a fentartásukkal járó kiadások legnagyobb részét fedezik. Ha pedig olyan intézményeket létesít a kamara, amelyek terméseztüknél fogva nem eredményez6nek közvetlen bevételeket, ha azok valóban a mezőgazdaság országos érdekeit szolgálják, az állam anyagi támogatását igényelhetik. Valamint nem hiányozhatik az állami támogatás és hozzájárulás olyan feladatok körül felmerült kiadásokra sem, amely feladatokat megbízásból teljesítenek. Eddig is szerepeltek az állami költségvetésben az ily feladatokra szánt kiadások, nem jelent tehát új terhet az államra nézve, ha célszerűségből nem közvetlenül, hanem a kamara útján használja fel azokat. Harmadik helyen jön a törvényesen kivethető kamarai illeték, mely a kamara létét, anyagi függetlenségét minden eséllyel szemben biztosítja, amennyiben az illeték kivetésére - kormányhatósági jóváhagyás mellett - a javaslat szerint maga a kamara jogosult.

Ez illeték nagyságát előre nem lehet megállapítani, még kevésbé általánosítani, ennélfogva a javaslat csak a legmagasabb kulcsát szabja meg, mely az állami földadónak és a bérlők kereseti adójának legfeljebb 4%-a. E kulcs megállapításánál a mai állami földadü és kereseti adó vétetett számítási alapul. Ha azonban ez megnagyobbodik, nem lesz a 4%-ig menő legmagasabb kulcs minden esetre alkalmazható, hisz az állam terheivel, amelyek az adók emelését indokolják, nincsenek összekötve a kamara kiadásai és a kormányzatnak módja lesz megfelelő korlátok között tartani a kamara illetékkivetési törekvéseit. De remélhetőleg nem is lesz szükség, hogy állandóan kimerítsék a kamarák illetékkivetési jogukat. Amint gyakorlati tevékenységük kialakul, gyarapodni fognak saját üzemi bevételeik. A német mezőgazdasági kamarák példája legalább azt mutatja, hogy évről-évre nagy arányokban nő saját bevételük s évről-évre csökkenthetik a kamarai illetékeket. Jól megalapozott üzemi vállalkozások, a mezőgazdaság érdekeit szolgáló kereskedelmi kezdeményezések a közérdek veszélyeztetése nélkül és a legmérsékeltebb haszon mellett is adnak annyi felesleget, hogy a kamara kiadásait fedezik. Ingyen senkisem vár gazdasági értéket a kamarától, sem valamelyik általa fentartott intézménytől s az önfenntartást biztosító haszon csak ott sérti a gazdasági érdeket, ahol célszerűtlen berendezés, rossz kezelés oktalanul növeli az üzemköltségeket. A kamarának minden vállalkozását látják, intézik vagy ellenőrzik a tagok, gondjuk lehet rá, hogy azok jól keleztessenek. A kamara különben a 47. § értelmében évente költségvetést és zárszámadást készít, amelyet a földmívelésügyi minister elé terjeszt jóváhagyás végett, a kormányzati felügyeletre tehát lehetőség lesz a tekintetben, hogy a kamara minként gazdálkodik.

Az erdők és vasutak területe, ámbár földadó alá esnek, nem szolgálhatnak a kamarai illetékhez kivetési alapul, mert az erdők érdekeltségét a mezőgazdasági kamara nem képviseli, a vasutak által elfoglalt terület pedig nem áll mezőgazdasági művelés alatt, tehát a mezőgazdasági érdekképviselet körébe be nem vonható.

A 49. §-hoz

Tekintettel a kamarának fent vázolt széleskörű és sok vonatkozásban üzleti természetű feladataira, jogi állását - eltérően a mezőgazdasági bizottságoktól - úgy kell szabályoznunk, hogy minden tekintetben jogképesek legyenek, jogi személyeknek nyilváníttassanak, saját nevük alatt jogokat szerezhessenek és kötelezettséget vállalhassanak és e kötelezettségekért minden felelősséggel maguk tartozzanak.

A 50. §-hoz

E §-ban a földmívelésügyi minister felügyeleti joga külön is statuálva van, ámbár előzőleg több oly rendelkezést tartalmaz a javaslat szövege, amelyek önmagukban is biztosítják a felügyeletet és a szükségesnek mutatkozó törvényes beavatkozást. A feloszlatás jogát is fenn kell tartanunk, de a javaslat szerint e tekintetben már nem a földmívelésügyi miister, hanem az országos mezőgazdasági kamara javaslatára és a földmívelésügyi minister előterjesztésére csak a ministertanács intézkedhetik.

A 51. §-hoz

Azokat az alapelveket, amelyeken felépül a mezőgazdasági érdekképviselet egész rendszere, az országos mezőgazdasági kamara összetételénél is meg kell tartanunk. E legfelsőbb országos érdekképviseleti intézménynek is az egész mezőgazdasági érdekeltséget kell képviselnie, s összetételében minden rétegnek helyet kell foglalnia. Ellentétben a papíron voltaképpen ma is meglevő és túlnyomó részben kinevezett tagokból alakított Országos Gazdaképviseleti intézmény más alapon nem is létesülhet. A választott tagokon kívül csak azoknak az országos gazdatársadalmi és országos munkásszervezeteknek az elnöke és igazgatója lesznek még hivatali tisztüknél fogva az országos mezőgazdasági kamarának tagjai, amely országos szervezeteket a kamara javaslatára a földmívelésügyi minister kijelöl. Ez intézkedéssel módot nyújt a javaslat arra, hogy a már meglevő vagy ezután alakuló olyan országos gazda- és munkástársadalmi intézmények is bekapcsolódjanak e legfelsőbb érdekképviseleti szervezetbe, amelyek a maguk körében szintén országos mezőgazdasági érdekek előmozdítására hivatottak.

A 52-53. §-okhoz

A már ismertetett okoknál fogva a mezőgazdaság fejelsztésére azoknak a gyaorlati célú kezdeményezéseknek a hatása lesz legközvetlenebb, amelyeket az egyes kamarák vidékük különleges gazdasági szükségleteinek kielégítésére létesítenek. Igaz ugyan, hogy e vidéki mezőgadzasági intézmények, berendezések és vállalkozások nem pótolhatják az egész ország mezőgazdasági fejlődését szolgáló országos közintézményeket, de ilyenekben eddig sem volt olyan hiányunk, mint amennyire nélkülöztük a vidék gazdasági berendezéseit. Részben a kormányzat, részben meglevő országos gazdatársadalmi szervezeteink már eddig is megalkották s bizonyára jövőre is meg fogják alkotni az országos gazdasági közintézményeket, elesik tehát a szüksége, hogy az országos mezőgazdasági kamara létesítse azokat.

De annál fontosabb szerepel lesz az országos mezőgazdasági kamarának a tekintetben, hogy országos szempontból tárgyalva amezőgazdaság ügyeit, a vidéki kamarák különleges és talán sokszor eltérő felfogásából és törekvéseiből leszűrje a valóban országos szempontokat. Sőt minél erősebben kidomborodnak azok az irányok, amelyeket egyes vidéki kamaráink működése nyomán követni fog amezőgazdaság, annál nagyobb jelentőséggel fog bírni mezőgazdasági politikánknak olyan fejlődése, mely minden irányt, minden érdeket felölel s nemcsak egyoldalú fejlődést támogat. Kormányzatunknak és törvényhozásunknak ily szellemben való támogatása körül lesz az országos mezőgazdasági kamarának legfontosabb szerepe.

A javaslat az intézmény szervezetét is e feladathoz képest szabályozza, amennyiben nem jelöl ki számára olyan jogi állást, mint azt a vidéki kamaráknál teszi, az országos mezőgazdasági kamara számára az alapszabályok alkotását sem rendeli, hanem akként intézkedik, hogy ügyrendet alkosson s annak a keretében szabályozza a maga működését.

A 54. §-hoz

A vidéki kamarák feletti felügyelet is egyik fontos hivatása lesz az országos mezőgazdasági kamarának. Nemcsak a szorosan vett gazdasági és gyakorlati működésre, de különösen érdekképviseleti szempontból arra is ki kell a felügyeletnek terjeszkednie, hogy a kamarák működésében megvalósulnak-e hamisítatlanul az érdekképviselet és az egyetemesség elvei. Ily irányú felügyeletet gyakorolni a kormányzat mellett is az országos mezőgazdasági kamara lesz leghivatottabb.

A 55. §-hoz

E javaslatnak a mezőgadzasági kamarákra vonatkozó azok a rendelkezései, amelyek a gazdatársadalmi intézmények felügyeletéről és irányításáról (35. §), a közhatóságokkal, törvényhozással való érintkezésről (37., elnök és alelnökök választásáról (40. §), az ülésekről (41. §), kamarai tanácsról (42. §), szakosztályok alakításáról (43. §), a kamarai tisztség ellátása körülfelmerült költségekről (45. §), az igazgató alkalmazásáról (46. §) és költségvetésről (47. §) szólanak, alkalmazást nyernek az országos mezgazdasági kamarára is, mivel ezekben a tekintetekben szervezete és működése a mezőgazdasági kamarákéval azonos.

A 56. §-hoz

Mivel az országos mezőgazdasági kamara a vidéki mezőgazdasági kamarák központi szerve és mivel ez intézménynek a javaslat fennálló bevételi forrást nem biztosít, feltétlenül szükséges lesz, hogy költségeikhez az egyes kamarák hozzájáruljanak. Viszont, ha összes költségeit akamarák fedeznék, ez a teher érezhetően gyengítené ezek anyagi erejét. Ennélfogva és mert az országos mezőgazdasági kamara valóban országos jelentőségű feladatokra hivatott, a javaslat akként intézkedik, hogy felmerülő kiadásainak felét egymás között egyenlő arányban az egyes mezőgazdasági kamarák, másik felét az állam viseli.

A 57. §-hoz

Ha súlyt helyezünk arra, hogy a javaslat által tervezett intézményben az egész mezőgazdasági érdekeltség képviselve legyen, arra is módot kell nyújtanunk, hogy abban ténylegesen is részt vehessen az érdekeltség minden rétege. Ha már a részvétellel felmerülő költségek megtérítéséről a 45. § rendelkezésével gondoskodva van, további nehézséget csak a gazdasági cselédekre nézve okoz ezek lekötöttsége és függő helyzete. Ezekre nézve törvényi intézkedéssel kell biztosítanunk a jogot, hogy a törvényes munkaszüneti napokon és évente legalább négy munkanapon érdekképviseleti tagsági tisztük gyakorlására szabadságot kapjanak.

A 58. §-hoz

A törvényjavaslat eddig ismertetett rendelkezései a mezőgazdasági érdekképviseleti szervezetet és működést azért szabályozzák ilyen részletesen, hogy magában a törvényben legyenek lefektetve az intézmény alapelvei s a legszükségesebb jogok és kötelezettségek törvényi alapon nyugodjanak. Az összes részletintézkedéseket azonban a javaslat nem öleli fel s azokat előre meg nem lehet állapítani. Már a szervezet kiépítése és megindítása körül is számtalan olyan intézkedésre lesz szükség, amelyek csak rendeletekbe, utasításokba lesznek foglalhatók. Az általános intézkedések keretében kielégítést nem nyerő különleges érdekek, a későbbi fejlemények, az időközben szerzendő tapasztalatok is azt követelik, hogy a földmíveésügyi ministernek joga legyen a törvény alapelveit nem érintő rendeleteket kibocsátani. Mivel pedig az érdekképviseleti szervezetnek úgy megalkotása, mint törvényes működése közelről érinti különösen az általános közigazgatást, a pénzügyi vonatkozások pedig a pénzügyi kormányzati jogkörét, a törvény végrehajtásának s a részletes szabályok megállapításának a kormányzati hatóságokkal egyetértésben kell történnie.