Kevés állam tett annyit a mezőgazdaságért, mint az utolsó néhány évtized alatt Magyarország. Törvényes szabályozást és oltalmat nyert itt a mezőgazdaságnak úgyszólván minden érdeke. Mezőgazdasági kormányzatunk úgy erkölcsileg, mint anyagilag is rendkívül hathatósan támogatta mindig a mezőgazdaság összes ágait. A gazdasági tudást fejlesztő és terjesztő szakiskolák alakultak és az eredményesebb gazdálkodás lehetőségeinek feltárására tudományos eszközökkel dolgozó kisérleti és más hasonló állami intézetek létesültek. Különleges gazdaságokat tartott fenn az állam olyan rendeltetéssel, hogy újabb termelési ágak meghonosítását és tökéletesítését megkönnyítsék. Egymásután jöttek létre a különböző szakhivatalok, mindenik a mezőgazdaság valamelyik ágát elősegítő feladattal.
De ha összefoglalólag tekintjük a multban történteket, kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy nem állottak mindig egymással helyes arányban azok az áldozatok, amelyeket az államkormányzat mezőgazdaságunk fejlesztése érdekében hozott és állami gondoskodásunk rendszere nem volt minden tekintetben tökéletes. Igazán erőteljesen csak a központi kezdeményezés tekintetében és abban nyilvánult meg az államkormányzati gondoskodás, hogy megalkotta a mezőgazdaság fejlődését előmozdító országos intézményeket, de a központi gazdasági intézmények mellett elhanyagolta a mezőgazdasági igazgatásnak azokat a külső hivatali szerveit, amelyeken keresztül a kormányzati kezdeményezések és országos intézmények termékenyítő és gazdaságfejlesztő hatása átjárhatta volna az egész mezőgazdaságot. Mindent átölelő földmívelésügyi kormányzatunkhoz képest a külső, vidéki gazdasági igazgatás rendkívül szegényes maradt és nem lehetett sem eléggé kiterjedt, sem eléggé közvetlen ahhoz, hogy mindenütt megindítsa a gazdaságfejlesztő folyamatot. Hogy mezőgazdaságunk általános fejlődése nem érte el azt a színvonalat, amelyet az erre fordított áldozatainktól jogosan várhattunk, véleményem szerint legnagyobb részt ennek lehet tulajdonítani.
Földmívelésügyi igazgatásunk külső hivatali szervezetének e hiányossága mindjárt kitűnik, ha figyelembe vesszük, hogy voltaképpen csak a vízügyi, erdészeti és állategészségügyi szolgálatra vannak külső vidéki hivatalaink. Ezek mellett - a földmívelésügyi minisztérium egynehány külső szakemberétől eltekintve - a gazdasági felügyelőség az egyetlen rendszeres külső, vidéki gazdasági hivatal, melynek munkájára gazdaságfejlesztő törekvésünk támaszkodhatik.
Ez egyetlen ily természetű külső hivatalunk sem régi keletű és ez sem rendszeres meggondolás alapján létesült. A szükség hozta létre és a szükség fejlesztette annyira, amennyire mostanig kifejlődhetett. 1896-ban az egész ország területén öt állattenyésztési kerületi felügyelőség létesült, eredetileg csak az állattenyésztés és a vele kapcsolatos tejgazdaság fejlesztését célzó feladattal. De csakhamar kitünt, hogy ez az öt állattenyésztési felügyelő még e korlátolt feladatot sem végezheti el. Kitünt azonban egyúttal az is, hogy nem elég ilyen módon csak az állattenyésztés és tejgazdaság ügyét felkarolni. Amint több és több térre terjedt ki az államkormányzati gondoskodás, mind több és több feladat hárult az állattenyésztési felügyelőségekre, úgy hogy amikor e hivatalok címe hivatalosan is gazdasági felügyelőségekre változik, a valóságban már rég nem voltak azok tisztán állattenyésztési felügyelők. A feladatkör bővülése a gazdasági felügyelőségek munkaerejének, növelését és ezzel kapcsolatban azt is követelte, hogy működési területük kisebb, érintkezésük legalább a külső közigazgatással közvetlenebb legyen. 1912-ben minden vármegyei törvényhatóság székhelyén külön vármegyei gazdasági felügyelőség létesült. Ez évben törvényi szabályozást is nyer a gazdasági felügyelői szolgálat, de csak abban a tekintetben, hogy az 1912. évi XXIII. tc. a vármegyei gazdasági felügyelőségek működését a törvényhatósági közigazgatás keretébe is szervesen beillesztette, hogy az általános közigazgatás intézkedéseiben is inkább érvényesüljenek a mezőgazdasági érdekek.
Mivel a földmívelésügyi minisztérium többi külső szakhivatalainak működése csak egy-egy különleges érdekkörben mozog, a mezőgazdaság rendkívül tágas terén a gazdasági felügyelőségekre háramlik úgyszólván minden, amit a mezőgazdaságért hivatali eszközökkel tehetünk. A gazdasági felügyelőségek képviselik az összes mezőgazdasági érdekeket mindenütt, ahol azok hivatali képviseletéről szó lehet; ők vannak hivatva tájékoztatni a földmívelésügyi kormányzatot a mezőgazdaság mindama jelenségeiről, amelyeknek a földmívelésügyi kormányzat szempontjából fontossága van; ők képviselnek a vidéken minden gazdaságfejlesztő kezdeményezést és ők foganatosítanak minden intézkedést, amelyek nem az általános közigazgatás körébe vágó intézkedések tárgyai, sőt a törvényhatósági közigazgatás körében is ők látják el a gazdasági szakszolgálatot. Újabb törvények és rendeletek a feladatok egész sorozatát bízzák a gazdasági felügyelőségekre, mint egyetlen olyan külső hivatalra, amely hivatal gazdasági feladatokra igénybe vehető. És mindezek mellett a gazdasági felügyelőségekre kellene számítanunk a tekintetben is, hogy szorosan vett igazgatási teendőik mellett arra is törekedjenek, hogy a gazdatársadalom tanulatlanabb rétegeibe a jobb gazdálkodás iránt fogékonyságot öntsenek.
Nyilvánvaló, hogy az egy-két - legfeljebb három - szakképzett tisztviselőből álló vármegyei gazdasági felügyelőség ennek a rendkívül sokoldalú, nagyfontosságú és nagyterjedelmű feladatnak meg nem felelhet. Nem felelhet meg a tekintetben, hogy tisztviselői a legmegfeszítettebb szorgalom mellett sem győzik azt a munkát, amit egy egész vármegye területén el kell végezniök. Nem is szólva az állattenyésztés, legelőgazdaság és az összes gazdasági ágakban, valamint a birtokrendezések körül a gazdasági felügyelőségekre váró sok-sok feladatról, a folyamatban, levő birtokreform keresztülvitele körüli közreműködés egymagában is annyi dolgot ád, amit sokkal többen is alig lesznek képesek elvégezni egy-egy vármegyében. A vármegyei gazdasági felügyelőséget mindezek mellett a törvényhatósági közigazgatás is nagy mértékben igénybe veszi, de nem is kívánatos hogy a gazdasági felügyelői szolgálat e téren korlátozva legyen. De nem felelhet meg feladatának a mai vármegyei gazdasági felügyelőség azért sem, mert mivel csak a vármegyei központokon van, a külső gazdasági élettel, a gazdatársadalom széles rétegeivel nem érintkezhetik elég gyakran s elég közvetlenül. Pedig e nélkül rideg hivatali eljárás lesz egész működése. Rendeletet lehet kiadni messziről, de az egyesek gondolkodására befolyást gyakorolni, tanácsot adni, vezetni, bajokat felismerni és orvosolni csak közvetlen érintkezéssel személyesen lehet.
Ha tehát azt akarjuk, hogy a gazdasági felügyelői szolgálat csak megközelítőleg is az legyen, aminek kellene lennie, mindenekelőtt munkaerejét kell megerősítenünk, egyúttal pedig közelebb kell vinnünk oda, ahova munkásságának kifejtésében utalva van.
Legfőként ezt célozza a gazdasági felügyelői szolgálatról szóló törvényjavaslat, amikor a járások székhelyére is gazdasági felügyelők állandó beosztását tervezi. Azzal ugyanis, ha csak egyszerűen megnövelnők a vármegyei gazdasági felügyelőségek munkaerejét, még csak azt érnők el, hogy e hivatal többet végezhessen a reá háramló igen sok hivatalos teendőből, de nem érnők el azt a talán még fontosabb célt, hogy bizonyos közvetlenséget teremtsünk a gazdasági élet és a gazdasági felügyelők működése között. Ellenben az a gazdasági felügyelő, aki szűkebb területen p. o. egy közigazgatás, járás területén működik és állandóan annak a székhelyén lakik, gyakori és könnyű érintkezést kap a járás összes községeivel és gazdaközönségével, ez állandó érintkezés révén megismeri azt, megismeri a gazdálkodás ottani feltételeit, de a gazdaközönség őt is megismeri, bizalmat kelthet a személye, működése és tudása iránt, alkalma van tehát annak a szűkebb körnek a gazdasági fejlődésére közvetlen befolyást gyakorolni.
Kétségtelen, hogy a gazdasági felügyelőségek munkaerejének növelése, a gazdasági felügyelők, létszámának szaporítása talán sohasem volt kevésbbé időszerű, mint éppen a jelen pillanatban, amikor minden vonalon az állami alkalmazottak létszámának csökkentésére kell törekednünk. De másfelől a mezőgazdasági igazgatás ezen hivatali szerveinek kiépítése sohasem volt annyira szükséges, mint éppen jelenlegi gazdasági helyzetünkben, amikor birtokviszonyaink rendezésére és mezőgazdaságunk minél tökéletesebb kifejlesztésére minden erőnket meg kell feszítenünk. És bizonyos tekintetben sohasem volt erre ilyen kedvező alkalom. Úgy az elszakított országrészeken, mint megmaradott hazánk területén különböző szolgálati ágakban meglehetős nagyszámú gazdaságilag képzett tisztviselő vált szabaddá. Ezek értékes munkaerejét bűn volna megmaradt hazánk mezőgazdasági fejlődésének szolgálatába nem állítanunk, mert hisz ezeknek különben is szerzett joguk és igényük van arra, hogy az állam gondoskodásában részesüljenek. A gazdasági felügyelői szolgálat kiegészítését tehát az államháztartás szempontjából sem szabad úgy tekinteni, mint egyszerű tisztviselői létszámszaporítást, mert hisz lényegében jóformán csak arról van szó, hogy a más téren felszabadult, de a gazdasági felügyelői szolgálatban igen jól használható tisztviselők munkaerejét e téren hasznosítsuk.
Fentebb már rámutattam, hogy a gazdasági felügyelői intézmény nem tervszerűen, hanem a szükség szerint fokozatos kiegészítésekkel fejlődött mostanig, ennélfogva e szolgálati ág nélkülözte a kellő megalapozást. Nem voltak eddig megállapítva a gazdasági felügyelői alkalmazás előfeltételei, nem voltak kellőképpen körülírva a gazdasági felügyelők szolgálati viszonyai, csak a törvényhatósági közigazgatásban kifejtett szakszolgálat tekintetében. Az ide vonatkozó törvény viszont bizonyos tekintetben elhomályosította a gazdasági felügyelői szolgálat jelentőségét az állami szolgálat szempontjából. Pedig az, hogy nálunk az ügyek külső intézése részben állami hivatali szervek, részben a törvényhatósági közigazgatás keretében történik és hogy a gazdasági felügyelőségeknek mint állami hivatali szerveknek a törvényhatósági közigazgatásban is fontos szerepe van, különösen szükségessé teszi, hogy a gazdasági felügyelőségek hivatali állása, feladatköre, felelőssége és szolgálati helyzete mindkét vonatkozásban kellőképpen megjelölve és szabályozva legyen. Azt az alkalmat tehát, amikor a gazdasági felügyelői szolgálatot a járásokra is kiterjesztjük és e miatt az 1912:XXIII. törvénycikket amúgyis módosítanunk kell, célszerűen felhasználhatjuk arra, hogy a gazdasági felügyelői szolgálatot törvényesen szabályozzuk minden irányban.
Ezt célozza a jelen törvényjavaslat a következő intézkedésekkel.
E § rendelkezése megállapítja a m. kir. gazdasági felügyelők állami tisztviselői jellegét és a földmívelésügyi miniszter fennhatósága alá tartozandóságukat. E megállapításra, minden egyébtől eltekintve, azért is szükség van, mivel a vármegyei gazdasági felügyelőségekhez beosztott gazdasági felügyelők törvényhatósági funkciókat is végeznek, de azt mint állami tisztviselők végzik, szükséges tehát, hogy e minőségük ki legyen domborítva.
Gazdasági szolgálatról lévén szó, a gazdasági szakképzettség elengedhetetlen. A javaslatban említett felsőfokú gazdasági tanintézet alatt ma többféle intézetet értünk, nevezetesen: a régebbi képzettségre nézve az időközben megszünt gazdasági tanintézeteket, továbbá a gazdasági akadémiákat és a mezőgazdasági egyetemi fakultást. Ezek bármelyikének szabályszerű elvégzése egyaránt minősít a gazdasági felügyelői szolgálatra. A földmíves iskoláknak, mint alsóbb fokú mezőgazdasági tanintézeteknek az elvégzése azonban a gazdasági felügyelői kinevezésre nem jogosít.
E § második bekezdésének, mely az alaki minősítés alóli felmentésről szól, csak átmeneti jelentősége van és azokra vonatkozik, akik a törvény életbeléptekor a földmívelési igazgatás valamely ágában mint tisztviselők már ténylegesen szolgáltak, állásuk azonban a tisztviselők létszámának apasztása során megszűnik. A javaslat módot akar nyujtani arra, hogy ezeket, ha gyakorlat alapján szerzett megfelelő gazdasági tudásuk van, az esetben is át lehessen venni a gazdasági felügyelői szolgálatba, ha nincs gazdasági oklevelük.
A gazdasági felügyelői szolgálat olyan természetű, a közigazgatással olyan szoros összeköttetésben van, hogy nem elég hozzá a tisztán csak mezőgazdasági elméleti képzettség. Közgazdasági látókör és közigazgatási ismeretek nélkül senki sem lehet jó gazdasági felügyelő, gyakorlati mezőgazdasági tudás nélkül pedig még tisztán mezőgazdasági dolgokat sem kezelhet helyesen. Ezt célozza a javaslat, amikor megköveteli, hogy azok, akik mint gazdasági felügyelők óhajtanak szolgálni, külön államvizsga letételével gyakorlati mezőgazdasági, továbbá közgazdasági és közigazgatási ismereteiket is igazolni tartoznak.
A 4 és 5. §-okhoz
A 4. § felhatalmazást ad a földmívelésügyi miniszternek, hogy a gazdasági felügyelői személyzet egyes tagjait különféle szolgálatokra beoszthassa, a szerint, amint azt a mezőgazdasági igazgatás érdekei követelik. Úgy a földmívelésügyi minisztériumban, mint azon kívül egyes gazdasági intézményeknél vannak teendők, amiknek hivatali intézéséhez mezőgazdasági szakképzettség kell. Ilyen teendőkre gazdasági felügyelőket lehet beosztani. Azt azonban kötelezőleg kimondja az 5. §, hogy a gazdasági felügyelők személyzetéből minden vármegyei törvényhatóság székhelyén vármegyei gazdasági felügyelőségeket kell felállítani. E rendelkezéssel a külső gazdasági szolgálat tagozata a törvényhatósági beosztáshoz símul, amire többek között azért is szükség van, mert az alábbi rendelkezések szerves összeköttetésbe hozzák a gazdasági felügyelői szolgálatot a törvényhatósági igazgatással.
Eddig is vármegyei törvényhatóságok szerint tagozódott a gazdasági felügyelői szolgálat és van is gazdasági felügyelőség minden vármegyei székhelyen. A javaslat azonban tovább fejleszti e külső szolgálatot és módot akar nyujtani arra, hogy az egyes járásokban is legyenek gazdasági felügyelők. Fentebb már rámutattam, melyen szükséges a külső gazdasági szolgálatnak olyan szervezése, hogy megkönnyíttessék a gazdaközönséggel való könnyebb és közvetlenebb érintkezés. Ebből a szempontból az volna a kívánatos, hogy ha már gazdatársadalmi egyesületeink, mint más, gazdagabb társadalmak hasonló egyesületei, nem tarthatnak saját gazdasági szakembereket, vándortanárokat stb. a gazdaságfejlesztés céljaira, legalább az állami szolgálat minél mélyebbre nyuljon, lehetőleg le az egyes községcsoportokig, p. o. a körjegyzőségig, de az adott viszonyok között már az is nagy haladást jelent, ha az egyes járásokba le tudjuk vinni a gazdasági felügyelői szakszolgálatot. Onnan már könnyebb az egyes községekkel és a gazdaközönséggel való érintkezés. És egy-egy közigazgatási járás mégis elég szűk kör ahhoz, hogy az állandóan ott működő gazdasági felügyelő és a gazdaközönség között megértés és bizalmasabb viszony létesüljön.
Sajnos azonban, egyelőre annyi gazdasági felügyelői állást sem rendszeresíthetünk, hogy éppen minden járásba legalább egy beosztható legyen. Ennélfogva olyan vidékeken, ahol kevés számú nagy községből áll egy-egy járás, kivételesen két járásban kell egy járási gazdasági felügyelőt a szolgálattal megbízni. Ez a körülmény indokolja azt a rendelkezést, amely szerint a földmívelésügyi miniszter a járási gazdasági felügyelő működési területét megállapíthatja.
A javaslat 6. §-a azokat a teendőket jelöli meg, amelyeket a vármegyei gazdasági felügyelőségek, mint a földmívelésügyi minisztérium külső hivatali szervei, az állami igazgatás keretében fognak végezni. A megjelölés azonban csak általánosságban történik, mert lehetetlen még csak megközelítőleg is felsorolni mindazt, amit a mezőgazdaság előbbviteléért tennünk kell és amik mint hivatali teendők végeredményben mind a gazdasági felügyelőségekre háramlanak.
A javaslat szerint első feladat, hogy a gazdasági felügyelőségek a földmívelésügyi minisztert működésük területének mezőgazdasági viszonyairól mindenkor szakszerűleg tájékoztassák. A mezőgazdasági érdekképviselet szervei, első sorban a mezőgazdasági kamarák fel fogják tárni a földmívelésügyi miniszter előtt a mezőgazdaság érdekeit, ezekről tehát a miniszter az érdekképviselet részéről is tájékozva lehet, de a kormányzati intézkedésekhez szükséges ténykörülményeket hivatali felelősség mellett dolgozó saját közegeivel kell a miniszternek megállapíttatnia. A vármegyei gazdasági felügyelőségek, mint a földmívelésügyi minisztérium külső hivatali szervei, legelsősorban e hiteles tájékozásra lesznek hivatottak.
Másodsorban és szintén csak általánosságban megjelölve, a vármegyei gazdasági felügyelőségek fogják működésük területén a földmívelésügyi kormányzatnak a mezőgazdaság előmozdítását célzó kezdeményezéseit megvalósítani.
Ami pedig a vármegyei gazdasági felügyelőség feladatkörét illeti, közvetve vagy közvetlenül felöleli az a mezőgazdaság összes ágait és a gazdasági élet összes vonatkozásait. Közvetlenül a vármegyei gazdasági felügyelőségek feladatkörébe tartozik a mezőgazdasági érdekekből mind az, aminek a külső gondozására nincsen megfelelő szakhivatalunk. Nem tartoznak tehát oda az erdészet, szőlőmívelés, vízrendezések és az állategészség ügyei. De mivel úgy az erdészet, mint a vízrendezés, állategészségügy szoros vonatkozásban van a mezőgazdasági termeléssel, el sem képzelhető, hogy ez ügyek külső intézése a vármegyei gazdasági felügyelőségekre közömbös legyen. Ellenkezőleg, éppen a vármegyei gazdasági felügyelőségeknek kell egy-egy vármegyei törvényhatóság területén a különféle mezőgazdasági vonatkozású ügyek összefüggő intézését képviselniök. P. o. Minden vízrendezés, amit a kulturmérnöki hivatalok végeznek, mélyen belevág a mezőgazdasági termelésbe. Ha tehát valahol egy vizimunkálat keresztülvitelével a mezőgazdasági termelésen segíteni lehet, a vármegyei gazdasági felügyelőség feladata lesz erre rámutatni és megkeresni erre nézve az illető kulturmérnöki hivatalt. Utalás is történik a javaslatban e közvetett hivatali érvényesülésre annyiban, hogy a vármegyei gazdasági felügyelőségek a földmívelésügyi minisztérium összes külső szakhivatalaival, való állandó érintkezésre és együttműködésre vannak utasítva.
Egyebekben pedig különféle törvények és rendeletek már is elhalmozták teendőkkel a gazdasági felügyelőségeket és a fentérintett feladatkörön belül jövőben is ilyen intézkedések fogják e hivatalok munkáját megjelölni.
A javaslat 5. §-a szerint a járási gazdasági felügyelők szolgálatilag a vármegyei gazdasági felügyelőségek kötelékébe tartoznak és mint e hivatal tagjai működnek kint az egyes járásokban. Ennélfogva a járási gazdasági felügyelők teendőit nem kell a törvényben külön megállapítani. Az ő teendőjük az lesz, amit a vármegyei gazdasági felügyelőség vezetője a saját feladatköréből a járási gazdasági felügyelőkre rábíz. Ő rájuk lesznek bízva mindenesetre a helyszíni kiszállással elintézendő ügyek. Ők fognak eljárni mindenesetre azokban az ügyekben, amelyeknél személyes érintkezésre van szükség. A járási gazdasági felügyelők lesznek hivatva a mezőgazdasági lakosság széles rétegei előtt képviselni mindazt, amit a mezőgazdaságért hivatali eszközökkel tehetünk.
A gazdasági felügyelőségek beosztása a vármegyei közigazgatási beosztás szerint igazodik. E beosztásnál a városokra nem lehetünk külön tekintettel, illetőleg a gazdasági felügyelőségek csekély személyzetéből sem a törvényhatósági joggal felruházott, sem a rendezett tanácsú városokban külön gazdasági felügyelőségeket nem létesíthetünk. Ennélfogva a vármegyei gazdasági felügyelőségek, illetőleg a járási gazdasági felügyelők fogják e városokban is elvégezni a felmerülő gazdasági feladatokat.
A 9-12. §-okhoz
A mezőgazdaság fejlesztését célzó intézkedések részen az államkormányzat részéről nyujtott erkölcsi és anyagi támogatásban, részben a mezőgazdaságot védő rendszabályok alkalmazásában állanak. Az államkormányzat részéről nyujtott közvetlen erkölcsi és anyagi támogatás állami hivatali szervek útján történik és ezek végeznek olyan igazgatási feladatokat is, amiket valamely törvény egyenesen reájuk bíz. Általában azonban a mezőgazdaság érdekeit védő rendszabályok alkalmazása - kivévén az országos központi kormányzatot - a törvényhatósági közigazgatás keretében s e közigazgatásnak ama szervei útján történik, amelyeket a vonatkozó törvények megjelölnek. De a törvényhatósági közigazgatásnak nincsenek külön mezőgazdasági szervei, mezőgazdaságilag képzett tisztviselőkkel sem a vármegyei törvényhatóság, sem az alispáni hivatal, sem a főszolgabírói hivatal nem rendelkezik. Már az 1912:XXIII. tc. szükségét érezte annak, hogy e tekintetben a vármegyei törvényhatóságot és az alispáni hivatalt kisegítse, úgy rendelkezvén, hogy a vármegyei gazdasági felügyelőségek, ha a törvényhatósági igazgatás keretében mezőgazdasági ügyekben szakvéleményt kérnek tőlük, azt megadni kötelesek, sőt hogy a törvényhatósági igazgatásban még hatályosabban érvényesüljenek a mezőgazdasági szempontok, ugyane törvényben biztosítva van, hogy a vármegyei, gazdasági felügyelőségek felszólítás nélkül is előadhatják véleményüket és megtehetik az igazgatás számára javaslatukat, amely javaslatokat nem lehet egyszerűen félre tenni, hanem azokkal érdemlegesen foglalkozni kell.
Ezt a szükséges és célszerű intézkedést, mely az államkormányzat gazdasági hivatali szerve: a vármegyei gazdasági felügyelőség és a törvényhatósági igazgatás között üdvös kapcsolatot teremtett, a javaslat is fenn kívánja tartani, sőt kiegészíti azt a tekintetben, hogy a gazdasági felügyelői szolgálatot nemcsak a vármegyei és városi törvényhatósági igazgatással, de ezen túlmenőleg a járási igazgatással és a rendezett tanácsú városi igazgatással is kapcsolatba hozza. Különösen a járási igazgatásban lesz ennek nagy jelentősége. Elsőfokú közigazgatási hatóságunk úgyszólván minden mezőgazdasági ügyben a járási főszolgabíró. Az ő közigazgatási intézkedéseiben érvényesülnek legelőször a mezőgazdasági törvények rendelkezései, nagyon fontos tehát, hogy a főszolgabírói intézkedések mezőgazdasági szempontból mindig helyesek és célszerűek legyenek. A járási gazdasági felügyelő mezőgazdasági szaktudásával a járási főszolgabírónak is rendelkezésére áll, megkérdezésre megadja a kívánt szakvéleményt, vagy szükség szerint saját kezdeményezéséből is megteheti, a mezőgazdaság érdekeit szolgáló előterjesztéseit.
A javaslat 12. §-a még szorosabbá teszi a törvényhatósági közigazgatás és a gazdasági felügyelői szolgálat közötti kapcsolatot, kimondván, illetőleg bizonyos változtatásokkal fentartván az eddig érvényben volt 1912:XXIII. tc. ama rendelkezését, hogy vármegyei törvényhatóságokban a mezőgazdasági ügyekre nézve a vármegyei gazdasági felügyelőségek az előadói teendőket is teljesítsék. Azt jelenti ez, hogy ne csak felhívásra vagy anélkül véleményt mondjanak, de a vármegyei közigazgatásban szükség szerint közvetlenül is részt vegyenek. Mivel azonban a vármegyei gazdasági felügyelőségeknek, mint a földmívelésügyi minisztérium külső hivatali szerveinek első sorban a minőségükből folyó és az állami igazgatás körébe tartozó teendőket kell elvégezniük, a javaslat a törvényhatósági igazgatás részéről való igénybevételüknek határt szab annyiban, hogy ez igénybevételt kizárólag olyan mezőgazdasági ügyekre korlátozza, amely ügyek különös mezőgazdasági szakképzettség nélkül, tehát az ily képzettséggel nem bíró vármegyei tisztviselők által el nem intézhetők.
Amint már fentebb említettem, ez a rendelkezés nem új. Már az 1912:XXIII. tc. is kötelezte a vármegyei gazdasági felügyelőségeket, hogy a törvényhatósági közigazgatásban mezőgazdasági ügyekre nézve az előadói tisztet ellássák. Ez a törvény azonban elmulasztotta az előadói tisztség tartalmát közelebbről meghatározni, aminek folytán olyan gyakorlat fejlődött ki igen sok vármegyében, hogy a vármegyei előadói tisztség a gazdasági felügyelőségeket teljesen lekötötte és elvonta az állami igazgatás körében rájok váró feladatoktól. A gazdasági felügyelői szolgálatnak ilyen irányba fejlődését segítette az is, hogy e törvény a vármegyei gazdasági felügyelőséget teljesen alárendelte a vármegyei törvényhatóságnak. A helyett tehát, hogy voltaképeni feladatának, a gazdaságfejlesztés külső munkájának élhetett volna a vármegyei gazdasági felügyelőség, vármegyei belső hivatal lett és a gazdasági élettel közvetlenül jóformán nem is érintkezhetett. Szükségessé vált tehát meghatározni, hogy előadói minőségében is csak olyan ügyek feldolgozásával, előadásával és helyszíni tárgyalásával lehessen megbízni, amely ügyeknek feldolgozása, előadása vagy helyszíni letárgyalása mezőgazdasági szakismereteket igényel, - illetőleg hogy az előadói tisztség ilyen ügyekben sem terjedhet túl azon, hogy a gazdasági felügyelőség elkészítse és előadja az intézkedési tervezeteket, vagy szükség szerint a helyszinén letárgyalja, a mezőgazdasági kérdéseket.
Mindenesetre kívánatos lenne, ha legalább ily mérvben igénybe vehető mezőgazdasági előadót adhatnánk a járási főszolgabírói hivataloknak is, a járási gazdasági felügyelőnek ily megbízatása azonban nem volna célszerű, sőt nagyon is hátrányos lenne a gazdasági felügyelői szolgálatra. Egy hivatalhoz semmiképen sem lehet lekötni a járási gazdasági felügyelőt, akinek lehetőleg állandóan künn kell élnie és a gazdaközönséggel érintkeznie. A javaslat tehát nem tartalmaz olyan intézkedést, mely a járási főszolgabírói hivatalban előadóvá tenné a járási gazdasági felügyelőt, arra azonban mégis módot ad, hogy intézkedési tervezetek elkészítésével és helyszíni tárgyalással őt is megbízhassa a járási főszolgabíró olyan ügyekben, amelyeknél a mezőgazdasági szakismeretek nem nélkülözhetők.
Az előadói tisztség azt követeli, hogy a vármegyei gazdasági felügyelőség hivatali helyisége kapcsolatban legyen az alispáni hivatallal. Ennélfogva kimondja a javaslat, hogy a vármegyei gazdasági felügyelőség részére megfelelő hivatalos helyiség kijelöléséről és átengedéséről a vármegyei törvényhatóság köteles gondoskodni. Viszont a járási gazdasági felügyelő elhelyezése tekintetében e kötelezettség megállapítására szükség nincs, mivel a járási gazdasági felügyelő nem rendszeres előadója a járási főszolgabírói hivatalnak.
A mezőgazdasági érdekképviseletről szóló 1920. évi XVIII. tc. alapján létesült járási és vármegyei mezőgazdasági bizottságok anyagi eszközökkel nem rendelkeznek, díjazott tisztviselőket tehát nem alkalmazhatnak. Pedig minden bizottságnak szüksége van valakire, aki az ügyek rendszeres intézésében az elnöknek segítségére legyen. E célra a vármegyei gazdasági felügyelőség vezetője vagy helyettese, illetőleg a járási gazdasági felügyelő lesz igénybe vehető. Ez annál is inkább célszerű lesz, mert így a gazdatársadalom érdekképviselete és a gazdasági felügyelőségek között még szorosabb és elevenebb kapcsolat létesül, mint hogyha a gazdasági felügyelő csak tagja volna a mezőgazdasági bizottságnak.
Fentartja az 1912:XXIII. törvénycikknek azt a célszerű rendelkezését, amely szerint a vármegyei gazdasági felügyelőség vezetője a működési körébe eső vármegyei és városi törvényhatóság közgyűlésén ülési és szavazati joggal bír, e törvényhatóságok közigazgatási bizottságának pedig tagja és mezőgazdasági szakelőadója.
A javaslat e rendelkezései arra a kettős szerepre vannak tekintettel, amelyet a vármegyei gazdasági felügyelőségeknek és járási gazdasági felügyelőknek egyrészt az állami igazgatásban, másrészt a törvényhatósági igazgatásban a fentiek szerint be kell tölteniük. Mivel a m. kir. gazdasági felügyelők állami tisztviselők, a vármegyei m. kir. gazdasági felügyelőségek állami hivatalok, szolgálati tekintetben csak a földmívelésügyi miniszter fenhatósága alá, fegyelmi tekintetben pedig csak az állami tisztviselőkre érvényes fegyelmi szabályok alá tartozhatnak. Ezt mondja ki a javaslat 16. és 17. §-a. Mivel azonban a gazdasági felügyelők szolgálata a törvényhatósági igazgatásba is belekapcsolódik, ez a bekapcsolódás csak úgy lehet hatályos, ha a gazdasági felügyelők törvényhatósági szolgálatára a közigazgatás felelős intézőinek befolyást biztosítunk. Ez a befolyás állhat először a szolgálat irányításában, másodsorban pedig a fegyelmi hatóság gyakorlásában. Ennek megfelelően azzal egészíti ki a javaslat a gazdasági felügyelők szolgálatára és fegyelmi helyzetére vonatkozó rendelkezést, hogy azoknak a törvényhatósági igazgatásban kifejtett szolgálatát a vármegye alispánja, illetőleg a járási főszolgabíró irányítja, az ugyanezen szolgálat körében előforduló fegyelmi vétségek esetén pedig a m. kir. gazdasági felügyelők ellen is a közigazgatási bizottság jár el első fokon.
Egyébként azonban a gazdasági felügyelőségek szolgálati viszonyai, éppen annak kettős természeténél fogva olyan tüzetes körülírást igényelnek, hogy annak csak alapelveit lehet törvénybe foglalni, nem pedig összes részleteit. Ezért utal a javaslat arra, hogy a vármegyei m. kir. gazdasági felügyelőségeknek és a járási m. kir. gazdasági felügyelőknek a törvényhatósági közigazgatásban betöltendő feladatkörét, e szolgálat rendjét és a hivataloknak a közigazgatási hatóságokhoz való viszonyát részletesen a földmívelésügyi és belügyi miniszterek által kiadandó utasítás szabályozza.
A gazdasági felügyelői szolgálatról szóló jelen törvényjavaslat részben felöleli, részben módosítja a mezőgazdasági ügyeknek a törvényhatóságoknál való intézéséről szóló 1912. évi XXIII. törvénycikkben foglaltakat, ennélfogva e törvény hatályának a jelen törvény életbeléptével meg kell szűnnie.
