1920. évi XXXIV. törvénycikk

a vagyonátruházási illetékekről * 

I. RÉSZ

Általános szabályok

I. CÍM

Alapelvek

1. § A vagyonátruházási illetékek nemei.

(1) Ingatlan és ingó dolgoknak, vagyonjogoknak és értékeknek haláleset folytán való megszerzése és átszállása öröklési illeték alá esik.

(2) Ingatlan és ingó dolgoknak, vagyonjogoknak és értékeknek élők között kötött ingyenes jogügylet útján való megszerzése és átruházása ajándékozási illeték alá esik.

(3) Ingatlannak akár haláleset folytán, akár élők között kötött jogügylettel, akár ingyenesen, akár viszteher mellett való átszállása vagy átruházása ingatlan vagyonátruházási illeték alá esik, tekintet nélkül arra, hogy az átruházásról okiratot állítottak-e ki vagy sem, s hogy a telekkönyvben a változást bejegyezték-e vagy sem. Az ingatlan vagyonátruházási illeték öröklés vagy ajándékozás esetén az öröklési vagy ajándékozási illetéken felül jár.

(4) A nem természetes személyek tulajdonában levő ingatlan és ingó dolgok, vagyonjogok és értékek az öröklési és ezzel kapcsolatos ingatlan vagyonátruházási illeték pótlására szolgáló illetékegyenérték alá esnek.

2. § Ingatlanok, ingók, jogok.

(1) A vagyonátruházási illetékek szempontjából ingatlannak kell tekinteni minden olyan dolgot, amely az általános polgári törvények szerint ingatlannak minősül. Ipar űzésére állandóan berendezett épületeknél az ingatlannal egyenlő elbánás alá esnek az ipar űzésére rendelt gépek és szerelvények.

(2) Az ingatlanra vonatkozó haszonélvezeti vagy használati szolgalom - ideértve a lakásjogot is - az illetékkötelezettség szempontjából az ingatlanokkal egyenlő elbánás alá esik.

(3) Ami az előző bekezdések szerint ingatlannak nem minősül, az illetékkötelezettség szempontjából ingóságnak tekintendő. A pénzértékkel bíró jogok, valamint a követelések rendesen szintén az ingókra megállapított szabályok alá esnek. Az ingatlanokhoz kapcsolt jogok, jogosítványok és kiváltságok, ha az ingatlannal együtt ruházzák át azokat, - még ha külön szerződéseket állítanak is ki róluk, - az illeték szempontjából az ingatlanokkal egyenlő elbánás alá esnek.

3. § A vagyonátruházási illetékek kiszabásának alapja.

(1) A vagyonátruházási illetékeket az átszállott vagy átruházott vagyon értékének a törvényes pénzértékben kiszámított összege után kell kiszabni.

(2) Az idegen államok pénznemeiben megállapított értékeket a törvényes pénzértékre kell átszámítani. Az átszámítási kulcsokat időről-időre a pénzügyminiszter állapítja meg és teszi közzé.

(3) Az illetékeket 200-zal maradvány nélkül osztható számra kikerekített értékösszegek után kell kiszabni. A kikerekítésnél a 100-nál kisebb maradványösszeg figyelmen kívül marad, az ezen felül lévő összeg pedig teljes 200 K-nak vétetik. Ez a szabály nem alkalmazható, ha az illeték alapjául szolgáló összeg a 200 K-t meg nem haladja. Ilyen esetekben az értékalapot 20 K-ra kell kikerekíteni oly módon, hogy a 10-nél kisebb maradvány figyelmen kívül marad, az ezen felül levő összeget pedig teljes 20 K-nak kell számítani.

4. § Okirati illetékek.

(1) A vagyonátruházási jogügyletekről kiállított okiratok az ebben a törvényben szabályozott vagyonátruházási illetékeken kívül okirati illeték alá is esnek.

(2) Az okirati illeték az öröklési és ajándékozási illeték alá eső vagyonátruházásokról kiállított okiratok első íve után - ideértve a végrendeletet is - 5 K, s az okirat minden további íve után 2 K. Egyéb vagyonátruházásról kiállított okirat minden íve után 2 K okirati illetéket kell leróni.

(3) Ívenként 2 K okirati illeték alá esnek az ingatlan-árverésről készült jegyzőkönyvek is. Az első ív illetékét annyiszor kell leróni, ahány vevő szerezte meg az árverésre bocsátott ingatlanokat.

(4) Az okirati illetéket bélyegjegyekkel az okirat kiállításakor kell leróni és az okirat szövegének egy-egy sorával át kell írni.

5. § A törvény viszonya a magán- és a kereskedelmi jog szabályaihoz.

Ennek a törvénynek a magán- és a kereskedelmi jogot érintő rendelkezései csak ennek a törvénynek alkalmazása szempontjából irányadók.

II. CÍM

Mentességek

6. § Mentességek az öröklési és ajándékozási illetékek alól.

Az öröklési és ajándékozási illeték alól mentesek:

1. A király és a királyné a rájuk szállott ingó örökségek után; úgyszintén a királynak és a királyi család más tagjának hagyatékából származó ingó hagyaték, amennyiben az a királyi család más tagjára száll át.

2. A magyar szent koronát illető szállományok, nemkülönben az államkincstárra hagyott örökségek, hagyományok és ajándékok.

3. Az olyan közintézetekre és közalapokra szállott örökségek, hagyományok és ajándékok, amely intézetek és alapok esetleges hiányait az államkincstárból kell fedezni.

4. Viszonosság esetében az idegen államok igazolt diplomáciai képviselői és az általuk kizárólag hivatalos célokra alkalmazott hivatalnokok és szolgák, valamint a megnevezettekkel közös háztartásban élő családtagok ingó hagyatéka, amennyiben a megnevezettek nem magyar állampolgárok; végül azoknak a személyeknek ingó hagyatéka, akiknek a nemzetközi jogelvek vagy nemzetközi egyezmények alapján illetékmentességhez van igényük.

5. A hazai tudományos, közoktatási és közjótékonysági célokra rendelt hagyományok, ajándékok és alapítványok.

6. Azok a hagyatékok, amelyeknek értéke a tartozások levonása nélkül 1000 K-t meg nem halad, abban az esetben, ha az örökhagyó lemenőire vagy házastársára szállnak.

7. § Kedvezmények a hősi halált halt katonák hagyatékaira.

(1) Azoknak a személyeknek hagyatékára nézve, akik az ország érdekében viselt háborúban résztvettek, és haláluk a háborúval okozati összefüggésben van, az alábbi feltételek mellett kedvezményes elbánásnak van helye.

(2) A kedvezmények alkalmazásának helye van, ha:

1. az örökhagyó magyar állampolgár volt,

2. a háborúban esett el, vagy

3. a háborúban szenvedett sebesülés (sérülés) vagy a hadi szolgálat folyamán saját hibáján kívül szerzett betegség közvetetlen következményei folytán halt meg, végül

4. mint a háborúban eltűnt egyén, holtnak nyilváníttatott.

(3) Az előző bekezdés alá eső örökhagyónak hagyatéka után a 88. § 1. pontjában felsorolt örökösei:

a) illetékmentesek, ha a hagyaték tiszta értéke 20,000 K-nál nem több;

b) az ebben a törvényben megszabott öröklési és ingatlan vagyonátruházási illeték negyedrészét fizetik akkor, ha a hagyaték tiszta értéke 20,000 K-nál több, de 50,000 K-t nem halad meg,

c) végül az ebben a törvényben megszabott öröklési és ingatlan vagyonátruházási illeték felét fizetik, ha a hagyaték tiszta értéke 50,000 K-nál több, de 100,000 K-t nem halad meg.

(4) A mentességre vagy illeték mérséklésére igényt adó körülményeket annak kell igazolnia, aki a kedvezményre igényt tart. Az eljárást a pénzügyminiszter rendelettel szabályozza.

(5) A kedvezményeknek nincs helye, ha az örökhagyó, bár a háborúban szenvedett sebesülés (sérülés) vagy a hadi szolgálat folyamán szerzett betegség közvetlen következményei folytán, de a háború befejezésétől számított két év eltelte után halt meg. Azt a napot, amelytől ezt a határidőt számítani kell, a pénzügyminiszter hirdetmény útján fogja közzétenni.

(6) A hadifogságban elhúnytakat a háborúban elesettekkel egyenlő elbánásban kell részesíteni. A hadifogságban szenvedett sebesülést (sérülést), vagy az ott szerzett betegséget a hadiszolgálat folyamán szerzett sebesülésnek (sérülésnek) vagy betegségnek kell tekinteni. Az ilyen személyeknél az előző bekezdésben említett egy évet az ország területére érkezés napjától kell számítani.

(7) Viszonosság esetében az ebben a szakaszban megállapított kedvezmények olyan személyek hagyatékaira is alkalmazhatók, akik nem magyar állampolgárok ugyan, de akik vagy a magyar hadseregben, vagy a háborúban a magyar állammal szövetséges viszonyban lévő állam hadseregéhez tartozva, az előző bekezdésekben említett katonai személyekéhez lényegben azonos alkalmazásban a háborúban résztvettek, és a kedvezmények egyéb feltételei is fennállanak. Az illetékkedvezmények mértéke szempontjából ilyen esetekben az örökhagyónak nemcsak az ebben a törvényben megszabott illetékek alá eső, hanem összes, tehát a külföldön lévő vagyona is számításba veendő.

(8) Azt, hogy mely hadjáratot kell az ország érdekében viselt háborúnak tekinteni, továbbá, hogy az első bekezdés szerint kedvezményes elbánás alá eső örökhagyónak kit kell tekinteni, a minisztérium állapítja meg.

8. § Mentességek az ingatlan vagyonátruházási illeték alól.

1. Azok, akik az öröklési és ajándékozási illeték alól mentesek, az ezekkel kapcsolatos ingatlan vagyonátruházási illeték alól is mentesek.

2. Az államkincstár és az annak nevében eljáró hatóságok, közhivatalok és közintézetek, valamint az olyan közintézetek és közalapok, amelyeknek hiányait az államkincstárból kell fedezni, a viszterhes ingatlan vagyonátruházások után járó ingatlan vagyonátruházási illeték alól mentesek. Ez a mentesség azonban az említett hatóságokkal, közhivatalokkal, közintézetekkel és alapokkal szerződő másik félre nem terjed ki s így ez a másik fél - amennyiben a törvény rendelkezései szerint az illetékért egyetemleges felelősséggel tartozik, - a teljes vagyonátruházási illetéket köteles megfizetni.

3. Ingatlanoknak vagy ingatlanokra vonatkozó vételi jogoknak átruházására vonatkozó azok után a jogügyletek után, amelyeket a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége vagy az 1898. évi XXIII. törvénycikk alapján alakult Országos Központi Hitelszövetkezet, nemkülönben ezek közvetítésével vagy az általuk létesített jogügyletekkel kapcsolatban az államkincstár akár mint eladó, akár mint vevő köt, vagyonátruházási vagy más illeték nem jár.

4. Mindazok a mentességek, amelyeket külön törvények egyes jogi vagy természetes személyekre vagy egyes vagyonátruházásokra megállapítottak, e törvény életbelépte napjától kezdve megszűnnek, és - újabb törvényes rendelkezés nélkül - más, mint ebben a törvényben megadott mentességnek vagy kedvezményes illetékkulcsok alkalmazásának helye a vagyonátruházásoknál nincs.

III. CÍM

A törvény területi hatálya

9. § Ingatlan vagyon.

(1) A magyar állam területén fekvő ingatlan vagyon átszállása vagy átruházása - amennyiben a törvény kivételt nem tesz - mindig illeték alá esik, tekintet nélkül arra, vajjon az örökhagyó, az örökös vagy hagyományos, illetve a szerződő felek magyar állampolgárok voltak-e vagy sem és hogy az örökhagyó belföldön vagy külföldön halt-e meg s a szerződést belföldön vagy külföldön kötötték-e meg.

(2) A magyar állam területén kívül fekvő ingatlan vagyon átszállása vagy átruházása ellenben illeték alá egyáltalán nem vonható.

10. § Ingó vagyon.

Az ingó vagyonra nézve az öröklési illeték szempontjából a következő szabályok érvényesek:

1. Ha az örökhagyó halálakor magyar állampolgár volt, összes, bárhol található ingó vagyona illeték alá esik. A külföldön levő ingó vagyon után az illető államban igazoltan fizetett öröklési adót azonban a terhek közé kell számítani.

Az olyan ingó vagyon, amely után a konzuli illeték-tarifa 10. tételében megszabott százalékos illetéket kellett fizetni, öröklési illeték alá nem esik.

2. Ha az örökhagyó halálakor nem volt magyar állampolgár, ingó vagyona közül csak a belföldön lévő esik öröklési illeték alá. Azt az öröklési adót, amelyet az ebben a pontban említett vagyon után abban az államban kellett fizetni, amelynek az örökhagyó polgára volt, a terhek közé kell számítani.

A pénzügyminiszternek joga van egyes esetekben az öröklési illetéket részben vagy egészben elengedni, ha olyan személyeknek, akik csupán átutazóban, ideiglenesen tartózkodtak a belföldön, pusztán átmenetileg a belföldön lévő ingóságairól van szó.

3. Belföldön lévő ingóságoknak kell tekinteni különösen a magyar államban engedélyezett kiváltságokat, szabadalmakat és jogokat, a belföldi ingatlanokon bekebelezéssel biztosított követeléseket, a belföldön folytatott vállalatokból való részesedéseket, amennyiben ez a részesedés nem a következő bekezdésben megnevezett értékpapirok valamelyikének a birtokához fűződik.

Érc- és papirpénzre, bankjegyekre és hasonló értékpapirokra, bányarészekre (kuxák), továbbá rendeletre szóló papírokra (váltók, utalványok stb.) a megőrzés helye, ingatlanokon nem biztosított követelésekre az adós lakóhelye az irányadó.

11. § Kölcsönösség és visszatorlás.

(1) Ha az örökösök igazolják, hogy abban az államban, amelynek az örökhagyó polgára volt, magyar állampolgárok ott lévő ingó hagyatéka után hasonló öröklési adót vagy illetéket nem kell fizetni, az ingó vagyon itt sem vonható illeték alá.

(2) Az ismételt illetékezés elkerülése, a kölcsönösség megóvása és a visszatorlás gyakorlása céljából a pénzügyminiszter a külföldi állampolgárok után maradt hagyatékok illetékezésére nézve rendelettel eltérően is intézkedhet. Különösen joga van a pénzügyminiszternek arra, hogy a magyar állam területétől elszakított területeken élő magyar állampolgároknak és volt magyar állampolgároknak a jelen törvény hatálya alá eső területeken maradt ingó vagyonára - valamint a jelen törvény hatálya alá eső területeken élő magyar állampolgároknak az elszakított területeken lévő ingó vagyonára - nézve rendelettel vagy egyezményekkel az általános szabályoktól eltérően rendelkezhessen s ezekben az esetekben az ingó vagyonra nézve teljes illetékmentességet is biztosíthasson.

(3) Amennyiben ilyen rendelkezések alapján a hagyatékhoz tartozó valamely vagyon az öröklési illeték alól felmentetnék, az illeték kulcsának megállapítása szempontjából az ilyen vagyon értékét is számba kell venni.

12. § Külföldiek szerződései és külföldön kötött szerződések.

(1) A belföldön kötött vagyonátruházási szerződések illetékkötelezettségére nézve mellékes az a körülmény, hogy a szerződő felek magyar állampolgárok vagy külföldiek.

(2) A külföldön kiállított okirat alapján létrejött vagyonátruházás után - tekintet nélkül arra, hogy a résztvevők magyar állampolgárok vagy külföldiek, - amennyiben a vagyonátruházás csak okirat kiállítása esetén esnék illeték alá, - vagyonátruházási illetéket csak akkor lehet követelni, ha az okirat jogi hatálya a belföldre is kiterjed.

(3) Az okirat jogi hatályának a belföldre való kiterjedése alatt kell különösen érteni, ha az ajándékozott vagy átruházott dolgot a belföldön adják át, vagy ha az okirat alapján a belföldön más jogcselekmény történik, vagy ha az okiratot, annak másolatát vagy fordítását belföldön az abban foglalt jogügylettel kapcsolatban hivatalos célra használják, vagy bármely belföldi bíróság vagy hatóság előtt a benne foglalt vagyonátruházási ügylettel kapcsolatban be- vagy felmutatják.

IV. CÍM

Az illetékkötelezettség keletkezése és megszünése

13. § Az illetékkötelezettség keletkezése örökségeknél.

(1) A kincstárnak az öröklési illetékhez való joga az örökhagyó halála napján keletkezik.

(2) Utóörökösödésnél a kincstár joga az illetékre akkor keletkezik, amikor az utóörökösnek az örökséghez való joga megnyílik.

14. § Az illetékkötelezettség keletkezése ajándékoknál.

(1) A kincstárnak az ajándékozási illetékhez való joga megnyílik:

1. a belföldi ingatlanok ajándékozása után az ajándékozási jogügylet megkötésekor;

2. az örökségről való lemondás esetében a lemondás megtörténtekor;

3. alapítványoknál vagy azok megnagyobbításánál (gyarapításánál) azon a napon, amelyen az alapítvány felügyeletére hivatott hatóság előtt az alapítási nyilatkozatot megteszik vagy ha alapító okiratot állítanak ki, az okirat kiállítása napján;

4. a hitbizomány haláleseten kívül való átszállásánál annak a körülménynek bekövetkeztével, amely a hitbizományban való utódlást előidézte;

5. ingó dolog ajándékozásánál és pedig:

a) ha arról a belföldön állítottak ki okiratot, az okirat kiállítása napján;

b) ha a jogügyletről csak külföldön állítottak ki okiratot, azon a napon, amelyen az az esemény bekövetkezett, amely a 12. § szerint az illetékkötelezettséget megállapítja.

(2) Ha az ajándékozási jogügylet érvényessége hatósági jóváhagyástól vagy hozzájárulástól függ, a kincstárnak az illetékhez való joga a jóváhagyás vagy hozzájárulás napján nyílik meg.

15. § Az illetékkötelezettség keletkezése az ingatlan vagyonátruházási illetékekre nézve.

(1) A kincstárnak az ingatlan vagyonátruházási illetékhez való joga megnyílik:

1. ingatlanok ingyenes átszállásánál vagy átruházásánál akkor, amikor az öröklési vagy ajándékozási illetékhez való joga megnyílik;

2. ingatlanok visszterhes átruházásánál a jogügylet megkötése napján, ha pedig a jogügylet érvényessége hatósági jóváhagyástól vagy hozzájárulástól függ, a jóváhagyás vagy hozzájárulás napján.

(2) Ha a jogügyletről okiratot állítottak ki, az ellenkező bizonyításáig a szerződés megkötésének napja gyanánt az okirat kelte napját kell tekinteni.

(3) Az illetékkötelezettség keletkezésére az a körülmény, hogy a visszterhes ingatlan vagyonátruházási jogügylet felfüggesztő vagy bontó feltételhez vagy időhatárhoz van kötve, befolyással nincsen.

16. § Az illetékkötelezettség keletkezése a haszonélvezettel terhelt vagyon öröklése és ajándékozása esetén.

(1) Ha az örökös vagy hagyományos a hagyatéki vagyon állagát harmadik személy haszonélvezetével terhelve örökli, a kincstárnak az illeték kiszabásához való joga a 13. §-ban meghatározott időben nyílik ugyan meg, az illetéket azonban csak a haszonélvezet megszüntekor kell megfizetni. Addig is azonban úgy a haszonélvező, mint az állag örököse vagy hagyományosa tűrni tartozik, hogy az illeték a hagyaték tárgyain megfelelően biztosíttassék.

(2) A haszonélvezet megszűnése előtt önként befizetett illeték visszatérítésének helye nincs.

(3) Ugyanezt a szabályt kell megfelelően alkalmazni a haszonélvezettel terhelt ajándékozásokra is.

17. § Az illetékkötelezettség keletkezése a feltételes és elhalasztott szerzéseknél.

(1) Ennek a törvénynek a 79. és 90. §-aiban felsorolt esetekben a második átszállás után járó illeték, valamint általában a felfüggesztő feltételtől függő vagyonátruházásoktól járó illetékek kiszabásához való joga a kincstárnak a 13-15. §-okban meghatározott időben nyílik meg, de az illetéket csak a feltétel bekövetkezésekor kell megfizetni. Addig azonban az érdekelt felek tűrni tartoznak, hogy az illeték az átszállott vagy átruházott vagyontárgyakon megfelelően biztosíttassék. A haszonélvezet megszűnése előtt önként befizetett illeték visszatérítésének helye nincs.

(2) Akaratnyilvánítás, vagy más oly körülmény, mely által a vagyon átszállása már a feltétel vagy a határidő bekövetkezte előtt foganatba megy, vagy a szerző az átruházott vagyon értékének más úton birtokába jut, a feltétel vagy a határidő bekövetkezésével egyenlő hatállyal bír.

18. § A kiszabás elévülése.

(1) A vagyonátruházási illeték kiszabásához való jog elévül öt év alatt attól a naptól számítva, amelyen a hagyatékot, ajándékozást vagy egyéb vagyonátruházási jogügyletet illetékkiszabás végett a bejelentésre kötelezett fél, a bíróság vagy a jóváhagyó hatóság bejelentette, vagy amely napon hivatalos lelet vagy feljelentés alapján vagy más módon a pénzügyi hatóság tudomására jutott, hogy a bélyegben lerovandó illetéket leróni elmulasztották. Ugyanez a szabály áll az olyan vagyontárgyak után járó öröklési illetékre is, amelyekről az örökösök csak a hagyaték átadása után szereztek tudomást.

(2) Ha a fizetésre kötelezett fél vagy jogelődje a bejelentésre vagy az illeték bélyegjegyekkel való lerovására kötelezve nem volt, a kiszabáshoz való jog a bejelentés elmulasztása esetén is elévül 10 év alatt attól a naptól számítva, amelyen a kincstárnak az illetékhez való joga a 13-15. §-ok szerint megnyílott, ha pedig e bíróság a hagyaték tárgyalását rendelte el, attól a naptól számítva, amelyen a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedett.

(3) A felfüggesztő vagy kezdő határidőhöz kötött örökségeknél és hagyományoknál, valamint jogügyleteknél a kiszabási jog elévülése a feltétel teljesülése vagy a határidő bekövetkezése napján kezdődik.

(4) Adócsalás esetében az illeték kiszabása attól a naptól számított öt év alatt évül el, amelyen a pénzügyi hatóság az eltitkolásról tudomást szerzett, az elévülés ideje azonban ez esetben sem lehet rövidebb az előző bekezdések értelmében beálló elévülés idejénél.

(5) A jelen törvény rendelkezéseinek megsértése miatt a büntethetőség öt év alatt évül el attól a naptól számítva, amelyen a fél a büntetendő cselekményt vagy mulasztást elkövette.

(6) Az elévülés szempontjából közömbös, hogy a fél egyetemlegesség vagy kezesség alapján köteles-e az illetéket fizetni.

(7) Az elévülés csak a rendes jogorvoslatok útján érvényesíthető. Az önként lerovott illeték visszafizetése elévülés címén nem követelhető.

(8) A büntethetőség elévülését hívatalból kell vizsgálni.

19. § Pótilleték kiszabása.

(1) Ha az illetékkiszabási iratok felülvizsgálata alkalmával megállapíttatik, hogy az illetékek hibás kiszámítása, vagy a jelen törvény rendelkezéseinek helytelen alkalmazása következtében az államkincstár kárt szenvedett, a kiszabás helyesbítendő. A helyesbítésnek és a pótilleték kiszabásának azonban a 18. §-ban meghatározott elévülési időn belül is csak az első kiszabásról szóló fizetési meghagyásnak s ha ez ellen a fél jogorvoslattal élt, az erre hozott határozatnak kézbesítésétől számított két éven belül van helye. A 18. §-ban meghatározott elévülési idő eltelte után pótilleték kiszabásának sincs helye.

(2) Nincs helye továbbá pótilleték kiszabásának akkor sem, ha az alapilleték jogossága és helyessége tárgyában már a közigazgatási bíróság is ítélt. Az ítélet meghozatala előtt azonban a pótilleték kiszabásának nem akadálya az, hogy az alapkiszabás ellen a felek panasszal éltek.

(3) Ha a fél az elsőfokú kiszabás ellen jogorvoslattal élt s ennek elbírálása közben a pénzügyigazgatóság megállapította, hogy az illetéket a törvényesnél kisebb összegben szabták ki, az illetéket a jogorvoslatra hozott határozatával a fél terhére is helyesbítheti. A 18. §-ban megállapított határidő eltelte után azonban a helyesbítés ilyen módjának sincs helye.

20. § A behajtás elévülése.

(1) A kiszabott illeték elévül a fizetési meghagyás kézbesítésétől, birtokon belül való fellebbezés esetén a kiszabás jogerőre emelkedésétől, végül a haszonélvezet megszüntéig vagy a feltétel bekövetkeztéig nyilvántartott illetékeknél a haszonélvezet megszüntének vagy a feltétel bekövetkeztének bejelentésétől számított öt év alatt.

(2) Minden megkísérelt vagy befejezett végrehajtási cselekmény (intés, zálogolás, árverés kitűzése stb.) vagy telekkönyvi bekebelezés a még be nem következett elévülést félbeszakítja, illetőleg az elévülés időtartamát a kérdéses behajtási vagy biztosítási cselekmény megtörténte napjától számított további öt évvel meghosszabbítja.

(3) Hasonló módon félbeszakítja az elévülést a fizetési halasztás és részletfizetési engedély kérése, a halasztás, részletfizetés engedélyezése és részletfizetés teljesítése.

V. CÍM

Az illeték fizetésére kötelezettek

21. § Fizetésre közvetetlenül kötelezettek.

(1) Az öröklési, ajándékozási és ezekkel kapcsolatos ingatlan vagyonátruházási illeték fizetésére a szerző fél köteles.

(2) A viszterhes ingatlan vagyonátruházás illetékét elsősorban az tartozik megfizetni, aki azt a szerződésben magára vállalta, ily kikötés hiányában pedig a szerző, de valamennyi szerződő felet az egyetemleges fizetési kötelezettség terheli. Csereszerződéseknél a cserélő felek az egész illetékért szintén egyetemlegesen felelősek.

(3) Ha két vagy több személy közösen jut valamely dolog birtokába, az ettől a dologtól járó illetékért valamennyien egyetemlegesen felelősek, úgyszintén egyetemlegesen felelősek az egész illetékért valamely ingatlan volt közös tulajdonosai akkor, ha azt együttesen, egy jogügylettel ruházták át.

(4) A közjegyzői okiratba foglalt jogügylet után bélyegjegyekkel lerovandó illetéket elsősorban a közjegyző tartozik leróni, akinek azonban joga van a közreműködését megtagadni mindaddig, amíg a jogviszonyban részes felek neki az illeték lerovására szükséges bélyegjegyeket be nem szolgáltatják.

22. § Kezesség.

(1) A vagyonátruházási illetékért a 21. §-ban említett személyekkel együtt készfizető kezességgel tartoznak:

1. A 21. § szerint közvetlenül fizetésre kötelezettek jogutódai.

2. A hagyományok után járó illetékért az, aki a hagyományt kifizetni vagy kiszolgáltatni tartozik. Joga van azonban ennek a kiszolgáltatandó hagyományra eső illetéket visszatartani, hacsak őt az illeték fizetésére az örökhagyó nem kötelezte.

3. Az ajándékozási és ezzel kapcsolatos ingatlan vagyonátruházási illetékért az ajándékozó, ha az ajándékozott dolgot az illeték lefizetése előtt a megajándékozottnak átadta, vagy ha a pénzügyi hatóság által az illetékkiszabás céljából kívánt felvilágosításokat és bizonyítékokat be nem szolgáltatta.

4. A megajándékozott azért az illetékért, amelyet az ajándékozó által az ajándékozás alkalmával rárótt kötelezettség alapján harmadik személy részére teljesített és szintén ajándékozási illeték alá eső szolgáltatás után a harmadik személy terhére róttak ki; a kezességre kötelezettnek azonban joga van ilyenkor a szolgáltatások teljesítésekor ezt az illetéket levonni, hacsak az ajándékozó őt az illeték fizetésére is nem kötelezte.

5. Amennyiben az illetéket bélyegjegyekkel kellett volna leróni:

a) az, aki az illetékért kezes volna, ha azt kiszabás útján, készpénzben kellene fizetni;

b) aki a külföldön kiállított okiratot a belföldön a maga nevében vagy mint meghatalmazott hivatalosan használta;

c) akinek a kezében a külföldön kiállított okirat akkor volt, amikor az illetékkötelezettség a b) pont alatt említett esettől eltekintve beállott;

d) az az ügyvéd, akinek közbenjöttével az okiratot kiállították, amennyiben közbenjárása magából az okiratból megállapítható;

e) aki nem ügyvéd és akár jogosultan, akár jogosulatlanul az okiratot elkészíti vagy annak kiállításánál - bár csak szellemi munkával is - közreműködik.

6. Aki az illeték megrövidítésében tettes vagy részes volt, habár büntetés alá nem vonható is, azért az illetékért, amellyel az államkincstárt megrövidítették vagy megrövidíteni akarták.

7. Aki az őt terhelő bejelentést (44. §) elmulasztotta vagy nem kellő időben teljesítette, annak a vagyonátruházásnak illetékeért, amelyre a bejelentési kötelezettség vonatkozott.

8. Aki a nála őrzésben álló tárgyak kiadása vagy az örökösökkel szemben fennálló és a haláleset folytán teljesítendő tartozásainak kifizetése alkalmával a 65. §-ban foglalt szabályokat meg nem tartotta, az ezekre a vagyontárgyakra eső illetékekért, de csak akkor, ha a tárgyak kiszolgáltatása alkalmával az örökhagyó haláláról tudomással bírt vagy arról kellő gondossággal tudnia kellett s a kiszolgáltatást nem a bíróság meghagyására teljesítette.

(2) A kezes részére a fizetési meghagyást rendszerint csak akkor kell kiadni, ha az első sorban kötelezettektől az illetéket behajtani nem lehet, vagy ha ezeknek a fizetési meghagyást három éven belül kézbesíteni nem tudnák, végül ha ezek külföldön laknak s az illetéket három éven belül be nem fizették.

23. § Dologi kezesség.

(1) A vagyonátruházási illeték az átruházott tárgyakat az illetéknek ezekre eső részösszegei erejéig törvényes zálogjoggal terheli. Az ingó dolgok elidegenítése után azonban ezt a zálogjogot jóhiszeműen szerző harmadik személy ellen érvényesíteni nem lehet.

(2) Az ingatlan vagyon átruházása után járó öröklési, ajándékozási és ingatlan vagyonátruházási illetékek az átruházott ingatlant terhelik és két évig a telekkönyvi bejegyzés által biztosított magán jogcímből származó követeléseket telekkönyvi bejegyzés nélkül is feltétlenül megelőzik.

(3) Ez a két évi idő a hagyatéknak vagy jogügyletnek illetékkiszabás végett való bejelentésével, felfüggesztő feltételtől függő vagy kezdő időponthoz kötött szerzéseknél pedig a feltétel teljesültével, illetve az időpont bekövetkeztével veszi kezdetét és érvényesíthető ez az elsőség akkor, ha a két évi határidő a jogerőre emelkedett árverés határnapjáig még le nem járt.

(4) Ha a vagyonátruházási illetéket az átruházott ingatlanra a két évi határidőn belül beadott szabályszerű kérvény alapján telekkönyvi bejegyzéssel is biztosították, az illetékkövetelésnek törvényes elsősége a harmadik bekezdésben említett időponttól számított öt évig áll fenn, azontúl pedig csak a bejegyzés rangsorában nyerhet kielégítést.

(5) A két évi határidő eltelte után a telekkönyvi bejegyzés csak a bejegyzés rangsorában való kielégítést biztosít, de a két évi határidő eltelte után a telekkönyvi bejegyzés csak akkor rendelhető el, ha időközben harmadik személy az ingatlanra jóhiszeműen tulajdonjogot nem szerzett.

(6) Az e törvény alapján kiszabott bírságokra a törvényes elsőség nem terjed ki, s azok csak a bejegyzés rangsorában nyerhetnek kielégítést.

(7) Árverési vételár felosztásoknál a fentebb szabályozott törvényes elsőség, - amennyiben annak feltételei fennforognak, - a pénzügyi hatóság választása szerint csak egy illetékre vehető igénybe; a többi törvényes elsőséget élvező illeték pedig a pénzügyi hatóság választása szerint vagy az illeték telekkönyvi bejegyzésének, vagy pedig az illeték alapjául szolgáló vagyonátruházás telekkönyvi bejegyzésének rangsorában nyer kielégítést.

(8) A haszonélvezeti szolgalom megszerzése után kiszabott illeték csak a haszonélvezetet terheli és csak a haszonélvezeti szolgalomra való bekebelezés útján biztosítható és csupán a haszonélvezeti szolgalomra vezetett végrehajtás útján érvényesíthető.

VI. CÍM

Értékelési szabályok

24. § Az értékelés alapelve.

(1) Az illetékkiszabás alapjául, - amennyiben a törvényben eltérő rendelkezés nincs, - a vagyontárgyaknak az illetékkötelezettség beálltakor meglévő közönséges forgalmi értéke szolgál. Ezt az értéket az ingyenes vagyonátruházásoknál az illeték fizetésére kötelezett fél tartozik lelkiismeretesen bevallani.

(2) Visszterhes vagyonátruházásoknál érték gyanánt rendszerint az ellenszolgáltatás értékét kell tekinteni, amelyet szintén az illeték fizetésére köteles fél tartozik lelkiismeretesen és a valóságnak megfelelően bevallani. Ha azonban az ellenszolgáltatás értéke az átruházott vagyontárgy közönséges forgalmi értékének nem felel meg, az illeték alapjául a kinyomozandó valóságos értéket kell venni.

(3) Csupán az a körülmény, hogy a kinyomozott közönséges forgalmi érték a szerződésben kikötött ellenszolgáltatások értékét meghaladja, az értéktöbbletre nézve ingyenes vagyonátruházás védelmét jogosulttá nem teszi.

25. § Ingatlanok értékelése.

(1) Ingatlanok értékeül azoknak az illetékkötelezettség beálltakor meglévő közönséges forgalmi értékét kell venni.

(2) Ha ezt az értéket a felek a szerződésben fel nem tüntették, illetve be nem vallották vagy a feltüntetett, illetve bevallott érték az ingatlan valóságos forgalmi értékével arányban állónak nem mutatkozik, az illeték kiszabásának alapjául vehetők:

1. Az ingatlan utolsó átruházása alkalmával elért vételár a kikötött összes mellékszolgáltatások értékével együtt, amennyiben ez az átruházás legfellebb 5 évvel az illetékkötelezettség beállta előtt történt;

2. az a vételár az összes mellékszolgáltatások értékével együtt, amelyet az ingatlannak a szerzés után legfellebb egy éven belül történt átruházása alkalmával értek el, amennyiben a kiszabás idejében a kiszabást végző hivatalnak ily adat rendelkezésére áll;

3. az az érték, amelyet az illetékkötelezettség keletkezésének évében a vagyonadó kivetésénél jogerősen alapul vettek;

4. ha az 1-3. pontokban emlitett értékek rendelkezésre nem állanak, vagy rendelkezésre állanak ugyan, de nem megfelelők, a hatósági szakértői becslés útján megállapítandó becsérték;

5. ha a hagyatékot a bíróság meghagyásából közjegyző tárgyalta, a tárgyalás folyamán megállapított érték.

(3) Ha különböző becsértékek állanak rendelkezésre, ezek közül mindig a legnagyobbat kell az illetékkiszabásnál alapul venni, még akkor is, ha szakértői becslés történt. Ez alól a szabály alól csak akkor van kivételnek helye, ha a fél igazolja, hogy a magasabb érték megállapítása idejében az érték becslésénél olyan körülményeket is vettek figyelembe, amelyek az illetékkötelezettség keletkezésekor már fenn nem állottak.

(4) Mindaddig, amíg a pénzérték változásainak figyelemmel kísérése céljából az 1920. évi XXIII. törvénycikk 113. §-a értelmében alakított bizottság a pénzértéknek érezhetőbb és tartósabb emelkedését meg nem állapítja és erről a minisztériumnak az adókulcsok leszállítása céljából jelentést nem tesz, az öröklési illeték kiszabása szempontjából az ingatlanok közönséges forgalmi értéke helyett azok hozadéki értékét kell alapul venni. Ennek az időpontnak bekövetkezésével a megelőző bekezdések alkalmazását a pénzügyminiszter rendelheti el, azonban erről a törvényhozásnak egyidejűleg jelentést tartozik tenni. A hozadéki érték megállapítása szempontjából az öröklési illetéknél is a vagyonadóra vonatkozó 1916. évi XXXII. és 1920. évi XXIII. törvénycikk megfelelő szabályait kell alkalmazni.

26. § Szakértői becslés.

(1) Ha egyes esetekben a 25. § második bekezdésének 1-3. és 5. pontjában említett értékek a helyi forgalmi értékeknél szembetűnően csekélyebbek, valamint ha a hozadéki érték gyanánt bevallott összeg aggályos, jogosítva van a pénzügyigazgatóság (Budapesten a központi díj- és illetékkiszabási hivatal) az ingatlan értékének hatósági szakértői becslés útján való megállapítását követelni. Ilyen becslésnél az illetékköteles félnek jogában áll saját költségére ellenőrző szakértőt alkalmazni.

(2) A hatósági szakértői becslés kérését megelőzőleg a pénzügyigazgatóságnak (központi díj- és illetékkiszabási hivatalnak) az érték megállapítása céljából az illetékköteles féllel megegyezést kell megkísérelni.

(3) A becslés költségeit a kincstár viseli abban az esetben, ha a becslés által megállapított érték 2000 K-át meg nem halad, továbbá, ha a becslés által megállapított érték a 2000 K-t meghaladja ugyan, de a fél által bevallott értéket 10%-nál többel nem haladja meg. Minden más esetben a költséget az illetékkötelezett fél tartozik viselni. A költségeket a közadók módjára kell behajtani.

(4) Az ebben a szakaszban megszabott becslési eljárásra vonatkozó részletes utasítást és az alkalmazott becsüsök díjazását az igazságügyminiszterrel és a belügyminiszterrel egyetértve a pénzügyminiszter rendelettel szabályozza.

27. § Az ingatlanok legkisebb értéke.

(1) A 25., illetve 26. §-ban meghatározott becsértékek közül bármelyiket is csak akkor szabad az illeték kiszabásánál alapul venni, ha azok nem csekélyebbek az ebben a szakaszban meghatározott törvényszerű legkisebb értéknél.

(2) A törvényszerű legkisebb értékek a következők:

1. Földadó alá eső ingatlanoknál a kataszteri tiszta jövedelemnek 100-szoros összege.

Olyan földbirtoknál, amely valamely vízszabályozó vagy ármentesítő társulat kötelékébe tartozó község árterében fekszik, a tiszta jövedelemből a szabályszerű módon megállapított vízszabályozási járulék levonandó, ha csak ezt a költséget az 1881. évi XLIII. törvénycikk 7., 14. és 15. §-ai értelmében már a kataszteri tiszta jövedelem megállapításánál figyelembe nem vették.

2. Házbéradó alá eső ingatlanoknál a házbéradó alapjául szolgáló nyers bérjövedelemnek:

a) Budapesten a 16-szoros összege,

b) általános házbéradó alá eső helyeken a 15-szörös összege,

c) másutt a 12-szeres összege.

3. Házosztályadó alá eső ingatlanoknál a házosztályadó 100-szoros összege.

4. A részint földadó, részint házbéradó vagy házosztályadó, továbbá a részint házbéradó, részint házosztályadó alá eső ingatlanoknál az 1-3. pontok szerint kiszámítandó értékek együttes összege.

(3) Az ideiglenesen adómentes ingatlanok legkisebb értékének kiszámításánál az a jövedelem, illetőleg az a házosztályadó veendő alapul, amely jövedelem után a házbéradó kivetendő, illetve amely házosztályadó megállapítandó volna, ha az ideiglenes adómentesség esete fenn nem forogna.

(4) A törvényszerű legkisebb értéknek kiszámításánál az illetékkötelezettség keletkezését megelőző évi adó alapjául szolgáló jövedelmet (kataszteri tiszta jövedelem, nyers házbérjövedelem), illetve az azt megelőző évi házosztályadót kell alapul venni. Új épületeknél vagy toldaléképítkezéseknél, amikor a megelőző évben az adótárgy még nem volt meg s ezután az adót első ízben abban az évben vetették ki, amelyben az illetékkötelezettség keletkezett, a törvényszerű legkisebb érték megállapításánál az ez évi adó alapjául szolgáló házbérjövedelmet, illetve az ez évre kivetett házosztályadót kell alapul venni.

(5) Osztott tulajdonnál - ha t. i. az épület nem a telek tulajdonosáé, - az e szakaszban megállapított értéket a telek és épület együttes értékének kell tekinteni, amelynek a két alkotó rész között való megosztása egyezség vagy becslés útján határozandó meg.

28. § Időközi változások.

Abban az esetben, ha igazolva van, hogy a törvényszerű legkisebb érték kiszámításánál az alapul szolgáló házbérjövedelem vagy házosztályadó a megállapítás óta az illetékkötelezettség keletkezéséig terjedő idő alatt azért csökkent, mivel a házadó alá tartozó ingatlan, illetőleg annak egy része lebontás vagy elemi csapás folytán megszűnt, úgyszintén oly szőlőterületek átruházásánál, amelyek annyira elpusztultak, hogy míveltetésük teljesen megszűnt és parlagon hevernek és más mívelési ág szerint sem hasznosíthatók (1891. évi I. törvénycikk 8. §), az illeték alapjául szolgáló érték kiszámításánál a 27. §-ban foglalt rendelkezések nem alkalmazhatók s csak a 25. §-ban említett értékek közül a legnagyobb szolgálhat az illetékkiszabás alapjául.

29. § Több ingatlan együttes átruházása.

(1) Ha egy hagyatékból egy szerzőre több ingatlan száll át, vagy egy jogügylettel ugyanaz a szerző több ingatlant szerez, az együttesen átruházott ingatlanok értékét egyenként kell a 25-28. §-okban meghatározott módon megállapítani.

(2) Ilyen esetekben az összes együttesen átruházott ingatlanoknak a 25. § szerint megállapított összes értékét kell a 27. § szerint megállapított értékkel összehasonlítani abból a célból, hogy melyik érték vétessék az illeték kiszabásánál alapul.

(3) Olyan esetben azonban, amikor az együttesen átruházott ingatlanok közül valamelyiknek törvényszerű legkisebb értékét azért nem lehet megállapítani, mert az ingatlan állandóan adómentes, vagy a 28. §-ban említett eset állott be, az ilyen ingatlannak a 25. §-ban megszabott módon kiszámított értékét kell a többi ingatlanok törvényszerű legkisebb értékéhez hozzászámítani.

30. § Ingóságok értékelése.

(1) Ha a hagyaték vagy jogügylet tárgya, illetve a kikötött ellenszolgáltatás nem pénzösszeg, hanem egyéb megbecsülhető dolog, az illeték alapja ezeknek a dolgoknak az illetékkötelezettség keletkezésekor fennálló és pénzben kifejezett értéke.

(2) A hagyatékhoz vagy ajándékhoz tartozó ingó vagyont részletesen felsorolva, az illetékkötelezettség keletkezésekor meglévő értékkel kell bevallani. Ha az értékbevallás nyilvánvalóan nem felel meg a valóságnak, vagy ha aggályosnak látszik, a pénzügyigazgatóság (Budapesten a központi díj- és illetékkiszabási hivatal) jogosítva van az ingóságok értékének hatósági szakértői becslés útján való megállapítását követelni.

(3) A hatósági szakértői becslés módjára és a költségekre nézve a 26. § 2-4. bekezdésének rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

31. § Értékpapirok értékelése.

(1) Államadóssági kötvényeket és egyéb értékpapirokat abban az esetben, ha a budapesti árú- és értéktőzsdén jegyeztetnek, a budapesti tőzsde hivatalos árfolyamjegyzékében az illetékkötelezettség keletkezése napján jegyzett árfolyammal kell értékelni. Az olyan értékpapirokat, amelyeket a budapesti tőzsdén ugyan nem jegyeznek, de valamely más belföldi tőzsdén jegyeztek, ennek a tőzsdének hivatalos árfolyamjegyzékében feltüntetett árfolyam szerint kell értékelni.

(2) Ha az illetékkötelezettség keletkezése napján tőzsdei árfolyamjegyzés nem volt, az azt megelőző legközelebbi jegyzés az irányadó.

(3) Ha a tőzsde működésének felfüggesztése miatt árfolyamjegyzés 3 hónapnál hosszabb időn keresztül nem történt, az utolsó bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni.

(4) A pénzügyminiszternek joga van egyes külföldi értékpapirokra nézve, amelyeket egyik belföldi tőzsdén sem jegyeztek, akár általánosságban, akár esetről-esetre megengedni, hogy az általa megnevezendő külföldi tőzsde árjegyző lapján feltüntetett árfolyam vétessék az illeték alapjául.

(5) Ha az árfolyam gyanánt két érték van feltüntetve, az alacsonyabbat kell alapul venni, de hozzá kell számítani az árfolyamban nem foglalt folyó kamatokat és osztalékot is.

(6) Ha az értékpapiroknak a fent megjelölt módon való értékelése lehetetlen, a névértéket kell alapul venni. Olyan esetekben azonban, amikor valószínű, hogy a forgalmi érték ezt meghaladja, vagy ha az illetékkötelezett azt vitatja, hogy a forgalmi érték a névértéken alul van, a fél és a pénzügyi hatóság között létrejött egyezség útján vagy szakértők által megállapított érték vehető alapul. A forgalmi érték megállapíthatása céljából az értékpapirokat kibocsátó intézetek és vállalatok a pénzügyi hatóság vagy közjegyző megkeresésére tartoznak az általuk kibocsátott értékpapirok átlagos forgalmi értékére vonatkozólag felvilágosítást adni.

32. § Szolgáltatások értékelése.

(1) Abban az esetben, ha az illetékkiszabás szempontjából irányadó szolgáltatások értéke és terjedelme egyelőre még bizonytalan, vagy összegszerűen megállapítva nincs, azok értékét és terjedelmét a netalán létező adatok segélyével egyezség útján kell megállapítani.

(2) Ha a féllel méltányos egyezséget kötni nem lehet, az illetéket a meglévő adatok alapján megállapítható érték szerint kell a kiigazítási jog fenntartásával kiszabni. Ebben az esetben joga van a félnek a netalán feleslegesen fizetett illetéket visszakövetelni, valamint a pénzügyi hatóságnak pótilletéket kiszabni, ha a kiszabott illetéknél az utóbb igazolt érték után kevesebb vagy több illeték járt volna.

(3) A kiigazítási jog fenntartásával egyezséget is lehet kötni.

(4) A kiigazítási jog fenntartása esetén úgy a félnek a tartozatlanul fizetett illeték visszatérítéséhez, mint a kincstárnak a pótilleték kiszabásához való joga csak az ügylet lebonyolításától számított 5 év alatt évül el. Ugyanezen határidő alatt évül el az illeték kiszabásához való jog akkor is, ha a kiszabáshoz szükséges adatokat csak az ügylet teljes lebonyolítása után lehet megszerezni.

(5) Ha a szolgáltatás határozott összegben nincs ugyan megállapítva, de annak legnagyobb mértéke (maximuma) ki van fejezve, vagy ha kétrendbeli jog avagy kötelezettség között lehet választani, az illetéket az első esetben a legnagyobb érték, a másik esetben pedig a választástól függővé tett nagyobb pénzérték után kell kiszabni.

(6) Az illeték alapjául szolgáló több egyes szolgáltatást egyenként kell értékelni s az illetéket az egyes szolgáltatások pénzértékének összegétől kell kiszabni.

33. § Visszatérő szolgáltatások értékelése.

Életjáradékok, tartásdíjak és más visszatérő szolgáltatások értékelésére a következő szabályok az irányadók:

1. Az örökké tartó vagy olyan szolgáltatásokat, amelyeket bizonytalan időre alakult testület vagy intézet fennállásának tartama alatt kell teljesíteni, a szolgáltatás egy évi összegének 20-szorosával kell számítani.

2. Meghatározott időre kikötött szolgáltatásoknál a szolgáltatás egész tartamára eső szolgáltatások összegét kell értékül venni, amely azonban az évi szolgáltatás 20-szorosát meg nem haladhatja.

3. Bizonytalan időre terjedő szolgáltatásoknál az egy évi szolgáltatás 3-szoros összegét kell venni.

4. Ha az ismétlődő szolgáltatás valamely személy életének, házasságának vagy özvegységének idejére terjed, annak értékét az illető személy életkorához képest a következő módon kell megállapítani:

ha az illető személy életkora a szolgáltatás kezdetekor nem több, mint 25 év, az évi szolgáltatás 20-szorosa, ha pedig az illető személy életkora:

25-35 év, az évi szolgáltatás 16-szorosa,

35-45 év, az évi szolgáltatás 12-szerese,

45-55 év, az évi szolgáltatás 10-szerese,

55-65 év, az évi szolgáltatás 8-szorosa,

65-80 év, az évi szolgáltatás 6-szorosa,

80 évnél több, az évi szolgáltatás 4-szerese.

Ha a szolgáltatás élvezetére jogosult az ebben a pontban megállapított szorzókkal vélelmezett évek felénél rövidebb idő alatt meghal, az illetéket a szorzók felének alkalmazásával helyesbíteni kell. Amennyiben a szolgáltatás értékét más személy terhére kivetett illeték megállapításánál az értékalapból el kellett vonni, ezt az illetéket is megfelelően helyesbíteni kell. Az illeték helyesbítését a szolgáltatás élvezetére jogosult személy halálától számított egy éven belül ennek jogutódai kérhetik.

5. Ha a szolgáltatás tartama több személy életidejétől függ, akik a szolgáltatást együttesen élvezik és pedig oly módon, hogy a szolgáltatás a legelőször elhunyt személy halálával megszünik, az értékelésnél a legidősebb személy életkora az irányadó, ha pedig a szolgáltatás a legutóbb elhunyt személy haláláig tart, a kiszámítás a legfiatalabb személy életkora szerint történik. Ha a szolgáltatás időtartama a házasság idejére terjed, a kiszámításnál az idősebb házastárs életkora az irányadó.

6. Ha az életfogytig tartó szolgáltatás több személyt egymásután illet meg, amennyiben a szolgáltatást élvezők terhére kiszabandó illeték alapját kell megállapítani, mindegyiknek terhére a szolgáltatásnak a 4. pontban foglaltak szerint kiszámított többszörösét kell értékalapul venni, amennyiben pedig az ilyen szolgáltatás teherként vonandó le, az annak élvezetére jogosultak közül a legfiatalabbnak életkora szerint kiszámított többszörös vonandó le. Ha az egymásután következő személyek részére nem egyenlő összegű szolgáltatás teljesítendő, a teherként levonandó összeg nem lehet kevesebb, mint amennyit a legnagyobb összegű szolgáltatást élvező személy javára teljesített szolgáltatás megfelelő sokszorosa kitesz.

Amikor a szolgáltatás élvezetére sorrendben következő személy a szolgáltatás élvezetéhez tényleg hozzájut, az illetéknek az ebben az időpontban elért életkorához képest leendő helyesbítését az ettől az időponttól számított 90 napon belül kérheti.

7. Ha az ismétlődő szolgáltatás határozott időre és azonkívül további bizonytalan időre is kiköttetett, alapul a 2. és 3. pontok szerint kiszámított értékek összegét kell venni, azonban az így kiszámított érték sem haladhatja meg az évi szolgáltatás 20-szorosát.

8. Amennyiben a visszatérő szolgáltatások az egyes években különbözők, a többszörösek kiszámításánál az évi szolgáltatások átlagát kell alapul venni.

34. § A haszonélvezeti vagy használati szolgalom értékelése.

A haszonélvezeti vagy használati szolgalom egy évi értékéül, - ha ez határozott összegben adva nincs, - az azzal terhelt dolog értékének egyhuszad részét kell tekinteni. Ezeknek a jogoknak az illetékszabás céljából való értékelésére egyébként a 33. §-ban foglalt szabályokat kell alkalmazni.

VII. CÍM

Eljárási szabályok

35. § A hivatalok illetékessége a kiszabásra.

(1) A vagyonátruházási illetékek kiszabását az állampénztárak (Budapesten a központi díj- és illetékkiszabási hivatal) teljesítik.

(2) Az illeték kiszabására a következő hivatalok illetékesek:

I. Az öröklési illetékekre nézve:

Az öröklési illetéket az az állampénztár szabja ki, amelynek területén az örökhagyó rendes lakóhelye volt, ha pedig több lakóhelye is volt, vagy ha az ország területén rendes lakóhelye nem volt, amelynek területén az örökhagyó meghalt. Ha az ország területén kívül halt meg, az az állampénztár illetékes, amelynek területén a hagyatéki vagyon fekszik.

Ha a hagyatékot bíróság meghagyásából közjegyző tárgyalta, az illeték kiszabására az eljáró bíróság székhelyén lévő állampénztár illetékes.

Ha az illetékesség a fentiek alapján meg nem állapítható, az illetékes állampénztárt a pénzügyminiszter jelöli ki.

II. Az ajándékozási illetékre nézve:

1. Ha az ajándékozás tárgyai között ingatlan is van, az az állampénztár szabja ki az illetéket, amelynek területén az ingatlan fekszik, ha pedig a szerződésben több ingatlant ajándékoztak, amelyek több állampénztár területén feküsznek, az az állampénztár, amelynek területén az okiratban első helyen megnevezett ingatlan fekszik.

2. Csupán ingók iránt hatóságok vagy közjegyző előtt kötött vagy hatósági jóváhagyástól függő szerződés után az eljáró vagy jóváhagyó hatóság, illetőleg a közjegyző székhelyére nézve illetékes állampénztár szabja ki az illetéket.

3. Belföldön kiállított okiratba foglalt ajándékozás után az illetékességet a felek lakóhelye szabályozza; ha különböző helyen laknak, a legutóbb történt aláírás helye, a külföldön kiállított okiratokba foglalt ajándékozásoknál pedig annak a lakóhelye, aki az okiratot behozza vagy behozatja; s ha ennek a lakóhelye az ország határán kívül esik, az illetéket az az állampénztár szabja ki, amelynek területén az okiratot használták.

4. Okirat kiállítása nélkül létesített alapítvány után az illetéket az az állampénztár szabja ki, amelynek területén az alapítványra felügyelő hatóság székhelye van.

5. A bélyegjegyekkel lerovandó illeték lerovásának elmulasztása esetén felvett leletek alapján a fizetésre kötelezett fél lakóhelyére nézve illetékes állampénztár szabja ki az illetéket.

III. Az ingatlan vagyonátruházási illetékre nézve:

1. Az ingyenes vagyonátruházások után fizetendő ingatlan vagyonátruházási illetéknek kiszabására az az állampénztár illetékes, amelyik az öröklési vagy ajándékozási illetéket kiszabta.

2. A visszterhes ingatlan vagyonátruházások után járó illeték kiszabására az az állampénztár illetékes, amelynek területén az átruházott ingatlan fekszik. Ha a szerződés több állampénztár területén fekvő ingatlanra vonatkozik, az illetéket az az állampénztár szabja ki, amelynek területén az első helyen megnevezett ingatlan fekszik.

IV. Az érdekelt felek kérelmére vagy más okból a pénzügyminiszter az illeték kiszabásával más állampénztárt is megbízhat.

36. § A halálesetek bejelentése.

(1) A halálesetet felvevő hivatalos közeg (községi jegyző, körjegyző, városokban az erre rendelt városi tisztviselő) tartozik az örökösödési eljárásról szóló törvény rendelkezései szerint kiállított haláleset felvételi ívnek hivatalos másolatát a területére nézve illetékes állampénztárnak a járásbírósághoz küldendő példánnyal egy időben megküldeni.

(2) Az állampénztár a haláleset felvételi íveket a kezelési utasításban megállapított módon kezeli és nyilvántartja, s azok alapján a hagyatékok bejelentését ellenőrzi.

(3) A bíróság a kihirdetett végrendeletet hiteles másolatban akkor is tartozik kihirdetése után azonnal az állampénztárnak megküldeni, ha a hagyatéki tárgyalást nem is rendeli el.

37. § A hagyaték leltározása.

(1) A pénzügyi hatóságnak joga van a hagyaték leltározásához képviselőt küldeni.

(2) A leltározást teljesítő közeg ebből a célból a leltározás megkezdésének idejéről az állampénztárt is tartozik oly időben értesíteni, hogy ez a képviselő kiküldése iránt kellő időben gondoskodhassék.

(3) A pénzügyi hatóság képviselőjének kiküldésére vonatkozó közelebbi szabályokat a végrehajtási utasítás fogja tartalmazni.

(4) A leltározásnak a jelen törvény végrehajtási utasításával megállapítandó mintájú hagyatéki kimutatás felhasználásával kell történnie. A kimutatás minden rovatában határozottan kitüntetendő az is, ha az illető rovatban megjelölt vagyontárgy vagy öröklési illeték alá eső szolgáltatás nem volt. A kimutatást a leltározásnál jelen volt összes örökösökkel és hagyományosokkal alá kell iratni.

(5) A hagyaték tárgyalásával megbízott közjegyző a leltár megállapítása alkalmával köteles figyelmeztetni az örökösöket, hogy a hagyaték tárgyainak eltitkolása a jelen törvény 61. §-a szerint büntetendő adócsalás.

(6) Olyan esetekben, amikor a leltározást az 1894. évi XVI. törvénycikk 35. §-a szerint nem kell hivatalból elrendelni s az id. törvénycikk 36. §-ában erre jogosítottak sem kérték a leltározás elrendelését, a leltározást a pénzügyi hatóság kérelmére is el kell rendelni. Ezekben az esetekben a leltározáshoz a pénzügyi hatóság képviselőjét is meg kell hívni.

(7) Az ily módon elkészült leltárt, - amennyiben a hagyatéki eljárást sem hivatalból, sem kérelemre nem kell elrendelni, - a bíróság a megkereső pénzügyi hatóságnak haladéktalanul megküldi.

(8) A pénzügyi hatóság megkeresésére foganatosított leltározás költségeit az örökösök viselik, ha annak alapján olyan vagyont is leltároznak, amelyet az örökösök a leltározás megkezdése előtt be nem vallottak.

(9) A hagyatéki vagyon értékének megállapításánál a leltározó közegre az ebben a törvényben megállapított értékelési szabályok annyiban irányadók, hogy:

1. ingatlanok értékéül, ha az érdekeltek becslést nem kívántak, azoknak a 41. § szerint kiállított adóbizonyítvánnyal igazolt közönséges forgalmi értékét kell venni, ha pedig az így megállapított és az esetleg bevallott nagyobb érték is bármilyen okból aggályosnak látszik, a 25. § második bekezdésének 1-3. pontjaiban felsorolt és rendelkezésre álló értékek közül a legnagyobbat kell venni;

2. ingó dolgok értékeül, ha az érdekeltek becslést nem kívánnak, azoknak általuk bevallott értékét, vagy ha az aggályosnak látszik, a leltározó közeg által is elrendelhető becsléssel megállapított értékét kell venni;

3. az értékpapirokat a 31. § szerint kell értékelni.

38. § A bíróság által tárgyalt hagyatékok bejelentése.

(1) Ha a hagyatékot bíróság, illetve a bíróság megbízásából közjegyző tárgyalta, az illetékkiszabás végett való bejelentés a bíróság kötelessége. A bejelentés a hagyaték átadó végzés hiteles kiadványának megküldésével történik. Az átadó végzéshez csatolni kell a hagyatéki kimutatás (leltár) másolatát, az ingatlanok telekkönyvi kivonatait és az adóbizonyítványokat, továbbá a végrendelet, osztálylevél, illetőleg a tárgyalási jegyzőkönyv teljes hitelesített másolatát.

(2) A hagyaték átadó végzést a bíróság a jogerőre emelkedéstől számított 15 nap alatt köteles az illetékes állampénztárnak megküldeni.

(3) Az előző bekezdésekben foglalt szabályokat megfelelően alkalmazni kell az örökösödési bizonyítványokra, valamint a hitbizományoknak haláleset folytán való átszállásáról szóló bírósági határozatokra is.

39. § A bíróság által nem tárgyalt hagyatékok bejelentése.

(1) Az örökös, vagy ha többen vannak, valamennyien egyetemlegesen kötelesek a végrehajtási utasítással megállapított mintán kiállított hagyatéki kimutatást az örökhagyó halálától számított legkésőbb három hónap alatt az illetékes állampénztárnak beterjeszteni, ha a bíróság az örökösödési eljárásról szóló 1894. évi XVI. törvénycikk 2. § 1-3. pontjaiban felsorolt esetek hiányában az eljárást hivatalból megindítani nem tartozik, sem az idézett törvény 3. §-ában említettek az örökösödési eljárás megindítását az örökhagyó halálától számított három hónapon belül nem kérték, tekintet nélkül arra, hogy az örökösödési bizonyítványért folyamodtak-e.

(2) Ha az örökhagyó végrendeleti végrehajtót rendelt ki, a bejelentési kötelezettség első sorban ezt, ha pedig hagyatéki gondnok van, a gondnokot terheli.

(3) Ha a hagyatéki kimutatást az annak beterjesztésére kötelezett kiállítani nem tudná, a községi előljáróság (városi tanács) köteles a tollba mondott vallomás alapján a kimutatást kiállítani és ennek megtörténtét hivatalból igazolni. A kimutatást kiállító hivatalos közeg köteles a felet a hamis vallomás büntetőjogi következményeire figyelmeztetni, s egyáltalán oda hatni, hogy a fél az összes hagyatéki vagyont és a valóságos értékeket vallja be.

40. § Az élők között kötött vagyonátruházási jogügyletek bejelentése.

(1) Az ajándékozási és a visszterhes vagyonátruházási jogügyleteket az illetékes állampénztárnál a következők kötelesek bejelenteni:

1. Azokat, amelyek hatóságok vagy közjegyzők előtt, illetve azok közbenjárásával jöttek létre, vagy amelyek hatósági jóváhagyáshoz vagy hozzájáruláshoz vannak kötve, az eljáró vagy jóváhagyó hatóság, illetve a közjegyző.

2. Más esetekben maguk a szerződő felek és pedig úgy a kiállító, mint az elfogadó, illetve, ha az ajándékozásról vagy ingatlan átruházásról okiratot nem állítottak ki, úgy az ajándékozó, mint a megajándékozott, illetve az átruházó és a szerző.

3. Külföldön kiállított okiratot az, aki az okiratot akkor tartotta birtokában, amikor annak illetékkötelezettsége beállott.

(2) A bejelentési határidő az 1. és 2. pont esetében a kiállítástól, ha pedig okiratot nem állítottak ki, a szerződésnek élőszóval való megkötésétől számított 15 nap, a 3. pont esetében az irat behozatalától számított 15 nap. Abban az esetben azonban, ha a külföldön kiállított okiratot még a 15 napi határidőn belül használják fel oly módon, amely az illetékkötelezettséget megállapítja, a bejelentés még használat előtt kötelező.

(3) A hatósági jóváhagyástól vagy hozzájárulástól függő vagyonátruházást a jóváhagyástól vagy hozzájárulástól számított 15 nap alatt kell bejelenteni.

(4) A bejelentés az okirat illetékmentesen hitelesített vagy az állampénztár által hitelesítendő másolatának benyujtása által történik, ha pedig okiratot nem állítottak ki, vagy az okirat a bejelentésre kötelezettnek nincs a birtokában, az ügyletet szóval kell bejelenteni, amely esetben a bejelentést jegyzőkönyvbe kell foglalni és a bejelentés megtételéről a félnek hivatalos igazolványt adni.

(5) Az ingatlan átruházásáról kiállított okiratot a telekkönyvi hatóság útján is érvényesen be lehet jelenteni. Ilyen esetben a bejegyzési kérvényhez az okirat másolatát és az adóbizonyítványt az illeték kiszabása céljából külön kell mellékelni. Ebben az esetben a telekkönyvi hatóság a másolatot hitelesíti és a bejegyzést rendelő végzéssel együtt az illetékes állampénztárnak megküldi. Ha a fél másolatot nem csatolt és az eredeti okiratból nem tűnik ki, hogy azt illetékkiszabás végett bemutatták, a telekkönyvi hivatal az okirat másolatát a fél költségére hivatalból elkészítteti és a bejegyzési végzéssel együtt az állampénztárnak megküldi.

(6) Az ebben a szakaszban megszabott bejelentési kötelezettséggel szemben a szerződő felek eltérő megállapodását figyelembe venni nem lehet.

41. § Adóbizonyítvány.

(1) Ha a hagyatékhoz ingatlanok is tartoznak, a 37. és 39. §-okban említett hagyatéki kimutatáshoz az illeték fizetésére köteles fél adóbizonyítványt is tartozik csatolni.

(2) Az ingatlan vagyonátruházása tárgyában élők között kötött jogügyletek bejelentése alkalmával az adóbizonyítványt a bejelentésre kötelezett fél a bejelentéssel együtt tartozik benyujtani.

(3) Az adóbizonyítványt kis- és nagyközségekben a bíró és jegyző, rendezett tanácsú városokban a polgármester vagy a tanácsnokok egyike, a törvényhatósági joggal felruházott városokban az adótelekkönyv vezetésével megbízott hivatal főnöke, Budapesten pedig a kerületi előljáróságok adószámviteli osztályának vezetője köteles kiállítani. Az adóbizonyítványt az annak kiállítására kötelezett a fél kérésének előterjesztésétől számított legkésőbb három nap alatt tartozik kiállítani.

(4) Az előbbi bekezdésben felsoroltak az adóbizonyítványt az illeték kiszabására hivatott állampénztár megkeresésére szintén kötelesek három nap alatt kiállítani és megküldeni, vagy az esetleges akadályokat közölni és halasztást kérni.

(5) Az adóbizonyítványoknak a jelen törvény 27. §-ában meghatározott törvényszerű legkisebb érték megállapításához szükséges adatokat és ezen felül az ingatlanoknak a kiállító legjobb tudása szerinti közönséges forgalmi értékét kell tartalmaznia.

(6) Az illetékkiszabás céljából kiállított adóbizonyítvány illetékmentes és kiállításáért díjat szedni nem szabad.

42. § A terhek igazolása.

(1) Az adósságokat és egyéb terheket, amelyeknek levonását az illetékkötelezettek kérik, hitelt érdemlő módon bizonyítani kell, ellenkező esetben a levonásnak helye nincs.

(2) A levonási tételek fennállását, valamint azoknak a 86. §-ban felsorolt esetekben való megoszlását bizonyító okiratokat az illeték fizetésére kötelezett felek tartoznak beszolgáltatni.

(3) Ha a hagyaték átadása árvaszéki jóváhagyás mellett történt, az árvaszék által elfogadott levonási tételeket a jóváhagyás által is bizonyítottnak lehet elfogadni.

43. § Temetési költségek igazolása.

Az olyan levonási tételek, amelyek az örökhagyó utolsó betegségére és eltemettetésére, valamint az ő gondoskodása alá tartozó személyek olyan szükségleteire vonatkoznak, amelyekről okiratot nem szoktak kiállítani, ha a követelések 3 évnél nem régiebbek és az örökhagyó viszonyainak megfelelnek, a hitelező vagy vállalkozó számláival vagy nyugtáival is igazolhatók. Az örökhagyó vagyoni viszonyaival arányban álló temetési és kegyeleti költségek bizonyítás nélkül is elfogadhatók.

44. § Egyéb körülmények bejelentése.

Az előző szakaszokban megszabott bejelentéseken kívül be kell még jelenteni:

1. A hitbizomány birtoklásának nem haláleset folytán bekövetkezett átszállása alkalmával az átszállást előidéző körülményt annak beálltától számított 30 nap alatt. A bejelentésre a hitbizomány új birtokosa köteles.

2. Az utóörökösödés megnyiltát, az azt előidéző körülmény beálltától számított 30 nap alatt. A bejelentésre az utóörökös köteles.

3. A 16. § esetében a haszonélvezet megszüntét a megszűnéstől számított 30 nap alatt. A bejelentésre az állag örököse köteles, ha pedig az egyik haszonélvezet megszűnése után a másik haszonélvezetre jogosult lép a haszonélvezet gyakorlásába, az állag tulajdonosával együtt ez is.

4. A felfüggesztő vagy halasztó feltételnek, a kezdő vagy végső időpontnak bekövetkezését ettől az időponttól számított 30 nap alatt. A bejelentésre az köteles, aki a vagyont megszerzi és az is, akiről ez a vagyon ez alkalommal másra száll át.

5. A hagyaték átadása után netalán felfedezett újabb vagyontárgyakat előkerülésüktől számított 30 nap alatt. A bejelentésre az köteles, aki ezekre a vagyontárgyakra igényt tart.

6. A biztosító intézetek a biztosított halála esetére fizetendő biztosítási összegeket a pénzügyi hatóság felhívására a kitűzött időben bejelenteni kötelesek.

7. Pénz- és hitelintézetek, bankárok és általában az olyan intézetek és személyek, amelyek idegen vagyon megőrzésével és kezelésével hivatás- vagy üzletszerűen foglalkoznak, kötelesek az örökhagyónak mindazon vagyonáról, amely őrizetükben vagy kezelésükben van, az illetékes állampénztárnak jelentést tenni, attól az időponttól számított 30 nap alatt, amikor az örökhagyó haláláról tudomást szereztek.

8. Minden olyan részvénytársaság, amelynek névre szóló részvényei vannak, köteles az illetékes adóhivatalnak azonnal bejelenteni, ha az örökösök az örökhagyó nevére kiállított részvényeknek más személy nevére való átiratását kérik, amennyiben az illető részvénytársaság az előző részvénytulajdonos haláláról tudott vagy kellő gondossággal tudnia kellett.

9. A 6-8. pontokban megállapított bejelentési kötelezettségre vonatkozó közelebbi szabályokat a pénzügyminiszter rendelettel állapítja meg.

45. § Az illeték lerovása bélyegjegyekkel.

(1) Ha a hagyatékot bíróság megbízásából közjegyző tárgyalta és az csak ingóságokból áll, a kiszabható öröklési illeték pedig 100 K-t nem halad meg, az illetékeket bélyegjegyekkel kell leróni. Ha a lerovásra kötelezett fél a tárgyaláson jelen van, a közjegyző felhívására azonnal, a hagyatéki kimutatáson köteles a bélyeget leróni; ha nincs jelen, a bíróság végzéssel felhívja, hogy az illetéket 15 nap alatt rójja le. A fél által beszolgáltatandó bélyeget szintén a hagyatéki kimutatásra kell felragasztani és a bélyegeknél fel kell jegyezni, hogy azokat ki rótta le és a közjegyző vagy a bírósági kezelő köteles a lerótt bélyegeket felülbélyegezni.

(2) Ha a fél az illetéket lerótta, ezt a körülményt a bíróság a hagyaték átadó végzésben tanúsítja. Ha a lerovásra való felhívásnak a fél a kitűzött határidőben eleget nem tesz, a bíróság hivatalos leletet vesz fel és azt a kiszabásra illetékes állampénztárnak az átadó végzéssel együtt megküldi.

(3) Ha a hagyatékhoz bírói letétben lévő készpénz is tartozik, a bíróság az illetéket készpénzben is kiutalványozhatja az illeték kiszabására illetékes állampénztárnak.

(4) Ha az ajándékozás tárgyai csupán ingóságokból állanak és az illeték 100 K-t meg nem halad, ezt az illetéket bélyegjegyekkel kell leróni oly módon, hogy a bélyegjegyeket az okirat szövegének első sorával át kell írni.

(5) Ha az okiratot a jogügylet jóváhagyása vagy hozzájárulás végett valamely hatóságnak kell bemutatni, amennyiben az illetéket az előző bekezdésben meghatározott módon még le nem rótták, a bélyegjegyekkel lerovandó illetéket úgy kell leróni, hogy az illeték fizetésére kötelezett fél a szükséges bélyegjegyeket a hatóságnak beszolgáltatja és ez a bélyegjegyeket az okiratra felragasztani és a jóváhagyási vagy hozzájárulási záradékot a bélyegjegyeken átírni tartozik.

(6) Azokban az esetekben, amikor az illetéket bélyegjegyekkel kell leróni, a hatóságnak a jóváhagyást vagy hozzájárulást nem szabad megadnia addig, míg az illeték a harmadik bekezdés rendelkezései szerint le nem rovatott, vagy az annak fizetésére kötelezett fél a szükséges bélyegjegyeket be nem szolgáltatja.

(7) Ha az ajándékozási illeték 100 K-t meghalad, valamint az ingatlanok átruházásánál minden esetben, az illetéket kiszabás útján készpénzben kell megfizetni.

46. § A fizetési meghagyás.

(1) Ha a vagyonátruházási illetéket nem bélyegjegyekkel kell leróni, az állampénztár a fizetésre kötelezett fél részére fizetési meghagyást köteles kibocsátani. A fizetési meghagyásnak mindazokat az adatokat (s különösen azoknak a törvényszakaszoknak felsorolását) tartalmaznia kell, amelyek az illeték kiszabásánál irányadók voltak.

(2) Az egyetemlegesen fizetésre kötelezettek mindegyikének külön ki kell adni a fizetési meghagyást.

(3) Az olyan illetékekről szóló fizetési meghagyásoknak, amelyeket a kiigazítási jog fenntartásával szabtak ki, vagy amelyeket csak bizonyos feltétel vagy határidő bekövetkezte után kell megfizetni, tartalmazniok kell azt a figyelmeztetést, hogy a kiszabás a kiigazítási jog fenntartásával történt, illetve, hogy a fél a fizetési kötelezettséget megállapító feltétel bekövetkezését bejelenteni tartozik.

47. § A fizetési meghagyás kézbesítése.

(1) A fizetési meghagyást, valamint a vagyonátruházási illetékre vonatkozó minden határozatot a pénzügyminiszter által rendeleti úton kijelölendő közeg útján kell kézbesíteni.

(2) A pénzügyminiszter a kereskedelemügyi miniszterrel egyetértve elrendelheti, hogy a fizetési meghagyások bizonyos esetekben posta útján térti vevény mellett kézbesíttessenek.

(3) A fizetési meghagyást, valamint a vagyonátruházási illetékre vonatkozó minden határozatot a fizetésre kötelezett félnek, felnőtt, vele együtt lakó családtagjának, az üzletében, irodájában vagy vállalatában vagy háztartása körében nem szolga vagy cseléd minőségben alkalmazottaknak; jogi személyeknél, kiskorúaknál és gondnokság alatt állóknál a törvényes képviselőknek, végül ha a fél ügyvédet vall, vagy más meghatalmazottat jelent be, a meghatalmazottnak vagy a képviselő és a meghatalmazott itt felsorolt családtagjainak vagy alkalmazottainak kell és lehet kézbesíteni. Meghatalmazottnak csak az tekinthető, aki ezt a minőségét szabályszerű meghatalmazással igazolja.

(4) Ha a fizetési meghagyás vagy más határozat a félnek ismeretlen helyen tartózkodása vagy más ok miatt sem a kézbesítő közegek, sem a posta útján nem kézbesíthető, a pénzügyigazgatóság (Budapesten a központi díj- és illetékkiszabási hivatal) kivételesen ügygondnokot rendelhet ki. Ügygondnokul, - amennyiben a fizetésre kötelezettnek erre alkalmas hozzátartozója nincs, - csak ügyvéd vagy a községi közgyám rendelhető ki. Az ügygondnok kezéhez való kézbesítés ugyanolyan hatállyal bír, mintha a fizetési meghagyás vagy más határozat magának a fizetésre kötelezett félnek kézbesíttetett volna. Az ügygondnok költségei a felet terhelik, ha annak kirendelésére az ő magatartása adott okot, ellenkező esetben a költségeket a kincstár viseli.

48. § Fizetési határidő.

(1) A kiszabott illetéket és bírságot a fizetési meghagyás kézbesítése után 30 nap alatt kell megfizetni.

(2) Kivételnek van helye:

1. ha a fél a fizetési meghagyás ellen birtokon felül fellebbezett;

2. ha a fizetési kötelezettség a 16. és 17. §-ok szerint csak a haszonélvezet megszünte vagy a feltétel bekövetkezte után áll be.

(3) A birtokon belül való fellebbezés esetén a fizetési határidő a fellebbezésre hozott határozat kézbesítésétől számított 30 nap.

(4) A koridősbségi hitbizomány átszállása után kiszabott öröklési és ingatlan vagyonátruházási illetéket 10 egyenlő évi részletben kell megfizetni. Ez első évi részletet a fizetési meghagyás kézbesítésétől számított 30 nap alatt, a többit az örökség megnyiltának évfordulóin kell megfizetni. Ezeknek a határidőknek elmulasztása esetén késedelmi kamatot kell fizetni. Ha a hitbizomány birtoklása 10 év eltelte előtt megszünik, az öröklési és ingatlan vagyonátruházási illeték le nem járt részletét törölni kell.

49. § Az illeték befizetése.

(1) A kiszabott illetéket annál az állampénztárnál kell befizetni, amelyik a fizetési meghagyást kibocsátotta.

(2) A felek az illetékösszeget a fizetési meghagyás csatolása vagy a tájékoztató adatok közlése mellett postai úton is beküldhetik az állampénztárnak. Ezekben az esetekben az állampénztár a közadók kezeléséről szóló 1909. évi XI. törvénycikk 29. §-a szerint tartozik eljárni.

(3) A pénzügyminiszter a kereskedelemügyi miniszterrel egyetértve rendelettel intézkedhetik, hogy a fizetések a m. kir. postatakarékpénztár cheque- és clearing-forgalma útján is teljesíthetők legyenek.

(4) A 200 K-t meg nem haladó illetéktartozást olyan községben lakó felek, ahol állampénztár nincs, a községi előljáróság útján is leróhatják.

(5) A községi bíró, illetőleg pénztárnok vagy városi adóhivatal köteles az így lefizetett összegekről a félnek ideiglenes nyugtát kiállítani, ezekről a fizetésekről külön napi jegyzéket vezetni, abban az illetéktartozás ismertető adatait tételenként kitüntetni s a beszedett illetékeket az 1909:XI. törvénycikk 32. §-a rendelkezései szerint az állampénztárba beszállítani.

(6) Az ideiglenes nyugták a kincstárral szemben teljes bizonyító erővel bírnak.

(7) Az állampénztár a megtörtént befizetéseket a fél által megjelölt illetéktartozásra elkönyveli s erről a hivatalos elismervényt vagy a bemutatott eredeti fizetési meghagyásra vezeti, vagy külön nyugtát állít ki.

(8) Az előző bekezdések szerint a községek útján befizetett illetékekről tételenként külön nyugtát kell kiállítani s a befizetőnek a községi előljáróság útján megküldeni.

50. § Késedelmi kamatok.

(1) Az a fél, aki illetéktartozását a megállapított határidőben meg nem fizeti, a határidő utolsó napjától a befizetés napjáig 5% késedelmi kamatot fizet. A késedelmi kamatot a birtokon belül való fellebbezés esetén is a fizetési meghagyás kézbesítésétől számított 30-ik naptól kezdve kell fizetni.

(2) A részletfizetéseknél a befizetéseket első sorban a kamattartozás törlesztésére kell elszámolni.

(3) A koronán alul levő összegek a kamat felszámításánál figyelmen kívül maradnak.

(4) Bírságok után késedelmi kamat nem jár.

(5) Csődeljárás esetében késedelmi kamatot csak a csődnyitás napjáig lehet számítani.

(6) A meghatalmazó és a jogutód egyetemlegesen felelős a meghatalmazottja vagy jogelődje mulasztása miatt fizetendő késedelmi kamatokért.

(7) Az illeték fizetésére köteles felek egyetemleges fizetési kötelezettsége a késedelmi kamatokra nem terjed ki, s azt mindegyik fél csak attól a naptól kezdve tartozik fizetni, amelyen az ő fizetési kötelezettsége beállott.

51. § Késedelmi kamatok megtérítése.

Az illeték utólagos helyesbítése esetén a kincstár a beszedett késedelmi kamatoknak megfelelő részét is köteles megtéríteni, ha az illeték helyesbítése nem a befizetés után bekövetkezett körülmények folytán, hanem téves kiszabás miatt történt.

52. § Jogorvoslatok.

(1) A vagyonátruházási illetéket vagy bírságot megállapító fizetési meghagyás ellen a fél fellebbezéssel élhet a pénzügyigazgatósághoz.

(2) A fellebbezést a fizetési meghagyás kézbesítésétől számított 30 nap alatt birtokon belül, ezen túl további 60 nap alatt birtokon kívül lehet beadni.

(3) A 90 nap eltelte után beadott fellebbezést vissza kell utasítani.

(4) A fellebbezési határidő elmulasztása miatt a fél, illetőleg ha önrendelkezési joggal nem bír, törvényes képviselője igazolással élhet, ha a fellebbezést el nem háríthatott akadály miatt nem adhatta be a megszabott határidőben.

(5) A hitelt érdemlő módon indokolandó igazolási kérelmet ez esetben a fellebbezéssel együtt 15 nap alatt kell beadni attól a naptól számítva, amelyen a fellebbezés legkésőbben benyújtható lett volna, vagy ha az akadály csak később szünt meg, amelyen az megszünt.

(6) Ennek a határidőnek elmulasztása esetén további jogorvoslatnak helye nincs.

(7) Az igazolási kérelmet a pénzügyigazgatóság az ügy érdemének tárgyalása előtt bírálja el, s amennyiben az igazolást elfogadja, egyben az ügy érdemében is határoz. Ha a pénzügyigazgatóság az igazolást nem fogadja el, a fellebbezést visszautasítja.

53. § Jogorvoslatok a pénzügyigazgatóság határozatai ellen.

(1) A pénzügyigazgatóságnak az illeték helyessége és jogossága, továbbá a bírság jogossága és összegszerű helyessége tárgyában a fél fellebbezésére, valamint az illeték törlése vagy visszatérítése iránt a 67. § alapján beadott kérvényére hozott határozata ellen a magyar kir. közigazgatási bírósághoz intézendő panasznak van helye.

(2) A fellebbezést elkésés miatt visszautasító, valamint az igazolási kérelmet elutasító határozat ellen szintén a közigazgatási bírósághoz lehet panasszal élni.

(3) A panaszokra az 1896:XXVI. törvény rendelkezései az irányadók.

(4) A panasznak halasztó hatálya nincs. A pénzügyigazgatóság (Budapesten a központi díj- és illetékkiszabási hivatal) azonban a panasszal megtámadott illetékrész erejéig fizetési halasztást köteles adni, ha a fél ezt az összeget készpénzben vagy óvadékképes értékpapírban a magyar kir. postatakarékpénztárnál, az osztrák-magyar banknál, vagy a pénzügyi hatóság jóváhagyása mellett a fél által kijelölt belföldi pénzintézetnél letétbe helyezi s a letéti jegyet a pénzügyi hatóságnak rendelettel szabályozandó módon beszolgáltatja.

(5) A pénzügyigazgatóságnak olyan határozatai ellen, amelyek ellen bírói panasznak helye nincs, a pénzügyiminisztériumhoz lehet fellebbezéssel élni. A fellebbezés beadásának a megtámadott határozat kézbesítésétől számított 15 napon belül van helye.

(6) Az ebben a szakaszban megállapított eseten kívül annak a körülménynek megállapítása, hogy valamely vagyonátszállás vagy átruházás után jár-e és mily összegű illeték, bírói eljárás tárgya nem lehet.

54. § Az illetékek behajtása.

Az esedékessé vált illetéktartozások biztosítására és behajtására az 1909:XI. törvénycikk VI. fejezetének, illetve az 1912:LIII. törvénycikk 31-34. §-ainak rendelkezései az irányadók, azzal az eltéréssel, hogy azokat az illetékeket, amelyeket a fizetésre kötelezettek a fizetési meghagyás kézbesítésétől vagy a haszonélvezet megszüntétől, illetve a felfüggesztő feltétel bekövetkeztétől számított 30 nap alatt meg nem fizettek, az ettől a naptól számított 15 nap múlva az írásbeli intés mellőzésével végrehajtás (zálogolás, árverés) útján kell behajtani.

55. § Részletfizetési engedély.

Ha az illetéknek azonnal való befizetése vagy behajtása a fél vagyoni helyzetének megromlására vezetne, a pénzügyigazgatóság (Budapesten a központi díj- és illetékkiszabási hivatal) ennek a körülménynek igazolása esetén részletfizetést engedélyezhet, amely azonban az illeték esedékességétől számított 5 évnél hosszabb időre nem terjedhet. Hosszabb időre terjedő részletfizetést kivételes esetekben csak a pénzügyminiszterium engedélyezhet.

56. § Határidők.

(1) A határidők számításánál az a nap, amelyre a határidő kezdete esik, számításon kívül marad.

(2) A napok szerint megállapított határidő az utolsó nap elteltével jár le.

(3) A hetek, hónapok vagy évek szerint megállapított határidő lejár az utolsó hét, hónap vagy év azon napjának elteltével, amely megnevezése vagy száma szerint a határidő kezdőpontjának megfelel. Ha ez a nap az utolsó hónapból hiányzik, a határidő a hónap utolsó napján jár le.

(4) A törvényes határidő kezdetét és folyását a vasár- és ünnepnapok nem gátolják, ha azonban a határidő utolsó napja vasárnapra, Gergely naptár szerinti közönséges ünnepnapra vagy nemzeti ünnepnapra esik, a határidő utolsó napja a legközelebbi hétköznap.

(5) Azt a körülményt, hogy a határidőt betartották, kétség esetében az tartozik bizonyítani, aki a határidőt betartani köteles volt, vagy aki olyan igényt támaszt, amely a határidő betartásától függ. Ha a határidő kezdőpontja valamely hatósági határozat kézbesítésének a napja, az előbbi szabály nem alkalmazható.

(6) Fizetéseknél, valamint olyan esetekben, amikor a fél valamely kötelezettségének írásbeli úton tehet eleget, vagy valamely jogát írásbeli úton érvényesítheti, a fél a határidőt betartotta, ha a pénzt vagy írásbeli közleményt a határidő utolsó napján postára adta. A postára adás napját kétség esetén a fél tartozik bizonyítani.

VIII. CÍM

Büntető határozmányok

57. § Bírságok.

A törvény rendelkezéseinek megsértése esetében a következő büntetéseknek van helye:

1. A leróni elmulasztott illeték összegén felül bírság címén annak kétszeresét kell beszedni akkor, ha a fél a bélyegjegyekkel lerovandó illetéket nem rótta le. Szabálytalan lerovás esetén 50 K-ig terjedő bírság róható ki.

2. Bírság kiszabásának van helye akkor, ha a fél vagy a bejelentésre kötelezett közjegyző ennek a kötelezettségének a 39. és 40. §-okban meghatározott határidőn belül eleget nem tesz.

Az illeték egy negyedrészét kell bírság fejében kiszabni akkor, ha a bejelentés a határidő elteltétől számított 30 napon belül és az illeték felét akkor, ha a bejelentés ezen a 30 napon is túl, de a bejelentési határidő elteltétől számított 90 napon belül megtörtént. Az illeték összegével egyenlő bírságot kell kiszabni akkor, ha a fél vagy a közjegyző bejelentési kötelezettségének a határidő elteltétől számított 90 nap után tett vagy egyáltalán nem tett eleget, valamint akkor is, ha a 90 napon belül hozzá intézett felhívásra az abban kitűzött határidőt igazolatlanul mulasztja el.

Az illeték összegével egyenlő bírságot kell végül kiszabni akkor is, ha az olyan okiratot, amelyet a szerződő felek maguk kötelesek bemutatni, a bemutatási határidő után, de a bemutatás előtt használják fel hatóságoknál vagy bírságoknál.

3. Esetről-esetre 10-500 K-ig terjedhető birsággal sujthatók azok, akik az őket a 44. § szerint terhelő bejelentési kötelezettségüknek a kitűzött határidőben nem tesznek eleget, vagy a pénzügyi hatóságnak az értékbevallás vagy az adóbizonyítvány pótlása, továbbá az illeték kiszabásához szükséges adatok közlése iránt hozzájuk intézett felhívásának a megszabott határidőn belül igazolatlanul nem felelnek meg. Ismételt mulasztások esetén a bírságot ismételten és - az 500 K-ban megállapított határon belül - fokozott összegekben lehet kiszabni. A felhívásokban a feleket erre a következményre figyelmeztetni kell.

58. § Rendbírságok.

(1) Azokat a hatósági közegeket, akik a jelen törvény által reájuk rótt kötelezettségeiknek nem tesznek eleget, az állampénztár előterjesztése alapján a pénzügyigazgatóság (Budapesten a központi díj- és illetékkiszabási hivatal) 10-200 K-ig terjedhető rendbírságban marasztalhatja el. A rendbírság kiszabásáról az elmarasztaltat fizetési meghagyással kell értesíteni, amelyben a marasztalás okát pontosan meg kell jelölni.

(2) Rendbírság kiszabásának van helye különösen:

1. A halálesetet felvevő hivatalos közeg terhére, ha a halálesetfelvételi íveket az adóhivatalnak pontosan be nem küldi. (36. §)

2. A leltározással megbízott közeg terhére, ha a leltározásról az adóhivatalt kellő időben nem értesíti vagy leltárt nem az előírt hagyatéki kimutatás felhasználásával készíti el. (37. §)

3. A jóváhagyó vagy hozzájáruló hatóság eljáró tisztviselője terhére, ha a jóváhagyott vagyonátruházási ügyletet a kitűzött határidőben illetékkiszabás végett be nem mutatja (40. § 1. bek. 1. pont és 3. bek.), továbbá, ha a bélyegjegyekkel lerovandó illeték alá eső vagyonátruházási jogügyleteket az illeték lerovása előtt jóváhagyja. (45. § 5. bek.)

4. Az adóbizonyítvány kiállítására hivatott hatósági tisztviselő terhére, ha az adóbizonyítványt a megszabott határidőben ki nem állítja, vagy ha az adóbizonyítványba helytelen adatokat jegyez be. (41. §)

5. A fizetési meghagyások és más határozatok kézbesítésére hivatott hatósági tisztviselő terhére, ha a kézbesítés körül késedelmesen jár el, vagy az erre vonatkozó utasításokban rá rótt kötelességeknek egyébként nem tesz eleget. (47. §)

59. § A birságok mérséklése és elengedése.

(1) Az 57. § 1. és 2. pontjai alapján kiszabott bírságok felét hivatalból törölni kell, ha a fél a kiszabott illetéket és a törvény szerint jogosan megállapítható bírságnak felét a fizetési meghagyás kézbesítésétől számított 15 napon belül befizeti. Ennek a határidőnek bármely okból való elmulasztása esetén a bírság csak kivételes méltánylást érdemlő esetekben mérsékelhető, vagy engedhető el.

(2) A kiszabással megbízott hivatalok által az 57. § alapján kiszabott bírságokat a pénzügyigazgatóság (Budapesten a központi díj- és illetékkiszabási hivatal) kivételes méltánylást érdemlő esetekben azok jogerős megállapítása után is mérsékelheti, rendkívüli esetekben el is engedheti.

(3) A pénzügyigazgatóságnak (Budapesten a központi díj- és illetékkiszabási hivatalnak) a bírságok mérséklése vagy elengedése tárgyában hozott határozatai ellen a pénzügyminiszterhez van felfolyamodásnak helye, aki ebben a kérdésben végérvényesen határoz.

(4) Az 58. § alapján kiszabott rendbírságok mérséklése vagy elengedése iránt a pénzügyminiszterhez lehet folyamodni, aki ebben a kérdésben végérvényesen határoz.

(5) A bírságok jogossága tárgyában hozott pénzügyigazgatósági határozatok, valamint a rendbírságokat megállapító végzések ellen a közigazgatási bírósághoz van panasznak helye.

60. § A bírák fegyelmi felelőssége.

A bírák és bírósági hivatalnokok, akik a 38. és 65. §-okban rájuk rótt kötelezettségüknek akár szándékosan, akár gondatlanságból nem tesznek eleget, ezáltal fegyelmi vétséget követnek el és a bírósági tisztviselők fegyelmi felelősségét szabályozó törvények szerint büntetendők, de a pénzügyi hatóságok bírságot nem róhatnak terhükre.

61. § Adócsalás.

(1) Adócsalást követ el és az államkincstár megkárosítására irányuló vétségek és bűntettekről szóló törvény rendelkezése alá esik az,

1. aki az illetékköteles hagyatékhoz vagy ajándékhoz tartozó tárgyakat, amelyeknek bevallására kötelezve van, tudatosan eltitkol;

2. aki a törvény által elrendelt eljárás folyamán vagy a vagyonátruházásokról kiállított okiratban az illetékkötelezettségre, az illeték kulcsára vagy összegére nézve döntő körülményekről tudatosan helytelen vallomást vagy kijelentést tesz, vagy az ezekre a körülményekre nézve irányadó tényeket tudva, valótlanul adja elő;

3. aki a vagyonátruházási illeték mérséklésére vagy visszatérítésére irányuló igény megokolására tudatosan helytelen vagy hiányos vallomást vagy előterjesztést tesz és ezáltal az illeték teljes vagy részleges törlését, illetve visszatérítését nyeri el;

4. aki az örökhagyó vagyontárgyait, amelyek bíróságnál vagy a 65. §-ban megjelölt intézeteknél vagy személyeknél letétben vagy őrizetben voltak, vagy az örökhagyó halála folytán kifizetendő biztosítási összeget felveszi, habár tudta vagy a körülmények szerint tudnia kellett, hogy a felvételnek az idézett szakaszban megszabott feltételei nincsenek meg s különösen ha az így felvett értékeket a hagyatéki kimutatásban nem vallotta be.

(2) A szabadságvesztés büntetésén felül kiszabandó pénzbüntetés a megrövidített vagy megrövidíteni szándékozott illeték 5-10-szeres összege. A pénzbüntetés azonban a megrövidített illeték alapjául szolgáló vagyon értékét meg nem haladhatja.

62. § Kártérítési kötelezettség.

(1) Mindazok a hatósági közegek, akiknek mulasztása következtében a vagyonátruházási illeték kiszabása vagy behajtása elévülés vagy bármely más okból lehetetlenné válik, az elveszett illeték erejéig kártérítéssel tartoznak.

(2) A kártérítési kötelezettség 10 év alatt évül el attól a naptól számítva, amelyen a kincstárnak az illeték követeléséhez való joga keletkezett.

(3) A kártérítésben marasztaló határozatot a pénzügyigazgatóság (Budapesten a központi díj- és illetékkiszabási hivatal) hozza meg s az ellen a közigazgatási bírósághoz birtokon belül panasznak van helye.

IX. CÍM

Vegyes intézkedések

63. § Felfedező eskü.

(1) Ha a pénzügyi hatóság olyan adatok birtokába jut, amelyek alapos gyanut keltenek arra, hogy a vagyont helytelenül vagy nem teljesen mutatták ki, vagy azt elhallgatták és hogy a hagyatéki vagyon kimutatására kötelezett a kiszabási alap helytelenségéről vagy az elhallgatásról tudomással bír, a kihallgatandó lakóhelye alapján illetékes bíróságot megkeresheti, hogy a bevallásra kötelezettől a felfedező esküt vegye ki.

(2) Ezt a megkeresést legfeljebb két évvel a hagyaték átadása után, vagy ha a hagyatéki eljárást vagyon hiányában megszüntették, két évvel az erről szóló végzés meghozatala után, ha örökösödési bizonyítványt adtak ki, két évvel ennek kiadása után, végül abban az esetben, ha a hagyatékot a bíróság egyáltalán nem tárgyalta, két évvel a hagyatéki kimutatás beadása után, ha pedig hagyatéki kimutatást sem adtak be, az illeték kivetéséhez való jog elévülése előtt, azonban mindig csak a pénzügyminiszter előzetes engedélye alapján lehet beadni.

(3) A bíróság a megkeresés alapján a pénzügyi hatóság és a kihallgatandó fél megidézésével tárgyalást tűz ki.

(4) A megkeresésre hozott határozatában, ha a felfedező eskü kivételét elrendeli, a bíróság az adott viszonyok gondos mérlegelésével az eskü szövegét is megállapítja.

(5) Az első bíróság határozata ellen úgy a pénzügyi hatóság, mint a fél felfolyamodással élhet. A másodfokú bíróság megváltoztató határozata ellen még egy fellebbvitelnek van helye.

(6) A kötelezettnek szabadságában áll az esküt megelőző kihallgatás alkalmával vallomását helyesbíteni vagy kiegészíteni, amely esetben az utólag bevallott vagyontárgyakra vonatkozólag büntető eljárásnak helye nincs.

(7) Ha a kötelezett fél az eskü letételére kitűzött napon nem jelenik meg és elmaradását kellően nem igazolta, vagy ha az eskü letételétől vonakodik, a bíróság az eskü letételének kikényszerítése céljából 25-1000 K bírságot szab ki. Erre a törvényes rendelkezésre a kötelezettet az eskü letételének határnapját kitűző végzésben különösen figyelmeztetni kell. A bírság kirovását közlő végzésben az eskü letételére új határnapot kell kitűzni, újabb, magasabb - 1000 K-t is meghaladható - bírsággal való fenyegetéssel. A bírság kirovását mindaddig kell ismételni, míg a fél az esküt le nem teszi, vagy míg a kiszabott bírságok összege a körülmények mérlegelése szerint hozzávetőleg kiszabható illeték háromszorosát eléri. A bíróság által megállapított bírság sem nem mérsékelhető, sem el nem engedhető.

(8) A kötelezett bármely időben kérheti, hogy az eskü letételére a bíróság határnapot tűzzön ki. A kérelemnek további eljárás nélkül helyet kell adni.

(9) Az eljárás részleteit a pénzügyminiszterrel egyetértve az igazságügyminiszter rendelettel szabályozza.

(10) Az eskü letétele vagy az eskü letételének megtagadása nem állja útját annak, hogy a felderített adócsalás esetén a büntető eljárás szabályszerűen lefolytattassék. Ilyen esetben az adócsalásért kiszabott büntetésen felül a félnek még a hamis esküért való általános büntetőjogi felelőssége is érintetlenül marad.

(11) A felfedező eskü kivételére vonatkozó egész eljárás illetékmentes.

64. § Bizonyítás a bíróság útján.

(1) A 70., 73., 74. és 75. §-okban felsorolt, vagy egyéb tények bizonyítása a felek kérelmére maguknak a feleknek vagy a tanuknak a bíróság útján eskü alatt való kihallgatása által is elrendelhető.

(2) Amennyiben a bizonyításnak ezt a módját kéri a fél, köteles eziránt a pénzügyigazgatósághoz (Budapesten a központi díj- és illetékkiszabási hivatalhoz) folyamodni. A kérvény alapján a pénzügyigazgatóság keresi meg a kihallgatandó lakóhelye alapján illetékes királyi járásbíróságot a bizonyítás felvételére, a bizonyítandó ténykörülmények pontos megjelölésével.

(3) A bizonyítás felvételének határnapjáról a bíróság a feleken kívül a megkereső pénzügyigazgatóságot is értesíti. A tárgyaláson a pénzügyigazgatóságnak is joga van magát képviseltetni és kérdéseket tenni.

(4) Az eljárásra, különösen az eskü alatt való kihallgatás megengedhetőségére és a tanudíjakra nézve a polgári perrendtartás határozmányai az irányadók.

65. § Az öröklési illeték biztosítása.

(1) Ha a hagyatékot a bíróság tárgyalta, köteles a hagyaték átadása, illetve a telekkönyvi bejegyzés elrendelése előtt a kiszabott és vele közlendő illeték megfelelő biztosítása iránt intézkedni.

(2) A hagyatékhoz tartozó ingatlanokra az örökösök tulajdonjogának vagy haszonélvezeti s használati jogának bekebelezése - ha az örökösök vagy hagyományosok az illeték befizetését nem igazolják, - csak az öröklési illeték egyidejű bekebelezése mellett rendelhető el.

(3) A bíróságnál őrzött vagy bírói letétben lévő vagyontárgyakat csak az öröklési illeték lefizetésének igazolása után szabad az örökösöknek kiadni.

(4) A biztosító-intézetek a biztosítási szerződések alapján a biztosított halála esetén kifizetendő biztosítási összegből 20%-ot visszatarthatnak. Ha az intézet a kifizetést enélkül teljesíti, a biztosítási összegre eső illetékért a kincstárral szemben kezessé válik.

(5) Az örökhagyó értékpapirjait, pénzét vagy más vagyonát, amelyek a bíróságnál, hitelintézeteknél, bankároknál vagy más olyan intézeteknél és személyeknél vannak letétben, amelyek idegen vagyon megőrzésével vagy kezelésével hivatásszerűen foglalkoznak, a hagyatékot tárgyaló bíróság vagy az illetékes pénzügyigazgatóság kifejezett engedélye nélkül kiszolgáltatni, vagy felvenni nem szabad.

(6) Ez az engedély a következő bekezdésben megjelölt kivételektől eltekintve csak akkor adható meg, ha a kiszolgáltatandó vagyonnak az illetékköteles hagyatékhoz való bevonása megállapíttatott és ha bizonyítva van, hogy a hagyaték után járó öröklési és ingatlan vagyonátruházási illetéket befizették vagy kellően biztosították, vagy ha az ezen szolgáltatások kiszabására hivatott hatóságok és hivatalok a letét kiadásához vagy felvételéhez beleegyezésüket adták.

(7) Az örökhagyó utolsó betegségének vagy temetésének költségeire, vagy az örökhagyó házastársának, leszármazóinak vagy szüleinek tartására, nem vitás sürgős hagyatéki adósságok vagy a hagyaték kezelésére szükséges kiadások fedezésére, végül az örökhagyó iparüzletének, föld- és erdőgazdaságának rendszeres folytatására szükséges összegeket, ha ezek más vagyonból nem fedezhetők, a bíróság az illeték befizetésének vagy biztosításának igazolása nélkül is kiutalványozhatja, de ilyen esetben is az örökösödési és ingatlan vagyonátruházási illeték fedezésére szükséges összeget, vagy ha ez az összeg a kiutalás alkalmával még nem ismeretes, a vagyonnak legalább egy ötödrészét vissza kell tartani.

66. § Jogi vélelmek.

(1) Az okiratok és végrendeletek homályossága esetén a törvény alkalmazása szempontjából a jogügylet vagy szerzés olyan minőségét kell vélelmezni, amely az illetékkötelezettséget megállapítja, vagy amennyiben a homályosság vagy kétely olyan körülményekre vonatkozik, amely az illeték mértékét állapítja meg, azt a körülményt, amely a magasabb kulcs alkalmazását vonja maga után.

(2) A pénzügyi hatóság jogosult a harmadik személynél elhelyezett dolgokat az illeték szempontjából annak a személynek a hagyatékához tartozónak tekinteni, akinek nevére el voltak helyezve. Ha a letétet valaki más személy javára tette le, a letét felett való rendelkezési jogot pedig magának tartotta fenn, a pénzügyi hatóság az ilyen letétet a megnevezett javára tett, halál esetére szóló ajándékozásnak minősítheti.

(3) Ha több személy javára oly módon helyeztek letétbe dolgokat, hogy azok mindegyike jogosult a letét felett rendelkezni, s különösen a letét bármelyikük által felvehető; a jogosított személyek bármelyikének halála esetén - ha a letétben való részesedés más módon meg nem állapítható - a pénzügyi hatóság az illeték szempontjából jogosult azt vélelmezni, hogy a letétnek az említett személyek egyenlő részben tulajdonosai.

(4) E vélelmekkel szemben az ellenkezőt az illeték fizetésére kötelezettek tartoznak bizonyítani.

67. § Az illetékek visszakövetelése.

1. Ha az illetékek jogerős megállapítása után olyan körülmények állottak be, amelyek az örökség megnyilta idejére visszaható módon az örökség vagy hagyomány értékét csökkentik (pl. a később felmerült hagyatéki adósságok bírói ítélettel való megállapítása, a hagyaték elperlése, a felfüggesztő feltételtől függő adósságoknál a feltétel bekövetkezése, stb.) az illeték helyesbítése a befizetés előtt bármikor kérhető, a befizetett illeték visszatérítése azonban csupán a befizetéstől számított 5 év eltelte előtt.

2. Az ajándékozási illetéket a megmaradt gazdagodás összegének megfelelő mértékben helyesbíteni kell, ha a megajándékozott az ajándékozóval szemben kötelező módon kijelenti, hogy az ajándékot nem fogadta el, ha meg nem kapta, vagy ha bizonyítják, hogy az ajándékozás érvénytelen, továbbá, hogy az ajándékozás az ajándékozó visszavonása vagy az ő vagy harmadik személy megtámadása folytán hatályát vesztette, vagy végül az első pontban említett okok valamelyike következtében az ajándék tiszta értéke csökkent.

A helyesbítés iránti kérelem az 1. pontban megszabott határidőben adható be.

3. Ha az özvegyi haszonélvezet amiatt szűnik meg, hogy az özvegy újból férjhez megy, a haszonélvezet után kiszabott illetéket a haszonélvezet tényleges időtartamának megfelelően helyesbíteni kell.

A helyesbítés iránti kérelem az 1. pontban megszabott határidőben adható be.

4. Azokban az esetekben, amikor az ingatlan után kiszabott öröklési és ajándékozási illetéket részben vagy egészben törölni, illetve visszatéríteni kell, a vele kapcsolatos ingatlan vagyonátruházási illeték is visszatérítendő, illetve törlendő.

5. Ha a visszterhes ingatlan vagyonátruházásra vonatkozó jogügyletet a felek az ügylet foganatba menetele előtt közös megegyezéssel visszavonták, a kiszabott illeték törlését vagy visszatérítését kérhetik.

Az ügyletet foganatba mentnek kell tekinteni, ha az átruházó a dolgot a szerzőnek birtokába bocsátotta, s ingatlanoknál akkor is, ha a szerző tulajdonjoga a telekkönyvben bekebeleztetett. Ha a szerző később a dolgot az átruházónak azért volt kénytelen visszaadni, mert kötelezettségeit nem teljesítette, a visszaadás újabb vagyonátruházásnak nem minősíthető.

Ha az átruházást a bíróság eredeti érvénytelenség miatt megsemmisítette, a kiszabott illetéket törölni kell. Ha az eredeti érvénytelenséget a bíróság mulasztási ítélettel vagy az alperes elismerése alapján hozott ítélettel állapította meg, a pénzügyi hatóságnak joga van a felektől az érvénytelenség bizonyítását külön követelni.

Az ebben a pontban említett esetekben a még be nem fizetett illeték törlése bármikor kérhető, a befizetett illeték visszatérítése azonban csupán a befizetéstől számított 5 év eltelte előtt.

6. Ha az a körülmény, amely az illeték visszatérítéséhez való igényt az előző 1-5. pontok rendelkezései szerint megállapítja, az illeték befizetésétől számított 5 év eltelte után következett be, a visszatérítést az esemény bekövetkezésétől számított egy éven belül lehet kérni.

II. RÉSZ

A vagyonátruházási illetékek mértékét megállapító különös szabályok

I. CÍM

Az öröklési illeték

I. FEJEZET

Az öröklési illeték tárgya

68. § Általános elvek.

Az öröklési illeték tárgya a haláleset folytán bekövetkezett vagyonszerzés, nevezetesen:

1. Az örökség, hagyomány, halál esetére szóló ajándékozás, köteles rész. Az olyan szolgáltatást, amelyet valaki az örökhagyó meghagyásából harmadik személynek teljesíteni tartozik, e törvény alkalmazásában hagyománynak, és azt a személyt, akinek javára a teljesítés ingyenesen történik, hagyományosnak kell tekinteni.

2. Az 1. pontban felsorolt szerzeményekről való lemondásért vagy azoknak visszautasításáért kapott ellenérték.

3. A házassági szerződéseken alapuló szerzések, ha a vagyonátruházás az egyik házastárs halálával lép hatályba (pl. hitbér, özvegyi tartás, elengedése a hozomány visszafizetésének).

4. A hitbizomány birtoklásának az előző birtokos halála következtében való átszállása.

5. Családi alapítványokból származó járadék, ha az alapítvány alapszabályai szerint az eddig annak élvezetére jogosított személy halála következtében nyílik meg a család más tagja számára, valamint az ilyen alapítvány vagyonának átszállása, ha az alapítvány megszűnése következtében jut a vagyon az arra alapszabály szerint jogosított tulajdonába.

69. § Az öröklési illetékre befolyással lévő ajándékozások.

(1) Az öröklési illeték kiszabása céljából az előző 68. §-ban felsorolt szerzeményekhez kell számítani a következő ajándékozásokból származó szerzeményeket is:

1. Az örökhagyó által még életében adott minden olyan ingyenes szolgáltatást, amely a szerzőnek örökrészébe betudandó.

2. Az olyan ajándékozást, amelynél az ajándékozó az ajándékozott tárgy haszonélvezetét a maga számára haláláig fentartotta, valamint minden olyan ajándékozást, amelynek teljesítése az ajándékozó haláláig vagy egy későbbi időpontig függőben van.

3. Az örökhagyó által halála előtt egy éven belül adott ajándékot, kivéve a szokásos alkalmi ajándékokat.

(2) Amennyiben az itt felsorolt ajándékozások ingatlanokra vonatkoznak, továbbá az ingóra vonatkozó ajándékozások, ha azokról okiratot állítottak ki, ezek a 14. és 15. §-okban megállapított időben szabályszerűen ajándékozási illeték alá esnek. Az így kiszabott és esetleg befizetett illetéket azonban az öröklési illetékből le kell vonni.

(3) Az a körülmény, hogy az első bekezdésben felsorolt ajándékozásokról okiratot nem állítottak ki, az öröklési illeték szempontjából közömbös.

70. § Hozomány, közszerzemény.

(1) A nő hozománya nem tartozik a férj hagyatékához. Ha azonban a hagyatékkal össze volna vegyítve, az özvegy igényének igazolása esetén, mint a hagyatékkal szemben fennálló követelés érvényesíthető.

(2) Ha az örökhagyó túlélő házastársa közszerzeményi igény támasztására jogosult, az ennek az igénynek kielégítése végett a közös vagyontárgyakból természetben kiadott vagyontárgyak a hagyatékhoz nem számíthatók. Ha a közszerzeményi követelést készpénzzel elégítik ki, ezt, mint a hagyatékot terhelő adósságot kell számbavenni.

71. § Az örökhagyó követelése.

Az örökhagyónak azokat a követeléseit is a hagyatékhoz kell számítani, amelyekkel az örökösök vagy hagyományosok tartoztak és pedig akkor is, ha azokat az örökhagyó az adósoknak végintézkedésével elengedte.

72. § Az örökhagyóra szállott, még át nem adott örökségek.

(1) A hagyatékhoz kell számítani az örökhagyóra szállott, de neki még át nem adott örökségeket és hagyományokat is, hacsak a halál idejében az örökségre vagy hagyományra való joga lemondás vagy más ok miatt már meg nem szünt.

(2) Az örökhagyóra szállott örökség vagy hagyomány után ebben az esetben külön meg kell fizetni úgy az öröklési, mint az ingatlan vagyonátruházási illetéket is az első és a második örökhagyó közötti viszony szerint.

(3) Ezt az illetéket az örökösök örökrészeik arányában tartoznak megfizetni. A második illeték kiszabásánál azonban ezt az illetéket teherként kell számbavenni.

73. § Kétes és behajthatatlan követelések.

(1) Az örökhagyó követeléseinek behajthatóságát nem kell hivatalból vizsgálni: joga van azonban az örökösnek az egyes követelések kétes vagy behajthatatlan voltát, ha a bíróság hagyatéki tárgyalást rendelt, a tárgyalás befejezéseig, különben pedig a hagyatéki kimutatás benyujtásakor bejelenteni és igazolni.

(2) A kéteseknek igazolt követelésekre nézve az örökösök maguk is javasolhatják annak az összegnek számbavételét, amelyet hozzávetőleg behajthatónak vélnek. Ha eziránt köztük és a pénzügyigazgatóság (Budapesten a központi díj- és illetékkiszabási hivatal) között megegyezés jön létre, az illetéket az egyezményi összeg számbavételével véglegesen kell kiszabni. Ha az örökösökkel méltányos egyezséget nem lehet kötni, az ilyen kétes követeléseket egyelőre figyelmen kívül kell hagyni s az örökösöknek a behajthatatlanság igazolására a hagyaték bejelentésétől számított két évnél nem hosszabb határidőt kell adni.

(3) Ha az örökösök a behajthatatlanságot ez alatt az idő alatt sem igazolják, sem méltányos egyezség megkötésére nem hajlandók, a kiszabást az egész követelés számbavételével helyesbíteni kell.

(4) Az örökösöknek ezután is fennmarad az a joga, hogy a követelés behajthatatlanságának igazolása esetén az illeték megfelelő helyesbítését kérhessék, az illeték befizetésétől számított 5 éven belül. Egyezség kötése esetén az illeték utólagos helyesbítésének helye nincs.

74. § Az örökhagyó birtokában volt dolgok.

(1) Az olyan dolgot, amely az örökhagyó halálakor annak birtokában volt, a hagyatékhoz tartozónak kell tekinteni, hacsak az, aki a dologra való tulajdonjogát vitatja, ezt a jogát nem bizonyítja s amennyiben az örökösök a dolog kiadásába ilyen bizonyítás nélkül beleegyeznek, mint a követelőre szálló hagyományt kell illeték alá vonni.

(2) Az a körülmény, hogy az örökhagyó birtokában talált egyes vagyontárgyak külön őriztettek, vagy felírás által más személy tulajdonaként voltak megjelölve (különösen készpénznél, értékpapirnál vagy takarékpénztári betétkönyveknél), még nem bizonyíték arra, hogy ezek a tárgyak nem tartoznak a hagyatékhoz. Úgyszintén az sem elég bizonyíték, ha az örökhagyó a végrendeletében jelenti ki egyes dolgokra, hogy azok csak őrzésben voltak nála.

(3) Ezt a szabályt azonban nem lehet alkalmazni akkor, ha az örökhagyó közjegyző, gyakorló ügyvéd vagy vagyonkezelő volt, továbbá akkor, ha a kérdéses dolgok olyan személyek tulajdonául voltak megjelölve, akik az örökhagyóval szolgálati vagy bérviszonyban, vagy az ő hivatásából, hivatalából vagy üzletéből származó, különösen bizalmas vagy meghatalmazási viszonyban állottak.

75. § Életbiztosítási összegek.

Az életbiztosítási szerződésekből származó követeléseket az illeték kiszabása céljából a biztosított személy hagyatékához kell számítani, hacsak nem bizonyítják, hogy arra még az örökhagyó életében harmadik személy olyan jogcímen szerzett igényt, amely jogcímen való szerzés a 68. vagy 69. § alapján öröklési illeték alá nem vonható.

76. § Az örökhagyó üzletének vagy üzletrészének illeték alá vonása.

(1) Ha az örökhagyó bejegyzett cégnek tulajdonosa volt, a pénzügyi hatóságnak joga van a halála előtt készült utolsó vagyonmérleget és leltárt bekövetelni és az üzletben fekvő vagyont ennek alapján megállapítani.

(2) Ugyanezt a szabályt kell alkalmazni akkor is, ha az örökhagyó valamely közkereseti társaság tagja vagy betéti társaság beltagja volt.

(3) Az üzleti vagyon értékelése szempontjából azonban ilyen esetben is joga van a pénzügyi hatóságnak a jelen törvény VI. címében foglalt szabályokat alkalmazni.

(4) Ha az örökösök vagy azok egyike az örökhagyó helyett a cégbe lép, az öröklési illeték alapjául a cégvagyonnak az örökhagyó részesedési arányához képest kiszámított értékét kell venni. Ha a cégnek ingatlana is volt, az ingatlan vagyonátruházási illetéket is meg kell fizetni.

(5) Ha azonban az örökösök a közkereseti vagy betéti társaság vagyonából csupán az örökhagyót megillető vagyonilletőségnek megfelelő készpénz-kielégítést kapják, az öröklési illeték kiszabása alapjául ez a vagyonilletőség szolgál. Az illetéket azonban az általános szabálynak megfelelően kell helyesbíteni akkor, ha az örökösök vagy azok egyike később - az örökhagyó halálától számított három éven belül - ugyanabba a társaságba tagul belépnek.

77. § Hitbizomány öröklése.

A hitbizomány megszerzése után az illetéket úgy kell kiszabni, mintha a hitbizomány birtokosa korlátlan tulajdonjogot szerzett volna.

78. § Utóörökös nevezése.

Ha az örökhagyó utóörököst rendelt is, az egyenes örökös öröklését úgy kell megilletékezni, mintha korlátlan jogot szerzett volna.

79. § Feltételes és elhalasztott szerzések.

(1) Ha az örökség vagy hagyomány megszerzése felfüggesztő vagy - az utóörökléssel egyenlő hatállyal nem bíró - bontó feltételtől függ, az öröklési illetéket ki kell szabni úgy annak az öröklése után, aki a feltétel bekövetkeztéig jogosult a vagyon birtoklására, mint annak az öröklése után, akire a vagyon a feltétel bekövetkezte után száll át. Az utóbbi azonban az illetéket csak a feltétel bekövetkeztekor tartozik megfizetni. (17. §)

(2) Ha az örökség vagy hagyomány megszerzése kezdő vagy véghatáridőhöz van kötve, az előző bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni oly módon, mintha a kezdő határidő felfüggesztő, a véghatáridő pedig bontó feltétel volna.

80. § Haszonélvezettel terhelt örökségek illetékezése.

(1) Ha más személy örökli a vagyon állagát és más annak haszonélvezetét: az, aki a haszonélvezetet örökli, a haszonélvezet értéke után, az állag örököse pedig a vagyon teljes értéke után tartozik az illetéket - ez utóbbi esetleg a haszonélvezet megszűnése után - megfizetni.

(2) Ha a haszonélvezeti vagy használati szolgalom, járadék vagy egyéb visszatérő szolgáltatás több személyt egymás után illet meg, az illetéket minden egyes személy öröklése után külön-külön kell kiszabni.

(3) Ha az állag örököse a haszonélvezet megszűnése előtt hal meg, az ő terhére előírt illetéket oly módon kell helyesbíteni, hogy ilyen esetben az öröklési illeték csupán a vagyonnak a haszonélvezet értékével csökkentett része után jár. Ha az állagörökösök sorában a haszonélvezet megszűnése előtt ismételten áll be változás, minden illetékre ezt a szabályt kell megfelelően alkalmazni. A haszonélvezetet mindenkor a helyesbítendő illetékhez való jog keletkezésekor fennálló értékével kell számbavenni. Az ily módon helyesbített illetékeket az az állagörökös tartozik megfizetni, aki a haszonélvezet megszűnésekor a vagyon birtokába jut.

81. § Lemondás az örökségről.

(1) Ha valaki kijelenti, hogy a reá eső örökségről lemond, anélkül, hogy megjelölné azt, akinek javára a lemondás történt, a lemondó terhére öröklési illetéket kiszabni nem lehet, s csak annak az örökösödése esik illeték alá, aki a lemondás folytán jutott az örökséghez.

(2) Ha a lemondás meghatározott személy javára ingyen történt, az első bekezdésben foglalt szabály csak akkor és annyiban alkalmazható, amennyiben az örökség a lemondó kijelölése nélkül is a megjelölt személyre szállott volna. Ellenkező esetben a lemondó terhére az illetéket úgy kell kiszabni, mintha ő az örökséget vagy annak egy részét megszerezte volna, s a másik személy szerzése az élők közötti ajándékozásokra megszabott illeték alá esik.

(3) A második bekezdés első mondata eseteiben az illetéket az örökhagyónak a lemondóhoz való személyes viszonyának megfelelő kulcs szerint kell kiszabni, ha ezek a távolabbi rokonsági viszonyban voltak, mint az örökhagyó és a tényleges örökös.

82. § Az örökség visszautasítása, méltatlanság az öröklésre.

Aki a reá eső örökséget vagy hagyományt ellenérték nélkül visszautasítja, vagy pedig aki az öröklésre méltatlannak bizonyult, öröklési és ingatlan vagyonátruházási illeték fizetésére nem kötelezhető.

83. § Az örökösödési igény eladása.

(1) Ha valaki a számára még meg nem nyílt örökségre való igényét visszteherrel átruházza, ez az átruházás mint adásvétel illetékezendő. Ha annak, akitől az eladott örökség várható, a szerződés megkötésekor ingatlana is volt, a 99. § szabályait kell alkalmazni.

(2) Az örökség megnyiltakor ezenkívül a vevő köteles az örökhagyó és az eladó közötti rokonsági viszonynak megfelelően kiszabandó öröklési és ingatlan vagyonátruházási illetéket is megfizetni.

84. § Hagyatéki osztályos egyezségek.

(1) Ha az örökösök a számukra megnyílt örökségre nézve maguk között osztályos egyezséget kötnek, mindegyik csak a neki jutott rész értéke után járó öröklési és ingatlan vagyonátruházási illetéket tartozik megfizetni, ha az osztály alapján a hagyatéki tárgyakból a saját törvényes örökrészének tiszta értékénél nagyobb értéket nem kapott.

(2) Ellenkező esetben minden örökös a törvény vagy végrendelet szerint reá eső örökség tiszta értékének megfelelő öröklési illetéket tartozik megfizetni, s azonkívül az, aki örökrészén felül vett át a hagyaték tárgyaiból, a szerzés jogcímének megfelelő illetéket tartozik külön megfizetni. Erre az illetékre egyebekben a vagyonközösség megszüntetésére vonatkozó 114. §-ban foglalt szabályok az irányadók.

(3) Nem lehet azonban a második bekezdésben foglalt szabályt alkalmazni, ha az örökhagyó úgy intézkedett, hogy a hagyatékhoz tartozó tárgyakat vagy azok egy részét egyik vagy másik örökös természetben vegye át és a többi örököstársakat elégítse ki és az osztályegyezség ezzel a végintézkedéssel összhangban van.

(4) Ha az örökös vagy az örökösök egyike örökségét vagy örökrészét eladja, az öröklési s esetleg ingatlan vagyonátruházási illetéket az eladott örökség vagy örökrész értéke után úgy tartozik megfizetni, mintha az eladás csak az örökség vagy örökrész átadása után úgy történt volna és az eladás után járó szabályszerű illetéket külön kell megfizetni.

(5) Nincs öröklési illeték kiszabásának helye, ha a hagyatékot az azt terhelő adósságok fejében az örökhagyó hitelezője veszi át és ilyen esetben csak a visszterhes vagyonátruházási illeték követelhető.

II. FEJEZET

Az öröklési illeték mértéke

85. § Az öröklési illeték kiszabásának alapja.

(1) Az öröklési illetéket az után az összeg után kell kiszabni, amellyel az örökös vagy hagyományos az örökség vagy hagyomány folytán gazdagodott. Ugyanarra az örökösre ugyanabból a hagyatékból a 68. és 69. §-okban felsorolt címeken szállott több szerzeményt az illeték kiszabása céljából össze kell számítani.

(2) Ezt a szabályt akkor is alkalmazni kell, ha az egy örökösre szállott szerzemény egy része a 16. és 17. §-ok rendelkezései szerint csak később fizetendő.

86. § Az adósságok és egyéb terhek levonása.

(1) A hagyatékból az egyes örökségek kiszámítása előtt az egész hagyatékot terhelő adósságokat és egyéb terheket le kell vonni.

(2) Az adósságokhoz és egyéb terhekhez tartoznak az örökhagyó utolsó betegségének költségei, amennyiben azokat még az örökhagyó életében az ő vagyonából ki nem elégítették. Ide tartoznak továbbá a temetési és ezzel kapcsolatos kegyeleti költségek is, a hátramaradottak gyászruhái költségeinek kivételével.

(3) A hagyatéki terhekhez kell számítani a hagyatéki eljárás költségeit, valamint a hagyatéki gondnok és a végrendeleti végrehajtó tiszteletdíjait. Ez utóbbiak azonban, ha végrendeleten alapulnak - az igazolt költségek levonása után - öröklési illeték alá esnek.

(4) Az olyan adósságokat és egyéb terheket, amelyek a hagyatéknak illetékköteles részeit nem terhelik, nem lehet levonni. Azokat, amelyek az illetékköteles és illetékmentes részt (pl. a külföldi ingatlant) egyaránt terhelik, csak az illetékköteles résznek az egész hagyatékhoz való aránya szerint szabad levonni.

(5) Az olyan adósságokat és egyéb terheket, amelyek nem az egész hagyatékot, hanem annak csak egyes részeit terhelik, csak az illető részből vagy hagyományból szabad levonni.

(6) Azokat a terheket, amelyek az örökséget terhelő haszonélvezeti vagy használati szolgalomból állanak, a 80. § rendelkezései értelmében nem lehet levonni. Az egyéb ismétlődő szolgáltatásból álló terheket a 33. § rendelkezései szerint kell számbavenni.

(7) Amennyiben az adósságok és egyéb terhek felfüggesztő feltétel bekövetkeztétől függenek, az illetékek kiszabásánál figyelembe nem vehetők. Ha a feltétel később bekövetkezik, az illeték fizetésére kötelezett félnek - legkésőbb a feltétel bekövetkezésétől számított egy éven belül beadott kérelmére a kiszabott illetéket megfelelően helyesbíteni kell.

(8) Az olyan adósságokat és egyéb terheket, amelyek tartama bontó feltételhez van kötve, úgy kell számba venni, mintha feltétlenek volnának. De ha a bontó feltétel bekövetkezik, az öröklési illetéket arra az összegre kell kiegészíteni, amelyet akkor kellett volna kiszabni, ha az adósságot és egyéb terhet már előre annak tartamához mérten vették volna számításba.

Ilyen esetekben a pénzügyi hatóságnak joga van a feltétel bekövetkezése esetén fizetendő illeték biztosítását követelni.

(9) A biztosítási összeg ennek a törvénynek rendelkezései szerint - habár magánjogi szempontból hagyatéknak nem tekinthető is, - a hagyatékhoz hozzászámítandó lévén, a hagyatékot terhelő adósságokat és egyéb terheket ebből is le lehet vonni.

87. § Az öröklési illeték kulcsának megállapítása.

(1) A százalékszám, amely szerint az öröklési illetéket meg kell állapítani, az örökösnek vagy hagyományosnak az örökhagyóhoz való személyes rokonsági viszonyához és az egy-egy örökösre vagy hagyományosra jutott örökség vagy hagyomány összes értékének nagyságához (85. §) igazodik.

(2) Hitbizomány átszállásánál a szerzőnek az őt megelőző hitbizományi birtokoshoz vagy az alapítóhoz való személyes rokoni viszonya az irányadó és pedig az a viszony, amelyik szerint a kisebb kulcs alkalmazandó.

(3) Utóörökösödéseknél az utóörökösnek ahhoz a személyhez való viszonya szerint kell az illeték kulcsát megállapítani, aki őt utóörökösnek rendelte.

(4) Családi alapítványoknál az örökösnek az alapítóhoz vagy az előző járadékélvezőhöz való rokonsági viszonya az irányadó és pedig az a viszony, amelyik szerint a kisebb kulcs alkalmazandó.

(5) Alapítványok létesítésénél az örökhagyóval rokoni viszonyban nem lévőkre megállapított kulcsokat kell alkalmazni.

(6) Az illetéket oly módon kell kiszabni, hogy a szerzemény értékösszegéből az illeték levonása után sohase maradjon kevesebb, mint amennyi a legközelebbi alacsonyabb értékfokozat legmagasabb összegéből az erre eső illeték levonása után maradna.

88. § Az öröklési illeték kulcsai.

Az örökös vagy hagyományos a reá szállott örökség vagy hagyomány tiszta értékének egész összege után az örökhagyóhoz való rokonsági viszonya szerint a következő illetéket tartozik fizetni:

1. Az örökhagyó törvényes és törvénytelen gyermeke vagy ezeknek ivadéka, továbbá az örökhagyónak az öröklési illetékhez való jog keletkezése idejében törvényesen el nem vált felesége:

1%-ot, ha az illeték alapja 10,000 K-t
1.5%-ot, ha az illeték alapja 10,000 K-nál több, de az 50,000 K-t
2%-ot, ha az illeték alapja 50,000 K-nál több, de a 100,000 K-t
2.5%-ot, ha az illeték alapja 100,000 K-nál több, de a 250,000 K-t
3%-ot, ha az illeték alapja 250,000 K-nál több, de az 500,000 K-t
3.5%-ot, ha az illeték alapja 500,000 K-nál több, de a 750,000 K-t
4%-ot, ha az illeték alapja 750,000 K-nál több, de az 1.000,000 K-t
5%-ot, ha az illeték alapja 1.000,000 K-nál több, de a 2.000,000 K-t
6%-ot, ha az illeték alapja 2.000,000 K-nál több, de a 3.000,000 K-t
7%-ot, ha az illeték alapja 3.000,000 K-nál több, de a 4.000,000 K-t
8%-ot, ha az illeték alapja 4.000,000 K-nál több, de az 5.000,000 K-t
10%-ot, ha az illeték alapja 5.000,000 K-nál több, de a 10.000,000 K-t
12%-ot, ha az illeték alapja 10.000,000 K-nál több, de a 15.000,000 K-t
15%-ot, ha az illeték alapja 15.000,000 K-nál több, de a 20.000,000 K-t
18%-ot, ha az illeték alapja 20.000,000 K-nál több, de a 25.000,000 K-t
meg nem haladja,
20%-ot, ha az illeték alapja 25.000,000 K-nál több.

2. Az örökhagyó szülője, nagyszülője, vagy távolabbi felmenője, (a mostoha és örökbefogadó szülő kivételével), leszármazójának házastársa, végül az örökhagyónak az öröklési illetékhez való jog keletkezésekor törvényesen el nem vált férje:

2%-ot, ha az illeték alapja 10,000 K-t
2.5%-ot, ha az illeték alapja 10,000 K-nál több, de az 50,000 K-t
3%-ot, ha az illeték alapja 50,000 K-nál több, de a 100,000 K-t
3.5%-ot, ha az illeték alapja 100,000 K-nál több, de a 250,000 K-t
4%-ot, ha az illeték alapja 250,000 K-nál több, de az 500,000 K-t
4.5%-ot, ha az illeték alapja 500,000 K-nál több, de a 750,000 K-t
5%-ot, ha az illeték alapja 750,000 K-nál több, de az 1.000,000 K-t
6%-ot, ha az illeték alapja 1.000,000 K-nál több, de a 2.000,000 K-t
7%-ot, ha az illeték alapja 2.000,000 K-nál több, de a 3.000,000 K-t
8%-ot, ha az illeték alapja 3.000,000 K-nál több, de a 4.000,000 K-t
10%-ot, ha az illeték alapja 4.000,000 K-nál több, de az 5.000,000 K-t
12%-ot, ha az illeték alapja 5.000,000 K-nál több, de a 10.000,000 K-t
15%-ot, ha az illeték alapja 10.000,000 K-nál több, de a 15.000,000 K-t
18%-ot, ha az illeték alapja 15.000,000 K-nál több, de a 20.000,000 K-t
21%-ot, ha az illeték alapja 20.000,000 K-nál több, de a 25.000,000 K-t
meg nem haladja,
25%-ot, ha az illeték alapja 25.000,000 K-nál több.

Az örökhagyónak ebben a pontban felsorolt felmenője nem az ebben a pontban, hanem az 1. pontban meghatározott kulcs szerint tartozik fizetni öröklési illetéket, ha az örökölt vagyon értéke a saját vagyonának értékével együtt 100,000 K-nál nem több és ha igazolja, hogy keresetképtelen és az örökhagyó tartotta el.

3. Az örökhagyó édes- vagy féltestvére és ezeknek törvényes vagy törvénytelen gyermeke, az örökhagyó mostoha és kormányhatósági vagy bírói jóváhagyás (megerősítés) mellett örökbefogadott gyermeke és ezeknek ivadéka:

5%-ot, ha az illeték alapja 10,000 K-t
6%-ot, ha az illeték alapja 10,000 K-nál több, de az 50,000 K-t
7%-ot, ha az illeték alapja 50,000 K-nál több, de a 100,000 K-t
8%-ot, ha az illeték alapja 100,000 K-nál több, de a 250,000 K-t
9%-ot, ha az illeték alapja 250,000 K-nál több, de az 500,000 K-t
10%-ot, ha az illeték alapja 500,000 K-nál több, de a 750,000 K-t
12%-ot, ha az illeték alapja 750,000 K-nál több, de az 1.000,000 K-t
14%-ot, ha az illeték alapja 1.000,000 K-nál több, de a 2.000,000 K-t
16%-ot, ha az illeték alapja 2.000,000 K-nál több, de a 3.000,000 K-t
18%-ot, ha az illeték alapja 3.000,000 K-nál több, de a 4.000,000 K-t
20%-ot, ha az illeték alapja 4.000,000 K-nál több, de az 5.000,000 K-t
24%-ot, ha az illeték alapja 5.000,000 K-nál több, de a 10.000,000 K-t
28%-ot, ha az illeték alapja 10.000,000 K-nál több, de a 15.000,000 K-t
32%-ot, ha az illeték alapja 15.000,000 K-nál több, de a 20.000,000 K-t
36%-ot, ha az illeték alapja 20.000,000 K-nál több, de a 25.000,000 K-t
meg nem haladja,
40%-ot, ha az illeték alapja 25.000,000 K-nál több.

Aki az örökhagyóval bér- vagy szolgálati viszonyban volt és az örökséget vagy hagyományt e viszony következtében kapta, az ebben a pontban megszabott illetéket fizeti, ha öröksége 10,000 K-t meg nem halad.

4. Az örökhagyó testvérének unokája vagy ennél távolabbi lemenője, mostoha testvére vagy ennek az ivadéka, továbbá szülőjének a testvére vagy ennek a törvényes és törvénytelen gyermeke:

6%-ot, ha az illeték alapja 10,000 K-t
7%-ot, ha az illeték alapja 10,000 K-nál több, de az 50,000 K-t
8%-ot, ha az illeték alapja 50,000 K-nál több, de a 100,000 K-t
9%-ot, ha az illeték alapja 100,000 K-nál több, de a 250,000 K-t
10%-ot, ha az illeték alapja 250,000 K-nál több, de az 500,000 K-t
12%-ot, ha az illeték alapja 500,000 K-nál több, de a 750,000 K-t
14%-ot, ha az illeték alapja 750,000 K-nál több, de az 1.000,000 K-t
16%-ot, ha az illeték alapja 1.000,000 K-nál több, de a 2.000,000 K-t
18%-ot, ha az illeték alapja 2.000,000 K-nál több, de a 3.000,000 K-t
20%-ot, ha az illeték alapja 3.000,000 K-nál több, de a 4.000,000 K-t
22%-ot, ha az illeték alapja 4.000,000 K-nál több, de az 5.000,000 K-t
26%-ot, ha az illeték alapja 5.000,000 K-nál több, de a 10.000,000 K-t
32%-ot, ha az illeték alapja 10.000,000 K-nál több, de a 15.000,000 K-t
36%-ot, ha az illeték alapja 15.000,000 K-nál több, de a 20.000,000 K-t
40%-ot, ha az illeték alapja 20.000,000 K-nál több, de a 25.000,000 K-t
meg nem haladja,
45%-ot, ha az illeték alapja 25.000,000 K-nál több.

5. Az 1-4. pontokban fel nem sorolt minden más örökös, hagyományos vagy megajándékozott:

10%-ot, ha az illeték alapja 10,000K-t
12%-ot, ha az illeték alapja 10,000 K-nál több, de a 50.000 K-t
14%-ot, ha az illeték alapja 50,000 K-nál több, de az 100,000 K-t
16%-ot, ha az illeték alapja 100,000 K-nál több, de a 250,000 K-t
18%-ot, ha az illeték alapja 250,000 K-nál több, de az 500,000 K-t
20%-ot, ha az illeték alapja 500,000 K-nál több, de a 750,000 K-t
22%-ot, ha az illeték alapja 750,000 K-nál több, de az 1.000,000 K-t
25%-ot, ha az illeték alapja 1.000,000 K-nál több, de a 2.000,000 K-t
28%-ot, ha az illeték alapja 2.000,000 K-nál több, de a 3.000,000 K-t
31%-ot, ha az illeték alapja 3.000,000 K-nál több, de a 4.000,000 K-t
34%-ot, ha az illeték alapja 4.000,000 K-nál több, de az 5.000,000 K-t
37%-ot, ha az illeték alapja 5.000,000 K-nál több, de a 10.000,000 K-t
40%-ot, ha az illeték alapja 10.000,000 K-nál több, de a 15.000,000 K-t
45%-ot, ha az illeték alapja 15.000,000 K-nál több, de a 20.000,000 K-t
50%-ot, ha az illeték alapja 20.000,000 K-nál több, de a 25.000,000 K-t
meg nem haladja,
55%-ot, ha az illeték alapja 25.000,000 K-nál több.

6. Azok a nyugdíjintézetek vagy nyugdíjalapok, amelyeknek fenntartásához az állam, a törvényhatóság, község (rendezett tanácsú város) vagy valamely törvényesen bevett vagy elismert vallásfelekezet hozzájárul, továbbá ilyen hozzájárulás nélkül is azok a nyugdíjintézetek vagy nyugdíjalapok, amelyeket az ugyanazon foglalkozású vagy hivatású egyének az önsegélyezés elvén, a nyerészkedés kizárásával országosan szerveznek, az örökség vagy hagyomány értékétől annak összegére való tekintet nélkül 5% illetéket fizetnek.

II. CÍM

Az ajándékozási illeték

89. § Az ajándékozási illeték tárgya.

(1) Az ajándékozási illeték tárgya az élők között kötött jogügylettel kötelezettség nélkül, ingyenesen juttatott vagyoni előnyből származó vagyonszerzés. Ilyenek nevezetesen:

1. Belföldi ingatlanok ajándékozása vagy a belföldi ingatlan haszonélvezetének vagy használati szolgalmának visszteher nélkül való átengedése.

2. Az örökségről olyan személy javára való ingyenes lemondás, akire a lemondó kijelölése nélkül az örökség nem szállott volna át. (81. §)

3. A hitbizomány birtoklásának átszállása, ha az átszállás nem az utolsó birtokos halála következtében áll be.

4. Alapítványnak élők között kötött jogügylettel való létesítése, vagy fennálló alapítvány vagyonának ily módon való növelése.

5. Ingó dolog ajándékozása, ingyen nyújtott támogatások, továbbá jogoknak viszteher nélkül való átengedése vagy jogokról ellenszolgáltatás nélkül való lemondás.

(2) Az 1-4. pontok alatt felsorolt esetekben az a körülmény, hogy az ajándékozásról állítottak-e ki okiratot, az illetékkötelezettségre nézve közömbös. Az 5. pontban felsorolt ajándékozások azonban csak akkor esnek ajándékozási illeték alá, ha azokról okiratot állítottak ki. Az ajándékozásról kiállított okiratnak tekintendő azonban minden olyan - habár egyéb jogügyletről kiállított - okirat, amelyben az ajándékozási ügyletben részes felek valamelyike tesz említést az ajándékozásról.

(3) Az illetékkötelezettségre nézve az a körülmény, hogy az előző bekezdésben említett okirat el van-e látva az ajándékozási jogügylet érvényességéhez vagy az okirat bizonyító erejéhez szükséges kellékekkel vagy sem, befolyással nincs, ha az abban említett ajándékozás tényleg teljesíttetett.

(4) Az a körülmény, hogy az ajándékozásból származott gazdagodás a 69. § szerint az öröklési illeték megállapításánál is számba veendő, az ajándékozási illeték kiszabására befolyással nincsen. Az ajándékozás után kiszabott vagy befizetett illetéket azonban ilyen esetekben az öröklési illetékbe annak idején be kell számítani.

90. § Feltételes és elhalasztott ajándékozások.

(1) Bontó feltételhez vagy véghatáridőhöz kötött ajándékozások mint feltétlen vagy határidőhöz nem kötött ajándékozások esnek illeték alá; azonkívül az ajándékozási illetéket az ajándékozott dolognak arra a személyre való átszállása után is azonnal ki kell szabni, aki azt a feltétel bekövetkeztekor vagy a határidő letelte után ingyenesen megszerzi.

(2) Ha a bontó feltétel vagy a véghatáridő bekövetkeztekor a dolog az ajándékozóra szállna vissza, a visszaszállás után ajándékozási illeték nem jár.

(3) Ha az ajándékozó az ajándékozott dolog haszonélvezetét vagy használati szolgalmát a maga vagy más személy részére fenntartotta, vagy már más személy haszonélvezeti vagy használati szolgalmával terhelt dolgot ajándékozott, az ajándékozási illeték kiszabásánál a haszonélvezeti vagy használati szolgalom értékét az illeték alapjából levonni nem lehet.

(4) Amennyiben az ajándékozó a haszonélvezeti szolgalmat nem a maga, hanem más személy javára kötötte ki, ez a harmadik személy aszerint tartozik vagyonátruházási illetéket fizetni, amint ezt a haszonélvezeti vagy használati szolgalmat ingyenesen vagy visszteherrel szerezte meg.

(5) A felfüggesztő feltételhez vagy kezdő határidőhöz kötött ajándékozás után az illetéket a szerződés megkötésekor kell kiszabni, azonban az illeték befizetését a fél kérelmére a feltétel bekövetkeztéig fel kell függeszteni. (17. §)

91. § Az ajándékozási illeték kiszabásának alapja.

(1) Az ajándékozási illeték kiszabásának alapja az ingyen átruházott dolognak az az értéke, amely az ajándékozott dolgot terhelő és a megajándékozottra átszálló terhek és adósságok, továbbá a megajándékozottra az ajándékozás alkalmával rárótt ellenszolgáltatások és más kötelezettségek értékének levonása után fennmarad.

(2) A megajándékozottra rótt viszonszolgálat erejéig - kivéve az átadó szülők eltartási kötelezettségét - a vagyonátruházást visszterhesnek kell tekinteni.

(3) Ha ugyanaz az ajándékozó ugyanannak a megajándékozottnak egy éven belül többször ajándékozott ingó dolgot, vagy több ingatlant vagy egy ingatlannak több hányadrészét külön szerződésekkel ruházta át, ezeket az ajándékokat az ajándékozási illeték kulcsának megállapítása céljából össze kell számítani és a későbbi átruházás után járó illeték kiszabásánál az előbbi szerzések után alacsonyabb kulccsal megállapított illetéket is helyesbíteni kell. Ha már a megelőző ajándékozásnál is összeszámításnak volt helye, az újabb ajándékozáshoz az előbbi ajándékozások összes értékét kell hozzáadni.

92. § Az ajándékozási illeték kulcsának megállapítása.

(1) A százalékszám, amely szerint az ajándékozási illetéket meg kell állapítani, a megajándékozottnak az ajándékozóhoz való személyes rokonsági viszonyához és az ajándékozott vagyonnak a 91. § rendelkezései szerint megállapított értékének nagyságához igazodik.

(2) A hitbizománynak ajándékozási illeték alá eső átszállásánál a szerzőnek a megelőző birtokoshoz vagy alapítóhoz való személyes rokoni viszonya az irányadó és pedig az a viszony, amelyik szerint a kisebb kulcs alkalmazandó.

(3) Alapítvány létesítése esetén az alapítóval rokoni viszonyban nem lévőkre megállapított kulcsokat kell alkalmazni.

(4) Az illetéket oly módon kell kiszabni, hogy a szerzemény értékösszegéből az illeték levonása után sohase maradjon kevesebb, mint amennyi a legközelebbi alacsonyabb értékfokozat legmagasabb összegéből az erre eső illeték levonása után maradna.

93. § Az ajándékozási illeték kulcsai.

A megajándékozott az ajándék tiszta értékének egész összege után az ajándékozóhoz való rokonsági viszonya szerint a következő illetéket tartozik fizetni:

1. Az ajándékozó törvényes és törvénytelen gyermeke vagy ezeknek ivadéka, továbbá az ajándékozónak az illetékhez való jog keletkezésének idejében el nem vált házastársa, végül a házasság esetére biztosított ajándékozás után az ajándékozónak jegyese:

1%-ot, ha az illeték alapja 10,000 K-t
1.5%-ot, ha az illeték alapja 10,000 K-nál több, de az 50,000 K-t
2%-ot, ha az illeték alapja 50,000 K-nál több, de a 100,000 K-t
2.5%-ot, ha az illeték alapja 100,000 K-nál több, de a 250,000 K-t
3%-ot, ha az illeték alapja 250,000 K-nál több, de az 500,000 K-t
3.5%-ot, ha az illeték alapja 500,000 K-nál több, de a 750,000 K-t
4%-ot, ha az illeték alapja 750,000 K-nál több, de az 1.000,000 K-t
5%-ot, ha az illeték alapja 1.000,000 K-nál több, de a 2.000,000 K-t
6%-ot, ha az illeték alapja 2.000,000 K-nál több, de a 3.000,000 K-t
7%-ot, ha az illeték alapja 3.000,000 K-nál több, de a 4.000,000 K-t
8%-ot, ha az illeték alapja 4.000,000 K-nál több, de az 5.000,000 K-t
10%-ot, ha az illeték alapja 5.000,000 K-nál több, de a 10.000,000 K-t
12%-ot, ha az illeték alapja 10.000,000 K-nál több, de a 15.000,000 K-t
15%-ot, ha az illeték alapja 15.000,000 K-nál több, de a 20.000,000 K-t
18%-ot, ha az illeték alapja 20.000,000 K-nál több, de a 25.000,000 K-t
meg nem haladja,
20%-ot, ha az illeték alapja 25.000,000 K-nál több.

Ha a házasság meghiusul, anélkül, hogy az ajándékozás is visszavonatott volna, az illetéket utólagosan a volt jegyesek különbeni rokonsági viszonyának megfelelően helyesbíteni kell. A házasság meghiusulását az illeték fizetésére kötelezett bejelenteni tartozik.

2. Az ajándékozó szülője, nagyszülője vagy távolabbi felmenője (a mostoha és örökbefogadó szülő kivételével), leszármazójának házastársa:

2%-ot, ha az illeték alapja 10,000 K-t
2.5%-ot, ha az illeték alapja 10,000 K-nál több, de az 50,000 K-t
3%-ot, ha az illeték alapja 50,000 K-nál több, de a 100,000 K-t
3.5%-ot, ha az illeték alapja 100,000 K-nál több, de a 250,000 K-t
4%-ot, ha az illeték alapja 250,000 K-nál több, de az 500,000 K-t
4.5%-ot, ha az illeték alapja 500,000 K-nál több, de a 750,000 K-t
5%-ot, ha az illeték alapja 750,000 K-nál több, de az 1.000,000 K-t
6%-ot, ha az illeték alapja 1.000,000 K-nál több, de a 2.000,000 K-t
7%-ot, ha az illeték alapja 2.000,000 K-nál több, de a 3.000,000 K-t
8%-ot, ha az illeték alapja 3.000,000 K-nál több, de a 4.000,000 K-t
10%-ot, ha az illeték alapja 4.000,000 K-nál több, de az 5.000,000 K-t
12%-ot, ha az illeték alapja 5.000,000 K-nál több, de a 10.000,000 K-t
15%-ot, ha az illeték alapja 10.000,000 K-nál több, de a 15.000,000 K-t
18%-ot, ha az illeték alapja 15.000,000 K-nál több, de a 20.000,000 K-t
21%-ot, ha az illeték alapja 20.000,000 K-nál több, de a 25.000,000 K-t
meg nem haladja,
25%-ot, ha az illeték alapja 25.000,000 K-nál több.

3. Az ajándékozó édes- vagy féltestvére és ezeknek törvényes vagy törvénytelen gyermeke, az ajándékozó mostoha és kormányhatósági vagy bírói jóváhagyás (megerősítés) mellett örökbefogadott gyermeke és ezeknek ivadéka:

5%-ot, ha az illeték alapja 10,000 K-t
6%-ot, ha az illeték alapja 10,000 K-nál több, de az 50,000 K-t
7%-ot, ha az illeték alapja 50,000 K-nál több, de a 100,000 K-t
8%-ot, ha az illeték alapja 100,000 K-nál több, de a 250,000 K-t
9%-ot, ha az illeték alapja 250,000 K-nál több, de az 500,000 K-t
10%-ot, ha az illeték alapja 500,000 K-nál több, de a 750,000 K-t
12%-ot, ha az illeték alapja 750,000 K-nál több, de az 1.000,000 K-t
14%-ot, ha az illeték alapja 1.000,000 K-nál több, de a 2.000,000 K-t
16%-ot, ha az illeték alapja 2.000,000 K-nál több, de a 3.000,000 K-t
18%-ot, ha az illeték alapja 3.000,000 K-nál több, de a 4.000,000 K-t
20%-ot, ha az illeték alapja 4.000,000 K-nál több, de az 5.000,000 K-t
24%-ot, ha az illeték alapja 5.000,000 K-nál több, de a 10.000,000 K-t
28%-ot, ha az illeték alapja 10.000,000 K-nál több, de a 15.000,000 K-t
32%-ot, ha az illeték alapja 15.000,000 K-nál több, de a 20.000,000 K-t
36%-ot, ha az illeték alapja 20.000,000 K-nál több, de a 25.000,000 K-t
meg nem haladja,
40%-ot, ha az illeték alapja 25.000,000 K-nál több.

4. Az ajándékozó testvérének unokája, vagy ennél távolabbi lemenője, mostoha testvére vagy ennek az ivadéka, továbbá szülőjének a testvére vagy ennek a törvényes és törvénytelen gyermeke:

6%-ot, ha az illeték alapja 10,000 K-t
7%-ot, ha az illeték alapja 10,000 K-nál több, de az 50,000 K-t
8%-ot, ha az illeték alapja 50,000 K-nál több, de a 100,000 K-t
9%-ot, ha az illeték alapja 100,000 K-nál több, de a 250,000 K-t
10%-ot, ha az illeték alapja 250,000 K-nál több, de az 500,000 K-t
12%-ot, ha az illeték alapja 500,000 K-nál több, de a 750,000 K-t
14%-ot, ha az illeték alapja 750,000 K-nál több, de az 1.000,000 K-t
16%-ot, ha az illeték alapja 1.000,000 K-nál több, de a 2.000,000 K-t
18%-ot, ha az illeték alapja 2.000,000 K-nál több, de a 3.000,000 K-t
20%-ot, ha az illeték alapja 3.000,000 K-nál több, de a 4.000,000 K-t
22%-ot, ha az illeték alapja 4.000,000 K-nál több, de az 5.000,000 K-t
26%-ot, ha az illeték alapja 5.000,000 K-nál több, de a 10.000,000 K-t
32%-ot, ha az illeték alapja 10.000,000 K-nál több, de a 15.000,000 K-t
36%-ot, ha az illeték alapja 15.000,000 K-nál több, de a 20.000,000 K-t
40%-ot, ha az illeték alapja 20.000,000 K-nál több, de a 25.000,000 K-t
meg nem haladja,
45%-ot, ha az illeték alapja 25.000,000 K-nál több.

5. Az 1-4. pontokban fel nem sorolt minden más megajándékozott:

10%-ot, ha az illeték alapja 10,000 K-t
12%-ot, ha az illeték alapja 10,000 K-nál több, de az 50,000 K-t
14%-ot, ha az illeték alapja 50,000 K-nál több, de a 100,000 K-t
16%-ot, ha az illeték alapja 100,000 K-nál több, de a 250,000 K-t
18%-ot, ha az illeték alapja 250,000 K-nál több, de az 500,000 K-t
20%-ot, ha az illeték alapja 500,000 K-nál több, de a 750,000 K-t
22%-ot, ha az illeték alapja 750,000 K-nál több, de az 1.000,000 K-t
25%-ot, ha az illeték alapja 1.000,000 K-nál több, de a 2.000,000 K-t
28%-ot, ha az illeték alapja 2.000,000 K-nál több, de a 3.000,000 K-t
31%-ot, ha az illeték alapja 3.000,000 K-nál több, de a 4.000,000 K-t
34%-ot, ha az illeték alapja 4.000,000 K-nál több, de az 5.000,000 K-t
37%-ot, ha az illeték alapja 5.000,000 K-nál több, de a 10.000,000 K-t
40%-ot, ha az illeték alapja 10.000,000 K-nál több, de a 15.000,000 K-t
45%-ot, ha az illeték alapja 15.000,000 K-nál több, de a 20.000,000 K-t
50%-ot, ha az illeték alapja 20.000,000 K-nál több, de a 25.000,000 K-t
meg nem haladja,
55%-ot, ha az illeték alapja 25.000,000 K-nál több.

6. A 87. § 6. pontjában felsorolt nyugdíjintézetek és nyugdíjalapok az ajándékok után azok összegére való tekintet nélkül 5% illetéket fizetnek.

III. CÍM

Az ingatlan vagyonátruházási illeték

I. FEJEZET

Ingyenes ingatlan vagyonátruházás

94. § Az ingyenes ingatlan vagyonátruházási illeték kiszabásának alapja.

(1) Az ingatlan vagyonátruházási illeték kiszabásának alapja az örökségeknél és hagyományoknál, valamint az ajándékozásoknál mindig az ingatlanok teljes értéke, amelyből adósságok és egyéb terhek címén levonásnak helye nincs.

(2) Az ingatlan dolog haszonélvezeti vagy használati szolgalmának visszteher nélkül való megszerzése esetén az ingatlan vagyonátruházási illeték kiszabásának alapjául a haszonélvezeti vagy használati szolgalomnak a 34. § szerint kiszámított értékét kell alapul venni. Ezekben az esetekben a haszonélvező vagy használó által viselendő adósságokat és egyéb terheket számításba kell venni.

95. § Az ingyenes ingatlan vagyonátruházási illeték kulcsa.

1. Ha az ingatlan visszteher nélkül olyan személyre száll, aki az örökhagyóval vagy az ajándékozóval a 88. § 1. és 2. vagy 93. § 1. és 2. pontjában meghatározott rokonsági viszonyban van, az ingatlan vagyonátruházási illeték kulcsa 1.5%.

2. Ha az ingatlan az 1. pontban meghatározott módon az ott megjelölt személyeken kívül másra száll át, az ingatlan vagyonátruházási illeték 2%.

96. § Terhelt ingatlanok illetéke.

(1) A 95. § 1. pontja esetében az ingatlan teljes értéke után 1.5% ingatlan vagyonátruházási illetéket kell kiszabni, tekintet nélkül arra, hogy az átszállott ingatlant adósságok és egyéb terhek terhelik-e.

(2) A 95. § 2. pontja alá eső átruházásoknál ugyancsak az ingatlan teljes értéke után kell a 2% ingatlan vagyonátruházási illetéket kiszabni, ha az ingatlan a 88. § 3., vagy 93. § 3. pontjában felsorolt személyre száll át. Egyéb esetekben azonban a 2% illetéket az ingatlan értékének csak az után a része után lehet kiszabni, amely érték után az ingatlan szerzőjére az ajándékozási vagy öröklési illetéket is kiszabták. Az ingatlan értékének ezt az összeget meghaladó része után pedig a visszterhes ingatlan vagyonátruházásokra megállapított 5% illetéket kell kiszabni.

(3) Ha a levonható adósságok és egyéb terhek összege az ingatlan értékét meghaladja s így ajándékozási vagy öröklési illetéket kiszabni nem lehet, az ingatlan vagyonátruházási illetéket úgy kell kiszabni, mintha teljesen visszterhes vagyonátruházás jött volna létre és ebben az esetben az elvállalt összes szolgáltatások, adósságok és egyéb terhek értéke az illeték kiszabásának alapja. Ha az így túlterhelt örökség vagy ajándék ingókból és ingatlanokból áll, az ingatlanokra bekebelezett adósságokon kívül a többi terheket az ingót és ingatlanok valódi értékének megfelelő arányban kell az ingók és ingatlanok között megosztani és az ingatlanra eső rész után az 5% ingatlan vagyonátruházási illetéket kiszabni, míg az ingóságokra eső rész az okirati illetékekről szóló törvény rendelkezései szerint esik illeték alá.

(4) Ha a szerző csak a megszerzett vagyontárgyak erejéig felel a terhekért és egyéb ajándékokért, az ingatlan vagyonátruházási és okirati illeték csak a kapott vagyontárgyak értékösszege után szabható ki.

II. FEJEZET

Visszterhes ingatlan vagyonátruházás

97. § A visszterhes ingatlan vagyonátruházási illeték kulcsa.

A visszterhes ingatlan vagyonátruházási illeték kulcsa, - amennyiben a részletes szabályok másként nem rendelkeznek, - az ingatlan teljes értéke után 5%.

98. § Adásvétel.

(1) Ha az ingatlan vagyonátruházás adásvételi szerződés útján történik, az illeték alapja a vételár, minden mellékszolgáltatással együtt, s így, amennyiben az átruházott dolgot adósságok terhelték, amelyeket a vevő magára vállalt, ezeket is a vételárhoz kell számítani. A vételárhoz kell számítani azokat az összegeket is, amelyeket a vevő a korlátlan tulajdonjog megszerzéseért a megvett dolgot terhelő jogokról való lemondásért harmadik személynek fizet. A vételárhoz kell számítani továbbá azokat az összegeket is, amelyeket a vevő valamely kikötés nem teljesítése esetére az eladónak feltételesen kötelez, ide nem értve a kötbért és bánatpénzt. Ebben az esetben azonban az illetéknek a feltételtől függő összegre eső részét csak a feltétel bekövetkezésekor kell fizetni, addig azonban az illeték fizetésére kötelezett felek azt biztosítani tartoznak. Az illeték fizetésének a vevő által való elvállalása esetén az illeték a vételárhoz nem számítható, viszont, ha az eladó vállalja azt magára, le nem vonható.

(2) Nem tekinthető mellékszolgáltatásnak az oly kikötés, amellyel az eladó az ingatlan időleges vagy élethosszig tartó haszonélvezeti vagy használati szolgalmát a maga vagy háztartása számára fenntartotta.

(3) Ha egyes esetekben az előző bekezdések szerint megállapított érték a helyi forgalom értékeinél szembetünően csekélyebb, - ami a 25. § második bekezdés 1-3. pontjaiban felsorolt értékekkel való összehasonlítás alapján is megállapítható, - a 26. §-ban szabályozott becslésnek az adásvételi szerződések illetékezésénél is helye van s amennyiben a becslés nagyobb értéket eredményezne, az illetéket a becsérték után kell kiszabni.

(4) A 27-29. §-okban foglaltak szerint kiszámított törvényszerű legkisebb értéknél kisebb összeget azonban az adásvételi szerződések után járó ingatlan vagyonátruházási illeték kiszabásának alapjául semmi körülmények között sem szabad venni.

99. § Ingó és ingatlan együttes átruházása.

(1) Ha az adásvételi szerződés tárgyai ingók és ingatlanok együtt, és az ingókra eső vételár elkülönítve meg van állapítva, az ingatlanra eső vételár után ingatlan vagyonátruházási illetéket, az ingókra eső vételár után pedig okirati illetéket kell kiszabni. Az ingatlanok értékelése azonban ebben az esetben is az előző szakaszban foglaltak szerint történik, úgy, mintha az okiratban ingókról nem is volna szó.

(2) Ha az adásvételi szerződés tárgyai ingók és ingatlanok együtt, és a vételár nincs külön feltüntetve, a szerződést úgy kell tekinteni, mintha csupán ingatlan volna a tárgya. De ha az illeték fizetésére kötelezett felek utólagosan bizonyítják, hogy mennyi volt külön az ingóságok vételára, az illetéket megfelelően helyesbíteni kell.

100. § Részletekben fizetett vételár.

(1) Ha a szerződésben a vételár nincs határozott összegben kitüntetve, hanem éveken át fizetendő törlesztési részletekben rovandó le, amelyekben nemcsak a vételár, hanem annak kamatai is bennfoglaltatnak, vételár gyanánt csak a tőkeösszeget lehet tekinteni. A kamatlábat, amelynek alapján a vételártőke kiszámítandó, a felek bizonyítani kötelesek.

(2) A számításnál magában a szerződésben kikötött vagy egyébként hitelesen igazolt tényleges kamatlábat kell alapul venni; 5% kamatlábbal kell azonban számítani, ha ilyen kikötés vagy igazolás hiányzik, valamint akkor is, ha a kikötött és igazolt kamatláb 5%-nál nagyobb.

(3) Ha a vételár részletfizetésnek nem minősíthető ismétlődő szolgáltatásokból áll, vagy a meghatározott összegen felül a mellékszolgáltatások állanak ismétlődő szolgáltatásokból, ezeknek értékét a 83. § rendelkezései szerint kell megállapítani.

101. § Feltételes vételek.

(1) A próbavételeket, jobb vevő fenntartásával, valamint a bontó feltétel mellett kötött vételeket úgy kell megilletékezni, mintha feltétlen adás-vételi szerződések volnának.

(2) A felfüggesztő feltételtől függő adásvétel után az illetéket szintén úgy kell kiszabni, mintha feltétlen adásvétel volna. Ilyen esetben az illeték befizetését telekkönyvi vagy más megfelelő biztosítás mellett a feltétel bekövetkeztéig a fél kérelmére függőben kell tartani.

(3) Az első bekezdésben említett esetek bekövetkezése az illeték visszatérítésére vagy törlésére igényt nem ad. Ellenben a második bekezdésben említett adásvételeknél, hacsak a felfüggesztő feltétel meghiusulása esetén a vételi ügylet feltétlenné nem válik, a kiszabott illetéket törölni kell.

102. § Vételi jogok megszerzése és átruházása.

(1) Az adásvételi ügyletekre megszabott illetéket kell fizetni akkor is, ha valaki egy ingatlant részletekben vagy egészben való továbbadás céljából szerez meg vagy biztosít magának olykép, hogy a tulajdonos az ingatlant akár a vele szerződő félnek, akár az ez által megnevezett harmadik személynek átadni köteles.

(2) Ugyancsak az adásvételi illeték jár akkor is, ha a szerződéssel valaki azt a jogot szerzi meg, hogy valamely ingatlant annak tulajdonosa meghatározott feltételek mellett tulajdonába átbocsátani köteles. Ha ilyen esetben a vevő a vételi joggal él és a jogügylet létrejön, újabb illeték kiszabásának helye nincs.

(3) Ha valaki egy ingatlant az arra vonatkozó és más személyt megillető vételi jognak reá történt visszterhes átruházása útján szerez meg, ezt az ügyletet az ingatlanra nézve létrejött újabb vagyonátruházásnak kell tekinteni és az újabb vagyonátruházás után az illetéket a vételi jog átruházásáért adott ellenszolgáltatás hozzászámításával kell kiszabni.

(4) Adásvételi illetéket kell fizetni végül minden olyan jogügylet után, mellyel valaki jogot szerez arra, hogy valamely ingatlant a saját számlájára és kockázatára egészben vagy részletekben eladhasson.

(5) Ha a vételi joggal a szerzők nem élnek, s az ingatlan az eredeti tulajdonos birtokában és tulajdonában marad, az előző bekezdésekben megszabott ingatlan vagyonátruházási illetékek helyett csupán a fokozatos okirati illeték követelhető. Ennek a fokozatos illetéknek alapja az ingatlan értéke.

103. § Árverési vételek.

(1) Ingatlannak árverésen történt megszerzése esetén az illetékre ugyanazok a szabályok állanak, amelyek az adásvételre érvényesek.

(2) Ha azonban az árverésen megvett ingatlant a bíróság a feltételeknek a vevő fél részéről való nem teljesítése miatt újabb árverésre bocsátotta és az harmadik vevő kezére került, mielőtt az előbbi vevő tulajdonjogát bekebelezték volna, az első vételtől kiszabott illetéket törölni kell.

104. § Csereszerződések.

(1) A csereszerződés után az illetéket úgy kell kiszabni, mintha egyszerű adásvételi szerződés volna. Az illeték alapja az elcserélt ingatlanok közül a nagyobbik értéke. Amennyiben ez az érték magából a szerződésből megállapítható nem volna, az ingatlanok értékét külön-külön a 25-29. §-ok rendelkezése szerint kell megállapítani.

(2) Az illeték teljes összege egyenlően terheli az elcserélt ingatlanokat.

105. § Életjáradéki szerződések.

(1) Ha valaki ingatlanát életjáradékért vagy eltartásért engedi át másnak, 5% ingatlan vagyonátruházási illetéket tartozik fizetni.

(2) Az illeték alapja az ingatlannak a 25-29. §-ok rendelkezései szerint megállapított értéke, amely azonban nem lehet kevesebb az esetleges kifizetés és az évjáradék vagy eltartás értékének (33. §) együttes összegénél.

106. § Visszavásárlás.

(1) Ha az eladó fenntartotta magának a visszavásárlás jogát, ennek a jogának gyakorlása esetén az adásvételi szerződésre megszabott illetéket újból meg kell fizetni. Ha a visszavásárlási ár megállapítva nincs, vagy a felek ezt az árat másként nem igazolják, az illeték alapja az eladási ár.

(2) Ha a szerző az ingatlant azért volt később kénytelen az eladónak visszaadni, mert kötelezettségeit nem teljesítette, ez a visszaadás visszavásárlásnak nem minősíthető s ez után újabb vagyonátruházási illeték nem követelhető.

(3) A visszavásárlásra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni akkor is, ha a vevő kötötte ki azt a jogot, hogy a megvett tárgy visszaadása ellenében az eladótól a vételár visszafizetését követelhesse.

107. § Elővásárlás.

Ingatlanra vonatkozó elővételi jog megszerzése vagyonátruházási illeték alá nem esik.

108. § Társasági szerződések.

(1) Ha a társaság alakulásakor vagy új tag belépésekor a társaságba ingatlant, vagy ingatlannak haszonélvezetét vagy használati szolgalmát viszik be betétül, ezek értéke után 5% ingatlan vagyonátruházási illetéket kell fizetni.

(2) Részvénytársaság vagy szövetkezet alakulásánál ugyanezt a szabályt kell alkalmazni, ha a részvényesek vagy üzletrészesek valamelyike ingatlanból álló vagyonbetéttel járul az alaptőkéhez. Az ebben a törvényben megszabott ingatlan vagyonátruházási illetéket a részvények vagy az üzletrészek kibocsátása után az okirati illetékekről szóló törvény szerint fizetendő illetékeken felül kell megfizetni.

(3) Részvénytársaságok vagy szövetkezetek egyesülése esetén az egyesülő társaságok tulajdonában volt ingatlanok átruházása után is 5% ingatlan vagyonátruházási illeték fizetendő.

109. § Ingatlan vagyonátruházási illeték bírói ítéletek alapján.

Ha valamely ingatlan tulajdonjogát, birtokát vagy haszonélvezeti vagy használati szolgalmát bírói ítélettel szerzi meg valaki, az ingatlan vagyonátruházási illetéket az 1914. évi XLIII. törvénycikk 14. vagy 15. §-a szerint fizetendő ítéleti illetéken felül az ítélet alapján kell kiszabni, hacsak a felek nem igazolták, hogy ezt az illetéket az ítélet alapjául szolgáló jogcím megszerzésekor már megfizették.

110. § Megbízás alapján való vétel.

(1) Ha valaki saját nevében más személlyel köt ingatlan vagyonátruházási jogügyletet és utólag kinyilatkoztatja, hogy ő ezt csak egy harmadik személy felhatalmazása alapján, annak javára kötötte, tehát az ingatlant annak a harmadik személynek szerezte meg, ezt a nyilatkozatot a kiállító és a meghatalmazónak mondott harmadik személy között létrejött újabb vagyonátruházásnak kell minősíteni, hacsak az ellenkezőjét a fél a jogügylet megkötése előtt kiállított és közokiratba foglalt meghatalmazással nem bizonyítja.

(2) Ha valamely bírói árverésen az ingatlan vevője az árverési jegyzőkönyv aláírásakor kijelenti és a jegyzőkönyvbe bevétett, hogy az ingatlant valamely más személy részére vette meg, és ennek meghatalmazását az 1881. évi LX. törvény 174. §-ában kitűzött határidő alatt bemutatja, ez a nyilatkozat az első bekezdésben foglalt vélelmet kizárja.

(3) Nincs helye ennek a vélelemnek akkor sem, ha valamely természetes vagy jogi személynek a törvényes képviselője veszi meg az ingatlant és az árverés alkalmával kijelenti, hogy azt nem a saját, hanem az általa képviselt személy részére szerezte meg.

(4) Ha valaki világos vagy hallgatólagos megbízás nélkül köt más nevében vagyonátruházási illeték alá eső jogügyletet, az ügylet után járó illetéket ő tartozik megfizetni, hacsak az, akinek nevében eljárt, az ügylethez nyiltan vagy hallgatólag utóbb jóváhagyását nem adta, vagy az az ügyletből hasznot nem húzott.

111. § A közszerzeményi igény kielégítése.

(1) Ha az örökhagyó túlélő házastársa közszerzeményi igényének kielégítése fejében ingatlant kap, amely szerzés után öröklési illetéket nem fizet, ingatlan vagyonátruházási illeték fejében az ingatlan értéke után 2%-ot tartozik fizetni.

(2) A közszerzeményi igénynek még a házasság tartama alatt vagy annak felbontása folytán ingatlannal való kielégítése ugyanezen illeték alá esik.

112. § Egyéb ingatlan vagyonátruházások.

Minden más, ebben a törvényben részletesen fel nem sorolt esetben, amikor az öröklési vagy ajándékozási illeték alá nem eső módon vagy jogügylettel száll át valamely ingatlan, az ingatlannak a szerződésből megállapítható vagy a 25-29. §-ok rendelkezései alapján megállapítandó teljes értéke után 5% ingatlan vagyonátruházási illeték fizetendő.

113. § Kisajátítás.

(1) Az állam, a törvényhatóság, a község (város), továbbá az 1883. évi XXIII. törvénycikk 68. §-a alapján szervezett vízitársaság által az 1881. évi XLI. törvénycikk 1. §-ának 1-12. pontjaiban meghatározott célokra kisajátított ingatlanok után ingatlan vagyonátruházási illeték nem jár.

(2) Ez a mentesség azonban csak az 1881. évi XLI. törvénycikk 11. §-a értelmében jóváhagyott kisajátítási tervben felvett ingatlanokra terjed ki, a mentesség azonban akkor is megadandó, ha az ily módon jóváhagyott tervbe felvett ingatlan a tulajdonossal kötött barátságos egyezség és nem csupán a bírói kártalanítási eljárás során hozott határozat által ruháztatik át a kisajátítóra.

(3) Az 1881. évi XLI. törvénycikk 21. §-a szerint az utcarendezések alkalmával a telektulajdonos által átveendő terjedékek megszerzésére a mentesség nem terjed ki.

114. § Vagyonközösség megszüntetése.

(1) Ha valamely vagyonnak közös tulajdonosai a vagyont maguk között természetben megosztják, vagyonátruházási illeték kiszabásának nincs helye, ha a közös vagyonból a saját tulajdonrészének tiszta értékénél nagyobb tiszta értéket senki sem kap. Ha azonban a megosztásnál a társtulajdonosok közül valamelyik a saját tulajdonrészénél nagyobb értékű vagyonrészt vett át, erre a különbözetre nézve az ügylet természetének megfelelően vagyonátruházási illetéket - és esetleg okirati illetéket is - tartozik fizetni.

(2) Az értékkülönbözet az illeték kiszabása szempontjából nem jön figyelembe, ha valamelyik osztozkodó fél csak azért kap a vagyonból nagyobb részt, mert a közös adósságból is annyival többet vállalt át, hogy az átvállalt adósság összege az értékkülönbözetet kiegyenlíti. Ha azonban a közös tulajdonosok közül valaki a másik társtulajdonos részére kifizetést teljesít, vagy a saját különvagyonának egy részét viszontszolgáltatás mellett engedi át, a kifizetés, illetve átengedett vagyonrész értéke erejéig visszterhes vagyonátruházás jött létre, amely feltétlenül illeték alá esik.

(3) Annak megállapítása végett, hogy az egyes részek tiszta értéke meghaladja-e az illető osztozó fél tulajdonrészének tiszta értékét, kétség esetében a 26. és 30. §-okban szabályozott becslési eljárásnak van helye.

IV. CÍM

Városi ingatlan vagyonátruházási illeték

115. § A városi ingatlan vagyonátruházási illeték szedésére jogosultak.

(1) A belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértve megengedheti, hogy a törvényhatósági joggal felruházott és a rendezett tanácsú városok az állami ingatlan vagyonátruházási illetéken felül külön városi ingatlan vagyonátruházási illetéket szedhessenek.

(2) Kivételes esetekben a belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértve ezt a jogot a nagyközségnek is megadhatja.

116. § A városi ingatlan vagyonátruházási illeték szabályozásának módja.

(1) A városi ingatlan vagyonátruházási illetéket csakis a belügyminiszter és a pénzügyminiszter által jóváhagyott szabályrendelet alapján szabad szedni.

(2) Azok a városok, amelyek eddig is szedték a városi ingatlan vagyonátruházási illetéket, ezt a jogot továbbra is gyakorolhatják, azonban tartoznak ennek a törvénynek életbe léptétől számított egy éven belül új - az ebben a törvényben megszabott alapelveknek megfelelő - szabályrendeletet készíteni és annak jóváhagyását kikérni. Azok a városok, amelyek ezen a határidőn belül szabályrendeletüket jóváhagyás végett a belügyminiszternek fel nem terjesztik, a határidő letelte után többé ilyen illetéket nem szedhetnek. Ha azonban a szabályrendeletet jóváhagyás végett ezen a határidőn belül beterjesztették, az addig szedett illetéket továbbra is és pedig az új szabályrendeletnek megfelelő módon szedhetik, azonban az addig engedélyezett kulcsoknál magasabb kulcsot a jóváhagyás előtt nem alkalmazhatnak.

117. § A szabályrendeletekben követendő alapelvek.

(1) A városi ingatlan vagyonátruházási illetékekről készített szabályrendeleteknek az illetéket csak ugyanazon alapelvek szerint lehet szabályozni, amely alapelveket az ingatlan vagyonátruházási illetékre nézve ez a törvény megállapított.

(2) Különösen nem szabad a városi ingatlan vagyonátruházási illetéket csupán a városi lakosság egyes osztályainak tulajdonában lévő, vagy a város egyes részén lévő ingatlanokra, vagy az ingatlanok egyes nemeire korlátozni. Ellenben szabad az illeték szedését csupán a telekkönyvben is keresztülvezetett átruházásokra szorítani.

(3) Mindazokat a mentességeket és kedvezményeket, amelyeket ez a törvény megállapít, a városi vagyonátruházási illetékekre is megfelelően ki kell terjeszteni.

(4) Az illeték alapjának megállapítására, az értékelésre, valamint a fizetési kötelezettségre nézve az ebben a törvényben foglalt rendelkezéseknek teljesen megfelelő rendelkezéseket kell tenni. Ahol az illeték szedéséhez való jog a vagyonátruházásnak telekkönyvi bejegyzésétől van függővé téve, az illeték kiszabásához való jog a bejegyzés napján keletkezik. Egyebekben az illeték kiszabásához való jog keletkezése és megszűnése, valamint a behajtás elévülése azonos elvek szerint szabályozandó.

(5) A törvényes zálogjog a városi ingatlan vagyonátruházási illetékre is kiterjed.

(6) A városok bírságot nem szabhatnak ki. Kivétel ez alól az az eset, ha az illeték esedékessége valamely feltételtől vagy eseménytől függ, amelyet a felek tartoznak bejelenteni. Ilyen bejelentés elmulasztása esetén 200 K-nál nem nagyobb bírságot is szabhatnak ki.

(7) A jogorvoslatokat illetőleg a kiszabás ellen a közigazgatási bizottság adóügyi bizottságához egyfokú fellebbezést és ennek határozata ellen a közigazgatási bírósághoz panaszjogot kell engedélyezni. Ezeket a panaszokat a közigazgatási bíróság pénzügyi osztálya bírálja el.

(8) Az illeték kulcsa az 1.5%-ot nem haladhatja meg.

III. RÉSZ

Illetékegyenérték

I. CÍM

Anyagi jogszabályok

118. § Az illetékegyenérték alanyai.

(1) A haláleset folytán bekövetkezett vagyonátruházásokért a természetes személyek által fizetendő illetékek egyenértéke fejében évi tartozásként illetékegyenértéket tartoznak fizetni:

1. Az érsekségek, püspökségek, apátságok, káptalanok és egyéb egyházi javadalmak, a szerzetes rendek és mindennemű alapítványok.

2. Az olyan társulatok, intézetek vagy egyesületek, amelyeknél a tagoknak a társulat, intézet vagy egyesület vagyonában tulajdonrészük nincsen.

3. A községek (városok).

4. A részvényes vagy üzletrészekre alakult vállalatok.

(2) Az a körülmény, hogy az illetékegyenérték fizetésére kötelezett javadalom, alapítvány, társulat, intézet, egyesület, község vagy vállalat, illetve a javadalmas székhelye a belföldön van-e vagy sem, az illetékegyenérték fizetési kötelezettségére befolyással nincs.

119. § Az illetékegyenérték tárgyai.

(1) Illetékegyenérték alá esik a 118. §-ban felsoroltaknak következő vagyona:

1. Az 1. és 2. pontok alatt felsoroltaknak a belföldön lévő összes ingó és ingatlan vagyona.

2. A 3. és 4. pontok alatt felsoroltaknak a belföldön lévő ingatlan vagyona.

(2) Annak a körülménynek elbírálására, hogy valamely ingó dolog a belföldön van-e, az illetékegyenérték szempontjából is a 10. § rendelkezései az irányadók.

120. § Az illetékegyenérték kulcsai.

Illetékegyenérték fejében évenként fizetni kell:

1. ingatlanok után 0.5%-ot,

2. ingóságok után 0.2%-ot.

121. § Az illetékegyenérték kiszabásának alapja.

(1) Az illetékegyenérték kiszabásának alapjául ingatlanoknál azoknak a tízéves kivetési időszak első évét megelőző évi jövedelmeik, illetve adóik alapján a 27. § rendelkezései szerint kiszámított törvényszerű legkisebb értékét kell venni. Ha valamely ingatlanra nézve az illetékegyenérték fizetési kötelezettség a kivetési időszak folyama alatt áll be, az érték kiszámításánál a fizetési kötelezettség beálltát megelőző évi adatokat kell alapul venni. Az ingatlan után járó illetékegyenérték alapjából adósságok és egyéb terhek címén levonásnak helye nincsen.

(2) Az ingatlanok értékéül az első bekezdésben megállapított módon kiszámított törvényszerű legkisebb értéket kell venni akkor is, ha az illetékegyenérték fizetésére kötelezett fél telkén emelt épület házbérjövedelme az építési költségek fejében bizonyos ideig az építő vállalkozót illeti meg.

(3) Földadó alá nem eső beépítésre szánt telek értékét a 26. §-ban foglalt szabályok szerint kell megállapítani.

(4) Az ingó vagyon után kiszabandó illetékegyenérték alapja az ingó vagyonnak a kivetési időszakot megelőző év végén mutatkozó állaga, levonva ebből a fizetésre kötelezettet terhelő és hitelt érdemlő módon ugyanebben az időben fennállónak igazolt adósságokat és egyéb terheket.

122. § Mentességek és kedvezmények.

(1) Mentesek az illetékegyenérték alól:

1. az állam igazgatása alatt álló közalapok és tudományos egyetemek alapjai;

2. a 118. § 1. pontjában említett javadalmak és alapítványok javadalmasai, ha összes évi jövedelmük 2,400 K-t meg nem halad;

3. a szentegyházaknak és imaházaknak az isteni tiszteletre szánt ingóságai, valamint az ilyen ingóságoknak beszerzésére vagy maguknak a szentegyházaknak építésére szánt alapítványok tőkéi;

4. a 88. § 6. pontjában felsorolt nyugdíjintézetek és nyugdíjalapok ingóságai;

5. az olyan ingatlan javak, amelyek valamely közönség osztatlan tulajdonai ugyan, de azok haszonélvezete vagy haszonvétele az egyes lakosok ház- és földbirtokával elválaszthatatlan kapcsolatban van oly módon, hogy az osztatlan ingatlanokat kizárólag csak az egyes birtokok kiegészítő részének kell tekinteni;

6. az országos tudományos intézetek, köztanintézetek, az oktatási és jótékonysági célokra rendelt alapítványok, valamint az ily célokra alakult intézetek és egyletek, végül az oktatással és betegápolással foglalkozó szerzetes rendek ingó vagyona, amennyiben ezt a vagyont az említett céloktól alapszabályok vagy a rendi szabályok értelmében elvonni nem lehet.

(2) A 6. pontban felsorolt alapítványok, intézetek, egyletek és szerzetesrendek, valamint az országos tudományos intézetek és köztanintézetek ingatlanaik után 0.1% illetékegyenértéket fizetnek.

(3) Azokat a részvénytársaságokat és szövetkezeteket, amelyeknek a nyerészkedés kizárásával csupán az a céljuk, hogy tagjaiknak lakást biztosítsanak, a pénzügyminiszter az illetékegyenérték alól teljesen felmentheti.

123. § A fizetési kötelezettség kezdete és megszünése.

(1) A 118. §-ban felsorolt illetékegyenérték fizetésére kötelezettek közül azok, amelyek az eddig érvényes törvények alapján már illetékegyenértéket fizetni kötelesek voltak, az illetékegyenértéket továbbra is fizetni tartoznak mindazon ingó és ingatlan vagyonuk után, amely már eddig is illetékegyenérték alatt esett.

(2) Ugyanezek az illetékegyenérték fizetésére kötelezettek azok után az ingatlanok után, amelyeket 1918. augusztus 1-je előtt szereztek ugyan, de amelyekre nézve az illetékegyenérték-fizetési kötelezettség a régebbi szabályok szerint még be nem állott, továbbá a megjelölt időpont után szerzett ingatlanaik után illetékegyenértéket csak az ingatlan szerzésétől számított 10 év elteltétől kezdve tartoznak fizetni.

(3) Ugyanezt a szabályt kell alkalmazni az 1918. augusztus 1-je után keletkezett, vagy ezután keletkezendő illetékegyenérték fizetésére kötelezettel szemben is.

(4) Ha az illetékegyenérték fizetésére kötelezett ingyenes vagyonátruházás útján jut haszonélvezettel terhelt ingatlan birtokába, az illetékegyenérték fizetési kötelezettsége csak a haszonélvezet megszüntétől számított 10 év elteltével kezdődik.

(5) Az olyan részvénytársaságok vagy szövetkezetek, amelyeknek célja és üzletköre kizárólag vagy túlnyomóan ingatlanok (házak vagy földbirtok) kezelése, az illetékegyenértéket az ingatlan szerzését követő hó 1. napjától kezdve tartoznak fizetni.

(6) A fizetési kötelezettség megszűnik az ingatlan elidegenítésének napját követő hó 1. napján.

(7) Ha az illetékegyenérték fizetésére kötelezett akár visszteherrel, akár anélkül ingó vagy ingatlan vagyont szerez vagy elidegenít, kivétel nélkül a rendes vagyonátruházási illetéket kell megfizetni.

124. § Az illetékegyenérték elévülése.

(1) Az illetékegyenérték kiszabásához való jog elévül a bevallás benyújtásától, illetve a 126. § alá eső időközi változások bejelentésétől számított öt év elteltével. Az öt év eltelte után csupán a fizetési meghagyás kézbesítésétől visszafelé számított öt éven belül esedékessé váló negyedévi részleteket lehet követelni.

(3) A kiszabott illetékegyenérték behajtásának elévülésére a 18. § rendelkezései alkalmazandók.

125. § A fizetési kötelezettség.

(1) Az illetékegyenértéket rendszerint az illetékegyenérték alá eső vagyon élvezetére jogosított személy a saját haszonélvezetének tartamához képest fizetni. Ha azonban az illetékegyenérték fizetését a tulajdonos magára vállalta, vagy azt illetékes felsőbb hatóságának reá nézve kötelező erővel bíró intézkedése folytán viselni tartozik, akkor a fizetési kötelezettség elsősorban a tulajdonost terheli.

(2) Az idegen telken emelt épület után a 121. § első bekezdése szerint megállapított érték után kiszámított illetékegyenértéket teljes összegében a felépítmény tulajdonosa tartozik fizetni, ha ez a 118. § szerint illetékegyenérték fizetésére köteles. Ha csak a telek tulajdonosa esik illetékegyenérték alá, az illetékegyenértéket teljes összegében ez tartozik megfizetni, ha a felépítmény bizonyos idő leteltével tulajdonába megy át. Ellenkező esetben csak a teleknek a 26. § rendelkezései szerint megállapított értéke után tartozik illetékegyenértéket fizetni.

(3) Az illetékegyenérték alá tartozó vagyon jövedelme a folyó illetékegyenérték tartozásért feltétlenül kezeskedik; az annak élvezetére jogosított személyre nézve beállott változáskor törlesztetlenül maradt tartozásért azonban úgy a vagyon jövedelme, mint az élvezetre jogosult jogutódja csak a két évnél nem régebbi időből származó hátralékért kezeskedik.

(4) Ha az illetékegyenérték alá tartozó vagyonnak nincs a tulajdonostól különböző javadalmasa, az illetékegyenértéket maga a tulajdonos fizeti, s ilyenkor az illetékegyenérték a vagyont törvényes zálogjoggal terheli. A törvényes zálogjog a kincstárt öt évi hátralékra illeti meg. (23. §)

126. § A kiszabás érvényességének ideje. Időközi változások.

(1) Az illetékegyenértéket 1921. évtől kezdve 10 évre való érvénnyel kell kiszabni. A kivetési időszak letelte előtt fél évvel a pénzügyminiszter új kivetést rendelhet el, joga van azonban a kivetés érvényét további 10 évvel meghosszabbítani.

(2) A kivetési időszakon belül az illetékegyenérték helyesbítésének a következő esetekben van helye:

1. Az ingatlan vagyonra nézve:

a) ha az illetékegyenérték fizetésére kötelezett ingatlant elidegenít;

b) ha a még illetékegyenérték alá nem vont ingatlan megszerzésétől számított 10 év letelt;

c) ha a fél az üres telekre épületet emelt;

d) ha a telken emelt épületet lebontotta, vagy ha az épület elemi csapás vagy más ok miatt romba dőlt;

e) ha az állandóan adómentes épület adókötelessé válik;

f) ha az adóköteles épület időközben adómentessé válik.

2. Az ingó vagyonra nézve;

a) ha az ingyenes vagyonátruházás útján az illetékegyenérték fizetésére kötelezettnek jutott ingó vagyon (hagyomány, misealapítvány, stb.) átszállásától számított 10 év eltelt;

b) ha az illetékegyenérték fizetésére kötelezett ingatlanát eladja és a vételárat az ingó vagyonhoz csatolja;

c) ha a tőkevagyont vagy az ingó vagyon elidegenítése útján szerzett tőkét ingatlan szerzésére fordítja;

d) ha az előbb külföldön volt ingó vagyont a belföldre hozza.

(3) Az illetékegyenértéket, amennyiben a változás a hó 1. napján történt, ettől a naptól, különben pedig a következő hó 1. napjától kezdve kell megfelelően helyesbíteni.

(4) Az illetékegyenértékre a 2. bekezdés rendelkezései szerint befolyással lévő változásokat a fizetésre kötelezett felek tartoznak azok bekövetkezésétől számított 30 nap alatt bejelenteni.

(5) Ha a változás folytán illetékegyenértéket kell előírni, a bejelentés elmulasztása az 57. § 3. pontja szerint büntetendő. A bírság a változás folytán előírandó illetékegyenérték két évi összegét nem haladhatja meg.

(6) Ha a változás folytán az illetékegyenérték vagy annak egy része törlendő, a bejelentés elmulasztása esetén csupán a bejelentés évére eső illetékegyenérték törölhető, illetve téríthető vissza.

II. CÍM

Eljárási szabályok

127. § Hivatalok illetékessége az illetékegyenérték kiszabására.

(1) Az illetékegyenértékek kiszabását az állampénztárak (Budapesten a központi díj- és illetékkiszabási hivatal) teljesítik.

(2) Az illetékegyenérték kiszabására rendszerint az az állampénztár illetékes, amelynek területén az illetékegyenérték fizetésére kötelezett fél vagy a javadalmas székhelye, illetve lakóhelye van.

(3) Ha ez a székhely vagy lakóhely az ország területén kívül van, az az állampénztár szabja ki az illetékegyenértéket, amelynek területén az illetékegyenérték alól tartozó vagyon vagy annak főrésze van.

(4) Kétes esetekben, valamint a fél kérelmére vagy más okból a pénzügyminiszter jelölheti ki azt az állampénztárt, amely az illetékegyenértéket kiszabja.

128. § A bevallás ideje és módja.

(1) Az illetékegyenérték a 10 éves kivetési időszakra az illetékegyenérték fizetésére kötelezett fél, illetve annak képviselője által beterjesztendő bevallás alapján történik.

(2) A bevallás idejét és módját a pénzügyminiszter rendelettel szabályozza.

(3) Aki a bevallásnak a rendeletben meghatározandó időben és módon pontosan eleget nem tesz, az egy évi illetékegyenérték kétszeres összegét tartozik bírság gyanánt megfizetni. A bírságra nézve egyébként a jelen törvény 59. §-ának rendelkezéseit kell alkalmazni.

129. § Fizetési meghagyás.

(1) Az illetékegyenértékről a fizetésre kötelezett személy részére fizetési meghagyást kell kibocsátani. A fizetési meghagyásnak tartalmaznia kell mindazokat az adatokat, amelyek az illetékegyenérték kiszabására irányadók voltak.

(2) A 126. §-ban említett változások esetén az illetékegyenérték helyesbítéséről a fizetésre kötelezettet végzéssel kell értesíteni.

(3) A fizetési meghagyás, valamint egyéb, az illetékegyenértékre vonatkozó határozat kézbesítésére ennek a törvénynek 47. §-ában foglalt szabályokat kell alkalmazni.

130. § A fizetési határidő.

(1) Az illetékegyenérték negyedévenként, az évnegyed közepéig fizetendő.

(2) Birtokon belül beadott fellebbezés esetén az előző kivetési időszakra megállapított illetékegyenértéket kell fizetni, mindaddig, míg a másodfokú határozat meg nem hozatott, ha ez kisebb, mint az újonnan kivetett illetékegyenérték. Ha azonban a fellebbezés jogcíme az, hogy az illetékegyenérték egyáltalán nem jár, a fizetési kötelezettség a lejárt évnegyedekre eső összegre nézve a másodfokú határozat kézbesítésétől számított 30 nap alatt áll be.

(3) Az évközi változások folytán előírt illetékegyenérték lejárt negyedévi részleteit az erről szóló végzés kézbesítésétől, birtokon belül való fellebbezés esetén a másodfokú határozat kézbesítésétől számított 30 nap alatt kell befizetni.

(4) Az illetékegyenértéket annál az állampénztárnál kell befizetni, amely az illetékegyenértéket kiszabta.

131. § A késedelmi kamatok.

(1) Az a fél, aki illetékegyenérték tartozását a 130. §-ban megszabott határidőben meg nem fizeti, a határidő utolsó napjától a befizetés napjáig 5% késedelmi kamatot fizet.

(2) A kamatfizetésre és a kamat megtérítésre egyébként az 50. és 51. §-okban foglalt szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

132. § Jogorvoslatok.

(1) Az illetékegyenértékről szóló fizetési meghagyás, valamint az évközi változás esetén az illetékegyenértéket kivető vagy az illetékegyenérték törlését megtagadó végzés ellen a fél fellebbezéssel élhet a pénzügyigazgatósághoz.

(2) A határidőkre és az igazolásra nézve az 52. §-ban foglalt szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

(3) A pénzügyigazgatóság határozatai ellen a közigazgatási bírósághoz van panasznak helye.

(4) A másodfokú határozatok ellen irányuló jogorvoslatokra egyébként az 53. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

(5) A jogorvoslatok kimerítése, valamint azoknak elmulasztása esetén az illetékegyenérték a kivetési időszak végéig többé meg nem támadható.

133. § Az illetékegyenérték behajtása.

(1) Az esedékessé vált illetékegyenérték behajtására nézve az 54. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

(2) Részletfizetést csak a haszonélvező személyében beállott változás esetén az előző haszonélvezőről hátralékban maradt összegre és csak kivételes esetben szabad engedélyezni.

134. § Az illetékegyenérték kezelése.

Az illetékegyenérték kezelésére vonatkozó szabályokat az ebben a törvényben foglaltak szem előtt tartásával a pénzügyminiszter rendelettel állapítja meg.

IV. RÉSZ

Átmeneti és végrehajtási rendelkezések

135. § Életbeléptetés.

(1) Ez a törvény a pénzügyminiszter által megállapítandó és közzéteendő napon lép életbe.

(2) Ennek a törvénynek rendelkezéseit kell alkalmazni mindazokban az esetekben, amelyekben a kincstárnak az öröklési és ajándékozási vagy visszterhes vagyonátruházási illetékhez való joga a törvény életbelépte után nyilt meg. Alkalmazni kell továbbá azokban az esetekben is, amikor a bélyegjegyekkel lerovandó vagyonátruházási illetéket nem rótták le és emiatt a hivatalos leletet már a törvény hatálya alatt vették fel, végül azokban az esetekben, amikor az örökösödést vagy ajándékozást és más vagyonátruházási jogügyletet a bejelentési kötelezettség késedelmes teljesítésével a kitűzött határidő eltelte után ennek a törvénynek hatálya alatt jelentették be, de csak akkor, ha a bejelentési kötelezettség a törvény szerint magukat az illetékegyenérték fizetésére kötelezetteket terhelte.

(3) Azok után az élők között kötött ingyenes vagyonátruházások után, amelyek az 1918. évi XI. törvénycikk rendelkezései szerint nem ajándékozási, hanem öröklési illeték alá estek volna és emiatt kiszabásuk a 88,000/1918. sz. végrehajtási utasítás 66. §-a értelmében felfüggesztetett, az ajándékozási illetéket az 1918. évi XI. törvénycikk rendelkezéseinek megfelelően úgy kell kiszabni, mintha már megkötésük idején az élők közötti ajándékozásokra megszabott illeték alá estek volna. Amennyiben pedig az ilyen ajándékozások után az illeték már kiszabatott, de a felek jogorvoslattal támadták meg, a jogorvoslat az itt lefektetett elvek szerint bírálandó el. Az ebben a bekezdésben foglalt szabály alá eső ajándékozások után járó illeték újból való előírásának nem akadálya az, ha a törlést a közigazgatási bíróság rendelte el.

136. § Hatályon kívül helyezett törvények.

(1) E törvény életbelépte napján mindazok a törvények, törvényes szabályok és rendeletek, amelyek az ebben a törvényben szabályozott vagyonátruházási illetékekre vonatkoznak, hatályukat vesztik, és csak azokban az esetekben alkalmazandók, amelyek a 135. § rendelkezései szerint még e törvény rendelkezései alá nem esnek.

(2) Hatályát veszti továbbá az örökösödési eljárásról szóló 1894. évi XVI. törvénycikk 42. §-a és a polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvénycikk életbeléptetéséről szóló 1912. évi LIV. törvénycikk 27. §-ának első és második bekezdése.

137. § Az illetékek kezelése.

(1) Az ebben a törvényben szabályozott vagyonátruházási illetékek kezelésére vonatkozó részletes utasítást a pénzügyminiszter adja ki.

(2) A pénzügyminiszternek joga van az illetékkezelés szempontjából szükséges szervezeti szabályokat rendeleti úton életbeléptetni. Különösen joga van az állampénztárak szervezetét ebből a szempontból az 1889. évi XXVIII. törvény és egyéb törvények rendelkezéseitől eltérő módon megállapítani. Joga van az illetékügyek intézésével megbízandó tisztviselőktől külön szakvizsga letételét követelni. Joga van továbbá ezek részére a többi tisztviselőkkel szemben az előléptetésnél és az illetmények megállapításánál kivételes szabályokat felállítani.

(3) A pénzügyminiszternek joga van továbbá a budapesti központi díj- és illetékkiszabási hivatal szervezetét is módosítani, és különösen az illeték kezelését a számvevőség helyett külön illetékkezelési tisztviselőkre bízni.

(4) Joga van végül a pénzügyminiszternek arra, hogy az illetékek felülvizsgálatát az 1887. évi XLV., illetve 1889. évi XXVIII. törvényben szabályozott rendszertől eltérően újból rendelettel szabályozza és ebből a célból akár a pénzügyigazgatóságok kebelében, akár a pénzügyminisztériumban külön szervet létesítsen.

138. § Záró rendelkezés.

Ezt a törvényt a pénzügyminiszter hajtja végre, aki a bírói eljárásra vonatkozó részeiben az igazságügyminiszterrel, a törvényben felsorolt egyéb esetekben pedig a belügyi, illetve a kereskedelemügyi miniszterrel egyetértve jár el.


  Vissza az oldal tetejére