A helyes adóztatásnak egyik alapelve, hogy az adóviselésben kifejezésre jutó áldozat lehetőleg arányos legyen, ennélfogva a társadalomnak nagyobb jövedelmű és vagyonosabb osztályait az arányosság mértékén túl kell bele vonni az adóztatásba s e célból minden olyan jelenséget fel kell használni, amely az adótörvényekben kifejezetten megjelölt jövedelemforrásokon és vagyonrészeken kivül biztos következtetést enged a fokozottabb adóztatás jogosultságára. Az ilyen jelenségek külön megadóztatásával létesültek általában a fényűzési adók, amelyek közé tartozik a vadászati adó és a fegyveradó is, amelyeket minálunk az 1875. évi XXI. törvénycikk hozott be.
Most, amikor a társadalom egyes osztályainak életviszonyaiban éles különbségek mutatkoznak és az átlagos jólétet meghaladó életmódnak az adóztatásnál való fokozottabb figyelembe vétele a társadalmi béke tartós biztosítása céljából is célszerű eszköznek látszik, különösen indokolt, ha a fényűzési adók eddigi mérvét fokozzuk, másrészt uj fényűzési adókat létesítünk. Ez a törekvés hozta létre legutóbb a fényűzési forgalmi adót.
Részemről - bár általában nem akarom a meglevő egyenesadók mérvét fokozni, - nem zárkózhatom el a fényűzési adók emelésétől, amely emelés szociális szempontból is indokolt.
Ezt a célt szolgálja a jelen törvényjavaslat, amelyben úgy a vadászati adónak, mint a fegyveradónak 1883. év óta változatlan tételeit lényegesen emelni kívánom, még pedig a vadászati adót progressziv módon, az illető jövedelmének arányában, ennek igazságos voltát - azt hiszem - nem is kell különösen megokolnom. A fegyveradónál nem tartom szükségesnek a tételek emelésénél kívül a progresszivitás elvét is érvényesíteni, mert hiszem az 1883. évi XXIII. törvénycikk szerint úgy is csak a vadászatra használható lőfegyver után kell fegyveradót fizetni s ha valaki az ilyen fegyvert tényleg arra akarja használni, vadászati jegyet kell váltania, amikor is vele szemben a vadászati adóban a progresszivitás már érvényesült.
Ez alkalommal a fegyveradó és vadászati adó mérvének emelése mellett elérkezettnek láttam az időt arra, hogy a vadászati adónál és a fegyveradónál fennálló kedvezmények némelyikét megszüntessem. Így megszüntetendőnek vélem azt az adómentességet, amelyet a vadászati adónál a vadászcselédek és a vadak gondozására és a vadászterületek őrzésére alkalmazott cselédek élveznek, nemkülönben az erdészeti szakiskolák hallgatóinak adott kezdvezményt is.
A várható pénzügyi eredményre nézve megjegyzem, hogy az idevonatkozólag tett számítások szerint a fegyveradó évenkint körülbelül 1,000.000 K-át, a vadászati adó pedig mintegy 20,000.000 K-át fog eredményezni.
Ezek után áttérek a törvényjavaslat egyes szakaszainak indokolására.
Az ebben a szakaszban foglalt rendelkezés megszünteti az általános indokolásban már említett kedvezményeket, amelyeket a vadászcselédek, továbbá a vadak gondozására és a vadászterületek őrzésére alkalmazott cselédek élveznek. Ennek az adómentességnek megadását annak idején az 1883. évi XXIII. tc. megalkotásakor is kifogásolták a parlamenti vita során és pedig azon az alapon, hogy akinek vadászterülete van s aki a vadászat gyakorlására cselédet tarthat, igazságtalan, hogy az ilyen alkalmazottjai ne fizessenek vadászati adót.
Az erdészeti szakiskolák hallgatóinak megadott kedvezmény fentartását a mai viszonyok között semmivel sem tudnám indokolni.
A fegyveradónak eddigi csekély 2-4 K-ás tételeit olyképen vélem felemelendőnek, hogy a fegyveradó a közönséges fegyvereknél minden egyes cső után 50 K, az ismétlő fegyvereknél pedig minden egyes fegyver után 200 K.
A vadászati adó mérvét az eddigi 24 K-ról lényegesen felemelendőnek vélem, még pedig - amint azt már az általános indokolásban is említettem - progresszív alapon, a szerint, hogy az illetőnek mennyi az összjövedelme. Összjövedelem alatt azt a jövedelmet kell érteni, amely a jövedelemadó alapjának kimunkálásakor a terhek levonása után mutatkozik, mielőtt abból az adómentes jövedelmek levonattak volna.
A lényeges emelést az a körülmény indokolja, hogy a vadászat első sorban fényűzési szenvedély.
Miután a vadászati adóév csak augusztus 1-én kezdődik s a bejelentést június hó folyamán kell megtenni és eddig az időpontig - az adóügyi igazgatás rendes menete mellett - a jövedelemadót már kivetették, kimondható az, hogy a vadászati adó mérvének megállapításánál általában annak a jövedelemadónak kivetése során megállapított összjövedelem legyen irányadó, amely jövedelemadó arra az évre állapíttatott meg, amely évnek június havában a bejelentés megteendő. Ha a jövedelemadó bármely okból erre az évre júniusig még nem lenne kivetve, a megelőző legutolsó évi jövedelemadó kivetésekor kimunkált összjövedelem szolgál irányadóul. Ezt külön ki kell mondani már csak azért is, mert a folyó évben valószínű, hogy az 1921. évi jövedelemadót júniusig nem lehet kivetni az egész országban.
Ez a szakasz nem tesz különbséget belföldiek és külföldiek között, így tehát, ha valamelyik külföldi vadászati jegyet kíván váltani és itt jövedelemadó fizetésére van kötelezve, a vadászati adó összegét éppen úgy kell megállapítani, mint a belföldiét, ha pedig nem köteles jövedelemadót fizetni, akkor a vadászati adó összege nála is 1.000 K.
Indokoltnak tartom azonban, hogy a köztisztviselők és egyéb közszolgálati alkalmazottak, a hivatásos katonai egyének, ide értve a nyugdíjasokat is, lényeges kedvezményben részesüljenek. Már az 1883. évi XXIII. tc. megalkotásakor elhangzott parlamenti vita során is történt felszólalás oly irányban, hogy a vadászati adó rendes tétele igen súlyos és méltánytalan a csekély fizetésű tisztviselővel, jegyzővel stb. szemben, akinél a vadászat nem is fényűzés, hanem inkább az egészség fenntartására szükséges testmozgás.
A vadászcselédek, továbbá a vadak gondozására és a vadászterületek őrzésére alkalmazott cselédek szintén alacsonyabb tétel szerint vagyis 200 K vadászati adót fognak fizetni.
Az 1883. évi XXIII. tc. 10. §-ában foglaltak szerint az, aki 30 napot meg nem haladó időtartamra vált vadászati jegyet, a rendes vadászati adó tételének felét fizeti. Ennek a kedvezménynek teljes megszüntetését még a mai viszonyok között is túlszigorúnak tartanám.
A könnyebb kezelés szempontjából ezt a rendekezést oda módosítom, hogy az, aki 30 napot meg nem haladó időtartamra vált vadászati jegyet, vadászati adó fejében általában 1.000 K-át fizet. Ha ugyanis az ilyeneknél is megkívánnám az összjövedelem kimutatását, a legtöbb esetben - az idő rövidségénél fogva - lehetetlenné tenném azt, hogy vadászati jegyet váltsanak. A köztisztviselő és egyéb közszolgálati alkalmazott, a hivatásos katonai egyén pedig (ide értve a nyugdíjasokat is) 100 K-át fog fizetni ilyen esetben.
Ez a szakasz nagyjában megfelel az 1883. évi XXIII. tc. 14. §-ának, csak annyiban változik a szöveg, amennyiben ezentúl nem azt kell bejelenteni, hogy a fegyver egy- vagy kétcsövű-e, hanem azt, hogy hány csöve van, illetőleg ismétlő fegyver-e.
Ez a szakasz nagyjában megfelel az 1883. évi XXIII. tc. 28. §-ában foglaltaknak.
Lényeges változtatás az, hogy a bejelentéshez ezentúl csatolni kell a pénzügyi hatóság részéről kiállítandó bizonyítványt arról, hogy mennyi az illetőnek az összjövedelme, miután a vadászati adót ennek figyelembe vétele mellett kell ezentúl megállapítani.
A fegyveradónak és a vadászati adónak felemelésével kapcsolatban szükségesnek tartom az 1883. évi XXIII. tc. büntető rendelkezéseinek megváltoztatását is, még pedig oly irányban, hogy e rendelkezések szigoríttassanak.
Az 1883. évi XXIII. tc. 41. §-a szerint azok, akik a törvény rendelkezéseit megszegik, jövedéki kihágást követnek el, amely bírsággal büntetendő. A bírság mérve az egyes kihágásokra külömbözőképen van megállapítva, azonban a legsúlyosabbnál sem haladja meg a 200 K-át.
Nézetem szerint a fényűzési adóknál a kincstár megrövidítésére irányuló cselekményeket szigorúbban kell büntetni. Erre módot nyújt már az államkincstár megkárosítására irányuló bűntettekről és vétségekről (adócsalásról) szóló 1920. évi XXXII. tc. is.
Az eddig csupán jövedéki kihágásnak minősített cselekmények közül azt, amelynél nyilvánvaló a kincstár megrövidítésére irányuló szándék és a kincstár megrövidítésére irányuló cselekmény a csalás ismérveivel bír, adócsalásnak kívánom minősíteni. Így ezentúl adócsalás lesz az, ha valaki a bejelentésében beadványában stb. szándékosan valótlan nyilatkozatot tesz, vagy az adónak helyes megállapítására alkalmas ténykörülményt elhallgat. Így pl. ha valakinek több állandó lakóhelye van és a vadászati jegy kérésekor bejelentésében ezt a körülményt elhallgatja és csupán attól a pénzügyi hatóságtól hoz, még pedig nemleges adóbizonyítványt, amelynek működési területén nincs jövedelemadó alá felvéve.
Az 1883. évi XXIII. tc. 42. §-ának a)-e) pontjában felsorolt cselekmények ezentúl is csak jövedéki kihágást fognak képezni, a bírság összege azonban 2-20 K-ról, illetőleg 40-200 K-ról felemeltetnék 100-1.000 K-ra, illetőleg 500-10.000 K-ra.
A törvény - bár a vadászati adóév csak augusztus hó 1-jével kezdődik - már 1921. évi június hó 1-én lépne életbe, miután az 1883. évi XXIII. tc. 14. és 31. §-a szerint úgy a fegyveradóra, mint a vadászati adóra vonatkozó bejelentéseket június hó folyamán kell megtenni.
